oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. november 02. 06:30,  Nem értem már Magyarországot 181 komment

2017. november 02. 06:30 Határátkelő

Nem értem már Magyarországot

Ádám öt éve költözött Angliába, és a kezdetek messze voltak attól, hogy diadalmenetnek nevezzük őket. Igaz, utólag már lehet röhögni a Rejtő-figurákat idéző egykori lakótársakon (különösen a férfin, aki egy konyhaszéken lakott), a furcsa szakácson és társaikon, de azért menet közben ezek kevésbé viccesek. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) noha néha eszébe jut a hazaköltözés, de amikor otthon jár (mint a beszélgetés készültekor is) mindig rájön, hogy jobb neki a szigetországban. (A fotókat is ő készítette, köszönöm neki.)

cim_120.jpg

Miért döntöttél úgy, hogy külföldre mész?

A legfontosabb érv az volt, hogy a szakmámban már nem tudtam létezni Magyarországon, nem engedték, hogy hiteles legyek, és ha ezt elveszítem, akkor az egész pályafutásomnak annyi.

A másik, hogy 37 évesen olyan korba értem, amikor még megtehettem ezt a lépést. Mindig bennem volt a határátkelés iránti vágy, de vagy bátorságom, vagy megfelelő indíttatásom, vagy pénzem nem volt elég. Akkor viszont ott volt az a pont, hogy elmegyek külföldre és új életet kezdek.

Miért pont Angliát választottad?

Mert volt valaki, aki segített. A helyzet ennél azért bonyolultabb volt, hiszen voltaképpen én is egy mentőöv voltam neki. Tönkrement a kapcsolata, és azt gondolta, ha én kimegyek és ott vagyok mellettük, akkor ez segíthet. Végül nem segített, ők szétmentek, mind a ketten hazaköltöztek, én meg ott maradtam egy shared flatben, ahol 24-en éltünk egy egyfürdőszobás, két vécés lakásban. Én a padlásszobában laktam egy spanyol fickóval, aki nem fürdött…

gitaros.jpg

Milyen az élet egy ilyen közösségben? 

A ház nagyon vicces volt. Az első félév, amit ott töltöttem, a kulturális sokkon kívül mást is jelentett. Sose gondoltam volna, hogy emberek huzamosabb ideig így tudnak egymás mellett élni. 

Egyszerre vicces és szörnyű, hogy a bevándorlók nagy része úgy kezdi az első pár hónapját, hogy shared flatben él, nagyon rossz körülmények között, akár penészes házban, ahol nincs rendes fürdési lehetőség, és el kell viselni a másikat, ha őrültek laknak a házban, akkor is, ha gyerek van a házban, akkor is, ha ötféle nyelvet beszélnek, akkor is... és akkor is, ha valaki a konyhában egy széken lakik. 

Mert ilyen is volt. Azt vettem észre, hogy esténként mindig megjelent egy férfi a konyhában, cigarettázgatott, üldögélt a széken. Egy idő után feltűnt, hogy minden este 9 óra tájban megérkezik (gondolom akkor végzett a munkával), de nem megy el csak reggel. Aztán kiderült, hogy ő ott lakik – a konyhában a széken. 

Volt egy afrikai néni is, aki a mosógép melletti nagyon kicsi szobában (nevezzük mosókonyhának, de inkább csak egy fülke volt) élt, ő háziápoló volt. Szörnyen házsártos volt, ami annyiból érthető, hogy a mosógép mellett volt a szobája, márpedig az egy ilyen házban folyamatosan működik. 

Aztán lakott velünk egy lengyel házaspár egy gyerekkel, aki (hogy is mondjam?) gondolkodásban kicsit gyengébb volt. Mindenki szerette, mert egy ilyen gyerek nagyon szerethető, de a szülei mindketten alkoholisták voltak, a feleség ráadásul szerintem skizofrén is. 

A nőnek nagyon fura dolgai voltak, a gyerekkel és a háztartással sem nagyon törődött. Sokszor odaégetett dolgokat a tűzhelyen. Egyszer éppen főtt tojást akart készíteni, amikor rájött a hoppáré. Ott felejtette a tojást, ami kigyulladt, majdnem leégett az egész ház.

hajlektalan_par.jpg

Hogyan sikerült kiemelkedni ezek közül a körülmények közül? 

Gyakorlatilag nulla angollal mentem ki, értettem valamennyit, de sose gyakoroltam. Ott helyben megtanulni nagyon nehéz volt. Ingyenes sulikba jártam, ami sokat segített. Az órákat önkéntes tanárok tartották, akik a szabadidejükben vittek csoportokat. Az nagyon jó volt. 

Eleinte semmilyen munkám nem volt, gyakorlatilag a megtakarításaimat éltem fel, aztán találtam egy állást egy pub konyháján. Szerintem a legszörnyűbb pubok egyike lehet, életemben nem voltam még olyan helyen előtte. 

A főszakácsnak kellett segítenem, aki egyébként egy jó kétméteres és vagy 200 kilós angol férfi volt, meglehetősen érdekes (és nem feltétlenül a konyhába való) attitűddel. Mindenesetre ő volt a főszakács. 

Meg kellett tanulnom, hogyan készülnek az angol ételek, elő kellett készítenem dolgokat, aztán sütöttem is. Tulajdonképpen szerettem, mert a fizikai munka kicsit helyre rázza az embert, elkezded értékelni azt, hogy dolgozol, hogy egy másik világban, más körülmények között is keresel pénzt, és büszkévé is tesz a dolog. 

Aztán jön a depressziós időszak, amikor elkezd hiányozni a korábbi szakmád, amihez társul az is, hogy téged senki ne utasítgasson, hanem kérjenek szépen meg, szóval vannak ilyen elvárásai az embernek. Amit aztán nagyon nehezen, de levetkőztem, mert rájöttem, hogy semmi értelme, ez csak az én büszkeségem. 

Azt hiszem, ez volt a legnehezebb része. Az összes többi (megtanulni konyhán dolgozni, jó szakáccsá válni, elsajátítani a különböző konyhaművészetek alapjait, jó helyeken dolgozni, felismerni azt, hogyan kell jól kommunikálni) könnyebb volt. 

Egy idő után lesznek barátaid, ismerőseid, akikkel össze tudsz járni, és onnan már egyszerűbb. 

Meddig dolgoztál a pubban és mi jött utána? 

Egy évig voltam ott, a születésnapomon kezdtem és napra pontosan egy évvel később távoztam. Angolosan, hogy úgy mondjam, mert akkor a következő munkahelyemen már aláírtam a szerződést, úgyhogy fogtam magam és kiléptem. 

Köszönés nélkül mentem el, mert nagyon nem bírtam már elviselni a környezetet, az emlegetett szakács valami rettenet volt. Eleinte vicces volt, de egy év után azért megunja az ember.

bringa_1.jpg

A következő helyen már (nem fő-, de) szakács voltam, szörnyű pubkajákat kellett gyártani futószalagon. Nagyon forgalmas konyha volt Oxford belvárosában, az egyik legforgalmasabb helyen. Delente 300-400 vendég fordult meg, miközben ehhez a konyha olyan 5-6 négyzetméter volt. Ekkora területen kellett két óra alatt kiszolgálni mondjuk 350 embert. 

Ott volt meló rendesen. Lehetett szeretni, mert jó emberekkel dolgoztam együtt. A főszakács lengyel volt, de mellette volt orosz, thai munkatársam is. Leginkább burgert csináltunk, pie-t, leveseket - amiket a legegyszerűbb elkészíteni. Tulajdonképpen egy gyorskajálda volt. 

Ott már rendes fizetésem volt, úgyhogy elkezdhettem gondolkodni azon, hogy mit lehetne mellette csinálni. Akkor azért már hiányzott a korábbi szakmám, a nyelv is jobban ment, úgyhogy úgy döntöttem, megpróbálok kicsit visszarázódni. 

Arra gondoltam, mi lenne, ha elkezdenék önkénteskedni, így jutottam el egy horrorfilm forgatására, ami egy hónapig tartott. Én voltam a DIT (Digital Imaging Transferring), nekem kellett az összes forgatott anyagot digitalizálni, rendszerezni, összefésülni a hangot a képpel. Nagyon komoly munka volt nagyon kevés pénzért, de az a nyár arról szólt. 

no_1.jpg

Utána kisebb dokumentumfilmekben dolgoztam, voltam operatőr, világosító, mindent kellett csinálni, hiszen ezek nagyon alacsony költségvetésű projektek voltak. 

Aztán egyre inkább elkezdett érdekelni a fotózás. A filmezés drága műfaj, nem akartam megöregedni azelőtt, hogy összejött volna a pénz egy saját filmre, a fotózás viszont mindig is izgatott, így elkezdtem behind-the-scene fotósként dolgozni. Ez azt jelenti, hogy a forgatások helyszínén a háttérmunkák közben fényképeztem. 

Aztán kaptam még két horrorfilmet, azok rettenetesen jók voltak, egész Angliában forgattunk egy csomó helyen, katonai bázisokon, már nem működő börtönben, kastélyban – fantasztikus munka volt.

haz_1.jpg

Mivel ezek nagyon kevés pénzt hoztak és a párom nem keresett annyit, amennyiből meg tudtunk volna élni, vissza kellett mennem a konyhára dolgozni. Mindig meg kell találni az egyensúlyt a pénzkereset és a karrierépítés között. 

Mostanra jutottam el odáig (5 év alatt), hogy immár két éve saját vállalkozásom van, portré-, esküvői és partifotózásokat csinálok, és emellett videózok is. 

Mi a legmarkánsabb különbség szerinted Magyarország és Anglia között? 

Hogy békén hagyják az embert. Mondok egy példát: amikor legutóbb itthon voltam Magyarországon, jött velem szembe egy ember, és valami nem stimmelhetett rajtam, de ő azzal foglalkozott, hogy velem mi van. Angliában mindenki saját magával foglalkozik, nem a másikkal. 

Ha Nagy-Britanniáról beszél az ember, nehéz megkerülni a Brexit témáját. Te érzel bármilyen változást a közhangulatban az elmúlt bő egy évben? 

A hétköznapokban egyáltalán nem, bizonyos helyeken viszont igen. Vannak ezek a „posh” környékek, ahol, ha látják rajtad, hogy bevándorló vagy (és azért ez feltűnik, hiszen mondjuk másként öltözködsz, vagy csak más az arcformád, stb.), akkor másképp néznek rád. Azokon a környékeken valószínűleg a kilépésre szavaztak.

hid_kesztyuvel.jpg

Viszont a liberálisabb környékeken, Oxfordban vagy Londonban én semmilyen jelét nem tapasztaltam. Én ráadásul Oxfordtól 20 mérföldre, Oxfordshire-ben egy kis faluban élek, ott egyáltalán nem lehet érezni azt, hogy baj lenne a bevándorlókkal. 

Én nem érzem a Brexit hatását. Néha látom, de az nagyon-nagyon minimális. 

Felmerült benned a hazaköltözés gondolata? 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de akárhányszor hazajövök, mindig meggondolom magam. Most erre mit mondjak? Tegnap sétáltam a körúton, aztán lementem a Váci utca környékére, ott van pár utca, amit nagyon-nagyon szeretek, pár galéria, amit mindig megnézek – térdig érő csatornaszag van, piszok, enerváltság… 

Minden olyan, mintha… mintha mosolyogna valaki, mintha élet lenne… annyira hazugnak érzem ezt az egészet, ami van. Már nem érzem magam otthon, nem érzem magam budapestinek többé. Ettől megriad az ember, és nincs kedve hazajönni többé. Ide nincs. 

Milyen közép- és hosszútávú terveid vannak? 

Most is benne vagyok egy fotós projektben, ez tulajdonképpen egy fotóesszé-sorozat. Emellett szeretnék valamikor télen majd foglalkozni fontos magyarországi témákkal is. 

Nem értem a hazai újságírókat, hogy miért nem foglalkoznak bizonyos dolgokkal, miért nem mélyednek el kérdésekben, miért nem figyelnek oda jobban dolgokra. 

Nem értem már Magyarországot, sajnos. Borzasztó érzés, de nem értem.”

videk.jpg

HÍRMONDÓ 

Hány magyar él Németországban? 

Az ilyen kérdésekre mindig nagyon nehéz válaszolni, hiszen nincsen pontos nyilvántartás, még a precíz németek esetében is elég nehézkes a dolog. Azért egy kis matek segíthet. 

Az elvándorlás mellett más is szorítja az egészségügyet 

Miközben a hivatalos állami statisztika szerint az orvosok és a gyógyszerészek körében is csökken a kivándorlás, új terület csábítja el az állami egészségügyből a szakembereket, így aztán nem sokkal jobb a helyzet. És akkor még finomak voltunk. 

Mindenhol hamarabb lesz euró, mint Magyarországon? 

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a környező, euróval még nem rendelkező országok többsége szeretné bevezetni az eurót. Legutóbb a horvát miniszterelnök jelentette be, hogy ez országa célja.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5813141902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2017.11.02. 07:11:07

"Rejtő-figurákat idéző egykori lakótársakon" - Iiiiigen, azok nagyon ott vannak. :))

Golf2 2017.11.02. 07:34:39

Széken lakni...Ez új.

Bredpitt Monika 2017.11.02. 09:21:49

Még olvasom, de az elejéről (lakótársak ) csak ennyi jut eszembe:

a remény rabjai.

Bredpitt Monika 2017.11.02. 09:25:45

"Aztán lakott velünk egy lengyel házaspár egy gyerekkel, aki (hogy is mondjam?) gondolkodásban kicsit gyengébb volt. Mindenki szerette, mert egy ilyen gyerek nagyon szerethető, de a szülei mindketten alkoholisták voltak, a feleség ráadásul szerintem skizofrén is. "

Jaj, ilyenkor mindig összeugrik a gyomrom. VAjon hány ilyen ember van, egy ilyen országban, ahol elméletileg a szociális háló jobban működik, mint nálunk.....vagy nem?

Mondjuk ez nagyon nehéz ügy. Ha a szülő mindent elkövet, hogy ne derüljön ki, a gyerekek néha éhesek (apuka, anyuka, nagy lány dohányoznak), a villanyt kikapcsolták, öten laknak egy szobában, a gyerekeket csúfolják a suliban, hogy büdösek, mert tényleg azok..............de mégis összetartja a családot anyuka, kétségbeesetten. ..................hány ilyen család van!!!!

Bredpitt Monika 2017.11.02. 09:35:45

"Hogy békén hagyják az embert. Mondok egy példát: amikor legutóbb itthon voltam Magyarországon, jött velem szembe egy ember, és valami nem stimmelhetett rajtam, de ő azzal foglalkozott, hogy velem mi van. Angliában mindenki saját magával foglalkozik, nem a másikkal. "

Igen, ez tényleg így van az USA-ban is. eGyszer én is megkaptam egy barátomtól, hogy mit foglalkozom azzal, hogy van felöltözve egy idős nő, rossz szokás, tényleg sokat foglalkozunk egymással itthon, genya dolog.

zZZz 2017.11.02. 09:42:00

''amit nagyon-nagyon szeretek, pár galéria, amit mindig megnézek – térdig érő csatornaszag van, piszok, enerváltság…''
Haza ne gyere. Soha.
En Anglianal es Londonnal nagyobb putirtlelepet meg soha sem lattam , de mindenki azt lat amit akar.

Bredpitt Monika 2017.11.02. 09:42:17

Csatorna szag az van sok helyen, pl Manhattanben a Central Park mellett, a Plaza Hotel környékén, ahol a gazdagok ülnek a kávézóban, kint a járdán és közben olyan húgyszag van, hogy rögtön az jut eszedbe: vajon mennyit fizettek a kávéjukért, hogy ezt szagolhassák? (mielőtt valaki majd idejön és azt mondja, ilyen nincs, de van, én szagoltam ezt 2014-ben)

Sok sikert a posztolónak. Az elejét nagyon rossz volt olvasni, de látom megtalálta a számítását. Ez a lényeg.

Azért remélem, ha majd itthon jobb lesz minden, egy olyan kormánnyal, akiben hisznek az emberek és vége lesz ennek az ámokfutásnak, börtönbe megy az összes tolvaj, hazug rohadék, akkor még esetleg hazajössz.

LKerekes 2017.11.02. 09:42:48

Egy írópalánta szárnyaló fantáziája.
És mit nem ért Magyarországon? hiszem az írót még kevésbbé lehet érteni.

Csodabogár 2017.11.02. 09:56:31

Na megkaptuk megint. Kosz meg csatornaszag. Csak tudnám az a töménytelen turista akik a belvárosban mászkálnak, na meg a Lánchid mindig tele van velük, miért nem menekülnek sikítozva innen?
Mit ért az alatt, hogy az utcán egy ember vele foglalkozott? Leszólította, kifogásolt valamit rajta, vagy csak megnézte?

Sokszor hihetetlen dolgokba tudnak az emberek, főleg a nők öltözni. Én is megnézem, különösen ha pl. a buszon ülök. Nem kellene? Azért lesütött szemmel nem járkálok az életben.
Szóval kifejthetné a posztoló, hogy miként foglalkozott vele az az ember.

Golf2 2017.11.02. 10:02:40

@Bredpitt Monika: "vége lesz,meg börtönbe megy..." Egyből az a szám ugrott be hogy álmodj királylány...szép szám.

Dikusz 2017.11.02. 10:06:36

@Csodabogár: tökéletesen egyetértek veled. Pont erre gondoltam én is, hogy a Váci utca környékén sétálók vajon érzik-e a csatornaszagot. Meg azok fogják-e, akik a Vörösmarty téren a jövő héten fognak sétálni az adventi forgatagban, ami szerintem Európában a legszebbek közé tartozik.

Először tetszett az írás, de ezzel a beszólással már nem. Lehet nem jól látom, de ez a tipikus köpködés kategóriája már (kosz, csatornaszag) számomra.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.02. 10:10:26

@ChristineK: egészen addig nem hittem el ezeket a tömegszállásokról szóló sztorikat, amíg meg nem látogattunk egy ismerőst, aki egy ilyen helyen lakott. De az 18 éve volt. Aztán a minap nézegettem a régi házat, ahol laktunk, hogy vajon gazdát cserélt-e már, s aközben akadtam olyan hirdetésre, hogy tizenegyen már laknak a háromhálós házban, keresik a tizenkettediket...

IT Knight 2017.11.02. 10:33:04

"24-en éltünk egy egyfürdőszobás"

"Én a padlásszobában laktam egy spanyol fickóval, aki nem fürdött"

"akár penészes házban, ahol nincs rendes fürdési lehetőség"

"Aztán kiderült, hogy ő ott lakik – a konyhában a széken"

"Volt egy afrikai néni is, aki a mosógép melletti nagyon kicsi szobában (nevezzük mosókonyhának, de inkább csak egy fülke volt) élt"

"mindketten alkoholisták voltak, a feleség ráadásul szerintem skizofrén is"

2017, Londonisztán, Brexitföld

Demi78 2017.11.02. 10:42:37

Tudom, allando es visszatero maniam, de megint egy ember, akinek nem tudjuk, mi a szakmaja es ezert nemis ertem meg a tettenek a mozgatorugojat.
"A legfontosabb érv az volt, hogy a szakmámban már nem tudtam létezni Magyarországon, nem engedték, hogy hiteles legyek, és ha ezt elveszítem, akkor az egész pályafutásomnak annyi."
Annyira jo lenne, ha kerekke tenned a tortenetet Adam es leirnad, hogy mi az? Valoszinuleg nem kiflihajtogato segédpék vagy fakocka eltavolito a bp-i metrovonalakrol.

Csodabogár 2017.11.02. 10:50:29

@Dikusz: Lehet, hogy mi már túlérzékenyek lettünk itt a köpködésre. De szerintem nem véletlen, hogy igen sok külföldi uti prospektus címoldalán vírít a parlament vagy a Lánchíd és mindig tele vannak a rakpartok a luxus folyami utasszállító hajókkal.
Csatorna szag volt régen egyes helyeken, pl. a 2-es villamos Margithídnál lévő végállomásánál, de már az sincs. Nyilván volt valami felújítás. Ha lenne zavarna, de már nagyon régen nem éreztem sehol a városban. De igaza van, ha neki jobb ott ahol van, akkor maradjon is ott. Vagyunk itt elegen a városban.Én vagyok az utolsó, aki rábeszélnék valakit a haza költözésre ha magától nem jut eszébe.

Csodabogár 2017.11.02. 10:52:00

@Demi78: Szerintem valami filmes lehetett és nem kapott pénzt az önmegvalósításra.

Bredpitt Monika 2017.11.02. 11:17:15

@Golf2: jó, hogy ilyen pozitív vagy,

az ilyen hozzászólásoktól, meg a másik oldal töketlenkedésétől, meg az amatőr újságíróktól, akik kérdezés helyett kijelentenek és megállapítanak fog röhögni a markába a Fidesz,

MÉGIS

ez nem álom, ami m ost van, az olyan mértékű lopás és olyan mértékben az emberek hülyének nézése, hogy ez m eg lesz állítva,

ÉN EBBEN BIZTOS VAGYOK

Bredpitt Monika 2017.11.02. 11:19:06

Azoknak akiknek még számít mi lesz itthon, érdemes Magyar György, ügyvéd véleményét hallgatni.

London2009 2017.11.02. 11:20:16

@Csodabogár: @Dikusz: Nem ereztem en sem csatornaszagot legutobb a Vaci utca kornyeken, fura, hogy pont erre panaszkodott. Annyi masra lehetett volna…
Azert abbol nem tudom, hogy megis milyen kovetkeztetest lehet levonni, hogy a turistak szeretik Budapestet. Persze, hogy szeretik! Szep, olcso, erdekes, sok a latnivalo stb. Ettol fuggetlenul azert teljesen mas egy varosban elni vagy turistakent meglatogatni. Ez nyilvan minden varosra igaz. Azt se felejtsetek el, hogy nem mindenki lakik Mo-on Budapesten. Valamint azt sem, hogy ti mar nem dolgoztok, neveltek gyereket, vennetek lakast stb.

wuaaa 2017.11.02. 11:20:55

"Miért pont Angliát választottad?

Mert volt valaki, aki segített. A helyzet ennél azért bonyolultabb volt, hiszen voltaképpen én is egy mentőöv voltam neki. Tönkrement a kapcsolata, és azt gondolta, ha én kimegyek és ott vagyok mellettük, akkor ez segíthet. Végül nem segített, ők szétmentek, mind a ketten hazaköltöztek, én meg ott maradtam..."

Bolond lyukból bolond szél fúj.

Bredpitt Monika 2017.11.02. 11:21:14

Egyébként meg visszatérve a poszthoz.
Szerintem nem tipikus hazaköpködés, hanem amikor már szomorú vagy amiatt, hogy innen el kellett menned, minden pici dolog valahogy felerősödik benned, és a londoni csatornaszag nem tűnik fel, mert ott nem érzed a keserűséget.

Szerintem.

London2009 2017.11.02. 11:29:13

@Bredpitt Monika: Vagy eppen pont forditva. Vedd pl. Virag doktor esetet. Neki minden rossz itt, amig Mo-on minden hiper szuper. Szerintem sokan vannak ugy Mo-gal, hogy amint nem elnek ott, minden megszepul. Mikor hazalatogatnak csak a jot kapjak. Minden barattal, rokonnal programot szerveznek. Csupa szep helyre latogatnak, jokat esznek, isznak. Fajo szivvel ulnek fel a repulore, rossz elmenni otthonrol. Pedig csak a szabadsag ert veget…

2017.11.02. 11:37:36

@Dikusz: @Csodabogár: Nem kell megsértődni csajok. Persze, lehet, csak tök felesleges. Budapestnek van egy nagyon szerethető arca, és van egy ótvar, ragyás, keléses orcája is, tele gennygócokkal. (mint a Blaha és vonzáskörzete a mai állapotában) A nagyobb gond az, hogy terjed. Jó 2 éve, amikor béreletem Újlipótban, az még valóban egy polgárinak mondható kerület volt, biztonságos. Most, amikor olyan fél éve elköltöztem, már feltünően sok volt a héderező csövi, meg a tőle egy kerületnyire jellemző polgártárs.
Egyébként a Vörösmarty téri adventi csicsa, véleményem szerint elég vásári (pejorative), no meg rohadtul túlározott. Legalábbis tavaly ez volt a helyzet.

London2009 2017.11.02. 11:48:13

@Pink Petsch: teljesen elvezhetetlen. Annyian vannak, hogy csak lokdosodni lehet. Szerintem borzalmas. Legalabbis en utalom a tomeget. Ja es persze rohadtul draga. A Bazilika elotti teren talan valamennyivel kevesebben vannak.

puhacica 2017.11.02. 11:48:19

@Dikusz: @Csodabogár: a XIII. kerulet Vigszinhaz kornyeki resze az egyik kedvencem Pesten, evekig laktunk ott. annyi kutyaszart es olyan intenziv hugyszagot egyetlen varos sikatoraban lattam/ereztem csak, Barcelonaban. (de ott legalabb minden reggel "felmostak" az utcat.) ez a kedvenc varosom. viszont a teny, az teny es nem hazakopkodes. London iszonyu retkes, de csatornaszagot en meg nem ereztem, hugyszagot is csak elvetve. nyilvan a szagok miatt senki nem koltozik el egy masik orszagba es nem is gatoljak meg, ha epp vissza akar koltozni. de eszreveszi a kulonbseget.

-----

a masik meg ez a "torodes"... hat kit erdekel, mibe oltoznek egyesek, milyen a frizurajuk, a szakalluk, a tetovalasuk, akarmijuk... irigylem a problemaikat az ilyen enbereknek. es az energiajukat is, hogy meg erre is futik... komolyan, a vilag egy olyan egyszeru, bekes hely lenne, ha mindenki sajat magaval lenne elfoglalva.

Bredpitt Monika 2017.11.02. 11:49:00

@Dikusz: a győri karácsonyi vásár állítólag nagyon szuper, az egész város díszben ragyog, érdemes megnézni, nagyon sok árus van szerte a városban mindenhol, nemcsak egy bizonyos helyen, vagy helyeken

2017.11.02. 11:51:47

@London2009: Ja, tavaly kemény 20 percet birtam ott lenni, és abban már benne volt a menekülés is :DDD Pedig még a bécsit is kibirtam 1 órán keresztül, pedig az sem egy tömegiszonyosnak való.
Ja, csak a Bazilika előtti placcon, ha lehet még drágábbak a bóvlik. Komolyan, drágább volt tavaly a budapesti, mint a bécsi, legjobb esetben is ugyanannyi, de olcsóbb semmiképp. Azért ez röhej ...

2017.11.02. 11:55:20

@libslobsi fuszal: Egen, én onnan 2 percnyire laktam, és valóban olyan jó egy éve megint feltünően sok lett a kutyaszar, illetve a nemtörődöm gazdi. Mellesleg, a húgyaszag azon a sarkon a non-stop boltnak köszönhető, ami bemegy, annak valahol ki is kell jönnie.

puhacica 2017.11.02. 11:55:59

@Pink Petsch: @London2009: jo lenne, ha befejeznetek a kopkodest... :D

London2009 2017.11.02. 11:59:38

@Pink Petsch: Nem szeretem ezeket a karacsonyi vasarokat a tomeg miatt, ugyhogy igy nem erdekel az sem, hogy mi mennyibe kerul. Itt Londonban is van egy csomo, de meg veletlenul sem megyek a kozelukbe sem. De meg soha nem lattam azt sem, ahogy felkapcsoljak a fenyeket az Oxford Streeten, sot, altalaban a fenyeket sem latom, mivel soha nem jarok arra. :D

puhacica 2017.11.02. 12:00:45

@Pink Petsch: mi 5 eve koltoztunk el onnan, akkor brutalis volt, aztan hogy azota mi ujsag, azt nem nagyon tudom. most juniusban setaltam egyet a pannonia, victor hugo, pozsonyi "nosztalgiakoron", kicsit mintha jobb lett volna a helyzet.

2017.11.02. 12:02:04

@libslobsi fuszal: Beszerzek rögtön egy marék hamut ;))))

London2009 2017.11.02. 12:02:30

@libslobsi fuszal: Szerintem itt te kopkodsz mar megint az en szeretett Londonomra! :D Szokas szerint leirom, hogy en nem latom Londont koszosnak!!! Legalabbis amerre en jarok, arra rohadtul nem! A metro pl. peldaertekuen csillog villog. Tudom, hogy a buszokra sokat panaszkodtatok, de amerre en jartam, meg egy ott felejtett ujsag sem volt a buszon. De en ugye videken elek. :D

2017.11.02. 12:04:40

@London2009: Én sem vagyok oda értük annyira, de azért egyszer a szezonban csak odaesz a fene. Tavaly az adventi időszakban voltam az augsburgiban is ;) No, ezek olyan fél-egy órás látogatások, max. Persze, az ember hozzá van szokva, hogy ott drágább minden, ezen nem is lepődök meg ... azon tettem, hogy a budapesti a bécsinél is drágább volt. Ennyit azért csak megjegyez az ember ;)))

2017.11.02. 12:07:56

@libslobsi fuszal: Igen, én ezt hallomásból tudom, amikor én költöztem oda jó 2 éve, akkor -a többi kerülethez képest- eléggé normálisnak volt mondható a helyzet, sőt nem egyszer voltam tanúja annak, hogy rászóltak arra, aki nem szedte fel a kutyaszart ... Képzeld, lehetett úgy sétálni a Balzacon, hogy nem kellett a lábad elé nézni állandóan :DDD Aztán olyan 1 éve fokozatosan, és szemmel láthatóan megint romlani kezdett a helyzet.

2017.11.02. 12:13:50

@IT Knight:

"Ott már rendes fizetésem volt"

"elkezdenék önkénteskedni, így jutottam el egy horrorfilm forgatására"

"azok rettenetesen jók voltak, egész Angliában forgattunk egy csomó helyen"

"Mostanra jutottam el odáig (5 év alatt), hogy immár két éve saját vállalkozásom van"

"Hogy békén hagyják az embert"

2017, Londonisztán, Brexitföld

London2009 2017.11.02. 12:21:39

@Pink Petsch: Nem voltam mar legalabb 3-4 eve szerintem karacsonyi vasaron. A faluban ahol lakunk (Blackheath) viszont minden evben van falunap Karacsony kornyeken. Na ezt nagyon birom, mert itt nincs tomeg egyaltalan es teljesen olyan az egesz, mint Avonlea. :D Kijon ilyenkor a Salvation Army es egesz nap fujjak a rezet. Emelnek egy kis szinpadot es a helyi iskolas gyerekek fellepnek, meg a helyi korusok is reszt veszneka musorban. Mi is eneklunk majd, mint idaig minden evben. Van kirakodo vasa res arulnak mindenfele finomsagot, a bevetel pedig jotekony celra megy. Nekunk is lesz egy kis forraltboros pultunk a korussal. Tavaly raadasul egesz nap sutott a nap! Na ugyhogy ezt mar varom.

Dikusz 2017.11.02. 12:24:35

@London2009: Tényleg nem kell már lakásra spórolnom. Azt viszont nem értem, az most hogy jön ide, hogy nyugdíjas lettem? Meg az, hogy az ország nem csak Budapestből áll. Ha valaki, akkor én vagyok az, akinek sosem volt nagy arca attól, hogy a fővárosban lakik. Országjáró lévén pontosan látom/tapasztalom, hogy mennyivel közvetlenebbek a vidéken élő emberek. Nem hiszem, hogy akár a valóságban, akár hozzászólásokban az derül ki rólam, hogy többnek érezném magam attól, hogy fővárosi vagyok, nem is esik jól, ha ezt tételezik fel. Szépen kérlek ezért, magyarázd el nekem, miből jött ez le?

Kizárólag az nem tetszett, ahogy "lecsatornaszagozta" Budapestet.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.02. 12:28:11

@London2009: már várom, mikor jön az amazonos hirdetés a kórusod éneklésével... s aztán a szokásos reklámhadjárat, melyik is a nagy szám, John Lewis, minden évben?

2017.11.02. 12:32:15

@London2009: Tényleg, egy echte mezőfényi falunapnak hangzik az előző életemből, egy kis "Kisvárosi gyilkosságok-Midsommer murders" hangulattal megfüszerezve ;)))
Én el szoktam menni, nekem ezek a fél-egy órás alkalmak jelentik a karácsonyt, ugyanis a nagybetüs ünnepből nekem ennyi pont elég. Legutóbb gyerekkoromban élveztem, ha jól emlékszem ...

London2009 2017.11.02. 12:35:00

@kisrumpf: haha, koszi! : ) November 4-en jon ki. Mar kivancsi vagyok en is!
Igen, a John Lewis meg az M&S reklamok minden evben szuper jok.

puhacica 2017.11.02. 12:36:34

@London2009: esku csinalok neked egyszer egy fotosorozatot, csak hogy megismerd vegre londont. :D

@Pink Petsch: normalis volt az a mi idonkben is, csak budi. :D

P.Elliot 2017.11.02. 12:39:07

Szeken lakni,...
Ilyet eddig meg nem hallottam, vajon mit fizetett a szekert egy honapban?
Par napig talan el lehet kepzelni ha valaki fiatal es meg eros a gerince de gyanitom hogy a szek lako mihelyt altalanos villanyoltas volt mar tette is le a pokrocat a foldre. Az utcan lakasnal azert jobb de nem szeretnem kiprobalni.
Egyebkent meg olvasni is rossz azt a zsufoltsagot, meg a nem furdo spanyolt, josagos isten, vagy a nyakanal fogva vonszoltam volna a zuhany ala vagy lekoltozok egy szekre a masik melle...

Ami a csatornaszagot illeti, egyik nagyvaros sem tudja megoldani hogy ilyen teren minden rendben menjen, valahol mindig reped egy cso szakasz, ido mire rendbehozzak, aztan a masik helyen ereszt, ahhoz tobb penz kellene mindenhol hogy akkor csereljek le amikor mar sejtik hogy baj lesz vele ne varjak meg mig szaglik a kornyek de erre egyik nagyvarosnak sincs eleg penze.

Megkritizalni a masikat hogy hany eves es mibe oltozik azt itt nem szokas, ha 14 evesen ket kilo festek van rajta, akkor annyi, ha a szulei megengedik akkor tegye ha mar ennyire sietteti a felnott kinezetet, majd leszokik rola hamarosan ha rajon hogy ennyire idosebbnek nem tul jo dolog latszani. Ha meg 80 eves es fiatalosan oltozik szinten tegye ha jol erzi magat a boreben benne a klasszikus idosek oltozeke halalosan unalmas, oreges, kenyelmetlen, elmegy benne az ember eletkedve.
Ferfiaknal a nagypapas kivulrol hordott rovidujju ing, nadrag, ahelyett hogy egy polot huznanak farmerrel, kenyelmes, divatos, fiatalos, noknel meg azok a regies szoknyak, formatlan ruhak, szinten fura bluzok holott annyi fiatalos, jopofa jolkinezo cucc van ami kenyelmes, fiatalos, neha eleg csak kicsit atalakitani, bevarrni, ezt-azt az a ruhat, szoknyat, bluzt. Amikor itt volt egy rokonom nem hitte el hogy itt az idos nok nyaron siman felveszik a shortot mindenhova, meglatta, megirigyelte, vett maganak tobbet is es azzal vitte haza hogy otthon is fogja hordani, elmegy benne a piacra is bar mint mondta Pestre azert ha bemegy nem meri felvenni mert o mar 70 eves es ki fogjak rohogni. Ez nem most volt, vagy 10 eve, azota remelem senkit nem rohognek ki .
ezert.
Reszemrol sosem erdekelt hogy mas mit hord, magam is azt veszek fel amit akarok es nem a klasszikus idos ruhak reszen keresgelek...
A poszt, hat sok szerencset a posztolonak, errol is keszulhetne egy kisfilm hogy a kivandoroltak elete, lehet hogy meg az angol teve is bemutatna.

2017.11.02. 12:40:22

@libslobsi fuszal: No, hát olyan 1,5 éven keresztül még csak büdi sem volt ;)))
Bár nézzük a pozitiv oldalát, ez a csoda nemcsak 3 napig tartott :DDD

P.Elliot 2017.11.02. 12:42:09

@P.Elliot: Ja, meg kifelejtettem azt hogy a kisfilmet a szek lakoval kezdenem, azt interjuvolnam meg elsore...

London2009 2017.11.02. 12:44:48

@Dikusz: Nem arra gondoltam, hogy te ezzel felvagnal, dehogyis. Hanem arra, hogy sokszor az az erv, hogy de milyen jo elet van Magyarorszagon es mar reg utolertek a fizetesek a nyugatiakat. Aztan mi van azzal aki nem budapesti? Errol valahogy sosem beszel senki.
Semmi nincs azzal, hogy nyugdijas lettel. Itt arra gondoltam, hogy teljesen mas elet az, amikor nem kell rohanni reggel a munkaba es a csucsidoben kozlekedni peldaul. Meg ugy egyaltalan, aki mar nem aktiv dolgozo, annak mar mindegy, hogy milyen eppen a munkaeropiac, mennyire becsulnek meg, milyen elorelepesi lehetosegek vannak stb. Azoknak viszont akik hazakoltoznek es meg aktiv dolgozok, ez az egyik legfontosabb dolog, amit merlegelni kell. Mondjuk ezt inkabb Csodabogarnak szantam, mert mas ugy Budapesten elni, hogy mar nincs hiteled, vagy mar nem fizetsz alberletet, nem dolgozol stb. Persze, hogy minden jo es szep, ha epp a 2018-as Opera berlet vagy a fovarosi taxik elerhetosege hoeses idejen a legnagyobb gondod. De semmikeppen sem bantas keppen irtam, csak mint masik nezopontot figyelembe veve.

London2009 2017.11.02. 12:45:58

@libslobsi fuszal: ne idegelj. :D
Olyan helyen kell lakni egy ekkora metropoliszban, ami szep es tiszta. Tok okosat mondtam most, nem? :D

2017.11.02. 12:48:20

@London2009: Ja, csak egy alkalmi szakácsnak, aki mellesleg filmes ez anyagilag olyan nagyon nem megy ;)))

London2009 2017.11.02. 12:49:32

@Pink Petsch: de ezt Puhacicalibsinek irtam, nem a a poszt tolonak!

2017.11.02. 12:52:53

@London2009: Tudom, de a kisörödg itt ül mellettem ;)))

2017.11.02. 12:55:16

@London2009: Nayaps, mindkettőn egyszerre ;)))

Dikusz 2017.11.02. 12:57:35

@Pink Petsch: nem megsértődtem, csak valószínű félreértettem a reakciókat, mint oly gyakran szoktam...
Nagyon jól írod, van szerethető arca, és van rossz oldala is - mint mindegyik fővárosnak. Csak az ember védi, sokszor a védhetetlent is:)

Tizennégy évig dolgoztam a Sas (volt Guszev) utcában, 2013-ig. Nagyon jól ismerem a Bazilika (a koripálya majdnem elfoglalja a teret)-Erzsébet-tér környéki karácsonyi vásárokat. Az árakat pedig még jobban, éppen ezért sosem jutott eszembe, hogy ott vásároljak is, de nézelődni szeretek. A Bazilikánál, és a Vörösmarty téren is van esti fényjáték (vagy mifene), azt is érdemes megnézni.
Négy éve a MÁV-Nosztalgiavonattal voltunk Bécsben az adventi vásáron, zsúfoltabbnak volt nekem, mint a budapesti, minimum háromszor drágább is.
Még akartam valamit írni (vagy mégse, már nem tudom), de elfelejtettem. Csak azt ne írjátok, hogy ideje próbafekvést abszolválnom a Kerepesi út környékén...

