Aligha túlzás azt állítani, hogy Király Gábor az egyik legnépszerűbb még aktív labdarúgó Magyarországon, és a melegítőnadrágjáról is elhíresülve külföldön is sokan ismerik a magyar válogatottsági rekordert. 

Nekünk persze nem csak ezért érdekes, hanem azért is, mert 1997-től 18 éven át külföldön (Németországban és Angliában) élt és sportolt a legmagasabb szinten, tehát nagyon sokat megtapasztalt maga is a határátkelés örömeiből és nehéz pillanataiból egyaránt, hogy aztán 2015-ben hazatérjen szülővárosába, Szombathelyre. 

Túlzás nélkül blogtörténelmi pillanat következik, hiszen az alábbiakban exkluzív interjút olvashattok Király Gáborral határátkelésről, külföldi életről. A kérdéseket Tamás tette fel, köszönöm a munkáját!

Mire számított, mielőtt először Németországba költözött? Mennyire volt más világ a 90-es évek Magyarországához képest?

Mindig arra törekedtem, hogy ugyanazt azt életet próbáljam megteremteni, amelyben felnőttem, amire szükségem van. Egyértelmű, hogy a nyelv okozott nehézségeket, hiszen egy idegen országban voltam.

Amikor 1997 nyarán Berlinbe költöztünk, a feleségem még csak a menyasszonyom, illetve a barátnőm volt. Együtt mentünk ki, és csak egymásra számíthattunk. 21 évesen megismertük a német kultúrát, a nyelvet és a szokásokat.

Volt egy magyar kolónia, amely a mai napig megvan Berlinben. Néha-néha, hetente egyszer, vagy havonta kétszer elmentünk oda. Magyar emberek közé, magyarul beszélni. Ez a közösség nagyon sokat segített az ottani létben.

Emellett pedig csapattársammal, Dárdai Pállal is régóta ismertük egymást. Vele tudtam magyarul beszélni, aztán a német nyelv tudása sem maradt el.

A beilleszkedés mennyire ment nehezen?

Ha be akarok illeszkedni, az csak rajtam múlik. A körülöttem lévő közeg pedig látta, hogy tenni akarok ezért, így segítő fülekre és kezekre találtam. Próbáltam németül beszélni, annak ellenére is, hogy Palival jól megértettük egymást. Ott egy egész csapattal kellett megértetni magunkat.

Fél év után már a német társainkkal is tudtunk kommunikálni, s ez nagyon jó volt, hiszen nem tanultuk a nyelvet, hanem a hétköznapi életből szívtuk magunkba. 

Az úgynevezett kultúrsokk mindenkit elér, aki külföldre költözik. Mi volt a mélypont? 

Igazából nem volt mélypont, hiszen én mindig előre nézek. Folyamatosan a megoldást keresem. Voltak nehézségek, de azokon rendre átlendültünk. 

Először is ott a tudat, hogy Szombathely egy 80 ezres kisváros, Berlinben pedig négy és fél millióan laknak. Ez eleve nagy kontraszt. A másik pedig az, hogy ha az ember találkozni akart volna a barátaival, a családtagjaival, az unokatestvéreivel, az nem lehetett megtenni. Nem ismertünk senkit, a saját társaságunk kiépítése, kialakítása is egy feladat volt. 

Ha csak annyit mondok, hogy ha elromlott a számítógép, a mosógép, vagy éppen a jogosítvány kellett intézni, akkor - amit addig a szüleink megcsináltak helyettünk - már magunknak kellett a megoldást megtalálni. Később Angliában is fel kellett fedezni ezeket. 

Most egy kicsit nagyot ugrok: Németországból átmentünk Angliába, majd onnan vissza Németországba, aztán újra az angol földön kötöttünk ki. Tehát kétszer mentünk mindkét országba, úgy már sokkal könnyebb volt. 

Egyrészt a nyelvtudás miatt, másrészt a helyismeret miatt, mert amikor ugyanoda mentünk vissza, akkor már egy kijárt ösvényen kellett végigjárni. 

Akár Németországról, akár Angliáról beszélünk, mi az, ami a legjobban meglepte a hétköznapokban? 

Sohasem voltam az a meglepődő típus, inkább elfogadtam azt, ami történt. Próbáltam a javamra fordítani az adott szituációt. 

Ha Berlinről beszélünk, ott nagyobb a forgalom, több az autó, ezért jobban kell figyelni. Akár az utcán, akár az embertársainkra gondolok, a közlekedés azonban nagyon jó. 

Szélesek az utak, és sugárutak is vannak, amelyek átkötik a nyugatit a keleti városrésszel, valamint az északit a délivel. Nagyon otthonosan mozogtunk, s mozgunk a mai napig is, ha oda megyünk. 

Az étkezéssel kapcsolatban nem volt különösebb változás, hiszen a feleségem a magyar konyha szerint főzött. Ha pedig elmentünk egy kávézóba vagy étterembe, ott a hagyományos német ételeket ettük. 

Kicsit kinyílt a világ számomra, ha a lehetőségekre gondolok: sztárokkal találkozhattam, olyan eseményekre juthattam el, ahova Magyarországon nem biztos, ezáltal nagyon sok tapasztalatra tettem szert. Ezeket később Magyarországon is alkalmaztam, vagy akár a jövőben használom majd. 

Az élsport egy különleges élethelyzet. Mennyire éltek akkor burokban? 

A sportoló valamilyen szempontból mindig burokban él. Megmondják neki, mikor kell edzésre menni. Ott van a szerelés, amit fel kell vennie. A teljesítményt pedig a pályán mutatja be, az azonban óriási.

A pályán kívül viszont a hétköznapi emberek életét éljük. Ugyanúgy sorban állunk a postán, vagy bárhol. Közszereplőként sincs kedvezmény. Meg kell tenni mindent, annak megfelelően kell az életstílust is kialakítani. 

A labdarúgás egy szakma, úgy is kell élni. Vannak könnyebben elérhető lehetőségek, gondolok itt arra, hogy soha az életemben nem gondoltam arra, hogy egy jachtvizsgát leteszek majd. 

A Herthának volt olyan lehetősége, hogy egy játékosokból álló csoport elkezdhetett egy ilyen vizsgát. Azt se hittem volna, hogy egy lóversenyen milyen izgalmas események történhetnek, de említhetném az agárversenyt is. A golf és a krikett pedig még szóba se került. 

A külföldi élet egyik nehezebb része a család és a barátok hiánya lehet. Ez mennyire viselte meg önt? 

Magyarországon másképp szocializálódik az ember, hiszen itt a család nagyon fontos szereplő és kötelék. Külföldön ez annyira nem szoros, ott kicsit szabadabban mozognak a családok. Megesik, hogy egy-egy ünneplésre sem gyűlnek össze. 

Egy-egy telefonbeszélgetés (és itt nem csak szüleimre gondolok, hanem barátokra, volt edzőkre is) mindig feltöltődést adott. Eleve, amikor döntések előtt álltam, akkor mindig olyan embereknek a véleményét kértem ki, akik ismernek és tudják, milyen vagyok. Persze nekem is volt egy elképzelésem, de az összkép alapján döntöttem. 

Az is feltöltött, ha havonta akár csak egyszer hazajöhettünk. A válogatotthoz rendszeresen haza jöttem, köszönhetően ugye a hívóknak, akkor is Magyarországon tudtam lenni. 

Egy idő után Németországban és Angliában is megtaláltam azt a miliőt, amely biztonságot ad, amiért érdemes visszamenni. Ez soha sem okozott problémát, a gyerekeimnél sem, hiszen ők külföldön nőttek fel, azonban ők is Szombathelyre jártak haza. 

A család itt volt, éppen ezért tudtuk azt, hogy Szombathely a bázis. Ha máshol kell élni, akkor is tudunk alkalmazkodni a környezethez és a körülményekhez. 

Mit tanácsolna azoknak a sportolóknak, vagy civileknek, akik most gondolkodnak a határátkelésen? 

Nagyon sok magyar emberrel találkoztam a 18 év külföldi tartózkodásom alatt. Olyan emberrel is, aki hátrahagyott csapot-papot, eladott mindent, kiment, majd három hónap múlva majdhogynem elfogyott a vagyona. 

Sírt, pedig megérett emberről beszélek. Azt hitte, hogy itt minden olyan könnyű: csak kijön és munkát talál. Nagyon sokan vissza is jönnek, és átértékelik a magyarországi értékeket. 

Ami a legfontosabb, hogy mindenki, minden helyzetben a saját maga ura. Saját magát készíti fel az életre. Ha én külföldön, vagy Magyarországon nem akarok dolgozni, úgy külföldön sem fogok. Ha itthon dolgozni akarok, s egy jobb lehetőség reményében külföldre megyek, akkor ott is találhatok munkát, s ez a legfontosabb.

Láttam olyan embereket, akik vezető beosztásban dolgoztak itthon, kint pedig akár szobalányként, vagy mosodai dolgozóként kezdték. Újra felépítettek mindent. Százával tudok hozni negatív és pozitív példákat. 

Fontos, hogy nem szabad naivnak lennünk, ott mindig is külföldiek leszünk. Megszerethetnek, de mindig is külföldiként fognak ránk nézni. El kell fogadni, hogy ott mi vendégek vagyunk, hiába élünk ott 25 vagy 50 éve, akkor is külföldiként fogunk élni, mert az igazi otthonunk az Magyarország. 

Ide bármikor hazajöhetünk, bár természetesen a családhoz, vagy olyan biztos kötelékhez, akihez hazajöhetünk. Ész nélkül ne menjünk külföldre. Legyen elképzelésünk, alázatos munkánk, elszántságunk, de azt vigyük végig. Át kell gondolni, mert nem egyszerű külföldön megélni. Akár több ezer eurót is lehet keresni, de a kiadások is több ezer euróra rúghatnak. 

Amikor kikerültem 1997 nyarán, úgy mentem ki, hogy ha fél év múlva hazajövök, akkor is azt tudjam mondani, hogy kipróbáltam. Ebből a félévből 18 év lett. 

Bármennyi ideig kint maradhattunk volna, de a sport egy behatárolt dolog, s mi mindenképpen haza szerettünk volna jönni a családdal. Abszolút nyomás nélkül, mert a feleségem mindig azt mondta, mindig követnek majd. 

Hihetetlen nagy hátországot biztosított a feleségem is ahhoz, hogy a sportban és az életben is sikeres tudjak lenni, s ezek azok a nagy értékek, amelyek továbbviszik az embert.

HÍRMONDÓ 

Kiderült, hivatalosan mennyi magyar él Nagy-Britanniában 

A brit statisztikai hivatal friss adatai szerint egy év alatt 11 ezerrel nőtt a szigetországban élő magyarok száma. A szám így már meghaladja a 90 ezret, de őszintén szólva ez még mindig kicsit kevésnek tűnik. 

A bérekről is tárgyaltak Orbán nélkül a francia elnökkel 

Közép-Európában turnézik Emmanuel Macron, aki nem csak az osztrák kancellárral, hanem Ausztria, Csehország és Szlovákia kormányfőivel is egyeztetett. Lengyelország és Magyarország kimaradt… 

Hova tűntek a takarítók? 

A kérdés egyre égetőbb, a válasz pedig részben adja magát (sokan közülük külföldön próbálnak meg a magyarországinál magasabb bérért boldogulni, vagy szakmát váltottak), részben viszont felveti azt a kérdést is, hogy miként lehet pótolni az elmenőket. 

(Fotó: kiralygabor.eu)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.