oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. július 05. 05:00,  Egy éve Angliában 99 komment

2016. július 05. 05:00 Határátkelő

Egy éve Angliában

Noha a merészség nélkül nincs siker elcsépeltnek hangozhat, mégis igaz, legalábbi a mai poszt szerzőjének története ezt igazolja. Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy időben váltani tudni (és merni) kell. Karesz gyakorlatilag napra pontosan egy éve vágott neki mérnök végzettséggel Angliának, és tényleg alul kezdte, hiszen az egyik reptéri bárban törölgette a kiömlött kávét. Hogy miként alakult ezt követően a sorsa, rögtön kiderül. (Közben érkeztek fotók is a szerzőtől, köszönöm neki.)

cim_73.jpg

„A következő sorok arról fognak szólni, hogyan is jutottam el egy év alatt egy Luton reptéri asztalleszedő állásból egy nagy londoni brit cég informatikai osztályára minőségbiztosítási mérnök pozícióba.

Nos, pontosan ma egy évvel ezelőtt könnyektől tükrös szemmel szálltam fel az Angliába tartó járatra. Nem szeretnék nagyon a személyes történeteimben elveszni, hiszen hasonlóról rengeteget tudna írni bármelyik határátkelő.

Most inkább csak a munkákról szeretnék írni.

Minőségirányítási mérnökként végezve, gazdasági angol nyelvvizsgával a zsebemben nem éreztem veszélyét annak, hogy hatalmas meglepetések érjenek Angliában.

Aztán természetesen nem így lett…

Maradt a báros munka

Az első napok álláskeresései és az állásajánlatok végigolvasása után rá kellett jönnöm, hogy egy ideig biztosan el kell felejtenem azt, hogy a szakmámban dolgozzak.

Természetesen nem jó szájízzel, de a Google-keresőbe új kulcsszavakat (pincér, báros, takarító, asztalleszedő, és hasonlók) beírva kezdtem munkát keresni. Három hét elteltével egy személyes interjút követően már másnap munkába álltam egy reptéri terminál területén működő bárban (asztalleszedés, takarítás, pohármosás, és ha ügyes vagyok, akkor sörcsapolás és kávéfőzés is szerepelt a lehetőségek között).

Természetesen nagyon örültem és boldogsággal töltött el, hogy kellek valahova. A munka egyik nagy előnye volt, hogy kaptam érte fizetést... ugye. Így nem kellett tovább a tartalékaimat felélni.

Próbáltam mindenkivel megismerkedni és beszélgetni, hogy szokjam a számtalan dialektust, hiszen mindegyik jócskán eltér az iskolapadban megtanult robotos kiejtéstől.

Brutális beosztások

Nem szeretnék hazudni, a műszakok gusztustalan időpontokban voltak. Ebbe nem gondoltam bele az elején, hogy mégis mit várhatok egy reptértől. Ennek ellenére még pár hét után is úgy gondoltam, majd könnyebb lesz, ha megszokom, de nem lett az.

A reggeli műszak hajnali fél 4-kor kezdődik és jó esetben kora délután 12:30-ig tart, a délutáni műszak pedig délben kezdődik és egészen késő este, pontosabban az utolsó járat után van vége. Ez azt jelenti, hogy általában este 10-11 környékén végezhetsz, de ha a járat késik, márpedig gyakran késik, akkor a bár is tovább tart nyitva.

Képzeld el azt a helyzetet, hogy bemész a délutáni műszakra, végzel 11-kor, jó esetben éjfélkor ágyban vagy, de másnap reggel már indulnod kell fél 11-kor, hogy beérj az újabb délutáni műszakodra. Mindezt hetente hatszor. Pár hét elteltével abszolút nem ismertem magamra, és agyhalottként jártam-keltem.

Tudtam, hogy ebből a helyzetből valahogy szabadulni kell, így újra keresgélni kezdtem. Nagy örömömre egy kedves kis családbarát kávézóban találtam munkára, méghozzá Harpendenben, ahol addig is laktam.

A helyről csak jót tudok mondani, a munkaidő nagyon baráti volt, reggel fél 9-től délután 5-ig tartott, és egy héten négyszer volt lehetőségem kávét készíteni a tehetősebb harpendeni családoknak és öreg néniknek, akik a kávézó vendégkörét adták.

Újabb fordulat

Két hónap kellett, hogy újabb fordulatot vegyen az élet. Történt ugyanis, hogy adódott egy lehetőség egy kéthetes projektre Londonban, ahova szoftver minőségbiztosítási és tesztelési feladatokra kerestek embert.

A kérdés az volt, hogy otthagyjam-e kellemes kis állásomat, ahol akár 1000 fontot is megkereshettem, egy olyan lehetőségért, ami olyan volt, mintha nekem találták volna ki, és hetente fizet 1000 fontot!

Viszont csak kéthetes a projekt.

Rövidre fogva az történt, hogy újra mertem. Mertem, amikor kijöttem, mertem, amikor a reptéri állásból váltottam, és mertem, amikor ezt a kéthetes projektet elvállaltam. Azt hiszem, ez a történek megérne egy külön posztot, hiszen most itt nem fejtem ki teljesen az itteni élményeimet.

