oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. november 13. 06:41,  Angol munkamorál és magyar szexizmus 250 komment

2016. november 13. 06:41 Határátkelő

Angol munkamorál és magyar szexizmus

Bizonyos értelemben az erkölcs az eheti blogajánló vezérszála, a kérdést így vagy úgy feldolgozó írásokról alighanem jót lehet majd vitatkozni. Járunk majd Angliában, Svédországban és Belgiumban is, és a posztok legalább olyan változatosak lesznek, mint a helyszínek.

london_foto_pixabay_com_glidagida.jpg(Fotó: pixabay.com/glidagida)

Elsőként rögtön látogassunk el a brit fővárosba a London Budapest Metro blog segítségével, melynek szerzője meglehetősen markáns véleménnyel bír a bennszülöttek munkamoráljáról.

„Angliát nem az uniós tagsági könyv visszavonása fogja hazavágni, hanem az elburjánzott, esztelen segélyrendszer és az ebből fajzott csodálatos brit munkamorál. Ez utóbbiról mesélnék kis szemelvényeket, felhasználva a munkahelyemen tapasztaltakat (SZTK rendelő).

Dióhéjban a hozzáállásuk a kenyérkereséshez a következő: minél kevesebb szellemi- és fizikai erőbefektetéssel minél több pénzre igényt tartani abban a hiszemben, hogy náluk értékesebb, különlegesebb kis hópehely nincs. 

Ez jellemző más népekre is, de itt, minden munkáltató keserűségére, még a jogrendszer is védi a herevere pancsmunkát és kétoldali munkaundort, mert is az a lényeg, hogy ,,olyan keményen küzd és akarja” szegény lelkem. (...) 

Kérem szépen, itt minálunk a rendelőben szerintem a management nem túl bölcs módon túlfizeti az alkalmazottakat (belértve engem is, de én legalább idegeskedem eleget a pénzemért). 

Óránként £12-£13 is dukál a recepciósnak, főnővérnek, akik szentül hiszik, hogy kiváló munkájukkal minden pennyjét megérdemlik a zsetonnak, és pechemre ilyen juttatás mellett meg sem fordul a fejükben, hogy felmondjanak. 

Recepciósaink, ha éppen kiemelik a buksijukat a telefonjukból (Facebook és Candy Crush a napi diéta, és érik az ideje, hogy reggelente egy dobozba elkobozzam a telcsiket, mint a dedóban), nem igazán képesek egy emailt tisztesen megírni, pedig mindkettő anyanyelvű angol/ír. 

Mit várjak az olyan mufftól, aki 29 éves koráig a commute és communicate, azaz ingázni és kommunikálni igéket egy és ugyanannak a szónak hitte (,,Miért, nem csak a szlenges, rövid változata?"), illetve nekem, kelet-európainak kell felvilágosítanom az igeidők harmadik alakjáról és hogy az angolban nincs kettős tagadás? (...) 

Képtelenek a nevük bemondani a telefonba, kulturáltan, kellemmel beszélni a betegekkel és kiszellőztetni ebéd után, mikor az egész rendelő sültcsirkétől bűzlik. Ezeket sajna ha az anyjuk nem tanította meg nekik kiskorukban, én már most nem fogom tudni, fegyelmi eljárást meg ilyenekért nem indíthatunk. (...) 

Na most, az én egyik problémám Angliával az, hogy nem lehet nevükön nevezni a dolgokat, és ha bárki őszintén megkérdez, nem válaszolhatom, hogy ez a nő egy gyökér. Ostoba, szerény agyi képességű, pupák, stb. 

Merthogy ha valakinek gondot okoz, hogy elemi dolgokat betegyen az agyába és aztán később előhúzza az információt amikor arra szükség van, az az értelmező szótár szerinti butaság! 

Nem a Pitagorasz-tétel levezetéséről beszélek, hanem hogy olvassa el, mit ír ki a nyomtató, vagy hogy mindig ellenőrizze a páciens nevének helyesírását, ilyenek. Egyik sem megy, de vigasztaljon, hogy ezek itt jobb körülmények között élnek, mint nálunk egy orvos. (...) 

Van (angol) betegünk, aki a szemembe mondta, hogy a helyi munkaerő egy kalap szart nem ér, az ő kollégái románok, portugálok, bolgárok, dolgosak, pontosak. Próbáltam nem mosolyogni, mert mégiscsak idegen pályán játszom, de… De én angolt nem veszek föl soha, az hótziher. Jöhet ausztrál, kelet-európai, filippinó, bárki, csak angol nem. (...) 

Tudom, hogy az angolok között is van derék, szorgos ember, ők viszik a hátukon ezt az egész mihaszna bandát. Amíg még tart ez a jóvilág. A helyi kedvenc pubom lengyel kézen van, a híres Harley street-en már brit orvos cégérét alig látni, a háziuram meg kínai. 

Ez utóbbi nép fog a végén a szójaszószába röhögni és ostorral végigverni rajtunk, lusta nyugat-európai gyapotszedőkön. A kínai lakótársam hajnali 6-kor hazajön munkából, alszik pár órát, majd visszamegy dolgozni, mint egy biorobot, neki meg én lehetek eltunyult, amiért laza heti 42+ órát nyomok csak le. 

Nagyon zabos vagyok, amiért lengyeleket vernek halálra és a kelet-európaiakat gyalázzák, mert mi termeljük a GDP-t, mi ürítjük a bilit a kórházakban, mi tartjuk jólétben ezeket. A magyar sem a munka hőse, de ha helyzet van, mi fölhúzzuk a vekkert időre és megálljuk a helyünk. 

Ezért bátorítok csak mindenkit, jöjjenek, hozd el anyádat is, szépen lassan a világ népei a bérszámfejtővel összeesküdve behonfoglalózzák Angliát.” 

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Magyar szexizmus Svédországból nézve

Svédország sok szempontból távol áll a magyar kultúrától, ezek egyike az, ahogyan a nemiség kérdéséhez hozzáállnak – írja blogján Bandi republic.

svedorszag.jpgA svéd állami természettudományi múzeum WC-je előtt

„Szerintem valami nagyon nem stimmel a magyarok szexualitáshoz és a nemi szerepekhez fűződő viszonyával.

Az első dolog, amitől megőrülök az, amikor 1-5 éves kisfiúk szülei, nagyszülei dicsekednek arról, hogy a kisded miként csajozik. Amikor a kissrác egy lánnyal játszik, már készül is a fotó, ami azonnal pattan fel a Facebookra vagy Instagramra #szívtipró. a kommentekben is megy a lelkesedés, hogy micsoda igazi férfi, már milyen korán kezdi, haha. A legdurvább, hogy ezt főleg a nők csinálják.

Nekem mint lányos apukának ez sértés, mert már a kiskorú lányokat szexuális tárgyként kezelik, akinek az egyetlen dolga, hogy csinos/helyes legyen és tetszen a fiúknak.

Másrészt meg olyan szintű homofóbia sugárzik az egészből, hogy félelmetes. Verjük bele abba a gyerekbe, hogy csajozni kell ám, mert magától nem fogja tudni! S ha netán a fiúkhoz vonzódna, akkor meg óriási gáz van, ezt a szégyent nem viselheti el a család vagy mi?!

Eközben itt, Stockholmban az oviban, ahova a lányunk jár, az egyik 3 éves fiú például szinte kizárólag a nővére ruháit hajlandó csak hordani, míg egy másik Elsa-rajongó, ezért csillámos Frozen-pólókban meg kiegészítőkben jár.

Mit szólnának a magyar pedagógusok, ha látnák, hogy itt nem ritkán a kisfiúknak is ki van festve a körmük, mert megirigyelik a nővéreiktől és nem akarnak kimaradni? Ráadásul sok svéd kisfiúnak hosszú a haja is! Ez micsoda skandallum, ugye? (...)

A svéd királyi tv gyermekcsatornáján például gondosan ügyelnek arra, hogy mindenféle színű és hovatartozású műsorvezetőből legyen egy-egy. Így a gyerekek már azzal nőnek föl, hogy nem csupán normális nem fehér bőrűnek, homoszexuálisnak, transzneműnek, kerekesszékesnek lenni, hanem ettől függetlenül még tv-s személyiség is lehetsz - vagy bármi, amit csak szeretnél (tűzoltó, katona s vadakat terelő juhász).

Magyarországon egyelőre ott tartanak a dolgok, hogy bizonyos munkakörökbe elképzelhetetlen lenne nemtől függetlenül alkalmazni valakit. (...)

mosogato_holgy_foto_instagram_com_bandirepublic.jpg

Nem ragozom tovább a dolgot, azt hiszem, mostanra már átjött, hogy mi a véleményem a témában. Annyit szeretnék csak, hogy legalább egy értelmes párbeszéd induljon el a fent említettekkel kapcsolatban, hátha sikerül egy toleránsabb, elfogadóbb világot kialakítani magunk körül." 

A teljes írást itt olvashatjátok, tegyétek is meg! (A képek forrás a szerző Instagram-oldala.)

Új élet Belgiumban mínusz 30 euróból

Elég kacskaringós életutat járt be Tamás, aki kissé kaotikus tinédzserkort követően élt Izraelben, aztán visszaköltözött Budapestre, Hollandiában újrakezdte, majd öt éve már, hogy Belgiumban fogott saját vállalkozásba – derül ki a Mindenkilaci beszélgetéséből. (Tamás szavait olvashatjátok normál betűvel.)

belgium_antwerpen_foto_pixabay_com_gfxtemplate.jpgAntwerpen (Fotó: pixabay.com/GFXTemplate)

„Már az egyetem alatt is éreztem, hogy még szeretnék külföldön élni, de abban is biztos voltam, hogy Európában akarok maradni, mert ez a kultúra áll közel hozzám, és nagyon európainak érzem magam. Időközben a párommal is külön mentünk, ami egy újabb lökés volt, hogy másfelé próbálkozzam. 

Végül egy Hollandiában élő barátja segített neki az indulásnál, csupán annyi kikötése volt, hogy Tamásnál legyen legalább 400 euró, hogy ki tudjon fizetni egy havi lakbért, és el tudja látni magát az első fizetéséig. Tamás pedig egy héttel Hollandiába érkezését követően már el is kezdett dolgozni egy raktárban. 

Nem tetszett Eindhoven. Egy szürke városnak láttam, ahol túl sok mindent nem lehet csinálni, legfeljebb be lehet szívni a coffee shopokban. Kicsit sznobul fog hangzani, de nekem nagyon hiányzott az élő zene. Aztán egyszer átugrottam egy barátomhoz Belgiumba, és Antwerpenben sétálva azonnal találtunk egy zseniális jazzkocsmát. 

Tamásnak ennyi elég is volt, hogy beleszeressen a városba. Időközben régi párjával is kezdett ismét felmelegedni a kapcsolata, és úgy döntöttek újra megpróbálják együtt, de most már Belgiumban. Hamar sikerült is kiadó lakást találniuk, munkát viszont csak három hónappal később szerzett Tamás, szintén egy raktárban, addigra viszont már felélte minden tartalékát. 

Annyira le voltam gatyásodva, hogy rögtön az első munkanapomon felajánlotta az egyik belga munkatársam, hogy az első fizetésemig ad kölcsön harminc eurót, hogy legalább be tudjak vásárolni. Így indult az antwerpeni életem, mínusz harminc euróval. 

Vagyis valójában mínusz 730 euróval, ugyanis ebben az időszakban úgy sikerült pénzhez jutnom, hogy amikor még volt holland telefonszámom és lakcímem, visszamentem Hollandiába, ahol előfizetésre vettem egy drága telefont, amit visszavittem Belgiumba és eladtam. Természetesen ezt az összeget aztán kamatostul visszafizettem a szolgáltatónak. 

Tamás időközben szépen haladt a cégen belül felfelé a ranglétrán, de hamar rájött, hogy a raktározás nem éppen álmai melója. Végül az építőiparban kötött ki, ahol ismét a nulláról kezdte, burkoló segédmunkásként. Itt aztán nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjenek, megvan a magához való esze és képes az önálló munkavégzésre, így egyre több privát megrendelést kapott, és szép fokozatosan kialakított egy saját ügyfélkört. (...) 

Ma már saját burkoló vállalkozását viszi. Ehhez persze az is kellett, hogy munka mellett is folyamatosan nyelviskolába járt, kisebb vagyon ölt nyelvtanulásba, viszont ma már folyékonyan beszéli a holland nyelvet, ami sokat számít egy-egy megbízás megszerzésénél. 

Azt gondolom, hogy valójában nem is a burkolás az igazán rentábilis tudás, amit reményeim szerint éppen megszerzek, hanem maga az a mód, ahogyan az emberek vállalkoznak egy olyan országban, ahol vannak szabályok, és ahol a szabályok mindenkire vonatkoznak, akár csóró vagy, akár gazdag. 

Vállalkozónak lenni itt sem könnyű, viszont ha betartod a játékszabályokat, akkor megvéd a törvény, és megvéd a piac. Ráadásul itt az maga egy piaci érték, hogy ha valaki tisztességes, megbízható, ha lehet rá számítani, és elviseli a kritikát. 

Otthon eszembe sem jutott vállalkozni, tehát nem akarom osztani az észt, de szerintem itt maga a vállalkozó is egy egészen másfajta figura. A fővállalkozóm például egy sikeres ember, európai szintű megrendelései vannak, mégis a mai napig melós autóval jár, ott vannak a kocsijában a szerszámok, és ha kell, nekiáll szegélyeket rakni. 

Mellesleg itt Belgiumban a vállalkozásokat generációkon át viszik a családok, öröklődnek a felhalmozott szerszámok és a tudás, ami egy hihetetlen előny a számukra. (…) 

Én itt egy bevándorló vagyok, és rám aztán tényleg igaz, hogy azért vagyok itt, hogy elvegyem a munkájukat, hiszen dolgozni jöttem. Mégis megadják nekem az esélyt, és tudom, hogy amíg ezt nem játszom el, addig korrektek lesznek velem. És persze mi a francért is kellene utálnunk egymást? Ugyan azt szenvedi a belga és a magyar munkás, mindkettő ugyan azt a követ fogja meg, és ugyan olyan mocskos a melótól a kezünk. 

Tamás, ugyan nagyon szeretné, de egyelőre nem látja megvalósíthatónak, hogy Magyarországon éljen. Mint mondja, elvan Belgiumban, és lehet, hogy még itt fog élni húsz évig, amíg dolgoznia kell, mégsem akar itt megöregedni. 

Tudom, hogy elfogult vagyok, de szerintem földrajzilag Magyarország az egyik legjobb hely. Vannak igazi, karakteres évszakok, fantasztikus szép tájak, tele van klassz emberekkel és művészekkel, jó illatokkal és finom ételekkel. Igazából a családomon és a barátaimon kívül nincsen ragaszkodásom túl sok mindenhez. De a család velem van, akárhová is megyek, az igazi barátok pedig megmaradnak, hogyha a holdon leszek, akkor is.”

Az eredeti beszélgetést itt olvashatjátok el.

HÍRMONDÓ

Nem enyhül az elvándorlás a turizmusban

A vendég ugyan több, a szakember egyre kevesebb, már nem csak idénymunkára, állandóra sem nagyon találnak. A szállodaszövetség a kormánytól is várja a megoldást.

Így viszik el a csúcsegyetemek a magyar tehetségeket

Tízből hét magyar gimnazista külföldön járna egyetemre, Oxford és Cambridge pedig vadássza a legjobbakat.

Amiben Budapest lenyomja Máltát

Bizony, van, amiben a magyar főváros fejlettebb, mint a sziget. Ilyen is előfordul... :)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Svédország Belgium Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5311951175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.11.13. 07:04:32

Talán nem kéne annyi segílyt adni az angoloknak akkor kevesebb léhűtő lenne.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.11.13. 07:39:09

@Golf2: Egy ideje már erőteljesen nyirbálják a rendszert.

2016.11.13. 07:48:36

Ezért fog eltűnni a süllyesztőben Svédország.

sellőlány 2016.11.13. 08:29:21

Nekem meg az volt furcsa Svédországban, hogy mindkét nemre csak egy vizesblokk van, és sok helyen az összepisált wc csészét és padlót úgy kell megközelíteni, hogy még véletlenül se érjen hozzá semmilyével az ember. Komoly kérdésként merült fel bennem akkor, hogy a férfiak miért nem képesek beletalálni a wc-be? Ráadásul a szagok is markánsabbak, az ember szinte kiájul mellettük lévő fülkéből. Higiéniai szempontból is kérdéses a nemek keveredése ezekben a nyilvános helyiségekben, ezért nem bánom, hogy a világ fennmaradó hányadában a nemek a mellékhelyiségeket használnak. (Érdekes volt megfigyelni ugyanott, hogy az egyik, régebbi építésű múzeumban még két vizesblokk volt, de a férfi-női jelzéseket leszedték. És érdekes módon az egyikbe inkább férfiak, a másikba inkább nők mentek be, amíg ott várakoztam. Tehát ha van lehetőség az elkülönülésre, akkor ezek szerint az ottani emberekben is van erre igény.) Viszont az áruházak parfüm részlegén simán találni férfi sminket és a fiatal fiúk nagy hányada kinézet alapján meghatározhatatlan nemi identitású. Míg ha valami miatt túl közeli helyzetbe kerül a másik nemhez (egy asztalnál evés, tömegközlekedés, wc-ben találkozás), kerüli a szem és beszéd kontaktust. Ez nem tudom hova vezet idővel, de tény, hogyha ott él az ember, a többi ország erősen szexistának tűnhet. Persze kérdés, ki ül fordítva a lovon.

Shanarey 2016.11.13. 08:30:10

Angliai átlag melósról jót vagy semmit. Jót nem sokat tudok, igy marad a semmi.

A második posztra csak annyit hogy ez is egy kommentgenerátor téma :-)

sellőlány 2016.11.13. 08:31:06

@Shanarey: Igen, ez az lesz. Bandi sokkot fog kapni. :-)

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2016.11.13. 08:37:06

@sellőlány: a wc témát szerintem praktikus oldalról kell megközelíteni. hányszor láttál olyat, hogy a női wc előtt kígyózó sor van a férfi meg üres? sokszor, igaz? na ezt pl. megelőzi ez a felállás.

férfiként mondom, hogy amíg nem próbáltál állva hímtaggal pisilni, addig ne reklamálj a célzás pontosságát illetően!

sellőlány 2016.11.13. 08:41:59

@bandirepublic: Érdekes, mert otthon ilyet nem lát az ember. Ott tudnak pontosan célozni vagy csak takarítanak maguk után? De igazság szerint, inkább sorban állok, mintsem, hogy bemenjek egy férfi wc-be. :-)

szaszo71(D) 2016.11.13. 08:42:11

Nem dolgoztam soha Angliában, de nekem nagyon nem szimpatikus ez a "az angolok hülyék, a kelet-európaiak meg Anglia megmentői " stílus.
A második poszt Magyarországra vonatkozó részével teljesen egyetértek (bár szerintem nem csak a nőkkel kapcsolatban van némi lemaradás, hanem pl. a 40 évnél idősebbekkel kapcsolatban is.)

Hari Seldon 2 2016.11.13. 08:44:14

„Mit várjak az olyan mufftól, aki 29 éves koráig a commute és communicate, azaz ingázni és kommunikálni igéket egy és ugyanannak a szónak hitte (,,Miért, nem csak a szlenges, rövid változata?"),”

Azért ez súlyos. Ilyenkor nem tudok csodálkozni az idei évi választási/szavazási eredményeken.

„Képtelenek a nevük bemondani a telefonba, kulturáltan, kellemmel beszélni a betegekkel és kiszellőztetni ebéd után, mikor az egész rendelő sültcsirkétől bűzlik.”

Ez itt is így van. A hívónak kell bemondani a nevét. (az elv az, hogy feltételezik, hogy aki felhívja őket, az tudatosan őket hívja, így tudja a nevüket)

Hari Seldon 2 2016.11.13. 08:46:27

„Az első dolog, amitől megőrülök az, amikor 1-5 éves kisfiúk szülei, nagyszülei dicsekednek arról, hogy a kisded miként csajozik. Amikor a kissrác egy lánnyal játszik, már készül is a fotó, ami azonnal pattan fel a Facebookra vagy Instagramra #szívtipró. a kommentekben is megy a lelkesedés, hogy micsoda igazi férfi, már milyen korán kezdi, haha. A legdurvább, hogy ezt főleg a nők csinálják.”

Teljesen egyetértek. Nekem meg akkor kezd elszállni az agyam, amikor felteszik a kérdést, hogy vettem-e már sóspuskát. Mi a fenéért? Ja, veszek, és aki legközelebb megkérdi, hogy vettem-e, akkor annál használni is fogom!!!!

DieNanny CH 2016.11.13. 08:51:28

@sellőlány:

Erre, hogy melyik wc tisztább:

A Népligetnél voltam egyszer szombat este 8 után. A földön eldobott wc-papír darabok, a fülkékben kuka kifogatva, fele a földön, másik fele a csészében.
Jött a takarítónő, és ott panaszkodott, hogy szörnyű, hogy néz ki ez a wc. És ő mondta, hogy a férfi wc ezerszer különb, pedig mi mindent hallani róla, de ott nincs ekkora kupi, mint itt. (Akkor későn már nem volt wc-s néni, ingyenes volt, lehet, ez volt az oka.)

Hari Seldon 2 2016.11.13. 08:56:35

@sellőlány:
"Nekem meg az volt furcsa Svédországban, hogy mindkét nemre csak egy vizesblokk van"
Nem tudom, de szerintem az el jó. (ha a férfiak egy része is tudja hogy kéne használni)
Logikus is: Ha valaki "bezárkózik" egy helyiségbe, nem tök mindegy, ki mos éppen kezet (pl)?
Másrészt, én mint háromlányos apa, nekem evidens volt, hogy a női wc-be kisértem a lányokart (ha egyedül voltam a hárommal, ami nem valami extra ritkaság nálunk). Nem logikus, hogy a piszoárnál lévőket kerülgesse.
Harmadrészt, a takarítók dolga is egyszerűbb (akik döntő többségében nők): nem kell "kopogni", vagy valami. Simán bemegy, és ami fülke nyitva van, azt kitakarítja, ennyi...

sellőlány 2016.11.13. 08:58:30

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Népliget? Jesszus. :-D A helyzet az, hogy a nőknek minden folyamathoz le kell ülniük (és emiatt több papír fogy), és vannak funkcióik, amik a szemetes használatához kötöttek. Ha az nincs ürítve, lehet, hogy kupi van, de hogy összepisált- taposott padlót kevesebbet látni, az is biztos.

sellőlány 2016.11.13. 09:01:32

@Hari Seldon 2: Az engem sem zavar, amikor az anyukák behozzák a kisfiúkat a wc-be, bár már volt olyan érdekes helyzet, hogy az egyik, míg az anyjára várt, elkezdett belesni az ajtók alatt és kérdezgette, hogy anya, itt vagy? Ezen mondjuk jót nevettem.

tanato 2016.11.13. 09:15:12

@szaszo71(D): Érdekes meglátás az angolok hülyék a káerópaiak meg dolgoznak helyettük.természetesen van benne igazság.Ha MO-on az életszínvonal meg a segélyezés angol magasságú lenne,itt sem szívesen dolgoznánk hanem a pénzünkből vásárolnánk idegen munkaerőt aki a nemszeretem munkát elvégzi helyettünk akár a gyárakban,akár a mezőgazdaságban akár a háztartásokban otthon.
Ez ennyire egyszerű,emberi természet.Legfőbb elem a kényelem.

Shanarey 2016.11.13. 09:20:35

WC ügyben, ez nem igazán a célzásról szól, hanem az egyén kulturális szintjéről. Aki akar, az gond nélkül betalál, s aki érti is az nem dobál a piszoárba semmi olyant, ami nem oda való.

puhacica 2016.11.13. 09:38:46

@bandirepublic: @sellőlány: na en meg inkabb megkerdezem, hogy mennyire van elol vagy ralathato helyen a piszoar, mert ha nem igazan, akkor siman bemegyek a ferfi wc-be. egyreszt nem kell hosszan varakozni, masreszt altalaban tisztabb, mint a noi reszleg.

az anglias poszthoz: igaz is, jojjon ide mindenki, foglaljuk el angliat, hogy aztan semmi ertelme ne legyen idejonni, mert ugyanolyan lesz, ahonnan jottunk. :D elfogadom, hogy a posztolo ezt tapasztalta (londonban), az en angol kollegaim viszont nem ilyenek. tovabbmegyek: ha jarsz videkre, latni fogod, hogy az angolok igenis dolgoznak, mindenfele pozicioban. es nincsenek szellemvarosok, amik az eletet hozo kelet-europaiakra varnak, hogy felviragoztassak oket.

Hari Seldon 2 2016.11.13. 09:42:34

@szaszo71(D):
Továbbá, olcsóbb telepíteni, és egyszerűbb karban tartani. (miután csak egyféle vizesblokk megoldást kell telepíteni, és alkalmanként cserélni, pót alkatrészt tartani, stb...)

DieNanny CH 2016.11.13. 09:56:09

@sellőlány:

Képzeld, egy itteni újságban olvastam - egy apuka írt olvasói panaszlevelet -, hogy mikor vitte be pelenkázni a gyerekét - pelenkázó csak a női wc-ben volt - egy nyanya (ő nevezte így, persze németül), teljesen fel volt háborodva, hogy mit képzel, hogy mer bejönni a női wc-be. Erre az apuka megkérdezte, hogy mégis a férfiwc-ben hova tegye a gyereket, erre a nő mondta, hogy hát a földre...

Mondjuk Bernben a Kaszinó mellett vannak konferencia-, meg egyéb kiállítási termek, ott semmilyen pelenkázási lehetőség nincs. Gondolj bele milyen, mikor az 50 cm mély pultra fekteted két mosdó között a nyakig besz@rt 1 évest...

DieNanny CH 2016.11.13. 09:58:54

@bandirepublic: .

"férfiként mondom, hogy amíg nem próbáltál állva hímtaggal pisilni, addig ne reklamálj a célzás pontosságát illetően!"

Hát ülj le!

Taxomükke (UK) 2016.11.13. 09:59:45

@tanato: Egyetertek.
A Dominikai Koztarsasagban (pedig 3. vilagbeli orszag) bizonyos munkakat jellemzoen nem a helyiek, hanem a haiti vendegmunkasok vegeznek el ...

Taxomükke (UK) 2016.11.13. 10:01:55

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Varjal, lehet, hogy allo himtaggal probalt pisilni... ugy tenyleg nehez a kagyloba celozni.

sellőlány 2016.11.13. 10:12:53

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Akkor a svájciak még a magyaroknál is szexistábbak? Egyébként baba eszközök tekintetében kifejezetten elmaradást észlelek mindenhol, talán pont a UK-ben láttam jól felszerelt helyiségeket a babák ellátására. Itthon szoptatós szobák hiánya miatt megy inkább a nyígás, mert a női mell (és maga a szoptatás) közszemlére való tétele, azért már itt sem olyan elfogadott dolog. Egyszer Németországban szólt rám egy helyi házaspár, hogy egy panzió szaunájába meztelenül lépjek be, és csak a fenekén alá pattinstam be azt a tenyérnyi törölközőt, amit erre bekészítettek. Persze ismerem az ottani szokásokat, tudom, hogy a szauna kultúrában a meztelenkedés alap (ahogy Skandináviában is), míg nálunk mindenféle fürdő öltözékben és mocskos gumipapucsokkal is vidáman betrappolnak egyesek. De az én intim szférának egy sok lett volna az idegenek közötti meztekenkedés, így inkább nem mentem be.

2016.11.13. 10:24:29

Az elvárás, hogy ha valaki egy másik országba,például Svédországba költözik, magáévá tegye az ottani mainstream hülyeségeket is?

Hari Seldon 2 2016.11.13. 10:34:22

@feritekeri:
Nem hinném hogy kell.
Például én sem eszem csigát, mert itt élek. (mondjuk nem is annyira általános mint Magyarországon hiszik)
Ellenben az egységes WC nem igazán rossz megoldás (HA tudják használni a férfiak is). - Fent megindokoltam miért.

sellőlány 2016.11.13. 10:38:24

@bandirepublic: Azt még meg akartam kérdezni, hogy ezt közös wc-s megközelítést a helyi nagyszámú muszlim lakosság hogyan éli meg? Amerre én ott jártam, eggyel sem futottam össze nyilvános helyen, így nem tudtam megfigyelni a helyzetet.

Vibi 2016.11.13. 10:49:55

@bandirepublic: Ciki, nem ciki, de ha a sor tul hosszu a noi wc elott es senki nincs a ferfinel en eddig mindig bementem. Kifele szoktam kapni a bejovo pasiktol furcsa pillantasokat, altalaban visszamennek megnezni, hogy tenyleg jo helyre jottek-e. Egyebkent a fesztival is ugyanilyen kellemetlen, mert a 2. Napra a mobil wc-k kb 200 meterrol buzlenek, igy a ferfiak barmilyen falhoz odaallva pisilnek, egyedul a nok mereszkednek a kijelolt illemhely kozelebe, ahol meg 10 percet sorban is allnak egy pisilesert. Na, en ezt a szabalyt is athagtam, mert oda gugoltam en is a fal melle.

2016.11.13. 11:23:22

Az első posztban leírtakon nem csodálkozom. Ezen a blogon is sok Angliáról szóló írás jelenik meg. Ahogy most visszagondolok a legtöbbön olyan kép volt a felvezető, ahol a járda tele volt emberekkel, vagyis olyanokkal, akik nem dolgoztak. Akkor ki dolgozik ott?

tanato 2016.11.13. 11:37:43

@Hari Seldon 2: Pedig nem rossz a csiga ahogy a franciák készítik,azelőtt én sem ettem amíg a lányom nem élt kint két évig.Azóta többször ettem itthon is.

puhacica 2016.11.13. 11:38:15

@feritekeri: mert magyarorszagon nyilvan tokuresek a "jardak", senki nincs az utcakon, mindenki a munkahelyen ul/all. hagyjad mar a baromsagaidat, a masik tema is: mi van, ha valaki nem atveszi a helyi szokasokat, szemleletmodot, hanem epp azert valasztja az adott helyet, mert neki alapbol az a szimpatikus?
egyebkent nagyon faj, hogy ilyen szepen es burkoltan kell fogalmaznod, hogy beszelgethess a blogon, amit nem is olvasol? :D

tanato 2016.11.13. 11:39:15

@Taxomükke (UK): Persze a gazdag arab olajállamokban pedig kivétel nélkül minden fizikai munkát külföldi vendégmunkások végeznek.

2016.11.13. 11:45:34

@puhacica: Nem mondtam, hogy tök üresek a járdák, de megközelítőleg sincs olyan tömeg. Nem értem, mi az hogy nem olvasom a blogot?

szaszo71(D) 2016.11.13. 11:46:10

@sellőlány: Én se megyek itt szaunába a kötelező meztelenkedés miatt. Múltkor meg is kérdezte a pénztáros az uszodában, hogy mért csak úszni járok, soha nem megyek a szaunába. Mondjuk engem inkább az tart vissza, hogy nem vagyok kíváncsi másokra meztelenül.

puhacica 2016.11.13. 11:52:52

@feritekeri: hat persze hogy nem erted. mint ahogy azt se, hogy lehet nagyobb a tomeg egy 10millios varosban, mint egy 2milliosban... :D

Csodabogár 2016.11.13. 12:02:33

@sellőlány: Azért nekem nem jutna soha eszembe leülni egy népligeti wc-ben. A másik oldalon meg a férfiak is megtanulhatnak, nem állva pisilni. Urologusok szerint sokkal egészségesebb. Nálam apám óta mindenki ülve pisil és kész. Ha venndég jön azt nem ellenörzöm.:-)

2016.11.13. 12:03:43

@puhacica: Egy 10 milliós városban is ugyan annyi embernek kell dolgozni, mint egy 2 milliósban?

sellőlány 2016.11.13. 12:05:33

@szaszo71(D): Na igen, ez a másik dolog. Kicsit fura nekem az, hogy miképp kényszerít egy kultúra az ilyen vizuális élmények kötelező elviselésére. Ez a téma jól ki lett karikírozva pl. a Welcome to Sweden c. sorozatban, hogy miképp hat egy, az intim szférájára annyira adó amerikaira, amikor a svéd menyasszonya apjának a hímtagjával szemmagasságban találkozik a szaunában. A lépcsőházban a szomszédok még inkább bujkálnak egymás előtt, mintsem hogy összefussanak egymással. :-D

sellőlány 2016.11.13. 12:10:22

@Csodabogár: Hát ott nekem se. :-D De állva (roggyantva) a végkimenetele a folyamatnak, hát hogy is mondjam, elég kérdéses. A lengyelek (férfiak) is ülve pártiak, legalábbis egy lengyel csaj ezt mondta nekem.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.11.13. 12:10:53

@szaszo71(D): "...szaunába a kötelező meztelenkedés".

Nem kötelező, ezzel ők csupán a felelősséget hárítják el. A 80 foknál is forróbb szaunában a nedves fürdőruha égési sebeket okozhat, amiért a sértett perelhet, az uszoda pedig fizethet.

Így ha fürdőruciban szaunázol, azt a magad felelősségére teszed. Senki sem fog rád szólni. Törülközőbe bugyolálva is nyugodtan szaunázhatsz, még ha az nedves is. Azt pillanatok alatt le tudod dobni/vetni magadról, ha túl forrónak tartod.

sellőlány 2016.11.13. 12:14:25

@Hobbiszakács: Ahogy én tudom, a tiltásnak higiéniai okai vannak, semmint biztonsági. És nagyon is rád szólnak, már egy fürdőbugyi és egy fürdőlepedő miatt is.

P.Elliot 2016.11.13. 12:21:02

Kozos wc? Meg orszagjarasaim alatt sem hallottam ilyet de nem is hiszem hogy sikere lenne. Ilyen kizarolag fesztivalokon meg olyan rendezvenyeken van ahol kiteszik a hodozhato wc-ket de abba ugyis egy szemely fer csak be, kifejezetten undoritoak, a ferfiak levizelik a falat mert nem tudnak belecelozni es nem is lehet oket hibaztatni azon a szuk helyen.
A lanyomat ilyen szempontbol Parizsban erte sokk, valami antik piacon voltunk es ugy lehetett wc-re menni hogy az epuletben el kellett menni a nyitott ferfi vizelde mellett, egy korlatfele valasztotta el a folyosotol, ott alltak sorba es vizeltek. Az ehhez nem szokott 17 evesem elforditott fejjel surrant el mellettuk, amikor a noi wc-hez ert akkor volt a masodik sokk, egy nem eppen koszos de nem is tiszta fulke ahol csak egy lyuk volt a padlon, hogy volt -e kapaszkodo azt nem tudom, vizoblitese igen.
Vagy 5 percig hisztizett hogy o ide be nem megy, hogy gyerunk vissza a hotelbe, vegul betaszitottam az ajton hogy gyerunk, ez is utazasi elmeny dragam bar en is akkor lattam eloszor ilyet, utana sem, ugy latszik a piacon megfelelt. Masik ilyen wc-vel nem talalkoztunk Parizsban, valoszinu hogy csak tomeghelyen van ilyen.
Itt nagyon sok helyen van a noi wc-ben pelenkazo, folotte pelenka automata, lattam mar olyat nem is egyszer hogy ferfi kopogtatott be az ajton gyerekkel a kezeben hogy szeretne itt tisztaba tenni, soha nem lattam hogy valaki szot emelt volna miatta, sot segitseget igen, addig szoval tartottak, vigyaztak a masik gyerekre ha volt az apaval olyan is.
A ferjem mondta hogy a ferfi wc-ben is eleg gyakran lat lehajthato pelenkazot.
Vannak persze "csaladi" kulon wc-k ami azt jelenti hogy rendes wc fulke csak jo tagas, kulon mosdoval, es pelenkazo vagy becsatolhato uloresz a falon, falnal a piciknek hogy a mama ha egyedul van tudjon wc-re menni ha kell.
Eleg tisztak a wc-k amugy es szolni is lehet erte ha nem, benzinkutakrol ne beszeljunk foleg ha indiai mukodteti de az emberek ha tehetik oda nem jarnak.
Nekem igenis lenne kifogasom a kozos wc ellen, maradjon mindenki a magaeban. Csak meg kell nezni egy ferfi wc-t pl. a fittness clubban ahova jarunk, a ferjem azt mondja hogy mint a disznool, szetszort letepett papirok,nedves keztorlok amik valahogy nem talaltak be a szemetkosarba es felvenni a foldrol, ugyan mar, van lepisilt uloke, a noi wc mindig tiszta, eldobott papir nincs, neha bejon egy takarito szetnezni, takaritani amig a ferfiaknal kulon takaritot tartanak aki csak ott dolgozik es rendet probal tartani.
Szoval van kulonbseg....

M. Péter 2016.11.13. 12:23:43

@Hobbiszakács: Tudsz egy konkrét esetről, amikor valaki tényleg égési sérülést szenvedett a fürdőruhájától?

SzZoole 2016.11.13. 12:29:56

@szaszo71(D): en itt szoktam jarni szaunazni.
Leisure centre-nek hivjak errefele.Van lehetoseg body building-ezni,noknek kulombozo fele mozgaslehetoseg,joga stb.
Van uszoda,jackuzi,steam es finn szauna.
En ezek kozul csak a jackuzi/steam/finn szaunara szoktam be fizetni,de itt nincs meztelenkedes,vegyesen hasznaljak ferfiak nok egyarant.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.11.13. 12:30:23

@sellőlány: Részben igaz :-) Akármilyen különccel hoz össze a sors, csak nézünk magunk elé. Miért tegyük szóvá? Hogy a végén még valamiféle izmussal vádoljanak?

:-))

Nem ülünk direkt a padra, ahol előttünk ezrek ültek, hanem van erre a célra külön szauna törülköző. Ha nincs, az a te bajod. Jó hír, hogy viszkető popsi miatt még nem pereltek uszodát. :-)

2016.11.13. 13:11:42

" aki 29 éves koráig a commute és communicate, azaz ingázni és kommunikálni igéket egy és ugyanannak a szónak hitte (,,Miért, nem csak a szlenges, rövid változata?")"

Idaig olvastam, meg koran van nekem ehhez, most komolyan.

A mindenfele WC azert eleg nagy luxus, szerintem meg kene becsulni, hogy van egyaltalan! :D Amugy nem lakom Svedorszagban, de az IKEA-ban mindig ugy van, hogy fiu, meg lany, meg mozgasserult, ezutobbit sose valasztjak kulon nemek szerint, tehat ide szerintem nyugodtan bemehet az, aki nem akar a fiu-lany kozul valasztani, nyilvan csak akkor, ha szabad, de ha meg nagyon kell, akkor meg minden egyeb korulmeny alacsonyabb prioritasi fokozatot elvez, gondolomen. :D

Az utolso poszt tunik a legertelmesebbnek de ahhoz ezek utan mar nem volt erom, kar, ha rendes poszt lenne belole akkor nem sikkadna el a tobbi kozott, de amugy az elso is tenyleg meger egy miset, anyam borogass. :D

@P.Elliot: A Balkanon, a franciaknal, es az olaszoknal (tehat az egesz Balkanon :D) is elterjedt olyan guggolos, amugy allitolag ugy az egeszsegesebb, legalabbis egyszer ezt olvastam, a vegbelrak kialakulasa szempontjabol marmint, de higieniai szempontbol azert vannak ketsegeim. :D

Főgebra 2016.11.13. 13:24:37

@mojyo:
"...elterjedt olyan guggolos..."

A kedvenceidet(oroszok) ki ne hagyd a felsorolásból!

Ott láttam a csúcstechnikát! Minden fakk csak olyan magas, hogy a guggoló alak válláig ér, bejárat pedig olyan csapóajtó, mint a western filmekben az ivóban, a fickó guggolt, ölébe fogva a nagykabát, az aktatáskája és olvasta az újságot!!

SzZoole 2016.11.13. 13:29:38

@Főgebra: van etteol jobb modszer is.
Legugolsz 2 karoval a kezedben,mintha sielnel.Az egyiken kapaszkodsz,mig a masikkal a farkasokat kergeted:)))

2016.11.13. 13:33:39

@Főgebra: Ja igen, ezek a sztorik is megvannak, de halistennek szemelyesen nem volt meg szerencsem hozza. :D Az ujsagnak gondolom egynel tobb funkcioja van egy ilyen helyzetben. :D

P.Elliot 2016.11.13. 13:44:28

@Főgebra: Nem zsiibadt el a laba? Olyan nem volt hogy megbillent es fenekre esett pont a lyuk folott?

Főgebra 2016.11.13. 13:46:46

@Zoole[uk]:
Az a szibériai változat!
Én ezt kultúrhelyen láttam! Az igaz, hogy a szállodákban normál angol vízöblítéses wc volt, de a használt papírt ott is külön kosárban kellett gyűjteni!

Üzbegisztánban pedig, olyan sörautomatát láttam, amit nem merek elmesélni!

LyukasBogrács 2016.11.13. 13:50:00

A budiba lovat, nyulat, pingvint is be lehet vinni?

2016.11.13. 13:50:28

@Főgebra: "olyan sörautomatát láttam, amit nem merek elmesélni!"

Ne csinald mar, akkor miert emlited meg, most kenytelen leszunk mindenfele hulyeseget elkepzelni! :D Kerlek szepen, meseld el, milyen volt az uzbegisztani sorautomata, naaaa, leccilecci!

SzZoole 2016.11.13. 13:51:45

@Főgebra: oroszorszagban nem voltam meg,de Ukrajnaban sokszor.
Kijevben pl. rendes angol wc-k voltak,a papirt is bele dobhatod.
Igaz itt €500 volt egy ejszaka

SzZoole 2016.11.13. 13:53:51

@Főgebra: a sorautomataval kapcsoladban ne kimelj minket,tudod,hogy mindenfele mocskos dologhoz hozza edzodtunk a sotetseg birodalmaban:)))

Hari Seldon 2 2016.11.13. 13:57:59

@P.Elliot:
„Kozos wc? Meg orszagjarasaim alatt sem hallottam ilyet de nem is hiszem hogy sikere lenne.”

Mostanában kezd elterjedni pár helyen. Még itt se nagyon jellemző.

„Ilyen kizarolag fesztivalokon meg olyan rendezvenyeken van ahol kiteszik a hodozhato wc-ket de abba ugyis egy szemely fer csak be, kifejezetten undoritoak, a ferfiak levizelik a falat mert nem tudnak belecelozni es nem is lehet oket hibaztatni azon a szuk helyen.”

Egyrészt fesztiválokon azért a népesség egy része elég kapatos. Másrészt de igen, lehet őket hibáztatni. És is baromi hárlis vagyok a wc tisztaságára. Elég veszélyes fertőzés forrás lehet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 14:01:26

@puhacica: Ráadásul a világ turisztikailag legvonzóbb városában.
Ahol 10 millióan laknak de ennél többen jönnek évente mint turisták.

P.Elliot 2016.11.13. 14:03:23

@Főgebra: Meseld csak el azt a sor automatat mert ha nem akkor nagyon vad dolgokat leszek kepes elkepzelni...

P.Elliot 2016.11.13. 14:04:35

@Főgebra: Meseld csak el azt a sorautomatat mert ha nem nagyon vad dolgokat tudnek esetleg elkepzelni...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 14:05:37

@P.Elliot: Pedig a takarítók tapasztalata az hogy a a női wc-k nagyságrendekkel koszosabbak mint a férfiaké.

Főgebra 2016.11.13. 14:05:38

A sörautomata zanzásítva annyi, hogy a fal mögött az automata sörcsap egy 120 kilós, aber teljesen babaarcú Maruszja kezében végződött!
Magában az ivóban kb öt centi vastagon állt a kvasz!

P.Elliot 2016.11.13. 14:09:48

@Hari Seldon 2: Errefele a fesztivalokon nem reszegek az emberek, alkoholt csak sorkent lattam de legtobbjen meg az sincs, valoszinu hogy az orszagban masutt azert van de itt nem lattam. Borfesztivalon biztosan van de a vezetes miatt sem lehet itt nagyon alkoholozni.
Nem vagyok ferfi igy nem tudom hogy lehet allva rendesen pisilni, valoszinu hogy van amikor melle megy. Itthon nem megy melle! Nagy baj lenne abbol ha mellemenne!

Dikusz 2016.11.13. 14:13:17

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: gyakran járom az országot, sűrűn indulok a Népligeti-buszpályaudvarról is. Nem tudom mikor (dátum) szerint jártál arra, a Népliget maga, az aluljáróban lakó emberek miatt olyan. A buszpályaudvart az éjszakai órákra teljesen lezárják (ha nem tennék, másnapra a falakon kívül nem maradna semmi). Az ottani WC-ben pedig állandóan van személyzet, még sosem tapasztaltam azt, hogy kiborogatva legyenek a kukák mit írtál. A környék állapota: a Népliget zöldterületén sok a hajléktalan, nem túl messze lévő utcák némelyikében pedig nappal sem tanácsos nagyon közlekedni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 14:13:57

@Főgebra: Az orosz wc az két bot.
Kimész a hóviharba leguggolsz az egyik botba kapaszkodva, a másikkal pedig a farkasokat próbálod távoltartani.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 14:14:34

@Zoole[uk]: Bazmeg megelőztél:)))))))))))))))))))))))

Csodabogár 2016.11.13. 14:16:08

@sellőlány: Nem árt gyakorolni. Mikor Kínában voltam, a szállodákon kívűl, mindenütt csak egy luk volt. Sok utitárs frászt kapott, hogy majd bele esik. De máshol is régebben, mikor én kezdtem utazgatni pl. Spanyol országban is sok vendéglőben belefutottam ebbe a luk megoldásba. Ha szerencséje van az embernek, akkor van fogodzkodó.

SzZoole 2016.11.13. 14:19:21

@diggerdriver: en nem alszom:)))

London lakosaga kb. 8.5 millio.

P.Elliot 2016.11.13. 14:22:56

@diggerdriver: Ott olyanok a nok? Hat nehezen hiszem el...

Csodabogár 2016.11.13. 14:23:18

@Főgebra: Idegenvezető koromban, a balatoni motelben az oroszokat már külön folyósóra rakták, mert képtelenek voltak megérteni, hogy a papirt a wc-be kell dobni. Elég sokkoló látvány volt a németekenek, meg nekem is, ha bementem egy wc-be és a sarokban halmozódtak a használt papirok.

Dikusz 2016.11.13. 14:25:28

@sellőlány: remélem nem haragszol meg, ha megkérdezem: valóban minden művelethez le kell ülni a WC-ben?

Saját tapasztalat: az egyik társasutazásunk alkalmával (44+ fős busz) az út elején megkérdeztem az idegenvezetőt (férfi) jópofiságból, nem lesz-e gond azzal, hogy a férfiak sörivása miatt gyakrabban kell megállnunk. Azt mondta, régóta vezet utakat, de még nem olyat, hogy ez ügyben a férfiakkal gond lenne.ű, figyeljem csak meg. Tényleg így történt, azonkívül, hogy a negyvenvalahány utasból alig tíz volt a férfiutas, az addig alig vánszorgó hölgyek villámgyorsan ugrottak le a buszról, még a férfivécé elől is ellökve az útitársakat, hogy ők jussanak be előbb. Ezt a hosszút nem tudom miért épp neked írtam, már azt sem tudom kinek akartam:)))

Dikusz 2016.11.13. 14:28:33

Azt meg tudná nekem valaki mondani, hogy miképpen jutottunk al a három poszt elolvasása után, hogy szinte kizárólag a WC-k állapotáról társalogjunk? :)))

2016.11.13. 14:28:53

@Főgebra: Haaa, zsenialis, akkor az olyan mint az orosz "krumplihamozo gep" :D (Mar, ha ismered a viccet?)

Főgebra 2016.11.13. 14:32:33

@Csodabogár:
Anno, amikor első alkalommal rácsodálkoztam a szubkultúrára, azt mondták, hogy azért kell gyűjteni, mert a végtelenül nagy szovjet papíripar nem tud olyan papírt gyártani, ami vízben annyira szétázik, hogy nem dugítja el a szennyvíz-vezetékeket. Ez 30 évvel ezelőtt volt, lehet hogy azóta fejlődtek! :-(
Természetesen nem a papírgyár vezetőjét lövik le reggel négykor a várárokban, hanem egy ország gyűjti és szagolja a papírokat, amit aztán zsákokba gyűjtenek és elszállítják elégetni.
Komplett infrastruktúrát építettek ki a tehetetlenségre.

Csodabogár 2016.11.13. 14:32:33

Végül is, hogy a posztról is szóljak. Az angolok munkakerüléséről már a 60-as években is sokat hallottam. Régóta ott élő ismerősök mesélték. No meg a technika képességeikről is. Az ismerős felesége, aki később került oda, ragaszkodott a "normális" ablakokhoz. Férj bőven megengedhetett magának bármit, rendelt egy asztalos üzemben dupla ablakokat. Közben elutaztak, otthon a mester várta őket, igen büszkén, hogy készek az ablakok. Igen ám, de a belső kifele nyílt a külső meg befele! Pasi fel volt háborodva, hogy nem tetszik az ablak és képtelen volt felfogni, hogy mi a probléma. Ezután szereztek egy lengyel asztalost, aki persze megcsinálta rendesen. A lengyel gondolom, még a háború idején keveredett oda.
Svédekre nincs mit mondani. Nem véletlenül menekültem el onnan, amint lehetett. Már akkor is igen furcsa dolgaik voltak, de nem ennyire. Közös wc-t nem szeretnék sehol.

sellőlány 2016.11.13. 14:37:09

@Csodabogár: Gyakorlás? De ha az embernek van mindig normális lehetősége, akkor mire gyakoroljon. Egyébként a lyukkal én is találkoztam Indonéziában, egy buszos pihenőhelyen egy dedikált helyiség csempézett padlójának legvégén, elég szerény átmérővel. Oda is írták fölé festékkel, hogy don't shit here. Azt már nem derítettem ki a végén, hogy hol lehetne. :-D

Főgebra 2016.11.13. 14:37:32

@mojyo:
Az a különbség, hogy ez nem vicc!

puhacica 2016.11.13. 14:39:12

@diggerdriver: eleg baj az, azok is mit maszkalnak a jardakon, ahelyett, hogy dolgoznanak otthon. utazgatni, persze...

2016.11.13. 14:39:21

@Főgebra: Igen tudom, de ha en eloben latnek ilyet, halalra rohognem magam, persze, csak miutan tuleltem az elmenyt. :D

Főgebra 2016.11.13. 14:51:21

@mojyo:
Adott szituban eszedbe se jutna! Úgy kezdődött, hogy a pénzt bedobta a kolléga a nyílásba, de se krigli, se sör nem akart jönni. Erős lelki felindulásból oldalba vágta a berendezést, erre kinyílt egy ajtó?-ablak? szerűség és mögötte ott tornyosult Maruszja teljes testi valójában! Elkezdett ordítani, nem egészen irodalmi orosz kifejezéseket használva.Majd megenyhült és kimérte a finom orosz sört!
Szóval, a pillanat nem igen volt alkalmas a felhőtlen röhögésre.

2016.11.13. 14:55:06

@Főgebra: Igen, igy ertettem azt, hogy "csak miutan tuleltem az elmenyt", hogy utolag, nem akkor. Gondolom, hogy olyankor csak pislogni lehet... te hogyan reagaltal? :D Es mit kerestel Uzbegisztanban amugy, mar ha erre is ra szabad kerdezni?

2016.11.13. 15:06:46

A szexizmus rossz, érteeem?

Tök jó is lenne felszámolni vécéfronton is, csak milyen kár, hogy a férfiak képtelenek tiszták lenni, a férfiak mindig mellépisálnak, a férfiak büdösek. Ez nem szexizmus?

Fogalmam sincs egyébként, honnan van másoknak ilyen sok tapasztalata az ellenkező nem vécéiről. Én kifejezetten ritkán szoktam női vécékbe járni vizelni (elő-előfordul azért, mert nem mindig értem meg a jeleket az ajtón), nem mernék állást foglalni, hogy úgy általában milyenek.

A csajom mindenesetre állandóan panaszkodik, hogy össze van vizelve meg fosva, meg hogy lábnyomok vannak a vécéülőkén.

Én is utálom a szexizmust, úh állapodjunk meg annyiban, hogy a nők is csak ugyanolyan mocskos állatok, és egyébként, ha közel mész hozzájuk, büdösek is.

Dikusz 2016.11.13. 15:17:59

@Csodabogár: Budapesten az egyik két kórházban csak ilyenek vannak WC-k vannak (mármint közös).

P.Elliot 2016.11.13. 15:19:51

Ezek a labnyomok a noi wc-ben ismeros dolog nagyon regrol. Fulop szigeti valahai munkatarsam laba mindig eltunt a foldrol/ amerikaban nem teljesen zartak a wc-k, alul van egy res ahol ha barmi baj van ki lehet huzni az illetot, azt hallottam hogy azert van, bezarkozas eseten mar volt halaleset is szivrohamnal/, szoval latni a labfejet ha jol odanezel. Mikor az almelkodo munkatarsak megneztek a wc uloket utana amikor elment valoban ott volt a ket talp nyoma de mar nem tudnam megmondani hogy valaki megkerdezte-e hogy miert igy hasznalja amikor tiszta a wc, van a falon egy tartoban uloke vedo papir is. Nagyon regen volt ez. Mindenesetre nagy vidulast, almelkodast keltett hogy felgallyaz az ulokere mint egy madar. Valoszinu hogy otthon volt naluk, az orszagukban szokasban....

skye8 2016.11.13. 15:36:34

WC temaban az jutott eszembe hogy az irodahazban ahol dolgozom kenytelenek voltak kiragasztani egy figyelmeztetest a noi mellekhelyisegben, hogy mindenki mosson kezet wc hasznalat utan. Gyanitom hogy valaki feljelentette az indiai kolleganomet. Ferfi wcrol nem tudok nyilatkozni de tobbszor jott email hogy megint eldugult,fene tudja mit dobalhattak bele.
Nyilvanos vecere soha nem ulok le,meg ha kivetelesen tiszta is. Pelenkazot sot szoptatoszobat volt szerencsem talalni az osszes bevasarlokozpontban.mindig viszem a kis muanyag huzatot amit rateritek az asztalkara mert a legtobb pelenkazo foltos vagy tele van hajjal,igy extra gyorsasaggal intezem a pelenkacseret.

Matula néne 2016.11.13. 15:43:04

Nagyon ritkán szoktam hozzászólni, de most nem állom meg. Nem is tudom igazán szavakba önteni, mennyire megdöbbentő számomra, hogy a Svédországos posztnál mindenki "csak" a WC kérdésen van fennakadva.
Olvastam még régebben Bandirepublic posztot, ami kiemelkedően tetszett - annyira hogy meg is jegyeztem a nevét ::))))..... de ez a mai vélemény a "másságról", és hogy ez milyen jó, teljesen kiverte nálam a biztosítékot.
Könyörgöm!!! Pozitív dolog, hogy egy kisfiú a nővére ruháiba jár, ki van festve a körme???? És idegesítő, ha mesélik, hogy egy kisgyerek "csajozik"... és hogy ez szexizmus?
Nap mint nap, megdöbbenve látom az utcán, hogy a mai fiúkról - egyre többről - valóban eldönthetetlen, hogy fiú-e vagy lány.... sápadtan, egy deka izom nélkül, annyira lazán, hogy majd összeesnek, csak az okostelefonba bújva mászkálnak az utcán, a nadrág ülepe lent lóg a térdüknél stbstbstb... akkor biztos ez is pozitívum eszerint.
És igen, én nem szeretném ha a fiam meleg lenne, bocsánatot kérek. Hála Istennek nem is lesz az. Már "csajozik", tetszik neki egy lány az osztályában, pedig még csak 8 éves. De a csajozás szót csak az idézet miatt használom, mert ez nem az, és nincs benne semmi szexizmus. Be kell valljam, örülök hogy nem egy fiú osztálytársába szerelmes.
Hogy végére érjek a kisregényemnek, IJESZTŐ, hová halad a világ! Nagyon szomorú vagyok, hogy ami Svédországban történik, pozitívumként van itt megemlítve, és ezzel szinte senkinek nincs is problémája.

sellőlány 2016.11.13. 15:44:29

@Dikusz: Hát izé, ezt nem vesézném ki. :-) Buszos vietnámi sztorim nekem is van, ott a buszban volt a wc, ahol bokáig állt a trutyi és erre volt rárakva egy lefordított sörös rekesz, amire ha ráálltál, akkor ugyan nem lettél trutyis, de a bokádnál volt a wc ülőke és közben a sofőr őrült módon vágtázott a hepehupás utakon. (Közben az a lé a rekesz alatt hömbölgött.) Sehol nem állt meg a 12 óra alatt (éjszakai járat volt), többször úgy éreztem meghalunk, a legdurvább rémálmaiban ne jöjjön elő ez az "élmény". :-S

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 15:48:26

@mojyo: Azt nem tudom milyen az orosz krumplihámozó de mi a seregben úgy hámoztuk hogy hat vágás, és a végeredmény egy kocka krumpli.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2016.11.13. 15:51:44

@sellőlány: Uristen b*zmeg! A Buzzfeeden vannak ilyen listak, hogy "19 erv, hogy ne dolgozz bevasarlokozpontban", egyszer elolvastam, de tovabb tartott, mint gondoltam, nem birtam abbahagyni, minden egyes kommentet is elolvastam, tobbsegeben Amerikabol sztoriztak bolti dolgozok, es nagy tobbseguk arrol szolt, miket talalnak a WC-kben, meg olvasni is traumatikus volt, de azt hiszem te "nyertel", ennel szornyubbet nem tudok elkepzelni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 15:58:55

@Főgebra:
Na akkor fektessük le a wc papír természetrajzát. Vonatkoztassunk el a minőségétől és hogy hány réteges. Ez a rétegekkel való verseny amúgy is olyan mint a Gilette borotvapenge amelyik már a tizenkét pengés turbóforgó-pörgőfejes borotvánál tart. EGY legyen de az vágjon...
Szóval visszatérve a wc papírra az árdrágítás összes eleme levezethető rajta. A wc papír az árdrágítás állatorvosi lova.
Először lehet úgy drágítani hogy a tekercs átmérőjét kisebbre vesszük. Aztán a tekercs szélességéből csípünk le 10millimétert. Utána a papírra dombornyomást teszünk. Máris szellősebb lesz a tekercs és ugyanakkora átmérőnél kevesebb fér rá. A másik nagy trükk a középső keménypapír henger átmérőjének növelése. Minél nagyobb a lyuk középen annál kevesebb a papír.
Ebben a műfajban a legbrutálisabbat itt Londonban láttam.
Azért ehhez már pofa kell:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
kepkezelo.com/images/j0td3wdtzpdlrh7s0nby.jpg

2016.11.13. 15:59:34

@diggerdriver: A vicc, amire utaltam, ugy szol, hogy a japanok, az amerikaiak es az oroszok versenyeznek, hogy ki tud menobb krumplihamozot epiteni. Elerkezik a nagy nap, elsonek tesztelik a japan masinat, kis akkumulatoros, konyhai asztalra teheto robotgep, beletoltik a tejebe a zsak krumplit, beindul a motor, es nehany perc alatt gyonyorure tisztara pucolt krumplik esnek ki belole. Aztan tesztelik az amerikai gepet, nagyobb mint a japan es be kell dugni a konnektorba, na de beletoltik a tetejebe a zsak krumplit, es abbol is kiesnek kis ido multan ilyen egyen kockara vagva. Aztan begorgetik zsuri ele az oroszok hatalmas gepet, szekreny meretu es allitolag benzinmotorral megy. Beletoltik a tetejebe a zsak krumplit, majd kb negyedora mulva kiesik egy megpucolva. Elromlott talan? Beletoltenek meg egy zsakot, de mostmar nem jon ki semmi. Mire megszolal az orosz mernok: "szerintem agyonnyomtatok Ivant!".

P.Elliot 2016.11.13. 16:00:13

@sellőlány: A legjobb mai beszamolo, nekem legalabbis mert itt fetrengek a nevetestol, josagos Isten hogy mik vannak....

Hari Seldon 2 2016.11.13. 16:06:03

@Matula néne:
Én a mássággal nem foglalkoztam, az mindenkienk a saját dolga. (amíg nem látom... )
Viszont a közös wc, ha jól van megoldva sokkal észszerűbb. A fenti okok miatt.
Nekem amikor még kicsik voltak a lányok, ne azzal vacakoljak, hogy hol van "női" wc. (merthogy férfi wc-be nem megyek kislányokkal, alap).
Olcsóbb/egyszerűbb telepíteni. - Elvileg karban tartani is.
Ne kelljen a "nőkre várni", hanem egyenletesen legyen elosztva a lehetőség.
Példa erre: Autópályán van egy férfi és női wc. Mi a kialakítás? Férfi wc: mondjuk 5 piszoár, és egy nagy dolgos rész. Női wc: 2 rendes wc rész. Na most: tekintve, hogy statisztikailag az autópályás ügyek 90%-a kisdolgos program. A nőknél erre 2 hely van, a férfiaknál 6.

- Nyilván nem szimmetrikus a lehetőség.

Igazságosabb lenne, összevonni, és így lenne mondjuk 6 rendes wc, és az igény szerint mindenki használhatná.

P.Elliot 2016.11.13. 16:08:07

@diggerdriver: Varjal csak, ez olyan guriga wc papirhoz tartozik mint egy kisebbfajta malomkerek, akkora, nyilvanos wc-kben tartanak ilyet, szinte mindenhol ilyen van itt is. Oriasi es hatalmas.

P.Elliot 2016.11.13. 16:12:33

@mojyo: Na ez volt a masik iszonyatosan jo hozzaszolas, teljesen feldobtatok, van meg hasonlo sztori valakinek?
A vietnamos sztorit felolvastam a lanyomnak, itt nevetgel rajta es mondja hogy bezzeg a japan wc-k micsoda csodak/ nagy japan rajongo/....

Dikusz 2016.11.13. 16:18:38

@diggerdriver: ami fotót mellékeltél, arra válaszolni akartam, de @P.Elliot: megelőzött:

Viszont itt ráírják azt is a budipapírra, hogy hány lapot tartalmaz, még nem számoltam le, annyira még nem vagyok kettyós:)))

puhacica 2016.11.13. 16:20:08

@Matula néne: nahat ettol meg boven lehet meleg a fiad, ismerek olyan meleg sracot, aki meg 20 evesen is csajozott...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 16:29:35

@mojyo:
"A vidéki favágónak ad a TSZ-elnök egy motoros fűrészt, hogy gyorsabban menjen a munka. Egy hét múlva jön az elnök ellenőrizni. - Na bátyám, hány fát sikerült kivágni? - 25-öt. - De hát ezzel naponta 50-et is ki lehet vágni! - Én pedig egész végig melóztam. - Adja ide, majd én megmutatom! - mondja az elnök, azzal beindítja a fűrészt. - Mi ez a berregés? - kérdi a favágó"

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 16:32:34

@P.Elliot: Hát ez itt nem volt akkora. Ez munkahelyi wc az a nagyfajta el se férne a fülkében, de kint sem sehol.

2016.11.13. 16:32:55

@diggerdriver: Ez ismeros, sot, ugy is, hogy olasz buszon valaki jegyet lyukaszt, sofor hatranez, mi volt ez a hang? :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 16:33:39

@puhacica: Sőt olyat is ismerünk akinek felesége gyereke van és kőbuzi...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2016.11.13. 16:37:32

@Hari Seldon 2:

"(merthogy férfi wc-be nem megyek kislányokkal, alap)."

Miért nem? Most akkor nem az van, hogy szerinted ez mindegy? Nem értem.

" A nőknél erre 2 hely van, a férfiaknál 6. "

Egyébként te ezt csinálod? Mármint a piszoárnál odaállsz vállhoz vállt vetve?

Nézetem szerint ahol 5 piszoár van meg 1 darab kagyló, ott 1 darab vécé van.

Csak tippelek (mert mondom, nem járok női vécékbe vizelni, úh korlátosak a tapasztalataim), hogy a nők nem emiatt állnak sorba, hanem mert lassabbak. Lassabbak, mert van egy csomó ruhájuk, amit le kell venni, meg fel kell venni, meg 5-ből 1 közülük tuti éppen vérzik is, ami még plusz 3 perc, vagy mittomén.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 16:39:04

@Matula néne: +10000

Igen, én is csatlakoznék a vaskalaposok táborához.Könyörgöm, egy fiú nézzen már ki úgy, mint egy fiú; egy lány meg mint egy lány.Ez, hogy fiú létére festi a körmét, meg csillogó pólókban jár, ez mondjuk olyan 6-8 éves koráig rendben van.Mondjuk, hogy kipróbálja, viccesnek tartja, stb.De kamaszként vagy felnőttként egy kezelendő probléma, ne tekintsük már normálisnak, bökje meg.Nyilván nem szívlapáttal, meg megveréssel kell kezelni, hanem esetleg orvosi, pszichológusi segítséggel.Nyilván van sok olyan ember, aki "más", de ne ezt tanítsuk már a gyerekeknek alapként...

Matula néne 2016.11.13. 16:39:15

@Hari Seldon 2: nincs bajom a WC témával, azzal van problémám, hogy "csak" ez a téma. De ha már WC, mit szólnátok egy külön gyerek W.C-hez adott helyen, ahová kísérővel lehet bemenni nemtől függetlenül? Így a büdöset is elkerülhetnénk - akár női akár a férfi részről::)))

@puhacica: elméletileg akár igazad is lehetne, de valószínűnek tartom, hogy a srác nem 20 éves koráig csajozott, aztán egyszer csak ráébredt, hogy inkább a fiúk érdeklik, hanem korábban kezdődött a dolog, csak a külvilág számára nem mutatta vagy elfojtotta. Egy 8 éves gyerek viszont még nem játssza meg magát.

Meggyőződésem, hogy senki nem születik "másnak", meg kell nézni a családi hátteret, és meg lehet találni az okot, hogy hol ment félre a gyerek sajnos.

Dikusz 2016.11.13. 16:41:01

@sellőlány: azért nem feltétlenül kell mindent ülve csinálni (pl a pisilést), persze felhajtott WC-deszkával.
Sosem értettem, hogy miért van eldugulva a WC, a kilószámra belegyömöszölt papír lehet akkor az oka.
Ami számomra bosszantó, az amikor a WC-papír tartójából nem lehet letekerni a hajszálvékony papírt, mert miután elszakadt, úgy vissza tud tekeredni a guriga, hogy sosem találod meg a végét. Viszont az is igaz, hogy mire megleled, addigra megszárad az, amit meg akartál törölni:)

Shanarey 2016.11.13. 16:41:05

@Főgebra:

Valamikor régen, a Bolgár retéri röntgen is igy müködött. Bementek a csomagok egy kis kuckóba, ott benn pedig két fickó nyitogatta ezeket és belenéztek van e benne valami tiltott dolog.

Matula néne 2016.11.13. 16:41:21

@geegee: KÖSZÖNÖM!!!! Végre valaki!!! +++++

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 16:45:56

@diggerdriver: Digger, nem lehet, hogy ez olyan fél méter átmérőjű, és a falra szerelhető dobba kell beletenni típusú klozetpapir maradéka?
(Ejj de szépen fogalmaztam...)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 16:48:54

@mojyo: Bróhaha... :D

Amúgy létezik olyan a valóságban, hogy krumplipucoló gép?Ami télleg jó és működik?
Az ilyen alantas munkákat már réges rég gépek kéne végezzék az ember helyett.El kellett volna már jutni ide az evolúciós úton...
:D

geeeteee 2016.11.13. 16:49:14

@geegee: Anyám is ilyeneket szokott kérdezni minden bozóttűznél, akkor is, ha négyezer kilométerre van.

Én és Énke 2016.11.13. 16:49:45

Bezzeg ránk, törpékre senki sem gondol. Pedig vagyunk legalább annyian, mint azok, akik nem tudják eldönteni, hogy melyik csapatban játszodjanak. Mibe kerülne egy nyamvadt bilit pingálni a három prioritált emberféleség mellé?

Van fogalmatok, milyen érzés feszítő hólyaggal arra várni a piszoár előtt, hogy egy jótét lélek felemeljen, és megtartson? Amikor meg végeztem, némelyik úgy megráz, hogy kipotyog a zsebemből az aprópénz…

Énke, a törpe
:-)

Pernilla 2016.11.13. 16:50:58

@Nagy kámpics: Nos, előszörre nekem is kicsit ellentmondásosnak tűnik @Hari Seldon 2: hozzászólása, de azért hadd tegyem hozzá, hogy tapasztalataim szerint ezek a koedukált wc-k nem úgy vannak megoldva, hogy a nők járnak-kelnek a piszoárba hugyozó férfiak között (mintha csak simán holnaptól beeresztenék őket is egy hagyományos férfi wc-be). Egy ilyen férfi wc-be jóérzésű apuka nem viszi be a kislányait.

A másik részben meg szerintem mindkettőtöknek igazatok van, a nők lassabbak is és kevesebb is a női wc-fülke általában.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 16:52:36

@geeeteee: Jó, hát nem tudjuk, merrefelé él az országban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 16:54:49

@Matula néne: Semmi baj azzal., ha isten vagy a teremtő elb@$zott valamit és férfi hardveren női szoftver fut.Nemrég volt valami ilyen átoperálós műtét, valami celeb exsportoló f@sziból nőt csináltak.Ha ez kell, hát akkor ez.De az gáz, mikor egy fiatalról télleg nem lehet megállapítani a nemét.És sajnos ebben télleg erősek a svédek...

sellőlány 2016.11.13. 17:01:15

@mojyo: @P.Elliot: Jó, hát tudom még fokozni azzal, hogy az elvileg eldönthető ülésünk csak fekvő pozícióban volt használható, így 12 órát fekve utaztunk. A lenti poggyásztartó részt nem lehetett használni, mert oda mindenféle dobozokat pakoltak, kiderült, hogy a buszos cég csomagfutár is volt, ezért az összes táskát és hátizsákot felhalmozták a hátsó 4 ülésen plafon magasságig, és ezek össze-vissza borultak, ha az idióta sofőr belefékezett a vágtázásba. Aztán amikor valahogy félálomba menekültünk, arra ébredtem, hogy megáll vhol egy erdős részen a busz és felszáll egy csomó helyi melós, úgy hogy nekik már nem volt szabad hely. Ezért az ülések közötti közlekedőkbe feküdtek le. Ja és a főpoén, hogy amikor sikerült úgy eljutnom a wc-ig, hogy egyikre se estem rá és tapostam a fejére, és két kapaszkodót markolva igyekeztem a sörösrekeszen pisire készen megállni, akkor egyszer csak kivágódott a wc- ajtó (mert az se záródott rendesen) és felz
tárult előttem a fekvő-alvó emberek látványa, na akkor azt hittem, tényleg végem.

Én és Énke 2016.11.13. 17:01:27

@Matula néne: @geegee: A polkorrektség/jólneveltség megkívánja azt, hogy ha már nem lekesedünk/vagyunk érintettek, akkor legalább ne kommentáljuk a polgárpukkasztós témákat. Elég bajuk van nekik :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 17:05:25

@Pernilla: Igen, lehet, hogy itt van a kutya elesve.A többieknek: Ezek a svéd koedukáció-mentes klozetek nem olyanok, hogy belépek egy ajtón, ott van egy nagy helység, ahol fülkékben vannak a "munkaállomások" és ott vegyesen, felváltva nők és férfiak "dolgoznak".
Hanem hogy belépek az ajtón, van egy szűk kis helység, ami akkora csak mint az otthoni változat kb. ; vagyis egy fajansz van csak, egyszerre csak egy ember fekteti a kábelt.És esetleg ilyen helységből van jobb esetben kettő vagy három, de mindegyik külön bejáratokkal.Az ilyesmik általában kisebb forgalmú helyen vannak, pl egy benzinkút hátulja.Nagyobb helyeken, (pláza, áruház, kórház, stb) meg van a hagyományos változat, kirakott piktogramokkal, koedukálva.
Na, remélem most már "tisztába van téve" a dolog.
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 17:06:36

@Én és Énke: Igen, lehet, hogy igazad van, de kijött belőlem a dolog.Illetve tartok erősen a jelenségtől.

2016.11.13. 17:09:47

@sellőlány: Na szevasz, en amugy nagyon szeretnek elmenni Vietnamba, de kosz, hogy szoltal, hogy ne busszal. :D

Hari Seldon 2 2016.11.13. 17:19:40

@Nagy kámpics:
Nem feltétlen lassabbak a nők. Például nálunk 10-en valahány év alatt, én kb háromszor voltam gyorsabb Mme Seldonnál, ha egyszerre mentünk be (mondjuk mozi előtt).

"(merthogy férfi wc-be nem megyek kislányokkal, alap)."
Miért nem? Most akkor nem az van, hogy szerinted ez mindegy? Nem értem."

Azért nem, mert egy 3-6 éves kislány azért HA meg lehet oldani, azért ne nézegessen már férfi vizelést.

"Egyébként te ezt csinálod? Mármint a piszoárnál odaállsz vállhoz vállt vetve?"

Miért? Ha el kell végezni, és a csak egy hely van, mit csinálsz? Megvárod, míg mindegyik piszoárnál végeznek?!? - Nyilván odamész, ahol nincs senki.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 17:21:41

Viszont a hülye esetek témájához: valahol olvastam, vagy mesélték, hogy egy kávégépet roszzul kötöttek be.A bemenő csonkját nem az ivóvíz-hálózatra kapcsolták, hanem a fűtésrendszerre, talán valami kórházban.És egy darabig ki sem tudódott, mert hogy a kávé is meleg, barna lötty, pont mint a fűtéscsőben lévő rozsdás víz.Főleg nem feltűnő a dolog, ha esetleg a kávégépben van valmi egyéb szűrő, ami járulékosan felfogja a vastag rozsdát, vízkövet.
De aztán valahogy feltűnt a dolog, és kijavították.

Pernilla 2016.11.13. 17:21:54

@geegee: hát nagyobb helyeken is van koedukált megoldás, pl. nem tudom ismered-e a Stoki T-Centralen wc-jét, ott egy bazinagy teremszerű helység van, körben az egyes fülkék,amibe megy aki akar (férfi/nő/pingvin), és középen vannak a tükrök meg mosdók, aminél meg aztán tényleg nem gond, hogy milyen nemű mos kezet/sminkel/fésülködik melletted. Szerintem ez teljesen jó konstrukció.

sellőlány 2016.11.13. 17:24:45

@mojyo: Hát ott az a helyzet, hogyha nem utazási irodával mész, hanem olyan nagy bátran bele a semmibe, mint mi, Karácsony tájékán, akkor rádöbbensz, hogy vagy tudsz jegyet venni a naponta egyszer vagy kétszer induló É-D vagy fordítva közlekedő 2 ezer km hosszú utat bezakatoló és kurva lassú vonatra (ezt a távot vmi harminc valahány óra alatt tolja végig), ahol a fekvős helyek mennek el leghamarabb és utána jön a maradék. Vagy vannak a szakaszosabban járó buszok, amiket mindenféle kényelemmel hirdetnek, és mutatóba ki is lehet fogni egy-egy mintapéldányt, de a valóság olyan is lehet, mint amit leírtam. Ha pedig egyiket sem vállalod be, akkor kimaradsz egy csomó mindenből.

Főgebra 2016.11.13. 17:30:21

@mojyo:
Hogy nyugodt estéd legyen:
Ivan Trofimovics Siskin a nagy szovjet feltaláló, feltalálta és elkészítette az első szovjet, utcai villanyborotva-automatát. A szerkezet úgy működik, hogy odamegy a polgártárs, belenyomja az orcáját a szerkentyűbe és az megborotválja. Beszambázott a Találmányi hivatalba és bemutatta a gép működését az elvtársaknak.
Nézik a bíráló bizottság tagjai, hümmögnek, fejüket vakarják, majd az elnök megszólal:

-Ivan Trofimovics egyetlen probléma adódik, nem egyforma az emberek arca!

-Elvtársak, csak az első használat előtt!

Hari Seldon 2 2016.11.13. 17:30:37

@Matula néne:
"Meggyőződésem, hogy senki nem születik "másnak", meg kell nézni a családi hátteret, és meg lehet találni az okot, hogy hol ment félre a gyerek sajnos. "

Ehhez nem nagyon értek. De láttad az "Amerikai szépség" című filmet?
Ott a szomszéd a kőmacsó, konzervatív családapa, a végén csak "megbuzult". Megcsókolta a Kevin Spacey-t, mert azt hitte, hogy homokos. Aztán amikor szembesítette vele, hogy nem utána a hapsi lelőtte, mert megtudta a titkát. - Elég érdekes felvetés arról, hogy mennyire probléma lehet az elfojtás. - Persze én könnyen beszélek nekem lányaim vannak... :-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.11.13. 17:35:30

Nem szívesen használom a műbalhé kifejezést, de Svédországban évtizedek óta létezik a kötelező harmadik variáns, a mozgássérülteknek berendezett mellékhelység, amely nemtől független. Akkor is, ha az egész iskolában/intézményben egyetlen mozgássérült sincs.

Ha éppenséggel nem foglalt - nyugodtan használhatja akárki. Így az is, aki azt sem tudja magáról, hogy fiú vagy lány, anélkül, hogy valaki rájönne az igazi okára.

Hacsak nem éppen az a cél...

:-(

2016.11.13. 17:41:09

@sellőlány: Tokmindegy, mert egyikre sincs penzem, raadasul ha meg van, akkor se oda megyek eloszor, vagyis egyelore hozza kell szokjak ahhoz, hogy kimaradok egy csomo mindenbol, de azzal vigasztalom magam, hogy a csomo minden alatt gondolom mindazokat a fertozeseket is lehet erteni, amiket nem kapok el, mert nem estem a sorosrekesz ala peldaul. :D

@Főgebra: Koszonom szepen. :D

DieNanny CH 2016.11.13. 17:44:46

@Csodabogár:

A népligeti buszpályaudvar wc-jében alaposan takarítanak. Ahogy kinéz, az inkább a vendégeknek köszönhető - kitört ülőke, leszakított akasztó, földre dobált wc-papír...
:-(((

puhacica 2016.11.13. 17:47:11

@Matula néne: a meggyozodesed mindent elarul, felesleges beszelgetnunk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 17:47:22

@Matula néne: Ez nem igaz. A nemi identitás már az anyaméhben eldől.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.11.13. 17:48:01

@sellőlány: ugyanilyen lyukkal a francia baszk részen találkoztam, egy hegyi vasút megállójánál. Kis lyuk, két lábfejnyi, centire kiemelkedő emelkedés, hogy hová.állj, s aztán hamar rájöttem hogy előbb le kell lépni s aztán öblíteni..S ott a szappan egy merev botra volt felrakva a mosdó fölé, nagy bumszli darab, le is fotóztam. Egyensúlyozási gyakorlathoz kiváló.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 17:50:01

@geegee: Itt még olyat nem is láttam sehol pedig legalább hatvan munkaterületen dolgoztam. Mint a képen látható ez is egy wc tartály tetején van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 17:51:10

@geegee: Igen, létezik. Gyakorlatilag lekoptatja a héjat a krumpliról. Van még mit rajta dolgozni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 17:52:42

@Én és Énke: Te vagy az a törpe akinek probléma van a nemi életével?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2016.11.13. 17:54:54

Ha mar a wc a tema akkor ez is belefer.

youtu.be/6d2ch4YmAi4

geeeteee 2016.11.13. 17:59:28

@geegee: Már létezett a nyolcvanas évek Magyarországán is, katonaságnál kezeltem is. Hadiiparban lett bevezetve. Krumplikoptatónak hívtuk. A hatékonysága a kezelőn múlott. El illett nézni a konkávok héjmaradékát. Tonnák múlottak rajta. Az optimumkeresés áldozata a déüteget hizlalta.

geeeteee 2016.11.13. 17:59:28

@geegee: Igazad lehet. Én is csak NZ-re emlékszem. Azt hiszem Auckland, de még Wellington is oké. Aggódok én is, az ismeretlenekért is. Jóbarátom most lett apa, róluk tudom, hogy Auckland-ben vannak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 18:00:29

@Pernilla: Ritkán járunk Stokiban, akkor is inkább kocsival, 7vg-n.És persze, működhet jól.

@diggerdriver: Errefelé meg minden publikus klozetben ez a malomkerék van.Én örülök is neki, praktikusabbnak gondolom, mint a kis spulnikat folyton csereberélni.

Krumplipucoló: de akkor még ezexerint nem jó a dolog.Eddig csak a betonkeverős megoldás volt ismert számomra, talán az Angyalbőrben c. filmből... :D

montroyal ( CAN qc) 2016.11.13. 18:02:48

@Hari Seldon 2: kozos WC

pontosan Parisban volt egy majdnem kozos WC egy fél fallal volt elvalasztva a ferfi pisilo egy helysegben es pisiles kozben szemeztél a fal felett a sorban allo nokkel 20cm rol ..

nem tudom ,de nekem igy nem megy .. meg ha nagyon kell is ..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.13. 18:04:02

@Herr Géza: Na majd rákeresek, kösz.

@montroyal ( CAN qc): Bróhaha, ezt a rajzot kéne kiragasztani az ilyen felhívások mellé... :D

@geeeteee: Ez is a betonkeverős eset, nem? :D

montroyal ( CAN qc) 2016.11.13. 18:05:13

@diggerdriver: ilyen képet én is csinaltam Luxembourgban .. nem probaltam ki ..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 18:05:27

@Zoole[uk]:
Na. 5,18-nál nézzétek meg mekkora közepe van a wc papírnak ami egy NORMÁL tartóban van. Bele se férne egy fél méteres átmérőjű.

Csodabogár 2016.11.13. 18:10:48

@P.Elliot: Kell is, mert Amerikában úgy kezdődik a dolog, hogy húzzunk le 1 m. papirt. Ugyanis mind vékony, foszlik, ázik, tehát lukad. Persze keskeny is, de ez a legkisebb baj. Ne mondd, hogy nem igaz, mert a létező összes fajtát végig próbáltuk, de egy normálisan használhatót nem találtunk. Az ajtók, mint már emlitetted, térd magasságban kezdődnek és mindenhol úgy van megoldva, hogy egy cm rés is legyen. Nem kell lenézni, hogy foglalt-e, elég elmenni előtte és máris látszik ha üdül valaki benne. Viszont én sehol koszos wv-t nem találtam, igaz országuton nemigen álltunk meg ilyen célból.

Pernilla 2016.11.13. 18:11:28

@geegee: valamiért azt hittem, hogy ott laktok, persze ez se feltétlen indokolná, hogy megfordulj a vasútállomáson, csak a hozzám hasonló csórikból indultam ki, muhaha :)

Herr Géza 2016.11.13. 18:15:18

@geegee: Háztartási verzióban ne is keresd. Gasztro/ipari méretben van ilyen, úgy műxik, hogy egy-két percre felgőzölik a krumplit, fellazul/-puhul a héja, majd egy nagy "betonkeberőben" (aminek a fala rücskös) a krumpiról a forgatás közben ledörzsölődik a héj. Ehhez persze eleve vékonyhéjú és sima felületű krumplit termesztenek.
Olyan régi "trükk" ez, hogy nálunk a seregnél, 1980-81.-ben is volt ilyen csoda, igaz a vastag héjú, gircses-görcsös felületű "parasztkrumplival" igen nehezen birkózott meg, elég sok kézi utómunkát igényelt. :))))

SzZoole 2016.11.13. 18:15:38

@diggerdriver: most ez miert nekem mondod,en lattam mar sokfelet,ilyet is olyat is.
Rengeteg benzinkuton egy wc van,amit lehet hasznalni,fuggetlenul,hogy no/ferfi vagy rokis a vendeg.

DieNanny CH 2016.11.13. 18:17:46

@Hari Seldon 2:

"És is baromi háklis vagyok a wc tisztaságára. Elég veszélyes fertőzés forrás lehet."

Itt Svájcban láttam a következő nyilvános wc-t:
Olyan, mint a Toitoi, tehát egy kabin, csak kicsit tágasabb. Belül asszem valami spéci műanyaggal van borítva, de van rozsdamentes acél változata is. Minden van benne, papír, szappan - érintős - kézszárító, sőt még használt injekciós tűknek kidobó nyílás is. Na, amikor a kuncsaft végez, és elhagyja a helyiséget, akkor kezdődik a csoda. Belül kinyílnak a spriccelő nyílások, és fertőtlenítő folyadék mossa tisztára a kabint belül, minden cm2-t. Aztán kb 1 percig fújja a levegőt és mindent megszárít. (Eközben nem lehet benyitni, egy kis képernyőn írja, hogy éppen hol tart a desinfekciós művelettel.)
Aztán, ha minden száraz, újra lehet használni.
Tetszik!

Csodabogár 2016.11.13. 18:18:03

@puhacica: Sőt olyat is, aki megházasodott, gyerekek is lettek, aztán 50 évesen mégis egy barátot választott magának. Én nem dölnék a kardomba ha lett volna egy homoszexszuális fiam. Elég sokat ismerek, hihetetlen kedves segítőkész emberek.

Csodabogár 2016.11.13. 18:19:39

@Matula néne: Te melyik században születtél?

Herr Géza 2016.11.13. 18:21:15

@diggerdriver: De van másféle tartó, felénk is dívik a nagyforgalmú slózikban a malomkeréknyi átmérőjű tekercs, annak tényleg van vagy 8-10 cm magátmérője. Pl. ilyen, de van ennél nagyobb is:
www.onlineverpackungen.com/jumbo-toilettenpapier-2-lagig-hochweiss-oe-25-cm

Herr Géza 2016.11.13. 18:23:00

@Csodabogár: Előtted minimum egyel....:)))))

DieNanny CH 2016.11.13. 18:25:38

@Dikusz:

Én is sűrűn vagyok a buszpályaudvaron. Az az ominózus eset egy szombat este történt 8 óra után, ekkor már nem volt személyzet. Lehet, más szombatokon volt, lehet, ez ünnepnap volt, már nem emlékszem, volt vagy egy éve. Lehet, azóta sosem történt ilyen, én se előtte, se utána ilyet ott a buszp. wc-jében nem tapasztaltam.
És igen, tudom, 11-kor bezár, a zürichi busznak 11-kor kellett volna érkezni, még sehol semmi, a forgalomirányító ekkor odajött hozzám és név szerint! megszólított, hogy valószínűleg a busz késik, üljek be a váróba, bezárják ugyan az ajtókat, de mikor jön a buszom, majd kiengednek. (Azért tudta a nevemet, merthogy jegyet csak névvel lehetett venni.)
Ennek is már 4 éve.

geeeteee 2016.11.13. 18:33:37

@geegee: Nem urban legend, szomorú valóság.

geeeteee 2016.11.13. 18:33:46

@Herr Géza: Ember, mindent elkoptatott. Ment az nyerskrumplival is, sőt még üresen is, ha elfelejtetted lekapcsolni. Az ÜTI-t is elkoptatta volna, ha azt tesszük bele. Reszelős mosógépdob volt, ennyi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 18:36:38

@Zoole[uk]: Nem neked mondom csak a te filmedre hivatkozok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 18:40:57

@Csodabogár: Én például kimondottan támogatom hogy meleg párok gyerekeket fogadhassanak örökbe.

Dikusz 2016.11.13. 19:25:38

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nem kételkedtem a szavaidban, elhiszem amit írtál, akkor a reggeli műszaknak van dolga a takarításkor.
Az is igaz viszont, hogy este 8 után inkább megérkezni szoktam a pályaudvarra, és akkor inkább tiplizek haza, nem nézelődöm.

Matula néne 2016.11.13. 19:27:56

@Én és Énke: Ez elméletben igaz, de ha valaki nyíltan felvállal egy véleményt egy "polgárpukkasztós" témában, akkor fontos hogy a másik oldal is elmondhassa a magáét.... aztán persze ki-ki eldönti melyik táborhoz tartozik. Én "csak" ezért szóltam, fontos hogy elhangozzék, van aki(k) számára ez az egész visszataszító, nem kell mindenhez bólogatni, csak azért mert ez most olyan divatos vagy felvilágosult vagy mit tudom én milyen.
Sajna én ilyen antiszociális vagyok :)

@Hari Seldon 2: Nem láttam ezt a filmet, csak hallottam róla. Kevin Spacey szuper jó színész egyébként.

@puhacica: Mindent talán csak nem árul el rólam, "ippeg" csak annyit, amit itt leírtam. De tovább erről valóban felesleges beszélgetnünk.

@Csodabogár: Nem elég régen.

@Herr Géza: Majdnem ::))))

Herr Géza 2016.11.13. 19:44:45

@geeeteee: Miért, ti főtt krumplit pucoltatok benne? Abból rögtön pempő is lett. :D

puhacica 2016.11.13. 20:02:46

@diggerdriver: dehogy! az menet kozben ragad rad. neveles kerdese az egesz. es meggyozodese. ;)

@Csodabogár: pontosan igy van, ahogy irod.

Matula néne 2016.11.13. 20:49:22

@Csodabogár: Hiába divat manapság a másság felvállalása, ez azért nem annyira könnyű dolog. Ahogy korábban is írtam, rengeteg ember elfojtja magában hosszú ideig, és igen, van aki esetleg meg is házasodik (férjhez megy), gyerekei lesznek, de aztán egyszer csak besokall és a végén felvállalja a valós érzéseit. Rengeteg különböző ember van, különböző sorsokkal.
Senki nem mondta hogy ezek az emberek szörnyetegek vagy gonoszak, természetesen lehetnek kedvesek, segítőkészek stb, ki állított mást? Csupán arról volt szó, szóltam én ezt nem tartom ennyire szuper dolognak, hogy tapsikoljunk a nemek ilyentén torzulásának.

@puhacica: "dehogy! az menet kozben ragad rad. neveles kerdese az egesz. es meggyozodese. ;)" :

erre szokták mondani, ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna. Örülök hogy ennyire szellemes és vicces próbálsz lenni, no problem, de akkor legalább azt idézd beszólásként amit mondtam.
Soha nem állítottam - és nem is gondolom - hogy nevelés kérdése lenne, és az én meggyőződésem sem nyom a latban, biztosíthatlak felőle.
Azt mondtam, meg kell nézni az illető családi hátterét, mi történt a múltban, amiért a saját neme iránt kezdett el vonzódni.
Pld. csonka családban nőtt fel, vagy erőszakos szülővel, valami súlyos trauma érte stb. Ezek nem vicces, hanem szomorú dolgok.

Pernilla 2016.11.13. 20:57:58

@Matula néne: "Azt mondtam, meg kell nézni az illető családi hátterét, mi történt a múltban, amiért a saját neme iránt kezdett el vonzódni.
Pld. csonka családban nőtt fel, vagy erőszakos szülővel, valami súlyos trauma érte stb. Ezek nem vicces, hanem szomorú dolgok."

Ha beleszólhatok a vitába... Anélkül, hogy bármelyik oldal mellé állnék, azt meg kell jegyeznem, hogy ebben a részében, amit idéztem tőled, teljesen igazad van.

puhacica 2016.11.13. 20:59:32

@Matula néne: az a szomoru, hogy felnott emberek azt gondoljak, ilyenektol alakul ki a massag. es igen, erre szoktak mondani, ha nem szoltal volna, bolcs maradtal volna. mondom, felesleges beszelgetnunk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 21:04:48

@Matula néne: @Pernilla:
Ennek a felsorolásnak SEMMI köze a másság kialakulásához. A megszületett gyereknél már eldőlt.Mindegy HOVA születik.

Pernilla 2016.11.13. 21:08:02

@puhacica: nézd, én pl. pszichológusokkal beszéltem erről a dologról, és pont ugyanezt mondták. A legtöbb hozzájuk forduló melegnél ilyesmi okokra tudták visszavezetni a homoszexualitásuk gyökerét. De hangsúlyozom: itt olyan emberekről van szó, akik maguk fordultak pszichológushoz, mert szenvedtek a saját másságuktól.
Én úgy hiszem, hogy egy részüknél későbbi hatás áll a háttérben, míg másoknál valóban velük született a dolog.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 21:11:09

@Matula néne: @Pernilla:
Csak egy kicsit gondoljátok át amit írtok. A példamutatóan kiegyensúlyozott traumamentes családokban is ugyanolyan számban vannak melegek mint a problémás családokban. Holott ennek a ti elméletetek szerint nem így kéne lenni hiszen HETERÓK a szülők. Pontosan ezért mondom hogy ha a heteró szülőknek meleg gyereke születhet akkor a meleg párok örökbefogadott gyereke sem lesz homoszexuális. a másság az nem látott példa meg trauma meg külső körülmény kérdése. Genetika.

Pernilla 2016.11.13. 21:12:41

@diggerdriver: nekem nem ez az elméletem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.13. 21:17:17

@Pernilla:
Ha ez igaz lenne akkor olyan SZÜLETETT melegnek is kéne lenni aki trauma hatására hetero lett. Most mondhatnád hogy számtalan ilyen van de nem igaz. Az ELFOJTOTT homoszexualitás még NEM heteroszexualitás. egyetlen meleg sem lesz semmilyen külső hatásra hetero és hetero sem lesz meleg.

Pernilla 2016.11.13. 21:22:41

@diggerdriver: ok, én elfogadom, hogy ti máshogy gondoljátok puhacicával, mint én, csak arra kérlek, hogy olyat ne adj a számba, amit nem mondtam, pl. hogy a látott pėlda miatt lesz valaki meleg, mert nem is gondolom így. Annál inkább gondoltam családon belüli vagy kívüli erőszakra, szexuális abúzusra, amire visszavezethető lehet.
Na mindegy, nem fogjuk tudni meggyőzni egymást :)

somlobodog 2016.11.13. 21:43:38

@Csodabogár: sose szólok hozzá csak olvasom a blogot jó régóta. De eleg fárasztó mikor USA kapcsán valaki leír - sőt ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztat - egy ilyen marhaságot mint hogy nincs WC papír ami nem szakad, stb
Ez egész egyszerűen hazugság vagy tudatlanság. Nem tudom melyik a rosszabb. Most kisetaltam a WC-be itthon (NY) és ideirom neked a megfelelő márkát, hogy legközelebb ne legyen gond ha erre jársz: Quilted Northern - ultra plush. Gyártó Georgia Pacific. Mindenhol kapni a CVS-tol kezdve a nagy áruházakig. Ha szeretnéd, decemberben megyek haza pár hétre, szívesen viszek egy tekercset. És ez csak 3 rétegű. Van 4 rétegű is. Kb 10 féle. Más gyártóktól. De igaz, 3-4 csillagos hotelben és az alatt általában valóban az ócska van. Egyben maximális tiszteletem P. Elliott -nak hogy az ilyen és hasonló USA mindennapokat érintő, a valóságot teljesen nélkülöző hozzaszolasokra normálisan tud reagálni ennyi idő után is. Komolyan mondom sírok hogy felmerul az hogy ebben a 100%osan fogyasztói társadalmat kiszolgáló országban valami ilyen alapvető dolog nincs. Na jó nem puffogok tovább, csak olvasgatok továbbra is, ahogy eddig és inkább nem szólok semmit:)

Matula néne 2016.11.13. 21:44:53

@Pernilla: teljesen egyetértek, rengeteg ismert ember is aki felvállalja a másságát, be is ismeri ezeket a családi traumákat - bár persze ők nem mondják azt, hogy ezért lettek mások, de ezek tényként ott vannak.

@diggerdriver: "példamutatóan kiegyensúlyozott traumamentes családokban" - ezt sajnos nem lehet tudni, sem oda, sem vissza... mármint hogy egy család valóban példamutatóan kiegyensúlyozott és traumamentes vagy csak annak látszik és a valóság sajnos teljesen más.

Nem kell egymást meggyőznünk, ismétlem én csak azért mondtam el a véleményem, mert senki nem hozta fel a témát - leragadtunk a WC-knél :) - és fontosnak tartottam, hogy ez az oldal is elhangozzon.

skye8 2016.11.13. 22:13:43

@Matula néne: en se tapsikolnek oromomben ha a gyermekemrol kiderulne hogy meleg.az okokat szerintem is a nevelesre kellene visszavezetni.a genek adottak de a kornyezet Es a genek egyuttesen befolyasoljak az egyen szemelyisegenek alakulasat.sot megkockaztatom hogy a genek onmagukban nem jelentenek semmit,a kornyezet hatasara kerul eloterbe egy-egy tulajdonsag,jellemvonas.
Nekem volt transzszexualis munkatarsam aki atoperaltatta magat nonek (jeremybol melanie lett).rohejes volt hallani a reszelos hangjat amint fogyokurakrol es taskakrol tarsalgott,kozben a karjan viritottak a novekvo fekete szorszalak. Melegekkel semmi bajom egyebkent, a transzoktol azonban viszolygok.

puhacica 2016.11.13. 22:24:45

@Pernilla: nem kell meggyozni egymast, csak az a baj, hogy olyasmit allitotok, ami nem igaz. ugyanis ti azt allitjatok, hogy egy hetero gyerekbol, akit mondjuk tizenpar eves koraban szexualisan bantalmaznak, homoszexualis felnott valhat. tehat valaki, aki egy adott pontig nem volt meleg, utana az lesz. de akkor vissza is fordithato, nem? kezelheto, nem? hat nem. lattam en mar orszagosan elismert pszichologus szaktekintelyt arrol nyilatkozni, hogy az a no, amelyik nem akar szulni, az beteg. hat ennyit a pszichologusokrol. jobb, ha melegekkel beszelgettek, sokat lehet toluk tanulni.
az, hogy sokan nyilatkoznak, hogy gyerekkorukban bantalmazo kornyezetben nevelkedtek, az sehol nem jelwnti azt, hogy a massaguk a korulmenyeik eredmenye.

geeeteee 2016.11.13. 22:29:28

@Herr Géza: Bist du eine ficken Schwule? :D (Olyancsúnyát írtam, át se ment volna)

geeeteee 2016.11.13. 22:29:35

@somlobodog: Alapanyag kérdése az egész. Kis finoman olajosnál az első kettő szakítás is már negatív, egy csúf lekvárosnál meg a harmadik tekercs után is cserepes betyárkörteszüret, amit kár mártogatni, csak fájni fog. Ha nincs bidé, ráülsz a kád szélére, aztán kislaggolod. Máshol nem mész vécére, a balkezes indiánokat meg kiválogatod. Svédasztalnál sasold a körmöket:D

puhacica 2016.11.13. 22:31:34

@skye8: gondolom neki is tok rohejes volt megelni azt, ami vele tortent... biztos csak poenbol muttette at magat.

Csodabogár 2016.11.13. 22:42:07

@diggerdriver: Ne erőlködj, nem fogja elhinni. Ez olyan mintha egy bigott katolikussal vitatkoznál a papi cölibátusról.

Csodabogár 2016.11.13. 22:47:33

@somlobodog: Pufogj csak nyugodtan. Biztos NY.-ban van, de Floridában nem volt. Ezt, hogy Flordia elfelejtettem odairni. Márka és 1-2-3-4 rétegü volt sokféle, csak minőség nem volt.
Természetesen aki ott él már 30 éve, az rég elfelejtette, hogy milyen az Europában normálisnak számító wc papir.
Nincs fogalmad, hogy valakinek aki pl. ott élt 45 évet, milyen sok aha! élménye volt mikor visszajött. Pozitiv irányba, nem pont csak Magyarországon, hanem úgy általában Europában.

Csodabogár 2016.11.13. 22:57:00

@Pernilla: Én is máshogy gondolom. Nem tudom a te elméleteddel, hogy magyarázod meg, hogy egy teljesen normális 6 gyerekes családban (1 lány 5 fiu) a 3. fiugyerek miért lett egyértelmüen homoszekszuális. A többi mind megnősült a lány férjhez ment, gyerekeik vannak stb. Pont ott középen volt valami hiba a családdal? Ez egy általam ismert konkrét eset. Arról már nem is beszélve, hogy az az egy fiu, messze kiemelkedik a családból, művészi képességeivel és tehetségével.

geeeteee 2016.11.13. 23:13:52

@Herr Géza: Raktak abba kiskatonát is, lehet amiatt vagyok túlérzékeny. Nincs szmájli.

geeeteee 2016.11.13. 23:14:00

@Herr Géza: Voltál-e Magdeburgban, utána meg a Rhinstaßen? Emlékszem egy jópofa csókára, Majom volt a beceneve, meg neki is volt C-Rekordja. Nekem is lett, de már otthon. :D

somlobodog 2016.11.13. 23:14:09

@Csodabogár: amit írtam pont olyan mint a 3 rétegű zewa, vagy a forest papír hasonló termékei otthon. 15 éve járok ide és 2 éve költöztem ki véglegesen. Nem 30. Szóval még nincs aha élményem a WC-ben:). Floridában is van ilyen. Nevadaban is. Mindenhol. Csak ki kell próbálni sokat hogy az igényeiknek megfelelő legyen. De tényleg szívesen küldök egyet, itt tényleg fontos az empirikus tapasztalat :)

Pernilla 2016.11.13. 23:14:36

@Csodabogár: szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy szerintem ez csak egy _részükre_ igaz, hogy külső behatásra is kialakulhat. (Valószínűleg) nagyobb részüknél szerintem is genetikailag kódolt a homoszexualitás. Szerintetek ez 100%, itt van a különbség az elméleteink között.

@puhacica: Én itt már tényleg nem akarok belemenni jobban a (nem csak) saját elméleteimbe, de valószínűleg nem tizenéves korban, hanem korábban történő zaklatásokra vezethető ez vissza, mielőtt még a gyerekben tisztán kialakul a számára is felfogható - alapesetben - ellenkező nemhez való vonzódás. S mire abba a korba él, hogy ez kialakulna, már érte egy olyan behatás, ami ezt megváltoztat(hat)ta.
Ugyanakkor azt gondolnám, hogy a pszichológusnak ebben a helyzetben nem feltétlenül az a feladata, hogy "kigyógyítsa" a az egyént, hanem esetleg inkább az, hogy elfogadja a saját homoszexualitását.
Ahogy írtam Csodabogárnak is, meg vagyok győződve róla, hogy a nagyobb részüknél genetikai oka van a melegségnek, ahogy ti gondoljátok, "kigyógyításról" itt aztán tényleg szót se ejtsünk.

Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem melegüldöző, sem olyan, aki ki akarja gyógyítani a melegeket.

montroyal ( CAN qc) 2016.11.13. 23:20:54

a homokossagrol kerdes vetodik fel persze szakertelem nelkul

gének meg nem valasztas kerdese -- amikor a torveny pl tiltja sokkal kevesebb homokos volt , tudom ja azert bennuk volt ,de nem tettek mert tilva volt ,elleneztek ,nem biztattak ... amikor szabad es nem problema akkor azt VALASZTOD..

masik az iskolakban arra nevelik a gyerekeket ,hogy ez teljesen normalis , szinte osztonzik .. ezert ha nehezen tud kialakitani kapcsolatot lanyokkal ,mert ahhoz tul sok erofeszites legjobbfejseg stb kell - csak menj el egy buzi barba pl nalunk ahol egesz varosresz van .. rogton aznap este lesz partnerod es bele is leszel vezetve ebbe a vilagba .. ez a konnyebb ezt VALASZTOD

csak egy megfigyeles sajat velemeny tok nem is erdekel es igen ,vannak ismeroseim clienseim barataim ebbol a vilagbol

P.Elliot 2016.11.13. 23:23:58

@Matula néne: Kulon gyerek vecet en mar lattam vagy 10 evvel ezelott itt Usaban, valamelyik allamban a 95-os uton egy turista pihenohelyen ahol meg szoktak allni az autosok kifujni magukat, megfuttatni a kutyat meg a gyereket a hosszu autozas utan. Vagy 3 pici gyerekvece volt a noi veceben, megcsodaltam olyan aranyos volt, kicsike 3-5 ev korulire szabtak. Ket helyen is lattam ilyet de azota sem, lehet hogy nem tudott elterjedni.

puhacica 2016.11.13. 23:29:11

@Pernilla: a meleguldozest vagy a kigyogyitasi szandekot alapbol nem felteteleztem.

skye8 2016.11.13. 23:29:38

@puhacica: nem kerdeztem de igazad lehet lol ;)

P.Elliot 2016.11.13. 23:30:35

@sellőlány: Ezen mar kevesebbet nevettem mert ez mar tenyleg nem lehetett nevetni valo.
Tudod en az a tipus vagyok aki a problemakat is a humor oldalarol nezem a legtobb esetben, foleg kulfoldon ismeretlen, fura szokasok kozott de ezen nem lett volna kedvem nevetni.
Nagyon sajnallak hogy igy jartal, kivanom hogy ilyen sose forduljon elo tobbet de koszonom neked hogy felviditottad vele szerintem nemcsak az en napomat...

P.Elliot 2016.11.13. 23:42:00

En nem viszolygok a homoszexualisoktol es a lesbienektol sem szerintem ilyennek szulettek, ezt nem lehet megtanulni, atfordulni abba.
A lesbieneknek talan, a lagerben ahol annak idejen voltunk volt ott egy lany aki az volt, szuletesetol szerintem, igazi fius alak, magaval hozott egy kicsi, szinte gyerekszeru lanyt aki a baratnoje volt otthon, illetve csak haverja de nem lesbi viszont a masik bemeselte neki hogy o olyan kicsi, gyereket soha nem szulhet/ de igen/, nem valo felesegnek, egyedul nem tud megelni/ valo igaz, az a 17 eves lany olyan lusta volt amilyet eletemben nem lattam, szoval majd o partfogasba veszi. Csokolgatta, dedelgette, ez hagyta es egyutt mentek Ausztraliaba ahol teljesen biztos hogy egyutt eltek mint partnerek tehat lehet atformalni valakit ha az is ugy gondolja. Lehet pokoli rossz hazassag ami elterithet egy not a ferfiaktol mindorokre.
De ferfinel szerintem a homoszexualitas szuletett....sok ugy nez ki mint egy no, ezt nem lehet felszedni, megtanulni, atformalni az arcot es ugy mindent hozza.

Herr Géza 2016.11.13. 23:53:56

@geeeteee: Ez mi, maestro? Fordítsd már le nekem, mert bár sejtem mit akarsz írni, az nagyon nem így van németül...:))))))

Magedurgban tanultam, az stimmt, de a berlini Rhinstraßen sosem jártam, viszont úgy emlékszem ezt már korábban kitárgyaltuk. :))

Valami "ereszd el a hajam" van ma felétek, jól sejtem?? :))))))))))

puhacica 2016.11.13. 23:59:54

@montroyal ( CAN qc): nem tudom, hogy ezen most sirjak vagy nevessek. persze hogy kevesen voltak, mert nem vallaltak fol. vagy ha igen, megvertek oket, mint a lovat. de mondd, az volt a normalis? bantalmazni valakit, mert mas? a masik meg, hogy te el tudod kepzelni egyetlen hetero ferfirol/fiurol is, hogy inkabb elmegy egy melegbarba, mert a csajozas tul sok erofeszitest igenyel??? :D te se gondolod ezt komolyan...

geeeteee 2016.11.14. 00:11:27

Álprobléma az egész, lyuk-lyuk, mind természetes. Nem vagyunk még nagyon messze a hímnősségtől. A reprodukciós képesség meg az egész fajra értendő, jelenleg túl is van teljesítve.

sellőlány 2016.11.14. 00:48:36

@P.Elliot: Kedves vagy, hogy ezt írod, de bármilyen bizarrul is hangzik, nincsenek rossz élményeim se Vietnámról, se más kalandosabb utazásról. Nyilván maga az "élmény" a soha többet kategória (aztán persze belecsúsztunk ismét a Fülöp-szigeteken több ilyen éjszakát átívelő buszos-hajós utakba, de azok jobbak voltak, noha ott is gyakori az emberi gondatlanság okozta baleset), mégse bánom, hogy megtörtént. Mert ezeket átélve sosem fogok panaszkodni arról, hogy a boltban flegma az eladó vagy mert fél napig nem jár a hármas metró. Attól, hogy az ember elfordítja a fejét, ezek a súlyos, emberi életeket nem tisztelő helyzetek léteznek a világ szegényebb részein. Meg kell élni egyszer, hogy értsd, ki vagy. Ettől függetlenül Vietnám gyönyörű és érdekes, @mojyo: a fertőzésektől pedig ne félj, az ételek jók és biztonságosak, maximum kerüld az éjszakai buszokat és a nagyon olcsó szállásokat.

montroyal ( CAN qc) 2016.11.14. 03:31:20

@puhacica: amennyire nepszerusitik es oktatjak itt az iskolakban hogy ez normalis es amekkora varosresz a Village Montrealban egy kivancsi proba utan a fiataloknak nagyon bele lehet esni ...sajnos meg hetero fiuk is megprobaljak es rajonek hogy ez penzkereset is es jo buli, drog stb ...

amugy komolyan semmit sem gondolok..amikor ilyen meleghet van tenyleg jo buli felvonulas mi is megneztuk biztos jo ezeknek a fiataloknak ott de nekem vegyes erzesem van ..de legyen az ovék
amugy no comment
kepfeltoltes.hu/161114/village_gay_003_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/161114/village_gay_026_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/161114/village_gay_023_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

montroyal ( CAN qc) 2016.11.14. 03:35:44

off
akkor az osszeeskuves elmelet ,meg gyikemberek magyarok is a listan

www.anonews.co/rothschild-owned-bank/

blackhairlady 2016.11.14. 04:01:41

@sellőlány: Jajjj istenem, most osszepisiltem magam majdem annyira rohogok. Elkepzeltelek teged es a buszodat :)))))))))))))

geeeteee 2016.11.14. 07:13:55

Dehogy, még rémálmokban is hátul van, inkább nosztalgia. Minenhol volt egy Greta Garbo-m, akár lyuksógorok is lehetünk. Grit Lehmann? Még mindig szerelmes vagyok. Lindenstraße 7. Hochenstein-Ernstthal. A többit meg bevallanád.

geeeteee 2016.11.14. 07:13:59

@Herr Géza: Pedig volt velünk egy ilyen majom, még fényképem is van. .D

geeeteee 2016.11.14. 07:14:07

@Herr Géza: Volt egy kis vodka-martini, inkább cinzano, de nem vagyok árulkodós. Még jó, hogy volt a Charite.

geeeteee 2016.11.14. 07:14:12

Annak ellenére, hogy Grünauban is laktam, nem játszanák ingatlanügynököt. :D Különben druszák vagyunk, én is Géza :D

geeeteee 2016.11.14. 07:14:18

Találtál már tízmárkást? Az a belépő:D

geeeteee 2016.11.14. 07:14:23

@montroyal ( CAN qc): Megnyugtató, hogy legalább a nemzeti bankok a listán vannak. Tán csak nem hagyják elquestorkodni. :D

geeeteee 2016.11.14. 07:14:25

@Herr Géza: Tényleg kopik a németem, de az sem az volt. Franciáztunk. :D

Hari Seldon 2 2016.11.14. 10:32:35

@puhacica:
"az, hogy sokan nyilatkoznak, hogy gyerekkorukban bantalmazo kornyezetben nevelkedtek, az sehol nem jelwnti azt, hogy a massaguk a korulmenyeik eredmenye. "
Lehet, hogy például pont azért bántalmazták, mert a szülő ezt megsejtette, korábban mint a gyerek rájött volna.

Hari Seldon 2 2016.11.14. 10:39:44

@Pernilla:
"szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy szerintem ez csak egy _részükre_ igaz, hogy külső behatásra is kialakulhat. (Valószínűleg) nagyobb részüknél szerintem is genetikailag kódolt a homoszexualitás. Szerintetek ez 100%, itt van a különbség az elméleteink között."

Szóval szerinted valaki "divatból" homokosodik meg? Még ha így is lenne, ha nem az valóban (hajlamban) , akkor szerintem visszatér magától a normális irányba. - Hosszú távon nem éri meg a macerát, plusz problémákat. Plusz egészségügyi kockázatokat.

Pernilla 2016.11.14. 11:34:15

@Hari Seldon 2: legyszives olvasd vissza, hogy mit irtam eddig erröl, mert ehhez meg csak hasonlot se nem irtam, se nem gondolok. Es pont az ilyen borzaszto kiforgatasok miatt sajnalom mar, hogy hozzaszoltam a temahoz.

adg 2016.11.14. 12:00:50

@Pernilla: @Hari Seldon 2:
Eszrevettetek mar, hogy a ha-n is, mint annyi mas blogon, szinte kizarolag vegletekben lehet gondolkodni?
Valami vagy hofeher vagy koromfekete, semmi atmenet nincs.
Az egyik kijelenti, hogy fekete. Mire a masik hozzateszi, szerinte sotetszurke, majdnem fekete. Ezt az elso igy kommentalja: tehat akkor szerinted feher, es hogyan gondolhatsz egyaltalan ilyenre. (Vermerseklettol fuggo valtozatok: "komplett hulye vagy, mert szerinted feher", vegso erv: "nyilvan fideszes vagy, hisz ezt fehernek latod" Ez utobbi kulonosen utos erv.)

Akarhogy ervelsz, hogy nem feher, csak nem teljesen fekete, vagy hogy nem mondtad, stb. az nem szamit, elvesztel, ha szerinted nem pont olyan, akkor kizarolag az ellenkezoje lehet. Ilyenkor megkaphatod azt pl: "nagyon besertodtel, ugy latszik eltalaltam, hogy szerinted feher".

Mivel a szolas es velemenynyilvanitas nagyon fontos, ha veletlenul nem ertesz egyet a kinyilitkoztatott egyetlen igazsaggal, akkor lapozz.

Lasd fentebb.
Velemeny 1: a homoszexualitas mar az anyamehben eldol. Pont.
Velemeny 2: nagyreszt igen, de bizonytalanabb embereket befolyasolhatnak kulso ingerek is, mint gyerekkori szexualis aggresszio, vagy esetleg a csapbol is folyo propaganda.

Az elso ket szo ellenere a masodik velemeny helyes ertelmezese: szaz szazalekban eroszakos behatasra valik valaki homokossa a velemeny gazdaja szerint, ami hulyeseg, mert vannak homokosok pompas csaladi hatterrel is, szoval a velemeny gazdaja homofob, kirekeszto, es nyilvan fideszes is.

Igy megy ez.

(Mondjuk szerintem egyikre sincs tobb bizonyitek, de lenyegtelen)

Minositett esetben egyetertesz valakivel, de megis le leszel baszva, majd hozzadvagja az egyetlen helyes igazsagot, ami kb szo szerint egyezik meg a velemenyeddel. Amiert lebaszott. Ha szovateszed, meg le is hulyez.

Hari Seldon 2 2016.11.14. 12:11:14

@Pernilla:
Jó. Nekem mindegy.
Te írtad, hogy nem 100%. - Erre írtam, hogy nem hiszem, hogy valaki "divatból" ( = környezete hatására, megfelelési kényszer) lenne az, főleg nem huzamosan. - Vagyis, szerintem nem életszerű "kipróbálni" egy feltehetőleg rosszabb, és főleg veszélyesebb dolgot, és azt huzamosan csinálni.

Hari Seldon 2 2016.11.14. 12:13:33

@adg:
Igazad van, hagyjuk ezt a b zi témát, térjünk vissza a wc-khez... :-)

Pernilla 2016.11.14. 12:38:15

@Hari Seldon 2: ne haragudj, de amit én írtam legfőbb pėlda, a szexuális abúzus, sajnos nem tudom egyáltalán összehozni azzal, amit te írsz ("divat").

@adg: na pont ezt akartam ėn is megfogalmazni, de inkább hagytam.

Nem szólok hozzá a témában többet.

Hari Seldon 2 2016.11.14. 13:00:34

@Pernilla:
Akkor elbeszéltünk egymás mellett.
A divatot arra érettem, ahogy most "reklámozzák a másságot". - Na, arra gondoltam, hogy nem hiszem, hogy annak hatása lenne.
De tényleg hagyom én is, mert tényleg nem ér ez a téma annyit. - Mondom, akkor már inkább beszéljünk a WC-kről...

Pernilla 2016.11.14. 13:03:39

@Hari Seldon 2: abban legalább jól egyetértettünk! :-)

Matula néne 2016.11.14. 15:09:10

@Pernilla: Ezért nem szabad belemenni a bizonygatásba. Az elmúlt 50 hozzászólásban annyi badarságot összeolvastam, hogy nem tudom nevessek- vagy sírjak-e rajta. Elmondtam a véleményem, akit érdekel érdekel, akit nem, nem. Aki egyetért, egyetért, aki nem, nem. Egy pont után egy része ráadásul belemegy személyeskedésbe, amit szánalmasnak tartok, hiszen egy felmerült témáról vitázunk, mindenki a saját élete, tapasztalatai, információi alapján, természetes hogy nem lehet mindig mindenkinek igaza.... még jó hogy interneten keresztül megy a dolog, nem személyesen, mert egyesek még összeverekednének.
Ödenburger jól mondta régebben, hogy ha nem a fő síkon van valaki véleménye, azt szétszedik itt...... ezzel persze az én kedvem nem lehet elvenni, ha valamihez hozzá akarok szólni, a jövőben is tenni fogom, de ez az elrettentés úgy látom elég jól működik.

Matula néne 2016.11.14. 15:25:38

@adg: Ott a pont!! Ez nagyon tetszett!! :::))))
Én már csak vigyorogtam a végén... és még le is lettem "olyan mint egy bigott katolikus"-ozva, hogy a meggyőződésemről ne is beszéljünk, pedig csak elmondtam az én véleményem, nem anyáztam, semmi.
Nem szabad belemenni túl mélyen a dolgokba úgy látom, vagy csak erősen bólogatva a fő csapásirány mentén.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.14. 16:04:36

@Pernilla: Nem, a város agglomerációjában lakunk, kábé mint Pestnek Pomáz, vagy Érd.És szerencsére nem "kell" jelenleg bejárnunk, vagyis nincs kényszerítő hatás.Amúgy meg mi sem vagyunk gazdagok (egy kocsi nem vagyontárgy), akkor lennénk azok, ha Stokiban laknánk... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.14. 16:06:49

@Herr Géza: Jaaaaaaaaa, most már értem.Hát elég szomorú, hogy nincs háztatrási verzióban.Mint itt a viccben, a japán fajta, kis akkumulátoros... :D
Akkor a hülye katonafilmben a betonkeverő télleg nem állt messze ettől... :D

Pernilla 2016.11.14. 16:08:32

@geegee: nem kell a mese, tudom, hogy egy dözsölö informatiker vagy az europai tünderkertben :)))

dunántúli gyerek 2016.11.14. 18:52:28

Angliáról én is hallottam hasonlót, nem is egy embertől.

A svédből író emberkén jókat röhögtem, ha trollkodni akart remek volt...:)

Hollandiában soha semmi áron nem élnék, az emberek miatt. Belgiumot meg nem ismerem, de polgárháborús gyülölködésért nem szükséges utazni.

Dikusz 2016.11.14. 19:49:37

@geegee: Stokiban laktok? Az itthon hokedlit jelent:)))

Vicc vót...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.14. 20:09:27

@Dikusz: Igen, valóban bezavar a dolog.Én a katonaságnál hallottam ezt a szót, amire pontosan rá kellett hajtogatni a ruházatot este, lefekvés előtt.
De jelen esetben a svéd fővárost jelenti. :-)

Etniez 2016.11.14. 20:30:45

Engem különösen szórakoztat az, hogy a MODERN EMBER, hogyan próbálja megerőszakolni a természetet/Isten akaratát (kinek mi).
Nem véletlenül jött létre a két nem, nem véletlenül különbözik a két nem fizikailag is. Még az agyi ingerek is más pályákon mozognak.
Erre a MODERN EMBER erőszakkal meg akarja szüntetni a különbséget a két nem között, pedig ez lehetetlen feladat :)
De sok, sikert kívánok mindenkinek, aki ezzel szeretné eltölteni idejét :D

Dikusz 2016.11.14. 21:08:56

@geegee: a hozzászólásaidból rájöttem, hogy arra értetted, csak magas labda volt (lehet, hogy csak szerintem:), de remélem, nem baj :))

adg 2016.11.14. 22:38:28

@geegee: tessek: youtu.be/S4pP-W6dO2s

Mondjuk a veszteseget nem irja. :))

h99x 2016.11.15. 06:24:00

Haaat, lehet, hogy elottem mar elmondtak, szoval elnezest az ismetlesert...

double negation avagy dupla tagadas igenis letezik. Ha jol emlekszem, gimnazium elso osztalyaban tanitjak...

Mas kerdes az, hogy helytelenul hasznaljak.

Szoval, nagyon nem kell folenyeskedni a 'bennszulottokkel', foleg ha nem vagy spiler angolbol.

CoolKoon 2016.11.15. 08:11:17

@puhacica: "nincsenek szellemvarosok, amik az eletet hozo kelet-europaiakra varnak" - Ja, ezért vannak Angliában a vidéki szállodák is kelet-európai személyzettel tele, mi? És ami azt illeti, már csak azért is hajlamos vagyok elhinni az "angolok lusták" típusú sztorikat, mert ott van Susan Boyle esete, aki soha életében nem dolgozott még egy percet sem, pedig amikor bekerült a tehetségkutatóba, már jócskán a negyvenes éveit taposta. Ilyenekből pedig arrafelé egy csomó van. És akkor még nem beszéltünk a "chav"-nak hívott csőcselékről....

Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft (törölt) 2016.11.15. 08:11:26

"Másrészt meg olyan szintű homofóbia sugárzik az egészből, hogy félelmetes. Verjük bele abba a gyerekbe, hogy csajozni kell ám, mert magától nem fogja tudni! "

Homofóbia? Az, hogy lefényképezi valaki a fiát, hogy egy kislánnyal trécsel? Szerintem neked túladagolták a píszít....

Buchhalter 2016.11.15. 10:25:29

@CoolKoon: chav ,csőcselék? Mesélnél róluk,sosem éltem Angliában ,párom igen és néha ábrándozik róla,hogy visszamegy .Én annyira nem vágyom oda.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása