oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. december 15. 06:45,  Mit keres egy magyar pszichológus Gibraltáron? 309 komment

2014. december 15. 06:45 Határátkelő

Mit keres egy magyar pszichológus Gibraltáron?

Egy híján 1200 poszt jelent már meg itt, a Határátkelőn, de most hirtelen nem emlékszem, írt-e valaha valaki Gibraltárról. Gyanítom, hogy nem, márpedig akkor ma új területre keveredünk, hiszen Ivett erről az érdekes, kettős identitású helyről küldte el beszámolóját.

cim_2.jpg

„Először is köszönöm a sok lájkot, melyek Miért jó külföldön élni? című előző írásomra érkeztek. Az előző cikk, úgy gondolom mindenki számára sokkal érthetőbb lesz, ha megismeri annak személyes vonatkozásait is. Tehát következzen az én kis történetem.

A kezdetek

Az én gibraltári történetem valójában 19 évvel ezelőtt kezdődött, akkor jártam először Spanyolországban, a Costa del Solon, és a közeli Gibraltáron is. Szerelem volt első látásra.

Imádtam a spanyol városokat, Malagát, Marbellát, Fuengirolát, Benalmadenát, Granadát, a tengert, a végtelen homokos tengerpartokat, az állandó napsütést, a bugenvilleákat, azt, hogy itt még az autópályán az elválasztósáv is leanderekből van.

Már akkor azonnal kiköltöztem volna ide, 22 évesen. De az élet másként hozta, és az én fejemben is más tervek születtek, más dolgok fontosabbá váltak.

Budapesten fejeztem be az egyetemet, ott kezdtem el dolgozni, időközben született három lányom, de Spanyolországba nyaranta vissza-visszatértem és valójában mindig ott éreztem magam igazán otthon.

Párommal már évek óta foglalkoztatott bennünket a külföldre költözés gondolata, a család miatt azonban nem szerettük volna elhagyni Európát. Ő németül beszél, én franciául, az egyetlen közös, mindkettőnk által beszélt nyelv az angol.

Először tettünk egy próbát Ausztriával, 5 évvel ezelőtt, de ez a kaland csak fél évig tartott. Bár kint született a harmadik lányom, és valószínűleg az életem köszönhetem az országnak - egy magyar szülészetről nagy eséllyel nem jöttem volna ki élve -, Ausztria, minden szépsége ellenére, nem az én világom.

Végül megszületett Gibraltár gondolata, amit mindketten ismertünk már (akkor legalábbis azt hittük, hogy ismerjük), az angol a hivatalos nyelv, és mivel Gibraltár valójában a spanyol tengerpart egy brit „csücske”, hivatalosan: „Brit tengerentúli terület” a Costa del Sol mellett, végre ott élhetek, ahova mindig is vágytam. Egyszóval jó kompromisszumos megoldásnak tűnt.

4_25.jpg

Amit turistaként látsz - és amit nem

Amikor két évvel ezelőtt a párom kapott egy gibraltári állásajánlatot, gondolkodás nélkül elfogadtuk. Végül is én a világ bármely pontjáról dolgozhatok pszichológusként online, Skype-on keresztül – hála a technikának.

A spanyol határ gyalog mindössze 10 perc a jelenlegi lakásunktól. Hét közben itt dolgozunk, itt élünk, de a hétvégéket nagyrészt a spanyol oldalon töltjük. Olyan ez, mint Budapesten egyik kerületből átmenni a másikba. És bár a Costa del Sol közelsége miatt jöttünk ide, időközben beleszerettem Gibraltárba is.

Hogy miért? Mert egy mesebeli hely, a félig kopár és hófehér, félig zöld, erdős gibraltári szikla, a rengeteg sirály, az öböl delfinjei, a híres gibraltári majmok (a berber makákók itt szabadon élnek a sziklán, ami Európában egyedülálló) - ez az, amit turistaként lát az ember.

12_3.jpg

Az emberek közvetlensége, életvidámsága, a gyerekek felszabadult öröme, a barátságos kisvárosi hangulat, ahol mindenki ismer mindenkit és mindenki törődik a másikkal, az elképesztően jól működő rendszer, a gyerekcentrikus és valóban ingyenes oktatás.

A Catalan Bay, aminek tengerpartja felülmúlja a spanyol partokat. Az, hogy ezen a néhány négyzetkilométeren mindent megtalálsz (a sportpályákat, a színházat, a mozit, a koncerteket, a cseppkőbarlangot, a botanikus kertet, még jégpálya is van) - ezek azok a dolgok, amit csak akkor ismersz meg, ha itt élsz.

Az első benyomások

Az első hetekben szinte szürreális élmények értek: először is kiderült, hogy rezidenseknek teljesen ingyenes a tömegközlekedés (ez 8 buszjáratot jelent – de így bejárható az egész Gibraltári félsziget), egyedül a spanyol határhoz vezető buszért kell fizetni.

Az egyik kislányom egyszer fent hagyta a táskáját a buszon (benne a lakcímünkkel és telefonszámommal), este felhívott a busztársaságtól valaki és megkérdezte, hogy átveszem-e a táskát a végállomáson, vagy pedig az egyik sofőr el tudja hozni a lakásunkra. Azóta is mindent megtalálunk ott, ahol véletlenül hagytuk.

Amikor néhány hét kintlét után a legnagyobb lányom 9 évesen életében először egyedül ment az iskolába (mint a többi osztálytársa), általunk ismeretlen utasok a sofőrrel együtt kétségbeesetten kérték tőle a telefonszámomat, mert azt hitték, hogy eltévedt, ugyanis hetek óta csak velem együtt látták a buszon, és aggódtak érte. Itt a gyerekek már 8 éves kortól egyedül közlekednek, teljes biztonságban, de őt aznap látták először egyedül.

Amikor először utaztunk a buszon, azt hittem, hogy egy vidám, hangoskodó turistacsapatba futottunk bele, de rájöttünk, hogy helyiek, és egyszerűen csak jól érzik magukat, és ennek intenzíven hangot is adnak. Náluk ez természetes. Később kiderült, hogy a közeli Victoria Stadium sportpályái, teniszpályái szintén ingyenesen vehetők igénybe az itt élőknek.

Stadion helyett egyetem

Legnagyobb meglepetésként az ért, hogy a gyerekek itt szeretnek iskolába járni. Legnagyobb lányom – akinek volt másfél év magyarországi tapasztalata az iskolákról – már az első hét után azt mondta, hogy itt sokkal jobb az iskola, és ez nem egy magán-, hanem egy állami intézmény.

Az óvoda és iskolarendszer megér egy külön posztot – nagyon tanulságos, hogy így is lehet csinálni, kis odafigyeléssel el lehet érni, hogy szorongások nélkül, felszabadultan járjanak iskolába a gyerekek.

Gibraltár egyik szépséghibája, hogy jelenleg még nincs egyeteme, és ezért „szegény” gibraltári gyerekek kénytelenek Angliába menni, ha tovább akarnak tanulni, persze ezt is ingyenesen, állami finanszírozással. De ez a „probléma” is megoldódni látszik, ugyanis szeptemberre megépül a Gibraltári Egyetem, négy karral. Először focistadiont (…) terveztek ide, de a helyiek leszavazták az ötletet, így egyetem épül helyette. Igen, így is lehet egy rendszert működtetni.

Valójában ez egy nagyon jól kitalált és jól működtetett rendszer. Volt brit gyarmatként megmaradtak az adóelőnyök, ami idevonzza a tőkét – rengeteg itt a külföldi tulajdonban lévő cég, főleg informatikai és játékcégek. A befolyó adóból pedig létrehoztak egy működő szociális rendszert a helyieknek.

Bár nem létezik „családi pótlék”, „GYES”, „GYED”, helyette sokkal többet kapnak. Valóban ingyenes oktatást, egészségügyi ellátást, tömegközlekedést, és döbbenetes, hogy a nagykorúságot elért gibraltáriak feliratkoznak egy ingatlan várólistára, és általában 3 év várakozási idő után, a piaci ár töredékéért jutnak saját tulajdonú vagy bérlakáshoz, ahol a törlesztő részletet a család egy főre eső jövedelme alapján állapítják meg. Tehát szinte „ingyen” jutnak lakáshoz is.

2_40.jpg

Persze az állampolgárságot nem adják ilyen könnyen, 25 év rezidensi státusz után lehet megszerezni. Szóval az járt jól, aki ide született.

Ami rontja az összképet

Gibraltár valós problémája egyrészt az elképesztően magas ingatlanárak (legyen szó bérlésről vagy vásárlásról), ez elérheti a spanyol oldal ingatlanárainak többszörösét.

Ezért van az, hogy az itt dolgozó külföldiek – akik gyerek nélkül érkeznek – szinte kivétel nélkül a spanyol oldalon, La Lineában, Santa Margaritán, Alcaidesában, San Rocquen vagy Sotograndéban laknak.

A gyerekes családok élnek Gibraltáron, akik a gyerekeik miatt nem tudják vállalni a napi több órás sort a határon, aminek hossza teljesen kiszámíthatatlan. Leginkább a spanyol határőrök hangulatától és a két ország közötti aktuális politikai viszonyoktól függ.

Ismerek olyan családot, ahol a gyerekek reggel 6-kor kelnek, hogy 9-re beérjenek a gibraltári iskolába. Így szinte minden olyan gyerekes család beköltözik Gibraltárra néhány év elteltével, akik megpróbálták ezt a határon keresztüli napi többszöri ingázást.

Spanyol nyelvtudás nélkül pedig elég kamikaze akció Spanyolországba költözni, mert a spanyolok vagy nem akarnak, vagy nem tudnak angolul beszélni. Inkább az utóbbi.

Kedvenc történetem, amikor a malagai vár éttermében fizetni szerettünk volna - ez egy elég forgalmas turisztikai célpont - megkérdeztük: „Cash or card?” A pincér értetlenül nézett ránk, majd azt válaszolta: „No cash, no card! Euros!”. :)

A másik komoly probléma, hogy külföldiként nagyon nehéz stabil állást találni, kivéve, ha valaki a vendéglátásban akar elhelyezkedni. Sokan éveket várnak egy-egy állásra az IT szektorban, a kisebb cégek pedig jönnek-mennek, így nem biztos, hogy tartós lett az itt elnyert állás.

Mások határozott idejű szerződéssel jönnek, aminek lejárta után nem találnak új állást itt helyben. Ezért sokan kényszerülnek rövid idő után elhagyni Gibraltárt. A helyiek első két kérdése, hogy honnan jöttél és meddig maradsz, hozzászoktak, hogy ez a hely egy „átjáróház”.

Tehát értek szürreális élmények negatív értelemben is: leginkább a spanyol-gibraltári határon, ahol esetenként az átjutás 2 órát is igénybe vett autóval. A legzsúfoltabb a vasárnap este, mivel a gibraltáriak nagy része a hétvégét a saját vagy a bérelt spanyol nyaralójában tölti, és ilyenkor jönnek haza.

Hétköznapokon reggel és munkaidő után pedig gyalogosan sem sokkal jobb a helyzet. Egy-két éve egy külföldi nő az autóban szült, míg a sorban várakozott. Akkoriban előfordult 6 órás várakozás is a határon.

De ma már tudjuk, hogy mikor van sor és mikor nincs, mikor érdemes kimenni és visszajönni, és ehhez alkalmazkodunk. Ehhez időzítjük a spanyol vásárlásokat és kirándulásokat. Ugyanis nemcsak városnézésre érdemes átmenni a spanyol oldalra, hanem nagyobb bevásárlásokra is, mivel az árak a gibraltári árak alatt vannak minimum 30 százalékkal.

7_10.jpg

British in the sun?

Ami különleges, hogy az egész város egy nagy színes forgatag, reggel, délben, este özönlik a tömeg az utcán, mert bár kb. 35 ezer lakosa van Gibraltárnak, napi közel 10 ezren jönnek át dolgozni Spanyolországból, és ehhez jön még az évi 5 millió turista. Elképesztő.

Mindezek ellenére ma már nem tudunk úgy végigmenni a Main Streeten, hogy pár lépésenként ne köszönne ránk egy ismerős. Békében élnek itt egymás mellett gibraltáriak, angolok, írek, spanyolok, marokkóiak, indiaiak és mindenféle nemzet képviselői.

Katolikusok, reformátusok, zsidók, muszlimok, buddhisták, ateisták, akik mind együtt ünnepelnek a nemzeti ünnepen. Jól megfér egymás mellett a fish and chips, a paella, és a chicken tikka, a templom, a zsinagóga és a mecset.

És hogy mennyire brit Gibraltár? Ha az itt élő angolokat megkérdezem, hogy mit gondolnak a gibraltáriakról, érdekes arckifejezéssel és két szóval válaszolnak: „Ezek spanyolok!” Az utcán általában használt hangerőből és közvetlenségből ítélve, van ebben valami.

Én kifejezetten szeretem a boltokban néha énekelve, táncolva dolgozó eladókat, ahhoz pedig már hozzászoktam, hogy beszélgetéskor „belemásznak az aurádba”. Ahogy pedig Gibraltár egyik emblematikus figurája fogalmaz: „British we are, British we stay. Spanish we speak every day”.

Valóban többet lehet hallani a spanyolt, mint az angolt, vagy inkább azt a különös angol-spanyol keveréknyelvet – a llanitót – amit a helyiek leginkább beszélnek.

Eleinte nehéz volt, de ma már jobban értem a gibraltári angolt, mint a brit angolt. A spanyolt pedig akarva, akaratlanul felszedi itt az ember. A kereskedelemben dolgozó spanyolok nagy része nem igazán beszél angolul, a helyi piacon pedig kizárólag spanyolul van kiírva minden. Szóval ez a hely az angoloknak túl spanyol, a spanyoloknak túl angol, nekem pedig tökéletes a maga sokszínűségével, nyitottságával.

Mit szeretek itt a leginkább?

Hogy elfogadtak és befogadtak – talán mert a sok különbözőség ellenére én is elfogadtam és nagyon megszerettem őket. Amikor 3 hónap után visszatértünk Máltáról, a gyerekek tanárai, az osztálytársak szülei a nyakamba borultak, olyan spanyolosan. Az emberek mosolya pedig 2 év után is őszintének tűnik.

Mióta érzem igazán az otthonomnak? Amióta megtettünk egy 3 hónapos kis kitérőt Máltára, ahol életemben először megtapasztaltam, hogy mi is az a honvágy. Soha előtte még csak hasonlót sem éreztem.

Ez a honvágy Gibraltárra hozott vissza, ami nem a szülőföldem, de már az otthonom. Nagyon szeretem Magyarországot, és hiányzik a családom, legszívesebben kiköltöztetném őket ide, de amikor először hazalátogattam, úgy éreztem, mintha egy fekete-fehér filmet néztem volna.

Azóta pedig, valójában mindig kétszer örülök, amikor odalátogatunk: egyszer, amikor megérkezünk, egyszer, amikor hazatérünk Gibraltárra.”

8_8.jpg

Ivett blogját ide kattintva érhetitek el.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

A napokban a kommentek között felmerült egy esetleges budapesti Határátkelő-találkozó megrendezésének a lehetősége. A szervezést Pasztasuta vállalta, én annyit tudok segíteni neki, hogy felajánlom: aki szívesen részt venne rajta, írjon a hataratkelo@hotmail.com címre és én továbbítom neki a jelentkezéseket. Aztán ő felveszi veletek a kapcsolatot, és meglátjuk, mi alakul ki belőle.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Spanyolország Gibraltár Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr816983451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezsöatya 2014.12.15. 07:01:17

Orulok, hogy megtalaltad az otthonod!

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 07:02:42

ez egy jo hely
egy idoben bejartam a csücsköt google mapsen

Sanyi9 2014.12.15. 07:05:42

Odaig olvastam, hogy a magyar szuleszetrol harmadszor nem jott volna ki elve. Az ilyen elfogult hozzaallas miatt rosszul indulna a napom, ugyhogy nem olvastam tovabb.

puhacica 2014.12.15. 07:17:09

de jo poszt! kuldhetnel egy kis napfenyt es meleget! :)

2014.12.15. 07:22:55

Ez jó volt! :-)

NIKI LAURA 2014.12.15. 07:30:37

EMLEKSZEM:)
Madridbol bereltem autot,es vagy 2h alltam sorba a hataron!
Egyszer lezartak az utat,mert JOTT A REPULO!

A rendszamuk is angol,es ott is keep left!
Olyan nincs hogy gibraltari allampolgar,british overseas,de van az utlevelen plusz felirat." Gibraltar"

Ha Uk kilep az Eu- bol,meg nagyobb lesz a sor a hataron,most is nagy,mert nem Schengeni hatar....
A spanyolok amugy ruhellik az angolokat,maguknak akarjak a sziklat!

rezsöatya 2014.12.15. 07:33:35

@Sanyi9: joooool van!
Biztos ott voltal es tudod a reszleteket is... :-P

Mr Long 2014.12.15. 07:35:05

Regebben egyik angol kollegam mondta, hogy hetvegen volt del-angliaban. Pont akkor volt a halaszati feszko gibraltarnal, betontomboket sulyesztettek el a halaszatot akadalyozni. Ott volt a beszelgeteskor velunk spanyol kollegank, igy nyilvan nem hagyhattam ki a kerdest: "Szoval Gibraltaron voltal?" Igy meg nem lattam spanyolt magabol kikelni! XD Bezzeg a katalan srac kesobb nagyon rohogott a sztorin, amikor meseltem neki, bar o eleg hazafias erzelmu.

NIKI LAURA 2014.12.15. 07:36:24

@NIKI LAURA: jaaa,hat igy konnyu,Ivett blogja szerint hivatasos boldogsagkereso,ez a munkaja: megmutatja a boldogsag utjat masoknak!

Ez igy nem er,mert ezzel a " szakmai" tudassal kobanyakispesten egy szoba konyha albiba is happy barki!:)

Morgo1229 2014.12.15. 07:41:48

Hol vagy Hinta? Latod a pszihomokus is megmondta, hogy csak mosolyogni kell. Foleg a buszokon.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.12.15. 08:04:30

Ez egy nagyon jó írás.
Köszönjük.
Pro és kontra, helyes.
Azt hiszem, hogy egyszer már nagyon régen volt egy írás innen.
:)

tableno 2014.12.15. 08:05:28

Jó poszt volt. Egy kérdés: Benneteket nem fenyeget a veszély, hogy nem tudtok ott maradni? Mert gondolom elég rossz lenne "kiűzetni a Paradicsomból"...

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 08:05:39

klassz volt, köszi, hogy megírtad

Mr Long 2014.12.15. 08:06:01

Maig nem ertem mi a jo abban, hogy az emberek folyamatosan uvoltenek beszelgetes helyett.

Morgo1229 2014.12.15. 08:14:18

Van most a tv2 musoran a rising sztar es egy jo hangu sracnak mondtak, hogy bejutott a showba igy mar ne menjen vissza Londonba raktarosnak. Norbi a neve. O esetleg felepett itt a HAn ? Volt sok raktaros poszter emlekeim szerint.

Herr Géza 2014.12.15. 08:17:30

Jó a poszt, különösen egy ilyen szürke téli reggelen. Ez meg nagyon tetszik:
"Szóval ez a hely az angoloknak túl spanyol, a spanyoloknak túl angol, nekem pedig tökéletes a maga sokszínűségével, nyitottságával."

Herr Géza 2014.12.15. 08:20:24

@Mr Long (UK): Hát mégis mi? Az, hogy mindig mindent hallasz....:))))))

Golf2 2014.12.15. 08:24:09

@rezsöatya: Mindig is külföldi marad.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 08:24:17

Bár nem kérdezte senki, de elmagyarázom... -)

Miért van a zászlós képen ott az EU-zászló is?

A magyarázat: a 17 brit külbbirtokból csak 2 EU-tag, 15 nem az, s e kettő egyike éppen Gibraltár. Gibraltár az anyaországgal együtt lett tag, még 1973-ban.

Golf2 2014.12.15. 08:24:26

mit keres Gibraltáron? Könnyű életet,sok pénzt.Ahol meg ingyen diplomát kapott ott meg nincs orvos.

Határátkelő 2014.12.15. 08:25:06

@Golf2: Gratulálok a színvonalas kommenthez.

Mr Long 2014.12.15. 08:25:45

@Golf2: Dehogy is. Ha az ember lehuz ott 25 evet es megfelel a torvenyi eloirasoknak helyi lesz. Olcassad el rendesen a posztot, irja benne!

Mr Long 2014.12.15. 08:27:05

@Golf2: Ott elt, dolgozott, adozott. Mennyit kell lehuzni Mon, hogy az ember visszafizesse a diplomajat???

tanato 2014.12.15. 08:58:43

@Golf2: Nem orvos,pszichológus,de nem is ez a lényeg,hanem ez a hülye röghöz-kötési magyar törvény,amit persze nagyon könnyű kijátszani,nincs súlya.Egyebekben meg nagyon jó poszt,Gibraltár tényleg egy Unicum,én is láttam egyszer egy fél nap erejéig,jó helyre tette le a kisszéket posterina.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 09:07:43

@Golf2:
"Ahol meg ingyen diplomát kapott ott meg nincs orvos."

ha úgy érted, a pszichológus nem orvos.
a pszichológus bölcsész.

gondoltam, szólok.

tableno 2014.12.15. 09:10:42

@Golf2: Átvetted Hinta megüresedett posztját?

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.15. 09:24:44

Varázslatos hely lehet. Bizonyos részek a szövegben nagyon ismerősek voltak, jó pár dolog itt is így van. Elhiszem, hogy szerettek ott élni.

2014.12.15. 09:32:23

@tableno: Ezt mindenkeppen erdemes lenne egy pszichologusnak megvizsgalnia, hogy miert erez kesztetest arra valaki hogy minden reggel felkeressen egy blogot ami lathatoan idegesiti es beszoljon. Mazochizmus? Lehet hogy velem van a gond, de soha nem jutott meg eszembe peldaul hogy minden reggel kinyissam a 'ferfihang' cimu weboldalt es jol odamondogassak az anti-feministaknak. Ha valakit idegesit a kivandorlas, azt gondolna az ember hogy megprobalja elkerulni a kivandorlassal kapcsolatos blogokat. De lehet hogy csak en nem ertem a logikat.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 09:33:51

@NIKI LAURA:

Van gibraltári állampolgárság, legalábbis jogilag van. Ugyanígy van a többi brit külbirtokon is - kivéve kettőt, az egyiken azért nincs, mert lakatlan, a másikon meg azért, mert ott nem létezik helyi állampolgárság.

Viszont a dolognak nincs gyakorlati jelentősége. Ugyanis aki megszerzi egy brit külbirtok állampolgárságát - kivéve az említett két külbirtokot - akár születési jogon, akár honosítással, az automatikusan jogosult a brit állampolgárságra - egyszerűen ki kell töltenie egy papírt, s gyakorlatilag AZONNAL megkapja.

Így csak az az gibraltári állampolgár nem brit állampolgár, aki direkt nem regisztráltatta magát.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 09:33:51

@Mr Long (UK):

Igen, s közben ugyanezek az embereknek titkos bankszámlájuk van Gibraltáron...

Én is ismertem ilyen "azonnal vissza Gibraltárt" típusú spanyolt, aki közben egyes pénzeit a spanyol adóhivatal elől Gibraltárra menekítette.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 09:33:51

@Herr Géza:

Mivel előző munkahelyem (PP) központja Gibraltáron volt, elég jól ismerem a dolgokat.

A fő gond Gibraltáron, hogy az átlagfizetés a brit szint alatt van (kb. 15-20 %-kal), viszont az ingatlanárak olyanok, mint London legdrágább részéin, sőt a többi ár magas. Valójában szinte mindenki Spanyolországba jár nem csak lakni, de bevásárolni is, azok is, akiknek van gibraltári lakásuk.

Volt egy szerencsétlen indiai kollégánk a gibraltári központi irodában. Mindenki sajnálta, ugyanis indiai állampolgárként vízum kellett neki a Schengen-övezetbe, s így nem tudott Spanyolországban vásárolni, kénytelen volt mindent Gibraltárban venni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 09:33:51

@Mr Long (UK):

Akrotíri-Dhekélia. Az ott lakóknak nincs saját állampolgárságuk, s az oda költözéssel nem szerezhető semmilyen jogosultság a brit állampolgárságra. Külön megállapodást kötött erre vonatkozóan az UK 1960-ban, amikor Ciprus függetlenné vált és az UK megtartotta magának a sziget kb. 3 %-át.

Akrotíri-Dhekélia abban is különleges, hogy az egyetlen brit külbirtok, ahol az euró a hivatalos pénznem.

Skócia nem külbirtok.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 09:33:51

@Babette .:

Valójában ez a magyar bölcsésznek minősítés is durva.

Én jártam pszichológus szakra az ELTE-n. Nem sokat, mert meguntam és abbahagytam, de azért az a kis idő alapot adott a viszonyok megismeréséhez.

Tény, hogy az akkori 4 ELTE-kar közül a pszichológia szak a bölcsészkarhoz tartozott, de azért ez elég esetleges volt. Az előadások zöme eleve a természttudományi kar épületében volt, s nem a bölcsészkar Izabella utcai épületében (ahol csak a pszichológia volt egyébként), sőt volt olyan előadás, melyre át kellett járni az Orvosi Egyetemre.

Emlékezetből az első félév tárgyai: biológia, élettan, anatómia, angol, orosz, tudományos szocializmus, etológia, a pszichológia alapjai, szociálpszichológia. S nem csak előadás, hanem gyakorlat is az orvosi tárgyakból! Anatómia: barátkozás a hullákkal. Élettan: békák és egerek kínzása. Azaz látható az orvosi dolgok erős részvétele.

Emlékszem egyik hallgatótárs meg is kérdezte az élettan előadáson:
- Mi a fenének ilyen mélységben ezt tanulni, nem fogunk senkit megműteni.
A docens válasza:
- Azért, hogy majd a szívinfarktusos pácienst ne hipnózissal próbáld kezelni, hanem küldd át a kardiológushoz.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.15. 09:40:26

@rezsöatya: olvasd el meg egyszer a mondatot...ennel azert tobbet varna at ember.

Egyebkent jo kis poszt, foleg h az elozo lozungjait kihagyta, de kb annyira tudhatja h mi tortent volna vele egy magyar szuleszeten, mint amennyire anyam tudhatta volna, h mi lett volna vele Ausztriaban. A mi eletunket itthon mentettek meg olyan korulmenyek ellenere, ami akkoriban barhol a vilagon nagy fegyverteny lett volna.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.15. 09:44:04

@Mirjam2: Ez erdekes. Engem is pont ez a rosszindulatu altalanositas bosszantott fel. Annak ellenete, hogy nagyon is erdekel a kivandorlas. De miert kell mindig atesni a lo tuloldalara?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 10:01:56

@Mirjam2:

Ez nem teljesen így van.

Gondold végig milyen unalmas lehet egy hozzád közel álló szellemiségű fórumon kommentelni. Miket fogsz oda írni: "így van!", "egyetértek", "bravó, csak így tovább!", "már megint igazad van", "én is így gondolom"? Ez egy idő után marha unalmas.

Ellenben beszólni az ellenségnek, idegesíteni őt megjegyzésekkel, felhívni figyelmét a belső inkoherenciára, kicsúfolni, stb. kifejezetten izgalmas, élénkítő hatású lehet.

Részt veszek több ortodox keresztény FB-csoporban, szinte csak olvasni szoktam, ritkán szólok hozzá. Ez ilyen csoportokban akkor szokott csak nagyobb lelkesedés lenne, ha beszabadul valami idegen alak. Mert egyébként a viták csak részletkérdésekről szólnak: pl. a jelenlegi római pápa tudatosan-e Sátán cimborája vagy csak hülyeségből az, ill. szabad-e nem vallási kérdésekben együttműködni az eretnekekkel és szakadárokkal, vagy semmiben sem szabad.

Mr Long 2014.12.15. 10:05:13

@maxval bircaman szerkesztő: "a jelenlegi római pápa tudatosan-e Sátán cimborája"
Es mire jutottatok? :)

TilosazA (UK) 2014.12.15. 10:07:09

@zöldeketbeszélek: Amúgy én tudom, hogy nagy valószínűséggel ha nem Magyarországon szülök, hanem Angliában, nagy bajok lettek volna. Egyszerűen azért, mert itt nem csinálnak annyi ultrahangot, és Mo-n épp a 38.heti UH-n vették észre, hogy azonnali császár. Így csak gyógytornára jártunk kb. egy évig, mert valószínű így is oxigénhiányos volt, bár utólag a kórház természetesen nem mondta meg, mi lehetett, csak a gyógytornász találgatott, miért született gyenge izomtónussal a lányom.
Szóval én majdnem biztosra tudom mondani, hogy "mi lett volna ha".

TilosazA (UK) 2014.12.15. 10:09:13

@Mr Long (UK): :D wooow, tök vicces úgy olvasni a kommenteket, hogy bircát teljesen ignorálom. A válaszokban olyan sűrített marhaságokat idéztek, hogy öröm nézni.

puhacica 2014.12.15. 10:13:50

@zöldeketbeszélek: "olvasd el meg egyszer a mondatot...ennel azert tobbet varna at ember." - többet bizony, de tőled is! főleg, hogy egy mondattal elintézte, hogy ő úgy érezte, nagyobb biztonságot nyújtott számukra egy nem magyar kórház. aztán a többi ki tudja hány mondat meg arról szól, hogy hogyan érzik magukat ott, ahol élnek. mindenféle "Magyarország gyalázás" nélkül. de kinek mi ragad meg, mit akar belőle kiolvasni és milyen hangulatban kelt fel, ugye...

Mr Long 2014.12.15. 10:19:01

@TilosazA (UK): Ez nem az o hulyesege, o is csak idezett.

Mr Long 2014.12.15. 10:20:29

@TilosazA (UK): Te itt ne bomlasszad a vilagrendet azzal, hogy neked jobb volt barmi is Mon!!! :)

Morgo1229 2014.12.15. 10:21:02

@puhacica: egy mondattal elintezte ? Mit ? A hatrakopest ?

Nem cask siman azt irta, hogy nagyobb biztonsagot nyujtott egy nem magyar korhaz, hanem azt, hogy: "nagy eséllyel nem jöttem volna ki élve "

Nem olvasol rendesen.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.12.15. 10:22:17

@maxval bircaman szerkesztő: "beszólni, idegesíteni, kicsúfolni" jársz más blogokra?

Ez amúgy a trollkodás definíciója. Persze nekem nem újdonság, tudom hogy imádsz trollkodni csak én ezt mindig olyan kis gyerekesnek találtam. Aki a való életben nem tud érvényesülni, kiteljesedni az eljár trollkodni az interneten. De végülis, ha téged boldoggá tesz. :)

Morgo1229 2014.12.15. 10:24:41

@Mirjam2: engem nem idegesit a kivandorlas. De most valahogy nem hat meg, hogy egy adoparadicsomban minden tok jo. Hat persze hogy.
Es az egyetlen szurrealis elmenye, hogy neha sokat kell varni a hataron.

Morgo1229 2014.12.15. 10:26:29

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Teged se lattalak errefele. Lementek az olajarak.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.12.15. 10:30:24

@Morgo1229: Mármint hogy szerinted ez a két dolog összefügg? :)))

(Ideiglenes cirkusz, majd idővel visszamegy szép lassan $100 fölé.)

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 10:30:33

@TilosazA (UK): valahogy itthon eddig nem nagyon volt szokás, hogy a beteget/anyukát/pácienst tájékoztassák arról, hogy pontosan mi baja, és mi fog vele történni, vagy mi történt műtét közben.
én a második két hónapos korában tudtam meg a védőnőtől, hogy azért szenvedtünk a kitolással fél óráig, mert a vállára volt tekeredve a köldökzsinór...

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 10:43:55

@Mirjam2: érdekes kérdés, ez már évek óta egy olyan blog ahol mindenféle emberek leírják, hogy máshol milyen, mert ezért v azért másik országot választottak maguknak.
Valamiért csak elégedetlenek voltak a korábbi életükkel, de ezt nekik nem volna szabad mondani, mert a kivándorlók sztoriaji csak addig érdekesek, amíg beléjük lehet kötni valami pitiáner indokkal, majd rögtön megsértődni valamin.

úgyis csak pénzér mennek
mindig idegenek maradnak
nekik rossz
hatszázan laknak egy cipősdobozban a tó fenekén

különben is a kurva anyjukat, hogy nem hajlandóak ott maradni ahol megszülettek és feleslegesen szopni

mindezek kifejtésére érdemes eljönni ebbe a blogba és újra és újra leírni ezeket

enyhíti az irigységet meg a frusztrációt amit amiatt érez az ember, hogy más jól van

TilosazA (UK) 2014.12.15. 10:46:43

@Babette .: Szerintem azért, mert félnek a perektől. Amikor a kórházból eljöttünk,a zárójelentésre ráírták, hogy minden tájékoztatást megadtak a baba ápolásával és a szoptatásával kapcsolatban, és szép orvosi szavakkal ráírták, hogy van tejem. Mindezt úgy, hogy az 5 nap alatt naponta egyszer nyitották rám az ajtót, hogy élek-e még, senki nem mutatta meg azt sem, hogy hogy pelenkázzak. Tejem persze sose lett, bár próbáltam én mindent.
Mindegy, rájöttem a dolgokra, és nem egy agysebészet - a gyerek alfelét kell becsomagolni, sosem a fejét.... :) Csak hát ugye a zárójelentés kb. annyit ér mint a papír amire írták.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 10:51:45

@Mr Long (UK):

Végülis részletkérdés az eredmény szempontjából, hogy valaki direkt csinál e rosszat vagy tévedésből.

Az, hogy a mostani római pápa alkalmatlan, az ténykérdés. Ezt még az őszintébb katolikusok is be szokták vallani, hogy nagy hiba volt a német lemondása és az argentín megválasztása. Politikai korrekt nyelvezeten ezt úgy szokták mondani "aggódva figyelem a pápa tevékenységet", ezt a kifejezést legutóbb egy magyar katolikus blogban olvastam...

Alapvetően a vita alapja eklesziológiai: mik az Egyház határai, ki keresztény?

A legmegengedőbb verzió: az keresztény, aki annak mondja magát. Ez nyilvánvalóan abszurd és téves elmélet, nem is osztja senki ezekben a körökben.

De ezen túl felmerül a kérdés: mi a kritérium?

Két fő elem van itt: a hűség az eredeti tanhoz és az igazi papság megléte.

Az eredeti tant illetően a kérdés nem bonyolult. A dogmák ismertek, s tudjuk ki vallja azokat eredeti alakban és ki nem. A vita itt azonban koncepcióbeli: azonos mércével mérjük-e a kis eltérést (pl. katolicizmus) és a nagy eltérést (pl. újprotestánsok). Egyesek szerint az eltérés ténye a lényeg, nem a mértéke. Én ezt nem osztom, szerintem igenis fontos a mérték is. A legszélsőségesebbek még a nem-dogmatikus tanítást illetően is kizárnának minden eltérést (lásd a naptárvitát erről).

Az igazi papság kérdése azért fontos, mert nem igazi pap nem tud érvényes szertartást tartani, márpedig keresztség nélkül nincs Egyház.

Viszont kétségtelen és tagadhatatlan az a tény, hogy a katolikusoknak igaz papságuk van. Azaz a katolikus keresztelés érvényes. Ezt egyesek tagadják, de a többség szerint ez tévedés. Én is a többséggel értek egyet.

Szerintem azok a felekezetek, melyek legakább a nikeai zsinat tanítását megtartják, kereszténynek nevezhetők, bár nem egyháznak, hanem afféle kluboknak. S ha van érvényes papság is ehhez, akkor az már a Egyház részének tekinthető, akkor is, ha a dogmatikájuk nem teljesen korrekt.

Azaz röviden:
- nikeiai zsinat nincs meg = nem keresztény (pl. mormonok, unitáriusok, jehovisták, stb.)
- nikeiai zsinat megvan = keresztény klubmozgalom (pl. a reformátusok, a baptisták, az amishek, hitgyülisek, stb.)
- nikeia + papság + nagy dogmatikai eltérés= eretnek egyházrész (pl. anglikánok, metodisták, stb.)
- nikeia + papság + kis dogmatikai eltérés = szakadár egyházrész (pl. katolikusok)
- nikeia + papság + dogmatikai tisztaság = Egyház

Plusz saját álláspontom, hogy az ókeletiek (antikalkhedóni ortodoxia) és az asszírok nem tekinthetők még szakadárnak sem a szó szoros értelmében. Én ezt a 2 csoportot félreértés miatt különállónak tekintem, s nem látom a valós dogmatikai eltérést náluk.

Én egyébként az eklesziológiai kérdésben ultraliberálisnak számítok. Volt is már, hogy megróttak, hogy imádkozzam többet, mert eretnekgyanús dolgokat hangoztatok.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 10:52:03

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Nem!

A trollkodás a direkt bajkeverés. A troll mindig a többségi vélemény ellen van, mindegy mi legyen az. Ő a keresztény fórumon ateista, az ateistán meg fanatikus hívő.

Amiről én beszélek, az más. Amire utaltam, az olyan ember, akinek határozott véleménye van (azt nem változtatja), de szereti ezt a véleményt elsősorban ellenvéleményekkel ütköztetni.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.15. 10:54:59

@puhacica: nekem is megvannak a korlataim es meg pszichologus sem vagyok.

Nem azt irta, hogy nagyobb biztonsagban erezte magst. Azt irta, hogy a szuleset Mo-n valoszinuleg nem elte volna tul. Erzed ugye a kulonbseget. Ha mar ilyen eros allitast megenged, legalabb irta volba oda, hogy mire gondol. Csak annyit mondjuk, h az a bizonyos eletmento muszet, technologia, gyogyszer Mo-nem elerheto.

Igy ez nem jobb, mint a birkanapes-orchideas (nem pszichologus) anyuka kijelentese az orvosi szinvonalrol.

M. Péter 2014.12.15. 10:55:39

@maxval bircaman szerkesztő: Van egy portugál kisváros Olivença/Olivenza, amelyet pedig a spanyolok hódítottak meg háborúban 1801-ben, és amelyet Portugália továbbra is visszakövetel, érdekes módon ezt nem sietnek visszaadni.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.15. 10:56:04

nagyon jó poszt, köszönjük.

tényleg 25 év kell az állampolgársághoz??! az elég durván hangzik

És egy kérdésem is lenne a poszterinához ... az egyik képen ez áll: "Self-determination is our right"

ezzel kapcsolatban az érdekelne, hogy a gibraltáriak hogy viszonyulnak a brit tengerentúli területi státuszhoz?

maradnának vagy mennének? úgy értve hogy függetlenedni akarnának?

OFF

megjöttem a (kelet) európai civilizációba végre :D

vége a tour de putri-nknak

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.15. 10:56:23

@pappito: "enyhíti az irigységet meg a frusztrációt amit amiatt érez az ember, hogy más jól van"
Vagy, ha nincs is tökéletesen jól, mert 1. külföldön is dolgozni kell, azért adják a pénzt, 2. folyamatosan idegen nyelven kell kommunikálni, így sokszor a legapróbb dolog is felnagyítódik, 3. olykor idegennek érzi magát, mert nem ott született és szocializálódott, satöbbi, satöbbi, satöbbi. De valamiért mégis volt mersze, akarata, kedve, affinitása, kényszere, elmenni, váltani, másképpen élni.....és megosztani másokkal a pozitív és negatív tapasztalatait, hogy segítsen, ha esetleg más is... Erről szólna ez a blog. Szerintem.

Hari Seldon 2 2014.12.15. 10:59:03

Kíváncsi vagyok, hogy a britek végig gondolják-e, hogy milyen következménye lenne az EU kilépésnek?
Pont érdekes példa Gibraltár esete. Ha kilépnek a spanyolok csak felteszik a kezüket,és a határon az átkelést még jobban megnehezítik, és "kiszárítják" a félszigetet. - Vagy nem. De ez is lehet egy scenárió.
Gyakorlatilag olyan helyzetet teremtve, hogy "nem fogja megérni fenntartani" az angoloknak Gibraltárt.
Persze ez a helyi lakosok ellene volnának, de van olyan politikus,hogy bevállal egy kis népszerűségért egy kis helyi lakossági ellenkezést.

Mr Long 2014.12.15. 10:59:20

@maxval bircaman szerkesztő: "- nikeia + papság + kis dogmatikai eltérés = szakadár egyházrész (pl. katolikusok)
- nikeia + papság + dogmatikai tisztaság = Egyház"
Az utolsora van peldad? Mi a baj a refikkel?

tableno 2014.12.15. 10:59:20

Nekem volt olyan ismerősöm, akit tényleg "megölt" a magyar kórház. Szívműtétje volt, ami remekül is sikerült, viszont a műtét után egy-két nappal ki kellett mennie a WC-re. Növérke egyedül hagyta, a padló csúszós volt, kapaszkodó nuku. Elesett, és beverte a fejét. Órák múltán találtak rá (addig senkinek sem hiányzott), akkor már kómában feküdt a kövön. Soha többet nem tért magához, bár a frissen műtött szíve még vagy egy hétig remekül bírta...

tableno 2014.12.15. 11:00:56

@zöldeketbeszélek: Figyelmedbe ajánlom a fenti hozzászólásomat.

Hari Seldon 2 2014.12.15. 11:01:08

@DavidToth:
A Gibraltáriak nagy többsége jelenleg Brit alattvalók akarnak maradni.

tableno 2014.12.15. 11:06:31

@Mr Long (UK): Az utolsó az orthodox (görögkeleti) egyház. Legalábbis birca felosztása szerint.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.15. 11:08:58

@Hari Seldon 2: köszi!

akkor racionálisan gondolkodnak, ezt akartam hallani :)

tableno 2014.12.15. 11:09:20

@Mr Long (UK): A refikkel az a baj, hogy nincs olyan értelemben felszentelt papság, mint a régebbi keresztény egyházakban. A református lelkipásztor tulajdonképpen egyszerű hívő, aki papi feladatokat is ellát.

M. Péter 2014.12.15. 11:13:13

@Hari Seldon 2: 1969-től 1985-ig zárva volt a határ. Gibraltár olyan stratégia fontosságú tengerészeti támaszpont, amelyet nem fognak feladni.

adg 2014.12.15. 11:14:16

@Golf2: Es o mar kiirta magat a szulohazajabol?

tanato 2014.12.15. 11:16:47

@zöldeketbeszélek: Jogos amit mondasz,nem fejtette ki hogy miért halt volna meg egy hazai kórházban,így rosszindulatú általánosítás, az egész.

Mr Long 2014.12.15. 11:16:56

@tableno: Ket hete itt egy no a lezart szuleszeti osztalyrol kiment a gyerekevel papucsban es furdokoppenyben. Masnap reggel talaltak meg a not a kozeli parkban holtan, a gyereket delutan nem messze a notol szinten a parkban. Nem tudtak hogy ment ki a telekamerazott osztalyrol, ahova csak magneskartyaval lehet ki- es bejonni.

TilosazA (UK) 2014.12.15. 11:18:20

@tableno: Amúgy tényleg ennyire leterheltek a nővérek otthon, hogy nem jut idő mindenkire ránézni pár óránként, vagy ágyneműt és kötést cserélni? Nekem ez annyira elképzelhetetlen...

tanato 2014.12.15. 11:19:17

@tableno: Ez jogos,sajnos tényleg nem keresik a beteget ha nincs a helyén.Leginkább a Wc-ben nem.

Mr Long 2014.12.15. 11:19:58

@adg [Au, Darwin]: A hozzatok koltozo angolok kiirtak magukat? Vagy ez Hungarykum (ezt igy irjak nagymagyarul?). Hmm... a hungarikum szamomra egy erdekes szo. A magyarossagat akarja kifejezni valaminek hunglishul. Miert nem Magyarikum akkor mar?

tableno 2014.12.15. 11:20:42

@adg [Au, Darwin]: Igen, mivel a magyar adófizetők pénzén ebül szerzett diplomáját külföldön (pfujj!) kamatoztatja (dupla pfujj!). Mondjuk a poszt alapján skype-on praktizál, meg a pszichomókusság alapvetően anyanyelven megy igazán, tehát jó eséllyel magyarok a kuncsaftjai, de hát kicsire nem adunk. A lényeg, hogy aki elhagyja a Kárpátok bérceinek ölelését, az áruló!

tableno 2014.12.15. 11:22:23

@TilosazA (UK): Az eset egy ismerősömmel történt meg, úgyhogy tényleg így volt.

puhacica 2014.12.15. 11:24:13

@Morgo1229: @zöldeketbeszélek: szenteljünk már egy percet ennek az _e g y e t l e n_ nyomorult bekezdésnek: "Először tettünk egy próbát Ausztriával, 5 évvel ezelőtt, de ez a kaland csak fél évig tartott. Bár kint született a harmadik lányom, és valószínűleg az életem köszönhetem az országnak - egy magyar szülészetről nagy eséllyel nem jöttem volna ki élve -, Ausztria, minden szépsége ellenére, nem az én világom." - azt írja, _v a l ó s z í n ű l e g_ és _n a g y e s é l l y e l_, nem azt, hogy BIZTOSAN!!! aztán még azt is írja, hogy Ausztria nem az ő világa. akkor most Ausztriára is köpköd?

pasztasuta 2014.12.15. 11:25:35

@DavidToth: jaj na most irigyellek..ma reggel (is) 30percet vartam az esoben a buszomra..mar alig varom, hogy en is ujra visszaterjek Europaba. :)))

Ez a poszt most feldobta a fostalicska hetfomet, koszi a napsutest!

tableno 2014.12.15. 11:25:59

@Mr Long (UK): Mondjuk nem egészen ugyanaz a kategória, ha valakit a közeli parkban nem találnak meg, mint ha a folyosó végén a klotyóban...

TilosazA (UK) 2014.12.15. 11:26:07

@tableno: Nem is kérdőjelezem meg, anyukám is ilyen nemtörődömség miatt halt meg egy kórházban (meg a mamám egyik testvére is). Csak azt nem hiszem,hogy valóban nincs idő ilyen dolgokra.... jó lenne ha jönne egy nővér, és elmondaná, hogy valóban, vagy csak nem érdekli a nővéreket ez a része a melónak... :/

Mr Long 2014.12.15. 11:29:21

@TilosazA (UK): Nem tudom, nem kovettem a hireket, csak akkor hallottam, amikor tortent.

@tableno: Itt is orakkal kesobb tunt fel nekik, hogy eltunt. Lehetett volna aklotyon is ennyi erovel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.15. 11:29:53

@puhacica:
Lehet hogy tudok nektek munkàt Londonban.
Nem mosogatàs.
Kicsit többért mint a minmàlbér.
Este megírom emailban a részleteket.

tableno 2014.12.15. 11:32:57

@TilosazA (UK): Az én szüleim (hála istennek semmi bajuk) remekül érzik magukat Magyarországon, de már előre reszketnek attól, hogy mi lesz, a egyszer majd kórházba kerülnek. Olyan szinten romlik a magyar egészségügy, ami még a tíz-húsz évvel korábbi viszonyok iránt is nosztalgiát kelt.

puhacica 2014.12.15. 11:33:08

@diggerdriver: lehet holnap kezdeni? :D (köszi, várom a leveled!)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.15. 11:35:42

@pasztasuta: :)

kitartás, már neked sem kell sokat várni a civilizációra

Mr Long 2014.12.15. 11:36:23

@diggerdriver: Papa! Rossz a logikad!
Mosogatas=munka
minden mas jellegu foglalkozas=alom!
Legyel rendes hataratkelo vegre! :)

tableno 2014.12.15. 11:37:45

@Mr Long (UK): Egy komplikációmentes szülés után egy anya nyugodtan járhat-kelhet, nem kell állandóan felügyelni. Egy szívműtétből lábadozó, az intenzív osztályról épp csak kikerült beteg esetében kicsit más a helyzet.

tableno 2014.12.15. 11:38:47

@pappito: Nekem nem baj, csak birca szerint papság nélkül nincs egyház.

M. Péter 2014.12.15. 11:42:31

@maxval bircaman szerkesztő: A gibraltáriak 1981-től a falkland-szigetekiek 1983-tól, a többi brit külbirtok állapolgárai (a ciprusi katonai bázisok kivételével) csak 2002-től lettek jogosultak teljes jogú brit állampolgárságra.

Igazából nincs gibraltári, falkland-szigeteki, stb állampolgárság, hanem British overseas territories citizenship (leánykori nevén British dependent territories citizenship) van, amelyet brit törvény szabályoz, és van a "belonger" státusz, ami azt jelenti, hogy valaki jogosult valahol élni, ezt az egyes területek a saját törvényeikkel szabályozzák. Elvben az is lehetséges, hogy valaki British overseas territories citizen, de egyik külbirtokon sem jogosult élni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.15. 11:52:32

@Mr Long (UK):
Teee alom a macskàjuknak kell...
Csaxólok
:))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 11:56:28

@pasztasuta: nem is a poszt dobta fel, ne kamuzzál ;DDDD

pasztasuta 2014.12.15. 12:03:09

@Babette .: varjal, mert az meg a tegnapi nap-feldobasba szamit. minden napra egy, mint az advent csokinaptar. :D

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 12:08:46

@pasztasuta: hmm, az valóban lehet, én ma értesültem:D

Határátkelő 2014.12.15. 12:16:06

Gondoltam, szólok, hogy van egy ilyen dolog itten, úgyis mint hataratkelo.com :)))

hataratkelo.blog.hu/2014/12/15/3_2_1_hataratkelo_com

Morgo1229 2014.12.15. 12:16:32

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: mijjer nem fugg ossze ?
Epp brainstromoltal valami offshore platformon, hogy most mi legyen.

pasztasuta 2014.12.15. 12:19:51

@Határátkelő: najo, legyen, akkor a mai ablak alatt 2 csoki volt az adventi naptarban! :) mi lesz meg itt..

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 12:19:56

@M. Péter:

Az igazság az, hogy a brit kormány egyezkedni akart a spanyolokkal 15 éve. Az egyik javaslat még azt is tartalmazta, hogy legyen Gibraltár közös brit-spanyol terület.

Na, több se kellett a gibraltáriaknak. Népszavazást harcoltak ki, s azon 99 %-os arányban megszavazták, hogy Londonnak nincs joga helyi népszavazás nélkül dönteni a terület közjogi helyzetéről. Magyarul: megtiltották a brit kormánynak az egyezkedést a spanyolokkal.

Kicsit hasonló ez Faklandhoz és Anguillához. A helyi lakosság sokkal keményebb, mint a brit kormány.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 12:19:56

@M. Péter:

Nem beszélve Ceutáról és Melilláról. Ott a spanyolok érvei a nem visszadásra kb. ugyanazok, ,mint a brit érvek Gibraltár esetében,

noninaploja 2014.12.15. 12:19:56

@maxval bircaman szerkesztő:
Én most itt dolgozom az ELTÉ-n, szóval jelenleg a pszichológusok a PPK tagjai (Pedagógiai és Pszichológiai Kar), elszakadtak a Bölcsészkartól.

tessina 2014.12.15. 12:19:56

Ivett, ha erre jársz, írnál pár szót a máltai tapasztalatokról? Ilyen rossz volt?:) Azért kérdezem, mert mi most pont oda indulunk, és ugyan volt már itt pár máltai poszt, de azért minden tapasztalat érdekel. Köszi előre is :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 12:20:41

@Hari Seldon 2:

Ez politikai kérdés.

Falkland még annyira sem éri meg, totális pénzkidobás a fenntartása. S még stratégiai jelentősége sincs.

Alig 3 ezer ember él ott. Hozzáteszem: a brit életszínvonal DUPLÁJÁN, azaz megy oda keményen a pénz Angliából.

De senki sem merné megtenni Angliában, hogy 3 ezer brit alattvaló akarata ellen megy. Ráadásul most, egy nyertes háború után. Szóval Falkland majd akkor lesz nem-brit, ha előtte atomtámadás éri Londont.

Ráadásul a brit dekolonizációs folyamat mindig úgy ment, hogy a helyiek akarata alapján szűnt meg a gyarmati igazgatás, rendezett viszonyok között. Olyat nem csinálna egyetlen brit kormány, mint amit pl. a spanyolok csináltak Nyugat-Szaharával: egyszerűen elmentek és mindent hagytak, majd csak lesz valami. Sosem adtak fel területet a britek a lakosság akarata ellenére. Volt erre egy példa 40 éve - Anguilla esete -, az is csak próbálkozás maradt, de miután röhejbe fulladt az egész, Anguilla máig brit.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 12:20:41

@tableno:

Ez koncepció kérdése.

Mi egy pap?

Csak egy megválasztott okos ember, aki segít a közösségnek Isten megértésében? Vagy Isten felhatlmazottja, hogy egyes ügyekben eljárjon helyette.

A kérdésre való választól függ, hogy mi a válasz kérdésedre.

Ez az egyik elválasztóvonal az apostoli kereszténység és a protestantizmus között.

Hozzáteszem: van a protestantizmusnak egy része, mely köztes álláspontot foglal el e kérdésben. Pl. Skandináviában az evangélikusok máig tartják az apostoli felhatalmazás rendjét, ugyanez igaz az anglikánokra is, s részben a metodistákra is.

enrobag 2014.12.15. 12:20:41

@maxval bircaman szerkesztő:
a reformátusok, mint keresztény klubmozgalom :-)))
Szédületes ötleteid vannak Max!
De legalább eszebe juttattál egy szellemes elnevezést, amit itt a blogon olvastam már jó régen: egyszer Ödenburger (akkor még talán Nyulz volt a neve) a reformátusokra azt mondta, hogy: a Pozsonyi Evezős Klub tagjai. (Bocsánat, ha nem szó szerint idézem, de tényleg régen volt.)

2014.12.15. 12:22:34

Jo kis poszt.
Most komolyan 1 mondaton fognak itt paran csamcsogni, anelkul, hogy barki is ismerne a korhazas referencia lenyeget? Rohej

Nekem egy rokonom egy svajci korhazban halt meg evekkel ezelott. Muhiba miatt.

@maxval bircaman szerkesztő: igazi jack of all trades vagy ennyi elkezdett egyetemmel. Jo sok szabadidod lehetett

2014.12.15. 12:24:13

@Golf2: en nemcsak hogy kulfoldi vagyok, hanem meg zsido is. Na, erre varrjal gombot

adg 2014.12.15. 12:29:22

@Mr Long (UK): Nemtom, en nem ertek ehhez, pont ezert probalom kideriteni, hol a hatar. En kiirtam, ez teny, mert auto baratunk megszakertette a helyzetemet, es kinyilatkoztatta megmasithatatlan iteletet.
Sajnos hiaba kerdezem azota majd' minden nap, nem valaszol. Vegulis en mar kiirtam maga, minek fecserelje ram ertekes idejet, mikor meg annyi emberrol kell dontenie, annyi mindenkinek bebufognie valamit.

@tableno: Na igen, ez igy szepen hangzik. De van egy kis bokkeno. Az ausztrai posztnal nem irta ki a szerzot a szulohazabol. Apro jelekbol arra mereszelek kovetkeztetni, hogy van egy hatar, amit atlepve kiirtad magad, mig azon belul nem. Lehet, hogy ez nem egy konkret tavolsag, hanem egy keplet van erre, mondjuk:

M=max((10000-t)/100), 0),

ahol M a magyarsag foka %-ban, t a tavolsag a szulohazadtol.
Tehat aki Becsbe ment, az (10000-50)/100=99.5% magyar, aki Darwinba, az meg (10000-12650)/100<0, vagyis 0 %-ban magyar.
Aki Los Angelesbe ment, abban meg van 0.09% magyarsag.

Javaslom, hogy mindenki szamolja ki, magyar-e meg, hogy kisse konnyiteni tudjunk a szagerto ur eleten, leveve e nehez terhet a vallarol.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 12:29:45

@Határátkelő: és kiderül róla, hogy van hongkongi adakozó, de még sosem írta posztot.
??
szólj már rá:)

adg 2014.12.15. 12:31:18

@charlieharper: Te nyilvan halmozottan hatranyos vagy. Nem vagy esetleg fekete is? :D

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 12:37:07

@charlieharper: ne zavard össze, így se könnyű!

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 12:38:33

@adg [Au, Darwin]: alkalmaztam a képleted, hát azért jó lenne egy megerősítés attól aki lengeti a magyarságmérőt, hogy stimmol-e a képlet - örök reménykedő vagyok, hátha nem nulla :)

tableno 2014.12.15. 12:40:58

@adg [Au, Darwin]: van erre egy vicc:

A New Yorki metrón utazik egy rabbi. Meglepődve konstatálja, hogy a mellette ülő fekete fiatalember egy héber nyelvű újságot olvas. Odafordul hozzá, és részvétteljesen megkérdezi: "mondja, fiam, nem elég magának, hogy néger?"

adg 2014.12.15. 12:41:19

@pappito: Ha nekem nulla, neked is az kell legyen. Szokj hozza, ez meg van mar mondva. :)

tableno 2014.12.15. 12:42:20

@pappito: Ha a terepjáródon van Nagymagyarország-matrica, esetleg árpádsáv, azért pluszpont jár.

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 12:43:27

@adg [Au, Darwin]: jó, hát meg van mondva, de azért szeretném látni a matekot, meg hinni abban, hogy az általad reverse engineered képlet nem stimmol :)

adg 2014.12.15. 12:45:18

@pappito: Ne aggodj, nincs remeny. :D

@tableno: :)

tableno 2014.12.15. 12:47:08

@pappito: most eszembe jutott Ádám, a Brisbane-i turbómagyar határátkelő. Szerintetek ő most minek számít???

puhacica 2014.12.15. 12:49:33

@tableno: múltkor láttam egy ilyen matricát. fejjel lefelé volt felragasztva. :D :D :D

tableno 2014.12.15. 12:51:14

@puhacica: akkor tutira ausztráliai magyar volt a tulaj! :))

2014.12.15. 13:00:14

@adg [Au, Darwin]: az nem. De akkor csinalsz a hozzam hasonloknak mas kepletet? Megis mennyire vagyunk kiiratkozva a nepauto szerint?

A felesegemet meg soha nem aruloztak le, azert, mert elhagyta del-afrikat. ugy latszik, ez csak a szivcsakra otthonaban letezo fogalom

2014.12.15. 13:03:44

Gibtaltaron a legnagyobb "job security" gondolom a rendoroknek van. Fo drog utvonal az EUba Marokkobol.
Van amikir a hajobol csak kidobnak egy hordot es valahol a spanyol vagy Gib partin osszeszedik.

tableno 2014.12.15. 13:17:07

@charlieharper: Amúgy gondolom olyasmi lehet Gibraltár, mint Monaco. Ott is az ott dolgozó munkaerő nagy része Franciaországban lakik és vásárol. Viszont az igaz, hogy ott nincs határellenőrzés.

tableno 2014.12.15. 13:18:26

@charlieharper: mondjuk azt el tudom képzelni, hogy a dél-afrikaiak egy része (a hülyébbek) még örül is a fehérek kivándorlásának...

Mr Long 2014.12.15. 13:21:13

@charlieharper: A feleseged fekete? Mert ebben az esetben meg ertelmezheto lenne. ellenben ha feher, akkor csak felhagyott az osei altal elkezdett elnyomo eletmoddal es visszadta a teruletet a jogos tulajaiknak.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 13:22:01

@DavidToth: Egyértelműen a britekhez akarnak tartozni, ami érthető. Ez lett az 1967-es népszavazás eredménye és a Gibraltári kormány által szervezett 2002-es népszavazás eredménye is, elsöprő többséggel (közel 99 %). A helyzet pedig azóta sem változott. A nemzeti ünnepen lehet még olyan transzparenseket is olvasni, hogy: "Gibraltár földje senki máshoz nem tartozik, csak a gibraltári néphez." Őket szimbolizálja az a sok ezer piros-fehér lufi, amit ilyenkor felengednek. A kül - és hadügyek kivételével Gibraltár önálló, saját parlamentje van.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 13:22:24

Látom, hogy sok a kérdés.. Ígérem, estig mindenkinek válaszolok! :-)

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 13:22:24

@tableno: Ez a veszély mindenkit fenyeget.. egyetlen állás sem 100 % biztos.. De mindent megteszünk, hogy itt tudjunk maradni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 13:22:37

@charlieharper:

Zsidó szempontból tök mindegy hol élsz, ha nem Izraelben élsz.

Viszont az Izraelből elköltöző zsidókra sokan rosszalóan tekintenek. Míg az "alijázó" pozitív, addig a "jeridázó" sértő hangnemű.

tableno 2014.12.15. 13:23:55

@Mr Long (UK): Ez persze azért is vicces, mert a dél-afrikai fekete törzsek között is a szó szoros értelmében vérre menő viták vannak arról, kik is a terület "jogos tuajdonosai"... :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.15. 13:24:57

en szeretnek majd valami kepletet arra, h tejeskave szinu gyerek mennyiben redukalja majd a magyarsagomat. koszi.

tableno 2014.12.15. 13:26:52

@maxval bircaman szerkesztő: Azért az vicces, hogy te akarod charlie-t zsidóságból kioktatni... :))))))

tableno 2014.12.15. 13:30:26

@Dragonlady (now in Indonesia): Óóó, az egyik legnépszerűbb magyar politikai blogon (NEM a kurucinfón!), egyszer azt fejtegették a kommentelők, hogy az ilyen nő elveszett a magyarság számára, a gyereke meg korcs (sic!)... :(

Mr Long 2014.12.15. 13:31:10

@tableno: de legalabb most mar a feketek is dolgozhatnak a piac szabalyai szerint... illiberalis (vagy minek mondjak) demokraciaban...

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 13:32:27

@tessina: Hamarosan írok egy máltai posztot, remélem tanulságos lesz mindenkinek.. van a helynek egy pár buktatója, amire nem árt előre felkészülni, főleg az ingatlanbérlés kapcsán. Persze van aki imádja, nagyon sok magyar él kint.. Még ma, ha lesz egy kis időm, leírom itt, a kommenteknél a legfontosabbakat.

adg 2014.12.15. 13:33:36

@charlieharper: Hat ez egy kicsit bonyolultabb keplet lenne, majd megkerdezzuk a kollegat, hatha segit. Bar sosem valaszol...

Igaz Barát 2014.12.15. 13:34:38

@Dragonlady (now in Indonesia):
Nagyon egyszerű.
Pák (adg) képletével kiszámolod a magyarságodat.
A gyerek barnasági kvócienséből kivonod a saját barnasági kvóciensedet.
A két számot elosztod egymással, először az elsőt a másodikkal, majd fordítva. A kisebb szám lesz a te redukált magyarsági tényeződ.
Ha van még kérdésed, nyugodtan tedd fel, úgy látom, matekzseniből sincs hiány ezen a blogon :)

tableno 2014.12.15. 13:36:56

@Mr Long (UK): Viszont tudod kit utálnak a dél-afrikai feketék még a fehéreknél is százszor jobban? A többi afrikai országból (pl. Zimbabwe, Mozambik) bevándorolt feketéket!

adg 2014.12.15. 13:36:56

Kis OFF: hol mennyivel lehet kozlekedni
kep.cdn.index.hu/1/0/736/7369/73690/7369027_91e3e7f6bc97466f3813316d5cbb2605_wm.png

Kicsit mondjuk biztos santit, mert nalunk pl csak egy 200 km-es szakaszon nincs limit, mashol 130.

tableno 2014.12.15. 13:39:53

@Schrammel Ivett: Na ja, csak 25 évre előre tervezni... Nem lehet egyszerű...

bpetya75 2014.12.15. 13:40:48

@Dragonlady (now in Indonesia):

Szerintem ez téged nem is érdekel annyira. Csak egészséges legyen és szép és okos is ;-P

adg 2014.12.15. 13:45:13

@Dragonlady (now in Indonesia): Semmi akadalya, kerem majd a gyerek es a szulok RAL szinkodjat, 2000 AUD eljarasi illeteket illetekbelyegen rozsaszin csekken bekuldeni az eljaras megkezdesetol szamitott masodik kedd utani holnap reggelre.
Ha szemelyesen kivansz megjelenni, akkor egy kave benne foglaltatik a szolgaltatascsomagban.
Meg talan egy varosnezes.

2014.12.15. 13:47:17

@maxval bircaman szerkesztő: ez egy marha nagy okorseg. Pardon my French

tessina 2014.12.15. 13:53:06

@Schrammel Ivett: köszi szépen, nagyon várom :) ...igen, az ingatlanbérlésről már jó sokat hallottam :D

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 13:59:26

@Igaz Barát: azt vágod, hogy megvan az első Pák(ink):?DDD

Mr Long 2014.12.15. 14:00:05

@Morgo1229: "Norbi a neve." Volt Norbi, de o olajat furt es meg egy volvot is tudott belole venni. Majd eltunt es most Kartacs neven betyarkodik itt es mernoknek, meg egyetemei hallgatonak adja ki magat. :)

Igaz Barát 2014.12.15. 14:02:04

@Babette .: Hajajj. És csak reménykedjünk, hogy nem Pák(ó).

Mr Long 2014.12.15. 14:02:44

@tableno: Na jah, szar ugy a konkurencia foleg, ha a szintorveny kapcsan elveszik a kenyelmes, semmittevos helyeket.

tableno 2014.12.15. 14:07:11

@Mr Long (UK): Ááá, az csak a dél-afrikai állampolgárokra érvényes. A bevándorló feketékkel kábé úgy bánnak, mint az Öböl-országokban a paki vendégmunkásokkal (illetve inkább rosszabbul).

Morgo1229 2014.12.15. 14:16:20

@Mr Long (UK): ez a tv2-os kopasz (olyan borotvalt-fele) de a zsuri szerint a hangja alapjan jolelku es csak veszit az orszag, ha az ilyenek elmennek. Huphup.

tableno 2014.12.15. 14:18:19

@Babette .: Még mindig nem értem. Sem én, sem a feleségem nem jártunk még Máltán...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.15. 14:28:59

@tableno:
Na mostmàr én sem értem ki kivel van.
Te nem Màltàn élsz?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.15. 14:32:37

@tableno:

Csak megjegyeztem, hogy Izraelben sokan lenézik az elvándorló zsidókat. Ez nem kioktatás.

Morgo1229 2014.12.15. 14:34:08

@Morgo1229: bocs. Ezekkel a t-kkel bajban vagyok. Peldaul tableno meg tanato es tucano. Szoktam keverni. Persze mindnyajan unikumok vagytok !!!

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 14:36:10

@tableno: akkor valami másik t betűs lesz az....
már megint

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 14:38:23

@tableno: Ha akartok részleteket nagyon szívesen beszámolok friss adatokkal, tudnivalókkal. Vidéki kórház, itthon, 2 hete műtötték az egyik tesómat endometriosissal, immár negyedik nagy hasi műtéttel, a másik tesómat pedig brutális , ödémás aranyerekkel 3 napja ugyanabban a kórházban csak a sebészeten.
Vidék, kisváros. Cak ha valakit érdekel! :-D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.15. 14:39:09

@adg [Au, Darwin]: szeretném lealkudni kétezer indonéz rúpiára, lehetséges esetleg? :-)

na at rgb színkódoknál elkezdtem röhögni, köszönöm szépen. :-)

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 14:43:28

@Morgo1229: a T betűsökkel mindig csak a baj van.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 14:50:36

@TilosazA (UK): Tesóm kórház csecsemőosztályán dolgozik, előtte újszülött osztályon volt 13 évet, vidék, kisváros, anyut 6x műtötték ugyanabban a kórházban....nem annyira drámai a helyzet azért, legalábbis nem mindenhol.

adg 2014.12.15. 14:52:50

@Dragonlady (now in Indonesia): Alkudni csak szemelyesen. :)
Amugy ral kodokbol dolgozom.

TilosazA (UK) 2014.12.15. 14:52:58

@sodalisO [eng]: Lehet, hogy vidéken más a helyzet, nekem fővárosi kórházakkal nem volt még jó tapasztalatom. Illetve ha az, hogy valaki élve és sikeres műtét után jön ki, akkor mégiscsak volt. Végeredményét tekintve.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 14:54:11

@TilosazA (UK): Ezt szomorúan olvasom. Ezek szerint ez az első előny ha az ember nem fővárosi , hanem vidéki lakos !

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.15. 14:55:42

és mi a probléma a short linkekkel???

Hari Seldon 2 2014.12.15. 14:56:17

@tableno:
"A lényeg, hogy aki elhagyja a Kárpátok bérceinek ölelését, az áruló! "
Sőt még rosszabb, nem fideszes! Azaz maga az ördög.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 14:57:23

@TilosazA (UK): Ja, és most jutott eszembe, hogy ez érdekes...de tényleg, az egyik tesómat statim kellet császározni 18 évvel ezelőtt és akkor az itteni hyeli kórház szülészetén rekonstrukció volt, így Szegedre a női klinikára vitték, ami fényévekkel jobban fel volt szerelve, és mégsem volt maradéktalan az ellátása. Nekem olyan volt mint egy ipari vágóhíd, horror mennyiségű beteg a megyéből mindenhonnan, képtelenség volt ellátni mindenkit 100%-ban. Már akkor is borzalmasan túlterheltek voltak. Azóta meg lezajlott egy elvándorlás és leépítés. A nagy egészségügyi központokban asszem sokkal rosszabb a helyzet mint a kis kórházakban.
Szerintem.

Hari Seldon 2 2014.12.15. 15:02:21

@maxval bircaman szerkesztő:
Igaz, a spanyolok elég hülyén hagytak ott mindent ebek harmincadjára Nyugat-szaharán. Mondjuk totál muszlim népesség volt, igaz nem sok. Eredménye meg most az, hogy Marokkó megszerezte "fű alatt".
Azt azért el lehet mondani mentségükre, hogy épp Franco után egy hirtelen nagy felbuzdulás volt. Kicsit átestek a ló túloldalára.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.15. 15:03:02

@adg [Au, Darwin]: bocs a kód nevéért, akkor majd azt a formátumot is megkeresem :-)

puhacica 2014.12.15. 15:11:09

@tableno: ez eszembe se jutott. :D

2014.12.15. 15:40:15

@maxval bircaman szerkesztő: 'Ellenben beszólni az ellenségnek, idegesíteni őt megjegyzésekkel, felhívni figyelmét a belső inkoherenciára, kicsúfolni, stb. kifejezetten izgalmas, élénkítő hatású lehet.'

Haaat, eddig is tudtam hogy nem vagyunk egyformak, mindenkit mas elenkit... De azert koszi hogy megvilagitottal egy lehetseges nezopontot, igy kerek a vilag, gondolom.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 15:42:48

@adg [Au, Darwin]: Egyet nem mondtál el, a tízezer az honnan jön és miért pont annyi?De amúgy jónak tűnik ez a képlet... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 15:45:18

@tableno: Ilyen is van:

A cigány odamegy a skinheadhez:
- Mondja má' meg drága uram, merre van a zsinagóga?
- Hallod-e te cigány, ne tetézd!!!

:-))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 15:52:12

@adg [Au, Darwin]: Ja, néztem én is.A svéd szám is sánta, nincs itt 120 csak talán egy 150 kilométeren, a többi max 110.

Muscari 2014.12.15. 15:54:22

Az nem igazan derult ki szamomra, hogy mit dolgozik a poszterina ferje. Egy sima foldi halandonak mekkora eselye lehet vajon Gibraltarban? Mert szerintem tok jo hely, foleg az eghajlat tetszik, en is el birnek ott eldegelni.

@DavidToth: Milyen volt Goa?

2014.12.15. 15:56:32

@Mr Long (UK): 'Hungarikum' nem 'angolul' van hanem 'latinul', ha erted mire gondolok.

2014.12.15. 15:58:10

@tableno: 'a pszichomókusság alapvetően anyanyelven megy igazán'

Nem feltetlenul, peldaul van egy baratnom aki hozzam hasonloan fiatal felnottkent tanult meg angolul es most praktizalo pszichologus Angliaban.

2014.12.15. 16:01:21

@TilosazA (UK): 'Amúgy tényleg ennyire leterheltek a nővérek otthon, hogy nem jut idő mindenkire ránézni pár óránként, vagy ágyneműt és kötést cserélni? Nekem ez annyira elképzelhetetlen...'

Ez mar sok evvel ezelott is igy volt, szamomra az elkepzelhetetlen hogy most ne igy lenne. Sot kozeli hozzatartozommal konkretan uvoltott a nover, termeszetesen masok jelenleteben, hogy ha meg egyszer ossze meri hanyni az agynemujet, akkor fetrenghet a mocskaban mert o ugyan nem fogja kicserelni. Egyebkent kemoterapiat kapott eppen az illeto, azert hanyt. Messze nem csak az orchidea hianyzik a magyar allami korhazakbol...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 16:05:05

Nekem csak az az egy fura, hogy látszik az egyik képen, hogy a marha nagy pálmák közt hosszúnadrágban, kabátban vannak.Hát akkor még sincs ott meleg? :-o
Nosza, rágugliztam az időjárására, és azt írják, hogy még nyáron is csak 20-28 fok van.Ez kb egyezik a svédországi nyári hőmérséklettel.Döbbenet! :-O
A téli 8-15 végülis télleg hosszúnadrágos-kabátos.

www.temperatureweather.com/mediterr/idojaras/hu-idojaras-spanyolorszag-gibraltar.htm

TilosazA (UK) 2014.12.15. 16:05:18

@Mirjam2: Nem jól fogalmaztam amit írtam - azt nem értem, hogy ez időhiány miatt van, ill. kicsit kételkedem benne.

2014.12.15. 16:05:51

@Muscari: www.recruitgibraltar.com/. Foleg 'online gambling' es 'gaming'-gel kapcsolatos munkakat szoktak ott hirdetni brit cegek, de biztosan mas lehetosegek is vannak.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.15. 16:07:25

@Muscari: köszi! valamivel tényleg jobb volt mint India többi része ahol jártunk

de azért maradjunk annyiban hogy ugyanaz az ország ugyanazokkal az emberekkel

a vér nem válik vízzé

annyi volt hogy ott azért valamivel jobb szolgáltatást kapsz, mármint az emberektől maguktól

azért a turizmus valamilyen szinten kikényszerít a más hozzáállást, de az igénytelenséget nem sikerült még levetkőzniük

igazából meg voltunk lepődve hogy mi tetszik a sok orosznak ott ... eggyel próbáltam kommunikálni, az teljesen le volt nyűgözve, de nem mondta el hogy mitől

de az kiderült hogy Szaratovból ment, vagy honnan, úgy hogy azt kombináltuk, hogy talán még életében nem látott jó helyet, azért lehetett úgy lenyűgözve

2014.12.15. 16:07:31

@TilosazA (UK): Nyugodtan ketelkedhetsz benne, addig orulj amig nem te vagy az 'aldozat'. En mar nem ketelkedem...

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2014.12.15. 16:09:51

@adg [Au, Darwin]:
Bizony, Charlie felesege afrikai, sogora pedig "African American", nagyon bonyolult viszonyok.

TilosazA (UK) 2014.12.15. 16:13:18

@Mirjam2: :) Na akkor még egyszer. Tisztában vagyok az otthoni állapotokkal, hogy a nővérek nagyrészt tojnak a betegek fejére. Ebben egy percig sem kételkedem (oké, biztos vannak kivételek, tiszteltetem őket) én is tapasztaltam a saját kórházi élményem kapcsán, és több rokonommal kapcsolatban is.
Abban kételkedem, hogy ennek az oka a nővérek időhiánya, hogy annyira leterheltek, hogy erre nem jut idő. Arra gyanakszom, hogy ez nemtörődömségből fakad, munkamorál, vagy munkaszervezési problémák... de valaki jöhetne panaszkodni, mint nővér, hogy megvédje a mundér becsületét, hátha tévedek.

Morgo1229 2014.12.15. 16:15:43

@Mirjam2: en is ugy erzem, mint paciens (most nem a baratnodre gondolok), hogy egy honfitarsammal sokkal jobban meg tudnam beszelni a bajaimat a kozos gyokerek miatt. Mint peldaul egy holland pszihomokussal. Totalis kulturalis kulonbsegek vannak. Multkor azt mondta, hogy minek nezem meg a gyerek hazijat. Nem vagyok a tanara, hanem az anyja es az nem az en dolgom. Meg ilyenek. Most nem akarom bantani, mert csak 3-szor voltam.

rumitom 2014.12.15. 16:18:17

@Határátkelő: lesz telre optimalizalt valtozat is?
Jelenleg eleg gorgetos es 5.5" is vannak atfedesek
Amugy pofas

2014.12.15. 16:21:18

@adg [Au, Darwin]: @tableno: I can take a joke!, csak megjegyzem, remelem tudjatok hogy vannak fekete zsidok, nem is kevesen, pl. Etiopiaban.

tableno 2014.12.15. 16:23:05

@Mirjam2: Tudom. De azoknak a nagy többsége már Izraelben él.

2014.12.15. 16:23:15

@TilosazA (UK): Oke, vegre megertettem mit mondasz, bocs!! Ugy latszik, tanulnom kell meg magyarul.

2014.12.15. 16:28:15

@Morgo1229: Persze, mindenkinek a helyzete mas, a baratnom pl. Londonban dolgozik ahol a legtobb embernek mar nem sokat jelent a 'honfitars' fogalma mert szinte mindenki tobb orszagon keresztul kerult oda, kevert csaladokbol stb. Nekem egyszer rengeteget segitett egy angol pszichologus / counsellor, en szemely szerint nem tudtam volna egy magyar ember fele megnyilni, de tenyleg mindenki mas. Ha lehetseges, neked talan egy magyar szakembert kene talalnod, akar Skype-on keresztul is.

tableno 2014.12.15. 16:30:15

@Mirjam2: Akár a posztoló hölgyet is! :)

2014.12.15. 16:30:34

@tableno: Igy van, es rendesen le is nezik oket a 'nem fekete' zsidok. Nem irigylem oket...

2014.12.15. 16:32:17

@tableno: Ez itt nem a reklam helye, vagy igen? :)))

tableno 2014.12.15. 16:35:58

@Mirjam2: Hát valószínűleg még mindig sokkal jobb ott nekik, mint Etiópiában...

puhacica 2014.12.15. 16:36:02

@Határátkelő: nagyon szép lett a weboldal! (bár első blikkre egy picit sok a befogadnivaló, de én elvetemült "minimál-hívő" vagyok.) gratulálok! :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.12.15. 16:38:18

@Morgo1229: "mijjer nem fugg ossze ?
Epp brainstromoltal valami offshore platformon, hogy most mi legyen."

Egyelőre még nem dolgozom platformon. De ha ott is dolgoznék, ez nem igazán számítana. A már működő kutak kitermelésére nem igazán van hatással az olaj ára.

Inkább a kutatási és mezőfejlesztési projekteket tudja késleltetni/szüneteltetni a mostani alacsony ár, de egyelőre én még nem dolgozom az olajiparban. Inkább lelkes érdeklődőnek számítom. :)
A jelenlegi munkámra meg abszolút nincs hatással (megújuló energiák). :)

Muscari 2014.12.15. 16:51:40

@sodalisO [eng]: a kis kórházban sok mindent nem tudnak megcsinálni. Apukámat felküldték a SOTE-ra, miután hosszas, több heti vizsgálódás után rájöttek, hogy hasnyálmirigy gyulladása van. A SOTE-a viszont nem panaszkodhatunk, szépen rendbetették apukámat. Én jobban örülök neki, ha professzorok vagy docensek műtik, meg a felszerelés is jobb.

A kajáról nem tudok nyilatkozni mert szegény hetekig nem ehetett semmit, még a mai napig diétázik.

Az viszont mély nyomot hagyott bennem, hogy a nővérke megpuszilta a homlokát, hogy jól van, X bácsi, ügyes volt. Ott, a szemünk láttára!

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 16:59:14

@geegee: Azért nem olyan rossz a helyzet.. :-) Nyáron általában 30 fok felett van a nappali hőmérséklet, a tavalyi nyár volt itt az elmúlt száz év leghidegebb nyara, akkor tényleg nem volt annál több. Az óceán közelsége miatt mindig hidegebb van pár fokkal, mint pl. Malagában. Viszont nagy a napi hőingadozás, az esték mindig hűvösek, nyáron is. Mostanában éjjel 11-12 fok van, nappal max.17-18. Télen vannak pár óráig vagy akár egy-két napig tartó özönvízszerű esőzések, ilyenkor a szél miatt szinte "vízszintesen" esik.. nem elég az esőkabát, esőnadrágra is szükség van.. De ha éppen nem esik, akkor rengeteget süt a nap, ilyenkor télen is! :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 17:18:42

@Schrammel Ivett: Kösz a választ! Az akkor nekem rossz hír, ugyanis én rühellem a forróságot...27 fok felett már annak számít...
:D
Viszont jó lenne 55-65 éves korunkig találni valamilyen langyos de olcsó országot, ahová öregecskedő korunkra visszavonulhatunk.Most nekem nagyon okés a hideg, de 25-30 év múlva valszeg a hátam közepére se kívánom majd.Aszittem, Gibraltár és vidéke áfész jó lesz majd.De ezexerint nem...
Mindegy, keresünk tovább... :-)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 17:32:45

@Muscari: Persze, sok szempontból fontos a jobban felszerelt intézmény. Speciális, vagy komolyabb ellátásoknál elengedhetetlen.
Jó volt olvasni, hogy milyen lelkiismeretes ellátást kapott.
@TilosazA (UK): Én a tesóm nevében simán megvédeném a mundért. és abba az irányba általánosítanék, hogy a nővérek többsége, 3 műszakban, túlhajszolva, alacsony bérezés mellett , többségük nagyon is lelkiismeretes munkát végez. 80% , szerintem. A kisebbség hanyag, slendrián, megcsömörlött, mentálisan nem ápolói pályára való.
Mint ahogy van rossz orvos, rossz fodrász, rossz kotrós, és rossz szakács és pincér.
Szerencsére / szerintem / a többséget általában a lelkiismeretes jó szakemberek teszik ki.

Szerencse vagy szerencsétlenség, hogy éppen ott, akkor, kibe szaladunk bele.

tableno 2014.12.15. 17:32:57

@geegee: Hát Gibraltár minden, csak nem olcsó... Akkor már inkább Equador. Vannak részei, ahol egész évben 20 fok van, és igen olcsó az élet. Állítólag ott a világon az egyik legmagasabb a várható élettartam (Vilcabamba völgy).

TilosazA (UK) 2014.12.15. 17:36:05

@sodalisO [eng]: Akkor kevesen vannak és túl sok a beteg?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 17:39:58

@tableno: Jó, nem pont/csak Gibraltárra gondoltam, hanem úgy a térségre, Dél Spanyolországra.
Ecquador érdekes lehet.Közbiztonság mennyire jó ott?Nyelvtudás csak helyi játszik?Mondjuk első körben azért inkább maradnánk Európában...De ez még úgyis messze van.Vagy legalább is úgy tűnik... :-o

2014.12.15. 17:52:10

@tanato: Ez aztan a hataratkelos sztori :)

M. Péter 2014.12.15. 18:00:06

@Schrammel Ivett: A Falkland-szigeteken pedig tavaly 99.8% szavazott amellett, hogy továbbra is britek maradjanak, csak 3 ember volt ellene.

Határátkelő 2014.12.15. 18:10:11

@puhacica: Köszi. Minden csak megszokás kérdése. :) Be kell lakni, és nem lesz gond szerintem. :)

2014.12.15. 18:18:11

@M. Péter: 'csak 3 ember volt ellene'

Kivancsi lennek ki volt az a 3. Lefogadom hogy az egyik Max tavoli rokona. Vannak akik szeretnek ellentmondani, csak ugy az izgalom kedveert :)

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 18:32:36

@tessina: Akkor Máltáról röviden, hogy mire érdemes figyelni. Itt értek igazán valószerűtlen élmények, sajnos negatív értelemben:
Amit az ingatlanirodák honlapján láttunk, arról szinte kivétel nélkül kiderült, hogy nem igaz. Vagy nem elérhető az ingatlan, csak fél-egy-két év múlva, vagy ha elérhető, akkor nem annyiba kerül, hanem másfélszer-kétszer annyiba, mint a meghirdetett ár.. csak az ingatlanos "elfelejtette update-elni".. Volt olyan is, hogy megnéztünk egy ingatlant és a tulajdonos ott helyben úgy döntött, hogy mégis drágábban akarja kiadni.. lehet, hogy túl lelkesek voltak a gyerekeink.. A kint élő magyarok szerint ez teljesen általános, és Máltán természetes..
Nyáron, már május elejétől az ingatlanok bérleti díját elképesztő módon megemelik, akár a duplájára, és ez vonatkozik a hosszú távú bérlésre is. Ugyanis rengeteg a turista, jobban megéri a lakástulajdonosoknak rövid távra bérbe adni, jóval magasabb áron.
A legtöbb helyen nem akarnak bejelenteni a lakásba, ha igen, ezért sok helyen felárat kérnek.. A máltaiak elkerülik a bérbeadás utáni adót, (rengetegen több ingatlannal rendelkeznek és a bérbeadásból élnek) a hiányzó adóbevételt az állam pedig úgy pótolja, hogy ha az ingatlan nem lakóhelyként, hanem csak tulajdonként van nyilvántartva, (tehát nem "rezidential" hanem "domestic") más a díjszabása a víznek, az áramnak.. Ezt persze az expatok és turisták fizetik meg.. A díjszabás eleve függ attól, hogy hányan vannak bejelentve a lakásba, minél többen, annál olcsóbb. Ez pedig egy jelentős havi kiadás, elképesztő drága pl. az áram. Ezért nincs a legtöbb házban klíma, vagy csak egy szobában, és ezért nem fűtenek radiátorral.. igaz a legtöbb helyen semmivel sem fűtenek, pedig voltam ott télen is, szükség lenne rá. Nyáron pedig nagy szükség van a klímára, mert éjjel is iszonyú a forróság és áll a levegő.
Bár két hivatalos nyelv van, a máltai és az angol, a helyiek a máltait beszélik egymás között és nem túl szerencsés, ha Te nem beszéled.
Ha piacon vásárolsz, szinte dupla áron kapsz mindent, ha nem máltaiul kéred, hanem angolul (az árak általában nincsenek kiírva).
Az állami iskolák kétnyelvűek, vannak tárgyak amiket angolul, vannak, amiket máltaiul oktatnak.. Vannak angol nyelvű magániskolák, ahol az elég magas alapdíjra még rengeteg plusz költség kerül, ami menet közben derül csak ki.
A tömegközlekedés járhatatlan: a busz vagy nem jön időben, vagy ha jön, nem áll meg, még a turistabuszok sem mindig oda mennek, ahova menetrend szerint kellene.. Az autós közlekedés megint csak játhatatlan a tengerparthoz közeli helyeken.. rengeteg a kocsi.. van, hogy gyalog előbb érsz oda valahova mint autóval.. de a sziget persze ahhoz túl nagy, hogy az egészet gyalog járd be.. És parkolni a legtöbb helyen szinte képtelenség..
Az utcák, a tengerpartok tisztaságát, és azt a szagot pedig inkább nem részletezném..
Azért írok a pozitívumokról is kulcsszavakban: Nagyon meleg a tenger, nyár elejétől októberig. Olcsó a megélhetés, elsősorban az élelmiszer, (de az átlagkereset sem túl magas), és vannak gyönyörű helyek, városok, több ezer éves megalit templomok és rengeteg szórakozási lehetőség. A komp Olaszországba viszont elég drága, a többség nem jár át gyakran.
Én úgy érzem, hogy van egész Máltának egy "képeslap feelingje".. képen, messziről nagyon szép.. de ha közel mész hozzá egészen más.
Persze lehet, hogy egész megélése más lett volna ha nem Gibraltár után megyünk ki, hanem közvetlenül Magyarországról.
Ezek az én tapasztalataim, és ez nagyon nem az én világom.. Nyáron érdekes lehet pár hétre, de élni semmiképp sem szeretnék itt..

Határátkelő 2014.12.15. 18:37:56

@Schrammel Ivett: Meg ne írd kommentben a máltai posztot... :D

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 18:46:20

@Határátkelő: Bocs.. csak úgy éreztem sürgős a kérdezőnek, mert most fog kiköltözni.. Ma kommentelek először.. :-)
Azért a máltai poszt hosszabb lesz.. :-D

M. Péter 2014.12.15. 18:49:04

@maxval bircaman szerkesztő: A Falkland-szigetek védelmét a brit fegyveres erők biztosítják, ez kb. évi 10 millió fontba kerül, de közvetlen támogatást a szigetek nem kapnak. A gazdaság kb. fele a halászat, nemcsak az, amit maguk kihalásznak, hanem az engedélyek eladásából is kb. fejenként 5-6 ezer font jön be. A a kizárólagos gazdasági övezet területe több, mint 500000 négyzetkilométer. Olajról is jönnek időnként hírek, de nemzetközi szinten még nem jelentős. Ezen kívül van még 500000 juh is, az egy főre jutó juhok számában alighanem világcsúcstartók.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 18:59:16

@TilosazA (UK): Szerintem igen, kevesen vannak, orvosok, ápolók, egy nővérre sok beteg jut, az orvosok horror ügyeleti órákat teljesítenek, fáradtak, túlhajszoltak. És azt is hozzátenném, hogy sokkal betegebb a magyar nép mostanság mint ezelőtt, mondjuk 15-20 évvel. A stressz nem javította a statisztikát, az elszegényedés a lakosság nagy részénél rontotta az egészséges táplálkozásra fordítható anyagi erőt. A mentális dolgok az immunrendszert gyengítik, a szervezet kevésbé lesz ellenálló, alultápláltság, rossz fogazat, gyümölcshiány, pénz a járványos időszakokban a megelőzésre, vitaminok, és akkor még ott a sport, a fizikai kondíció szinten tartása vagy fejlesztése, amire sem erő, sem energia sem pénz nem marad.....
Igen, sokkal több a beteg........sajnos
De ...feltételezem, nem mi vagyunk az egyetlen ország, ahol ez manapság jellemző...............sajnos

tessina 2014.12.15. 19:05:02

@Schrammel Ivett: @Határátkelő: azért én nagyon köszönöm, nekünk most nagyon hasznos minden infó :) de ígérem, el fogom olvasni a teljes posztot is, valószínűleg többször is :)
Egyébként kb. ezeket olvastam máshol is negatívumként, megpróbálunk lélekben felkészülni, aztán meglátjuk. Pont ezek miatt nem tervezünk örökre, hanem inkább próba-szerencse alapon megyünk ki, és reméljük, hogy első állomásnak jó lesz egy időre. Egyébként egy időben mi is nézegettük Gibraltárt, de úgy tűnik, az ottani szoftvercégeknek még nincs igénye az én tudásomra... majd hátha pár év múlva :)

Határátkelő 2014.12.15. 19:12:00

@Schrammel Ivett: @tessina: Isten ments, hogy gátoljalak, persze, beszéljétek csak meg nyugodtan. :)

FutureFry 2014.12.15. 19:31:48

@adg [Au, Darwin]:
Igen, kicsit félreértelmezhető. Sok helyen (pl. Grönland) gondolom azért alacsony a max., mert nincs olyan út (pl. autópálya) ahol rendesen lehetne “nyomni”. Texas meg úgy van megjelölve, hogy 140 km/h (80 mph), miközben csak egy kb 40 mérföldes (fizetős) autópálya szakaszon van ilyen magas korlátozás. Mindeközben az amerikai nyugaton egyébként több helyen esetleg “csak” 65-70mph a limit, de olyan útszakaszokon ami hágóra/ról vezet hajtűkanyarokkal (és ha tényleg annyival mennél, le is repülnél a szakadékba…)

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 20:53:42

@sodalisO [eng]: csak ne felejtsd el, hogy egy kisvárosi eü intézmény dolgozója meg a rokonai nem ugyanazt az ellátást és törődést kapják, mint az utcáról beeső beteg.

Emlékszem, amikor anyám eltörte a lábát és bevittük kecskemétre, akkor nem volt szoba meg röntgen meg üldögélni kellett és senki oda se bajszintott, aztán amikor elegem lett, akkor mondtam a néninek, hogy heló én vagyok dr. ez és ezné fia, anyám itt ül törött lábbal, kurvára gyorsan kéne valamit csinálni (amúgy nem volt sok beteg, kongtak a folyosók) erre a néni első kérdése "de hát miért nem szólt, hogy kolléga????"
öt perc múlva volt minden, rögöny is meg vizsgálat is meg egyágyas szoba is.

én meg nem éreztem a kényszert, hogy megmondjam, hogy az a dr az nem az a doktor anya neve előtt :)

a nem csókosok szopnak vagy fizetnek. amikor csókos győzköd, hgoy minden fasza, az olyan, mint amikor a benzinkutas röhög azokon akik sopánkodnak, hogy drága a benzin, neki nem drága, ő még sosem tankolt pénzért...

(igen, van ritka kivétel)

2014.12.15. 20:54:18

@Golf2: Jah. Rohadna meg az ilyen. Miért nem marad mindenki Mo.-n, nem is értem? :S

2014.12.15. 20:58:09

@pappito: Ezt ki kellene innen vágni, kellene egy "beillesztés" gomb, és mehetne a válaszba a sok frusztrált gyökérnek. :D

2014.12.15. 21:01:51

@TilosazA (UK): Igen, leterheltek, anyagilag és erkölcsileg szarba se nézik őket, nagyon kevesen választják ezt a pályát, így persze utánpótlás sincsen, tehát kezdődik elölről az ördögi kör.

2014.12.15. 21:03:59

@charlieharper: Súlyosbító tényező. :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 21:54:08

@pappito: ....." amikor csókos győzköd, hogy minden fasza..."
Senkit nem győzködök és főleg nem arról, hogy fasza......!!!!

Csak mellesleg jegyzem meg, a tesóm 8 napig feküdt 1,5 héttel ezelőtt egy 9 ágyas kórteremben, pedig az orvosával együtt járnak síelni, meg bulizni. Lehet , hogy a te megítélésed szerint ez a "csókos" de itt nem divat a kivételezés. Ez egy kisváros, gyorsan híre megy a szarháziságnak, és másnap reggel munkába menet lazán le is köpik az embert!!!

10 éve amikor méhnyakrákkal műtöttek, /szintén haver-barát orvos/ 4 ágyas kórteremben feküdtem 10 napig és a 6. reggel mikor kihoztak az altatásból a mellettem lévő ágyon egy falusi , igazi gazdálkodó idős asszony feküdt, gyógyküret után, úgy ahogy behozták, koszosan, a körme alja fekete volt, mert épp disznóetetés közben esett össze, a férje mentőt hívott és már robogtak be. Semmivel nem bántak vele rosszabbul mint velem, és nagyon jó volt látni, boldog voltam , hogy ilyen remek emberek dolgoznak ott. Simogatták az arcát a nővérek mikor sírdogált, megfürdették, hozták neki a tiszta hálóinget, vettek neki fogkefét , fogkrémet lent a kórház büfében........

Kisváros, de nem annyira , hogy mindenki mindenkit ismerjen.
Kisváros, annyira, hogy itt számít a jó hír...intézményi és dolgozói szinten is.

Itt senki sem csókos annyira, hogy egyágyas szobát kapjon, mint a te anyukád!
Itt nem esnek attól hasra ha valaki Dr. :-)

takarék-láng 2014.12.15. 22:03:31

@Határátkelő: ki szponzoralja a blogodat, illetve az uj honlapodat?

Határátkelő 2014.12.15. 22:08:59

@takarék-láng: Mire irányul a kérdésed? Az új oldalon a Támogatók dobozban láthatod azokat, akik névvel vagy névtelenül adományukkal támogatták az oldalt.

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 22:24:49

"Itt senki sem csókos annyira, hogy egyágyas szobát kapjon, mint a te anyukád! "

hát ő se volt csókos amíg nem tudták róla, hogy dr van a neve előtt. meg ha kiderült volna milyen dr az akkor utána se, - a jelenség volt kurva szomorú.

de millió sztorim van sajnos még, (ne aggódj nem mesélem el őket inkább) tizenévig küzdött a család rákkal, ezelatt egy kezem meg tudom számolni hány elhivatott emberrel találkoztam, pedig valószínűleg ők voltak a - ahogy írod is - a legtúlterheltebb és legszarabbul fizetett dolgozók. Szóval nagyon nehezen vagyok meggyőzhető ezügyben azok után amiket végigcsináltunk.

de örülök, hogy te csupa pozitívat tapasztalsz.

amit a nővérekről írtál a másik kommentben az meg elég pontosan fedi a valóságot

(btw nem kell olyan mundért védeni ami nem a te mundérod)

rezsöatya 2014.12.15. 22:39:48

@sodalisO [eng]: na, en azert jottem haza, hogy javitsam a statisztikat az egeszsegesek javara...! :-P

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 23:57:19

@Babette .: Mindig lehet... :D

Ja meg:
index.hu/mindekozben/poszt/2014/12/15/barhova_mesz_jovok_veled/

Kecskegyerekecske, q édes kis eszetlen.Rosszabb, mint a kiskutya... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.16. 00:03:30

@Schrammel Ivett: Húúú, köszi, hogy leírtad...Gondolkodtam Máltán, mint nyaralási célpont, 1-2 7 erejéig, de így nem, még csak turistának sem.Rühellem az ilyen lehúzós-átb@$%ós féreg helyeket...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.16. 00:12:50

Persze tudom, a turistát mindenhol hülyének, fejőstehénnek nézik a tetű helybeliek, akiket csak a könnyen jövő pénz érdekel.Csak azért vannak mértékek is.
Még mielőtt valaki naposcsibének néz már többedszerre...
És persze nyilván vannak kivételek, tisztességes(ebb) vendéglátók...

pasztasuta 2014.12.16. 00:24:01

@geegee: jooooooj, hát persze, hogy megnéztem iziben a youtube-os szereplését is, ettyemmeg. :)
Babette, ha hozod a kecskét, Muzsika hangjai dallamára kell majd bevonulj, csaxolok. :D (ha kutyát hozol, akkor is, ez van :D )
www.youtube.com/watch?v=9vtq9t08ktU

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.16. 04:23:36

@pappito: index.hu/kulfold/2014/12/15/tuszdrama_kezdodott_sidneyben/ itt van magyarul is.

Érdekes, megint egy iszlamista terrorista.Hogy rohadna meg az összes ilyen féreg mind...De azért fogadjuk el, meg szeressük az iszlám térhódítását a világban, mi? :-(((

(Nem neked mondom, Pappito, csak úgy kijött belőlem...)

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 04:33:24

@geegee: nem érdekel magyarul, ha olvashatom a channel7-t vagy a news.com.au-t akik ott vannak/voltak személyesen és csinálják a híreket, nem bulkban vásárolják valami ügynökségtől aztán így-úgy fordítgatják

egyébként az iszlamizmus != iszlám
Az első egy politikai mozgalom a második egy vallás. Az átfedések ellenére sem ugyanaz a kettő.

Keleti Szél 2014.12.16. 07:02:29

@Mr Long (UK): Még egy ilyen kérdés, és büntetésből egy hétig olvasnod kell az ortodox keresztény FB csoportok digest-jét! :)

Keleti Szél 2014.12.16. 07:02:29

@adg [Au, Darwin]: Aha. Már értem a hátterét, miért változtatsz nevet a kishatárátkelőn.
Identitásod utolsó elemei is megsemmisültek a csapástól, amit a Szakértő ítélete rád mért. Talán holnap már a munkahelyedre se fogsz betalálni. Írd fel egy cetlire a polgári neved, hogy ha azt is elfelejted, legalább legyen hová fordulni. ;)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.16. 07:46:36

@tableno: Ez hogy jön egy szülészethez? Én is elmondhatnám, hogy közeli családtagjaimmal pro-és kontra hogyan bántak különböző kórházakban, de ez sem lenne a téma szempontjából releváns információ...

"Nem azt irta, hogy nagyobb biztonsagban erezte magst. Azt irta, hogy a szuleset Mo-n valoszinuleg nem elte volna tul. Erzed ugye a kulonbseget. Ha mar ilyen eros allitast megenged, legalabb irta volba oda, hogy mire gondol. Csak annyit mondjuk, h az a bizonyos eletmento muszet, technologia, gyogyszer Mo-nem elerheto. "@puhacica: Lásd a fenti beidézett kommentemet. Kérlek, ne olvass olyat a kommentembe, ami nem hogy nincs ott, de nem is gondoltam ilyesmire. Felesleges ordítanod, attól még nem lesz ott az, ami miatt kiabálsz.

És valaki még azt is írta, hogy az a bajom, hogy nem írta le pontosan, hogy mibe halhatott volna bele. Akkor ismét lásd a beidézett kommentemet. Úgy látszik divatos lett belemagyarázni a mondanivalómba.

És akkor, hogy miért ragadok ki időnként egy-egy apróságot egy egyébként vidám, napsütéses posztból. Mert olyanok ezek a negatív, általánosító és bizonytalanságban hagyó mondatok, mint egy döglött légy az amúgy gusztusos, illatozó húslevesben. Mit csináljak, egyem meg úgy, ahogy van, hús-hús alapon? Vagy szóljak a pincérnek, hogy légy van a levesemben?

A másik. Ha ez a bizonyos mondat egy általatok célországnak tartott helyről jelenik meg, ne mondjátok, hogy nem lettetek volna kíváncsiak, hogy miért írja a poszterina, amit ír. Így, hogy Mo-ról szólt a mondat, így lehet rá legyinteni, hogy hát persze, hiszen itt mindenki hullik, mint a légy, az ország összes szülészetén.

Ami a negativitást illeti. Az az érzésem, hogy nem nekem van szükségem a pozitív megerősítések mellett a negatívakra is...

adg 2014.12.16. 08:39:22

@Keleti Szél: "Írd fel egy cetlire a polgári neved"
Polgari, nincs nekem mar olyan. Milyen polgar?
Magyar mar nem vagyok, ausztral meg sosem leszek. Csak egy zarvany vagyok...

2014.12.16. 08:47:22

@zöldeketbeszélek: Oszinten szolva, en nem vennem annyira a szivemre ezt az egeszet. Peldaul sokak altal kedvelt sport az angol allami egeszsegugyet (NHS) kritizalni, egy egesz poszt is megjelent itt ebben a temaban. Na most nekem szemely szerint rengeteg pozitiv tapasztalatom van az NHS-szel, ugy erzem hogy sokat koszonhetek nekik es nagyon jo velemenyem van a rendszerrol altalanossagban - termeszetesen egy-egy bunko, inkompetens egeszsegugyi dolgozo mindig, mindenhol felbukkanhat, en is talalkoztam ilyennel Angliaban is es mas orszagokban is. Ettol fuggetlenul, nem akadok ki amikor ujra is ujra leirjak a kommentekben, posztokban, hogy milyen rossz az NHS (es igen, vannak konkretan olyan kommentek is, tegnap is voltak, hogy nem eltem volna tul ha NHS korhazban kezeltek volna stb.). Mindenkinek mas az elvarasa / tapasztalata, engem nem erint ilyen erzekenyen az ha masok kinyilvanitjak a velemenyuket valamirol. A reszleteket pedig nem mindenki akarja leirni, kulonosen ha egeszsegugyi dologrol van szo.

2014.12.16. 08:52:53

@takarék-láng: Hat a norvegok, az amerikaiak, mas balliberalis osszeeskuvok es legjobb haverunk Andre - ki mas? :))) Teged ki szponzoral kulonben? (Engem az angol ferjem es a nemzetkozi olajipar!)

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.16. 08:59:23

@zöldeketbeszélek: Szeretnék véget vetni a szüléssel kapcsolatos vitáknak és találgatásoknak, ezért válaszolok. Több órás életmentő műtétre volt szükségem, 5 napot töltöttem az intenzív osztályon. Az osztrák kórházban ezt a műtétet azért tudták elvégezni több különböző szakorvos bevonásával, mert fel voltak készülve rá, ugyanis az ottani nőgyógyászom észrevett valamit az ultrahangon, amit a magyar választott orvosom nem. Így a magyar kórházban erre nem is tudtak volna felkészülni. További részletekkel senkit nem terhelnék.. Azért nem fejtettem ki ezt a posztban, mert írásom nem egy szüléstörténet.

adg 2014.12.16. 09:06:34

@pappito: A bulinak vege, ez a fasz is sokat segitett a muszlimok elleni eloiteletek eloszlatasaban...
Raadasul mennyi mindent elert ezzel az akcioval.
Kepek Sydney-bol:
mobile.news.com.au/national/nsw-act/in-pictures-sydney-in-mourning-after-shock-of-the-siege/story-fnj3rq0y-1227158525351

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.16. 09:15:45

@rezsöatya: Helyes, good boy ! :-)
@pappito: eszemben sincs meggyőzni téged...én itt csak beszélgetek...-nék..:-P

btw....azt védek, akit éppen akarok, amikor épp a kedvem tartja....:-P
....nagylány vagyok már, ebbe anyukám sem szól már régen bele..:-)

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 09:16:27

@adg [Au, Darwin]: megölt két embert

azt nem értik ezek az idióták, hogy az általuk szarba se nézett két élet összezárt egy töbmilliós várost

(mondjuk fotelokoskodás, de amúgy az exfeleség kinyírása+felgyújtása plusz sexual assault vádak plusz az offense a megözvegyült katonafeleségeknek levélben, szóval ezt a csávól miért nem lehetett visszabaszni iránba a kurva nénikéjébe már rég? nyilván lenne más a helyébe, de akkor is eggyel kevesebb lenne ozziban)

jog-ász 2014.12.16. 09:17:23

nem értek vele egyet! nekem nem a helyszíntől függ, hogy boldog vagyok -e, hanem fejben dől el, hogyan állok a mindennapokhoz, egy hivatásos boldogságkereső ezt tudhatná:))

én kifejezetten örülök amikor külföldről hazajövök, nekem jó érzés és jó érzés rövidebb utakra külföldre menni, eddig még nem találtam olyan helyet ahol végleg letelepednék

2014.12.16. 09:21:13

@adg [Au, Darwin]: Szerintem alapvetoen az ausztral hatosagok hibasak abban hogy idaig fajulhatott ez a helyzet. Adva van ez a pasi aki tok nyilvanvaloan mentalisan beteg. Ezen felul eroszakos, veszelyes is. Miert adtak menedekjogot ennek az embernek Ausztraliaban, ha allitolag annyira szigoru a bevandorlasi politikajuk? Es ha mar egyszer ott volt, miert engedtek szabadon maszkalni az utcan? Egy csomo sulyos es kevesbe sulyos buncselekmenyert eliteltek / vadoltak, tobbek kozott ausztral csaladok zaklatasa (akiknek a gyermekei az Afganisztan elleni 'haboruban' haltak meg), szexualis zaklatas, bunreszesseg a volt felesege brutalis meggyilkolasaban. Ennek az embernek nem szabadott volna szabadlabon lenni. Mar az elejen vissza kellett volna kuldeni Iranba, az irani rendorseg tudna hogyan kell az ilyen eseteket megoldani, es pont ez a ficko meg is erdemelte volna azt a banasmodot.

2014.12.16. 09:23:42

@jog-ász: 'nekem nem a helyszíntől függ, hogy boldog vagyok -e, hanem fejben dől el, hogyan állok a mindennapokhoz'

Hat, ez te vagy. Sok millio masik ember a Foldon nem igy van ezzel...

2014.12.16. 09:27:45

@pappito: Nem fotelokoskodas, pont ez a lenyeg. Az elkoveto mentalisan beteg volt es sulyos koztorvenyes bunozo. Talan ha a nok elleni eroszakot kicsit komolyabban vennek a hatosagok, nem lett volna szabadlabon. Az egesz esetnek vajmi keves koze van barmilyen vallashoz vagy meggyozodeshez, annal tobb a mentalis betegseghez es az eroszakhoz.

2014.12.16. 09:37:59

@Mirjam2: Meg annyit hogy szerintem - sajnos tudom hogy soha nem fog megvalosulni - azokat akik ilyen cselekmenyeket kovetnek el, pl. katonak csaladjanak zaklatasa, sorozatos szexualis zaklatas stb. - ami teljesen ellentetes a 'befogado' orszag ertekrendjevel, ezeket az embereket akar utolag is meg kene fosztani a menedekjogtol / allampolgarsagtol es igenis visszakuldeni peldaul Iranba vagy ahonnan jottek.

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 09:38:04

@Mirjam2: igazad van, de ha valaki allahos fejpántban ejt túszokat és ISIS zászlót követel majd a fejlevágós ISIS haverok tvitteren gratulálgatnak neki, akkor azért az iszlamizmust nehéz kihagyni a képből

2014.12.16. 09:52:25

@pappito: Persze hogy van 'iszlamizmus' a kepben de az mar tenyleg csak a felszinen van, ha nem lett volna iszlamizmus, ez a pasi akkor is tuszokat ejtett volna, maximum nem arab feliratos zaszlot kellett volna tartaniuk az aldozatoknak hanem valami mast. Vagy szerinted a szexualis zaklatast meg a gyilkossagot is az ISIS miatt kovette el a ficko? Nyilvan nem az ISIS-t akarom itt tamogatni (szerintem rosszabbak mint a nacik, pedig nem gondoltam volna meg par honapja hogy barmilyen csoportrol ezt fogom mondani) de nyilvan nem arrol van szo hogy van egy normalis, bekes ember aki egyszer csak elkezd tuszokat ejteni mert iszlamista befolyas ala kerult.

adg 2014.12.16. 10:08:47

@pappito: Ja, egy meg komaban van, ha jol hallottam.
Nem iranba kellett volna visszakuldeni, hanem a tenger fenekere kb. Es nekem is ez a kerdes merult fel elsonek, hogy a halalba volt ez a faszi szabadlabon?? Ezek nem kis bolti lopasok meg apro szeplok az eloeleteben...

@Mirjam2: Igen, nincs kozvelen koze a vallashoz, nem is ezt irtam. Hanem, hogy nem segitett a muszlimokkal szembeni eloiteletek eloszlatasaban. Azert lassuk be, hogy nem csak a rasszizmus all az eloiteletek mogott, hanem hogy valoban van egy kisebbseg, ami igen hangos es latvanyos akcioival messze elhomalyositja a bekes tobbseget. Ha megnezzuk a hirekben szereplo terrorista tamadasokat, akkor valahogy 99,99 %-ban muszlimnak mondjak/mutatjak magukat az elkovetok. Valahogy nem sok budhistat, hindut vagy barmi mast latni. Szoval ne ertsd felre, nem azt mondtam, hogy a muszlimok terroristak, hanem hogy ez a majom sem javitott a helyzeten, es ezek utan is egyre tobben lesznek a muszlimok befogadasa ellen. Akkor is, ha a muszlimok 99 szazaleka eliteli az ilyen akciokat.
Azt nem ertem en sem, miert volt ez a hapsi szabadon, minden esetre nem a hatosagok ejtertek tuszokat es lovdoztek. Rengeteg elmebeteg van, es azert eleg keves all neki allah neveben lovoldozni. Ha a hatosagok hamarabb lecsukjak, mert semtik mire keszul, akkor meg rogton elougrik par nagyszeru ember vonyitva, hogy a hatosag rasszista, es azert csukta le mert muszlim. Ez egy nehez dolog, nem lehet gyoztesen kikerulni belole.

"Miert adtak menedekjogot ennek az embernek Ausztraliaban, ha allitolag annyira szigoru a bevandorlasi politikajuk?"
Bocs, de ez csusztatas. 96 ota van itt, reg ozi allampolgar szerintem. Menekultkent erkezett, tehat nem a szigoru bevandorlasi politika reven jutott be az orszagba, hanem azt kijatszva egy olyan orszagbol, ahonnan eleg sok menekult erkezik. Az orszag joindulatabol van itt, semmi koze a bevandorlasi politikahoz. Europa mellett Ausztralia fogadja be az afrikai es azsiai menekultek nagy reszet, ezt biztos tudod. Es ezen emberek eleg nagy resze muszlim, hatteruk azonosithatatlan sokszor, azt sem lehet tudni kik ok. Van benne kockazat, de nem hiszem, hogy erre valaszul meg kellene szuntetni az ilyen orszagokbol erkezok befogadasat.
Mondjuk azt partolnam, hogy jo ideig csak ideiglenes vizumot kapjanak, es rendszeres ellenorzes utan telepedhessenek le vegleg, es amennyiben baj van veluk, irany haza. IlYen otletek szoktak felmerulni, de mindig jon a rasszistazo valasz, termeszetesen.

2014.12.16. 10:17:32

@adg [Au, Darwin]: 'Ha a hatosagok hamarabb lecsukjak, mert semtik mire keszul, akkor meg rogton elougrik par nagyszeru ember vonyitva, hogy a hatosag rasszista, es azert csukta le mert muszlim.'

Teljesen igazad van, erre nem is gondoltam. Nagyon gaz :(((. Nem neztem utana a reszleteknek tehat hogy mikor es hogyan telepedett le Ausztraliaban. Szerintem messze tul konnyu kiut volt neki a halal, megerdemelt volna egy par evet egy jofele irani bortonben, de sajnos mar keso.

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 10:22:09

@Mirjam2: "Vagy szerinted a szexualis zaklatast meg a gyilkossagot is az ISIS miatt kovette el a ficko?"

nem, azt azért követte el, mert egy erőszakos szar tetű és nem csukták be tizenévekre már rég. de az iszlamista ideológia pont ezek alá tolja a lovat, fanatizálja őket, aztán kávézókban lövöldöznek

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.16. 10:41:48

@adg [Au, Darwin]: Nekem egy régebben történt magyar gyilkos ügye jutott eszembe. Megölte egy fickó a feleségét. Kapott, leülte, majd szabadult. Pár év múlva lett élettársa, azt is megölte, sokat kapott, leülte, majd szabadult. Utána megint ölt!

Sorozatos bűnelkövető, priuszos, visszaeső...ezek jutnak eszembe......

Miért tipikus ez világszerte? Itt -ott , időről időre újra felbukkan mint motívum !
Törvénykezési anomália? Figyelmetlenség ? Nem jól működő rendszerek ?
Valaki vagy valakik néha belehalnak!

bpetya75 2014.12.16. 10:43:45

@adg [Au, Darwin]:

"Mondjuk azt partolnam, hogy jo ideig csak ideiglenes vizumot kapjanak, es rendszeres ellenorzes utan telepedhessenek le vegleg, es amennyiben baj van veluk, irany haza. IlYen otletek szoktak felmerulni, de mindig jon a rasszistazo valasz, termeszetesen. "

Fejtsétek már ki nekem, csökött agyú barlanglakónak, miért olyan félelmetes a rasszistázás, hogy cserébe feláldozzák a közbiztonságot? Itt van, amiről Abbott beszélt a balhé után: "Ausztrália békés, nyitott és nemeslelkű társadalom. Semmi sem szabad, hogy megváltoztassa ezt" Miért érzem azt, hogy ezt abban az értelemben mondta, hogy "Jajj, nehogy rasszista módon nyilatkozzunk meg a kérdésben!" ahelyett, hogy "Nem hagyjuk, hogy bűnözők megingassák társadalmi stabilitásunkat, a jövőben keményebben fogunk fellépni a gyanús elemekkel szemben!" Vagy valami hasonló...

2014.12.16. 11:23:04

@pappito: Ez igaz. Ha mar eleve mentalisan beteg es egy eroszakos allat valaki, akkor el tudom kepzelni hogy ilyen hatast valt ki belole.

adg 2014.12.16. 11:26:27

@bpetya75: Hat azert, mert egyreszt ez egy kivalo politikai bunko.
Masreszt valoban nehez kerdes elore eldonteni, hogy ki lesz terrorista. Nyilvan van, amikor olyan konkret szervezkedesre derul feny, amibol egyertelmu. Volt ilyen nemreg, sydneyben es brisbaneben kapcsoltak le egy csapat veletlenul szinten muszlim kontosbe csomagolt fiut, akik talalomra kivalasztott embereket akartak lefejezni nyilvanosan, ezzel biztositva a szolidaritast az isis celjaival.
Viszont altalaban eleg jol rejtozkodnek ezek a nyuvek, es ha komolyan gondolja az allam a szabadsag eszmejet (barmit is jelentsen ez a bullshit) akkor nem lehet csak ugy letartoztatgatni embereket majdani bunokert. Fantazialni lehet akarmirol, amig nem avatkozok bele ezzel masok eletebe. Meg ha beteges is az adott fantazia, amig kordaban tudja tartani az illeto, addig nem kene buntetni. Hol a hatar akkor a megelozesben? Ez eleg kenyes kerdes. A bizonyitas meg meglehetosen nehez egy olyan esetben, amirol csak feltetelezzuk, hogy elkovetik majd.
Szakirodalom: Kulonvelemeny cimu film(minority report), vagy az 1984, vagy az AVH mukodese vagy ilyesmi temak.

De ebben a konkret esetben, az altalam olvasottak alapjan elkepzelni nem tudom, mit keresett ez a csavo szabadon.

bpetya75 2014.12.16. 11:42:49

@adg [Au, Darwin]:

Nem gondolatrendőrségről beszélek, hanem erről a konkrét fószerről. A hírek szerint nem arról van szó, hogy a jó Alinak elborult az agya egy pillanatra és hülyeséget csinált. Ahogy a végén írtad, ezzel a bűnlajstrommal hogyan kaphatott óvadékot? Ez gyengeség, amit kihasználnak. Szerintem.

adg 2014.12.16. 11:59:49

@sodalisO [eng]: Ez a liberalis igazsagugyi vagy bunteto rendszerek sara. Az uralkodo logika szerint az emberek megjavulnak a bortonben, es ezert eleg csak egy rovid idore bezarni oket.
En meg ugy gondolom, hogy aki elore kitervelten szandekosan ol, azt sosem kene kiengedni. Nem olnem meg, mert az igazsagszolgaltatas sem tevedhetetlen, es milyen szivas, ha kivegzik az embert mas buneert.
Amugy kisebb bunok eseten is sokan mondjak, hogy a borton inkabb tovabbkepzes sokaknak. Vagyis kontraproduktiv. Nyilvan a tobbsegnek nem az.
Valami amerikai talan szenatornak volt egy erdekes vitainditoja a temaban par eve. Ha jol emlekszem, talan szingapuri meg malaj peldakbol levezetve elmelkedett arrol, hogy kisebb buncselekmenyeknel lehessen kivaltani a bortonbuntetest testi fenyitessel, onkentes alapon. Ez a mai vilagban elegge out of the box gondolkododas, de volt benne logika.
Pl autolopasert lecsukjak Johnt fel evre, csak pelda. Ez miatt elveszti a munkajat, ha volt. Ramehet a csaladja, gyerekei megelhetese, egy halom penzt elkoltenek ra az adofizetok. Jo esellyel megismerkedik odabent uj haverokkal, tanul uj dolgokat. A tarsadalomba visszailleszkedni sem egyszeru, nyilvan a kornyezeteben elegge leesik a nepszerusege. Nem csak o sinyli meg, de tobben is korulotte.
Ha John autotolvaj ez helyett bevallal egy verest, az eleg lehet, hogy elgondolkozzon a jovon, a tobbi mellekhatas nelkul. Megkapja ami jar, aztan mehet haza.
A kerdes erdekes vitaindito. Termeszetesen nem lehet ilyesmirol beszelni, mert ez barbar dolog, nem ugy mint a tulzsufolt bortonben rohadni, es kocsogkent szolgalatot teljesiteni a nagyobbaknak, mert az civilizalt. Szoval a dologbol nyilvan nem lett semmilyen vita.
Ide tartozik meg a borton helyett tarsadalmi szolgalat, bar ennek minosegevel kapcsolatban eros ketsegeim vannak.
Nyilvan ez a ket pelda a kedves sejk ur eseten nem jatszik, az ilyenek ki kell vonni a forgalombol vegleg.

Na most ezt jol kifejtettem. :D

adg 2014.12.16. 12:03:28

@bpetya75: Pontosan.Ez az eset meglehetosen erthetetlen...

bpetya75 2014.12.16. 12:07:53

@adg [Au, Darwin]:

Érdemes is fejtegetni, mert ez egy nagyon komoly first wolrd problem. Mégis az az érzésem, hogy szőnyeg alá söprés van a témában. Nem kicsit.

adg 2014.12.16. 12:22:19

@bpetya75: Nyilvan ez csak inkabb erdekesseg, nem is tudom, honnan jutott most eszembe. :)
Viszont ezektol az "iszlam" marhasagoktol en komolyan tartok. Szerintem ebbol marha nagy botrany lesz meg, a kozel keleten mar van is. Es mint a pelda mutaja, nem helyi jelenseg, ott vannak mindenhol. Remelem nincs igazam, de en tartok tole sajnos. Es majd amikor ezek az allatok tenyleg tudnak komolyabb fegyvereket is barkacsolni, hat, szep lesz.

bpetya75 2014.12.16. 12:51:23

@adg [Au, Darwin]:

Ez is durva a dologban, hogy a vallásosság köntösébe burkolják az egész öldöklést. Nem ismerem az iszlámot, de simán el tudom képzelni, hogy a kereszténységhez hasonlóan ez sem a hitetlenek kiirtásáról, folyamatos vegzálásáról szól. Mégis, Isten nevében mennyien haltak meg. Most Allah nevében zajlik ugyanez.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.16. 20:21:36

@Mirjam2: Egyáltalán nem voltam kíváncsi a részletekre, nem ez volt a lényeg, ezt le is írtam, hanem az általánosítás. Te is érzékeny vagy arra, amikor a muszlimokat úgy általában lehúzzák, mindenkinek van vesszőparipája :). Nekem az általánosítás általában a vesszőparipám, mert ez mostanában olyan divatos, hogy észre sem vesszük és hihetetlen fals információkat engedünk be kritika nélkül a fejünkbe.

@Schrammel Ivett: Örülök, hogy válaszoltál és köszönöm. De azt kell mondanom - még ha én leszek itt a legérzéketlenebb, szőrszálhasogató szemétláda is - hogy ha megosztottad velünk azt a bizonyos mondatot, számíthattál reakciókra. Ha nem akarsz valamire reagálni, azt inkább ne írd le, vagy írd úgy meg, hogy ne kelljen találgatni. Minden rosszindulat nélkül mondom, hogy az előbbit preferálnám. (Már ha ez érdekel bárkit.) Ugyanis pszihomókusként nálam jobban tudod, hogy a szavaknak ereje van és kétlem, hogy én vagyok az egyetlen, Magyarországon élő anya, sőt, lányos anya, aki megütközött vagy megriadt azon, amit írtál. Nyilván fontosnak tartottad az információt megosztani velünk egy téged és szeretteidet érintő (hála az égnek jól végződött) traumatikus élményről és akár szüléstörténet a posztod, akár nem, nem hagytad ki belőle ezt sem. Mint tisztáztad, egy adott, nevesíthető orvos nézett el valamit egy adott, nevesíthető kórházban. Ahol esetleg nem élted volna túl a szülést. Nem pedig általában a magyar szülészeteken (ahogy általános alanyt használva írtad) nem élted volna el a szülést. Csak tudnám, mi szükség volt a színezésre. Ez költői kérdés volt, ígérem, nem kommentelem a máltai posztodat és nem kérem, hogy válaszold meg az előzőben feltett kérdést.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.16. 20:26:48

@bpetya75: Bocs, hogy itt és most válaszolok egy régebbi kérdésre...nem féltem a negatív sztoriktól, volt elég pozitív is az egyensúly kedvéért. Csak fel akartam készülni a tőlem telhető legjobban. Egyébként az első repülőutam előtt vagy egy hónapig repülőgép-katasztrófás ismeretterjesztő filmeket néztem minden nap :). Mégsem féltem a repülőn, hanem élveztem, hogy életemben először felülről látom a világot :). Máig sem felejtettem el a Balaton hihetetlen zöld színét, a felhőket :).

tucano 2014.12.17. 01:28:30

@geegee: nem csak a hőfok a lényeg, inkább a napsütés ereje. Svéd 28 fokban napon sétálsz, Gibraltáron meg odaégsz a flaszterre.

tucano 2014.12.17. 01:57:21

@Schrammel Ivett: ezért kell Gozora költözni.

tucano 2014.12.17. 02:27:20

@Babette .: @diggerdriver: @tableno: Gozo-n!
Máltán nem élnék szívesen, persze vannak jó helyek, de csak Gozitánia.
Ott @Schrammel Ivett: által leírt és tapasztalt negatívumok egyike sincs meg. Van persze más, de azért Gozo übereli az "elnyomókat", ha családdal költözik az ember.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.17. 10:22:15

@zöldeketbeszélek: Igyekszem mindig pontosan fogalmazni, ebben a posztban is ezt tettem. Azt gondolom, hogy az embernek célszerű a rendelkezésekre álló lehetőségek közül a legjobbat választania. Döntés előtt pedig érdemes tájékozódni, hogy tudjuk, valószínűleg mi a legjobb lehetőség. Számításba vehetjük a saját és mások tapasztalatait például. (Gondolom, részben ezért jött létre ez az oldal is, hogy megkönnyítse a tájékozódást.) Az én véleményem az, hogy ha valaki választhat egy Magyarországon és egy Ausztriában levezetett szülés között, akkor érdemes egy osztrák kórház mellett dönteni. És bármennyire kerülöm az általánosításokat, ez sajnos általában is igaz. Ennek oka az osztrák kórházak lényegesen jobb technikai felszereltsége, az orvosok sokkal kisebb mértékű leterheltsége és az, hogy ott nem küzdenek orvoshiánnyal, így a szükséges, esetleg életmentő beavatkozás, a megfelelő szakember, lényegesen gyorsabban érhető el, (egyáltalán elérhető). Ez pedig nem csak előre látható komplikációk esetén fontos, hiszen előfordulhatnak előre nem látható (vagy csak nem látott) komplikációk is, ezt nyilván mindenki tudta eddig is, ez tény, ez egy információ, ami segítheti a döntést. Két kórház közötti különbség lehet, hogy sok esetben jelentéktelen, más esetekben egy élet múlhat rajta. Örülök, hogy a legtöbben jól értették a posztbeli egy mondatot.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.17. 10:24:08

@tucano: Gozo nekem is sokkal jobban tetszett, csak jóval kevesebb a munkalehetőség mint Máltán.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.17. 14:13:48

@Schrammel Ivett: vagy a legtobben nem foglalkoztak vele, mert milyen dolog mar egy mondaton lovagolni, meg maganugy stb. Az en rossz szokasom 'kipoccinteni a legyet a levesbol', aztan fel napot lovagolni a teman. Egyebkent regen rossz, ha egy mondatot 10 masikkal kell megmagyarazni, de en is estem nem is olyan reg ebbe a godorbe, kaptam is rendesen :-). De a lenyeg. Egyetertek veled abban, hogy ha van mod valasztani, akkor valasszuk a leheto legjobb megoldast. Sajnos azonban ezt csak kevesek tehetik meg.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.17. 14:17:28

@bpetya75: hat mondta is az iskolai pszihomokus a gimiben, hogy surun lesznek problemaim az eletben ;-).

bpetya75 2014.12.17. 15:15:38

@zöldeketbeszélek:

Ha nem vagyok indiszkrét, mi dolgod volt neked gimiben sulipszichóval?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.17. 15:56:44

@bpetya75: Jaj, csak az volt a gond, hogy egy idoben minden nagyszunetben kiszoktem a sulibol. Mivel egyebkent jo kislany voltam, persze szemet szurt a dolog. Aztan elarultam, hogy a nimfapapagaj koltoparom nem eteti a fiokajat es en hazaszokdosom hogy fecskendovel megetessem oket :-). Ket fiokat tudtam felnevelni, erre nagyon buszke vagyok :-D.

tucano 2014.12.17. 18:14:24

@adg [Au, Darwin]:@Dragonlady (now in Indonesia): @Babette .: hú de jönnék, meg megígértem HÁ-nek, hogy megírom pár részben a vándorlásaimat is. Jut eszembe Sárkányasszony, majdnem felétek költöztünk pár évre, gyors egymásutánban Bali, Labuan és Penang is szóba jött, nekem mindegy csak legyen elég pálma :D

@Schrammel Ivett: Sajnos a szókapcsolat értelmezhetetlen. Gozo és munka? :D Kizárt, itt csak a búvároktatók dolgoznak. Ma bementem az adóhivatalba információért. Portás elküldött az Áfa osztályra, ők a személyi jövedelemadó osztályra, ők egyenesen a főigazgatóhoz. A főigazgató elmondta, hogy nemcsak nem érti a kérdésemet, de megkérdezte honnan tudna Tokajit rendelni karácsonyra, hamár beugrottam. Megmondtam, mire felhívtuk együtt a máltai adóügyi illetékes főigazgatót, aki viszont rögtön azt kérdezte, hogy van-e eladó vadgalamb Gozo-n pástétomhoz. Majd kezet ráztunk és az ajtón kívül gondolkodtam, hogy miért vagyok én ilyen hülye? Nekik van igazuk. Miért akarok én egyáltalán bármit elintézni, ahelyett, hogy a strandon lennék? Jut eszembe, nem október végéig lehet fürödni, ma még itt 20 fokos a víz!

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.17. 20:14:06

@tucano: :-D Nekem tavaly novemberben nem volt ekkora szerencsém.. Egy hétig szinte folyamatosan esett az eső.. igaz mindenki azt mondta, hogy előtte egy év alatt nem esett ennyi.. :-)

tucano 2014.12.18. 00:44:44

@Schrammel Ivett: igen, a tavalyi tél borzasztó hideg volt, 75 éve a legcidribb időjárás. De például az idei csodálatos eddig. Ma is folyt rólam a víz ingben-zakóban.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása