Néha eszembe jut, milyen jó lenne most egyetemistának lenni, hiszen a különböző programok segítségével rengeteg külföldi lehetőség nyitva áll előttük, akár csak egy évre is. Itt, a blogon is többször olvashattatok már beszámolókat arról, miben különbözik egy hollandiai, dániai vagy brit egyetem a magyartól, hogyan élték meg a fiatalok a kiköltözést. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy élik meg mindezt a szülők. Ma erről olvashattok.
Külföldre ment a gyermeked? Hogyan élted meg mindezt? Ha szívesen beszélnél róla, megosztanád a tapasztalataid, segítenél másoknak, akkor írj a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
(A kép illusztráció)
Az angol Jessi Wells francia nyelvet és történelmet tanult az Oxford Egyetemen, majd egy évet a franciaországi Dreux-ban található Lyceé Edouard Branly-ban töltött nyelvi asszisztensként. Édesanyja a Global Graduates oldalon arról beszélt, hogyan élte meg lánya külföldre távozását, hogyan költöztették le Franciaországba, hogyan változott meg a lánya a tőlük távol töltött idő alatt, és mit tanácsolna a hasonló helyzetben lévő szülőknek.
Hova költözött a lányod és mit csinált ott?
Jessi egy Párizs közeli kisvárosba, Dreux-ba költözött, ahol középiskolás gyerekeknek tanított angolt a British Council nyelvi asszisztensi programjának keretén belül.
Hogyan zajlott a jelentkezés, és ti, szülőként, miként segítettetek neki?
Jessi egyetemistaként teljesen egyedül intézte a jelentkezést, de természetesen megkérdezte a véleményünket, és megvitattuk a lehetőségeket – különösen azt, hogy Franciaország mely részeit helyezze előtérbe a jelentkezési lapon. Utánakeresett az időjárásnak, az ételeknek, tényleg mindennek, aztán kikért a mi véleményünket is. Mielőtt elküldte, elolvastuk a jelentkezési lapját, és segítettünk neki a különböző szükséges dokumentumok beszerzésében is.
Mi aggasztott a költözése előtt? Hogyan segítettetek neki?
Rengeteg minden aggasztott! Aggasztott, hogy hol lakik majd, és segítenek-e majd neki az emberek. Aggasztott, hogy miként tud alkalmazkodni a tanítás jelentette elvárásokhoz egy másik országban – azt gondoltam, túl nagyok az elvárások vele szemben, bár soha nem kételkedtem abban, hogy felnő a kihívásokhoz. Mindenekelőtt persze azt akartam, hogy épen és boldogan éljen majd új otthonában.
Mi volt az első benyomásod, amikor megláttad a lakását és a munkahelyét?
Emlékszem, hogy autóval vittük Jessi holmijait, és kicsit rosszul voltam a gondolattól, hogy ott kell hagynom. Dreux egy átlagos észak-francia kisváros, és rémes nap volt: a lakás sötét volt és cigarettától bűzlött. Kicsit megnyugodtam, amikor találkoztunk Corinne-nal, a francia tanárnővel, aki az iskolában fogadott minket: barátságos volt és segítőkész.
Miként támogattad a lányod, amíg távol volt?
A program kezdetén mi költöztettük le, a végén pedig haza, ami azt jelentette, hogy minden olyasmit magával tudott vinni, amit egyébként meg kellett volna vennie.
Szeretném hinni, hogy érzelmi támaszt is nyújtottunk neki: bármi gondja akadt, megoldotta maga, de azért tanácsot kérni hazatelefonált, például amikor a bankszámlájáról csalók leemelték a pénzét.
Milyen gyakran találkoztatok, vagy beszéltetek, amíg Franciaországban volt? Mi volt a kapcsolattartás legjobb módja?
Minden héten beszéltünk: vasárnap délutánonként Skype-on, közben pedig gyakran emaileztünk. Mindenféléket küldtem neki, például adventi naptárat, bár a végén az iskolának már kissé elege lett a sok csomagból.
Vezetett blogot is, és a Facebookon is követni tudtam, mi van vele. Természetesen meg is látogattuk, februárban Dreux-ban, áprilisban pedig Strasbourgban találkoztunk, amiből egy szuper családi hétvége kerekedett.
Szerinted mit nyert a lányod a Franciaországban töltött idővel?
Elsősorban több önbizalma és élettapasztalata lett, és képes lett olyan problémákkal is megbirkózni, amilyenekkel korábban nem szembesült. Embert próbáló volt egy csomó nála magasabb, lármás 16 éves fiút tanítani, és egy csomó egyéb gyakorlati kihívás is érte.
Mély barátságokat kötött más tanárokkal és asszisztensekkel, és az utazás közben megismert emberekkel. A francia nyelvtudása hatalmasat fejlődött, és a sokkal kalandvágyóbb lett.
Mit tanácsolnál azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke a külföldi munkán vagy tanuláson gondolkodik?
Felnőttek, tehát el kell őket engedni! Próbáljuk meg ne túlóvni őket: én amint otthagytuk, azonnal vissza akartam fordulni és meglátogatni, de utólag már nagyon örülök, hogy hagytunk neki időt berendezkedni, és megvártuk, amíg ő hív, mert akkor már meg tudott mutogatni nekünk mindent, és jó volt látni, hogy boldog.
Hozzátenném, hogy hét hónap Franciaországban hosszú időnek hangzik, de valójában nagyon gyorsan eltelt, főleg, hogy hazajött karácsonyra.
Ami a dolog gyakorlati részét illeti, legyen elegendő pénz a számláján, ha hirtelen venni kell valamit. A főbérlők nem mindig biztosítják azt, amit előzetesen megígértek, neki például az utolsó pillanatban kellett kint ágyneműt vennie. Szóval mindig készüljünk fel a váratlan dolgokra!
Határátkelő találkozó!
Tavaly azt írtam, hogy ha nem vigyázunk, lassan hagyomány lesz az év végi budapesti Határátkelő-találkozóból. Nos, nem vigyáztatok, az lett… A szervező idén is Digger, a lehetséges időpontok pedig: december 27., 28. Aki szeretne jelen lenni, az vegye fel vele a kapcsolatot emailben (janoshorvath65KUKACyahoo.com). Akár mind a két napot meg lehet jelölni, amelyik napra a legtöbb visszajelzés érkezik, azon lesz a találkozó délután 5-kor a Menzában, a Liszt Ferenc téren. Jelentkezési határidő dec. 20.
HÍRMONDÓ
Kiábrándítóan keveset keresnek a magyarok
Csak Bulgáriában, Romániában, Litvániában, és Lettországban rosszabb a helyzet. Azért ez nem túl szívderítő.
A kaliforniai sivatag szellemjárta helyei
Eltorzított valóság, ami valahol mégis igaz. Izgalmas fotók Amerikából.
Ingázás Londonba
Mit is mondhatnánk: a londoni ingázás klasszikus sztori. Ti mennyit ingáztok naponta?
(Fotó: pixabay.com/Sprachschuleaktiv)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek