oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. január 10. 06:44,  Mit hordanak egy brit elitiskola diákjai? 75 komment

2016. január 10. 06:44 Határátkelő

Mit hordanak egy brit elitiskola diákjai?

A tegnapi poszt után ma még kicsit az iskolák környékén kalandozunk, a heti blogajánló két darabja is erről szól. Az egyikben kiderül, mit hordanak egy angliai elitiskola növendékei (hát sok olcsóságot nem…), aztán megnézzük, mitől olyan sikeres a finn oktatás, illetve mi következik ebből, végül de nem utolsósorban egy kis San Diego-i kalandozásra invitállak titeket.

iskola_foto_pixabay_com_dspskk0.jpg

Kezdjük tehát Angliában, a Hóvarjú? blog segítségével nézhetjük meg, mit is hordanak egy elitiskola diákjai.

"A mi sulinkban (…) a szoknya kockás (illetve hosszabb) és nem combfixet hordanak a lányok, hanem fekete harisnyanadrágot. A fiúk az iskola szürke kis zakóját és fekete nadrágot viselnek.

Ebből ami megkötés a lányoknál: fekete, zárt bőrcipő (márka mindegy), az iskola kockás szoknyája fekete harisnyanadrággal, az iskola hosszú felsője, fehér ing (márka mindegy).

A fiúknál: fekete, zárt bőrcipő (márka mindegy), fekete szövetnadrág, az iskola zakója és nyakkendője, ing nekik is fehér és saját választásuk a márkája.

A végzősök pedig szabadon választhatják meg a ruhájukat, de a formai követelmény nekik is adottak. Zárt bőrcipő (szín nem megkötés), öltöny, ill. szoknya, felső, ing az előírás. Az iskola az egyenruhán felül biztosít sportruházatot is.

Akkor most lehet tippelni, hogy kik azok, akik követik a divatot. Na, kik? Rosszul gondolod! Az összes. Mind megtalálja a módját a divatolásnak. :D Az alsóbb évesek persze csak a kiegészítők tekintetében tudnak valamit is dobbantani, de a többiek... na azok vágják hogyan prezentálják, hogy van lóvé :D

Bár az igaz, hogy én nem látok ebben kivetni valót. Mindenki a saját lehetőségeihez mérten vásárolja a legjobb minőségű ruhát akár én, vagy te, vagy akár ők. (...)

Cipő

Ott a Churchs cipő, ami egy igazi klasszikus és nem hivalkodó darab, bár személy szerint unalmasnak tartom. Az ára körülbelül 440 Font környékén mozog. Egyébként van rá esély, hogy kézzel gyártott darab, de erre nem esküszöm meg.

Van egy cipő, amit egy arab országból érkezett fiú visel naponta. Ez a cipő gyönyörű és bár naponta használatban van, alig kopik. Ez egy Cheaney-Ewan - Mahoganey. Az interneten 265 Fontért láttam legolcsóbban, persze ez is változik.

Ruházat

1. Szürke Ted Baker komplett zakó. A fiú, aki hordja extrém értelmes és kedves gyerek. A srácból tuti lesz „valaki”. :D Mindössze 398 Font. Tudom én, hogy sokkal drágább öltönyök is léteznek, de ne felejtsük el, hogy középiskolás tizenévesekről beszélgetünk. ;)

2. Hugo Boss - Black Jewel. 350 Fontba kerül, ha akarsz egyet. Srác, aki hordja... hagyjuk. Jót nem tudok, rosszat meg nem írok. Ha főnök lesz valahol, akkor ott szo.. szívás lesz dolgozni. Ez a cucc élőben gyönyörű és a tapintása eszméletlen finom. El is hiszem, hogy kényelmes viselet mind amellett, hogy durván elegáns.

Ing, nadrág, nyakkendő

Ezek közül a nadrággal nem foglalkoztam. A kicsiké fekete mind, nem voltak érdekesek számomra, a nagyobbak pedig komplett öltönyöket hordanak. A nyakkendővel sem, mert szinte minden gyerek az iskola nyakkendőjét hordja.

Az ingekről pedig azt tudom mondani, hogy szinte a 95% fehér és jó minőségű. A világmárkákból válogatnak a gyerekek. Van minden. Boss, Ted Baker, Tommy Hilfiger, Armani, Versace, Ralph Lauren, stb, stb.

Órák

Van egy óra, amitől igazán zavarba jöttem. Ez kérem egy Rolex Oyster Perpetual GMT master II-es. Akinek ilyen van, az nem szarral gurít - maradjunk ennyiben.

Ami a zavart okozza nálam, hogy viszonylag gyakran látom a gyerekek csuklóján és nem lehet összetéveszteni semmivel a kék-piros gyűrű miatt, sőt avatott szemek meglátják az arany, ezüst színűeket is. Mindegy.

A lényeg az ár! Ha a 2015-öset veszed, akkor olyan 18000-19000 Font környékén turkálj a zsebedben. Persze egy hétéves modell, ami kb. ugyanez a dizájn már sokkal-sokkal olcsóbb (3000 font körül hehe). És persze léteznek a replikák és az olcsó utánzatok pár száz, ill. pár 10 Fontért. A kérdés az, hogy ki milyet hord? Mert az igazság az, hogy nem hinném, hogy a 18000-es lóg minden gyerek kezén, de tuti van, akinek igen.”

Ha érdekelnek a táskák is, és még több részlet, olvasd el az eredeti bejegyzést!

(Fotó: pixabay.com/dspskk0)

A finn csoda titka

A PISA vizsgálatok eredményei szerint a finn diákok szövegértése kiemelkedően jó - ez lenne a „finn csoda”, melynek hátteréről az Education blog írt.

fiu_konyvek.jpg

„Finnországban az olvasási képesség fejlesztésének komoly hagyományai vannak. Az olvasást elengedhetetlennek tekintik a tanuláshoz, a munkához, a társadalmi beilleszkedéshez.

Fontos, hogy a képességfejlesztés nem kizárólag gyermekkorra helyeződik (és az iskolákban sem korlátozódik az olvasásórákra), hanem egész életen át tartó, az élet minden területére kiterjedő olvasási tevékenységről beszélhetünk. (...)

Mivel a hétköznapi életben elsősorban információszerzés vagy szórakozás céljából olvasunk, ezért az iskolában is e céloknak megfelelő szövegekkel találkoznak a tanulók.

Olyan szövegeket olvasnak, amelyek vagy szórakoztatóak, vagy pedig hasznos információkkal szolgálnak, hiszen csak így biztosított a tevékenység életszerűsége (real-life jellege).

Finn kutatók azt találták, hogy az iskolákban korábban használt szövegtípusok inkább lehetnek ismerősek a lányok számára, közelebb állnak az ő érdeklődési körükhöz. Nem véletlen, hogy a lányok általában jobb olvasási teljesítményt nyújtanak, jobb eredményt érnek el a szövegértési feladatokban. (...)

Ha nem is minden fiúra igaz, de sokukra jellemző, hogy „mivel sikertelenek a valóságban, a virtuális világban keresnek biztonságot, önigazolást, kielégülést. E játékok izgalmasak, intenzívek, tele vannak akciókkal és harcosokkal. A fiúk könnyedén megverik az ellenséget, győzni tudnak, hősök lesznek” (Philip Zimbardo, amerikai szociálpszichológus).

Ha a könyvek nem adják meg azt, ami kell nekik, majd megadják a videojátékok? - tehetjük fel a kérdést. És az, amit a videojátékok a fiúknak adnak, vajon elegendők-e a mai lányoknak.

Azt gondolom, a nők a 21. században éppúgy vágynak arra, hogy a férfiak férfiak legyenek, tudjanak flörtölni és udvarolni, megállják a helyüket egy randevún, empátiával közeledjenek egy nőhöz és kulturáltan viselkedjenek. A videojátékok nem készítik föl a fiúkat erre, de sajnos, az iskola, ezen belül az irodalomórák régies szövegei sem.”

A teljes írást itt találjátok.

(Fotó: pixabay.com/Patrice_Audet)

Év végi - év eleji kaland 

Végezetül egy kis lazulás, méghozzá San Diegóban a David Around The World blog segítségével egy év végi-eleji pár nap története (sok fényképpel) az amerikai nagyváros környékéről.

santa_barbara_foto_davidaroundtheworld_wordpress_com.jpg

„Szilveszter napján elautóztunk valami sós tóhoz, ami körül valami félig kihalt falu van (Salton City) … hááát kb. a kazah sztyeppére emlékeztet(ne, ha jártam volna a sztyeppén). A lényeg, hogy sivatagos táj. Összességében nem egy túl érdekes hely, de poszt-apokaliptikus meg ember nélküli képek készítésére tökéletes hely. (...)

Elsején megnéztük a közismert USA-Mexikó határt (tudjátok, ahol a kerítés belóg a tengerbe és állandó járőrözés van, mert egyébként az a pár méter kerítés a vízben semmit nem érne) és járkáltunk a városban.

Másodikán visszaautóztunk Santa Barbara-ba és útközben megnéztük az obszervatóriumot Los Angeles-ben, ami 29-én kimaradt a nagy tömeg és a feljáró autóút lezárása miatt. Az obszervatóriumtól látszódik a Hollywood felirat is egyébként.”

Ennyi a rövid szöveg, de a lényeg a képekben rejlik, melyekből jó sokat nézegethetsz az eredeti posztban.

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Finnország Nagy-Britannia Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr78256666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.01.10. 06:50:56

A szülők meg creditkártyát hordanak...

©________ 2016.01.10. 09:14:34

Olyan szinten nem erdekelnek a markak, hogy szerintem sose lesz belolem senki....

Taxomükke (UK) 2016.01.10. 09:17:33

@Golf2: Aligha. Ez a kategoria nem arrol szol, hogy viritunk, a benzinkutnal meg csak "kétezerér" tankolunk...

Golf2 2016.01.10. 09:48:03

@Taxomükke (UK): Úgy értem nekik kell finanszírozni.

Taxomükke (UK) 2016.01.10. 09:51:58

@Golf2: Na igen. Bar gondolom, szivesen finanszirozzak, megsem hordhat a gyerek Pobeda orat...
@Praliné.: Mondjuk velem is az a baj, hogy nem ismerem fel a markas cuccokat. A masik, hogy nem is becsulom...

2016.01.10. 10:09:24

David blogja szokas szerint nagyon erdekes, ajanlom az eredeti posztot, sok keppel!

Szamomra az oktatassal kapcsolatos blog szinten nagyon tanulsagos, ha valakit erdekel a tema, erdemes megnyitni es belenezni a tobbi posztba is. Mar felfedeztem ott egy-ket, oktatas es gender temaban irt posztot amit el fogok olvasni ha lesz idom - ritka a szinvonalas, normalis hangvetelu iras ilyen temaban.

Ami a brit 'elitiskola' leirasat illeti, ez a blog illetve az iroja nem eloszor szerepel itt - maskor is irtam es most is irom, en az iroja helyeben torolnem ezt a blogot, mert ha a munkaadoja figyelmebe ajanlja valaki, szerintem el fogja veszteni az allasat. Foleg mikor ilyenekrol ir, hogy mennyibe kerul a diakoknal levo Rolex. Ez egyreszt maganugy amihez senkinek semmi koze nincs a diak csaladjan kivul, masreszt annak a jelekent lehet ertelmezni hogy az alkalmazott tul elenk erdeklodest tanusit a diakok vagyontargyai irant (en nem gondolom hogy igy van, de pl. esetleges lopas eseten nem jol veszi ki magat az ilyen), es vegul, barki mas is elolvashatja aki be tudja azonositani az iskolat stb. Ha az en gyerekem jarna oda, nagyon felhaboritana egy ilyen blog.

Ana72 2016.01.10. 10:19:27

Ezek a beazonosíthatatlan szerzőjű blogok, mint pl. az Education blog eléggé megbízhatatlanok lehetnek azért.

HardPötty 2016.01.10. 10:24:11

@Mirjam2: szerintem túlgondolod. Egyrészt miért ne lehetne leírni, hogy mi mennyibe kerül? Ott vannak a webshopokban az árak.
Másrészt hogy lehetne ez alapján egy gyereket is beazonosítani?
Harmadrészt bárkiről meg lehet mondani, hogy kb milyen árkategóriájú ruhát visel. Akár az utca eberéről is.

Ha valaki pl mosodában dolgozik, vagy az a dolga, hogy nap mint nap rendet rakjon, akkor NEM kell kutakodnia dolgok után. Egyszerűen ott vannak előtte a dolgok, a márkanevek. Ezután csak meg kell nézni a neten, hogy mibe kerül egy termék.

Ne felejtsük el, hogy kb olyan árkategóriájú cuccokról beszélünk, ami "nekik" olyan, mintha valaki az én 40 fontos farmeremről kérdezne... semmi titok nincs benne. Azért viselik, mert megtehetik és megtehetik hogy megmutassák.

HardPötty 2016.01.10. 10:27:41

Mindenképp érdemes teljes terjedelmükben elolvasni az ajánlott írásokat.

2016.01.10. 10:32:48

@HardPötty: En igy gondolom, nem kell velem egyeterteni.

HardPötty 2016.01.10. 10:34:14

@Mirjam2: nem támadni akartalak, csak érvelni :)

2016.01.10. 10:50:07

@HardPötty: Oke, engem nem gyoztek meg ezek az ervek. De nem is erdekel kulonosebben a dolog, mivel nem en dolgozom ott es nem az en gyerekem jar oda, csak leirtam a gondolataimat. Egyebkent meg senkinek nem olyan egy Rolex mint egy 40 fontos ora stb., mert pl. a ferjemet (aki egy nagydarab felnott ferfi) fenyes nappal megtamadtak London belvarosaban az orajaert, ha 40 fontos ora lett volna rajta akkor pedig nem tamadtak volna meg erte. Mindenki felfogja hogy vannak pl. olyan orak amik potencialisan vonzzak a tolvajokat, rablokat. Az egy dolog hogy hordjak (es egyaltalan nem biztos hogy azert mert 'megtehetik hogy megmutassak', siman lehet hogy csak egy jo orat szeretnenek peldaul, vagy egy szep oltonyt), de kulon 'reklamozni' felesleges hogy van egy csapat tinedzser akik ilyet hordanak. En nem irkalnek ilyeneket ha ott dolgoznek, es nagyon-nagyon zavarna ha a gyerekem oda jarna es ilyeneket irnanak az iskolarol, illetve biztosan panaszt tennek a szulok helyeben ha a tudomasomra jutna.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2016.01.10. 10:55:01

@Praliné.: Engem sem. Mindenki, aki idejön nézi, hogy az albánok milyen trendik meg divatosak. Mikor mondjuk nekik, hogy Louis Vuitton táska 3.000 ALL (kb. 6.000 HUF), Converse cipő meg 1.500 ALL (kb. 3.000 HUF), akkor mindenki rohan a piacra. :) Meg nem mondod, hogy nem eredeti. Ettől persze még tiszteletben tartom, hogy van, akinek fontos, hogy eredeti és márkás cuccokban járjon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.10. 11:13:02

A lányok minden iskolában szoknyát viselnek. Na most a nagyobbaknak már igényük van rá hogy kitegyék a kirakatba amijük van. Tök röhejes látvány mikor egy, egyébként csinos tini a szoknyát felhúzza a hónaljáig hogy alul miniszoknya legyen belőle.)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ana72 2016.01.10. 11:32:44

@Praliné.: hú, elolvastam másik posztját is, háááát, ha ironikusnak szánja, akkor is gáz, ha meg komolynak... atyavilág. :/

Csodabogár 2016.01.10. 11:58:00

@Mirjam2: Special a Rolex órákkal kapcsolatban igen ambivalens vagyok. Nem arról van szó, hogy nekem a legdrágább se tetszik, pedig nagy óramániás vagyok, hanem arról, hogy azt hamisitják a legnagyobb számban. Mikor Kínában jártam, ahol leszálltunk a busszról rögvest előkerült egy-két rolex óra árus. Átlag 10 EUR volt a lealkudott ár. De ugyanezt megélheti az ember Thailandban is sőt Szingapurban is. Különben meg engem teljesen hidegen hagy, hogy ki miben jár, főleg a saját öltözködésem érdekel. Ha látok valahol valakin valami szépen, azt megnézem, de soha nem árazom be.

Csodabogár 2016.01.10. 12:02:56

@Mirjam2: Na ezért van a gibraltári barátnőmnek egy hamis rolexe. Akkor hordja ha Londonba megy. Ha megtámadják odadja és kész.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.01.10. 12:29:58

@Mirjam2: köszi!

és örülök hogy kikerült! (azt gyorsan megjegyzem hogy ez a kép pont nem San Diego ... meg a szöveg sem lett annyira érdekes, de inkább a képek a lényeg tényleg)

Golf2 2016.01.10. 12:30:14

@Praliné.: Vajon hol van az aranytojást tojò tyúk udvara?

Muscari 2016.01.10. 12:38:00

@Praliné.: :-)))

@Golf2: el nem tudod képzelni, hogy micsoda gazdagság van itt. Vannak emberek, nem is kevesen, akik milliárdosok, és nem forintban. Olyan házakban laknak, olyan autókkal járnak, az ember csak kapkodja a fejét.

Muscari 2016.01.10. 12:44:17

@Csodabogár: nagyon sok ember hord replikát. Férjem szívességből szokott elemet cserélni a kolléganőim óráiban. Annyi hamis cuccot egy helyen! Kívülről úgy néz ki, mint egy Cartier, belül meg egy vacak kínai szerkezet van :-) Elég könnyű megállapítani, csak le kell venni a hátulját.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2016.01.10. 13:22:34

Ez pont témába vág:
divany.hu/tejbenvajban/2016/01/10/tiltas/

Azért irigylésre méltó, hogy egyeseknek milyen problémáik vannak. :)

HardPötty 2016.01.10. 13:50:32

@VPBA: és nem is tiltás érdekes a hírben, hanem a szülők reakciója. Ami érdekes, hogy azért a legtöbb fizetős suli, hagyja "kibontakozni" a gyerekeket minden téren (divat, amennyire lehet, viselkedés, tanulmányok), mivel ha a gyerek és/vagy szülő nem boldog, akkor nem oda fog járni a gyerek. És az bizony súlyos anyagi, ill. egy tehetős és okos gyerek esetén presztízs veszteség.

Taxomükke (UK) 2016.01.10. 14:39:28

"...nem is tiltás érdekes a hírben, hanem a szülők reakciója."

Teljesen igazad van. Pontosan tudják, mi az iskolavezetés gondja, de azért adják a hülyét.

2016.01.10. 14:41:00

Ez a karóra dolog állati érdekes szerintem. A karóra egy igazi múlt századi tárgy, pont úgy, ahogy a zsebóra meg eggyel korábbi. Egy mai gyereknek semmi szüksége karórára (ahogy vezetékes telefonra, és - feltételezem - tv-készülékre sincs), az, hogy ezek mennek egy iskolában, ráadásul hogy ezzel is hivalkodni kell... hááát... remélem, legalább kapnak egy gyűrűt a pinky fingerre, is ha végeztek.

Azt mondom: bé, azt mondom: er, azt mondom: oáf.

2016.01.10. 15:18:21

@Th's child: Ezzel vitatkoznek - a karora abszolut nelkulozhetetlen hasznalati targy sok embernek, pl. az en jelenlegi karoram 15 vagy 20 riyalba kerult (kevesebb mint 5 euro), nem 'hivalkodasbol' hordom hanem mert tudni szeretnem mennyi az ido. A ferjem altalanos iskolas gyereke is hord karorat, nem hivalkodasbol hanem mert szuksege van ra (es nem Rolexet, hanem egy Miki egeres valtozatot). A ferjem regen azert hordott relative draga orat, mert szerette, tetszett neki (mint ahogy vannak sokan, foleg nok de neha ferfiak, akik azert hordanak ekszert mert tetszik nekik az adott darab, vagy erzelmi jelentosege van szamukra) es ezen felul praktikus okokbol is, mert tudni szerette volna mennyi az ido. Erre valo ugyanis a karora: az idot mutatja. Most a smart orakrol nem beszelve, amiknek egy csomo mas praktikus funkciojuk is van emellett.

adg 2016.01.10. 15:20:53

@Th's child: A lanyom azert kert karorat karacsonyra, nem rolexet :), mert a telefont nem hasznalhatjak tanitas alatt, es igy tudja megnezni, hogy mikor lesz mar vege az oranak. Es ez nagyon fontos erv, te is belathatod. :-)

adg 2016.01.10. 15:26:34

Nekem is van karoram, gyakorlatilag ekszer helyett hasznalom, ha veletlenul valahova ki kell oltozni. Ugy 3 evente. Egy 1961-es gyartasu, viszonylag ritka, de nem tul ertekes Doxa. Nekem tetszik, letunt korok emleke. Kb 20 eve vettem.

2016.01.10. 15:35:28

@Mirjam2: @adg:

Mirjam, a ti esetetek más tészta, mert tök öregek vagytok. Ezt most természetesen viccből írom így, de mégis: ti úgy szocializálódtatok, hogy még nem voltak kütyük. Feltételezem, hogy ennek ellenére nálatok is van mindig más eszköz is, ami mutatja az időt, így a karóra redundáns.

Ami a gyerekeket illeti, az tényleg érv, ha a tanóra végét kell várni, erre nem gondoltam.:)

Apropó, az megvan, hogy abból, hogy az ember melyik ujjával nyomkodja a távirányítón a gombokat, meg lehet mondani, hogy melyik korban szocializálódott? Az idősebbek többnyire a mutatóujjukat használják, a fiatalabbak többnyire a hüvelykujjukat.

Nem tudom, az okosóra fordít-e a trenden, de ha nem, akkor szerintem a karóra is pont úgy el fog tűnni, mint a zsebóra meg a petróleumlámpa -- mindkettő állati hasznos tárgy, csak már nincs rájuk szükség.

DieNanny CH 2016.01.10. 16:22:10

@Mirjam2:

Nekem 20 éve nincs karórám. Előtte 5 évig ráadásul nyaklánc-órám volt, valami távoli rokontól kaptam. Teljesen értéktelen kvarcóra volt, viszont pontosan járt. És egyedi voltam a középsuliban a nyakban hordhatósága miatt...
Nekem a telefonomon van órám, meg minden busz- és vonatállomáson van óra, ha kifogok egy modern települést, akkor a templomtornyon is van óra...
Én ezért tudok meglenni karóra nélkül.

DieNanny CH 2016.01.10. 16:25:01

@adg:

Érdekes, nálunk már általánosban is minden teremben a tábla fölött volt falióra... Látszik, hogy gyerekcentrikus volt a suli! Ezt minden diák látta, a tanárnak viszont mindig meg kellett fordulnia... :-)

DieNanny CH 2016.01.10. 16:27:56

@Th's child:

Hát, ez az ujj+távirányító dolog kicsit téves lehet, mert a 67 éves apukám is hüvelykujjal dolgozik... A 92 éves nagymamámat még nem figyeltem meg. Viszont a tabletjén a mutatóujjával nagyon gyorsan tud fényképeket nézegetni... :-)

blackhairlady 2016.01.10. 17:42:35

@NomádMatyi: Olvastam mindegyik posztodat, jo kis evvegi kiruccanasod volt, a kepek kulonosen jok. Jol erezted magad?

Az oktatasoshoz csak annyit, hogy az olvasas keszsege meghatarozza az iskolaban a sikeresseget. Nem mindegy, hogy mennyi ideig tart megerteni az olvasottakat, illetve egyaltalan ertelmet nyer-e vagy csak osszeolvassa a betuket anelkul, hogy tudna mit jelent. Ezert is olyan nehez a diszlexiasok elete a tanulmanyaik soran, es nagyon fontos lenne ha idoben eszrevennek es segitenek oket a szakemberek. Sajnos nagyon sokszor csak elkonyvelik hulyegyereknek oket pedig megfelelo fejlesztessel ok is "jo tanulakka" valhatnanak.

A maganiskola bloghoz pedig csak annyit, hogy igaza van a blogolonak, ha a szulok emgengedhetik maguknak, nyugodtan hordjon az a gyerek markas cuccot, enm attol lesz jobb vagy szarabb ember hogy hany euro/dollar van a testere aggatva kulonbozo formaban. Az ora egy ekszer, nem kell ahhoz a funkcio, a ruha ugyanigy. Ja es a gyuru is, hordjak azt bermelyik ujjon :D

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.01.10. 17:48:28

@ladyamerica: köszi!!! ... a szelfik azért nem jók :D többet nem is erőltetem :D (de azért bizonyítéknak kellettek :D)

jó volt, köszi ... bár bevallom, USA nem tetszett annyira (lehet hogy túl sokat vártam)

©________ 2016.01.10. 18:00:58

@diggerdriver: nem tudom, csak belebotlottam a blogba.

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2016.01.10. 18:10:32

1957 és 1960 között én is egy angol elit iskolába jártam‼
Csíkos nadrág, fekete zakó, fekete nyakkendő fehér ing keményített gallérral, fekete mellény.
Akkor még csak fiuk jártak oda, ma már tíz év óta lányok is‼
www.downside.co.uk/School/about_us/about_downside_school.php

M. Péter 2016.01.10. 18:21:41

@Th's child: Miért ne lenne szüksége? Egy márkás óra sokkal jobban mutatja, hogy milyen gazdagok a szülők, mint a legcsilivilibb mobiltelefon (Vertut vagy gyémántokkal díszített telefonokat kivéve).

2016.01.10. 18:30:20

@Th's child: Nem azert hordunk orat mert oregek vagyunk es nem tudunk 'kutyuket' hasznalni, hanem mert peldaul reggel keszulodes kozben nem fogom a telefonomon az idot nezegetni, a metron / taxiban / utcan munkaba menet szinten nem fogom a telefont elohuzogatni ket percenkent, esti orakban pedig azert nem fogom a telefont elovenni nyilvanos helyen, metron pl. Londonban mert nem akarom hogy megtamadjanak erte. Munkahelyen Angliaban nem tarthatsz magadnal mobiltelefont, tehat ott is muszaj karora, tanarkent pedig nem jol venne ki magat ha elohuzogatnam ora kozben a taskambol a telefont hogy megtudjam, hany perc van meg szunetig. Roviden ennyi. Egyebkent szerinted azok sem tudnak kutyuket hasznalni akik a smart orakat veszik es hordjak? Mert egyre tobb ilyen ember van, foleg fiatalok. Nem feltetlenul divatbol hordjak, hanem mert hasznosnak talaljak a funkciokat. Nem mindenki akarja telefonjat ot percenkent elohuzogatni a taskajabol hogy megtudja, mennyi az ido (nekem pl. zsebem sincs mert csak noi ruhakat hordok).

Csodabogár 2016.01.10. 18:36:58

@Th's child: Én nagyon szeretem a szép órákat, mondjuk, hogy ékszer helyett hordom. Mobilt csak akkor kapcsolom be ha nekem van rá szükségem, ami lényegesen ritkábban fordul elő, mint ahányszor megnézem az órám. Talán nem én vagyok az egyetlen ilyen, különben már tönkre ment volna a svájci óraipar.

blackhairlady 2016.01.10. 18:56:53

@NomádMatyi: Csak mert nem jartal felenk :D

2016.01.10. 18:59:34

@Mirjam2: @Csodabogár:

Hú, nem akarok ebbe a vitába annyira beleállni, mert nincsenek érzelmeim a témában, és semmi bajom azokkal, akiknek van karórájuk.

"Nem azert hordunk orat mert [..] nem tudunk 'kutyuket' hasznalni"

Nem, természetesen tudtok kütyüket használni, nem erre gondoltam, hanem az eltérő szocializációra. Az én magán vízióm (de lehet, hogy tanulmányok is vannak rá vagy az ellenkezőjére, nem kerestem rá), hogy például a tv is ilyen generációs dolog. A tv meg a tv-műsorok abszolút múlt század, egy 21. századi fiatalnak nincs szüksége tv-re, sem magára a készülékre, sem azokra a műsorokra, amiket a szülei néztek.

A tv (szerintem) el fog tűnni, ahogy a nyomtatott sajtó is meg a karóra is. Lesz (van) helyettük más. Ha valaki megszokta őket, akkor nyilván használni is fogja őket örökre (erre céloztam a szocializációval), és semmi bajom nincs is a használóikkal, de ez szerintem(!) egy klasszikus generációs kérdés.

"különben már tönkre ment volna a svájci óraipar"

A svájci óraipar az köszöni szépen, megy tönkre. Nyilván nem máról holnapra, hiszen a folyamat tart a kvarcórák megjelenése óta, de épp most kapott lendületet a dolog az okosórák miatt. Ebben sem vagyok érzelmileg érintett, szóval nem drukkolok ellenük, felőlem éljenek boldogul örökre, de az én magánvízióm megint csak az, hogy 100 év múlva ilyenkor épp úgy nem hord senki karórát majd (legalábbis ilyen mechanikus izét, amiben pirgő-forgó kis vackok vannak, és kizárólag arra jók, hogy mutassák az időt), mint ahogy egy mai fiatal sem tesz a lakásába kakukkosórát (pedig azok is szépek), vagy ahogy most nem hordunk sarkantyút (sem ékszernek, sem máshogy).

De ha nektek tetszik vagy praktikus, akkor tök jó, nekem ezzel semmi bajom.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.10. 20:05:39

@Mirjam2:
Nem értem hogy miért ne lehetne egy karóra vagy akár egy zsebóra divatcikk. Pusztán azért mert funkciója van?
Egy óra az esztétikai produktum. Jó ránézni még ha nem az időt nézem akkor is. Nekem például a kedvenceim a csontvázórák.
Az óra olyan mint egy mandzsetta vagy egy díszzsebkendő. Mindkettőnek volt funkciója valamikor de az már túlhaladottá vált és kizárólag divatcikk lett. Semmi baj ezzel.
Az óra az egy műszaki remekmű. Sőt még a szíja is. Egy jó órát azt birtokolni kell. Kit érdekel hogy mellékesen az időt is mutatja? Nem azért van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.10. 20:10:35

@Th's child:
Aztán majd száz év múlva jön egy nosztalgiahullám egy retródivat és visszafognak térni az órák is. Az embereknek igénye van a szépre és újra és újra visszahozzák divatba.

P.Elliot 2016.01.10. 20:14:00

Nekem van oram, egy egyszeru mutatos de nem draga fajta, kinnt van a kocsiban az ajto zsebeben. Kocsival jarok mindenhova, ott az orrom elott a beepitett ido a muszerfalon, ha valami varakozos vagy fontos helyre megyek akkor elokotrom a zsebbol az orat, felhuzom, hasznalat utan visszalokom a helyere.
Zavar valahogy ujabban ha a kezemen van, inkabb karkotot hordok. A draga orak sem tudnak meghatni, inkabb elcsodalkozok hogy van akinek fontos a sokezer dollar erteku ora de ha ez a szive vagya, hordja.
A fiatalok inkabb a telefonjukat hasznaljak idonezesre, lanyomnak gyonyoru aranyoraja van, erettsegi ajandeknak vettuk neki valaha , talan 2x volt rajta, meg ekszerkent sem viseli pedig valaha volt oraja amikor kisiskolas volt, igen, valahogy kiment az ilyesmi a divatbol, csak az hordja akinek valoban fontos hogy allandoan es azonnal tudja az idot.
Egyetlen egyszer allt meg a szemem egy oran, Anne Klein tipus volt, abszolut nem draga, valami 95 dollar korul, ahhoz kepest ahogy az kinezett. Modern / imadom a modern dolgokat mindenben/, fem, egy megcsavart darabkakbol allo lanc, az ora egyszeru gyonyoru lapos valami, ilyen szep vonalu dolgot meg nem is lattam oraban de mivel nem vagyok nagy orahordo, nem vettem meg de masnap megis visszamentem erte. Nem volt mar meg, az az egy darab volt, valaki akinek szinten megallt rajta a szeme magahoz kaparintotta....megcsak hasonlot sem lattam azutan sem, elszalasztottam sajnos...

2016.01.10. 20:15:34

Form follows function / form expresses function / form follows fashion / decorate construction + do not construct decoration / less is more / less is a bore etc etc etc

Ez egy vegtelen tortenet :)

(Ez a karoras beszelgetesre volt reakcio, nem a posztra.)

P.Elliot 2016.01.10. 20:18:10

@Th's child: De, lattam modern fiatal hazaspar lakasaban kakukkos orat, valahogy bele is illett a berendezesbe, kivalt belole de megis belesimult/ nagymamai orokseg volt, es lattam viselni sarkantyut cowboy csizman....

2016.01.10. 20:24:11

@diggerdriver: @P.Elliot:

Oké, oké, oké, a vád ezennel visszavonul... :)

2016.01.10. 21:42:48

@Th's child: Nekunk sincs szuksegunk se TV keszulekre, se ujsagra, mivel mindkettot kivaltotta a laptop / tablet mar evek ota (sot, nekem szemelyesen soha nem volt TV keszulekem). A karora teljesen mas. Neked az az erved hogy mindenki a telefonjan nezi az idot karora helyett, en meg mar fentebb elmagyaraztam hogy ez egyaltalan nem praktikus egy csomo helyzetben. Pont forditva: a telefonomat is szeretnem ora formajaban elerni, ezert idovel valoszinuleg at fogok valtani smart orara, es nyilvan nem en leszek az egyetlen. Persze sokan nem hordanak karorat, regen sem hordott mindenki, de eppen elegen hordanak most is.

2016.01.10. 21:52:12

@diggerdriver: Lehet divatcikk, persze. Sokaknak az, es ezzel nincs is semmi gond. En arra a 'vadra' reagaltam hogy mar senki nem hord karorat praktikus okokbol. Szerintem vannak olyanok, mint en, akik egyszeruen azert hordjak hogy tudjak, mennyi az ido. Egy csomo mas okbol is lehet meg hordani, nekem nincs ezzel semmi problemam, sot. Szerintem pl. egy minosegi ora jobban mutat a legtobb ferfin mint arany ekszerek vagy hasonlok, de ez tisztan az en egyeni szempontom. Raadasul egy draga ora befektetes is, hiszen eladhato, orokitheto, az ekszerekhez hasonloan.

Taxomükke (UK) 2016.01.10. 22:00:02

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: A minap egy 90 éves hölggyel találkoztam, mi biztosítunk majd számára bentlakásos ápolót. Az állapotát felmérő beszélgetés során elmondta, hogy szívesen olvasgat, böngészget az iPadjén. Elég idióta képet vághattam az információ hallatán, mert megkérdezte, tudom-e, mi az az iPad...

Érdekes ezekkel az idősekkel beszélgetni. Korábban volt egy másik, 94 esztendős hölgy, aki elmesélte, 4 évvel korábban elesett és eltörte a kulcscsontját. Teniszezés közben...

Taxomükke (UK) 2016.01.10. 22:03:56

"...nem fogom a telefont elovenni nyilvanos helyen, metron pl. Londonban mert nem akarom hogy megtamadjanak erte."
Ne haragudj, hogy megint a te mondandódba kötök bele, de néha furcsa számomra, amiket írsz... London valami nagyon veszélyes részén élhetsz. A londoni metrón nagyon sokan használják a mobiljukat... már ahol egyáltalán van térerő. Ők nem félnek attól hogy kirabolják őket?

Taxomükke (UK) 2016.01.10. 22:05:00

@Taxomükke (UK): @Mirjam2:
Bocs, Mirjam, az előbbit neked írtam.

Taxomükke (UK) 2016.01.10. 22:07:44

@Th's child: Én speciel pont decemberben a születésnapomra vettem egy karórát magamnak, méghozzá direkt olyat, ami csak az időt mutatja (ja, most nézem, a hanyadikát is), nem lehet benne 50 méterre merülni, és nincs rajta sem stopper, sem több időzóna. De pontos, és svejci. :)))

2016.01.10. 22:12:46

@Taxomükke (UK): Sokan hasznaljak, persze. En ovatos vagyok, mivel 45 kilo vagyok es tamadtak mar meg engem is, ismeroseimet is. Napkozben, zsufolt helyen lehet hogy nem problema, de kesobb, mikor kezd kihaltabb lenni, van eselye hogy megtamadnak pl. a telefonodert. Legtobbszor nem fognak, de nekem nem eri meg kockaztatni, inkabb megnezem az idot az oramon ami sokkal kenyelmesebb is. Egyebkent pl. az en egyik egyetemista evfolyamtarsam rush hour-ban ment haza a metron, a varosnak nem is rossz reszen eszak-nyugaton, es egy fiatal srac megragadta a laptopjat es megprobalta tole elvenni, o meg nem engedte es elkezdett vele verekedni, stb. Senki nem segitett neki, vegul a srac elfutott laptop nelkul, de szerencseje volt a baratnomnek mert komolyan megserulhetett volna. Sajnos elofordulnak ilyenek, persze nem mindennap. De en emiatt laptoppal sem jarok, kiveve ha a taskamban van es nem feltuno.

Herr Géza 2016.01.10. 22:27:10

Úgy kiemelte a poszter/ina ezt a Rolexet, mintha az valami non plus ultra lenne. (Rendben, gyerek kezén már a sokéves használt darab is az....)
Azért a svájci óraipar köszöni, jól van. Igen, volt náluk nagy válság a japán kvarcórák elterjedtével, de ahogy mondani szokás: a "férgese" elhullt, aki megmaradt, az meg már azt a kategóriát képviseli, amit majd csak a világvége pusztít el.
Ezek az órák már ékszerek, befektetések és státusszimbólumok. Csak mutatok egyet:
www.chrono24.de/patekphilippe/index-58.htm?sortorder=1&usedOrNew=new
Na ezeket soha nem fogja helyettesíteni semmiféle smart óra, telefon, meg egyéb ilyen kérészéletű gagyi vackok...
:))))

Herr Géza 2016.01.10. 22:29:51

@Taxomükke (UK): El bírom képzelni a szitut... :)))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.10. 22:59:44

@Th's child: nek,em sincs órám, pedig én is úgy várom az óra végét mindig, mint a diákok :-D de én még nem tanítottam olyan tanteremben, ahol ne lett volna a falon óra. egyébként idegesít minden bizbasz a csuklómon vagy az ujjaimon, a nyakláncot épp megszoktam végre, mire le kellett venni (gyerek rángatja).

Herr Géza 2016.01.10. 23:00:35

Egyébként én sem tudom elképzelni az életemet karóra nélkül. A telefont legtöbbször igen macerás előkotorni a zsebek egyikéből, a smart óra meg nekem egyelőre pont a semmire sem jó igazán kategória. Eccerű klasszikus minőségi karóra, semmi extrafunkció, amit az ilyen "tartsuk lenyomva az A gombot 5 mp-ig, majd nyomjuk meg a B gombot 6x röviden, végül a C-t háromszor hosszan" típusú manőverekkel lehet előcsalogatni. Mutassa az időt, de elég legyen épp csak rápillantani, ámen.

2016.01.10. 23:07:38

@Dragonlady (Bp, Hun): Na ebbol latszik hogy nem tanitottal pl. Szaudi Arabiaban :). Egyebkent van olyan terem ahol van a falon ora, de ez a legritkabb esetben mutatja a valodi idot (legalabbis azokon a helyeken ahol eddig dolgoztam). Pl. vizsga alatt direkt fel kellett masznunk egy asztalra a legutobbi osztalytermemben, leragasztani az orat, hogy ne zavarja ossze a diakokat a teves idovel. Van egy olyan szabaly, hogy vizsgak alatt a tanarnak 15 percenkent irnia kell a tablara, mennyi ido van meg vissza. Es telefont termeszetesen tilos hasznalni vizsga alatt a teremben (tanaroknak is), szoval ez eleve megoldhatatlan lenne karora nelkul. Illetve a hivatalos szobeli vizsgakhoz asztali 'ebresztoorat' kapott minden egyes vizsgaztato, hogy merni tudjak az idot.

A Tyne folyó déli partja 2016.01.10. 23:28:44

@adg: nekem azért praktikus, mert így látom az időt bicajozás közben :)
A kilométerórán ehhez képernyőt kell állítani.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.11. 07:33:57

@Mirjam2:
Igen, igazad van. A praktikus ok háttérbe szorult de van még aki azért hordja.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2016.01.11. 08:28:12

Hu nekem iszonyu visszas volt a ruhas poszt, kellemetlenul ereztem magam olvasas kozben... Sosem ertettem, mire jo ez a masok zsebeben-gardrobjaban turkalas. Mirjammal egyetertek, szerintem sem helyenvalo viselkedes es nem is tartom egeszsegesnek ezt a szintu utanajarast privat dolgokba. Raadasul szerintem a posztolo sajat magat alacsonyitja le ezzel a poszttal, ezt nem tudom jol megmagyarazni miert erzem igy...

2016.01.11. 08:31:12

A Rolex GMT Master azért lehet népszerű, mert egyszerre két időzóna idejét mutatja, a másodlagos időzónát ráadásul 24 órás számlapon. Gondolom nem kevés diák jött más kontinensről, így ha fel akarja hívni az otthoniakat, akkor bármikor egy pillantással megállapíthatja az ottani időt. A kék-piros (a gyűjtők körében Pepsiként emlegetett) lünettás variáns igazi vintage hangulatú darab, azt is el tudom képzelni, hogy van egy-két igazi vintage is a diákok kezén. Egy hatvanas évek elejéről származó bakelit lünettás szép állapotú darab ára ma már a csillagos eget veri (ilyen volt a Magnum P. I. sorozatban Thomas Magnumnak - csak akkoriban még a megfizethetően drága kategória volt).

London2009 2016.01.11. 10:54:14

Wow. Na ilyen tanart sem szeretnek, aki azt nezi, hogy mi van a gyereken. Azt meg foleg nem ertem, hogy milyen hirerteke van annak, hogy a gyerekek Ted Baker vagy Hugo Boss oltonyben jarnak. Ezt meg az atlag irodai dolgozo is megengedi maganak. Ezen miert kellene meglepodni egy elitiskolaban, ezt fel nem foghatom. Azt hiszem akkor a mi irodankban leesne az alla ha latna, hogy micsoda divatolas megy.

@Mirjam2: +1 Teljesen igazad van. Nagyon gaz ez a blog.

Pernilla 2016.01.11. 11:26:06

@London2009: a poszter nem tanar az iskolaban...

London2009 2016.01.11. 12:35:14

@Pernilla: hanemo micsoda? Remelem maximum szertaros.

Mikkamak 2016.01.11. 15:54:40

Egy pici toldalék: nem csak eredeti, újonnan megvásárolt Rolex vagy hamisítvány van. Rengeteg ékszerésznél, bizományi boltban (consignment store) kapható szinte bármilyen márkás óra használtan (pre-owned, mert az jobban hangzik, mint az, hogy used). Természetesen az eredeti ár töredékéért.

És ez egyébként bármilyen más márkás dologra is igaz (cipőre, ruhára, táskára, a sor folytatható).

Velemenyem szerint.... 2016.01.11. 15:54:51

Az elitiskola egyenruhája pont arról szól, hogy egy erős átlagot hozva tűnjenek ki az öltözködéssel. A cél pont a "fegyverkezsési verseny" elkerülése, és ezért az egyenruha egy mindenképpen pozitív hagyomány ebben a környezetben.

Itthon azt szokták meg, hogy az "Adios" vagy az "Adidads" márkákat választva olyan kínai ruhát kapunk amivel ki lehet tűnni a többi noname kínai utánzat mellett.

Ellenben jópár márkára igaz, hogy egy igazi bolti darab tartósabb is, amellett hogy jobb fazonnal bír. Csak ugyebár ki kell adni azt a felárat amit az eredeti márkás ruha megkövel. Szóval egy ilyen kötelező egyenruha bizony kitart egy darabig. Divatozni pedig nem igazán lehet ugyebár :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása