oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. augusztus 01. 06:30,  Mintha sosem fogadtak volna be igazán 174 komment

2017. augusztus 01. 06:30 Határátkelő

Mintha sosem fogadtak volna be igazán

Orvosok, egyetemi tanárok, magánvállalkozók, könyvelők, nyugdíjasok, IT-sek… két dolog közös bennük: egyrészt évek óta a szigetországban élnek, másrészt pakolnak, mert a közeljövőben elhagyják az országot.

Te is pakolsz, vagy csak fontolgatod, hogy otthagyod az Egyesült Királyságot? Miért? Mi szól a maradás ellen és mi mellette? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

brexit_bogre_egyben.jpg

Ami még érdekes és közös vonás, hogy egyikük sem Közép-Európából érkezett, van köztük német, görög, holland, finn, norvég, francia. Van, aki pár éve él az Egyesült Királyságban, és van, aki évtizedek óta.

A távozásról szóló döntésüket részben érzelmi, részben kőkeményen racionális alapon hozták meg. A frusztráció, szomorúság és düh mellé így az a meggyőződés is társult, hogy családjuknak és nekik is jobb lesz a kontinensen.

A brit statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 117 ezer uniós állampolgár hagyta el az országot, ami 36 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest – nyilván a Brexit-népszavazás indokolja ezt a nagyon komoly emelkedést.

Nemrégiben a Deloitte tanácsadó cég adott közre egy elemzést, melyben az szerepelt, hogy az Egyesült Királyságban élő, magasan képzett uniós munkavállalók közel fele (47 százaléka) fontolgatja a távozást a következő öt éven belül. 

Alexandrosz és Heidi története 

A görög Alexandrosz és német felesége már konkrétan tudják, hogy Frankfurtba költöznek két gyermekükkel. Az egészségügyi kutató férfi és orvoskonzulens felesége minden gond nélkül talált munkát Heidi szülőhazájában. 

„A közvetítő ügynökség szerint kissé félelmetes, milyen sok, a szigetországban élő uniós állampolgár jelentkezik náluk. Nehéz lenne elég erős szavakat találni arra, mennyire szomorúak, mérgesek, és csalódottak vagyunk” – fogalmazott a férfi.

„Mindketten tinédzserként jöttünk Angliába, itt tanultunk, itt találkoztunk, a teljes felnőtt életünket itt töltöttük. Soha eszünkbe sem jutott, hogy elmenjünk innen. Ez volt az otthonunk” – tette hozzá.

Viszont mindketten alig pár nappal azután kaptak munkát, hogy kitették az önéletrajzukat a netre. Nem is akármilyet, mindketten vezető állásban lesznek egy német kórházban a jelenlegi fizetésük dupláját keresve. 

Döntésüket megkönnyítette, hogy tavaly, alig 24 órával a referendum után kövekkel dobták be az ablakukat, hatéves kislányuk pedig sírva jött haza a játszótérről, miután egyik osztálytársa azt mondta neki, hogy hamarosan úgyis „haza kell mennie”.

„Becsapva érzem magam. Keményen dolgoztam itt, 16 órás műszakokat vállaltam a kórházban, és erre ezt kapjuk… Hogy úgy kelljen éreznem, nincs szükség rám, nem akarják, hogy itt legyek, hogy nem vagyok elég jó Nagy-Britanniának. A szívem szakad meg, de most már menni akarok. Akármi is történjen, nem akarok maradni” – mondta Alexandrosz.

Elina története 

A csalódottság, a becsapottság érzése visszatérő motívum a Guardiannek adott interjúkban. Erről beszélt a 37 éves Elina Halonen is, aki finnként 13 évet élt a szigetországban, mielőtt februárban Amszterdamba költözött skót párjával. 

Elina egy olyan piackutató cég társalapítója, amely jelenleg is 10 embert foglalkoztat: „Keményen dolgoztam, fizettem az adót – most már olyan az egész, mintha csak egy illúzió lett volna. Mintha igazán sosem fogadtak volna be. Az egész olyan… embertelen. Sértő, voltaképpen”. 

A pár már csak azért is a mielőbbi távozás mellett döntött, mert nem szerették volna, ha valamilyen jogi akadálya támad a közös életüknek, esetleg valamelyikük elveszíti a jogát arra, hogy a másik országában éljen. Ezért még azelőtt költöztek, hogy az Egyesült Királyság hivatalosan is elindította volna a kilépési folyamatot, attól tartva, nehogy az legyen a vízválasztó dátum. 

Hannelore története 

Mások még csak most csomagolnak. Az 51 éves holland Hannalore Cossens 33 éve él a szigetországban, de a nyarat azzal tölti, hogy házat és iskolát keres maguknak szülőhazájában. 

Férje, Peter, egy nyugdíjas IT-specialista akkor követi őt és legkisebb, 11 éves gyereküket, amikor sikerült eladni walesi házukat. 

„Az én fizetésem, a férjem nyugdíja és a megtakarításaink is mind fontban vannak, és jóval kevesebbet is érnek, mint egy éve. De még így is megéri nekem a költözés. A férjem sem szereti már az országát. Azért maradjak, hogy valami arctalan bevándorlónak tekintsenek? Egy részem most meghal, de nem maradhatok” – mondta Hannalore. 

Sigrun története 

A dán Sigrun Campbell 23 éve él Nagy-Britanniában, három gyermeke van. Férje szenvedélyes maradáspárti volt, aki most majd egy nagyon jó banki munkát hagy ott, hogy a családjával Koppenhágába költözzön. 

A Kentben élő Sigrun azt mondta, hogy legkevesebb négy olyan vegyes (azaz brit-uniós) párról tud, akik idén nyáron költöznek el az országból, ebben ketten Dániába, egy Franciaországba, egy pedig Litvániába megy. 

„Nem látom, mitől működne ez az egész a gyermekeinknek. Mi, a szüleik, elveszítettük a hitünket ebben az országban. Nem látom, mitől lenne ez olyan nagyszerű hely nekik” – mondta Sigrun. 

Michaela története 

Michaela Aumüller hat évet élt Cornwallban, mielőtt idén áprilisban brit párjával, Richarddal a németországi Münsterbe költöztek. 

„Nagy-Britannia megváltozott. Valami eltört. Egyikünk sem akart együttélni azzal az új szemlélettel, amit az uniós polgárokkal szemben éreztetnek. Voltak gondok, kis dolgok, de ezek komoly különbséget jelentenek” – vélte a német nő. 

Mégsem ez távozásuk legfontosabb oka szerinte, hanem az, hogy a jelenlegi helyzetben veszélyben érzik a kapcsolatukat, hiszen neki nincsen munkahelye, „márpedig ha az uniós állampolgárok ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek majd, mint a nem uniósok, akkor nem maradhattunk volna együtt az Egyesült Királyságban”. 

Mel története 

A francia Mel 1998 óta él Nagy-Britanniában. Férjével, Dannel és 10, valamint 11 éves gyerekükkel Franciaországba költöznek, már csak azt várják, hogy sikerüljön eladni angliai házukat. 

Az IT-s Dan Franciaországból is működtetni tudja majd a cégét, bár tisztában van vele, hogy nagy váltás lesz. 

Többen is azt mondták, a tavaly június 23-i népszavazás előtti idők ma már mintha valamilyen ideális világ lenne, és az a kérdés is többször felmerült, hogy vajon a kilépésre voksolók tisztában voltak-e azzal, hány ember és pár életén ejtettek sebet.

HÍRMONDÓ 

Mennyi pénzed veszi el a magyar állam? 

A jó hír az, hogy már van, ami nyugat-európai színvonalú Magyarországon. A rossz, hogy ezek az adóterhek, nem csoda, hogy a magyarokat az unión belül is nagyon magasnak számító adóterhelés sújtja. 

Elszállnak a magyar fizetések 

Akkora a munkaerőhiány, hogy az már szinte teljesen átalakította a munkaerőpiacot. Melyek a legnépszerűbb szakmák? 

A magyar riporter, aki világsztárokat kérdez 

Talán viszonylag kevesen hallottatok Hasulyó János (vagy John Hasulyo) nevét, noha a Kazincbarcikáról indult operatőr-riporter az elmúlt években jó pár világsztárt meginterjúvolt. Igazi amerikai karriertörténet az övé. 

Egy ország, ahol mindenkire jut 47 millió forint 

Milyen jó lenne egy olyan országban élni, ahol a költségvetés folyamatosan többletet produkál, ahol az ország vezetői a rengeteg befolyó pénzt nem elverik (vagy ellopják), hanem ésszel tartalékolják, hogy akkor is legyen majd, ha esetleg elmúlnak a kellemes idők. Nos, van ilyen ország.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2512705379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2017.08.01. 08:18:53

Az angolok majd akkor fognak radobbenni, hogy a magasan kepzett munkaerot veszitik el, amikor mar keso lesz. Helyette meg ugyanugy megy majd vki mas pakisztanbol vagy indiabol, csak eppen lehet mas kvalitasokkal.

Amugy ne legyenek illuzioink, mas orszagokban legtobbszor megturnek es nem befogadnak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.08.01. 08:36:33

@arncht:
Teljesen egyetértek. Pont ezt mondom régóta.

Golf2 2017.08.01. 08:52:01

Mindenütt jó, de legjobb...?

arncht 2017.08.01. 08:59:47

@Golf2: majd otthon a kulfoldi nyugdijbol :D

Taxomükke (UK) 2017.08.01. 09:20:33

... es aki ugy erzi, hogy otthon, Magyarorszagon sem fogadtak be igazan, az mit tegyen?

Golf2 2017.08.01. 09:38:57

@Taxomükke (UK): Kinek kéne őt befogadni? A vezetésnek,a rokonainak,az ismerőseinek?Mi a befogadás,megfizetés,emberszámba vevés,mi a fontosabb?

Demi78 2017.08.01. 10:15:22

Koszonjuk meg a white thrash-nek mind Trump-ot, mind a Brexit-et. Taps taps.

Peetee 2017.08.01. 10:16:09

Szerintem túl fogják tolni a brexit-et a britek, átesnek a ló túlsó oldalára, és olyan mértékű munkaerő-hiánnyal fognak szembe nézni, amit képtelenek lesznek kezelni. Emellett lesz egy csinos két számjegyű (10-20%) munkanélküliség, mert azáltal, hogy hazamegy / hazaküldi a legnagyobb létszámban ott élő „bevándorlókat” még nem fog kétkezi munkát végezni a kékvérű brit állampolgár, de a gyermekei sem…talán nem is engedné nekik. Náluk ez nem pénz kérdése már most sem, óránként 15-20-25fontért sem fog odaállni a gép mellé, nem fog bemenni egy abaktalan forró konyhába, nem fog felülni a teherautóra, nem fog pakolni a raktárban…stb.

Demi78 2017.08.01. 10:21:53

@verkagrafomanka: pont elobb olvastam. Tokeletesen megerositi azt a tenyt, hogy a magyarok csak a vendeglatasban kepesek dolgozni Angliaban...:) Kell a szakacs, meg a borszakerto, nem tagadom, alkoholistak mindenhol vannak, de lehetett volna cikk tanarokrol / egeszsegugyi dolgozokrol is. "Tizfos magyar csapat viszi a luton-i kozkorhaz baleseti osztalyat" peldaul. Mennyivel jobban hangzik, mint magyar sous chef a gentlemeneknek epult angol etteremben? (minden tiszteletem az ove azert, nyilvan nem lehet konnyu).

Csodabogár 2017.08.01. 10:23:11

@arncht: És Angliában befogadnak? Nem hinném.

Főgebra 2017.08.01. 10:29:35

"Kemény brexitet ígér London az EU munkavállalóinak"

"Az elmúlt napok félreérthetőbb nyilatkozatai után egyértelművé tette a brit kormány, hogy az EU-ból való kilépése után nem biztosítja a határain keresztül az EU állampolgárai szabad mozgását úgy, ahogyan ezt a közösség tagjaként tette."

index.hu/kulfold/2017/08/01/kemeny_brexitet_iger_london_az_eu_munkavallaloinak/

London2009 2017.08.01. 10:43:11

@Peetee: a kekveru nyilvan nem fog ketkezi munkat vegezni, de az atlag brit ugyanugy fog szakacskodni, soforkodni, gyarban dolgozni mint ahogy most is. Csak lehet, hogy majd jobban megfizetik erte. Azert az EU elott is nagyon jol eleldegeltek a britek nelkulunk is. Hagyjuk mar ezt a hulyeseget, hogy majd osszeroppan Nagy-Britannia az EU bevandorlok nelkul. Larifari. Bar nyilvan kivancsi vagyok en is az elkovetkezo evekre es biztos sok minden fog valtozni, de azert nem lesz a vilag vege.

London2009 2017.08.01. 10:43:51

@Taxomükke (UK): maradjon a seggen Angliaban. : )

Snoopyzit29 2017.08.01. 10:54:35

Én pedig elképzelni nem tudom, hogy miért akarna valaki ide visszaköltözni Magyarországra?! Mi pont hogy most akarunk elindulni külföldre. Közgazdászként is fos-szar munkám volt, napi 12 óra munkával kerestem nettó 200 ezret, ami egy vicc kb, mert egy 1 szobás 30m2-es 50 éves pesti panelalbérlet is alsóhangon 110 ezer forint+rezsi. Egyszerűen félre tenni semmit nem lehet, még spórolással sem. A túlórákat nem fizetik, szakmai megbecsültség semmi és a jelenleg Magyarországon fennálló politikai helyzet gyakorlatilag elviselhetetlen és kilátástalan. A gazdaság - minden hazugság ellenére - nem szárnyal, de nagyon sokat lehetne erről beszélni.
Én elhiszem, hogy sok britnek meg akik már jó pár éve elmentek innen és tényleg magas szinten kvalifikáltak és felsőfokon beszélnek nyelveket, azok megtalálják a számításukat más EU országokban is, de ettől még jelenleg is 1 millió magyar gondolkozik azon, hogy hogyan tudna innen el- és megszabadulni, mégha csak pár évre is.

Orochimaru 2017.08.01. 10:54:41

A zemberek azt akarták, hogy a bevándorlók ne egyék meg a munkájukat. Nos, elérték. :)

@Taxomükke (UK): Lehet, hogy keresned kellene egy harmadik országot.

London2009 2017.08.01. 10:55:30

Irto vicces ez a cikk. Sikerult osszegyujteni par kozeposztalybeli csaladot, akik valoszinuleg amugy is elkoltoztek volna, de most a Brexit megadta az utolso lokest. Legalabbis nekem ez a velemenyem. Rettenetesen eroltetett az egesz megfogalmazas, egy igazi rimankodas az egesz iromany.
“Egy részem most meghal, de nem maradhatok.” – Pisztolyt tartanak a fejehez? Ezt meg csak ertelmezni sem tudom.
“Azért maradjak, hogy valami arctalan bevándorlónak tekintsenek?” – Tavaly persze meg arccal rendelkezo bevandorlo volt. De egy ev utan mar eltunt az arca. Ertem.
Az is erdekes, hogy a cikk csupa hollandot, dant, franciat, nemetet stb. szolaltatott meg. Nincs benne egy csoro kelet-europai sem. Nagyon realis kep. Gratulalok a cikkironak.

Taxomükke (UK) 2017.08.01. 10:58:04

@Orochimaru: Nekem? En itt minden szempontbol nagyon jol elvagyok.

London2009 2017.08.01. 11:00:01

@Snoopyzit29: Kozgazdaszkent 200ezer nagyon keves. Kiveve persze ha kezdo fizetes. Azert Budapesten mar nagyon jo fizetesek vannak es nem 12 ora munkaert. Nem tudsz munkat valtani? Egyszerubb lenne, mint orszagot, az biztos.

Taxomükke (UK) 2017.08.01. 11:00:22

@London2009: Nagyjabol leirtad, amit gondolok, bar ne felejtsuk el, nem mindenutt allnak ugy a kulfoldiekhez, mint Londonban.

London2009 2017.08.01. 11:01:48

@Taxomükke (UK): egy arctalan bevandorlo vagy es mar el kellett volna veszitened a hited az orszagban. Az egesz egy illuzio volt, hiszen nem fogadnak be. Nem olvastad a cikket? Mirol beszelsz? Kizart, hogy minden szempontbol nagyon jol vagy! :D

London2009 2017.08.01. 11:04:19

@Taxomükke (UK): Az lehet. Videken meg nem eltem. De azert feltetelezem, hogy ott is meg lehet talalni azt a kozeget ahol az ember jol erzi magat. Egyedul eszakra nem mennek. Ott keptelen lennek megszokni.

verkagrafomanka 2017.08.01. 11:09:05

@Demi78: igen, eléggé alányúl a sztereotípiának, de azért biztos vagyok benne, hogy kicsivel több utánajárással találtak volna nyolc értelmiségit is, aki el tudott kint helyezkedni és karriert csinálni. Plusz azért az nem annyira jellemző, hogy az ember sztárséfekkel dolgozik vagy saját borszaküzlete van, a sztereotípia szerint a legtöbb közép-európai kivándorló megreked a mosogatás/pincérkedés/szobalánykodás szentháromságnál.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.08.01. 11:22:26

Ez egy ökörség hogy befogadnak nem fogadnak be.
Egy megfoghatatlan bullshit.
Semmi olyasmi nem történik ami otthon ne történhetne meg.
Mert ugye hol is mondják a szomszéd faluba költözöttröl is hogy gyüttment?

Dikusz 2017.08.01. 11:38:54

A statisztikákkal úgy vagyok, hogy bármit ki lehet hozni belőle, amit a készítője akar.
Pár poszttal ezelőtt volt már erről szó. Akkor is azt mondtam (sokan nem értettek vele egyet), ha csak egy bizonyos réteget kérdeznek, az nem feltétlen pontos adat. Úgy emlékszem, mintha azt mondták volna, ha 1500 embert kérdeznek, az már elegendő alap. Most is azt mondom, nem mindegy hol/kitől kérdezik. Itt kiemeltek egy adott tömegből hét embert. Ha egy másik posztban azt kérdezik miért marad külföldön, akkor meg az a végkövetkeztetés, hogy mindenkinek jobb Angliában?

London2009 2017.08.01. 11:40:32

@verkagrafomanka: nekem az nagyon furcsa a cikkben, hogy mindenki flatshareben lakik az elmondasuk alapjan. Pedig az egyik lany kiemeli, hogy mennyire elegedett a fizetesevel de ettol fuggetlenul nem tudna egyedul berelni egy lakast. Akkor hogy lehet megis annyira elegedett a fizetesevel? Nem ertem.

"A fizetésével viszont teljesen elégedett, bár a főnökének ezt nyilván nem mondaná. Saját lakást egyelőre nem tud bérelni, mint ahogyan senki sem, akivel mi beszéltünk, és alkalmazottként dolgozik a vendéglátásban."

Taxomükke (UK) 2017.08.01. 11:49:30

@London2009: Eszakra en sem, echte angolok mondtak nekem: "T., hidd el, nem akarsz te oda koltozni".

Mrs. Clayton 2017.08.01. 12:01:50

@London2009: mondjuk Kensingtonban berel lakast harmad magaval?

Mrs. Clayton 2017.08.01. 12:03:15

@London2009: hat azert Marlvern, Buxton baromi jo kis nyugdijas hely

Peetee 2017.08.01. 12:04:30

@London2009: Világvége nem is, de - ahogy írtam - emelkedő munkanélküliség mellett lesz komoly munkaerő hiány. A britek bő 50évet EU-ztak, előtte világháború volt, azelőtt meg egészen más világ, mint most. Az, hogy a magyarok-lengyelek 10-15éve vannak ott nagy számban, nem jelenti azt, hogy 15,5éve még minden gyárban echte' angolok dolgoztak kizárólag: pakisztániak, bangladesiek...stb már 30-40éve ott vannak és végzik a kuli melót. Tehát jelenleg a 2. - 3.generációs britek azok, akiknek át kell venni a helyüket. Nem azt látta otthon, hogy a kétkezi munkát mi végezzük, és valószínűleg a most kisiskolások szüleinek is indiai dadája volt, vagy éppen egy észak-afrikai fickó gondozta a kertet. Ezen azért nem lesz könnyű változtatni. Nem, világvége nem lesz, de alapvető problémák bőséggel akadnak majd. Szerintem először durván átesnek a ló túlsó oldalára, aztán csak-csak meglesz az arany középút.

Első avagy Egetverő Arrogancia 2017.08.01. 12:04:34

@Demi78: Ne általánosíts. Mi például nem a vendéglátásban dolgozunk.

Első avagy Egetverő Arrogancia 2017.08.01. 12:04:49

@London2009: Ne minde középosztálybeli érzi így. Mi például nem. A brexites népszavazás után a párom főnöke, akinél angolabb embert nem is ismerek, behívatta a párom az irodájába és megkérdezte tőle, hogy ugye mi nem akarunk emenni? Be van tojva, hogy a párom is lelép, mert már jó ideje 4-5 ember hiányzik a létszámból. Hiába hírdetik az állást, jó fizetéssel, nincs jelentkező. Angol meg pláne, pedig nem utcaseprésről van szó...

Snoopyzit29 2017.08.01. 12:05:16

@London2009: 1 éve próbálok váltani, de nem sikerül. Tudom mi a baj, az hogy jobb nyelvtudás kellene. Kitörölheti az ember a seggét bármilyen középfokúval, ha a jobb állásokban felsőfokon kellene beszélni. Napi 12 óra munka mellett meg, hogy őszinte legyek nem tudok annyit különórázni, hogy egy magasabb nyelvtudás meglegyen. Örülök, ha azt szinten tartom, ami van. Gyanítom egyébként már úgy összességében van elegem Magyarországból, szóval már ott tartok, hogy elmegyek egy gyárba dolgozni Angliába, csak már innen el. Totál kilátástalannak látom az egészet.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.01. 12:05:25

@Demi78: "Koszonjuk meg a white thrash-nek mind Trump-ot, mind a Brexit-et. "

- statisztikai adatok? Vagy csak az ures lozung?

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.01. 12:05:31

@arncht: "Amugy ne legyenek illuzioink, mas orszagokban legtobbszor megturnek es nem befogadnak."
- ez igaz, hiszen nekik is joguk van eldonteni hogy kivel akarnak egyutt elni, es ertelemszeru okbol nem akarjak a multikulturalis mocskot.
(a szo szoros ertelmeben is igaz, meg lehet nezni, hol boritja szemet az utcakat, az europai vagy a 3. vilagbeli lakossagu utcakban.)

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.01. 12:05:49

@Demi78: ""Tizfos magyar csapat viszi a luton-i kozkorhaz baleseti osztalyat" peldaul
- van ilyen pelda? Ketlem.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.01. 12:06:01

@Peetee: "Náluk ez nem pénz kérdése már most sem, óránként 15-20-25fontért sem fog odaállni a gép mellé, nem fog bemenni egy abaktalan forró konyhába, nem fog felülni a teherautóra, nem fog pakolni a raktárban…stb."

- tehat amig nem voltak bevandorlok addig ezeket a munkakat nem vegezte senki a logikad szerint. Hogyhogy nem haltak ehen a britek sot mi tobb hogyhogy bevandorlasi celorszagga valtak?
A munkaerohiany pedig felnyomja a fizeteseket.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.01. 12:06:19

@Snoopyzit29: "Egyszerűen félre tenni semmit nem lehet, még spórolással sem"

- majd Londonban fogsz, azt hiszed? Nagyon el vagy tevedve, a velemenybefolyasolo media eleg jol hat, de majd megtapasztalod.

Mrs. Clayton 2017.08.01. 12:10:11

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: a northamptoni magankorhazba tobb magyar orvos is jar ki rendszeresen, gondolom Londonba meg tobben

LondonBudapestMetro 2017.08.01. 12:11:35

Anglia feje fajjon attol, hogy millioszam vannak-jonnek harmadikvilagbeli, kepzetlen, europai kulturatol idegen nepek, akik csaladkepe min. 4-5 gyerek. Szatocsboltot nyitnak vagy kitanittatjak a gyereket, szoval nem mind lehuto, de ez akkor is nagyon megvaltoztatja a demografiat 1-2 evtizeden belul. Nincs az a mennyisegu kepzett, tundibundi cseh, norveg, spanyol munkaero, amikkel oket ,,le lehet nyomni" hosszutavon.

Lesz nemi pofaraeses a gazdasagban, de en bizom bennuk, hogy kikecmeregnek belole. Talan meg dolgozni is elkezdenek.

A cikk pedig Guardian interju alapjan keszult, arrol annyit, hogy en akkor hagytam abba az olvasasat, amikor focimben szerepelt a ,,10 recept mehlepeny elkeszitesere". Nem viccelek. Egy olyan reteg ujsagja, akik mar amiatt sirnak, ha a gyerek nem kaphat bio quinoa kompotot az iskolaban, igy talan csak pici szegmenset kepviseli a 65 millios orszagnak. (Na nem mintha a konzervativ ujsag szinvonalasabb lenne. Raadasul online elofizetesem van, meg a krumplit sem tudom rajta pucolni).

En meg nem tapasztaltam hasonlo attrocitasokat, nekem ugy tunik, atlag normalis angol ertekeli, ha a nyelvet beszelo, mosolygos feher embert lat. Engem megfizetnek, ertekelnek, batyam lassan allampolgar lesz.
Az egyetlen attrocitas az volt, mikor egy falka fekete kolok feneken rugott egy sotet utcaban es rohogve elrohantak, de ez persze nem rasszizmus, ezek csak hatranyos helyzetu szegeny gyerekek, akiket a mai napig csak nyomorgat a feher, gazdag ember. Bullshit, de ezt mondhatod a Guardiannak...

Rant over.

verkagrafomanka 2017.08.01. 12:16:05

@London2009: a flatshare nem feltétlenül negatív dolog, ha a lakótársak és a környék megfelelő, illetve az ember nem igényli a nagyobb magánszférát. Illetve bár én nem élek Angliában, de közeli barátaim igen (éltek Londonban, most vidéken vannak), és a legkisebb lakás, ahova úgy kell behajtogatni magad, is horroráron bérelhető, annál el tudom képzelni, hogy jobb egy tágasabb, ámde nem teljesen "saját" flatshare-ben élni.

Latcho Rom 2017.08.01. 12:50:52

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: ez a pontos meghatározás.

Mi a gond, érintve érzed magad?

Muscari 2017.08.01. 12:55:39

Én akkor se megyek haza. Szerencsére semmi negatívumot nem tapasztaltam eddig, pedig már nem Londonban lakom. Attól tartok ugyan, hogy megzuhan a gazdaság, de hosszú távon szerintem helyre fog állni.

P.Elliot 2017.08.01. 13:01:44

@London2009: En is igy latom mint te. Az angol dolgozni fog, tobb penzert es fizessek is meg a dolgozot mint regen is megfizettek oket. Legfeljebb nem haracsol ossze a munkaltato minel tobb penzt maganak, nem zsigereli ki az embereket. Ez jot fog tenni a betelepult kulfoldieknek is mert oket is jobban kell majd fizetni ezert.
Lesz egy kis megreformalas, a hianyzo munkaerot majd a gepek potolni fogjak bizonyos munkakorokben es kesz.
Itt sincs maskeppen, ha hazakuldenek a mexicoiak meg mas illegalisok legalabb felet akkor maris sok munkahely szabadulna fel az amerikaiaknak.
Az csak egy szoveg hogy azok nem is akarnak dolgozni. Van amelyiknek 2 sot harom reszmunkaidos munkaja van mert csak ilyet talalt es orulne ha vegre egyetlen munkahelye lenne ahol rendesen megfizetik mint regen es meg is fogjak ha munkaero hiany lenne.
Egyebkent ez az angliai remhir halozat csak azt akarja elerni hogy menjen tovabb az emberek nagy resze hogy ne kenyszeriteni kelljen es ne jojjon helyettuk tobb. Aki ott van mar az marad is. Lesznek uj szabalyzatok az biztos, legfokeppen hogy megakadalyozzak a tovabbi bevandorlast de senkit sem fognak kitenni aki most ott van, ebben biztos vagyok.
Ez a nem fogadtak be szoveg hat mit akar barki is? Hogy a nyakaba boruljanak? Maris elsore?
Ugy kell elni, viselkedni, helyi szokasokat elsajatitani hogy ugy erezzek hogy odatartozol.
Emlekszem hogy egyszer el akartunk vitetni mar nem kello butort es jott ket alak, jugok voltak vagy lengyelek, mar nem is emlekszem egy furgonnal es a telefonon kialkudott osszeg majdnem a duplajat kertek, azt hittek hogy majd az utolso percben nem tudunk mit csinalni, muszaj lesz beleegyezni. Ez a stilus itt nem megy.
Kozbeleptem es elkuldtem oket, erre hat akkor megis viszik a megbeszelt penzert. Arrol nem is beszelve hogy hogy allitottak be, az egyik azt mondta nagy hangon a ferjemnek hogy van egy kis palinkad/ nem palinkat mondott, mar elfelejtettem hogy milyen italt kerdezett, hogy adj egy kortyot.
El voltam kepedve hogy mit kepzelnek, itt aztan nincs ilyen hogy megitatjuk/ etejuk/ a mestert, hiszen ha balesetet csinal engem perelnek be azonnal hogy en adtam neki meg egyaltalan.
Hogy lehet beolvadni ilyen stiussal?
Beolvadni csak ugy lehet ha mi vesszuk fel az orszag szokasait, stilusat, nyelvet, akkor mi is odatartozunk.
Attol meg meg lehet tartani a sajatot is magunknak, elo pelda az indiaiak/ kedvenc betelepulo nep nekem/, azok rogton azt nezik hogy hogy szokas itt elni, fel is veszik de amellett szinte minden otthoni szokas is marad, nem vesznek ossze, jol megfer egymas mellett a ket stilus, mindenki szereti oket. Itt! Masutt nem tudom.
Diggernek igaza van hogy azert otthon is kinezik a falun a frissen erkezot, ez regen is igy volt ahogy a konyvekben olvasom legfeljebb nem volt nyelvproblema...

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.01. 13:07:03

@Peetee: "emelkedő munkanélküliség mellett lesz komoly munkaerő hiány. "
- szerintedez nem ellentmondas?

Snoopyzit29 2017.08.01. 13:07:46

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: Eszem ágában nincs Londonba menni. Egyértelműen csak Közép-Anglia jöhet szóba, ahol olcsóbb az élet Londonhoz képest. Meg nem szórakozni mennék, meg hogy elverjem azt a kevés megtakarításomat is, ami van. Nekem a nyelvtanulás lenne a lényeg, meg az, hogy nyelvi környezetben legyek. Amikor a pesti metrón zötyögök haza a napi 12 óra meló után, akkor ott aztán biztos nem fog rám ragadni semmilyen nyelvtudás. Egy alapom már van és nincsenek illúzióim. Tudom, hogy kint is be kell iratkozni nyelvtanfolyamra vagy tanárhoz, de akkor már inkább költöm erre a pénzem, mert annak talán van értelme. Ismerősöm is van kint és a lakhatás a fizetéshez képest sokkal kevesebb, mint pl. Budapesten, ahol olyan szinten elszálltak az árak, ami már nonszensz.

Muscari 2017.08.01. 13:08:54

@Demi78: úgy - úgy.

@Peetee: nekem sok angol kollégám van, idősgondozással foglalkozom vidéken. Dolgoznak rendesen, de csak heti 20-30 órát, éjszakázni meg nem nagyon szeretnek. Londonban és a nagyobb városokban vannak csak ennyire elkényeztetve, itt a Tescótól elkezdve a kávézókig mindenhol angolok dolgoznak,, és nem hiszem, hogy többet keresnének, mint egy nem angol.

@London2009:

Azért az a sok ember, aki hirtelen elmegy, biztosan hiányozni fog és nem lehet őket olyan gyorsan pótolni.

@Snoopyzit29: ha esetleg innen menni kellene, akkor se haza, hanem egy másik európai országba mennék.

Muscari 2017.08.01. 13:15:28

@London2009: egyedül persze, hogy nem, de azt tudjuk, hogy ketten azért már lehet :-)

Sőt vidéken egyedül is. Teljesen ledöbbentem, egy doveri kollégám most akar költözni, és egy egy hálós lakást nézett ki 450 fontért, számlákkal együtt. Ezt simán lehet fizetni egyedül is, sőt.

London2009 2017.08.01. 13:24:05

@Snoopyzit29: azert angol gyarba ne rohanj ki dolgozni. Annal barmi jobb, hidd el. A nagy szamok torvenye alapjan, csak bejon egy masik allas elobb utobb. Kitartas!

London2009 2017.08.01. 13:27:48

@verkagrafomanka: szerintem mondjuk de, negativ dolog. De ezt ugye mindenkinek maganak kell eldontenie. Foleg egy bizonyos eletkor utan mar vallalhatatlan.

Latcho Rom 2017.08.01. 13:49:09

@Nagy kámpics: Nagyon igaz amit a gyiknak irtál odaát, ha valaki, az O, aki ne adjon fel mindent, vagy csak nagyon keveset otthon.

Peace.

M. Péter 2017.08.01. 13:53:15

@Taxomükke (UK): Mi baj van Észak-Angliával? Sok délangolnak előítélete van az északiakkal szemben és fordítva,

Latcho Rom 2017.08.01. 14:08:07

@London2009: el kell valahol kezdeni..nézd meg a tegnapi indexes cikket, mennyit szivtak amig egyenesbe kerultek..hm?

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.01. 14:24:59

@Muscari: "Azért az a sok ember, aki hirtelen elmegy, biztosan hiányozni fog és nem lehet őket olyan gyorsan pótolni. "

- nem fog sok ember elmenni es foleg nem hirtelen.

London2009 2017.08.01. 14:37:23

@swing gitan: pont annak kapcsan irtam. Olvasd el a komment elejen. Nem ujak, ezer eve itt vannak, a lany elegedett a fizetesevel es flatshareben lakik mert egyedul nem tudna berelni. Nekem ez ellentmondas. Ennyi.

London2009 2017.08.01. 14:38:19

@Muscari: tok jo! Dover amugy is a szivem csucske. Meg Luther is odament, mikor bekere vagyott. : )

London2009 2017.08.01. 14:47:55

@P.Elliot: Oszinten szolva nem szoktam sokat gondolkozni ezen a befogadnak e vagy sem kerdeskoron. 100%-osan ez ugysem lehetseges, de az nem is kell, hogy cel legyen. A legfontosabb persze a nyelv. A nyelv szinte tokeletes ismerete nelkul szerintem ez lehetetlen. Tudom, hogy sokan elnek itt ugy csaladdal is, hogy egy szot sem beszelnek. De ezt en nem tudom elkepzelni. Ha nem beszeled annak az orszagnak a nyelvet ahol elsz, akkor megis milyen beilleszkedesrol lehet beszelni? Szerintem semmilyenrol.

DieNanny CH 2017.08.01. 14:54:39

@London2009:

"Pedig az egyik lany kiemeli, hogy mennyire elegedett a fizetesevel de ettol fuggetlenul nem tudna egyedul berelni egy lakast. Akkor hogy lehet megis annyira elegedett a fizetesevel? Nem ertem. "

Úgy, hogy szerintem nem mindenkinek elégedettségi fokmérő a saját lakás bérlése.

Latcho Rom 2017.08.01. 14:54:40

@London2009: jöttment státusz, a legjobb esetben.

Latcho Rom 2017.08.01. 14:55:56

@DieNanny CH: "saját lakás bérlése"

Hogy lehet egy bérlemény "saját"?

DieNanny CH 2017.08.01. 15:03:28

@swing gitan:

Persze, bele lehet kötni a fogalmazásba.
Kifejtem.
Azt jelenti, hogy 1 lakásban csak te laksz egyedül, nem pedig megosztva másokkal.

London2009 2017.08.01. 15:06:46

@DieNanny CH: Az elegedettsegnek valoban nem kell, hogy merceje legyen, de a fizeteset nyugodtan merhetne hozza. Mar pedig ha a fizetesebol nem tudna meg csak egy vacak lakast sem berelni, akkor azzal a fizetessel nem szabad nagyon elegedettnek lenni. Legalabbis en nem lennek vele elegedett az biztos. Elegge alap dolog, hogy ha szeretnek, akkor tudjak legalabb berelni egy lakast.

Latcho Rom 2017.08.01. 15:15:07

@London2009: Van-e egyáltalán a briteknél „főbérlet” amira a nenni próbál utalni, nálunk nincs ilyen..

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.01. 15:29:43

@DieNanny CH: "Úgy, hogy szerintem nem mindenkinek elégedettségi fokmérő a saját lakás bérlése."

- allitolag kulfildon jobb, ezert indultunk neki. Vagy bizonyos dolgokban megis lejjebb kell adni?

verkagrafomanka 2017.08.01. 15:53:59

@London2009: igen, szerintem is bizonyos életkor/életszakasz után vállalhatatlan, de erre is írtam, hogy "ha (...) az ember nem igényli a nagyobb magánszférát"
Pl a gyerekkori legjobb barátnőm Londonban egy icipici lakást bérelt a pasijával, alig lehetett bemenni az ajtón kb. és ha kinyújtottad a lábad az ágyon, belerúgtál a mosogatóba, aztán most Brightonban flatshare-elnek a nővérével és annak a pasijával négyen, és remekül megvannak, mindenki jól elfér és sokkal olcsóbb is. Nyilván, ha a két pár közül az egyik családot akarna alapítani, már nem feltétlenül működne ilyen jól :)

London2009 2017.08.01. 16:12:26

@verkagrafomanka: az a lenyeg, hogy jol megvannak. Reszemrol en mar kinottem ebbol. Keptelen lennek barkivel is kozosen lakni. Parkent meg aztan foleg. Utalok barkit is kerulgetni, nekem biztos, hogy nem menne. De mindenki mas, en ilyen vagyok.

Csodabogár 2017.08.01. 16:51:55

@diggerdriver: Tök mindegy milyen nyelvtudásod és milyen állampolgárságod van. Ha meghallják, hogy külföldi vagy, akkor az már nem kóser. Ezt most nem Angliáról írom hanem általában. Én is belefutottam ilyenbe néhányszor, pedig állampolgár voltam. Nem vagyok egy érzékeny, így nemigen izgatott. De vannak akik az ilyesmit nagyon rosszul viselik, hogy ők valahol kvázi másodrendűek. Álláskeresésnél különösen nem előny.

London2009 2017.08.01. 16:59:56

@Csodabogár: mar hogy lenne mindegy, hogy milyen a nyelvtudasod?
"Álláskeresésnél különösen nem előny." - Hatalmas altalanositas. Nem mondom, hogy kifejezetten elony, de nem is oriasi hatrany sem, az biztos.

Latcho Rom 2017.08.01. 17:00:14

@Csodabogár:

"Ha meghallják, hogy külföldi vagy, akkor az már nem kóser."

I beg to differ.

éktelen magyar akcentusom volt, s maradt is, az első érzékenyebb évek után mindig kósernek éreztem az angolom, franciám - bár az utobbiban nem hallatszik Zs Zsa annyira, s nem voltam hátrányban semmiben. Azt hiszem hogy nagyon helyfüggő ez a dolog

is

puhacica 2017.08.01. 17:04:25

@London2009: igen, barmerre jarunk, marmint londontol kicsit tavolabb, mindenutt helyiek dolgoznak. pubban, kavezoban, hotelben, epitkezesen... de gondolom nekedcezt nem kell elmeselni. :)

Csodabogár 2017.08.01. 17:05:32

@swing gitan: Hogy csak ő egyedűl lakik benne. Ha többen vannak akkor már társbérlet.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.01. 17:06:37

@verkagrafomanka: "Nyilván, ha a két pár közül az egyik családot akarna alapítani, már nem feltétlenül működne ilyen jól :)"

- pont ez az, ha csaladot akarsz alapitani, gyerekeket nevelni, akkor rajossz (kiveve ha a tenyeket letagadod sajat.magad elott is), hogy kint bizonyos tekintetben jobb, bizonyos tekintetben rosszabbak az eletfeltetelek, mint otthon. Osszessegeben veve az eletszinvonal semmit sem javul, aztan ha egyetemista lesz a gyerek, sokkal nehezebb lesz, hogy a.diploma megszerzese annyiba kerul, amibol otthon hazat lehet venni.

Latcho Rom 2017.08.01. 17:10:18

@Csodabogár: Biztos az én magyartudásom a hibás abban hogy a "sajátot" rosszul értelmeztam :-)

London2009 2017.08.01. 17:10:46

@puhacica: beszelsz ossze vissza. Az angolok nem dolgoznak, csak a kelet europaiak vegzik a kulimunkat. Nelkulunk meghal Anglia. Nem tudtad? :D
Londonban is kornyek fuggo. Ahol pl. mi lakunk, na jo, az mar majdnem Kent, de nalunk meg a kukas fickok is angolok. Eladok, kiszolgalok, benzinkutasok, mind helyiek...

London2009 2017.08.01. 17:13:15

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: nehogy azt hidd, hogy Magyarorszagon olyan egyszeru kitanittatni a gyereket. Az is hatalmas kiadas es megterheles egy atlag csaladnak.

Csodabogár 2017.08.01. 17:15:20

@swing gitan: Persze, én is mindig Rökk Marikára hivatkoztam.:-)
De engem egyszer egy bankban pl. jól lekülföldizett valaki, mire én ordítani kezdtem vele és elővettem a valódi bennszülött igazolványomat. Ugyanez a férjemmel nem fordulhatott elő, mert róla senki nem hallotta meg, hogy nem ott született. Soha fel se merült sehol, hogy ő nem ott született. Én tudtam, mi a vélemény a külföldiekről, miután személyzeti osztályon dolgoztam egy ideig. Azért ott is elhangzott, hogy a papir svájciak se jobbak mint a valódi külföldiek. Nem rám mondták, hanem egy jelentkezőre. Elég sok emberrel találkoztam, akibe mély nyomokat hagytak az ilyen beszólások.
Nem volt ez másként a svédeknél sem meg a németeknél se. Nem hinném, hogy pont az angolok ne lennének ilyenek. Ugyanakkor tudom, hogy Amerikában pont fordítva van. Aki nem a Quen Maryval érkezett anno ezerhétszáz valahányban az büszkén mondja, hogy a nagymamám cseh volt vagy hasonló.

Latcho Rom 2017.08.01. 17:21:27

@Csodabogár: Még mindig nem vagyok amerikás, pepitazakos matyar :P

Latcho Rom 2017.08.01. 17:23:32

@Csodabogár: "Quen Maryval"

Mayflower :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.01. 17:44:30

@London2009: egyetertek...ezek az apokaliptikus vizionalasok a brit v USA munkaero piac osszeomlasarol es "a hazaiak nem fogjak elvegezni azt a munkat" sirankozasok nem igazan realisak...Persze mindig is voltak es,lrsznek ilyen pesszimista beallitottsagu emberek...a valisag majd atirja az o forgatokonyvuket :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.01. 18:28:04

@swing gitan: fuggetlenul attol, hogy ki ul a "tronon", en egyszeruen utalom ezt a nevtelenul kiszivarogtatast...valahogy a lelki szemeim elott van, ahogy vki - eltervezve, hogy milyen hatast akar elerni az igaz/vagy nem igaz hir kiszivarogtatasaval - megkeresi a mediat (persze nevtelenul) ezzel. Nekem ez a "dirty politics" kategoria, akar jobbrol akar balrol csinalja valaki...Na de ez csak az en velemenyem :) Eppen ezert nem is igazan kovetem a politikai hireket, plane mostanaban...;)

DieNanny CH 2017.08.01. 18:32:27

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem:

Bizonyos dolgokban az emberek másképp gondolkodnak.

Latcho Rom 2017.08.01. 18:33:05

@Zsuzsi65: Ha nincs dirt akkor nincs szivárgás, ez ilyen egyszeru..

Nagyon kivancsi leszek hogy mit kezd majd a Trampli Kellyvel.

Nem ertem hogy ez a kivalo, talpig Marine miert vallalta el a chief of staff poziciot..

Stay tuned :-)

Latcho Rom 2017.08.01. 18:37:29

@Csodabogár: Hány éve is vagy nyugdijban, otthon.. foleg?

Nem is kicsit valtozott europa etnikai osszetetele azota, ahogy a "benszulottek" jobban vagy roszabbul toleraljak az "idegeneket", magyar vagy más migránsokat..

Lunacica 2017.08.01. 19:02:42

@Muscari: par honapja meg neked is csak abbol allt

2017.08.01. 19:03:37

Ez a mai gyűjtés szerintem is fura egy kicsit.

A duzzogás tök emberi dolog, de mindig furcsa látni működés közben (magamon is), főleg, ha meglett, komoly, okos emberek hoznak egészen nagy horderejű döntéseket miatta.

Mint Hannalore, aki 51 éves, 33 éve él ott, de most bedurcizott, és megy. Kíváncsi vagyok, a száját biggyeszti-e közben.

Rém fura.

Mindig próbáljuk itt megszakérteni, hogy a népek vajon mekkora részben emigrálnak anyagi vagy politikai okokból, és hát ezt a duzzogást mint motivációt egy csomó más esetben is látni igazi okként.

Nem vagyunk mi olyan racionális lények, mint gondoljuk, na.

2017.08.01. 19:04:23

@swing gitan:

:)
Az ő helyzete szerinted ebben kivételes / más, mint másé?

Latcho Rom 2017.08.01. 19:12:13

@Nagy kámpics:

Biztos vannak hozzá hasonlo félénk, ovatos duhajok, csak nem hozzak nyilvanossagra.

Amennyit en latok belole, az ugyanaz mint a tied.

Don't burn all the bridges.

Latcho Rom 2017.08.01. 19:13:47

@Nagy kámpics: "Nem vagyunk mi olyan racionális lények, mint gondoljuk, na."

Ezt porgesd tovabb, nem biztos hogy értem hogy hova akarsz kiKámpicsolni...

Latcho Rom 2017.08.01. 19:16:43

@Lunacica: én ugye csak figyelem az angliai magyarokat s kicsit az a benyomásom hogy ahogy kikoltoznek a szitibol, vagy kornyekerol, hatalmas mellenyuk nő :-)

Kacsaláb, kutyák, friendly neighbours and all...:-)

2017.08.01. 19:30:04

@swing gitan:

"Biztos vannak hozzá hasonlo félénk, ovatos duhajok [..] az ugyanaz mint a tied."

Lolka.
A vesénkbe látsz. (Na jó, az övét nem tudom, az enyémbe biztos.)

"Ezt porgesd tovabb"

Ja, ez csak egy vissza-visszatérő észrevételem, hogy bár általában szeretünk racionális lényekként gondolni magunkra, és okosan, megfontoltan érvelni a döntéseink meg a véleményeink mellett, sőt, még úgy is neveztük el magunkat, hogy homo sapiens, bölcs ember, ugye, mégis sokszor nagyon kilóg a lóláb, hogy csak az érzelmeinket próbáljuk racionalizálni (és nem fordítva), amit különösen akkor furcsa látni, amikor valami egészen felszínen lévő, gyerekes és kontraproduktív érzelemről van szó, például a duzzogásról.

A duzzogás fel-felüti a fejét néha mindenkiben, ez nem kikerülhető, viszont egy felnőtt embernek észre kéne tudnia venni magán és kezelni.

"Bölcs" emberhez méltatlan, hogy ilyesmi alapján hoz döntéseket, ráadásul úgy tűnik, anélkül, hogy tudatában lenne. Csak ennyi.:)

Csodabogár 2017.08.01. 19:36:20

@swing gitan: Svájc erősen rámnyomta a bélyegét. De ma sincs másként, ahogy a külföldi sajtóból, na meg az utazásaimból tapasztalom.

Latcho Rom 2017.08.01. 19:37:23

@Nagy kámpics:

érzelmeknek neveznéd a csodálatos túlélési ösztöneinket, merthiszen itt ennek a keretében gondolkozunk, a gyík vacilálása miatt, vagy félreértem amit írsz?

/megguglizom kozben a vacila szo eredetét, latin lehet? :-)/

Latcho Rom 2017.08.01. 19:39:52

@swing gitan: vacillál (latin = "imbolyog, ingadozik")

a viháncot másra bizom :-)

2017.08.01. 19:51:42

@swing gitan:

Nagy kedvencem nekem is az etimológiai szótár, viháncol: a vihog játékos képzésű származéka, a gyakorító -áncol képzőegyüttes folytán a hasonló hangzású hancúroz, ficánkol jelentése is beleszűrődött a szóba.

Csudába is, indítani kéne egy mosolygós pénzügyi blogot "vihánctőke" címmel.

"vagy félreértem amit írsz"

Annyiban érted félre, hogy nem gyík kapcsán írtam, hanem a poszt gyűjtése kapcsán. És hogy ez a döntésmechanizmus nem racionális, és szerintem nem is nagyon védhető.

Hogy "nyert a brexit ergo itt már a gyerekeimnek sincs jövője" (mint a fenti Sigrun esetében), vagy hogy "mivel nincs munkám, nem is maradhatnánk együtt" (Michaela), ezek érzelmektől vezérelt, nyilvánvalóan fals gondolatok szvsz.

Lunacica 2017.08.01. 20:01:41

@swing gitan: oh yeah.
All forgotten where they came from or what they said before.

Whoever always tell the truth, never need a good memory :D

Latcho Rom 2017.08.01. 20:04:58

@Nagy kámpics: az oszton nem racionalis? :-)

ekudessz te engem az erdobe komám :P

Engem csak az utolso 10-15 evben csapnak orrba az egyes szamomra ritkan hasznalt magyar szavak, ugy minden lefoszlik korulotte, s csak nezem leiirva :-)

Furi hogy teged fiatalon is megcsap ez?(fiatalabb migránsként i mean)

Latcho Rom 2017.08.01. 20:07:49

@Lunacica: s átmennek a suburbos szabolcsiak Mark Twain idézőkbe :-))

Latcho Rom 2017.08.01. 20:14:29

@Nagy kámpics: "mivel nincs munkám, nem is maradhatnánk együtt" (Michaela)"

Nőkben sokkal több a hétköznapi ráció, már az én kis rovidke fiatal eletem mintaibol lebontva ;-).

kék madár 2017.08.01. 20:27:03

@swing gitan: ha egy gyerek most no fel, es latja ezt az ertelmileg gyenge, elme es idegbeteg Trumpot, nehez lesz neki elmeselni, hogy elotte irni olvasni, gondolkodni es beszelni tudo es altalaban emberi modon viselkedo elnokei voltak az orszagnak.

Latcho Rom 2017.08.01. 20:33:00

@kék madár: period.

épp rád gondoltam reggel, read only madár?

kék madár 2017.08.01. 20:37:47

@swing gitan: nem csak utazgattam es meg a politicot se nyitottam meg, szerencsere nem sok helyen volt internet

Latcho Rom 2017.08.01. 20:39:39

@kék madár: merre repkedtél ahun a wifi se jár?

Brix 2017.08.01. 21:07:08

Szerintem nemcsak a Brexit miatt hagyjàk el az Egyesült Kiràlysàgot. Ez az orszàg egyszerűen élhetetlen. Dràga a lakhatàs, dràga a közlekedes, rossz a közbiztonsàg, alacsony szintűek a közszolgàltatàsok, utàlatosak az angolok, ràadàsul gyengül a font...Nem csoda, hogy egyre többen keresnek új orszàgot...

DirtyHarry 2017.08.01. 21:07:27

@London2009: pár középosztálybeli család? :D Elolvastad a bejegyzést?

"A brit statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 117 ezer uniós állampolgár hagyta el az országot, ami 36 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest"

KovácsLajos19 2017.08.01. 21:07:33

12 év után megyünk innen. Nem Magyarországra, az egyelore nem opcio sajnos. De ebbol a szarból is eleg volt. És nem, nem Londonban mosogatok.

DirtyHarry 2017.08.01. 21:07:40

@London2009: A cikkben nincs egy csoró kelet európai se, de a linkelt oldalon igen:

"IPS data shows that there was a statistically significant increase in the estimated number of non-British citizens going home to live, from 29,000 to 52,000 in 2016. This increase was largely accounted for by EU citizens going home to live, an increase of 21,000 to 43,000; nearly half of these EU emigrants were EU8 citizens whose numbers rose by 11,000 to 20,000 (both statistically significant increases)."

Latcho Rom 2017.08.01. 21:17:04

@KovácsLajos19: titok kedves Lajos hogy merre lesz a merre s mi a szakmád?

Latcho Rom 2017.08.01. 21:33:22

@kék madár: blogolj badár, ne bomolj, irto erdekes ám jurop egy s diegoi szemével.

de tenyleg.

gabors 2017.08.01. 22:03:20

@swing gitan: "
Mi a gond, érintve érzed magad? " azt honnan tudjuk hogy white ???

gabors 2017.08.01. 22:08:17

@P.Elliot: " Az angol dolgozni fog, tobb penzert es fizessek is meg a dolgozot mint regen is megfizettek oket. Legfeljebb nem haracsol ossze a munkaltato minel tobb penzt maganak, nem zsigereli ki az embereket. Ez jot fog tenni a betelepult kulfoldieknek is mert oket is jobban kell majd fizetni ezert.
Lesz egy kis megreformalas, a hianyzo munkaerot majd a gepek potolni fogjak bizonyos munkakorokben es kesz."

ezt nem tudom mibol gondolod koruletted (usa) is van egy nem kis tarsadalmi reteg akinek mar a NAGYMAMJA sem dologoztt es ok sem fognak mig egy csomo "bevandorlo" mint te magad is bealltal dolgozni es ujabb es ujabb generaciok is ... (ez kulonben oriasi szerencseje az USA-nak)

gabors 2017.08.01. 22:38:08

@Zsuzsi65: "Nekem ez a "dirty politics" kategoria, " bocs de masmiyen nincs :-))) amugy igazan csak az szamit hogy igaz-e vagy nem nyilvan manipulcio de ez mindig az sokszor akkor is ha a forras vallalja a nevet

vassci 2017.08.01. 22:40:30

Az Angol barátaim szerint pont az történik amit szeretnének: sokan eltakarodnak, ezért munkaerő hiány lesz, ezért emelkednek a bérek, a lakásbérlet ára lezuhan, nőni fog a közbiztonság, csend, béke, nyugalom és mindenki le van szarva, mert nekik ebből elegük van és ez akár hogy is nézzük az ő országuk!És amikor olyat említettem, hogy tőkekivonás meg válság, úgy röhögtek, hogy majdnem eldobták a söröskorsót.

gabors 2017.08.01. 22:44:33

@kék madár: "Trumpot, nehez lesz neki elmeselni, hogy elotte irni olvasni, gondolkodni es beszelni tudo es altalaban emberi modon viselkedo elnokei voltak az orszagnak. " hat valoban W renomeja rendesen emelkedett vagy Dan Quayle-nek is meg lehet bocsajtani ..:-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.01. 22:49:11

@gabors: "Nekem ez a "dirty politics" kategoria, " bocs de masmiyen nincs :-))) "

Hat igen, ahogy az ember oregszik, rajon, hogy az olyan nagy szavak, mint "integrity" meg "serving" manapsag mar kihaltak a politikaban...:( De lehet, hogy regebben sem volt jobb, csak akkor meg naiv fiatal voltam :)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 22:51:43

Ez már Brexit előtt kezdődött. A fokozódó bevándorlás miatt egyre elviselhetetlenebb az élet szegény őslakosok számára. Spanyolból egyébként elkezdődött a kiáramlás Dél-Amerika felé..

Latcho Rom 2017.08.01. 23:00:02

@gabors: Jó öreg Dan! Még a Sárika is egy akadémikus a tramplihoz mérve...vagy nem ;)

2017.08.01. 23:43:01

Sehol nem fogadnak be "igazán", hacsak nem nősülsz be, vagy mész férjhez a "bennszülöttek" közé. Mi ebben az újdonság? Reálisan gondolkodó ember ezzel tisztában van, nemcsak akkor ha külföldre, de még akkor is, ha országon belül költözik. Még egy olyan picsányi helyen is, mint Magyarország.
A brexit már csak a koktélcseresznye, ilyen szempontból.

Latcho Rom 2017.08.02. 00:20:32

@Pink Petsch: Ez írja a Wallmart Hírharsona, vagy saját kútfőből?
;)

2017.08.02. 00:31:14

@swing gitan: Nem az amcsik közt élek :PPPP Igy legfeljebb a Netto Hirharsona irhatta volna .. az van olyan szinten ... :))) -Hm, bár lényegesen úribb közönség jár oda, mint a Wallmartba :DDD-

somlobodog 2017.08.02. 08:10:14

@P.Elliot: "Itt sincs maskeppen, ha hazakuldenek a mexicoiak meg mas illegalisok legalabb felet akkor maris sok munkahely szabadulna fel az amerikaiaknak."
Ez azért elég erős attól aki menekultkent jött ide és "vette el" a szegény amerikaiak munkáját a 60-70-es években, nem? De ha a takarító, fűnyíró majd nem 20 hanem 50 usd lesz per óra, vagy a dd-ban a kávé 1 helyett 2 usd akkor meg megy a hiszti. Nem igaz hogy nem látod mindennapi eletedben, hogy egy illegális olyan helyen dolgozik ahol egy legális nem, vagy csak ritkán. Megfer egymás mellett a kettő sztem. Legalábbis ny-ban igen. De sztem ott NJ-ben is a falvakban...

Visceroid 2017.08.02. 08:10:37

Szerintem nagyon sokan fognak most hazajönni angliából. A font zuhan, itthon pedig már egy árufeltöltő is havi 400-500 ezret keres.

KovácsLajos19 2017.08.02. 08:11:17

@swing gitan: nem titok, tanár vagyok, nyelviskolában tanítok angolt fiataloknak, és Ausztria/ Németország a cél.

Snoopyzit29 2017.08.02. 09:01:57

@Visceroid: Egy árufeltölti is 400-500 ezret keres?! Muhaaaa....

10 éve tapasztalattal, értelmiségiként, banki meló napi 12 óra (túlórát nem fizetik), havi 200 nettó (ami most a magyar átlagkereset), fizetés 3 éve nem emelkedett és örülsz, ha kiveheted a szabadságodat.
Lehet, hogy a kötelező minimálbért meg bérminimumot emelték, de ettől csak rohadt nagy bérfeszültség lett, mert a legképzetlenebb réteg bérét belenyomták a képzettek bérsávjába, de ettől még a képzettebb emberek bére nem emelkedett. Azt lehet mondani, hogy majd sokan elmennek külföldre. Ja persze, vannak olyanok sokan, de a 95% akkor is itt fog maradni, mert nem tehet mást, valami/valaki ideköti, ami miatt nem tud mozdulni. És ahogy olvasom a blogokat, azért kint sincs kolbászból a kerítés. Szóval... én kizártnak tartom, hogy valaki azért jöjjön ide vissza, hogy árufeltöltő legyen. Ne viccelj már. Egy árufeltöltő keres nettó 100-at legjobb esetben. Ami Angliában a gyerekeknek a heti zsebpénz.

NincstelenWalter 2017.08.02. 10:15:36

@Snoopyzit29: en diplomaskent vagyok ugyfelszolgalatos igy keresek 240-et, a kollega aki kicsit tobb muszakot vallal 300-at. Nem szakadunk meg a meloban, az elmult idoszakban 3x emeltek bert, mert meg igy is elmentek tolunk meg magasabb berert, munkaerohiany van. Ez ma Budapest.

Európai téridő 2017.08.02. 10:15:50

Miért, milyen lovat akartál tulajdonképpen? Mit képzeltél a nagy arányú kivándorláson örömködő pártos magyar média cikkeinek olvasásakor?

lyken 2017.08.02. 11:10:51

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem:
"- szerintedez nem ellentmondas?"
A képzetlen tömeges munkaerőből hogy lesz képzett orvos, tapasztalt programozó, tapasztalt gépkezelő, tapasztalt ápoló?
Gyengébbek kedvéért nem ellentmondás, hogy munkanélküliség mellett magas munkaerőhiány van. Ugyanis képzett munkaerőt szoktak keresni. Programozónál ez 3-5 év tanulás plusz 3-5 év tapasztalatszerzés. Orvosnál 11 év plusz tapasztalatszerzés. Ápolók gyakran 15-20 év tapasztalattal rendelkeznek. Ezekre a brit plebs hogy pályázzon?

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2017.08.02. 11:16:08

@vassci: "sokan eltakarodnak, ezért munkaerő hiány lesz, ezért emelkednek a bérek, a lakásbérlet ára lezuhan, nőni fog a közbiztonság, csend, béke, nyugalom" - Kicsit el vannak tévedve a barátod. Igen valóban eltakarodnak majd. De kik? Azok akik megtehetik, mert van szakmájuk, értenek hozzá, dolgoznak. Ezek az emberek, családok könnyen találnak munkát az EU-ban. Viszont az aki semmihez nem ért, néha dolgozik ezt azt feketén, netán lop-csal-hazudik, balhézik, stb. nos ezek az emberek nem mennek majd sehova, mert nincs rá lehetőségük, sőt nem is akarnak menni, mert jól érzik ők magukat a zavarosban halászva. Szóval az értelmes, adófizető EU polgárok lelépnek onnan, viszont a slepp marad. Ott az a sok afrikai, közel-keleti, stb.. azokat bizony nem rakják ki egy könnyen! Majd pár év múlva leshetik az angolok a közbiztonságot és a nyugalmat.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2017.08.02. 11:50:50

@Snoopyzit29: Hidd el lehet itthon jól keresni, csak te rossz szakmát választottál. Haverom 2 gazdász diplomával fél év alatt talált magának normális munkahelyet, ahol meg is fizetik és a lelkét sem kell kidolgozni. Informatikus haverom 1 hét alatt talált magának új melót netto 600-ért, és ez még nem is olyan magas fizu. Egyes szakterületeken, 10 év tapasztalattal 1 millió és felette lehet keresni. De nem kell hozzá diploma, mert egy másik haverom kőművesként !vidéken! hazavisz 200-240 nettót.
Sajnos mindenki közgazdász akar lenni... Nézd meg a felsőoktatási jelentkezéseket, 1 helyen a gazdász szak áltlában. Ez a szakma túltelített, erről nem az ország tehet. Vagy államilag legyen szabályozva, az jobb lenne?

London2009 2017.08.02. 12:14:36

@DirtyHarry: a net immigration meg igy is 273k. Szerintem egyelore itt meg nincs mirol beszelni. Igen, van aki elment, de meg igy is jottek ugye tobb szazezren. Rekord mennyisegu roman, bolgar... Nem csoda, hogy meguntak.

Net migration to the UK has dropped to 273,000 in the year to September, down 49,000 from the previous year.
The Office for National Statistics said it was the first time in two years the balance of people arriving and leaving the UK had dipped below 300,000.
But it is short of the government's aim of an annual figure below 100,000.
Immigration was estimated to be 596,000 - comprising 268,000 EU citizens, 257,000 non-EU citizens and 71,000 British citizens.
This included the highest level ever recorded of Romanians and Bulgarians - 74,000.
Some 323,000 people are thought to have left the UK in the year to September, up by 26,000 on the 12 months to September 2015.
Of these, 128,000 were British citizens, along with 103,000 EU citizens and 93,000 non-EU citizens.

London2009 2017.08.02. 12:29:12

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Latod ebben nem vagyok biztos. Akinek itt jo munkaja van, az megis miert menne el innen Brexit ide vagy oda? Mondjuk nekem amugy sem jut eszembe elkoltozni, de ha valami miatt felvetodne, a munkam lenne az egyik, ami miatt ha akarnek sem lenne egyszeru koltozni. Megis hol talalnek ilyen szinvonalu munkat konnyeden mashol?
Szerintem inkabb azok fognak elmenni, akik idaig fusi, egyszeru, minimalberes munkakbol tengtek lengtek. Ha bezuhan a gazdasag, amire azert van esely es nem fog annyira porogni, mint most, akkor pont ezekre nem lesz szukseg. A magasan kepzett, sok tapasztalatot megkivano munkaerore mindig lesz szukseg es meg is lesznek fizetve.
De lehet, hogy neked van igazad. Igazabol csak hangosan gondolkoztam.

Suksori 2017.08.02. 14:49:52

@Anakin Solo (a.k.a. Ape):

ja, az arányokat kell nézni, nem a buta propagandát nyomni.
statisztika ez számít, az hogy a te körödben mi van, semmit.
pláne, hogy simán hazudhatsz is, kutya nem tudja ellenőrizni

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2017.08.02. 14:50:05

@London2009: Jó a gondolatmeneted. Én viszont a hard brexitre gondoltam. Ha tényleg kemények lesznek, akkor nem biztos hogy az EU-s munkavállaló dönti majd el, hogy marad-e vagy sem. De 100 féle variációról olvasni manapság.
Te odakint milyen forgatókönvyekről hallasz?
Ha megszüntetnék az EU-s polgárok munkavállalási / tartozkodási jogait, akkor milyen lehetőségek vannak a maradásra? Egyáltalán odakint van szó ilyen kemény brexitről? Híradásokban az egyik britt politikus soft a másik hard brexitről beszél.

NewWay 2017.08.02. 14:50:23

"Rettenetesen eroltetett az egesz megfogalmazas, egy igazi rimankodas az egesz iromany. "

Pontosan.

Angliaban dolgozok, van brazil kollegam is, csaladjaval jott ide. Pedig brazilia nem EU-s orszag.

Lesz elet az EU utan is. Az egyetlen kerdes az, hogy "megeri-e?"

Nekem eddig havi kb. 60-100 ezer Ft bukta (ha atszamolnam) a mostani arfolyam.

VT Man 2017.08.02. 14:50:39

@Snoopyzit29:
"Lehet, hogy a kötelező minimálbért meg bérminimumot emelték, de ettől csak rohadt nagy bérfeszültség lett, mert a legképzetlenebb réteg bérét belenyomták a képzettek bérsávjába, "

Milyen berfeszultseg?

Nem kotelezo azon a munkahelyen dolgozni.

Ha ugy gondolod, hogy egy arufeltolto tobbet keres, mint egy banki dolgozo, akkor el lehet menni arufeltoltonek.

VT Man 2017.08.02. 14:50:46

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem:
"- allitolag kulfildon jobb, ezert indultunk neki. Vagy bizonyos dolgokban megis lejjebb kell adni?"

Mennyi is most pesten egy alberlet?

1 szobas mini lakas 100 ezer/ho? Azt hogy fizeted ki a netto 70 ezer minimalberbol?

KovácsLajos19 2017.08.02. 14:50:57

@swing gitan: köszönöm szépen. Remélem Magyarországra is lesz kedvem visszamenni majd. Társaságunk fele marad, de ott általában nincs gyerek. Azert a Skype nagyszülők és a fos NHS is része a költözésnek, nem csak a brexit. Ez csak felgyorsította nekünk a folyamatot. Valaki írta, hogy a gazdasag kicsit megfekszik, majd pár év alatt helyreáll. Szerintem is így lesz, csak én már nem várom ezt meg.

London2009 2017.08.02. 15:22:11

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): a vicc, hogy itt fele annyi szo nem esik errol az egesz Brexitrol, mint amennyit ezzel Magyarorszagon foglalkoznak. EU elott is volt bevandorlas, EU utan is lesz. Akinek megeri itt lenni, az meg fogja tudni oldani a vizumot. Ha egyaltalan majd kell vizum. Masreszt a permanent residencyhez 5 ev kell csupan. Az az EU-s allampolgar aki friss, de mindenaron maradni szeretni, mire ebbol az egesz kilepesbol lesz valami, nagy esellyel mar jogosult lesz az itt tartozkodasra.
Egyebkent en konkretan az olyanokra gondoltam, mint pl. akik nalunk dolgoztak a hazunkon. Megbiztam egy fovallalkozot engem ez erdekelt, o szamlakepes volt stb. De persze hulye nem vagyok, meg nem is erdekel, ott altatta a magyar meg roman munkasokat a hazban mig dolgoztak rajta es zsebbe fizette oket. Persze, hogy alacsonyabb aron tudott dolgozni, mint a helyiek akiknek fix munkasaik voltak. Miutan en sem vagyok a penzem ellensege, igy nyilvan azt a vallalkozot bizom meg, aki olcsobban elvegzi a munkat, amig persze ez nem megy a minoseg rovasara.
Ennek a vilagnak szerintem vege lesz. Az ilyen munkasokbol biztos, hogy kevesebb lesz.
De annak az okat nem latom, hogy aki tisztessegesen, bejelentve evek ota itt dolgozik miert kellene hazamennie. Vagy akar a cikk kapcsan azt is kerdezhetnem, hogy az miert erezne azt, hogy neki most mennie kell haza? Ezert tartom ezt a cikket is eroltetettnek.

kobi97 2017.08.02. 17:06:59

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: "emelkedő munkanélküliség mellett lesz komoly munkaerő hiány. "
- szerintedez nem ellentmondas?"

Szerintem nincs ellentmondás, mert ha kipaterolják a főleg kulimunkát/szakmunkát/fizikai-gyári munkát végző Kelet-európaikat, nem lesz aki elvégezné a munkájukat.

A Britek nem fognak 3 műszakban gályázni gyárakban vagy a vendéglátásban 10-12 órákat lenyomni...ez majd begyűrűzik, és ebből kifolyólag a gazdaságban sem lesz annyi pénz, tehát sok állás szűnhet meg, amit akár a bennszülöttek végeznének vagy végeznek.

Kanyarfúró 2017.08.02. 17:25:08

Háát ez egy érdekes, de kissé egyoldalú cikk.
Ahogy mondja, be kívánja mutatni, miért mennek el az emberek UK-ből. Ezt meg is teszi, de olyan példákkal illusztrál amik nem tipikusak (kővel dobták be az ablakot.....) avagy nem reélis egy magyar embernek (geborene Deutsch). Másrészt ennél 3 nagyságrenddel több van, aki marad. Azokról itt nincs szó, mert az nem hír. Szóval kedvelem az Indexet, de itt hiányolom a profi ujságjrást: tények bemutatás több oldalról, vélemények ütköztetése, stb. Ez a cikk így nem sokkal jobb, mint azok, amik arról szólnak, hogy most aztán rettegnek a németek/belgák / olaszok ... mert ott van a sok migráncs. Érvel egy tézis mellett, ami most divatos.

Kanyarfúró 2017.08.02. 17:25:13

@KovácsLajos19: Mondjuk a fos NHS semmivel nem rosszabb mint a magyar OEP. Ne svájcival és a némettel vesd össze.

Kanyarfúró 2017.08.02. 17:30:17

@Csodabogár:
Erről annyit, hogy még Anglia az egyik legebefogadób hely. A németeknél vagy osztrákoknál sokkal nehezebb külföldinként munkát kapni nem a cégen belülről érkezve. Nagyon sok olyan hirdetjst olvastam, ahol geborene Deutchs volt a (nyelvi) elvérés. Angliában ha beszélsz űgy mint egy bangla akkor az már fine.

Határátkelő 2017.08.02. 17:32:11

@Kanyarfúró: Pontosan az volt a cél, hogy ne "tipikus" történetek legyenek. A magyar szemszögről már elég sok poszt volt, éppen azt akartam megmutatni, hogy nem csak a közép-európaiak, magyarok érintettek ("Ami még érdekes és közös vonás, hogy egyikük sem Közép-Európából érkezett.").

Latcho Rom 2017.08.02. 17:43:51

@KovácsLajos19: Senki nem tudja mi hogy lesz pontosam, minden valtozik, trumptol merkelig...ki kell bekkelni a dolgokat//

London2009 2017.08.02. 17:47:23

@kobi97: tehat a kelet-europaiak elott itt nem epult semmi, kulimunkat nem vegzett senki. Nyugodj meg, hogy nagyon jol meglesznek a k-europaiak nelkul is.
"A Britek nem fognak 3 műszakban gályázni gyárakban vagy a vendéglátásban 10-12 órákat lenyomni..."
Azt hiszed angol nem dolgozik gyarban, vendeglatasban, epitoiparban?

nyuszigonosz 2017.08.02. 18:26:29

@Kanyarfúró: Hol olvastál nagyon sok olyan hirdetést ( gondolom állashirdetésekre gondolsz) ahol, ideézem töled :
" geborene Deutsch " vana szövegben ?

Kiváncsi lennék egy ilyen hirdetésre, mert: kiszótáraztad, de rosszul, nem így használatos.

De nem ez a lényeg:
törvénybe ütközö lenne, egy álláshirdetést ebben a formában, ilyen szóválasztással prezentálni, amit egyetlen német vállalat,
sem tenne meg, ugyanis ez diszkrimináció lenne az AGG ( általános egyenlö bánásmódot elöíró törvény) 6-18 paragrafusai szerint.
Az ilyen nemcsak pénzbüntetést, de pereket is hozna a nyakukra. Mindenki olyan is perelhetné öket, aki ezt így olvasva a munkakeresésében kirekesztve érezné magát.

Az, hogy te valahová jelentkezel és a nyelvtudás hiánya miatt nem vesznek fel, az más dolog.
Ezt természetesen elhiszem, mert van az a munkahely, ahová szükséges legalább egy alap nyelvtudás/ értés.

Ha nincs nyelvtudás, de szükség van rád, akkor ennek ellenére alkalmazni fognak és a cég fizet neked nyelviskolát.

kobi97 2017.08.02. 20:54:00

@London2009: Egyszerűen a demográfia miatt se tudják átvenni azokat a munkákat, amiket most a Kelet-európaiak végeznek. Nincsenek annyian, hogy át tudnák venni. (most a bennszülött-fehér britekről beszélek) A munkamorálról meg nem is beszélve...vagy szerinted egy 25 éves lengyel és egy 25 éves brit munkamorálja ugyanolyan?

Snoopyzit29 2017.08.03. 11:22:48

@VT Man: Nem én mondom hogy egy árufeltöltő jobban keres, hanem egy kommentelő írására reagáltam! Pont hogy szerintem egy árufeltöltő fele annyit (se) keres mint egy banki szakember.

Bérfeszültség pedig van. Hogyne lenne, ne viccelj már!

Snoopyzit29 2017.08.03. 11:24:39

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): "Hidd el lehet itthon jól keresni, csak te rossz szakmát választottál. Haverom 2 gazdász diplomával..."

Persze, hogy lehet itthon jól keresni, én nem általánosságban beszéltem, hanem magamról. Írod, hogy rossz szakmát választottam. 15 évvel ezelőtt, amikor választottam, akkor az nem tűnt rossznak, sőt! Még 2008-ig elég élhető volt a bankszakma, aztán jött a válság, a különadó, a forintosításos devizamizéria és jöttek a heti 15-20 óra ingyen túlórák, évek óta nincs fizetésemelés vagy minimális, sokan - akiknek jó volt a nyelvtudása, vagy nem kötötte ide semmi - azok elmentek külföldre stb. A másik, hogy elmegyek egy állásinterjúra és azon pörögnek, hogy nekem a munka mellett miért vannak más elfoglaltságaim. Mondtam, hogy járok nyelvtanfolyamra, azon kb. kiakadtak, hogy az nem lesz jó, mert akkor az adhoc túlórákat hogy fogom csinálni, ha nekem fix programom van. Hát basszus! Ja és 30 felett vagyok és nincs gyerekem, tehát ha egy gyerekem lenne, akkor az lenne a baj, hogy szintén terveznem kell az életemet. Szépen higgadtan válaszoltam az interjún, hogy az rendben van, hogy néha van túlóra, ez természetes, de hogy állandó túlóra ezt nem gondolnám hogy jó lenne. Kikerekedett a kb. 55 éves férfi interjúztató szeme. Ezt nem tettem hozzá, de azt gondoltam, hogy ott akkor már baromi nagy gáz van. Vagy rosszul szervezett a munka vagy a munkavállalókat akarják szándékosan lehúzni és ezen spórolni. És persze nem is vettek fel, gyanítom emiatt, mert egyébként szakmailag megfeleltem az állásra. Aztán voltam olyan helyen is, ahol elmondták, hogy akkor napi 2-3 óra ingyen túlóra, ez kötelező és a bruttó 330-ab bérigényre közölték, hogy az sok és nem adják meg, de hónapok óta fent van a álláshirdetés, tehát nem nagyon sikerült azóta se betölteni az állást vagy nagy a fluktuáció.
Visszatérve az informatikus példádra, nem lehet mindenki informatikus és közgazdászból is sok féle lehet (számviteles, pénzügyes, vendéglátós, gazdinfós, statisztikus, gazdálkodás-menedzsment azaz vállalkozó stb.). Szóval nem gondolnám, hogy rossz szakma a közgazdász, de a banki szakmától mindenkit eltanácsolnék, mert nagyon gáz az egész. És más banki területekről is csak rosszakat hallok.

London2009 2017.08.03. 11:25:11

@kobi97: a konyokomon jon ki ez az angol munkaero szar, bezzeg a lengyelek, meg a magyarok! Persze. :D
A tobbi pedig csak talalgatozas, mar ne is haragudj. Nekem van egy olyan megerzesem, hogy minden rendben lesz itt, hiaba is vizionaljak sokan a vileg veget. Na de majd meglatjuk kinek lesz igaza.

négyzet 2017.08.03. 23:52:20

Tényleg ekkora dráma van vagy ezeket úgy halászta össze a dailymail? Bocs, a kommenteket nem olvastam, csak a cikket.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása