oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2015. március 05. 06:10,  Hadiállapot a bürokráciával 538 komment

2015. március 05. 06:10 Határátkelő

Hadiállapot a bürokráciával

Múlt héten olvashattátok az „Útlevélügyintézés külföldön” című írást, ami sokakat ihletett hozzászólásra, sőt már poszt is születet az utórezgésekből. Most egy szintén erre a posztra reagáló, de már új irányba mutató hozzászólásból lett posztot teszek közzé, és örülnék, ha esetleg a kommentekben körüljárhatnánk a diplomák és egyéb végzettségek elismertetésének kérdéskörét a különböző országokban, ki-milyen tapasztalatokra tett szert. Esetleg hasonlókra, mint Andrea vagy éppen teljesen másokra.

diploma_blog.jpg

„Éppen most olvastam el az "Útlevélügyintézés külföldön" című írást, ehhez van némi saját tapasztalatos hozzáfűznivalóm, mármint a magyar hivatalok hozzáállásához.

Neeem, nem a családi pótlék ügyében, bár arról is tudnék írni, azonban a legutóbbi 9 hónapos tortúra során kétszer is pozitív tapasztalatom akadt (kétszer hívtam ez idő alatt a magyar hivatalt, és láss csodát, mindkét hívás adott egy lökést az ügyintézés kerekének, ámbár az csak a következő lépcsőfokig zötyögött, ott újra várni kellett néhány hónapot, mire megint elfogyott a türelmem, újabb hívás, újabb lépcsőfok. Ha ezt előre tudom, sokkal hamarabb hívom őket... na mindegy, végül is nem ezért írok, de csak sikerült leírnom ezt is :)

Majd négy éve élünk a 12 éves kislányommal Ausztriában. Én, mint a legtöbb magyar nő, takarítónőként kezdtem, ezen a pályán el is jutottam a csúcsra, több évig dolgoztam szobalányként. Mivel szociálpedagógus végzettségem van, úgy gondoltam, hogy talán ezen a területen is lehetne próbálkozni munkakeresés közben. Ehhez azonban honosítani kell a diplomát, azaz, mint rövid keresgélés után rájöttem, online ügyintézés keretében, néhány kérdőívet kitöltve kell kezdeményezni az eljárást. Ezt meg is tettem, tavaly áprilisban.

Már a főiskolával sem könnyű boldogulni

A kérdőív végén felhívták a figyelmemet, hogy szükségem lesz egy német vagy angol nyelvű bizonyítványra, valamint arra a tematika-listára, amelyből az osztrák ügyintéző megtudhatja, mit is tanultam én a négy év alatt a főiskolán.

Nosza rajta, e-mail a főiskolára, mit is kell tennem. Jön is a válasz hamar, pár nap, küldjem el az eredeti diplomát valamint egy kérvényt, és egy felbélyegzett válaszborítékot, amiben ők küldenek majd egy csekket 3000 forintnyi ügyintézési díjról. Két problémám volt csak, honnan a fenéből vegyek magyar bélyeges borítékot, és hogyan utaljak át egy magyar sárga csekken 3000 forintot? Ja, persze, tudom, utalhatok eurót, ők azt majd forintban megkapják, de mennyi eurót is küldjek? Na jó, persze vannak Magyarországon barátok, rokonok, megoldottam. De akinek nincsenek? Az már az ő gondjuk, ok...

Tehát kérvény mindkét kéréssel, mármint az angol nyelvű bizonyítvány és szintén angol nyelvű tematika, eredeti diploma borítékban, az öcsém címére, ő átpakolja az egészet egy magyar borítékba és hozzátesz egy magyar bélyeggel felbélyegzett és megcímzett válaszborítékot (ja, nyilván nincs a főiskolának annyi pénze, hogy egy normál kisméretű borítékot megfinanszírozzon, mert ebben egyelőre csak egy csekk fog érkezni...). Szóval minden postázva, izgatottan várom a választ, ami az öcsémhez érkezik majd.

Hónapok kérdése az egész

Egy hónap... semmi. Második hónap...semmi. Írok egy e-mailt, nem mintha türelmetlen lennék, de mégis... Ennek hatására érkezik egy levél, hogy megkapták a kérelmemet, legyek szíves az eredeti diplomámat visszaküldeni, hogy elkészíthessék az angol nyelvűt!

Na, megállt bennem az ütő, elveszett a diplomám a postán? Hiszen én azt a kérvénnyel együtt már beküldtem! Lelki szemeim előtt lejátszódott, amint innen, Ausztriából, 800 km távolságból a Magyar Postánál kerestetem az elveszett bizonyítványomat... rosszul is lettem egy pillanatra, de eszembe jutott, hogy ha a kérvényt megkapták, márpedig megkapták, hiszen arra válaszoltak, akkor az oklevélnek is ott kell lennie, hiszen együtt küldtem. Újra e-mail az ügyintézőnek, szerencsére még másnap válaszol, igen, ne aggódjak, ott van náluk a diploma is.

OK, mehetünk tovább. Egyébként eltelt pár hónap, nyár van, hevesen süt a nap, augusztus, én még várok. Szabadságolások vannak, meg ilyesmi, türelmes vagyok, de tényleg. Aztán elfogy a türelmem, telefon, ja, ügyintézik, hamarosan megkapom. A hamarosanból augusztus lett.

Egy szép nyári napon megérkezett a kétnyelvű diplomám, magyar és angol nyelven. Örültem is neki nagyon, ámde örömömbe bánat is vegyült. Az ügyintéző a heves gyorsaságban elfelejtette a tematikát mellékelni. Anélkül pedig mit sem érek az angol nyelvű diplomával.

Újra e-mail, majd levél, legyen olyan kedves, nagyon sürgősen, szükségem van rá, kérem, kérem, kérem. Az ügyintéző javára legyen mondva, viszonylag hamar, szeptemberben megkaptam az angol nyelvű tematikát is, ja, nem én, nem ide küldték, Ausztriába, nem, nem, az öcsém magyar címére természetesen.

Happy end

Végre szeptember végén minden együtt volt ahhoz, hogy az online elkezdett honosítási eljárást befejezzem, a beszkennelt papírokat kellett még csatolnom és a küldés gombra kattintani. Ezt egy csütörtök este meg is tettem. És másnap, pénteken 10 órakor e-mailben megkaptam a választ az itteni illetékes minisztériumtól, egy hivatalos okiratot, hogy a diplomámat elfogadták, dolgozhatok vele a megfelelő munkakörökben. Nem írtam el, az itteni illetékes minisztériumnak mindössze 2 munkaórára volt szüksége... a magyar főiskolának fél évre.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás ügyintézés Magyarország Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr797241829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 06:12:13

Na és?

Az ilyesmi lassú, így van.

Jobb ezt személyesen intézni, gyorsabb.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.03.05. 06:52:25

Itt sem egyszerű.
Van egy ismerőröm, neki több mint két évig szöszöltek a papírjaival.
Én most vagyok benne.
Először ki kellett töltenem egy előminősítést, ha arra zöld jelzést kapok, csak akkor mehetek tovább.
Ca. 500 frankba fog kerülni az eljárás.

A macera alól kivételt képez az Eü végzettség, ott pillanatok alatt kész a honosítás.

2015.03.05. 06:55:43

@maxval bircaman szerkesztő: Szerintem arra batorkodik utalni a szerzo hogy vannak csunya kapitalista orszagok ahol gyorsabban mennek az ilyen dolgok es nem kell oket szemelyesen intezni. Pl. ha en szeretnek egy olyan papirt a brit egyetemtol ahol vegeztem ami igazolja a vegzettsegemet illetve a tantargyakat amiket tanultam, akkor online ki kell toltenem par sort, befizetni kb. 5 fontot (atszamoltam, ketezer forint) es par napon belul postazzak a hivatalos dokumentumot a vilag barmely pontjara. Termeszetesen nem kell nekik postan elkuldeni az eredeti diplomamat, mert erdekes modon van egy sajat elektronikus nyilvantartasuk igy ilyen mult szazadi dolgokra nincs szukseg. Persze lehet mindezt bonyolultabban es dragabban is csinalni, mint Mo.on, csak minek ha nem muszaj.

adg 2015.03.05. 07:41:25

Huha, na ugy latom, ma buli lesz. Mindenki morc. Tessek mosolyogni, peliot is megmondta tegnap, hogy tonkreteszitek igy a kollegaitok napjat, oszt oda lesz a svejci, angol, szaudi, de meg a bolgar gdp is.

Ize, en szemelyesen mentem be a tantargylistamert, vagy mi a csudanak hivjak, elektronikus indexkivonat. Alig fel nap ide-oda robangalas utan mar meg is kaptam. Azert tartott ennyi ideig, mert epp nyari szunet volt, es alig volt az egyetemen elo ember. De meglett.

2015.03.05. 07:45:21

@adg [Au, Darwin]: Igen de mi lenne ha nem tudnal szemelyesen bemenni, pl. akkor kell amikor mar Uj Zelandon vagy, vagy pl. elvesztetted es kell egy uj, akkor lazan visszarepulsz Uj Zelandrol Mo.ra mert maskepp nem lehet megoldani? Azert 2015-ben lehetne erre mas megoldas.

Mr Long 2015.03.05. 07:56:08

@adg [Au, Darwin]: Szerintem ez semmi ahhoz kepest mi munka van az ozziknal egy doploma elismertetesevel. Lasd az altalad kuldott pdfek listajat. :)

BTW kollegam 4 honapot vart arra, hogy elolvassak az eletrajzat, megnezzek a diplomaja es a masik eus orszag mernok kamarai tagsaganak forditasat (az egesz pakk nincs 10 oldal) es irjanak egy levelet, hogy CEng lett belole.

Legalabb megvan a gumicsont mara...

Mr Long 2015.03.05. 07:59:06

@Mirjam2: Most a rinya asarga csekkes boritekon ment. Csak halkan sugom meg, ha keri, hogy atutalhassa a penzt, akkor adnak egy szamlaszamot.

mernok-ur 2015.03.05. 08:00:12

Annyira nevetseges ez az ugyintezesi tortura.

Sok sikert a munkakereseshez !

Rotoxis 2015.03.05. 08:00:12

Az elmult fel evben egy csomo hivatalos ügyet kellett inteznem Magyarorszagon, de elkepesztöek a tapasztalataim.

Volt abban utlevel a gyereknek, jogositvanyhoz igazolas, csaladi potlekhoz hatartozat, szoval minden, mi szem-szajnak ingere.

Mindent szemelyesen inteztünk (van, amit nem is lehet mashogy) es mindenhol, hangsulyozom minden magyar hivatalban profizmust segitökeszseget es gyorsasagot tapasztaltunk, öt-tiz percnel többet sehol sem kellett varnunk.

Egyre lejjebb esett az allam. Nem erre emlekeztem ugyanis.
Nem tudom, ennyit fejlödött-e a hivatali bürokracia, vagy inkabb a szemelyes megjelenes es az ügyintezövel sikeresen kialakitott baratsagos legkör okozta-e, de tenyleg europai szinvonalu volt az ügyintezet mindenhol.

adg 2015.03.05. 08:03:34

@Mirjam2: Azert mentem szemelyesen, mert hirtelen kellett. Elkuldtek volna postan, kb 1 hetet igertek ha jol emlekszem. lassan 4 eve volt. Nyilvan, ha uj zelandon lettem volna, akkor tovabb tart mig megerkezik, vagy kellett volna fizetni a postaert, mittudomen.

Nekem nem kellett diplomaforditas, a muegyetem ezer eve ket nyelven adja ki az okleveleket, igy azt nem tudom, mennyi lett volna.

@Mr Long (UK): Bizony, az a legnehezebb resze az egesz bevandorlasnak. Tovabb tart megcsinalni, mint az osszes tobbit egyutveve.

2015.03.05. 08:28:54

Az ügyintézés Mo.-n olyan, mint a kórházi ellátás. Ha rendesen kiszolgálnak, akkor szuper, ha pedig nem, akkor a legszarabb. Kórház esetén ez úgy működik, hogy vagy hagynak meghalni téged v. egyéb rokonodat, v. megmentik az életedet/életét, és akkor milyen világszínvonalú a magyar egészségügy... Nem lehet általános következtetéseket levonni, mert nem mindenhol egyformák a körülmények. Az tény, hogyha valami nem működik jól, azon kellene dolgozni, hogy javuljon a helyzet.

articsóka60 2015.03.05. 08:44:31

@~~Babette~~: Szia, tegnap írtam privit neked. :-)
Amúgy mindenkinek mosolygós jó reggelt kívánok ezen a ronda szürke délelőttön.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 08:44:31

@Rotoxis:

Hivatalfüggő. Ahol jól ki van találva az ügymenete, ott gyors. Ahol nem, ott lassú.

2015.03.05. 08:44:31

Az okmányirodák kialakításakor gyakorlatilag átvették a rendőrségen ugyan ezeket az ügyeket intéző alkalmazottakat. Ezek bár szakmailag profik voltak, de a stílusuk az alpári volt. Ők a mai napig ilyenek. Még mindig abban a hitben élnek, ők a hatóság.
A utánuk következő generációk már sokkal udvariasabbak, segítőkészebbek, viszont gyenge jogszabályismerettel rendelkeznek. Tisztelet a kivételnek. Ez az esetek többségében annak is köszönhető, hogy ma már a jogbarmolók sportot űznek az állandó jogszabály módosításokból.

Taxomükke (UK) 2015.03.05. 08:49:56

Nem tudom, minden országban így van-e, de Angliában nem szabad és nem érdemes arra várni, mikor kegyeskedik Eltés Gizike megemelni a valagát.
Lefordítod/lefordíttatod valakivel a diplomádat, beküldöd az Illetékes Szervnek, majd 10-14 napon belül megjön a levél.
Én konkrétan magam fordítottam le a diplomámat (mondjuk aggódásomban és rutintalanságomban leigazoltattam azzal a pesti fordítóirodával, akinek dolgoztam párszor - de ez nem került pénzbe), beküldtem a hivatalnak, és onnan bő egy hét múlva megjött a Qualified Teacher Statusomat igazoló levél.

Szilvana1[Bucks, UK] 2015.03.05. 08:50:16

Azért az naiv elképzelés, hogy csak Magyarországon van bürokrácia. Attól függ mit szeretnél intézni! Én imádom hogy itt Angliában szinte mindent el tudok intézni pár kattintással. Amit nem, az viszont nyögve nyelős. Ofsted maga a rémálom, de most az egyetemmel is megszenvedek mert homok ment a gépezetbe és senki nem tudja hogy ki érte a felelős. Sőt, próbálnak tudomást sem venni róla.

Taxomükke (UK) 2015.03.05. 08:51:42

@Mr Long (UK): " Legalabb megvan a gumicsont mara... "
Pontosan.
Ez kell a népnek.
:)

Taxomükke (UK) 2015.03.05. 08:53:13

@articsóka60: ???
Hétágra süt a nap.
Ja, ez itt sunny Surrey.
:)))))))))))))

adg 2015.03.05. 08:55:43

@articsóka60: "mosolygós jó reggelt kívánok ezen a ronda szürke délelőttön."

Ronda? Szurke?? Delelott?
:))

En pedig jo estet kivanok ezen a csodalatos, ragyogo napsuteses, 33 fokos keso delutanon.

Hari Seldon 2 2015.03.05. 09:07:44

Jó írás, és tetszik a stílus.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 09:17:18

@djcs:

Eleve a gond sok helyen az, hogy rosszak a szabályok, életidegenek. S ha egy szabály rossz, nem lehet annak alapján jól ügyintézni.

Lásd pl. a külföldi rendszámos ökörséget pár éve. Jó szándékkal hoztak egy idióta jogszabályt, mert egyszerűen senki sem gondolta végig az egészet.

Rotoxis 2015.03.05. 09:17:18

@adg [Au, Darwin]: Te DÖG!!!! Nalunk esik a ho.

adg 2015.03.05. 09:22:19

@Rotoxis: Az a feher ize, amibol egy ora mulva saros trutyo lesz? Ezt en most kihagyom valoszinuleg. :)

puhacica 2015.03.05. 09:37:37

@adg [Au, Darwin]: oooo, hogy... nem is mondok inkabb semmit. igaz, itt is sut a nap, de 33 fok?! :D

2015.03.05. 09:39:10

@Mr Long (UK): Nem akarom arra pazarolni az energiamat hogy a posztolot vedem, de szerintem azon ment a 'rinya' hogy el kellett kuldenie postan az eredeti diplomajat, honapokat vett igenybe a procedura, es vegul rossz cimre kuldtek az eredmenyt, raadasul ket reszletben. De egyebkent semmi kozom hozza, ha szerinted ez normalis, szuper. Szerintem nem az, szerencsere en nem jartam es nem is fogok jarni Mo.on felsooktatasi intezmenybe igy ez velem nem fordulhat elo.

2015.03.05. 09:41:37

@maxval bircaman szerkesztő: Szerinted nincs nagy jelentosege? Emiatt megtortenhetett volna hogy a posztolo nem kap meg egy allast, egy vizumot, stb. Az eredeti diploma postazasaval kapcsolatos koltsegekrol es stresszrol nem is beszelve. Ennek tenyleg nincsen nagy jelentosege?

articsóka60 2015.03.05. 09:42:24

@Taxomükke: Nahát erről beszélek: ahol a szájhagyomány szerint esnie kéne ott süt a nap. Itt bezzeg??!!
@adg [Au, Darwin]: Jóvanna! Mindíg elfelejtem, hogy ti olyan messzire vagytok tőlünk hogy az már egy másik univerzum. Azért küldhetnél haza abból a jó kis melegből! :-)

Rotoxis 2015.03.05. 09:42:24

@adg [Au, Darwin]: Nem, nem lesz belöle saros trutyi. Nem tudom hogyan csinalja, de nalunk szepen lassan, hetek alatt eltünik a ho anelkül, hogy latyak lenne. Mindez a varosban. Ki erti ezt?

adg 2015.03.05. 09:42:54

@diggerdriver: Na igy szep elokaparni es igazolni a regi iratokat. Volt par kollegam, akkik ezzel szivtak a nyugdij elott. Nem birtak leigazolni a munkahelyeiket a hetvenes-nyolcvanas evekbol, a cegek mar ezer eve megszuntek, valaki elbacta a bejelenteseket, szerencsetlenek meg ott altak kevesebb evvel, mint kellett volna.

Sokat kellett biciklizni, mire meglettek az elveszett evek.

soad1221 2015.03.05. 09:45:00

@Mr Long (UK): halkan megsúgom, hogy a sárgacsekket is tudod utalni.. :) az pedig hogy mennyit is kellene utalni... szerintem a bank honlapja segít, de szerintem itt Mo-n senki nem fog fennakadni, hogy 1 eur-al többet utalnak, ez nem ozzi föld :)

Azon meg azért ne lepődjünk meg, hogy a magyar államigazgatás, meg az iskolák nincsenek felkészülve arra, hogy EUR-ban is megadják a fizetendő összeget és fenntartsanak egy EUR számlát ilyen esetekre..

Sanz 2015.03.05. 09:49:22

A történet tanulsága: rá kell feküdni a telefonra, és hivogatni őket állandóan. Én ezt recruiterekkel szoktam eljátszani; sose szeretik, de valahogy mindig időben megkapom a szükséges infókat.

adg 2015.03.05. 09:50:27

@Mirjam2: A legjobb az eredeti diploma elkuldese. Hat nincs meg nekik??? Mi van, ha masolat kell? Ja, akkor masik illetekert eloveszik a fiokbol.
Vagy ha gyanus valamiert, es csekkolni akarja valami szerv?

Nevetseges.

@Rotoxis: En ertem. Minden bizonnyal szarazjeg. Az folyadekallapot nelkul szilardbol egybol legnemuve valik. Csak ez lehet a magyarazat. :)
Merrefele vannak ilyen havak?

@articsóka60: Itt mindig ennyi van. Ha kisut a nap, akkor 30-36, ilyenkor ejjel sem megy 26-28 ala. Ha igen, akkor fazunk.
Majd a szaraz evszakban hideg lesz, 28-30 fok nappal, meg 20-25 ejjel. Olyankor a helyiek kabatban nyomjak, sapkaval neha, de a tangapapucs marad. Vagy forditva, csizma-short-haspolo, plusz mondjuk sal.
Lenyeg, hogy ne legyen ertelme. :)

2015.03.05. 09:51:01

@soad1221: Pl. a brit egyetem ahova jartam erdekes modon kepes volt megoldani hogy online elfogadjak a fizetest, igy senkinek semmit nem kell atvaltani, de gondolom ez Mo.on tul egyszeru lenne...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 09:55:32

nekem ebben az a WTF része, hogy küldje el az eredeti diplomáját postán. mivan?? nincs az egyetemen nyilvántartás, hogy kik végeztek ott?
nekem 2008-ban kellett volna az ELTE-ről (nem a mucsaröcsögei főiskoláról) egy transcript. senki nem értette, mit akarok. szerencsére aztán kint leszálltak a dologról, és nem kellett tovább foglalkoznom az üggyel. remélem, azóta már tud ilyet az ELTE tanulmányi osztály....

2015.03.05. 09:57:59

@adg [Au, Darwin]: Pontosan. Allitolag Thaifoldon a piacon lehet kapni diplomakat mindenfele egyetemtol, ugy tunik jobban jart volna a posztolo ha elrepult volna Thaifoldre beszerezni egyet, legalabb kellemeset nyaralt volna egyuttal es relaxaltan vissza Ausztriaba, a magyar burokraciat meg el lehet felejteni...

adg 2015.03.05. 09:58:04

@soad1221: "az pedig hogy mennyit is kellene utalni... szerintem a bank honlapja segít"

Minden kulfoldi utalasnal lehet szerintem valasztani, hogy a fogado szamlan, annak penznemeben mennyi legyen az utalt osszeg. Es majd a resztvevo bankok kisakkozzak egymas kozt.
Legalabbis eddig ilyeneket lattam, sose kellett nekem szamolgatni, hogy mennyit kuldjek, nem is lehet, folyton valtozik.

Mondjuk a kartyas fizetes lenne az igazi, az annyi amennyi, es azonnali.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 10:06:47

@Hari Seldon 2:
Még nincs.
Ma reggel jöttünk dolgozni és kiderült hogy tegnap este a bank lezárta a területet és birtokba vett mindent mert a fővállalkozó nem törlesztette a kölcsönt.
A művezető még ki tudta hozni a munkagépeket.
Most reggel az egyik alvállalkozó feltörte a kaput és most mindenki menekíti a tulajdonát.
Már a rendőrség is volt itt de elmentek.

qkuc 2015.03.05. 10:09:34

Jahahahaj, látom lesz némi kihívás a nemzetközi diploma elismertetéses sztorival ... Nekem angolul kellene az index az összes tárggyal, egyetem által hitelesítve, lezárt borítékban. Már fáj a fejem, hogy ebből mi lesz ...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 10:11:08

@Mirjam2:

Ügymenet: megtalálni a legjobb megoldást. Siránkozni felesleges.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 10:11:08

@Mr Long (UK):

Elárulok egy nagy titkot: a sárga csekken mindig rajta van a számlaszám. Arra utalsz, s beírod a közlemény rovatba a csekken lévő hosszú számot. Meg fogsz lepődni: a posta csekkfeldolgozó részlege UGYANÍGY csinálja. A címzett meg csak annyit fog látni: a pénzt jóváírták neki.

Szóval a sárga csekk valójában csak egy kitöltött átutalási bizonylat minta.

Amikor Budapesten laktam, nem volt sehol csoportos beszedési megbízásom (mert nem voltam elég gazdag hozzá), de mindig így fizettem. Amikor volt pénzem fizetni, beléptem a bankom internetes felületére és beírtam a csekk adatait. Sőt, internetes hozzáférés se kellett. Egyes bankok terminálján is meg lehet ezt csinálni, pl. a Raiffeisen-fiókokban van ilyen. Kiválasztod az átutalás menüpontot és beírod a csekk adatait.

Ha nem magyar bankból utalsz, pont ugyanígy kell csinálni, csak meg kell nézned az IBAN-számot is hozzá. Ez nincs rajta a csekken, de megtudható a számlaszám alapján az illető bank honlapján.

Vagy így: fogod a magyar belföldi számlaszámot (ez 16 vagy 24 számjegy, köztük 1 vagy 2 kötőjel), kiveszed belőle a kötőjeleket, s az elejére illeszted az illető bank 4-jegyű kódját. Pl. az OTP kódja a HU85, láss listákat erről a neten számtalan helyen. S kész, ez a számla IBAN-verziója.

Erről jut eszemben: tök felesleges, hogy Mo-on van külön belföldi és nemzetközi számla. BG-ban pár éve egyesítették a kettőt: belföldi utaláskor is IBAN-t kell azóta használni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 10:11:08

@adg [Au, Darwin]:

Nem, ez bankfüggő!

Megeshet, hogy a címzett bankja nem tud fogadni egy bizonyos pénznemet, így azt visszaküldi a címzettnek. Pl. nem biztos, hogy tudok utalni egy magyar bankból egy új-zélandi bankba román lejt. Mert hiába tud román lejt küldeni a magyar bankom, ha az illető új-zélandi banknak nincs közvetlen román partnere, így nem fogadja az összeget, hanem azt visszaküldi (persze levonva kezelési költséget).

Szóval ha az ember nem valami biztos valutában utal, jobb megkérdezni előtte a címzettet.

Esetenként lehet más ok is. Pl. kubai bankba nem lehet utalni amerikai dollárt, mert a kubai bank nem tudja beszedni, s visszaküldi emiatt. Emiatt eurót vagy kanadai dollárt szoktak utalni Kubába.

2015.03.05. 10:12:19

@Dragonlady (Bp, Hun): Na pont jokor jossz, gyorsan megkerdezem, miert nem vettel egy diplomat a helyi piacon? :) Vagy annyira nem egyszeru? Egyebkent komolyabb helyeken nem fogadjak el az 'eredeti' diplomat pont azert mert annyira konnyu hamisitani. Pl. az MA-jelentkezesemnel az volt hogy a regi egyetememnek direkt az uj egyetem cimere kellett kuldeni a transcriptet lepecsetelt boritekban. Szerencsere ez UK-ben standard practice szoval nem okozott gondot, de ezek szerint ha az ELTE-rol lett volna az elso diplomam, lehet hogy nem fogadtak volna el a jelentkezesemet... De hat vegulis van aki szerint ez ugye nem fontos, nem nagy ugy.

2015.03.05. 10:15:45

@maxval bircaman szerkesztő: Ebben igazad van, a posztolo is megtalalta a legjobb megoldast, itt pedig beszamolt nekunk a tapasztalatairol. Ilyen alapon soha semmirol nem lenne erdemes beszelni, hiszen 'felesleges', ugysem old meg semmit.

soad1221 2015.03.05. 10:16:54

@Mirjam2: félreértés ne legyen, nem tartom normálisnak ezt. Megdöbbent, ha csak sárgacsekken lehet vmit fizetni, és nem adják egyből mellé, hogy így utalhatod, vagy fizetheted online bankkártyával, stb.., a lényeg, hogy legalább 1 online mód nincs megadva.
De azért szerencsére a sárgacsekk is egy átutalási megbízás mindössze, így simán bepötyögheted a rajta lévő adatokat és utalod..
Én több éve nem fizetek semmit postán, csak utalok, és leszarom, hogy milyen hivatal, bármi nem hajlandó nekem más lehetőséget megadni, így nem is nagyon érdemes ezen felháborodni...
@adg [Au, Darwin]: megmondom őszintén még nem utaltam külföldre soha, csak utaltak nekem forint számlára. Ha meg tudod adni a banknak, hogy ennyi forint legyen és kész, ő meg majd megmondja, hogy ez nekem ennyi eur, akkor szuper ez a legegyszerűbb.
De lássuk be, ha már diploma elismertetésről van szó, akkor a 4 matek alapművelet legyen már meg... :)

soad1221 2015.03.05. 10:20:42

@maxval bircaman szerkesztő: oké, de azért itt EUR-HUF-ról beszélünk. Azzal már csak nincs ilyen probléma :)

adg 2015.03.05. 10:24:03

@maxval bircaman szerkesztő: "Megeshet, hogy a címzett bankja nem tud fogadni egy bizonyos pénznemet, így azt visszaküldi a címzettnek. Pl. nem biztos, hogy tudok utalni egy magyar bankból egy új-zélandi bankba román lejt."

Ez igaz, csak en ezt irtam: "Minden kulfoldi utalasnal lehet szerintem valasztani, hogy _a fogado szamlan, annak penznemeben_ mennyi legyen az utalt osszeg"

Szerinem a fogado bank csak elfogadja a penzt a sajat szamlaja penznemeben.
Konkret peldanal osztrak bankbol kellett volna magyar forintszamlara utalni konkret forintnak megfelelo osszeget.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 10:26:19

@Mirjam2: állítólag nagyon rosszak azok a hamisítványok, és seperc alatt ki szokták szúrni őket.
@soad1221: átváltani majdnem bárki tud, de azt nekem még nem sikerült soha kisakkozni/kiderítani, hogy mennyi kezelési/átváltási/anyámtyúkja költséget vonnak majd le. (Thaiföldön nagyon jól, megkockáztatom a magyarnál jobban működik az internetes bank stb stb, de amint külföldre akarnál pénzt küldeni, hát segítsen meg a jóisten kategóriás lesz a kaland. nemtom, itthon milyen a helyzet ebből a szempontból, lehet, hogy csak gonosz prekoncepció részemről, hogy rossz.)

adg 2015.03.05. 10:27:28

@diggerdriver: Na basszus, en meg azt hittem, hogy te is valami ugyintezesben vagy, mint a posztolo, es valami regi Magyar munkahelyed szunt meg...

Akkor lehet menni gyorsan kirandulni, mielott talalnak neked uj munkat. Tengerpart? :)

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.03.05. 10:27:58

Én tavaly visszamentem a nyelvtanfolyamra, mert egy rész hiányzott a komplett vizsgapapírhoz. Egy hét alatt letettem azt a vizsgált ami hiányzott, mejd több mint egy évig vártam rá, hogy megkapjam a bizonytíványt.

Az angoloknálk se kell bürokráciáért a szomszédba menni!

A keresztfiam ugyan ezt a nyelvvizsga papírt Magyarországon levizsgázva megkapta 2 hónap alatt!

SzZoole 2015.03.05. 10:29:14

En egyszerubben megoldottam volna,1-2 het szabadsag,haza megyek es mindent szemelyesen elintezni.
Sokkal tobbet nyert volna vele,mint hogy honapokig szivatja sajat magat az ember.
Mert mi a jobb?A honapokig tarto idegeseg,utanna jaras,szobalany fizetes vagy 2 het utanna jaras szemelyesen es 2 het utan sajat szakmaban valo elhelyezkedes,diplomas fizetesert.Ehez csak jozan paraszt esz kellet volna.
De mivel nekem nincs diplomam,igy ilyen problemam sincs.
Erre mondjak,hogy a tudatlansag nehe aldas:)))

adg 2015.03.05. 10:30:14

@soad1221: Nem tudod kiszamolni. Egyreszt a koltsegek, hany bankon megy keresztul, stb, de meg ez lenne az egyszerubb.
Viszont van egy arfolyam, amikor elkuldod, meg van egy, amikor megerkezik. Nem tudod elore kitalalni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 10:30:16

@adg [Au, Darwin]:
Ha nagyon akarnék már holnap reggelre találnék munkát de maradni akarok ennél a cégnél.

qkuc 2015.03.05. 10:30:29

@adg [Au, Darwin]: Jój, és magyar nyelven prezentálták vagy volt lehetőség angol verziót kérni? Hogy ne kelljen aztán fordíttatni a tantárgyak neveit, :D.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 10:31:22

@adg [Au, Darwin]: m0solygos, napsuteses, tavaszi reggelen.

Bujnak a narciszok.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 10:31:57

és juteszembe, jó hogy előjött ez a probléma, mert évek óta nem gondoltam rá. mielőtt visszamegyek, mindenképpen szereznem kell majd egy transcriptot s.k. a tanulmányi osztályon. én levelezni vagy telefonálni meg se kísérelnék. hogy hívják egyébként magyarul ezt az izét, vagy milyen kulcsszóval fogják felismerni, mi a francot akarok??

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 10:33:46

@adg [Au, Darwin]: meg egy lehetoseg van, le lehet igazoltatni ket volt kollegaval.

soad1221 2015.03.05. 10:35:02

@Dragonlady (Bp, Hun): ok, de azt tőled vonja a bank, nem attól akinek utalsz, nem? illetve ha a fogadó banki is levon vmit, azért az gondolom 1-2 eur max, én tök simán hozzáadtam volna még mondjuk 2 eurt, és szarok a sárgacsekkre, nem rugózom rajta..
persze jó eséllyel ugyanúgy telefonálnom kellett volna, 1 hónap múlva, hogy mi a szitu... )
egyébként azt én sem értem, hogy mi az istennek az eredeti nekik ehhez???

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 10:35:24

@~~Babette~~: mínusz 1 fok az tavasz? OMG hova csöppentem....

2015.03.05. 10:38:43

@soad1221: Igen, igy mar ertem.

adg 2015.03.05. 10:39:06

@qkuc: Volt lehetoseg szerencsere. Igy nem kellett agyalni rajta, hogy hogyan nevezzek el ennyi idiota nevu targyat. :)
Rendesen, mint az indexben, fel volt sorolva a neve, kredit, eredmeny, datum. Mindenhez, plusz az diplomavedes adatai is ott voltak a vegen, ha jol emlekszem.

@~~Babette~~: Ezer eve nem lattam narciszt. Amig "tanyan" laktunk, volt a fuben eldugdosva egy rakas hagymas, mindenfele. Tok jo volt, ahogy bujkalt kifele tavasszal. Nem mertuk nyirni a fuvet, nehogy levagjunk valami bimbot.
Nalunk a pomelo kezd erni. Még az is lehet, hogy grapefruit, majd kiderul.

qkuc 2015.03.05. 10:39:52

@adg [Au, Darwin]: "Utállak", :D. 33 fok fele is elég lennemár az örömhöz, :D.

qkuc 2015.03.05. 10:40:26

@adg [Au, Darwin]: Remélem erre a csodára képes lesz a Corvinus meg a BGF is, legalább fordíttatni nem kell majd.

adg 2015.03.05. 10:41:02

@~~Babette~~: Valami ilyesmit csinaltak, de tiszta allatkert volt az egesz. Hol vannak mar az ilyen nyugdij elotti kollegak, fele mar odavan ilyenkorra.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.05. 10:41:30

@Mirjam2: "de ezek szerint ha az ELTE-rol lett volna az elso diplomam, lehet hogy nem fogadtak volna el a jelentkezesemet... De hat vegulis van aki szerint ez ugye nem fontos, nem nagy ugy."

Dehogynem. Én is BME-s magyar BSc diplomával lettem iitt felvéve MSc-re.
Szerintem erős ferdítés úgy beállítani, mintha UK-ben minden bürokrácia tökéltesen működik, míg Mo.-n senki.
Egyszerűen arról van szó, hogy az angol egyetemek angol diplomát állítanak ki alapból, így azt jó eséllyel nem kell fordíttatni sohasem. Megsúgom, már jópár éve a legtöbb magyar egyetem is ad alapból egy angol nyelvű Europass Diploma kivonatot a magyar nyelvű diploma mellé. Az, hogy ha valaki a 10 évvel ezelőtti diplomáját le kell fordítassa angolra mert nem kapott ilyesmit anno szerintem bocsánatos bűn. Hogy a titkárság ezt hogy intézi az már egy másik kérdés...
Amúgy aki úgy akar egyetemre jelentkezni kinn hogy bem számol rá kb. fél évet a papírok elintézésére, az meg is érdemli hogy egy diploma fordítás miatt lemaradjon erröl...
De akkor legyünk igazságosak és állítsuk ezzel szembe, hogy UK-ben a tanárasszisztenseknek szükséges automatikusan megújuló DBS check árát csakis csekken keresztül lehet befizetni. Mégegyszer. 2015-ben Európa "egyik legfejlettebb országában" (állítólag, bár én ezen nagyokat szoktam röhögni) csakis kézzel kiállított, csekfüzetből kitépett csekket postán elküldve lehet befizetni egy megkerülhetetlen dokumentum kiállításának költségét. És ugyebár további izgalmakat okoz, hogy a sima bankszámlához a bank nem hajlandó csekkfüzetet adni UK-ben. Párom pl. emiatt most majdnem lecsúszott egy munkáról. Egyetlen szerencséje az volt, hogy nekem a munkáltatómnak köszönhetően nem alap bankszámlám van, hanem valami magasabb színtű.
Még az HSBC-s alkalmazott is csak hüledezett hogy egy hivatalos szerv még csekkel szórak
Hát ez az érem másik oldala...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 10:42:00

@soad1221: őszintén szólva, fogalmam sincs, hol ment félre a dolog, valszeg a fogadó banknak volt sokkal rosszabb árfolyama, mint amivel én kalkuláltam az online adatok alapján. de ez se fog kiderülni. röhej egyébként, hogy manapság úgy tudnak menni a dolgok ebben a nemzetközi átutalás kérdésben, mintha még mindig nem lennének számítógépek. (ja mert úgy kezdődött, hogy legalább 4 nap, mire átér a pénz.) - mindegy, nem akarok nagyon belemenni ebbe (megint).

2015.03.05. 10:42:48

@Dragonlady (Bp, Hun): Akkor ezek szerint erdemes a brit hamisito-irodakhoz fordulni, nemelyiktol allitolag egeszen eredetinek kinezo diplomakat lehet venni. Bar nem feltetlenul eri meg, mivel ahogy irtam, minden komolyabb helyen utananeznek, nem fogadnak el csak ugy egy darab papirt. Pl. ha szaudi munkavallalasi vizumra jelentkezel, kozvetlenul kapcsolatba lepnek az egyetemmel a konzulatus reszerol es megkerdezik hogy tenyleg oda jartal-e. Nem tudom mit lepnenek ha erre azt valaszolna az egyetem hogy szivesen megmondjuk, csak eloszor kuldjek be az eredeti diplomat :)

puhacica 2015.03.05. 10:43:42

@diggerdriver: mik a kilatasok? varakozo allaspont?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.05. 10:43:43

Ez a szemétláda elküldte a kommentem, anélkül hogy átnéztem és befejeztem volna. Elnézést az autocorrect hülyeségei és az én saját szar helyesírásom miatt...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 10:44:36

@~~Babette~~: bakker te hol vagy, a Riviérán? itt tegnap 3 fok volt napközben, éjjel fagy. mostmár plusz 1. megnéztem direkt a hőmérőn az ablakban meg a neten is :-) tegnap este már nem akartam sétálni, csak hazajönni egyenesen, mert ez nekem kevés, nem akarok megfázni :-(

qkuc 2015.03.05. 10:44:55

Jahhh, igen, aki Kanadában és USA-ban gondolkodik, az kezdhet ezzel a "szuper" diplomaelismerős intézménnyel ismerkedni:

www.wes.org/

Kanadában a hivatalos bevándorlási folyamathoz már csatolni kell a diploma "elismertetés" végeredményét, plusz az IELTS vizsga papírjait.

Az amerikai kollektívától kérdezném, hogy az állásoknál kell-e ez a diploma elismertetős játék? (Gondolom igen ...).

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 10:47:24

@Mirjam2: Thaiföldön is szoktak megbukni hamis diplomákkal, valszeg a munkavállalási engedély kiállítása folyamán szúrópróbaszerűen kapcsolatba lépnek egyetemekkel.

2015.03.05. 10:50:36

@diggerdriver: Nem saját magadat foglalkoztatod?

2015.03.05. 10:51:34

@diggerdriver: Ez jol hangzik, vegre valami izgalom! Fizetest a cegtol vagy az ugynoksegtol kaptok? Remelem nem lognak tul sok penzzel. En a helyedben megfogadnam @maxval bircaman szerkesztő: tanacsat es elkotnek egy munkagepet. Bar az is igaz hogy ettol kezdve nem lennel melos hanem a burzsoazia tagja, mivel a birtokodba kerulnenek a termelesi eszkozok. Vagy valami ilyesmi, mar regen olvastam a Toket.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 10:52:24

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
amit az ELTE reagált nekem, az már elég rég volt, ki tudja, azóta mi a helyzet. szerencsére maga a diploma már 1999-ben is angol nyelvű is volt (bár az egyik évfolyamtársamét újra kellett csináltatni, mert születésnapnak September 21th szerepelt benne eredetileg :-D )

HAHÓ mindenki! továbbra is tudni szeretném, mi a transcript nevű dokumentum magyar neve.

2015.03.05. 10:54:18

@Mirjam2: Ez tetszik. Blog zárható. :DDD

2015.03.05. 10:54:59

@Dragonlady (Bp, Hun): Hat mar sehol sem az igazi ez a fake diploma-biznisz! Tiszta sznobok.

Apfelzimt [DE] 2015.03.05. 10:55:09

Nekem is Europassom van és azt mondták a német hivatalok, hogy azzal nem kell semmit sem csinálni, azt elfogadják mivel EU-s szabvány a bizonyítvány és a képzesek is (szakma és diploma). Èvek óta a szakmámban dolgozok, nem volt soha semmi. No meg ha munkáltató elfogadja, akkor minden ok
Minek akkor ez az elismertetési örület EU-n belül? Vagy csak a régebben kiállítottakra vonatkozik?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 10:57:43

@Mirjam2:

Itt volt ilyen eset. 12 év után derült ki a szakorvosról, hogy sosem járt egyetemre. Vette a diplomát. Lebukott vele. A páciensek meg petíciót indítottak a védelmében, hogy nagyon jó orvos volt, sokat foglalkozott az emberekkel, ne rúgják ki egy ilyen apróságért. A kórház meg azt válaszolta: iratkozzon be az egyetemre, biztos gyorsan képes lesz elvégezni 12 év gyakorlattal, akár duplán is képes lesz az éveket elvégezni, s aztán visszaveszik.

S politikai botrány is volt ilyen ügyben. 2009-ben egy miniszterjelöltről derült ki, a Németországban szerzett diplomája kamu. Valójában sosem járt az illető egyetemre, nem végezett el semmit, az okleveket csak vette. (Úgy tűnik, Németországban is lehet diplomát venni a piacon.) Csakhát mivel politikai pozícióba került, a politikai ellenfele kivizsgálták az életrajzát, s arra is fáradságot vettek, hogy ellenőrizzék a német egyetem nyilvántartását.

Azóta az illető nevéből (Калина = katicabogár) köznév lett, azóta bolgárul katicáknak hívják a hamis diplomás politikusokat, sőt tágabb értelemben mindenkit, aki kellő szakképzettség nélkül kap meg egy adott állást. Itt látható a "katica" plovdivweek.com/media/news/9129/original/bd1e3129f5bdf6afe3532c86eb8d3ed8.jpg kinevezése után.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 10:57:43

@soad1221: @adg [Au, Darwin]:

Igen, ez nem lehet gond. Forintban utalni magyar bankba sosem gond. Ha a küldő bank tud forintban utalni, akkor semmi gond.

Csak egy apróság: úgy kell utalni, hogy a címzett költségét is vállalod (alapesetben ezt nem te fizeted), mert ellenkező esetben a címzett kevesebb kap, s nem lesz rendezve a tartozásod.

esban 2015.03.05. 10:57:43

Ez a problema azert a bolognai rendszer ota megoldodni latszik. (Legalabbis EUn belul.) En 2012-ben vegeztem a BGFen, kaptam diplomat ket nyelven, es europass-t, ami tulajdonkeppen a leckekonyv kivonata angol nyelven, elmagyarazva a magyar osztalyzasi rendszer, stb. Ez eleg volt ahhoz hogy felvetelt nyerjek kulfoldi egyetem mesterkepzesere, illetve munkavallalashoz is.
Szoval, van ilyen is.

2015.03.05. 11:04:34

@maxval bircaman szerkesztő: Szerintem Magyarországon inkább ne kezdjünk el kutatni, hogy melyik politikus hol és mikor vette a diplomáját. Ha megeshet ez Németországban, akkor a korrupt kicsi Magyarországon még inkább. :D

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.05. 11:05:27

@Dragonlady (Bp, Hun): "HAHÓ mindenki! továbbra is tudni szeretném, mi a transcript nevű dokumentum magyar neve."

Diploma melléklet, diploma kivonat vagy leckekönyv másolat.

soad1221 2015.03.05. 11:06:21

@Dragonlady (Bp, Hun): gondolom az index fordítása/másolata...

soad1221 2015.03.05. 11:07:06

@soad1221: najó, sokan megválaszoltuk, és bár mind ugyanaz, de 5 különböző kifejezéssel :D

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.05. 11:07:21

nekem meg pont a fordítottja a gondom

ha valami őrült gondolat miatt a külügyhöz akarnék menni, honosíttatni kellene a UK diplomámat jó sok pénzért

persze lehet hogy csak nekem fura, de miért nem tudják elfogadni egy másik eu-s ország diplomáját?

amúgy nem a honosíttatás a gond, vagyis elvben az is zavar azért egy kicsit, hanem az hogy mennyibe fájna ez nekem

na mindegy, a külügyi meló veszélye nem fenyeget :D

@Mirjam2: +1

qkuc 2015.03.05. 11:10:22

@esban: Basszus, jó hogy ezt mondod, ilyet már 2006-ban is kaptam, talán akkor mégsem lesz egy ördögi kör kikérni az adatokat ...., :D.

qkuc 2015.03.05. 11:10:58

@qkuc: -nek a másolata, ofkorsz.

qkuc 2015.03.05. 11:17:43

@DavidT: ? Pedig ez vicaversa kellene, hogy működjön. De mondjuk a magyar külügy egy rejtelmes hely ...

Csak nem akadt valami a munka piacán? :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 11:18:26

@maxval bircaman szerkesztő: @qkuc: @soad1221:
köszönöm, de szerintem ez más, az indexemet én is le tudom fénymásolni vagy fordítani, mind a kettőt, ami betelt. ráadásul az enyémben angolul vannak benne a tantárgyak nevei is, és szerencsére megvan még. de a transcript egy hivatalos 1-2 oldalas összefoglaló az egyetem részéről. szerintem ilyet még magyarul se adnak a magyar egyetemek, de lehet, hogy ez is megváltozott. (aki nem tudja, miről van szó, érdemes rákeresni a képkeresőben.)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.05. 11:25:02

@qkuc: egyetértek, viceversa kéne hogy működjön, de nem, vagy nem tudom

áááá dehogyis, a külügynél meg főleg nem ... de most próbálok egy kontaktot csesztetni melóügyben, nem tudom mennyi az esély, de ha összejön, mindenképpen tudni fogtok róla :)

(kazahsztánban lenne a dolog)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 11:28:36

@Philosoraptor:

Az igazi profik ezt másképp csinálják.

Nem hamis diplomát vesznek, hanem eredetit. Azaz magának az egyetemnek fizetnek a diplomáért, így a diploma teljesen igazi. Azt meg, hogy az illető soha egyetlen vizsgát nem tett le, azt úgyse lehet utólag megállapítani.

Így persze drágább, de viszont halálbiztos a diploma.

qkuc 2015.03.05. 11:33:26

@Dragonlady (Bp, Hun): Nem tudom, én csak a WES kapcsán találkoztam a transscript fogalmával és ott ezt kell leadni:

Van egy form, amit ki kell töltenie az egyetemnek, csatolni az összes tantárgyat jeggyel együtt és igazolni, hogy a kurzust elvégeztem.

www.wes.org/required/International_Transcript_Request.pdf

A leckekönyvet direktben nem fogadják el, még ha angolul is van (lehet eljutott a hír oda is, hogy az Ecserin lehet diplomát venni, :D).

soad1221 2015.03.05. 11:33:43

@Dragonlady (Bp, Hun): igen, de ez lényegében ugyanaz. hogy Te is lefordítod az egy dolog, az iskola által kiadott lesz hiteles.
de tartalmilag ugyanaz szerintem, a tantárgy kóddal, rövid leírással (talán ebben több a sima indexnél), kredittel, elért eredménnyel.
Látni láttam ilyet, és én index fordításnak hívtam.. lehet, hogy nem szakszerű :)
Alapból nem ad, ezt kérni kell. Nekünk magyar és angol nyelven együtt adták, de kérni kell, nem adják alapból.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 11:55:55

@soad1221: ok, értem. lehet, hogy most neki kéne érdeklődni a dolognak, hogy mondjuk egy év múlva már biztosan meglegyen :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 12:00:51

A fővállalkozó bukott be, én az alvállalkozónak dolgozok és ő fizet rendesen. Remélem másik munkát is ad.

soad1221 2015.03.05. 12:29:22

@Dragonlady (Bp, Hun): azzal tuti nem vesztesz, de kb 1 hónappal számolj. persze suli és TO függő ez is, mind minden itthon :)
kezdesz már hozzászokni az itthoni léthez, vagy még "idegen" a környezet? :)

Mr Long 2015.03.05. 12:37:45

@Dragonlady (Bp, Hun): Mar adnak a bolognaiban. Vagyis ha nem adjak a diploma melle, akkor utolag lehet kerni (nekem a kezembe nyomtak, asszonynak nem, de utana kerte es szo nelkul kapta).

Aye aye 2015.03.05. 12:39:33

Atyaég, kivert a hideg veríték arra a gondolatra, hogy a diplomámat feladjam postán... Kizárt dolog, soha az életben... Ennyi erővel a kukába is dobhatom, kb annyi felelősséget vállal a posta a feladott dolgokért..

SzZoole 2015.03.05. 12:44:02

Latta mar valaki a 12 years a slave?
Qrva jo film,nem veletlenul kapott oscart.

Aye aye 2015.03.05. 12:46:12

@Rotoxis: Mi is az elmúlt fél évben intéztük az útleveleket a gyerekeknek... hát, azért a profizmustól messze álltak az ügyéntézők :D :D
De végülis nincs okom panaszkodni, mert 3-4 óránál nem kellett többet várni. Egy üres irodában, ahol csak mi voltunk ügyfelek + 5 ügyintéző. Mindezt úgy, hogy előző nap már ugyanilyen feltételek mellett hazaküldtek, merthogy annyira leterheltek :D :D :D

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 12:56:04

@adg [Au, Darwin]: hja, el kellett volna tenni a munkakonyvet....

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 12:57:08

@soad1221: hát nincs más választásom, mint megszokni a dolgokat. tegnap adóhivatalban voltunk.... grrrrrr. most éppen ki kell pihennem ezt a tegnapot. nagyon fázom :-(

@Mr Long (UK): akkor van remény....
@Aye aye: ilyen izgágák voltk a gyerekek, nehéz volt őket lefényképezni? más okot nem tudok vagy inkább nem akarok elképzelni.....

adg 2015.03.05. 12:59:44

Ideje van mar az offnak?

Vannak itt profi ebayesek? Nem olyan kispalyasok, mint en, a neve utan egy 5-ossel.

Szoval valami orult nagy beruhazassal vettem egy wifi hosszabbito kutyut, egyenest Malajziabol. De nem jot kuldtek, mert ennek amerikai dugoja van, azt meg max az orromba dughatom.
Igy irtam nekik egy szep levelet, hogy visszakuldeni nem nagyon akarom, mert ez egy filleres cucc, a posta majdnem ugyanannyi lenne vissza, es en jot rendeltem, ne fizessek mar a semmiert. Javasoltam nekik, adjanak vissza 5 dollart, abbol veszek egy adaptert a konnektorba, es mindenki nagyon boldog lesz.

Erre fel nap mulva visszakuldtek az egesz penzt, a kutyu meg itt figyel az asztalon tovabbra is...

Most mi van? Az ebay szerint a folyamat le van zarva. Az elado mar megertekelt engem, mint kivalo partnert.

Tovabbra sem akarom visszakuldeni. Jart mar valaki hasonloan?

Megtalaltam az elet nagy kerdeset. :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 13:03:30

@DavidT: orszagonbelul sem fogadjak el ellenorzes nelkul egymas kepzeset aZ egyetemek....

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 13:05:34

@Dragonlady (Bp, Hun): az a (tantargyi) Tematika akkor. Az tartalmazza, hogy a kepzes soran mit tanultal.

Ezt kerikegymastol az egyetemek, amikor valaki egy targyat el akar ismertetni, amit mashol mar elvegzett

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 13:08:22

@adg [Au, Darwin]: na ezert kertem multkor segitseget az ebayhez...

soad1221 2015.03.05. 13:09:51

@adg [Au, Darwin]: eddig nem tudtad... 42 :)

én az újonnan bevezetett autópálya matricával jártam hasonlóan, azzal az apró különbséggel, hogy én nagyon is "elégedett" vagyok, és szeretnék büszke tulajdonosa lenni ennek a matricának és nem kérem vissza a pénzemet sem, de ez az ÁAK lehet, hogy úgy gondoltam, hogy nagyon éhezünk és egyszerűen visszautalta az 5000 ft-ot. De a matricám online elérhető, és érvényes is elvileg....elvileg...

nem tudok dönteni.. legyek jómagyarállampolgár és jelentkezzek, hogy hiba van mátrixban vagy sunnyogjak, de kockáztassak, hogy az az elvileg tényleg úgy is van, hogy csak elmélet maradt, de ők márpedig tudják, hogy nem érvényes, és mivel vissza is utalták a pénzt, így fizessem a büntit???

komoly dilemma, nem tudom mit tegyek, ráadásul lassan használnám is... :(

soad1221 2015.03.05. 13:10:54

@~~Babette~~: köszi!, most már én is tudom mi az igazi neve :)

SzZoole 2015.03.05. 13:12:33

@adg [Au, Darwin]: En csak 170 csillagal rendelkezek,de Meg 3-at varok a heten,es 100% pozitiv feedback-el.
Ha a eBay lezartnak tekinti,akkor Te is tekintsd annak.
Vagy rendelsz egy masikat,ami jo neked,vagy veszel egy atalakitot.
Ennyi.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 13:13:04

@soad1221: akkor te biztos el tudod mondani zolikanak, hogy most hogyan mukodnek:-):-)

adg 2015.03.05. 13:19:15

@soad1221: Pont mostanaban neztem meg ujra. Na ott is van burokracia rendesen. :))

@~~Babette~~: Kaptal?

@Zoole[uk]: Ez ok, csak nem erzem fairnek, hogy nalam a penz is, meg a kutyu is. De ha kell, hat megszokom. :) Csak gondot sem akarok belole. (mondjuk milyen gondom lehet belole?)

qkuc 2015.03.05. 13:19:47

@soad1221: Én nem tesztelnám a szerencsém, de megjegyzem utálok hivatalokba járni veszekedni, :D.

SzZoole 2015.03.05. 13:21:18

@adg [Au, Darwin]: Ha fair akarsz lenni ugyan attol a eladotol rendelsz egy masikat.

puhacica 2015.03.05. 13:26:15

@Zoole[uk]: igen, nagyon jo film! van egy masik, szinten a feketek elnyomasat abrazolo mozi, the help a cime. erdemes megnezni azt is.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 13:27:56

@Zoole[uk]: és ha megint a rosszat küldik ki?

soad1221 2015.03.05. 13:30:56

@adg [Au, Darwin]: hehehe, na igen :)
@qkuc: mondjuk így elsőre egy email vagy telefon lenne, eszembe sincs bemenni az áak ügyfélszolgálatra, különösen mert, ha jól tudom, akkor az már fizetős szakaszon van.... jut eszembe, ha azt tényleg csak fizetős szakaszon lehet elérni, akkor tényleg zseniális államigazgatásunk humorérzéke :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 13:37:49

@puhacica:
az abban szereplo no a szereploje most a Hogyan usszunk meg egy gyilkossagot c sorozatnak, ha eleg nehezen szokom meg..

qkuc 2015.03.05. 13:38:01

@soad1221: Na, arra gondoltam, hogy inkább kérdezd meg és ne próbáld ki, hogy mi történik a jelen felállással Mert utána jön a bünti, aztán mászkálhatsz intézni ..., :D.

Kis magyar humor by ÁAK, olyan csípős, :D.

SzZoole 2015.03.05. 13:40:04

@Dragonlady (Bp, Hun): Akkor elmondom en,hogy szoktam rendelni.Ez @adg [Au, Darwin]: is szol.
Eleve ugy van beallitva,hogy eloszor csak a UK tredereket hozza fel es csak a vegen az internationalt.Rendelni csak a 99% felettiektol szoktam csak.Fizetni csak PayPal-on keresztul fizetek amire eves biztositast is kotok.
Elofordult mar,hogy rendeltem egy polot es az elado baszott elkuldeni.Ezt jelentem az eBay fele aki egy ido utan vissza utalta a PayPal accountomra a penzt.

**mimi** 2015.03.05. 13:44:41

@~~Babette~~:
azt néztem az AXN-en, és egyszer csak abbahagyták...bosszantó

SzZoole 2015.03.05. 13:44:51

@puhacica: Tudom,mar masodszor nezem:)))
Legeloszor tavaly neztem a laptopon kaloz minosegben.
Most a tv-en az Amazon prime oldalan es full HD minosegben.

A The Help-rol meg nem hallotam,de utanna nezek,es koszi:)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 13:45:52

@Zoole[uk]: bevallom, én még soha semmit nem vettem a neten. ez perpill még mindig kívülesik a komfortzónámon. a paypal meg letiltott a burmai IP cím miatt, azóta nem mentem utánuk. ha nagyon kell valami, pl a kindle, azt angliai ismerős vette meg és hozta el nekem, mert amúgy is jött.

2015.03.05. 13:45:55

Hat... koszi a posztot, akkor majd enis fel evvel azelott kezdem el ezt a folyamatot, mielott szuksegem lenne ra :D

HA-nak nem tudok valaszolni, sajat sztorim egyelore nincsen ezzel kapcsolatban. Az a szerencsem, hogy csak az egyik diplomam magyar, a masik kulfoldi, de nem tudom melyik a jobb ahhoz, hogy egy olyan jo kis MA-t csinaljak amilyet szeretnek, mar ha osszegyulik ra a penz es nem koltom el mas hulyesegekre elotte, de a mai poszt utan oszinten remenykedem, hogy a kinti eleg lesz hozza :D

TilosazA (UK) 2015.03.05. 13:46:58

@adg [Au, Darwin]: Igen, mi jártunk hasonlóan, egy pár fontot érő töltőkábellel. Nem kérik vissza, nekik fontosabb a jó jelölés az eBayen. Megtarthatod. :)

SzZoole 2015.03.05. 13:51:48

@Dragonlady (Bp, Hun): Amazon accountom is van:)
Ja es egy nagy Amazon warehouse itt van tolunk 5 percre autoval.

gyengetölcser 2015.03.05. 13:53:37

@adg [Au, Darwin]: tartsd meg a rosszat es rendelj ujat. En laptop adapterrel jartam igy, es azt csak UK-n belul kuldtek, de szar volt, visszakaptam a penzt, es nem kellett visszapostaznom. Mindenki boldog:)

adg 2015.03.05. 13:57:46

@TilosazA (UK): Na erre vartam. :)
Majd kuldok nekik egy pozitiv jelolest, hogy boldogok lehessenek, nekem meg lesz egy ingyen kutyum. Illetve nem ingyen, mert vennem kell meg egy adaptert.

@Zoole[uk]: Ezt igy csinaltam en is, csak nem lottem ki a kulfoldieket, mert a szigeten belul sokkal dragabb minden. Az eladonak majd' 50 ezer ertekelese volt, valami 99.9% koruli pozitivval

adg 2015.03.05. 14:02:02

@gyengetölcser: Telefonnal jartam igy, rendes boltbol, kiterjesztett garival vettem. Alig egy ev utan beszart, online kellett kitolteni a garancialis kerdoivet.
Masnap felhivott egy holgy, hogy ilyen telefon mar nincs, ugyhogy vissza tudja adni az arat, mondjam meg a cimem.
Kuldott egy utalvanyt. A telefont sosem kertek vissza. Hogy letiltottak-e, azt nem tudom, mert valoban rossz volt, de akkor is szokatlan volt. Ez igy olcso modja az evente uj telefonnak. :)

soad1221 2015.03.05. 14:07:43

@qkuc: ja, így oké. Tanulság, ha a "nem" szót is észreveszem a mondatban így már picit más értelmet nyer a komment... :D

TilosazA (UK) 2015.03.05. 14:10:27

@adg [Au, Darwin]: Nekem Kindle-m csinált fura dolgokat pár hét után, nem lehetett bekapcsolni rendesen. az Amazon szó nélkül cserélte úgy, hogy előbb küldte el az új kütyüt, minthogy begyűjtötte volna a régit. Merthogy kijöttek érte, nekem ki se kellet tennem a lábam...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 14:12:32

Még a kommentek előtt: nemtom, én Ausztriából simán hazaugrottam volna, lehet az egész meglett volna egy nap alatt.Igen, egy kis pénz meg idő, de ugyanakkor nyugodtság is...Meg az idő visszafelé is igaz lett volna, hamarabb kézben van a papír.
A sárga csekket meg simán lehet interneten keresztül is fizetni, csaxólok...Ha már írták, akkor hurrá, legföljebb még egyszer le van írva...
:-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 14:17:13

@Mirjam2: "Azert 2015-ben lehetne erre mas megoldas."

Ááá, Magyarországról nem szabad ilyet feltételezni.

Tudom, megint csak hazaköpködök, de ha egyszer igazam van. :-)

2015.03.05. 14:19:07

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Siman elkepzelheto hogy nem tudja valaki fel evvel elore hogy MA-re fog jelentkezni peldaul, en is csak nehany hettel a kezdes elott dontottem el. Ami a csekkes sztorit illeti, ez tenyleg maradi, de csodalkozom hogy alapszamlahoz nem adnak csekk-konyvet, nekem mindig volt, azt hittem ez alapveto UK-ben - ezek szerint nem.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 14:23:53

@adg [Au, Darwin]: Nem kell annak egy óra alatt sáros trutyónak lennie, csak el kell költözni valamelyik sarki pólus felé...Ahol mi laktunk, a novemberi hó még májusban is tiszta volt...
:-))))

2015.03.05. 14:26:36

@Dragonlady (Bp, Hun): 'HAHÓ mindenki! továbbra is tudni szeretném, mi a transcript nevű dokumentum magyar neve.'

Mi van mar, te is elfelejtettel magyarul? Minden fejben dol el, probalkozz, hatha eszedbe fog jutni! Ja hogy nincs is ra magyar szo? Nem baj, akkor is fejben dol el! :) Egyebkent az 'indexre' meg szerintem angol szo nincs, vagy legalabbis en nem tudok ilyenrol, mivel tudomasom szerint jelenleg nem hasznalnak angolszasz egyetemek ilyen konyvecskeket.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 14:33:19

@adg [Au, Darwin]: "Majd a szaraz evszakban hideg lesz, 28-30 fok nappal, meg 20-25 ejjel. Olyankor a helyiek kabatban nyomjak, sapkaval neha"

Dzsízösz... (Hesus)
Nekem már az itteni 14-15 fok az rövidgatyás...28 fölött meg már csak templomban, alagútban, hüttőházban (sicc), tó közepén bírom ki. :D
Marh@ érdekes, hogy ugyanakkor a magyar 15 fok az még hosszúgatyás, pulóveres; rövidgatya inkább 18-19 felett játszott...fura.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 14:36:59

@Dragonlady (Bp, Hun): "nekem ebben az a WTF része, hogy küldje el az eredeti diplomáját postán. mivan?? "

Nekem ugyanez volt, hogy küldje be az útlevelét postán az állampolgársági kérelemnél...Óbazz, mondom, és ha elvesződik?De mázlink volt, megkapták és már vissza is küldték.De azért vert a víz közben...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 14:41:26

@Mirjam2: nem baj, mi mindketten igénytelenek vagyunk, mert nem tudunk egy csomó szót magyarul (megjegyzem, én szerintem többet tudok, mint te ;-) ), de valahogy majdcsak együttélünk ezzel :-D

@geegee: azért remélhetőleg a svéd posta nagyobb hatásfokkal tolja a bizniszt. de nekem is az lett volna az első kérdésem, hogy bevinni valahova meglengetni nem-e lehet-e inkább-e.

blackhairlady 2015.03.05. 14:45:24

@adg [Au, Darwin]: Itt meg regegl 7.45 van, de zuhog az eso es hideg van. Most mar tenyleg unom a telet:(

blackhairlady 2015.03.05. 14:46:38

@diggerdriver: Mi tortent? Lesz masik? Sajnalom:(

Aye aye 2015.03.05. 14:53:00

@qkuc: Most, hogy ennyien mondjátok ezt az angol diploma+index dolgot, én is nekiesek.
Majd írd meg lécci a tapasztalatokat.

Valakinek van ELTÉS tapasztalata index/tematika angolra fordítással kapcsolatban? Egy tuti telefonszám, ilyesmi? :D Megköszönném!

blackhairlady 2015.03.05. 14:55:41

@diggerdriver: Na kozben valaszt is kaptam. Nem semmi. Ez megtortenik Angliaban is? Ezek szerint angliaban is vannak link emberek. Sajnalom.

Aye aye 2015.03.05. 14:55:46

@Dragonlady (Bp, Hun): az útlevélhez való fényképezés előtt kellett várni 3-4 órát :D :Dtökjól elrajzolgattunk amúgy az üres kormányablakban vagy mi a tök a neve az okmányirodának mostanság. Mire nagy nehezen sorrakerültünk, kb 10 perc alatt elkészült mind a hármunk igénylője. Férjem ezt látva másnap ment vissza.. :D valakine dolgozniais kell :D nem ér rá kormányablakokban láblógatni mint egyesek :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 14:59:49

@maxval bircaman szerkesztő: Haha, az igen...ilyen "apróság" miatt... meg 12 év "tapasztalat". :D
Laza hely ez a Bulgária.
Ha megyünk Albániába, biztos bekukkantok BG-be is.Ezt lehet akár fenyegetésnek is venni... :-)))))))

gyengetölcser 2015.03.05. 15:01:48

@adg [Au, Darwin]: akkor biztos nem valami high-end telefon lehetett:) En eladok eBay-en, es valoban inkabb tartsa meg a vevo a cuccot, mint hogy en fizessem a visszarut plusz meg kuldjek egy ujat is. Plane, ha amerikai vagy ausztral...

blackhairlady 2015.03.05. 15:03:16

@qkuc: Most mar a legtobb egyetem fel van err ekeszulve, rengeteget kellett kiadni az utobbi par evben. A fiam is most kert a TF-en pontosan tudtak, hogy mi az a transcript.

2015.03.05. 15:03:28

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez az igazsag, igenytelenek vagyunk, foleg en, de kezdesz te is a rossz iranyba fejlodni!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 15:06:47

@Aye aye: én lehet, hogy felbujtottam volna a gyerekeket, hogy kezdjenek el a falra rajzolni és / vagy kiabálva fogócskázni :-D

@blackhair-lady: én is ebben reménykednék, hogy 2008 óta akadt már párezer ember, aki leverte rajtuk ezt a szart, és végre képben vannak :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:07:30

@DavidT: Borattal vedd fel a kapcsolatot... :D

blackhairlady 2015.03.05. 15:08:54

@Dragonlady (Bp, Hun): Hat enm tudsz angolul?:)))) masolat . Idegen nyelven. De ertelmezik a transcript szot is szerintem.

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.03.05. 15:09:19

@Rotoxis: "vagy inkabb a szemelyes megjelenes..." Lehet hasonlítasz egy ismert amerikai színészre, és ez lehet a gyors ügyintézés oka;-)
Tegnap a postán azért várakoztunk, mert a Commodore 64 nem akarta elhagyni a korábbi ügyfél adatbázisát. Van, amikor tényleg nem a "hölgy az ablakban" tehet a dologról...;-)

Asszonypajti 2015.03.05. 15:09:19

Mi Bevittük Linzbe a Migrare-ba a bizonyítványainkat, leckekönyveket, ők elküldték Bécsbe ahol lefordították, majd vissza a Migrare-ba, ott megbeszéltük, hogy mire is használhatjuk őket. Kb. egy hónapot vett igénybe és semmibe sem került.
Egyébként a családit otthon előre lemondtam már egy hónappal, itt lefordította a férjem az igazolást, a többi papír megléte után 2 hónap múlva kaptuk a pénzt. Otthon már semmit nem kellett intézni.

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.03.05. 15:09:19

@Aye aye: Azért egy próbát megér. Feladod mérnökként és lehet orvosi jön vissza.;-)

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.03.05. 15:09:19

@maxval bircaman szerkesztő: Olyan halálbiztos diploma, mint a "sebészt kérünk a sürgősségire" és emberünk megjelenik a nyolc általánost végzett, valami Petőfi írta az energia-megmaradás törvényét ismeretével?

gyengetölcser 2015.03.05. 15:11:19

@geegee: de ha meg hazaugrasz elintezni, mondvan az gyorsabb, akkor meg az tortenik, hogy odaballagsz az ablakhoz/asztalhoz, ahol atveszik a kerelmedet, majd szolnak, hogy legkozelbb csak egy het mulva lesznek nyitva, amikor is adnak neked egy fecnit, amit viszont be kell nyujtanod a C ablaknal uldogelo macanak, ami viszont aznap nincs nyitva, csak a kovetkezo szerdan 2.13-3.01 kozott, de mar reggel 6-ra oda kell menned sorszamert.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:11:49

@adg [Au, Darwin]: Írd be kommentnek, hogy még jobb partner és köszönöd... :D

pasztasuta 2015.03.05. 15:15:29

@adg [Au, Darwin]: Kellemes délutánt kívánok ezen a kissé szeles (140km/h) kora tavaszi napon. Amúgy meg rohaggyon meg a szél, hogy a fákat kicsavarja meg a kamionokat feldönti, de a fenti szomszéd nyitva hagyott redőnyeit nem bírja leszaggatni, és itt csapkolódtak legnagyobb örömömre egész éjjel..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:15:44

@soad1221: vegyél a visszautalt pénzből még egyet.Ha aszondják, hogy van már egy érvényes (gondolom, rendszám után van regisztrálva a dolog) akkor hepaj, ha meg hagy a rendszer vásárolni, akkor lesz egy, amiért fizettél is.Problem solved. :-)

Hínnyje, ma nagyon észosztó hangulatban vagyok...pedig istenigazából nem lehetek nagyon bőkezű, mert nekem sincs azért olyan sok.
:-))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 15:17:59

@blackhair-lady:
nem, én magyarul nem tudok :-)))))
akkor mégis van fejlődés itt-ott.
egyébként a "transcript" átiratot jelent, illetve, nemtom magyarul, ez a szó az is, amikor egy interjú vagy bírósági tárgyalás vagy egyetemi előadás stb felvett változatát szó szerint átírják papírra, hogy mi hangzott el pontosan.
(je suis Max)

blackhairlady 2015.03.05. 15:18:07

@~~Babette~~: Nezed a sorozatot? Szerintem zsenialis:) Vissz akene neznem a masodik szezon utolso 3 reszet valamikor, mar nagyon izgat:)

soad1221 2015.03.05. 15:22:04

@geegee: óóó hogy az a tisztességes mindenedet, hát nem lehetek egy picit én is csaló??? :D
oké, nem egy lottó főnyeremény, de nyerni sem nyertem még semmit, hát most szalasszam el??? :)
De döntöttem, felhívom őket miért lehet ez és mit tegyek.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 15:23:07

@Aye aye: nekem Elte Tanarkepzos (oh, de oreg vagyok:) pozitiv tapasztalatom van.Anno meg ket kulon intezmeny volt, a Foiskolai resze 4 eves, ami most kb.bachelor kepzesnek felel meg.Nekem is kellett itt egy transcriptet kernem, es csodak csodaja par email es egy nekik elkuldott bescannelt index utan megkaptam az angol nyelvu scriptet, amit kozvetlenul elpostaztak annak az intezmenynek, ahova kertem.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:24:35

@Dragonlady (Bp, Hun): Eddig még nem volt baj, de ritkán kell fizikai postát használni, szerencsére.

qkuc 2015.03.05. 15:24:49

@blackhair-lady: :) Itt a csavart majd ez a postázásdi jelenti, de ráíratom az egyetemet feladónak, én meg elballagok feladni a postára.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 15:25:04

@soad1221: majd számolj be, hány percig megy valami "most minden ügyintézünk foglalt, kérjük várjon!" + zene

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:25:20

@Dragonlady (Bp, Hun): Ja, igen, mi is próbáltuk, de ez a hivatalos út létezett csak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:26:52

Hínnyje, kevesebb mint egy perc alatt négy komment...ez igen, pörgünk rendesen... :D

(15:24:35 - 15:25:20)

qkuc 2015.03.05. 15:27:11

@pasztasuta: Amit a szél nem tud leverni, azt egy gondos kéz és egy kalapács igen ..., :D.

blackhairlady 2015.03.05. 15:27:43

@Dragonlady (Bp, Hun): Igen, msot hogy visszaolvastam, rajottem, hogy magyarul kene tudnod:)))
De tenyleg olyan szo ez mar amit teljesen atvettek otthon is az egyetemek, fosulik.

qkuc 2015.03.05. 15:27:46

@geegee: Láccik, hogy megjöttél földim, :D.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 15:28:11

@Zsuzsi65:
mármint az index mind a cirka ötven beszkennelt oldalának elküldése után?
na akkor ez nekem bukta lesz, Thaiföldön maradtak az indexek valamelyik dobozban. :-/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:30:39

@gyengetölcser: Jó, igaz, lehetséges, de azért ezt jó eséllyel ki lehet deríteni telefonban.Vagy megbeszélni velük valami egyszerűsítést, mondván nem a szomszédból jövök.
De lehet, csak álom ez is...

blackhairlady 2015.03.05. 15:31:51

@Dragonlady (Bp, Hun): Errol a zenerol jut eszembe. Tegnap felivtam az audiologiat idopontert hallasvizsgalatra. A holgy kerdezte az adatokat, majd mondta, hogy varjak. Es jott a meglepetes. A vart zene helyett (mindig probalom kitalalni milyen stilusut nyomatnak) mi kovetkezett? Reklamok, A TV-ben es a radioban hallhato rklamok, minden fajtaja. Meg sosem talalkoztam ilyennel. Valyon ez utan kap jutalekot a rendelo?

blackhairlady 2015.03.05. 15:32:57

@geegee: Mostanaban napkozben is it vagy nem csak ekso ejjel erkezel, ezert van ez:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:33:18

@soad1221: :-))))
Hát akkor nosza, próbáld ki...
Olyan ez, mint a kisember szerencsejátéka: bliccel a buszon...
:D
Lassan a buszjegy is annyi lesz, mint a havi autópálya-matrica...
Ez viszont :-(((

qkuc 2015.03.05. 15:36:42

@Zsuzsi65: Na ez király, akkor van remény, egy gyomorgörccsel kevesebb, :D.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 15:40:44

Röviden...
Tavaly elkezdtem dolgozni Mill Hillben.
Jó cég, jó munka, közel van, jó pénz.
Már néhány nap után mondtam itthon meg talán Zolikának is hogy valami nem gömbölyű. Amíg tart jó ha vége úgy is jó.
Láttam már építkezést távolról szóval láttam hogy gáz lesz.
Januárban kiderült hogy a fővállalkozónak fizetési gondjai vannak.
Először a szombati műszakokat szüntették meg. Aztán levonultak az állványozók meg a kőművesek.
A mi cégünk felezett létszámmal de még kitartott. Ezért vezényeltek engem Wimbledonba.
Tegnap viszont vissza kellett jönnöm mert kellett egy gépkezelő aki beltérben is tud dolgozni.
Ma reggel megyünk dolgozni és a kapu bezárva, bent meg két idegen biztonsági őr.
A fővállalkozó tartozott a bankjának az meg birtokba vette a munkaterületet.
Az egyik alvállalkozó feltörte a kaput és minden más alvállalkozóval együtt kezdte kihordani a tulajdonát. A biztonsági őrök persze kötelességből kihívták a rendőröket akik ki is jöttek de rövidesen el is mentek hiszen a banknak nem volt papírja a foglalásról ráadásul más tulajdonát nem tarthatja vissza.
Így aztán mindenki vitte a tulajdonát.
Persze a fő alvállalkozó a mi cégünk is.
Most szállítják el a gépeket és minden tartozékot a telephelyükre.
Abban maradtunk hogy próbálnak más munkaterületükön elhelyezni és én két napig várok utána elfogadom valamelyik ügynökség ajánlatát.
Hátja attól még hogy Anglia itt is előfordul csőd.
Viszont itt nem várnak évekig húzódó bírósági határozatokra meg a körbetartozás végtelenbe nyúló hosszára hanem azonnal lépnek.
Ezt a lakótelepet fel kell építeni. A bank megbíz másik fővállalkozót. A lakótelep meg fel lesz építve.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 15:43:36

@blackhair-lady: egyebkent akartam mondani, ha nyelvvizsga kell a diplomahoz, akkor azert elvarom,h tudjak, mi a transcript.

soad1221 2015.03.05. 15:43:44

@diggerdriver: chö.. hanyatló nyugat...
:)

pasztasuta 2015.03.05. 15:43:56

@qkuc: áh a végén még én bajom esik.. inkább küldök neki egy levágott lófejet, jelzésértékűen. :D

SzZoole 2015.03.05. 15:44:05

@puhacica: Vegig neztem,az utolso perceket megkonnyeztem:)
Komolyan mondom eredeti nyelven sokkal elvezhetobb a film,mint magyar szinkronal.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.05. 15:47:08

@geegee: és együtt énekeljük majd ezt

www.youtube.com/watch?v=UfPrQqbikb4

(nem tudom hogy ez tényleg a Boratból van-e amúgy, nem láttam a filmet)

SzZoole 2015.03.05. 15:47:32

@pasztasuta: A sziciliai nyak kendo nem lenne jobb?:))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 15:50:23

@soad1221:
Igaz. Én i gondolkodtam hogy lehanyatlok délután szunyókálni egyet csak közben telefonáltak hogy menjünk vissza mert kinyitották az öltözőt és el tudjuk hozni a bakancsunkat.
Most vettem nemrég szinte új.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 15:51:19

@blackhair-lady: az a baj, hogy csak akkor, ha nincs mas, raadasul az elso reszeket nem lattam a cime miatt, es sok mindent nem ertek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:51:55

matadornetwork.com/abroad/7-things-were-guessing-you-didnt-know-about-hungary/

Na, csakhogy már vannak ilyen írások külföldiül is.
Részemről a termálvizek hiánya az egyik legfájóbb, idekint is kerestünk ilyen helyeket, de biza lófasse nincsen.
(Ha tud valaki itteni mégis, kérem kommentben jelezze)

És méltán lehetünk büszkék rá, hiszen Európában első Izland, a második viszont Magyarország.Harmadik hely meg kb nincs is kiadva, annyira sehol nincs senki tudtommal...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 15:55:23

@diggerdriver: Hmm, korrekt.A benti két biztonsági őrt megnéztem volna, ahogy kicsire összemennek... :D

blackhairlady 2015.03.05. 15:57:05

@~~Babette~~: Az ugyintezok a tanulmanyi osztalyon diplomasak? Lehet, hogy csak sima gimivel ugyinteznek.

blackhairlady 2015.03.05. 15:58:53

@Zoole[uk]: Erre akkor jottem ra amikor kikoltoztunk. Egyszeruen a magyar szineszek teljesen megvaltoztatjak a szereplok karaktereit, nem ugyan az lesz a film mint eredetileg.

pasztasuta 2015.03.05. 15:59:28

@Zoole[uk]: azt kicsit nehezebb postai csomagként otthagyni az ajtó előtt.. :))

SzZoole 2015.03.05. 16:02:09

@pasztasuta: Azt nem lehet postan kuldeni,azt vagy Te "kotsz" neki egyet vagy megbizol valakit ra:)))

SzZoole 2015.03.05. 16:03:23

@blackhair-lady: A felre forditasrol nem is beszelve....

qkuc 2015.03.05. 16:03:35

@pasztasuta: Donna Corleone, szép ..., :D.

soad1221 2015.03.05. 16:04:24

@diggerdriver: hát ez is komoly dilemma, egy jó kis délutáni hanyatlás, vagy a bakancs.. :)

qkuc 2015.03.05. 16:04:41

@blackhair-lady: Én nem tudom, de néhány a házisárkány képzőben végzett, az tuti. TO-s nénivel nem érdemes összeakasztani a bajuszt, :D.

blackhairlady 2015.03.05. 16:11:44

@~~Babette~~: Az osszes reszt latni kell, es sorban, mert kulonben nem lehet megerteni, teljesen egymasra epulnek az esemenyek. Meg az utolso pillanatban is er meglepetes, mondom, zsenialis sorozat.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 16:20:10

@blackhair-lady: ráadásul ugyanaz a 15 fazon szinkronizál mindent. még most is basszus, 10 év után. mondom ilyen nincs. ááááá. (tegnap "vendégségben" voltam, ott zongoráztam végig a csatornákat. az ismeretterjesztőket át lehet állítani angolra, a filmesek közül tán csak egyet :-( )
szóval nekem marad a net.

blackhairlady 2015.03.05. 16:22:07

@qkuc: Ezt mondta a fiam is:) En nem tudhatom, en csak sima kozgaz szakkozepet vegeztem, azt is mar az oskorban (84-ben erettsegiztem):D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 16:23:30

@geegee:

Ez az emberközeli hozzáállás: ha egy orvos 12 évig sikeres volt, akkor az jó orvos.

Nyugati, liberális, papírízű, emberellenes akadéskosdás a papírt követelni, s nem az embert nézni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 16:23:30

@Mirjam2:

Ez az index is amolyan gyönyörű magyar, álidegen szó. Van pár ilyen magyar kifejezés, melyre idegen szót használ a magyar, de olyan értelemben, ahogy sehol a világon. Legalábbis nem hallottam, hogy máshol így hívnák.

BG-ban is van az egyetemeken index, de nem így hívják.

Kubában viszont nincs index az egyetemeken. Félév végén kap mindenki egy pecsétes papírlapot a vizsgaeredményeiről, s kész. Ami egyébként rosszabb megoldás.

A másik példa a paraszolvencia. A szó csak Mo-on ismert. Ha rákeresel angolul, csupa magyar vonatkozást találsz rá. S nem a jelenség miatt. Ahol szokás a borravaló az orvosnak, ott se így hívják.

Veresnadrág Csenkesz 2015.03.05. 16:23:30

Ausztria es Magyarorszag (fosuli) kozott nem mukodik a posta kozvetlenul? A sarga csekkel utalni is lehet. Az euronak van az MNB altal hivatalosan megallapitott kozeparfolyama, napi szinten kovetheto. Ja es egy kis rosszmajuskodas, meg jo, hogy a magyar fosulinak tobb ido kellett, elvegre dolgoztak is vele, az osztrak a keszre csak ramondta az ament :-P.

2015.03.05. 16:26:01

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez egy ujabb variacio arra a temara hogy kuldd el nekunk a diplomadat es majd hitelesitjuk :(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 16:28:20

@maxval bircaman szerkesztő: Jó, oké, de azért az egyetem nem csak a papírt adja...
Niki Lauda is írt ilyesmit, hogy simán el lehet látni bizonyos területeken a betegeket végzettség nélkül...Pár begyakorolt séma szerinti diagnózis, pár ismert gyógyszer, oszt jól van... :D
Azért én inkább igazi orvoshoz szeretnék kerülni...
Tudom, földhözragadt és túlságosan igényes sznob vagyok...
:-))))))))))))
Te Birca, melyik részében vagy BG-nek? Csak így, hogy kelet, közép, nyugat, stb.

2015.03.05. 16:28:32

@maxval bircaman szerkesztő: Ez erdekes, en is gondolkodtam hogy honnan johet ez az 'index', tenyleg ertelmetlennek tunik. Marmint a szo is meg maga a dolog is :)

soad1221 2015.03.05. 16:31:13

@Dragonlady (Bp, Hun): nos. 3 perc után leraktam...
igaz nem ügyfélszolgálatos jelentkezett meg nem zene, hanem a menürendszerben próbáltam eligazodni.. nem sikerült tökéletesen, miután a 4-ik almenübe léptem be, hogy infóhoz jussak, és újra választás elé állított, meguntam és leraktam.
Ebből email lesz...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 16:32:12

@geegee:
Ááá tök normális figurák voltak. Öket csak odaállították, tették a dolgukat.
Nem hőzöngtek nem csináltak semmit.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 16:42:29

@Mirjam2: az indexnek a maga idejében volt értelme, de most ugyanolyan, mint ez amiről beszéltünk nemrég, hogy hétfőn nyolckor kiáll az előadó és előadja a tutit, mint a tudás egyetlen elérhető forrása, miközben a sok káposzta meg hallgatja.
egyébként nekem értelmesnek tűnik a szó, kivonat, összefoglaló, a fontos adatok megfelelő helyre felvezetése.

@soad1221: mér nem vagyok meglepve :-(

pasztasuta 2015.03.05. 16:45:41

@geegee: mondjuk Olaszország? :) pl Toscana az egyik legtöbb termálfürdővel rendelkező tartomány, kis ízelítő (számuk kb 20 körül van csak ebben a tartományban):
www.turismo.intoscana.it/allthingstuscany/aroundtuscany/natural-hot-springs-tuscany/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 16:49:12

@diggerdriver: Jajóóó.Mondjuk én is marha zabos lettem volna, ha a saját cuccomat is "lefoglalják" más hülyesége miatt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 16:51:22

@pasztasuta: Na, akkor az télleg jó lehet bronznak... :D
Összesen mennyi lehet az egész országban?

pasztasuta 2015.03.05. 16:59:52

@Zoole[uk]: Hát igen ezt próbáltam virágnyelven körülírni.. :)

@qkuc: Baciamo le mani.. :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.05. 17:02:46

@Mirjam2:

Végülis logikus, mert a szó eredeti jelentése "jegyzék". Az indexben pedig a diák tanulmányi jegyzéke van.

Érdekes a magyarban az "index" szó másik 2 jelentése:
- bekanyarodást jelző lámpa, lásd "indexel",
- tiltott jegyzék, lásd "indexre tesz".

Ez utóbbi persze nem csak magyar, a katolikus egyházban Indexnek hívják a tiltott könyvek listáját, teljes nevén Index Librorum Prohibitorum. De a magyarban átterjedt másra is, pl. Kádár alatt a publikálási tilalomra ítélt írókról mondták "indexre lett téve".

Veresnadrág Csenkesz 2015.03.05. 17:02:46

@Mirjam2: a leckekonyv sem jobb, akkor mar inkabb index Esetleg kurzuskonyv? Na de a kurzus sem magyar szo.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 17:04:09

@blackhair-lady: nekem oly mindegy. VannaK dolgok, amiket tudniuk kell, nincs mar vasfuggony.

pasztasuta 2015.03.05. 17:07:07

@geegee: www.termeitalia.info/terme.htm

a régiós bontás alatt van a Lista delle terme in Italia, szerintem több mint 100, de bevallom nem számoltam meg... :)

Szerintem azért nincsenek ennyire a köztudatban, mert annyi minden más turista csalogató attrakció van (tenger, tavak, hegyek, művészet, építészet,stb), hogy kb ilyen futottak még kategóriába kerültek, pedig a képek alapján eléggé adják.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 17:07:53

@pasztasuta: vigyazzal, mert tudjuk am, mit jelent a baci:-)

SzZoole 2015.03.05. 17:17:28

@pasztasuta: Mit lehet ezen korul irni,egy szeles mosoly fultol fulig,kihuzod a nyelvet es mar ott is fityeg a szep nyak kendo:)))

puhacica 2015.03.05. 17:20:52

@Zoole[uk]: ne is mondd, alap, hogy az ilyen filmek vegen bombizek mint a zaporeso. :D

puhacica 2015.03.05. 17:25:01

@geegee: :D ot "ismrerem"! Ausztraliaban lakik.

**mimi** 2015.03.05. 17:29:21

@~~Babette~~:
az Invitel sajnos kivette nálunk a csomagból az AXN-t...de majd megnézem valahol a neten

puhacica 2015.03.05. 17:30:07

@~~Babette~~: nem ismerem ezt a sorozatot.

Quercus a favágó 2015.03.05. 17:41:19

@diggerdriver:

Na vazze, mint ha csak itthon lennél!

D2 2015.03.05. 18:05:11

Akik mostanában végeztek, már egész jól jártak, az egész bolognais cécónak megvolt az az eredménye, hogy 2011-ben már olyan oklevelet kaptam, ami kétnyelvű és az (elektronikus) index kétnyelvű kivonatát is tartalmazta. Bp. Corvinus.

M. Péter 2015.03.05. 18:05:32

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A kormány hivatalos weblapja szerint a DBS update-ért (erről van szó, ugye) *csak* kártyával lehet fizetni: "Registration lasts for 1 year and costs £13 per year (payable by debit or credit card only). "

www.gov.uk/dbs-update-service

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 18:07:18

@pasztasuta: hát ebből a filmből hiányos a műveltségem
(igen, direkt)

qkuc 2015.03.05. 18:09:34

@Veresnadrág Csenkesz: Tanulmányi könyv? Hm? Hm? :D

pasztasuta 2015.03.05. 18:10:58

@~~Babette~~: gondoltam, azért linkeltem. mivel erre vonatkozott amit írtam.

qkuc 2015.03.05. 18:11:35

OFF

Úgy szeretem, amikor csősztül jön az áldás. Beázott konyha, thanks felettem lakó szomszéd, aki még mindig nincs itt és csöpög a víz a menyezetről, 600 e forint/lakás vakolási költség, mert omlik a vakolat. Csudijó, :D.

Ajjj, ilyenkor akarok a pusztában lakni egy sátorban ...

SzZoole 2015.03.05. 18:11:55

Na hol van mindenki,a kocsog fonokom 2 hetente csak 1 nap offot ad,most tudnek beszelgetni,erre mindenki eltunik.
Biztos azert mert tudjatok,hogy most raerek:)))

qkuc 2015.03.05. 18:13:48

@D2: Ez rajtam nem segít, ugyanúgy be kell koslatnom az egyetemre (szintén Corvinus) majd, mert nekik kell a hitelesített dokumentumot küldeni, amit kaptam az nem elég.

De legalább biztató, hogy nem fog talán nagy gondot okozni nekik, :D.

SzZoole 2015.03.05. 18:16:13

@qkuc: Nincs biztositasod?
En szerettem,ha a felso szomszed elaztatott,emlekszem 94 ezret fizetett a biztosito en meg 10 ezerbol elrendeztem a tobbi meg zsebben maradt:)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 18:22:57

@Dragonlady (Bp, Hun): ha szerencsed van, scanneles nelkul is ok lesz:) Mivel en meg a hoskorban vegeztem, lehetseges, hogy tobb maceraval jart volna nekik elokeresni az adataimat (ki tudja, hogy archivalnak). Szoval tolem kertek, hogy kuldjem el a scannelt masolatot. Ha kell, privatban meg tudom neked adni az ugyintezo nevet, akivel fel tudod venni a kapcsolatot.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 18:25:49

Ja, egyebkent a transcript-et 'atirat"-nak hivjak magyarul (ha esetleg meg nem lett megvalaszolva ez a kerdes:) En is csak az otthoniakkal valo levelezesbol tudtam meg:)

qkuc 2015.03.05. 18:27:47

@Zoole[uk]: Szerencsére van, csak el kéne zárnia a vezetéket, mert a lámpa fel terjeszkedik a volt és ha még rövidzárlat is lesz, akkor ráb@sztam .....

qkuc 2015.03.05. 18:31:32

@qkuc: Mi a manó, beépített agyi korrektorom van?

Szóval terjeszkedik a folt a lámpa és a vezetékek felé, juhé. Még a végén felvillanyoz a helyzet!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 18:33:54

@Dragonlady (Bp, Hun):" ráadásul ugyanaz a 15 fazon szinkronizál mindent. még most is basszus, 10 év után. mondom ilyen nincs. "

Haha, ne is mondd, mi csak a vicc kedveert kapcsoltuk be parszor otthon a magyar tv-t, amikor latogatovan voltunk, es jokat nevettunk a szinkron hangokon. Tenyleg ugyanazok szinkronizalnak mindenkit, raadasul a noknek irritaloan nyavogos lett a stilusuk...borzaszto sokat ront a film elvezeti erteken. Persze akinek nincs osszehasonlitasi alapja, valoszinuleg nem veszi eszre, de nekuk egyszeruen nezhetetlen volt :)

SzZoole 2015.03.05. 18:36:43

@qkuc: Hat az tenyleg gaz lenne.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 18:38:48

@Zsuzsi65:
hja, csak nem használjuk ezt a szót,
csak a zenében pl X zenedarab átirata.
köznyelvben másra nem

FutureFry 2015.03.05. 18:40:19

@qkuc: Az állásoknál (amerikában) nem a cég miatt kell a "diplomaelismertető játék", hanem a vízum miatt. Ha pl. valami más jogon van már munkavállalási engedélyed szerintem a legtöbb céget nem érdekli nagyon a diploma (legalább is nem fognak "hiteles" változatot kérni, "bemondásra" elfogadják, hogy mid van).
A diploma (index/transcript) fordítást (ha kell - pl. amerikai egyetemhez, és a magyar egyetem nem ad) pedig esetleg el lehet intézni "kézi" úton: pl. lefordítod magad, aztán beviszed a magyar egyetem megfelelő osztályára, ot pedig megkéred, hogy "hivatalosítsák" (pl. pecsételjék le).

Veresnadrág Csenkesz 2015.03.05. 18:42:13

@qkuc: Na, ez nem is rossz. Tán kicsit hosszú...

puhacica 2015.03.05. 18:44:43

@Zoole[uk]: ne aggódj, ki van képezve! :D

@blackhair-lady: köszi!

qkuc 2015.03.05. 18:45:50

@FutureFry: Köszi, Kanadából indultam ki,d e igaz, az is már a hivatalos bevándorlási process része, hogy ezek meglegyenek, :). Egyelőre ugye semmilyen vízumom nincs, sajnos, de dolgozom az ügyön, :D.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.05. 18:46:33

@M. Péter: Igen, ha magadnak keresed vele a melót akkor. Ha ügynökségen keresztül dolgozol, akkor teljesen más a rendszer.

SzZoole 2015.03.05. 18:49:42

@puhacica: Miert nem csodalkozok?Melleted egy ferfinek hallgas a neve,annyira hatarozott egyeniseg vagy.Mondhatnam azt is,hogy nalatok a parode az utolso szo,ertetettem anyukam:)))
Csak vicc volt.

blackhairlady 2015.03.05. 18:51:53

@Zsuzsi65: Nem hogy nem veszi eszre, de egyenesen tetszik is:) Legalabbis en ugy voltam vele, hogy a magyar hangok biztos jobbak is mint az eredeti, ezert sosem neztem angol nyelven semmit. Aztan itt dobbentem ra, hogy mekkora "kart" tud okozni egy filmben a rossz szinkronhang.
Viszont ha valaki nem beszeli olyan jol a nyelvet, akkor sokkal jobb magyar szinkronnal nezni, mert a nyelv hianyossaga miatt elvesznek a lenyegi mondanivalok.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 18:59:46

@~~Babette~~: igen, en sem hallottam sehol mashol ezt az "atiratot", egyedul az Eltetol kapott emailben hivatkoztak ra. :)

puhacica 2015.03.05. 18:59:51

@Zoole[uk]: a látszat néha csal ám! :) és ez nem vicc. :D

tanato 2015.03.05. 19:01:48

@M. Péter: Nem csak ez az egy volt,régebben több is,de ez volt a legnagyobb átverés az biztos.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 19:02:54

@blackhair-lady: "Viszont ha valaki nem beszeli olyan jol a nyelvet, akkor sokkal jobb magyar szinkronnal nezni, mert a nyelv hianyossaga miatt elvesznek a lenyegi mondanivalok."

Ez teny, bar ha vki a nyelvet akarja tanulni, akkor legalabb nezze magyar felirattal, de ne szinkronnal. Ha belegondoltok, tenyleg vicces, hogy Oscar-dijas szineszek jatekat probaljak masodrangu magyar szineszekkel "magyaritani"...szinte magam elott latom,a hogy a szinkron studioban a papirt bongeszgetik, es probaljak "eljatszani" a jelenetet...haaaat, kicsit me'g fel kell noni a feladathoz :))

Taxomükke (UK) 2015.03.05. 19:16:56

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: "DBS check árát csakis csekken keresztül lehet befizetni. Mégegyszer. 2015-ben Európa "egyik legfejlettebb országában" (állítólag, bár én ezen nagyokat szoktam röhögni) csakis kézzel kiállított, csekfüzetből kitépett csekket postán elküldve lehet befizetni egy megkerülhetetlen dokumentum kiállításának költségét."

Ez nem így van, legalábbi Dél-Angliában. Simán utalással vagy bankkártyával, online felületen is fizetheted a DBS-t.
Tudom, négy vagy öt DBS-t (illetve korábbi nevén CRB-t) csináltattam eddig.

"... a sima bankszámlához a bank nem hajlandó csekkfüzetet adni UK-ben."
Ez sem igaz. Tök egyszerű ingyenes bankszámlám van a Lloydsnál, van hozzá csekkfüzetem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 19:19:19

@Zoole[uk]:
Azt ugye nem kell mondanom hogy egy elérzékenyüléstől síró nőt megvígasztalni micsoda történet...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Abból a Norbi gyerekből kinézem hogy tudja...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

puhacica 2015.03.05. 19:21:22

@Zsuzsi65: a magyar szinkronszínészek világszínvonalúak. hidd el, nem bogarásszák a papírt. az más kérdés, hogy a fordítás sokszor nem sikerül jól, de ez nem a színészek hibája.

@Zoole[uk]: még szerencse, hogy én viszont igen. ;)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 19:23:02

@maxval bircaman szerkesztő: És milyen hosszú mondjuk a tél?Hó van-e?Kell-e fűteni? Riviéra mennyire cápás/rájás/piszkos?

SzZoole 2015.03.05. 19:23:33

@diggerdriver: Persze,akkor lehet elkapni oket a legkonnyebben:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 19:23:49

@maxval bircaman szerkesztő: Jó, közben leesett, hogy a bolgár riviéra az keleten van... :D

SzZoole 2015.03.05. 19:24:25

@puhacica: Hat ki mas ha nem Te:)))

Taxomükke (UK) 2015.03.05. 19:26:03

@Aye aye: Már írtam többször, én magamnak fordítottam, meg azóta még pár embernek online meg offline ismmeretségen belül is, még senki nem mondta, hogy nem fogadták volna el.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 19:28:04

@puhacica: "a magyar szinkronszínészek világszínvonalúak."

lehet, hogy evtizedekkel ezelott igy volt, mara ez a multe. En csak azt tapasztaltam, hogy az utobbi evekben szinkronizalt filmek szinvonala drasztikusan csokkent. Ez kb. olyan, mint a Mercedes utan visszaulni a trabantba :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 19:31:14

@pasztasuta: Dejszen ez q sok...Ezek mind natúr hévforrásokból táplálkozó ásványi sókban gazdag források???
A sima melegített víz most nem játszik...

2015.03.05. 19:32:59

@Zsuzsi65: Nem tudom, ez egy erdekes dolog, en is nagyon szeretem a feliratos filmeket, minden nyelven, olyanon is, amilyenen egy mukkot sem ertek, peldaul japan filmeket is, deeee....a TV-ben a magyarok mindent szikronnal adnak, igy en is neztem par ilyet, peldaul ezeket a gagyi krimisorozatokat, mint pl. a CSI meg ezek, persze nem ez volt a kedvencem, csak ugy ment a TV-ben, hogy legyen valami... aztan egyszer lattam egy ilyet eredeti nyelven, angolul, es akkor ledobbentem, mennyire egyszeru szanalmas parbeszedek vannak benne, es azt amit magyarul siman elviseltem, nem birtam angolul vegignezni :D Szoval lehet, hogy Oscar-dijas hollywoodi szineszek vannak valamiben, de a magyar szinkront sem masodranguak csinaljak, hanem rendes szinhazi szineszek akik adott esetben kifejezetten emelni is tudjak a szinvonalat, szerintem attol fugg mirol van szo :D Ha valami olyan film, amiben fontosak az akcentusok vagy az eredeti hang (pl, a Guy Ritchie filmek), akkor lehet, hogy azt lerombolja kicsit, de egy irtozatos gagyin peldaul tokre tud segiteni szerintem :D

puhacica 2015.03.05. 19:36:17

@Zsuzsi65: az eredetihez képest biztos hogy gyengébb, hiszen lényegében egy "másolat". de szinkron szinten szerintem nem rosszak.

@Zoole[uk]: @diggerdriver: na jól van, nagyon humorotoknál vagytok! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 19:36:45

@Zoole[uk]:
Bizony bizony:))))))))))))))))))))))))))))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 19:39:19

Visszaterve a posztra (amit meg nem volt idom vegigolvasni), csak en vagyok olyan mazilsta, hogy nekem 2012-ben SEMMIT nem kellett fizetnem a transcript elkuldeseert?? Sot, postaztak ide az USA-ba, meg a postakoltseget is ok fizettek! :) Na, erre varrjatok gombot :)

SzZoole 2015.03.05. 19:39:30

@diggerdriver: Azert mert most kezdodik a purim ami zsido unnep.
Kb olyasmi mint nalunk a farsang

SzZoole 2015.03.05. 19:40:53

@puhacica: Miert kellene rossz kedvunek lenni?:)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 19:43:29

@puhacica: Nem tudom, lehet, hogy mar elszokott a fulem tole, es valtozott a nyelv(i intonacio) az utobbi evekben, de meg ha nincs is az eredetivel osszehasonlitasom (mondjuk egy kis limonade amerikai film ment a tv-ben), akkor is egyszeruen irritalt az a hanglejtes, amivel mostanaban beszelnek :) egy nyelvesztol kene megkerdezni ennek a jelensegnek (a nyavogos -affektalos) az okat. Hozzateszem, hogy nem csak nekem, hanem a 12 eves lanyomnak is feltunt, amikor tavaly nyaron otthon voltunk :)

pasztasuta 2015.03.05. 19:45:33

@geegee: Hát ha ráklikkelsz az adott helyre, akkor kiadja neked az ottani termálvíz adatait (olaszul, sajnos az angol honlapokon nem találtam ennyire részletes listát), hány fokos a víz, milyen ásványi sók vannak benne, milyen betegség kúrálására ajánlják, meg ilyesmik. Szóval a "sima melegített víz" az szerintem nem játszik.
Csak nem izzítod a biciklit geegee? :D

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.05. 19:46:24

Jéééé, ez a poszt hajnal 2körül még 4.-ei dätummal, 06:40körüli föltöltési idövel futott. :-))) Csodälkoztam is, hogy miért nincs hozzäszoläs...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 19:46:38

@diggerdriver: Ma van Purim, a zsidok egyik legnagyobb unnepe, ezert a "jelmezbal" :)en.wikipedia.org/wiki/Purim

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 19:47:38

@Zsuzsi65: ennek ugyanaz az oka, mint annak, hogy ma már nincsenek nagyjátékfilmek, meg kosztümosek.

egyébként indul a dunatévén nőnapon egy kosztümös történelmi mini filmsorozat, a címe Kossuthkifli, kíváncsi leszek, milyen lesz

puhacica 2015.03.05. 19:48:44

@Zsuzsi65: de basszus, ha a limonádé amerikai filmet veszed alapul, abba nem is fognak jó szinkronszínészeket fizetni. te oscar díjas színészekről/filmekről beszéltél. az azokat szinkronizáló színészeket nem vedd egy kalap alá az alsóbb kategóriás, olcsó szinkronhangokkal! így már értem, amit mondasz. :)

@Zoole[uk]: nem kell, ma úgyis ünnep van. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 19:51:19

@Zoole[uk]: Nekünk nem volt ilyen jó.Tavaly ősszel visszabugyogott a sz@r a vécéből mert valami állat barom beledobott a csőbe egy kefét, ami eldugította.Földszinteb van a lakás.Olyan jó 10-15 centis volt a foscunami, ami körbejárt a fél lakáson.A szőnyegek, a bútorok, a linóleum, meg amit el lehet képzelni, felázott cserére szorult, sikálni kellett.Éppen hogy csak kifizettek annyit, hogy valamennyire helyre lehetett állítani a lakást.Ez a görény banda a Generali volt, kerülje mindenki, aki tudja...Olyanba belekötöttek, hogy a tulaj külföldön lakik.WTF? Mi a faxt számít ez a tényállásban...?Őrület volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 19:52:16

@Zoole[uk]:
...és ilyenkor mozijegyet kell gyűjteniük?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 19:53:18

@puhacica: abban egyetertek, hogy a limondade nem lehet etalon. De mondjuk Matthew McConaughey, Sandra Bullock stb. az utobbi mainstream filmekben...hat mit ne mondjak, a szinkronjuk szamomra csapnivalo volt (ok, ebben az esetben tenyleg nehez volt elvonatkoztatni az eredetitol:) De ahogy irtam is, akinek nincs osszehasonlitasi alapja, annak a Suzuki ugyanolyan jo, mint a Lexus :)

puhacica 2015.03.05. 19:59:45

@Zsuzsi65: nem egyről beszélünk. Sandra Bullock... :D igazad van, jó nekem a Suzuki. :)

DieNanny CH 2015.03.05. 20:00:36

@puhacica:

Hát, mivel tényleg ugyanaz a 20 színész szinkronizál sorozattól elkezdve oscar díjasig mindent, így elég fura, hogy egyedül nagyfilmeknél dolgoznak szívvel-lélekkel.
Pl, Zsigmond Tamara rengeteg szappanoperában is szerepel, ugyanakkor ő volt Padmé Amidala szinkronja is...
Tudom, te benne voltál a sűrűjében, te láttad a "szenvedésüket" (rossz fordítás, hajtás stb), de ez minket, filmnézőket nem tesz elnézőbbé.
Én mióta megtanultam letölteni - kb 7 éve - azóta, ha csak tehetem, felirattal nézek mindent...

DieNanny CH 2015.03.05. 20:05:23

A posztról is valamit: én előre félek attól, ha majd megpróbálom a kis, vidéki főiskolámtól elkérni az igazolást. Főleg, hogy azóta már duplán, csupán jogutódja van... (Szarvasi óvónőképző, aztán beleolvadt a békéscsabai pedagógusképzőbe, az meg valami dél-alföldi egyetembe...) Szerintem ott a környéken kellene valami 1 hetes nyaralást leszerveznem, mert a lakhelyemtől kb 3 óra kocsival. Busszal van az 5 is...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 20:07:06

@qkuc:
szerintem a sátor is beázna, mondjuk csak akkor, mikor éppen esik :-( remélem, van biztosítás :-(

@Zsuzsi65:
köszönöm, egyelőre nem sürgős a dolog, majd egyszer foglalkozom ezekkel a dolgokkal is, ha nagyon unatkozni fogok :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 20:07:42

@puhacica: oh, tenyleg nem akartam, hogy magadra vedd:))) en ugyanigy voltam, en is magyarul neztem minden filmet, es teljesen meg voltam elegedve veluk :) itt senki nem arrol beszel, hogy "jo neked a Suzuki is " :))) Ha meg benne voltal a forditasban (ahogy latom az elozo kommentbol), akkor tudod, hogy a szoveg es a szineszi jatek ket teljesen kulonbozo dolog. En pusztan laikus nezokent, a fulemre tamaszkodva allapitottam meg, hogy a szineszi jatekuk hagy ne'mi kivannivalot...Miert van az (koltoi kerdes), hogy regen me'g a rajzfilmek szinkronja is elvezetes, es szinvonalas volt? (visszahallgatva regi rajzfilmeket, mostani fullel is elvezetes). A mostaniak pedig - ahogy DieNanny is irta, csak a "nagyfilmek" eseten - max. elfogadhato kategoriaba esnek...

Herr Géza 2015.03.05. 20:10:57

@geegee: Ki ne találd már, hogy a rendszer "észreveszi" , hogy arra a rendszámra már van egy érvényes matrica... Hát miért jó az neki ?? :)))))))))))) "Talált" pénz...

SzZoole 2015.03.05. 20:11:19

@diggerdriver: Miert kellene mozi jegyet gyujteniuk???

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 20:12:40

@~~Babette~~: Igen, olvastam errol az uj filmrol, kivancsi leszek...Egyebkent lehet, hogy tenyleg en vagyok kicsit "elkenyeztetve" itt az USA-ban (na meg 30 km-re Hollywood-tol:), mert itt akkora film domping van, es akkora verseny, hogy az ember valogathat jo (persze ez relativ) filmekbol :) Sok nem is kerul at EU-ba v. Magyarorszagra. Persze azert a netnek es mas lehetosegeknek koszonhetoen azert eleg sok hozzaferheto mas modon, nem csak a mozikban.

SzZoole 2015.03.05. 20:13:20

@geegee: Akkor nem volt szerencsed:(

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 20:16:31

@Zsuzsi65: nekem az tette be a kaput, hogy a Bones karakterei nyifogva és ráadásul enyhén szlengesítve beszélnek, teljesen rossz a hangnem, amit rájuk húztak. de legyen másnak a baja, én megnézem angolul. :-(

@blackhair-lady: szerintem ezért érdemes gyakorlásnak angolul, de magyar felirattal nézni. vagy amit az ember látott már magyarul, és érti a sztorit, utána megnézni angolul is. nagyon sokat lehet tanulni szerintem így, akkor is, ha eleinte (tán évekig) macerás és az ember alig ért valamit.

puhacica 2015.03.05. 20:17:14

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: @Zsuzsi65: félreértettetek, én sose jártam szinkronstúdióban, csak a kollégák beszámolói alapján vagyok valamennyire képben, meg amit olvastam ebben a témában. és hát az is lehet, hogy valóban nem egyről beszélünk, mert én nagyon válogatós vagyok, nem nézek meg akármit. ezért a silányabb munkával nem is feltétlen találkozok. csomó olyan film van, amit nem láttam, pedig mainstream, nagy filmek, csak nálam nem ütik meg a mércét. nagyképűnek hangozhat, amit írok, de nem szándékozok az lenni, csak tényleg szeretem a jó filmet.

SzZoole 2015.03.05. 20:18:03

@Zsuzsi65: Egy mercedes utan barmilyen autoba vissza ulni egy csalodas,talan a porsche cayenne turbo s kenyelme hasonlit egy mercedeshez.Es ezt tapasztalatbol mondom.

SzZoole 2015.03.05. 20:19:12

@diggerdriver: Te mirol beszelsz,mit ittal???:)))

Muscari 2015.03.05. 20:19:38

@adg [Au, Darwin]: ha meg nem valaszolt volna senki: tartsd meg a kutyut es oruljel. Az ebay ilyen, mindig megoldjak, hogy jol jarjon a vasarlo (akkor is, ha nem neki volt igaza)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 20:21:04

@pasztasuta: Néhol láttam hőfokokat (csak annyit értettem a szövegből... :D ) de nem mindenhol.Hát akkor ez gratula, télleg lehet 2-300, bravúros harmadik hely... :D
Csak tudnám, hogy ezt miért nem tanítják az iskolában, meg miért nincs a köztudatban...Na mindegy. Köszi az infót.

Nem, nem bicajozok már ennyit, egész biztos.Az állandó szédülésem se kedvezne neki egy kicsit sem...Pedig nem lenne rossz.Egyszer talán majd motorral...

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 20:21:16

@geegee: ha nem koltői a kérdés, akkor válaszolok. annyit számít, hogy külföldön lakik-e, mert úgy nem tud eleget tenni a kárenyhítési kötelezettségének időben.

M. Péter 2015.03.05. 20:23:22

@Taxomükke: Ha basic bank account-ot ért alatta, ahhoz tényleg nem adnak csekkfüzetet.

Muscari 2015.03.05. 20:23:34

@Zoole[uk]: nekunk ennel egy kicsit tobb van :-P

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 20:23:44

@Zoole[uk]:
Egy Whiskit. És?
Láttam hogy mindenki egyforma jegyet adott nekik.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 20:24:11

@Dragonlady (Bp, Hun): lehet, hogy tök gáz, én nagyon bírom a bones szinkronját...

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 20:26:08

@Zsuzsi65: ne is mondd, el akartunk menni moziba hétvégén, annyi premier film van
hát ez a kínálat:
Chappie
‎1 óra 50 perc‎‎ - Besorolás: +16‎‎ - Sci-fi‎‎ - Szinkronizálva‎
‎15:00‎ ‎17:30‎ ‎20:00‎
Üzlet bármi áron
‎1 óra 31 perc‎‎ - Besorolás: +16‎‎ - Vígjáték‎‎ - Szinkronizálva‎
‎13:45‎ ‎18:30‎ ‎20:30‎
Focus - A látszat csal
‎1 óra 44 perc‎‎ - Besorolás: +16‎‎ - Krimi-vígjáték‎‎ - Szinkronizálva‎
‎18:00‎ ‎20:10‎
A szürke ötven árnyalata
‎2 óra 5 perc‎‎ - Besorolás: +18‎‎ - Romantikus dráma‎‎ - Szinkronizálva‎
‎14:30‎ ‎19:40‎
SpongyaBob: Ki a vízből!
‎1 óra 33 perc‎‎ - Besorolás: 6+‎‎ - Családi animációs film‎‎ - Szinkronizálva‎
‎14:00‎ ‎16:00‎
Amerikai mesterlövész
‎2 óra 14 perc‎‎ - Besorolás: +16‎‎ - Háborús filmdráma‎‎ - Feliratozva‎
‎15:45‎
Kingsman: A titkos szolgálat
‎2 óra 9 perc‎‎ - Besorolás: +16‎‎ - Akciófilm‎‎ - Szinkronizálva‎
‎17:00‎
Csingiling és a Soharém legendája

NORMÁLIS??

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 20:26:39

@puhacica: a szinkronfordítók (dramaturgok) ugyanannyit kapnak most, mint 15 éve, és sokszor hónapokat késnek ezzel is, ezt gondolom, te is tudod. ha rendesen megfizetnék, lennének rendes fordítások is :-(

SzZoole 2015.03.05. 20:27:17

@Muscari: Azert irtam,hogy nekem CSAK 170 van.En nem kereskedek rajta,hanem csak vasarolok.

SzZoole 2015.03.05. 20:29:07

@~~Babette~~: Az eredeti hangja sokkal jobb bonesnak a szinkron hangja gagyi zs kategorias.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 20:30:11

@~~Babette~~: :)) na, legalabb az American Sniper feliratos :)

Muscari 2015.03.05. 20:32:44

@Zoole[uk]: beallithatod ugy is, hogy csak UK talalatokat hozon fel. Ha valamit nem kapsz meg, mindig irjal eloszor az eladonak uzenetet, mielott case-t nyitsz, 99%, hogy vagy kuld masikat, vagy visszaadja a penzt.

Hacsak nem jarsz ugy, mint mi egy rollerral, amit 99p-ert sikerult megvenni aukcion. Irok az eladonak, hogy megis mikor es hol tudnank atvenni (szemelyes atvetl volt megadva, Uxbridge-ben lett volna a cucc). Semmi valasz. Rairok egy het mulva, erre idebofogi:
"When do you want to come?"
Valaszolok, ujabb egy het, semmi reakcio. Igazan turelmes voltam asszem, de aztan kenytelenek voltunk ranyitni egy case-t. Tudom, mi tortent, en voltam az egyetlen licitalo, a nyavajas azt hitte, hogy majd felverik az arart, nem igy tortent, o meg nem akarta odaadni egy fontert.

Vegul az ebay visszaadta a penzt, de en merges voltam, mert a roller kellett volna a fiamnak, nem az egy font volt a fontos.

Muscari 2015.03.05. 20:34:42

@Zoole[uk]: akkor jo sokat vasarolsz:-) Meg konnyu ugy 100% pozitiv feedbacket gyujteni :-) Ha el is ad valaki, mindig lesz egy par barom, aki belekot valamibe es negativot ad.

blackhairlady 2015.03.05. 20:35:07

@Dragonlady (Bp, Hun): Persze, aki gyakorolni akarja annak erdemes, de valljuk be, Magyarorszag nagy szazaleka csak egyszeruen elvezni akarja a filmet. En is igy voltam.
A feliratot meg azert utalom, mert elvonja a figyelmemet a keprol, nem tudok egyszerre olbasni is es a kepi cselekmenyre is figyelni.
Az exferjem szokta mondani, hogy en nem tudok egyszerre menni es ragozni sem:)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 20:35:39

@~~Babette~~: Nalunk a mai kinalat:
A La Mala
American Sniper
Birdman
Chappie
The Duff
Fifty Shades of Grey
Focus
Hot Tub Time Machine 2
Jupiter Ascending
Kingsman: The Secret Service
The Lazarus Effect
McFarland
The Second Best Exotic Marigold Hotel
Spongebob Squarepants 2
Unfinished Business

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 20:36:02

@~~Babette~~: hát mert akkor már az elejétől megszoktad, hogy dr Brennan nyifog :-(
na mindegy. de egyébként tök jó lenne, ha ezeket is megcsinálnák úgy, hogy lehet angolul is, vagy felirattal. pont tegnap futottam bele Bones-ba, fogalmam sincs, melyik csatorna volt, és hiába ez a digitális csoda, ezeket pont nem lehet átállítani, csak magyar és kész. csak a TLC, Discovery, NatGeo, és efféléket lehet átkapcsolni angolra. szóval csalódtam :-(

2015.03.05. 20:36:46

@Taxomükke: Ja hogy ez a CRB? Azt valoban ki lehet fizetni online, tapasztalatbol tudom.

qkuc 2015.03.05. 20:36:57

@Dragonlady (Bp, Hun): Van, :D. Egy rosszul bekötött mosogató okozta a problémát, :).

blackhairlady 2015.03.05. 20:37:01

@Zsuzsi65: Sandra Bullockrol jut eszembe, megneztem ismet a Blind side cimu filmet a mult nap mikozben fozocskeztem, szerintem az egyik legjobb filje SB-nak.

2015.03.05. 20:37:27

UFF!!!

Lenne egy kérdésem. Azokban az országokban, ahol éltek, hogyan működik a háziorvosi ellátás? Mennyi a rendelési idő? A rendelési időn kívül lehet hívnia háziorvost?

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 20:37:58

@Muscari: ja én is így nem vettem szőnyeget itthon egy apróhirdetési oldalon,
többször írtam a hirdetőnek, nem válaszolt,
hívtam többször, nem vette fel,
majd végül válaszolt, hogy a szombat jó neki, majd mikor mentem, megint nem vette fel.

hát akkor rohadjon rá a szőnyegje, de tényleg.

pasztasuta 2015.03.05. 20:40:05

@geegee: Szerintem azért nincs a köztudatban mert egy Colosseum, vagy egy ferde torony amivel lehet hülyén pózolni, azért mégiscsak menőbb meg egyedibb mint egy termál fürdő. Meg minek menjen az ember termálfürdőzni, ha ott a sok tenger tök közel. :) Én pl pont nem vagyok nagy termálvíz fan, nem is voltam még itt egyben sem, csak csendben tudomásul vettem, hogy léteznek.

blackhairlady 2015.03.05. 20:41:02

@~~Babette~~: A Kingsmant nezd meg, nagyon jo. Mi szombaton lattuk, egyontetuen jol ereztuk magunkat:)

SzZoole 2015.03.05. 20:41:19

@Muscari: Csak a UK-bol vasarolok a UK kivul eddig soha.
Persze hogy 100%-os vagyok,en ha barmit megveszek mindig azzonal fizetek legyen az best offer,buy it now vagy bidd.
A biddeket elvezem a legjobban.Nagyon sok mindent ugy hoztam el,hogy az utolso 6 marsodpercben biddelek 50 pencevel tobbert mint az utolso bid,Persze nem mindig nyertek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 20:43:36

@blackhair-lady:
mondjuk én emlékszem tizenéves koromban, hogy ültem órákig a tv előtt (akkor jöttek be az első kábelcsatornák, emlékeim szerint Sky és hasonlók), és akkor is néztem néztem angolul, amikor még kb semmit nem értettem belőle. de nagyon meg akartam tanulni :-)
de én amúgy se vagyok normális, átlag filmet kétszer meg kell néznem, hogy felfogjam, ki kicsoda és mi történik. nem tudok egyszerre 10-20 karaktert megtanulni és megjegyezni az arcukat, teljesen össze tudok zavarodni. ezért jók a sorozatok :-)

Herr Géza 2015.03.05. 20:44:49

@Veresnadrág Csenkesz: Aha, és te olyan okos vagy, hogy már előre tudod a másnapi, harmadnapi MNB árfolyamot.... Az osztrák bankból utalt euró ugyanis legkorábban másnap váltódik forintra. És még valami: sorold már fel azokat a magyar bankokat, akik egy beérkező utalást MNB árfolyamon, főleg középárfolyamon váltanak át forintra. Megsúgom: egy sincs. Mindegyik a saját deviza vételi árfolyamán vált, mínusz kezelési költség (ami ugye százalékos...).
És bizony van olyan idióta magyar intézmény/cég, aki nem hajlandó 10 Ft-tal kevesebbet (ez még érthető is), de 10 Ft-tal többet sem elfogadni, mert "azt nem tudjuk lekönyvelni, mert a gép nem engedi". Ebbe konkrétan belefutottam én is, így megbíztam a német bankomat, hogy pontosan az adott összegű forintnak megfelelő eurót utalja el úgy, hogy az utalás minden költségét is én állom. Majd a pofám is leesett, amikor a 6000 Ft-nyi összegre még 35 € (!) költséget fizettettek ki velem. Mint kiderült, a gond rögtön azzal kezdődik, hogy az ilyen tranzakció nem SEPA utalás (az ugyanis csak eurós lehet), ráadásul tulajdonképpen maga a német bank váltja az eurót forintra a saját, enyhén szarabb árfolyamán, és kvázi azt utalja el....

puhacica 2015.03.05. 20:46:53

@Dragonlady (Bp, Hun): igazad van, de 1) ettől függetlenül vannak jobb és rosszab fordítók is. 2) ez az én baromságom, de sose értettem azokat az operatőr kollégákat mondjuk, akik visszahoztak egy rakás szart nyersanyag címen, mert napi 15ezerért nem forgatnak szépet. nekem erről az a véleményem, hogy akkor nem kell elvállalni. tudja, mennyit kap érte, mondhat nemet is. de ha elvállalta, akkor csinálja normálisan.

@~~Babette~~: nekem a CSI Miami a kedvencem, képileg is és szinkronilag is. Horatio az isten. :D és ahogy az forgatva és szűrőzve van, huhhh.

blackhairlady 2015.03.05. 20:47:26

@Dragonlady (Bp, Hun): En meg pont az ellentete, mindig is utaltam ha idegen nyelvu volt valami. Na most gyakorolhatok:D

FutureFry 2015.03.05. 20:49:19

@Mirjam2: @Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Ha még nem írta volna valaki: Amerikában (USA) még mindig szinte mindenhol lehet (a banki számlához adott) csekkel fizetni (ha nem azt külön kiirják). Sőt pl. az egyik közüzemi számlámat _csak_ így tudom fizetni. Az "elektronikus" megoldás erre az, hogy a bank internetes felületén "átutalom" az összeget, mire a bank kinyomtat és postáz egy csekket... (amit ezen esetben nekem nem kell aláírnom). Ha pedig csekket kapok (még mindig előfordul) azt úgy "fizetem be" a számlára elektronikusan, hogy a telefonommal (a bank App-jával) lefényképezem.

blackhairlady 2015.03.05. 20:50:16

@puhacica: Tenyleg erdekes a kepi vilaga, kar, hogy befejeztek a sorozatot. Viszont Horatio magyar hangja koszono viszonyban sincs az eredetivel;)

Herr Géza 2015.03.05. 20:50:22

@Zoole[uk]: Nálatok is van automata licitálás? Amióta itt van, azóta még nagyobb kihívás/szerencsejáték a licit, de én is nagyon élvezem... :D Kb. 50%-os a sikerarányom.... Előtte sokkal közelebb voltam a százhoz.

blackhairlady 2015.03.05. 20:52:37

@FutureFry: Igen, ezt a csekk dolgot erdekes volt megtanulni, meg sosem talalkoztam vele elotte, es soha nem kellett betuvel angolul kiirnom egy penzosszeget. Mint az elsos kisdiak aki eppen irni tanul:)))

SzZoole 2015.03.05. 20:52:55

@Herr Géza: Nem tudom milyen az automata licitalas.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 20:53:43

@puhacica: szerintem ennyi pénzért, amennyit adnak, már nem dolgozik senki, aki normálisan is meg tudná csinálni, és ezért nagyjából félanalfabéták fordítják a rengeteg gagyi csatorna rengeteg műsorát. persze azért gondolom, a filmek meg a kicsit felkapottabb sorozatok kicsit jobban járnak.

@blackhair-lady: engem most kifejezetten idegesít, hogy mindenki magyarul karattyol (buszon, váróteremben stb stb) :-( egyszerűen nem akarom hallani és érteni, hogy mit beszél mindenki.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.05. 20:55:44

@FutureFry: Persze, én is tudom hogy US-ben máig tombol a csekk-láz, de Európában ez kb. annyira naprakész és modern, mintha vezetékes telefonon hívnám a havert, hogy a betárcsázós, modemes neten keresztül lejött-e DC++-ról az új Limp Bizkit szám. :)

puhacica 2015.03.05. 21:02:23

@blackhair-lady: otthon még nem kezdték el az utolsó évadot szerintem. sajnálom, hogy vége lett. régi nagy kedvencem volt a 3rd watch, illetve a mostaniak közül a Criminal Minds, képes vagyok egy egész évadot egy napra beiktatni. :)

@Dragonlady (Bp, Hun): azért ez (is) nagyon szomorú. :(

blackhairlady 2015.03.05. 21:08:41

@puhacica: A 3rd watch-ot nem ismerem, de a Criminal mindes is a felvetendok listajan van, most eppen szezonja van itt.

blackhairlady 2015.03.05. 21:10:04

@puhacica: Na kozben rajottem, hogy ez otthon a Harmadik muszak cimen ment, es ismerem:) Itt nem talalkoztam meg vele, igy az angol cimet nem is ismertem.

Muscari 2015.03.05. 21:11:18

@diggerdriver: ez nem jelmezbal, ma van Purim unnepe. hu.wikipedia.org/wiki/Purim
Kerdezd csak meg a landlordodat :-)

Muscari 2015.03.05. 21:16:23

@Zoole[uk]: nem egeszen. Ilyenkor a zsidok azt unneplik, hogy megmenekultek a perzsaktol, az idopont egybeesese veletlen.

A farsang meg a tavaszvarasrol szol, ha jol remlik, de jo kereszteny szokas szerint a pogany unnepet itt is magaeva tette az egyhaz.

Muscari 2015.03.05. 21:20:49

@~~Babette~~: hat szegyenlem bevallani, de en meg azeredetit nem lattam.Otthon neztem csak, itt meg a teveben nem adjak, onine nezni meg nincs idom. PedigAngela apjara kivancsi lennek :-)

lehet, hogy meg kene keresnem...

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 21:22:50

@Dragonlady (Bp, Hun): azt utalom, ha ket szereplo azonos karakteru, es hasonlo szineszek jatsszak. A vegen mar nem tudom, ki kicsoda.

Muscari 2015.03.05. 21:23:37

@Zoole[uk]: az Amnesty International oldalan is van egy szavazas. attol felek azonban, hogy szegenyen ez sem segit, ne hajlandok elengedni. Latjatok, Amerikanak az o eseteben valahogy nem fontos a szolasszabadsag, Obamanak csak fel kene hivni a kiralyt es mar szabadon is engednek. Megsem teszi.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 21:25:40

@puhacica: a csik klasszak kepi beallitasban, mar a szinekbol tudod, melyik megy. A csimiamibol akkor abrandultam ki, amikor lelottek horatiot, majd nem folytattak a sorozatot, es azota nem tudom, utana mi tortent, es honnan folytatodik (nem tudom, melyik szeria volt)

Muscari 2015.03.05. 21:28:14

@~~Babette~~: hihi, nekem nagyon rossz az arcmemoriam, en sokszor vagyok vele igy. A sok hosszu barnahaju szinesznot is keverem mindig, Anne Hathaway, Rachel McAdams meg meg nem tudom ki, sose tudom melyik melyik :-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.05. 21:29:13

@Muscari: angela apja egy unicum, foleg, amikor nevet akar adni az unokajanak:-):-):-):-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 21:31:04

@Muscari: az arcvakság akkor különösen kínos, ha az ember mondjuk második vagy harmadik randira odaérve még a pasit sem ismeri meg :-D

Muscari 2015.03.05. 21:33:01

@~~Babette~~: dehogynem folytattak, en lattam a kovetkezo evadot is.

Herr Géza 2015.03.05. 21:33:04

@Zoole[uk]: Szivatás. Beadod a max. licitedet, amit persze senki más nem lát, és onnantól egy "gép" licitál helyetted. Rohadt fifikás algoritmus van hozzá, gyakorlatilag az utolsó másodpercben zajlik a tűzijáték, a régi jó öreg "majd az utolsó másodpercben lecsapok, de addig kuss" kézi módszerrel szinte esélyed sincs. Jó előre ki kell agyalnod, hogy kb. mivel lehetsz befutó, majd ha buktad, megüt a guta, mert a rendszernek hála sokszor azt látod, hogy a nyerő ár 10 centtel volt jobb, mint a tied. (Persze azt ekkor sem tudod, hogy a másik max.-ja mennyi volt....) Itt már kb. 2 éve van ilyen.
Ja, azt a tényt viszont látod, hogy az ellenfelek közül hányan játszanak automatával. Jó móka. :)))

SzZoole 2015.03.05. 21:34:27

@Muscari: Olvad el megegyszer mit irtam.
4 ev 8 honapja mindenapi reszese vagyunk a zsidok eletenek?nekem nem kell wikipedia,hogy tudjam melyik zsido unnepnek mi az erdete.

DieNanny CH 2015.03.05. 21:34:28

@~~Babette~~:

Na, igen, ez meg a másik, a sorozatnak már 3 éve vége, de Mo-on még le sem adták az utolsó 4-et... (Kb ennyi volt még H "halála" után...) Ezért is érdemes letölteni, mert magyar tv-be nagyon későn jut. De nem akarok általánosítani, az amcsi NCIS és a magyar között max. 4 hét különbség van...

Muscari 2015.03.05. 21:36:00

@~~Babette~~: az halali, meg kell nezni eredetiben is!

@Dragonlady (Bp, Hun): :-DDD Annyira talan nem vagyok gaz :-)

SzZoole 2015.03.05. 21:36:26

@Herr Géza: Ja,a maximum biddre gondolsz?
Persze azt en is be szoktam allitani,ha valami kell?az tenyleg mokas az utolso 10 mp:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.05. 21:40:37

@Muscari: én igen :-)
még jó, hogy a gyereket nem fogják tudni elcserélni a szülészeten :-D
amikor új tanévet kezdünk, a gyerekek hetekig szivatnak, mire meg tudom tanulni az arcukat. de volt két unokatesó, akik szerintem mint az ikrek, mindenki más meg hülyének nézett érte, mert szerintük nem is hasonlítanak, na azokat végig nem tudtam megkülönböztetni. pár hét után mondták a lányok, hogy az a Thomas, akinek mindig lóg a takony az orrából :-) ez segített.

Muscari 2015.03.05. 21:42:40

@Zoole[uk]: azt irtad, hogy olyan, mint a farsang, de nem. Csak a jelmez a kozos pont. Tudom, hogy koztuk elsz, en meg koztuk dolgozom :-)

Valamelyik nap volt tema, hogy a Daniel zsido nev, na ez tok vicces, de en egyet sem ismerek, akit igy hivnak. Ettol meg elhiszem, nem azert irtam :-)

FutureFry 2015.03.05. 21:43:14

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Tudom viccelsz, de pár éve volt, hogy csak modemes internet volt elérhető (de legalább nem 300 baud). Igaz lehetett volna műholdas is (nagyon drágán, de csak kicsit jobb, sőt bizonyos szempontból rosszabb). Esetleg mobil internet (bár használható térerőhöz valószínű extra antenna szükséges). Modjuk mindez valamennyire éthető, mert a telekom cégeknek nem éri meg kiépíteni az infrastruktúrát olyan helyen ahol nincs elég előfizető/m2. Nem tudom, hogy a svédek/kanadaiak hogy csinálják a tundrán (biztos állami támogatással).

@blackhair-lady: Egyébként én teljesen megszoktam a csekket, és jól működik - pl. magánszemélyek között (azért már elég ritkán használom). Bár az frusztráló tud lenni, ha valaki sokáig nem váltja be (általában 90 napig jó): a számládon ott virít a pénz, de tudod, hogy nem annyi mert vannak "kintlévőségeid".

FutureFry 2015.03.05. 21:47:36

@FutureFry: @Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Ja, van mikrohullámú megoldás is (ami egész jól megy, és továbbra is az a legjobb megoldás ha nincs "kábeles" változat).

tanato 2015.03.05. 21:49:11

@Muscari: Igen a nagyobbik lányom is éppen Purim ünnepen van Pesten ,meghívták a zsidó vallású kollégái a Mazel Tov vendéglőbe a zsidónegyedbe.Éppen most beszéltem vele telefonon ,/felköszöntöttem a névnapján/ hatalmas hangzavar nagy buli van ott most.

blackhairlady 2015.03.05. 21:49:39

@Muscari: Angela apja talan 2szer, 3szor tunt fel osszesen:)

ganjagym 2015.03.05. 21:51:00

@djcs: egy pelda: videki delkelet angliai rendelo, 5 GP partner (akinek az uzletben is van reszesedes) es 3 alkalmazott orvos, valamint par trainee. Van kora reggeli , 6:50-kor kezdodo rendeles, egy-ket orvos rendel ilyenkor, aztan a tobbseg 8:30-kor kezd, de ez valtozo, lat a rendeloben 30-40 beteget egy nap, hazhoz megy 1-4 betegjez, telefonon felhiv vagy tizet, laborleleteket ellenoriz, leveleket, korhazi es szakrendelesi zarokat olvas, etc. Altalaban 18:00-nal elobb nem vegez. Senior GP partner, akit en ismerek 3 teljes es ket fel napot, vagy negy teljes napot, ehhez jon meg hetvegi 'urgent care ' rendeles, egy-ketto egy honapban. Ugyelet 19:00-rol kezdodik, magancegek latjak el, teljesen fuggetlen a surgery-tol, joval nagyobb foldrajzi egyseget olel fel.

tanato 2015.03.05. 21:51:22

@Muscari: A nevek már nem mindig takarják le a nemzetiséget,egyik kolléga gyermeke Dzsesszika,a másiké meg Natasa,de egyik sem orosz vagy angol származású.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 21:51:59

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Az UK-ban is tobol.
Én a bankomból a napi kártyalimiten felül csak csekkönyvvel tudok kivenni pénzt.

blackhairlady 2015.03.05. 21:52:05

@~~Babette~~: Hat igen, o a ZZTop enekese:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 21:54:35

@Dragonlady (Bp, Hun):
Én még egyet sem láttam belőle.
Ettől még igazak lehetnek.

SzZoole 2015.03.05. 21:57:36

@Muscari:
"@diggerdriver: Azert mert most kezdodik a purim ami zsido unnep.
Kb olyasmi mint nalunk a farsang"
ezt irtam
Mar nem elunk koztuk,csak eltunk,Judit dolgozik koztuk 4 ev 8 honapja.A kisujjaban van az osszes unnepuk es szokasaik,innen tudom en is,Ja meg van egy par baratom is koztuk akivel tartjuk a kozeli kapcsolatott.En ismerek Daniel nevut koztuk,Dani-nek becezik oket.

blackhairlady 2015.03.05. 21:58:26

@FutureFry: Most mar en is megszoktam, jo, hogy csak elokapom az iskolaban es irok egy csekket a kafeteriaba, vagy azzal veszek jegyet a gyerek szinhazi vagy zenekari eloadasara. Nehany szamlat is azzal fizetunk bar nem sokat, es a korhazi szamlakat is csekken szoktuk befizetni. Eloszor viszont furcsa volt, de valoszinuleg csak azert mert angolul volt. Vegul is a sarga csekkeket is pont igy toltottem ki otthon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.05. 22:00:34

@Dragonlady (Bp, Hun):
Én a feleségem mellett simán elmegyek az utcán úgy hogy nem ismerem meg.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 22:10:53

@Herr Géza: Nem tudom, csak bízok benne...remélem, ezt a szintet azért már megugrottuk... :-|

Quercus a favágó 2015.03.05. 22:11:04

@diggerdriver:

"Én a feleségem mellett simán elmegyek az utcán úgy hogy nem ismerem meg."

Az én állapotom még rosszabb. Nekem annyira rossz az arcmemóriám, hogy az esküvőnkön a koszorúslányt csókoltam meg a feleségem helyett.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.05. 22:16:22

@blackhair-lady: a csekk irast nekem is meg kellwtt tanulni es szokni:) jo, hogy otthon anno tanultam egy kis kulkert, igy ne'mi fogalmam volt a dologrol:)

Muscari 2015.03.05. 22:16:59

@diggerdriver: en megismerem, par hete lattuk ot es a fiadat, bent ultunk a KFC-ben, ok meg elhaladtak az ablak elott. Pedig en nem ismerem olyan jol, mint te :-)))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 22:22:32

@Zoole[uk]: Vételárban viszont egy óriási felüdülés...
:-)))))))))))))))))

2015.03.05. 22:23:23

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Na na na! Azert mire a Limp Bizkit (istenem de utaltam) meno lett, mar az ADSL volt a meno, nem a betarcsazos. :D

Ettol meg persze oregnek erzem magam. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 22:23:57

@~~Babette~~: Hátőőő, köszönöm, de ezzel nem aszontam, hogy lakatlan a lakás.Illetve mi az a kárenyhítési kötelezettség?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 22:36:31

@pasztasuta: Na jó, de hát a tenger az sós.Meg a tenger az hideg.Van ahol nyáron is, lehet pont nem a digóknál.
És szerintem van a sok barom állat turista szintje, aminél simán jobb a fürdőzés meleg édesvízben... :D

Veresnadrág Csenkesz 2015.03.05. 22:38:00

@Herr Géza: Írhattam volna azt is, hogy bármely valuta vételi árfolyama is ismert, igaz. Van tehát lehetőség a tájékozódásra. Hogy az árfolyam ingadozás ennyire számít (3napos átfutás), azt nem tudtam. Amúgy meg nem vagyok valutapénztáros (de ki tudja, mit hoz az élet...). A mi egyetemünknek van valutaszámlája is, akár euro-t is utalhatnék, gondolom, ez nem általános.

Veresnadrág Csenkesz 2015.03.05. 22:38:00

@Herr Géza: Ja, egy másik, hogy létrehozhat az egyetem gyűjtőszámlát is, amire ugyan forintban tudsz utalni, de ha többleted van, az nem baj, mert a tényleges befizetést egy következő lépésben erről a gyűjtőszámláról indítod.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 22:38:12

@pasztasuta: Pont ezért Rómába, meg ilyesmi helyekre nem is mennék csak májusig, meg októbertől.Meg azért se, mert felforrna az agyvizem a 40 fokban...

SzZoole 2015.03.05. 22:40:27

@geegee: Nekem mondod,mar masodik S Class-t vettem meg:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 22:51:48

@Dragonlady (Bp, Hun): Látod, nekem ilyen gondom nincs... :D

Meddig maradsz otthon, csak a szülés, plusz pár hónap; vagy évekig?Már ha lehet tudni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 22:53:52

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Jajj, a jó öreg décé-megmeg...
:-))
Olyan télleg, mintha őskor volna, pedig csak 8-10 éve volt...

puhacica 2015.03.05. 22:54:52

@blackhair-lady: azaz! :)

@~~Babette~~: nekem a miami a legkulonlegesebb. egy kockabol fel lehet ismerni. tervezem, hogy egyszer az elso resztol vegignezem az osszes evadot.

pasztasuta 2015.03.05. 23:01:06

@geegee: Hú én nagyon fázós vagyok, de pár évvel ezelőtt fürödtem április legelső napjaiban itt a tengerben. A baromállatturista kategóriát én sem bírom annyira, de azért vannak kevésbé hájpolt strandok is, általában még sokkal szebbek is. ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 23:09:02

@FutureFry: Na, ez mondjuk télleg érdekes lehet.Nem éltünk ott sokáig, meg okostelóm se volt még, szóval elég volt bőven az otthoni drótos net, az hasított is keményen.A magyar 128k adsl-hez képest legalább is... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 23:14:14

@Zoole[uk]: Oszt egy s*ggel két lovat ülsz meg, hogyan?
Netán melléküzemág?Vagy alkalmazottad van?
Már ha lehet tudni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.05. 23:16:59

@pasztasuta: Nem úgy értem, hanem a sok marh@ embertől , meg a 20 euró/órás parkolástól bepipulok a Colosseumnál, pl (pedig ott még sose voltam, de legyen mondjuk példa) és padlógázon eltépek a legközelebbi édesvizű fürdőbe... :-)
És ott sisteregve megnyuxom... :D

SzZoole 2015.03.05. 23:18:02

@geegee: nem,az elsőt 2012-ben vettem az egy S 320 CDI volt 'csak'
A másodikat tavaly októberben vettem,amibe az elsőt beszámoltak
A második mar egy S 350L CDI BlueTec.
Teccik érteni:)

Lunacica 2015.03.05. 23:27:09

@Muscari: Daniel volt az egyik profeta. Sajat konyve van a bibliaban; az a profeta volt aki megfejtette Nabukodonozor kiraly almat aki halabol a bolcsek elojarojava tette.
Nem egyszer irtam mar szulinapi tortara ezt a nevet. Igen gyakran valasztanak elsosorban Bibliai vonatkozasu nevet Daniel, Mark,Samuel,Zachary; Jonathan,Yonas. Nem utolso sorban szereny nevem :) bar manapsag nem tul gyakori; de en buszke vagyok ra azt jelenti zsido no.

montroyal ( CAN qc) 2015.03.05. 23:36:07

@diggerdriver: Én a feleségem mellett simán elmegyek az utcán úgy hogy nem ismerem meg.

viszont O megismer és Neked annyi..:-)

Muscari 2015.03.05. 23:41:11

@Lunacica: pedig szép neved van, kár, hogy kikopik lassan. Nekem az Eszter is tetszik, ha már a Purimnál tartunk :-)

Én is adakoztam ma két kislánynak, nem lehetett neki ellenállni. Épp Golders Green főutcáján jártam, a legjobbkor, ezt kár lett volna ma kihagyni.

Danielt meg valszeg csak véletlenül nem ismerek, vagyis ismerek kettőt, de ők pont nem zsidók.

Digger képei tök jók!

montroyal ( CAN qc) 2015.03.05. 23:47:06

@Zsuzsi65: a Suzuki ugyanolyan jo, mint a Lexus :)
ezen megakadtam mert a lexusom elott egy suzukim volt... akkor én tudom mi a kulombseg ;-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.05. 23:52:14

@adg [Au, Darwin]: Sajnos nem. A küldö banknak kell olyan lehetöségének lennie, hogy tudjon a fogado bank ältal vezetett szämla pénznemében utalni.
Az én bankomnäl nincs Ft utaläsi lehetöség. (A férjemnek 2 szämläja van, 2különbözö banknäl, mindkettönél lehet Ft-ban utalni.)
Tehät elküldök X chf-et, és ezt a fogado bank ätvältja Ft-ba. Annyit tudok csak pl beällitani, hogy a dijakat mind én fizessem. ( Lehet felesben is, és a fogadora terhelni az összeset is. )
Cseh korona viszont van. Tudnék sväjci szämlärol Cseläkiäba, cseh koronäs szämlära cseh koronät utalni. Ekkor a sajät bankom vältja ät utaläs elött a frankot.
Én is csalädi segitséggel oldottam meg eddig minden olyan utaläst, ahol nem lehetett Visaval vagy PayPallal fizetni.
@Zoole[uk]:
Pont erre gondoltam én is amikor olvastam! :-)
@blackhair-lady: Mi most a White Collar-ra vagyunk nagyon räkattanva. :-)
@Dragonlady (Bp, Hun): Ez nem igaz. :-) Tavaly régi Poirot, Colombo és Kojak filmeket néztem, mert az "ujabb" szinkronoktol agybajt kaptam. :-)
@Veresnadrág Csenkesz: Akkor én is rosszmäjuskodom. :-)
Szerinted a hétfön adott banki utaläst, amit a bank kedden utal, majd szerdän megérkezik a fogado bankba, és jo esetben csütörtökön jovä is irodik a szämlän, szoval ez az összeg ugyan az lesz, ha €-ban utaljäk Ft szämlära? :-)
@soad1221: Ilyenkor mindig a 9-es gombot kell megnyomni. :-))) (Ältaläban ott vannak a telefonos segitök "elrejtve")
@Zsuzsi65: Mär azt hittem, hogy ezzel csak én vagyok igy egyedül... Pont most mondtam a kolléganömnek, hogy az embereknek a rädioban / TV-ben olyan affektälos, szäjbarägos, nyävogos hangjuk lett otthon. Komolyan! A Kossuthon kivül "nem lehet" mäst hallgatni. :-)))
@mojyo: Az a xar, hogy magyarul nincs (mär) annyi dialektus, mint angolban, franciäban, németben stb. Igy magyarul elsikkadnak a poénok is, amik pl ezekböl is adodnak.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.06. 00:00:38

@Naschkatze (Mostindien / CH): Oh, a White Collar a kedvencem nekem is! :) Matt Bomer kek szemeinek nem lehet ellenallni :))) (az osszes "tul szep" fiu gay, o is :( :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.06. 00:01:30

@montroyal ( CAN qc): na de nem mindegy, milyen Suzuki :)) Esztergomban gyartott? ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 00:05:58

Na, ezt a sorozatot nézni fogom, legalább is elkezdem, ha elindul...

http://vs.hu/magazin/osszes/gondok-lesznek-ha-hitler-meghal-0119#!s4

:-o

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 00:07:12

@Zoole[uk]: Hjaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, így már világos, kösz. :-)
Mekkora a különbség?

SzZoole 2015.03.06. 00:11:13

@geegee: hat,mondjuk ugy,hogy az elso egy full extras kocsi volt ez meg full full extras:)
Erősebb ,nagyobb es tobb extra van benne,de sorolhatnám sokáig

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 00:22:06

Jó játékot találtam.
Tippeld meg, hogy hová dob le a guglimapsz.
a svéd verzió kurv@nehéz, lerakott egy országútra, jobbra szántó, balra mező...Kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii...
:-))))))))))))))))

5 fordulóból 7606 pont.Volt egy, ahol csak 70-valahány km-t tévedtem... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 00:22:52

@geegee: Ja, hogy a link is benne legyen...

geoguessr.com/

Bár így már a bolond is tud játszani... :D

montroyal ( CAN qc) 2015.03.06. 00:23:19

@Zsuzsi65: esztergomi ? azt nem tudtam volna megengedni magamnak.. egy suzuki esteem combi volt amit egy kliensem hagyott nekem ingyen mert o uj kocsit vett...

@geegee: ja... sokszor belegondolok ha nem vettem volna a mostani kocsim , mar nem lenne hitelem a lakasomon ..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 00:23:53

@Zoole[uk]: Mennyivel longabb az L verzió?Csak a potenciális jobb hátsónál jön ki, vagy mindenhol?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 00:26:03

@montroyal ( CAN qc): Bakker, ingyen kocsit kapni... bexarás.

Látod, látod, többet kéne olvasnod a kiszamolo.hu oldalt.
Remek ilyesmi tanácsok vannak rajta...

SzZoole 2015.03.06. 00:29:46

@geegee: maga a kocsi kb 20 centivel hosszabb az alaptol 5 méter 22 es fel centi hosszú pontosan.A szélessége tukortol tükörig tobb mint két méter
A hátsó tér fejedelmi a két hátsó ülést is motoros át tudod gyakorlatilag agya alakítani .

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.06. 00:29:57

@montroyal ( CAN qc): a hoskorbol szarmazo Szuzuki Swift, nekunk is ilyen volt, es par evet kellett ra varni :) en.wikipedia.org/wiki/Suzuki_Cultus

pasztasuta 2015.03.06. 00:34:01

@geegee: ah ok, na akkor te vagy a híres piaci rés aki miatt fejlesztik a termál komplexumokat italyban. :D

montroyal ( CAN qc) 2015.03.06. 00:34:15

@geegee: ingyen kocsit kapni.

nem is az elso volt.. biztos volt 5-6....aki nem tudja parkolni regi autojat ( utcan rendszam nelkul nem allhat) raadasul valami muszaki problema ,is van vele oda adja a javitomuhelyesnek (pl nekem), es megszabadult tole .. tobbszor megtartottam ,egy ideig jartam vele v a csaladbol valaki , persze én nem ingyen adtam tovabb:-)

montroyal ( CAN qc) 2015.03.06. 00:36:07

@Zsuzsi65: nalunk megszunt a suzuki forgalmazas ...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.06. 00:45:53

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Egyik öcsém is ( aki tanito) Szarvasra järt, és a volt barätnöje is ott volt, pedig ö az ovonoképzöre järt.
@~~Babette~~: Mi voltunk otthon moziba. Westend, 2db film volt, ami nem magyarul beszélt. Én naivan megkérdeztem, hogy az Amerikai mesterlövész milyen nyelven van? Hät angolul, hogy mäshogy...és egy lealäzo tekintet bonuszként. :-))) ( A cim utän egy kis f betü volt, ez nälunk a francia nyelvet jelöli. :-))) )
@Muscari: Multkor parfümöt vettünk Bulgäriäbol, és megérkezett épségben. Annyi volt, mint amennyit rendeltünk, és eredeti is.:-)))
Mi egyszer adtunk a helyi vaterän egy semleges visszajelzést. Az elado tökre föl volt häborodva, és nem tudom hogy hogy, de kitöröltette. Pedig az äru nem érkezett meg idöben, nem volt hajlando mäshogy kommunikälni, mint franciäul, és azt is kis késéssel...
@djcs: Hétfö-Péntek 07.00 - 12.00-ig és 13.30 - 18.00 -ig
Szombat 07.00 - 12.00-ig
3orvos van egy praxisban, be kell jelentkezni, de bajtol függöen akär azonnal is fogadnak.
Rendelési idön kivül ugy van, hogy vannak ügyeletesek. A legegyszerübb a mentöket fölhivni, és ök egyböl meg tudjäk mondani, hogy ki a lakohelyhez legközelebbi ügyeletes, és megadjäk a szämät. Lehet häzhoz is hivni a häziorvost, de ennek ugye külön dija van. Tölem amikor agyräzkodäsom volt, és amikor egyszerüen csak ugy szédültem, hogy nem birtam fölkelni is megkérdezték, hogy be tudok-e menni, vagy kiküldjenek valakit.
@blackhair-lady: Viszont a német szinkronhangjära hasonlit. :-)))
@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: :-))))) (És még egyszer ezer köszönet és häla neked és Mr Longnak a Frei kävézoért! ;-) )
@Herr Géza: A legjobb az, ahogy kitalälod, hogy az ellenfél kb mennyit szänhat rä. :-) Meg amikor kiszimatolod, hogy a mäsiknak nagyon kell az a valami, de te tulajdonképpen annyit nem szänsz rä...Én mär nyomtam föl igy pär dolog ärät. :-)
@Dragonlady (Bp, Hun): :-)))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.06. 00:48:41

@Zsuzsi65: Egy viläg omlott (ismét) össze bennem... :-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 00:49:49

@geegee: Hehh, közben rájöttem, hogy lehet benne gyalogolni is.És kis szerencsével ráhibáztam tarajos-gőte-borg városára...8 km eltéréssel.
:napszemüveges elégedett szmályli:

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 00:52:15

@Naschkatze (Mostindien / CH): Uk-bennem kuldhetsz postan kulfoldre parfumot. tilos.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 00:52:44

@Zoole[uk]: Hehh, kábulat...
Gondolom ehhez már C kat. jogsi kell, nem? :-)
Meg hová a 'zistenbe fér ez el egy normál parkolóhely-rubrikán?

Mondjuk úgy, hogy ki is lehessen nyitni az ajtókat...
Ezen kéne még q hamar és nagyot változtatni.Manapság egy kisautó is nagyobb, mint egy 20 évvel ezelőtti alsó-közepes...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.06. 00:55:32

@montroyal ( CAN qc): Nincs azzal semmi baj.Ha meg végképp nem mehet már utcára, mert emisszió nem jó és drágább lenne a leves mint a hús, akkor meg el lehet roncsderbizni...
Esküszöm, tanulok ki holnaptól autószerelőnek/bádisnak/hasonlónak... :D

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.06. 01:01:39

@geegee: Én 1auszträliai és 1amerikai helynél tévedtem csak 1picit. :-))) Az összes többinél ezrekben lehetett mérni a tävolsägot. :-)))
@tildy[UK]: EU-n belül is?
Amugy ez teljesen mäs, de nemrég tudtam meg, hogy Anglia és Olaszorszäg az, ahol hivatalosan is lehet mäsolatokat ärusitani.

blackhairlady 2015.03.06. 01:01:47

@Naschkatze (Mostindien / CH): sajnos annak is vege lett tavaly ev vegen.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.06. 01:04:00

@montroyal ( CAN qc): nalunk multkor lattam egyet az autopalyan, de itt sem nagyon gyakori.

blackhairlady 2015.03.06. 01:10:57

@tildy[UK]: a fenti komment neked ment volna

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.06. 01:10:59

@Zsuzsi65: Manapsäg mär mennyire "divat" melegnek lenni... :-)
@blackhair-lady: Netflixen csak 3évad van nälunk fönt. (a többi majd jön letöltve. :-) )
A mäsik sorozat, ami még menö nälunk, az a House of Cards, (bär ott sokszor nagyon kell figyelni a szövegre) és a How I met your Mother. Marco Polot is nagyon szerettük, zseniälisan lett megcsinälva, gyönyörü képekkel.

blackhairlady 2015.03.06. 01:37:21

@Naschkatze (Mostindien / CH): most megneztem, nalunk 5 evad van fent, gondolom a hatodikat majd kesobb teszik fel.
Ha en leirnam a felveteli listamat:)
En a multkor a netflixen a Blou bloodesot neztem vegig kb 1 het alatt. Ezert szeretem, hogy egy ter a nappali es a konyha, siman csinalom a teendoimet mikozben sorozatokkal szorakoztatom magam:))

Herr Géza 2015.03.06. 02:03:11

@puhacica: Azt még én is nézem... Én németül az aktuális részeket, a fiam meg magyarul is a régebbieket. Hát ebben a relációban tuti jobb, ill. mondjuk úgy, hogy karakteresebb a magyar szinkron. Eredetiben még nem láttam, így ahhoz nem tudom hasonlítani.

Herr Géza 2015.03.06. 02:09:27

@geegee: Lenne rá egy százasom akármilyen pénznemben is, hogy nincs "riasztás" és ha rákérdezel még azt is megmagyaráznák, hogy mindenkinek JOGA van annyi matricát venni, amennyit csak akar, mert ugyebár M.o. egy szabad ország... :))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 07:10:58

@Herr Géza: hat en ugy rohogtem, mikor eloadtak a hiradoban, h a nep egyetert az utadoval, mert lam mennyi matrica fogyott, milyen nepszeru. Hat meg mi lesz, ha kiderul, egyeseknek 2is van! :-) vagy egesz rajongoi matricas album minden megyevel, meg azzal is, ahol nincs is autopalya :-)

2015.03.06. 07:11:27

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez nagyon jo :)))))))))))))))))))))). Annak orulnek ha az 'eye contact'-osokat komolyan kitennek mert engem teljesen kikeszitenek a turistak vagy uj bevandorlok akik szemkontaktust probalnak teremteni. Aki szemkontaktust akar, koltozzon masik varosba!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 07:13:46

@geegee: fogalmam sincs, pontosan mi lesz, otleteim vannak.nem szeretnek "allandora" itt maradni,dehogy.

2015.03.06. 07:15:06

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez jo :). Tudtad hogy a szemelyi jovedelem ado meg a TB fizetes is nepszeru Mo.on? A statisztikak mutatjak hogy milliok fizetnek! Ez is a Partunk es Kormanyunk iranti rajongas biztos jele! Meg a Hazaba visszatelepulok is rohannak az adohivatalhoz hogy TB-t fizethessenek, nekem van ilyen szemelyes ismerosom! :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 07:15:53

@diggerdriver: megnyugtato, h te sem vagy tokeletes :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 07:17:14

@Mirjam2: a fogfajas is nagyon nepszeru, todulnak a nepek gyokerkezelesre :-)

NorthPier 2015.03.06. 07:31:29

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Szerintem tudok segíteni, ha másként nem, konkrét információk beszerzésével.
Ha gondolod, írjál privit.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 07:38:00

@geegee:
A polgaro jog szabalyozza.
AZ azt jelenti, hogy amikor a jeg veri a szolodet, akkor nem beallsz a csephadaroval es azt uvoltod, hogy na lassuk uram, mire megyunk ketten,
hanem minel elobb megteszel mindent, hogy kisebb legyen a kar:
elzarod a vizcsapot, focsapot, bedugaszolod a lyukat, kimented az ertekeket, hogy ne azzanak szarra, szerelot hivsz minel elobb stb.
ha nem vagy itthon, akkor a velekedes szerint ezt nem tudod megtenni.

(ebbol is latszik, hogy nem kell kijelentkezni itthonrol:-):-))

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 07:40:17

@Veresnadrág Csenkesz: ez igy is mukodik. Amig jogviszonyban vagy az egyetemmel.

De tiz ev mulva, amikor mar semmi kozod hozzajuk...?

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 07:41:24

@geegee: mi is vol elotte? Valami .N betus...

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 07:43:04

@Lunacica: a Zachary nev nagyon tetszik nekem

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 07:48:10

@puhacica:

A magyar szinkron világhírű. Magyarország határain belül.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 07:49:21

@Naschkatze (Mostindien / CH):

Na a himym szinkronja tenyleg borzalmas azokkal az affektalasokkal

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.06. 08:37:04

@~~Babette~~: es ha az ember eppen dolgozik vagy a Matraban siel hetvegen es azert nem tud karmenteni, akkor is bukta?

qkuc 2015.03.06. 08:40:29

@blackhair-lady: Háhh, ez komoly? :D Én bankkártyán és netbankon élek, készpénz csak ritkán van nálam. Ebből még vicces esetek lesznek, :D.

SzZoole 2015.03.06. 08:40:33

@geegee: Nem kell c jogsi hozza mivel 3500 kg alatt van kb.2900 kg korul van.
A meretehez kepest eleg fordulekony 11.9 meter eleg neki.
A tukrok behajtasaval 190 centi korul van a szelesege es nem nehez vele parkolni

qkuc 2015.03.06. 08:41:38

@geegee: Ajjjj, ez a gőtés vitz, ez tetszik, egyben fájt is így "reggel", :D.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.06. 08:41:41

@blackhair-lady: csak mert volt egy resz, mikor Samuel L. Jackson arra celzott, hogy alig erti a briteket.

@Naschkatze (Mostindien / CH): igen eu-n belul is. Tilos UK-bol parfumot postazni.

SzZoole 2015.03.06. 08:46:17

@maxval bircaman szerkesztő: Ja legalabb anyira mint a magyar etelek meg a magyar lanyok szepsege,szinte mar legendasak....egy lo pikulat vilaghiruek.
En is ebben a tudatban voltam mig otthon eltem,aztan rajottem,hogy csak hulyesegel tomtek a fejunket.....

Veresnadrág Csenkesz 2015.03.06. 08:46:21

@Naschkatze (Mostindien / CH): Mar beismertem, hogy ezt beneztem :-). Hiaba no, hozzaszoktam a kenyelmes es gyors! belfoldi banki ugyintezeshez.

Veresnadrág Csenkesz 2015.03.06. 08:46:21

@~~Babette~~: hat ez jo kerdes, valoszinuleg akkor mar bukta. Mondjuk en be tudtam a neptunba jelentkezni a 10 eves kodommal.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 09:08:35

@Dragonlady (Bp, Hun): nem, ha mindeng megtesz, amint a tudomasara jut. Itt jonnek be a reszletszabalyok a felelosseg kerdeseben, hadd ne meruljek bele,ugysem erdekel benneteket olyanmelysegig:-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 09:13:10

@Zoole[uk]: akkor visszaterve szolok az uj matrica miatt, masok az auto kategoria besorolasok, tenyleg nezz majd utana....valami 3000-es hatarfemlik

Herr Géza 2015.03.06. 09:19:23

@Dragonlady (Bp, Hun): "... vagy egesz rajongoi matricas album minden megyevel, meg azzal is, ahol nincs is autopalya :-)"
De hüle vagy ma reggel.....:))))))))))))))))

Herr Géza 2015.03.06. 09:23:52

@~~Babette~~: "...AZ azt jelenti, hogy amikor a jeg veri a szolodet, akkor nem beallsz a csephadaroval es azt uvoltod, hogy na lassuk uram, mire megyunk ketten,"
Hanem? Kiállok esernyő el és viszek még egy embert? :))))))))))))))

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 09:57:53

@Zoole[uk]:

Ráadásul ezt az "a mi nőink a legszebbek" szöveget eddig kb. 10 országban hallottam. A legutóbbi alkalommal azeriektől, akik állították: tudományos tény, hogy az egész világ az azeri nőket tartja a legszebbeknek a világon.

puhacica 2015.03.06. 10:01:40

@Herr Géza: az nem lehet igaz. :)

@maxval bircaman szerkesztő: vilagszinvonalu/vilaghiru. nagy ketto! en az elsorol beszeltem, te a masodikrol.

SzZoole 2015.03.06. 10:03:08

@~~Babette~~: köszi:)
Ra fogok ugrani a témára mert 3.-a mar nincs messze

puhacica 2015.03.06. 10:03:48

@Zoole[uk]: akkor neked is, ujra: vilagszinvonalu/vilaghiru. nagy ketto! en az elsorol beszeltem, ti a masodikrol.

SzZoole 2015.03.06. 10:06:56

@maxval bircaman szerkesztő: őszinte leszek,en is ugy gondoltam
At kellet lépnem a határokat hogy tágabb látókörű legyek
Azóta másképpen látok dolgokat es ha másra nem,de erre jo volt a kitantorgas;)

SzZoole 2015.03.06. 10:08:26

@puhacica: ezt most mire erted mobilon vagyok es nem ugrik vissza hogy mire irtal

puhacica 2015.03.06. 10:14:31

@Zoole[uk]: birca irta, hogy a magyar szinkron csak magyarorszagon vilaghiru. te meg hogy a kajak, nok, stb. en meg arrol irtam korabban, hogy vilagszinvonalu, ami egyaltalan nem azt jelenti, hogy vilaghiru.

SzZoole 2015.03.06. 10:35:56

@puhacica: szinkronban nincs összehasonlítási alapom,de abban hogy sokszor félre fordítanak azt tapasztaltam
A nők is relatív mert láttam mar gyönyörű fekete,ázsiai es arab lányokat is
Az enni való terén meg neked is lesz eleg összehasonlítási alapod:)

puhacica 2015.03.06. 11:02:44

@Zoole[uk]: Zoli, ne csináld már te is, hát mindjárt sírva fakadok! :D na még egyszer, hátha most érthetőbben meg tudom fogalmazni. a félrefordításhoz a szinkronszínésznek vagy rendezőnek semmi köze. hozott anyagból dolgoznak. maga a színész attól még lehet jó, hogy nem pontos a fordítás. és szerintem jók is. hangsúlyozom, nem nézek mindenféle limonádét meg gagyi filmeket, ezen a téren nagyon válogatós vagyok.

a többire is csak azt tudom mondani, hogy a világszínvonalú nem egyenlő a világhírűvel. én is láttam már mindenféle gyönyörű nőket. magyarokat is. nem lehet azt mondani egyik nemzetre se, hogy na, azok aztán mind csodaszépek vagy rejtegetni való rondák. :)

kaja. a magyar konyha nem világhírű. de egyes részei világszínvonalúak. akár a felhasznált alapanyag miatt, akár a chef tudása miatt, stb. mint a nőknél, ez is sokrétű. minden nemzet konyhájában van olyan, amire azt lehet mondani, hogy világszínvonalú. ez nem zárja ki, hogy a többiében nem lehet világszínvonalú étterem, konyha... van Pesten egy Borkonyha nevű étterem. biztos, hogy nem világhírű, de az is biztos, hogy világszínvonalú.

de ha már világhír. ott van pl. Justin Bieber vagy Lady GaGa. világhírűek, de amit csinálnak, az egy akkora rakás szar, hogy nem is tudom mihez hasonlítani. :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 11:16:45

@Zoole[uk]:

Ez tény. Ezért tartom pozitív folyamatnak a kitántorgási kedv megnövekedését. Hatalmas tapasztalati tőkét hoz.

Emlékszem milyen volt, amikor 12 éves koromban először kerültem ki élni külföldre. Aztán mindent másképp láttam. (Voltam kisgyerekként is külföldön, de akkor túl kicsi voltam, így nem hatott rám.)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 11:16:45

@puhacica:

A magyar szinkron mint valami szuper dolog az egyik magyar tévhit. Erre utaltam.

Különösen vicces, amikor valaki kijelenti, hogy XY-nak a szinkronhangja JOBB, mint az eredeti.

S mindig a Frédi-Bénivel szoktak jönni, ami nagyon rossz példa, mert az nem szinkron. A magyar Flinstone-család valójában nem fordítás, hanem adaptáció. Kb. mint Karinthy Micimackója.

SzZoole 2015.03.06. 11:22:00

@puhacica: ezt mondom en is csak egyszerűbb szavakkal
Szinkronos filmeket csak otthon hallottam ezért írtam hogy nincs összehasonlítási alapom
A félre fordítások is csak azóta tűnnek fel mióta itt vagyok
A kajákal is igy vagyok
A tejfölös csire nokedlivel a kedvencem,de a jo veres steak vagy bbq ribset is imádom
Nők meg a világ minde részéről vannak gyonyoruek
De ezeket csak azóta tudom mióta elmozdultam otthonról
Ozzi Osborne-al készítettek egy riportot es meg kérdeztek tőle hogy mi a véleménye a tini sztarol Jistin Bíberrol
Ozzi reakciója
Who the fuck is Justin Biber
Nekem is ez a véleményem rola
Lady Gaga mint nő nem szép de amit csinál azt jol csinálja

SzZoole 2015.03.06. 11:24:11

@maxval bircaman szerkesztő: tapasztalati tőkét hoz???
Hova,kinek??

puhacica 2015.03.06. 12:11:48

@Zoole[uk]: na hala a magassagosnak, akkor megiscsak egyrol beszeltunk. :)))

SzZoole 2015.03.06. 12:31:46

@puhacica: persze,hogy egyről csak en az iskolazatlansagom miatt nem tudom szépen kifejezni magam:)))

SzZoole 2015.03.06. 12:55:37

@maxval bircaman szerkesztő: melyiknek Max?
Mi legfeljebb csak látogatni járunk Mo-ra

SzZoole 2015.03.06. 12:56:07

@puhacica: a látszat néha csal:)))

Aye aye 2015.03.06. 13:10:00

@Zsuzsi65: Köszi, ez jól hangzik, bár gyanítom, hogy mostanában már bonyolultabb az oklevél fordítás/tematika kikérési procedúra.
De a lényeg, hogy nekem az indexet le kellett adni a diploma átvételekor, szóval az nincs nálam, eleve tőlük kell majd kikérni mindent.
Az is lehet, hogy belépek az ETR-be és kiírom magam...

Vagy mégjobb: megírom magam az egészet azt csá... :D :D :D
Még egy pöcsétet is nyomok majd rá, olyat, amilyen senkinek nincs!!! :D :D

GERI87 2015.03.06. 13:11:20

@maxval bircaman szerkesztő:

-ha azt szokod meg, akkor jobb.
-főleg ha az eredeti nyelven suttog, motyog, vagy tényleg idegesítő a hangja:)
-nem mindent lehet szó szerint lefordítani és megérteni (pl szleng, vicc, kultúrális utalások stb) ezért ha nem is jobb, de lehet szükségszerűbb...

Az mondjuk tényleg vicces amikor pl magyar filmben az amatőr színész, statiszta hangját lecserélik egy ismert szinkronszínész hangjára:)

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.06. 13:15:15

@puhacica: szerintem a szinkronszinesznek igenis van annyi felelossege, hogy azt mondja, csesszetek, ennek a mondatnak egyszeruen nincs ertelme, vagy onmagaban, vagy a szovegkornyezetben.
Onnan szoktam kiszurni a hulyesegeket, hogy mar magyarul se hangzik jol.
o mondja fel a filmre, sokszor egymas utan, legyen mar annyi benne, hogy szol a szinkronrendezonek, hogy ezmiaszar.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 14:20:42

@Zoole[uk]:

Már azzal is segítesz: találkozol rokonokkal és beszélsz nekik.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 14:20:42

@GERI87:

Személyesen engem az egész nem érdekel. Évek óta nem nézek szinkronizált filmeket.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.06. 14:20:42

@Zoole[uk]:

"Who the fuck is Justin Biber"

Ezzel az a gond, hogy ha valóban nem ismerné, nem mondaná ezt. Azaz ez hamis hozzáállás.

Miért nem lehet azt mondana: "láttam egyszer/párszor, szerintem szar".

Ha mondjuk azt kérdezték volna, mi a véleménye Juliana Jendóról, nem ezt mondta volna. Mert őről sose hallott valószínűleg.

SzZoole 2015.03.06. 14:28:20

@maxval bircaman szerkesztő: persze tudja hogy ki JB,de azzal a kifejezesel azt akarta mondani hogy senki az O szemében,nem számít egy nulla
Mondjuk szerintem is....

FutureFry 2015.03.06. 14:33:46

@tildy[UK]: Nem csak az alkoholtartlamú parfümöket tilos? Persze lehet, hogy mind az. Legalább is az USA-ban ez a szabály. Ezért ha kitölti az ember a csomaghoz a vámnyilatkozatot jobb azt írni rá hogy "kozmetikum".

blackhairlady 2015.03.06. 15:03:40

@tildy[UK]: Szerintem egyaltalan nem volt erthetetlen az angol akcentus, nagyon birtam:) De SLJ poszesege vitte a primet, hatalmas alakitas volt:D