Ki ne szeretné azokat a történeteket, melyek arról árulkodnak, hogy ha az ember igazán elszántan szeretne valamit, akkor előbb-utóbb meg is érkezik a lehetőség – pláne, ha azt magának teremti meg. Ilyesmi Kiss Angéla sztorija is, aki tényleg egy kebabostól jutott el addig, hogy… na, de hogy meddig, az kiderül a poszt végére!

Szívesen megosztanád nyaralásod történetét? Csináltál egy csomó jó képet, van egy-két jó sztorid, vagy egyszerűen csak jól érezted magad? Oszd meg velünk, küldd el a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

(Fotó: Dani Tot) 

„Sosem voltam kalandornő típus, ettől eltekintve tíz évvel ezelőtt mégiscsak repülőre ültem egy London csak oda jeggyel. Nemhogy konkrét tervem nem volt, de angolul sem beszéltem.

Hogyan lehet nyelvtudás nélkül új életet kezdeni külföldön?

Nehezen. Szó szerint: a legalján. Az első munkám felszolgálás volt egy török kebab shopban. Heti 72 órát robotoltam (illegálisan, ugyanis a főnököm nem volt hajlandó bejelenteni) és a minimál órabér felét sem kerestem meg.

Mindezt tetézte a kolléganőm, aki az állását tőlem féltve olyan mutatványokkal szórakoztatott, minthogy ketchupot nyomott a kötényem zsebébe, máskor csótányt cipzárazott a táskámba, arról nem is beszélve, hogy ellopta a borravalómat.

Hogy miért vállaltam el?

Nyelvtudás híján nem volt más lehetőségem. A munkámat (tányérok asztalhoz egyensúlyozása hollywoodi mosollyal és pantomim mutatványokkal spékelve) pár száz angol szó és kifejezés gyors bemagolásával el tudtam végezni, de tény, hogy a munkahelyi történéseket inkább csak sejtettem, mintsem értettem volna.

Bár az életszínvonalam a magyarországihoz képest mélyponton volt, meglepő módon mégis jól éreztem magam mind a munkahelyemen, mind Londonban. Minden bizonnyal azért, mert nem kényszerből hagytam el Magyarországot, nem konkrét tervekkel és célokkal vágtam neki Angliának, hanem mert szimplán csak ki akartam törni a komfortzónámból.

Hát az sikerült is!

Hárman egy szobában

Az elején tizenegyen laktunk egy házban, hárman egy szobában. A legtöbben úgy tartják, hogy az effajta együttéléshez rengeteg türelem és tolerancia szükséges, és persze füldugó sem árt, és nem utolsó sorban békákat is le kell tudni nyelni, de én állítom, hogy kellő humorral akár szórakozni is lehet a napi rendszerességű szappanoperákba illő konfliktusokon.

Ahogy azt is fel lehet humorosan fogni (morbid humort élvezők előnyben), ha az ember főnöke rendre késve adja meg a fizetést, viszont amikor visszatartja, vagy egyenesen oda sem hajlandó adni, akkor az már tényleg nem móka, fel kell állni és kisétálni.

Én is így is tettem. Kevésbé naiv, földön két lábon járó egyedeknek minden bizonnyal már az elején feltűnt volna, hogy nem étteremben dolgoznak, hanem mosodában (egészen konkrétan: pénzmosodában), de utólag végül nekem is leesett, amikor a hatóságok bezárták. Szerencsére akkor én már nem ott dolgoztam.

Hátránya rengeteg, viszont egyetlen előnye biztos van annak, amikor az ember nyelvtudás nélkül vág neki külföldnek: így kénytelen olyannyira a munka-ranglétra legalján kezdeni, hogy akármi is történik, annál lejjebb már aligha lehet csúszni, azaz, csakis felfelé ívelhet az ember pályafutása.

Velem is így történt.

A következő lépés: pincérkedés

A török étteremben eltöltött minden egyes munkanap rettentően motivált, hogy onnan tovább lépjek (lehetőleg ne hasonló szintre, hanem egyel feljebb), így a napi három órás munkahelyi ingázást optimálisan kihasználva két hónap alatt felfejlesztettem a nyelvtudásomat az angol konyhanyelvig, így sikerült egy angol étteremben pincérként elhelyezkednem.

A nyelvi hiányosságokat (még bőven volt) azzal küszöböltem ki, hogy rettentő szorgalmas voltam, így mielőtt még utasíthattak volna, hogy mit tegyek, már rég megtettem. Egy munkahely apropója, hogy munka mindig van.

Ha az embernek jó szeme van a munkára és örökké proaktív, mindezzel könnyen háttérbe szorítható a nem elegendő nyelvtudás. Továbbá a kedvesség és a mosolygás sem hátrány. Ahogy a nyelvtanulás soha abba nem hagyása sem.

Ezeket az alapelveket követve másfél évi pincérkedés után odáig bátorkodtam, hogy megpályáztam egy gyakornoki irodai állást (gyakornoki munkabér: ebédpénz, azaz napi 10 font).

Akkoriban az átlagos napom így nézett ki: reggel 8-tól délután 4-ig iroda, délután 5-től hajnali 1-ig étterem (hisz valamiből a számlákat is fizetni kellett). Két állás mellet nem sok időm maradt unatkozni, legfőképp, mert akkoriban találtam ki, hogy mi lenne, ha írnék egy könyvet.

A gondolatból végül tett lett.

Amikor egy év múlva elkészült a kézirat, felvilágosítottak, hogy Magyarországon nem úgy működik a könyvkiadás, hogy neve-nincs Kiss Angéla ír egy könyvet, és akkor az ki is lesz adva, ébredjek már fel és vegyem észre, hogy mindvégig a bilibe lógott a kezem, hátraarc, és térjek vissza az eredeti szakmámhoz (ami egyébként könyvelés/pénzügy, és amit akkor már nem gyakornokként, hanem főállásban végeztem).

Szerencsére nem olyan fából faragott engem Anyukám és Apukám, hogy bárkire is hallgassak, így nagy ívben tettem a felébredésre, és csakazértis addig kerestem, amíg találtam egy kiadót.

Az első könyvem hat éve jelent meg, amit később még két másik könyv is követett. Mindezt persze full-time állás mellett, hisz könyvírásból nem lehet megélni még Magyarországon sem, nemhogy a méregdrága Londonban.

Nagyokat álmodni nem tilos

Két éve jött az ötlet, hogy mi lenne, ha angolul is megpróbálnám kiadatni az első könyvem. Mert nagyokat álmodni ugyebár nem tilos.

Végül nem találtam angol kiadót, de ez egyáltalán nem tántorított el az álmomtól. Hittem abban (és a mai napig hiszem), ha egy álom nem valósul meg, akkor az nem azért van, mert az ember túl nagyot álmodik, hanem, mert annak az álomnak nem ott és nem akkor és nem úgy kell megvalósulnia. Hanem máskor és máshogy.

A „máshogy” az én esetemben úgy alakult, hogy csakazértis megmakacsoltam magam, és saját magam kiadtam az Amazonon e-book-ként. Anglia úgyis a DIY (Do it Yourself = csináld magad) fellegvára, így hát megcsináltam én magamnak a könyvkiadást.

Egyáltalán nem volt könnyű, de a legnagyobb meglepetésemre már az első három hónapban háromezren olvasták a könyvem, és nemcsak Angliában, hanem világszerte.

Ennek köszönhetően tavaly leszerződtetett egy angol kiadó. A legújabb könyvem idén februárban jelent meg, és bár számomra a legnagyobb örömet maga a könyv megírása okozta, azért a minap mégiscsak elsírtam magam a Tate Modern Art Gallery könyvesboltjában, amikor észrevettem a könyvem a bestseller listán.

A következő újrakezdés

Sokan mondják, hogy a történetem mesébe illő. Szerintem leginkább Hamupipőkééhez hasonlít. Ugyanis az én életemből sem hiányzott sem a borsóválogatás, sem a gonosz mostohák, akik keresztezni próbálták az utamat.

A bölcsek szerint az út a fontos, nem a cél. Ezzel sokat hadakoztam, különösen borsóválogatás közben. De ma már tudom, hogy annak is megvolt a miértje. Az is része volt annak, hogy megtudjam, hogy mire vagyok képes. A válasz pedig: mindenre képes vagyok, amit csak akarok. És nemcsak én, hanem Te is.

Hogy mostanában miről álmodozom?

Egy másik újrakezdésről.

Már meg is vettem a következő One Way Ticket-em.

Hogy beszélem-e az új ország nyelvét?

Három dalt már el tudok énekelni az elejétől a végéig. Szerintem kezdésnek nem rossz...”

Angéla írói oldalát a Facebookon magyarul és angolul is megtaláljátok.

HÍRMONDÓ

Nagy bajban a feldolgozóipar

Az első negyedévben Magyarországon mintegy 50 ezer betöltésre váró álláshely volt. Egyes ágazatokban, illetve régiókban már komoly munkaerőhiány alakult ki. Az első negyedévében a nemzetgazdaság legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 36 ezer, a költségvetési intézményeknél 14 500 állás várt betöltésre. Előbbi közel 9 ezres, mintegy 33 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. További elgondolkodtató adatokat itt találsz.

Trollkodik Brüsszel a britekkel?

A napokban az Európai Bizottság Michel Barnier-t nevezte ki az unió oldaláról főtárgyalónak a Brexit levezénylésében. A döntésről megoszlanak a vélemények, még az sem kizárt, hogy Brüsszel kissé megtrollkodta a briteket. A teljes cikket itt érheted el.

Bukhatják a nyugdíjat a Brexit-fanok

Érdekes ellentmondás, hogy miközben a Brexitre szavazó britek között kiugróan sok volt a nyugdíjas, éppen ők azok, akik alaposan pórul járhatnak a kilépéssel, miután a brit vállalati nyugdíjprogramok hiánya rekordmagasságba szökött. Részletekért ide kattints.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!