A lényeg az, hogy a két hétből két hónap lett, majd a két hónap és pár inetrjú után itt, a cégnél állandó állást kaptam, mint Szoftver Minőségbiztosítási Tesztmérnök.

irodahaz.jpgAz irodaház, amiben dolgozom

Több mint fél év távlatából már mosolyogva gondolok vissza a hajnali ébredésekre, amikor a reptérre mentem dolgozni. A sok kiömlött kávé- és kajamaradék feltörölgetésére. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy tudom, képes vagyok erre, és elvégzem a feladatom válogatás nélkül.

Manapság, amikor egy prezentációt kell tartanom a cégnél, és mondjuk aggódom az angolom miatt, vagy csak simán lámpalázam van, és inkább beteget jelentettem volna, akkor visszagondolok, hogy pontosan ezért törölgettem fel azt a sok szemetet a földről, hogy most itt lehessek, ahova elképzeltem magam. Így nincs mitől tartanom.

Ne elégedj meg azzal, amid van

A tanácsom számodra, aki végigolvastad a sorokat az, hogy ha úgy érzed, valamiben hiányt szenvedsz, ne elégedj meg azzal, amid van, vagy amire más azt mondaná, hogy neked ez adatott.

Ha el akarsz érni valamit, akkor legyen bár kockázatos, de tegyél érte! Kevés dologra mondanám azt, hogy lehetetlen, de Angliában előrelépni és jobb munkát találni biztosan NEM az.

Sok sikert kívánok neked is!”

HÍRMONDÓ

A britektől maradhatnának a magyarok

Egy friss felmérés szerint a brit választók nagy többségének nincs kifogása az ellen, hogy a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok az országban maradhassanak a brit tagság megszűnése után is. Ami külön érdekes, hogy a kormányzó Konzervatív Párt szavazóinak táborában még az országos átlagnál is valamivel magasabb, 85 százalék azoknak az aránya, akik így nyilatkoztak, és azoknak a 77 százaléka is támogatja a külföldi EU-polgárok maradásának lehetővé tételét, akik a brit EU-tagságról tartott népszavazáson a kilépésre voksoltak. A teljes cikket itt találod, meglehetősen érdekes adatok vannak benne.

Nő állhat Nagy-Britannia élére

Közben már megy a távozó David Cameron utódlásáért folyó harc az országban. A pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségért Theresa May, valamint Michael Gove igazságügyi miniszter, Stephen Crabb munkaügyi miniszter, Liam Fox volt védelmi miniszter és Andrea Leadsom energiaügyi államtitkár verseng. A két legolvasottabb vasárnapi brit tömeglap, a Mail on Sunday és a Sun on Sunday által megrendelt két különböző felmérés egyaránt Theresa May utcahossznyi előnyét jelzi. További részleteket itt olvashatsz.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr658866632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.07.05. 06:22:15

@svájci sapka (ch): Siet az órád 8 másodpercet.

szaszo71(D) 2016.07.05. 06:46:06

Na ugye. Lehet ezt normálisan is. :)

Mme Seldon 2016.07.05. 07:19:04

Én szívesen olvastam volna még.
Ezt a részt: "Mertem, amikor kijöttem, mertem, amikor a reptéri állásból váltottam, és mertem, amikor ezt a kéthetes projektet elvállaltam. Azt hiszem, ez a történek megérne egy külön posztot, hiszen most itt nem fejtem ki teljesen az itteni élményeimet."
lehetne jobban kifejteni?
Sok sikert, Karesz!

Taxomükke (UK) 2016.07.05. 07:41:33

Na errol beszeltem tegnap.
Talpraesett poszter, sok sikert!

wuaaa 2016.07.05. 07:51:21

"Ez azt jelenti, hogy általában este 10-11 környékén végezhetsz, de ha a járat késik, márpedig gyakran késik, akkor a bár is tovább tart nyitva."

wtf?

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.07.05. 08:36:43

Ez már kellet nagyon. Mostanában valahogy megritkultak a hagyományos HA posztok.

LittleG (uk) 2016.07.05. 09:02:51

Jo volt csak kurta :) meeeg legyszi

tsabus UAE 2016.07.05. 10:43:19

Nagyon jó volt - csak rövid. Szívesen olvasnék részletesebben a tapasztalatokról !

Herr Géza 2016.07.05. 10:53:50

Teljesen rendben van a poszt, én is szívesen olvastam volna még.
Azt viszont Karesznál sem értem, hogy anélkül ment volna ki, hogy a reális lehetőségekről már otthon tájékozódott volna?
"Az első napok álláskeresései és az állásajánlatok végigolvasása után rá kellett jönnöm, hogy egy ideig biztosan el kell felejtenem azt, hogy a szakmámban dolgozzak."
Mindezt otthon is megtehette volna, lényegesen olcsóbb fajlagos megélhetési költségekkel.... Vagy csak nekem furcsa?