2017.11.02. 13:04:02

@Dikusz: Na igen, ha az ember túlságosan is kötődik érzelmileg egy városhoz, akkor valóban hajlamos megvédeni a védhetetlent is olykor. Azért, szerintem, vagy te annyira kiegyensúlyozott, hogy lásd azt is, ami rohad, sőt azt is, ami már rég elrohadt, és csak az imádság tartja egyben.
Hm, tavaly 3 euró volt a 3 deci puncs a bécsi hepajon, a budapestin meg 3,50 -átszámolva-. Persze, nem egetverő különbség, de azért érted ... egy átlagosan kereső magyar család ezt olyan nagyon nem engedheti meg magának, mig egy ugyanolyan bécsi simán. A bóvlik mondjuk annyira nem érdekelnek sehol sem, igy a pia meg a kajaárakat jegyeztem meg ... hát nem voltak olcsóbbak.

Csodabogár 2017.11.02. 13:05:03

@Bredpitt Monika: Nos, nem hiszem, hogy a posztoló, itthon a leírtakhoz hasonló körülmények közt lakott vagy dolgozott. De a szomszéd füve mindig zöldebb, így most az a jó és kész.

2017.11.02. 13:08:37

@Csodabogár: Te, most komolyan nem érted? Emiatt léptél le, anno. A lehetőségről van szó, arról, amit @LepesMez: is irt. Hogy a kezdeti szopás ellenére van lehetőség a tervezhető jövőre.
No, most igy szerinted, ha ugyanezt adja elő Magyarországon, mennyi esélye lett volna 5 éven belül, hogy a saját megelégedésére boldoguljon"? Az "egyéjszakás törvények", strómanok és oligarchák országában, ahol minden van, csak jogbiztonság nincs.

Csodabogár 2017.11.02. 13:09:01

@London2009: Részemről sehol soha nem mennék karácsonyi vásárba, mert olyankor hideg van és én inkább a meleg szobában üldögélek, mint vásáron nyüzsgök. Amugy is lehetőleg kerülöm a tömeget. Viszont sokan szeretik itt is és külföldön is.

Dikusz 2017.11.02. 13:13:47

@libslobsi fuszal: Jó lenne, mert ettől lesz teliköpködve Budapest. :))))
Nem tudom ki írta valamikor egy hozzászólásban, hogy teli van a kukija a komment végére írt viccvótal, ezért nem is írom le :D

Különben ez a "hazaköpködés" kifejezés nekem sem igazán tetszik. De tényleg biztos vagyok benne, hogy a világon minden fővárosban van olyan rész, ami kutyaszaros, de Budapesten nem a Váci utca az, ezért írtam az első kommentemben, hogy a posztoló részéről köpködésnek gondolom.

Fiam pár éve járt Párizsban. Beleszerelmesedett a városba, megnézett mindent amit tudott, de azt mondta sok ott is a kutyaszar, és az a madarasteszkó, amiben volt, az ótvar koszos.

London2009 2017.11.02. 13:15:22

@P.Elliot: igen, ez a legjobb szerintem is ebben a cikkben. Jot nevettem rajta. Vegulis nagyon talalekony megoldas. Meg ugye ha a Joisten bezar minden ajtot...ad egy szeket. Legalabb igy kicsi marad az okologiai labnyoma. Van 4 szekem a konyhamban es 4 szekem az ebedloben. Bar jobban meggondolva meg oda 2 szeket be szoktunk rakni, ha ki van az asztal huzva. Ez osszesen 10 szek. Mit kaszalhatnek a kiadassal! Muszaj lesz uzleti tervet kesziteni. Itt latok egy piaci rest. :D
Kulonben a viccet felreteve, volt nem olyan regen egy botranyt kavaro eset. A lepcso alatti helyet adta ki valaki, ahol anno ugye Harry Potter is lakott. Majd mindjart megprobalom elokeresni a cikket. Ugyhogy ehhez kepest a szek mar csak egy lepes. :D

2017.11.02. 13:18:40

@London2009: Hm, ez nem értem, miért botrány? Ha van olyan hülye, aki kiveszi ... vagyis, mitől lenne ez botrányosabb, mint a budapesti 10-12 négyzetméteres egykori cselédszobák, kurvadrágán való kiadása?

London2009 2017.11.02. 13:22:26

@Pink Petsch: itt van!
www.bbc.co.uk/news/uk-england-london-34404651

Ilyen es ehhez hasonlo cikkekkel szoktak alatamasztani azt, hogy milyen borzalmas a lakashelyzet a fovarosban...

Csodabogár 2017.11.02. 13:24:22

@Pink Petsch: Ma nincs olyan helyzet, mint amikor én leléptem. Én simán a szabadságra vágytam, semmilyen karrier vagy egyéb elvárásom nem volt. Ha leszámítom az első kemény 8 hónapot, soha nem voltam rosszabb körülmények közt mint itthon. De az első időben is, cselédként, saját minigarzonban laktam, amit a munkaadóm adott, a fizetés része volt. Amint rendesen dolgozhattam, megvolt az amit akartam. Ha összegyűjtöttem a pénzt elutazhattam. Igen, én ilyen szerény igényekkel távoztam otthonról. Elgondolkoztam, hogy bevállaltam volna-e a posztolo által leírt lakhatást stb. Nem. Akkor inkább vissza jöttem volna.
A posztolónál se látom még most 5 év után se. hogy nagy karriert csinált volna a szakmáján belül, mert nem úgy hangzott, hogy esküvő fotózásra vágyva ment volna el. De lehet hogy értelmezési nehézségeim vannak és rosszul értettem a posztot.

puhacica 2017.11.02. 13:26:39

@London2009: igen, mar ha nem tervezel a kozvetlen lakokornyezetedbol kimozdulni. ;)

@Pink Petsch: figyelj, mi is alkalmi mosogatok vagyunk, mellesleg "filmesek" :D

London2009 2017.11.02. 13:31:02

@libslobsi fuszal: tudom, hogy ezen viccelodunk, de en tenyleg tisztanak talalom a varost. Mostanaban fogok kimozdulni a kis haromszogbol ahol elek, ugyhogy majd beszamolok a tapasztalataimrol! : )

2017.11.02. 13:31:31

@London2009: Nameg a lófasz estifénnyel ...
www.life.hu/csalad/20131004-lepattant-felhokarcolok-elet-hongkong-nyomornegyedeiben.html
Szóval, én nem laknék Londonban akkor sem, ha az 1-es körzetben engedhetnék meg magamnak saját lakást, de azért teljesen hülyék ne legyünk már! ;))) Igen, aki teljes nyelvtudás és konkrlétan hasznositható szakma nélkül kimegy egy idegen országba, az tömegszálláson végzi - mint a posztoló. Aztán rajta áll, hogy a képességei szerint pár éven belül, hogyan boldogul: vagy marad a tömegszállás, vagy összehoz egy kertvárosi bérletet, esetleg saját hitelest, ha komolyan ott akar majd élni. De ez mindig egyéni cucc kérdése. A különbség Magyarország és a "Nyugat" közt a lehetőség, és a tervezhetőség.

P.Elliot 2017.11.02. 13:36:13

@London2009: Nekem van 8 szek az ebedloben, 4 a konyhaban, 4 szek az iroasztalokhoz meg meg kerti szek is vagy 10, ezen meg lehetne gazdagodni, legfokeppen abbol hogy szerepelnek a teve botranyos es felhaborito dolgok musoraban, majd megmondom hogy az otletet toleg kaptam, hehehe....
De lehet hogy nem kerulne sor ra mert elvinne a rendorseg valami ehhez kapcsolodo torveny es szabaly megsertese cimen azonnal.

Lepcso alatti helyet kiadni, ha zart, az mar helyiseg, nem?
Meg mindig hapogok a szek kiadason. Kinek es hogy juthatottt eszebe az ilyesmi. Szegeny szekes ember....

2017.11.02. 13:36:16

@Csodabogár: A szabadságnak többfajta változata van. Ma nincsenek Magyarországon kézzelfogható és nyilvánvaló jelei az orosz megszállásnak, viszont az ország legalább 30 évre a vazallusa a "nagy medvének". Most nem megszálló szovjet csapatok vannak, hanem ugyancsak megszálló orosz illetve ex-szovjet köztársasági gazdasági ámokfutás országos szinten. Ma nem a tankok vonulnak be, hanem az orosz hackerek.
Mondják, hogy változik a világ, de ez bullshit. Csak a módszerek változnak.

Shaktee 2017.11.02. 14:07:02

Jó volt olvasni a posztot, csak így tovább az életben :)

Hope to see you around here..

Virago_1000 2017.11.02. 14:07:17

"
Mondok egy példát: amikor legutóbb itthon voltam Magyarországon, jött velem szembe egy ember, és valami nem stimmelhetett rajtam, de ő azzal foglalkozott, hogy velem mi van. Angliában mindenki saját magával foglalkozik, nem a másikkal. "

versus

"Vannak ezek a „posh” környékek, ahol, ha látják rajtad, hogy bevándorló vagy (és azért ez feltűnik, hiszen mondjuk másként öltözködsz, vagy csak más az arcformád, stb.), akkor másképp néznek rád. "

es mindez ket egymas utani bekezdesben!!

Virago_1000 2017.11.02. 14:07:28

"Én nem érzem a Brexit hatását"
- neked nem dragult semmi az aldiban? vagy ingyen eszel a konyhan.

Virago_1000 2017.11.02. 14:08:22

@London2009: "Szerintem sokan vannak ugy Mo-gal, hogy amint nem elnek ott, minden megszepul. Mikor hazalatogatnak csak a jot kapjak"

- nem mondasz am hulyeseget. Van benne racio. Egesz komolyan, ezen mar elgondolkoztam en is, viszont amikor kopkodok angliara, akkor azert teszem, mert a magyarok tobbsegenek ilyen sors jut mint a posztolonak, es ez lenyeges visszalepes az otthonihoz kepest.

Van madzag a pakisztani fejen pizsamat hordo fonok csuklojan az ezust szinu kor alaku karkoto mellett? Legyszi, aztan beken hagylak :)

Virago_1000 2017.11.02. 14:08:34

@zZZz: angliaban varosokban nappal is mindennapos latvany a rohangaszo patkanyok, ejjel a rokak, igen mindenki azt lat amit akar.
En a szelid vadlibakat, mokusokat, es legalabb nincsenek szunyogok.

P.Elliot 2017.11.02. 14:16:31

@Virago_1000: Azt a madzagot ugye valami vallasos unnepen teszik ra es nem veszik le hanem majd egyszer lerohad s magatol lehullik , nem? A fejemnek volt egyszer egy indiai vagy pakisztani mernok munkatarsa aki azt mondta hogy nem szabad levenni a madzagot, magatol fog lejonni, a munkatarsak es a fonok vidam szemekkel vettek tudomasul hogy hat akkor a kioltozos targyalasos napokon is ugy lesz...

2017.11.02. 14:32:59

@Virago_1000: Nem érted, vagy direkt nem akarod? Ha Magyarországon bekerülsz egy ilyen shared-flat helyzetbe, és az ebből következő munkakörökbe, akkor nincs az az isten, hogy te ebből belátható időn belül kimászol. Elvégre, te sem otthonról propagálod a "Magyarországon-minden-fasza" idiotizmust, hanem az általad utált Angliából.
Csak a fasznak élsz ott akkor? Mazochizmusból?

puhacica 2017.11.02. 14:52:45

@London2009: kivancsi leszek a velemenyedre. :D

@Dikusz: ezert mondom en is, hogy meg a kedvencem, Barcelona is hugyszagu. es ha Budapest kutyaszaros, az ugyanilyen teny. de szerintem a Vaci utcarol pont nem ezt irta. ;)

2017.11.02. 15:00:15

@Dikusz: @libslobsi fuszal: Hm, én az aktuális nem-magyar pasijaimat, akikkel már odáig értünk, hogy elrángathatom őket Budapestre ... szóval, őket mindig kiviszem a "szerencsétlenebb sorsú" környékekre is. Megvan a Vár, a Parlament, a Bazilika (szerintem már többet tudok róluk, mint egy hivatásos idegenvezető), aztán felülünk a 3-as vilire, vagy éppen a 9-es buszra :DDD Hogy "érezze is a várost" :DDD

Golf2 2017.11.02. 15:04:13

@Bredpitt Monika: Győr sokkal lakhatóbb mint Pest. Legyek optimista politikai kérdésekben? Tényleg azt hiszed hogy a milliárdos nagykutyákat itt lecsukják? Komplett maffia lett,ki fogja szétzúzni, a fidesznyik biróságok,vagy a nép aki a munkáját,családját félti? Nem hiszek benne.

London2009 2017.11.02. 15:05:33

@Pink Petsch: varjal mar Pinky! Jol ertem, hogy akkor tobb van egyszerre?
Muszaj a 9-esen utaztatni oket? Inkabb epitened az orszagimazst! Ezzel szemben en meg metrozni sem hagyom oket. :D

London2009 2017.11.02. 15:08:21

@Virago_1000: miutan o, mint irtam egy nagykutya, igy sajnos gyakran nem latom. Miutan annyira fontos meg nem vagyok, meg valoszinuleg mar nem is leszek. De legkozelebb megprobalom megfigyelni neked. A Karacsonyi partin majd biztos ott lesz. Meg jo, hogy nem azt kerted, hogy deritsem ki, hogy mi van a turbanja alatt. Lehet, hogy Voldemort?!?

puhacica 2017.11.02. 15:12:20

@Virago_1000: megkerdeztem a fonokom, hanyszor latott patkanyt rohangaszni az utcan. 47 eves, 2-re emlekszik.

London2009 2017.11.02. 15:16:46

@libslobsi fuszal: @Virago_1000: meg egyet sem lattam. De meg csak 8 eve elek itt, lassan 9. Majd lehet, hogy jovore szerencsem lesz.
Viszont azt nem ertem, hogy a rokakkal mi a gond.

London2009 2017.11.02. 15:20:32

@P.Elliot: jo, hogy mondod! A kerti szekekre meg nem is gondoltam!!

2017.11.02. 15:28:10

@London2009: Ez szakmai titok, kérlek alássan ;))) Már a mennyiség és az egyidejüség :DDDD
Egyébként meg jah, muszáj ... és lehetőleg csúcsforgalomban ... szadista vagyok, ugyanis ;))) No meg, "városbuzi" is. Nekem a kikapcsolódást egy-egy városi séta jelenti - a mérete mondjuk mindegy-. Én rákészülök, olvasgatok, google-street-view ... ilyenek :))). Sokkal jobban élvezem, mint az ellenkező irányút: azaz közepes-nagy-rohadt nagy-kurva nagy-élhetetlen városokban élni és a "természetbe járni", fltöltődni. Én a városokba szoktam járni ... "feltöltődni", úgymond ... ;)

2017.11.02. 15:29:10

@London2009: Hm, nagy valószinüséggel veszettek. Már a rókák ... úgy értem ;)

London2009 2017.11.02. 15:40:15

@Pink Petsch: nem veszettek a rokak.
A fiatalembereket illetoen tobb minden is eszembe jutott. Jobol sosem eleg illetve addig jar a korso a kutra mig el nem torik hmmm... :DDD Csak irigykedem!
Hetvegen hazakat neztunk videken. No nem mintha holnap venni szeretnenk, inkabb csak kivancsisagbol kezdtuk el felterkepezni a lehetosegeket. Imadom ezt a kornyeket, meg itt tenyleg olyan az osz, mint ahogy az interneten mutogatjak meg amire NagyKampics vagyik. Gyonyoru szinekben pompazik a taj es sutott a nap is. Miniatur, tobb szaz eves kocsmakban egy pint ale es pattogo tuz a kandalloban a hatter. Tok jo kis hetvege volt. Tudod, Avonlea. :D
Ettol fuggetlenul amikor jottunk vissza a varosba es meglattaam Canary Wharf fenyeit, furcsa modon de irto jo erzessel toltott el. :D

puhacica 2017.11.02. 15:42:58

@London2009: en sem. igazabol eddig 1x lattam patkeszt, gyerekkoromban a tatanal, a disznoolak korul.

2017.11.02. 15:46:13

@Virago_1000: Van kereszt alakú medál a munkatársad vagy bármely ismerősöd nyakláncán? Van kereszt-alakú tetoválása? Van bármilyen, ős-keresztény (bár megjegyzem, ez a racionális többségi felfogás szerint a zsidó lenne .... bár ma Magarországon ezt hangoztatni legfeljebb mosogatói állásnak felel meg :PPP) szokása? Például, egy önkéntelen keresztvetés, ha katolikus? Szóval összefoglalva, egy fasz vagy ilyen szempontból. Is.

London2009 2017.11.02. 15:49:54

@libslobsi fuszal: en egyszer Pesten a rakparton futott el, mi meg egy szorakoztato egysegben neztuk. Meg egyszer New Yorkban. De Londreszban meg soha.

2017.11.02. 15:59:28

@London2009: Ezt azért olyan nagyon nem szeretném kipróbálni egy váratlan marás formájában. Már a rókák részéről ;)))
Khm, ki beszélt itt "fiatalemberekről"? Meg is hülyülnék, ha egy 30-as, vagydepláne, egy 20-on éves "lovaggal" kellene megtalálnom azt a bizonyos közös hangot. Minimum velem egyidős, de leginkább 1 évtizeddel idősebb .... ;))))
Hm, hát forditva vagyunk bekötve ... van ilyen ;) Nekem az az ideális, ha a "városba-való-bemenés" jelenti a programot, és nem a "vidéki-látogatás".
Egy kivétel van/volt eddigi életem kapcsán, ahol úgy érzetem én is, mint te, "irtó jó érzéssel töltött el". és ez Budapest volt. Az egyetlen város a rohadt sok közül, ahol eddig éltem. És kibaszottul zavar, hogy szisztematikusan tönkrebasszák. Jobb is, hogy nek látom ... nap, mint nap ...

P.Elliot 2017.11.02. 16:00:47

@London2009: Majd csak meggazdagszunk a kerti szekeken, hehehe...

puhacica 2017.11.02. 16:01:14

@Pink Petsch: a szigeten nincs veszettseg. egyaltalan.

Dikusz 2017.11.02. 16:06:03

@London2009: Vagy a metrón olyat súgsz az egyetlen pasid fülébe, hogy azóta is azon röhögök:))))

Dikusz 2017.11.02. 16:12:28

@libslobsi fuszal: @London2009: itt a Parlament tele van velük...

P.Elliot 2017.11.02. 16:14:07

@Pink Petsch: Nem veszettek a varosi rokak, egyszeruen ehesek es kajat keresnek. Nekem van a hatso udvar mogotti erdosavban, naponta talalkozom veluk, felosek de tolem nem mert hat ugyebar egy serult rokat feltaplaltam hogy eletben maradjon aztan annak jarhatott a szaja mert azota a tobbi sem menekul hanyatt-homlok mint eddig tettek csak csendesen odebbmennek, nem is valami sietve. Ketten vannak, a tobbi negyet akiket latok elzavarom mert koverek, egeszsegesek csak ez a ketto olyan nyomorult, lattam oket picikeknek anyjuk sehol, nem is tudom hogy tudtak eletben maradni, plusz az egyiket megharaptak.
A veszett roka es mas allat maskeppen viselkedik, rogton latni rajta.
En vedem oket mert ha nem lennenek elontene bennunket ugy az eger hogy menekulni kellene a kornyekrol es ezek azon elnek, lattam hogy meg telen is hogy assak ki a ho aloli uregekbol az egeret, nagyon fontos allatok. Valoszinu hogy patkanyt is eszik ha elkapja/ nincs is ilyesmi a kornyekunkon// mert mokust mar lattam hogy vitt.
Feltettem a macskaimat is de az allatorvos azt mondta hogy nem fogja bantani, a rokak nem vadasznak kettesben hogy behajtsak oket, azt a coyote csinalja az meg itt nincs. Valoszinu hogy igaza van mert a macskaim ha feljon neha egyik-masik a kertbe akkor kozonyosen nezik, az is oket, nem tekintik egymast ellensegnek.

P.Elliot 2017.11.02. 16:15:44

@Pink Petsch: Feltoltodni a nagyvarossal az az szokott igazan aki videken el, nekem is toltodo hangulatom van ha bemegyek New Yorkba vagy mashova, nagyon feldobo, dacara annak hogy videken szeretek elni.

2017.11.02. 16:16:33

@libslobsi fuszal: Ja, meg himlő sem ... hagyjuk már ... ezek a virusok nem szüntek meg létezni csak azért, mert az emberi faj feltalált ellenük valamit. Legfeljebb be vagy oltva ... Legalábbis én veszetség ellen, és te? És a gyereked? És a többi ellen?

London2009 2017.11.02. 16:20:43

@Pink Petsch: eloszor is kezdjuk ott, hogy apukam 74 eves es a piacon csak ugy kiabalnak utana a kedvenc kofai, akivel imad kokettalni, hogy fiatalember, fiatalember! Ugyhogy fiatalember sok mindenki lehet!
Masodszor pedig en kint lakom kvazi videken, ugyhogy nekem is az a program ha bemegyunk a falu kozpontba/varosba. Ezert is lepodtem meg, hogy eleg volt ket napot eltolteni az igazi vadregenyes videken es mar orultem is a varos fenyeinek. Meg ezt meg kell szakertenem magammal, hogy ez mit is jelenthet. :D

2017.11.02. 16:23:23

@P.Elliot: Khm, én Brassóban nőttem fel ... tudod .. kiviszed este 8 évesen a szemetet a lerakóba, és a barna maci meg melletted kukáz ... és most a valódi barna maci ;))) Nem kell nekem bemutatni a városias lét "vadvilágát";))) Csak már akkor, már Ceau Romániájában is kötelező volt a veszettség elleni védőoltás ... Nem bánt, nem bánt -és tényleg nem, ha nem szarsz be tőle, és te támadsz-, de azért lehetőleg ne marjon meg. Még játékból sem ...

Virago_1000 2017.11.02. 16:24:53

@London2009:
karacsonyi partin egy pakisztani muszlim?

Virago_1000 2017.11.02. 16:25:02

@Pink Petsch: fasz vagyok, 40+ osan meg mosogatsz torott kezzel en meg nem vagyok 40,
a te szemelyisegedre nem is vagyok kivancsi.
Viszont ha ilyeneket irogatnek, mint te akkor mar reg kitiltottak volna, mert en vagyok az elsoszamu kozellenseg.

Virago_1000 2017.11.02. 16:25:16

@London2009: nyilvan te nem latszilyeneket, hiszen tegnap irtad, hogy az 'Elite' csoportba tartozol. A rokakkal nincs gond, bar betegseget terjeszthetnek. Es tobb van a belvarosban beloluk mint otthon a mezon. A patkanyokkal sincs gond. Az alapvetoen igenytelen troger angliai lakossaggal van gond, akik eldobalnak minden szemetet, etelmaradekot, amely nemcsak ezekwt az allatokat vonnza ide, de a siralyok is kiforgatjak a kukakat ha ereznek eldobott pizzaszeletet, felig megevett fish &cipset.

2017.11.02. 16:28:24

@Virago_1000: Sosem volt eltörve egyetlen végtagom sem, de természetesen, mint mindig ... neked van igazad, mint a blog tiszteletbeli trolljának. :DDD
Nos, a személyeskedlés mellett azért arra már évek óta nem sikerült válaszolnod, hogy ha ennyire utálod, mi a kisfaszomat keresel te Anfgliában? Miért nem a szerinted sokkal jobb Magyarországon élsz?
Hiteltelen egy faszkalap vagy te, ez a legnagyobb bajod, és ezért vagy körberöhögve ....

London2009 2017.11.02. 16:41:31

@Virago_1000: Haha. Na jo, azert remelem senki nem vette komolyan ezt az elite dolgot, biztam benne, hogy meg te sem. Azert mert egy polgar pukkasztasra szant BBC teszt ezt az eredmenyt hozta ki, ez sajnos nem igaz. Az elite az az earl, duke, Richard Branson es tarsai, akiktol en olyan messze vagyok, mint Mako Jeruzsalemtol.
Biztos vannak patkanyok, melyik nagyvarosban nincsenek? Ettol fuggetlenul meg sosem lattam es ez lehet, hogy csak a veletlen muve, de attol meg igy van.

London2009 2017.11.02. 16:49:40

@Virago_1000: ja es igen, mi van ezzel? Minenki eljon, valasra fuggetlenul. Sot, meg be is szoktak oltozni.

London2009 2017.11.02. 16:52:25

@London2009: *mindenki eljon vallastol fuggetlenul.

P.Elliot 2017.11.02. 16:53:35

@Pink Petsch: Medve? Na attol en vilagga futottam volna abban a pillanatban.
Ket allattol rettegek, az egyik a medve, a masik a comodo dragon , az utobbitol meg undorodok is, a medvetol nem, aranyoska allatt amig racs van koztunk. A dragont meg raccsal sem tudom elkepzelni, latni sem birom, valami osi retteges tole, a zsigereimben van.

P.Elliot 2017.11.02. 16:56:38

@London2009: Pontosan megmondom mit jelent nalad orulni a varosnak. Fiatal vagy, mozogsz, nyuzsogsz, latni akarsz, szorakozni akarsz, eltemetni magadat videken majd csak akkor erzed kivanatosnak ha elfaradtal, megoregedtel, akkor johet a kandallo, az ego tuz es a voros falevelek...

puhacica 2017.11.02. 17:02:09

@Pink Petsch: nezd, az allatorvos otthon is es itthon is azt mondta, hogy ok, beoltottak a macskat, idafele van is jegye, de ha vissza is tervezunk menni, idoben kezdjuk el intezni a papirjait, mert itt nincs vakcina keszleten, ugy kell rendelni a kontinensrol. nincsenek ra felkeszulve, mert nem kell, nincs szukseg ra.

SzZoole 2017.11.02. 17:11:08

Ma is nök napja van, látom Csehga Vera is jelen van :-)))

London2009 2017.11.02. 17:13:04

@P.Elliot: Azt hiszem, hogy akkor koraven vagyok, mert nem vagyom mar a varosra. Igazabol abban az eletszakaszban, amiben most vagyunk ez az “elet a varos szelen” tokeletes. Viszont a hosszu tavu terv az mindenkeppen a videk lesz. Mindketten videken, nagy hazban nottunk fel. Oda is vagyunk vissza. De meg minimum 5 evet ebben a hazban tervezunk maradni, ahol most vagyunk. De lehet, hogy tobb vagy kevesebb lesz belole. Majd meglatjuk mikent alakulnak a dolgaink. Meg az is lehet, hogy beindul a szek kiadas business es meggazdagszunk! :D

Csodabogár 2017.11.02. 17:15:22

@London2009: Pasijaim már nincsenek, de a külhoni ismerősöket, a Gellért hegyre viszem és hajókázni a Dunára, lehetőleg este. Mert az gyönyörű. A nyomort meg nézzék máshol. Mindenütt van, de minek mutogatni.

Csodabogár 2017.11.02. 17:37:40

@Pink Petsch: Nekem is a város a mindenem. Bárholéltem, mindig a belvárosban akartam lakni és ott is laktam. Persze kicsi zöldre látás az mindig volt. Bérvilla, elő és hátsó kerttel. Vidéken már nyaralni se szeretek. Nekem kell a nyüzsgés a fények meg minden.
Zürichben mindig nevettünk a férjemmel, mert mikor hétvége után bement az ember az irodába, jött a kérdés, hol voltatok a hétvégén? Ottaniak kezdték mesélni, hogy ezen meg azon a hegyen, hágón stb. Én meg mondtam, hogy a Bahnhof Strassen voltunk, ebédeltünk, majd a Limmat partján kávéztunk. Nekünk erről szólt a szép hétvége.
Az öreg korunkra vidékre költözünk, szerintem egy nagy tévhit. Mikor az ember öregszik, akkor igazán fontos, hogy minden közel legyen, üzlet, patika, orvos stb. Családi házas barátaim már mind beköltöztek a városba, akár itt vagy máshol éltek.

2017.11.02. 17:40:46

@P.Elliot: Első találkozáskor én is ezt tettem, de aztán a nagyim lejött velem, és megmutatta, hogy ezek csak barnamacik, semmi különös ;). Ha nem basztatod, nem ingerled, nem kezded el hessegetni, mint egy legyet, akkor elvan melletted. Sőt, alkalomadtán még bújik is, mint egy macsek. Mindenesetre én hamarabb simogattam barnamacit, mint macskát ;)))
Viszont az a "dragononod" .... te, hát az csak egy gyik! :DDD Oké, de értem, én sem vagyok oda a hüllőkért ....

P.Elliot 2017.11.02. 17:41:44

@London2009: Te, ezen a szek kiadason azt hiszem egy jodarabig szorakozni fogunk, hehehe...

2017.11.02. 17:44:57

@Csodabogár: @London2009: Mert az is része az adott városnak ... ha csak a szépre kiváncsiak, akkor nézzegessék az 1980-as évekbeli kiadású bedekkert a témában. Pont lefedi a felületes "tudásvágyukat", legfeljebb majd az árakon lepődnek meg :P

London2009 2017.11.02. 17:45:06

@P.Elliot: kar, hogy nem folytatta meg ilyenekkel. Ez egy tokeletes stand up comedy material. A konyhaban cigarettazgato ferfi, akirol kiderul, hogy annak a szeknek a berloje, amin eppen ul. :D

gabors 2017.11.02. 17:50:49

@London2009: "Sot, meg be is szoktak oltozni." Karacsonyi vallalati bulin mikek oltoznek be Londonban ? jezuskanak vagy Santa Claus-ne? Ilyenrol meg nem halottam ...

Halloween az mas amiket itt lehetett latni mar reggel Manhattan-ben erdkes volt...na..

2017.11.02. 17:51:40

@Csodabogár: No ládd, ebben teljesen egyetértünk ... bár, szerintem ez szocializáció, avagy kevésbé nagyképüen, megszokás kérdése is. És lévén, hogy Magyarországon már -kis túlzással- egy 2 ezres település is "város", akkor mit is nevezeünk vidéknek, ottani viszonylatban? ;))))

2017.11.02. 17:55:46

@libslobsi fuszal: Khm, ugye tudod, miért "nincs szükség" az alapvető oltásokra? Azt az állatorvost meg rúgd seggbe, mert egy fasz. Talán a kölykét ne oltassa be inkább ... a marhája! Bár amilyen idióta ...

gabors 2017.11.02. 18:01:11

@Pink Petsch: "@London2009: Hm, nagy valószinüséggel veszettek. Már a rókák ... úgy értem ;) " UK-ban valamikor a 20, szazad elejen felszamoltak a veszettseget ezert is van komoly quarantine kutyak macsakaknak ha oda akaraod vinni pl.
Nehany esetrol lehet csak tudni az elmult evekben de mind kulfoldon kapta meg...

Par eve volt hir hogy denevereknel talaltak veszettsegszeru virust de ha jol emlekszem nem ugyanaz mint a klasszikus veszettseg.

Szoval a rokak sem valoszinu hogy veszettek lennenek es pont jok a patkanyok ellen :-)

London2009 2017.11.02. 18:03:01

@gabors: minden karacsonyi partinak adnak egy temat es annak megfeleloen lehet beoltozni. Volt mar Bollywood, Disney meg Spacejam stb., iden pedig Superheroes and Villains!
A Halloween az itt is egyre viccesebb. Tavaly koltoztunk ebbe az utcaba es lehet, hogy epp nem voltunk itthon vagy en nem tudom, mert nem emlekeztem semmire a Halloweenbol, hogy lett volna ilyen nagy huho. Ezzel szemben iden csak ugy hompolyogtek az emberek az utcan. Csomo haz fel volt diszitve es ki volt teve a vilagito kis tok, mi szerint fogadjak a trick and treateloket. Annyira vicces volt ahogy jottek a lidercek, boszorkak meg zombiek a csokikert. Vettem is egy csomo csokit, csak mire odaertek a gyerekek a ferjem megette a felet, a masik felet meg sajnalta nekik odaadni. Ugyhogy meg mehettem a boltba extra csokikert. No mindegy! Jovore majd jobban kell keszulnom.

London2009 2017.11.02. 18:05:15

@Pink Petsch: ertelek. Akkor ha te is elmesz valamilyen varost meglatogatni akkor a gettora is idot szakitasz? Mert en nem! :D

Shaktee 2017.11.02. 18:11:17

@Zoole Reloaded: hát má te se szerecc nyíregy kangörcs??
:)

2017.11.02. 18:13:32

@gabors: Nem, a veszettség még mindig létezik, ahogy a rózsahimlő vagy a lepra is. Legfeljebb a megfelelő oltásokkal tudunk védekezni ellene/ellenük, hogy időben immuninsá váljunk irántuk- A sok oltás-ellenses barom ezt nem érti meg. No meg azt sem, hogy a "nyáj-védettség" lehet, hogy az ő kölykének immunitást garantál (bár erre sem lehet fogadni, tekintve pont az angliai virusos-fertőző-járványokat), de azokra tuti életveszélyes, akik valamilyen orvosi/objektiv okból nem olthatók, vagy nem reagálnak, igy ők csak a "nyáj-védettségben" bizhatnak. Ha nem lennének egy-egy közösségen belül oltás-ellenes idióták, akiket legszivesebben minimum a 16. századba transzpoltálnák, hogy dögöljenek bele egy szimpla influenzába, az idióta közveszélyes barmai!

puhacica 2017.11.02. 18:14:45

@Pink Petsch: a magyar es az angol allatorvos egymastol fuggetlenul ugyanazt mondta. es ha nem banod, inkabb rajuk hallgatok.

2017.11.02. 18:18:32

@London2009: Én de ;) Párizsban például nemcsak a "kötelező" városi látványosságokra voltam kiváncsi, hanem a lakótelepekre is. A szálló recise eléggé fura fejet is vágott. mikor kérdeztem, hogyan jutok el szerinte e legegyszerübben a kevésbé népszerü negyedekbe, aka., a párizsi Havannára vagy Békásmegyerre :DDD

gabors 2017.11.02. 18:22:06

@London2009: "minden karacsonyi partinak adnak egy temat es annak megfeleloen lehet beoltozni. Volt mar Bollywood, Disney meg Spacejam stb., iden pedig Superheroes and Villains!"

Ez ceg specifikus vagy altalanossan elterjedt a UK-ben (na majd megkerdezem a sogorekat hogy naluk hogy van ez :-)

Ilyenrol itt az usa-ban meg nem hallottam pedig karacsony partikra fiatalabb koromban sokat jartam ....

Ja a Halloween az nagy buli kisgyerekek mennek csokit gyujteni ezerrel es a kornyeken jo sok hazat kicicomaztak mindenfele villogoval meg fust-geppel meg zajokeltokkel szegeny kutyam alig gyozte behuzkodni a farkat meg ugatta a mozgo csontvazakat ... ami bosszanto egy kicsit hogy mar oktober eljseteol csinaljak ezt a buzgobbak. Holnaptol mar diszitik a hazakt karacsonyra elbaszott egy nagy hulyeseg ahogy azon versenyeznek kit tud tobb giccses villogo bizbazt a hazra akasztani ... :-)

gabors 2017.11.02. 18:23:29

@libslobsi fuszal: tok mindegy mindenhez ert :-)

2017.11.02. 18:23:48

@libslobsi fuszal: Én nem bánom, de szerintem jobb a biztonság ... és az oltás. Amikor folyamiztam, az egyik konyhás gyerekről kiderült, hogy Hepa B-s. Az egész banda be lett oltva, akár akarta, akár nem ... mondjuk, mi (európaiak) nagy pofával követeltük is, és akkor már az A ellen is. Ha már a C szivás ... érted, ugye .. azért "nincs már" himlő meg lepra, meg veszettség, mert van ellenük oltás vagy gyógyszer. De ha leszarod, akkor olyan, mintha nem lenne, és orosz rulettet játszol a "nyáj-védettségben" bizva.
No, azért, dengi-láz ellen még nem oltatom be magam ... egyelőre ;) Bár, ahogy a klimaváltozás kinéz, lehet, úgy 90 éves koromra aktuális lesz :DDD

2017.11.02. 18:24:57

@swing gitan: dehogynem ver a Vera szívem :-))

2017.11.02. 18:27:09

@gabors: Mekkora parasztnak kell lenni ahhoz, amit te csinálsz? csak kérdem ... Nem mersz még virtuálisan sem a "szemembe nézni". Ehhez sincs gerinced :PPP

Csodabogár 2017.11.02. 18:28:46

@gabors: Biztos ő a Mrs Sta Claus. Felétek van ilyen, legalább is Floridában minden karácsonykor volt több is.

puhacica 2017.11.02. 18:29:50

@gabors: ez olyan oszintenek tunt :D

@Pink Petsch: be lett oltva, 2.5 eve, Magyarorszagon. mivel nem jar ki, hozzank meg nem jar be semmifele veszett allat, igy felesleges evente oltatni. erdekes egyebkent, a dokink itt vervizsgalatot csinal evente, es ha minden rendben, akkor nem oltjak be. nyilvan ez ra es a hozza hasonlokra ervenyes, akik sosem teszik ki a labukat a lakasbol.

puhacica 2017.11.02. 18:31:16

@gabors: tavaly ronda karacsonyi pulcsi tematikaban lattam par csapatot. mokas volt.

2017.11.02. 18:31:54

@libslobsi fuszal: Ja, oké, bocsi ... persze, igy értem. Igy tényleg felesleges.

Csodabogár 2017.11.02. 18:33:18

@Pink Petsch: Igazad van. Itt is volt nagy oltás ellenes szítás, aztán hirtelen igen sok kanyarós gyerek lett. Korlátolt szülők, szerintem, ahelyett, hogy örülnének, hogy van már oltás. Az én gyerekkoromban még nem volt.

2017.11.02. 18:45:36

@Csodabogár: Te, én egyszerüen fel nem fogom, hogyan képesek emberek, akár 60-as IQ-val is, de ennyire idióta barmok lenni. Szerintem, és ez most csúnyán fog hangzani, de az ilyeneket hagyni kellene megdögleni a saját szarukban, utódostól -legalább kipusztul a selejtes génállományuk- mint akár 100 évvel ezelőtt történt volna. Csak az a baj, hogy közveszélyt is jelentenek ...
Pedig milyen fasza is kanyaró-járvány, ugye? Pláne felnőtt-korban! Akár el is vihet a szövődménye, és akkor már tényleg nem kell a many-up miatt aggódni :PPP

gabors 2017.11.02. 18:47:15

@Pink Petsch: bocs hogy valaszolok csak azert hogy ne terjesz baromsagot :-(

"No, azért, dengi-láz ellen még nem oltatom be magam ... egyelőre ;) Bár, ahogy a klimaváltozás kinéz, lehet, úgy 90 éves koromra aktuális lesz :DDD "

Na latom ehhez is ertesz de nagyon.. egyelore azert nem oltat(hat)od be magad mert NINCS oltas a "dengue fever" ellen (ugyan nagyon keresik) malariara sincs bar ott mar nagyon pozitiv hogy par even belul lehet, csak remelheted hogy mire neked kell kifejlesztik a dengue-set is

Abszolult oltas parti vagyok de ismetlem az UK-ben sikerult kiirtani a veszettseget a 20.-ik szazad elejen (igy a rokak sem veszettek arrafele) es mivel sziget es nagyon ugyelnek mindefele haziallat beengedesevel ezert mondja azt amit mond az allatorvos ..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.02. 18:48:46

@Pink Petsch: en sem szeretem a tomeget, es mar elegge elszoktam tole...most viszont keszulunk otthoniakat latogatni (10 ev alatt mindig nyaron voltunk, ez az 1. alkalom, hogy telen megyunk, szoval izgulunk :)...3 eve voltunk utoljara Mo-n/Pesten, tudtok ajanlani olyan helyeket, ahol lehet elvezni a szep, kivilagitott Bp-t a tomeg nelkul? :)

gabors 2017.11.02. 18:50:42

@Csodabogár: "@gabors: Biztos ő a Mrs Sta Claus. Felétek van ilyen, legalább is Floridában minden karácsonykor volt több is. "

Az telapo/mikulas van persze mall-ok stb sot kimegy hazhoz is (megrendeles alapjan)

De amirol nem halottam meg hogy jelmezes karacsony buli foleg nem cegnel.. ... errol kerdeztem csak

gabors 2017.11.02. 18:57:06

@Pink Petsch: " Mekkora parasztnak kell lenni ahhoz, amit te csinálsz? csak kérdem ... Nem mersz még virtuálisan sem a "szemembe nézni". Ehhez sincs gerinced :PPP "

Azert nem mert csak igy tudsz valaszolni foleg mikor 1001 temaban folenyeskedve osztod az eszt ... kozben sokszor kiderul hogy meg felmuvelt sem vagy eppen a temaban. Es mikor valaki hasonloan beszol neked akkor meg csira/paraszt es hasonlok jonnek foleg mikor eppen valami alaptalant alitsz vagy vedesz a kormodszakadtaig...

Na ez volt az utolso hogy barmire direkt neked irok (ma hibaztam ...)

2017.11.02. 19:09:35

@gabors: No, akkor fejtsd ki, Hans Solo, hogy az oltási témában, miben tévedtem olyan hatalmasat?
De részletesem ám! És alátámasztva. Személyeskedés nélkül. No, ez neked a "Mission Impossible" :PPP Különben csak megalapozatlan köpködésnek fog minősülni a hozzászólásod .. mint minden eddigi.
Mellesleg, ha ennyire nem birsz, ami nem csoda, hiszen van önálló véleményem, és leszarom, hogy te amcsimagyarként, mint minden migránsok "ősatyjaként ", mit gondolsz megkérdőjelezhetetlennek, ráadásul nő is vagyok, aki visszapofázik ... Szóval, ez tök érthető. De akkor miért nem tudod befogni a szád? Hogy ne reagálj az általam irtakra? Mert most sem én szóltam hozzád! Te nem birsz magaddal .. :PPP

gabors 2017.11.02. 19:15:36

@libslobsi fuszal: "erdekes egyebkent, a dokink itt vervizsgalatot csinal evente,"

Itt is igy van, a verben megnezik hogy van-e illetve van-e eleg "antitest/antigen/" nem csak a vesszettsegre hanem par mas betegsegre is (kutyank van) pl heartworm fertozes-t is igy nezik meg ahelyett hogy gyogyszerzik automatikusan...

Ez most mar nem dragabb mint automatikusan oltani ... regebben is tudtak ezt csak akkor tobbszorose volt a teszt az oltasnak, es az oltasnak eleg alacsony a rizikoja nem erte meg tesztelni. Itt brutalisan draga tud lenne az allatorvos, meg a gyogyszerek a kis kutyanak jobb ovatosnak lenni az tutti.

Shaktee 2017.11.02. 19:16:16

@freshly freed: nagy itt a csatazaj :DDD

say whoot? :P

2017.11.02. 19:25:21

@Zsuzsi65: Hm, talán a Jánoshegyi kilátót ... és ez most csak félig poén. Én, személy szerint az ún. "ünnnepeket" igyekszem melóval tölteni, ami sok gondot nem okoz a vendégtlátásban. Ugyanis a hivatalos ünnepektől a hideg szokott kirázni!
De egyébként persze, a "hegyi" kilátók lesznek az egyetlenek, ahol nem jut 1 négyzetméterre 10 ember. A Gellért-hegyet elfelejtheted, a Várat és a Normafát is ... illetve az oda vezető-városi kilátást nyújtó utakat is. Fullon lesznek. Ha tömeg nélkül akartok az újévi hepaj alatt egy városi panorámát, akkor elvezettek valami távolabbi-de-még-budapest-pamorámás kilátóig. Ott, ha nem is a "hivatalos betonplaccon", de találtok valami viszonylag ember-mentes teret, ami nem zavar majd be a kilátásba.

puhacica 2017.11.02. 19:38:26

@gabors: itt is, ezert is kotottunk biztositast amilyen hamar csak tudtunk.

puhacica 2017.11.02. 19:57:26

@Pink Petsch: a kiralysagot erinto, veszettseg elleni oltas temajaban tevedtel, nem is kicsit. (gabors most csukja be a szemet) en vele a legritkabb esetben ertek egyet, de ezt most kicsit tenyleg tultoltad. konkretan mar a gyerekuket nem olttatok ellen rantottatok kardot, habzo szajjal, hogy stilszeru legyek :D, osszemosva egy total mas temaval. a kettonek koze nincs egymashoz, igenis fontosak az oltasok, de itt most egy viszonylag ritka szituaciorol van szo, ami meg kb uj-zelandot erinti a vilagon.

2017.11.02. 20:21:54

@libslobsi fuszal: Hm, a veszettség elleni oltás létét akkor fogod értékelni, amikor én, kb ... ha megmar egy kóbor kutya .. De ha te bizton állitbod, hogy nálatok a rókák tuti nem veszettek, lelked rajta, meg a gabors haverodé. Leszarom ... a te dolgod, meg a családodé, hogy "megveszel-e" vagy sem egy ilyen véletlenszerü megmarás után. Én nem biznám a jószerencsémre, még úgy sem, hogy nekem nincs családom ...

gabors 2017.11.02. 20:27:05

@libslobsi fuszal: "ezert is kotottunk biztositast" itt az is draga (konkertumot is tudok irni de talan ennyi is eleg) ugyhogy inkabb vigyazunk kicsit ...

<off>
miben nem ertettel egyett ? nem emlekszem hogy korabban barmikor is kommenteltem volna barmire is amit irtal.... vagy forditva...

en abszolut semmit nem irtam a gyerekuket be nem oltatok mellett vagy ellen sot konkretan csak azt irtam hogy oltas parti vagyok (ezert is oltattam be a kutyankat meg a macskakat is korabban)

<on>

2017.11.02. 20:43:47

@libslobsi fuszal: Egyébként, szerintem az oltást opcionálissá kellene tenni, mindenfajta, a jelenlegi ismereteink szerint oltással nagy valószinüséggel megeleőzhető betegségekkel szemben.
Állampolgári jog legyen, persze, alapvető, mint most, de nem kötelező, hanem csak opcionális. Sőt, én még egy jelképes 1 eurós/fontos/dolláros/akéármilyenes "dijat" is megszabnék rá. -amit a a különböző oltásaok fontosságáról szóló általános iskolai tananyag előadásának finanszirozására forditanék.
De, aki nem él vele, bár opcionális, és nem kötelező, de ha olyan begtegségben döglik meg végül, amit egy szimpla, kanyaró elleni oltás megelőz .. nos annak egyrészt pechje van, másrészt a családja megszivja, mert amint kiderül a halál oka, minden centet ők fizetnek, nem a biztositó.
Kurvára megnövekedne az oltás-pártiak száma, és lecsökkenne az idióta, késői, 70-es évekbeli hippi-picsák száma, akik már egy szimpla náthától is hülyét kapnak a be nem oltott kölykük kapcsán. idióta, kibaszott libák ... és hány ilyen van ... "brekeke"-hogy doktor Houset idézzem :PPP

puhacica 2017.11.02. 20:47:57

@Pink Petsch: de latod, mert nem ertek veled egyet, mar haverozol... mondd meg, mi ertelme van ennek?
es amugy is, mirol beszelunk? en minden kotelezo oltast megkaptam. de ha itt nem oltjak a kutyakat veszettseg ellen, akkor mi a szart csinaljak? mondjuk kiallhatnek a parlament ele egy tablaval. :D
veszettseg elleni oltast kerni itt annyi ertelme van kb, mint malaria ellenit.

total vicces egyebkent, hogy te izgulsz az en "megveszesem" miatt, mikozben atfurikaztunk a macskaval europan ugy, hogy sehol nem neztek (mivel nincs hatarellenorzes), csak a kompra beszallas elott, ott viszont szigoruan. nem eleg, hogy az erkezes elotti x napon belul meg kellett kapnia az oltast, meg a pontos orat es percet is nezik, hogy tuti "jokor" erkezzunk. barmifele veszett joszaggal johet-mehet mindenki nemetorszagtol olaszorszagig, itt ellenorzik egyedul. nem veletlenul.

@gabors: nem ma, korabban, altalaban. de mindegy, total lenyegtelen.

2017.11.02. 21:05:52

@libslobsi fuszal: Oké, bocsánat a sértésért. Tényleg nem a haverod .. Az meg, hogy az EU jogszabálya elbaszott ezen a téren (is), az egy dolog. Az meg hogy ti, családice, illetve a házikdvencetek -például veszettség ellen, de ez csak 1 példa, lehetne más is- védve legyetek, az meg az éppen aktuális jogszabályoktól független, szerintem.
Bááááár .. ki tudja?? Van egy nagyon jó ismerősöm -kvázi távoli rokonom-, aki Lipcsében dolgozik kutatóorvosként , úgy nagyjából ezen a területen. Ő mesélte, hogy az intézetük már megalapitása óta regisztrálja a különböző eseteket, az elvágta a háziaaszony az ujját 1875-ben-től ... -a b+, ennek mitől van 3 veséje???? - esetekig.
Szóval, csak azt akartam ebből kihozni, hogy láttam, hol tartott alig 100 éve a hirneves német orvostudomány, amiből a magyar orvosdoktorok tanultak ... Isten legyen az őseinkhez irgalmas, mert b+, most mondom, az öcsém nem élte volna túl a születését 100 éve! Vagy alig néhány hónappal. Most meg gyógyszerész ...

Csodabogár 2017.11.02. 22:15:35

@Zsuzsi65: Gellérthegy. Télen különösen, mert már nincs lomb a fákon.

Csodabogár 2017.11.02. 22:18:36

@Pink Petsch: Párás a levegő, nemigen lehet messzebbről látni semmit. Gellérthegyen nem szokott tömeg lenni, igaz én csak este viszem oda a vendégeket.

2017.11.02. 23:07:41

@Csodabogár: A Gellérthegy pont Szilveszterkor tömve van. A kiépitett kilátók megdepláne! Bár, ha már koradélután 3 körül odaülnek 'piknikezni", akkor tuti lefoglalhatják a legmegfelelőbb kilátó-teraszt az esti tüzijátékhoz ;))) Csak igyekezni kell majd a foglalással, meg kell majd 2-3-4 "hegyomlás-szerü" beütésü himnemü is elrettentésnek :DDD
Tavalyelőtt, pl beszoptam, onnan vagyok ilyen "okos'". Olyan dél körül voltam fent a Gellérten az egyik jó-rálátású kilátó körteraszán ... a söreimmel, meg egy fasza könyvvel, amikor olyan délután 2 körül megjelent egy kurvazajos társaság, és elkezdték rendezgetni a mini grill-kertet. Persze, akkor még naiv voltam, és királylány, igy megkérdeztem, hogy esetleg kibéreltek-e a helyet valami hivatalos cuccra, No, erre jól körberöhögtek, és mondták, hogy csak az esti tüzijátékra, meg jöjjek vissza estefelé, szivesen látnak ... meg kaptam sört is :DDD
No, hát nem mentem, de tuti jól elvoltak estére már ... ők is, meg az összes többi kilátós-vendég, amik lassan megteltek azalatt a 10 perc alatt, amig langsam lebattyogtam a hegyről.

Csodabogár 2017.11.02. 23:32:19

Valamit félre értettem. Én csak olyan általános kilátásra gondoltam. Szilveszterkor eszembe nem jutna menni bárhova.

Egyébként, amig volt még kocsink, szenteste mindig bementünk a belvárosba két barátunkkal. Valami csodálatos csend nyugalom és béke volt. Mindig sétáltunk egy jót. Ennek vége, közlekedés nincs, kocsit eladtuk, mert nem volt rá szükség. Normál estéken van taxi.

Shaktee 2017.11.02. 23:32:49

@gabors: hagyd el :)

Bidesedik az egész trump klán..nem sok idejük maradt.

Jules Berstein 2017.11.02. 23:32:51

@London2009: Auchan áruház, amelynek egy madár a logója.

2017.11.03. 00:09:22

@Csodabogár: Khm, megkérdezhetem, melyik város belvárosában volt "valami csodálatosan csend, nyugalom és béke"?
Csak úgy ... kiváncsiságból ... (De előre szólok, ha Budapestet mondod, körberöhöglek... nincs az az isten, hogy ott olyan legyen, még bármely év január 2.-án hajnali 3-kor sem)

gabors 2017.11.03. 01:51:18

@manu rom: egyre erdekesebb ... az tutti ... lesz meg jonehany vadirat ebbol ..

hallottad hogy mar a vejet okolja mindenert (meg nem nevezett feher hazi forrasok szerint) ... azt hiszem Muller- mer lekerta az adobevallasokat es hasonloan lesznek benne off-shore meglepetesek ....

Amit mar nyilvanosan lehet tudni Ivanka es Jared fel labbal mar bent is vannak :-)

gabors 2017.11.03. 03:11:42

@libslobsi fuszal: "@gabors: nem ma, korabban, altalaban. de mindegy, total lenyegtelen. " ezzel nincs is semmi gond miert is ertenenk barmibne is egyet...

Na (ujra olvasva) abbol lett a gond hogy pinky be lehet oltva veszetseg ellen ezert akadhatott ki de ha ertene is amit olvas akkor nem kellet volna hogy ez gond legyen.. ebbol veszem qoute "

@Pink Petsch: "@libslobsi fuszal: Ja, meg himlő sem ... hagyjuk már ... ezek a virusok nem szüntek meg létezni csak azért, mert az emberi faj feltalált ellenük valamit. Legfeljebb be vagy oltva ... Legalábbis én veszetség ellen, és te? És a gyereked? És a többi ellen? "

Most mar latom Pink be van oltva veszetseg ellen IS!!! ez amugy kurvara nem latszik :-)... ez normal helyeken nincs (de csau alatti romaniaban lehet ez normalis volt) ebbol kovetkezhetett a gond mindketen a kutya beoltasarol beszeltunk ... es mar ez sincs az UK-ben az altalam tobbszor is itt leirt okok miatt felesleges.... De ezt eddig mindig figyelmen kivul hagyta..

Megneztem az usa-ban is van embereknek veszetseg elleni oltas DE CSAK a kulonosen veszelyeztetett embereknek ajanljak ... nem veletlenul .. mert eleg megbizhato a harapas utani vedekezes is es igen ritka eset hogy szukseg lenne ra ...

ettol fuggetlenul bar szurni nem szurok senkit valaszolni Neki nem fogok semmire

adg 2017.11.03. 05:23:25

@libslobsi fuszal: csak ugy mellekesen megjegyeznem, hogy pl magyarorszagon sem oltanak veszettseg ellen csak ugy, mint pl szamarkohoges ellen.
Ketfele veszettseg elleni oltas van, az egyiket olyanok kapjak, akik jobban ki vannak teve veszettsegnek, pl vadaszok, es ezt elore adjak, mert nagyobb esellyel fertozodnek meg.
A masikat pedig veszett allat harapasa utan.
Az ember tok ritkan kapja el vadallattol, mert altalaban nem jatszunk vadmacskaval, rokaval, deneverrel, viszont a kutya es a macska igen, igy ezek kapjak el a fertozest, es adjak tovabb a gazdanak. Hat pont ezert oltjak a haziallatokat.
Szoval neked van igazad. Ha valahol valami betegseg nem letezik, akkor nem kell oltano ellene. Pl nem oltjak a haziallatokat angliban vagy ausztraliaban veszettseg ellen. Oltjak mas ellen, ami ellen lehet, epp magyarorszagon vagy romaniaban nem.

Morgo1229 2017.11.03. 05:29:22

40 evesen Angliaban mosogatni. Jaj gyerekek. Ez ilyen hippy szar. Szanalom. Kozben visszaugatas a hazankra hogy semmit se ert. De megis mit nem ert ? Legalabb leirta volna, hogy megbeszeljuk.

puhacica 2017.11.03. 07:57:31

@adg: ezt nem tudtam. ezert irtam csak annyit, hogy en minden kotelezo oltast megkaptam. ha ebben benne van a veszettseg elleni is, akkor azt is.
es a macska is megkapott minden szurit, ott az ott kotelezoket, itt meg egyelore semmit, mert a vervizsgalat azt mutatta, hogy nem kell.

egyszer megharapott egy kutya, voltam vagy 3 eves. tetanuszt kaptam allitolag. de hogy veszettseg ellenit-e... lehet, hogy azota lappang. csak nehogy egyszer kijojjon rajtam. :D

adg 2017.11.03. 08:09:14

@libslobsi fuszal: valoszinuleg nem kaptal 3 evesen, mert csak akkor szoktak adni, ha valoszinusitheto, hogy az allat veszett volt. A maiakat nem tudom, de regen eleg szar volt egy veszettseg elleni oltas. Ezert is igyekezett mindenki megszerezni a kutya oltasi konyvet, vagy esetleg az allatot tesztelni, hogy fertozott volt-e.
Tetanuszt meg altalaban rutinbol adtak, ha egy even belul nem kaptal. Akkor is, ha amugy megkaptad az osszes oltasodat, ami en egy egesz sorozat tetanusz oltas is volt, szamarkohogessel es torokgyikkal kombinalva. Ez volt a DPT. Diphtheria-pertussis-tetanus.

Vadallatoknal mas, pl roka normalisan nem meg az ember kozelebe, ha megis, es harap is, akkor jo esellyel veszett. Akkor viselkedik igy. De ez ritka, mert az ember altalaban nem all le vad rokaval hancurozni. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.03. 08:55:21

@adg: Az ír szigeten sincs veszettség, itt sem oltanak, kemény is volt bejutni kutyával, macskával stb, s nem véletlenül van Pet Passport. Azelőtt pedig igen kemény karantén volt. Amikor haver Ausztráliába vándorolt ki innen, hiába nincs itt veszettség, hiába volt oltva a kutya, az eb karanténban üldögélt, amikor megérkeztek Melbourne-be. Denevérekről írják, hogy azok között akadhat fertőzött, ha valaki denevéreket számol egy eldugott templom padlásán, nekik javasolt a védőoltás, de csak úgy nem adják.

Egy egyetemista írt is egy szép tanulmányt arról, hogyan terjednek a rókák Dublinszerte, mert az autókon kívül nincs igazán semmi, ami ártana nekik, kaja pedig akad bőven. Egyik reggel itt a telepen láttunk egyet szemezni egyet egy macskával, aztán macska balra, róka jobbra, s béke volt.

adg 2017.11.03. 09:30:38

@kisrumpf: igen, a deneverek terjesztenek egy mas fajta veszettseget, de azok meg egy csomo mast is. De csak akkor van gond, ha megharap vagy karmol, de ez igen ritka.

A karanten meg ertheto szerintem, ausztralianak (vagy alarmelyik fogado orszagnak) nincs kontrolja az erkezes elotti esemenyek felett. Mi van, ha az ir rendszer nem jol mukodik (csak mondok valamit), vagy ut kozben fertozodott meg az allat, stb.
Sajnos nem tul humanos egy ilyen karanten, de ennek koszonhetoen egy csomo parazita vagy fertozes hianyzik innen. Pont eleget hoztak be ezek nelkul is.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.03. 09:38:38

@adg: nem kérdőjelezem meg a karantén jogosultságát, mert igen, lehetnek hanyagok az írek, hajaj, csak megjegyeztem, hogy ez történt, hiába volt itteni születésű az eb, hiába volt minden papírja rendben, ment karanténba... persze, hogy óvatosak. Amúgy kibírta a karantént, látogatható volt, azóta boldogan éldegél a farmon, ahova költöztek.

London2009 2017.11.03. 11:24:01

@gabors: szerintem ez egy ceg specifikus dolog. Nem hallottam rola meg en sem mas helyen. Viszont nincs semmi otletem, hogy mit vegyek fel. A superhero jelmezek bonyolultak a villain meg olyan nah. Egy kalozt ossze tudok hozni azt hiszem...

puhacica 2017.11.03. 11:33:28

@adg: en leallnek, csak nem hagyjak magukat. ezert csak koszonni szoktam nekik. :D

@kisrumpf: az peldaul tok erdekes, hogy amikor koltoztunk, akkor ugy volt, hogy autoval nem kellett karantenba rakni cica urat, de ha repulovel jottunk volna, akkor igen. maig nem ertem a logikat.

London2009 2017.11.03. 11:51:52

@gabors: @Pink Petsch: ezt szerettem volna en is hozzafuzni, hogy Dangue ellen nincs oltas es az a legnagyobb para pedig. Mivel sokat megyunk egzotikus helyekre, be vagyok oltva minden nyavalya ellen, ami csak lehetseges. Sargalaz, veszettseg, verhas stb. stb. De mindig a Dangue-tol felek, hogy csak azt el ne kapjam, mert az hetek mire kihevered es vagy meggyogyulsz, vagy nem. Tavaly Costa Ricaban dumaltunk egy barban egy amerikai fickoval. Meselte, hogy ott el es van ket fia, elvalt. Eleg furan nezett ki, aztan meselte, hogy ez az elso sore, 2 honapja nem ivott. Benyalta a Danguet es 4 hetig apoltak korhazban, utana pedig szerencsere a gyogyulas utjara lepett es mar otthon apoltak. Mondta, hogy biztos volt benne, hogy meg fog halni es mi lesz akkor a fiaiaval stb. No de szerencsere kiheverte. 4 vagy 5 tipusu Dangue virus van. Ha egyszer megkaptad, akkor azt a tipust tobbszor mar nem kaphatod meg, viszont a tobbi tipusra csak rovid ideig nyujt vedettseget. Na es ha masodjara is megkapod valamelyik masik tipusat, akkor azt meg nehezebb kiheverni, mint az elsot. Ne kerdezzetek, mert nem tudom miert van igy, kb. az orvosok sem tudjak, csak szimplan ez van. Na es utana megkerdeztuk a fickot, hogy es megis hol kapta el? A dzsungelben? Mire mondta, hogy dehogy, itt a barban biztos, mivel itt ul naphosszat. Mutatta, hogy nem latjuk a rengeteg szunyogot a barpult alatti kivilagitas korul?? Gyorsan el is koszontunk es huztunk is el onnan. :DD
Nekem az az egyetlen szerencsem, hogy engem kerulnek a szunyogok. Ez az en legjobb vedooltasom.
Egy idoben sokat kellett jarkalnom Afrikaba munka miatt es akkor is kotelezoen beoltanak elotte minden vacak ellen es szedni kell a malaria gyogyszert is. Attol az a baj, hogy annyira kokadt es faradt az ember, hogy kb. munkara keptelen, egyfolytaban csak aludtam. :D

gabors 2017.11.03. 13:19:15

@London2009: az lehet mert a Londonban elo sogorek sem hallottak meg ilyenrol igaz hogy ok csak migransok Glasgowbol :-)

Igen a dengue-rol tudom hogy nagyon rossz betegseg es kozel szaz eve keresik mar a vakcinat es meg a lathataron sincs.

A nagy para most az hogy a deli allamokban mar minden evben talalnak evvel fertozott szunyogkat es barmikor kitorhet egy komolyabb jarvany .. es a fertozest hordozo szunyog egyre jobban elterjed delrol eszakra ... mar kb Washingtonig fennt van (AH nincs semmilyen globalis melegedes ) ... ja ez a szunyog terjeszti meg a zika-t chikingunya (ez meg a dengue-nel is rosszabb allitolag) sargalazt ....

En is jartam Afrikaban a ceggel akkor nekem is vagy 6 kulonbozo oltast kellet elszenvednem meg is van meg a WHO oltasi konyvem. Ezert is tunt mindjart fel a nagytudasu marhasag hogy dengue-t egyenlore nem akarok de megveszni nem fogok ....

Amugy a veszettseg ellen embereket ugy altlanosan nem oltanak csak ha veszelyeztetett ... nem is kotelezo ugy mint pl a yellow fever sok orszagban ...

London2009 2017.11.03. 14:03:41

@gabors: a zikat amikor kerdeztem rola ott kirohogtek. Nyilvan az akkor lehet gond, ha valaki gyereket var, de amugy allitolag az inkabb a vicckategoria es csak fel lett istentelenul fujva. Ez a chikingunya remlik, de nem tudok rola szinte semmit. Van egy par latam orszag ahova kell a sargalaz meg a veszettseg is high risk. Nekem azt mondta a doki, hogy a veszettsegnel inkabb az a kerdes, hogy milyen kozelsegben mozog az ember egy tisztesseges korhaztol. Mivel mi ott csatangoltunk jobbra balra igy inkabb mindent beadattam. Bar gondolom oriasi eselye nem volt, hogy megharapjon egy veszett csimpanz, majd pedig 3 napnyira legyek egy rendes korhaztol.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.06. 14:27:32

@P.Elliot: na a comodo dragon az egy gyilkos, pitbull terminátor, az egyik legdurvább a bolygón...Elég csak egy kicsit megharapnia a gnu/kofferbivaly/stb lábát, majd utánasétálnia szag alapján és megvárnia, amíg az megmurdel a mérgező nyáltól...Besz@rás az az állat, én mondom.Azon csodálkozom, hogy a hadászatban hogy nem alkalmazták soha.Nem most, a műholdas vezérlésű drónok időszakában, hanem mondjuk a 1-2. vh idejében.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.06. 14:32:52

@P.Elliot: Azon kívül olyan vicc is van, hogy ketten jönnek ki az erdőből, az egyik futva, a másik medve...
Nemrég volt egy cikk, hogy Európa kb. 17000 medvéjéből cirka 7000 Romániában él. Meg hogy legutóbb betört a szemét maci a házba talán Tusnádfürdőn, felnyomta a hűtőt és kifosztotta a vinettut meg még amit talált...A q anyját neki... :D Meg einstadnolta a kaját a grillező családtól a kertben.Az embereket nem bántotta, csak a kajára vetődött.A szemét macija... :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása