oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. július 11. 06:30,  Az embernek célokra van szüksége 130 komment

2017. július 11. 06:30 Határátkelő

Az embernek célokra van szüksége

Harmadik, befejező részéhez érkezett Péter és családja története. Az első részben arról volt szó, hogy 5 év külföldi élet után miért és hogyan költöztek vissza Magyarországra, hogy aztán kiderüljön: Magyarországon munkát találni, élhető fizetést keresni, lehetetlen küldetés. Péter aztán újra nekivágott a külföldi életnek, de nem bírta a családja nélkül, így hazatért Magyarországra, ahol aztán 12 évet töltött el, mígnem következett egy nagy pofon...

cim_96.jpg

„Itt a beígért 3. rész, ami egyelőre rövidebb lesz, mint a többi, hiszen még az élet sem írta meg az egész történetet! 

Az előző epizódot ott fejeztem be, hogy rendben mentek a dolgaim az elmúlt időszakban, 12 nyugodt év után a munkahelyem megszűnése miatt új irányt vett az életem. 

Ekkor még kitartott a jószerencsém, rögtön el tudtam helyezkedni, 2014-2017 márciusáig voltam nemzetközi furgonsofőr az előzményekben említett debreceni cégnél. 

Ez az életforma (most már tudom) embert próbáló, kemény dolog még egy nálam fiatalabb, stabil családi háttérrel rendelkező embernek is. Rám sajnos már egyik sem igaz, mégis jól bírtam a gyűrődést. 

A nagy bukás 

De vissza a történethez! Aki volt már sofőr, vagy van ismerőse, aki ezzel keresi a kenyerét, biztos átélt vagy hallott már történeteket a szakma „piszkos” részéről is. Vakon állítom bármelyik sztorira, hogy igaz!

ut_1.jpg

Engem is elkapott a gépszíj, eleinte kényszerből, később viszont már azért, mert a könnyű pénz elvarázsolt. Kényszerből, mert a kollégáim elővettek, hogy jó lenne, ha beállnék a sorba és olyan fogyasztást produkálnék, mint ők, mert bajba fognak kerülni! 

Kedveltem őket, jó csapat volt, de a plusz pénz is jól jött, emiatt meggyőztem magam, hogy ezt kell tennem. Tudom, hiba volt, nem kenem másra, az én döntésem következménye, ami nemrég történt. Nevezetesen az, hogy megvolt a nagy lebukás! 

Na nem véletlenül, kellett hozzá valaki, aki hülyeséget követett el a cégnél és úgy gondolta, hogy ha nagyobb fogást tálal fel a főnöknek a saját stiklijénél, akkor megússza. Jól gondolta, mai napig megvan az állása! 

Lehet minősíteni, amit elkövettem, vagy azt, amit a munkatársam tett, de nem érdemes. Emberek vagyunk, követünk el hibákat, aki még nem járt így, az később lehet, hogy fog. 

Én ennek a fickónak köszönhetem, hogy kimozdultam egy olyan helyzetből, amiből saját erőmből, lehet, sosem keveredtem volna ki. Pedig már nagyon időszerű volt a váltás, megsínyli az ember, ha éveken át napi több száz km-t vezet, éjjel nem alszik és rendszertelenül eszik. 

Jót tettek velem tehát, akik kibillentettek a holtpontról. A főnököm korrekt hozzáállása miatt gyorsan és „fájdalommentesen” zajlott le minden.

A gyilkos húsüzem 

Elkezdődött a fejvakarás, hogy hogyan tovább!? Van egy gyerekkori jóbarátom, aki akkor már hosszú ideje Svájcban dolgozott és engem is hívott, egy évvel ezelőtt is, hogy látogassam meg, ha úgy gondolom ott is maradhatok, mindenben segít. 

Megszületett az elhatározás, hogy szó szerint új helyzetben próbálom ki magamat. Földrajzilag, nyelvileg és munka szempontból is számomra ismeretlen területre tévedtem. 

Svájcban még csak átutazóban jártam ezelőtt, németül csak néhány szót tudok, a húsipar pedig szintén idegen terület nekem! Mégis belevágtam! Minden tiszteletem azoké az embereké, akik ezt képesek csinálni akár egy életen át, nekem nem ment! 

A húsüzem gyártósorán dolgoztam, 30-40 kilós ládákban érkezett az előkészített pácolt hús a hűtőcsarnokba, ahol dolgoztunk. A szeleteket kellett négyesével vákuum tálcázó gépekre adagolni olyan tempóban, hogy felnézni nem volt időm. 

Ami viszont sok volt a hátamnak és a vállamnak az az említett ládák emelgetése. Napi átlag 10-12 tonna húst kellett megmozgatni. Második nap már nem tudtam felemelni a karomat és a derekam is olyan rossz állapotban volt, hogy a szünetben nem tudtam egyedül felállni a székből. Végül megköszöntem a lehetőséget és elköszöntem.

ejszaka_2.jpg

48 év nem tréfa 

Nem láttam értelmét, hogy naponta próbáljak újra és újra munkaképes állapotba kerülni, gyógyszerrel, krémmel, akárhogy, aztán műszak végére megint lerottyanjak. 

Életemben először feladtam, rádöbbentem, hogy 48 év az nem tréfa és attól, hogy nem vagyok hajlandó tudomásul venni, a testem jelezni fog minden alkalommal, ha túl akarom feszíteni a húrt! 

Lógó orral hazaindultam, pár nap otthon töltött pihenő után megrendeltem a repülőjegyet Izraelbe, mert úgy tűnik, nekem itt a helyem! Június 28.-án értem ide, most is Eilaton dolgozom, természetesen a megszokott munkahelyemen, ahová mindig visszavárnak.

repulo.jpg

Keresem viszont azt a nyugodt helyet, ahol fix állandó jövedelemből, szezontól függetlenül, szerény kis lakással, de álomszép helyen élhetek és várhatom a gyerekeim első izraeli látogatását!

Most ezt tűztem ki magam elé, mert az embernek célokra van szüksége, igaz? Ha újra meg szeretném valamikor próbálni az otthoni életet, vagy tovább állnék, tudatni fogom veletek!

Mindenkinek szépeket és jókat kívánok, sziasztok!

U.i.: bárki szeretne reagálni, akár privát formában is, ne rejtse a véleményét véka alá, remélem nem okoztam csalódást az utolsó résszel sem!”

HÍRMONDÓ

Öt németországi munka festőtől az orvosig

Öt olyan munkát találtunk mára, ami a németországi munkalehetőségek egész széles spektrumát öleli fel a festő-mázolótól az eladón át az orvosig. Hátha valaki talál kedvére valót.

Határtalanul elkeserít és megijeszt, ami Magyarországon folyik

„Nagyon szeretnék hazamenni egyszer, de ami ma Magyarországon zajlik, az félelmet, viszolygást és undort kelt.” 

Így hűsölnek Bécsben 

Bécsben is tombol a nyár, ezért immár 900 ivókútból vehetnek vizet városszerte a járókelők. Ráadásul a kutakból a legjobb minőségű víz folyik, amelyből az elmúlt pár napban rekordmennyiséget fogyasztottak a tikkadt bécsiek. 

Kik kezelik a legrosszabbul a pénzüket a világon? 

Érdekes cikket jelentetett meg a moneyish.com friss felmérésekre hivatkozva arról, mennyire rosszul értenek saját pénzügyeikhez az amerikaiak.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Izrael

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3412648599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.07.11. 07:17:31

Happy End ez jó volt.

Hari Seldon 2 2017.07.11. 07:41:49

Na ez most tényleg up to date lett.

Arthamyr 2017.07.11. 07:43:34

Nem fog hiányozni a család? 48 éves családapaként nem az lenne a megfelelő, ha egy helyen éltek folyamatosan, nem távozol el (hó)napokra?

szÖveges professzor 2017.07.11. 07:51:34

Nekem az lenne a kérdésem, hogy Izraelben tényleg olyan nagy a terrorfenyegetettség? Régóta szeretnénk elmenni, de ezek a rossz hírek mindig visszatartottak eddig. Mi nyaralás / utazás alatt sosem a hotelben kushadunk, hanem mászkálunk minden fele, de nem igazán szeretném, ha egy palesztin belém vágná a kést az utcán. Mi erröl a személyes tapasztalatod? Köszi!

GFO 2017.07.11. 08:00:12

Erről a stikliről és a munkatársak által kikényszerített bűnrészességről nekem az a hasonló eset jutott eszembe ami nálunk volt (van?) faluhelyen a Volánbusz-sofőröknél, nevezetesen hogy az utasok nagy részének, akik a sofőrnél váltanának jegyet, nem adnak jegyet, hanem az összeg felét zsebre teszik. Na ott is elvárás egy új kollégától, hogy ne produkáljon feltűnően magasabb utasszámot. Az utasok 99%-a persze örömmel vett részt ebben. Aztán meg nem értik, mért kell túlzsúfolt, csotrogány buszokon utazniuk.
Na, ez a mentalitás nekem nagyon nem hiányzik.
A vicces a dologban az volt, hogy flottás szerződés révén korlátlanul telefonálhattak egymással a sofőrök, így mindig leadták egymásnak a drótot, hogy hol jár az ellenőr. Egyszer kicsit későn jött az infó: az ellenőrök a megállóban, a busz előtte 200 méterrel megáll (az országúton), a sofőr elkezdi kinyomtatni a hiányzó jegyeket az utasoknak...

A posztolónak természetesen minden jót kívánok.

Arthamyr 2017.07.11. 08:00:45

@szÖveges professzor: "Nekem az lenne a kérdésem, hogy Izraelben tényleg olyan nagy a terrorfenyegetettség?" - Nem, bár attól függ, mit értesz terrorfenyegetettség alatt, több jóakarójuk van, mint az európai országoknak, de ezt kezelik is.

Már ha elfogadod az infot, én csak munkalátogatásra voltam/a kollégáimmal szoktam beszélgetni/az egyik ügyfelem is izraeli. Majd Péter is megerősíti szerintem, ha erre jár. Amúgy annyira ritka az ilyen támadás, hogy attól, hogy ott élsz, semmi garancia nincs arra, hogy egy ilyen eseménynél jelen voltál. Az a pár kolléga, akivel gyakrabban szoktam beszélni, nem látott élőben ilyesmit, pedig többen 40+ évesek.

2017.07.11. 08:07:33

" Pedig már nagyon időszerű volt a váltás, megsínyli az ember, ha éveken át napi 1500-1800 km-t vezet, éjjel nem alszik és rendszertelenül eszik"

Nem elírás ez véletlenül,soknak tűnik az a napi 1500-1800km.
Kb UK-Mo viszonylat,ezt minden nap nem lehet levezetni mert kb 18-20 óra vezetés autópályán 1-2 pihenovel.

Határátkelő 2017.07.11. 08:15:44

@Dope and RepoMan: Valóban soknak tűnik. Inkább átírtam több százra utólag, hogy ne ez legyen ma a fő téma. :)

Poalba 2017.07.11. 08:22:44

@Arthamyr: Úgy értelmeztem, hogy a családja szétment (elváltak, vagy nem tudom).

2017.07.11. 08:24:28

@Határátkelő: nem nem,ne érts félre,a poszt és az előzményei is tetszik,csak ismerek ilyen nemzetközi csomagkuldessel foglalkozó sofőröket és szoktam veluk beszelgetni,ennyire nem hajtják őket,mégha magyar cég akkor sem,azért kérdeztem rá,hogy nem e elírás:-)

Arthamyr 2017.07.11. 08:37:02

@Poalba: Az előző részben még azt írta, hogy "Csodálatos nő a feleségem, én pedig most tartok egy kis szünetet, mert nem látom a könnyeimtől a billentyűket!"
Mondjuk volt egy ilyen utalás is, kicsit később: "Tehát 12 év béke és nyugalom következett, legalábbis ami a munka frontot illeti. Magánjellegű dolgokra, ha megengeditek, nem térnék ki. " - én ezt nem így értelmeztem. Lehet, hogy ez zavart meg...

geeeteee 2017.07.11. 08:37:45

@Határátkelő: Ezen most feljajdultam. Milyen sok annak, aki levezeti, ha leírni is sok? Gondolom az 1800 az eseti, de az 1500 furgonnal belefér akár naponta is. A kisautókban ugyanis nincs tachográf, és a sebességük sincs leszabályozva.

Poalba 2017.07.11. 09:09:04

@Arthamyr: Most pedig ezt írja: "Ez az életforma (most már tudom) embert próbáló, kemény dolog még egy nálam fiatalabb, stabil családi háttérrel rendelkező embernek is. Rám sajnos már egyik sem igaz, mégis jól bírtam a gyűrődést."

Na mindegy, majd kiderül (vagy nem :) ).

Hari Seldon 2 2017.07.11. 09:10:38

@Dope and RepoMan:
Nem tudom. Tőlünk Budapest 1200km, és ha autóval megyünk mi is legtöbbször egy nap alatt nyomjuk le a gyerekekel. Igaz eltart egy ideig, mert háromszor megállunk hosszabban.
Aki meg mondjuk kamionos, annak meg ez a mennyiség simán lehet kétnaponta.

Dikusz 2017.07.11. 09:44:22

Szia Péter! Nem okoztál csalódást ezzel az írásoddal sem. Nagyon jól írsz, élvezet olvasni.

A nagy bukás részhez: tökéletesen igazad van. Nekem a férjem volt 30 évig kisteherautón sofőr egy kereskedelmi cégnél, amit elmesélt+ láttam nem volt egy matyóhímzés, pedig mondta, hogy jobb, ha nem tudok mindenről. Már amiről tudtam is elég volt...
Valamint két munkahelyemen láttam, mit próbálnak csinálni a sofőr kollégák.
Egy tanulságot vontam le az esetekből: nem tudták hol a határ!

GFO 2017.07.11. 09:45:09

@Hari Seldon 2: Hát elvileg a naponta levezethetö órák száma szabályozva van, szóval tachográfos kamionok esetén, amivel száguldozni se lehet, az elvi limit olyan 9 h * 90 km/h ~ 800 km.
Tachográf nélküli furgont és 130 km/h-t feltételezve az 1500 km olyan 11-12 órás napi vezetést feltételez. Hát, szerintem hihetö, viszont tényleg embertpróbáló.

Dikusz 2017.07.11. 09:45:54

@geeeteee: de van menetlevél, amit kötelezően vezetni kell, legalábbis itthon. Elég komolyan veszik

Dikusz 2017.07.11. 10:01:13

@Dikusz: az előző hozzászólásomhoz: tudomásom szerint az egyik első a közúti ellenőrzésnél, hogy elkérjék a menetlevelet. Eléggé rossz néven veszik, ha nincs vezetve.

Golf2 2017.07.11. 10:15:02

@GFO: Nem lehet szabályosan 130as átlagsebességet hozni árkon-bokron keresztül.1500km az 15óra min.

GFO 2017.07.11. 10:30:07

@Golf2: Jogos. Egyezzünk ki 12-15 órában :).
Igazából lényegtelen, nem akarok (tovább) a számokon lovalogni: ígyis-úgyis brutálisan sok.

Muscari 2017.07.11. 10:31:10

@szÖveges professzor: én is nyaggatom a férjemet, mert nagyon szeretném látni Jeruzsálemet és Eilatot is, de ő is parázik. Jó lenne pár megnyugtató szó.

Egyszer úgyis elmegyek Izraelbe, ha a fene fenét eszik is.

Muscari 2017.07.11. 10:35:48

@Arthamyr: én sem akarok ezen lovagolni, valami fájdalmas dolog történt, amiről nem tudok vagy akar beszélni. Ilyenkor egyébként a környezetváltozás jót szokott tenni az ember lelkének, szerintem jól tette, hogy visszament.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.11. 11:14:23

@Dikusz:
Én láttam olyan Főspedes menetlevelet ahol a napi összesítés 25órát adott ki.

Dikusz 2017.07.11. 11:31:39

@diggerdriver: ügyes volt a marhája:)))
Én meg láttam olyan kindertojást, amivel a kilométerórát (vagy mit) lehetett pörgetni:)))

Szabinho 2017.07.11. 11:38:21

látom nagyon szereted a pálmafákat! mindegyik fotón csak azt látni

Demi78 2017.07.11. 12:19:59

Igen, en is ugy latom, hogy kicsit mar sok az ide-oda ugralas:). Nem szeretnek kritizalni, de ha van csalad es szereted oket (jol emlekszem remelem, hogy ez nalad talan meg fontosabb, mint masnal, en legalabbis igy hallottam ki az eddigiekbol), akkor lehet jobb, ha egyutt vagytok, akar otthon szukolkodve, akar kinn, ha mar Te annyira "otthon" erzed magad Izraelben. Eletmuvesz vagy, szoval ne mondd, hogy lehetetlen megoldani.

Kicsit off: ha valaki akar inditani egy topikot vagy posztot a kamionozasrol, szivesen meselek, dolgoztam fel evig kamionos iranyitokent FRben, van mit mondanom:)

Masik off: latvan a tegnapi poszt utani migransozast-buzizast, lesz ma zsidozas? (Peter ne haragudj, ehhez nyilvan semmi kozod sincs:) )

Demi78 2017.07.11. 12:21:04

@szÖveges professzor: hamarabb fogja egy palesztinnak oltozott izraeli beledvagni a kest, aztan maris mehet az oda-vissza lovoldozes a nyugati turista halala miatt.

Demi78 2017.07.11. 12:22:55

@Arthamyr: ha "Tehát 12 év béke és nyugalom következett", valoszinuleg akkor valt el :)

Arthamyr 2017.07.11. 12:29:06

@Demi78: Most hogy így mondod, a Soros is zsidó, nem? :D A mindenségit nekije!

Demi78 2017.07.11. 12:31:19

@Arthamyr: a csudaba, ezt el is felejtettem. Latszik nem maszkalok otthon a fotereken es nem latom a davidcsillaggal dedikalt soros plakatokat:)

szÖveges professzor 2017.07.11. 13:19:02

Feleségem meg lesz lepödve, ha most hazamegyünk nyáron és meglátja ezt a gusztustalan plakáterdöt tele baromságokkal... :-\

Bredpitt Monika 2017.07.11. 13:27:38

Péter ! Sok sikert, tényleg. Okoztál e csalódást ezzel a résszel?
Hmmm. Az a kis mellékes azért nekem nagyon nem tetszett, de nem fogok pálcát törni senki felett.

Nekem van kamionos ismerősöm. Most pont elvitte egy kis körútra a lányát is, és nem tudtak hazajönni időben, mert nem értek a határhoz hétvége előtt. Mivel hétvégén kamionstop van, nem akart megkockáztatni egy óriási büntetést, amit a cég nagy valószínűség szerint tőle vonna le (ja, és a szabit sem fizetik nekik).

Remélem együtt leszel a családoddal mielőbb. Mi is ilyen szétszakadt család vagyunk. Tudom milyen érzés, amit leírsz. Te voltál az, aki a múltkor bevallottad, hogy sírni is tudsz, ugye ? Szeretem a könnyező férfiakat. Tényleg sok sikert!

A mai nap nekünk egyébként kapcsolódik a poszthoz......folyt köv.

P.Elliot 2017.07.11. 13:35:34

Ezen elszomorodtam hogy a posztolo hazassaga tonkrement.
Ennyit vallalni, tavol a csaladtol, gyerekeitol csak azert hogy biztositani tudja nekik a normalis elethez valo penzt, valahogy nehez lenyelni.
El nem tudtam volna soha kepzelni hogy hasonlo esetben elfelejtsem azt hogy az a masik ott nem jokedvebol zotyog azon az auton, orakat a csalad nelkul es vallalja a balesetveszelyt, mindent, nem magaert hanem ertuk.
Hol marad ilyenkor az eskuvel fogadott szoveg hogy aso-kapaig kitartok a masik mellett ha meg egy tavollet is ezt huzza maga utan.
Ha a feleseg egyedul neveli a gyerekeket es minden a nyakaba szakad akkor gondolnia kellett volna arra hogy ha elvalnak vagy ozvegy akkor ugyanilyen sok dolog fogja terhelni penz nelkul, tars nelkul.
Gondolom nem a posztolo tartott baratnot a kamion belsejeben, hehehe....
Olyan szomoru ez a sztori, ilyen keves kitartas lenne az emberekben?
Mindeneserte kivanok neki egy jobb nyugodtabb eletet, ha a gyerekeit nelkulozne most akkor gondoljon arra hogy a munknelkuliseg netan kihajtja oket apuhoz oda Izraelbe ha felnonek es ove is lesznek, netan orokre...

geeeteee 2017.07.11. 13:39:09

@Demi78: Ha már ennyire csönd van és említetted azt a diszpós melót, mi volt a legcifrább?

Bredpitt Monika 2017.07.11. 13:44:50

Férjem ma jött volna a torontói géppel. Végül hiába vártunk, majd leírom később, hogy mi történt.....

A reptéren egy rakás rendőr volt. Odaléptem az egyikhez, hogy megkérdezzem, miért van itt ennyi rendőr.

Azt mondta, az El Al járata miatt, hirtelen nem tudtam mi van, de aztán mielőtt leesett a tantusz, már mondta is, hogy a Tel Aviv-i járathoz vannak kivezényelve. Csak annyit mondott, hogy már évek óta kint vannak, és hogy félnek (mármint az izraeliek).

Többet nem akartam kérdezni, de azért azt jó lenne tudni, ki fizeti ilyenkor a rendőröket,a kik egyébként vidáman elbeszélgettek ott és arra kíváncsi lennék, hogy ha lenne bármi affér, akkor hogy reagálnának, mert hogy készültségben nem voltak......

Arról meg , hogy ki fél mitől........szerintem a mi kormányunk is fél, nekem nagyon úgy tűnik. Arra is kíváncsi lennék, hogy a reptérre jövet menet, ki hogy értékeli a külföldiek közül a sok undorító plakátot (ha egyáltalán tudják miről van szó, őszintén remélem, hogy nem ).

SOROS GYÖRGY EGY JÓ EMBER !!!!!!!!

Most készülődnöm kell, közben hívott a férjem, hol landolt Budapest helyett. Újra megyünk a reptérre, ez jó kör volt.

Az egyik kedvenc könyvem: Szerelmem Tel Aviv, ajánlom azoknak , akik szeretnek olvasni (könyveket, és nem egymás hozzászólásait).

Ja, és a nagy röhej és döbbenet, hogy miközben a mocskos plakátokat látod, úgy zötykölődik alattad a busz, hogy egyből elkezdesz számolni, a sok plakát helyett vajon lehetett volna e inkább megcsinálni a reptérre vezető utat.

Shaktee 2017.07.11. 14:01:37

@Bredpitt Monika:

21 millio dollarba kerult csak a soros undorkampány. Adotokbol.

Shaktee 2017.07.11. 14:05:21

@Demi78:

Ha lesz zsidózás, megy majd a pöcegödörbe mint tegnap a ratyizás.

J’espere bien.

Shaktee 2017.07.11. 14:07:58

בהצלחה Peter!

Bredpitt Monika 2017.07.11. 14:12:15

@swing gitan: az én adómból sajnos nem, ugyanis annyira kevés a fizetésem, hogy adót sem fizetek, amit egyébként a családi adókedvezménynek köszönhetek, ami a Fidesz érdeme, és köszönöm is, ami nem jelenti, hogy odavagyok tőlük,

ez egy szívfájdalmam egyébként , hogy nem mondhatom, adófizető állampolgár vagyok, de hát én választottam magamnak ezt a szakmát, meg ezt az állást,

itt viszont a legigazságosabb adórendszer működik, a gyerekektől azt kapod , amit adsz nekik, ez az én esetemben egyértelműen a feltétel nélküli szeretet

Bredpitt Monika 2017.07.11. 14:13:54

@swing gitan: tartsd meg a képet, ugyan nem voltam a felvonuláson, majd kiegyezünk másban, pl küldök egy sorozat fotót Jennifer Lopezről (mert ő aztán tényleg szexi szerintem....)

Demi78 2017.07.11. 14:14:13

@swing gitan: ah, vous parler français Monsieur! très bien::)

geeeteee 2017.07.11. 14:42:30

@P.Elliot: Nagyon romantikusat írtál, sokunk nem bánná, ha ilyen lenne a világ. Mondjuk elejtettél egy előítéletet is, aminek a fordítottja is igaz lehet, ebben elhamarkodottan foglalsz állást. A poszt alapján ezt nem lehet eldönteni.

2017.07.11. 14:56:19

@Bredpitt Monika: Ne félj, adózol, te, a 27%-os rablóáfa tesz róla.

2017.07.11. 15:56:28

Azért arra kiváncsi vagyok, hogy azok a nickek, akiket mindeddig nem zavart az Orbán-rendszer, akik kiiratkoztak úgymond a magyar közéletből, még mindig olyan kényelmesen érzik-e magukat most. Most, hogy már a metró-könyveket meg laptopokat hirdető kis reklámfelületek, sőt maguk a szerelvények is a gyülőlet-propagandával vannak tele. Bekötött szemmel kell járniuk, hogy ne lássák. Nem igaz, hogy ez nem hat rájuk.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.07.11. 16:04:30

@Bredpitt Monika: "SOROS GYÖRGY EGY JÓ EMBER !!!"

- legyen neked a hited szerint. Valojaban egy szelsoseges baloldali aktivista akit sokan nem szeretnek.

www.google.co.uk/amp/s/www.express.co.uk/news/world/827196/Israel-Hungary-George-Soros-Viktor-Orban-poster-campaign/amp

geeeteee 2017.07.11. 16:04:43

@swing gitan: Korábban már olvastam a cikket, lehet máshol, de ott a levél végén a forwardok is ott voltak. Többek között a Guardian is. Rágósabb kérdés ez, ott még nem tették ki.

kronikas 2017.07.11. 16:04:48

off: Japánban versenyt rendeztek egyszer arról, versben ki, hogy tudja a Matsushima hegy szépségét kifejezni. Ime a nyertes mű:

Matsushima!
Óh, Matsushima...

engem ez megihletett:

Badacsony!
Óh, Badacsony...

on

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.07.11. 16:04:58

@Demi78: "akar otthon szukolkodve,"
- ma magyarorszagon az szukolkodik, aki lusta. Pont.

Arthamyr 2017.07.11. 16:17:00

@Pink Petsch: Kit érdekel? Ha valaki túl tud lépni azon, hogy az adófizetők pénzét pazarolják/lopják és ezzel más fontos dolgokról terelik el a figyelmet, esetleg nincs ideje/energiája ilyesmin lamentálni, nem is zavaró.

1a. Ha azok a bizonyos fontos dolgok nem fontosak, mert opcionálisak (pl. van elég pénz szükség esetén magánúton kiváltani az egészségügyet, oktatást stb., nem igényel nyugdíjat)
2a. Ha belegondol, hogy Nyugat-Európában milyen szocialista, lehúzós adórendszer van, ha valaki a felső pár százalékban van
1b. Ha sokkal komolyabb problémái vannak, mintsem a plakátokkal foglalkozzon, a fontos dolgokig meg max. akkor jut el, amikor már a bőrén érzi, de akkor már késő

akkor az simán csak vállat von. A kutyát nem érdekel, hogy ki ellen akar gyűlöletet kelteni a kormány, max. ha valamilyen külföldivel kell érintkezni, kicsit szégyenkezik, és mondja, hogy ő nem tehet róla. És most nem is a rendszer igazi haszonélvezőiről beszélek, csak sima emberekről, akik szerencsés képességekkel rendelkeznek, esetleg jókor voltak jó helyen vagy egyszerűen összenyomja őket a mindennapi valóság...

Ha megkérdeznél 1000000 véletlenül kiválasztott embert, nem vagyok benne biztos, hogy 1000-nél mondaná azt, hogy a legnagyobb probléma a plakátolás, gyanítom a többség top 5-ös listájára sem kerülne fel...

Arthamyr 2017.07.11. 16:25:51

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: Na, most megtudtam, hogy az ismerőseim/családom többsége lusta. Sőt, én magam is, bár ezt eddig is tudtam. Már megérte ma itt olvasnom!

Golf2 2017.07.11. 16:28:05

@Pink Petsch: Kiiratkozni csak külföldről lehet.Aki itthon ragadt az benne van nyakig és sajnos nem csak a homokban

gabors 2017.07.11. 16:28:11

@Demi78: "Nem szeretnek kritizalni, de ha van csalad es szereted oket " masok is ugy vettek eszre hogy a csalad mar (sajnos) nem volt szempont ... azt NEM irta meg hogy azon a fronton mi volt de ez elegge sejteti

1. " kemény dolog még egy nálam fiatalabb, stabil családi háttérrel rendelkező embernek is. Rám sajnos már egyik sem igaz, mégis jól bírtam a gyűrődést. "

2. ", de álomszép helyen élhetek és várhatom a gyerekeim első izraeli látogatását!" itt sem csaladrol ir ...

de lehet rosszul latom :-)

vándor madár 2017.07.11. 16:56:36

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: "- ma magyarorszagon az szukolkodik, aki lusta. Pont. "

Hát azért ez nem így van. Kb. a fél Magyarország szűkölködik, mert vidéken olyan alacsony a fizetés, hogy abból leginkább csak szűkölködni lehet.

Dikusz 2017.07.11. 16:59:28

Teljesen off, de engem mélyen érint, kedvenc művészeim egyike volt, talán itt sokan nem is ismerik: meghalt Schubert Éva színművésznő.
R.I.P.

Shaktee 2017.07.11. 17:04:16

@Dikusz: Sennyei után o volt a legjobb bírónő az Egy Szerelem Harom ejszakajaban..

RIP

vándor madár 2017.07.11. 17:09:46

Kedves Postíró! Nagyon jó volt az első két postod, de ez a harmadik nekem valahogy nem jön be.
Több gondolatom támadt, de itt most azt kérdezném: arra nem gondoltál esetleg, hogy elvégezz Mo-n egy piacképes OKJ képzést, amivel találnál valami normális munkát? Pl. villanyszerelő vagy nem tudom, de pl. az Oktáv-nál rengeteg szakmai képzés van. Még nagyon sok időd van vissza a nyugdíjig. Azért Eilatban klassz, hogy ennyi idő után is visszavesznek ugyan oda.

gabors 2017.07.11. 17:35:23

@swing gitan: "21 millio dollarba kerult csak a soros undorkampány. Adotokbol. " egyelore !!! de lesz meg folytatas is ez nem mas mint hogyan alakul a kozpenz maganvagyonna... jatek

gabors 2017.07.11. 17:53:40

@Bredpitt Monika: " az én adómból sajnos nem, ugyanis annyira kevés a fizetésem, hogy adót sem fizetek, " HUH ???? AFA 27% szinte mindenre fizeted, (egy ket elelmiszer alacsonyabb) de azt lehet mondani hogy amit ,koltesz annak 20-25% szintiszta ado (ha dohanyzol vagy alkoholt isszol akkor JOVAL TOBB)

Shaktee 2017.07.11. 17:54:05

@gabors: eu baksis->kozpenz->mutyi

gabors 2017.07.11. 18:02:49

@swing gitan: ha CSAK az EU-s penzeket maganositanak akkor meg nem is lenne akkora gond GDP 3-4%-a sajnos ennel SOKKAL tobbol el szijjaroto/lazar/meszaros es hasonlok mint Orban nagyon jol ...

gabors 2017.07.11. 18:09:15

Na valamit azert megoldott a szeretett kormanyunk:

"Megtiltják a szalamandrafélék (Salamandridae) és a szögletesfogsorú-gőtefélék (Hynobiidae) bármely fajának, valamint a koreai hasadékszalamandrának (Karsenia koreana) a tartását, tenyésztését és forgalmazását." ez nagyon jo hir foleg a szalamandraknak ...:-)

index.hu/belfold/2017/07/11/hobbiallat_tartas_madarak_gotek_szalamandrak_uj_szabalyok/

Dikusz 2017.07.11. 18:21:30

@swing gitan: talán Almási Évára gondolsz.

Shaktee 2017.07.11. 18:33:51

@Dikusz: Psotára :-)

www.youtube.com/watch?v=b14Jdyxyg3Q

En szinhazban lattam, talan vele..talan nem..70's.

Shaktee 2017.07.11. 18:39:37

@gabors: figya lecso, hany szazaleka jon a GDP-nek az eu projektekbol?

DieNanny CH 2017.07.11. 18:46:11

@Dikusz:

Ó, nagyon sajnálom!
:-(((((((((

Én személyesen is ismertem, tanított színpadi viselkedést a kórusomnak.
:-(((

gabors 2017.07.11. 18:54:36

@swing gitan: "hany szazaleka jon a GDP-nek az eu projektekbol? " ugy remlik 3-4% rosszul tudom ? lehet 5% ? mindegy a nagysagrend szamit ...

Shaktee 2017.07.11. 19:16:11

@gabors: hahh!

ec.europa.eu/budget/mycountry/HU/index_en.cfm#cinfo

...With 6.3 % of its wealth (gross national income) generated by EU investment, Hungary is one of the countries that benefits most from EU funding.
...Currently over 95 % of all public investments in Hungary are co-financed by the EU. The EU invests heavily in Hungary’s regions, with projects such as the modernisation of water systems in many cities or the new M43 motorway going all the way to Romania.
...The EU budget focuses on overcoming the crisis by investing in growth and jobs, with projects helping Hungarian SMEs to find business partners or the new EUR 6 billion fund to tackle youth unemployment in the EU’s hardest-hit regions.
...The EU finances innovative and ambitious projects, such as cancer research.
...The EU budget is YOUR budget: from scientists to farmers, from train passengers to small businesses, we all benefit from projects funded by the EU.

Hari Seldon 2 2017.07.11. 19:18:27

@Demi78:
Kanadai kolléga valahol Ottawa környékéről való ha jól tippelek.
Szóval érthető

Dikusz 2017.07.11. 19:19:09

@swing gitan: akkor majdnem eltaláltam:)
Psota a legnagyobb színésznőink egyike volt. Mindig varázslatos nőnek gondoltam (lehet nem jól), aki elvarázsolhatja a férfiakat

Dikusz 2017.07.11. 19:20:16

@DieNanny CH: Nagyon művelt, intelligens művész volt. Te is úgy láttad?

gabors 2017.07.11. 19:23:39

@swing gitan: "With 6.3 % of its wealth (gross national income) generated by EU investment, Hungary is one of the countries that benefits most from EU funding.
...Currently over 95 % of all public investments in Hungary are co-financed by the EU. "

Ezt a szemetseget, azonnal meg kell allitani Brusszelt !!!

Shaktee 2017.07.11. 19:25:24

@Hari Seldon 2:

Vannak itt magyarok(s mas etnikumok) akik egy kukkot se tudnak franciaul.

En oskolaban tanultam, aztan FR-ban eltem, s hasznalom is a munkamban 50-50% angol/francia.

Shaktee 2017.07.11. 19:29:31

@Dikusz: a legfranciább szinesznonk volt...nagyon szepen beszelte..

Arthamyr 2017.07.11. 19:31:34

@swing gitan: "The EU budget focuses on overcoming the crisis by investing in growth and jobs, with projects helping Hungarian SMEs to find business partners or the new EUR 6 billion fund to tackle youth unemployment in the EU’s hardest-hit regions." -
Ezen elmosolyodtam, ilyen optimista bullshitet ritkán olvas az ember. :D

@gabors: Lehet, hogy nem lopnak ám el sokkal többet. Viszont az a 3-4% is k. sok (neked vagy nekem mikor lesz 0.01%?), másrészt a GDP nagy része nem mozgatható, belemegy az egészségügy, nyugdíj, állami alkalmazottak stb. feneketlen kútjaiba. Ha több lenne mozgatható, akkor többet lopnának persze, ezért van annyi értelmetlen projekt, abból könnyebb lopni. :)

Csodabogár 2017.07.11. 19:31:51

@swing gitan: Mindenki adózik mindenért amit megvesz, hála a nem túl alacsony ÁFÁnak. Nem a 16% egykulcsosért kellene lelkesedni, amiből a nagy jövedelműkek profitálnak a legtöbbet, hanem egy alacsonyabb ÁFA-ért, amit viszont szegény gazdag egyaránt fizet. Nem tudom, az istenadta nép ezt felfogja-e. Már kellett magyaráznom a rezsicsökkentést is, ami szintén egy galárd, szemfényvesztő dolog.

Bredpitt Monika 2017.07.11. 19:43:22

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: nem gunyolodni akarok, de fogadni mertem volna , Hogy erre reagalsz, kesobb elmagyarazom , hogy en miert mondom rola, hogy jo ember
a plakatkampany nevetseges, gusztustalan es egyetlen ertelmet latni benne,

Azokat az embereket ketsegbeesetten megszolitani, akik a fekete festeket felvittek ra, szegyellheti magat, az aki kitalalta az egeszet, es ha mar hozzaszoltal, mi az hogy ki nevet a vegen?
Kerlek valaszolj.

Dikusz 2017.07.11. 20:01:35

@Bredpitt Monika: nem fog válaszolni, vagy a válasz helyett valami mantrát nyom...
Az elmagyarázás engem is érdekelne, válaszolnék is rá, ha írsz.

gabors 2017.07.11. 20:02:39

@Bredpitt Monika: "Kerlek valaszolj. " troll feeder ??

DieNanny CH 2017.07.11. 20:08:57

@Dikusz:

Igen, nagyon szerettük az óráit!

DieNanny CH 2017.07.11. 20:11:40

@Csodabogár:

"Már kellett magyaráznom a rezsicsökkentést is, ami szintén egy galárd, szemfényvesztő dolog."

Elküldenéd ezt a magyarázatot nekem privátban? De akár kommentben is lehet. Nem vagyok vitaszónok, és sajnos közeli családtagokat sem tudtam meggyőzni erről.
:-(

Dikusz 2017.07.11. 20:23:14

@swing gitan: segítséééég....., már megint jódlizhatnék, most hallgatom Hank Williamst, country műfajban még nem próbáltam:)))

Shanarey 2017.07.11. 20:33:35

@DieNanny CH:

Rezsicsökkentés: A fő probléma az hogy ez a süket duma a többlet profitról amit most jól vissza adnak a népnek, egyáltalán nem igaz.

Minden normális cég a profit egy részét arra használja hogy a saját infrastruktúráját felújítsa, netán bővítse, s karbantartsa. Nos a profit lefaragása okán, az előbb felsoroltakra lesz kevesebb pénz. Hosszútávon emiatt majd szolgáltatási problémák léphetnek fel. Például ha az adott cég mondjuk áramszolgáltató akkor majd ha a lakossági igény növekszik (állandóan növekszik), akkor majd ezt a cég nehezebben, lassabban oldja meg azt hogy ezt az igényt kielégítse. Ha nem tud elegendő pénzt felhasználni javításra karbantartásra, amiatt majd több lesz az áramszünet. Ez a séma, alkalmazható a gáz és a vízművekre is.

Dikusz 2017.07.11. 20:43:55

@swing gitan: az, meg mindenféle más is:)))), de jó zene:D

gabors 2017.07.11. 20:50:57

@Dikusz: vagy ha szerncsenk van 100+ szor is beteszi a linket az europai emberek lecsereleserol eszakafrikai-akkal szolo osszeeskuves elmeletet (a conntrail hihetobb) amit valami megjegyezhetetlenul hosszu "diplomata" talalt ki a mult szazad elejen. persze konyvet is irt emiatt tok hiheto is az egesz

montroyal ( CAN qc) 2017.07.11. 20:52:43

@Muscari: @szÖveges professzor: mi nagyon szerettuk a top helyen van mint turista
es sehol nem ereztuk hogy veszelybe lennek semmi feszultseg csak a Sitato falnal volt securiti check es elotte nehant katona akik kkel minden turista fenykepeket csinalt ( (EU-ban igen
rohamosztagosok minden turista helyen ) teljesen mindegy milyen vallasu vagy miben hiszel de szinte hatborzongato vegigjarni a helyeket ahol Jézus jart ... ott lépkedsz Te is es ugyancsak David kiraly sirja , Siratofal stb
..www.facebook.com/zoltan.torok.12327/media_set?set=a.1082863805128613.1073741867.100002150117518&type=3

Shanarey 2017.07.11. 21:01:46

@gabors:

Én aljas módon megcáfoltam a beírását és a linkjeit, azóta csendben van.
:-)

GFO 2017.07.11. 21:27:34

@Shanarey: Gott sei Dank... und dir :)

Shaktee 2017.07.11. 21:29:26

@montroyal ( CAN qc): mit éreztél amikor megérintetted a Falat?

Csédulát tettél oda a lelki udvomert? :-)

Muscari 2017.07.11. 21:41:48

@Bredpitt Monika: anyukám egy évig kapott beszédterápiát az agyvérzése után. Most tudtam csak meg tőle, hogy azt is egy Soros alapítvány finanszírozta.

Csodabogár 2017.07.11. 21:42:54

@DieNanny CH: Meg kell nézni a papirt amit küldtek. Az áram ára xx forint, erre rájön több féle adó, amit az állam vet ki és kasziroz be. Na most amit csökkentettek? Az áram árát ami a szolgáltató=termelő zsebéből megy ki. Mi lesz az eredmény? Nem fognak fejleszteni, kiépíteni, modernizálni stb. Nem nehéz kitalálni, hogy kinek a kárára megy hosszútávon az egész.
Én nem vagyok közgazdász, csak mikor bejött az egész, akkor alaposan megnéztem a papirt. Azóta megy a kukába, ahogy megérkezik. Olyan az egész, mintha a te zsebedből elvennék valamennyi pénzt és nagylelküen oda ajándékoznám valaki másnak, mint a sajátomat.

Csodabogár 2017.07.11. 21:47:24

@Muscari: A legnagyobb baj, hogy ezeket, akik most uszítanak ellene is finanszírozta. OV is Soros ösztöndíjjal tanult angolul Angliában és még sokan mások a környezetéből. Azt az embert megmarni, aki nekem valaha segített bármiben, a legnagyobb aljasság, pártfüggetlenül.

Muscari 2017.07.11. 21:50:59

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: akkor az összes nővér, gondozó és más szociális ágazatban dolgozó is lusta? De ha mindenki elmegy a versenyszférába, ezeket a munkákat ki csinálja meg???

Muscari 2017.07.11. 21:53:13

@Csodabogár: igen, sajnos így van. De ezeknek semmi sem számít.

Bredpitt Monika 2017.07.11. 22:01:32

@Pink Petsch: @swing gitan: @gabors: a kanadai zenésznek reagáltam arra a mondatára, amiben ez volt: az adótokból,

ha a 27%ról beszéltek, akkor az a ti adótok is, amikor idejöttök látogatóba,

Bredpitt Monika 2017.07.11. 22:06:43

@gabors: troll feeder?

bocs, de nem szoktam foglalkozni vele, hogy ki a troll és ki nem, ez olyan, mintha azok az újságírók, akik a valóságot próbálják a nézők elé tárni, nem beszélgetnének soha kormánypárti politikusokkal, csak mert ők az ellenzék oldalán állnak,

sokáig nekem ezért nem volt szimpatikus Kálmán Olga, annyira süt róla a kormány iránti ellenszenve, hogy az nálam kiverte a biztosítékot

Bredpitt Monika 2017.07.11. 22:20:06

@Muscari:

látom a ki nevet a végén rejtély nem oldódott meg, erre nem tudom kapok e választ,

én a Józsefvárosi Tanodába botlottam bele, az hátrányos helyzetű roma gyerekek felzárkóztatásában segített, szintén Soros adta rá a pénzt,

épp ma láttam egy vitaműsorban Balog Zoltánt a plakátkampányról vitázni (emberi erőforrás miniszter.......ettől is kinek nem áll égnek a haja? )

arra, hogy nem zsidózás a plakátkampány ez volt az érve: Soros György magyar állampolgár, akkor ezzel az erővel miért nem magyaroznak azok, akik a kormányt támadják,

és blablabla Soros György meg akarja buktatni a kormányt, juj, hányan vannak még ebben az országban, akik szintén ezt akarják,
xy magyar állampolgárok, akiknek nincs elég pénze, de azért próbálkoznak, nahát azt akinek van hatalma és pénze könnyebb gyűlölni

Bredpitt Monika 2017.07.11. 22:29:56

Azért jó látni, hogy mennyien utaznak. A férjem elmondhatja, hogy szeretjük őt, kétszer mentünk ki elé a reptérre, de ő csak egyszer érkezett meg.

Newarkban tegnap annyira túlzsúfolt volt a reptér, hogy egyszerűen töröltek járatokat illetve nagyon nagy volt a csúszás, neki öt órája lett volna Kanadában átszállásra és lemaradt a gépéről. Ezt magam is láttam a reptér honlapján. Hihetetlen.

Mire végre elindultak volna délután kettő helyett hat órakor Torontóba, a gép szárnyával valami nem volt rendben. Na, akkor már páran bepánikoltak (nem csoda). Két órán át állt a gép a kapunál. Ezek után én sem lettem volna boldog utas.

Torontóban azt ajánlották fizetik a hotel szobáját, de ő inkább jönni akart, végül felrakták egy Londonba tartó gépre. A csomagja eltűnt persze, reméljük holnap már itt lesz. Erre már volt példa, a futár ki is hozza.

Ja, és délután még mindig rendőrök voltak a reptéren, pedig a Tel Aviv-i járat csak este 11kor jön.

Budapesten is óriási tömeg volt a reptéren. Szóval, szerintem ez jó dolog. Az emberek utaznak, nem félnek, az élet megy tovább.

Bredpitt Monika 2017.07.11. 22:32:53

@Dikusz: lásd a 22.20 kor kelt hozzászólást, jó éjt

Bredpitt Monika 2017.07.11. 22:56:06

@swing gitan: ezt nem értem, mármint a 3 évente, mire vonatkozik?

egyébként meg csak rakosgasd szorgosan a linkeket, le vagyok maradva, már vártam, hogy Soros is megszólaljon, köszi a cikket

Shaktee 2017.07.11. 23:18:01

@Bredpitt Monika: kb háromévenként jutunk haza..

Shaktee 2017.07.11. 23:47:43

@Bredpitt Monika: Ha ez sem varázsol el egy kicsit a szarfaszú plakátoktól, akkor kidobom a gitárom !

m.youtube.com/watch?v=sp3G50jBRuU&feature=share

(Nem trombita, nem brácsa Tesók, de gypsy gitár :))

gabors 2017.07.11. 23:54:00

@Bredpitt Monika: "ha a 27%ról beszéltek, akkor az a ti adótok is, amikor idejöttök látogatóba, " igy van szoval mi ugy fizetunk adot hogy semmilyen fizetesunk sincs (ott) csak annyit akartam(unk) mondani hogy a jovedelmi adot jol leszallitottak mig a forgalmi adot meg eszement magasra ... vagyis Te gondolom az osszes megkeresett "fizetesed" nagyjabol elkoltod vagyis a teljes egeszere fizeted az AFA-t aki meg a fizetesebol ugyan fizet 16%-ot de a megmardo nagy reszet nem (vagy nem Mo-on) kolti meg joval kevesebbet es akinek 5 gyereke van mint OV-nek meg jovedelm adot sem fizet talan

Határátkelő 2017.07.12. 01:27:21

Péter technikai okok miatt nem tudott kommentelni, ezt a hosszú választ küldte sok felvetésre. Szóval helyette most én teszem be.

"Sziasztok! ha megengeditek, itt valaszolok mindenkinek, mert valami miatt telefonrol nem tudok ramenni az adott kommentek valasz gombjara.

elso, talan legfontosabb dolog, hogy a felesegem csodalatos ember volt es az is marad, barmi is tortent kozottunk. a maganjellegu dolgokra azert nem akartam kiterni, mert a csaladom szamara fontos a maganelet es nem is ez az oldal fo profilja.

de igen, jol ereztetek, mar csak szulokent mukodunk egyutt es "gazdasagi kozossegkent" , mert igy konnyebb. emiatt volt az is hogy ott kellett hagynom a gyerekeimet regen es most is, akar honapokra.

talan kicsit konnyebb a jelenlegi helyzet, mert megvan a sajat kis tinieletuk, baratok, szerelmek, talan (es ez egy nagy TALAN) nem igenylik mar az esti jo ejt puszit es a koszono olelest. biztosan ertik es erzik, hogy sok minden ertuk tortenik! ezzel megvalaszoltam a csaladot erinto kerdeseket.

a masodik amire tobben kivancsiak voltatok es meglepett a valtoztatas is, az az, hogy ketkedessel fogadtatok a napi futott km teljesitmenyunket. azt hiszem eleg oszinten beszeltem eddig a dolgaimrol, belementem olyan reszletekbe is ami nem igazan publikus, de a teljes kephez hozza tartozik. miert pont itt kezdenek el munchausen barot jatszani.

km alapu elszamolas szerint kaptuk a fizetesunket, az volt az erdekunk, hogy minel tobbet guruljunk. az egyik hozzaszolo jol ertette, hogy eseti az 1800/nap, de az 1500 az egyaltalan nem volt ritka. igen, ez napi 15-16 ora vezetest jelent!

csak tankolni es pisilni all meg egy furgonsofor, hogy a lerakodas utan meg el tudja erni a visszarako cimet is. ezutan mar sajat belatas szerint tud a haza fele uton 3-4 orat aludni.

mi del-olasz orszagba, a benelux allamokba, svedorszagba is sokat jartunk, 3500-4500 km oda-vissza egy ilyen kanyar. "ha meg tudom csinalni 2-3 nap alatt, akkor a heten meg egyet tudok fordulni!" ez volt a mottonk es a motivacionk!

a furgonban nincs tachograf, a sima menetlevel semmilyen informaciot nem tartalmaz az idopontokrol. a belfoldi fuvarlevel ahol ezt vezet az ember, bennunket nem sokat erintett, mert ez csak magyarorszagon beluli fuvarokhoz kell. a "lazlap" pedig amit kulfoldon vezet egy furgonos, az arrol szol, hogy nemetorszagba "frissen" erkezzen az ember, mert csak ok ellenorzik. vezetesi es piheno idot rajzol az ember lazlaphoz hasonlo gorbe a vegeredmeny, innen az elnevezes.

ha letelt a napi 2x 4,5 ora vezetes, akkor elovettunk egy szines fenymasolatot es rajzoltunk ujat, mintha meg lenne a vezetesi idonkbol. szoval ez konnyen kijatszhato. ezert kerek mindenkit, hogy higgyen amit akar, de amit leirtam, az igy van! bizony az 1500-1800 km/ nap volt!

errol a reszrol mindent elmondtam, terjunk ra arra ami meg tobb embert erinthet, az az izraeli kozbiztonsag es az esetleges terror fenyegetettseg! azt gondolom, hogy en elfogult vagyok izraellel szemben, megannyi szep emlek es segitseg amit itt kaptam az orszagtol es az emberektol, ezt meg is magyarazza.

megnyugtatok mindenkit, aki izraeli utazast tervez, hogy kisebb a kockazata annak, hogy itt barmilyen incidens aldozatava valljon, mint annak, hogy megkeseljek valahol pesten egy sikatorban vagy szorakozohelyen.

sajnos az otthoni kozbiztonsagrol el kell mondanom, hogy jobban figyelek es vigyazok az eletemre, ertekeimre, mint itt. vicces, de a baratom akinel most lakom, 5 eve elhagyta a lakas kulcsat, akkor meg kilincsre zarta az ajtot, de a kulcsot nem erezte fontosnak.

azota befogadott egy kutyat es evek ota sarkig nyitva a bejarato ajto, hogy az oreg labrador ki tudjon jarni ha akar. eljar dolgozni minden nap, ejjel is, soha meg csak a haz kozelebe sem ment senki akit nem hivott!

ami a masik reszet illeti a dolognak, termeszetesen illik azt mondani, hogy a kozel-kelet az kiemelt kockazatu hely terrortamadasok szempontjabol. amit mar mindenkinek meg kellett volna tanulnia, hogy a media es a hircsatornak a szenzaciokra hajtanak, raadasul mindig az aktualis, orszagok kozotti viszony szerint alakitjak a hireket!

anelkul is, hogy barkit ra akarnek beszelni az izraeli utazasra, elmondom, hogy a katonasag alatti elmenyem (a poszt legelso resze) kivetelevel, soha nem kerultem kozelebb ilyen jellegu veszelyhez, mint barhol mashol a vilagon - akar a mai europat is bele szamitva -es az a katonasag volt, nem egy polgari elethelyzet! csodalatos orszag, remek emberekkel, akik mediterran vermersekletuek, nagyhanguak, szeretnek elni, mulatni, dolgoznak, gyereket nevelnek, elnek es elni hagynak.

volna mit tanulni toluk sok tekintetben. turisztikailag is maga a paradicsom! akar a tortenelem, akar a foldrajz erdekel valakit, szeret hegyet maszni vagy buvarkodni, az 5 nagy vallas vagy az epiteszet a hobbyja vagy csak bulizni akar, szereti a kulonleges eteleket vagy latnivalokat, itt a helye!

remelem kielegito volt a valasz!

Muscari 2017.07.12. 01:40:51

@montroyal ( CAN qc): köszönöm, én is így gondolom, csak a férjem nem. Egy csomó embert ismerek a munkám folytán, aki Izraelben él, és mind jól megvannak, köszönik.

Demi78 2017.07.12. 09:31:30

@Hari Seldon 2: a j'espere-bol erre rajottel? Nem semmi, lehagyott egy accent grave-ot a j'espère-bol es egybol kanadai? ez diszkriminacio!!:))))

Demi78 2017.07.12. 09:40:20

Szimpatikus ember a posztolo. Csak igy ennyi, roviden. Es koszonjuk Hataratkelonek a hozzaszolas tovabbitasat!

agard 2017.07.12. 16:33:33

Üdv! Priviben hogy tudok Tőled kérdezni?

Doromby 2017.07.12. 17:02:26

Sofor vagyok en is, ismerem a piszkos trukkoket. Volt olyan hely ahol a kisfonok tanitott be hogyan kell vezetni a menetlevelet hogy minden nap megmaradjon 20-50 liter gazolaj. Aminek a felet persze le kellett adni az irodista fonoknek. Namost ha nem voltal joba vele egyszeruen nem adott fuvart par napra vagy egesz hetre. De ettol fuggetlenul a napi gazolajat le kellett adni neki amit a sajat penzedbol vettel meg vagy az otthoni tartalekbol vitted be!
Mostanaban mar nincs ilyen gondom, vagyunk vagy 50-en soforok de mi kezeljuk a kutat is. Egyszeruen nem eri meg gazolajat lopni es kockaztatni a munkadat es ez igy van jol. Becsuletesen dolgozunk, a ceg sem sumakol a fizetesunkkel, mindenki jol jar.

montroyal ( CAN qc) 2017.07.12. 17:52:43

@swing gitan: mit éreztem ; azt szemelyesen ott kell lenni valmi minden lépésnel minden érintésnel sugarzik a foldbol levegobol ... ott kell lenni elmondhatatlan ... majd menj es tegyél magadnak cédulat ..:-)))

a katonak szivesen fenykepezkednek es latod nagyon lazak ami azt jelenti nincs olyan nagy veszély.. az zsido negyedben is az arusok tobbnyire arabok a temeto 3 reszre osztva de egyutt van a templomok egymas mellett ...

DieNanny CH 2017.07.12. 19:18:35

@Shanarey:

Ezt már alkalmaztam, csak én az ottani irodistákat vettem példának, miszerint, ha az eonnak kevesebb a bevétele, akkor néhány titkárnőtől elbúcsúznak - lehet, éppen, a szomszédunk az.

Szóval, ilyen példát hoztam én is, de nem volt hatásos.
Azért kösz.

Golf2 2017.07.14. 13:19:35

Na ennyit az izraeli biztonságról...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása