Már nincs két teljes hónap a Nagy-Britannia uniós tagságáról szóló népszavazásig, ami rengeteg magyar sorsát is érintheti, ugyanis a brit-uniós viszony jövője nyilvánvalóan senkinek sem mindegy (akár a szigetországon kívül sem). De hogyan élik meg ezt a helyzetet, bizonytalanságot a nagy-Britanniában dolgozó kelet-európai munkavállalók? Vitaindító.

Ha szeretnél részt venni a vitában, van véleményed és ezt egy kommentnél hosszabban is kifejtenéd, ne habozz, írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

A dolgozó kitétel ebben az esetben szerintem azért fontos, mert a legtöbb uniós állampolgárok (szemben a rendkívül elterjedt mítosszal) nem a szociális ellátásért, hanem a jobb munkaelehetőségekért és a magasabb életszínvonalért megy Nagy-Britanniába.

A Migration Observatory nevű szervezet nemrég itt is idézett tanulmánya szerint a legtöbb munkavállaló Kelet-Európából és az euróövezet déli részéről érkezik az országba, olyannyira, hogy a 2004-es bővítés óta megduplázódott a számuk, 2015-ben már több mint 3 millióan voltak.

A hat legnagyobb küldő állam sorrendben Lengyelország, Románia, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Portugália. Míg 2011-ben valamivel több, mint egymillióan (1 millió 40 ezren) éltek ezekből az országokból átköltözött emberek Nagy-Britanniában, addig 2015-re a számuk megközelítette az 1,6 milliót, magyarán az összes ott élő uniós állampolgár számának a felét. (Minderről további részleteket itt találtok.)

Kimaradva a vitából

Egyikük, a lengyel Jakub Krupa most a The Guardianben írt egy véleménycikket arról, hogyan is látja ő, 2012 óta Londonban élő kelet-európai újságíróként és a közösségéért dolgozó emberként a helyzetet. A cikkben akad pár igencsak érdekes megállapítás, ezekből idézek a következőkben, kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla.

Mindenekelőtt azt fejtegeti, hogy él 3 millió olyan uniós állampolgár az országban, aki a népszavazás estéjén legalább olyan nagy figyelemmel követi majd a beérkező eredményeket, mint a britek, hiszen a számukra egy Brexit minden megváltoztathat.

Noha a kampány nagyobb részt róluk, az ő sorsukról szól, a viták jelentős részéből szinte teljesen kihagyták őket, így annak nem résztvevői, hanem tárgyai lettek.

„Noha a brit társadalom részei, most komoly bizonytalansággal kell szembenézniük: maradhatnak és dolgozhatnak-e az Egyesült Királyságban? Be kell-e majd rendszeresen jelentkezniük a helyi hatóságoknál, mintha elítélt bűnözők lennének, akik gyanús tevékenységet folytatnak? Mi a helyzet akkor, ha a családjuk meglátogatja majd őket? Szükségük lesz-e vízumra?” – sorolja a kérdéseket.

Noha szerintem ezek között azért bőven akad költői túlzás is, Jakub Krupa azt írja, hogy a szigetországi lengyel sajtó hónapok óta ilyen kérdésekkel van tele, és az emberek közül sokan nem csak aggódnak, hanem teljesen meg vannak rémülve.

„Megeszik a hattyúkat”

Amire szerinte jó okuk is van, elnézve a brit napilapok egy igen jelentős részét, amely folyamatosan a „mi” közszolgáltatásainkra és munkahelyeinkre „elképesztő nyomást” helyező bevándorlók „áradatával” riogatja olvasóit.

„Ki nem érdemelt juttatásokat követelnek, közpénzeket nyúlnak le, bűnözést hoznak az országba, megeszik a hattyúkat – hiszen tudjuk, milyenek ezek a migránsok” – írja jellemző megnyilvánulásokat idézve a lengyel újságíró, hozzátéve, hogy egy idegengyűlölő politikus szerint a nemzet egyetlen reménye, hogy a bevándorlók között biztosan akad jó ember is.

Az egyik legnagyobb bulvárlap, a The Sun egyik cikkében például azzal „sokkolta” az olvasóit, hogy az egyik bristoli pornóstúdióból lakásokat alakítanak ki, amelyeket aztán a bevándorlók bérelnek majd ki…

„Ami még ennél is zavaróbb, hogy a vita úgy zajlik, mintha az uniós határátkelők nem csak társadalmilag veszélyesek, de teljesen hülyék és írástudatlanok is lennének. Az a feltételezés, hogy ’ők’ nem olvasnak újságot, nem néznek tévét, így aztán ’mi’ azt írhatunk, mondhatunk róluk, amit csak akarunk. Ami nem igaz. A bevándorlók igenis látják, hallják a róluk szóló vitát, amiből többet értenek, mint amennyit a helyiek gondolnának. És fáj nekik” – írja Jakub Krupa.

Illúziók nélkül

A Nagy-Britanniában élő lengyel közösség messze nem föderalista eurofilek gyülekezete, nagyon sokan egyetértenek a britek által szorgalmazott uniós reformokkal, mi több, támogatják az újonnan érkezők számára bevezetni kívánt megszorításokat.

Tisztában vannak a bevándorlás egyes negatív hatásaival, és nincsenek illúzióik sem a problémákkal kapcsolatban – ugyanakkor látják a pozitívumokat is, nem csak saját maguk, hanem az őket befogadó közösségek szempontjából is.

Ami külön érdekes, hogy a szerző szerint sem a kormány, sem az ellenzék részéről egyetlen politikus sem vette a fáradtságot (vagy a bátorságot, teszem én hozzá…), hogy biztosítsa az uniós munkavállalókat arról, van jövőjük Nagy-Britanniában, de még csak annyit sem tettek, hogy közvetlenül elismerték volna őket, annak ellenére sem, hogy több tanulmány is megerősítette, milyen nagyban járulnak hozzá a brit gazdasághoz.

„Persze vannak munkanélküliek, szegények, hajléktalanok (és még bűnözők is) köztük – ugyanúgy, mint a britek között. A legrosszabb esetben egyébként a jelenlegi uniós szabályok is lehetővé teszik, hogy akár haza is küldjék őket.

A döntő többség azonban keményen dolgozó, adófizető, angolul beszélő, a gazdaságot erősítő uniós határátkelő, akiket ennek ellenére másodosztályú állampolgárként kezelnek, rendszeresen szembesülniük kell az ellenük irányuló (egyébként legtöbbször minden alapot nélkülöző) gyűlöletbeszéddel” – fogalmaz Jakub Krupa.

A lengyel újságíró szerint sok olyasmi van, amivel érvelni lehet az euroszkepticizmus mellett, sőt, akár a Brexit mellett is. Ám ha Nagy-Britannia elsősorban az idegengyűlölet és a bevándorlás elleni, gazdaságilag erősen leegyszerűsített érvek miatt távozik, akkor ne várja senki, hogy akár a magasan kvalifikált munkaerő maradni fog.

A Frexit és a többiek

Mindehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy miközben most persze a Brexit a fő téma, azért egy, az Edinburgh-i Egyetem által végzett kutatás szerint a megkérdezett franciák 53 százaléka támogatna egy hasonló népszavazást, és Spanyolországban, Németországban, valamint Svédországban is többségben voltak egy esetleges népszavazás támogatói.

A népszavazás támogatása és a kilépés melletti kiállás persze nagyon nem ugyanaz, olyannyira, hogy a jelentés készítői is felhívják a figyelmet arra, mindkét oldalon többféle megfontolás is létezhet.

Azaz simán lehet, hogy egyes euroszkeptikusok azért nem szeretnének népszavazást, mert attól tartanak, egy esetleges vereség túl nagy kockázattal járna, illetve a tagság pártolói is akarhatnak referendumot, amennyiben úgy érzik, jó az esély a győzelemre, amivel jó időre le is zárhatnák a kérdést.

Mindenesetre a kutatás szerint Németországban és Spanyolországban valószínűleg sima maradáspárti győzelmet hozna egy voksolás (mindkét esetben más-más, de érthető okokból), addig például a svédeknél és a franciáknál valószínűbb lenne a kilépést támogatók győzelme.

(Fotó: flickr.com/Radarsmum67)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!