Akár klasszikus határátkelős történet lehetne is a mai, hiszen szerzője, Ladiszla bölcsész végzettséggel nem tudott elhelyezkedni Magyarországon, így indult neki az Egyesült Királyságnak, ahol főleg a vendéglátóiparban dolgozik, most éppen pincérnőként. De szerintem nem ez a lényeg, hanem az, hogy mi mindent tanult meg magáról az elmúlt évek alatt. (A képekért is jár a köszönet.)

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet.

Pár nappal ezelőtt fényképeztem - Dunoon, Skócia

„Augusztusban lesz két éve, hogy elhagytam a süllyedő hajót. Lehet erős ez a kijelentés, de hála az internet csodájának, és Mark Zuckerberg találmányának, napról napra követhetem, mi is történik otthon.

Megpróbálom röviden elmesélni a történetemet. Milyen előzmények vezettek odáig, hogy összeszedtem a kis motyómat, felültem a repülőre, és magam mögött hagytam mindent, ami fontos, családot és barátokat.

Mikor befejeztem az egyetemet 2012-ben, még pontosan tudtam, hogy mit fogok kezdeni magammal. Meg voltam róla győződve, hogy én leszek az Operettszínház új rendezőasszisztense.

Hogy ott majd találkozom végre a nagy Ő-vel, és olyan életem lesz, amit mindig is akartam. Pontosan tudtam, hogy ki lesz az. Mekkorát tévedtem. Nem hogy az operettbe, egy színházba sem kerültem be. Csak ígéreteket kaptam, hitegetést, de semmi többet.

Padlón

Telt az idő, egyre csüggesztőbb volt a falat bámulni, önéletrajzok százait szétküldeni olyan állásokra, amik egy kicsit sem érdekeltek, miközben a kilók csak úgy rakódtak rám, az élettől is elment a kedvem.

Elég nehéz volt bármiben is örömet találni. Frissen végzett egyetemista voltam, három szakmával, két diplomával a kezemben, és nem kellettem sehová.

Sokszor láttam a másik nagy zenés pesti színház igazgatójának arcát magam előtt, ahogy belépek hozzá reménnyel telve az állásinterjúra, és ő tömény undorral tekint rám. Ahogy érezteti velem, mekkora csalódás volt látni engem, azután a motivációs levél után, amit küldtem neki, aminek hála másnapra már be is hívott interjúra.

Mit is mondhatnék, padlóra kerültem. Aztán 2013 augusztusában felvettem a kapcsolatot egy gyermekkori barátnőmmel, aki egy cégen keresztül ment ki Angliába dolgozni. Megadta a cég nevét, felkerestem őket. Két héten belül küldték az emailt, hogy megvan a szerződésem, Royal Celtic Hotel, Caernarfon, Wales.

Alig volt egy hetem összekészülődni. Soha olyan gyorsan nem telt el egy hét az életben. Még észbe se kaptam, már a repülőn ültem, összeszorult gyomorral, de tele reménnyel.

Amit a legnehezebb elviselni

Egy pub fölött laktam, és kidolgoztam a belemet is. Alig egy hónap alatt majd tíz kilót fogytam. Több mint egy évig dolgoztam housekeepingen. Két és fél hónapot Walesben, majd utána Dél-Angliában, Cornwallban, St. Austell városában. Ahol egy szlovák lány lett a legkedvesebb barátom.

Sok mindenben segítettük egymást, sok mindenen mentünk át közösen. Együtt éltük át a Noro vírus szörnyű napjait, mikor nem tudtunk lábra állni, annyira gyengék voltunk. A bulikat, a bevásárlásokat, az első angol mozinkat, ahol mi ketten voltunk, akik a leghangosabban nevettünk.

Az életem kezdett helyre állni, mégsem éreztem jól magam. Két diplomával, három szakmával takarítottam. Ezt a legnehezebb elviselni. A tudatot, hogy egész életedben azt hallottad otthon, hogy neked tanulnod kell, vinned kell valamire. És közben mások után takarítod a fürdőszobát. Ez az, ami a legnehezebb, legyőzni önmagad, megalkudni. De ezt sem lehet örökké.

Skócia, a keserédes emlék

Én olyan embernek tartom magam, aki igyekszik mindig előbbre törni. Mikor kimentem, az angoltudásom nagyon gyenge volt, de ha rá vagy kényszerítve sok minden ragad rád.  Nem állítom, hogy most gyönyörűen beszélek, de sokat tanultam, sokat fejlődtem, önerőből, mert csak így lehet.

Egy év takarítás után lehetőségem nyílt feljebb lépni, és eljutni oda, ahová mindig is vágytam, Skóciába, a Felföldre, mint báros és pincérnő. Egy csodás helyre, Blair Athollba.

Máig úgy él bennem, mint egy keserédes emlék. Bármi rossz is történt ott velem, amit csakis magamnak köszönhettem, a szívem egy darabja, máig visszavágyik oda.

Volt egy titkos helyem, egy hídon, a folyó felett. Körülöleltek a hegyek, a természet. Szabad voltam, és ragyogtam. Soha annyira nem éreztem, hogy élek, mint ott. Végre kimásztam a bábomból, és nem bántam meg. De sajnos el kellett jönnöm, véget ért a szezon, és nem tudtak több munkát adni.

A második családom

Mintha kirántották volna alólam a talajt. Észak-Írországba kerültem, ahol fantasztikus embereket ismertem meg. Szerencsés vagyok, mert azok ellenére, amiket az ember hall, és sajnos sokszor igazak is, én csak kedves, odaadó, szeretni való magyarokkal találkoztam (kis vételtől eltekintve). Mind kint keresték, és találták meg a lehetőséget.

Egy olyan családdal laktam együtt, akiket a mai napig második családomként szeretek. Bár barátokra, és azt hiszem mondhatnom, hogy valamennyire családra is leltem, el kellett jönnöm, a munkám miatt.

A búcsúbulimon, mielőtt elhagytam volna Észak Írországot 

Most újra Skóciában vagyok, ahol a tengerparton lakom, egy apró nyugati parti kisvárosban. Sokszor esik, rengetegszer, most is meg vagyok fázva egy kicsit. De mindez nem számít.

Dolgozom, és jól végzem a munkám, amiért nem csak a főnökeim becsülnek meg, de a vendégek is. Ami a fő, van munkám, van életem, van lehetőségem egy jobb jövőre, ami otthon nem volt, és egyre kevesebb ember számára lehetséges. Nem pincérnőként szeretnék nyugdíjba menni, amint lehet, tovább szeretnék lépni, és itt van is rá lehetőségem.

Sokat tanultam magamról

Sok minden van, ami hiányzik, a családom, a barátaim (akik kitartottak mellettem, és még azok), de egy percig nem bántam meg, hogy kijöttem. Nehéz, hogy nem lehettem ott az unokatestvérem esküvőjén, a keresztanyám temetésén, vagy nem gratulálhattam személyesen az egyik legjobb barátnőm eljegyzéséhez.

Nehéz, hogy a kutyámat csak a laptopon keresztül láthatom, és nem érinthetem meg, a szívem szakad meg, mikor kinyomom a Skype-ot. Sok mindenből kimaradok, ami rossz érzés.

Hazudik, aki szerint nincs árnyoldala annak, hogy ha az ember kijön, mert van. De ugyanakkor sokat megtanulsz magadról, arról, hogy ki vagy, mit akarsz, kik az igazi barátok, kik keresnek, kik törődnek veled.

Megtanulod értékelni a perceket, amikor együtt lehetsz velük, és a családoddal. Megtanulsz erős lenni, nap mint nap legyőzni azt, aki tegnap voltál. Megtanulsz jobb lenni, mersz remélni, és vágyakozni, mert tudod, hogy itt megteheted. Nem könnyű, de megteheted, megvalósíthatod önmagad.

Minden nap hálát adok érte, hogy itt lehetek, hogy az óceán mellett sétálhatok el munkába menet, és ha közhely, ha nem… én igenis énekelek az esőben, bár szörnyű hangom van, ugrabugrálok, mert jól esik, ha hülyének is néznek ezért, és mosolygok az emberekre, akik bármilyen furcsa… visszamosolyognak! Számomra ez Skócia, a Szabadság ötven árnyalata!”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.