Mióta az Egyesült Királyság idén nyáron belelavírozta magát egy meglehetősen bizonytalan jövőbe (és ez nem a döntés minősítése, hanem ténymegállapítás, hiszen voltaképpen senki sem tudja, mit hoz a következő pár év), szóval azóta magyarként lakást venni a szigetországban a korábbinál kalandosabb vállalkozásnak tűnik. Londoni Tódiék mégis belevágtak, és sikerrel is jártak, persze nem kevés utánajárás és feszültség után. Ennek a lakásvásárlásnak a története következik most.

„Miután párommal már két évet kint töltöttünk Londonban és úgy nézett ki, hogy egyhamar nem megyünk haza, elhatároztuk, hogy ingatlanvásárlásba vágjuk a fejszénket.

Erre több indok is volt: az egyik, hogy a félretett pénzünk ne csak álljon a bankszámlán, a másik, hogy ne másvalaki hitelét fizessük albérleti díjon keresztül.

Az már az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy az albérlet sokkal rugalmasabb és kockázatmentesebb, de azt nem akartam, hogy húsz-huszonöt év múlva arra eszméljünk, hogy ha nem albérletre költöttük volna a pénzt, akkor már a saját házunkban laknánk.

A harmadik indok az volt, hogy elegem lett abból, hogy azt kell használni, amivel a tulaj berendezi a lakást. Persze, vehetek saját bútort, de sütőt, hűtőt, mosógépet meg csaptelepet már nem vehetek olyat, amilyet én szeretnék. Márpedig a tulajok nyilvánvalóan a legolcsóbb háztartási gépekkel igyekeznek berendezni a bérleményt.

Versenyfutás a lufival

Eleinte úgy gondoltuk, hogy egy kéthálószobás házat vásárolunk valahol London környékén, ezeket kezdtük nézegetni. Azért gondoltuk házat venni, mert így garantált lett volna a kert, megúsztuk volna freehold-leasehold problémakört és úgy újíthattuk volna fel a házat, ahogy mi akartuk volna.

Már el is képzeltük, hogy lesz egy kis házunk (itt csak olyan van), ha hazaértünk egyikünk megsétáltatja a kutyust a csepergő esőben, amíg a másik vacsorát főz, majd esti TV nézés helyett csempézés, parkettázás, festés és szigetelés éjfélig. Körülbelül öt évig, amíg nem végzünk.

Pénzünk ekkor 20% önerőhöz lett volna elég, többi hitel. Persze félelmetes volt látni, hogy hiába raktunk félre szépen, alig előztük le az ingatlanok drágulását. Egy idő után azt kezdtem el várni, hogy mikor pukkad ki a lufi, hiszen évente 10-15% drágulást, ami egyes helyeken a 20%-ba is belenyal, nem lehet sokáig tartani.

Minden évben azt láttuk, hogy egyre többen esnek el az esélytől, hogy saját házuk legyen és a lufi még mindig csak nőtt. Hiába jelentek meg újságcikkek meg TV-riportok arról, hogy ez nem mehet tovább, ez a piacot nem érdekelte. Így egy idő után minket sem, mondtam is a páromnak, hogy tuti egy nappal azután zuhan össze, hogy mi házat veszünk!

Két év hullámvasút

Számtalan házat megnéztünk mindenfelé, jártunk Grove Parkban és Kidbrookeban, Pengeben, Bromleyban, meg még száz helyen. Megnéztünk számtalan házat, de egyik sem tetszett.

Nem hogy abban az állapotban, ahogy voltak, de még teljesen felújítva sem adtam volna értük annyi pénzt. Rengetegszer keseredtünk el azon, milyen szörnyű házakat kínálnak olyan áron a világ végén, amiből otthon budai házat vehettünk volna.

Az elmúlt két év hullámvasút volt, számtalanszor adtuk fel a dolgot és kezdtünk bele megint. Mert közben ugye az ismerősök csak noszogattak, hogy vágjunk bele, akármilyen vackot veszünk, ilyen emelkedő árak mellett tiszta haszon. De nem tehetünk róla, hogy nem volt gyomrunk hozzá.

Ennek ellenére többször is elég közel kerültünk hozzá, hogy vegyünk egyet. Volt pár ajánlatunk, amit aztán túllicitáltak azért nem lett miénk az ingatlan, de volt olyan is, hogy mi léptünk vissza, mert egyre több csontváz dőlt ki a szekrényből.

Néha volt olyan is, hogy annyira nem voltunk biztosak a dologban, hogy én gyakorlatilag azért szurkoltam, hogy az eladó miatt ne jöjjön össze és nyugodtan mondhassuk, hogy mi megpróbáltuk, de hát...

Ház helyett lakás

Aztán fordult a kocka, illetve inkább mi. Beláttuk, hogy egyszerűen nem vagyunk hajlandóak húsz évre hitelbe ásni magunkat egy olyan házért, aminek már léteznie sem volna szabad, és amivel ki tudja mennyi gond lesz még.

Úgy döntöttük, félrerakjuk a kutyust és a saját kertet és inkább veszünk egy lakást. Ugyanazért a pénzért igaz, hogy sokkal kisebbet, de ugyanakkor (relatív) új építésű lakást lehet venni. Nincs csontváz a szekrényben, éjszakákig tartó fúrás-faragás és kifűthetetlen szobák.

Miután a döntés megvolt, újabb környékeket jártunk körbe, voltunk Mile Enden, Stepney Greennél, meg még számos helyen. De azt kell mondjam, a lakások sem voltak sokkal jobb állapotban, csak itt még a szomszédság is közelebb volt.

Pár próbálkozás után párom felfedezte, hogy Greenwichben is elérhető áron vannak a lakások, amit nem is gondoltunk volna. Nosza, gyorsan rástartoltunk és szerencsére három lakást is meg tudtunk nézni egy fiatal lakóparkon belül. Egyik sem volt tökéletes, de mi már rég letettünk a Szent Grál keresésről.

Az egyikre gyorsan ajánlatot is adtunk, amit minimális alkudozás után elfogadott az eladó azzal a feltétellel, hogy előbb neki is találni kell egy lakást. Mi nyugodtan dőltünk hátra és tessék-lássék kerestünk ügyvédet és bankot a hitelhez, hiszen ráér...tünk volna, ha két nap múlva nem hív az ingatlanügynök, hogy megvan az eladó új lakása, szóval uzsgyi. Ez volt augusztus végén.

Az ügyvédek…

Tulajdonképpen a hitellel volt a legkevesebb gondunk, pár ügyintézővel töltött szeánsz után mint kés a vajban siklott az igénylésünk. Ügyvédet is sikerült találnunk, miután a párom átnyálazott számtalan ajánlatot és internetes értékelést. Ott mondjuk olyan horrortörténetek olvashatóak, hogy komolyan elgondolkodik az ember, belevágjon-e egyáltalán.

Ezután kezdődött egy két és fél hónapos aggódás, hogy összejön-e a szerződéskötés. Egyrészt azért, mert addig bármelyik fél minden következmény és indok nélkül visszaléphet, másrészt azért, mert az ügyvédek teljesítménye néha nevetséges volt.

Ha várni kellett egy papírra, a mi ügyvédünknek azonnal kiesett a kezéből a ceruza ahelyett, hogy mással haladt volna. Mármint haladt, másvalaki ügyével, gondolom.

Nekünk kellett szólni, hogy ne várjon az utolsó darab papírra, addig is küldje át az összeállított szerződést, hadd olvassunk. Erre átküldött összesen kb. 150 oldalnyi dokumentumot.

Még jó, hogy rugdostuk előre, mert így legalább volt esélyünk átlapozni a pakkot, amiből néha egy mukkot sem értettünk. Még magyarul is fárasztó olvasmány egy jogi anyag, de angolul, a jogszabályok ismeretének teljes hiánya mellett úgy, hogy minden szónak jelentősége lehet, reménytelen. Mindegy, úgy-ahogy tudtuk, átnéztük.

Ment az egymásra mutogatás

Közben az eladó ügyvédje is szépet alakított, ugyanis egy papírt csak az utolsó pillanatban tudott megszerezni, hiába figyelmeztette a mi ügyvédünk. Az eredeti szerződés aláírás október közepén lett volna, majd október vége, majd november közepe.

A vicc az volt, hogy az eladót szorongatta az ő új lakásának az építtetője, hogy nem tartja tovább a lakást, ha nem fizeti be az előleget, amit ugye meg tőlünk kapott volna.

Közben meg a hibás ügyvéd elkezdett a miénkre mutogatni, hogy csak ő köti az ebet a karóhoz és miatta nem lesz szerződés. Csak annyit üzentünk neki, hogy a nyomorult papírjával foglalkozzon, ne másokat cseszegessen.

Révbe érve

Nem tudom, mit mondott neki az eladó, de péntek délutánra lett meg a papír, a mi ügyvédünk tovább küldte nekünk, hogy nyomtassuk ki, írjuk alá plusz egy tanú, majd szombat reggel sürgősségi postával adjuk fel.

Köszi, honnan akasszak le egy józan tanút ebben az országban szombat reggel??? Mindegy, meglett, elküldtük, hétfőn meg vártunk mi lesz. Végül hétfő délután hívott az ügyvéd, hogy megtörtént a dolog, elutalta az előleget és a szerződéseket postára adják.

Nagy megkönnyebbülés volt, még úgyis elég izgulás volt, hogy nem volt végeláthatatlan sor, ránk sosem várt a másik fél, az előleget is gond nélkül letettük. Hallottunk olyan adásvételt, ami akár több, mint egy évig is elhúzódott.

Jelenleg itt tartunk, a decemberi költözésig az ügyvédek még intéznek pár apróságot, a miénk lehívja a banktól a hitelt, aztán decemberben fizetés és kulcsátadás, ha nem jön közbe semmi.

Úgy néz ki Karácsonykor két lakásunk lesz, ünnepelni még a régiben fogunk, aztán költözködünk és egy minimális átalakításba is belekezdünk, amit szintén nyomon lehet majd követni a blogomon."

HÍRMONDÓ

Anya! Azért nem minden annyira jó itt Németországban!

"Tudod, a legtöbb gyerek azt meséli, hogy a nagymamájánál volt a hétvégén. Én meg nem mondhatom ezt. Messze vannak."

Mentünk, mert mennünk kellett

Az amerikai elnökválasztási kampányban rengeteg szó esett a mexikói (illegális) bevándorlókról, de mi a helyzet Mexikó másik, déli végével és az országba érkező menekültekkel?

Egyél (nagyon) büdöset!

Húsimádóknak nem ajánlott kattintani, a többieknek is csak akkor, ha elég erősnek érzik magukat, mert ez elsőre elég kemény.

(Fotó: pixabay.com/Stevebidmead)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.