Ennyi lenne az élet? – teszi fel a kérdést az eheti ajánló egyik szerzője, és persze ilyen kérdést az ember időről időre feltesz magának, de nem biztos, hogy ugyanarra a válaszra jut, mint Balázs. Aztán megnézzük, meddig lehet eljutni a rózsaszín köd eltűnését követően, hazalátogatunk, és egy új vlogot is a figyelmetekbe ajánlok.

„Most karácsonykor, mikor újra Magyarországon jártam, volt szerencsém egy családi-baráti összejövetelen több remek emberrel találkozni és beszélgetni. Röviden, egyik beszélgetés ezzel zárult: „…igazándiból nincs autód, házad, feleséged, ami Dániához kötne – csak egy szaros gatyád van, úgyhogy most utazz, amíg megteheted”. 

Mikor 2013 augusztusában útra keltem, rengeteg célom volt, az akkori 19 éves fejemmel. A legfontosabb az volt, hogy lediplomázzak és értékesítési területen szerezzek egy munkahelyet, hiszen, akire akkor is már nagyon felnéztem, a keresztapám, ex-IBM-es salesként mindig céges telefonnal, laptoppal járt, jó öltönyben és látszólag úgy tűnt, ez a boldogság titka. Little did I know! 

Eltelt ehhez képest közel 5 év, lediplomáztam, megvan a baromi menő iPhone 7-es, legújabb Lenovo laptop és a hat számjegyű fizetés (még nem dollárban) is. Viszont megfogalmazódott bennem egy kérdés, viszonylag hamar a munkábaállás és a kezdeti hype elmúlása után, hogy vajon ez lenne az élet? (...) 

Az elején azzal indult, hogy vajon hálátlan vagyok-e, amikor „mindenem megvan” és mégis többre vágyom? Noha később ráébredtem, hogy nem többre, hanem másra. 

Vagy csak tipikus Y-generációs fiatal vagyok, aki egy év munka után bedobja a törölközőt mert nem bírja a kemény munkát? Ezek voltak leginkább a félelmeim, ami miatt blogot se szerettem volna kitenni, hiszen ezzel lehet, hogy leírnám magam. Kérdés, hogy ki előtt és hogy annak a véleménye számít-e? 

Volt egy időszak, amikor a Google-el interjúztam ősz tájékán, előtte pedig nyáron egy másik Forbes 500-as céggel, amikor azt gondoltam, hogy igaziból 24 évesen már ezért nagyon is büszke lehetek magamra és ha bevesznek az igazi corporate mókuskerékbe és majd 5/5 munkanap nyakkendőbe és öltönybe kell járnom 1,5x ennyi fizetésért, akkor majd igazán sikeres leszek és megtalálom a boldogságot. Szerencsére nem léptem ki a jelenlegi munkahelyemről egyik állásért sem. 

A végső stádium pedig az volt, amikor rájöttem, hogy egy ideális életképet kergettem, ami lehet, hogy mást boldoggá tesz, de engem nem. Azt is látom, hogy a legtöbb ember körülöttem rendkívül élvezi a biztonságos, remek munkahelyet, megházasodik, gyerekeket szül, házat vesz, én viszont ebben biztos vagyok, hogy ez még nem itt és nem most fog nekem a soron következni. (...) 

Node! Ahol egy fejezet lezárul, ott nyílik egy újabb. Így született a döntés, hogy tavasztól (dátumon még pontosítani kell) Ádámmal, aki úgyszintén itt tanult és dolgozik pár éve és most épp a lakótársam, nyakunkba vesszük a lábunkat és nekivágunk a nagyvilágnak! 

Még ugyan vannak homályos részletek, de az biztos, hogy Barcelonával fogunk kezdeni, ahol nagyon erős start-up szféra van, ezen kívül pedig jó kaják, napsütés, ami itt Dániában kollektíve nincs szeptember és május között és latin zene. 

Nem tudjuk, hogy utána merre fog vezetni az út, de olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy, úgyhogy ebben bízom és persze a megérzéseimben. (...) 

Persze, mint minden épelméjű emberben, bennem is felvetődött a kérdés, hogy „Ez mind szép és jó, kalandok, buli, fanta, de miből fogok megélni?”. Köszönöm, ez egy remek kérdés. De! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 2018-at írunk.

Manapság emberek pénzt tudnak keresni a legkülönbözőbb és hihetetlenebb formában. Ezer állás van remote pozícióba, ahol nem kell egy irodában megjelenni, lehet online fordítani, lehet ad hoc munkát vállalni helyi bárokban és lehet egy világmegváltó startup is alapítani útközben.” 

A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni! 

A rózsaszín ködön túl 

A beilleszkedésnek különböző fázisai vannak, jó esetben ez a rózsaszín köddel kezdődik, és a végén eljutunk odáig, hogy már otthon érezzük magunkat. De vajon ez minden esetben lehetséges? Isztambulban például elég kétséges – derült ki az Isztambul infó legutóbbi posztjából.

„Törökországgal kapcsolatban általában kétféleképpen éreznek az emberek. Vagy rettentően imádják, vagy rettentően utálják. 

Az első csoportot teljesen belepi a rózsaszín köd. És igazándiból teljesen mindegy, mi történik, az csakis a lehető legjobb dolog a lehet a világon. Olyannyira jó, hogy amikor véget ér az utazás, akkor otthon minden szürke és unalmas lesz. És az illető már alig várja, hogy visszatérjen az álomvilágba. 

A másik csoportot viszont valami sötét köd lep el. Velük meg bármi történhet is, az csakis valami roppant kellemetlen lehet. És az illető semmi másra nem vágyik, csakhogy véget érjen a rémálom, és hazamehessen a civilizációba. 

Középút nincs. Vagyis azok mi lennénk, akik itt élünk, Törökországban. Mi, akik egyszerre imádjuk, és utáljuk. És egyre inkább úgy tűnik, hogy az itt élő törökök is hasonlóan éreznek. 

A megfigyelők és a tapasztalatok szerint egy kulturális hullámvölgyön halad keresztül mindenki: 

1. időszak: a rózsaszín köd, amikor még minden szép és jó, és minden nap a fellegekben járunk 

Ilyenkor még vicces, ha a minibusz útlerövidítés címszóval a lépcsőn megy le. Ilyenkor még minden nap dönert meg kebabot eszünk. Ilyenkor még izgalmas, hogy minden boltban órákat beszélgetünk a szülőföldünkről. Ilyenkor még nem törődünk az olyan dolgokkal, mint a tartózkodási engedély meghosszabbítása. 

2. időszak: ez az első mélymenet 

Ez az, amikor elkezdünk komolyan kapcsolatba kerülni az országgal, a benne lakókkal, a bürokráciával. Amikor rájövünk, hogy nemcsak, hogy nincs kolbászból a kerítés, de az otthoniban legalább a szálka is kevesebb. Ez az, amikor az otthoni megszokott dolgok elkezdenek hiányozni, amikor a rózsaszín köd elkezd szürkülni. (...)

3. időszak: visszatér a rózsaszín köd, de ezúttal kicsit reálisabb 

Ilyenkorra már úgy-ahogy elboldogulunk a nyelvvel. Ekkora meghosszabbították a tartózkodási engedélyedet. A boltokban kinyomtatott Magyarország ismertetőt osztogatsz, hogy ne kérdezgessenek. Talán még munkád is van, talán még fizetésed is. (...)

4. időszak: a beilleszkedés

A tanulmányok szerint ez az, amikor már folyékonyan beszéljük az ország nyelvét, amikor fennakadások nélkül vesszük a bürokrácia akadályait, amikor már mi viccelünk a helyiekkel, nem pedig fordítva, nem tévedünk el az utcán (sőt, a helyiek minket kérdeznek). stb., stb. Minden olyan, mintha itt születtünk volna. Sőt! Talán még jobb is, hiszen az otthonról hozott tudásunk is velünk van.

5. időszak: Ez itt Isztambul!

Nem tudom, máshol hogy van, de Isztambulban a 4. időszak az, ami talán sosem jön el. 

Bármennyire is tudod a nyelvet, mindig lesz valaki, akinek nem érted, mit mond. Meg ő sem érti, te mit mondasz. És ha jobban körbenézel, kiderül, hogy a törökök sem értik, mit mond. 

És bármennyire is beszélsz törökül, az étteremben csak azért is angol nyelvű menüt kapsz. Azt is a Google bolgár-orosz fordítóprogramjával szerkesztették. Így ha nem lennének benne képek, sose találnád ki, mit lehet enni. 

A bürokrácia szabályai az elmúlt 5 percben 10 alkalommal változtak meg. És a törökök se tudják, most éppen mit is kell csinálni. De sebaj, mert aki a papírjaidat intézi, a saját szabályai szerint játszik. 

Meg egyébként is, siet haza, mert kezdődik a kedvenc sorozata. Úgyhogy nem baj, ha az utolsó 30 oldalt nem töltötted ki, csak írd alá, pecsét, aztán majd postázzák. Bármi is legyen az, amit ki akarnak küldeni. 

A helyiek továbbra is viccelnek velünk. Bár a mókamester kénytelen a törököknek is elmagyarázni, hogy valójában mi is volt ebben vicces. 

A keresett utcát elbontották, a busz fordítva jár, a metrót átfestették, és bár Isztambul belvárosában vagy, már a negyedik ember kérdezi meg tőled, merre van Ankara. A keresett címről pedig csak annyit tudsz, hogy 2B. Az is lehet, hogy az ázsiai oldalon van. 

Mindeközben néha-néha egy-egy villanásnyi időre úgy érzed, hogy valójában te vagy otthon, és a törökök csak beugrottak… 

Ez bizony egy fontos tanulság. Míg egy másik országban elvileg (én még nem próbáltam) eljuthatunk arra az állapotra, hogy a helyi bennszülöttekkel egy kategóriába kerüljünk, ez nem igazán valósul meg Törökországban. 

Mindegy, hogy mennyi ideje vagyunk itt, és mennyire sikerült törökösödnünk, az sosem lesz olyan, mint amilyenek az igazi törökök." 

Érdemes elolvasni a teljes posztot, itt találjátok.

Meghollandulva 

Hadd ajánljak nektek egy vlogot, azaz egy videós bejegyzést egyenesen Hollandiából. Péter hét éve él az országban, és most érezte úgy, megmutatja, miért tartja remek helynek Hollandiát. Jöjjön tehát a videó!

A hazalátogatás nehézségei 

A szülői házba látogatni mindig érdekes időutazás, pláne, ha az ember külföldről érkezik. Mi több, számukra talán a legnagyobb kihívás – írta a Coachszemle.

„Olyan közegekre utalok, ahol a már felnőttként hazatérő gyerek, gyerekek érzékelik a családban jelenlévő dinamikákat, a szerepvállalások felcserélődését, az egyéni felelősségvállalások hiányát és a játszmákat. 

Amikor a hazaérkezőkben ez az érzékelés még nem definiált, nem kimondott és megoldott, (tudatos) csupán egyfajta intenzív frusztrációt vált ki, akkor általában a következő szituációk történhetnek meg: 

Minden egyes családtagból előtörnek a 30 éves sérelmek és családi botrányba fullad a látogatás, a hazalátogató már bölcs lett annyira, hogy lássa a parttalan drámai lehetőségeket és a minimálisra szorítja a kommunikációt (mely sok esetben amúgy nem segít elkerülni a konfrontációt) és mindez közben fájdalmat is okoz benne.

A cél pedig a harmadik eset lenne: a hazalátogató igazán felnőtté vált felnőtt, családos felnőtt pontosan képes elhelyezni minden családtagot a közösségbe, tudomásul veszi, hogy ki hol jár a személyiségfejlődésben és képes arra is, hogy a figyelmével gyógyulást ajándékozzon a többieknek. Már nem okoznak sérelmeket a többiek. (...)

Tipikus ugyanis, hogy a szülők és testvérek kifelé egyfajta irigységet vagy épp az érdeklődés hiányát mutatják, ugyanakkor ez korántsem tudatos a részükről. Csupán egy olyan tükör tárul eléjük a látogató családtag által, aminek a képével nem tudnak mit kezdeni, azaz nem készek a szembenézésre. 

Az ilyen helyzetek mindenkiben a negatívumokat hívják elő, egészen addig, í egyértelművé nem válik, hogy kiről szól a játszma. 

A játszmákra pedig nem bölcs újabb játszmával reagálni, ezért tűnik automatikusan jobb megoldásnak a hallgatás. Ugyanakkor, ha a hallgatás lesz a reakciónk, azzal továbbra is belül vagyunk a történetben és nem kívül, ahol sérelem- és érzelemmentesen, objektíven kellene megfigyelnünk. (...)

S minthogy a puding próbája az evés, minden egyes látogatás alkalmával észlelhetjük, hogy mi magunk hol járunk a fejlődéssel. Amikor már úgy vagyunk képesek otthon időt tölteni, hogy azt nyújtjuk a másiknak, amire szüksége van (figyelmet, társaságot, törődést) az ő tökéletlen mivoltának elfogadásával együtt, akkor sikeresen meghaladtuk önmagunkat és ismét ugrottunk egy jókorát a saját fejlődésünk spirálján.”

A teljes posztot itt találjátok.

HÍRMONDÓ 

A hét legérdekesebb álláslehetőségei a hótól a tengerpartig

Jó szokásunk szerint ezen a héten is gondoltunk azokra, akik esetleg hét közben lemaradtak volna a legérdekesebb külföldi munkalehetőségekről, összegyűjtöttünk párat közülük a változatosságra törekedve.

Még mindig rengeteg magyar kapja zsebbe, feketén a fizetését

Az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember dolgozik minimálbérért. Már ha igaz, ami egyáltalán nem biztos, hiszen egyes szakmákban még ma is rengetegen zsebbe kapják a minimálbér feletti részt.

Bevándorlók, ahogyan még sosem láttad őket 

A színes fotók elterjedése előtti világ alighanem a legtöbbünknek fekete-fehérben van csak meg, elképzelni is nehéz másként. Nos, most egy egészen érdekes projekt keretében mutatják meg, hogyan nézhettek ki azok a boldogulást kereső bevándorlók, akik 100 éve érkeztek Amerikába. 

Felnyomták az osztrákokat a magyarokat is sújtó terv miatt 

Több uniós ország képviselői is az Európai Bizottsághoz fordultak amiatt, hogy az osztrák kormány csökkenteni akarja az Ausztriában munkát vállaló külföldi állampolgárok nem Ausztriában élő gyermekei után járó családi pótlékot.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.