oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. január 02. 06:45,  Keserédes hazaköltözés Ausztriából 245 komment

2017. január 02. 06:45 Határátkelő

Keserédes hazaköltözés Ausztriából

Hazaköltözni (pláne több évtized után) nem is olyan könnyű, mint azt esetleg elképzeli az ember. Sok minden más, mint amilyennek emlékszik, és a hétköznapok apró bosszúságai is felnagyítódnak, nem hiába mondják, hogy a visszaköltözés legalább akkora kultúrsokk, mint az elmenetel. Azt hiszem, erre példa Nándor története is.

magyarorszag_balaton_nadas_foto_pixabay_com_steve001.jpg

„Három évig tököltem, mit csináljak, 36 év után Ausztriát otthagyni nem könnyű. A város az enyém volt, nincs ház, ahol ne dolgoztam volna, 200 000 embert ismertem és a cégemet is ismerték-

A haverok, a csajok, a klubok, a majdnem fiatalságom, az utcák, a lámpák, a hatalmas garázsom, a rengeteg autóm és motorom – mind mint a mágnes, ott tartottak.

Igen ám, de közben 20 éve vettem a Balatonon egy kis házat, tökéletesen megcsináltam, padlófűtés, szigetelés, víz, gáz, csatornázás, madáretetők – élvezem, hogy a déli fekvés miatt reggeltől estig napsütés van, ezer madárral, csenddel, nyugalommal. Semmi forgalom, se villamos, se busz.

Üvöltözni szerettem volna

Végül három év után eldöntöttem, hogy ide költözök. Az autót lehonosíttattam, két hónapig veszekedtem a magyarországi biztosítóval, mert nem akarták elfogadni a 36 évi balesetmentes vezetésemet és a biztosításom.

Háromszor hoztam különböző biztosítóktól igazolást, hogy a 00-ás legalacsonyabb szinten vagyok, mire két hónap után elfogadták. Újabb ősz hajszálak jelentek meg a hajamban.

Majdnem minden hivatalnál üvöltözni szerettem volna, érthetetlen magyar szavakat kellett tanulnom, gonoszkodó emberek tucatjával találkoztam, és éreztem a rossz kisugárzást.

Csak pár dolog: elmentem egy borkiállításra, de annyira feje tetejére állították a szervezést, hogy nem is értettem, amikor a borokat bemutatták.

Vettem magyar mobilt, két hét után egy ismerős a faluból felhívott, hazugsággal kezdte, hogy a telefonkönyvből vette a számomat, és milyen hatalmas szerencsém van, de kellenének az adataim - adatokat akart halászni, de azonnal megismertem a hangját, kiakadtam.

A költözés miatt vettem egy nagy belső terű dízelautót, ami a magyar benzintől üzemanyagtól újabban nem indul. Visszamentem az ausztriai szervízbe, ahol kiolvasták a hibakódokat, amik semmit nem mutattak, tehát a benzin a ludas. Állítólag belekeverik az eladhatatlan szarságokat, én viszont nem tudok Ausztriába járni tankolni.

Mindenki okosabb

Egy magyar madaras fórumon egyszer beírtam, hogy mennyi madaram jön az etetőkre, és hogy egy alkalommal egy vércse is berepült. Többen megtámadtak, hogy az karvaly volt… nem is a madárfajtája a lényeg, hanem hogy azonnal megtámadják az embert, gonoszok, vitára, ugrásra készek, egy rossz szó, és belekötnek az emberbe. Ők az okosak, ők itt voltak nálam a kertben, és látták a madarat…

Mindez az egész országra érvényes, ez az én jobb vagyok, okosabb vagyok, majd én megmutatom stílus.

Amikor a gyors autómmal jöttem le a Balatonra, egy kis Suzuki a beláthatatlan jobbkanyarban 1 km/órás sebességkülönbséggel beelőzött.. majd ő megmutatja a hülye Porschésnak.

A legtöbb magyarra jellemző, hogy mindent megmagyaráz! Az a szó, hogy „mert” a legtöbbet használt.

A kőműves megmagyarázza, miért lett ferde a fal, a szerelő megmagyarázza, miért nem működik valami, de a pénzt elveszik. Számla? Ugyan, miről beszélünk? Többszázezer forintot fizettem, de semmi számla sehol.

A bankban primitívek, barátságtalanok, minden alkalommal más és más személyhez kell a szám húzása után mennem, akiknek elölről mindent el kell magyaráznom, mit, mikor és miért akarok.

Ausztriában ugyanaz az ember volt a bankos ügyintézőm évtizedekig, egyetlen telefon elég volt, és a dolog el volt intézve. Itt?? Semmi segítő infomációt nem kapok, ha szeretnék valakihez menni, akkor tovább küldenek, stb.

Reggel felébredek, bekapcsolom a rádiót, az első szó: probléma. Azonnal kikapcsoltam. Egyfolytában Erdélyről dumálnak (ami tudomásom szerint sosem volt Magyarország, mindig önállóságra, függetlenségre vágyakoztak), de minket ugródeszkának használtak, a papírok után azonnal mentek Németországba dolgozni.

Lehet, hogy megbántam?

Más itt minden, még a politika is. A kert és a jó levegő, ami vígasztal, és a csend, amúgy Magyarország nehezen elviselhető.

Ami még hiányozni fog, hogy otthon volt egy repülőtér, egy gondolat, és már repültem is a világba. Innen valahova eljutni egy extra kaland lesz, pedig most lenne időm, és pénzem, így kicsit bezártnak érzem magam.

Hát nagyjából ennyi. Viszont hála a multiknak, az élelmiszerellátás jó.

Lehet, hogy megbántam a költözést? Már nem sok van hátra, mindegy – majd kialakul.”

HÍRMONDÓ

Flór Ferenccel állítaná meg az elvándorlást a kormány

Flór Ferenc nem egy szupermen, mégis abban bízik a magyar kormány, hogy majd visszafogja az elvándorlást.

Lazítással menekülne meg az öngyilkos ország

A péntek lehet a kulcsnap, ami megmenti rengeteg japán életét. Vagy nem.

A világ egyik legdrágább utcája

Egy olyan utca ez, ahol 6 milliárd forint alatt ne is álmodozz arról, hogy lakásod lehet. Aligha sokkol bárkit is, hogy hol található.

(Fotó: pixabay.com/Steve001)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7512089459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2017.01.02. 07:03:11

Szerintem is karvaly volt.

adg 2017.01.02. 07:08:10

"vettem egy nagy belső terű dízelautót, ami a magyar benzintől újabban nem indul"

Javasolnam a gazolaj hasznalatat, dizelekbe az jobb. A tobbi sokszazezer magyarorszagi dizel is gazolajjal jar. :)

Taxomükke (UK) 2017.01.02. 07:15:12

@adg: En inkabb solyomnak gondolnam...

noflex 2017.01.02. 07:43:44

Marhaságneznantörténet! Dízelbe benzint mi? Gratulálok...

Határátkelő 2017.01.02. 07:45:04

@noflex: @adg: Úgy látom, ez többeknek szemet szúrt, úgyhogy átjavítottam üzemanyagra. :)

puhacica 2017.01.02. 08:48:40

nahat... ez azert kritikan aluli volt. :D

Golf2 2017.01.02. 08:52:32

Nem nyafogni,visszamenni oda ahol még többségben a vērcsêk.

Dragonlady (Bp, Hun) 2017.01.02. 08:56:17

Hú mit fog kapni ma csorikam :-(

Hari Seldon 2 2017.01.02. 08:58:31

"Ők az okosak, ők itt voltak nálam a kertben, és látták a madarat…

Mindez az egész országra érvényes, ez az én jobb vagyok, okosabb vagyok, majd én megmutatom stílus."

Hogy kicsit szarkaszmussal kezdjem az új évet:

Mi is mindent jobban tudunk... :-)
Jobban tudjuk a madarakat, a dízel autókat...
A borokat még nem elemeztük ki... - majd azt is jobban fogjuk tudni.

Komolyra fordítva a szót:
Azt gondolom, hogy először inklább kétlaki életet kellett volna kipróbálni. Kicsit kiismerni a Magyarországi változásokat. 50 valahány évesen, az ember szeretne-e megszokni egy másik helyen. (nem mindenki bírja)

- Boldog új évet mindenkinek. -

Buchhalter 2017.01.02. 08:59:36

@Dragonlady (Bp, Hun): és miért csóri??Kritikán aluli haza köpködés.Itthon fú de szar minden.Akkor vissza lehet menni.Lehet sógoréknál minden tökéletes?

Liba Tóni 2017.01.02. 09:02:10

Hát 36 év balesetmentes vezetés után Ausztriában eljutottál odáig, hogy vettél egy dízel autót és aztán a magyar benzintől nem indul :D Hát nem is tudom, hogy miért.... Biztos mi itthon felnőttek vagyunk a probléma, hogy mindig mindent meg akarunk magyarázni... :D

"A költözés miatt vettem egy nagy belső terű dízelautót, ami a magyar benzintől üzemanyagtól újabban nem indul. Visszamentem az ausztriai szervízbe, ahol kiolvasták a hibakódokat, amik semmit nem mutattak, tehát a benzin a ludas."

Dragonlady (Bp, Hun) 2017.01.02. 09:05:55

@Buchhalter: ó azt egy szóval se mondtam h nem fogja megérdemeln amit kap.
Nagyon fura ha egy felnőtt ember ennyire törékeny és a mindennapi kellemetlenségek és konfliktusok ennyire kiboritjak.

Buchhalter 2017.01.02. 09:11:39

@Dragonlady (Bp, Hun): mivel családról nem ír,sok minden érthető.

Taxomükke (UK) 2017.01.02. 09:18:29

Szerintem kitalalt sztori, mostanaban nagyon keves volt a komment, kell a kattintasszam...
:)))))

Irbisz 2017.01.02. 09:34:06

@Dragonlady (Bp, Hun):
De megis, miert kapna ezert?
36 ev Ausztria utan jo hogy igy erzi magat, mert ez a napi realitas, csak hat 1980-ota kint volt- mellbevagta a különbseg.
Szerintem nem tulzott semmit, en otthon is igy ereztem sok mindent, csak hat mivel a mindennapok voltak ilyenek, csak zavart, de nem ert meglepeteskent.

Irbisz 2017.01.02. 09:35:51

@Taxomükke (UK):
Ja, lehetseges hogy kamu sztori, de kitalacionak nagyon hihetetlen, hogy valaki befutott osztrak joletböl 36 ev utan hazamegy orbanisztanba, ehhez mar elörehaladott agylagyulas kell.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.01.02. 09:35:53

@Taxomükke (UK): Örülök, hogy ezt nem nekem kellett leírnom elsőre.

@Határátkelő: Lehet tudni, hogy a posztoló mennyi idős? Így másodszori elolvasásra a nyugdíjas éveit taposó vki lehet. Ami nekem furcsa, hogy úgy ír a magyar közállapotokról mintha most csöppent vissza volna 36 év után holott korábban írta, hogy húsz éve vette a nyaralót tehát sanszosan rendszeresen jár Magyarországra. Az nekem külön furcsa, hogy ennyi kint lét után vkinek az szúr fület, hogy miről beszélnek a rádióban és ez nem is közömbös neki. Az már csak puszta véletlen lehet megint csak, hogy a "sosem tartoztak hozzánk" meg az "ugródeszkázás" tipikusan libsi érvelés.

bontottcsirke 2017.01.02. 09:38:19

1. Ausztriából Magyarországra költözni olyan, mint Floridából Albániába, fogadd gratulációmat.

2. Ha már itt vagy tudd meg ez a Balkán része, a rómaiak is csak Pannóniáig gondolták komolyan.

3 Szólhattál volna előbb és cserélhettünk volna én kimegyek az Alpokba, te meg idejössz a csirkefarhátas-láncdohányos zombikhoz lakni.

RoxyCRX 2017.01.02. 09:38:19

Hehe... Szerintem a legjobb terapia (nekem legalabbis) elmenni magyarorszagra minden evben ket hetet es resztvenni az ottani eletben.... Garantalt hatas hogy a visszakoltozes gondolatanak halvany arnyeka sem fog megjelenni... ;-)

Imre Csizma 2017.01.02. 09:38:21

A hozzászólások bizonyitják,hogy igazat ír!Én csak 25 év után költöztem haza,a családom itthon volt és én is minden hétvégén hazajártam,mégis ugyanazt tapasztaltam,mint ő.Elsősorban a politikai légkör és a borzalmas tájékozatlanság a világ dolgaiban,ami elviselhetetlen.Persze Magyarország szép és ugyanúgy lehetne nagyon jó hely,mint Nyugat -Európa,csak a züllött és aljas politikai vezetést kéne lecserélni.

Határátkelő 2017.01.02. 09:39:59

@Taxomükke (UK): Ja, ja, és az összes kommentet is én írom, tudom. :)))

Határátkelő 2017.01.02. 09:43:20

@flash.gordon: Nem tudom, milyen idős, de gondolom már nyugdíjas lehet.

Egyébként teljesen más hazajárni, és megint más, amikor visszaköltözöl. Nekem is van olyan ismerősöm, aki rendszeresen járt haza Magyarországra, követte a híreket, stb., mégis besokkolta, amikor el kellett menni ügyeket intézni, vagy amikor kiderült, hogy milyen rohadt nehézkes (volt legalábbis pár éve, most nem tudom) magyar pre-paid mobilt beszerezni, hogy csak egy példát mondjak.

Beriman 2017.01.02. 09:43:42

BUÉK :)

Nekem ennyi is elég volt "A város az enyém volt, nincs ház, ahol ne dolgoztam volna, 200 000 embert ismertem és a cégemet is ismerték-"

ezen el lehetne gondolkozni...de érdemes?

Lógás Hugó 2017.01.02. 09:43:59

Szerintem pont olvastam ezt a karvalyos dolgot....
Nem volt az támadás ahhoz képest ahogy visszaválaszolt....
Persze nem 100% hogy ez a hozzászólás volt

forum.index.hu/Article/jumpTree?a=142025618&t=9088064

Beriman 2017.01.02. 10:04:29

Ez lehet szomorú befejezés,

"Lehet, hogy megbántam a költözést? Már nem sok van hátra, mindegy – majd kialakul.”

Jobbulást :)

Csodabogár 2017.01.02. 10:32:30

Jaj de boldog vagyok! 30 év után, haza költözni nyugdíjasként maga volt,a mennyország. Hivatalos ügyek sokkal simábban mentek mint gondoltuk. De nem csak én vagyok a szerencse lánya, hanem sok ismerős is, aki hasonló uton járt. Bizony Emberem is 43 év után költözött haza Amerikából. Közben talán kétszer volt itthon. Ő is örül, hogy itthon lehet. A poszt írónak csak valamelyik politikust tudom idézni, aki szerint nem kötelező itt élni, el lehet menni.
Valahogy nekem az egész posztban nem stimmel valami, de totál érdektelen. Kár lenne az időért, ízekre szedni a posztot, majd megteszik mások.

Herr Géza 2017.01.02. 10:35:28

Uramjézus... Kedves HÁ, ezt meg honnan sikerült???? Csak egy icipici kekeckedést:
"Más itt minden, még a politika is." Ja, azért hívják az országot Magyarországnak, különben Ausztria lenne a román határig.

"A kert és a jó levegő, ami vígasztal, és a csend..." Mutassak pár csücskét Ausztriának, ahol csend van és jó levegő?

"Ami még hiányozni fog, hogy otthon volt egy repülőtér, egy gondolat, és már repültem is a világba. Innen valahova eljutni egy extra kaland lesz, pedig most lenne időm, és pénzem, így kicsit bezártnak érzem magam." Hát itt a gondolat után el kell menni Ferihegyig (a Porschéval gyorsan megy ám), aztán lehet repülni a világba.... Mondjuk egy térkép tanulmányozásával ez hamarabb is kiderült volna.
Atyaisten, mik vannak! :)))))

Beriman 2017.01.02. 10:42:49

Lehet, hogy majd írok, mondjuk arról, hogy én most költözök a családommal németbe, nekem elég volt idehaza, pedig már jóval az 50 éven túl vagyok.

Beriman 2017.01.02. 10:42:52

Amúgy Üdv mindenkinek, már régen jártam itt és a régi nikkem se él, ezért ez az új. Lehet ki tudjátok találni, hogy ki vagyok :)

imres 2017.01.02. 11:12:50

Te sem vagy különb... sajnos. Pont ugyanaz a mentalitás, mint amit szóvá teszel.
Rosszul tudod. Erdély ugyanis évszázadokig Magyarország része volt. No persze, ha ebből indulsz ki akkor, amikor kioktatnak, akkor azt hiszem, nem neked van igazad. Mint ahogy a banki tapasztalataidat sem írom alá. Engem szívélyesen fogadnak és kedvesen kiszolgálnak.
Az erdélyi betoldásig olvastam. Tovább nem láttam értelmét.
Javaslom, tanulmányozd Magyarország és Erdély történelmét! Rád fér!

01234567 2017.01.02. 11:17:44

Miután lefordítottam magyarról, magyarra az írást megértettem az íróját. És szerintem hozott egy rossz döntést amiért egyedül csak magát hibáztathatja. Amit Erdélyről ír részben marhaság. 1526-ig a Magyar Királyság része volt, igaz IV. Bélától önálló közigazgatási egységként.(de nem autonómiával). 1525-1867-ig előbb önálló fejedelemségként(igazából török hűbér), majd a Habsburg birodalom autonóm tartományaként létezett. Ha már Nagy Magyarország, engem a horvátok bekebelezése zavar, kb. olyan mint ha lenne ilyen Nagy Ausztria térkép amin mi nem vagyunk jelölve.Egyébként csak itt hiszik hogy minden határon túli magyar álma az anyaország, igen is pont Erdélyben, de bizony a Vajdaságban és Kárpátalján is sokan az autonómiában, vagy saját földrajzi egységük önálló államnak álmodásában képzelik el a helyzetük legjobb megoldását. És ebben bizony sok helyi szerb, román, ruszin-ukrán is partner lenne.
Még az írásról: személyes tapasztalat, az osztrák és a magyar ügyintézés ég és föld, a magyar és az osztrák szolgáltatóipar is ég és föld, és igen negatív, lehúzó, szinte elmebeteg közeg van nálunk, a politika és a társadalom egy fertő. És még is. Én is hazajöttem, mert ez a hazám, a honvágy hazahozott Ezt ugyan hogyan magyarázhatnám meg a sok vérturulnagymagyarországmatricástetkós okosnak, akiknek legtöbbje turistaként ha volt "5percet" nyugaton és életében soha nem volt nyitott semmire.Szerintük ők a magyarok, amit avval definiálnak hogy utálnak mindenki mást kivéve a lengyeleket. Bár most már az oroszt is kezdik megszeretni.

Shanarey 2017.01.02. 11:28:56

36 év után,hazaköltözni?
Minek?

Erdélyt emlegetni nem jó ötlet, mert jönnek a turul mániás magyarok.
Erdély, az olyan mint a levágott láb, soha se fog visszanőni, de lehet rajta görcsölni, hogy milyen jó lenne. Ennek kb annyi értelme van mint ama bizonyos Alfonzó kabaréban: ' Hely ha az én galambocskám, ezt megérhette volna....... A választ mindenki ismeri.

Ha nem:

youtu.be/HWkXkR2yeL0?t=798

Csodabogár 2017.01.02. 11:29:44

@Beriman: Nos, csak érezd jól magad "németbe" én ugyan inkább Németországba mennék, de hát izlések és pofonok...:-))

Beriman 2017.01.02. 11:42:07

@Csodabogár: Hát te meg mit olvastál? hehe :) Kávé megvolt??

SzZoole 2017.01.02. 12:03:33

@Beriman: enyibol nem tudjuk kitalani,hogy ki voltal/lennel,talan ha elmondanad

Beriman 2017.01.02. 12:07:33

@Zoole[uk]: Tipp: Az Amazonnál voltam és írtam anno róla :)

Másról is. Ennyinek elégnek kell lenni :)

SzZoole 2017.01.02. 12:10:07

@Beriman: hol voltal az Amazonnal?

Beriman 2017.01.02. 12:17:50

Ez volt az utolsó avatár képem

SzZoole 2017.01.02. 12:37:11

@Beriman: ja emlekszem a raktaros sztori

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2017.01.02. 12:55:32

Üdv Magyarországon :D Amúgy szerintem sas volt és a posztoló hülye! :D

Lucifer Morningstar 2017.01.02. 12:55:47

Tudom, hogy az igazság nem megy át a cenzoron, de mindegy.

A te falud Vecsés lenne. Közel a reptér, oda repülsz ahová akarsz.
Nem kotorok utána mert annyit aztán végképp nem ér ez a blog, de kétlem, hogy a magyar ember, és Magyarország lenne a felelős azért, hogy a Balaton mellett nincs minden faluban nemzetközi repülőtér. Erősen valószínűtlen, hogy osztrákiában lenne, eddig mázlid volt, hogy közel laktál a reptérhez.
Az, hogy neked esnek az nem azért van, mert a magyar ilyen, hanem azért, mert hülyeséget írsz.

Tökacskó 2017.01.02. 12:56:16

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a cikk egy aktuális Magyarország fikázás csak.
Lehet, hogy egy "kicsit savanyúbb, egy kicsit sárgább" minden mint nyugaton vagy Ausztriában, de ekkora különbség nincs.
Érdekes, hogy mindenki packázik a cikk írójával, és mindenki hibás, legyen az a biztosító, banktisztviselő, szomszéd, iparos, a mobilszolgáltató, a kommentelő, az autós...még a benzin (üzemanyag) is. :)))
Számomra túl sok ebben a cikkben a kamu....vagy legalábbis a jókora ferdítés...

arncht 2017.01.02. 12:56:26

A mentalitasrol... a cikkiroban eros lehet a magyar ver, mert mindenben a rosszat latja :) igy nem igazan ertem, miert keri ezt mason szamon.

Mi pont forditva csinaljuk... negy eve koltoztem/unk ausztriaba. De hogy itt jobb lenne minden? A fenet. Atlagban, es anyagilag jobb. De valami igenis jobb otthon, es minden kezdet nehez.

A becsi hivatali ugyintezes konretan katasztrofa (finanzamttal az elen). Az osztrakok sokszor baratsagtalanok, es idegengyulolok. A hires toleralizmusuk kifullad abban, hogy szarnak a masikra, pedig ez ket kulonbozo fogalom. A willhabenen hirdettem par dolgot, 20 ev alatt nem vagtak at annyiszor, mint itt fel ev alatt. A becsi erste bank pl kituno, de a salzburgi raiffeisen az egyik legrosszabb, amivel dolgom volt. Gyakran udvariatlanok, onzoek, nem foglalkoznak a masikkal. Eleg csak elmenni egy magyar meg egy osztrak jatszoterre... itt kezdodik, igy a felnotteken sem lehet csodalkozni. Szoval ha csak az embereken mulna en szivesen visszamennek, de otthon nem tudnam egyedul eltartani a csaladomat, es nem is tervezzuk azt, hogy itt fogunk megoregedni. A fiam biztos mashogy fogja latni a dolgokat.

Szoval itt is sok a negativum, de van sok pozitivum is, es huzni kell egyenleget, hogy megeri e.

Az illetonek azt javaslom inkabb nezzen egy huttet vhol az osztrak alpokban, ott az ovei kozott lehet. Mert, hogy nem erzi mar magat magyarnak, az is biztos. Szerintem egy olyan vilagrol almodik, ami mar reg eltunt, lehet a mi magyarorszagunk is elfog, ahova majd visszakoltoznenk.

StanLee · https://newsroll.net 2017.01.02. 12:56:51

Nagyon gyenge poszt lett. Mar unom, hogy mindenki sapitozik a magyar politikai elet miatt, meg mennyire kibirhatatlan a hazai letezes a politika miatt.

Engem meg elfog a hanyas a nemet politikusoktol, ma reggel is olvasom, hogy az egyik zold politikusasszonysag szerint jogtalanul negativ profilozott a rendorseg szombat este Kolnben, amikor a csapatostul erkezo eszak-afrikai ferfiakat ellenoriztek majd hazakuldtek oket. Vagy ott van a masik, valami baloldai politikus, aki szerint a hajlektalant Berlinben felgyujto sihedereket nem megbuntetni kell, hanem meg jobban oda kellene rajuk figyelni es megerteni, mennyire nehez gyerekkoruk volt, azert viselkednek ugy, ahogy.

Oszinten, azok akik itt vannak Nemetorszagban, ezt a fajta politizalast tartjak jonak, de a magyartol meg ki vannak akadva? pfff...

marczy 2017.01.02. 12:57:01

36 éve itt Magyarországon még bőven-bőven kommunizmus volt, és amit történelem címén akkoriban belénk pottyantottak, az tömény hazugság volt. Évtizedekig tilos volt Erdélyről beszélni, és akiknek nem éltek kint rokonaik, csodálkoztak Nagyváradra átmenve, hogy ezek a "románok" milyen jól beszélnek magyarul. Nekem szerencsém volt, mert 6. osztályban már utolért a rendszerváltásnak nevezett újabb hazugság.

Bicepsz Elek77 2017.01.02. 12:57:21

A nagy kerdes, hogy kik es miert is jonnek vissza Magyarországra???
Hat mert itt
1, Az a penz sokkal tobbet er meg mindig, mint Ausztriában/USAban/Angliaban
2, Externa Hungaria non est vita sic est vita non est ita!!! Mi a honvagy oka? Az, hogy kb 50% alatt van, aki kepes azon kulturalis szokasokat atvenni, ami ott van. Nyugaton sok minden jo, de nagyfoku a primitivseg, elzarkozas, etikai konfliktus(ha nem is fegyveres).
Ha valakinek nem sikerül a pereputtyot is kivinnie, akkor sokszor elege lesz, hiaba a tobb penz, ha nincs normális csalad, rokonsag, barati kor vagy munka(=szabad hetvege, h-p 8-17).
A legtöbben ezert jonnek vissza(=honvagy).

**mimi** 2017.01.02. 13:00:19

Szerintem gyorsan menj vissza!

bpetya75 2017.01.02. 13:09:27

@Lógás Hugó:

Igazad lesz, legalább is porsches témákhoz is hozzászólt.

Tipikusan a gerenda és a szálka esete. Rendesen helikopter az öreg.

P.Elliot 2017.01.02. 13:35:44

Ha ennyire nem jott be akkor vissza kell koltozni, gondolom a fiatalkori emlekek vittek haza aztan igy jart...Kertet es madarakat talal masutt is. Ha en akarnek hazakoltozni engem nem lepne meg semmi mert itt olvastam eleget ahhoz hogy feloltsem a harci mezt es kiverekedjem magamnak az ugyintezkedesekkel kapcsolatos dolgokat sirankozas nelkul es meg csak nem is duhongnek, ez van, tudtam hogy ez van, na es.
Meg valahogy hiszek abban is hogy jo kepet kell vagni a dolgokhoz, nem kell feltetlenul nekiesni az ugyintezonek, kedvesen is lehet kerni, beszelni, megbeszelni hogy mit is lehet csinalni, valaha fiatal koromban sem ment minden siman otthon a hivatalokban, akkor is kedvesen, nyugodtan beszeltem, azota ez plane itt rogzult bennem, miert is valtoznek ezen.
Ha a posztolo ezt nem tudja felvenni akkor jobb ha visszakoltozik hogy ne legyenek tovabbi kellemetlen elmenyei.
Gondolom az a balatoni haz visszaviszi a fiatalkori emlekekbe azert ment haza, kicsit elfogadobbnak kell lenni aztan jobban megy minden. Alkalmazkodni kell fokeppen...majd jobb lesz.

gabors 2017.01.02. 13:52:00

"és éreztem a rossz kisugárzást."

na itt kellett volna megallni .. balatonra mehettel volna amikor akarsz de koltozni ?? koltozzon a fecske !!!

gabors 2017.01.02. 13:53:15

@Taxomükke (UK): vadasz lesz ez !!! (hagyma hatha itt is van less)....

gabors 2017.01.02. 13:54:09

@Határátkelő: Úgy látom, ez többeknek szemet szúrt, úgyhogy átjavítottam üzemanyagra. :)

ez nem ervenyes es CSALAS !!!

tomasszo 2017.01.02. 13:54:42

nekem tetszik a kép.
pecázni vajon itt jobb, vagy ott?

gabors 2017.01.02. 13:58:47

@marczy: "Évtizedekig tilos volt Erdélyről beszélni," ez kokemeny hazugsag !! roman vagy-e ???

36 evvel ezelott 1980 irtunk ... es nem volt tilos semmirol sem beszelni ... jottek rokonok erdelybol es mi is mentunk ... Nagyvaradra peldaul !!

gabors 2017.01.02. 14:00:59

@Bicepsz Elek77: "Nyugaton sok minden jo, de nagyfoku a primitivseg, elzarkozas, etikai konfliktus"

bocs de hol eltel eletvitelszeruren es meddig hogy igy osztod az eszt ... 6 honap valahol nemetben ???????????

morph on deer 2017.01.02. 14:21:51

@vacsad:
"Amúgy szerintem sas volt.."

Egyébként TURUL volt, mert én jobban tudom, és mert csak!-))
Nem lehetsz te is ilyen "idegenszivű" és a "nemzeti" ornitológi ellensége..!
Nahát!
;)))

Taxomükke (UK) 2017.01.02. 14:23:55

@vacsad: De az is lehet, hogy turul volt.

bpetya75 2017.01.02. 14:31:48

@morph on deer:

Amúgy (igen nagy valószínűséggel) ez volt az a nagy betámadás:

1754 Creative Commons License 2016-12-09 19:41:11 44627
nyugi
nalam is 2 hetig semmi mozgas, de ma mar megjöttek es örületek vannak . igaz csak a magra mennek, a golyot kevesebben tamadjak .
hamarosan megyek keszthelyre friss magert es golyoert, aztan tombolhat a tel, meg sült --igen megsült-- sütötököt is rakok ki, mindent megtamadnak, elsötetül az eg amikor megerkeznek :)))))
viszont,: egy vercse is felfedezte a tömeget es 1 mm-re a Thujak felett zuhanorepülessel bezugat a kertbe derekmagassagban elhuz. Ilyenkor , ezutan felora szünet lesz :)))

Ladybee Creative Commons License 2016-12-09 21:53:16 44630
Mármint a karvaly. :-)

1754 Creative Commons License 2016-12-10 10:02:36 44634
teljesen mindegy, nem kellene ennyire a fingot füreszelned...
majd legközelebb megallitom, es m,egkerdem töle , hogy, Karvaly vagy, vagy vercse ?

SzZoole 2017.01.02. 14:32:48

@Taxomükke (UK): nem griff volt:)))
Amugy milyen madar az a turul,há-turul?:))

P.Elliot 2017.01.02. 14:43:22

@Zoole[uk]: Mintha valahol azt olvastam volna hogy igazabol keselyu volt a turul de igazabol senki nem tudja.

P.Elliot 2017.01.02. 14:44:30

@P.Elliot: Vegyuk akkor ugy hogy a posztolonak turulja volt, hehehe...
Most nem otet nevetem ki csak mulatok a madarfelsorolason hogy mi lehetett...

Beriman 2017.01.02. 14:45:22

@diggerdriver: Szia Digger :) nem, inkább "Imreapó" :)

2017.01.02. 14:45:28

szegény még nem szembesült a magyar egészségüggyel, ha beteg lesz. óriási baklövést követett el. ha egy osztrák, német nyugdíjas tudott itt nyaralót venni, úgy ő is, és ha úgy alakul, vissza tudott menni oda, ahol leélte élete nagyobb részét. drága, és ostoba érzelgősség volt.

porthosz 2017.01.02. 14:45:55

Ez a poszt szerintem kitaláció. Egyszerüen hemzseg a logikai hibáktól.

20 éve van magyarországon nyaralója, amit állítása szerint folyamatosan felújítgat (tehát jár errefelé), ráadásul a szomszédos ausztriában lakik, ehhez képest olyan "elképesztő" sztorik vannak felsorolva mintha minimum az antarktiszon töltötte volna az elmúlt 30 évet számítógép, tévé és rádió nélkül és most előszőr csodálkozna rá a világra.

A benzinnel menő dizel még hagyján (bár szeretnék én ilyen autót), de hogy kiolvasták a hibakódokat amik nem mutattak semmit... Ha van hibakód az már maga mutatja a hibát, mi az hogy nem mutattak semmit...

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2017.01.02. 14:46:00

@morph on deer: Biztos hogy nem turul volt és te is hülye vagy! + egy kétséges eredetű link a turulok párzási szokásiról a finnugor származás tükrében

qwertzu 2017.01.02. 14:46:11

A szar az üzemanyagig olvastam. Na hagyjál a hülyeséggel.

Jakab.gipsz 2017.01.02. 14:46:44

Csak a szokásos libsi blab-labla, jaj de szar hely Magyarország.

űl a fotel blabla és kiagyalja, rugdossuk meg a magyarokat, menjetek a p-ba, nyavalyogni és főleg tanácsokat osztogatni.

Beriman 2017.01.02. 14:46:54

@Határátkelő: Hali, kérdezem, hogy az a rögtön látható bejegyzés hogy működik, úgy mint rég?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.02. 14:59:19

A probléma gyökere egészen egyszerű: a poszt-toló túlságosan hamar, korán költözött vissza Magyarországra.Lehet, hogy várni kell vele még 30 évet.Vagy még 130-at...

elvándorlás megállítása: nem Flór Ferenc kell ide, hanem Deák Ferenc.Még hozzá sok-sok nettó Deák Ferenc...Mindenféle szakmában.Ez az egy, ami megállítja az elvándorlást...
Ahogy a hajhullást is csak a padló állítja meg...
:D

Amúgy meg lesz itt ma komment rendesen, vagy egy olyan tippem... :D

Shaktee 2017.01.02. 15:07:48

@Beriman: Ez engem is érdekelne.

SzZoole 2017.01.02. 15:16:38

@P.Elliot: az is lehet,hogy a boldogsag kekmadara volt:)

SzZoole 2017.01.02. 15:20:25

@Beriman: @rebel rebel: ez ecceru,irni kell a Hataratkelokukacponthura egy megigeremhogyjoleszek levelet es rakerultok a vájtlistara:))

P.Elliot 2017.01.02. 15:24:27

@Zoole[uk]: Na, ez volt eddig a legjobb meghatarozas, hehehe....
Tud valaki jobbat?

Advanced Flight 2017.01.02. 15:35:18

@P.Elliot: igazából az a kerecsensólyom.

Advanced Flight 2017.01.02. 15:35:32

"érthetetlen magyar szavakat kellett tanulnom,"

"de annyira feje tetejére állították a szervezést, hogy nem is értettem, amikor a borokat bemutatták."

"egy alkalommal egy vércse is berepült. Többen megtámadtak, hogy az karvaly volt"

"egy kis Suzuki a beláthatatlan jobbkanyarban 1 km/órás sebességkülönbséggel beelőzött."

Szegény poszter....hazajön 30 év után és azt hiszi, mindenki oda meg vissza lesz tőle, hogy itt a gazdag, félig osztrák magyar, és a fél falu hasra borul előtte. Azért ez már nem a 80-as évek.

Dikusz 2017.01.02. 15:51:14

@Zoole[uk]: nem akarom elhinni, hogy ezt tapasztalatból írod. Ugye nem? :))))))

Arcade Macho 2017.01.02. 15:55:28

tehat hogy kepbe legyek...

porsevel cammog oszt serelmezi amikor a nyuzugi stift legyorsulja? a magyar KRESZ szerint akit eloznek annak elo kell segitenie az elozest!!!

a masik erdekesseg hogy szepen felujitott egy balatoni nyaralot es akkor nem latta milyenek a mesterek, csak amikor hazakoltozott, akkor ezt meg hogy?

Dikusz 2017.01.02. 15:58:14

@gabors: nem vonom kétségbe, hogy valóban így volt. De hadd írjam le a saját tapasztalatomat, ami miatt én nem így gondolom:
1985-ben jártam Romániában először, az egyik szálláshelyünk épp Nagyváradon volt. Amikor a városba értünk, kaptunk egy "idegenvezetőt", hogy segítse a tájékozódásunkat. Hátul ült a buszon, azt figyelte miről beszélgetünk, és mit olvasunk.

2017.01.02. 16:11:54

Néha, amikor az ember olvas egy könyvet, áttűnni látszik az író világlátása, ami, gondolom (hacsak nem szándékosan csinálja), egy írói hiba, végtére is maga az író személye tök érdektelen.

Például aki a sógunt írta, james clavell, úgy tűnik, főleg a jót vette észre az emberekben. Az ő karakterei is gyűlölködnek, meg szervezkednek egymás ellen, olykor meg is ölik egymást, de amikor látjuk a gondolataikat, mindig bókokat (is) gondolnak a másikról. Például hogy a rossebit, micsoda remek lovas ez a fickó, milyen kár, hogy meg kell ölnöm.

Ellenpontnak ott a "megyek utánad", grecsó krisztián (bár ezzel kapcsolatban fenntartom a tévedés jogát, mert csak ezt az egyet olvastam tőle), az ő főszereplője meg mindenkiben a rosszat látja. Lehet, hogy a legjobb barátja, vagy a szerelme vagy akárkije, de mindig gondol róla rosszat is.

És itt a posztból látszik, hogy ez a beépített kis szemüveg mennyire meg tudja mérgezni az ember életét. Petya bácsi betette a karvalyos hozzászólás linkjét, teljesen ártalmatlannak tűnik, ahogy valószínűleg a suzukis sem azért előzte meg, mert bizonyítani akar valamit.

Amennyire emlékszem, anyám mindig azt feltételezte, hogy az emberek első és leggyakoribb reakciója a gúny. Hogy bárhova mész, bármit csinálsz, mindig lesz ott valaki, aki megvet és kinevet téged. Jó nagy marhaság pedig, szerintem az emberek többnyire tök jóindulatúak (persze az is lehet, hogy ez meg az én beépített szemüvegem). Mindenesetre nekem úgy tűnt, hogy az anyámnak a léte baromi nyommasztó, meg beszélgetni vele is nyomasztó, és biztos, hogy a posztoló élete is az (legalábbis ha a fenti poszt nem anomália, hanem tényleg így nézi az emberi kapcsolatokat). Mondjuk ahogy írja: olyan sok már nincs hátra belőle, azt már leüli az ember a vécén.

Szerintem félremennek azok a kommentek, hogy ez egy Mo-ra fújoló írás. Mo. csak a díszlet, a faszi néz ki az életéből, és ezt a nyomasztást látja. Ezt látná máshol is.

Akárhogy is, azt vegyük észre, hogy az ember legnagyobb ellensége a saját elméje. Baromi nagy sz.pás, hogy be vagyunk zárva saját magunkba. Grumpy cat is not amused.

Csodabogár 2017.01.02. 16:18:50

@Taxomükke (UK): Végül is, madár madár, nem mindegy?:-)))

Csodabogár 2017.01.02. 16:25:20

@rebel rebel: Nálam úgy működött, hogy egy idegi, talán 1-2 hétig kommentelgettem, aztán ideírtam, hogy én olyan rendes, szerény és helyes vagyok, ugyan vegyen már föl a HA a rögtön megjelenő kommentelők közé. Aztán így lett.:-)

lezlidzsi84 2017.01.02. 16:31:12

"hanem hogy azonnal megtámadják az embert, gonoszok, vitára, ugrásra készek, egy rossz szó, és belekötnek az emberbe. Ők az okosak, ők itt voltak nálam a kertben, és látták a madarat…"

Ismerős jelenség, jellemzően az okozza, hogy a családjában/barátai között ellenvéleményhez nem szokott ember felmegy egy netes fórumra, magabiztosan kommentel valami hülyeséget, és ott kijavítják, megcáfolják.

Reakció1: "Én a véleményemet írtam, az meg nekem is lehet nem? Bunkó dolog megtámadni az embert a véleményéért."
Reakció2: "nem érted mit írok, te egy funkcionális analfabéta vagy, mint mindenki x kor alatt/Magyarországon/stb."

teleorman 2017.01.02. 16:31:50

De tényleg, ki ez a Nándor? Fa Nándor biztos nem, ő az óceánon van és a szél hajtja, nem a benzin... És tényleg, Magyarországon sok elfuserált dolog van, hánytató politikusból meg alighanem több, mint máshol. De hogy egyetlen tankolás hazavágjon egy dieselmotoros autót (már ha csakugyan nem benzint töltött bele Nándi...), ez azért túlzás. 24 éve hajtok dieselt, egyszer szaladtam bele savazottba, de még 94-ben. Meg jórészt a többi is. Pld. borkiállítás (borfesztivál): jónéhányon voltam, általában elég jók, némelyik esetleg kicsit lehúzós meg akad rossz bor is, de ez még nem a világ vége. Lenne éppen miért nyavalyogni, de ez így inkább valami provokatív marhaság: ha senki nem tiltakozik, akkor ezeknek mindent be lehet adni, mát teljesen feladták.

Csodabogár 2017.01.02. 16:32:40

@Nagy kámpics: Ezzel nagyon egyet értek, csak lusta voltam magam így leírni. Én is ismerek olyanokat, akiket mindenki becsap, kihasznál stb. Ezek, szerintem, önsorsrontó emberek. Én lehet, hogy hülye vagyok meg naiv, de soha nem feltételezem senkiről, hogy rosszindulatu velem szemben. Lehet, hogy talán át is ráznak, de legalább nem gyötröm ilyesmivel magam.

Fruka1 2017.01.02. 16:42:23

Olvasva a posztot azon gondolkodom, a poszt maga elszomorítóbb, vagy némelyik hozzászólás.
Elszomorít a poszt mert ugyan sok benne a túlzás, elírás, pontatlanság ki hogy akarja nevezni, de sajnos sok benne az igazság is egyben, amelyet nem tudunk/akarunk látni és hallani az országunkról, magunkról. Néhányan mintha nem is ebben az országban élnének, és nem azt a filmet látnák nap mint nap, amit úgy hívnak VALÓSÁG. Megsértődnek, mert valaki, egy idős ember, jól-rosszul megírva, de tart egy fajta tükröt elénk ami nyilván nem a teljes igazság, de mindenképpen minimum elgondolkodtató. Az hogy tőlünk nyugatabbra nem minden fenékig tejfel az tiszta sor, de hogy sok minden jobb, jobban működik, szervezettebb, az szerintem nem kérdés és nem vitatéma. Persze ott is van kivétel, meg nyilván egy magyar állampolgárt az osztrák hivatalok nem feltétlenül kezelnek úgy mint egy osztrákot. De ennek is megvan az oka,nem biztos hogy nekünk annyira örülnek a sógorok, hogy miért az egy másik poszt jó címe is lehetne akár....
Erdélyről és az ottani dolgokról is szól a poszt érintőlegesen, van itt is tévedés, sajnos sokat lehetne erről is beszélni, a rengeteg itthoni és főleg negatív tapasztalat okán is, de ez talán nem a Határátkelő témája....így hagyjuk.

Főgebra 2017.01.02. 16:45:56

@Dikusz:
Mi pedig '79-ben voltunk a tengerparton, Costinestiben, a szomszédban volt a Kárpátok géniuszának a nyaralója és a kutya sem törődött velünk! Szabadon, arra jártunk, amerre úri kedvünk tartotta!

Beriman 2017.01.02. 17:09:08

@Dikusz: De, erre :)

Ö legalább válaszolt, de már műkszik :)

SzZoole 2017.01.02. 17:09:40

@Beriman: Na,mar fel is kerultel:)

tanato 2017.01.02. 17:11:58

@Fruka1: Jé újra itt vagy?RÉg olvastalak.mindig örülök ha egy "ősrégi" időközben eltűnt HÁ tag írását látom újra.Ugye te is már 2011 óta rajta vagy a blogon?Ha jól emlékezem persze.
A kommenteddel pedig messzemenően egyetértek.

Golf2 2017.01.02. 17:13:46

Honnan ez a sok agymosott,szépen indul az év...

indygo 2017.01.02. 17:26:21

Ez a poszt egy hazugság.

Pesti 2017.01.02. 17:26:49

Két barátom is hazatért, jóval messzebbről, 36 év után. Mihez kezdtek otthon? -kérdeztem őket elmenetelük előtt. Hosszú lenne a történet, az én kíváncsiságom csak a beilleszkedésre vonatkozott, végeredményben, külföldön lettek érett férfiak, ugyan akkor hazavittek egy az otthoniaktól idegen kultúrát, életstílust, szervezettséget. Egyszerűbben, más élettapasztalattal mentek haza, amivel nincs mit kezdeni hazai körülmények között, ha társaságot, barátot keres viszonylag ídős korban az ember. Rossz állapot, említették, mert le kell ereszkedni problémáik szintjére, ami sokszor elviselhetetlen és nyílván nem lehet sajátos élettapasztalatukkal túl mélyre menni, ha a környezet számára a téma ismeretlen, főleg a konkluziókkal, amelyek türelemre, konszenzusra vonatkoznak. A hazai társadalomban nincsenek ilyen tapasztalataik, ennélfogva nem is gyakorolhatják. Inkább rosszhiszemű, bürokratikus, gyanakvó. De problémájuki nem csak személyes viszonyok kialakításából ered, nem, a bürokrácia, a komplikált ügyintézés ami mellett nem tudnak egy kézlegyintéssel elmenni, s talán egy példa.
Ülök a számítógépem előtt, barátommal a Skypon beszélgetünk. Felmutat egy négy oldalas levelet, amit egy Telekomnak nevezett cégtől kapott, miután tv, internet és telefonszolgálatért folyamodott. Erre felé ezt elintézed telefonon, megmondják, hogy mikor jönnek és légy otthon. Nem, Magyarországon megkapott egy levelet, amiben kétszer is említik a nevét, sőt az Erdlyben élő anyja nevét is, és hosszú magyararázattal mutakoznak be, ami senkit nem érdekel, megigérve, hogy mennyi időn belül számíthat egy szerelő megjelenésére, közlik az aktaszámot, és minden számukra fontos statisztikai adatokat,ami senkit nekm érdekel. Nos, a szerelő nem érkezett meg az adott időn belül, barátom gondolt egyet és egy kisebb szolgáltatót talált két hét elmúltával, itt eztelintézik 3-4 napon belül, minden papírmunka nélkül.
Ez így viszont otthoni gyakorlat, keserves lehet mindenhol találkozni vele, és elhiszem a hazaköltözött honfitársnak, hogy az élelmiszer ellátást tekinti szervezettnek, mert azt külföldről irányítják. Barátaim észrevétele hosszú, de maradnak, mert beszélik a nyelvet, érzelemikben eljutottak oda, hogy hosszú évek tapasztalati kielégíti intellektuális, külföldön szerzett igényeiket. MO-ról közel van a túrizmus érdekes helyei, inkább egy táborhelynek, mint tthonnak tekintik a szülőföldet, aminek emberi és társadalmi felszárkózását jóval esetleges haláluk útánra teszik, mert súlyos kifogásaik vannak szinte az élet minden területéről. Keseregnek a mindent elárasztó politika szakadékon és a végtelen, bizonyíthatatlan pletykákról, ami a korrupciot illeti. Sokszor elintézik egy kézlegyintéssel, az itt mind, korrupt, csak hallani kell miként fogalmaznak. Jó, annak idején megbeszéltük, nem is akartam lebeszélni őket a hazatérésről, de érezhető a csalódásuk, hiányzik az ütem, szemlélet, a megismert logika, a társadalmi türelem, az emberi szeretet békés viszonyai.

Parajpuding 2017.01.02. 17:26:53

Egyszerűen nem tudom, mi visz rá embereket arra, főleg több évtized után, hogy visszaköltözzön ebbe a lerohadó retkes működésképtelen országba.

Lordmotor 2017.01.02. 17:26:55

@Advanced Flight: Valami ilyesmit készültem írni, köszönöm

Jossarian 2017.01.02. 17:27:19

Szerintem meg pulyka volt... Sosem ertettem a posztolohoz hasonlokat, 36 (vagy akarhany) ev utan "haza" koltozik. Miert, eddig nem otthon volt? En sosem koltoznek mashova a megelhetesert jobb eletert. Volt eddig elete egyaltalan? Mi visz ra valakit, hogy idegen helyen eljen evekig? Persze en sem ott elek ahol szulettem, de en "haza" koltoztem, a balkanon sosem voltam otthon. A posztiro meg szidja a balkant de az irasabol kiderul, hogy o tenyleg odatartozik.

Beriman 2017.01.02. 17:36:22

@Zoole[uk]: Hogy hol jártam?

Nos az hosszú és nem kellemes történet, de a kitartás meghozta a gyümölcsös kosarat. Bayor földön telepedtem le, ahol jó munkát is sikerült kapni és mint írtam megyünk a családdal ki. Egy évig tartott mire megint megalapoztuk a jövőnket, ez az időszak nem volt kellemes, de most úgy érezzük, hogy megérte a kitartás. Magyarország szép hely (de van szebb is) tudom, de ami itt van az katasztrófa. Az embereket már rég nem becsülik meg és az összetartás is nagyon gyenge, így még lesz pár év sínylődés, ahogy látom.

SzZoole 2017.01.02. 17:43:41

@Beriman: szerintem irj egy posztot errol,kar lenne commentekben szet tordelni a tortenetet....
Ez nem fenyegetes volt,csak egy keres:))

Beriman 2017.01.02. 17:45:16

@Zoole[uk]: Már gondolkoztam, hogy írni kellene, majd összeszedem :)

Lehet nem is kíváncsi a többség?!

SzZoole 2017.01.02. 17:49:46

@Beriman: viccelsz???
A HA kommentgardajatol nincs kivancsibb tarsasag a vilagon:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.02. 17:51:22

@Advanced Flight: Van erre valami forrás vagy tudományos magyarázat? Az biztos hogy a ragadozó madarak a sok népnél ideálként szerepelnek, de a turul az valami meghatározatlan valami. Egyszerűen azért mert a neve nagyon hamar kikopott a köznyelvből.

átlátó 2017.01.02. 17:54:45

......Vaskeresztes határában, fönt a "hegyről", a nappaliból Deutschützent is látom...a két falu között ott a volt vasfüggöny vonala, egy bokorsáv...a posztírónak sok igaza van, - fogalmazhatott volna kissé másképpen, annak tudom be, hogy 36 év nem kevés. De nagyjából ez van...lehet szipogni polgártársak. Jut eszembe...ha Bécsben nézek ki, a Wilhelminenbergre látok, szóval csak okosan, meg ügyesen, amikor elkezdi itt egy oktatóprogrammal valaki a különbözőségek taglalását. Ja...és magyar az útlevelem, az is fog maradni. Egyelőre így szeretném.
És ne akarja senki tanácsolni, hogy mit és hogyan csináljak. A beszarás is egyedül megy nekem, saját elhatározásból.

Beriman 2017.01.02. 17:55:43

@Zoole[uk]: Majd átgondolom, meg az időt is össze kell illeszteni. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.02. 17:57:45

@Csodabogár: Ez jó. Ez a pontos meghatározás.
Egyszer egy magyar-német ornitológiai konferencián ahol magyar tolmácsok fordították az előadás szövegét bejelentették magyarul a következő előadás címét miszerint a réti csicsörkéről beszél az előadó. A konferansz fellépett a pódiumra és bejelentette németül hogy a következő előadás tárgya a VOGEL.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

indygo 2017.01.02. 18:07:06

Arról, hogy ilyen ez az ország, nagymértékben tehetnek azok, akik a rendszerváltáskor 30-40 évesek voltak. Miért hagytátok eladni újra az országot? Szaladtatok banánt, meg fagyasztólàdát venni, mert már a szomszédnak is van. Azokról mag ne is beszéljünk, akik 56-ban v. utána ámerikááába mentek, most meg verik itthon a nyálukat, hogy ők mekkora magyarok.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.01.02. 18:27:32

@gabors: Ja, nem volt tilos. Végül is a btk-ban nem tiltotta semmi. Csak a médiában meg olyan helyeken, ahol több ember összejött "nem illett" szóba hozni. Ha mégis akkor olyan emberek, akik ma ennek a jelenségnek a puszta létét is letagadják odaszaladtak és lepisszegték az illetőt vagy elkezdtek lármázni azon, hogy ez a téma felkorbácsolja az indulatokat. Persze, ők korbácsolták fel mindig.

zaturek 2017.01.02. 18:33:22

Hévíz-Balaton Airport, és lehet röpködni a világba.

Csodabogár 2017.01.02. 18:38:36

@Pesti: Melegen ajánlom a barátaidnak, hogy ne foglalkozzanak a napi magyar politikával. Mióta beszüntették azt az ujságot amit olvastam, már kizárólag külföldről tájékozódom. TV-t már előtte se néztem magyart. Emberem ugyan ezt teszi. lehet kapni külföldi újságokat, ha valakit érdekel a politika olvashatja. Ugyanakkor van sok más érdekesség itthon. Lehet olvasni könyveket, rengeteget, vannak igen komoly komolyzenei koncertek és egész Europa közel van. Nyilván megvan a biztos megélhetésük. Mindezek mellett ugyan kit érdekel, hogy MiciMackó mit mesél a parlamentben. Ilyesmivel foglalkozni mazochizmus.
Nem védem a Telecomot, de rengeteget javultak. Én is a más kisebb társaságtól mentem át hozzájuk, mikor eluntam a bizonytalanságot ami a kisebb társaságnál volt. Nekem természetes, hogy küldenek egy szerződést, amiben még az anyám neve is benne van. Nem titkos adat! Vagy elolvasom vagy nem, de alá kell irni, mert az egy szerződés. Szerelő pech volt, mostanában már irtó pontosak, sms-ben jelzik jövetelüket és utólag rákérdeznek, hogy meg voltam-e elégedve.
Most írhatnék még egy hosszút az amerikai telefon és internet előfizetési kálváriánkról, de minek. 8 éve volt, talán azóta megjavultak ők is.

2017.01.02. 18:39:55

@Csodabogár:

"Én lehet, hogy hülye vagyok meg naiv, de soha nem feltételezem senkiről, hogy rosszindulatu velem szemben"

Ezzel én is pont így vagyok. :)

bpetya75 2017.01.02. 18:48:06

A beharangozóban is leírta HÁ, meg korábban is volt itt olyan írás, amiben talán egy ír srác taglalja a fordított kultúrsokkot.

Egyértelmű, ha valaki évtizedekkel ezelőtt elhagyta az országot, akkor visszatérésekor nem azt fogja találni, amit elhagyott, és itt jön a képbe a szemüveg dolga. Aki a rosszra koncentrál, az azt veszi észre elsősorban, aki a jóra, az meg azt. Nyilván vannak helyek, ahol könnyebb jótöbbletbe kerülni, és vannak, ahol nehezebb, akinek itt nehéz, horribile dictu lehetetlennek tűnik, annak érdemes odébb állni egy-két házzal, hátha ott nagyobb sikerrel jár. Persze a beépített szemüveget (a'la Kámpics) mindenki viszi magával...

kovacs55 2017.01.02. 18:59:08

Hallo, joember!

Nem azert költöztel el Ausztriabol mert az ottaniaknak teli lett a töke veled (magyarul kiutaltak) ? mert hogy ott is olyan okoskodo, kötözködö voltal mint ahogy itt leirtad magad meg a mondvacsinalt problemaidat ? Tudod, szoktam vezetni Ausztriaban es a teljes szelteben, hat nem babapiskota ahogy a sok paraszt vezet arrafele (osztrak rendszam, pufok arc, tipikus ottani nepseg...megsem ekezem öket...es meg biztos ott is vannak egyebb problemak is amiket talan te tudsz csak nem beszelsz rola). Add el a hazadat Balatonon es huzzal vissza a tökeletes orszagodba azutan eljel boldogan es gondtalanul...a problemakkal teli orszagnak (mint ahogy leirtad) pedig nincs szuksege rad.

M. Péter 2017.01.02. 19:04:42

@Arcade Macho: A KRESZ szerint beláthatatlan kanyarban vagy előtte el sem szabad kezdeni az előzést.

Dikusz 2017.01.02. 19:09:14

@Zoole[uk]: én csak arra, talán tapasztalatból írhattad, hogy meg kell ígérni jól viselkedik aki esetlegtalánoknélkül kitiltódik :)

Dikusz 2017.01.02. 19:13:54

@Főgebra: ezért írtam azt @gabors:-nak (és neked is), hogy elhiszem amit írt, de az én tapasztalatom nem az volt, mint a tiétek.

Amúgy én meg '71-ben az NDK-ban voltam, de ott csak azt tapasztaltam, hogy a német lányok állandóan a magyar fiúkat akarták maguknak megfogni:)

SzZoole 2017.01.02. 19:31:05

@Dikusz: Mar regi motoros vagyok a HA-n:))

christophe 2017.01.02. 19:41:20

ès a fantasztikus magyar egèszsèguggyel még nem is kerult kapcsolatba....

Főgebra 2017.01.02. 19:43:49

@Dikusz:
Na látod, nekem még olyanabb tapasztalatom van, mert én pedig '62-ben és '63-ban voltam Rügen szigeten ahol a művésznők még szabadjára is voltak engedve!

SzZoole 2017.01.02. 20:18:00

Nezek egy musort a BBC 2-on.
Rick Stein egy hosszu hetveget toltott Bordeaux-ban.
Rendkivul gusztusos eteleket/borokat eszik/iszik, (persze kozel nem olyan jokat mint a szigeten es nem is nyulszaros evoeszkozel;)))
Kivancsi lettem volna a foszakertonk, az alsznob,Mademe J. von Münchausen báronö kritikajara:)))
Akinek nem inge......

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.02. 20:47:05

@Advanced Flight: Na ez alapján maradjunk annyiban hogy ragadózómadár volt.

Herr Géza 2017.01.02. 20:51:07

@zaturek: Hát ha az a pár német meg orosz város (az is nyáron) a "világ", akkor valóban lehet... :)))

Herr Géza 2017.01.02. 21:00:27

@átlátó: Ha már ott lakunk a szomszédban, akkor írjuk már rendesen: Deutsch Schützen(-Eisenberg) az. :))
Már bocs, de olyan hülyén hangzott/nézett ki németül, amit írtál, hogy rákerestem....

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2017.01.02. 21:14:22

Én kicsit elgondolkodtam a poszton. 36 év után hazaköltözni minden hozzászokás(pár otthon töltött nyár nélkül pl), meglehetősen fura gondolkodásra vall. 36 éve, 1980-ban, én még általános iskolába jártam. Feltételezésem szerint a poszt irója is, hacsak nem több mint 50 éves. Mégis mit gondolt? NEm változott semmi Mo-n? Visszamehet a Jégbüfébe sütit enni és minden ugyanolyan mint gyerekfejjel volt? Én csak 8 évet voltam távol Mo-tól és hazamenni 8 év után sokkoló volt. Megváltoztak az utcanévtáblák, semmit se ugy hivtak mint azelőtt, a föld alatt sem tudtam hol vagyok és hova megyek, mert a metrómegállók nevei is megváltoztak. Azt vettem észre, hogy állandóan segitséget kelett kérnem(hol kell leszállni, mire kell átszállnom stb). De persze nekem is feltűntek dolgok. Például tény, hogy a dolgozók(legyen az bolt vagy bank), alapvetően nem nagyon kedvesek(már Dél-Amerikához képest ahol élek), de itt megtanultam, hogy mosolyogj mindenkire, arra is aki rád nem mosolyog, mert ez csodákra képes. Ez még Mo-n is működött(az esetek többségében)....a kedvesség. Sajnos nekem is volt sok kellemetlen élményem: tömegközlekedési eszközökön, a boldogan csócsáló ifjúságot soha nem zavarta ha egy 5o éves nő, 2o tömött szatyorral szerencsétlenkedik előtte...boldogan rágta tovább a rágóját és hallgatta a tuc-tuc zenét. Ez pl Chilében soha nem fordulna elő. Vagy: jelenet a bankban: kerestem a szükséges papirokat az ügyintézéshez miközben állva várakoztam sok sorstársammal egyetemben és az egész hóbelevancot leejtettem. Körülöttem csak pasik álltak. Meg sem mozdultam. Nem azért mert lusta vaghyok, hanem mert itt ha egy nő leejt valamit, egyszerre husz pasi ugrik érte, igy meglepetten néztem körbe...kb 1-2 perc alatt tudatosult bennem, hogy nem Dél-Amerikában, hanem Pesten vagyok és nekiálltam összekotorászni a pairjaimat. De egyet mondhatok: mosolyogj! arra is, aki x óra meló után dögfáradtan a pokolba kiván... Nagyon sokat segít, még Mo-n is:)

sZulamith 2017.01.02. 21:37:52

Szerintem a posztiró ennyi idő után elfelejtette,hogy nekünk magyaroknak elég sok jellemző tulajdonságunk van, mint a rongyrázás, nem szeretjük, ha másnak van erre alapja is. A bürokrácia, és a szabályok tömkelege szintén jellemző ránk.
Viszont az osztrákoktól sem kell elájulni. Nem kedves, egy távolságtartó nép.

Javasolnám a posztírónak, hogy próbálja meg szimpatikus tulajdonságokkal elnyerni a környezetének barátságát. Felejtse el az osztrák mentalitást. Egy kis jótékonyság is jót tenne a hirének:)

Shaktee 2017.01.02. 21:37:59

@Csodabogár: Nem mindenki él(het)buborékban,kedves Boszi.

Ez arra a másik beszélgetesünkre is vonatkozik...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.02. 21:38:04

@Catgirl: de ausztriaban elt, a szomszedban, tuti even te otthonvolt ketszer
nem ausztraliabol ment haza vagy del-amerikabol
O csaka fiatalsagat veszitette el
en 20 ev amerika utan is siman inteztem mindent otthon

Beriman 2017.01.02. 21:44:08

Azért egy rövid válasz a posztírótól jó lenne, érdekelne az ő véleménye a hozzászólásokról :)

Beriman 2017.01.02. 21:45:25

@hagyma: Mert te egy csodabogár vagy :)

Csodabogár 2017.01.02. 22:10:27

@Dikusz: A 60-as években, mikor idegenvezető voltam, igen nagy keletje volt a keletnémet fiuknak. Mindig tolmácsolni kellett, mert a lányok nem tudtak semmit németül, csak nagyon szerettek volna hetyegni a fiukkal.:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.02. 22:11:56

oh rengeteg autom meg hatalmas garazsom meg sok motorom, meg prshe
hazmentel a garzi 30 ev mosogatas utan, mert otthon jobban elsz a nyugdijbol, meg otthon job es olcsobb az EU
szanalmas poszt
koltozz vissza:)
szamla sehol?
mert igy occsobb volt es nem kertel
nincs repuloter magyarorszagon?
ez kamu poszt vagy az iroja nem a foldon el

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.02. 22:12:03

@Beriman: mondjuk az vices volt , mikor az orson vettem napijegyet /otthon en nem vezetek/ es egy pasi elottem akart valamit venni godollore es angolul beszelt, a no meg nem ertette, mar 5 perce varialtak, mondom a nonek, a penztarosnak, segitek, van valamennyi angolom es mondta nem kell:)
egy idegennek pl a nejemnek masvilag pl a boltok az eladok stb, de nekem 20 ev utan sem okozott meglepetest
ausztriabol meg?
kamuszagot erzek:)

Beriman 2017.01.02. 22:16:16

@hagyma: Tivi igazad van, szerintem is valami írás, de...meglepetések mindig vannak és voltak.

Beriman 2017.01.02. 22:20:25

Jó éjt mindenkinek :)

jojó78. 2017.01.02. 22:46:36

Lehet utálni fogtok, de szerintem igaz lehet az írás. 36 év után más hazaköltözni mint csak látogatni. A szakemberek rossz munkájára csak akkor jött rá, amikor már volt ideje leülni bámulni a falat, stb. Nem kellet rohannia vissza Ausztriába :)))
Amit az otthoni mentalitásról írt, arról eszembe jutott sógorom. Ő is hazaköltözött (de ez most mellékes). Azt találta mondani 1x, hogy "vegyünk például engem, én mindenhez(is) értek."
Van baj.....:))))))))))))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.02. 22:53:02

@Csodabogár: hat az en balatoni tapasztalataim azt mutattak, hogy inkabb a Magyar fiuknak volt nagy keletje az NDK-s lanyoknal, es semi tolmacsra nem volt szukseg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.02. 22:53:04

@Beriman: meglepetesek vannak
engem ernek itt is
ha valahol van burokracia, az amerika:)

Rugovicsvalagba 2017.01.02. 22:53:26

Kamu poszt.
Az itthon minden xar, nyugaton minden jó .. féléből.
Főleg az itthon a benzin is rossz témánál lóg ki nagyon a lóláb.

jojó78. 2017.01.02. 22:59:39

@Rugovicsvalagba: Nem akarok vitatkozni, de 2 hónapja voltam otthon autóval és érezhető volt egy kisebb!! romlás az autó teljesítményén.

jojó78. 2017.01.02. 23:01:39

@jojó78.: Egyébként otthon, nagyon sok helyre Pozsonyból viszik az üzemanyagot.

Taxomükke (UK) 2017.01.02. 23:04:55

@jojó78.: "én mindenhez(is) értek."
:))))))

Rossz lehet az olyan embereknek, akik mindenhez ertenek, raadasul mindent jobban is tudnak... hogy tudjak elviselni azt a sok hulyet maguk korul?
:))

gabors 2017.01.02. 23:06:31

@Dikusz: en Mo-rol irtam a 80-as evekben nem Romaniarol igen csau meg eros volt volt ismerosom akit (baratjaval egyutt) ledozeroltak az utrol mert tul sokat jart at ...

De minden tovabbi nelkul lehetett menni de aki predikalni jart arra valoban raszaltak hamar .. de nem a magyarok hanem a romanok

pappito · http://pappito.com 2017.01.02. 23:08:40

@diggerdriver: ha már Moldovától csensz, illik odatenni a nevét

gabors 2017.01.02. 23:09:54

@flash.gordon: bocs de rosszul emlekszel vagy en voltam szerencses ... a 80-as evekben ez mar nem volt 60-as talan de akkor meg nagyon fiatal voltam igy nem mernem biztosra mondani ...

szerintem attol is fugghet hogy "hol" is eltel ...meg "kikkel"

jojó78. 2017.01.02. 23:12:32

@Taxomükke (UK): Az a gond, hogy ő ezt el is hiszi magáról és próbál segíteni (mindent megmagyaráz) a "hülyéknek". De persze van más is a családban, aki jobban tud sokmindent. Ha ezeket összeeresztik, én menekülök :)))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2017.01.02. 23:19:30

@pappito: mi lett a Volvo sorsa P.?

gabors 2017.01.02. 23:20:19

@indygo: "akik a rendszerváltáskor 30-40 évesek"

nem OV peldaul 25-26 volt !!! lazar meg a szijjas meg meg annyi sem...

DE Antal Jozsef, Borss ur mar boven 60 korul Torgyan is kb ...szoval mi f@szrol beszelsz ???

eltel-e mar akkor ???

gabors 2017.01.02. 23:25:17

posztolonak ... MENJEL vissza (marmint a labancokhoz)jobban jarsz !

Herr Géza 2017.01.02. 23:29:23

@jojó78.: Ezt a nyugati üa. fasza, a magyar meg szar témát annyian és annyiszor cáfolták már (mérésekkel, vegyi elemzéssel), hogy az már fáj.... (nyilván igaz volt ez annó az orosz katonáktól csencselt trutyikra meg a szőkített dízel korában is akár). A finomítókból ugyanolyan paraméterekkel kerül ki a "nyersbenzin" a folyamatból, onnantól csak a nagy cégek saját recept szerinti adalékolásában van különbség. Amit maga a finomító csinál a tankautóba való lefejtés közben. És igen, az otthoni kutakhoz bizony kerül üa. Schwechatról, Százhalombattáról és Pozsonyból is. Plusz a "szürkeimport" pl. Ukrajnából. Bár az utóbbit csak az "óccsó" no-name kutaknál találod meg. Ezek az adalékok is jellemzően nem a motorteljesítményt befolyásolják, hanem sok más paramétert. Egy vakteszten pedig soha, senki nem venné észre azt a pár százaléknyi hatást, ami az azonos típusú, de más-más cégnél tankolt üa. között előfordulhat. Már csak azért sem, mert az eltérő üa. részben keveredik a tankban még bentlévő korábban tankolttal (ritka az a polgár, aki csontszárazra fogyasztja a tankot), azaz a minimális teljesítménycsökkenés (vagy növekedés) sem ugrásszerűen jelentkezik. A lassú változást meg végképp nem veszi észre a polgár.
A különböző cégek által rohadt drágán kínált prémiumcuccoknál is csak mérési hibaszázalékon belüli "turbóhatást" észleltek a legkomolyabb vizsgálatok/tesztek is, szóval a PR kiválóan hozza elő a placebo effektust és nyitja meg a pénztárcát.
Szóval megy az urban legend változatlanul.

átlátó 2017.01.02. 23:30:18

@Herr Géza: ...így igaz. :)
Amúgy van, hogy gyalog átballagok az erdőn át Eisenbergbe és sokszor eszembe jut...amikor egyik lábbal itt, a másikkal meg ott vagyok...mit őriztek például az Eisenberger Benjaminok?

hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9ter_G%C3%A1bor

A sötétséget, hogy ne menjen ki, vagy világosságot, hogy ne jöjjön be? (Irodalmilag költőinek szántam.)

desw 2017.01.02. 23:30:24

@arncht:

"A mentalitasrol... a cikkiroban eros lehet a magyar ver, mert mindenben a rosszat latja"

+1

Tökéletes ország és hely nincs a Földön, mindehol máshogy szar!

@StanLee:

"Nagyon gyenge poszt lett. Mar unom, hogy mindenki sapitozik a magyar politikai elet miatt, meg mennyire kibirhatatlan a hazai letezes a politika miatt."

+1

Akinek szar az élete, annak alapvetően nem azért az, mert Orbán vagy Gyurcsány a főbohóc, hanem saját maga miatt. Ezt persze kellemetlen lenne belátni.

Sarakawa 2017.01.02. 23:30:32

Hogy is van ez: hónapokig tartott, amíg sikerült elérnie a 00-ás bónuszt?
Évekig éltem külföldön. Hazaköltözés előtt kértem egy igazolást a biztosítótól, Gépkocsivásárlás után a magyar biztosítótól egyből megkaptam a 5-ös bónuszt.
Még jó, hogy talált valami pozitívumot is a blogíró: a multikat...
Csak azt nem értem, miért jött haza...

gabors 2017.01.02. 23:35:20

@Herr Géza: " (ritka az a polgár, aki csontszárazra fogyasztja a tankot) " na ez azert nem annyira igaz en mindig tobb mint 10 gallont tankolok a 11 gallonos tankra ...

a tobbi amugy igaz ... nem sok finomito van KKundK kornyeken vagyis az osszes benyat ugyanott csinaljak mindegy milyen szinu a kut !!!

mashol is igy van amugy

jojó78. 2017.01.02. 23:39:35

@Herr Géza: Igazad van. Én csak azt írtam amit tapasztaltam. Nem azonnal és csak pici eltérés.

pappito · http://pappito.com 2017.01.02. 23:51:14

@Zoole[uk]: ott van, ahol eddig. megnézettem a registerben, hogy kié, de tizenpár éve nincs regisztrálva a tulajdonos meg elrejtette a nevét. ez van. szép csendben szét fog rohadni, gondolom, már most nagyon sokat kéne rákölteni, és csak a külsejét láttam, hogy műszakilag milyen állapotban van, arról fogalmam sincs.

sajnos az itteni vintage mánia inkább a régi brit és amerikai autókat preferálja, öreg V8-ak vannak mindenhol (itt a nyár, előkerülnek hétvégére, szépen hörpögnek az utakon) nem hiszen, hogy megérné összekapni az öreg volvót

gabors 2017.01.02. 23:53:43

bocs .... veletelen volt a dupla link

Csodabogár 2017.01.02. 23:56:09

@Beriman: Csak szólok, hogy az én vagyok!:-)

SzZoole 2017.01.02. 23:58:54

@pappito: kar erte:(

A regi amerikai auto mania mindenhol eszlelheto,nekem is tetszenek,egy '67-es bigblock stingray corvette-be en is szivesen feszengenek:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.03. 00:08:46

@gabors: fogsz is hamarosan benzinpumpat cserelni
negyednel nem engednem
amugy a leogolcsobb benzin itt is koszos

gabors 2017.01.03. 00:09:10

@Zoole[uk]: egy uj kb 55-60 ezer (dollar) 67-est nem tudom sejtem kicsit tobb

de ez meg nem a kurva draga kategoria ... (hagyma szerint kozeposztalyos)

gabors 2017.01.03. 00:15:26

@hagyma: a hir hogy nem a Te szervizedbe jarok ... mert akkor biztos

csak hogy relevans is legyek amire te gondolsz (bocs hiszel) az egy orban legend !!! 30 eve talan igaz volt mar regen nem

tudtad hogy valszeg a te kocsidban sem mechanikus a pumpa ?? vagyis nem kell huteni sem ?? foleg nem a benyaval ??? kerdezd meg a Mitshubicsit mikor kell tankolni ... a gepkonyvedben ott van ... amikor a lampa kigyullad (es meg van kb 100 merfolded azon kivul mert valami szabaly alapjan annyival elore kell jelezni)

SzZoole 2017.01.03. 00:17:07

@gabors: tudom,sajnos dragak,azert irtam,hogy szivesen feszengenek benne:)
A discovery-in szoktam nezni ezeket az autoepitos musorokat mint pl a fast and loud,vagy a fat end furious ,wheeler dealers,overhaulin stb.

gabors 2017.01.03. 00:20:03

@hagyma: "amugy a leogolcsobb benzin itt is koszos "

a benizin nem attol koszos mert olcso hanem attol hogy honnan tankolsz ... nem a beniz a koszos hanem a TANK amibe beletoltottek a tartalykocsibol !!! (a vizet is ott szedi ossze )

a keleti parton csak egy finomito van gyakorlatilag az osszes benzint/gazolajat ott csinaljak es del-karolinitol vermontig minden kuton ugyan az a benzin az alap es beletesznek adaleket kb 0.05% ot attol fugguen melyik kutat szereted ..

ne hidd el nekem nezz utana magad ugyanez igaz a benzinpumpara ...(abban sem romlik el semmi )

SzZoole 2017.01.03. 00:24:56

@gabors: a diesel autokra igaz,hogy nem szabad a lampa kivillanasaig varni a tankolasal.Igaz csak ott ahol meleg nyarak vannak.Ugyanis a nagy meleg hatasara a tank is fel melegszik napkozben viszont ejszaka meg lehul es lecsapodik a pára,az meg viszont nem jo hogyha a gázolajal keveredik.

gabors 2017.01.03. 00:25:21

@Zoole[uk]: "dragak,azert irtam" mennyi ??? ugy kb 67-es

mint irtam egy uj siman belefer 3 eves lease 400-500 dollar havonta utanna meg eladnam ... de nem kell jo nekem a toyota prius .... mar vagy 10 eve ...

gabors 2017.01.03. 00:28:47

@Zoole[uk]: "a diesel autokra igaz," ??? kb miert ??? ennek 30 eve semmi alapja nincs ... a vilagon semmi alapja nincs "urban legend" rosszul irtam hagyma biztos belem is kot majd ...

vagy 500 ezer km-e autokra gondolsz ? egy normal modern (kevesebb mint 10 eves) autonal semmi gond nincs ilyesmivel honnan veszed Popular Mechanic ???? discovery channel ?? vagy mi ??

en csak egyszeru mernok vagyok ezert is kerdezem

SzZoole 2017.01.03. 00:29:47

@gabors: uj nem kell.
Amiket a musorban lattam $60-70 ezer,attol fugg milyen motort valtot tesznek bele es mennyire ujitjak fel.
Nekem dragak.

SzZoole 2017.01.03. 00:33:19

@gabors: egy autos szakfolyoiratbam olvastam.
De gondold vegig,ha a tank a melegben fel melegszik napkozben ejszakara meg lehul,az a pára lecsapodik valahol,nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.03. 00:34:42

@gabors: te igy gondolod, en maskeppen
bizonyos szennyezodes lerakodik a tankra
az olcsobb benzinben tobb van
ezt a benzinpumpa felszivja es ezaltal koszolodik, hamarabb elromlik
de nem vagyok szakember, viszont sosem ertettem ha valaki majdnem nullara engedi a tankot
nalam maximum negyed/ maximum!// es tankolok
egyebb varatlan esemenyekrol nem is beszelek
kb 3 honapja nem volt benzin 2 hetig...
de te cask tankolj amikor mar jelez a kijelzo:)
en negyedenel vagy elobb, foleg igy telen, inkabb felnel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.03. 00:34:47

@gabors: az draga kategoria, ha siman veszek 16 ezer dollarert normalis kocsit, amilyen nekem kell, vagyis kettonknek, minek koltenek 60 ezret a micu tokeletes a napi 20-30 merfoldre
most kell egy truck is hogy kikoltoztunk e hegyekbe
keresem is

Advanced Flight 2017.01.03. 00:34:52

@diggerdriver: a nyelvészeti bizonyítékok a kerecsensólyom mellett szólnak inkább, én is ezt fogadom el. Természetesen mindenki azt hisz, amit akar.

gabors 2017.01.03. 00:36:15

@Zoole[uk]: "meg viszont nem jo hogyha a gázolajal keveredik. "

ez is csak 8 altalanossal hiheto urbna legend .. manapsag barhol tankolsz is, az anagyban vannak mindenfele tisztito meg egyebb izek (torvenyileg ... lehet nem albaniaban vagy ukrajnaban) ami boven eleg hogy az altalad elkepzelt lecsapodasos parat (parazol) kompenzalja ...

mit gonodolsz mennyi "viz" van a gazoljodban ?? foleg ha biodiesel ?? joval tobb mint ami lecsapodasbol belemenne !!

csak szolok ...

SzZoole 2017.01.03. 00:40:49

@gabors: 8 altalanosal?
Akkor jó mert nekem csak 6 van...

gabors 2017.01.03. 00:42:51

@Zoole[uk]: "az a pára lecsapodik valahol,nem? " NEM minden modern autoban a tank "majdnem" 100%-osan zar az elozo prius-ban meg egy belso gumi belos is volt ami csokentette ezt ..

de gondold vagy szamold ki ez mit jelent (kb 1-2 %) persze ha egy tank el van 3 honapig akkor mar szamit de addig nem

rajta is van a kupakon hogy ha nem zarod be rendesen akkor a rendszer jelez NEM AZERT mert a viz bemegy hanem azert mert a benzin/gazolaj goz KIMEGY ami a szabalyokat szegi meg !(direkt germanizaltam)

vagyis amit irsz megint nem relevans minimum 20 eve

gabors 2017.01.03. 00:44:01

@hagyma: "16 ezer dollarert normalis kocsit"

nem ujat !!! de attol meg lehet normalis persze ezt alairom

gabors 2017.01.03. 00:48:00

@hagyma: vegyel valami varosban hasznalt toyota truck-ot azok birni fogjak rendesen ...

gabors 2017.01.03. 00:49:26

@gabors: vagy par evvel idosebb lexus-t ... azok is nagyon jok par ismeros upstate szeretik ... kicsit dragabb de megeri azt mondjak

gabors 2017.01.03. 00:55:51

@Zoole[uk]: 6 ?? hanyszor volt meg a 4-dik meg az 5-dik ???

:-)

amire utaltam volna (gemanizmus jon) hogy relevansba kell tenni azt amit olvasol ... en naponta 50+ merfolded azaz kb 80+ km-t megyek 5x hetente vagyis a 11 gallonos tank a kb 53mpg vel hetente van toltve (na ltt) .... vagyis sok ideje nincs annak a bitang viznek (1%-nak) felgylemlennie (itt is van !!) na erted-e ...

ha van egy kocsid ami all a garazsban es kihozod lemosni minden szombaton ... akkor ja vigyazni kell mert a para lecsapodhatik (itt van meging)

SzZoole 2017.01.03. 01:05:53

@gabors: az 5.-ig nem jutottam el,2 első van meg 4 második,így jön ki a 6 elemi:)

gabors 2017.01.03. 01:15:00

@Zoole[uk]: "az 5.-ig nem jutottam el,2 első van meg 4 második,így jön ki a 6 elemi:) "

OHHHHH legalabb osszeadni tudsz ... :-))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.03. 06:35:35

@pappito: Jóember, ez egy anekdota amit Moldován kívül még legalább 5 anekdotakönyvben olvashatsz. Moldova is "csente" valahonnan. Gondolod hogy én vagy Moldova ott volt a konferencián?Úgy írtam mintha én ott lettem volna? Minden anekdotának ki kéne kutatni a forrását vagy mutatni akarod hogy Moldovát olvastál? Menj a picsába.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.03. 06:45:47

@gabors: de, ujat
16-ert siman vessel ujat
ez a lancer 14 volt, kitart a sirig
most kell egy kisteher, abbol jo less hasznalt
fat hordani, ilyenek, van egy acre erdom is
a lancer most less 5 eves, meg nem nyitottam ki a motorhaztetot:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.03. 06:45:53

@gabors: rahibaztal toyotat nezegetek
ez negyedik kocsi less, kell az erdo miatt 4x4-es
valami redneck kocsi OK lesz

GallaiG 2017.01.03. 06:46:23

@hagyma:
A haza reakciók többségén nem csodálkozom, hiszen pont ezért tart itt az ország. A tieden csak azért lepődöm meg, mert a hozzászólásaid alapján úgy gondoltam, képes vagy érzékelni a különbséget a turistaként intézendő dolgok, meg a bennszülöttek számára kifundált életkeserítés között hazánkban.
Amit a Örs vezér téri BKV-árus gonoszságáról írsz, az például tökéletes jellemzése a hazai átlagnak. Képtelen "külföldiül" kommunikálni, de "nem kell" a segítség, mert élvezi, hogy szívathat valakit, nemhogy segítene.
Meg az is igaz, amit a keletnémet lányok és magyar fiúk viszonylatáról írsz. Ismertem egy srácot - az 50. évét se érte meg, a hazai "orvosi" ellátásnak hála -, aki a Balatonnál született, nőtt fel, és elmondta, mennyi ideig tartott, milyen szintű nyelvtudás kellett a keletnémet lányok meggyőzéséhez. Két szó: Komm ficken! Az én nyelvtudásomat is ezzel tesztelte. Amikor lefordítottam neki, akkor megállapította, hogy tudok németül.

Pesti 2017.01.03. 06:47:22

@Csodabogár: Barátaimnak nem lesz soha problémája otthon megélni,koncertekre járni, vagy sokat utazni. Az ő problémájuk az általuk külföldön eltöltött idő, amit nem a magyar társadalom formált. Te is éltél külföldön, a visszalépés hiányérzetet, egy újbóli kultúrális sokkot kreáll. Ezt az időt nem tudják áthidalni azzal a környezettel, -legyenek rokonok, barátok-, akik csak a hazai életformát ismerik. A napi politikából származó kellemetlenséget inkább az egykor elhagyott környezetük teremti meg, ők gyakorlatilag immunisak a hazai helyzetre, mi annak idején beszélgettünk róla, említve, hogy problémájuk lesz azokkal, akik belegabalyodtak a hazai helyzetbe. Sokan hazatérnek, a szülőföld fogalma valóban az, itt születtem, de ..., Nos, egyszer élünk, akinek a Horthy rendszerben jól ment annak mondhattak akár mit arról a korról, aki meg beleszokott a Kádár rendszerbe, annak az volt a biztos megélhetés, és akik ezzel nem értettek egyet azok világgá mentek. Aztán amikor telíttődtek a világ ismeretével hazamennek,- hová? Az ismeretlenbe, mert odább vitték a villamos megállót, és már az épületekről nem ismeri fel, hogy mikor kell a leszálláshoz készülődni. És még egy milló dolog. De ez együtt jár minden kor döntésével.

Sandor Akarki 2017.01.03. 06:47:27

36 év után eszembe sem jutott volna visszajönni.

pappito · http://pappito.com 2017.01.03. 07:02:48

@diggerdriver: ne hisztizz csak mert az orrodra kopintottak.
Igen jó eséllyel ő is csórta valahonnan, de attól még kicsit szélesíthetnéd a khm, mondakört amiből hantázol itt. Tőlem nyugodtan lopkodhatod a dumáját a vén kommernek, az nem ront a sztorin, de azért neki is jár annyi, hogy leírod a nevét.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.03. 07:49:20

@pappito:
Ok semmi baj. Elhisszük hogy művelt vagy mint a Mariana árok, ezt most bemutattad nincs semmi probléma.

Beriman 2017.01.03. 07:51:56

@Csodabogár: Vettem, nem akartalak belekeverni, de ez a hagyma is az :) Valahogy mind azok vagyunk :)

pappito · http://pappito.com 2017.01.03. 07:52:23

@diggerdriver: az én múveltségemnek nincs köze a te parasztságodhoz. előbbivel nem tudsz mit kezdeni, az utóbbira koncentrálj. az egódra (a félmúveltséggel ellentétben) meg vannak príma kenőcsök. sok sikert.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.03. 07:55:36

Jól van. Béke van. Nyugodjál le. A boldogság kék madara le fog szállni az ágyad végére csak nyugodj le.

FikkFakk 2017.01.03. 07:56:41

Ez nem cikk. Ez kopkodes. Ennyire nem szar Mo-n a helyzet. Valszeg kitalacio az egesz....

stefensoon 2017.01.03. 07:56:47

Kedves Nándor,
Erdély volt Magyarország része, többször is. Egy kicsit nézz utána mielőtt ilyeneket írsz, nem kell ehhez padlófűtés.
Egyébként meg ha Magyarországon születtél, és máshol éltél 35 évet, magad is ugródeszkának használtad ezt az országot, nemde?

GallaiG 2017.01.03. 09:27:05

A magyar helyzetnél - attól persze nem függetlenül - szinte már szánalmasabb beleolvasni a hozzászólásokba. Van néhány - többnyire külföldön élőtől - reális, de a többség... Elképesztő! Belekapaszkodik karvalyba, vércsébe, hiányos történelmi ismeretbe, bármibe, mindegy! A "lényeg", hogy az igazságról ne kelljen beszélni! A pontos látleletről, amit a posztoló - nyilván nem biológia-, vagy történelemtanár, de - tökéletesen érzékeltet.
Konklúzióm: MEGÉRDEMELJÜK A HELYZETET! Van még egyáltalán csírája a hazai "értelmiség"-nek, amelyik csöppnyi felelősséget érez mindezért?

Lordmotor 2017.01.03. 09:38:09

Számos kérdésem felmerül az írással kapcsolatban:

- hogy lehet kétszázezer (!) embert ismerni?
- "elmentem egy borkiállításra, de annyira feje tetejére állították a szervezést, hogy nem is értettem, amikor a borokat bemutatták." Ezt nem értem, mit nem tetszett érteni? Amúgy szerintem annál nagyobb baja ne legyen soha egy országnak, minthogy néha túlcsicsáznak egy-egy borkóstolót. Én amúgy pont ausztriában szoktam mosolyogni, hogy néha egy fél szelet parizer köré már városi sonka és kolbászfesztivált rittyentenek.

- "Vettem magyar mobilt, két hét után egy ismerős a faluból felhívott, hazugsággal kezdte, hogy a telefonkönyvből vette a számomat, és milyen hatalmas szerencsém van, de kellenének az adataim - adatokat akart halászni, de azonnal megismertem a hangját, kiakadtam." ezt megintcsak nem értem. Milyen adatokat akart? Mi volt/lehetett a célja? kirabolni? Hogyan?

- repülőtér: Hát a Balcsi partjáról 1 órán belül több reptér is elérhető, ez igazán nem nagy elszigeteltség, persze gusztus dolga. De említeni tetszik a nyugit meg a jó levegőt. Ez ugye bárhol a világon nehezen összeegyeztethető egy reptér szomszédságával :)

- be kell valljam, nekem kicsit kamuszagú az írás

tisztelettel....

Józsi01 2017.01.03. 10:35:15

Na ismét végre egy magyargyűlölő írás!!! VÉGRE!!!!

Már azt hittem, hogy ez is azorbán fóruma lett, de nem. :-))))

Gyerünk csak így tovább, gyűlöljük együtt ezt a szarmocsokmagyarkodómagyarokat!!!

Rugovicsvalagba 2017.01.03. 10:35:17

@Taxomükke (UK): A kommented fedheti a valóságot.:-)

Rugovicsvalagba 2017.01.03. 10:35:20

@Buchhalter: És Szentgotthárdnál nem is az osztrák gyárak miatt habzott a Rába.:-)

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.01.03. 10:35:33

ha csak a neked tetsző hozzászólások jelenhetnek meg, annak úgy kb semmi értelme nincs. Inkább kapcsolnád ki a hozzászólást te nyomorék

Potpolett 2017.01.03. 10:40:38

Én megértem a túlzásait a poszternek. Nem mondom, hogy nagyon expatkodós vagyok, de voltam sok nem nyaralóhelyen, nem nyaralóidőszakban nyugaton és az USA-ban is éltem egy kicsit. Mindig sokkoló utána Magyarországon ügyet intézni vagy csak nézni az arcokat az utcán. És nem a körtét hasonlítom az almával, mert Budapest belvárosáról beszélek vs. más nagyvárosok a világban.

Nekem nem az jött le az írásából, hogy azt várta, hogy mindenki essen előtte hanyatt, hanem hogy normálisan beszéljenek vele az emberek, ahogy mindenki mással is kellene, és ahogy beszéltek vele egy országgal arrébb. De ezt mind várjuk, csak nem tudjuk megfogalmazni, csak tűrünk.

Lordmotor 2017.01.03. 11:01:47

@Potpolett:

Szerintem folyamatosan félreértjük a lényeget.

Mikor egy ilyen írásra elkezdenek jönni a mocskoshazaáruló meg hasonló kommentek, az nem azért van, mert nem fogjuk fel, hogy szar a helyzet vagy homokba dugjuk a fejünket...
A puszta (és céltalan) beszólás, mint olyan a probléma, függetlenül attól, hogy mennyi az igazságtartalma.
És szerintem álszentség azt mondani erre, hogy "ez csak egy vélemény, amihez mindenkinek joga van", vagy hogy "tessék elfogadni a kritikát és elgondolkodni rajta".

Általános igazság jönne itt tisztelettel:

A kritika és a fikázás között van EGY óriási különbség:
A kritkák azt kérik, a fikázást meg nem, az kéretlenül jön.

A kritikát persze el kell fogadni és elgondolkodni rajta, de a fikázás.. az csak fikázást szül...

Rugovicsvalagba 2017.01.03. 11:01:52

"A költözés miatt vettem egy nagy belső terű dízelautót, ami a magyar benzintől üzemanyagtól újabban nem indul. Visszamentem az ausztriai szervízbe, ahol kiolvasták a hibakódokat, amik semmit nem mutattak, tehát a benzin a ludas. Állítólag belekeverik az eladhatatlan szarságokat, én viszont nem tudok Ausztriába járni tankolni."
És a több százezer Magyarországon futó dízelautó meg elindul.
De fura ..:-) :P

zaturek 2017.01.03. 11:48:15

@diggerdriver: oké, mondjuk úgy, hogy első lépcsőfok a világ felé. :)

De akkor se mondja Norbert ott a Balaton mellett, hogy nincs a közelben repülőtér.

Shaktee 2017.01.03. 12:47:14

@pappito: Nem emlékszem az eredeti moldova irásra, honnan lett plagizálva?

pappito · http://pappito.com 2017.01.03. 13:02:35

@rebel rebel:

kigugliztam neked: Moldova György Tíz tucat, Magvető Kiadó, 1985

desw 2017.01.03. 13:13:40

@GallaiG:

"Konklúzióm: MEGÉRDEMELJÜK A HELYZETET! Van még egyáltalán csírája a hazai "értelmiség"-nek, amelyik csöppnyi felelősséget érez mindezért? "

Minden népnek olyan a kormánya, amilyet megérdemel!

Rugovicsvalagba 2017.01.03. 13:13:52

@Potpolett: a posztíró nem túloz. A posztíró a helyenként kétségtelenül létező problémákat szed össze, tálal saját tapasztalatként és ezekhez még hozzátesz valótlanságokat is és azokat is tényekként állítja be.

33621 2017.01.03. 17:50:05

@Beriman: Te vagy Klappol, és földik is vagyunk itt Civisfalván!

andd1234 2017.01.03. 23:14:56

Üvöltözni szeretne a bürokratikus ügyintézőkkel ? Én üvöltözök ! Lehet, hogy őrültnek néznek, de bármit így lehet csak elintézni. Mindenhol a hozzánemértés, kifogások keresése, túlszámlázás hasraütésszerűen, számla nélkül! Minden nap új szabályokkal szembesülünk, ami csak ránk vonatkozik!Lopás, csalás, hazudozás minden szinten, a kormánytól legyűrűzve az utolsó segédmunkásig! Szörnyű az ország, borzalmas itt élni!Arra vágyom, hogy kiköltözzünk a lányunk után Angliába, remélem, még is valósul!

andd1234 2017.01.03. 23:15:01

@Imre Csizma: nagyon igaz! Nap, mint nap egymásra uszitanak társadalmi osztályokat, mert folyton harcolni kell!

DieNanny CH 2017.01.04. 14:10:19

@hagyma:

"es egy pasi elottem akart valamit venni godollore es angolul beszelt, a no meg nem ertette, mar 5 perce varialtak, mondom a nonek, a penztarosnak, segitek, van valamennyi angolom es mondta nem kell"

Ez még hagyján.
Tegnap este a Népligettől akartam a Keleti Pu-ra jutni. (Tudom, hogyan kell.)
Gondoltam, szerzek a jegyellenőrnek egy jó napot, hadd érezze fontosnak magát, megkérdeztem, hogyan jutok el a Keletiig.
Azt mondja: Hát... Menjen el a Deákig, és szálljon át a kettesre (metróra)
Közben felnéztem a táblára, ahol a Kálvin-tér szavak alatt ott volt a nagy zöld négyes.
Mondom: Vagy esetleg menjek a négyessel inkább? Az is oda visz, nem?
Erre ő:
Nem, nem, ne a négyessel menjen. Tudja mit, menjen 1 megállót a Nagyvárad térig, onnan a 24-es villamossal. Az egyenesen a Keletihez visz. Ha rám hagyatkozik, így megy.

Namost, kérdem én: Mióta is van a négyes metró???
:-(((

DieNanny CH 2017.01.04. 14:14:20

@jojó78.:

Tesóméknak évek óta az a furcsa, mikor Svájcban teletankolnak, az a szüleim házáig Mo-on pont elég.
Amikor visszaindulnak és teletankolnak, az utolsó 100 km-re már nem elég a benzin...
Ez már 12 éve, mióta hazajárnak, így van.

adg 2017.01.04. 14:26:44

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: lehet, hogy hianyoztak a sulibol, amikor fizika oran a helyzeti energia mozgasi energiava alakitasarol volt szo, es forditva. :))

Kiserletkeppen hozhatnanak magukkal svajci benzint, es azzal megtankolva indulnanak vissza svajcba, lehet meglepodnenek.

Sanda gyanu 2017.05.04. 09:35:51

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Amikor Svájcból indulnak, akkor a hegyekből jönnek lefelé és segíti őket a gravitáció. Visszafelé meg hegymenet van, akkor többet eszik a kocsi. Ez nyilvánvaló.

(Majdnem elhittem, hogy a svejci benya jobb.)

:-D

Hollandexxonvaldez 2018.03.07. 07:09:11

@DieNanny CH: teljesen egyetértek,én ezt már teszteltem is.10éve vagyok kinn,2011 óta Bajorország,aztán Ausztria.Tehát sűrűn járok haza,Most pl Grazból minden pénteken,mert csak 260km.
2014,Mattighofen,Ausztria,BMW 530d,pumpacsere.Szerelő megcsinálta,aztán a kérdés: amúgy hol tankolsz? Hát itt a Jetnél,amúgy Shellnél vagy OMV-nél tankolnék,de az 25km...Válasz: akkor menj el 25km-re mert az olcsó ganyéval megint igy fogsz járni.Hoffer,Lidl kút pl teljesen felejtős.
Tudni kell hogy a 194lovas 530d 6-6,2-ből simán megáll,ezt tartja kb 140-150-es tempoig.Azzal pl a 70literes tankjával 2x megfordultam Graz-Várpalota 1út odavissza 520km Szombathelynek.
Hanem 2015-ben történt,szabin voltam otthon,és járódott ki az osztrák üzemanyag,és Győrben voltam.MOL-t dobtam bele.Fullra.Győr-Várpalota 85km Zirc-Veszprém felé.Én mindig a kasszánál kapott blokk meg a számláló alapján számolok fogyasztást,felőlem azt ir ki a kijelző amit akar.Ird és mond a 6,2-es fogyasztású autó 85kme-n bevert 8-at...ugyanaz a cipő volt rajtam,ugyanolyan stilusban vezettem,a cseszneki szerpentin nem Alpok,azt egy 194lóerős autó simán veszi,sőt a Bakonyban sokat lehet lejtmenetben gurulni is,90-110-es tempo.Palotán visszatankoltam,fullra,hát jojóztak a szemeim.Most ott tartok,hogy 2016 október óta dolgozom Grazban,egy osztrák 318d GT van alattam,az is 6,2-vel jár,mindig OMV-t kap,egyedül a fűnyiróm kap otthon magyar benzint,de legjobb barátom aki fűnyirókat kapálógépeket javit már sokszor kért vigyek neki 20liter rendes osztrák benzint mert tuti szebb hangja lesz tőle még a fűnyirónak is!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása