oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. szeptember 30. 06:43,  Mint meztelenül járni az utcán 85 komment

2016. szeptember 30. 06:43 Határátkelő

Mint meztelenül járni az utcán

Egy ideje már tologatom magam előtt ezt a témát, de most arra gondoltam, csak megírom, és kíváncsi leszek a ti tapasztalataitokra. Elég sokat lehetett olvasni, hallani arról, miként változott meg a hangulat Angliában a Brexitről szóló népszavazást követően, járt a szigetországban több lengyel miniszter is ezügyben, akadtak ronda ügyek bőven. Engem azonban nem a politikai része érdekelne a dolognak, hanem az emberi. Így aztán amikor belefutottam egy összeállításba, melyben Angliában élő kelet-európaiakat kérdeztek arról, hogyan érzik magukat, úgy éreztem, ezt egyrészt megosztanám veletek, másrészt kíváncsi lennék, ti mit tapasztaltatok. Miként érdekes lehet az is, más országokban változott-e a hangulat az elmúlt hónapokban – szóval nem csak az angliai magyarok véleményét várom.

nagy-britannia_lengyel_viragok_foto_bbc.jpgMegemlékezés a Harlowban meggyilkolt lengyel Arkadiusz Jóźwikra (Fotó: BBC)

Az alábbiakban következzen egy válogatás a Guardian összeállításából, minden különösebb kommentár nélkül csak a vélemények.

Shannon (27 éves, designer, London)

„Kanadai-lengyel kettős állampolgár vagyok, de Kanadában nőttem fel. A kiejtésem miatt a britek azt gondolják, nyugodtan beszélhetnek nekem arról, miért nem bírják a lengyeleket, hiszen nem tudják, hogy én is az vagyok.

A referendumot megelőzően az emberek a képzetlen lengyel vízvezetékszerelőkön viccelődtek, és ez fájt. Rémes történeteket hallottam arról, hogyan bántak itt emberekkel, a barátaim szerint az éttermekben dolgozó lengyeleket megfenyítették, mert nem tudtak rendesen angolul.

A lengyelekről kialakult egy kép, a segélytolvaj vízvezetékszerelő képe, aki elveszi mások munkáját, de ez elég ritkán van így, a legtöbben elég sokat adnak vissza Nagy-Britanniának.

Maradhatok-e hosszú távon? Rengeteg a kormány részéről megválaszolatlan kérdés, és a bizonytalanság. De talán jobb úgy feltenni a kérdést, hogy akarok-e egy olyan országban maradni, amely nem akar engem.

Thomas (33 éves, étteremben dolgozik)

Lengyel vagyok, és két főnököm is van a munkahelyemen. A népszavazás eredményének kihirdetése utáni napon egyikük elnézést kért a kilépésre szavazó, félrevezetett emberek miatt, a másik örömittasan csak annyit kérdezett: „Mit keresel még itt?”

Tee (22, jogi asszisztens, London)

Hatévesen érkeztem ide Oroszországból. Gyerekként megtapasztaltam az iskolai rasszizmust, a többiek azt mondták, menjek vissza az országomba, és nem jöttek a közelembe sem. Ennek ellenére a referendum előtt már igazán a hazámnak éreztem Angliát.

Pár éve majdnem hajléktalan lettem, a helyiek találtak nekem szállást és segítettek a segélyigénylésben is. Emiatt nagyon otthon éreztem magam itt. Vissza akartam adni valamit.

A népszavazás eredménye viszont azt jelzi, hogy az emberek nem igazán akarnak itt bevándorlókat. Nigel Farage rasszista és gyűlölettel teli politikája nyert. Már nem érzem, hogy bármi közöm lenne Nagy-Britanniához – csalódott vagyok.

Alexandra (25 éves, Birmingham)

Volt már valaha olyan rémálmuk, hogy mennek az iskolába, és rájönnek, hogy meztelenek az utcán, miközben mindenki bámul? Nos, most így érzem magam. Nem változtam meg, nem csinálok semmit másként, mégis úgy érzem magam, mintha állandóan figyelnének, mintha valaki csak arra várna, hogy egy rossz mozdulatot tegyek, és azt mondhassa: „Ennyi, takarodj!”.

Az Európai Unió nyújtotta védőháló nélkül meztelennek és nemkívánatosnak érzem magam, de talán mindig is ez volt a helyzet. Úgy tűnik, a népszavazást a rasszizmus legitimálására használták, arra, hogy az megadják az embereknek a lehetőséget, hogy a bevándorlókon vezessék le a rosszkedvüket.

Hirtelen rendben lévő lett rasszistának lenni, mert az ország több mint fele a kilépésre szavazott. Ahol én élek, az emberek 80 százaléka a távozásra voksolt. Az utca túloldalán lakó kedves idős szomszéd, a barátságos hentes, akinél szombatonként vásárolok, a sarki bolt mosolygós pénztárosa – tényleg mind azt akarják, hogy elmenjek?

Nyilván, mert a szomszédom egy ideje már nem köszön jó reggelt, a hentesnek mindig dolga akad hátul, amikor belépek az üzletbe, a mosolygós pénztáros pedig már nem mosolyog vissza.

Romániából származom, és – bár szégyellem bevallani – mostanában próbálom elkerülni, hogy az anyanyelvemen szólaljak meg a lakásomon kívül. Az emberek ilyenkor megbámulnak, néha gúnyosan mosolyognak, vagy máshova ülnek a vonaton.

Monika (33 éves, jogi asszisztens, Glasgow)

Az én tapasztalataim fantasztikusak, igazán pozitívak. Tíz éve érkeztem Lengyelországból, és a skótok fantasztikusak – talán máshogy látják a dolgokat itt, mint Angliában. A legtöbb barátom a maradásra voksolt. Őszintén szólva a legtöbbször, amikor a kilépésre szavazókkal beszélek, azt mondják, a menekültválság kezelése és nem a bevándorlás miatt döntöttek így.

Lengyelországban is van rasszizmus, és úgy tűnik, Európa más részei sem jelentenek kivételt. A rasszizmus annyira hétköznapivá vált, hogy már nem is tartjuk sokkolónak. Angliában rossz a helyzet, de a lengyelek odahaza ugyanúgy viselkednek az ukránokkal vagy a vietnamiakkal.

Mika (50 éves, orvos, Midlands)

A legtöbb páciensem kínosnak érzi, hogy a kilépésre szavazott, vagy nem tudja megmagyarázni, miért is tette, főleg, amikor megkérdezem őket, miért szeretnék, ha hazamennék. Az NHS-ben rengeteg európai orvos dolgozik, és a rendszer komoly gondban lenne nélkülünk.

Semmilyen erőszakkal vagy rasszista viselkedéssel nem találkoztam, a legtöbben továbbra is udvariasak, és (ha egyáltalán valamilyenek) bocsánatkérőek. A legtöbben svédnek tartanak, és amikor kijavítom őket, akkor sem kapok semmilyen negatív megjegyzést.

Egy olyan faluban élek, ahol az emberek 90 százaléka a kilépésre szavazok, ám mivel közülük valónak és nem idegennek tartanak, az életem a normális mederben zajlik.

A párom brit, én pedig már 12 éve élek itt, beadtam az állampolgársági kérelmem is, ha esetleg bármi probléma adódna a jövőben. A szülőhazámban is van egy lakásom, szóval könnyen visszamehetnék. Az Egyesült Királyságnak előnye származik abból, hogy itt vagyok, nekik lenne veszteség, ha hazamennék.

Bea (29 éves, egy civil szervezet munkatársa, London)

Számomra semmi sem változott a népszavazás óta. Talán azért, mert a fővárosban élek és egy igazán nemzetközi csapatban dolgozom, amiben van spanyol, grúz, kolumbiai is. Vagy csak szerencsém volt. Nehéz nem hinni az egyre több gyűlölet-bűncselekményt mutató statisztikáknak.

Remélem, az Egyesült Királyság jól jön majd ki az uniós kilépésből, és Európa nem bünteti meg azért, hogy elhagyja. Szomorú lenne, ha majdani gyerekeim nem tanulhatnának és dolgozhatnának külföldön. Hackneyben élek és imádom. A Victoria Park-i közösség a legjobb, rengeteg népcsoport él itt.

Ella (30 éves, építész, London)

A referendum után volt feszültség a munkahelyemen, egy pár kollégám megjegyezte, hogy túl sok itt a lengyel. Egyenesen az arcomba mondták. Pár héttel később kirúgtak, a munkaadóm szerint nem illettem az irodai kultúrába. Most új állásom van, saját vállalkozásba kezdtem, és azt tervezem, hogy majd Varsóban folytatom.

Cat (41 éves, egyetemen dolgozik)

Általában sem nagyon beszélek kelet-európai anyanyelvemen, de mostanában nyilvános helyen nagyon vigyázok is erre, mert félek a reakcióktól. A munkahelyemen az emberek kelet-európai élősködőkről beszélnek, és arról, hogy mennyire szeretjük a vodkát. Nem szólok közbe, nem veszek részt ezekben a beszélgetésekben, mert mindig is volt egy ellenséges hangulat a munkahelyemen a kontinensről érkezőkkel szemben.

Általában véve nagyon szomorú vagyok, hogy az európai szolidaritás elbukott, és az emberek a kilépésre szavaztak. Elég sok rossz dolog történik így is a világban, nem kellene nekünk is hátat fordítani egymásnak.

HÍRMONDÓ

Még mindig London a lehetőségek városa

Brexit ide, Brexit oda, a brit főváros 2014 után újra megszerezte a vezető helyet a világ harminc fő üzleti központját összehasonlító elemzés szerint. Az európai városok egyébként is igen jól szerepeltek, hogy mennyire az itt derül ki.

Több mint 3000 magyar tanul osztrák egyetemen

A TOP5 -ben van Magyarország az osztrák felsőoktatási intézményekben tanuló külföldi hallgatók számát tekintve, hiszen több mint háromezer magyar diák végzi tanulmányait a szomszédos országban. Részletek itt.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia Brexit

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6511753343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.09.30. 07:40:14

A Brexitnek semmi köze a rasszizmushoz. A Kelet Európai ember nem rassz.
Alexandra szimplán hazudik.
A homlokára van írva hogy román vagy mi a lófasz, hogy átülnek máshova az emberek a vonaton?
Semmi sem változott a Brexit óta.
Amúgy szerintem ha nem lenne az európai migránsválság brexit sem lenne.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2016.09.30. 08:42:57

@diggerdriver: Miért hazudna? Mert nem azt mondja, amit te hallani akarsz?

tanato 2016.09.30. 08:53:25

Nemrégen jött haza anyukáját meglátogatni egy régi jó barát/meg távoli rokon is/alattam végzett 3 évvel Szegeden,rendkívűl jó eszű gyerek,már 25 éve hogy kint van Angliában Jelenleg Oxfordban tanít az orvosi karon meg neurológiai kutatásokat végez.A BRexit óta számtalanszor beszóltak neki az utcán,boltban stb.Persze ő bátor gyerek mindig visszaugatott,általában azt hogy többet raktam már le az asztalra Angliában mint te.Ő a külföldi hallgatók szervezője is az egyetemen,és látja hogy egyre kevesebb külföldi mer jelentkezni oktatásra a Brexit után./így jelentős bevételtől esik el az egyetem.Nagyon szidja a most regnáló kormányt ezért.

svajcineger 2016.09.30. 08:56:01

Az angliai helyzet hasonlo szamomra, mint a harom evvel ezeloti svajci nepszavazas volt. Ott sem igazan tudtak az emberek, hogy mirol is szavaznak igazabol. Iletve, hogy a dontesuk milyen kovetkezmenyekel jar. Most meg mar vakaroznak, hogy mit is lehetne tenni...

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.09.30. 08:57:01

@flash.gordon: lehet azert nem ulnek melle mert elmaradt az estu furdes. Szerintem sokat szamit hol dolgozol. Orvost persze nem szekalja senki mert szukseguk van ra es a paciensrol van szo... aki a szemetet viszi el azt nem latja azt konnyu leszolni...

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.09.30. 08:59:21

@tanato: amugy az igaz h meg kell jol tanulni angolul es akkor kutya nen tudhatja h kulfikdi vagy. Nincs az arcodra irva. Illetve lehet angolosabb nevet is hasznalni a Moricka helyett. Ezt ugy hivjak asszimilalodas. A baj azokkal van akik nem asszimilalodnak...

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.09.30. 09:00:33

@diggerdriver: brexittel ket legyet akarnak egy csapassal. Kevesebb k europai illetve nulla sziriai afrikai...

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2016.09.30. 09:01:30

@FeketeMacska73: Ez is igaz. A nyelvtudás is sokat elárul arról mennyire veszed komolyan az integrációt.

tanato 2016.09.30. 09:03:16

@diggerdriver: Figyu a lengyelt is agyonverték a Brexit után és nem azért mert ki akarták rabolni,vagy egy nő miatt összeverekedtek volna.Szimplán azért mert lengyelül beszéltek a honfitársával.Ez rasszista bűncselekmény még ha azonos rasszhoz tartoztak is.na jó mi finomabban mondjuk nem rasszista hanem idegengyűlölő,de a lényeg ugyanaz.

tanato 2016.09.30. 09:08:06

@FeketeMacska73: Ezek az esetek a barátommal akkor fordultak elő amikor magyarul beszélt a szintén magyar és szintén orvos feleségével.Ők még 2004 előtt mentek ki klasszikus agyelszívás keretében,a szegedi Egyetem kiküldte őket cserekapcsolat keretében az angolok meg láttak bennük fantáziát és meginvitálták őket véglegesre.

tanato 2016.09.30. 09:10:52

@FeketeMacska73: Igen nem ismeretlen az idegengyűlöleti "rasszista" fizikai támadás ebben a régióban sem,főleg régebben volt ez divat a környező országokban:BÜdös magyarszki beszélj románul,szlovákuk,szerbül stb. ha a mi országunk kenyerét eszed és már ütöttek is.

Karma17 2016.09.30. 09:16:00

Nekunk semmi nem valtozott egyelore, bar itt (Co. Antrim) is azt hiszem kis tobbsegben voltak a kilepesre szavazok, ambar Eszak-Irorszagban nem). Tolem is kertek elnezest amiatt, hogy ez igy alakult, es az iskolaban, illetve a munkahelyemen sem latom semmi nyomat annak, hogy barmiben maskeppen kezelnenek, mint elotte.

Nem allitom, hogy aki itt az iskolai rasszizmusrol beszelt, az hazudik, de ket iskolarol van tapasztalatom, es egyikben sem latom hogy kikozositenek a gyereket.

Lehet, csak udvariasak :)

Ugyanakkor azt is hozzatennem, hogy a szektarianus megnyilvanulasok es mult miatt it a rendorseg szerintem sokkal tapasztaltabb ilyen (aka szektarianus/rasszista) ugyekben, mint UK tobbi reszeben.

sellőlány 2016.09.30. 09:20:14

A Suffolkban élő családtagjaink (brit-magyar páros) már Brexit előtt is érezte a diszkriminációt, főleg a magyar fél álláskereséskor, de azután már családi szinten is kibontakoztak az ellentétek. Az e-bayen kereskedő, lószarban tapicskoló, nagyzási mániáját egy egyszeri Ascotban kiélő sógornő és az edzőtermi dolgozó testvére ugyanis a társadalom lábtörlőjének nevezte a bevándorlókat, többek között a diplomás magyar családtagot. Kompromittáló fotókat posztoltak FB-n, pl. egy mosogatószivacs márkát, amin egy magyar zászlóra hasonlító trikolor embléma van, illetve egyéb aljaskodásokat írtak. A Brexit párti barátaik még bőszen lájkolgatták a "patriotizmusukat" (sovinizmusukat) kihangsúlyozó posztokat. Szerintük nyelveket se kell beszélni, mert az angol világnyelv.

nyargal99 2016.09.30. 09:34:57

@tanato: igen igazad van tenyleg igy volt peldaul mikor diak voltam Kolozsvaron a 2000es evek elejen a villamoson a nyugdijas nenike nem szegyellt megszolitani, hogy beszeljunk romanul, hogy o is ertse amit mondunk. Szerintem ez most is igy van arrafele.
Amugy meg sok a lappango nacionalizmus egesz Europaban. A berxittel csak ugy erzik egyesek, hogy megengedhetik maguknak, hogy beszoljanak az idegeneknek vagy idegeneknek tunoknek az utcan.

Hari Seldon 2 2016.09.30. 10:03:35

„Alexandra (25 éves, Birmingham)
Volt már valaha olyan rémálmuk, hogy mennek az iskolába, és rájönnek, hogy meztelenek az utcán, miközben mindenki bámul? Nos, most így érzem magam. Nem változtam meg, nem csinálok semmit másként, mégis úgy érzem magam, mintha állandóan figyelnének, mintha valaki csak arra várna, hogy egy rossz mozdulatot tegyek, és azt mondhassa: „Ennyi, takarodj!”

Hát Birminghamból azért tényleg jobb ha magadtól mész. Kb mint Marseille.

Egyébként hagyjuk már ezt a hülye rasszizmus szöveget. Hogy lehet már rasszista a fehér a fehérrel? Itt a különböző bevándoroltak kulturális inkompatibilitása volt a gond. – Meg persze azok akik ezt felpumpálták politikai haszonszerzés miatt.

„Brexit ide, Brexit oda, a brit főváros 2014 után újra megszerezte a vezető helyet a világ harminc fő üzleti központját összehasonlító elemzés szerint. Az európai városok egyébként is igen jól szerepeltek, hogy mennyire az itt derül ki.”

Nem igaz, hogy a Határátkelőn is ez megy! NINCS Brexit. Még Nincs brexit.
Jelenleg CSAK egy népszavazás van!

MAJD, ha benyújtják a kilépési kérelmet, AKKOR lesz Brexit. Akkor kell ezt megnézni. - Van egy fogadásom.

Buchhalter 2016.09.30. 10:19:11

@FeketeMacska73: és ki fog akkor dolgozni? A lusta elkényelmesedett Angol?Persze... És miért nem beszél senki nyiltan az ott soherkedő paki és egyéb színesbőrű segélylesökről?Beleértem ebbe a mi szép számú magyar cigányainkat is.

Buchhalter 2016.09.30. 10:21:20

@sellőlány: régen a latin is az volt mára már holt nyelv lett.Muhaha

tsabus UAE 2016.09.30. 10:23:56

Kicsit idegesítő, hogy mindenki keveri a xenofóbiát a rasszizmussal...

SzZoole 2016.09.30. 10:27:56

@Hari Seldon 2: Marseille-t nem ismerem,de Birmingham-el kapcsolatban igazad van.
Anglia masodik legnagyobb varosa,de a legnagyobb benefit city.Ott erosen mukodnek a sharia torvenyei:(((

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.09.30. 10:32:59

@sellőlány: durva... sok lelkierőt kívánok a kedves rokonok ignorálásához.

SzZoole 2016.09.30. 10:33:43

Amugy meg nem tudom,en jarom az orszagot eleg rendesen keresztbe-kasba es semmit nem erzek abbol,amit a fentebb leirtak,pedig csak egy troger sofor lennek.....

sellőlány 2016.09.30. 10:39:49

@Buchhalter: Igazából csak átalakult neolatin nyelvekké. De értem, mire célzol.

puhacica 2016.09.30. 10:47:56

en a szavazas masnapjan kaptam meg, hogy milyen jo lesz, vegre eltakarodunk, illetve hogy jobb lesz elkezdenunk rettegni. az egyik egy indiai no volt, aki nagy pofaval magyarazta, hogy o ugyan nem allampolgar, de a ferje reven biztonsagban van, a masik pedig egy 25 eve idekoltozott columbiai no volt, akinek a ferje olasz, a lanyukat Oroszorszagbol fogadtak orokbe, a szulei pedig nemetek es franciak... :D ezeken kivul ertelmes, iskolazott angolokkal beszelgettem meg a temarol, mind azt mondta, hogy nem ertenek egyet a szavazas vegeredmenyevel. lehet, hogy csak udvariasak voltak, de mi erdekuk lenne udvariaskodni egy ilyen szavazas utan az "ellenseggel"? az uram angol fonoke pl azt mondta, hogy amig ove a ceg, addig onnan a nemzetisege miatt senki nem lesz elkuldve. az utcan semmi borzasztot nem tapasztalok, se Londonban, se videken, pedig ugye mi az urammal mindig magyarul beszelunk. igaz, nem hangoskodunk, normalisan es udvariasan viselkedunk. bar az is igaz, hogy a sarkon allandoan pialo/hozongo lengyeleknek se esett meg bantodasuk, szoval...

sellőlány 2016.09.30. 10:48:48

@kisrumpf: Akkor kissé felkavaró volt, de nem bánjuk, hogy végre ki lett mondva, amit addig az erőltetett mosolyok mögé rejtettek, így már sokkal könnyebb őket látványosan ignorálni/elkerülni. Azért nem mondom, hogy nem volt bennünk kárörvendés, amikor pár héttel később valami szokásos parasztságuk miatt az amerikai e-bay letiltotta őket és ezzel bukták a bizniszük jelentős százalékát.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.09.30. 10:55:02

@sellőlány: a legjobb kizárni az ilyeneket az életükből. Kellemetlen a kerülgetés, család megminden, de muszáj. (Amúgy meg úgy kell nekik.)

Taxomükke (UK) 2016.09.30. 10:57:04

@FeketeMacska73: Az akcentusod megmarad. Rogton tudjak, hogy kulfoldi vagy.

macamuca [IHUN] 2016.09.30. 10:58:13

@diggerdriver:
Azért az durva, nem kicsit, hogy hazugnak nevezel valakit azért, mert az ő tapasztalatai teljesen mások, mint a te tapasztalataid...
Nem gondolod??

@FeketeMacska73:
Az asszimiláció beolvadást jelent.
Az integráció beilleszkedést.
Kurtanagy különbség van közöttük!
Az elsőnél lemondok a múltamról, annak minden részletével (nyelv, szokások, ételek, ízlés, minden apró és nagy dolog "elfelejtődik"=nincs tovább hasznalva, szamon tartva) és életem minden apró +nagy dolgában kizárólag az új környezet szokásait alkalmazom. Önfeladás.
A másodiknál megtartom a múltamat, mellé megtanulom az új környezet szokásait és helyzet függvényében használom vagy a régi, vagy az új tudást. Tanulás +alkalmazkodás.
Nagyon nem mindegy, hogy az érkezettektől asszimilációt, vagy integrációt várunk/kérünk...
Magam részéről integrálódni: boldogan; asszimilálódni: soha. Akár egy kisebb csoporthoz (munkahelyi, haveri, családi kör), akár egy nagyobbhoz (település, ország).

Buchhalter 2016.09.30. 11:01:10

@sellőlány: hát igen Róma urai el lustultak: rabszolgák dolgoztak helyettük és a végén már a katonáskodást is csak szinte idegen nemzetek fiai látták el zsoldért.A bukás boritékolható volt.

sellőlány 2016.09.30. 11:09:29

@Buchhalter: Nem mellékesen a primitív (kezdetleges) London alapjait a rómaiak fejlesztették város szintűvé. A Római Birodalom felbomlása nem kevés káoszt okozott a kontinensen, a törzsek közötti viszályok felerősödésével. Azért az durva, hogy bő másfél évezred elteltével sem tartunk sokkal előrébb.

Karma17 2016.09.30. 11:11:48

@sellőlány: Dehogynem, sokkal hatekonyabban irtjuk egymast :/

macamuca [IHUN] 2016.09.30. 11:23:42

@Buchhalter:
Mert az politikailag vállalhatatlan lenne: a fehér brit számára rasszizmus lenne a más bőrszínűek negatív jelzőkkel" "ellátása" a politikai életben, szövegekben. Az úgy túl nyílt lenne.
Gond, probléma akad bőven, lehetett választani:
1: valós =működőképes megoldásokat kínálunk a problémákra politikai/párt-programként, ezeket közérthetően elmagyarázzuk a választóknak, ők ránk szavaznak, mi megnyerjük a választást.
2: bűnbakot keresünk, ez lesz politikai/párt-programunk, az emberek nem tőlünk várják a tevőleges!!! megoldást, mert tudni fogják (majd jól elmagyarázzuk nekik...), hogy a bűnbak az oka a bajaiknak, nem a mi inkompetenciánk, a zemberek ránk szavaznak, mi megnyerjük a választást.
Nos, a 2. móccerre esett a választása a szavazatokat szerezni akaró UKIP-nak, de a színesbőrűek nyílt vegzálását nem lehetett felvallalni, az itt politikai öngyilkosság lett volna. Kellett egy bűnbak, aki fehér, keresztény, tehát sem rasszizmus, sem vallásellenesség vádja nem érheti az őket hibáztatókat. Erre a célra kiválóan megfeleltek a k-európaiak: fehérek, keresztények, ugyanakkor rengetegen vannak itt == miattuk van minden baj (eg.ügyben, oktatásban, benefit rendszerben, lakáshoz jutás terén, stbstb) = kiváló bűnbak!
És beindult a propaganda.... Csúsztatásokkal, féligazságokkal, nyers hazugságokkal, mindennel, ami a vágyott (de igazából nem remélt...) nyeréshez kellett. A vége: a brexit nyert, az erre irányuló kampanyt szervezők /irányítók leléptek ("Úristen, nyertünk, má'meg mi lesz?, mit csináljunk??? Puculjunk!!!"), a bűnbak-kép maradt (atrocitások).
Demagóg leszek: akik a saját hazájukban (sőt, soxor az új, választott országukban élve is!) idegenellenesek, azok jó része most a saját bőrén tapasztalhatja meg, milyen is az, amikor ferde szemmel néznek a máshonnan érkezőre... Persze, neg is magyarázza zömük, hogy ez nem ugyanaz, ő aztán teljesen más, mint akiket ő utál, mert..., pedig ugyanaz: aki máshonnan érkezett, másféle ember, azt kérdezés nélkül, alapból utálják.

svajcineger 2016.09.30. 11:28:14

@FeketeMacska73:
Lassan harom eve volt Svajcban egy nepszavazas, amely arrol dontott, hogy az EU-bol erkezo bevandorlok szamat csokkentsek, illetve erre kvotakat allitsanak fel. A nep ugy dontott, hogy tul sok a bevandorlo. Aztan, mikor meglett a nepszavazas vegeredmenye, akkor jottek a "pofonok", miszerint ezzel a dontessel egy csomo - Svajcnak nagyon is kedvezo - dologbol is kizartak magukat. Azota tart a rohangalas, targyalasok az EU- val, probaljak a menthetot menteni. Miutan viszont egy nepszavazas kotelezo erovel bir, igy harom even belul meg kell alkotnia a parlamentnek a torvenyt. Ez a harom ev fog talan jovo januarban, vagy februarban lejarni. Szerintem, most mar banjak a donresuket..

Shanarey 2016.09.30. 11:48:56

Saját tapasztalatom, nincs a témában, de akadt olyan ismerős Magyar akinek beszóltak emiatt, de komolyabb atrocitásról nem tudok.

Mellékesen, ezt a Lengyel téma régebben is napirenden volt. Persze hogy akkoriban volt e fizikai erőszak általi megnyilvánulás azt nem tudom.

Birmingham egyes részei kimondottan a Pakisztániak gyűjtő helye, ebből a szempontból érdekes ez a rasszizmus téma.

Buchhalter 2016.09.30. 12:05:03

@macamuca [IHUN]: én a saját bőrömön tapasztaltam meg hogy egy arab is tud rasszista lenni és egy török vagy néger is vérig tud téged alázni ha helyzeti előnyben van veled szemben.És akkor ők mik?Néger meg arab náci?Olyan is van,lehet viccesenek hangzik ,de szerintem nem az.A levezetésed az angol brexitről nagyon korrekt volt.Blair is hogy lelépett az oldalajtón.Amikor ezt megtette neke így jött le : A Mór megtette a köteleségét a fizető gazdáinak,mert ez elégé annak tünik.

MagyarJoe 2016.09.30. 12:13:38

@tsabus [UK]: a xenofobiat nehezebb leirni, kimondani, megjegyezni angolul :)

@sellőlány: nem lehet, hogy azert kedvelnek annyira az angol rokonok, mert te is nagyon kedveled oket?

SzZoole 2016.09.30. 12:19:19

@Buchhalter: hajaj,de meg menyire tudnak az arabok raszistak lenni,ugy utaljak az indiaiakat,hogy csak na.Mondjuk azokat en sem nagyon szivlelem.....

Buchhalter 2016.09.30. 12:33:37

@sellőlány: hát jól látod.Kicsinyes rosszindulatúság, kapzsiság, stb. Szerintem annyira technikailag se vagyunk messzebb. A Rómaiak elég sok mindent megtudtak oldani automatizálás nélkül.Katonailag hihetetlenül hatékonyak voltak.Persze ma már a digitális világban minden máskép fest,de áram nélkül és Informatikusok hada nélkül hamar vissza süllyednénk az anarchiába.Távol-Keleti és Afrikai "testvéreimtől" csak ezt látom.Az oktatási rendszerük nagyon alapszintű ahol meg a radikális iszlám van jelen ,ott meg siralmas.Eleve a nők ezen társadalmakban el vannak butítva és fő funkciójuk a szaporodás.Jó kis életperspektíva.

tsabus UAE 2016.09.30. 12:34:23

@MagyarJoe: Ahogy elnézem a hozzászólásokat, magyarul is. :-)

Csodabogár 2016.09.30. 12:38:26

@svajcineger: Már nem emlékszem a pontos eredményekre, de talán az Appenzell és hasonló helyeken nem akartak több külföldit, mert ott ugyse sok van.:-(
Ez pont olyan, mint hogy Szászországban van a legnagyobb idegenellenes hőzöngés, ahol alig vannak külföldiek.
Emlékezetem szerint az irástudó svájciak nagyon nem szerették a szavazás eredményét, de ugye a mindenható NÉP döntött. Brexit is pont ilyen és ilyen lesz a hazai vasárnapi népszavazás is. Igaz, nálunk senki nem fogja megbánni.:-(

DieNanny CH 2016.09.30. 12:43:22

Én azt kívánom, hogy jópárszor derüljön ki, akinek beszóltak, az csupán turista. (Hogy most honnan tudják, hogy akinek beszólnak itt él...???!!!)
És azt kívánom, valami országos turisztikai szövetség kezdjen el kampányolni a bunkó honfitársaik ellen, merthogy az ilyen, hogy beszólunk egy nem angolul beszélőnek, csökkenti a turisták számát egy idő után.

svajcineger 2016.09.30. 12:43:41

@Csodabogár:
A reszletes adatokra mar nem emlekszem, de az teny, hogy a vegeredmeny az lett, ami. Hogy az "irastudo" svajciak. hogy szavaztak, azt nem tudom. Vannak olyanok, egyebkent? :-)
Azt tudom, hogy nyilvanosan mindegyik szornyulkodott a vegeredmeny lattan. A kerdes csak az, hogy akkor hogy alakult ki a vegeredmeny?
Egyebkent abban is hasonlo a ket tortenet, hogy a szavazas vegeredmenyen mindenki meglepodott, foleg hogy o nem is igy szavazott...

sellőlány 2016.09.30. 12:46:56

@MagyarJoe: Mi minden előítélet nélkül álltunk hozzájuk, ez sajnos nem mondható el róluk és akkor sokéves apró kis gonoszkodásaikat most nem részletezném. Persze a véleményünket már mi sem hallgatuk el a Brexit-bili kiborulásakor, ügyelve arra, hogy az objektivitások szintjén maradjunk.

sellőlány 2016.09.30. 12:53:45

@MagyarJoe: Az hozzáteszem még, hogy az ottani rokonság többi tagjával szerencsére azóta is felhőtlen a viszonyunk. Az anyós (férj anyja) egy hónapja volt 10 napig a vendégünk és remekül érezte magát.

P.Elliot 2016.09.30. 14:53:40

Az angolok mindig egy kicsit, neha nem is kicsit felsobbrendunek kepzeltek magukat, nem? Itt most csak az jon ki rajtuk hogy meg mindig azonak tartjak magukat, meg az aljabb nep is.
Masodik meg ami jobban megertheto hogy annyi sok ember jott mindenhonnan oda nagyon rovid ido alatt es szaporodik hogy 50 ev vagy meg annyi sem kell es nem lesz Anglia hanem valami mas, majd kiderul hogy melyik nepreteg szapordott el nagyon, na majd azok magukhoz kaparintjak a kormanypalcat.
Egyik angol sem akarhatja ezt. Gondoljatok bele ha ez Magyarorszagon lenne hogy omlenenek az idegenek, ti nem igy reagalnatok ra? Dehogyisnem! Meg vadabbul...
Minden orszag probal maga maradni a maga fajtajaval, a maga nepevel, ebben semmi rosszat nem talalok, a rosszat nem is ok teszik hanem az anyaorszag ahonnan a kivandorolt jott mert ott nem lehet megelni. Ott kellene hozni valami nemzetkozi szabalyokat hogy ne lehessen eltenni az emberek adojat a zsebekbe, nem megengedni hogy kulfoldi munkaltato szivja le a hasznot. Igaz hogy ebbol az lenne hogy mi kozuk mas orszagokhoz de nem artana ha lenne kozuk valakiknek hogy ne aramoljon ki annyi ember az o orszagukba csak azert mert bizonyos allamfok es csoportok verszivok. Senki sem jokedvebol vandorol ki.
Mindamellett nagyon szomorunak tartom az angolok beszologatnak a bevandoroltnak akiknek inkabb biztatas kene ha mar ott elnek, szologassanak csak be annak akik valoban segelyen elnek, hasznalva az emberek adojat....
Ugy azt sem ertem igazan hogy miert megy mindenki Angliaba, mas orszag nincs?
Most nehogy azt gondoljatok hogy vedem Angliat vagy barmelyik orszagot csak belegondolok hogy ez csaladi szinten is mekkora kaoszt jelentene ha egy kenyelmesen elo csaladba beallitana egy rokon, aztan masik meg meg tobb is, dolgoznanak persze a csaladban de lenne aki nem, lenne akitol felni kellene mert olyan, nana hogy visszakivanak azt a regi kenyelmes, nyugodt kis eletuket.
Azert en kitartast kivanok a anglia magyaroknak, nem lesz azert mindig ez csak most a kaoszban. Szerintem van olyan aki/ remelem a legtobb/ csak szajkozza az idegen gyuloletet mert fel hogy mit szolnak hozza a munkatarsai, fonokei, rokonai ha o vedeni probalja. Esetleg semmi jot! Aki rendesen dolgozik azzal semmi baj nem lesz, a gyerekeik mar oda szuletnek, nem lesz ramutogtas.

blackhairlady 2016.09.30. 16:38:09

@Zoole[uk]: mert mindig az autoban ulsz :))

SzZoole 2016.09.30. 16:44:59

@blackhairlady: azért nem egészen,a munkámhoz hozza tartozik a jó nyelvtudás mint beszédben és írásban is:)

blackhairlady 2016.09.30. 16:47:48

@Zoole[uk]: De most komolyan, ki merne beszolni a soforjenek , meg a vegen ott hagynad a susnyasba aztan mehetne a kuncsaft vonattal :))))))))))
Ja, apropo auto. Fekete? Angliaban???

Shanarey 2016.09.30. 17:24:20

@P.Elliot:

Ezzel csak az a baj hogy az angolok voltak akik ezt a gödröt maguknak megásták, amikor a valaha volt gyarmatokról ész nélkül engedték be a népet, na meg engedték őket be, tanulni, és eme "tanulni" vágyó réteg 80%-a elfelejtett hazamenni a harmadik világba ahonnan jött. A kelet európaiak sokkal később indultak neki a dolognak, és most a rasszista bázis csak azért őket emlegeti, mert a harmadik világbeli egyedek bőrszíne sötétebb így azokat nem lehet ebben a témában megemlíteni, mert akkor kibújna a szög a zsákból.

P.Elliot 2016.09.30. 18:40:55

@Shanarey: Teljesen igazad van, igen, igy volt, ez lett belole...

Shanarey 2016.09.30. 19:01:51

@P.Elliot:

Van egy olyan oldala is a dolognak, hogy a hivatalos adatok szerint 800 ezer Lengyel él itt, és ezeknek a nagy százaléka tényleg nem igazán akar angolul beszélni, na meg ahová beférkőznek ( munkahely ) oda aztán beprotezsálnak mindenkit aki Lengyel, és az sem baj ha az illető egy szót sem beszél angolul. Dolgoztam olyan cégnek ahol a lengyelek aránya 80%-volt. A románoknak meg eleve rossz volt a hírük a sok koldus miatt akik ellepték a londoni utcák bizonyos prominens részét, és vannak sokan közülük akik lakást béreltek, ám elfelejtettek fizetni, és ezekkel is tele a sajtó. Nekünk magyaroknak ez ügyben szerencsénk van nem nagyon fordul elő hogy negatív hangvételű cikk jelenne meg, persze kivétel a Magyar kormány furcsa működése.

P.Elliot 2016.09.30. 19:20:04

A tobbi letelepedoknel mi az arany? Egyaltalan mennyi a hivatalos, ottszuletett angol most es mennyi a bevaldorlo, beleertve azokat is akik a valahai gyarmatokon eltek de nem Angliaban szulettek.
Egyik szomszedom egy szigeti no aki hivatalosan ment oda Angliaba az osidokben a csaladjaval, ferjhezment egy hasonlo pasashoz es idevandoroltak hivatalosan az Usaba. Azt mondja hogy a tobbi rokon Kanadaban szeledt szet tehat nem feltetlenul akar mindenki ott is maradni, lep tovabb amikor es ahogy lehet.
Az eletszinvonal nem valami magas Angliaban hacsak valakinek nincs valami jo allasa. Ezek itt, a ferfi bankban dolgozik, a no otthonrol valami kis sajat biznisz. Itt fenyesen elnek ahhoz kepest mint Angliaban eltek ahogy mondja..
Erdekes ez a lengyelseg, itt a lengyeleket szeretik, jol dolgoznak, egy jo hatarig beolvadosak es gyilkosan menni akarnak valamire, a gyerekeiket nyomjak felsobb iskolakba.
A romanokat nem tudom, biztos vannak csak nem hallottam roluk, csak erdelyi magyarokat ismerek....

svajcineger 2016.09.30. 20:09:08

@P.Elliot:
Angliaban a "Polish" egy gyujtoszo, szerintem. Minden k-europai - beleerve bennunket is - "lengyel". Svajcban meg ugyanez a "Jugo".

Mrs. Clayton 2016.09.30. 20:13:31

@Shanarey: lattad/olvastad par napja a bbc-n a magyar kuruzslokat, akik kb 6000 fontert gyogyitottak veressel a szerencsetlen autistakat?
erre szerintem tobben fognak emlekezni, mint arra h az eggheads vetelkedoben az egyik csapat nem jott ra mi a kozos a golyostollban, nuklearis reakcioban, c vitaminban es rubik kockaban
pedig azt hiszem ugyanazon heten volt minketto a tv-ben

Shanarey 2016.09.30. 20:19:23

@Mrs. Clayton:

Oh tényleg, igazad van erről el is feledkeztem. Na meg tavaly volt valami fogorvos is, de a nagy átlagban nem a magyarokról szól a sajtó.

2016.09.30. 20:36:52

Rasszizmus = Az emberek megkulonboztetese borszin, kulso rassz jegyek alapjan, szarmazastol fuggetlenul.

Xenofobia = Idegengyulolet, az emberek megkulonboztetese (vezeteknev, akcentus, ruhazatbol megallapitott) idegen szarmazas alapjan, borszintol fuggetlenul.

Szivesen.

Amugy szomoru a poszt, es felelmetes is egyben.

FutureFry 2016.09.30. 20:43:41

@P.Elliot: "Erdekes ez a lengyelseg, itt a lengyeleket szeretik, jol dolgoznak, "

Mondjuk a Polish (slur: "polack") viccek egy időben elég elterjedtek voltak, még a TV-ben is. A 70-es években még a lengyel külügyminisztérium is tiltakozott emiatt az amerikaiaknál.

kardio1 2016.10.01. 00:24:48

@Shanarey: itt nem is a mentő későbbi érkezése az érdekes, mert az eredeti kocsit egy nem lélegző csecsemőhoz irányították át, hanem hogy miért nem kapnak a mentők arról értesítést rutinszerűen, ha a kijelolt kórházban nem jó a CT. Mellesleg nem a trombolizishez (verrogoldas) kell a CT, hanem az agyverzes kizárásához, ebben pontatlan a cikk.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.10.01. 04:10:05

@Taxomükke (UK): azon is lehet dolgozni. Tobb magyar ismeros olyan angolsaggal beszel h kb nem ertem..

erkölcsi hulla 2016.10.01. 11:54:14

Nos, igen angliában is a legtöbb ember egy igazi buta paraszt plebs. Kár lenne azt hinni hogy ott mindenki igazi akcentusos úriember/hölgy.
Viszont:
'Angliában rossz a helyzet, de a lengyelek odahaza ugyanúgy viselkednek az ukránokkal vagy a vietnamiakkal."
angliában a lengyelek a cigányok, lengyelben az ukránok, ukránban a cigányok.

Az viszont nekem fura hogy anglia ezzel a kilépéssel nagyjából kimondta hogy az unió nagy része cigány söpredék, és ők túl árják ezekhez tartozni, még csak elvi síkon is.
Ennyit az egyesült európai álomról.

Ezért nem akarok már németbe se kimenni, nagyon rosszul esne, hogy egy német paraszt le büdös magyarozna. Holott biztos vagyok benne hogy ő is hitelből tengődik, elveri minden pénzét baromságokra, és 10x koszosabb, mint én.

Pedig szép lett volna egyszer azt mondani, mondjuk egy amerikainak, hogy én EURÓPAI vagyok elsősorban, és csak utána magyar.

erkölcsi hulla 2016.10.01. 11:54:44

Egyébként fura hogy itt a legtöbbeknek nem tetszik az, hogy az angolok között így dívik az xenofóbia, pedig itthon is ez van a migránsokkal.
Annyiba más hogy a rasszizmus és a xenofóbia két külön dolog. Több aggódnivalót ad egy iszlám hitű 'megölök mindenkit egyszer aki nem iszlám' lelkületű gazdasági golddigger bevándorló, mint egy keresztény lengyel 'meghúzom magam hazaadok amit tudok hogy ne dögöljenek éhen a gyerekeim' típusú. És mégis, az angoloknak sikerül a keresztény tesókat is utálni :D

tanato 2016.10.01. 12:30:04

@erkölcsi hulla: A rasszizmus és a xenofóbia nagyjából egy,olyan embereket gyűlölni akiket nem is ismerek csak azért mert más a bőre színe,a vallása,az anyanyelve,a születési helye,származása,kultúrája stb-.A rasszizmus esetében vannak látható külső jegyek abban más mint a xenofóbia ahol az idegenség nem tűnik fel azonnal,legfeljebb ha megszólal,de sok esetben akkor sem/pl. zsidók vagy a külső rasszjegyeket már nem viselő cigányok,nekik ugye akcentusuk sincs./

P.Elliot 2016.10.01. 12:42:46

@erkölcsi hulla:
"Pedig szép lett volna egyszer azt mondani, mondjuk egy amerikainak, hogy én EURÓPAI vagyok elsősorban, és csak utána magyar. "
Az osszesites, / allamok/ itt sem hiszem hogy olyan konnyen ment akkoriban de idovel osszeszoktak az allamok es az emberek. Meg nagyon a kezdeten van ez az EU, azert mert Anglia ki akar valni az nem jelenti azt hogy ne mukodne a tobbi majd idovel. A baj szerintem az hogy kinntrol furakodott be kozejuk az a sok nem europai es tonkretette a tobbi felkapaszkodasi beolvadasi lehetoseget. Nem hiszem hogy a befogado orszag a tobbi europai tagallama embereire frocsogne. Semmi baja nem lenne veluk ha nem jonnenek mashonnan is , azokkal van baja aztan a fejekben osszemosodik veluk...

P.Elliot 2016.10.01. 12:50:14

@erkölcsi hulla:
"Az viszont nekem fura hogy anglia ezzel a kilépéssel nagyjából kimondta hogy az unió nagy része cigány söpredék, és ők túl árják ezekhez tartozni, még csak elvi síkon is.
Ennyit az egyesült európai álomról."

Dehogyis, dehogyis....Egyszeruen arrol van szo hogy valamiert Angliara szallt mindenki, aki teheti oda megy, plusz a muszlimok, indiaiak, / ha egy indiai odamegy az 1 even belul maga utan szallitja a 20 tagu rokonsagat is/. Ki birna ennyi embert? Meg ha szep bekesen meglennek de nem! Meg huzzak a segelyt. Melyik allam birna ezt? Kivancsi vagyok hogy melyik allam lesz a kovetkezo ahova odazudul mindenki.... Nemetorsag?
Valaki irta hogy irany, Norvegia. Nem is rossz otlet, a hideg gondoskodik rola hogy ne legyen nagyon kedvelt orszag...

nappalok1 2016.10.01. 13:48:25

2004 ota elunk kint Angliaban, es az akcentus, ahogy megszolalunk elarul bennunket. Rendszerint azonnal kerdezik, honnan vagyunk. Ma mar konzekvensen hazudunk, es Norvegiat mondunk, igy a tarsalgas megmarad. Ha bevalljuk, hogy magyarok vagyunk a legkor tobbnyire megfagy. Kutyasetaltatas kozben, ohatatlan, hogy beszelgessunk, de mar megkaptuk, hogy mert nem mentek haza. A szomszedainkkal a viszony, akik tudjak, hogy magyarok vagyunk valtozatlan, angolok, de tudjak azt is, hogy orvosok vagyunk. A betegek neha megkerdezik, honnan vagyunk, de ok nem keleteuropaiaznak, eddig. Az egyik legtobbet olvasott bulvarlap a Daily Mail par napja jelentetett meg egy cikket, arrol, hogy az europai orvosokat gyakrabban (kb 21000 praktizal Angliaban) gyakrabban torlik muhiba miatt a nyilvnartasbol az angolokhoz hasonlitva, igy a betegek fokozottabb veszelynek vannak kiteve ha az orvosuk europai. A cikk oriasi visszhangot keltett, panikot a betegekben is, hiaba derult ki, hogy hamis statisztikan alapszik. Szoval a post brexit intezmenyesitett rasszista tamadasokhoz is vezet es minden europait celoz. Francia, nemet orvoskollegaink csomagolnak, megtehetik. Mi keleteuropaiak (az angolok szamara a kozepeuropai koncepcio nem letezik), egyelore maradunk, ha menni kell talan Kanada, Sajnos haza nem, folosleges reszletezni, miert. Mindezt azert irtam, mert valaki megjegyezte, hogy kiveve az orvosokat.

Shanarey 2016.10.01. 16:09:59

@kardio1:

Ami számomra érdekes az az hogy ebből a cikkből kiderül a lényeg, ami az hogy nincs elegendő menetkész mentőautó a rendszerben. Az eset, az M0-on történt, a forgalommal nem volt gond vagyis szinte bárhonnan indulhatott volna egy mentő a bajbajutotthoz.
Az hogy a CT, mire jó, és mire nem, nem az én asztalom, én a másfél órán akadtam ki leginkább.

svajcineger 2016.10.01. 18:43:15

@nappalok1:
Neha tolem is kerdezik, hogy honnan jottem. Ilyenkor mondok egy helyi telepulest, vagy utcat.
Utana mar nincs tobb kerdesuk. :-)

tanato 2016.10.01. 19:58:52

@nappalok1: Minden gyűlöletkampány,minden országban minden idősíkban,múltban jövőben ,jelenben a célcsoport elleni először verbális majd fizikális atrocitásokhoz vezetett a múltban vezet a jelenben és vezetni fog,a jövőben is.Ilyen az emberi természet.A legaljasabb húzás minden politikustól, lett légyen bármely országban bármely idősíkban a gyűlöletkártya kijátszása bármely célcsoport ellen saját hatalma megőrzése vagy éppen hatalomba kerülése érdekében,mert az emberek sötét oldalát hozza ki a világos oldala helyett.Ennél lejjebb nincs egy politikustól.

tanato 2016.10.01. 20:00:55

@Shanarey: Pontosan,ez elfogadhatatlan,nem egy mentőállomás van egy régióban,pl. nálunk is ha nincs a közelebbi mentőállomáson bevethető szabad kocsi akkor küldenek a kicsit messzebb lévőről.

Én és Énke 2016.10.01. 21:05:53

@tanato: "A rasszizmus és a xenofóbia nagyjából egy,olyan embereket gyűlölni akiket nem is ismerek csak azért mert más a bőre színe,a vallása,az anyanyelve,a születési helye,származása,kultúrája stb."

A fentiek szerint a nacionalizmus és a sovinizmus is nagyjából egy?
:-)

A xenofóbia a legelemibb emberi (és állati) tulajdonság, mondhatjuk reflex: idegenkedni a idegentől, félni az ismeretlentől. A törzsi társadalomból hordozzuk magunkkal. Neveltetésünk a háttérbe szorította, de ott parázslik, hogy a kritikus pillanatban fellobbanjon. Felszállunk a vonatra, találunk egy üres kupét, behúzzuk magunk után az ajtót, és attól fogva abban reménykedünk, hogy az újonnan felszállók közül egy sem nyitja ránk. (Ha idegen nyelven karattyol, akkor még inkább kifelé fordítjuk a tüskéinket.) Az már más tészta, hogy két óra múlva már a legjobb haverekként társalgunk, és a leszálláskor hosszasan búcsúzunk. De addig...

Rasszimus helyett az elitizmust használnám. Ha szép, ügyes, híres, kívánnivaló, akkor nem számít a bőrszín. Ha ömlik a víz a falból, akkor a kicsi zöld embernek is örülünk, ha kiderül róla, hogy vízszerelő. Lakatlan szigetre kettesben nem Sharon Stoneval, hanem egy olyan valakivel szeretnék kerülni, aki tud hajót építeni. A többi - ott és akkor - nem fontos.

"No go" zóna mindenhol és mindig volt. Már srácként fontos volt tudni azt, hogy a város melyik utcájában nem lehet verés nélkül megúszni a lány hazakisérését. (A helyi srácok kíméletlenül elporolták a bemerészkedő idegent.) A józan ész megkívánta, hogy buli után az új ismeretségtől a "Hol is laksz?" kérdéssel megváltsuk az aznapi életbiztosítást.

:-)

tanato 2016.10.01. 21:29:19

@Én és Énke: Egyik tulajdonság sem éppen pozitív.

viphulb 2016.10.02. 08:19:24

@diggerdriver:
Igen, Alexandra egy szélsőségesnek tűnik, aki szélsőségesezik. Bár azt én is észrevettem, hogy furcsán néznek rám, ha társaságban magyarul beszélek.

viphulb 2016.10.02. 08:21:40

@tanato:
Nem tudom, tanato. Én semennyire nem tapasztaltam hogy bárki is beszólna, soha egyetlen ilyen esetem sem volt, a brexit előtt sem. Ez a része nekem kicsit sci-fi-nek tűnik.

viphulb 2016.10.02. 08:21:43

@Buchhalter:
Mert az már politikailag nem lenne korrekt. Az már állásvesztéssel járna. Minket szabadon lehet gyalázni. Ezért tűnik, csak mi vagyunk a rosszak. Amiről nem hallasz, az nincs is.

Buchhalter 2016.10.02. 08:49:21

@viphulb: persze aztán majd az iszlám szélsőségesek még több ember tartalékkal fognak rendelkezni majd jön a sírás-rívás.

tanato 2016.10.02. 09:22:10

@viphulb: Remélem nem is fogsz.A lengyelt viszont tényleg agyonverték.

viphulb 2016.10.02. 09:52:37

@Buchhalter:
Az a helyzet, hogy mi túl sokan jöttünk, és a britek azt érzik, hogy nem ők irányítják az eseményeket, hanem brüsszel. Ha nem mi jövünk, akkor helyettünk már még több muszlim lenne itt, ezért nekünk csak hálásak lehetnek.

kardio1 2016.10.02. 13:20:51

@tanato: valószínűleg itt is ez történt. Küldtek egy másik mentőautót, ezért értek oda később.

tanato 2016.10.03. 10:11:32

@kardio1: Persze csak a másfél óra tűnik soknak,igaz ez a sértett fél állítása csak.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása