oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. július 28. 06:43,  Két álom vált valóra egyszerre 491 komment

2014. július 28. 06:43 Határátkelő

Két álom vált valóra egyszerre

Miközben olvastam a mai posztot, azon gondolkodtam, mennyit veszített megint Magyarország azzal, hogy Péter és felesége Angliába költöztek: elment egy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó, az angolt felsőfokon beszélő tanítónő és egy keményen dolgozni akaró és tudó férfi, mert megunták, hogy mindennek ellenére sem jutnak egyről a kettőre. Tanulságos történet következik.

cím_a jelenlegi munkahelyem.jpgA jelenlegi munkahelyem

„Két álmom volt. Arról álmodoztam, hogy milyen lehet külföldön élni és arról, hogy egyszer majd gondtalan életet élek. Három éve, de talán pontosabb, ha azt mondom, hogy másfél éve ez a két álom valóra vált és ráadásul egyszerre.

Az én történetem onnan indul, amikor a családunkban két év leforgása alatt 5 embert veszítettünk el, de az alatt a 24 hónap alatt összesen 12 temetésen kellett részt vennem. Eltemettem három nagyszülőmet, barátokat, közeli hozzátartozókat és édesapámat. Őt, aki úgy döntött, hogy eldobja az életét, mert már nem látja értelmét az egésznek. És én vele együtt eltemettem az addigi életemet is, ami akkor nem volt túl happy.

A stressz

Apám elvesztésekor már házas ember voltam, volt lakásom, normális fizetést biztosító munkahelyem. A főiskola után pár kisebb állomástól eltekintve egy multi lett a munkahelyem. Az észak-magyarországi helyzetben ez egy jó lehetőség volt és így nem kellett se segélyből sem pedig minimálbérből élnem.

Napi 8 órában egy lyukban ültem és a vásárlóközönséget valamint dolgozókat ellenőriztem egy kamerarendszerrel, hogy lopnak, vagy bármi szabálytalanságot csinálnak-e. Nem volt egy álommeló, de a csapat, akikkel dolgoztam nagyon a szívemhez nőtt és a 80.000 Ft-os nettó fizu a városban már jónak számított.

Egy öreg Suzukival gurultam mindenhová, a feleségemmel pedig az új, hitel terhelte lakásunkat rendezgettük be az esküvőn befolyt pénzből. Ő akkor tanító volt, 1-4 osztályos, halmozottan hátrányos helyzetű (értsd: kisebbség) gyerekeket tanított egy szomszédos falucskában.

Minden rendben ment addig, míg elő nem léptettek. Ennek örülni kéne tudom, de elmesélem mi történt. Ekkor ütött be a gazdasági válság és a multik elkezdték a belső struktúrájukat átszervezni, azaz alulról fölfelé szabadultak meg az emberektől, hogy a gigafőnökök pénze ne csökkenjen.

Az én főnököm elment és a helyére kellett valaki. Annyi kérdeztek, hogy előre lépek-e a helyére, mert ha nem, akkor mehetek. Szóval nem volt választásom és utána jött a fekete leves. Fentről olyan nyomás alá helyezték a biztonsági osztályt és így vele engem is, mint vezetőt, ami igen nagy stresszel járt.

Azt várták el, hogy a legkisebb hibát is találjuk meg a dolgozók munkájában, hogy jogszerűen rúghassák ki őket. Persze e mellé társult, hogy az áruház vezetése a kevésbé szimpatikus (értsd: véleményt nyilvánító) kollégákat is velem vadásztatta le. Gyűlöltem. De ha nem csináltam volna, elvesztettem volna az állásom.

Ez így ment és a válság közben olyan szintet ért el, hogy a pénzünk egyre kevésbé volt elég. Kifizettem a számlákat, mert utáltam megcsúszni velük, törlesztettem a diák-lakás-személyi hitel szentháromságát. Megvettem az alap élelmiszereket és ennyi. Ennyi. Nem fért bele más. Se mozi, se ruházkodás, se esély egy nyaralásra, jobb autóra. A nagy semmi.

Persze ha vettem egy farmert a kínaiban, vagy mégis mozira vetemedtem fizetéskor, akkor már csak akkor nem csúsztunk meg semmivel, ha a feleségem bevállalt egy kis korrepetálást. Később az is kevésnek bizonyult és ott tartottunk, hogy tanítóként és multis osztályvezetőként a hónap végén 200 Ft-unk volt és én egy szellemi roncs voltam a stressztől. Élet ez?

Az ihlet

Az unokatestvérem és a párja akkor már Angliában élt és a feleségem rendszeresen tartotta is a kapcsolatot velük. Ők csábítottak minket el. Hallgattuk a meseszerű történetet a stressz-mentes életről.

Bár sosem mondták vagy ígérték, hogy ha kimegyünk, akkor csilliárdosok leszünk két hónap alatt. Elmagyarázták, hogy bár tudnak segíteni, ha már kint vagyunk, de munkát egyikünk helyett sem találhatnak. Albérletet tudnak keresni és az elején segítenek mindenhova eljutni.

De a legfontosabb, hogy döntsük el, hogy kint akarunk-e élni vagy sem, mert annak hogy kimegyünk „szétnézni” semmi értelme sincs. Akik így mennek külföldre, az esetek 80-90%-ban vissza is térnek Magyarországra. Ide egy erős elhatározás kell és tudni azt, hogy az első kudarc nem fog padlóra vinni. A drágámmal úgy gondoltuk, hogy a nagy magyar valóságnál még egy rizikós angliai utazás is többet nyújthat és szervezkedni kezdtünk.

az új hobbim.jpgAz új hobbim

A család persze először kóbor ötletnek hitte és úgy néztek ránk, mintha attól a naptól csak kínaiul beszéltünk volna. Semmit nem értettek. Nem hitték el, hogy én feladom a top munkámat, a feleségem pedig hátat fordít 20 ordító és piszkos kiskölyöknek. De amikor látták, hogy „elment a józan eszünk”, akkor már ráparáztak rendesen.

Mi is, amikor kiderült, hogy egy ilyen „életátültetés” azért kemény költségeket jelent. Összesen kb. 700 ezer Ft-ot kellett összeszedni úgy, hogy az ne hitelből vagy kölcsönből legyen meg és még a rezsit is hiánytalanul fizessük. Mission impossible? Nem, nem az!

A pénz előteremtése

Először eladtuk a vadonatúj bútoraink nagy részét, a frissen felújított és minden igényünket kielégítő álomlakásunkból. Minden egyes eladott darabnál valaki elvitte a szívem egy részét. Lehet, hogy valahol az országban egy nagy fenék ül most rajta.

Persze volt, aki egy az egyben cserélt volna egy Simson motorra, de az ajánlat éppen marhára nem érdekelt. Ekkor döbbensz rá, hogy mennyi ütődött ember él a földön. Közben lett vevő az autóra is, és szép 450.000 Ft-os áron megváltunk a mi fehér paripánktól. A feleségemmel sírtunk és csak azzal nyugtattuk magunkat, hogy ez az ára egy jobb életnek.

Spóroltunk, árultuk a szívünk egy-egy darabját és a pénz lassan összegyűlt. Mire pedig megfordult volna a fejünkben, hogy ez jó ötlet-e, addigra az unkatestvérem meg is vette a repülőjegyeket. Ez több mint féléves szervezést jelentett. Ha azt gondolod, hogy egy hét elég arra, hogy külföldre kiszervezd az életed hosszútávra, akkor tévedsz.

A lakás problémája

A lakáskérdés viszont nem oldódott meg. Mi legyen a lakással, ha már Angliában leszünk? Ugyebár a hitel nem szűnt meg és rezsiköltségek a téli időszakban igen szép terhet jelentenek. A központi fűtés miatt a tél egy rémálom volt, mert nem lehetett lemondani a szolgáltatást, így azt fizetni kellett.

Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy kiadjuk. Szerencsénkre egy ismerős pont albérletet keresett, ezért ő lett a szerencsés, aki a lakásunkba költözött. Úgy egyeztünk meg, hogy ha fizeti a számlákat és vigyáz a lakásra, akkor nem kérünk bérleti díjat.

Azért döntöttünk így, mert semmi kedvünk nem volt Angliából az adóhatósággal ujjat húzni, hogy adózatlan bevételem van és „kedves” emberek mindenhol vannak, akik szívesen felnyomnak az irigység miatt. Ugye-ugye?

Az egész először az anyósom nyakába szakadt, mert ő ellenőrizgette csekkigazolókat. Mert hát ismerős ide vagy oda, azért nem szívesen kockáztattam volna egy több százezres tartozást. De az anyósom is kiköltözött hozzánk később, ezért az egész az anyukám nyakába szakadt, de állja a sarat. Sok puszi neked!

Az utazás

Megvettük a világ két legnagyobb bőröndjét és próbáltuk az életünket belecsomagolni. Közben mindenfélék kavarogtak bennünk és csak egyre azt éreztem, hogy mennyire szeretem a feleségemet és tudtam, ő is szeret, hogy egy ilyen döntésben teljes szélességben mellettem áll.

Kezdtem egy álmomat valóra váltani. Külföldön fogok élni! Bepattantunk a másik unokatestvérem fekete verdájában és az amúgy kétórás pesti út nem tűnt röpke 10 percnél többnek. Éreztük, hogy ez már megállíthatatlan és átadtuk magunkat az élménynek, hogy egy új életet építhetünk fel.

A feleségem annyira átadta magát, hogy gyorsan le is gurított egy kis pezsgőt a repülő indulása előtt - mégis csak először utaztunk repcsivel. Üzenem annak, aki még nem repült, hogy semmi extra, olyan, mint a vonat... csak négyszázzal szál fel és a landolás sem sétagalopp. De semmi extra. :D

London-Luton reptérre megérkezve megfagyott a vér az ereinkben. Megremegett a térdünk és a szívünk ki akart ugrani a helyéről. Hát itt vagyunk, elkezdődött. Megszorítottuk a bőröndök fülét és belekezdtünk a világuralmi terveink megvalósításába.

kedvenc napszakom.jpgKedvenc napszakom

Minden kezdet nehéz

A feleségem felsőfokú angoltudással, én magam viszont csak egy alap angol nyelvvizsgával rendelkeztem. A drágám viszonylag hamar belerázódott a beszédbe, persze az elején volt, hogy sírva fakadt, mert egy mukkot sem értett egy telefonbeszélgetésekből például.

Én viszont teljesen rá voltam utalva és egyedül csak nagy nehézségek árán tudtam megérteni mit is mondanak nekem, a válaszok minőségét pedig hagyjuk is...

De az angolok 99%-a nagyon türelmes volt hozzám és értékelték a próbálkozást. A próbálkozást, aminek köszönhetően a szavak mondatokká alakultak a számban és most már nem félek beszélni, annak ellenére, hogy a nyelvtanom khmm... hagy még kívánnivalót maga után.

Fantasztikus érzés, hogy ilyen toleránsak az emberek. Senki nem idegbeteg attól, hogy te bevándorlóként zagyva angolt beszélsz. Nem ez érdekli őket, hanem hogy milyen ember vagy és hogy hogyan dolgozol. Nem tudom, másnak vannak e rossz tapasztalatai ilyen téren, de nekem nagyon pozitív eddig minden.

Mégis azt mondom, hogyha nem beszélsz angolul, akkor nagyon fontold meg, hogy kiutazol-e ide élni. Nem akarok senkit megijeszteni, de akkor hatványozottan megnehezíted a dolgodat.

Márpedig beszélni és beilleszkedni kell! Ha már itt vagy, a teljes magyarságod mellett egy kicsit angolosodnod is kell. Itt leszel itthon, így alkalmazkodni is muszáj. Cserébe hamar hátrahagyod a magyar depressziót és kinyílik a szemed. Szembe jön veled a nagyvilág.

Kemény volt az elején egy szobában lakni. Nehéz volt rámondani az első munkára, hogy oké, megcsinálom. Mi takarítóként kezdtünk. Olyan mázlista voltam, hogy egy szerdai napon landoltunk a géppel és csütörtökön már dolgozhattam. A párom két hétre rá kezdett egy másik cégnél.

A könny majd kicsordult a szememből, amikor felfogtam, hogy bizony biztonsági osztályvezetőből takarítóvá váltam. Szégyenérzetem volt. De tudjátok mit?! Három év takarítás után büszke vagyok a munkámra.

munkahelyem_1.jpgMunkahelyem

Most Anglia egyik patinás magániskolájában vagyok takarító és imádom. Vasárnap esténként várom a hétfőt, hogy dolgozhassak és láthassam a munkatársaimat. Gyönyörű helyen dolgozok. Nem felejtem el, hogy mennyi mocskos WC-n keresztül vezetett ide az út. És azt sem felejtem el, hogy a kemény munka, hogy vált egyre könnyebbé, hogy bár nem spóroltunk még, a pénzünk is folyamatosan gyűlt/gyűlik. Ne érts félre, mert nem két kézzel szórtam!

A takarító munka rossz, pedig jó

Az elején nagyon szenvedős volt a takarítás. „Nem állt rá a kezem”. De azt hiszem, az első hónap után, amikor már nem küzdöttem a munka ellen és elfogadtam, hogy én most takarítok, sokkal könnyebb lett.

Gyönyörű házakat láttam belülről és nagyon sok kedves embert megismertem a társadalmi ranglétra szinte majdnem minden fokáról. Persze, hogy voltak nagyon mocskos házak is, amikor a gutaütés kerülgetett. Ez normális. Itt is van, hogy utálod a melódat, csak hamarabb túlteszed magad a nehéz helyzeteken.

Porszívózás és kárpittisztítás, mosogatás és felmosás volt a repertoáromban magyar szemmel szemtelenül magas összegért – igaz, itt csak minimálbérért. Sokat vezettem a munkák között és egész Berkshire megyét vagy tartományt bejártam már.

A munkatársak jöttek és mentek mellettem. Volt, aki a szívemhez nőtt és volt olyan is, akitől már nagyon szabadulni akartam. A hónapok elteltével a „szakma” a kisujjamban van. :D :D Micsoda tehetség!! :D A mai napon meglepődök magamon, hogyan szerettem ezt meg ennyire.

Money money money

Angliában az a csodás, hogy ha dolgozol és van egy fő és egy mellékállásod mondjuk napi 10-12 órában, akkor tényleg élvezheted az életet. 10-12 óra? Elhiheted nekem, nem sok, ha nem riadsz meg a munka szótól.

Megkeresed a pénzed, bérelsz egy szobát vagy lakást és emellett fenntartasz egy normális autót - nem újat, de nem Suzukit - és még mindig marad pénzed kikapcsolódásra. Menj és vásárolj ruhát úgy magadnak, hogy nem kell aggódnod a hónap vége miatt! Vagy fizess be egy nyaralásra, vagy kettőre egy évben - megteheted és meg is érdemled. Csak ne felejts el keményen dolgozni abban a napi 10 órában!

Persze az hozzátartozik a dologhoz, hogy párban könnyebb. Sokszor úgy látom, hogy a magányos farkasoknak sokkal nehezebb, mert őket hamarabb megtalálja a honvágy. Ezért azt javaslom, ha teheted, ne egyedül utazz!

Fel nem foghatom az elmúlt 18 hónapot. Takarító vagyok én is és a párom is fő- és másodállásban. Saját házat bérelünk, vettünk egy kocsit nekem, majd a páromnak egyet. Két gyönyörű Seatot. A házassági évfordulónkat Rómában töltöttük, a legutóbbi karácsonyt és szilvesztert a Kanári-szigeteken ünnepeltük az unokatestvéremmel. Meghívtuk a barátainkat Angliába nyaralni egy kicsit.

ezt látom az ablakomból.jpgEzt látom az ablakomból

Aztán a maradék cuccunkat kiköltöztettük otthonról. És most a testvérem családját és a drága anyukámat várjuk egy kis pihenésre, természetesen a mi költségünkre. Van megtakarítási számlám, magánynyugdíjam és életbiztosításom. Az utóbbi 18 hónap alatt és takarító melóval.

Képzeld, hogy milyen életet élhet egy magyar mérnök srác, vagy egy tolmács magyar csaj, stb. De soha nem felejtem el, hogy ez kemény munka ára. Kitartás és alázat, emberszeretet és az élet élvezete nélkül nem megy. Igen az első 16-18 hónap kőkemény mégis látszott a fény és a második 18 hónap el is hozta a jobb életet.

Álmodd meg!

Ezt javaslom! Álmodd és tervezd meg. Döntsd el, hogy akarod a külföldi életet vagy nem. Ha akarod, legyen egy B terv is kéznél. Sosem tudhatod, mi történik. Tanuld a nyelvet, mielőtt utazol és legyen tartalékod, ha úgy indulsz neki, mint én és a párom, hogy nem fogadott biztos állás.

Ne feledd én szerencsés voltam, hogy rögtön dolgozhattam, de a párom sokat küzdött. Akkor indulj külföldre, ha dolgozni akarsz, mert a meggazdagodás itt sem vár rád, csak nagyobb rá az esély, mint Magyarországon. És végezetül ne felejtsd el a hazádat, akármiért is kell elhagynod, mert oda mindig hazatérhetsz.”

a kedvenc angol tengerpartom.jpgA kedvenc angol tengerpartom

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr856523717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.28. 22:35:01

@diggerdriver: utoljara ca. 37 Eve mondtak nekem meset. De azt Grimmek irtak

SzZoole 2014.07.28. 22:35:22

@Der echte Weinachtsmann: koszi,viszont:)
Nem csak elkerulom,Nyiregyhaza a celallomas

rezsöatya 2014.07.28. 22:37:06

@Der echte Weinachtsmann: "utoljara ca. 37 Eve mondtak nekem meset"

Te sem nezel Hiradot?

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.28. 22:41:39

@Zoole[uk]: ott ismertem , egy autosboltost. Qrva jo fej volt, vagy meg az is. Akkoriban jartam elöször ott es csodalkoztam milyen szep es tiszta varos. Legalabbis ahol en jartam.

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.28. 22:45:57

@rezsöatya: de a "Tagesschau"-t nezem minden nap. Csak az nem hogy nem alszok el, hanem felmegy a vernyomasom es legszivesebben egy baltaval indulnek el berlin-be

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.28. 22:46:53

@Der echte Weinachtsmann:
Na most meg egy 50éves földipari munkás mondott neked egyet.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.28. 22:47:43

@diggerdriver: Azt mondja egy ismerősöm, hogy neki könnyebb volt elfogadnia azt, hogy a vérszerinti fia csajozik, mint hogy a nevelt lányához megérkezett az udvarló.

Nálunk még kicsik a lányok, de nem sok idő már, hogy itt is megjelenjen az első barát.
De szerintem normális, hogy (különösen a mai világban) nagyon félti egy szülő a gyerekét, főleg ha lány.

@morsels: @rezsöatya: :)

@pamut: Neuralgikus pont nálunk is... :)
Egy másik ismerősöm azt mondta a lányának, hogy szóljon, hogy mikor vegyen papucsot a fiúnak.
Kérdeztük, hogy mikor lett ilyen laza?
A válasz: inkább itthon csinálják...

Ha belegondolunk, igaza volt.
Évekig működött utána a kapcsolat, azóta mindketten mással élnek, felnőttek. :)

@Hari Seldon 2: Keress rá Lakatos Leventére. Ő is így ír.
Valamelyik nap belefutottam, kétszer néztem meg a nevét, olvastam tőle mást, máshol, és teljesen eltérő stílusban írta.
Van ilyen is.

SzZoole 2014.07.28. 22:48:16

@Der echte Weinachtsmann: az utobbi 10 evben sokat valtozott a varos,szerintem ra sem ismernel.
Emlekszel meg ki volt az es a varos melyik reszeben volt?

onewayticket 2014.07.28. 22:53:16

A fizikai munkáról (takarítás és hasonlók) még egyszer! Itt lehet, hogy az ilyen munkákat semmire nem becsülik, másrészt, egy érettségivel is bőven betölthető álláshoz is 2 (büfé-ruhatár szakos...) diplomát kérnek, de "nyugaton" (=piacgazdaságban) ez nem így működik.

Minden szakmára szükség van. Azt a gyerek is tudja, hogy egy bolti eladó vagy egy pincér nem kereshet annyit, mint egy orvos vagy egy egyetemi tanár. Nem erről van szó! Hanem, hogy egy társadalomban szükség van mindenkire, ezt hívják munkamegosztásnak. Nem ér kevesebbet (hasznosság szempontjából) a varrónő vagy a kertész munkája az ügyvédénél vagy a könyvelőénél.

Lényeges különbség csak a kiemelkedő tehetséget igénylő hivatásoknál lehet: tudós, művész, író/költő, sportoló. Mi, azaz a többség nem leszünk világhírű színészek, olimpiai bajnokok, stb., úgyhogy tökmindegy, mit csinálunk, ha azt szeretjük és megélünk belőle.

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.28. 22:54:36

@Zoole[uk]: több mint tiz eve volt ez mar ugy hogy biztos nem ismernek ra.
Balint Pista (Balint Autosbolt) de nem tudom a varosresz nevet.

rezsöatya 2014.07.28. 22:55:57

@nezzazegfele ♥ 2 darabban [Hu ]: neveles es szulo gyerek kapcsolat kerdese az egesz.

onewayticket 2014.07.28. 22:57:24

@Der echte Weinachtsmann:
"mi tart vissza?"

Egyelőre nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy kimenjek.

"Melyik az az orszag ahova nem szeretnel menni es nem beszeled a nyelvet?"

Németország.

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.28. 23:03:30

@onewayticket: na akkor en mar nem fogok tudni segiteni.
De beszelsz valamilyen nyelvet (a magyaron kivül)?
Mert anelkül szerintem ne is indulj el sehova. Vagy ahhoz akkor mar nagyon ketsegbeejto helyzetnek kell lennie.

Hari Seldon 2 2014.07.28. 23:05:23

@rezsöatya:
OK. Pontosítok. Szerintem nyálas, ha egy férfi írja.
Az egész stílus egy kimódolt szöveg.
Mondom, a történet rendben van, de ez egy kimódolt/nyálas/Coelho-s, női szöveg.
De ismétlem: szerintem.

SzZoole 2014.07.28. 23:06:44

@Der echte Weinachtsmann: ismerem Balint Pistat a korut es a Bujtos utca sarkan van a boltja es a muhelye is nem messze a Plazatol.

2014.07.28. 23:07:29

@Der echte Weinachtsmann: @Zoole[uk]:

Próbálom óvatosan mondani, amit mondok, meg nekem nincs is gyerekem, és eleve nem is tudom, mennyire vicceltek ezzel a féltő apukás fellépéssel (és most jön a mondatban a de), DE két hibát is látok a megközelítésben.

Az egyik, hogy ha a házba behozott barátról/barátnőről van szó, minek mindjárt elrontani magunkról a benyomást? Engem még soha egy csajom faterja sem próbált megfélemlíteni, de ha valaki bepróbálkozott volna (vagy a jövőben bepróbálkozna, sose zárjuk ki a lehetőséget, hogy egyszer megint 16 évesekkel kezdek randizni) (oké, ebben vicceltem), szóval ha előjött volna ezzel az orrvérzős dumával, elképzelhető, hogy szigorúan néztem volna vissza rá, és esetleg ugyanazt válaszoltam volna: öreg, ha bántani mered a lányodat, letépem a karod, és feldugom a seggedbe. Értékelnétek egy ilyen kezdő fellépést?

Mondom, a kérdés ugyanaz: minek kell orbitális seggarcnak látszani? Ráadásul mindjárt a bemutatkozásnál?

Plusz nem tudom, ti voltatok-e ilyen helyzetben, nekem a faterom akart egyszer összakaszkodni a lánytestvérem udvarlójával. A srác 16 volt, végig baromi higgadt maradt (és egyébként szerintem lehet, hogy összecsomagolta volna a fatert, ha egyszer nekiáll), úgyhogy nem volt verekedés, de ne higgyétek, hogy ilyenkor az apuka jópontokat kap, hogy mittudomén, milyen védő meg oltalmazó meg macsó. Lóf.szt. Attitűdbeli problémái vannak, ami kontraproduktív is, mert elidegeníti a lányát.

De ez itt mellékvágány, nyilván nem az udvarlóra próbáltok jó benyomást tenni. Viszont azt szögezzük le, hogy maga az a tény, hogy valaki hazaviszi hozzátok a csaját/fickóját, egy baromi szerencsés dolog. Ha emlékszünk a saját kamaszkorunkból, ha nem is magunkra, de a tágabb környezetre, hány meg hány olyan ismerős volt, akinél ittak otthon, vagy verekedtek, vagy mittomén, és emiatt a panelház pincéjébe jártak le szexelni 16 évesen, meg a domboldalba, ha odakint már jobb volt az idő?

Mi a fenének elidegeníteni őket? Nincs lányom, de ha lenne, és kamaszkorában lenne udvarlója, én megkínálnám a csávót teával, meg váltanék vele két szót, hiszen még a végén az is kiderülhet, hogy ő is ugyanolyan védett kis környezetből származik, neki is vannak otthon szülei, meg mittomén, van második keresztneve meg ez az egész középosztálybeli rózsaszín nyálmeleg marhaság, amiről mind álmodozunk. Minek kapásból agresszíven fellépni? Egy 16 évessel szemben? Édesf.szom már.

--

Oké, elgurult a gyógyszer.
Többször leírtam a "seggarc" szót, de azt én is vágom, hogy ha kezelhető viszonyban vagytok a gyerekeitekkel, akkor egészen nyilvánvalóan nem vagytok seggarcok. Ezt a részt semmiképp ne vegyétek magatokra, csak hangosan gondolkodtam.

Szülőellenes ötpercünket halloták.

rezsöatya 2014.07.28. 23:09:42

@Hari Seldon 2: elfogadom, hogy igy erzed. En meg ferfikent aterzem...

(Lehet, hogy en is nyalas vagyok... hol egy zsebkendo...? :-) )

tableno 2014.07.28. 23:19:18

@Th's child: Szerintem egyáltalán nem mondasz hülyeséget.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.28. 23:20:28

@Th's child:
Nyugodj meg, senki sem gondolta komolyan.
Értelmes emberek tudják kezelni az ilyen helyzeteket.
Zolika sem maffiózó hanem egy szelíd hülye akinek legfontosabb a családja.(ha már lelepleztél múltkor:)))))))))))))
Én ugyan rúgtam ki udvarlót de az más okból történt.

SzZoole 2014.07.28. 23:21:39

@Th's child: persze,hogy vicceltem,inkabb csak ideztem(forras nelkul) kulombozo hasonlo tematikaju filmekbol,nem vagyok en egy vadallat:)
Amugy a lanyomnak volt egy baratja,egy angol fel arva kisfiu,nem reg mentek kulon kb.1 evig tartott a kapcsolatuk.
Hetkoznap iskola,tanulas es csak hetvegeken jart hozzank,de soha nem aludt itt.Velunk reggelizett,ebedelt es vacsorazott,sokszor vittuk magunkal kirandulni is.Valami nem mukodott koztuk,de nem mi valasztottuk szet oket az o dontesuk volt.
Ennek tukreben azert remelem mar nem tartasz akkora seggarcnak:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.28. 23:24:38

@Zoole[uk]: Pfff... :-))
Aztán meg csodálkozol, hogy 50 évesen se fog elkelni a lányod...Kerülgetheted még 70 éves korodban is... :D

SzZoole 2014.07.28. 23:25:44

@rezsöatya: ismerem,nagyon nagy film,tenyleg egy alap:)

2014.07.28. 23:25:54

@diggerdriver: @Zoole[uk]:

Ok, fejleszteni kell a viccdetektoromon.:)

És mondom, ha valaki meg tudja őrizni a jó viszonyt a gyerekeivel, az maga egy bizonyíték, hogy az illető nem seggarc. :)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.28. 23:26:04

@onewayticket:

ajaj, ebből bajok lesznek. Itt nem szabad olyanokat leírni hogy a kulimelós munkája is ér annyit mint a mérnök úré. Valóban, tök mindegy hogy élnek a mosogatók, de akkor a mérnök urak is egyenek koszos tányérokból ha mindegy!

SzZoole 2014.07.28. 23:27:10

@geegee: geegee,mar tobszor irtam,hogy csak vicceltem,nem kell komolyan venni:)

2014.07.28. 23:27:12

@mojyo:

Haha, a feminist father marha jó.:)

rezsöatya 2014.07.28. 23:28:07

@diggerdriver: mint az oregur a kupiban?

- jo napot kivanok, egy nooot akarok!
- bacsi, maga mar tul van rajta...
- igeeen? Es mivel tartozom...?

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.28. 23:30:05

@Th's child: remelem az atment azert, hogy a nyilaszaroknak valo bemutatas a komolytalan kategoriaba sorolando. Ha lenne lanyom es hazahozna a baratjat azert elbeszelgetni, elbeszelgetnek vele
(Normalisan).
Ha a fiamhoz jönnek a haverjai, azokkal is kerdez-felelek-et jatszok, hogy megismerjem mi az erdeklödesi kore, milyen közegböl szarmazik. Probalom nevelni ill. befolyasolni ami a barati kör valasztast illeti, mert nekem nem mindegy kikkel haverkodik.
Ezert nyugodtan tarthattok maradinak, en ilyen vagyok.
Es igen, annak idejen bemutatkoztam baratnöm apjanak (aposomnak), mondtam hogy, hogy hivnak, ö meg melden a szemembe nezett es annyit mondott: en meg ennek a lanynak az apja vagyok. Közben meg ugy szoritotta a kezem, hogy majd beszartam. Nem volt szükseg mar elbeszelgetesre

SzZoole 2014.07.28. 23:30:26

@Th's child: igen jol mondod a jo viszony megorzese nagyon fontos,talan a leggfontosabb.
Nalunk inkabb van barati viszony a gyerekek es mi koztunk,mint szuloi.Mindent meg tudunk beszelni egymassal,szoszerint mindent.

Muscari 2014.07.28. 23:33:34

@diggerdriver: szerintem Gyurcsok es nemBela, hanem Janos asszem. Az nagy varazslo

Furos 2014.07.28. 23:35:02

@Zoole[uk]: Kepzeld el a Dorka leendo udvarloit ha meglatnak engem :)
Lehet adok mnekik valami sziverositot csak hogy magukhoz terjenek a sokkbol:)

Muscari 2014.07.28. 23:36:30

@Zoole[uk]: teljesen jol, megbeszeltuk. Mi is ugy voltunk vele, hogy inkabb tudjunk mindenrol, ne kelljen bujkalniuk, mert abbol csak a baj van :-)

A baj inkabb a fiu szuleivel volt, mert o a fiatalabb, tobb, mint egy evvel. Most kepzeld el, a lanyom mar nagykoru, a fiu meg meg nem.

morsels (törölt) 2014.07.28. 23:37:15

@Th's child:
Ohh, ez azert nem szokott ilyen meredek lenni. Mondjuk nekem nincs lanyom, csak ismerek lanyos apukakat es hat mindegyik ilyesmiket mond, de nem igy szoktak viselkedni :-)
Az meg, hogy elore felnek, az ertheto. Egyreszt emlekszenek, hogy ok mit csinaltak, masreszt azert mindenki belefutott olyan lanyba, akit nagyon nem szeretne, ha a sajatja olyan lenne :-).

montroyal ( CAN qc) 2014.07.28. 23:38:09

@Muscari: www.wk-transport-logistique.fr/lexique/?lexique_id=27
tenyleg csak guglizok erre nem is gondoltam en MO-on autotech szakkozepbe jartam itt meg angolul el kellet vegeznem megegyszer az iskolat-muhelyt 1 eves napi 8h ..93 ban azota ram ragadt...
www.classic-garage.net/lexique.php
autoanglaise.free.fr/?page_id=123

biztos magyar angolba is vannak ilyen helyek ...

Határátkelő 2014.07.28. 23:39:59

@házelőtthinta: Nos, szeretném, ha tisztáznánk pár dolgot. Talán nem tűnt fel, de a TELJES mai poszt arról szól, amiről szerinted itt nem lehet írni. Tovább megyek: szerintem biztos, hogy 100 felett van az olyan posztok száma, amelyben határátkelők leírták, hogy külföldön milyen kétkezi munkát (ez az, amit te kulimelónak nevezel) végeznek, és abból hogyan élnek meg. Erről szerinted ezen a blogon nem lehet írni.

Azzal nem kívánok foglalkozni, hogy a saját blogodon miket hazudozol össze a Határátkelőről, mert ez a te dolgod, egyetlen egy dologra mégis reagálnék belőle, mert az ide tartozik: amikor nem engedem be valamelyik kommentedet, az azért van, mert nap nap után próbálod ismételgetni ugyanazokat a mániáidat, nem egyszer mások zsebében turkálsz, mások életmódját minősíted, márpedig ez a blog nem a te blogod, és a jövőben sem fogom hagyni, hogy rátelepedj. Így is túl sokszor szól rólad egy-egy kommentfolyam, ami persze a rád reagálóknak legalább olyan hibája, mint a tiéd.

2014.07.28. 23:40:42

@morsels:

"azert mindenki belefutott olyan lanyba, akit nagyon nem szeretne, ha a sajatja olyan lenne"

Ezt milyen finoman mondtad. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.28. 23:41:21

@Furos:
Nabazmeg aki hozzátok beházasodik annak is csak megszületni volt nehéz.
Egy sörgyáros após megtízszerezi a lánya értékét.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Te, akartam már kérdezni hogy a Pepin még nem jelent meg?
Nem baj meg fog...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

montroyal ( CAN qc) 2014.07.28. 23:42:53

@firg_firg: az igaz ...tudod sokat benyelek de az uj szlogenem ; nekem SEMMIT sem KELL csinalnom ,de ha csinalok valamit , NEKED FIZETNI KELL!!
tenyleg nem a munka a nehez mert az egy honapra elore napi 2-3 kocsi megvan .. fizettetni a nehez ..

SzZoole 2014.07.28. 23:45:46

@Furos: hajaj, meg neked nagyon tavol van az az ido,addigra Te mar 50 eves oreg ember leszel mint digger:)))
De tudod mit,addig meg remelem sok alkalmunk lessz meg es edzunk ra mi azzal a sziverositovel :)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.28. 23:45:52

Amúgy csak közlöm hogy mától két és fél hétig egyedül vagyok.
A csend és a nyugalom megfizethetetlen.
Minden másra ott a Mastercard...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

33621 2014.07.28. 23:46:43

@Zoole[uk]: Egy találkozó majd ha itthon lesztek?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.28. 23:48:40

@Furos: @Zoole[uk]:

Na a taknyos suhanc levénemberezett minket...
:))))))))))))))))))))))))))))))

Furos 2014.07.28. 23:50:30

@diggerdriver: Gyere el felenk ugyis le kelenne lapozni a BBQ kornyeket :)

SzZoole 2014.07.28. 23:51:08

@diggerdriver: melyik volt az,utom agyon asom el:)))
(Ez is csak vicc volt )

Furos 2014.07.28. 23:51:23

@Zoole[uk]: Amig a fejem fole tudom loditani a 110 kilos hordot addig nagy baj nem lehet :)

SzZoole 2014.07.28. 23:53:39

@33621: egy napot a nanasi strandon fogunk eltolteni,szerintem az 10.-ke vasarnap lesz,de meg nem biztos,addig meg ugyis beszelunk:)))

SzZoole 2014.07.28. 23:55:09

@Muscari: en is erre gondoltam,szerintem a leggjobban jarhato ut.

rezsöatya 2014.07.28. 23:55:18

@Muscari: "ugy voltunk vele, hogy inkabb tudjunk mindenrol..."

webkamera beszerelve???!!!

:D

SzZoole 2014.07.28. 23:56:36

@diggerdriver: milyen MasterCard-rol beszelsz?
Egyszer probaltad hasznalni akkor is be nyelte a gep:))))))))

SzZoole 2014.07.29. 00:00:27

@Furos: na es mig a fejed folott tartod,ugy igyuk a whiskey-t belole?:)))

montroyal ( CAN qc) 2014.07.29. 00:02:30

ez tetszik... de egyik oldalt sem ismerem a gengster valtas elott jottem el tolem mindenkinek igaza lehet

gepnarancs.hu/2014/07/kicsi-zsarnok-vadolunk/#.U9bBTJeQ1gU.facebook

2014.07.29. 00:06:20

@Határátkelő:

www.theguardian.com/tv-and-radio/2012/nov/09/confessions-of-an-internet-troll

"Look at the misspelling of "atheists" – what pedant could possibly resist that bait? Not many, and I must have had a dozen catches almost straight away." >>> vesdossze: "kulimelo" + "koszostanyer" (nempenzkerdesatisztasag - errol nem reg volt itt szo ugye, vajon ki ugrik erre, es ki marad a kulimelos vitanal, jaaaaaajdeizgalmas! :D

Szerintem ez mar mesterszint amugy, csak az idozitest kellett volna kicsit jobban, hogy tobb legyen a reakcio :D

i got my (törölt) 2014.07.29. 00:14:19

Szóbakerült a napokban a legutóbbi orbáni beszéd. Egy magyar jogászprofesszor érdekes véleményt fogalmazott meg róla: docs.google.com/file/d/0ByN-895khr-YNmRJWjRsQ1dkZmc/edit

na4 2014.07.29. 00:14:37

Jó nagy átverés a cím. Azt hittem volt valami giga találmányod, aztán kinnt csináltál egy start-up-ot, és a terméket veszik mint a cukrot. Erre kiderül, hogy milyen jó dolog a szart merni a krotyóból. Hú bakker, ezért kár volt kimenni. Nekem itthon a többszöröse van meg annak, ami neked odakint.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.29. 00:41:50

@Zoole[uk]: Oksa, én meg le voltam akkor még maradva az olvasásban... :-)

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.29. 00:48:33

@na4: Az is megvan, hogy ő külföldön akart élni?

tucano 2014.07.29. 00:51:09

de szép poszt, tetszett.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.29. 04:46:37

@mojyo: @Sesamelmo (Q): na, mára rámszálltak az amazontól persze, country of residence, anyád. most akkor az lesz, hogy átviszem a kindlet egy indiai haverom nevére, az ő kártyájára? utálom az egészet. ha már valamivel ugrálni akarnak, akkor az IP-m alapján árazzák be a dolgokat. nekem mindig is ez lenne a logikus. ez a country of residence egy mekkora anakronisztikus dolog egyébként is, soha nem tudok vele mit kezdeni. (ázsiai ország az életbe nem ad residencyt.)

jó lenne, ha lenne valakinek tippje. azonkívül, hgy most még töltsek le gyorsan mindent.

pappito · http://pappito.com 2014.07.29. 05:07:53

@Dragonlady (now in Thailand): igazából jogi issue-k szoktak lenni, nem minden kiadványra szerzik/veszik meg a terjesztési meg ilyenolyan jogokat, ezért szőröznek azzal, hogy hol laksz. a webshopnak tulképpen mindegy lenne, de ha mondjuk nincs meg a terjesztési jog az APAC régióra és mégis árulják a motyót errefelé, abból súlyos gondok lehetnek. nem neked, a kiadónak.

ahonnan én vásárolom a zenéimet pl. nincs terjesztési joguk a legtöbb EU-n kívüli országra, viszont amikor elkezdtem 2006-ban vásárolni tőlük, még a magyar hitelkártyámmal fizettem és elkönyvelték, hogy EU. Azóta persze már rég nincs magyar bankkártyám, de nem változtattam meg a lokációm... elvileg bele lehetne kötni ebbe az egészbe, de mi értelme lenne?

Ez ugyanaz, mint a dvd-k régiókódjai, az is mekkora marhaság volt, a lejátszógyártók simán gyártottak olyan motyókat amik nem törődtek a régiókódokkal...

pappito · http://pappito.com 2014.07.29. 05:10:49

@Dragonlady (now in Thailand): a country of residence az tartózkodási hely, független a jogállásodtól, hogy kaptál-e letelepedési engedélyt vagy sem. csak, hogy hol vagy :)

egyébként okos ötletem nincs, sajnos, amióta megpurcant a hat éves ebook olvasóm nemrég, nem foglalkoztam a dologgal. mi a bookdepository-tól szoktunk rendelni könyveket, de tudom,hogy a papir nagyon macerás, ha sokat jössz-mész

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.29. 05:21:18

@pappito: igen, ez a baj, a jövés-menés.
és érteni értem,csak azt nem tudom, hogy oldjam meg.
amikor évekig jövök-megyek, mi a country of residencem? ok, amikor volt itt munkavállalásim, beírtam Thaiföldet. de Burmát nem, mert úgy értékeltem, abból csak baj lehet. most meg sehol nem vagyok. aki állandóan utazik, annak elvileg mi ez? ha épp két hónapig Indonéziában vagyok turistavízummal, akkor mi lesz a residencem? (csak mert minden immigration formon rajta van.) ja és ezekszerint az amazon szerint a residence az valami állandó, nem az a hely, ahol fizikailag is be tudnál menni egy könyvesboltba.
most hogy átállítottam Thaiföldre a kindle accountot, kíváncsi vagyok, mit fognak szólni, mert az IP stimmel. én kiegyeznék ebben, mert ezt tartom korrektnek, de az EU-s árakat nagyon nem szeretném kifizetni. sajnos amikor regisztráltam ezt az izét, akkor beírtam, hogy Mo, mert a kártya onnan van, és a thai kártyámmal nem tudok fizetni amazonon :-( nem is tudom átállítani, nem találom, hol, alighanem dereisztrálni kéne az egészet és újra előről. ha megint jönnek, mint a paypal, hogy kell a nevemre egy közműszámla akármelyik országból, muhaha.
szóval érteni értem, csak nem tudom, hogy oldjam meg a dolgot perpill.
ja és persze a haverom, aki meghúzta ezt az indiásat, az azóta is vígan használja (angol kártyával), nekem meg egy nap alatt jönnek.

pappito · http://pappito.com 2014.07.29. 06:05:22

@Dragonlady (now in Thailand): sajnálom, de nem tudok okosat mondani, ha az indiás megoldás működik, akkor próbáld meg újra regisztrálni az egész motyót úgy, ahogy a haver csinálja...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.29. 06:08:46

@pappito: köszi. ő angol kártyával csinálta ugyanezt, mint én, random cím, de valamiért nem volt gyanús.
nekem ez magas, ha megkérem az indiai haverom, hogy legyen az ő nevén a kindle, és az ő bankkártyájával, de soha nem lesz indiai IP cím, az alighanem jó nekik. csak utálok szívességeket kérni, a paypalom is ismerős nevén van a burmai affér óta :-(

Muscari 2014.07.29. 06:13:54

@Der echte Weinachtsmann: az sajnos mindig ilyen. Mi listat szoktunk irni a tennivalokrol, hogy biztosan ne maradjon ki semmi.
Meg jo, hogy a latogatando rokonok viszonylag egy kupacban laknak, igy nem tart annyira sokaig a vegiglatogatasuk.

Mi a jovo heten megyumk, mar rettenetesen varom.

Sesamelmo (Q) 2014.07.29. 06:41:17

@Dragonlady (now in Thailand): én átérzem minden kínodat. Es nem tudom mi a megoldas. Azt feltételezik, hogy ott a kartyad, ahol a residency. Ami altalaban igaz is.

Katarnak NINCS irányitószáma. 11111 gyel néha megoldhato, neha nem. Cimek sincsenek (ahogy postas sincs) csak postafiokok, igy a bankkartyam is postafiokhoz van kotve (a cegehez ráadásul) De pár oldal nem engedi, hogy más cimre szállittassak, mint a kartyamhoz megadott cim. Egy amerikai webbolttal valtottam vagy 10 emailt, hogy oldjuk mar ezt meg valahogy, de nem. Erti amit kerek, de mi van ha bankkartyacsalo vagyok.

Hari Seldon 2 2014.07.29. 07:35:59

@rezsöatya:
OK, köszi. Nekem mindjárt háromszor kell megnéznem. :-)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.29. 07:37:52

@Határátkelő:

Én is szeretnék tisztázni pár dolgot. Nincs bajom a bloggal, nincs bajom veled, nem tartok senkit hazudozónak ÉLBŐL.Viszont pár füllentés már nyilvánosan is kiderült. Hadd ne soroljam fel az eseteket. Az ok egyszerű : önigazolás. Amiket írok a blogomba az valóban az én dolgom és azt írom le amit érzek. Én ezt érzem, ennyi az egész. És mivel tényleg sokszor nem engednek ki ide,ezért szerintem jogos is a felvetés hogy van cenzúra. Ha ezek után leírom hogy az én véleményem nem jelenthet sokszor meg, holott engem itt naponta küldenek el a picsába, akkor szerintem ezzel nem hazudtam.Aláírom hogy elég provokatívan fogalmazok és szeretem kiugrasztani a bokorból a népet, de ez van, én ilyen vagyok. Szerintem én egyetlen embert se mocskoltam még se itt, se pl a blogomon. Nem a blogodat neveztem hazugnak, hanem azokat az embereket akik sarkítanak mikor előadják a nyugati életüket.De ezt hagyjuk is, mert igazából nem erről szeretnék beszélniÉrtem hogy zavarja a többséget a "mániám", de páran azért már mellémálltak és egyetértettek, illetve erősítettek. Pl. Lukas Meier.

Tisztázhatnánk egy nagyon fontos dolgot ha már arról van szó hogy kinek is a blogja ez. Nagyon jó hogy felhoztad a témát, mert szerintem van egy apró szösszenet amit kifelejtesz. A blogodat emberek látogatják, teljesen átlagos hétköznapi figurák mindenféle korosztályból. Klikkelnek, megnyitnak, véleményeznek. Nélkülük nem működik a dolog! Ha ők nincsenek, posztok sincsenek! Ha ők nincsenek, kommentek sincsenek! Ha ők nincsenek, nem látogatja senki a blogodat. Én csak egy egyszerű melós(elnézést,betanított munkás) vagyok, de annyit én is tudok hogy napi 10-15 ezres oldalbetöltéssel (és ezek csak az új posztok...) nyilván nem két fillér a reklámok után járó jutalék sem. Mi pedig ugyanúgy építjük a blogodat, mint te, csupán a másik oldalon állunk! Te közvetítesz tartalmat, mi közvetítunk véleményt és generálunk látogatottságot.Együtt csináljuk.Mi megkapjuk a tartalmat és a reklámot,te megkapod a jutalékot a blogos munkádért. És mivel együtt csináljuk, a minimum az hogy egyenrangú félként bánunk az emberekkel, nem? Így pl nem értem hogy engem miért lehet elküldeni mindig a tudjuk hová. De mindegy is.Nem célom rátelepedni a blogodra.Ezt a lehető legőszintébben mondom. Azonban ne felejtsd el hogy ez rólad és rólunk szól. Nincs olyan hogy blogom, blogunk van, mert mi tartjuk életben.

Nzoltan 2014.07.29. 07:37:59

@tableno: Hát, persze. Azért csinálják a bevándorlók.

Hari Seldon 2 2014.07.29. 07:42:48

@diggerdriver:
Próbáld meg a német Aldi-ba...

Mondom neki: Mastercard.
válasz: Nein.
Mondom neki: Visa.
válasz: Nein, nein, Maestro!! (Einfach Maestro)

Majdnem lementem hídba. Maestro?!?
Köszi, ezt még a nepáli kecsketenyésztők sem használnak már.

tableno 2014.07.29. 07:57:59

@Nzoltan: nézd, én bevándorló vagyok és nagyvállalati középvezetőként dolgozom. Akkor ezek az is aljamunka lehet...

tableno 2014.07.29. 07:59:46

@házelőtthinta: "Viszont pár füllentés már nyilvánosan is kiderült. Hadd ne soroljam fel az eseteket." - de, sorold fel az eseteket! Különben csak üres vádaskodás, amit írsz.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.29. 08:01:38

@Dragonlady (now in Thailand): az Amazon supportot probaltad? Nekem is volt Kindle gondom es nagyon kedvesen megoldottak.
Egyebkent en Amerikaban vettem Kindle-t, es hogy olcsobb legyen, a "reklamos" valtozatot valasztottam: naponta uj ajanlatok jelennek meg a kepernyovedon. Ezeket sokszor ki is hasznaltam, sok jo konyvhoz jutottam igy, szinte ingyen. Viszont amikor visszaerkeztem Europaba, ugyanugy kaptam az ajanlatokat, viszont mar nem tudtam megvasarolni oket, ugyanilyen regios problema miatt... a support pedig ingyen (amugy 20 dollar) leszedte a reklamot a Kindle-rol. Viszont konyvet tovabbra is az amazon.com-on vasarolok, itt Svedorszagban, es nem volt vele soha gond. Azt nem probaltam, hogy pl. amazon.co.uk-n mennyibe kerulne ugyanaz a konyv...

Határátkelő 2014.07.29. 08:07:23

@házelőtthinta: Köszönöm a kioktatást.

"Ezen a blogon nem lehet olyan véleményed ami a közösség költői hitvallásának nem felel meg. (...) A brancs bárkit elküldhet a picsába, nekem már nem egyszer írtak ilyeneket hogy (“akaszd fel magad”, “húzzál a picsába innen”), azonban az én szinte sosem személyeskedő véleményeim legtöbbször a fiókban maradnak, mert más a véleményem mint nekik. (...) Az alapvető séma az hogy Nyugaton gyakorlatilag minden jól működik, míg Magyarországon gyakorlatilag minden rosszul. Ezt naponta megtudhatjuk minden poszt alatt." Nem kívánok tovább idézni abból a posztból, ami után még képes vagy itt azt állítani, hogy neked semmi bajod a Határátkelővel, de még egyszer megkérlek, ne torzíts!

A másik, hogy ha szeretsz provokatívan fogalmazni, akkor ne csodálkozz, ha van, akinél kiborítod a bilit. Ezzel együtt már többször leírtam, hogy ha valaki személyében sértőnek érez egy kommentet, akkor szóljon, és kimoderálom, ha olyan. Ez rád is vonatkozik. Én próbálom követni a hozzászólásokat, de képtelenség mindig minden kommentet elolvasni. (Egyébként a rád vonatkozó ilyen jellegű hozzászólások közül sokat anélkül is kimoderáltam, hogy szóltál volna.)

Ne csodálkozz, ha sokan nagyon unják már, hogy minden egyes posztnál ugyanazokkal jössz, ugyanazokat hajtogatod. Én is nagyon unom egyébként, ennek ellenére beengedlek, kivéve, amikor ugyanaznap már tizedszer írod ugyanazt.

A harmadik dolog: az első pillanattól kezdve hangsúlyoztam (sokszor), hogy ez a blog nem az enyém, hanem azoké, akik a történeteket írják, a közösségé. Ennek a közösségnek ugyanúgy vannak szabályai, mint bármelyik közösségnek a világban, és aki ezeket nem tudja elfogadni, az nem lehet tagja.

Egyébként most sem írtam azt, hogy az én blogom lenne (noha én indítottam és én vagyok a gazdája), tehát megint csúsztatsz, amikor ezt állítod, amit kikérek magamnak!

Utolsóként pedig a reklámokról (megint mások zsebében turkálsz, ugye...): a nyitóoldalon a posztok között látható reklámot a blog.hu / Index / CEMP értékesíti, én abból egy fillért sem látok, ilyen értelemben semmivel nem vagyok beljebb, ha 10 ezren olvassák egy nap, mint ha 1000-en. Természetesen mindenki szeretné, ha sokan olvasnák, de ebből nekem anyagi hasznom nem származik. (Teszem hozzá: a blog rengeteg munkával jár, mást ne mondjak, jelenleg is nyaralok, ennek ellenére minden nap van poszt, legrosszabb esetben is óránként ránézek az adminra, hogy be kell-e engedni külsős kommentet, és kora reggel a te csúsztatásaidra reagálok. Talán ez is hozzátartozik a képhez...)

Azért válaszoltam neked ilyen hosszan, mert egyszer s mindenkorra szeretném lezárni ezt a kérdést és azt akarom, hogy világosan lásd: a mások zsebében turkáló, nagyon gyakran trollkodó, önismétlő bejegyzéseidet a jövőben sem fogom beengedni. Ez szerintem nem cenzúra, hanem a közösség (aminek én vagyok, fogalmazzunk úgy, hogy a koordinátora) önvédelmi reflexe.

Amennyiben úgy ítélem meg, hogy a kommented senkit nem sért, érdemben hozzászól az aznapi poszthoz, természetesen helyed van itt is.

Minden másra ott a saját blogod.

Nzoltan 2014.07.29. 08:08:35

@svájci sapka (ch): Munkatársaktól?
Az alattad lévő ember a hierarchiában nem munkatárs.
Alkalmazott.
Nem ugyanaz. Benne van a nevében.

tableno 2014.07.29. 08:15:40

@Nzoltan: Nem munkatárs? Na a te alkalmazottad se szívesen lennék...

Taxomükke (UK) 2014.07.29. 09:17:33

@Nzoltan: OMG. Veled aztan nem szeretnek dolgozni, sem folotted, sem alattad, de meg azonos beosztasban sem...

Mérges 1234 2014.07.29. 09:29:04

@Nzoltan:

Ez nagyon nem így van. Jogi értelemben van minden cégnél egy munkáltató, neki vannak alkalmazottai. De rajta kivül, mindeki mindenkinek munkatársa.

Legfeljebb még beosztottságról beszélhetünk, de az is munkatárs lesz.

blackhairlady 2014.07.29. 17:10:33

@Dragonlady (now in Thailand): Toltsel le ingyenes oldalakrol konyveket, nincsgond a rendelessel:))

blackhairlady 2014.07.29. 17:12:10

@Muscari: Jo nyaralast kivanok, erezzetek jol magatokat otthon! :)

Fekete Pestis 2014.07.29. 21:28:54

@jewel79bp:
igen, NLben a betük gömbölyübbek [p.l. az m], mint ahogy én írom.
Én csak az NL számokat tanultam meg, amelyek hasonlóak ahhoz, ahogy az évszámokat a késöközépkori-koraujkori házak homlokzatára vésték még anno.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.29. 23:07:51

@Határátkelő: Értettem! Lezártnak tekintem ezt én is! Nincs harag,béke!

Badeni_lakos 2014.07.29. 23:31:07

Nagyon jó a cikk!

Pontosan így megy ez: Szorgalmas alázatos munka, kitartás a végsőkig, vasakarat, és türelem :
Eközben önfejlődés, tanulás, és végül a saját szakmádban is dolgozhatsz ott kint! Ez definiálja magát a harcos embert!

Az Ember teremt:

Megteremti Újra saját magát, saját egzisztenciáját.
Az igaz Ember Soha nem adja fel, szívós, kemény mint az acél,
edződik; fehéren izzik 1000 'C on,
a legnemesebb acéllá edződik a küzdelmeiben,
mert addig küzd amíg el nem éri a célját!

Mert az Embert küzdelemre született,
az Embert nem lehet leigázni, nem lehet legyőzni,
az Embert el lehet pusztítani, De legyőzni soha!!!

Le a kalappal a házaspár előtt!

Küzdjetek Ti is eltökélten a céljaitokért!!!

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.30. 00:30:05

köszi, aki válaszolt kindle ügyben.
Myanmarban sincsenek irányítószámok. és még örülhettem, ha az IP alapján nem tiltottak le mindent, amit csinálok.
viszont legalább a billing address kapcsán soha nem volt problémám.
nekem fel se merült volna egyébként, hogy mindenhol mások az árak (kis naiv), de a telefonomon (ahol nem voltam belogolva, csak thai IP alapján mondott valamit), meg a laptopon, ahol magyar kártya az account mellé, volt egy laza kis 4-6 dollár különbség az árak között, én még néztem, hogy akkor most mivan.
úgyhogy most majd megpróbálom deregisztrálni, illetve lelevelezni a supporttal, hátha.
ja és persze utánanézek majd az iingyenes lehetőségeknek.... végülis nem nagy buli ugyanannyit kifizetni, mint a könyvesboltban :-( (főleg, hogy ott a new arrivals! polcon alapból van egy húsz % kedvezmény)

megérkeztem haza, persze a vonat csak akkor nem késik 1-2-3 órát, ha ez azt jelenti, hogy így hajnali fél ötkor köp ki a hiénák karjaiba. Indiában is ez volt mindig. nemrég volt egy nagyon durva gyilkosság egy éjszakai vonaton, a személyzetből volt a tettes ráadásul, úgyhogy egész éjjel villany és járkáltak a rendőrök. ami tulképp jó, csak aludni nem lehetett rendesen :-( most meg mindjárt reggel van.

DieNanny CH 2014.08.06. 11:02:44

@bpetya75:

Gyűrűs kéz vs. karkötős:

6 éves neveltem reggelinél elkezdett hisztizni, hogy a 3 éves nem ülhet az asztal bizonyos helyén, mert az a Mami széke. Én megcseréltem a - amúgy teljesen egyforma! - székeket, és így már minden rendben volt...
(Nálatok lett volna még egy opció a hisztielviselésen túl: megcserélni az ékszerek helyzetét...)
:-)

bpetya75 2014.08.06. 13:25:51

@DieNanny [SZ,CH]:

Köszi a tippet, de az ékszercsere nem lett volna megoldás, valójában nem a gyűrű miatt állt a bál. A nővérét akarta kitúrni. Az a kéz kellett neki, amit a tesó fogott. Azt hiszem el fog tartani még egy darabig, amíg leszokik erről a kisajátítósdiról.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása