oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. április 24. 06:46,  Hazajönnél, fiatal? 258 komment

2015. április 24. 06:46 Határátkelő

Hazajönnél, fiatal?

A héten jelentette be a kormány (egészen pontosan Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár), hogy százmillió forintot költenének 50 Londonban élő és dolgozó fiatal hazacsábítására. Én meg nem nagyon értem, de ti majd biztos elmagyarázzátok.

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem! Részletek itt!

nagy-britannia_london_fiatal.jpg

(A kép illusztráció/Gareth Williams/flickr)

Mindenekelőtt vegyük át, miről is beszélt pontosan az államtitkár, mi is ez a Gyere haza fiatal program!

A dolog arról szól, hogy a kormány lakhatási és letelepedési támogatást adna, valamint megfelelő munkahelyet biztosítana egy 100 millió forintos program keretében 50 fiatalnak, így próbálva hazatérésre bíztatni őket.

A program kizárólag az Egyesült Királyságra (még pontosabban: kizárólag Londonra) összpontosít, mégpedig az indoklás szerint azért, mert ott a legalacsonyabb a magyar munkavállalók átlagéletkora (33 év), 80 százalékuk 40 évnél fiatalabb, rendszerint magas végzettségűek (33 százalékuk diplomás, 43 százalékuk érettségivel rendelkezik) és 49 százalékuk nőtlen vagy hajadon.

A célcsoportot tehát a Londonban élő, diplomás, hiányszakmát űző, angolul jól beszélő fiatalok alkotják. További feltétel, hogy legalább egy éve legyen állása, és szándékában álljon hazatérni Magyarországra. Mindezt 50 emberre 100 millió forintból. Székesfehérváron.

Mérnökök, IT-szakemberek, HR-esek, pénzügyesek

A kormány nagyon szeretné, ha a fiatalok itthon találnának megfelelő munkalehetőséget, azonban azt Czomba Sándor is elismerte, hogy szinte lehetetlen felvenni a versenyt a nyugat-európai bérekkel, ellenben ott a honvágy, és az esetleges családi problémák.

A programban részt vevő szakemberek szerint a magyarországi cégeknél elsősorban mérnökökre lenne szükség, de fel tudnának venni az IT, a logisztika, a HR és pénzügyi területen dolgozókat is.

A program együttműködő partnerei között olyan cégek vannak, mint a Nestlé, a Lufthansa, a Suzuki, az IT Services Hungary, az Alcoa-Köfém, a Grundfos, a Videoton és a Denso. Valamint Székesfehérvár, aminek polgármestere azt mondta, egyre több bérlakást át fognak csoportosítani a hiányszakmákat űző szakemberek letelepedésének segítésére.

Mennyi az annyi?

Nos, eddig a hír, elolvastam párszor, meg aludtam is rá kettőt, és még mindig nem látom, hogyan is fog ez működni. Az a fránya matek ugyanis nem nagyon jön ki nekem (nektek majd talán).

A pénz ugyanis kevés. Ezt még Czomba Sándor is elismerte, hozzátéve, hogy ha siker lesz, akkor rövid időn belül szélesítik majd a kört és már nemcsak az Egyesült Királyságra fognak koncentrálni.

De hogyan lehetne sikeres, ha már az elején bevallottan nincsenek meg a szükséges források? Ha számolunk egy kicsit, akkor én, a magam részéről a következőt látom.

Százmillió forint durván 240 ezer font. Ötven emberre. Azaz egy emberre 4800 font jut. Máshonnan nézve: ha 100 millió forint jut 50 emberre, akkor az fejenként 2 millió forint.

Ennyiből kellene Magyarországra csábítani Londonban élő, nyelvet beszélő, képzett, legalább egy éve állásban lévő (azaz többé-kevésbé biztos jövővel rendelkező), hiányszakmában dolgozó fiatalt. Ez komoly?

Havi 300 fixszel könnyen viccel?

Ha folytatjuk a számolást, a fejenként kétmillió forintot nyilván nem adják oda az érintettnek, hanem mondjuk a cégeknek nem kell befizetni adóban (ezt ugye nem tudjuk, mert az oldalon taktikusan a Támogatások alatti információk csak előzetes regisztráció után elérhetők…).

Kapjon az érintett fiatal nettó 300 ezer forintos fizetést (Székesfehérváron ennél többet feltételezem, nem kap). Ennek a bruttója 450 ezer forint, a munkáltató havi költsége 578 ezer forint.

A vállalkozást terhelő költség ebben az esetben 128 ezer forint, azaz egy év alatt 1,5 millió forint, ami gyakorlatilag el is vitte a kétmillió forintos támogatást (ha csak a felét nem kell befizetni, akkor mondjuk két - két és fél évre elég).

Ekkor ott tartunk, hogy a fiatal hazavisz 300 ezer forintot, ami már szép pénz, de ebből lakbért kell fizetnie, és meg kell élnie, ami gondolom alsóhangon elvisz 150-180 ezer forintot. Mondjuk, marad neki 120-150 ezer forint tisztán, ami 280-360 font havonta.

Tehát végtelenül leegyszerűsítve: Londonban élő, legalább egy éve állásban lévő, fiatal, a nyelvet jól beszélő szakembereket szeretne a kormány visszacsábítani Magyarországra, olyan multikhoz, mint a Lufthansa, a Suzuki, a Grundfos.

Ezért cserébe az esetleges honvágy tompításán kívül azt kínálja, hogy egy-másfél évig (azt ugye nem tudjuk, mi történik, ha kifut a program, elfogy a pénz, vagy a vállalatoknak megint be kell fizetni minden járulékot) félre tud tenni havonta 300-350 fontot.

Te hazajönnél, fiatal?

A moderálási alapelveket itt találod.

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashattok el!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: program vitaindító Magyarország Gyere haza fiatal

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr997393060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2015.04.24. 17:29:46

@Herr Géza: Hofi mondta valamelyik rendszerváltás előtti műsorában: "Abból, hogy én 56-ban nem mentem ki, nem lesz nekem abból bajom?"

SzZoole 2015.04.24. 17:32:25

@Thargoid: ugy tényleg lenne értelme:)

2015.04.24. 17:33:06

@hékabéka: "Ez a program nagyon nagyon megosztó..."

Jó reggelt, Ön nyert. A pedagógus életpálya modell is pontosan ugyanezt a célt szolgálta. :)

2015.04.24. 17:35:05

@Cascabel: Valamiért divat lett fekete báránynak lenni. :)))

2015.04.24. 17:36:43

@geegee: Szexista állat vagy. :D ;)

2015.04.24. 17:38:14

@adg [Au, Darwin]: Ez bizony nagyon jó ötlet.

Thargoid 2015.04.24. 17:41:09

@Zoole[uk]: Látod, neked is lehet jót mondani... meg tudnád te is találni a közös hangot az otthoniakkal, csak egy kis jószándék kérdése az egész :)
Szerintem a trendet megvizsgálva kijelenthetjük, hogy akkor fejenként 136 millió már motiválná az átlagot, kivéve talán Charlie-t.
Szóval ezt az átlagos összeget szorozzuk meg mondjuk 50-el, hiszen annyi embert kell hazacsábítani első feladatként.
Az annyi lesz, mint 6.8milliárd.

Taxomükke (UK) 2015.04.24. 17:53:20

@Bredpitt Monika: "Azt kérdezte, hogy elbírnám e viselni, ha nálam egy fiatalabb dirigálna nekem."
Én el bírom viselni, ha nálam fiatalabb a főnököm. Azt már kevésbé, ha nálam butább...

Taxomükke (UK) 2015.04.24. 17:54:52

@Zoole[uk]: Ne szóljál be a bölcsészmérnök úrnak lécci!!

SzZoole 2015.04.24. 17:57:04

@Thargoid: hat,ha nekem lenne egy hazám amit ki tudnék adni,akkor nem Mo.-ra mennek,hanem Albániába a Jani haverjaekhoz,ott meg tobbet érne a pénzem:)))

SzZoole 2015.04.24. 17:58:05

@Taxomükke: a művész úrra gondolsz?

Taxomükke (UK) 2015.04.24. 17:59:05

"london örök esőjébe ázni"
Mármint hogy mi van Londonban?
Hetek óta nem esett.
Kb. annyi az éves csapadékmennyiség Londonban és környékén, mint Magyarországon.
Csaxólok.
A többiben egyetértünk.

puhacica 2015.04.24. 18:05:01

@dr. Hörömpő Töhötöm: most azon gondolkodom, mikor esett utoljara, de nem emlekszem. :D

SzZoole 2015.04.24. 18:07:08

@Taxomükke: jaj,dehogy sertenem en meg a drágalátos tiszteletre méltó Horváth művész urat:)))

Saar Jacques 2015.04.24. 18:17:12

Czomba Sándornak üzenem: Több mézet a madzagra!

derrick81 2015.04.24. 18:17:17

Az a 2 milla elég is lenne a hazajövő fiatal 1 havi fizetésére :-)

tsabus UAE 2015.04.24. 18:18:01

@Bredpitt Monika: Na, pontosan ! Az ilyenek után tőlem a fejükre is állhatnak. Akkor megyek haza, ha én úgy ítélem, hogy érdemes, vagy meglesz a lottó főnyeremény. Illetve... Az utóbbi esetben se biztos, hogy hazamennék...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.04.24. 18:21:37

Nem olvastam a hozzászólásokat, szerintem a program nettó marhaság.
További kérdésem lenne, hogy mit akarnak Fehérváron csinálni, hisz ott a fű se nő...
:(

Thargoid 2015.04.24. 18:22:21

@Zoole[uk]: Na de kénytelen vagy, az a feltétele, hogy megkapd a 136 millát - valami áldozatot neked is kell hozni :)

tableno 2015.04.24. 18:31:19

@adg [Au, Darwin]: Itt a blogon már volt olyan, aki komolyan követelte, hogy a kitántorgók otthon maradt szülei ne kaphassanak nyugdíjat...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.24. 18:41:08

Pestiek, budaiak, menjetek ti is csakazért is oda fagyizni...

index.hu/urbanista/2015/04/23/kozterulet_jarda_mammut_feny_utcai_piac/#all-comments

Az ember esze megáll, komolyan... :-o

**mimi** 2015.04.24. 18:49:46

nagy marhaság ez az egész...egy jól kereső, 1 éve Londonban dolgozó jól képzett emberke mi a fenének jönne vissza????

A nagy túrórudiért...

ex-dr. vuk 2015.04.24. 19:09:17

Ha annyit keresnek mint Lazar (10 evre biztositva), siman hazakoltoznek.

ex-dr. vuk 2015.04.24. 19:09:24

@Cascabel:
Most is angliaban vagyok :) Jopar eve.

ha ez nyugaton robban akor mashol is. Sot, mashol jobban.
Mindent osszevetve meg mindig nagyobb biztonsagban vagy nyugatabbra... Foleg ha van par evnyi munkaviszonyod (mert akkor van sporolt penzed is). En most ott tartok, hogy evekig el tudnek lenni fizetes nelkul...
Persze mindennek feltetele a megfelelo szakmai vegzettseg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.24. 19:13:09

@Taxomükke: @Zoole[uk]:
Menjetekapicsába...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.24. 19:15:51

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Az én ittlétem mindössze 40ezer forinton múlt.
Nem adták meg. De jól tették:))))))))))))))))))))))))))))))

wuaaa 2015.04.24. 19:19:27

@geegee: Össze kéne gyűjteni az ilyesmit aztán csinálni egy Borat-szerű filmet belőle... úgy kezdődne, hogy vasárnap este a benzinkúton a pénztáros letekerné a kólád kupakját és beleitatna, hogy megvehesd. Aztán másnap jönne a biztonsági őr, hogy ülve fagyizni tilos... és fő motívumnak elmenne a mai téma, két jóbarát, londonból frissen hazatért fiatal a meggazdagodás reményében beszáll az állami piramisjátékba, ahol ahhoz, hogy megkapd a hazatérésért járó támogatást, be kell szervezned további két londoni hazádfiát és rávenni őket, hogy ők is hazatérjenek...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.24. 19:24:52

@Cascabel: Nyugaton akkor is jobb, könnyebb lesz, ha recesszió törne ki esetleg.Magyarországnál egészen biztosan.A 2008-as válság is Magyarországot rengette meg a legjobban az egész európai kontinensen.Tehát odahaza hétszentség hogy mindig is nagyobb lesz a sz@r, mint külföldön.

Amúgy melyik régióra jósolod azt a 4-5 évet?

Taxomükke (UK) 2015.04.24. 19:27:06

@diggerdriver: Te nem számítasz, nem vagy se fiatal, se diplomás.
:))))))

Taxomükke (UK) 2015.04.24. 19:29:25

@wuaaa [nor]: Ez az, amit legjobban utálok otthon: hogy a biztonsági őrök országa lett.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.24. 19:31:28

@Taxomükke:
"Hát én már szart érek? Engem senki sem akar megmerényelni?"
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.24. 19:33:24

@Zoole[uk]:
Én meg a gerincbetegeknél már csak simán tahó.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.24. 19:33:34

@Mr Long (UK): Még a végén igaza lesz a burgerforgató barátunknak? :D

Mr Long 2015.04.24. 19:38:13

@geegee: ? Csak arra celoztam, hogy ott is tudok annyit keresni, ami kielegiti a vagyaimat. Na jo, mondjuk annyit itt sem tudok keresni, de annyi ott osszejon, amivel elegedett lennek. Nekem nem celom minden evben a tengerhez jarni nyaralni, stb.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.24. 19:38:21

@Bredpitt Monika: 30 felett már erősen kiesik a "fiatal" kategóriából.Na, elég ez így? :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.24. 19:42:56

@wuaaa [nor]: Na de hogy a faxba?Kezd fogyni a norvég területek alatt az olaj?Most még csak recesszió sincs, hisz fölfelé megy a benzinár...Mi okozza ezt?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.04.24. 19:44:59

En 35-osen meg baromi fiatal vagyok. Na jo, igy konnyu, hogy megfiatalit az uram :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.24. 19:48:50

@Saar Jacques: Ez a nikk, ez konkrétan sz@rzsák akar lenni?
:-)))))))))))))))))))
Micsoda elegáns megfogalmazás... :D

2015.04.24. 19:56:09

@Saar Jacques: Több tiszteletet a mosogatóknak!

soad1221 2015.04.24. 19:56:43

@Thargoid: én 100ert vállalom,hogy nem megyék ki kb 3 évig,ok?
:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.24. 20:03:33

@wuaaa [nor]: Bróhaha, mekkora jó ötlet, simán összejönne egy filmre való... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.24. 20:06:47

@Mr Long (UK): Nekem csak az "ugyanaz a bullshit" ütötte meg a fülemet... :D

M. Péter 2015.04.24. 20:20:07

@geegee: Leesett kb. felére az kőolaj ára, a földgázé kb. 40%-kal csökkent.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.24. 20:27:53

@wuaaa [nor]: ugyanazt kerxem amugy, amit trisztantol, hogy kell bizonyitani, hogy en hazajottem? vagy egyaltalan kinn voltam?

qkuc 2015.04.24. 20:50:19

@Thargoid: Fogalmam sincs hogy ért véget, amikor felvázolták a koncepciót, már beraktam a szűrőt rá, :D.

Saar Jacques 2015.04.24. 21:21:05

@geegee:

A Megatroll foglalt volt. :D

Peetee 2015.04.24. 21:21:19

Az, aki itthon maradt az pedig versenyhátrányba kerül? Én nem mentem ki, nem kerestem heti 1200fontot, nem tettem félre belőle 800at, vagy nem éppen nem buliztam/söröztem/kaszinóztam/kurváztam el hétről hétre - ahogy ezt sokan teszik...
Én csak fogjam be a számat, és a dolgozzak tovább a havi nettó 130ért? Az lesz ennek a vége, hogy aki most kint van, az sem jön haza, és én is úgy megyek majd el, hogy hatökrös szekérrel sem tudnak hazacsábítani....politikusok az ígéreteikkel biztosan NEM!!!

macamuca [IHUN] 2015.04.24. 21:50:46

@Peetee:
Lam, működik a megosztás....
Te is milyen szemrehányóan említés azokat, akik heti akármennyit kerestek, majd elkoltottek, akármire is. Es ha sorre/bulira/kaszinora/kurvara??
Kinek mi koze hozza, hogy az akárhol megkeresett akármennyi pénzét ki mire költi???

Hogy befogod-e a szad, meg hogy mennyiért vagy hajlandó dolgozni, az a te döntésed. Ahogyan az is, hogy hol... No es az is, mire koltod a pénzedet....

soad1221 2015.04.24. 22:02:04

@macamuca [IHUN]: ejjde nagyon igazad van!

Mondjuk meg mindig tartom hogy 100 millioert hajlandó vagyok itt maradni 3 évig...:)

Taxomükke (UK) 2015.04.24. 23:00:57

@geegee: Miért, akár lehetett volna Jacques Foche is.
:))))

macamuca [IHUN] 2015.04.25. 00:49:30

@Taxomükke:
Huha, most bekavarodtam....
Par napja irtam, hogy 27.-en ejjel Lutonon leszek (=hetfon ejjel, 27.-en, nem 28, ahogy itt irtam fentebb=kezdodo agyhugyko, tuti...).
Es ugy remlett, hogy te kerdezted, melyik honapban. Nem volt erkezesem akkor valaszolni, rohanasban voltam, de lehet, hogy rosszul emlexem, nem is te kerdezted? Ezesetben suru elnezeseket kivanok ismetelten

pappito · http://pappito.com 2015.04.25. 02:35:26

@33621: amerikában meg verik a négereket

nyugat szar, ne féljünk kimondani

2015.04.25. 04:33:04

@33621:
Milyen kicsi a vilag: a World Happines Report 2015 szerkesztojenek a fiaval dolgoztam evekig egy egy kis vancouveri cegnel, aki geofizikus mernok es az MIT-n vegzett. Jo haverom volt, kesobb szetvaltak utjaink. En megmaradtam buszke proletarnak, o pedig egy jonevu software fejleszto ceget alapitott es annak lett a CEO-ja.
www.ctvnews.ca/lifestyle/happiness-to-be-discussed-at-vancouver-symposium-1.2334394
www.ctvnews.ca/canada/canada-is-5th-happiest-country-on-the-planet-report-finds-1.2341660

2015.04.25. 05:03:32

@geegee:
"Amúgy melyik régióra jósolod azt a 4-5 évet?"
Az egesz vilagra:(
@ex-dr. vuk:
"Persze mindennek feltetele a megfelelo szakmai vegzettseg."
Ezt felejtsd el szerintem. Mindennek a feltetele az, hogy tud valaki sporolni. Ami sok mindentol fugg, de a megfelelo szakmai vegzettsegtol nem, az biztos:)
Hallottam "megfelelo szakmai vegzettseggel" rendelkezo hajlektalanrol (pl. tartomanyi biro, atomfizikus) es 6 elemit vegzett vagy egyenesen analfabeta milliomosrol is :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.25. 08:23:34

@M. Péter: Na de most már drágul vissza...Ha akkor lett volna, mikor leesett, nem csodálkoznék egy pillanatig se.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.25. 08:25:43

@Saar Jacques: Olyat is láttam már, hogy Jacques Foche, vagyis zsákfos... Elképesztő, milyen szépen is meg lehet fogalmazni. :D

Taxomükke (UK) 2015.04.25. 08:29:32

@macamuca [IHUN]: Bocs, igen, en kerdeztem, csak mar nem emlekeztem, hogy ez a valasz lehet a kerdesemre.
Viszont akkor nem leszek Lutonban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.25. 08:29:56

@Taxomükke: Na, látom, csak tovább kellett volna olvasni... :D
A legdurvább, amit eddig láttam viszont, az a Shag Becqr volt.

Taxomükke (UK) 2015.04.25. 08:30:55

@geegee: Persze, hogy lattal olyat, en irtam kicsit feljebb....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.25. 08:34:03

@Cascabel: Jajó...Nem tom' , én nem látom ennyire pesszimistán (messzi pistán...) a dolgokat, de lehet, hogy csak nem tudok valamit... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.25. 08:35:09

@Taxomükke: Nem, akkor még nem tartottam ott.Sajnos hülye szokásom, ha olvasok valamit, rögtön írom a választ, pedig sok esetben csak tovább kéne olvasnom...

Fülesmaci 2015.04.25. 08:38:33

Talán nem csak kimondottan pénzben kellene mérni a hazacsábulást.Öt éve nyomom Svájcban,megtudtam mit jelent ha megbecsülik a melómat,megtudtam mit jelent a kölcsönös lojalitás a céggel.Na az itthoni 15 év vegyipar alatt voltunk mindenek csak szép emberek nem.Pici tisztelet a munkaadó részéről,nem a tövig földbe döngölés és a teljes haszon kis idő alatt kéne hogy mérvadó legyen.De ez magyarhonban soha a büdös életben nem fog megvalósulni.Zsákmányold ki,üsd-vádg,aztán rúgd ki ha már felvetted a hasznot,be ne jelentsd mert akkor fizetned kell.Köszi de kösz nem.Pár éve még elgondolkodtam a hazatérésen de most már azt látom hogy megindult a gazdaság.....lefelé.Sajnálom mert mlg mindig szeretem ezt az országot,de egyszerűen nincs miért hazajönni.

beflower 2015.04.25. 08:38:44

@Kopi3.14: Nem a pénz itt a fő kérdés!Vajon elgondolkodtak-e az illetékesek,hogy a külföldre mentek jelentős része/magam és teljes családom is,4éve/ nem csak az anyagiak miatt mentek el? Megint a valóság nem akarása áll az egész mögött.Ameddig az állam egyre nagyobb mértékben beavatkozik az emberek életébe,sem megállitani,sem visszaforditani nem tudják ezt a folyamatot!

pappito · http://pappito.com 2015.04.25. 09:44:50

arról nem is beszélve, hogy nyugaton - lásd az illusztrációt - megadatik a kokakólamámor aprómintás ruhácskában, miközben Magyarországon Szíjjártó Péter

ex-dr. vuk 2015.04.25. 09:51:19

@Cascabel: ha egy tartomanyi biro/atomfizikus nem tud elhelyezkedni a vilagban, akkor ott komoly baj van ...

Azert fugg a vegzettsegtol - illetve a fizetestol - hogy tudsz-e sporolni nem? :) Meg hogy mennyit.

2015.04.25. 10:35:57

@ex-dr. vuk:
Szerintem az ember eletkorulmenyeitol es szerencsejetol fugg, hogy mennyit tud sporolni. Ket szakmat uztem felvaltva kulhonban, egyikben sincs szakkepzettsegem, megis a fizetesem 75 %-at meg tudom sporolni, miota nem iszok:) Evente altalaban 6 honapot dolgozok, a masik 6 honap alatt meg felelem azt (utazas, semmitteves, olvasas, stb) Nekem konnyu, se kutyam, se macskam, se csaladom, se hazam, se szeretom, nem kabitozom, nem iszok, csak cigizek es kavezok es keveset is eszek raadasul, ritkan vagyok ehes)

2015.04.25. 10:43:48

@ex-dr. vuk:
Ex aposom nagy tudasu es felelos beosztasu geofizikus volt, 55 eves koraban leadtak egy olajar csokkeneses idoben, utana mar nem is tudott elhelyezkedni. Kozel 10 evig az ex anyos munkajabol eltek, amig nem kapta meg a nyugdijat.

Badeni_lakos 2015.04.25. 12:06:29

Nézzük a JÓ oldalát!

Végre nyilvánosan beismerte a kormány, h Magyarországnak Versenyeznie kell a magyar fiatalokért!!!

szóval, hogy:
Don't take your "okos fiatalok" for granted!

Namost ez egy alkufolyamat kezdete, amit látunk.
100 millió az csak az induló licit! Lesz ez még itt 10 milliárd is!

1.)
Próbálják belőni azt a minimál összeget, és komplex juttatási csomagot amit eza heterogén célcsoport : "okos fiatalok" már-már jó ajánlatnak tartana.

2.)
Meg fogják próbálni jobban felmérni, piackutatási eszközökkel, hogy mi a FŐ oka annak, h nem tolonganak haza az "okos fiatalok" -> eredményekre alapozva marketing terv -> a médián keresztül Nyomatni fogják.

3.)
Ha hazajönne sok értelmes fiatal, akkor a "hazai fejekben" és bekövetkezne egy fordulat, alulról jobban önszerveződő lenne eza mostani centralizált rendszer, és Tennénk a közös dolgainkért. Pl. Civil szervezeteket Parlament alsó házába, h konzultáljon velük a kormány, vegye komolyan a szavukat.

Ezek a hazai "vakfoltok" eltűnnének a Zemberek fejéből, miszerint: "Azt úgyse lehet. Áhh úgyse..." és a Megoldásra ráhangolódva a vakfoltokat felismerve: "Áhá, Így lehet! Azt meg próbáljuk meg így, úgy és amúgy is, Biztosan van megoldás! sikerülni fog! "

Így kellene hozzáállni egy Vonzó, megbízható, felelős civil társadalom kiépítéséhez: Ami az emberek Fejében Dől el!

(nehogy már hatalommániás populista politikusoktól várjam azt, h itthon majd jobb lesz hosszútávon! )

Ehhez kéne h hazajöjjön az "okos fiatalok" felelősségtudatos értelmiségi rétege!

(Gesellschaftlicher hintergrund fontosságát Németországban már rég felismerték. Tenni kell érte Sturm und Drang, Akarni kell keményen! mindenki egy kis munkával tegyen érte! szerveződjön, ötleteljen, stb. stb. De nagyon megéri! )

Thargoid 2015.04.25. 12:14:40

@soad1221: Na ezért nem lesz rendes fizetés MOn soha se... mindíg van valaki aki elvállalja a 136 milliós munkát 100-ért is :)

Thargoid 2015.04.25. 12:17:25

@qkuc: Pedig tényleg lelépett:
vastagbor.blog.hu/2013/12/11/a_gyerehaza_org-os_azbej_tristan_is_elment

Végül is azt mondta, hogy gyere haza, nem azt, hogy maradj is...

Thargoid 2015.04.25. 13:49:29

@beflower: Persze, hogy elgondolkodtak; ezért ajánlanak egy havi bért és nem egy évit :)

031052 2015.04.25. 13:52:06

"de ebből lakbért kell fizetnie, és meg kell élnie, ami gondolom alsóhangon elvisz 150-180 ezer forintot"

ennyiből még pesten is kijössz 3 hónapig, gondolom londonban se egyedül laksz

qkuc 2015.04.25. 14:53:09

@Thargoid: Ravaszak ezek, meghagyják a kiskapukat, :D. Ez azért mókás, hogy Mr. PirosPöttyös is fogta a batyuját és országot cserélt. Nagyon hiteles innentől minden próbálkozás (nem, nem az, :D).

Thargoid 2015.04.25. 15:10:38

@qkuc: itt is van esély rá, hogy valaki távozik egymaga a száz misivel :)
A magyar furfangnak nincs párja a világban... szerencsére.

Thargoid 2015.04.25. 15:13:57

@031052: Hát valóban nem, én pl. meg sokan akiket ismerek itt a saját családjukkal vagy baráttal-barátnővel laknak... akárcsak az emberek többsége MOn.
Nagyon megnézném azt a lakást BPen amit 3 hónapig ebből az összegből bérelsz mostanság...

Thargoid 2015.04.25. 15:22:00

@qkuc: Amúgy elég kínos ez az internet, túl sok mindent meg lehet találni vele, meg kellenne egy kicsit adóztatni, hogy kevesebben használhassák... szabadalmaztatom az ötletet!
Várjunk csak, megelőztek...

morsels (törölt) 2015.04.25. 16:03:57

@Peetee:
Lehet, hogy 100 millioba kerul egy hatokros szeker.

kalandozomagyar 2015.04.25. 17:20:34

Én már hazajöttem, nekem tetszik itthon... :)

qkuc 2015.04.25. 21:39:47

@Thargoid: Az a gond, hogy szerintem a zsebükre dolgozó célszemélyeket ez nem érdekli, majd kitalálnak egy újabb hazugságot. Lassan le lehetne forgatni itthon a Hazugságok hálójában c. filmet ....

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.04.26. 23:21:12

Nehéz ez a sztori, mert minden területen brutális pusztulattal kell szembe nézni!

Nekem, ak 1998-ban a "Fiatalok első lakáshoz jutása" fórum sorozatot szerveztem /Fehérváron is voltunk!/, megütötte a fülemet, hogy úgy csinálnak, mintha létezne Magyarországon élő önkormányzat, ahol a 3%-alatti állami kezelésű lakásvagyon ne vált volna a korrupció melegágyává! Egy szavát ne higyjétek el egy politikusnak, amikor ekkor a brutális kamukat elenged a levegőbe!

Ez a támogatás egyébként meglehet, hogy jó helyen kaparászik, amikor multikat vonná be egy olyan folyamatba ahol a szokásos negatív áralku -bérpolitika megfordítására ösztönözné őket. A civilgyilkos zsákmányszerző pártcsürhe országlepusztító tevékenységét nagyban megágyazta - támogatta az a folyamat, hogy az ezredforduló után a pesti - észak-dunántúli nyugatiasodni kezdő béreket egyszer csak sokkterápia szerűen 20-30%-al lecsökkentették a multik. Arról a pontról egy évtizedes gazdasági vállság bontakozik ki, aminek a kezelése nem lehetséges a béralku jogaiba való visszahelyezése nélkül!

Zárványszerűen megjelnik egy megélhetési minimum.

Minden fiatalnak a "kockázatkezelési" szűrőrendszere végig mérlegeli, hogy mekkora összegből lehet élni és mondjuk lakáskérdéssel együtt egy középosztályi életvitelét felépíteni! Az életvilág ilyen álmodozásai bizony találkoznak olyan hétfejű sárkányokkal, mint a csökkenő piaci kereslet, vagy a 80%-os adóelvonási kísérlettel megjelenő agyalágyul állam, vagy az, hogy ez a rendszer szétbarmolja az iskolákat és a kórházakat és a rendőrségeket és a bíróságokat és a sajtót, etc etc. blablabla sorolhatnám.

Ez a program rámutat arra, hogy mink nincsen!

Hogy tudnak a magyarok béralku nélkül megélni?

Hogy tudnak a magyarok lakáspolitika nélkül megélni?

Hogy tudnak a magyarok túlélni az adóötletroham fokozódó nemzetmegfolytó törekvései ellenére?

Négy darab multimilliárdosra és 4 millió éhezőre bazírozó maffiatársdadalompolitikánk csúcsteljesítménye a társadalompolitikában, hogy 50 mégegyszer mondom ötven családnak felkínálja a középosztályiság kereteit !!!!! és összeszámolta walaki, hogy hány család ugyan ilyesmire való igényét tapostuk meg a lakáshitel förmedvényünkkel, az adórendszerünkkel vagy csak azzal, hogy úgy elloptuk a piacát,
mint ahogy a hortobágyi bírkák alól a legelőt? Hány családnak fagaysztottuk be 10 vagy 12 éve a bérét???!! Mekkora brutális leértékelődés ment végbe ennek a társadalami csoportnak a helyzetében? És még csak nem is beszélünk eről!

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.04.26. 23:45:01

Asszem a legelső cikkemben felsoroltam, hogy a magyaroknak vagy 5 brutális kivándorlási hulláma van a XX. század elejétől száímtva, akik úgy rávágták az országra az ajtót, hogy lényegében megszakadt a kapcsolat. Ezt a viszonyt most békeidőben produkáltuk a nagy nemzeti dilettantizmusunkkal!

Van olyan, hogy egy ország sikeresen hazacsábította az elszármazottakat. Írország ilyen abban a szakaszában, amikor lezárta a polgárháborús feszültséget és tudatos társadalom politikval, a fejlesztési pénzek tudás társadalom és társadalmi integrációs célokra koncentrálásával masszív felszálló ágban volt!

Magyarország semmilyen társdalmi integrációs területen nem is akar csinálni semmit! A polgárháborús propaganda két pártja készül váltógazdaságot kiépíteni egy olyan korszak után, ahol a lopás két pártja volt váltógazdaságban 20 évig!

Ebben a modernizációs korban szinte halálos fenyegetést kapnak bozonyos szakmák!

Most kezdik asszertíven kifejezni a nővérek, hogy a "nővér vagy = dögölj éhen" nemzetgazdaságpolitika nem annyira cuki.

A többi szakmának nincsen baja az ilyesmivel.

A "középkor bevezetése" - mint modernizációs stratégia, londoni szemmel, nem teljesen az a közeg, ahová az ember a családi életstratégiáját oda helyezi!

2015.04.27. 00:08:22

@Saman:
"az ezredforduló után a pesti - észak-dunántúli nyugatiasodni kezdő béreket egyszer csak sokkterápia szerűen 20-30%-al lecsökkentették a multik."
Nagyon jol leirja ezt a folyamatot The Shock Doctrine: The Rise of Disaster Capitalism c. konyveben Naomi Klein. Ha nem is konkretan Magyarorszaggal kapcsolatban de felelmetes logikaval.

soad1221 2015.04.27. 09:46:18

@Thargoid: nos, igen, pedig nem szokásom a piaci ár alá bemenni csak, hogy az enyém legyen... de most kénytelen voltam.

persze azt ne felejtsük ki, hogy én kb 3 évre vállaltam ezt, Te pedig nem nyilatkoztál, hogy mennyi ideig, szóval így elsőre akkor Te lehet, hogy 4 évig is vállalod, így az egység ár közel azonos.
az apró betűs rész... ugyebár :)

Thargoid 2015.04.27. 12:28:51

@soad1221: Erre a problémára létezik klasszikus megoldás... konzorciumként pályázunk 1.3 milliárdért, visszaosztjuk a pénz felét, a többit elosztjuk és megtartjuk.

soad1221 2015.04.28. 09:40:15

@Thargoid: ok, benne vagyok! így tisztességes a verseny :)

kuki123 2015.05.02. 14:09:59

@Cascabel:
"Nyugat-europai cegek nem tudnak nyugat-europai bereket fizetni.
Na, ez a szegyen!"

Nem akarnak!
Na, ez a szegyen!

Tudom mert egy multinál dolgozok, ráadásul nem is európai, de nyugati leányvállatai dőzsölnek. 2 kézzel szórják lófaszra a pénzt, amíg nálunk 1000-2000 eurókat próbálunk költségcsökkentés címén összekaparni, addig ott ott olyan fizetéseket(munkakörülményeket) adnak hogy csak lesünk.
(ezt egyébként a parkolóban álló kocsik márkájából és állapotából lehet a legjobban leszűrni)

Ott felsőkategórás 1-4 éves kocsik, nálunk a murvás gazos! céges parkolóban rozsdás 15-20 éves vagy esetleg 6-8 éves kocsik ritka az alsókategórás 3-5 éves (nah meg az 1 évente cserélgetett manageri felsőkategórás kocsik..mert arra mindig van pénz)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása