Érdekes kérdéseket feszegetnek az eheti blogajánló posztjai, melyek így vagy úgy a munka kérdését járják körül. Így például kapunk egy választ a címben feltett kérdésre, kiderül, tényleg lusták-e az angolok, és végül kicsit eltöprengünk azon is, merre tovább.

A „kelet-európaiság” érdekes kérdés, különösen, amikor az ember munkát keres. Például Hollandiában, mint a Holland Waffel szerzője, aki érdekes tapasztalatokkal gazdagodott.

„Számomra a legalapvetőbb feltétel a munkakeresésnél az volt, hogy ne kelljen mindent elölről kezdenem, azaz mindenképpen a szakmámban szerettem volna elhelyezkedni, körülbelül hasonló szinten, mint Magyarországon. Kb. három hónap keresésre számítottam, helyette 2×10 hónap lett. (...) 

Szóval az első 10 hónap után végül egy hathónapos fix szerződés jött össze, ahol egy kismamát kellett helyettesíteni. 

Hollandiában nagyon sokan dolgoznak „interim” munkakörben, ami azt jelenti, hogy vagy egyéni vállalkozóként vagy nagyobb munkaközvetítő cégen keresztül 3-6-12 hónapra töltenek be munkaköröket mindig más és más cégnél, ahol épp szükség van rájuk. 

Szerintem egy fokkal jobb vagy legalábbis biztosabb, ha ezt egy nagy cégen keresztül csinálja az ember, mert a második fix szerződés után kötelező határozatlan munkaidőre alkalmazni, de sok szabadúszóval dolgoztam/dolgozok együtt, akik pedig pont azt a szabadságot szeretik, hogy adott esetben két munka közt tarthatnak egy hónap szünetet, amikor éppen a trópusokon nyaralnak, és nem mellesleg azt a munkát vállalják el, amelyiket szeretnék. 

Szabadúszóként egyébként több pénzt is kapnak ugyanazért a munkáért, hiszen a munkaközvetítő nem veszi le a saját részét. 

Bár én borzasztóan utáltam ezt a foglalkoztatási formát, kétségtelenül vannak előnyei mindenki számára. A szülési szabadság itt össz-vissz négy hónap, így erre az időszakra a leggyakoribb, hogy interim munkaerőt keresnek. 

Ez jó a kismamának, mert látja, hogy tuti, hogy megtartják a helyét, van hova visszajönnie. Jó mindenki másnak a cégnél, mert a munka nem áll le, valamint nekik se kell szétosztani a kismama munkáját maguk közt. 

Persze van némi kényelmetlenség, amíg betanul, viszont a nagyobb cégeknél általában elég sok interim pozi van, úgyhogy sok ilyen munkavállaló a cégen belül vándorol egyik helyről a másikra, akár sok évet eltöltve ugyanannál a vállalatnál. 

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy azért ebből inkább a cégek profitálnak, illetve az állandó munkavállalók, viszont van egy nagy „előnye” az interim munkának: az abszolút zéró felelősség. 

Az interim munkavállaló szépen elmolyol a projecteken, ha nem dől össze az egész, akkor az már szuper, legyen kedves és barátságos és ne feszegessen kínos kérdéseket. És ez nagyon sokmindenkinek tetszik, főleg itt, ahol azért az emberek nem a munka hősei és nagyon ügyelnek a work-life balance-ra. 

Sajnos pont ez volt, ami nekem nem működött: egy részről, hogy a holland munkahelyi kultúra amúgy sem nagyon pörgős, viszont emellé hat hónapig dolgoztam egy maximálisan értelmetlen projecten, ahol rajtam kívül az igazgató és a VP is épp interim volt, ergo senki nem volt képes semmilyen döntést meghozni. Mondjuk nem is várták el tőlem, hogy megkérdőjelezzem a project létjogosultságát, csak csinálgassam. (…) 

Ezen kívül sikerült elbeszélgetnem N cégének az elnökével, akitől tanácsot próbáltam kérni, hogy növeljem a sikerrátámat az interjúkon. (...) 

A próbainterjú után, az elnök vakarja a fejét, hogy hát, ő igazán nem tud semmit mondani, ha lenne nyitott pozija, felvenne (…) Szuper, ezzel nem vagyok beljebb, akkor majd kérdezek én: 

- Lehetséges, hogy azért nem kapom meg a munkát, mert a tapasztalatom főleg Közép-Kelet-Európára korlátozódik?

– Neeeem, mi hollandok nagyon toleránsak vagyunk mindenkivel szemben.

– Értem. Pedig ez rendszeresen felmerülő kérdés az interjúkon, hogy nincs-e esetleg nyugat-európai tapasztalatom.

– Háááát, tulajdonképpen, lehet, hogy vannak, akik azt gondolják, hogy Kelet-Európában nem úgy működnek a dolgok, mint Nyugat-Európában, és azért inkább a nyugat-európait veszik fel. 

(Ezzel amúgy sok mindent nem tudok kezdeni, mert ez egy tény, hogy kelet-európai vagyok.) 

- Lehetséges, hogy azért nem vesznek fel, mert nő vagyok?

– Neeeeem, mi hollandok nagyon toleránsak vagyunk mindenkivel szemben, a nőknek ugyanolyan jogaik vannak.

– Értem. Pedig az esetek majdnem mindegyikében megkérdezték, hogy én tulajdonképpen miért jelentkezek egy teljes munkaidős állásra (Hollandiában a nők több, mint 85%a részmunkaidőben dolgozik). 

– Hááááát, lehetséges, hogy ebben az esetben azt lehetne hazudni mondani, hogy mert a férjem dolgozik részmunkaidőben. 

(Ezek után mondta N, hogy ez hihetetlen, hogy itt melegként nagyobb esélye van az embernek munkát kapni, mint nőként, aki teljes állást szeretne.) 

- Jó, ha ez kell a népnek, akkor ezt mondom: nagy család, csak semmi eredményorientáltság, a férjem részmunkaidős. 

Ennek az lett az eredménye, hogy még az első körökön sem jutottam túl (holott, azt a lécet korábban azért az esetek nagy többségében megugrottam). 

És itt elengedtem a dolgot. Azt mondtam, hogy rendben; a pozit, ahova felvesznek majd, még nem írták ki, de előbb-utóbb ki fogják. Innentől én ezen többet nem stresszelek; a nagy számok törvénye alapján be fog jönni a munka, és ha legalább magamat adom, akkor a cég és a pozi is biztos, hogy testhezálló lesz. Így berendezkedtünk egy hosszú távú egykeresős családmodellre. (...) 

És hogy miért derült ki, hogy mennyire kelet-európai vagyok? A korábbi interjúkon jellemzően holland vagy más nyugat-európai emberekkel beszéltem. 

A britekkel még általában gyorsan megvolt a közös hang, a többieknél viszont nem egyszer előfordult, hogy már öt perc után éreztem, hogy nem működik a kémia, valami egész másról beszélünk. 

Ahol most dolgozom, a főnököm román, a felette levő pedig bolgár. Mindkettővel azonnal megvolt a közös hullámhossz, rögtön egy nyelvet beszéltünk, sokkal jobban, mint bármelyik korábbi interjúimon.” 

A teljes posztot itt találjátok, ne hagyjátok ki!

Egy magyar úr Angliában avagy lusták-e az angolok? 

Van az a közvélekedés, hogy az angolok lusták, nem vállalnak el bizonyos munkákat és egyáltalán. Nos, a Furdancs blog szerzője 20 év magyarországi szakmai háttérrel kezdett dolgozni Angliában, és érte pár meglepetés…

„Az első meglepetés akkor ért amikor az új munkahelyemen megmutatták az asztalom és mondták, hogy ide pakolhatom a szerszámaimat. Igen, a „szerszámaimat”. 

Akkor szembesültem azzal, hogy itt az általános szervizekben (és később kiderült egy csomó másik szakmában is) az számít szakembernek, akinek saját szerszámkészlete van az adott munkák elvégzésére. 

Na ekkor belekerültem egy eddig csak a Discovery Channelen látott szerszám-vásárlási lázba és kb. két hetem volt, hogy „felszerszámozzam” magam. Mindennek alapja a szerszámosláda. 

Magyarországon az én esetemben kimerült a Beta szekrény és a Kenedy fiókos fémláda ismeretével, itt szembesültem vele, hogy egy különleges világba csöppentem, ahol az a mondás: „Nézd meg a szerszámait, megmondom, milyen profi szerelő vagy”, és ez még akkor is igaz, hogy itt a ködös Albionban a rendről alkotott vélemény egy kicsit eltér a miénktől. (...) 

A szemléltetés kedvéért, egy „segédmunkás” szerelőnek, akinek csak a két keze van, az átlag órabére nem haladja sokkal a 7,5 fontos minimálbért addig egy „felszerszámozott” szakmunkás, aki itt már Engineer, minimum 10 fontról indul és simán eléri az átlag 13 fontot. 

Itt ennek még egy fontos szerepe van azon kívül, hogy kis hazánkban a „céges” szerszámoknak nincs igazán becsülete és sokszor az otthoni garázsokat gazdagítják, addig itt „mint a szemük fényére” úgy vigyáznak a sajátjukra. 

A másik fontos szempont, hogy nem hangzik el az a mondat, hogy „főnök ezzel a szarral nem tudom megoldani”. Persze a speciális és ritkán használt célszerszámok biztosítva vannak, de ezek száma nem jelentős.

A szerszámozottság fenntartására erre egy külön iparág épült, minden héten jönnek a különböző szerszámos cégek képviselői és kérdezgetik mire van szükségünk és mutogatják újdonságaikat. 

Persze rögtön kiszúrják, ha számukra idegen szerszámot látnak, amit tegyük fel, fele annyiért az eBay-ről rendeltem. Szóvá nem teszik, de látszik a elveszett nyereség az arcukon, ez arra jó, hogy a következő hetekben egy kicsit rugalmasabbak lesznek az árképzéseik. 

A más szerszámozottsági kultúra mellett szerintem érdemes a szakképzési különbségeket is megemlíteni. Szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy az angol egy lusta nép és minden szar melót a bevándorlókkal csináltat meg. 

Az angol semmivel nem lustább vagy kényelmesebb, mint a magyar, sőt bizonyos tekintetben néha még keményebb körülmények között is dolgozik, gondoljunk csak a csapadékosabb időjárásra. 

Ha minden esőzésnél leállnának és beszaladnának a műhelybe, akkor leállhatna az egész gazdaság. Nem véletlen, hogy átlag heti 41 órát dolgoznak, ezzel vezetve az uniós mezőnyt, még Magyarország a középmezőnyben kullog. 

Egy-két teljesen természetes „munkajogi” szabály szerintem Magyarországon közfelháborodást keltene. 

- Az átlagos szabadnapok száma 28 nap, de ebből kopnak az állami ünnepek és a munkaszüneti napok. (Igen, a Húsvét, a Pünkösd, a helyi március 15.-e, stb.)

- Betegállomány alatt a munkáltató nem köteles fizetni (ha jó munkaerő vagy, akkor általában kifizetik). Ha nincs külön biztosításod, akkor az állami alapellátást kapod, ami kb. 8.000.- Ft hetente. 

- Általában 8 órát fizetnek, pedig egy munkanap, az ebéd és tea időkkel (3-4 db) kiteszi a napi 10 órát is. 

- A szombat (mindegyik) 12.00-ig simán munkanap, és ha olyan helyen dolgozol, ahol vasárnap is munkanap, akkor nincs különbség, hogy szerda vagy vasárnap, ha beosztanak menni kell. Itt az különbség, hogy hetente számolnak el és 39 óra felett a bér másfélszeresét kapod. 

Én csak angolokkal dolgozom együtt, minden szart ugyanúgy megcsinálnak. Ugyanolyan keményen dolgoznak, mint honfitársaink vagy lengyel barátaink." 

A teljes posztot itt találjátok, szerintem érdemes elolvasni, nagyon érdekes!

Merre tovább? 

Ezt a kérdést időről időre mindenki felteszi magának. Nincs ezzel másként a Balázs sem, aki blogján arról írt, hogy élete legnehezebb időszakát éli meg. Az okokról és a kiútról is szól a posztja, melyben magával próbálja megvitatni a kérdéseket.

„20 hónapja volt szerencsém megismerni egy csodálatos lányt, akivel együtt töltöttük az időnk döntő többségét azóta. Együtt laktunk és életemben először azt gondoltam, vele fogom leélni az életemet. Noha, ez bejegyzés nem róla fog szólni, mégis fontos része. 

Tavaly nyáron elmentünk együtt Kínába az én szakmai gyakorlatom miatt és miután hazaértünk, ott kezdődik a mostani történetem. A diplomázásom előtt gyakorlatilag (a diplomamunka írás közben) jött a jelenlegi munkahelyemről egy lehetőség, amit akkor azonnal, habozás nélkül elfogadtam. 

Itt álljunk meg egy szóra. Sose dolgoztál még szinte „igazi” főállásban, mégis, szinte egy percig sem gondoltad végig, mit fogsz csinálni a következő években, heti 40 órában? 

Nem. Akkor jó ötletnek tűnt, hiszen egy menő dán cégről van szó és értékesítő szerettem volna lenni kicsi korom óta, az állás többi része csak részletkérdés. 

Így elkezdtem a diplomaosztó után (illetve már előtte 2 héttel) teljes munkaidőben dolgozni, amit az első pár hónapban abszolút élveztem. Félreértés ne essék, most is és végletekig hálás vagyok a kollégáimnak és a vezetőimnek. 

De a hála egyenlő-e a boldogsággal? Azt gondoltam, hogy igen, valójában, nem mindig elegendő. 

Teltek a hónapok és őszintén szólva, iszonyatosan monotonná vált a dolog. Ugyanaz az iroda, ugyanaz a konditerem, ugyanaz a program otthon. Egyszerűen, tudat alatt, ez elkezdett frusztrálni. 

Azok után, hogy 4 éve elmentél Dániába, egy teljesen új országba, majd kimentél Kínába, vissza Dániába, vissza Kínába, közbe néha Magyarországra, nem gondoltad, hogy egy heti 40 órás irodai munka „monoton” lesz? 

Őszintén? Nem. Nem gondoltam végig. Bele se gondoltam, hogy az egyik ok, amiért ennyire élveztem a külföldi életet, az a már-már irreális mennyiségű, szinte mindig féléves távlatban előrelátható új impulzusok miatt volt ennyire élvezetes. 

Ez pedig abban a munkakörben, ahol dolgozom, egyszerűen nem lehetséges és ez nem azt jelenti, hogy ez nem egy fantasztikus ez az állás, de felveti a kérdést, hogy biztos, hogy az én személyiségemmel ezt kell csinálnom? Ez egy esszenciális kérdés, amire még nem tudom a választ. 

Egyszerűen telt az idő és azt kezdtem érezni, hogy nem vagyok boldog, csak rettentő frusztrált. Folyamatosan azt gondoltam, valami új “hobbiba” kéne kezdeni. Faltam a könyveket, egyik héten vadászatról, másik héten a tőzsdei befektetésekről, másikon ingatlanokról olvastam és ábrándoztam. (...) 

Eltelt így egy fél év, majd szépen elmúlt a szeretetem. Magam iránt. Hogyan szerethetnénk mást, ha magunkat nem szeretjük? Nem véletlenül mondják, hogy a zuhanó repülőn is előbb magadra tedd a maszkot, csak utána segíts másokon. Azt gondoltam, az a megoldás, ha egyedül folytatom az életemet, párkapcsolat nélkül. Ez egy hónappal ezelőtt volt. 

Boldogabb vagyok-e így? Nem, mert nem a párkapcsolatban kellett volna elsősorban keresnem a hibát, de mint minden esendő ember, én sem szerettem volna a vizsgálódást magammal kezdeni. De ami késik, nem múlik. 

Hihetetlen nehéz úgy élni, hogy folyamatosan a határ a csillagos ég. Egy szempontból ez egy áldás és elképesztő ambiciózussá tesz, de ugyanakkor, egy átok is az, hogy folyamatosan elszámolsz magaddal arról, hogy éppen haladsz-e valamerre az életben és hogy az a jó irány-e? 

Nem tudom még pontosan azt, hogy merre az előre, de viszont egy dologra rájöttem az elmúlt egy hónapban: amíg nem találom meg a céljaimat és hogy pontosan mit is szeretnék, mindegy milyen úton haladok, úgysem leszek sem elégedett, sem boldog.” 

A teljes posztot itt találjátok.

HÍRMONDÓ

Eladókra vadásznak Európában

Tizenötezerrel több eladót keresnek Európában. Az EURES Európa-szerte összesen 63 ezer állást hirdet eladóknak. És ez sokkal több, mint egy-két évvel ezelőtt. Európában ráadásul a legkeresettebb foglalkozás az eladó.

A jó szakemberek mennek el a magyar építőiparból

Noha az ágazat fellendülőben van, szakemberből (pláne jó szakemberből) egyre kevesebb akad Magyarországon, ami komoly problémát okozhat a nagyon közeli jövőben is.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.