Herr Géza 2016.07.05. 11:00:50

Mert az triviális, hogy ha mosogató/csapos/asztalleszedő állást keresek, akkor egyértelműen ott kell lennem, hiszen ezeket az állásokat nyilvánvalóan nem a fejvadász oldalakon hirdetik a neten, hanem elsősorban a lebuj ablakába kitett táblán és jellemzően nyerő vagy, ha már másnap munkába tudsz állni.
No de mérnökként?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.05. 11:04:47

@Herr Géza:
Nem tudsz otthonról tájékozódni.
Én próbaltam de semmit nem sikerült kideríteni.
Gondoltam kijövök besetalok egy céghez aztán felvesznek.
Ehhez képest a valóság teljesen más.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.05. 11:07:34

@Herr Géza:
Attól függ milyen mérnök vagy.
Az építkezéseken itt mérnöknek hívjak azokat akiket otthon mi geodétáknak nevezünk.

takarék-láng 2016.07.05. 11:13:32

Jo poszt, de tenyleg! Mint ha a sajat magamrol olvastam volna, olyan volt.
Kar, hogy a magyarok tulnyomo tobbsege meg ilyen vegzettseggek is, marad a kavezoban, akkor is ha kepes lenne valtani. Egy ilyen sikersztorira jut 10 bukas jellegu sztori. Marpedig aki vendeglatasban robotol minimalberert felsofoku vegzettseggel, annak a sztorija nem nevezheto sikernek, ezt szogezzuk le.

wien74 2016.07.05. 11:13:35

Most nyomnék nagyon egy tetsziket! Gratula, Karesz!
Jó mintapéldája vagy annak, hogy a rátermettség és a kitartás mindig kifizetődő! És hogy a külföldi lét felér egy önismereti utazással. A sok "sose-gondoltam-volna", meg "na-ezt-is-megcsináltam" érzés pedig tovább építi és alakítja az embert. Ahogy olvastuk, érdemes kipróbálni!
Sok sikert a továbbiakban is, remélem még hallunk rólad!

*Andi* 2016.07.05. 11:15:38

Gratulalok Karesznek, csak igy tovabb! Ha nem is mindenben, de magamra ismertem, egy eve vagyok itt en is es a helyemen vagyok, mert mertem, maximalis respect :) @Herr Geza - tenyleg nem tudsz tajekozodni normalisan, en pld angol cimmel - angol telefonszammal szortam a CV-t meg Budapestrol, es a fejvadaszok messzirol kiszagoltak, hogy nem vagyok Londonban fizikalisan jelen.

Taxomükke (UK) 2016.07.05. 11:16:37

@diggerdriver: @Herr Géza: Itt nagyon tág a "mérnök"-nek (engineer) titulált szakemberek köre.
A gázszerelő is "engineer", az IT-ben dolgozó fiam titulusa "Support Engineer".
Az mondjuk biztos, hogy otthonról is lehet tájékozódni, de ha kijön az ember, akkor (elvileg) eldöntötte, hogy itt akar magával kezdeni valamit, és talán így már nagyobb a motiváció, meg hát többet lát, többet tapasztal, és gyorsabban tud reagálni a megkeresésekre.

adg 2016.07.05. 11:19:36

@diggerdriver: geodetabol otthon is van mernok, foldmero mernoknek hivjak.

SzZoole 2016.07.05. 11:28:06

@diggerdriver: mert azok mérnökök is.
En sok földmérővel/geodetaval dolgoztam egyutt.A legtöbbjüknek főiskolai es egyetemi szak végzettsége volt.

A poszt jo:)
Valószínű hogy találkoztunk is Kareszal,vagy a lutoni terminalban vagy Harpendenben.
Ugyanis a szomszéd "falu" nagyon szép es nagyon gazdag hely,túlnyomó részt igazi fehér angolokkal:)

Herr Géza 2016.07.05. 11:32:32

@diggerdriver: Jó, te megint csak speciális eset vagy. De a mérnöki állásokat mind megtalálod a neten (az otthoni szófáról is), a keresztkérdéseidet úgyis telefonon teszed fel, és amíg csak kérdezel, addíg tök mindegy, hogy a hívott félnél magyar, vagy angol számot mutat-e a display. Nyilván az éles fázisban (interjúk, stb.) már ott kell lenni. Ezzel adott esetben ki is küszöbölheted a "mindegy mit, de most már dolgoznom kell, mert éhen halok" fázist. Aminek persze tagadhatatlanul megvan az előnye az élő nyelv gyakorlása szempontjából, feltéve, ha nem egy konyha mélyén mosogatsz másik hat külföldivel napi 8+ órában összezárva, majd hazamész az albérletbe, ahol megint csak nagy eséllyel (másik) x magadfajtával élsz ótvar körülmények között, mert a mosogatói fizudból nincs is esélyed másra. Ez is egyfajta (akár hasznos) iskola, de ha elkerülhető, akkor szívesen kihagyná az ember, nem?

M. Péter 2016.07.05. 11:36:09

@Taxomükke (UK): Az engineer lehet szerelő, mozdonyvezető, utász, meg valódi mérnök is.

SzZoole 2016.07.05. 11:37:05

@adg: na megeloztel:)
Sokat dolgoztam velük,mint figuras.
Vezettem,mert a foldmerok nagyresze nagy pias,karót vertem,prizmat hordtam es ha a mérnök úr mar nagyon bevolt allva meg a műszert is en kezeltem.
Nagy földeket mertünk es tuztunk ki,felosztottunk es házakat tüntetünk fel,mindent.
Belterületén külterületén egyaránt.
Az evek során mar ugy kikupalodtam,hogy belterületén szalaggal en is tűztek ki es osztottam építési telkeket es házakat tüntettek fel.
Volt amikor engem is hívtak mérnök úrnak:)))
Nem vicc.

adg 2016.07.05. 11:50:43

@Zoole[uk]: igen, epitomernokok, mint en. Szakosodhattam volna arra is, de nem erdekelt.
Nem annyira a muszer kezelese a tudomany, magat a merest csinalhatja mas is, ha tudja.
Pl geotechnikusok, akik szinten mernokok es sima epitomernokok is szoktak merni, en is csinaltam parszor. Es mindenfele nem mernokok is gyakran csinaliak, pl epitesvezetok, stb. De mi nem tudunk a hatosagnal eljarni pl. es nyilvan nem tudjuk olyan melysegben altalaban, mint egy foldmero. En pl biztos nem.

Az ivas meg alap, mert a napon dolgozo embernek 5-8 liter folyadekra van szuksege, most mit igyon, szpalytot, osszerqgad a segge. A froccs a legjobb erre a celra. :)

adg 2016.07.05. 11:51:59

@Zoole[uk]: ja, amugy figuraNs. :)

Herr Géza 2016.07.05. 12:05:56

@*Andi*: Oké, az már az aktív fázis, akkor ott kell lenned, nem kétséges. Én a tájékozódási fázisról beszéltem, amikor a "Google-ba" bepötyögve a lehetséges állástitulusokat felmérem, hogy hol, merre, mennyi állást hirdetnek az én elképzeléseim szerinti pozikban, milyen szakmai és egyéb feltételek vannak jellemzően, mennyi az elérhető fizetés, mennyibe kerül a lakhatás, közlekedés az adott városban, stb. Ezek ma mind a netről kinyerhető infók, de ehhez nem egy londoni kégliből kell neteznem... Maga Karesz írta, hogy a "felismerés" után a Google-ba új kulcsszavakat írva módosított a taktikán. Másrészt így elkerülhető az is, hogy az emberfia jobb ötlet híjján Londonba költözve, ott lakást találva akár a saját esélyeit is rontsa, hiszen ha ott derül ki, hogy az adott szakmában pl. vidéken is jó lehetőségek vannak, ami összességében anyagilag is jobban megérné, már nem fog onnan pl. Glasgow-ba járni interjúkra. De hát én csak itt okoskodok....:)))

Herr Géza 2016.07.05. 12:16:20

@Taxomükke (UK): Ez tagadhatatlan, persze vagy kell hozzá egy jelentősebb kezdőtőke, vagy óhatatlanul belekerül a mosogató/szalagmunkás/stb. ördögi körbe, amivel értékes energiát fecsérel el ahelyett, hogy teljes mértékben a "rendes" állás keresésére tudna koncentrálni.
Látod, Karesz első munkája mellett (indulás 1/2 11-kor melóba, hazaérkezés éjfélkor) a kényelmes angol 9 órás irodai munkakezdések mellett effektív 2 órát tud naponta max. érdemi állásügyintézésre fordítani. Szinte programozott az ördögi körben való megragadás. Szerencsére ő ki tudott lépni, de hányan nem??

Golf2 2016.07.05. 12:23:41

@Zoole[uk]: "igazi fehér angolok" lassan el is lesznek kerítve,mint kihalòban lévő faj...

SzZoole 2016.07.05. 12:34:46

@adg: igen,ugy ahogy írod,épületgépészet mérnökök voltak nagyrészt.Volt egy srac aki pl. bányamérnök volt.
Valóban,figurans volt az.
Hat ezek a srácok nagy sorivok voltak,csak azt nem tudom,hogy a felest kísértek a sörrel vagy sort a felesel:)))
Mindenestre en jol éltem belőlük,nem csak a munkam kellet megfizetni,hanem a hallgatasom is:)))
Te ha jártas vagy a dologban akkor tudod mire gondolok:)))

SzZoole 2016.07.05. 12:36:43

@Golf2: azert nem egészen.
Londontól es a nagyobb varosoktol kifelé haladva nagyon sok ecthe angolal lehet talalkozni

Mrs. Clayton 2016.07.05. 12:54:27

@M. Péter: egeszen pontosan mindazok engineerek akik terveznek, epitenek, vagy karbantartanak motorokat, gepeket, szerkezeteket vagy iranyitja, felugyeli a gepet elsosorban repulon vonaton hajon
Egyebken engineernek lenni nem egyetemi diploma kerdese, mert pl a ferjem cegenel senkinek sincs diplomaja es megis a bentleynek meg a rolls roysnak gyartanak terveznek es tartanak karban gepeket
Sot itt sokaknak hobbija az auto vagy motorepites is ehhez sem kell diploma csak tudas

Golf2 2016.07.05. 12:57:47

@Mrs. Clayton: A fenébe vissza is mondom a Bentley rendelésem ha csak érettségizettek csinálják,még jó hogy megtudtam...

Golf2 2016.07.05. 13:01:09

@Zoole[uk]: Tényleg hány színű angol van,3-4 vagy csak 2?

Pernilla 2016.07.05. 13:17:55

@Zoole[uk]: mik nem derülnek ki rólad :)))

SzZoole 2016.07.05. 13:20:03

@Golf2: ezt hogy erted?
Az angolok fehérek es nagy részük a vörös es a szőke es ezeknek a különböző arnyalatai közt tündökölnek,mármint a hajuk.

SzZoole 2016.07.05. 13:25:49

@Pernilla: el ne hidd mar,csak jobb színben szeretnem feltüntetni magam;)))
Vannak meg ilyenk itt rajtam kivul

LyukasBogrács 2016.07.05. 13:43:07

@Herr Géza:
"Azt viszont Karesznál sem értem, hogy anélkül ment volna ki, hogy a reális lehetőségekről már otthon tájékozódott volna? "

Én is úgy mentem ki. Nem nagy szám.

A tegnapi posztíró viszont előre tájékozódott, aztán mire ment vele?

Golf2 2016.07.05. 14:04:39

@Zoole[uk]: Írtad hogy igazi fehér angolok laknak valahol.Tehát vannak más színű,hamisak is.Just a joke.

SzZoole 2016.07.05. 14:07:55

@Golf2: oh,you are joking:)
Okey I got it:)

adg 2016.07.05. 14:13:37

Az engineer sokkal szelesebb jelentesu szo, mint a mernok. Magyarul nem hivunk mernoknek egy csomo embert, aki angolul engineer, akkor sem, ha amugy pl kulonbozo dolgokat tervez.
A ket kifejezes nem azonos, csak reszben fedi egymast.

Herr Géza 2016.07.05. 14:52:10

@LyukasBogrács: A tegnapi tájékozódott??? Ha neked ezt jelenti, hogy felült egy közvetítőnek (aki gondolom jól leszedte egy kis pénzzel, de erről szemérmesen hallgatott), majd ott állt szerződés, munka nélkül, egy faluban, ahol gondolom még a szállást is nekik kellett kifizetni (amire szintén csak halványan utal), hát akkor elég szarul tájékozódott.... :)))))

Bredpitt Monika 2016.07.05. 15:44:56

Hű, de rövid volt. De velős és lényegre törő. Sok sikert.

Érdekes, hogy amióta megvolt a szavazás jobban érdekelnek az Angliából jövő posztok.

Tegnap beszéltem az ex nagynénémmel, akinek egy kedves fiatal ismerőse kint van Londonban már 2003 óta, a szavazás óta őt is atrocitások érik (szőke lány, fehér bőrrel). Bocsánat, nem akartam ünneprontó lenni.

Jó nagyon az első kép, kicsit a New Jersey boardwalk-ra emlékeztet.

Bredpitt Monika 2016.07.05. 16:02:46

@tanato: köszi, elolvasom,

igaz, ez egy hagyományos poszt és jó ilyet olvasni tényleg, sikeres határátkelés,

de annyira változik a világ körülöttünk, hogy én csak kapkodom a fejem és egyre csak ez kattog az agyamban: nincs jövő csak jelen (persze ez hülyeség , tudom, a gyerekeink miatt kell a jövőre készülni)

tanato 2016.07.05. 16:02:50

@Bredpitt Monika:index.hu/gazdasag/2016/07/05/magyar_gyarosok_varganak_250_ezer_vendegmunkas_kell_ide_azonnal/

Ez csak a tavalyi beszélgetésünkhöz,bevándorlás,bevándoroltatás ügyben.Ha nagyképű akarnék lenni azt mondanám a Gyáriparosok SZövetségének vezetősége a tavalyi véleményemet majmolja.

tanato 2016.07.05. 16:04:10

@Bredpitt Monika: Tényleg jó poszt,de ehhez a karrierhez is szükségeltetik az uniós szabad munka és letelepedési jog.Anélkül nem ment volna.

tanato 2016.07.05. 16:10:00

Na még egy kis Brexit:index.hu/kulfold/2016/07/05/a_brit_politika_egy_legszorakoztatobb_figuraja_tavozik/

Nem is tudtam hogy Farage putyinista,de nem lep meg,mindkét alak az unió szétverésén törekedik,mesterkedik.

Bredpitt Monika 2016.07.05. 16:15:07

@tanato: épp most olvasom még az első linked, nagyon szomorú, de egyben kicsit ellentmondásos is egyébként, pl:

"A britek 1993-ban léptek be az Európai Unióba – 2014-re 2,3 millióról 8,2 millióra nőtt a bevándorlók száma az Egyesült Királyságban, mára pedig nagyjából a lakosság 13%-át teszik ki. A fő származási helyük India, Kína és Pakisztán,"

Én a Brexit óta egy pozitív dologgal gyarapodtam. Most valahogy akaratlanul is jön velem szembe Boris Johnson figurája. Találtam a könyvesboltban egy ajánlást egy könyv belső borítóján, amit ő írt: A Churchill tényező.

Amint lesz pénzem meg is fogom venni, állítólag nagyon jó a könyv.

Bredpitt Monika 2016.07.05. 16:16:15

@tanato: nagyképű azért ne akarj lenni, de azért ezt is elolvasom, üdv

Herr Géza 2016.07.05. 16:20:13

@Zoole[uk]: Épületgépész mérnökök? Te el vagy tévedve, koma. Az én vagyok: fűtés/hűtés/szellőzés/klíma/víz/gáz/csapadékvíz... Ennek köze nincs a földméréshez, na persze én is ki tudok tűzni akár egy telket, de leginkább nyomvonalat, mondjuk ahhoz meg alapszinten elég egy gimnáziumi erős geometria is. :)))))

Bredpitt Monika 2016.07.05. 16:26:27

@tanato: ez most megint negatív hozzászólás lesz, szörnyű, hogy ilyenek jutnak eszembe, de szinte borítékolható, hogy aki biztosító tűt fog viselni, azt is meg fogják támadni

Bredpitt Monika 2016.07.05. 16:36:38

@tanato: a cikkhez, annyit, hogy a nigériai barátnőmnek diplomája van, angolul beszél, magyarul nem, de egy gyárban dolgozik három műszakban , nyilván a magyar azért kellene, de szerintem anélkül is kéne munkát találnia, mint diplomásnak

én ezt az egész magyar munkaerő piacot úgy ahogy van, nem tudom összerakni

Bredpitt Monika 2016.07.05. 16:45:20

@tanato: belenéztem egy Pisa teszt eredménybe, azt nézd meg, hogy Florida hogy áll, és hozzájuk képest hogy áll Magyarország, lesújtó az eredmény (alul van három USA beli állam példának hozva)

nces.ed.gov/surveys/pisa/pisa2012/index.asp

tanato 2016.07.05. 16:51:41

@Bredpitt Monika: Milyen diplomája van és hol végzett?
De a cikk alapvetése igaz,fogynak a munkaképes korúak rendesen,egyrészt a kivándorlás másrészt a régóta kevés szülés miatt.A lengyelek jól idomulnak hogy behívtak egymilla ukránt/Persze nekik könnyebb a nyelvrokonság miatt./

Bredpitt Monika 2016.07.05. 16:54:59

@tanato: közgazdasági végzettsége van és azt hiszem Nigériában szerezte a diplomáját

tanato 2016.07.05. 16:57:07

@Bredpitt Monika: Ha megtanul magyarul nem lesz gond.

Bredpitt Monika 2016.07.05. 16:58:18

@tanato: hát, ez az , már jó ideje itt vannak, de csak nem megy az a magyar, amit én sem értek

Csodabogár 2016.07.05. 17:26:43

@Bredpitt Monika: A hazai munkaerő dolgokon én is mindig fennakadok. Amerre járok, szupermarket stb. ki van írva, hogy dolgozókat felvesznek. A Praktikerben pl. áru felőtőtől kezdve logisztikuson keresztűl informatikusig, mindent keresnek. Kint van a tábla. Ugyanakkor megy a sírás, hogy nincs munka. A csúcs persze, nálam, a mexicoi varrónők Borsodban. Nem lehetne bizonyos nőket megtanítani varrni? Nem egy ördöngösség.

SzZoole 2016.07.05. 17:30:05

@Herr Géza: ha' higy ma el Gejza:)))
Másodállásban házakat épületek tervezett es rajzolt.

Bredpitt Monika 2016.07.05. 17:33:58

@Csodabogár: nekem van varrónő szomszédom, ő arra panaszkodik, hogy nem is látja az igényt a munkájára, mert az olcsó kínai ruhákat beengedték ide és inkább ott vásárolnak az emberek,

na meg a turkálók, egyébként épp most néztem , hogy nem is annyira olcsók már, szóval lehet, hogy most épp ezért is keresik a varrónőket újra , nem tudok kiigazodni az igényeken,

ja , a múltkor még akartam írni neked, hogy nagyon örülök annak, hogy végre valaki rajtam kívül is értékeli Budapest sokszínűségét,

Bredpitt Monika 2016.07.05. 17:34:54

@Csodabogár: ja, még annyit, hogy az eladó tábla sok helyen folyamatosan kint van, pedig nem is keresnek abban a pillanatban, de mivel nagy a mozgás, ezért begyűjtik az önéletrajzokat, én most erre jöttem rá nemrég

SzZoole 2016.07.05. 17:35:55

@Bredpitt Monika: ez hülyeség,a britek 1973-ban lettek az unió tagja.
Life in the UK vizsga kérdés,volt idáig.

tanato 2016.07.05. 18:00:51

@Bredpitt Monika: Kellene neki egy jó nyelvtanár.

Golf2 2016.07.05. 18:26:42

@Bredpitt Monika: BP.tényleg sokszínű.A szürke összes árnyalata.

Mrs. Clayton 2016.07.05. 18:32:39

@Golf2: nem a bentleyt csinaljak erettsegizettek, vagyis azt felteszem, h az uleshuzat varrok nem epp diplomasok, de a fenyezokrol sem gondolom, viszont olyan geppel gyartjak az egyes alkatreszeit amit teljsen bizonyosan nem diplomas emberek terveztek, dizajnoltak es gyartottak
hogy ez az osszes gepukre igaz-e azt nem tudom, de egy bizonyosra 100%

DieNanny CH 2016.07.05. 18:52:27

@Csodabogár:

Unokatestvérem a szomszéd város Aldijában jelentkezett eladónak (van ilyen végzettsége), mert az üzletben ki volt írva, hogy keresnek munkaerőt. Azt a választ kapta, hogy az állás betelt. 1 hónappal később megint ki volt írva, mikor jelentkezett, még csak nem is válaszoltak...

Sajnos, és nem értem miért, de szerintem az üzletekben a kiírás kamu.

SzZoole 2016.07.05. 19:00:28

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: szerintem csak fizetett politikai hirdetés,azt próbálja sugallni,hogy munkaerő hiány van:)
Vicc volt.

Mrs. Clayton 2016.07.05. 19:22:47

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nem feltetlenul, ezekben az uzletekben nagyon nagy a fluktuacio, tul sok tulorat, keszenletet egyebet varnak el, igaz valamivel jobban fizetnek mint a minimal ber, vagy uzletvezetokent kicsit jobban mint egy volt afesz vagy szovetkezeti bolt, plusz van egy olyan policyjuk, ha egyszer elutasitottak, akkor a neved fel egy evig meg tiltolistas, tehat nem is erdemes probalkoznod, a harmadik pedig hogy eloszeretettel veszik fel a konurencia mar jol betanitott munkasait, mint pl tesco, lidl, mittomenmeg mi van otthon, magyarul az emberek itt jarnak elobb korbe, aztan vesznek fel kulsosoket

Herr Géza 2016.07.05. 19:23:31

@Zoole[uk]: Na még egyszer: szóval a figuráns, az egy épületgépész srác volt, aki másodállásban épületeket tervezett?

Csodabogár 2016.07.05. 19:35:50

@Bredpitt Monika: Varrónőket Mexicoból egy gyár hozatott. Ők sportautók tetejét szállítják valamelyik német gyárnak. Szóval a varrónői munka ott, egy egyszerű betanított munka tulajdonképen.

Csodabogár 2016.07.05. 19:39:02

El is felejtettem írni, hogy a poszt nagyon jó. Számomra természetes, hogy valahol el kell kezdeni, de nem kell ott maradni, ahol a képzettsége alatt dolgozik valaki. Kicsit elnagyolta a posztoló a dolgokat. Pl. lakása volt már itthonról Londonban, de állást nem nézett? Azt gondolta, hogy rá várnak?
De minden jó ha jó a vége, feltalálta magát, nem maradt benn egy olyan munkában ami nem felelt meg a képzettségének és most már sinen van. Gratula!

Mrs. Clayton 2016.07.05. 19:39:17

@Csodabogár: en azt olvastam h azert hoztak mexicobol meg most thaifoldrol varronoket mert a magayrok tul sok selejtet csinaltak, ha egyaltalan bementek dolgozni, vagy elvallaltak a munkat
felteszem itt is az van, hogy akkora a norma, hogy azert nem eri meg felkelni mert ugysem fog annyit kiszenvedni egy magyar, mert a segely kb ugyanannyi, akkor meg minek dolgozni

SzZoole 2016.07.05. 19:41:36

@Herr Géza: nem,földmérő diplomás gépészmérnök volt,aki házakat tervezett másodállásban.
A figurans az en voltam,hat osztállyal:)))

M. Péter 2016.07.05. 20:13:48

@Zoole[uk]: Becsapós kérdés, mert 1973-ban a Európai Gazdasági Közösséghez csatlakoztak, az Európai Unió csak 1993-ben jött létre.

SzZoole 2016.07.05. 21:02:41

@M. Péter: "European Economic Community on 1 January 1973"
Igazad van.

Herr Géza 2016.07.05. 21:23:48

@Zoole[uk]: Ez egyre cifrább: földmérő diplomás gépészmérnök, aki házakat tervezett másodállásban... Tehát már nem épületgépész..., és nem is figuráns. :)))))
Szóval maradjunk annyiban, hogy ilyen kombináció (hivatalosan) nincs. Azt el tudom képzelni, hogy valaki gépészmérnökként elvégez valami gyorstalpaló földmérőképzést (már ha van ilyen egyáltalán) és aztán sutyiban, "feketén" családi házakat is tervezget fű alatt, pláne a korabeli típustervek világában, és ezeket egy valódi építész tervező neve alatt futtatták végig (ld. kalákás építkezések olcsóbbítása). Annál ritkábban (konkrétan sohasem) találkoztam gépészmérnökkel, aki egyúttal az építészmérnöki szakot is elvégezte, de emellett földmérőként dolgozik. Persze nem zárható ki, hogy létezik ilyen palimadár a földön, szóval nagy szerencséd volt, ha találkozhattál vele. :))))))

SzZoole 2016.07.05. 21:28:00

@Herr Géza: nyugoggya ma le,építészmérnök volt az,nem gépészmernok

Bredpitt Monika 2016.07.05. 21:50:40

@Golf2: mióta vagy te ilyen gúnyos , de komolyan ? Budapest igenis gyönyörű város. GYÖNYÖRŰ !!!!!

Bredpitt Monika 2016.07.05. 21:51:37

@Zoole[uk]: a cikkből idéztem egyébként,

Bredpitt Monika 2016.07.05. 21:54:59

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nemcsak az üzletekben kamu,

én pont az Aldi netes oldalán láttam, hogy egy rakás üzletükbe azonnali felvétel van,

az egyikbe bevittem az önéletrajzom, és a boltvezető mondta, hogy ne vegyen komolyan az azonnal-t , mert ő már megkérdezte a főnökeit, hogy állás után nézzen-e hiszen boltvezetőt is keresnek, pedig jelen pillanatban nincs is szükség rá, szóval az egész úgy, ahogy van nagyon zavaró és érthetetlen, legalábbis számomra

2016.07.05. 22:04:06

@Bredpitt Monika: "pedig jelen pillanatban nincs is szükség rá, szóval az egész úgy, ahogy van nagyon zavaró és érthetetlen, legalábbis számomra"

Ez Magyarország. Ahol sírnak, hogy nincsen munkaerő, közben az állásajánlatok fele már előre le van zsírozva.... :D

Bredpitt Monika 2016.07.05. 22:06:10

@diggerdriver: Én magától Churchilltől olvastam egy nagy két kötetes könyvet a II. Világháborúról, nagyon érdekes volt, ha tudnám hová tettem azt a két könyvet!

Szeretem ezt az embert, a demokráciáról is nagyon találóan fogalmazott:

"A legjobb érv a demokrácia ellen, egy ötperces beszélgetés bármelyik átlagos szavazóval."

Bredpitt Monika 2016.07.05. 22:08:31

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

szerintem nem lezsírozva van az eladók esetében, én azt látom, hogy akkora mozgás van, hogy már le sem veszik az eladó keresünk táblát, hogy állandóan legyen náluk önéletrajz, aztán majd ha hirtelen kell valaki, akkor a szerencsére bízzák, hogy a leadott önéletrajzok alapján találnak e még valakit

Bredpitt Monika 2016.07.05. 22:25:10

@Zoole[uk]: na, hogy higgyek így neked ezek után?

Csodabogár 2016.07.05. 22:50:58

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Nem tudom, egy bolti eladó állást miért kelene előre lezsírozni. Nem olyan kapós egy ilyen állás.

Herr Géza 2016.07.05. 23:47:13

@Bredpitt Monika: Naív vagy Mónika, mint mindig. Ha a neten találsz egy állashirdetést az Aldiba, akkor a létező legrosszabb ötlet az adott boltba vinni a jelentkezésedet, mert
A) az adott bolt személyzete/főnöke semmilyen formában nem vesz részt a felvételi hókuszpókuszban, max. az ott leadott jelentkezéseket továbbitják a HR-nek (ha a főnöknek nem vagy szimpi, akkor lehet, hogy tovább se küldi a tiédet...:D)
B) bizony lehetséges, hogy a főnök néni még nem tudja, hogy neki annyi, vagy pl. áthelyezik, vagy előléptetik :D
C) gyorsabb a közvetlen út

2016.07.05. 23:50:43

@Bredpitt Monika: Lehet benne valami.

@Csodabogár: Tudom. :) Általánosságban mondtam.

fülesboci 2016.07.06. 16:18:12

őszintén gratulálok !!!!

Szerintem ... 2016.07.06. 16:18:15

Annyira jó volt olvasni ezt az írást. Gratulálok és további sok sikert!

Bredpitt Monika 2016.07.07. 11:20:10

@tanato: ne is mondd, el vagyok keseredve, most szívesen belenéznék egy varázsgömbbe és megnézném, hol leszünk mondjuk öt éve múlva, meg hogy alakulnak a dolgok, pozitív vagy negatív irányba

Bredpitt Monika 2016.07.07. 11:26:16

@Herr Géza: láttam, hogy írtál nekem, igen, naív vagyok, de pont az Aldiban tanácsolták, hogy személyesen adjam le, és köszi a tanácsot, de most aztán tényleg álláskereső szakértő vagyok félig meddig, az email-re még a McDonalds sem válaszol, szóval ha a központi email címre adom le, akkor aztán várhatok a csodára,

ergo a személyesre jóval több esélyed van, úgy látom, és igen nincs munkakönyv 25 éve...vagy hány is

tanato 2016.07.07. 12:44:44

@Bredpitt Monika: Most úgy néz ki rossz irányba,de reménykedjünk.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása