oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. november 28. 06:38,  A szerelem és a kivándorlás 121 komment

2015. november 28. 06:38 Határátkelő

A szerelem és a kivándorlás

Mi a helyzet akkor, amikor egy pár egyik fele úgy érzi, mindenképpen menne, kipróbálná magát külföldön, míg a másiknak nem akarózik útra kelni? Átvészelhet-e egy kapcsolat egy ilyen próbatételt, vagy ilyenkor kódolva van a szakítás? Egyebek mellett ezek a kérdések és egy személyes kapcsolat ihlette a mai posztot, ami igazi ritkaság a blog történetében, hiszen (és ilyen még tényleg nem volt) egy premiert láthattok: a Bolida zenekar határátkelésről, szerelemről szóló dala mutatkozik be ma itt. A mai poszt lényege tehát nem a szöveg (bár az megmagyarázza a dal keletkezésének a körülményeit), hanem a dal. Kaptam ígéretet a szerzőktől, hogy jönnek kommentelni, szóval lehet majd remélhetőleg velük is beszélgetni és megosztani a szerelem és határátkelés témakörében a személyes tapasztalatokat.

cim_39.jpg

„A mi generációnknak már nem nagy ügy külföldön élni vagy dolgozni. Csak lesi az ember a Facebookon a gimnáziumi osztálytársak és egyetemi szaktársak képeit Barcelonából, Londonból vagy épp New Yorkból.

Engem valahogy mégis elkerült a gondolat, hogy útnak induljak, ezer szállal kötődök ugyanis Magyarországhoz. Már az egyetem után biztos munkám volt, zenélni is itthon akartam. A Bolidát (a zenekart itt lehet követni) is elkezdtem Bálinttal, ez később még fontos lesz.

Volt egy komoly párkapcsolatom, ahol a lány már a kezdetektől vágyakozott a külföldi kalandra. Nekem tehát nem volt mehetnékem, ezért sokat civódtunk emiatt, de nem találtunk kompromisszumot.

Egyik nyáron három hónapot dolgozott az Egyesült Államokban, én pedig itthon maradtam. Nehezen éltem meg azt az időszakot, nála viszont olaj volt a tűzre. Miután hazajött, Erasmusra akart menni, ami ellen hevesen tiltakoztam. Friss volt még az előző, rossz élmény, de önző is voltam.

Akkor végül nem ment el, viszont ez a tüske végig benne maradt. A következő években sokszor felmerült, hogy csak miattam maradt itthon. Ahogy kezdett kihűlni a kapcsolatunk, ez egyre többször került elő, végül már nem is tiltakoztam.

Aztán kapott egy lehetőséget: kilenc hónap Londonban. Nem ezen múlt, hogy szakítottunk, de ez adta az utolsó lökést. Ő elindult az álmai után, én maradtam itthon az enyéimmel. A Terminál című dalunkat ezek az élmények inspirálták.

cikk_5.jpg

A Bolidát ketten alkotjuk és két különböző szemléletet hozunk a zenénkbe. Bálint korábban világzenét, jazzt és komolyzenét játszott, míg én különféle rock zenekarokban doboltam.

Mivel mindketten szeretjük az igényes elektronikus zenét, ezért adta magát, hogy ilyen irányba induljunk. Modern tánczenét játszunk, amelyben analóg szintetizátorokat és elektronikus alapokat ötvöztünk élő hangszerekkel.

A Terminálban így élőben szól a dob, valamint a kiddo-ból ismert Persely Tamás közreműködik énekesként.

Témája miatt a dal itt a Határátlépő blogon látható és hallható először.

Fogadjátok szeretettel!

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: zene premier Magyarország Bolida

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr108118958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DieNanny CH 2015.11.28. 06:47:48

Baj, hogy még sosem hallottam az együttesről?
De a dal tetszik.

A témához hozzászólni nem tudok, nem hagytam otthon szerelmet.
A szeretteink/barátaink "elvesztéséről" pedig már nagyon sokszor szó volt.

HardPötty 2015.11.28. 08:03:13

Bár a stílus nem az én stílusom, de befogadó típus vagyok. Hallgatható, de a szöveg jobban megfogott mint a zene, de ezt semmikép nem az együttesnek rónám fel, az én ízlésem ilyen. Azt hiszem az érzelmek művészi szinten való feldolgozása az emberiség egyik legnagyobb kincse.
A lányt... igen... hàt engedd el. Ilyenkor mindig abba is bele kell gondolni, hogy milyen lenne ha valaki te álmaid ellen is küzdene. Nehéz ez...
Köszönjük a premiert és további sok sok sikert kívánok. Ja! És úgy is jön mèg a megfelelő lány. ☺

nyuszigonosz 2015.11.28. 08:03:40

Unfortunately, this video is not available in your country because it cold contain music, for which we could not agree on conditions of use with GEMA

puhacica 2015.11.28. 08:06:09

meg kell varni, amig a tarsunk is menni akar. ugy nem lehet, hogy csak az en almomat valositjuk meg, annak ugyse lesz jo vege. es ha a masikban egyaltalan nincs hajlandosag a koltozesre, akkor el kell donteni, mi a fontosabb: a szerelmem, vagy a kulfoldi elet. ha az utobbi, akkor nem is baj, ha szetvalunk. ha az elobbi, akkor pedig nem szabad felhanytorgatni, hogy _miattad_ maradtunk.

ez a dal (elnezest a szerzoktol), szerintem nagyon rossz, de ez nem objektiv itelet, hanem az en zenei izlesembol fakado kritika. nekem mas tetszik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.28. 08:12:18

@puhacica:
Igen, azt hiszem te ennek a folyamatnak minden oldalát ismered.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.11.28. 08:43:11

17 voltam mikor megismertem a férjemet, ő már akkor világgá akart volna menni. Én meg úgy voltam vele hova a csudába menjek egy frissen megismert sráccal nyelvtudás és információ nélkül. Rendszeresen vitáztunk ezen én pedig mindig azzal zártam rövidre a dolgot hogy menj ha akarsz arra van az ajtó. Ő inkább kivárta míg tizenakárhány évvel később én is eljutottam oda hogy menni kell.

A dal sajnálom nem tetszik és bár a klipek nekem még a gyengébb nótákat is elfogadhatóbbá teszik...ez nem az a klip. Ettől még köszönet a bemutatóért, de akkor sem az én műfajom.

©________ 2015.11.28. 08:45:10

@puhacica: hát ugye ez az a helyzet, amiből az istennek se lehet win-wint kihozni, habár az elgondolkodtató, hogy miért a maradjunk oldal az erősebb (azon túl, hogy azért nem kell tenni semmit), miért a menni akarónak kell kompromisszumot kötnie.

DieNanny CH 2015.11.28. 09:01:27

@Praliné.:

Jé, erre még nem gondoltam.
Bár, talán azért, mert ha te ki akarsz menni, párod nem, akkor mégiscsak nehezebb megszervezni, hogy elkábítod, kicsempészed, ott fogságban tartod és az adott ország cukros-mázas oldaláról készített videókat nézetsz vele napi 24 órában fél évig - vagy ameddig kell...

Maradni emiatt könnyebb...

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.28. 09:02:12

Elhagyni a szerelmedet anyagi okból = valójában nem is a szerelmed, azaz semmi gond elhagyni őt, hiszen miért ne hagyná el azt az ember, akit nem szeret.

adg 2015.11.28. 09:15:54

@Praliné.: nalunk a maradni akaro kotott nagyon nagy kompromisszumot.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.11.28. 09:49:20

@ChristineK: Az én férjem is olyan, hogy már egész kiskorában azt mondta, hogy ő olyan akar lenni, mint Henry Kissinger, mert ő olyan sokat utazik. :) Aztán volt olyan gondolata is, hogy ő Kiribatin akar élni. Azért abban nem voltam annyira partner. És most itt vagyunk. :)
Szerintem, nincs olyan, hogy mindkét fél ugyanannyira akar valamit. Az egyik mindig többet enged.

puhacica 2015.11.28. 12:07:27

@diggerdriver: de nekem ezzel is nagyon nagy szerencsem volt, mert az uramnak viszonylag hamar "megjott az esze". most meg mar ott tartunk, hogy o keri szamon, hogy miert nem hamarabb jottunk. :D

@Praliné.: szerintem azert, mert az elso randin ritkan esik szo arrol, hogy kulfoldre akarunk koltozni, es a legtobb embernek az az alapveto opcio, hogy otthon van es eszebe se jut, hogy ezen valtoztatnia kellene, foleg nem onszantabol, foleg, ha kialakitott egy eletvitelt, amit jonak, megszokottnak talal. hat nekunk az elso kulfoldi nyaralasunk is harc volt, marmint hogy odaig eljussunk, mert jo nekunk a Balaton is. ami igaz, csak ugye annyi minden mas is van azon kivul. de innen szep "nyerni". :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.28. 12:30:50

Gyerek alszik nem tudom meghallgatni a számot most. Viszont pasimiatt eén többet nem hataratkelek, visszakelek v maradok, remélem. ...

Muscari 2015.11.28. 13:04:13

@Praliné.: hát igen, ez nagyon nehéz. Szerencsére nálunk egyetértés volt, bár most, hogy visszagondolok, a férjem már jóval hamarabb, több évvel korábban felvetette az ötletet. Az én oldalamon azonban a válás és a gyerekek miatt még zűrös volt a helyzet, meg kellett várni, hogy letisztuljon.
Ezt ő meg is értette, sőt közben az uticél is változott, mert eredetileg Németország lett volna. Mivel azonban közben mindketten elkezdtünk angolul tanulni, kézenfekvő volt, hogy ide jövünk.

Muscari 2015.11.28. 13:06:40

Köszönjük szépen a klipet, igazán megtisztelő, hogy mi láthattuk először. A barátnőt meg sajnálom, de van, amikor jobb elengedni. Jön majd más, talán még jobb is lesz :-)

Muscari 2015.11.28. 13:11:08

@adg: azért remélem jól érzi már magát. A ti helyzetetek azért speciális, mert otthon szinte lehetetlen lett volna újrakezdeni, jól emlékszem? Itt nem csak az ember vágyai játszanak, hanem a kényszer is.

BTW te emlékszel egy Hothead nevű kommentelőre? Ők is Ausztráliában éltek, de már jó régen eltűnt innen.

2015.11.28. 13:41:10

Ez a baj a mai fiatalokkal, ezek a szakallas gyerekek mar nem is drogoznak, vagy amit meg igen, az meg rossz minosegu, felhigitott, legalis fos. Nincsen is mar rakenroll se, csak "igenyes modern elektronikus tanczene", ami alatt meg ilyen EU-konform wubwubzugast kell erteni. Ez amugy letezo mufaj de a hatterhatalom eredetileg csak fel vagy egy perc hosszusagura szanta, hogy eljenek vele, es csak enekles nelkul, ugyanis ezt ok csakis es kizarolag autoreklamokhoz talaltak ki, hogy legyen, peldaul amikor megy a japan hibrid auto vezetes nelkul ejszaka a belvarosban, a felhokarcolokrol pedig ennek a wubwubnak a ritmusara esnek le tetrisz-alakban a fenyek amerre jar az auto, vagy valami ilyesmi, de sajnos ezzel csak egy nemjapan nemhibrid autot lehetne eladni, ami nehezen indithato auto amiben a negyedik kerek is extranak szamit es mar egy 15%-os lejton felfele is kohogni kezd.

Termeszetesen gondolom azert ennek is van celkozonsege, ami ellen semmi kifogasom, ok biztosan ertik, hogy miert rimel a terminal arra, hogy szublimal. En nem.

Mindazonaltal nem lehet konnyu kreativ alkotonak es szakallas gyerekeknek lenni, sehol, hat meg az igenyesmodernelekronikustanczene szcenaban, ugyhogy termeszetesen minden jo szandekkal sok sikert kivanok.

(En egyszer ezt meg csostul vissza fogom kapni amit itt muvelek :(( Erzem.)

Bolida 2015.11.28. 13:53:06

@nyuszigonosz: Sajnos mi is észleltük, hogy pl. Németországból nem lehet elérni a videót. Dolgozunk a hiba elhárításán. :)

Bolida 2015.11.28. 13:53:06

Köszönjük a visszajelzéseket! Érdekes latni, hogy más is küzdött hasonlóval és a megoldásokat is figyelmesen olvassuk :) Ha van kérdésétek, bátran tegyétek fel!

2015.11.28. 14:05:42

Sracok, kellemes a dal, ugyes. az enekben nekem baromira hianyzott a dinamika mondjuk,ami 2:28 tol mar ott van, kicsit musicales addig sztem, meg a zenei es az enek hangsav mintha picit elvalna. Tobb 'kakaot' bele ha mar az egyikotok rock dobos. :) amugy tok jo a refren dudolgathatos LIKE:) mondjuk meg fiatalok vagytok, de ha vilagzeneben jartasak vagytok akkor gondolom Cserepes Karoly Kivandorlas c albumat vagjatok. Tele van zseni zenei gegekkel. '89es Hungaroton bakelit joval a deep forest elott ;)all the best!

©________ 2015.11.28. 14:07:05

@puhacica: az elsőn? akkor tényleg nem.
de nem kellett sok hozzá, hogy felvessem NZ-ot:DDD azóta abból adtam lefelé

@adg: gondolom, most szenved, mint a kutya...

Muscari 2015.11.28. 14:14:23

@mojyo: dehogy. A legrosszabb, ami itt veled történt, hogy porfogógyártónak neveztek :-)

BTW készülsz a karácsonyra?

2015.11.28. 14:19:35

@mojyo: lol ez most komoly? Mar a kabszer sem a regi?? :D amugy nem olyan ukeletu ez az elektronikus tanczene hogy csak szakallas gyerekek nyomathatjak:) '70 es evek brit elektronikus/szintipop megvan? Mindenki az o kabatjukbol bujt elo...

DieNanny CH 2015.11.28. 14:27:01

@Bolida:

Svájcban el lehet érni. (Már, ha kell a lista a helyekről...)

2015.11.28. 14:44:11

@Muscari: Igen, keszulok, vettem mar egy csomo dolgot.... magamnak :D Na de nem, tenyleg elkezdtem masoknak is, es Budapesten leszek de a fium nem jon az iden, ami szomorusag. Ez mar meg lett igy szervezve, mostmar csak azon izgulok, hogy vissza is tudjak jonni utana es ne legyen terrortamadas, hatarzar, stb. De ilyenek csak sotetedes utan jutnak az eszembe, amugy varom azert :D No es ti?

@Mrs Rumcajsz CA: A szintipop lehet, hogy regi talalmany, de a laptopwubwub nem letezett, az csak a laptopokkal egyutt jelent meg, nagyjabol sajnos pont akkor, amikor eltuntek a rendes kabszerek, legalabbis ez az en elmeletem. :D

Amugy ezt csak a fiuknak mondom, hogy en csak egy botfulu szociopata vagyok akinek nem kell adni a velemenyere, es tenyleg kivantam azt a sok sikert. :D

Hari Seldon 2 2015.11.28. 14:54:17

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Nálunk sem volt soha egy pillanatra sem kérdés, a költözés egyikünknél sem, így nem tudok ehhez az érzéshez szólni. Meg hát mi eléggé racionális alkatok vagyunk, nem szeretünk "érzelgősködni". Terv. - Variációk kidolgozása. - Végrehajtás. - Visszacsatolás.

Bolida 2015.11.28. 15:08:55

@nyuszigonosz: kiderült, hogy Németországban jogi okokból nem elérhetö a video, de minden más országban igen. Elnézést a kellemetlenségért.

Bolida 2015.11.28. 15:11:52

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: köszönjük az információt :) kiderült, hogy szerencsére csak németországból nem elérhetö a video.

Bolida 2015.11.28. 15:24:22

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: köszönjük az információt :) kiderült, hogy szerencsére csak németországból nem elérhetö a video.

Bolida 2015.11.28. 15:32:04

@Mrs Rumcajsz CA: orolunk, hogy tetszik es a meglatasaidat nagyon koszonjuk, igyekszunk beepiteni a kovetkezo dalba. A Kivandorlast ismerjuk, viszont ezer eve nem hallottuk, nem is kapcsoltuk ossze eddig a mi dalunkkal. Koszi a tippet, elokeressuk es ujrahallgatjuk :)

adg 2015.11.28. 15:37:59

@Muscari: legalabbis jobban erzi magat. Nem mondanam, hogy lehetetlen lett volna otthon ujrakezdeni, de sokkal nehezebb. Meg ha ketten lettunk volna, akkor megoldjuk, de hatan azert mas. Mem vagyunk mar husz evesek. Nem mondom, azert ebben a koltozesben is volt egy apro kis kockazat, de nagy szerencsenk volt az elejen.
Nem ismerem ezt a hothead fellat, sosem hallottam rola. Szerintem nem a mi utcankban lakik. :) Nem mintha barkit ismernek az utcaban igy ket het utan. :)

@Praliné.: ne irigyeld azert. Ha tudtam volna, min fog keresztulmenni, nem biztos, hogy belevagunk. Hogy mi a tokomet csinaltunk volna helyette, azt nem tudom mondjuk. Egyertelmuen o a vesztese az egesznek, es ha tisztan erzelmi oldalrol neznenk, mar otthon lennek regen. De o is latja, hogy a gyerekek nagyon jol erzik magukat, en is, talan anyagilag is jobb. Meg most akkor mi lenne, ha hazakoltoznenk? Szoval racionalisan nezve egyertelmu a valasz. Csak az embernek van nem racionalis oldala is.

puhacica 2015.11.28. 15:44:08

@Praliné.: ez a mi kompromisszumunk, NZ helyett Europa. :)

Bolida 2015.11.28. 15:51:26

@Mrs Rumcajsz CA: egyetertunk, az elektronikus zenenek is megvannak a tradicioi, mi is erre epitkezunk. Nagyon szeretjuk a vintage hangzasokat, a Terminalban 70-es, 80-as evekben gyartott analog szintetizatorokat hasznalunk, kulonlegesebb szamunkra a hangjuk, mint a digitalisake.

Bolida 2015.11.28. 16:03:41

@mojyo: örülünk, hogy ilyen hatalmas kreatív energiát szabadítottunk fel benned. Es koszonjuk a tippet, megkeresunk egy nemjapan autogyartot :)

Bolida 2015.11.28. 16:09:11

@mojyo: a laptopwubwubot sajnos nem ismerjuk, a Terminalban 70-es, 80-as evekben gyartott analog szintetizatorok szolnak, de nyitottak vagyunk az ujdonsagokra, ha kuldesz egy peldat!

©________ 2015.11.28. 16:09:49

@puhacica: :)

@adg: nem irigylem (vagyis nem úgy;)), inkább arra gondoltam, hogy ha nehéz is volt, most úgy látja, hogy jó döntés? vagy még el kell telni egy kis időnek, amíg átbillen a mérleg, és nyugodt szívvel tudja mondani, hogy igen, megérte?

Bolida 2015.11.28. 16:11:09

@Muscari: koszi, orulunk, ha nehany kellemes percet okoztunk vele :)

Bolida 2015.11.28. 16:13:06

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: orulunk, hogy tetszik a dal, ezek a visszajelzesek sokat jelentenek es remeljuk, hogy hamarosan egyre gyakrabban fogsz hallani rolunk :)

Bolida 2015.11.28. 16:14:25

@HardPötty: koszonjuk a biztatast es a tanacsot :)

2015.11.28. 16:19:33

@Bolida: Akkor jo, amugy nincs is bajom a reklamwubwubbal, Flume, Pluxus, Totally Enormous Extinct Dinosaurs, stb, ezek japan kocsik nelkul is megalljak a helyuket, gondolom ok a peldakepek, nektek akkor miert ne sikerulne. TV, tablet, mobiltelefon, mosogepgyartokat is keressetek meg, amugy meggyozodesem, hogy reklammal tobbet lehet keresni, mint albummal (nem ertek hozza persze), ugyhogy hajra :D

2015.11.28. 16:25:08

@Praliné.: Sajnos nem mindig 'billen at a merleg', tapasztalatbol tudom hogy keves nehezebb dolog van annal az eletben mint amikor olyan orszagban kell elnie valakinek ahol nem szeretne. Es hiaba van ott tobb penz, hiaba egy 'meno' orszag ahol sokan masok szeretnenek elni, ha az illeto nem szereti, nagy kinszenvedes lehet es sajnos semmi biztositek nincs hogy kesobb meg fogja szeretni. Ez az egyen szempontjabol sajnos nem eri meg, bar a csalad szempontjabol lehet hogy igen.

Muscari 2015.11.28. 16:55:03

@mojyo: mi is, mi itthon leszunk. Remenykedjel, hatha Magyarorszagon feher lesz a karacsony az iden!

33621 2015.11.28. 17:39:20

@Muscari: www.idokep.hu/idokep_old
itt nézd meg a mostani Magyar időjárást, éppen havazik egy pár helyen

blackhairlady 2015.11.28. 18:08:39

@Muscari: Milyen volt otthon? Jol sikerult az elokaracsony?:)

Banoss Dorina 2015.11.28. 18:46:35

Ez most egy poszt vagy az együttes reklámja?

Shanarey 2015.11.28. 19:02:30

Ez a poszt, majdnem poszt, ám ez szimpla reklám.
Értem én, itt a tél, és vele az "uborkaszezon" sebaj.
A zene, nem tetszik, de persze nem vagyunk egyformák.
Részemről annyit hogy a zene túl volt spilázva, az ének pedig legyen ének. nem suttogó propaganda.

Ez a fajta túlhúzott zene jó volt amikor az Omega adta elő a 70 es évek elején, de ma már ez nem az igazi.

S hogy mire is gondolok:

www.youtube.com/watch?v=t4jlBWHk4UA

@Banoss Dorina:

A kérdés jó.

tanato 2015.11.28. 19:33:24

@Muscari: de sokan eltűntek innen,pedig jó volna tudni mi van velük jelenleg Hothead különösen kedves kommentelő volt.

Shanarey 2015.11.28. 19:40:39

@tanato:

Sokan eltűntek innen, de ennek is megvan a maga oka.
Valaki azért lép le mert megunta, valaki azért mert kezdett kiderülni a "Münchausen" üzemmód, mások azért mert megsértődtek, avagy kitiltották őket. A legutolsó kategória, aki éli a maga életét az általa választott országban, és már nem igényli az itt létező kommunikációt.

Shanarey 2015.11.28. 19:44:00

Egy kis érdekesség Magyarországról, amely mint tudjuk nagyon jól működik.

index.hu/belfold/2015/11/24/szegedi_katyu_csinald_magad/

SzZoole 2015.11.28. 19:45:53

@Shanarey: "Münchausen", ez jo:)))teny,hogy 1-2 embertol Hary János csak tanulhatna:)))

2015.11.28. 19:49:42

@Shanarey: Aki idejár, arról köztudott, hogy nem tudott beilleszkedni az adott országban, nincsenek barátai, hétvégente pedig a falat kaparja, mert a kutya sem szól hozzá. :(

Shanarey 2015.11.28. 19:55:22

@Zoole[uk]:

Én csak vigyorogni szoktam amikor efféle próbálkozások vannak, s amikor jön a "tetemre hívás" akkor télakolnak.

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Kihagytad a lényeget, nem beszéli a választott ország nyelvét.
:-)

2015.11.28. 19:56:11

@Shanarey: Mosogatáshoz nem is kell anyanyelvi szint. :-)

2015.11.28. 19:56:51

@Zoole[uk]: Nem tudom, nekem is csak mondták.

SzZoole 2015.11.28. 20:00:08

@Shanarey: "amikor jön a "tetemre hívás" akkor télakolnak."
Ezt nem ertem.

Shanarey 2015.11.28. 20:03:59

@Zoole[uk]:

Lelécel, lelép, köddé válik, i tak dase.
Régi olvasmányaimban előfordult, és megmaradt az igen nagy fejemben.
Ha érdekel más efféle szó:

mnytud.arts.klte.hu/szleng/hallgato/szabo_e2.htm

SzZoole 2015.11.28. 20:11:04

@Shanarey: nem rossz,felfedezni veltem benne a romanyelvet Es borton szlenget:)))

Shanarey 2015.11.28. 20:19:06

@Zoole[uk]:

Ez konkrétan börtön szótár.
:-)

SzZoole 2015.11.28. 20:22:23

@Shanarey: akkor ezert volt olyan ismeros

tanato 2015.11.28. 20:28:42

@Shanarey: Ez mind igaz de azért én nagyon kíváncsi volnék a jelenlegi állapotukra.

montroyal ( CAN qc) 2015.11.28. 22:01:05

@maxval bircaman BircaHang Média: hiszen miért ne hagyná el azt az ember, akit nem szeret.

tudod hanyan nem szeretik egymast es megse hagyjak el egymast ... foleg amikor kinottunk a tiniszerelembol a regenyekbol, filmekbol felnotten tudatosan valasztjuk, akit akarunk es tudjuk kit nem akarunk .. semmi koze a szerelemhez , egyszeru erdekegyeztetes... es ha tenyleg bejon, amit akarunk meg szerelmesek is lehetunk ( mert megfelel a sok-sok elvarasunknak ) de ha nem akkor sem hagyjuk el .. pedig ez messze nem szeretet ,szerelem

Muscari 2015.11.28. 22:04:33

@Signora con i capelli neri: igen, jol, koszi. Sokat mentunk, jol elfaradtunk. Lett uj szemuvegunk es a fogorvos sem unatkoott. Ez mar csak igy megy :-)

montroyal ( CAN qc) 2015.11.28. 22:05:41

@VPBA: Az egyik mindig többet enged.

compromis az egyik akar valamit a masik enged ... mindketten ugyanolyan aranyban vesznek reszt benne .. amennyit az egyik akar a masik annyit enged ...

Muscari 2015.11.28. 22:06:02

@tanato: igen, nezd csak meg az akkori kommenteket. de hat ez egy ilyen dolog, semmi sem allando.

Muscari 2015.11.28. 22:09:20

Van valakinek kozvetlen kapcsolata Bredpitt Monival? kuldtem neki privat uzit, de meg nem reagalt. fontos lenne, hogy megnezze, ha valaki tud, szoljon neki, legyszi.

SzZoole 2015.11.28. 22:10:28

@diggerdriver: aranyos:)))
Judit koszoni szepen:)))
Mi van veled nagyon elsz,nincs otthon a macska Es cincog az eger:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.28. 22:12:01

@Zoole[uk]:
Jövő héten szombaton este mit csinálsz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.28. 22:15:45

@Zoole[uk]:
Akkor átmegyek és megduglak...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.28. 22:23:20

@mojyo: wazzzz ezekután pláne meg szeretném hallgatni a zenét, de a gyerek már megint alszik, a füllhallgatóm eltűnt valamikor nyáron, a konyhába meg nem ér el a wifi, és különben is ott nagyon hideg van. (esett ma a hó és egészen szépen meg is maradt eddig.)

SzZoole 2015.11.28. 22:25:06

@diggerdriver: talaltam egy biciklinadragos kepet a pedo. baratodrol:)))

kepkezelo.com/images/u7uy87i6aume600pc6ro.jpeg

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.28. 22:28:18

@Zoole[uk]:
Jóóóóó:))))))))))))))))))))))

Jövő szombaton összejöhetnénk egy röhögésre mint múltkor.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.28. 22:44:42

@Zoole[uk]:
Ok. Jövő szombat. Addig még pontosítunk.
A lányod panaszkodott hogy kifogásoltad a barátját......

kepkezelo.com/images/65q4g079ognx0lyn595c.jpg

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

©________ 2015.11.28. 22:54:34

@33621:
Most EZ hogy jon ide????

SzZoole 2015.11.28. 23:02:21

@Praliné.: nem Brit,csak ven pedofil ebben csabit:)))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.11.28. 23:17:52

Soha nem mennék a feleségem nélkül sehova, és ő sem menne nélkülem. Szerintünk ez a normális. Van, aki szerint nem?

SzZoole 2015.11.28. 23:24:42

@Praliné.: akkor legyen szatír,lényegtelen,úgyis tudod mire gondolok:)))

©________ 2015.11.28. 23:49:45

@Zoole[uk]: persze, csak turaztatlak:-):-):-)
Kepeket dicsekvesbol kuldte neked?
Nofilter, mi?:-):-):-):-)

©________ 2015.11.28. 23:52:29

@A nagy kékség:

En peldaul neha csukott ajtonal ulok wcre

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.29. 01:20:41

@Praliné.:
Bazmeeeeeeeg...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

adg 2015.11.29. 02:08:33

@Muscari: a cime ismeros, majd elolvasom kesobb. Nem emlekszem a kommentjeire, lehet, hogy meg elottem lelepett.

@Praliné.: azt latja, hogy a dontes sok szempotbol helyes volt, ez nem vitas. Ezert igyekszik tultenni magat a lelki nehezsegeken, ami nem egyszeru sokszor. De alakul azert. Ennel sokkal melyebben nem nagyon merulnek itt bele. @Mirjam2: eleg jol megfogalmazta. Nalunk nem annyira az orszaggal van baj, csak azon csattan. Ugyanez lenne barhol mashol, mert a problema lenyege ugyanugy meglenne izlandon vagy peruban, mongoliaban vagy atlantiszon. A megszokott dolgok, emberek tavol vannak, es minden maskepp mukodik legalabb egy kicsit. Mivel a nyelv meg nem megy azertolyan magas szinten, hiaba bolgogul vele, azert neha csak van egy olyan erzese, hogy nem tudja kontrollalni az esemenyeket maga korul. Es ez teny, valoban szar erzes. Alaposan odavag az onertekelesnek. Nekem is rosszul esik, ha kicsuszik a labam alol a talaj, pedig en jobban ertem az esemenyeket korulottem. Csak en fel perc alatt tulteszem magam az ilyeneken. Ez a resze, ami folyamatosan javul, de a baratok, rokonok nem lesznek kozelebb. Uj baratok meg mar nem lesznek, oregek vagyunk ahhoz, meg itt megint visszajon a nyelv, sosem leszunk kepesek kello arnyaltsaggal kifejezni magunkat, ha tobbre vagyunk mint olyan baratokra, akikkel megeszunk par sort a barbi mellett. Arrol nem is beszelve, hogy nem alakulnak ki mely baratsagok mar igy negyven utan.

Na mindegy, alakul majd. Gyerekeknek egyszerubb sokkal, ez segit nekunk is atlandulni a hullamokon. Ossze tudjuk hasonlitani azzal, ahogy otthon elnenk most valoszinuleg.
Es tegnap vettunk egy lada mangot, az mindenre megoldas. :)

©________ 2015.11.29. 08:52:15

@adg: köszönöm, h elmondtad.

2015.11.29. 09:20:00

@adg: Látod adg. Mondtam én, hogy mindenki boldogtalan, aki elhagyja Mo.-t. :(

DieNanny CH 2015.11.29. 09:53:05

@Praliné.:

Szegény párod! Akkor jó szűk lehet a hely közted és az ajtó között!
Szerintem maradjon nyitva...
:-)))

SzZoole 2015.11.29. 10:18:21

@Praliné.: "En peldaul neha csukott ajtonal ulok wcre"
Sot,hogy ne hianyoz neki egy uzenetett kuldesz neki;Draga kedvesem,az arcom kerek a szemem ragyog,ha keresnel xarni vagyok.:)))

2015.11.29. 12:18:18

"Átvészelhet-e egy kapcsolat egy ilyen próbatételt, vagy ilyenkor kódolva van a szakítás?"

Szerintem kódolva van a szakítás. Jópár ismerősömnél néztem végig a cikkben foglaltakhoz hasonló szitut. Kivétel nélkül mind szakítással végződött, pedig komoly kapcsolatokról volt szó. Egy üdítő pozitív kivétel volt, itt viszont a párok együtt mozogtak. Kitalálták, hogy kipróbálják magukat angliában, aztán kb 1, 1,5 év után hazatértek mert nem jött be. (nem mosogatni mentek ki, rendes szakmai munkát kaptak kint). Szerintem ehhez kell egyfajta beállítás, hogy az ember külföldön legyen képes élni, dolgozni, és jövőt tervezni, de nem mindenki képes rá.

ropile 2015.11.29. 13:00:14

A zene akar jó is lehet, de nekem az ilyenhez valami erősebb énekhang kell; vagy csak szeretem a Ligeti György ős dalokat...

Köldök_szösz 2015.11.29. 15:51:59

ez egy tipikus esete a "szar ügy" -nek

blackhairlady 2015.11.29. 17:50:30

@Muscari: Akkor osszekotottetek a kellemest a hasznossal:)

adg 2015.11.30. 02:58:52

@Dragonlady (Bp, Hun): annyira azert nem veszes, ez nem egy allando allapot szerencsere. Ugy neha elotor, aztan elmulik. Elmulhatna mar veglegesen is mondjuk. :)

adg 2015.11.30. 03:31:22

@Muscari: elolvastam a posztot, koszi. Milyen erdekes, pont aznap jelent meg, amikor elhagytuk az orszagot. Es pont brisbanebe mentunk mi is, bar csak ket hetre.

Kapitány_1 2015.11.30. 07:27:43

Indiából nézem, működik a zene, de nem vot nagy élmény, bocs. Kicsit avittos, A cikk erősen reklámizű, kár érte, lehetett volna normális bejegyzés a témában a szokásos nivón.

Auralianus 2015.12.02. 16:26:49

@Jankove:

Szerintem a tavolsag sosem kivalto oka a szakitasnak, csak katalizator. Ugyanugy, ahogy egy "harmadik fel" sem vethet veget egy kapcsolatnak, csupan mindenki szamara egyertelmuve teszi, hogy mar vege.

A leiras alapjan olyan alapveto ellentet volt Bolida es a parja kozott, hogy ertelmetlen lett volna - addigi formajaban - folytatni a kapcsolatot. De ezt maga a szerzo is belatta, ha konkretan nem is irta le.

Az alapveto problemat - nincs uj a nap alatt - ott latom, hgoy aki nincs tisztaban sajat magaval, az nem kepes egyertelmu elvarasokat emgfogalmazni a partnerevel kapcsolatosan (sem) igy a kapcsolatai proba-szerencse alapon mukodnek.. vagy sem.. amikor ez a szisztema keveredik az onamitassal, onzessel es a maganytol valo felelemmel, abbol kerekedik a drama :)

Ismerd meg onmagad, tud meg mire van (mire nincs) szukseged es ez alapjan valassz part.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása