Előre szólok, hogy sajátos stílusú poszt lesz a mai, szerzője, Gábor úgy fogalmazott, hogy részben a saját motiválására is írta. Én pedig kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá – szerintem érdemes végigolvasni. (A képekért ezúton is jár a köszönet.)

„Nekiesünk, mint bolond tehén az anyjának a külföldi élettel kapcsolatosan. Rendben, néha nem egyszerű reálisan gondolkodni. Az alap, hogy el kell fogadnunk, ha valaki külföldre költözik, de azt is meg kell érteni, ha valaki otthon marad. Ezen az alapproblémán próbáljunk meg nem fennakadni. Köszi.

Nézzük, hogy van-e esélyünk külföldön boldogulni - a saját véleményem, életem és gondolataimon keresztül (egyetérteni nem kell, sőt).

A nagy átlag nem szakmai tudással, és szakmai angoltudással érkezik az Egyesült Királyságba. Nem kell nekik beinteni, beszólni, mint ahogyan fent írtam az Ő döntésük. Elfogadjuk!

Az alap kinti élethelyzetet nehéz lesz megszokni. Gondoljunk csak bele, hogy az otthoni - még ha szegényes is, de tágas - élettérből beköltözünk egy szobába - lyukba, amit itt mondjuk single szobának hívnak.

Jobb esetben egyedül, rosszabb esetben egy idegent kell „szagolni”, elviselni, és alkalmazkodni hozzá. Felnőttként. És, ha kiszabadulnánk a lyukból, akkor az ajtón túl másik 3-4-5-6 ember van még a házban, így tuti valakibe mindig belefutunk. Szóval, így él a magyar többség Angliában.

De ezt próbáljuk felejteni - sörrel, bulikkal, éjszakai csevegésekkel - munkáról, pénzről, főnökről, ex-főbérlőről. Minden este, újra és újra. A témák ritkán, a napszakok sűrűn változnak. De, fogadjuk ezt is el, hiszen jól keresünk.

Tényleg jól keresünk?

Ja, az itteni minimálbért, amelyből ha megvan a napi 8 órád - és nem szívatnak, napi 4-5-6 órákkal, főállású szerződéssel, akkor nettóban megvan a 850-900 fontod. Ha lehúzol pár plusz órát, és a főnököd el is számolja neked, akkor 1000-1200 is meg lehet egy hónapban. 

Hű, az már jónak számít - leginkább egy Facebook-üzenetben, egy otthoni havernek, aki bruttó 100-ért nyomja. Sajnos, ha az embernek van munkája, akkor könnyen „beragadhat” az élete.

Hogy ragad be? Évente emelhetik a bért - az angol kormány jóvoltából, néhány 10 pennyvel évente. Többet sok cég nem is akar ezzel foglalkozni, ők a kötelezővel letudják az emelést. De, azért a cégek 50 Pennyt 1 Fontot azért emelnek évente. Vagyis egy év elteltével, már 7,5-8 Fontot is kereshetsz.

Hű, majd 3000 forint egy órára, ami igazán jól hangzik. El lehet belőle lenni, de nagy terveket ne készítsünk. Sorry, ez a valóság. Ha esetlegesen eszünkbe jut a váltás, akkor lehet, hogy újra minimálbérről indulunk, szóval akár hónapokat, éveket kell várni, mire újra „jól” keresünk. Sokan ezért ragadnak be egy helyre, ahol a munkát tekintve - mert ezek senkinek sem az álommunkahelyei - úgy is váltás lesz a vége.

Egyszerűen besokallunk. Persze ezt is lehetne kezelni, ha nem vernénk annyira a fogunkhoz a megkeresett garast. A legtöbbünk már ott rontja el, hogy megutálja az utazást. Okés, Londonban lehet annyit utazni, mint ha Kecskemétről lemennénk Kiskunfélegyházára, de akkor azt legalább ne busszal tegyük meg.

A nagy többség - heti 10-20 fontot spórolva, inkább buszozik, nehogy metróval vagy vonattal emberi időt utazzon. Emberek napi 3-4 órát is buszon töltenek. Gratula nekik, mert biztosan azt a 10 fontot, vagy legyen kicsit több - félreteszik. Ha igen, akkor sorry. Gyűlöljük az utazást.

OK, a nagy piros busz emeletén, az eldobott csirkecomb csont nem hívogató, de azért van egyfajta feelingje (a busznak). Persze ez a londoni „valódi élet” buszaira jellemző, nem a turisták által ismert „kirakat” világra. Az is szép, de az élet itt nem erről szól. Arról csak néhány nap, vagy hét szól, amíg az ember eltölt egy kis időt Londonban.

A pénz ára

Ha már kényelmesen érezzük magunkat a szobában, változatos kommunikációt folytattunk a lakótársakkal - szobatárssal, és utaztunk napi 3 órát, akkor jöhet a Skype az otthoniakkal, hogy milyen jó is az Egyesült Királyság.

Persze az igazi „oldalt” kevesen látják, hogy az itt megkeresett pénznek „ára” van. Ha ezt nem tudjuk jól „megfizetni”, akkor előbb utóbb, de fel fogjuk adni. Vagy megbolondulunk, mert legbelül érezzük, hogy nem fogunk előrébb jutni - és remélem, hogy mindenki van annyira őszinte önmagához, hogy ez ügyben nem hazudik. Mert ez esetben a környezet fogja látni, hogy valami nem okés, és akkor gáz van.

A „jól megfizetni” a helyes kontrollt jelenti. Ha felveszünk egy taposómalom életmódot, akkor szarhatunk az egészbe, már elnézést. Ha már valaki így érzi, akkor vegye ma meg a repjegyet haza, a RyanAir, WizzAir (vigyázat, itt újabb bőrönd - poggyász szabályzat van) biztosan olcsó 2-3 hétre előre. Ennyi az átlag felmondási idő.

Szóval a munka, utazás, alvás, munka, utazás és alvás nem biztosan a jó irány. Holott, a Kontroll a megkeresett fizetéshez képest nem drága, csak egy kicsit gondolkodni kellene.

Mi lehet egy kontroll pont az életünkben?

Ha már van egy csomó szar dolog, akkor keressünk jó dolgokat. Például próbáljuk megismeri az országot, vagy legalább a várost ahol élünk. Ha Wikipédiára van szükségünk, hogy megfejtsük, mint jelent az a szó, hogy Múzeum, vagy nem tudjuk, hogy ki az a II. Erzsébet, attól még sétálhatunk egyet. Nincs, ezzel semmi gond.

Vagy fényképezhetünk mókust, amit fel lehet tölteni a Facebookra, és biztosan kapsz pár lájkot, hogy mókusos helyen élsz. Máris, egy pont, és kimozdultál, és ingyen is volt, mert a buszbérletedet használtad.

Ha véletlenül múzeumba mész, színházba, vagy belépős helyre, ne vigyél haza tájékoztató brossurát, a belépőjegyet hazafelé dobd ki, mert ciki otthon magyarázkodni, hogy téged érdekel a világ, ahol élsz.

Persze nem egyszerű, ha az ember össze-vissza dolgozik, de néha már az is segít, ha egy szabadnapon kimozdulunk, hiszen az agyunkat ki kell kapcsolni. És, ha azt hisszük, hogy ehhez elég délig aludni, majd mosni, főzni és készülni a másnapra, akkor sajnos csalódni fogunk. Persze könnyebb, ha az embernek két szabadnapja van, de ezek a dolgok is elsőnek az agyban dőlnek el.

Felejtsük el a hétköznapi életünket

Ha hajlandóak vagyunk a 800-900 fontból 10-12 fontot áldozni, a kikapcsolódásra, akkor Londonból 1 - 1,5 órára több tengerpartra is eljuthatunk. És igen, ez retúrjegy. Ennyiért otthon a MÁV InterCity a szír menekültekkel sem visz el Szegedről Budapestre.

Ha nem akarunk költeni, akkor vigyünk otthon készített szendvicset (ebben mi magyarok jók vagyunk), de üljünk le pár órára a tengerparton. Felejtsük el a hétköznapi életünket, és gondoljunk arra, hogy kemény életet élünk, de - sokaknak tényleg az, és becsülendő, hogy ezt csinálják, csináljuk - ezt megtehetjük.

Hogy ennyiért akár minden héten eljöhetnénk a tengerpartra. Mert, miért ne? Akár havonta egy-egy szegletét Angliának meg lehet ismerni. És, igen legyünk nyitottak a világra! Ez nekünk, magyaroknak különösen nehéz, hiszen nem szeretjük az itteni házakat, a kajákat, az embereket.

Ha egy kicsit többet vagyunk hajlandóak áldozni utazásra, mondjuk 20 fontot egy retúrjegyre, akkor már komoly távolságokat meg tudunk tenni. Egy reggeli indulással, néhány órás városi, tengerparti kirándulással, egy esti vonattal haza is tudunk érni.

Itt nem kell félni, hogy a 30-40 éves vasúti kocsikban büdösek leszünk, mint sajnos otthon előfordul. Nyugati színvonalon tudunk utazni bármerre. Ez is egy pont, amelyet lehet élvezni, persze észre sem vesszük.

Ha már tudunk kikapcsolódni, és nem csak a Facebookon posztolni, hülyeségeket rendelni az E-bayről, mert csak 1 font volt, akkor elgondolkodhatunk, hogy merre is tovább. És, itt az életre gondolok, nem a taposómalomra, amelyet sokan munkahelynek neveznek.

Élvezzük az életet!

Az előzőekhez visszatérve, ha az őszinte énünk azt súgja, hogy: lehet, mégsem tudok majd olyan mértékben továbblépni, amelyben szeretnék, akkor mi van? Ez még nem azt jelenti, hogy fel kell adni. Csak, próbáljuk meg élvezni az életet, az életünket.

Ha a munkát nem is sikerül, akkor gondoljunk bele, hogy mi minden elérhető a számunkra, a munka által megkeresett pénzzel (még ha lyukban is élünk, szobatárssal, lakótársakkal). Az ünnepeket, szabadnapokat és a munkaidőn kívüli időt próbáljuk meg élvezni.

Menjünk moziba, de nehogy jegyet vegyünk - vegyünk havi bérletet, ami 16,90 font - igen, ezt a komoly összeget, Skype-on meg kell beszélni az otthoniakkal. Ennyiért korlátlanul mehetünk moziba, akár naponta 5 filmet is megnézhetünk.

Ha nem jó az angolunk? Kit érdekel, lassan, de ragad ránk majd valami, a koszon kívül is. És, igen, ezt is lehet Facebook posztolni, hogy premier filmeket látunk. Úgy-e már is találtunk 2-3-4 olyan pontot, amellyel kicsit jobban tudjuk itt magunkat érezni. :)

Ennyi kell, semmi több. Na jó, ez nem igaz. Néha azért be kell magunkat csapni, hogy ne bolonduljunk meg. Szarból is lehet várat építeni, nem csak falat vakolni.

Lépésről lépésre építkezzünk!

Térjünk egy kicsit vissza a beragadásra! Ez itt (is) csak pénzkérdés. Semmi több. De, hogyan lehet több pénzünk. Ha nem vagyunk fáradtak, lusták és megtanuljuk a nyelvet normálisan - 4 szó egymás után pakolása, sorry, de nem számít nyelvtudásnak - akkor esélyesek vagyunk nagyobb összeget is keresni.

Ha ügyesek és bátrak vagyunk, akkor a munkánk mellett - és igen, tudom hulla fáradtak vagyunk - de szépen lassan felépítünk egy saját kis vállalkozást. Elsőnek írjunk egy listát, hogy mivel is foglalkoznánk szívesen, vagy mit szeretünk csinálni. Vegyünk egy kis füzetet, és ehhez a tervhez napi szinten írjunk gondolatokat.

Hogyan, mit lehet kezdeni ezzel az egésszel napi 1-1 órában, majd egy fél nap, majd heti 2-3 nap és a végén főállásban. Ez egy hosszú folyamat lesz, de legalább elindulunk egy úton.

Mindig legyenek céljaink, akár túl nagyok is, mert ha abból már valami megvalósul, akkor az örömet tud okozni. Ha túlságosan kishitűek vagyunk, akkor csak egy hangyányi dolog fog megvalósulni, és az nem fog örömet okozni.

Sok sikert mindenkinek, és teljes gőzzel. De ne holnaptól, mert úgy sem fog menni, hanem szépen folyamatosan. Lépésről lépésre építsük fel az itteni életünket.”

A moderálási alapelveket itt találod.