oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. június 21. 06:42,  Költözések 95 komment

2015. június 21. 06:42 Határátkelő

Költözések

Az eheti blogajánló kétharmadát (magyarán a háromból két posztot) a költözéssel kapcsolatos történet köti össze, ám míg egy egyik esetben a bosszankodás része jutott ki inkább, addig a másik könnyen lehet, hogy új lehetőségeket nyit majd. Nektek milyen élményeitek vannak a költözéssel kapcsolatban?

koltozes_flickr_com_themuuj.jpgA kép illusztráció (fotó: flickr.com / TheMuuj)

Kezdjük tehát némi bosszankodással (hogy aztán majd átválthassunk pozitívba), ami sajnos Svájci S(CH)apka osztályrészéül jutott, mégpedig egy költözés kapcsán. A sztori lényege, hogy a lakás tulajdonosa immár negyed éve húzza-halasztja a kaució visszafizetését különböző okokra hivatkozva. Itt kapcsolódunk be a történetbe.

"Van egy kedves ismerősünk, aki jobban van felvértezve svájci jogból, mint mi, így felhívta az embert, hogy fizessen. Na, ami ezután következett, attól a hajam az égnek állt. A „kiscsávó” elkezdett arról hablatyolni, hogy nem lett rendesen kifestve és kitakarítva a ház.

Mi van???? Direkt hívtunk festőt és takarító céget, akik elvégezték a munkát, és természetesen számlát is állítottak ki róla. (...)

Eddig az összes költözésünk (volt pár) alkalmával egyetlen olyan eset volt, ahol mindenféle jogi csűr-csavar nélkül sikerült eljönni. Meglehetősen rossz az arány. (...) Itt még nincs vége a kálváriának, a szervíz sem fizette még vissza a jogtalanul kiállított számlát, a garanciális javítás miatt. (...)

Persze, értem a gondolatmenetet. Itt is lecsípünk egy picit, meg ott is, és már jobban mutat a büdzsé. Arról most nem is beszélek, hogy a hülye külföldit sokkal egyszerűbb megvezetni. Ellenben adok munkát a Betreibungsamtnak.

Legalább a sok állami irodakukac dolgozik egy kicsit a pénzéért.”

A teljes történetet (az előzményekkel együtt) ide kattintva olvashatjátok el.

Így lesz a tisztességből munkalehetőség

Sokan sokszor megkérdőjelezik, ám (mint a következő történet is bizonyítja) érdemes hinni a tisztességben és a kemény munkában, mert előfordul, hogy akár a sorsunkat is megváltoztathatja. A Hóvarjú blog szerzője és családja sorsa ugyan még nem változott meg, de könnyen lehet, hogy csak rajtuk múlik. És mindez egy költözéssel kezdődött…

koltozes_hovarju_flickr_com_cambodia4kidsorg.jpgA kép illusztráció (fotó: flickr.com / cambodia4kidsorg) 

„Sikeresen elköltöztünk! :) Nem volt egy nagy vágta, mert jól megszerveztük az egészet. Mint már azt említettem korábban, úgy költöztünk az egyik bérelt házból a másikba, hogy 1 hét átfedést hagytunk magunknak. Erre azért volt szükség, mert 1. nem akartuk úgy visszaadni a házat, hogy 3 évnyi benne lakás után nincs rendbe rakva. 2. szerettünk volna a befizetett előlegből minél több pénzt visszakapni. (...)

Két héttel a költözés előtt, délutánonként elkezdtük dobozolni a cuccainkat és a nappaliba tárolni. Olyan igazi kis putri hangulat lett. (...) Mivel oly szerencsénk volt, hogy csak egy ajtóval arrébb kellett költöznünk, így nem kellett se céget, se autót bérelni a költözéshez, de még a barátokat sem kellett egy egész napra elrángatni hozzánk a pakoláshoz. A költözés napjára a cuccok 95%-ban dobozba voltak vagy cipekedésre kész formában álltak. (...)

A takarításra tartogattuk az 1 hetet. Három délután alatt kifestettük az egész házat a sógornőmmel. Nem kapkodtunk. Ettől lustábban nem is tudom elképzelni, hogy lehet festeni. Miközben egy szoba kész lett, az anyósom megtakarította az ablakokat, a szőnyegszegélyeket, stb. A feleségem szinte ki volt tiltva a házból, mert terhesen a festék és a vegyszer szag nem neki való. Azért átjött ellenőrizni néha a munka minőségét. (...)

Az ügynökségtől független szakérő jön ki felmérni a ház állapotát. (...) Teljesen érzelemmentes arccal vonult végig a házon, miközben halk hangbejegyzéseket tett a iPad-jére. Ott már lehetett tudni, hogy azért nincs nagy gáz a házzal.

Készített pár képet és végül 30-40 perc után mondta, hogy összeállítja a jelentést és 3-4-5 napon belül megtudjuk mennyi pénzt kapunk vissza. És el is húzott. (...) Pár nap után felhívták a feleségem, hogy minden nagyon szupi szuper. Visszakapjuk a teljes előleget, amiből 150 Font kerül levonásra, ami a papírmunkát és a független szakértő fizetését tartalmazza. (Mások is mondták, hogy ez egy kikerülhetetlen összeg, ha ügynökségtől bérelsz).

De külön kihangsúlyozták, hogy köszönik, hogy úgy hagytuk el a házat, hogy az azonnal költözhető és szeretnék, ha a jövőben újra az ügyfeleik között tudhatnának. Mondom akkor egy kis borravaló jöhetne vissza még :D :D :D

Nagyon jólesett ezt hallani. Komolyan jobban esett, mint hogy a pénzt visszakaptuk. Ez volt a cél.

Aztán a ház tulaja is felhívott bennünket. Megkapta a jelentést és ő is áradozott. Kijött állítólag megnézni a házát és mondta, hogy nagyon megörült, mert úgy érzi jobb állapotban kapta vissza a házacskáját, mint ahogy az kiadásra került. (...)

Nem sokkal később a feleségem a pénztárnál állt a sorban, amikor megcsörrent a telefonja és látta, hogy az ügynökség az. Na, akkor lepergett előtte mindenféle hülyeség. Hogy mégis levonnak pénzt, vagy hogy valami lett a házzal, ami még a mi hibánk... stb. De nem ilyenről volt szó.

Az ügynök afelől érdeklődött, hogy nem dolgoznánk-e az ügynökségnek, mert nagyon tetszett nekik is a takarításunk minősége és a festés. Sok kiköltözés után a házak nem állnak készen az új lakók érkezésére és arra gondoltak, hogy mi megcsinálhatnák azokat is. Itt meg kell jegyeznem, hogy ez nem egy egyedi eset. Tehát több kisebb takarító csapat is dolgozik nekik és minket is szerettek volna, mint alvállalkozó bevonni a körbe.

A feltétel, hogy számlaképeseknek kell lennünk. Most ott tart a dolog, hogy számolgatunk, kalkulálunk, hogy megéri vagy sem. (…) A lényeg, hogy meghálálta magát az a mentalitás, amit a szüleinktől tanultunk, hogy amit kölcsön kapsz, azt úgy add vissza, ahogy kaptad, vagy jobb állapotban. Ehhez tartottuk magunkat és meglett az eredménye.”

A teljes történetet ide kattintva olvashatjátok el – érdemes és tanulságos!

Csak rajtunk múlik, hogy jól érezzük magunkat

Mi jut eszedbe, ha azt hallod: Brugge? Semmi? Üdv a klubban! Legalábbis bennem túl sok mindent nem mozgat meg a belga város neve, de ez is csak azt mutatja, mennyire nem ismerem. A Nők külföldön oldal összefoglalójából ugyanis kiderül, milyen érdekes, izgalmas városról van szó!

brugge_nokkulfoldon_hu_hayni.jpg(fotó: nokkulfoldon.hu / Hayni) 

„Hosszú idő kellett, hogy észrevegyem, ez nem is egy unalmas város. (…) Bár Brugge nem egy Budapest méretű és aktivitású metropolisz, mégis azt kell mondjam, itt is mindig történik valami.

Talán ez más helyekre is igaz lehet. (…) Többről is szólhatnak a bevándorlói mindennapok, mint a munka, nyelviskola, a net böngészése, a bevásárlás és az otthon utáni vágyódás.

Vajon mennyire múlik rajtunk az, hogy mit veszünk észre és hogyan érezzük magunkat egy új országban? El kell ismernem, hogy nagyon.

Rá kellett jönnöm, hogy Brugge az a város, ahol mindig történik valami. Ha más nem, akkor esik az eső. Bizony nagy kaland keresztülbiciklizni a városon, esernyős turistákat kerülgetni a macskaköves úton, miközben úgy esik, mintha dézsából öntenék. Viszont jó idő esetén Brugge nemcsak szép látványt nyújt, de érdekes programokat is kínál. (…)

Érdekes, hogy a helyiek az ablakaikba is kiteszik a számukra érdekes programok plakátját. Eleinte ezt nem igazán tudtam mire vélni, de mára megszoktam. (…) Egy szombati napon városi rohanás közben hallottam meg a dobszót, ami olyan erővel vonzott, hogy útvonalat módosítottam. Megérte. Brazil dobcsapatba és fergeteges hangulatba botlottam a város egyik terén. (…)

Ez volt az a nap, amikor megértettem, igazán rajtam múlik, hogyan érzem magam ott, ahol élek. (…) Úgy döntöttem, minden kihívás ellenére jól fogom érezni magam. Jelentem: működik!”

A teljes posztot (sok hasznos és érdekes linkkel) ide kattintva olvashatjátok el.

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Anglia Svájc Belgium Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr467560232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2015.06.21. 07:24:41

Kifesteni a hazat? Hat ez nem semmi. Itt kevesebb lehet a kaucio szerintem, de a vilagon senki nem keri, hogy fess ki. Tisztan kell visszaadni, minden tartozek nagyjabol legyen meg, aztan ennyi. Ha nagyon gázos a lakas akkor vonnak le a penzbol, de altalaban visszaadjak. Csak ugy. Kifesteni...

Bele van kalkulalva egy termeszetes kopas, elhasznalodas. Nuilvan, ha evekig laksz egy helyen, akkor elkoszolodik kicsit a fal, leutod a sarkot par helyen, kopik a padlo stb. Ezt fedezi a berleti dij. Mondjuk csak 1 honap a kaucio, nagyot nem lehet vele bukni sem, meg nyerni sem a masik oldalon. Nem erdemes ganeskodni vele.

Ugyhogy a tipikus eljaras, hogy koltozeskor az ember jo alaposan kitakarit vagy hiv takaritot, aki erre szakosodott, aztan kijon az ugynok megnezni, es ennyi. Ha talal valami tovabbi takaritanivalot, akkor azt megcsinalhatod magad, vagy ok hivnak valakit a bond terhere.
Pl az elso helyunkon at kellett volna gozoltetni az ágyat, de ezt nem vettuk eszre a szerzodesben, kertuk, hogy csinaljak meg mert nekem nem volt kedvem ezzel bohockodni. Kihivtak a szakit, 60 dollarert megcsinalta, a maradekot meg azonnal visszaadtak. Pedig a falat eleg jol letintazta a fiam egy helyen, meg volt par leutes, karc, egyeb aprosag.
De ez benne van a termeszetes elhasznalodasban.

Erdekesek ezek az europai nepek... :))

Ja, amikor en adtam ki lakast meg otthon, akkor sem jutott eszembe, hogy majd ki kellene festenie a berlonek, amikor elmegy. Mondjuk nem is nagyon tudtam volna megoldatni vele ezt a feladatot, mert egyszer csak eltunt. Annyit sem mondott, hogy fapapucs, csak amikor egy ideje nem jott penz es felhivni sem tudtam, akkor derult ki, hogy hat o mar nincs ott. Szoval nem volt festes, de legalabb tisztan hagyta ott a lakast nagyjabol. Meg a hutomer es a butoraimat is elvitte, szoval azokkal sem kellett bajlodnom tobbet. Relem jo hasznat veszi legalabb. Kifizettem a kozuzemi tartozasait, meg a kozos koltseget, aztan nem adtam ki a lakast tobbet.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.21. 07:48:48

Örülök, hogy Hóvarjú szerencsésebben kiköltözött.
Sajnos, itt a privát és félprivát lakástulajok arra mennek, hogyan tudják a bérlőt átvágni. :(
@adg [Au, Darwin]: Otthon örül az ember, ha a bérlő nem vágja át.
:(
Én épp akkor zavartam el a őket, amikor épp mínuszt kezdtek volna termelni.

Mr Long 2015.06.21. 08:28:44

@adg [Au, Darwin]: Nalatok melyik oldalt van a kormeny es vezettek? Most neztem, hogy uj-zelandon van aztan multikulti! Jobb kormanyos auto, dollar es kilometerben mert tavolsag.

Muscari 2015.06.21. 08:35:52

@adg [Au, Darwin]: hú b+ ez nem semmi. Nekünk eddig szerencsénk volt, akik most laknak nálunk, azok szeretnének sokáig maradni és eddig minden rendben velük.

Nem tudom, hogy mikor fog otthon a bérleti piac letisztulni.

adg 2015.06.21. 08:40:26

@Mr Long (UK): Remek kerdes. :) Mint nalatok. Kormany jobb oldalt, es bal oldalunk vezetunk. Surprise! :) Ellenben az index hol jobbra van, hol meg balra.
Japan es ozi kocsikon jobbra van az index, balra az ablaktorlo. Amerikai kocsikon balra van az index. A tobbin meg ossze-vissza.
Szoval nalunk is az egyik kocsin (ozi) jobbra indexelunk, mig az en kocsimban (us) jobbra van a valto a kormanyon, balra az index. Ebbol kovetkezik, hogy akik tobb kocsit is vezetnek (pl a ceges toyota jobbra index balra ablaktorlo) felvaltva, azok eleg sokat torolnek ablakot. :)

adg 2015.06.21. 08:45:26

@Mr Long (UK): Ja, meg szinten km, dollar, ilyesmi. De a magassaga valakinek az lab+huvelyk, a sulya meg neha font, neha stone, meg a jo eg tudja mi, de kg is megy nekik. :)

@Muscari: Szerencsere nem volt egy nagy veszteseg, csak nem nyertunk a kiadason semmit. Az eljarast kicsit nehezmenyeztem, de eleg csorok voltak, szoval ugy veszem, hogy nekik adtam. :)
Ugy sem tudtam volna kulonosebben eladni. Ha szol, hogy elmenne es viheti-e a cuccot, igent mondtam volna.

HardPötty 2015.06.21. 08:53:53

@adg [Au, Darwin]: azért kellett kifeseteni, mert a házba elektromos fűtéy volt. Emiatt sajnos amikor elhúztuk a bútorokat láttuk hogy penész van a falon. Mosogattam de nem akart eltűnni így a Homebase-be vettem 15 fontért festéket és kigurítottuk sógival a falakat. Szép lett és illatos. :))) Annyit megért mint penészt súrolni Ultraszavóval. :))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.21. 09:02:36

Nem csak szervezestol fugg, tudsz-e idoben koltozni. Jo 8 honapja belekezdtunk egy lakasvasarlasba, elvileg no chain februarban tudunk is koltozni. Meg azt se tudtuk, mikor nekikezdtunk, hogy uton a kisviking. Most igy 2.5-6 hettel a szules meg mindig a regi lakasban, talan 2 het mulva meglesz az exchange of contract, es talan szules elott be tudunk koltozni. Mi legalabb 2 het atfedest hagyunk.

adg 2015.06.21. 09:06:56

@HardPötty: ahhaa. Ez igy nem olyan veszes akkor. Mivel mind a ket bejegyzes irta ezt a kifestest, arra gondoltam, hogy ez valami szokasos elvaras ott a tavoli europaban. Koszi :)

pasztasuta 2015.06.21. 09:13:47

Nekem az eddigi olaszországi albérletes tapasztalatim jók: a tulajok normálisak voltak, a kauciót mindig az utolsó centig visszaadták, anélkül, hogy felújítást végeznék. Mondjuk az is igaz, hogy nem vagyok egy törős-zúzós fajta.

A kedvenceim a mostaniak, nagyon segítőkészek, bármi elromlik rögtön megszereltetik vagy kicserélik. Ja amikor a jelenlegi albiba érkeztem, pont akkor költözött ki az előző lakó, a tulajok szabadkoztak is, hogy sajnàlják, hogy nincs idő kifesteni. Aztán amikor hazamentem karàcsonykor, szépen kifestették a pecót. Itt majd elmenéskor kell fizessek 60€ takarítási díjat, de ezt az elejétől fogva tudom, aláírtam, szóval nem fog meglepetésként érni.

DieNanny CH 2015.06.21. 09:19:50

Érdekes dolgok, Tilmir, sajnálom ezt a zűrzavart... Én még nem éltem át, de a neveltjeim családja költözött pont 2 éve, és nekik nem kellett festeni. Igaz, ők cégtől bérelnek.
Itt a házban ahol lakom, az első emeleten már a 3. család lakik. Az első velem egy időben - 2012. március 1-jén - költözött a teljesen felújított, frissen festett, új bútoros lakásba.
Hogy kiköltözni készül 1 évvel később, onnan vettem észre, hogy a lépcsőházban festékszag terjengett. Furcsálltam ilyen rövid idő után, aztán rájöttem, ők 2 kutyával meg egy macskával laktak ott. A 2. lakó már nem festett.
Én utoljára költözést Mo-on éltem át, 18 évesen költöztünk 24 lépcsőházzal arrébb, akkor az egész rokonság felvonult hozzánk autóval... Jó buli volt! Amikor 2003-ban magából a városból költöztünk, már külföldön voltam. A cuccaimat bedobozoltam, bezacskóztam, aztán a család bérelt teherautót.

OFF:
www.eumet.hu/erdekessegek/nyari-napfordulo/

Golf2 2015.06.21. 09:28:46

Hòvarju a legjobb!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.21. 09:29:15

Komoly költözést csak egyszer csináltam. 1997-ben BG-ból Mo-ra. Ekkor bűtorokat szállítottam át hatalmas kamionnal.

Ez volt az egyik legfeleglegesebb dolog a világon.

Azóta ilyet nem teszek sosem. S előtte se tettem ilyet.

2007-es ellenkező irányú költözésemkor már ELADTAM inkább a bútorokat, sőt a könyvek nagy részét is. Így egy egyszerű furgon szállított már mindent. Az egyetlen nehézség az volt, hogy bérelt furgon volt, így aztán üresen vissza kellett vinni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.21. 09:29:22

@adg [Au, Darwin]:

Szerencsés ember vagyok. Csak kétszer laktam eddig bérlakásban: Peruban és Kubában, amikor gyerekkénnt voltam ott a szüleimmel.

Felnőttként mindig saját lakásban laktam.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.21. 09:42:49

@adg [Au, Darwin]: Nem evlaras, de azert az ember szereti kb olyan allapotban visszaadni , ahogy megkapta. Ha valahol ott laksz kb 4 evig, akkor meg szerintem ra is fer, ha nem is teljesen kifesteni, de azert rendben atadni.

pappito · http://pappito.com 2015.06.21. 09:59:28

@adg [Au, Darwin]: "sulya meg neha font, neha stone, meg a jo eg tudja mi, de kg is megy nekik. "

kivéve újszülötteknél, ott nem tudják értelmezni, hogy 3800g vagy 3.8kg, csak fontban vagy mi a bánatban :)

pappito · http://pappito.com 2015.06.21. 10:01:21

@Mr Long (UK): igen, NZ civilizált ország, tizes számrendszer+SI mértékegységek, a vezetés oldala meg tökmindegy, ugyanúgy kell vezetni

pappito · http://pappito.com 2015.06.21. 10:08:04

@tildy[UK]: hát nekem lamentált a midwife, de inkább átállítottam a mérleget, hogy grammokat mutasson ne uncia-punciát :)

adg 2015.06.21. 10:13:24

@tildy[UK]: hat ez helyi szokas kerdese. En is azt irtam, hogy tisztan, egyben kell visszaadni. De itteni nezet szerint a festes nem a berlo dolga. Ez a termeszetes elhasznalodas.
A rendeltetes szeru hasznalat mellett keletkezo karbantartasi feladatok a tulaj dolga. Festes, felujitas, tetocsere, ilyesmi.
Itt ez a szokas. Ettol meg nem ugy adom vissza, mint a budi.

Tudod ha negy evig itt lakok, akkor a lakberhez kepest a festes turo, kvazi egy kis lakas arat kifizetem ennyi ido alatt. :) Belefer, es igy is gondoljak, nem csak az en igenytelensegem. :)

@maxval bircaman felelős szerkesztő: nekunk is eleg uj dolog. Nem tudom meg, hogy kesobb akarunk e sajatot. Van erv erre is, meg arra is. Megvan a bereltnek is az elonye.

@pappito: civilizalt orszag = metrikus + si. Ez tetszik. :)

pappito · http://pappito.com 2015.06.21. 10:22:16

@adg [Au, Darwin]: hát a szociális fejlődés egy bizonyos pontján a felnőtt társadalmak maguk mögött hagyják az ilyesmit:
2 farthings = 1 halfpenny
2 halfpence = 1 penny (1d)
3 pence = 1 thruppence (3d)
6 pence = 1 sixpence (a 'tanner') (6d)
12 pence = 1 shilling (a bob) (1s)
2 shillings = 1 florin ( a 'two bob bit') (2s)
2 shillings and 6 pence = 1 half crown (2s 6d)
5 shillings = 1 Crown (5s)

ja, és 1 guinea az 21 shilling. :)

szóval az 1 pénz=100 váltópénz a mentális egészség egyik fokmérője :))

M. Péter 2015.06.21. 10:22:44

Az USA-ban, ahol laktam, ott a falba vert szögek által hagyott lyukakra mentek rá nagyon. Beköltözéskor megszámolták, hogy hány lyuk van, és minden új lyuk 20 dollárba került volna.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.21. 10:26:38

@adg [Au, Darwin]:

Nem látok előnyt a bérlésben.

Fizeted a bért és ezt a pénzt gyakorlatilag elveszted, semmi sem marad belőle.

Saját lakásnál meg ha esetleg banki tartozással is vetted, akkor is marad a végén egy lakás.

Emellett a saját lakásban te vagy az úr, míg a bérlettben alárendelt vagy, az úr a tulaj.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.21. 10:40:50

@maxval bircaman felelős szerkesztő: nem latok elonyt az etkezesben. Fizeted a kajat, aztan konkretan a wc-ben vegzi. Ugyanez a telefonnal, kifizetsz egy valag penzt, hasznalod a szolgaltatast, bar nem hiszem, hogy 5000 percet eltelefonalnal vele, ami a csomagban van, es a vegen ott vagy ures kezzel.

Sot, sajat lakasodban ha elromlik valami, beazika teto, neked kell megcsinalni. Berlesnel nem.

Ettol fuggetlenul mi is a sajat lakas fele hajlunk, csak zszolnek, hogy semmi sem fekete, vagy feher.

Es nagyon kevesen tehetik meg, hogy felnottkoruk kezdetere segguk alatt egy lakas.

pappito · http://pappito.com 2015.06.21. 10:56:51

@tildy[UK]: a saját lakásnak akkor van igazán értelme, ha számolsz a hosszú távú értéknövekedésével, ami csomó helyen (pl. a jól működő bérlakáspiac miatt) nem működik, vagy nem igzán kiszámítható. De ez is csak millió egyéb feltétel teljesülése esetén igaz, jövedelem, családi állapot, tervek, stb... szóval nem hinném, hogy értelmezhető egyáltalán az, hogy "bérelni jobb" vagy "birtokolni jobb"

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.21. 11:06:34

@pappito: de kmolyan, mit tudnek kezdeni mondjuk egy nagyszuloktol orokolt falusi valyoghazzal ( ha lenne) ? Lakni nem laknek benne. Kiadni nem lehet. Szetlopnak az egeszet ha uresen all. Ugy meg mi ertelme? Jah, hogy sajat.Whatever. Semmit nem jelent, ha nem laksz benne, ezernyi okbol.

pappito · http://pappito.com 2015.06.21. 11:09:36

@tildy[UK]: de mondjuk egy lefingott vályogháznál nem nagyon van esély bármiféle értéknövekedésre, nem?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.21. 11:30:26

@maxval bircaman felelős szerkesztő:
Gyakorlatilag mindent amiért fizetsz bérelsz. Hogy a bérleti futamidő végén a bérbeadónak adod vissza vagy az enyészetnek az mindegy.
Veszel egy TV-t. Használod tíz évig és kidobod. A vásárlási összeget elosztod élettartam/hónappal és máris pontosan tudod mennyi volt a havi bérleti díja. Ha eladod akkor az új ár és az eladási ár különbözete volt a bérleti díj.
Ugyanez érvényes a nadrágodra a turmixgépre a szemüvegedre, mindenre.
Vannak dolgok amiket nem bérelsz. Azok amik eladáskor többet érnek mint a vásárlási értéke. Például értékpapírok nemesfémek ingatlanok termelőeszközök.

Csodabogár 2015.06.21. 11:35:22

Svájcban költözni általában egy horror. Nem a festéssel volt a baj, hanem a megbízott átvevő pl. szédszedte a sütőt és megállapította, hogy nem tiszta. Azt se tudtam, hogy szét lehet szedni. Férjem soha nem használta, én meg alig laktam ott vele néhány hónapot. Az első költözés még meglepetés volt, de olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy a következőnél már egy céget bíztunk meg, amelyik nem csak takarított, hanem hivatalosan át is adta. A hülye banya tulajnő is egy szakértővel jött. Minden rendben találtatott, mégis hetekig vitatkoztunk a kaucion. Utólag rájött, hogy nem jó festékkel festettük ki a konyhát és a fürdőszobát. Festeni csak ezeket kötelező, mert a szobákban mindig tapéta van.
A következő és utolsó lakást totál lerobbanva kaptuk meg. Volt 3 hónapunk a helyreállításra. Nem kevés munka volt a régi stukkós nagy belmagasságú 6 szobás lakást megcsináltatni. Persze 2 frissen disszidált magyar srác csinálta. Tulajnak annyira tetszett, hogy a dupláját fizette annak, amit előre beigért. Mikor minden készen volt a volt lakó hívott egy takarító vállalatot. Nos innen aztán haza költöztünk, ami könnyű volt, mert tulaj mondta, hagyjunk mindent úgy ahogy van. Kaucio itt nem is volt.
Miután életem első 30 évét saját házban éltem le, soha nem vágytam saját tulajdonra. Mindig gond van vele és egy nagy megkötöttség. Sajnos itthon nincs normális bérlakás piac, így le kellett nyelnem a békát és venni kellett egy lakást. Ettől nem vagyok egy cseppet sem bologabb. Inkább fizetnék lakbért és ha valami nem tetszik szépen odébb állhatnék. Persze én ilyen szabadság mániás vagyok.:-(

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.21. 11:38:33

@pappito: hat nem igazan. De ha hosszutavra tervezek, bejon egy kornyezet, egy kozosseg, vagy egy haz, akkor nem foglalkoznek vele, hogy erteknovekszik-e a haz, mert ugyis ott akarok lakni evtizedekig.

@diggerdriver: 2004-ben ahol laktunk albi, azt 9-10 millioert lehetett volna megvenni. 2 eve ugyanabban a lakotombben, az ugyanolyan allapotu lakasokat 6.5 millioert arultak.

Csodabogár 2015.06.21. 11:41:58

@diggerdriver: Ez se mindig biztos. Ha valamit el akarsz adni egyáltalán nem biztos, hogy többet ér. Értékpapir különösen rizikós az arany is többnyire. Szerintem befektetni élményekbe érdemes, mert az a tied marad. Felmenőiménél annyi befektetetés veszett el, hogy be vagyok oltva minden ilyen irányu dolog ellen.
Ha gyerek van a gyerek iskoláztatásába érdemes pénzt ölni.Bár nem árt arra nevelni, hogy a manna nem hullik az égből, tehát próbáljon maga is keresni pénzt egyetemre, tovább tanulásra.

P.Elliot 2015.06.21. 11:54:26

@adg [Au, Darwin]: Itt nalunk is igy van hogy tisztan kell visszaadni a lakast ami csak annyit jelent hogy osszesoporsz, kiporszivozol es altalanos rendet csinalsz, nem kell falat festeni, / a kovetkezo lakonak ugyis kifest a tulaj ha olyan allapotban van mert maskeppen ki sem veszik. Ablakpucolasrol szo sincs.
Azt igen, mint ahogy itt irta valaki hogy nem szeretik ha osszelyukasztod a falat vagy megserul valahol komolyabban, azt neked kell rendbehozni, / egyszeruen betapasztod az erre arult dologgal/.
Olyat meg nemigen hallottam hogy ne adnak vissza a leteti osszeget fillerre, nincs szokasban.
Mi a sajat hazba ugy koltoztunk hogy egy teljes honapot dobtunk ra atfedo idot mert akkor meg dolgoztunk, semmifele butort nem vittunk at, felretettunk erre a celra penzt es az egesz hazat ujra butoroztuk, vagyis a fo dolgok a butorboltbol egyenesen oda erkeztek csak a tobbi cuccot vittuk at, naponta egy-egy reszet amit azonnal el is pakoltunk.De lakni tovabbra is a berelt lakasban laktunk egeszen addig amig kifogyott alolunk az agy mert elvitte akinek odaadtuk, na akkor koltoztunk be ugy a hazba hogy minden szinte mar a helyen volt, stresszmentesen.
A hazat mi is festessel kezdtuk meg uresen, szoval most sem csinalnam maskeppen.
Egyebkent a berbeadonak tanacsos hogy kifestett, rendbehozott tiszta lakast mutogasson a jovendo lakonak mert maskeppen ki sem veszik.

adg 2015.06.21. 12:05:58

@pappito: igen, ez mindig eleg mokas. Amikor BZ honlapjan olvastam ezt, azzal a kommenttel, hogy az oregek a mai napig visszasirjak a regi penz es mertekegysegrendszert, amikor még nem kellett ezzel a bonyolult es ertelmetlen tizes szamrendszerrel kuszkodni, hat akkor eleg sokaig ezen rohogtem. :)

@maxval bircaman felelős szerkesztő: hosszu tavon en sem. De amig kitalaljuk, hogy merre hany meter, meg melyik varosresz, kornyek, mittudomen, addig egyszerubb.
Ezenkivul most penzunk sem igen van egy hazra, plane nem olyanra, amilyet szeretnenk.
Amit Tildy ir, az is igaz. Van a berlesnek egy gondtqlansaga. Csopog a csa, beazik a teto, akarmi, akkor szolok, es megcsinaljak. Nem tetszik a kornyek, vagy idekoltozik egy falka idiota a szomszedba, akkor megyek. Nem az en hazam erteket romboljak le. Van elonye is. De hosszu tavon, ha lesz eleg penzunk, mindenkeppen valami sajatot szeretnenk mi is.
Sokan csinaljak azt is, hogy vesznek egyet amit kiadnak, maguknak meg berelnek, mikor hol tetszik. Ha rovid tavra adod ki a lakasodat, egy tonna penzt lehet vele keresni, napi 2-300 dollarert tisztan ki lehet eladni egy olyan hazat, aminek a heti dija hosszutavra mondjuk 5-600 dollar. Az ugyesek gyakorlatilag egesz evben ki tudjak adni, folyamatosan par napokra, egy nap szunettel, ami kell a takaritashoz, karbantartashoz. De ezt csak sajat hazzal tudod eljatszani. Tobb ilyet is ismerunk. Vesznek egyet kiadni, meg berelnek egyet lakni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.21. 12:08:52

@Csodabogár:
Ez teljesen igaz. Akkor úgy módosítanám a mondatomat hogy HA eladáskor többet ér.

pappito · http://pappito.com 2015.06.21. 12:16:37

@adg [Au, Darwin]: itten errefelé van az a szokás, hogy aki megteheti az vesz egyet amiben lak, és az idők során vesz mégegyet amit ki tud adni, persze ha van rá pénze, mert az állami nyugdíj pl. nem elég a bérletre, ha nincs sajátod, akkor gáz van, ráadásul idősnek lenni persze itt se szláv karnevál.
De mondjuk egy ésszerű előtakarékossággal meg egy saját ingatlannal elvagy, mire odaérsz csak a fenttartását kell fizetned, nem a részleteit.
Persze ez elmélet, de gondolni kell a jövőre, mert az állami nyugdíj az táblázatból megy, nem úgy, hogy az utolsó évre felemelik a fizud, hogy majd többet számoljon az állam, mindenki ugyanannyit kap és senki se vesz belőle olajkutakat

2015.06.21. 12:17:09

Kerdes: a Brugge, az ugyanaz, mint a Bruges? Akkor az azert eleg hires ahhoz, hogy ne jusson eszembe rola semmi :D

adg 2015.06.21. 12:29:08

@pappito: "egy lefingott vályogháznál nem nagyon van esély bármiféle értéknövekedésre, "

Ha eleg ugyes vagy es el tudod erni, hogy keresztulmenjen rajta az uj autopalya, akkor de. De ehhez nagyon ugyesnek kell lenni.
Csinaltunk ertekbecsleseket es allapotfelmereseket az m5 uj szakaszainal a nyomvonalba eso, vagy az melletti otvaros tanyakon. Nem ketto volt pesti neveken, dr elotaggal. Na ok jelentos erteknovekedest realizaltak nagyon gyorsan a lefingott tanyaikkal. Vannak ilyen ugyes emberek, de ez egy mas tortenet. :))

puhacica 2015.06.21. 12:42:10

@adg [Au, Darwin]: mi otthon szerzodessel bereltunk, benne volt, hogy kikoltozeskor ki kell festeni, takaritani. az is benne volt, hogy amennyiben a szerzodes lejarta elott koltozunk el, nem kapjuk vissza a kauciot. ezert aztan azt kamuztuk, hogy megszunt a munkahelyunk es muszaj hazakoltozni a szulokhoz, nagyon nehez anyagi helyzetben vagyunk, blablabla, igy visszakaptuk a kaucio felet, a tobbibol meg kifestettek a lakast.

@M. Péter: na, a masik a lyuk tema. itt is be voltak csokizva, hogy mi lesz a lyukas fallal. vegul vettunk egy folyekony szog nevu csodaszert, telenyomkodtuk vele a likakat, aztan csok.

adg 2015.06.21. 13:01:48

@puhacica: nekunk is volt szerzodesunk. Mire jo az? Eltunt a fenebe a lako, most kezdjek pereskedni? Annyit nem ert az egesz. Azt sem tudtuk, hol van, meg mikor lepett le.
Akkor mar javaban keszulodtunk ide, jatszottunk a vegrehajto haverjainkkal, probaltuk eladni az ertekesebb dolgainkat, nem erdekelt igazan, hogy hova lett a lako meg a cuccunk.
Nem volt lenyeges. Nem vette fel a telefont, igy kuldtem neki egy sms-t, hogy sok sikert es remelem a huto meg szekrenysor sokaig fogja szolgalni oket, aztan ennyi. Nem valaszolt a kis piszok. Az egesz cucc meg a kifizetettlen szamlak, kozos koltseg max egy szazas volt, ami nem keves penz ugyan, de akkor abban helyzetben pont leszartam. Legalabb nem kellett kirakni meg eladni vagy kidobni a dolgokat. Nekik meg jol jott. Gondolom. Mondjuk ettol meg nem volt egy hajde egyenes modja a berleti szerzodes felmondasanak. :))

2015.06.21. 13:02:48

@maxval bircaman felelős szerkesztő: A mai világban semmi sem állandó. Ha jobb munkalehetőség adódik, akkor lehet, hogy érdemes arrébb költözni, és akkor értelmét veszti a hitellel terhelt lakás, amiben nem is laksz. Nyilván egy családnak kell egy állandó pont az életben, de az megint egy másik történet.

pappito · http://pappito.com 2015.06.21. 14:13:26

@adg [Au, Darwin]: de az ennyire khm, ügyes emberek nem is költöznek külföldre. (vagy nagyon hirtelen :))

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.21. 17:49:10

@pappito:

Ókori Róma:

1 aureus (aranyérme) = 25 denarius
1 denarius (ezüstérme) = 4 sestertius
1 sestertius (rézérme) = 2 dupondius
1 dupondius (rézérme) = 2 as (bronzérme)

A gyakorlatban sestertiusban számoltak a nagy összegeket és asban a kicsiket.

Egy kb. kétkilós kenyér 0,5 asba került, fél liter bor 1 asba, egy igazvonó állat 120 sestertusba, egy fizikai munkás rabszolga meg 500 sestertusba,

blackhairlady 2015.06.21. 17:53:25

"Ez volt az a nap, amikor megértettem, igazán rajtam múlik, hogyan érzem magam ott, ahol élek. "

Ez a mentalitas nagyon tetszik nekem, en is igy probalom elni az eletem, amennyire csak lehet. Persze neha kikerulhetetlen a bosszankodas, de igyekszem a minimumra csokkenteni.

Hovarju kikoltozos posztja nagyon tetszett, elhiszem, hogy jo erzes volt a pozitiv visszajelzes. Jo egeszseget a babanak, anyukanak:)

Svajci sapkaek megszivtak, nagyon sajnalom. Nem keszult kep a kitakaritott lakasrol, amivel bizonyitani lehet, hogy igenis, jo allapotban kerult atadasra ?

blackhairlady 2015.06.21. 17:55:50

@adg [Au, Darwin]: Milyen rendes ember vagy te, en is szeretnek toled berelni lakast es butorokat:)) Imadok zuhanyozni, ugyhogy tervezzel jo sok hazat, hogy legyen penzed a vizszamlamra:D

blackhairlady 2015.06.21. 18:00:56

@adg [Au, Darwin]: A fiam Dozsa GY. uti alberletet is kifestve kellett visszaadni, benne volt a szerzodesben. Persze nem keritettunk nagy feneket neki, vettunk az OBIban feher festeket kb 1000Ft-ert, es minusz percek alatt atkentuk a hengerrel. Pont mint Hardpottyeknel, szep lett es illatos:D

blackhairlady 2015.06.21. 18:05:29

En 7-szer koltoztem eddig. A legerdekesebb az elso volt, amikor a tanyarol a varosba koltoztunk, potkocsis traktorral, a TSZ adta kolcson a "kamiont":)
A masodik helyen az amerikai koltozes allt, fejenkent 2 boronddel. Az olyan keseredes volt.

blackhairlady 2015.06.21. 18:10:49

@M. Péter: En a haz eladasra leszek kivancsi, talan 3 ev mulva aktualis lesz. Allitolag komoly felujitast igenyelnek az irodak mielott megmutatjak a vevoknek, es abban a par oraban pl. el kell menni itthonrol, a szemelyes dolgokat, pl. kepeket el kell rakni, meg ilyen dolgok.

blackhairlady 2015.06.21. 18:13:03

@pappito: En a sajat lakast nyugdijas korban tartom celszerubbnek amikor mar nincs magasabb fizetes. Nem kell aggodni, hogy nem tudom fizetni a berleti dijat, es az utcara kerulok.

montroyal ( CAN qc) 2015.06.21. 18:13:40

Koltozes ; nagy quebeci nepszokas jul 1 -en .. eddig tartanak a szerzodesek es a fel tartomany koltozik ... nem szerencses hogy a kikoltozes bekoltozes ugyanazon a napon zajlik sokszor .. a pizza meg a csirkeszarny, sor hazhozszallitok is unnepelnek$$$... a rendorseg resen, mert csak special engedelyes autok koltozhtethetnek vagy csak sajat magadnak a sajat v berelt autoval ... persze sokan ilyenkor kolcsonoznek teherkocsit vagy mas szallitasra engedelyezett kocsival maszekolnak ..

valahol a quebeci separatistak igy ellenkeznek a jul 1 nemzeti unnep Canada Day ellen ..

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.21. 18:20:31

@diggerdriver:

"Hogy a bérleti futamidő végén a bérbeadónak adod vissza vagy az enyészetnek az mindegy."

Ne viccelj.

montroyal ( CAN qc) 2015.06.21. 18:29:54

bérelni -venni ?

nalunk ha 20-25 evre veszed a kolcsont biztosan kevesebbet fizetsz havonta mint berelve es a sajatodba vagy ... semmi kockazat mert ha elbuktad kisetalsz belole es a kifizetett osszeg mintha berelted volna ...persze ez nem MO itt abban a percbe amikor elvesztetted a lakast visszaszall a bankra es semmivel nem tartozol tobbet ..

miert nem csinalja mindenki ? mert nincs hitele (3x tobb kereset mint a havi koltseg a lakasra) nincs penze a beszallora .. vagy nem is akar egy helyen maradni stb ..

@blackhair-lady: én nem mert a nyugdijambol biztos ki tudom fizetni az allami tamogatasos nyugdijashazba a tokeletesen normalis all inclu lakast es a sajat lakasom ara egy jo anyagi biztonsagot ad utazas stb , ezert akarom nyugdij elott eladni a lakasomat ..

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.06.21. 18:57:28

@blackhair-lady: Én nyolcszor költöztem eddig és tervezzük a következőt :).
@tildy[UK]: Haj, de tudnék mit kezdeni egy falusi kis vályogházzal - nagy kerttel persze. ..napok óta azon pörgök, hogy hová menekülhetnék a család elől :))).

montroyal ( CAN qc) 2015.06.21. 19:06:54

@zöldeketbeszélek: én nem napok ota hanem 3 éve ... es nalunk csak a nejem van :-))

blackhairlady 2015.06.21. 19:22:00

@zöldeketbeszélek: Na csak ovatosan anagy kerttel:) Amerre en laktam, a kertek nagyreszet az iden csak fu novi be, mert a spanyol csigak mindent felzabaltak. Ahogy nott a palanta, ugy ettek a dogok, kivetel a fokhagymat, azt nem szeretik.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.06.21. 19:41:00

@montroyal ( CAN qc): :))) Te szegény :)! Egyébként szerintem időnként mindenkinek jót tesz, ha 'szabira megy' a családjából :).

@blackhair-lady: Majd veszek pár néma kacsát, azok szeretik a meztelencsigákat, mi meg szeretjük a sült kacsát :).

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.21. 20:34:05

@blackhair-lady: Nem készült kép, mert a cég adta át a házat.
:)
Tehát csak azután fizettünk, miután a takarítóktól átvette a tulaj.
Készült átadás-átvételi protokoll, amin semmilyen probléme nem lett feltűnetve.
Arról van szó, hogy szimplán hülyének néz a tulaj és nem akar fizetni.

Bredpitt Monika 2015.06.21. 20:34:15

Nalunk klasszikus storinak szamit mar .

Koltozes. Hugom en anyukam. Egy nagy haromajtos szekrenyt allitunk a helyere . Hugom es en fogjuk a szekrenyt. ami rohadt nehez. Anyu csavarja be a labakat, amig mi majd be....unk az erolkodestol. Egyszer cask azt halljuk anyu liheg a padlo kozepen miutan ketto labat becsavart es azt mondja: pinenjunk. Hugom es en ugy elkezdunk rohogni, hogy nem tudjuk elmondani neki. Csavarj mar be legalabb meg egy labat, hogy mi is tudjunk pihenni.

Az osszes ameriakiai hataratkelonek boldog apat napjat kivanok.

Bredpitt Monika 2015.06.21. 20:38:27

@Bredpitt Monika: Flipper, nalatok is ma van apak napja, akkor neked is sok boldogsagot es meg tobb feleseget kivanunk.

Csodabogár 2015.06.21. 20:46:13

@blackhair-lady: Esetleg beázik a tető, tatarozni kell a házat, ki kell cserélni a kazánt és még sorolhatnám. Akkor inkább egy lakbér.

blackhairlady 2015.06.21. 21:26:59

@zöldeketbeszélek: Sajnos a csiguk gyorsabban nonek mint ahogy akacsak megtalaljak oket. Tenyleg hihetetlen, hogy milyen milyen gyorsan szaporodnak, es csak zabalnak es zabalnak. A sogornom nek minta kertje volt, mindent megtermelt, az iden mar semmije sincs:(

blackhairlady 2015.06.21. 21:29:22

@Csodabogár: De akkor is van hol laknod amig erre gyujtesz , van teto a fejed felett. Viszont ha a lakbert nem fizeted akkor mehetsz amerre latsz.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.06.21. 21:43:54

@blackhair-lady: Te jó ég, mi semmi ilyesmit nem tapasztaltunk még anyóséknál...Megpróbálta a klasszikus elhárító taktikákat?

FutureFry 2015.06.21. 22:01:06

@mojyo: A wiki szerint Brugge az Bruges hollandul. Egyébként meg: "In Bruges" (2008).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.21. 22:02:00

@blackhair-lady: az 1000 forintos feher festek olyan is. Az utolso albinkat Magyarorszagon ugy vettuk ki, hogy nagyon le volt pukkanva. Az obiban vett a masik lako 1000 forintos festeket, na az olyan is volt. Mi Heraval toltuk, azzal eleg volt egyszer festeni, ne 3szor.

pasztasuta 2015.06.21. 22:07:44

@FutureFry: oh igen, épp akartam mondani. jó kis film. :)

FutureFry 2015.06.21. 22:09:17

@blackhair-lady: Diatomaceous earth? Bár párás/esős éghajlaton nem működik olyan jól.

Simon Hasonmasa (TW) 2015.06.21. 22:11:23

Legutobb amikor kikoltoztem, ket oldalrol puszilt meg a holgy.
Kel oldal... itt egy szokas.
Nagyon meg voltak elegedve. Azonnal, teljes depozit vissza lett utalva.

Simon Hasonmasa (TW) 2015.06.21. 22:57:01

Bocsnat,
Ket oldalt... itt nem szokas.

blackhairlady 2015.06.21. 23:01:26

@zöldeketbeszélek: Szerintem mar mindent kiprobaltak, de nem csak o, az egesz kornyek ilyen fertozott. Van olyan csalad akik ebbol eltek, marmint nem a csigakbol, hanem a zoldseg termesztesbol, az iden nem volt egy forint beveteluk sem.

blackhairlady 2015.06.21. 23:02:27

@diggerdriver: Nem tudom ezt probaltak-e, de eros a gyanum, hogy mindent, es meg azon tul is:(

blackhairlady 2015.06.21. 23:04:02

@tildy[UK]: Ez is Hera volt, de eleg volt az egy szoba nappalira a pici doboz, ami nem volt tobb mint 1000 ft, az biztos.

blackhairlady 2015.06.21. 23:06:39

@FutureFry: Na ezt most meg kellett neznem a googleben:) Szerinted otthon, Magyarorszagon is lehet ilyet kapni?

kardio1 2015.06.21. 23:07:35

@blackhair-lady: egyetek csigát :-) Ez a probléma megoldása.

kardio1 2015.06.21. 23:09:55

@Bredpitt Monika: Franciaországban is ma van.
Idén egybeesik a Zene ünnepevel, ami minden évben június 21-én van.

Simon Hasonmasa (TW) 2015.06.21. 23:12:05

I.Laci volt mar?
Meg nem tudtam vegig olvasni.

montroyal ( CAN qc) 2015.06.21. 23:52:49

@Bredpitt Monika: koszi az apak napjai kivansagot .. feleseg jelenleg van, de igy is eggyel tobb mint kellene ..:-)

adg 2015.06.22. 00:16:56

@blackhair-lady: inkabb palimadar. :)) Egyebkent annyira nem, de akkor ez a kerdes epp huszadlagos volt. Volt benne egy olyan "legalabb egy gonddal kevesebb" erzes.
Amugy koszi, vegre egy pozitiv jelzo. A hetvegen mar voltam naiv, meg nepirtasra vagyo gyulolkodo is, ugyhogy helyrebillentetted a lelki bekamat. :))

blackhairlady 2015.06.22. 01:09:16

@adg [Au, Darwin]: ram mindig szamithatsz, csak jelezd milyen jelzore vagysz, es en mar irom is, fuggetlenul, hogy a temahoz kapcsolodok vagy sem :)))

blackhairlady 2015.06.22. 01:11:41

@kardio1: a csaladom otthon elo tagjai nem elnek ilyen sznob kajaval:)) egyebkent ezek a spanyol csigak annyira gusztustalanok, hogy nem hinnem, barkinek is lecsuszna a torkan.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.22. 01:16:04

@Mr Long (UK): Igen. Pesten. X. kerulet, Rakosfalva hev megallonal.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.22. 01:17:28

@blackhair-lady: hat, jo regen lehetett, mert amit en vettem a konyhara, meg a szobara az volt vagy 4-5 ezer. De a kisdobozosak is vagy 2000-2500-tol kezdodtek. Legalabbis 2008-ban.

FutureFry 2015.06.22. 02:15:14

@blackhair-lady: Bocs, valamiért úgy olvastam, hogy a te kertedben van a probléma a csigákkal. Nem tudom Magyarországon lehet-e kapni DE-t, (bár miért is ne - a wiki szerint Európában azonosították először), viszont (ha használ is) nem tudom mennyire lenne gazdaságos "nagybani" termesztéshez.

Bredpitt Monika 2015.06.22. 03:35:23

@kardio1: Akkor ott is mindenkinek boldog apak napjat. Meg persze mindenhol. Magyarorszagon miert nincs apak napja? Nok napja, anyak napja, gyereknap.....micsoda sovinizmus ez.
Szegeny Magyar ferfiak !!!!!!

blackhairlady 2015.06.22. 04:08:57

@tildy[UK]: Nem volt annyira regen, kb 3 vagy 4 eve. De olyan korul volt a kicsi dobozos. Na jo, lehet, hogy 1200, de semmikeppen nem erte el a 2000 FT=ot, erre hatarozottan emlekszem. De most nem nezek utana, erre lusta vagyok :)

blackhairlady 2015.06.22. 04:11:36

@FutureFry: A fatornyos kisfalumban, otthon tortenik az eset. Itt mi a kertvarosika nem foldmuvelunk:DDD

Muscari 2015.06.22. 06:48:51

@FutureFry: az egy szuper film, magyarul az idióta Erőszakik címet adták neki.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.22. 09:10:45

@blackhair-lady: hm, erdekes a 2 literes hera tenyleg azalatt van .
termekek.obi.hu/termekek/festes-tapetazas/4834-hera-belso-falfestek Mondjuk ugyesek vagytok, ha az egy teljes szobara eleg volt :)

blackhairlady 2015.06.22. 16:24:57

@tildy[UK]: Kettore:) De az ajtok, a nagy ablakok sokat sporoltak nekunk. Igazabol csak tisztasagi festes volt, mert nem dohanyzik a gyerek, semmi rongalas, kosz nem volt a falon, tenyleg csak egyszer athengereztuk.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása