A valóság elég gyakran más, mint amit elképzelünk. Különösen igaz ez a gasztronómia terén, ahol az egyes országok nemzeti ételei finoman szólva is más ízvilággal valósulnak meg a világ különböző részein, mint odahaza. Igaz ez a mexikói ételekre is, melyeket sikeresen torzított el (egyebek mellett) a tex-mex koncepció. Valami ilyesmit tapasztalt meg Zoltán is, amikor a latin-amerikai országban járt.

Ebédidő! Itt az ideje enni egy gorditast

„Azt már itt az elején elárulhatom, hogy az általunk szeretett és Európában, illetve az Egyesült Államokban megtapasztalt, valamint az itteni mexikói gasztroélmények olyanok voltak, mint a szakszervezet és a vállalat elképzelései egy bértárgyaláson: nem egyeztek.

Mielőtt kiutaztunk, azért próbáltunk tájékozódni, hogy mi várható étel-ital fronton. Ebből kifolyólag lelkesedésünk tiszta kék egére lassacskán bekúsztak apró kis felhőpamacsok: vigyázzunk a vízzel, óvatosan a jeges italokkal és koktélokkal, a mosott salátákkal és gyümölcsökkel csínján bánjunk, mozgó utcai árusnál akkor együnk, ha az együtt mozog egy WC-vel, nyittassuk ki a legközelebbi szénbányát, hogy legyen elegendő mennyiségű széntablettánk stb.

Így indultunk hát felfedezni a közép-mexikói gasztronómiát és elhatároztuk, hogy belevetjük magunkat az általunk elképzelt mexikói chilis-korianderes-avokádós-babos-tejfölös-csirkés-salátás gasztronómiai szent-hétszögbe.

A hangulatos moréliai rózsák tere (Jardín de Las Rosas), ahol érdemes belevetni magunkat a mexikói gasztronómia bugyraiba 

Amit jó volt megtapasztalni, hogy nem igazán láttunk gyorséttermi láncokat. Nyilván vannak, de nem sok. Nagy általánosságban el lehet mondani a tapasztalásunk alapján, hogy az itteni ételek közel sem voltak agyonfűszerezve, ami azt jelenti, hogy koriandert sem használnak. Legalábbis közel sem annyit, mint Mexikón kívül. 

Az ízvilág vezérmotívumai a semleges ízű kukorica és a csípős chili voltak. A kukorica adja magát, hiszen rengeteg kukoricaföld van Michoacán tartományban. Hogy? Mi van az avokádóval (vagy guacamoléval)? Semmi. 

Ez egyébként annak a fényében még inkább meglepő lehet, hogy Mexikó és a világ (!) legnagyobb avokádó-termesztő területéről beszélünk. Mondjuk így akkor nem is csodálom, hogy az avokádó nem igazán jelenik meg az étlapokon; annyit termelnek a világnak, hogy maguknak már nem jut. Tehát eddig kettő szög kiesett (koriander és avokádó), de sebaj, hiszen a szent-ötszög is jól hangzik. 

Amikor elmegyünk egy mexikói étterembe, mi az, amit szinte rögtön hoznak? Tortilla csipsz tejföllel és salsa-szósszal (amiben ott a koriander). Nos, nem igazán találkoztunk egyikkel sem (oké, tejföllel igen, de elenyésző mennyiségben), illetve nem találkoztunk az előbb említett előétellel sem. Persze az is lehet, hogy éppen mindig rossz helyen jártunk. 

Nincs mese, meg kell békélni a szent-négyszöggel. Viszont ami elmaradhatatlan alappillére a mexikói étkezésnek az a csirke. Még itt is, sőt olyannyira, hogy a végén azon csodálkoztam, hogy nincs még csirke-ízű fagyi. Mondjuk az már elég durva lenne, azt hiszem.

Bab és saláta. Adjunk fél-fél szöget mindkettőnek, így kijön egy egész (volt bab és saláta, de közel sem olyan mennyiségben, mint amit vártunk). Ezzel a mi kis szent-hétszögünk lecsökkent egy gasztronómiai szentháromságra. Azonban ezek mellé jöttek más, érdekes, erre a tartományra jellemző ízek, ételek.

A vörös tortilla alapú enchiladas morelianas 

Ilyen a vörös tortilla, amely alapanyaga rengeteg olyan ételnek, mint például a moréliai enchiladas (enchiladas morelianas). Jellemzően ezek a tortillák meg vannak sütve, míg színüket egy bizonyos fajta chili porától kapják. A vörös tortillával és az előbb említett étellel leginkább éttermekben és kifőzdékben találkozhatunk. 

Egy másik tipikus helyi étel a corunda. Ez egy háromszög alakú, kukoricából készült étel, amelyet gyakran kukorica- vagy banánlevélbe tekerve főznek meg (hasonlóan a tamaleshez, amelyet megtöltenek, míg a corundát nem mindig).

Egy tipikus kinézetű corunda 

Éttermek 

Gondolom nem okoz nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy ez a legdrágább és talán legkevésbé autentikus étkezési hely. Természetesen vannak eldugottabb helyeken, kis utcákban, tereken olyan éttermek, ahova a helyiek járnak, de ezeket nehezebb megtalálni és messzebb is vannak a központi részektől. 

A drága jelzőt mondjuk illett volna idézőjelbe tennem, hiszen az étkezés még Magyarországról nézve is viszonylag olcsó. Az éttermi árak a 200 mexikói pesótól (két főre) mozognak felfelé, egészen a csillagos égig; hely válogatja. 

Arra is fel kell készülni, hogy az étlapok csak spanyolul vannak vagy ha nem, akkor valószínű, hogy turistákra specializálódott helyre tértünk be, ahol egyedül az étel neve utalhat Mexikóra. 

Említettem, micsoda intelmeket kaptunk kiutazásunk előtt. Viszont úgy voltunk vele, hogy ha már itt vagyunk, akkor igenis próbáljuk ki az autentikus étkezőket és eleve szeretünk kicsit elvegyülni a helyi emberekkel. Meg hát na: a pálinkán edződött magyar gyomrot nem lehet csak úgy kikészíteni!

 Általában az éttermek rendelkeznek ilyen és ehhez hasonló belső udvarokkal. 

A két hét alatt nem volt semmi problémám, csak egyszer (ld. lejjebb a „Kifőzdék/utcai árusok” pontban), pedig a harmadik nap után csak utcai árusoktól és kifőzdékben ettünk. 

Szóval az utolsó nap estéjén beültünk egy helyi étterembe, ahová valóban nem jutott turista, csak mi. A hely nagyon aranyos volt, kis belső udvarral, sok növénnyel. 

Megrendeltük az ételt és vártuk, hogy mit fogunk kapni, ugyanis olyan szavak voltak az étlapon, amiből csak a csirkét (pollo) tudtuk kihámozni. Én kaptam egy nem túl friss darabot valami érdekes zöld trutyiban. 

A lényeg, hogy másnap repültünk volna vissza, de nem volt repülő, így plusz egy napot a reptér melletti szállodában töltöttünk. Ez volt az óriási szerencsém, mert nem tudom, hogyan éltem volna túl az utat. 

Nem is tudom mikor voltam ilyen beteg utoljára kajától. Hánytam, mint a lakodalmas kutya (amúgy az milyen?) és sajnos nem volt senki, aki pipát rakott volna a számba és hagymát tett volna a hónom alá, mondván „Szíjja kend erősen, a hagymát meg szoríjja!”. 

Nem vettem be gyógyszert, mivel az csak a tüneteket enyhítette volna, de nem szünteti meg az okot. Így másnapra, ha valaki megkérdezte volna, hogy „Érzi-e kend, hogy javul?”, akkor azt tudtam volna felelni, hogy „Kicsit mintha jobban vónék”. Ennyit az éttermekről, de hozzáteszem, hogy ez nem jelenti azt, hogy más ugyanígy fog járni. 

Kifőzdék/utcai árusok 

Ahogy az előbb említettem, időnk java részében utcai árusoktól vettük a napi betevőt, de piacon lévő kifőzdékben is jártunk. Imádom az atmoszférájukat, azt, hogy valóban a helyi emberek között lehet lenni és enni azokat az ételeket, amelyeket ők esznek szinte minden nap. 

Másik nagy előnye, hogy ez az egyik legolcsóbb módja az étkezésnek; kb. 100 pesóból meg lehet ebédelni két embernek és ebben a sör vagy üdítő is benne van!

Helyi kifőzde Janitzio szigetén, ahol éppen szürke tortillát készít egy népviseletbe öltözött asszony

Ha egyszer aztán rávesszük magunkat, hogy odamenjünk, akkor higgyük el, hogy örülni fognak nekünk. Egyrészről már azzal, hogy turistaként őket választottuk, másrészről nagyon fontos szem előtt tartanunk, hogy a mexikói emberek java része nagyon szegény, így minden egyes pesónak örülnek és az a céljuk, hogy másnap is visszamenjünk. Arról már nem is beszélve, hogy amúgy meg alapjában véve nagyon kedves emberek, s nem utolsósorban az étel is finom!

Emlékszem beültünk egy piaci kifőzdébe megvacsorázni, ahol az egyik legfinomabb ételt ettem ottlétünk alatt. Legalábbis nekem nagyon ízlett, pedig az étel egyszerű volt, mint egy faék: sajttal, csirkével, gombával, valamint zöldségekkel töltött palacsinta.

Fent a töltött palacsinta, előtérben pedig egy csirkével, krumplival, olívabogyóval megrakott és sajttal megszórt palacsinta látható. Az ismeretlen eredetű lében lévő zöldségek finomak voltak bár kissé csípősek.

Akkor jöjjön néhány tipikus étel, amiket utcai árusoktól lehet kapni. Az egyik ilyen a gordita, amit Guanajuatóban próbáltunk ki, ahol egy család kivonult a kis tolható kocsijukkal (kislány szedte a pénzt, anyuka és nagymama meg sütötte, töltötte a gorditákat) az egyik tér sarkára és az emberek szépen elkezdtek sorban állni az ételért. 

A gordita egy kisebb dupla-tortilla, amit meg lehet tölteni gombával, zöldségekkel, sajttal, hússal. Én a gombás-sajtos verziót próbáltam és annyira ízlett, hogy ettem még egyet. 

Mivel ekkor már elég bátrak voltunk gasztronómiai szempontból, aznap halmoztam az élvezeteket és a gordita-sör-fagyi-rántott húsos szendvics kombóval teszteltem a gyomrom teherbírását. Maradjunk annyiban, hogy estig jól bírtam, utána volt egy kis ez-az, de semmi komoly. 

Feltűnt nektek is, hogy rántott húsos szendvicset említettem? Nem véletlen! Az egyik piacon láttuk meg, amint két mexikói fiatal eszi és azt gondoltuk, hogy rántott hús nélkül lehet élni, de nem érdemes. 

Szóval mi is vettünk és nem bántuk meg, mert nagyon jó volt. Illetve gondoljunk bele milyen hihetetlen, hogy még Mexikóban is ismerik ezt az ételt.

A másik tipikus étel, amelyet szinte minden városban láttunk, ahol jártunk, az az elote. Ez egy pálcikára feltűzött sült kukorica, amit bekennek majonézzel, chilivel és sajtot szórnak rá. Ezt jellemzően este eszik az ottani emberek. Egy-egy ilyen mozgó árusnál rengeteg ember állhat sorban, mivel nagyon népszerű csemegének számít.

Emberek várnak Guanajuato utcáján, hogy megkapják az elote adagjukat 

Szintén nagyon népszerű a gaspacho. Ahogy annak idején Grétsy tanár úr mondta: „Itt álljunk meg egy szóra!”. Ha valakinek ismerős a szó az nem véletlen, ugyanis ez egy relatíve híres, hideg spanyol/portugál zöldségleves. 

Viszont! Itt Michoacán tartományban a gaspachónak semmi köze nincs a leveshez! Itt, ha gaspachót kérünk, akkor egy gyümölcskoktélt kapunk, méghozzá frissen felszeletelt gyümölcsökből (mangó, papaja, ananász, görögdinnye, narancs). 

De itt jön egy kis csavar! Ennek az egésznek a tetejére sajtot szórnak és chilit, ami egy érdekes ízkombinációt eredményez.

Jómagam egy sajt és chili nélküli gaspachóval 

Patzcuaro és Janitzio szigetén volt szerencsém megkóstolni egy ottani kis ropogtatni valót. Kicsi és ropog, mi az? Ropi is lehetne, de ez nem más, mint a charales, apró halak bő olajban kisütve (mármint egészben). 

A kész kis apróságokat kb. fél literes műanyag poharakba öntik és máris vihetjük őket, hogy majd útközben elmajszolgassuk (hacsak nem esik meg rajtuk a szívünk, amint néznek ránk bánatos kisírt kisült szemmel). Lehet simán zöld citrommal kérni vagy pedig chilivel. 

Ez annyira helyi, hogy eredetileg csak a Patzcuaro-tó környékén lehetett kapni, mivel ez az apró halfajta csak ebben a tóban található meg. Mindkettő fajtát kipróbáltam, de nekem a sima zöld citromos jobban bejött.

Zsákokban várják a kis halak, hogy kisüssék őket. Az eladó előtti kis asztalon már ott sorakoznak a műanyag poharakban a megsütött halak. 

Édességek 

Túl sok édességet nem ettünk, mert hát vigyázni kell az alakomra. Jó, azért néha kísértésbe esik az ember. Amúgy napi egy kísértés az néha? 

Ami kifejezetten meglepetés volt, az az európai stílusú pékségek. Mind kinézetben, mind pedig kínálatban. 

Ottlétünk alatt találtunk egy helyet, amit leginkább egy delikát-bolthoz tudnék hasonlítani: lehetett kapni borokat, csokikat, minőségi(bbnek) tűnő sajtokat, szalámikat és sonkákat, valamint sok különböző, helyben és frissen sütött pékipari termékeket (jajj, de szépen írtam). 

Ebbe a boltba azért szinte minden nap betértünk, de szigorúan csak tesztelés végett. Először odamentünk egy emberkéhez, aki szépen bepötyögte, hogy mit vettünk, majd erről adott nekünk egy kis cetlit, amivel aztán odamentünk egy másik emberhez, aki bepötyögte a gépébe azt, amit a másik rápötyögött a cetlire és ezek után fizettünk. 

Ugyanígy jártunk egy fagyizóban is, ahol lelkesen mutogattuk magyaráztuk, hogy milyen fagyit szeretnénk, míg Ők legalább olyan lelkesen próbáltak minket a megfelelő helyre terelni. 

Apropó, fagyi! A fagylaltok... na kérem, azok valóban jók és általában elég szép adagot lehet kapni. Ami tipikus helyi, az a tésztafagyi (nieva de pasta). Ez a fagyi eredetileg Patzcuaróból származik és mi voltunk olyan szerencsések, hogy ott tudtuk kipróbálni. Ez olyannyira híres, hogy állítólag képesek Moreliából is odautazni, hogy egyenek belőle. 

Milyen az íze? Elméletileg az összetevőiben van vanília, fahéj, mandula és kukoricaszirup, de ezekből én csak annyit éreztem, hogy hideg és finom. Azt hiszem, nem leszek főkóstoló egyik Michelin-csillagos étteremben sem. 

Másik tipikus édesség, a kis gyümölcs alapú, zselés cukorkák (ate vagy ate de frutas), melyek leginkább eperből, barackból, guávából és fügéből készülnek cukorral való összefőzéssel. 

Ezt így simán is eszik, de ami itt jellemzőbb, hogy sajtot tesznek a tetejére és úgy fogyasztják. Ezek mellett főleg mézből és diófélékből készült ragacsos édességeket lehet látni/kapni.

Rengeteg helyen lehet látni ehhez hasonló édességes pultokat 

Az ún. churrost is sok helyen fogyasztják, főleg este. Ez egy hosszúkás, sok olajban megsütött, fánk-szerű édesség, amit cukorral megszórnak. Egyeseknek ismerős lehet ez az édesség, mert igen népszerű Spanyol- és Franciaországban, valamint Portugáliában is. 

Egy adag az általában három szálból áll és kb. olyan 20-30 mexikói pesóba kerül. A három darab simán elég, mert - szerintem - eléggé zsíros/olajos. 

Italok 

Amire mindenképpen figyelni kell, hogy a csapból folyó vizet nem szabad inni, hacsak nem az a kifejezett célunk, hogy egész nap a WC-n akarunk ülni. Szóval nincs mese, csak palackos vizet szabad inni. 

Hasonló a helyzet a koktélokkal, amelyekben jégkocka van. Itt viszont úgy gondolom, hogy a koktélban lévő alkohol elintézi a baktériumok nagy részét, mert azért ittunk pár koktélt, de nem volt semmi probléma. 

Amire szintén figyelni kell, hogy még zuhanyzásnál sem ajánlott a vizet a szánkba venni, mert utolér minket Montuzema bosszúja. Viszont a fogmosással elméletileg nincs probléma a fogkrémben lévő hatóanyagok miatt.

Tipikus mexikói koktélok

Aminek kifejezetten örültem, hogy igenis vannak mexikói sörök (cervezas) és most nem a szokásos Coronitáról beszélek (a light verziótól egyenes hülyét kapok), hanem olyanokról, mint pl. a Victoria vagy olyan kézműves sörökről, mint pl. a Malora. 

Rengeteg préselt gyümölcslevet lehet kapni az utcai árusoktól, amelyek jó kis hűsítők a nagy melegben. Az egyik újdonság - legalábbis számunkra - az a 100%-os agave gyümölcslé, ami teljesen úgy néz ki, mintha valaki egy pohár takonyt szeretne megitatni velünk. Egészségünkre!

Egy újabb koktél, valamint a Malora nevű kézműves sör

Ugyan kicsit talán hosszúra sikerült ez a bejegyzés, de remélem, hogy sikerült valamennyire betekintést nyújtanom a Michoacán tartománybeli gasztronómia egy apró kis szeletébe.” 

Ha szívesen olvasnál még a szerzőtől, akkor ne hagyd ki a Boly(on)gó-élet blogot!

HÍRMONDÓ

A Pappa Pia sztárja határátkelésről, sikerről

„Úgy mentem ki Angliába, hogy bár értettem, nem beszéltem angolul, ma pedig, két évvel később már folyékonyan beszélek, és az akcentusomról már csak azt tudják megmondani, hogy van, de azt nem, milyen. Folyamatosan dolgozom rajta, napi legalább két órát ezzel töltök; ez egyszer majd csak elér valamit.” További izgalmas részleteket itt találsz!

„Nem igaz, hogy orvoshiány van Magyarországon” 

„Általában 200-250-en végeznek az általánosorvos-képzésben, és grémiumonként 40-50 képzési hely van. Tehát kb. 20 százalék esélyed van arra, hogy állást kapj Magyarországon orvosként. Szóval nem igaz, hogy orvoshiány van, nagyon súlyos többlet és túlképzés van.” 

Hol mennyit keresnek Németországban? 

Az ország újraegyesülése óta nem volt ennyit betöltetlen állás, nem csoda, hogy már a legnagyobb vállalatok vezetői is panaszkodnak. Attól tartanak, hogy a gazdaság nem fejlődik elég lendületesen a szakemberhiány miatt. 

A határon csúszhat el a Brexit 

Az Észak-Írország és Írország közti határ ügyén kútba eshet Nagy-Britannia EU-ból való kilépése. Úgy tűnik, négy megoldás lehetséges.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.