Pedig mindenki jobban járna, ha rendes körülmények között a magyart építené Mick, de ezt már én teszem hozzá, és szerintem mire a poszt végére értek, ti is így gondoljátok majd. Elszántság, kitartás, tervezés – mindez együtt van a történetben, no meg a végén egy csattanó is. (A képeket köszönöm a szerzőnek.)
Hogyan telik nálatok a Húsvét? Mi kerül az asztalra? Küldjetek fotókat esetleg pár soros leírással a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
„Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.” (A tanú)
Nálunk 2014 októberére vált olyanná a helyzet, hogy a korábbi években (!!!) az El_Innen könyvtárba gyűjtött, határátkeléssel foglalkozó weboldalakat már célirányosan látogattam.
A döntés még mindig nem született meg, nem szúrt eléggé a szög, de napról-napra érlelődött, hogy valaminek történnie kell, mert romló életkörülményeink, a kilátástalan jövő (egyéni és társadalmi) ellehetetlenítette magyarországi életünket.
Címszavakban: kereskedelmi főiskola, felsőfokú német, középfokút meghaladó angol nyelvtudás, 5 év multi (értékesítési vezető), saját KKV, a 2008-as válság kezdetekor az addigi legjobb év 100 M Ft nettó árbevétellel.
Onnan a lejtő: elmaradt céges fejlesztések, elhibázott üzleti döntések, végtörlesztéssel eladott CHF hiteles budai lakóparki lakás. Banki hitelek (céges és magán) visszafizetve, a lakás 10 M Ft-os önrésze elbukva, ahogy kell.
Mivel első cégem volt, és szerelmes voltam bele, egy időnek el kellett telnie, amíg felfogtam, hogy a korábbi elképzeléssel ellentétben nem a cégemből megyek nyugdíjba, és bizony fogok még alkalmazottként dolgozni, bár ez sem szerepelt terveim között.
Ha 2006-ban valaki azt mondja nekem, hogy 2016-ban tetőtől-talpig építőipari jelmezben (full PPE, lásd Diggerdriver posztjai) Anglia közepén General Site Operative-ként, kevésbé cizelláltan Labourer fogok tevékenykedni, csúnyán szemközt röhögöm. „Az élet nem habos torta, Pelikán.”
A magyarországi munkakeresés csoportos interjúkat, ügynöki munkákat, csodálatos lehúzásokat hozott – úgy tűnik a munkáltatókban az maradt meg az önéletrajzból, hogy tönkrement a vállalkozása = alkalmatlan, és nem az a rész, hogy elindította, felfutatta, évekig működtette, munkahelyeket teremtett = tapasztalt, tulajdonosi szemléletű.
1. Országváltás menet közbeni országváltással
„Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség.”
További előzmény, hogy gyerekként 2 évet éltem német nyelvterületen és feleségem is jól beszél németül, így amikor 2014. októberben „véletlenül” megakadt a szemem a DHL Deutsche Post magyarországi toborzójának hirdetésén; Bajorországba kerestek csomagkiszállítót, a családi tanács elfogadta előterjesztésemet, hogy Németországba vagy Ausztriába költözünk.
A toborzó első körben többszörösen túlképzett megjegyzéssel elhajtott, majd lebutított önéletrajzom újbóli elküldésével kvalifikáltam magam egy német nyelvű beszélgetésre, amelynek első mondata után leállított; ezzel nem lesz gond.
Pár nap múlva kaptam egy e-mailt, amelyben szerepelt, hogy X.Y.-tól kérik az adatait (ezt én miért kaptam meg?), engem pedig nem kívánnak felvenni. Ezt követően voltam állás interjún egy hamburgi cégnél, jártam a budapesti interjú után a bécsi központban, salzburgi üzletvezető helyettesi munkakörre.
Bár ezek a jelentkezések sikertelenek voltak, mégis több visszajelzést, pozitív megerősítést adtak, mint a korábbi magyarországi vergődések összesen.
„Menet közben kell az önbizalmat megszerezni!” Ezeket a hirdetéseket magyar weboldalak külföldi ajánlatai között találtam, ill. ezen a német oldalon: jobboerse.arbeitsagentur.de. Ekkorra már az összes Németországgal és Ausztriával kapcsolatos posztot végigolvastam a Határátkelőn időrendi sorrendben.
Aztán december elején német és angol nyelvtudással keresett építési ügyintézőt egy magyar/német cég Angliába. Elolvastam, nem hangzik rosszul, de nem Angliába készültünk, nincs is angol nyelvű önéletrajzom, soha nem dolgoztam építőiparban, magyar cégnek dolgoznék, magyar fizetéssel, magyar bankszámlára.
Ugyanakkor kezdőtőke hiányában ez egy reális lehetőség a kijutásra… Amíg így tököltem, eltűnt a hirdetés a weboldalról, én pedig támadtam tovább a német cégeket, leginkább internetes kereskedőket, mert ezzel foglalkoztam korábban.
Ehhez a részhez kívánkozik: „Legyél rugalmas és alkalmazkodó a napi életedben és a problémáid legördülnek a válladról.” (Bruce Lee)
Pár nappal később ismét előkerült a hirdetés. Véletlen? Aligha. Angol nyelvű önéletrajz megírása után jelentkezés (ekkor már a cégben általam is végzett tevékenységek kerültek kidomborításra, hogy mellesleg enyém volt a cég azt nem reklámoztam), és puhatolózás a családnál: mi lenne, ha Angliában kezdenénk új életet és nem Németországban?
Számomra azért tartott hosszú ideig a döntés meghozatala, mert mindig kivándorlásban gondolkodtam – először én, aztán a család – fel sem merült, hogy kizárólag a pénz miatt pár évig külföldön dolgozom, majd elégedetten hazatérek, ha még lesz valaki, aki vár rám.
Pont emiatt bennem is van némi kirekesztés: számomra nem határátkelő, aki cégen belül kerül magyarországi munkahelyről külföldre, és oda-vissza kinyalják a fenekét, utazás, szállás, lakás, céges óvoda lezsírozva.
Az én olvasatomban a határátkelő olyan ember, aki nekiindul és majdnem mindent nulláról kezd, ha szerencsés, akkor a korábbi szakmájában, mert olyan volt neki, amire a fogadó országban is van igény, ha kevésbé szerencsés, akkor talál magának olyan iparágat, amelyben új karriert indíthat, tanulhat, előre léphet.
Mivel teljesen hidegen hagy a vendéglátás dolgozóként, ezért nálam szóba se jött, hogy a klasszikus mosogató> étterem/szállodalánc tulajdonos karriert fussam be. :) Sebaj, egy londoni mosogatóval kevesebb.
A család rábólintott Angliára, így a Nagy-Britanniával kapcsolatos összes poszt átolvasása következett. Az események felgyorsultak. Skype-interjú németül, angolul, szerződés megküldése, aláírás, közvetlenül év vége előtt egynapos felkészítés a budapesti irodában, január elején indulás.
Persze ekkor még fogalmam sem volt milyen fizikai és lelki megpróbáltatások várnak rám. Sokan elmondták már, hogy amin akkor sírtak, ma már nevetnek, ezt én is meg tudom erősíteni.
Tehát megkaptam az irodában a már mások által használt munkaruhát (ez bakancs és gumicsizma esetében nekem nem tűnt annyira viccesnek), kiderült menetközben, hogy 1.) szombatonként is dolgozunk, ami havi bér esetén nem teljesen mindegy, 2.) a szerződés 3 hónapra szól, de ha nem tudna a cég munkát biztosítani, akkor korábban is felbonthatják.
(A decemberi fizetéssel így év vége előtt kellett elszámolnom korábbi főnökömmel, aki a szerződésről hallván megjegyezte, hogy akkor már lehet, hogy áprilisban ismét jelentkezem dolgozni. Hogyne, persze. Milyen jó, hogy nem voltam bejelentve (csak viccelek), így csak össze kellett futni két ünnep között, és kezembe nyomott egy kis pénzt és elmondta, hogy érezte a vége felé, hogy nem vagyok teljesen ott szívvel-lélekkel, ezért levonna egy szolid összeget, ugye nem baj? Dehogy baj, éppen kérni akartam.)
2. Megérkezés az ígéret földjére
„Angol Park? Hogy az angol imperialista világbirodalom röhögjön a markába?”
Vasárnap utaztunk, hogy hétfőn már bele tudjunk csapni a húrok pengetésébe. Érkezés Lutonra, majd kétórás autóút. A szállás – „Luxurious Holiday Cottages” – tényleg rendben volt, de már első este betekintést nyertünk a cégkultúrába.
Az építési ügyintézőként hirdetett pozíciót a felkészítő napon már inkább irodavezetőnek titulálták, és ketten voltunk újak, akiket a cég legrégebbi hasonló munkakörben dolgozó munkatársa (nevezzük Tibornak) tanított volna be.
Vele eleinte nem találtuk a közös hangot (túl sokat kérdeztem, mielőtt ő befejezte volna, amit mondani akart), de ez menetközben megváltozott és azóta is tartjuk a kapcsolatot.
Annyit megtudtunk tőle, hogy ő jelezte a német vezetőség felé, hogy képtelenség két embert egyszerre betanítani, kérését figyelmen kívül hagyták, ám az élet gyorsan megoldotta ezt a problémát.
Trénerünk elmondta, hogy a korábban ígért külön szobákat pár napig nem tudjuk elfoglalni, de hamarosan más területre kerül egy német kolléga, és akkor szétköltözhetünk.
A másik új versenyzővel (mondjuk Sándor), akit pár nappal korábban a felkészítésen láttam életemben először megosztoztunk egy kétágyas szobán és a sok újdonságtól, utazástól lefáradva lefeküdtem aludni.
Ő még tett-vett, számítógépezett, de engem ez nem zavart, szinte azonnal elaludtam. Új helyen, első éjszaka azért elég felszínesen aludtam, így azonnal felébredtem a kopogásra.
Tibor állt az ajtóban: Bocs, de itt van Günther, a német Project Manager és szeretne megismerni benneteket. Mivel éjjel 2 után volt kicsivel, ezért magamban arra gondoltam, hogy azanyádatvernédteherbe, de nem osztottam meg senkivel ezt a gondolatot, hanem ahogy voltam pizsamában, félálomban lementem üdvözölni főnökünket.
Mielőtt elindultam, Sándor fogvacogva annyit kért, hogy csukjam már be az ajtót, mert nagyon fázik. Ahogy leértem a lépcsőn és ráfordultam a nappali, étkező, konyha, bejárati ajtó célegyenesre már messziről rám üvöltött a nyitott ajtóban dohányzó Günther (nem dohányzom, gyűlölöm a füstjét is) aziránt érdeklődve, hogy milyen jól beszélek németül?
Én visszaüvöltöttem, hogy én bizony nagyon jól beszélek németül, mert sikerült 2 évet ott élnem gyerekként. Neki ennyi nagyjából elég is volt, kézfogás, bemutatkozás, elköszönés.
Hozzáteszem, mindkét nyelven (német, angol) anyanyelvi szinten beszélt emberünk. Valószínűleg még az afrikaans-szal sem lehetett gondja, mert évekig élt Dél-Afrikában.
Visszatérve a szobánkba, a még mindig a ruhái között bogarászó Sándor feltette azt őt legjobban foglalkoztató kérdéseket: ki a faszom ez? Mi a faszt akar ilyenkor?
Mondom neki, hogy én is csak most érkeztem, nem tudok sokkal többet nála, de érdemes lenne minél hamarabb lemennie, mert Günther Obersturmbannführer már alig várja, hogy megismerje.
Ugyanis újdonsült főnökünk a „hogyan öltözködjünk szélsőjobbosként” katalógusból rendelte meg ruhatárát, és egyik kedvenc slágere a Panzerlied (A halál 50 órája).
Sándor, aki korábban egy közép-angliai raktárban dolgozva tökéletesítette angol nyelvtudását az enyémtől teljes mértékben eltérő bemutatkozást választott, ezt részben hallottam, részben Tibor mesélte el másnap.
Fuck you, man! Who the fuck are you? What the fuck do you want from me? Mindezt ordítva, így Günther jelezte, hogy még egy fuck és hazazavarja. A taktika persze nem engedte meg a visszakozást, így további fuck-okat követően elszívtak együtt egy cigit, és 15-20 perces beszélgetést követően ő is visszatérhetett ágyába. Persze nem zavarta haza senki.
3. Az első hét izgalmai
„Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.”
Gyerekkorom egy részét építkezéseken töltöttem, de felnőttként is csak kb. annyi volt az ismeretanyag, hogy emberek munkásruhában és sárban = építkezés. Miután megbeszéltük és kimondtuk, hogy elhagyjuk Magyarországot, számomra egy dolog volt holtbiztos: Sikerülni fog! Failure is not an option.
Azt még nem tudtam, hogy pontosan mit fogok dolgozni, és később merre fogok továbblépni, de felépítettem magamban egy erős hitet az országgal, a lehetőséggel és magammal kapcsolatban.
Az átolvasott posztok segítettek abban, hogy elhiggyem, ha másoknak sikerült, én is meg tudom csinálni. Természetesen a szürke hétköznapok, az elutasítások, a méltatlan helyzetek mérlegre teszik a hit, az elhatározás erősségét.
Tehát mire is jelentkeztem és mit csináltam valójában? Építési ügyintéző / irodavezető / site supervisor. Az iroda a mező közepén lévő konténer, a mezőn napelem farm épül.
Mi tartozik hozzám? Jelenléti ívek, engedélyek, igazolványok, induction (a munkaterületre lépés előtti munkavédelmi tájékoztató), munkagépek dokumentációja, készletek beérkeztetése, folyamatos készletnyilvántartás, irodaszer és egyéb anyagbeszerzés, fogorvosnál tolmácsolás, építési napló vezetése, az elért eredmények (cölöpözés, asztalépítés, modulozás) napi nyilvántartása és lejelentése, és minden egyéb, ami felmerül részünkről (német és magyar dolgozók) és az angol fővállalkozók részéről. A kezdet nagyon másként indult.
Mire beleéltem volna magam, hogy ezeket fogom megtanulni/csinálni szóltak, hogy Günther burnout tünetekkel küzd, és az orvos eltiltotta a vezetéstől, és mivel még úgysem tudtam átvenni a cég által számomra bérelt autót, ezért az ő balkormányos autójával szaladjak már fel vele Oxford mellé (2 óra oda, másik 2 vissza).
Semmi gond, előtte kb. 5 kilométert vezettem Angliában, igaz, az is európai autó volt, de jött velem segítség, mert egy furgonból / minibuszból alig lehet kilátni, ha a rossz oldalon ül az ember. Le a kalappal az Angliában balkormányos kamiont vezető sofőrök előtt.
Tehát egyik nap megjártuk Dél-Angliából az Oxford melletti építkezést. Az utazás maga úgy nézett ki, hogy Günther folyamatosan dohányzott / telefonált vagy dohányzott és német szélsőjobbos zenekarok művészetét döngette, ami csövön kifért. Nem a legnyugodtabb módja az itteni vezetés megszokásának. De legalább mélyvíz!
Ez az út olyan jól sikerült, hogy Günther „megkért” pénteken, hogy másnap szaladjak már ki vele Stansted-re (2,5-3 óra oda, ugyanannyi vissza, de legalább egyedül), mert ő hazaugrik egy motoros találkozóra.
Semmi gond, mikor indulunk? 2:30-kor hajnalban. Hogy mikor? Basszalak a falhoz! Szombaton? Ja és vasárnap is szaladjak már el érte, mert akkor jön vissza, ráérek 4-kor indulni. Hát tényleg zavarodj meg ott, ahol vagy!
A legviccesebb ezután jött: a vasárnapi visszatérést követően elmentünk Tiborral átvenni a bérautót, mert kezdett körvonalazódni, hogy merre fogok dolgozni. Átvettük, jobbkormányos, barátkozom vele.
Visszaérünk, kérdezzük Sándort, hát Günther merre? Hazament. Hova? De hát most jött meg? Igen, de telefonon összeveszett az egyik tulajjal, és bevágta magát a kocsijába és hazament Németországba. Soha nem láttam többé.
Az első esték egyikén volt egy megbeszélés a mi szállásunkon. Minden érintett megjelenésére szükség volt, így távolabb dolgozó két kollégánk autózhatott 3,5-4 órát, hogy ezt követően egyikük, aki szintén régebb óta volt a cégnél folyamatos homofób megjegyzések céltáblája legyen.
Ezt csak azért említem, mert a német érdekeltségű cég sem jelent garanciát semmire, ill. az angol cégeknél úgy érzem, hogy sokkal komolyabban veszik a diversity és equality meghonosítását.
Ezen a megbeszélésen elhangzott, hogy Sándor csak angolul beszél, ezért ő olyan helyre fog kerülni, ahol a német részről jelenlévő munkatárs angolját fejlesztheti, én pedig német tudásommal segítek a nekem szánt helyen.
Lehetséges, hogy Günther eltávolításával függött össze, de végül mindennek az ellenkezője valósult meg két nap múlva, és a szállás post code-jával felvértezve, a fizikai dolgozók csapatát vezető magyar kolléga telefonszámával a zsebemben (ők Magyarországról érkeztek autóval), az Isle Of Wight-ra tartó kompon kaptam az első SMS-t Vincenzo-tól, aki olasz neve ellenére német alvállalkozónk szerelést irányító szakembere volt, hogy mikor és hol legyünk másnap reggel.
Aki próbált már tök ismeretlen vidéki helyen, sötétben, esőben, egy post code alapján megtalálni egy címet tudja, hogy rendkívül szórakoztató tevékenységről van szó.
4. Első lépések
„Levágtam tegnap éjjel egy disznót, feketén. Ma már itt vagyok. Expressz munka, nem?”
Ezen az építkezésen már valóban azzal kellett foglalkoznom, amit korábban leírtam, a dolog szépséghibája csak annyi volt, hogy a sofőrködés miatt szinte teljesen elmaradt a betanítás.
Sebaj, úgyis minden munkáltató önálló munkavégzésre képes dolgozókat keres, itt megkapták. Szerencsém volt, mert jó csapat alakult ki nagyon rövid idő alatt: földmunkát végző helyiek, a fővállalkozó részéről angol (Cornwall), görög, lengyel szakemberek, bolgár villanyszerelők, német cölöpözők és szerkezet szerelők, magyar fizikai dolgozók és én.
Csak az borzolta a kedélyeket, hogy időről-időre másik szállásra kellett költöznünk. Mire megszoktuk az egyiket, már mehettünk a másikra.
Időm nagy részét az angol Site Managerrel (Freddie) töltöttem, és főként ennek köszönhetően vettem magamnak a bátorságot, hogy később az önéletrajz frissítésekor Site Supervisor-ként szerepeltessem magam. Azért írom angolul ezeket, mert nem tudom a pontos magyar megfelelőket, és nem azért mert két év alatt „elfelejteni mátyárul beszélni”.
Megtudtam Freddie barátomtól, hogy ő 50-60.000 GBP-t keres évente, tehát rögtön elkezdett érdekelni a dolog. Akkor még a napelem farm építésére, mint „igazi” építkezésre gondoltam, és feladatainak döntő többsége a munkavédelemhez, különböző adminisztrációs teendőkhöz, és koordinációhoz kapcsolódott, így teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy ez nekem is menne, csak valamilyen angol képesítésre van szükségem.
Freddie-nek természetesen a legmagasabb szintű NEBOSH munkavédelmi végzettsége volt, de azt mondta, hogy első lépésként hajtsak rá az SMSTS megszerzésére.
A Site Manager Safety Training Scheme egy 5 napos munkavédelmi tanfolyam, ami nélkül nem indulhat neki az ember. Kérdeztem én Freddie-től, hogy mi a helyzet az építőipari szaktudással, de megnyugtatott, hogy olyan neki nincsen.
Említettem, hogy az eddig elért eredményt annak tudom be, hogy nagyon akartam, nagyon hittem magamban és teljes mértékben kizártam a kudarc lehetőségét.
Utólag természetesen jókat szoktunk röhögni a korábban említett Tiborral, hogy ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor mindenki elvégezné az 5 napos tanfolyamot, és már menne is Site Manager-nek.
Freddie esetében a NEBOSH mellett volt egy olyan plusz, amit ő elmondott, de én csak a szavakat fogtam fel, a valódi értelmét, és az egész jelentőségét egyáltalán nem.
Ő történetesen több évtizeden keresztül szolgált a hadseregben, kiképzőként megjárta Irakot és Afganisztánt, és a Royal Air Force vagy a Ministry of Defence színeiben versenyezni nem hasonlítható össze az általam korábban befutott magyarországi karrierrel.
Szépen haladtunk a munkával, szabadidőmben böngésztem az álláskereső oldalakat, kerestem az SMSTS tanfolyamokat, de konkrét lépésekre még nem került sor, mert messze még március vége.
Aztán február végén jött a telefon, hogy akkor neked itt lejárt a mandátumod, ülj már be a fiúkhoz a kocsiba és gyere haza velük együtt. Mondjuk úgy, hogy ekkor nem voltam nagyon boldog. Ez ugye pont egy hónappal korábban van a tervezettnél, tanfolyamra jelentkezés és pénzgyűjtés szempontból teljesen gáz.
Itt ismét elszántnak kellett maradni, mert arra gondoltam, hogy ha most hirtelen visszamegyek, akkor tulajdonképpen újra el kell majd indulnom, olyan mintha nem léptem volna előre semmit.
Pár nap alatt kellett találnom tanfolyamot nem túl messze, szállást, kisakkoznom hogyan adom vissza a cég által bérelt autót és küldöm haza a munkaruhát és egyéb céges eszközöket.
5. Az élet folyamatos tanulás
„Én ideológiailag nem vagyok elég képzett.”
Végül március 2-án Southamptonban a Knight Learning által szervezett tanfolyamon ültem, pénteken levizsgáztam, és azonnal elkezdtem jelentkezni az összes szembejövő Site Manager hirdetésre.
Most már tudom, hogy bearanyozhattam egy-két fejvadász napját, amikor meglátták 2 hónapos magyar/angol munkatapasztalatomat, és összevetették a megpályázott Site Manager munkakörrel, amelyre született angolok is készülnek pár évig.
Itt most egy nagyot ugrok előre az időben és elmesélem a happy end elejét, hogy a köztes időszak történéseit, a munkakeresés tanulságait másik poszt(ok)ban mondjam el.
6. Fényes jövő
„Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”
2016 szeptemberében napi 1-1 órát utaztam, hogy segédmunkásként (10 GBP/óra) szedjem a szemetet, állítsam vissza a munka során elmozdított korlátokat, amelyek a kialakított gyalogos útvonalakat határolták, takarítsam az állványzatot, hogy az állványozók át tudják szerelni, mossak fel az irodában, kantinban, és pucoljam ki a WC-t. Ezt a munkát nagy örömmel végeztem, mert tudtam, hogy valóban átmeneti időszakról van szó, már vágtam a centit.
Ugyanaz a közvetítő küldött ide – legfőképpen azért, mert máshova nem tudott, és azért, hogy ne maradjak jövedelem nélkül – aki az első állandó, alkalmazotti interjúmra is bejuttatott, ahova fel is vettek.
2015 márciusától folyamatosan dolgoztam (egy félreértés miatt maradt ki két hét novemberben), hol lenn, hol feljebb, nagyságrendileg 300 helyre jelentkeztem, belesűrítettem egy újabb teljes irányváltást, ami később vakvágánynak bizonyult és végül minden szempontból beütött a happy end eleje.
2016. október 3-án kezdtem Trainee Assistant Site Manager-ként Anglia egyik legnagyobb volume housebuilder cégénél, amely országszerte 24 területi irodával rendelkezik.
Gyakornoki állásról beszélünk, tanuló vagyok. Hogy meddig, az elsősorban rajtam múlik. 2017 végéig szeretném lezárni ezt az időszakot, és 2018-tól elkezdeni Assistant Site Manager-ként dolgozni.
A betanulás alatt bruttó 24.000 GBP az éves fizetésem, plusz évi 3.600 GBP car allowance. Jelenleg kb. 50 perc autózással érek az építkezésre, így költségtérítést is kapok, amelynek egy része az üzemanyag miatt kerül kifizetésre, a másik fele az igénybe vett idő miatt.
Így már összeáll a korábbi posztokban sokak által említett – többek által kétségbe vont – nettó 2,000 GBP havi jövedelem, amit korábban megcéloztam kezdetnek.
2016. október 8-án megérkezett a családom, megünnepeltük Nagylányom születésnapját, ő pár nap múlva visszament Magyarországra, a többiek (Feleségem, Fiam és Kislányom) maradtak.
Majdnem két év lett a távkapcsolat, de kitartottunk, mert hosszú távon gondolkodtunk. Másrészt távozásom óta egyre kevésbé tudtam elképzelni, hogy mihez kezdenék Magyarországon. A mozaikok már korábban közelítettek egymáshoz, de októberre állt össze minden: család, munka, lakás.
Sok korábbi posztból köszön vissza, hogy külföldön megkapták azt a lehetőséget, amit Magyarországon valamilyen okból nem sikerült. Lehet, hogy többet tettek érte, jobban akartak bizonyítani, nem tudom a pontos okot.
Lehet, hogy arról van szó, hogy külföldön szívesebben adnak lehetőséget annak, aki tesz érte? Akiben látnak fantáziát? Mindenkinek, akiben látnak fantáziát. Azt nézik, hogy mit tettél, és megkérdezik, hogy mit tennél, ha alkalmaznának. Nem nézik a faji hovatartozást, vallást, családi hátteret, szexuális irányultságot, életkort.
Apropó életkor: április végén leszek 52 éves.”
HÍRMONDÓ
Ápolótól felszolgálóig
Ápolói, felszolgálói és művezetői munkákat is ajánlunk a hosszú hétvége első napján, érdemes körbenézni pihenésképpen. Hátha most jön szembe a megfelelő ajánlat.
Németországban az építőipar a nyerő
Németországban az építőiparban dolgozik a legtöbb magyar, ennek az is az oka, hogy a hazai építőipar csak néhány éve normalizálódik, korábban nagyon elterjedt volt a feketemunka, és sokszor amellett, hogy nem jelentették be a dolgozókat, ki sem fizették őket rendesen.
Várják a magyarokat Burgenlandban
Magyar és szlovák dolgozókat is vár az osztrákok mellett a most kibővített parndorfi bevásárlóközpont.
Tenerife, egy igazi életérzés
A Kanári-szigetekről általában a pálmafás strandok és a jó idő jut először eszünkbe. Pedig a sziget több ennél.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek