Noha valamiért még mindig sokakban él a Londonban mosogató magyarok képe, a mai történet is azt bizonyítja, egyáltalán nem lehetetlen, hogy valaki a saját szakmájában helyezkedjen el, akkor sem, ha az kifejezetten speciális. Annamari például gyógypedagógus, aki au pairként kezdett, de gyorsan talált magának olyan munkát, amit szeret is csinálni.
(A kép Bournemouth-ban készült)
„Ez a poszt azoknak szól, akik pedagógus, gyógypedagógus, szociális munkás végzettséggel keresnek munkát Angliában, és hozzám hasonlóan mindenképpen gyerekekkel vagy fiatal felnőttekkel szeretnének foglalkozni.
Bizonyára több lehetősége is van a mindenre elszánt munkakeresőnek ezen a területen, én egy utat jártam be, az eközben szerzett tapasztalatokat gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben.
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, életem legjobb döntése volt Londonban „teaching assistant” munkát vállalnom, remélem, sikerül kicsit átláthatóbbá tennem az érdeklődőknek a kezdeteket.
Bizarr pótanyuka
2014 nyarán végeztem pszichopedagógusként az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. Egy hónap pihenés után költöztem Angliába, azon belül is Southamptonba.
Elvileg au pairként dolgoztam, gyakorlatilag valamiféle bizarr pótanyukaként, aki takarítónő és háztartásvezető is egyben, illetve a család szíve szerint cselédként is alkalmazott volna, de ilyen irányú próbálkozásaikat feladták egy idő után. Ez azonban egy másik történet.
Majd’ egy év eltelte után (ismét csak 1-2 hetes pihenőt követően) költöztem Londonba, konkrét munkalehetőség nélkül. Fontos elvárás volt saját magammal szemben, hogy szakmában dolgozzak.
Az angol nyelvtudásom rendben van, mégis hajlamos vagyok illetve voltam alábecsülni, ezért első körben szerettem volna ún. TA-kent, azaz teaching assistantként dolgozni, lehetőleg sajátos nevelési igenyű gyerekekkel. Nyelvtanulás és tapasztalatszerzés szempontjából is ez a munkakör tűnt a legideálisabbnak.
Inkább baráti csevej, mint állásinterjú
TA és hasonló jellegű munkákhoz rengeteg ügynökség áll rendelkezésünkre. Én biztosra akartam menni és egy barátom által ajánlott ügynökségnek küldtem el a CV-met. Ők azonnal visszahívtak, pár napon belül mehettem interjúzni. Ez inkább volt baráti beszélgetés, mint állásinterjú.
A csevejen túl be kellett mutatnom a szükséges dokumentumokat, többek között a végzettségemet igazoló oklevelet. Az ügynökség honlapján található infó szerint nem fogadnak el fénymásolatot, a gyakorlatban azonban ez máshogy működött, nem tették szóvá, hogy nem eredetit mutatok.
Továbbá kértek két referenciát, amit a következő néhány napban leellenőriztek. S bár én igényeltem Magyarországon erkölcsi bizonyítványt, ezt még lefordíttatva sem fogadták el.
Ők maguk intézték a DBS (Disclosure and Barring Service) ellenőrzést, ami a magyar erkölcsi bizonyítvány megfelelője, ezt 51 fontom bánta. A pénzen kívül ehhez nem kell más, mint proof of address, ez többek között lehet National Insurance Number levél vagy lakásbérleti szerződés, én utóbbit mutattam.
Hangsúlyozom, hogy egyetlen ügynökséggel van tapasztalatom, nem biztos, hogy mindegyiknél ugyanez a követelmény, lehetnek kisebb-nagyobb eltérések. Pozitívum, hogy az ügynökség nem csak követelőzik, a munkakereső igényeit is felméri. Megkérdezték, milyen életkorú gyerekekkel szeretnék foglalkozni, van-e olyan terület, ahol szívesen szereznék tapasztalatot, többségi vagy speciális iskolában dolgoznék-e inkább, és egyéb preferenciák.
Visszatérve, a DBS bizonyítványt az igényléstől számított két heten belül ki is küldték a lakcímemre. Az ügynökségem pedig ugyanezen a napon felkeresett, hogy másnap kezdhetek egy speciális iskolában, autizmussal élő gyerekekkel.
Ítélethirdetés a nap végén
Nem állásinterjúra hívott be az iskola, hanem ún. próbanapra. Egy nap fizetés nélküli munka, aminek végén a munkáltató eldönti, hogy igényt tart-e a továbbiakban az illetőre vagy sem.
Mondanom sem kell, hogy az új környezet, sok-sok új arc és inger mellett kellemesnek nem mondható idegállapotot okoz a tudat, hogy nap végén ítélethirdetés következik.
Persze nem kell ennyire drámaian felfogni a dolgot, valójában igen csak pozitív, hogy nem egy interjún kell „eladnom” magam, hanem lehetőségem van megmutatni, hogy mit tudok, hogy jövök ki a gyerekekkel és a munkatársakkal, mennyire tudok alkalmazkodni és egyéb klisék.
Szerencsére minden rendben ment, a csoportban dolgozó tanárok és asszisztensek láttak bennem fantáziát, így hétfőn (mivel péntekre esett a próbanapom) sok-sok szeretettel vártak vissza.
Tádám, augusztus 27-én költöztem ki, szeptember 18-án már dolgoztam. Nyilván erre készülni kell anyagilag, hiszen amíg megérkezik a DBS, addig is kell lakni valahol, nem beszélve a többi magától értetődő és esetleg nem várt kiadásról.
Ilyen egy nap
Végül pedig néhány információ a munkakörülményekről, a teljességtelenség igényével. A munkaidő reggel 8:30-tól délután 3:45-ig tart, a két időpont között két szünetünk van regenerálódni, egy 15 perces kávészünet illetve egy 45 perces ebédszünet. A diákok reggel 9 és délután 3 óra között vannak az iskolában.
Reggelente tehát fél óránk van előkészíteni az osztálytermet, nap végén pedig 45 percünk rendbe tenni illetve elkészülni a szükséges papírmunkával. Szerdánként ezt a 45 percet osztályon belüli megbeszélésre (vagy, ahogy odahaza oly’ trendi mondani, meetingre) cseréljük, ilyenkor megy az ötletbörze, megbeszéljük, hogy jó irányba haladunk-e, mik az elvárásaink a diákjainkkal szemben, és hasonlók.
Pénteken reggelenként pedig „össznépi TA gyűlés” (egye fene, meeting) van, enyhe csapatépítő hangulat, csoportfeladatok, aktualitások megbeszélése és társaik.
Persze még rengeteget tudnék írni a mindennapokról, a diákjainkról, miegymásról, ebben a cikkben igyekeztem a lényeget összesűríteni. A csapat, a gyerekek, a légkör mind-mind lehetővé teszik, hogy hétfőn is Cheshire macskát megszégyenítő mosollyal érkezzek reggel a munkahelyemre, hétfő reggel-szindróma nélkül.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Utolsó kommentek