oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. július 23. 06:42,  Madárfészek Svédországban 490 komment

2014. július 23. 06:42 Határátkelő

Madárfészek Svédországban

Rengeteg kép érkezik a „mit látsz, ha kinézel az ablakodon” felhívásra (várom őket továbbra is!), a mai kicsit mégis különbözik tőlük, két okból is, így külön posztként kerül ki. A különbséget egyfelől az adja, hogy Kövérmadár küldte és ki ne szeretne belesni egy állandó kommentelőhöz :), másfelől viszont nem csak a környezetet fotózta le, hanem a lakásban is csinált képeket, ráadásul (és ez a fő ok) érdekes infókat is megosztott a svéd lakásbérlés mindennapjairól. Lássuk hát!

hálószoba.jpg

„Mivel ilyen nagy népszerűségnek örvend a „határátkelők háza táján” című sorozat, arra gondoltunk, hogy megosztjuk mi is veletek a kis madárfészket, amiben lakunk.

A képek előtt pár adat, hátha érdekel valakit: a lakást jelen pillanatban 4.805 svéd koronáért béreljük Flenben, ami egy 6.000 fős kisváros, közvetlen vasúti közlekedéssel Stockholmba (1 óra 5 perc menetidő). A legközelebbi reptér a Skavsta, 45km és autóval nagyjából ugyanennyi perc.

A lakás 67,5 négyzetméter, 2 szoba, fürdőszoba (WC-vel együtt), mini gardróbszoba és konyha található benne. Az elrendezése nem tökéletes, valamiért a két szobát egyforma méretűre tervezték, így nincs kimondottan háló és nappali, de azért meg lehet szokni.

Tartozik a lakáshoz egy tároló helység, ami a lépcsőházból nyílik, kényelmesen elférnek benne a téli gumik, lomok, bőröndök is. Talán 4,5 négyzetméter lehet.

Ami a díjban benne van

A bérleti díj tartalmazza a fűtést, vizet, szemétszállítás díját és a bármilyen felújítást, javítást is, beleértve a mosógépet is a lakáson belül. A ház előtti parkolóért sem kell fizetnünk, ami ritkaság, igaz nem is fedett.

„Jár” még a házhoz biztonsági szolgálat, akiket 7/24-ben fel lehet hívni, ha valami gondunk adódik. Egyszer kihívtuk őket éjjel, mert valakik túlságosan jól érezték magukat a házban, percek alatt kiértek és megoldották a problémát. Talán apróság, de jó, hogy van.

Végezetül a képek, némelyik kicsit sötét, elnézést érte. :)

A nyitóképen azt láthatjátok, amit mi is, amikor kinézünk a hálószobából. A szemközti tavat szoktuk körbesétálni (7 km), ha éppen olyanunk van. A sportpálya lehetne zavaró is, de évente talán 3 alkalommal játszanak rajta, leginkább nyugdíjasok, ami azért elviselhető. A ház a „lakótelep” utolsó háza, itt már a madár se jár (pontosabban csak a madár ;) ).

hálószoba 2.jpgSzintén hálószoba, picit más szögből.

Szeretjük ezt a tavat. :) A tóban állítólag nem érdemes fürdeni, horgászni viszont lehet. Van egy másik tó is Flenben, annak van több strandja is.

Pár szó a környékről

A fleni járásban (Flens kommun) 178 darab tó van összesen. A járás területe 719 km2, ebből vízfelszín 107 km2, tehát kis túlzással minden 7 m2-re jut 1 m2 víz. Szerintem ez elég jó arány.

Ezen a környéken először kb. 6.000 évvel ezelőtt telepedtek le emberek. Rengeteg túraútvonal halad a környéken, nem messze a lakástól kezdődik a Sörmlandsleden egyik etapja. A Sörmlandsleden egy 1.000 km hosszú túraútvonal, ami körbejárja Sörmland megyét. Néhány etapját már mi is teljesítettük.

bokor.jpgSzintén a nappaliból, de most a szomszédos ház felé.

A két épület között egy jókora park található, sok fával és sziklákkal. Van egy közös grillező hely is kialakítva, amit nyaranta bárki ingyen használhat (télen is, de -30 fokban nem az igazi a grillezés).

ablak.jpgParkoló az épület másik oldalán.

A kép a hálószobából készült. Itt is mindenhol fák és sziklák. A középen lévő fa mögött van a szelektív hulladékgyűjtésre kialakított kis épület, ennél közelebb és észrevehetetlenebb már nem is lehetne.

A kilátás után következzen pár kép a lakásról, ne mondhassa senki, hogy nem is itt lakunk és csak kiszaladtunk valahová fotózni. ;)

konyha_2.jpgA konyha.

Itt a hűtő és villanytűzhely is a lakáshoz jár, így ha elromlik, ingyen kicserélik. Egyedül a mosogatógép saját szerzemény.

dolgozósarok nappali.jpg„Dolgozósarok” a nappaliban.

IKEA-s bútorok minden mennyiségben, mert az olcsó és a célnak tökéletesen megfeleltek 3 éve. Mostanában gondolkodtunk el rajta, hogy ezt-azt ki kellene majd cserélni, meglátjuk.

háló.jpgA hálószoba egy szeglete.

A fürdőről nem csináltam képet, mert túl pici ahhoz, hogy bármi is látszódjon a képen. Úgy 2*2 méteres lehet, zuhanyzóval, WC-vel, kézmosóval és egy hozzá tartozó szekrénnyel. Itt kapott helyet a mosógép is.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat ablak Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr336523235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.23. 07:02:00

Köszi Madár, jó írás lett.
Szép a környék, érthetően jól érzitek magatokat.
:)

2014.07.23. 07:15:11

A konyhában nincs ágy. Ebből baj lesz!

33621 2014.07.23. 07:38:09

Kövérmadár se, de szerintem senki más sem örülne egy ilyen gyűlölködő szomszédnak akiről a végén kiderül hogy ........!

divany.hu/poronty/2014/07/21/emigraltunk_igy_gyulol_a_magyar_nemetorszagban/

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 07:47:17

Szuper! koszonjuk a vendeglatast, bar nem kaptunk hozza kavet :)
Olyan igazi sved minden, nyugis, tip top, nem luxus, de kenyelmes es igenyes.
Imadom, hogy Svedorszagban mindenutt olyan kozel van a termeszet. Legjobban a mindenhol felbukkano sziklakat szeretem, ami itt a negyedik kepen latszik. Annyira meno, hogy az udvaron van egy szikla :)
@Kovermadar, ados vagyok a kiadasi listaval, de nem feledkeztem meg rola! Ha valaha meg lesz olyan, hogy egy par orara zavartalanul le tudok ulni a szamitogep ele, bepotolom, ha meg nem keso.
En is tervezek kuldeni ablakos fotot, egy teli ejszakait meg kell keresnem (szinten szamitogep-ido).
Elkezdtunk gondolkozni hazvasarlason. Meg egy par ev tavlatbol, de azert foglalkoztat a gondolat. Megtalaltuk "almaink" villajat, valahogy ez a meret, beosztas, szinvonal ami megfelelne es meg is engedhetnenk magunknak.
www.notar.se/kopa-bostad/objekt/48PROSRFUG068MPB/galleri

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.07.23. 07:49:44

Szép helyen laktok. A lakásbemutatóért külön köszönet jár. :)

NIKI LAURA 2014.07.23. 07:54:06

Nekem is tetszett,takaros kis lakas,eleg nagy ket embernek v csaladnak,es tleg ritkasag ez a kornyezet...es az ara nagyon keves itt Londonban,tobbnyire atstamitva kb 600e ft/ ho szokott lenni..

Csak azt nem ertem,miert koronaban kell fizetni a lakbert a Landlordnak itt a kodos angliaban!?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 07:58:28

Na de hol van a nyúl vagy a nnyul hogy nagytiszteletü Rajkin mondta.
:)))))))))))))

Pernilla 2014.07.23. 08:15:04

Jajj nekem, ilyen posztok után mindig megfájdul a szívem, hogy nem Svédországot választottam ;)

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 08:21:00

klassz hely, klassz pecó, kösz madár

firg_firg 2014.07.23. 08:25:17

@Réka ‎: 100 milla forintert egy fahaz megengedheto? De szep a fu! Mar ertem miert tartod a magyar kadarkockakat igenytelen putriknak. :))))))

bpetya75 2014.07.23. 08:32:18

@Réka ‎:

Nekem is nagyon tetszett a sok szikla Helsinkiben. A lányok is élvezték, ha csak tehették, másztak. Azon meg totál lehidaltam, hogy a fővárosi "centrál park"-ban áfonyát meg szamócát eszegethettünk. Tényleg be jön nekem az a vidék, nem csak képzeltem ;-)

Pofás házat néztetek ki. Én mondjuk nem érezném jól magam ennyire világos környezetben, de ez csak festék kérdése.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 08:37:55

@firg_firg: forintra atszamolni baromsag, itteni viszonylatban, Stockholm vonzaskoreben ez olcso haznak szamit. Egy belvarosi lakas (nem het szobas, hanem mondjuk harom) siman a duplajaba kerul. Altalaban nyugati fovaros kornyeki viszonylatban sem szamit draganak sejtesem szerint.
Gondolkodtam egyebkent, hogy odairom, hogy ne szamoljatok at forintba, de aztan arra jutottam, hogy akinek van egy kis esze, az tudja ezt magatol is. Igazam lett!
@bpetya75: Voltatok Helsinkiben ujabban?
A sok feher fal az sajnos standard, de mondjuk nem feher butorokkal tervezzuk berendezni a majdani berendeznivalot. :)

bpetya75 2014.07.23. 08:38:38

Ja! A posztot köszi, Madár! Tényleg szép környék.

A szelektív gyűjtőket hogyan szokták üríteni? Itt nálunk úgy látom, egy autó visz el mindent, amit nem igazán értek. vagy arrafelé is így van és ezek a járgányok tudnak szelektíven gyűjteni is?

bpetya75 2014.07.23. 08:40:56

@Réka ‎:

Most voltunk egy hétig Öcskös lagzija alkalmából. Helsinki-Suomusjarvi-Turku-Helsinki vonalon.

2014.07.23. 08:45:45

@Pernilla: Nem tudom merre laksz, de ha majd kuld egy teli posztot is, valszeg nem fog fajni tovabb a szived... :D

bpetya75 2014.07.23. 08:48:23

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Suomusjarviban kipróbáltuk a család finn szaunáját. Lányok még aznap elkezdték rágni a fülünket, hogy ide vissza kell jönnünk télen. Szó se róla, teljesen egyetértek velük. Mire sógornőm azt mondta, hogy jöjjünk nyugodtan, majd együtt depizünk, ha nem lesz hó. Majd meglássuk ;-)

Sesamelmo (Q) 2014.07.23. 08:53:53

Szép hely! Köszi.

Kutya fürödhet a tóban?

2014.07.23. 08:56:54

A poszthoz: nagyon szep helyen laktok, de valahogy nekem ezek a kepek is a sved es norveg filmek erosen kopar es szurke hangulatat idezik. Sokat jartam egy idoben arrafele, foleg Norvegiaban, de azert kicsit Svedorszagban is, Oslo es Stockholm teljesen magaval is ragadott, de azt nem tudnam elkepzelni, hogy a skandinav videken eljek. Plane nem telen... :) Folyamatosan a vilag vegen ereznem magam, es felnek, hogy egyszer csak leesek a semmibe (lasd: Erik, a viking :).

Evain 2014.07.23. 09:05:22

@33621: Ezt én is olvastam. Kiderült végül, hogy ki követte el az ámokot? (azon kívül, hogy lipcsei, és magyar)

2014.07.23. 09:06:25

@bpetya75:

Ismered ugye a finnek es a hideg c. szosszenetet? Ha nem, akkor keress ra! :)

En egyszer voltan telen (pontosabban marcius elejen) Osloban. Bp.-en kedves tavaszias 22 fok volt, majd a leszallas elott bemondta a pilota, hogy megkozelitjuk Oslot, a kinti homerseklet -8 fok es enyhe hovihar van. Na, ez alatt az ott toltott 2 het alatt bizonytalanodtam el az eszakra koltozessel kapcsolatosan. Pedig kimondottan rosszul viselem a meleget, hegyi ember vagyok, de azert ami ott volt, az kicsit nekem is sok volt, foleg belegondolva, hogy ott ez kb. 4-5 honapig egy konstan allapot. Es allitolag a fovarosban meg a tel sem az igazi, videken sokkal durvabb. Nem csodalom, hogy kinti kollegak jelentos resze ment el 1-2 hetekre januar-februarban szabira melegebb helyekre (allandoan Thaifoldon meg hasonlo helyeken voltak).

Muscari 2014.07.23. 09:47:43

Gyonyoru videk, az teny. Engem egyedul a kemeny tel riaszt el, nem birom a minuszokat. Nem is tudom, hogy a sok afrikai menekult hogy birja. Persze, tudom, van az a penz...

@bpetya75: szia, na milyen volt a nagy Suomiban?

Pernilla 2014.07.23. 09:48:05

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Bécs :)
De, amugy imadom a teli Svedorszagot, meg a havat is. De hosszutavon lehet hogy nem jönne be, ebben igazad van.

bpetya75 2014.07.23. 09:48:10

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Rákerestem, úgyhogy most már ismerem ;-)

Igazad van, ott élés szempontjából az összes évszakot érdemes megismerni. De ez egyelőre nem tűnik opciónak, nyáron meg direkt bejön a 15-25 fokos "meleg". Azért majd ha lesz rá, csak megnézném én azt a telet is. Sógornőm fenyegetőzött Lappfölddel, de szerintem nem mondta komolyan.

Ittam finn sört. Az első korty kicsit túl komlóízűnek tűnt, de aztán megtetszett. Lapin Kulta. Állítólag a népi neve az, hogy rénszarvashugy :-P

bpetya75 2014.07.23. 09:50:18

@Muscari:

Szép volt, jó volt, elég volt. Kicsit ki kell még gyúrjuk magunkat anyagilag, ha vissza akarunk menni. 2,5-3*-os árak a boltban, a lakás meg még durvább. Viszont a környezet nagyon bejött.

Muscari 2014.07.23. 09:53:26

Most vettem csak eszre, hogy a poszt cime Madarfeszek lett :-))))

Merre ropkodott a mi Madarunk mostanaban? Es hol van Kartasch es Long? Mindenki szabadsagon?

Muscari 2014.07.23. 09:55:14

@bpetya75: koszi, orulok, hogy tetszett. Azert el tudnal ott erdeszkedni, nem?
Az ocsed mivel foglalkozik?

Evain 2014.07.23. 09:55:36

@Muscari: holott nyúlfészek is lehetne ugye. :) Vagy Muffin a kakukktojás, és akkor mégis madárfészek? :)

Herr Géza 2014.07.23. 09:56:18

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Nem cáfolatként, csak a relativitást hangsúlyozandó: Egy német blogon olvastam egy kölni hölgy sápítozását az "örökösen" esös Londonról. Aztán valaki belinkelt egy statisztikát arról, hogy Londonban 650 mm az éves átlag csapadék, Kölnben viszont 800.... Ez még egy kicsit azért engem is meglepett.....

Herr Géza 2014.07.23. 09:59:34

Madárfészek: OK. Persze, hogy nem mutatta a WC-t, hisz olyan madáréknál nincs is: csak kidugják a sejhajukat a fészek szélén és uccu... :)))))))))))))))) Nem mellesleg, azért ilyen zöld a fü..... :)))))

Herr Géza 2014.07.23. 10:02:09

@Herr Géza: Ja, még egy kis csipkelödést lehagytam: azért kíváncsi lennék, hogy nézne ki ez a kéró a Nóri kezenyoma nélkül.... :)))

2014.07.23. 10:04:18

@bpetya75:

Plusz meg egy bajom van Finnorszaggal: tul kozel Putyinhoz, raadasul allitolag meg igenyt is tart egy reszere.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 10:04:53

@az igazság odaát van:

Van a belvárosban egy lakásunk(Normális lakás) 360 eur+áramért.Nem fogunk lemondani róla, mivel önkormányzati lakás, nem osztogatják csak úgy mindenkinek. Ezért lakom a konyhában. Lehet nyomor, de én szeretem. A lényeg az hogy egyedül is fenntartható legyen, ha úgy alakul.

Egyébként Madár lakásuk jó :)

2014.07.23. 10:12:42

@házelőtthinta:

Ok. Nem csesztetni akartalak.

**mimi** 2014.07.23. 10:13:00

Madár nagyon szép helyen laktok...a keco is klassz :)))

köszi a posztot :)

@Muscari:
Madárék valahol Washington, New York környékén utazgatnak, szerintem Long és Kartács is szabadságolta magát...:)))

**mimi** 2014.07.23. 10:14:38

Madarunk ma nem fog kommentelni....

bpetya75 2014.07.23. 10:18:39

@Muscari:

Nem olyan izgalmasak az erdeik, mint itt, a Kárpát-medencében. Főleg erdeifenyő, lucfenyő, némi nyír, rezgőnyár meg éger. Mondjuk a terepviszonyok miatt mégis érdekes lehet ;-)

A parkokban viszont csak olyan fafajokkal találkoztam, amiket kedvelek. Kocsányos tölgy, magas kőris, korai juhar, berkenyék, nagylevelű hárs. Semmi bálványfa, akác, ostorfa vagy császárfa.

Öcskös szintén erdész, ráadásul neki van egy német erdőmérnöki diplomája is távérzékelés specializációval. Kicsit még rágyúrt a témára, és most ezzel foglalkozik. Hol Finnországban, hol Kenyában, de tavaly év végén volt egy ázsiai köre is (Vietnám, Kambodzsa). Szóval járja a világot helyettünk is ;-)

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Erről beszélgettünk sógornőm szüleivel. Kiderült, hogy a nagypapa nagyon magas rangú katonatiszt volt, aki részt vett egy fegyverelrejtő akcióban. Amikor a ruszkik megszállták a balti országokat, a finnek megpróbáltak némi fegyverarzenált eldugni előlük, ha jönnének hozzájuk is, akkor megmutathassák neki, miért nem voltak addig sikeresek finn földön. De a hírszerzése elég jó volt a ruszkiknak, így lebuktak. Az öreg ült is jó 1,5 évet, de az oroszokkal kapcsolatos tapasztaltságának köszönhetően később vezérkari tiszt lett.

Szerintem amit akartak, Karéliát, azt már megszerezték. Most már nem hiszem, hogy kockáztatnának.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.23. 10:28:50

@bpetya75: Nekem a bükk a favoritom, de mi a baj a császárfával? Gyönyörű és nem is annyira elterjedt, mint a szivarfa.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.23. 10:29:35

És igen, jó ez a kis fészek ott a hideg Északon :). Svédország is fenn van a bakancslistámon, bár Finnország és Izland még előzi :).

2014.07.23. 10:29:51

@bpetya75: "Szerintem amit akartak, Karéliát, azt már megszerezték. Most már nem hiszem, hogy kockáztatnának. "

Ugy legyen...

bpetya75 2014.07.23. 10:40:45

@zöldeketbeszélek:

Nekem is a bükk, meg a vadgyümölcsök közül a barkócaberkenye. A császárfával alapvetően nem volt bajom, de most nyomják ezt a smaradgfának nevezett klónját, amitől hidegrázást kapok.

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Helsinki főterén áll II. Sándor cár szobra. Az ő uralkodása alatt a finnek nagyobb függetlenséget élveztek, mint a svédek alatt bármikor, ezért nagyon tisztelték. Amikor az utódai farigcsálni kezdték a szabadságjogokat, ezelőtt a szobor előtt tüntettek. Nekem nagyon imponál, ahogy a 2. VH-ban megálltak a ruszkik és a nácik ellenében is (nem is egészen értem, hogy miért kellett hadisarcot fizetniük, amikor a kivonuló németek teljesen elpusztították Lappföldet), remélem sosem fekszik rájuk a medve.

Hari Seldon 2 2014.07.23. 10:40:49

@bpetya75:
Mikor voltatok északon?
Nekem is tetszett Svédország.
Pontosan így gondoltam korábban is, és amikor most voltunk kint, láttam, hogy valóban olyan természetközeli ahogy elképzeltem.

rezsöatya 2014.07.23. 10:50:25

@Muscari: hol van, hol van...! Hat fogja az ajtot, be ne csoduljon a sok szomaliai, amig Nori fotozza a lakast! :-))))

firg_firg 2014.07.23. 10:56:20

@Réka ‎: Ez igaz, nem lehet osszehasonlitani az ingatlan arakat. Nyugaton a berek is magasabbak meg az ingatlanok is dragabbak.

Amit nem tartok helyesnek, hogy jon egy kulfoldre szakadt hazankfia, vegigmegy Pest keleti reszen, es azt mondja lefitymaloan, hogy a hazak donto tobbsege putri mert az emberek igenytelenek.

Ismeros vagyok arra, es tudom, hogy ez igy nem igaz, es hogy az a kornyek (noha nem egy Rozsadomb) azert az igazi putriktol messze van. Az emberek szegenyek, emiatt nem olyan szepek a hazaik mint a svedeknel, de nem igenytelenek.

Majd ket nap mulva arrol ir ugyanaz a szemely, hogy venni akar egy hazat, annyi penzert, amennyirol a magyarok tobbsege csak almodhat. Szerinted mit gondol az a sok mo-i magyar aki eppen kijon a fizetesebol es olvassa ezt a forumot? Na innen nezve kicsit olyan, hogy X rohadtul megszedte magat nyugaton, majd leszolja es igenytelennek nevezi az otthon maradottakat. Azert mert nekik csak annyira futja. Ez nem szep. Ez olyan Vajna Timeas.

Ezek utan azon sem kell csodalkozni ha egy-egy kivandorolt ilyen megynyilvanulasa utan a hazaiak egy resze olyanokat mond, hogy "ti nyugaton nem tudhatjatok", "mar mit okoskodtok megint", "nektek konnyu" meg hasonlok.

Aztan jon a masik okostojas, aki leirja, hogy Oakland leglepukkantabb reszei is mennyivel jobbak mint egy atlagos pesti kerulet, es mennyire igenytelenek a magyarok. Na ilyenkor igazat adok hintanak, amikor azt mondja hogy sok kivandorolt csusztat es mozigepeszt jatszik.

Amugy tenyleg szep a haz, csak kicsit tobb empatiaval kene kommunikalni es nem kell mutogatni meg hergelni a szenyebbeket (pl gondoltal arra, hogy mindezt privatban ird meg madarnak?), csak azert mert valakinek jol megy. Nekem ezzel van bajom.

Peace.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 11:04:45

@firg_firg: ne hazudj. Soha nem mondtam a hazakra, hogy putri. Az udvarokrol irtam, hogy kupisak. Mert azok. Ebbe a diskurzusba nem fogok meg egyszer belefolyni, de nem turom, hogy hazudozz rolam.
Egyebkent mar megtanultam, hogy BARMIT lehet irni kulfoldrol, MINDIG lesz olyan rosszindulatu szerencsetlen, aki mutogatasnak, hencegesnek fogja venni. Ezert aztan nem is mericskelem minden betu leutese elott, hogy na ezt vajon ki fogja mellre szivni. Leirom, ami a szivemen van, es az olvasora bizom, hogy hogyan fogadja. Miert is mutatnam meg privatban, felenken titkolozva az almaim hazat, amikor a HA kommentelotarsaknak akarom elujsagolni, hogy mi tortenik az eletemben? Azt hiszem, egy itteni viszonylatban olcso, agglomeracio kulteruleten levo haz, ket dolgozo embernek, egyaltalan nem luxus, fitogtatas, hergeles. Ha te annak veszed, akkor tiszta szivbol kivanok neked soksok lelkierot a fitogtatas feldolgozashoz.
Empatiam rengeteg van arra, aki erdemes ra. A sertodekeny, rosszindulatu, hazug emberekre egyaltalan nincs.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.23. 11:04:46

@bpetya75: Erre gondolsz?

www.innoportal.hu/smaragdfa-az-energiaforras-amely-aranyat-erhet

Tényleg elég félelmetes...arról nem találtam cikket egyelőre, hogy milyen hatással van a környezetére, gyomosít-e stb...látványosnak látványos, az biztos.

tableno 2014.07.23. 11:07:42

@firg_firg: A gondolatmenetedben van némi igazság, de van benne egy végzetes logikai hiba is. Nevezetesen az, hogy ez itt a Határátkelő blog. Külföldön élő magyarok írják - külföldön élő magyaroknak. Azzal a bónusszal, hogy nem külföldön élő magyarok is szívesen látotott vendégek olvasóként, posztolóként és kommentelőként is.

Viszont ugyan már engedtessék meg nekünk, hogy legalább ezen az egy felületen ne kelljen tojástáncot járnuk a kinti életszínvonalunk körül, csak hogy meg ne sértsük az otthoniak szociális érzékenységét (ami persze csak egy irányban működik, hiszen nagy ívben tojnak rá, hogy például Indiában mennyivel szegényebben élnek az emberek)...

firg_firg 2014.07.23. 11:09:58

@Réka ‎: Megprobaltam normalisan leirni, hogy szerintem mi a baj. Sajnalom hogy igy reagaltal.

marciasuroma 2014.07.23. 11:10:12

@Kövérmadár [swe]: Úristen a semmi közepén laksz :D - bár gondolom nem Stockholm központjába ingázol :) Én kint éltem Brandbergentől délre és már attól herótot kaptam, pedig az ''csak'' 40 perc ingázás volt reggel..

biztos én nem vagyok figyelmes kommentolvasgató, de ha szabad megkérdezni hol dolgoztok (földrajzilag)?

firg_firg 2014.07.23. 11:13:28

Ugy hallottam vannak olyan helyek ahol nem divat kerkedni azzal hogy kinek milye van. Ugy hallottam hogy Svedorszag is ilyen. Hozzateszem: okkal.

Ezt jo lenne atvenni.

Pernilla 2014.07.23. 11:14:06

@firg_firg: Aki otthon el, rosszabb körülmenyek között, es ezt a blogot olvassa, annak mar alapbol kesdöfes a szivebe barmelyik poszt itt. Sajat döntes, hogy akarja-e latni.
Ha pedig külföldre keszül, lathatja a peldakat, hogy lam, peldaul x ev mulva Svedorszagban nekem is elerhetö lenne egy ilyen haz, mint Rekanak (persze realisan nezve a dolgokat - nem mosogatokent almodozik ilyesmiröl).
Aki meg jol erzi magat Magyarorszagon, azt miert is bantana, hogy milyen hazat es mennyiert vesz Reka?

tableno 2014.07.23. 11:16:47

@firg_firg: akkor légyszíves definiáld mi számít nálad kérkedésnek: Kövérmadár posztja például az? Mert gondolom otthon nem sok melós engedhet meg magának ilyen kéglit. Nos, akkor mi a teendő? Hazudjon az életkörülményeiről? Ne posztoljon a blogra? Szünjön meg a blog?

2014.07.23. 11:28:29

@tableno: Altalaban egyetertek veled, de ebben tortenetesen nem. Neha nekem is nyiladozik a bicskam @Réka ‎: stilusatol. Termeszetesen nem kell senkinek az erzkenysegere figyelni, csak akkor nem kell megsertodni, ha esetleg azt is kapja vissza, amit ad. Sokfele keppen lehet ugyanazt a dolgot kommunikalni...

Nem hiszem, hogy hazudni kellene az eletkorulmenyekrol, de azt hiszem, nehanyan hajlamosak beleesni abba a hibaba (bevallom ezt sajnos neha magamon is eszreveszem, es ilyenkor szegyenlem is magam miatta), hogy lenezik, leszoljak azokat, akik nem tartanak ott, ahol ok. Es persze a lehetoseg mindenkinek adott, de azert az elethez nem keves szerencse is kell. Mert anelkul konnyen egy sziszifuszi kuzdelemme valhat az elet meg a legnagyobb kitartas es akaratero mellett is. Szerintem.

firg_firg 2014.07.23. 11:29:08

@tableno: Ertem hogy szeretnel arrol es azzal beszelni amikor es akivel csak akarsz. Ugyanakkor ez a blog egy nyilvanos felulet, nem egy zart kozosseg, amit itt irsz azt olvassak a Mo-n es kovetkezmenye van. Alakitja a kivandoroltakrol kialakult kepet. Akar jo, akar rossz iranyba.

Privatban mindenki azt ir amit akar.

A mindennapi eletemnek nem resze arrol tepelodni, hogy ilyen szar Indiaban. Ugyanakkor eszembe nem jutna egy indiai koldusnak azt mutogatni, hogy nezd, milyen telefonom van, mekkora hazam, es milyen jo kajakat eszek. Empatia.

puhacica 2014.07.23. 11:34:01

Madárnak gratuláció! :)

@Réka ‎: nagyon szép ez a ház! kicsit olyan mesebeli hatása van. remélem, megvalósul az álmotok! :)

@firg_firg: engem nem hergelt fel, képzeld! pedig Magyarországról írok, és biztos, hogy rosszabbul keresek Rékánál.

@tableno: "csak hogy meg ne sértsük az otthoniak szociális érzékenységét" - nem a szociálisan érzékenyeket sértitek, hanem azokat, akiknek nincs eszük. :)

firg_firg 2014.07.23. 11:41:03

@Réka ‎: Figyelj, csak egy tipp az elethez: Nem bolcs dolog valakit direktben kapasbol hazugnak nevezni.

Meg az interneten se. Ez olyan balkani. Meg azert mert ilyenkor az emberek altalaban hevesen reagalnak. De nekem most jo kedvem van.

Nyugaton is probalnak olyanokkal operalni hogy pl "misunderstanding".

Probald ki. Az elet is jobb ha kevesebb ellenseged van.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 11:41:36

@firg_firg: szerintem blokkoljuk a magyar ingatlanos, lakberendezos oldalakat, blogokat az indiai internetezok elol! Az autos blogokrol nem is beszelve! Nehogy mar odatevedjenek es azt lassak, hogy nicsak, azt a sok lakast, limlomot, kertibutort, autoradiot mind meg tudjak venni maguknak! S sok rohadt empatianelkuli magyar blogger nem is gondol bele, mennyire serto, amit muvelnek :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 11:42:20

@firg_firg: ha hazudsz, ne lepodj meg, hogy lehazugoznak.

tableno 2014.07.23. 11:44:25

@Ödenburger Wiener Schnitzel: nem tudom Réka melyik hozzászólásától nyílt ki a bicska a zsebedben, ezzel a házassal én semmi problémát nem látok. Ilyen házat szeretne venni, és? Nincs hozzá joga? Kövérmadár meg mercit akar, charlieharper vitorlázik, Niki meg barbizik Lajosmizsén. Kinek mi a jó.

"beleesni abba a hibaba (bevallom ezt sajnos neha magamon is eszreveszem, es ilyenkor szegyenlem is magam miatta), hogy lenezik, leszoljak azokat, akik nem tartanak ott, ahol ok." - ez valóban nem szép dolog és kerülendő (kivéve ha Hintáról van szó :))). Viszont az ellenkezője sem túl szimpatikus, amikor elvárják az embertől, hogy laposkúszásban közlekedjen, mert elért valamit, amit más meg nem...

Evain 2014.07.23. 11:44:47

@puhacica: hát, már megfigyeltem, hogy ha számosítva lesznek megvásárolt tárgyak itt a blogon, akkor néhányan felszívják magukat rajta. Én is le lettem már sznobozva azért, mert mertünk venni spéci gamer pc-t, és elvitatkozgattam itt egy törzstaggal a laptop és a desktop közötti eltérésről. :D

puhacica 2014.07.23. 11:45:15

mostanában egyre többször tapasztalom, hogy megy a kotorászás olyan pénztárcákban, amikhez senkinek semmi köze a tulajdonosaikon kívül. tegnap nem tudom már ki lett pellengérre állítva, hogy mert bezzeg 130m2-es házban laknak. most Réka kirakott egy albumot, hogy ilyen házat szeretnének, reális lehetőségük lesz egyszer hozzájutni. erre kapja itt az ívet. előtte is volt valaki, akit megtalált magának valami pénzügyi zseni. én ezt nem értem. nehogy már elkezdődjön az agymenés! először jött, hogy a nyugat rohad, aztán hogy ott csak mosogatásból lehet élni 40 pakival egy szobában, most meg rohadjon meg mindenki, aki normálisan él kint és nem igazolja az előző sztereotípiákat? én szégyellem magam a Magyarországról "így" kommentelők helyett. álljon már meg a nászmenet! WTF?!

firg_firg 2014.07.23. 11:45:26

@Réka ‎: Ugy latom nem sikerult megtalalni a kozos hangot.

firg_firg 2014.07.23. 11:47:11

@tableno: Nem az a baj, hogy hazat vesz. Az a baj hogy ket nappal elotte meg lefitymalta az otthoniakat.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 11:48:40

Egyebkent pedig hol van Kovermadar? Gyanus, hogy pont a sajat posztja alatt nem kommentel... :)

Evain 2014.07.23. 11:48:56

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ok, nem tudom megállni, de áruld már el nekem légyszi, hogy mi az összefüggés Jim Parsons, Ödenburger meg a bécsi szelet között?!?! :D

Evain 2014.07.23. 11:49:33

@puhacica: a 130 nm az pont én voltam. :D

puhacica 2014.07.23. 11:50:13

@Evain: mer' te meg mit jáccogatol? dógozzá vazze! :D

tableno 2014.07.23. 11:50:20

@firg_firg: ez a MAGÁNblog azért nyilvános felület, mert a bloggazda megengedi. Simán lehetne regisztrációhoz kötni az olvasást, senki nem szólhatna semmit. Viszont az sem járja, hogy beengednek minket az utcáról egy házibuliba, mire elkezdjük szídni a házigazda anyját, meg a többi vendéget, és követeljük hogy csak olyan zenét tegyenek be, ami nekünk tetszik...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 11:50:42

@firg_firg: utoljara, es nem a te kedvedert, hanem ha esetleg olyan is olvasna a hazugsagaidat, aki nem olvasta az eredeti kommenteimet a temaban:

nem a hazakat hanem a kupis, dzsuvas, rendetlen kerteket, udvarokat fitymaltam le, amit termeszetesen tovabbra is vallalok.

na pa.

puhacica 2014.07.23. 11:51:33

@Evain: na ugye! gamer pc meg 130 m2! az megy mi? :D

Evain 2014.07.23. 11:52:00

@puhacica: lol, igenisértettem! :D:D:D

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 11:52:49

@firg_firg: "csak kicsit tobb empatiaval kene kommunikalni es nem kell mutogatni meg hergelni a szenyebbeket"

úgy érted, hogy szégyellni kéne azt, hogy valaki civilizált körülmények között él és nem disznóól kertben és összehugyozott lépcsőházban? téged személyedben bánt, hogy más megosztja a kilátását ami nem egy kutyaszartól bűzlő, kiégett füvű, szemetes parkra néz?

ráadásul ezek az arcok azért lehúztak huszonharminc évet Mo-n, lehet hogy jobban ismerik mint te a bármilyen külföldet

Evain 2014.07.23. 11:54:09

@puhacica: de nincs garázsunk, mint Zoleeknak, és a családi autó is csak Skoda Octavia! Ugye maradhatok!

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 11:55:21

@firg_firg: kérdedni? össze szoktad karcolni kulccsal az autókat az utcán amire neked nem telik?

puhacica 2014.07.23. 11:56:06

@Evain: no jóvanmájóvan! de csak ha csöndbe' maracc. :D

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 11:57:19

@Ödenburger Wiener Schnitzel: "hogy lenezik, leszoljak azokat, akik nem tartanak ott, ahol ok."

már bocs de Reka pont nem a pénzbe kerülő dolgokról beszélt akkor, amire itten utalgatás van. az igénytelenségről van szó, annak is arról a részéről ami nem kerül pénzbe. csak a tények kedvéért.

2014.07.23. 11:58:26

@Evain: Jim Parsons Sheldon Cooper alakitasa egyszeruen zsenialis, kulonosen ez a nezese. Ha nezed a TBBT-t, akkor megvan, hanem ugysem fogod erteni. :) En meg Sopronban elek es Becsben dolgozom. Eredetileg Ödenburger Wiener lett volna, de ha Wiener, akkor mar Schnitzel is... :)

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 11:59:40

@Réka ‎: a hinta miért a decken van, miért nem a fűben? :)

amúgy cuki házikó, bírnám!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 12:02:27

@puhacica: köszi :) Eloszor csak nevettunk a cicomas berendezesen, mert mindketten ilyen empatianelkuli szornyetegek vagyunk: nem atalljuk lefitymalni mas fuggonyet -, de aztan rajottunk, hogy attol eltekintve mennyire jo beosztasu es jo allapotban van. Hatha 2 ev mulva is el akarjak adni :)

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 12:04:00

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ennék is vinersniclit most!

mindig eszembe jut amikor látom a nicked :)

2014.07.23. 12:04:58

@tableno: @pappito:

Maradjunk annyiba, hogy erdekes egy szemelyiseg, es nekem neha nyiladozik a bicska a zsebembe tole. :) Pl. szerintem neha tenyleges erdekes stilusban tud leszolni otthoni dolgokat/embereket. De nalam ott gurult el a pottyos, amikor elkezdte magyarazni, hogy miert is nem naci a Jobbik es a sved szelsojobb, es miert is jo, hogy erosodnek, es miert van szukseg rajuk. Ne is kerjetek, nem fogom visszakeresni, elkepzelesem sincs mar, melyik cikknel volt ez a diskurzus, de az EU-s valasztasok korul es kapcsan jott fel a tema, arra emlekszem.

tableno 2014.07.23. 12:07:53

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ok, de ennek mi köze a mostani polémiához?

puhacica 2014.07.23. 12:09:02

@Réka ‎: :) talán ez a jóképű echte svéd Farzad félreteszi nektek 2 évig. :)

2014.07.23. 12:10:29

@tableno: Jaj, ne csinald, pls... Nem irom le megegyszer ugyanazt, bocsi. :) Inkabb hagyjuk, valtoztatni ugy sem fog semmin. :)

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 12:10:57

@Ödenburger Wiener Schnitzel: erre spec nem emlékszem, de hát elhiszem. de nem arról van szó, hogy mindenkinek egyfele kell néznie, csak most pont emlékszem mit írt a kuplerájról meg disznóólról, amikor jött valaki mentegetni az igénytelenséget és a koszt, hogy az a szegénységtől van.

na mindegy, éhes vagyok mondjatok jó svéd kaját inkább!

2014.07.23. 12:13:53

@pappito:

sertescsulok barnamartassal? :D

tableno 2014.07.23. 12:15:38

@puhacica: Farzad? Na ez megmagyarázza a berendezést. Bármibe lefogadom, hogy iráni az illető...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 12:17:40

@pappito: ma tarkonyos cukkinifozeleket hoztam, fasirttal... nem tul sved sajnos :)
sved kaja: vizben fott tokehalfile, tojasmartassal (= besamel martas petrezselyemlevellel es aprora vagott fott tojassal).
Vagy tepsiben sult szalonnas palacsinta: a vastag, sos palacsintatesztat tepsibe ontik, jol megszorjak husos szalonnadarabkakkal es sutoben sutik keszre. Termeszetesen vorosafonya lekvarral fogyasztjak, sargaborsoleves utan.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 12:19:02

@tableno: a Farzad az ingatlanos srac :) egyebkent en is kozel-keleti tulajdonosra gyanakodtam, de megneztem a lakcim-nyilvantartast a neten es egy lengyel nevu no lakik ott.

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 12:19:46

@tableno: farzad úr nem az ingatlanügynök? nem tudok svédül

2014.07.23. 12:20:12

@pappito: amit az IKEA-ban adnak a husgolyora. Az olyan sved dolognak tunt... :)

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 12:20:40

@Réka ‎: hú az a palacsinta jól hangzik

(meg a tárkonyos cukkini is)

puhacica 2014.07.23. 12:23:20

@tableno: magasszintű svéd nyelvtudásom arra enged következtetni, hogy Farzad nem lakója a háznak, hanem az ingatlanos, akit felhívhatsz, ha érdekel a kecó. :)

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 12:23:57

Madár, nagyon szép a lakás, a bérlési feltételek függvényében pedig álomszerű.
De hol van Muffin?
Ugye nem a sütőben?
:)

@Réka ‎: Kívülről jópofa, az a konyha meg... Már majdnem olyan, mint amire vágyok én is... :D

@Pernilla: Még egy ugrás? :)

@bpetya75: Felénk egybe borítják, és egy helyre borítják ki is. Már többen szóvá tették. Drága a külön szállítás. Másik helyen, nem messze ide elviszik egy teherautón a különböző kukákat, előtte kicserélik üresre. Azoknak a sorsa nem ismert.
Volt egy ügyfelünk még vállalkozó korunkban, ő feldolgozással foglalkozott, aztán áttért más műanyagra, mert olyan átvételi feltételeket szabtak, hogy már nem érte meg nekik.
Mondjuk azt sem értem, hogy a kerti hulladékot itt miért teszik ki az út mellé, miért nem komposztálnak vagy égetik el a kiskályhákban, kazánokban télen...

@firg_firg:
"Szerinted mit gondol az a sok mo-i magyar aki eppen kijon a fizetesebol es olvassa ezt a forumot?"

Pl. egészséges hittel önmagában azt, hogy nem kell megrekedni egy szinten, hanem célokat kell kitűzni, és ha kell, akkor apró lépésekben valósítani meg.
Látni a nagy célt maga előtt, és látni az utat, vagy legalább a mérföldköveket.

Bennem pl. soha fel sem merül, hogy nem fog sikerülni megvalósítani, amit kitűztünk.
Most nehéz? Az. Kvára. Jobb lesz? Igen, mindenképpen!
Ennyi.

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 12:25:13

@Ödenburger Wiener Schnitzel: nem emlékszem mit adnak az ikeában a húsgolyóra :(

puhacica 2014.07.23. 12:27:41

@Réka ‎: @pappito: na, megelőztetek. :)

"Vagy tepsiben sult szalonnas palacsinta: a vastag, sos palacsintatesztat tepsibe ontik, jol megszorjak husos szalonnadarabkakkal es sutoben sutik keszre. Termeszetesen vorosafonya lekvarral fogyasztjak, sargaborsoleves utan." - :D nyamiiiiii!

tegnap olyan kolbászos lecsót rittyentettem vacsorára, hogy utána csak szuszogni bírtam a kanapén. :)

2014.07.23. 12:28:27

Tegye fel a kezet az a nem Svedorszagban elo, akinek mar megfordukt a fejeben, hogy
- mi legyen ma a vacsora?
- lebanoni, indiai, afghan, mexikoi? Ah, nem, inkabb valami sved gasztronomiai mestermu

Egyebkent a sved konyha olyan, mint az Ikea? Puritan. Es beledobank nehany plussz dolgot a dobozba, hogy probald kitalalni hova es mikor kell beletenni?

bpetya75 2014.07.23. 12:29:20

@zöldeketbeszélek:

Igen, erre gondolok. Vicces azért a kép: Smaragdfa hajtása tarvágás után egy hónappal. A "tarvágott" fa tőátmérője nem éri el a 10 cm-t... A fészen is nagyon tolják a reklámot, én néhány ilyen képnél rákérdeztem az általam problémásnak ítélt területekre, de nem kaptam választ. Illetve volt, ahol kimoderálták a kérdéseimet :-P

Szerintem egy vízzsaroló, talajszegényítő fajta, ha 8 évente tényleg száz köbméter-szám hordják el a területről. Ezzel meliorálni? Na ne!

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 12:30:57

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ez valami marketing, ilyen színű bigyó nem rémlik az ikeából csak a fröppan kanapé meg a skög asztal lába :)

Fridegar87 2014.07.23. 12:31:30

@firg_firg: Magyarországon élek, nincs pénzem házat venni, de nagyon kíváncsi voltam Réka álomházára (sajnos még nem sikerült megnyitnom, de otthonról megteszem mindenképpen!)
Nem érzem kérkedésnek, de igazából, ha az volt sem érdekel, miért ne mutathatná meg, hogy neki mire sikerült összeszedni a pénzt?
Sosem értettem, hogy miért fáj az embereknek, ha valaki jobb életszínvonalat teremt magának, mint más. Az, hogy valakinek az ölébe hullik valami, az lehet bántó, mert az élet igazságtalan, és igen, ez fáj, de az, hogy valaki elért valamit, az miért fáj annak, aki nem?

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 12:31:56

@Réka ‎:

Valóban nem luxus. A legtöbb vidéken élő magyar különb házban lakik :) Pl nekünk is különb házunk van Borsodban.Attól még egy pici ház ez hogy szépen be van rendezve.Egyébként biztos vagyok benne hogy megengedheted magadnak ezt a 3 millió koronás házat.... Múltkor írtad hogy betanított munkát végzel...Madár is 20 ezer körül keres pedig szakmunkás..akkor ki engedhet meg magának mit? Neki is 150 havi nettó keresete lenne...magyarul olyan mintha egy 80 ezret kereső magyar egy 12 milliós pesti lakásról álmodozna..nincs realitása a dolognak.Vagy olyan mintha én azt mondanám hogy a 1100 eurós béremből megengedhetnék magamnak egy pici 150 ezer eurós grazi panellakást. Ugyanaz. És ez sem a realitás.

2014.07.23. 12:34:43

@pappito: ne csinald, ez az alapkajajuk! IKEA kaja = Sved husgolyok barnamartassal es afonyaval! :D

www.ikea.com/ms/en_SG/pdf/restaurant/meatball_recipe.pdf

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 12:36:13

@bpetya75: Izgalmas élettörténettel rendelkező családod van Neked is... :)

@zöldeketbeszélek: Az az érzésem, hogy nagyobb baj lesz még ebből, mint az akácból.

@Ödenburger Wiener Schnitzel: +1

@firg_firg: Kicsit sántít.
Az indiai koldusnak ha mutogatod az okostelefonodon az életedet, nem biztos, hogy feltétlenül érdekli.
Aki ide jön olvasni, azt meg jó eséllyel igen, hiszen senkit nem kényszerítenek arra, hogy olvassa a HÁ-t.
Ezzel azt sugallod, hogy aki szegénységben él, annak szegénynek is kell maradnia, függetlenül attól, hogy hogyan lett szegénnyé (beleszületett, elkobozták a vagyonát, leégett a háza, kifosztották, lebetegedett és elvesztette, elvitte a bank, etc. reggelig...)
Szerintem a szegénység csak egy állapot, és mentalitás kérdése is, amin lehet változtatni, sok munkával, kitartással.
Rengeteg jó példa van arra, hogy hogyan emelkedtek fel újra olyanok, akik lezuhantak korábban.
Persze lehet mondani, hogy megveszekedett vállalkozószellem vagyok, elismerem, végülis papírom is van róla... (Bár az is igaz, hogy az oda vezető utat egy "tudáspróbán" nyertem, viszont az úton a saját erőmből mentem végig én is, ahogy mindenki más... :)

Evain 2014.07.23. 12:36:13

@Ödenburger Wiener Schnitzel: már hogyne ismerném, és egyetértek, zseniális, nem véletlen a sorozat sikere.
Értem, az összefüggés az a véletlen. :)

@puhacica: ha már off, nálunk tegnap házi bazsalikomos szélesmetélt volt baconos, lazacos, gombás, snidlinges petrezselymes tejszínes mártással (a tejszín az kókusztej volt a gyerek miatt). Főzni jó. Pont. :)

@charlieharper: hát pedig az a rothasztott haluk ugye... :D

bpetya75 2014.07.23. 12:37:52

@Pernilla:

"Aki otthon el, rosszabb körülmenyek között, es ezt a blogot olvassa, annak mar alapbol kesdöfes a szivebe barmelyik poszt itt."

Ezt akkor pontosítsuk! ;-)

A "rosszabb körülmények között" az az otthoni viszonyokat illeti, vagy valamiféle virtuális átlagot? Vagy virtuális nyugati átlagot?

Mert az első két esetben nem élek "rosszabb körülmények között", a harmadik verzió alapján viszont igen.

tableno 2014.07.23. 12:39:27

@házelőtthinta: na, itt a másik fele.

Valakinek van valamije (illetve ez esetben még csak tervezi, hogy lesz). Jönnek a reakciók:

1, Kérkedik azzal, amije van, fúj!
2, Ááá ez lószar, nekem sokkal jobb van!
3, Hazudik, nem is engedheti meg magának!

Magyarország, én így szeretlek... :(

Pernilla 2014.07.23. 12:40:00

@bpetya75: Hat ez teljesen szubjektiv. Peldaul azon is lemerheted, hogy mennyire valtanak ki belöled irigyseget az itt megjelent posztolok eletkörülmenyei ;)

puhacica 2014.07.23. 12:40:59

@Evain: amiben bazsalikom és lazac van, az rossz nem lehet. :) megyek is ebédelni, megnézem, mit főzött ma updatenorbi.

bpetya75 2014.07.23. 12:41:23

@Hari Seldon 2:

10-17-ig. Friss az élmény :-)

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]:

Áááá. Leginkább Öcsém viszi a prímet ;-)

"Rengeteg jó példa van arra, hogy hogyan emelkedtek fel újra olyanok, akik lezuhantak korábban."

Eszembe jut erről a kérdés, hogy mi különbözteti meg a sikeres embert a sikertelentől.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 12:41:29

@puhacica: a nagy kerdes: tojasos, rizses vagy sima lecsot? (es ezennel el is indult az 1000+ kommentes flame-özön) :D

(mink otthon rizzsel ettuk, de en nem vagyok oda a lecsoert, nem is szoktam fozni. De a minap talaltam magyar TV paprikat a piacon, most mindenhez azt eszem. Ha nem felnek a kerkedes vadjatol, leirnam, hogy itt szinte csak kaliforniai paprika kaphato, ezert sok magyaros paprikas etel kiesik vagy nem ugyanolyan az ize.

2014.07.23. 12:44:01

@bpetya75: "mi különbözteti meg a sikeres embert a sikertelentől."

A sikeres boldog es elegedett. Semmi mas. Szerintem. :)

bpetya75 2014.07.23. 12:46:56

@Pernilla:

Próbáltam gyors önvizsgálatot tartani. Szerintem őszintén mondhatom, hogy nem irigykedem senkire. Ebbe persze belejátszhat, hogy úgy érzem, jó úton járunk, és majd 4 évtizeddel a hátam mögött már elég türelmes vagyok ahhoz, hogy ne sürgessem a dolgokat. Meg néhány irreális vágyat már el is tudtam ereszteni ;-)

@Evain:

Arra én is emlékszem, pedig nem most volt. Ezek szerint mély nyomokat hagyott benned :-P

bpetya75 2014.07.23. 12:48:06

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Félreértettél. Arra gondoltam, hogy mitől sikeres a sikeres, és mitől nem a sikertelen. Na, mit gondolsz?

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 12:48:43

@tableno: Erről ha tudsz bővebbet, érdekelne. Két napja keresem a beállítást, jól el is csesztem, szerencsére szóltak időben, hogy baj van. Régen pedig tudom, hogy volt, és most nem találom.
Igaz az is, hogy eléggé le van terhelve most az agyam (@Babette, altruizmus, kellett erről beszélni... :) ), lehet az is, hogy csak azért nem találom a Súgóban sem, pedig a szemem előtt lehet...

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 12:51:18

@Réka ‎: "es ezennel el is indult az 1000+ kommentes flame-özön) :D"

eh, azzal nem lehet flémelni ami mindenhogy jó :)

"itt szinte csak kaliforniai paprika kaphato, ezert sok magyaros paprikas etel kiesik vagy nem ugyanolyan az ize"

same here
de azért kis utánajárással van lecsónakvaló is. de már késő van, nem főzök, pedig a fagyasztóba is van

Herr Géza 2014.07.23. 12:54:12

@pappito: Addíg örülj, míg nem tudod.... Generálszósz, á la NDK-s üzemi konyha.... Brrrrrr....
Na nyugi, azért van annak is delikátesz verziója. :)))

2014.07.23. 12:54:34

Most nevek emlegetese nelkul, csak ugy altalanossagban, nem akarom elhinni hogy ezen kiakadt valaki hogy be lett linkelve egy haz amit evek mulva (!) tervez megvenni egy kommentelo. Tenyleg, amikor meg shared house-ben lakik valaki, akkor azert szoljak le. Most akkor mi a jo, ketszobas panelben lakni az oke? Ja hogy a haz 100 millio forintba kerul, atszamoltam ez kb. 300 ezer euro, hat el kell fogadni hogy ha tetszik, ha nem tetszik, ennyibe kerul egy nyugati nagyvarosban egy ketszobas haz / lakas; es ezert laknak sokan shared house-ban, mert nem engedhetik meg maguknak pl. Londonban (ahol ennel is sokkal dragabbak a hazak) hogy sajat lakast bereljenek. Ez van, ha valakinek a valosag nem tetszik, akkor sajnaljuk.

bpetya75 2014.07.23. 12:56:18

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Érdekes. Nem emlékszem arra, hogy miket írt a témában, de az rémlik, hogy nem találtam labdaelgurulósnak az okfejtését. Oké, Te beljebbről ismerheted a Jobbikot, Ő meg a jelenségről írt. És annak ellenére, hogy SRB-t továbbra is szimpatikusnak találom (köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem), a szélsőjobb erősödését én is jelentőségteli dolognak tartom. Nem jó, nem rossz. Egy komoly jelzés, ami megoldatlan feszültségforrásokra utal.

bpetya75 2014.07.23. 13:02:07

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]:

Alapvetően erről van szó, de nagyon frappánsan megfogalmazva, ezért jegyeztem meg.

A sikeres ember eggyel többször kelt fel a földről, mint ahányszor elesett.

Evain 2014.07.23. 13:02:46

@bpetya75: na hallod, többszörös számítógép birtoklásért ezt a titulust kapni elég emlékezetes. :D
De voltam én már seggnyalónak is nevezve. :)
Lehet előveszem én még ezeket a megfelelő időben és megfelelő helyen. :D

tsabus UAE 2014.07.23. 13:04:16

@bpetya75: Egy nyíltan rasszista, radikális párt megerősödése se nem jó, se nem rossz ? Az utolsó mondattal egyet értek, de ezzel...

Herr Géza 2014.07.23. 13:04:21

@Réka ‎: Nem tetszik a kégli. Elöször is zöld-fehér (=Fradi). Másodszor, a 2. képen látszik, hogy a lépcsö lábazatán meg van kopva a festék! Harmadszor: a konyha-étkezö egyadta átjáróház, hova teszitek ott az ágyat ? Farzad az eladó? Biztos már van harminc indiai-arab-pakinak is kulcsa.
Sürgösen keressetek másikat.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDD

tsabus UAE 2014.07.23. 13:06:50

Százmilliós ház: Egy volt kolléga éppen egy éve vett Varsó központjában egy ilyen értékű lakást. A fenti hozzászólások után nem tudom, hogy irigyeljem, utáljam, vagy csak magamat kellene szarul éreznem, szép csöndben...

Lukas Meier (törölt) 2014.07.23. 13:07:36

@firg_firg: ezzel nagyon egyetértek

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ezzel is

Rékához:

Természetesen ha valaki veszi mindenki a fáradtságot, akkor megnézi, hogy hol is szerepel laza 100 milláért @Réka ‎: ingatlana: kint a pusztában. Google maps-sel lemérve laza 30 km-re Stockholm központjától Vallentuta kommun, így az hihető, hogy ez egy olcsóbb környék, ami ennyire messze van a központtól.

Tessék csak józan, magyarországi viszonylatban gondolkodni, hogy felvágósnak és nagyzolónak tartunk-e valakit, aki 30km-re Budapesttől egy családi házra még VÁGYAKOZIK. Ugye mindjárt más a kép?

A vágyakozást ebből vélem felfedezni: " Megtalaltuk "almaink" villajat, valahogy ez a meret, beosztas, szinvonal ami megfelelne es meg is engedhetnenk magunknak. ".

Szerintem teljesen reális most Réka ingatlana helyi viszonylatban, semmi nagyzolás nincsen benne, abban sem, hogy erre vágynak.

Lukas Meier (törölt) 2014.07.23. 13:07:36

@puhacica: én nyíltan bevallom, azért kotorászom más pénztárcájában, mert azt vizsgálom, hogy én utána tudnám-e csinálni illetve a másik országban mekkora munkával mi elérhető

Jó példa Réka ingatlana. Ha megvizsgáljuk, akkor egy rendes családi ház a központtól 30 km-re, amire két embernek sok 10 évig spórolnia kell, amíg kifizeti a hitelét. Teljesen reális.

Viszont csak úgy bedobni, hogy igen, ilyen házat meg fogunk tudni hamarosan (30 év múlva) venni nem messze (csak 30km-re ugye) Stockholm-tól, ez irreális.

Sokszor lehet irreális dolgokat olvasni a blogokon, de ilyenkor a háttérben mindig van valami, aki/ami ezt finanszírozni tudja vagy az illető sok év munkájával valami nagy karriert futott be/speciális helyen dolgozik jó pénzért nagy szakértelemmel/évtizedekig spórolt, hogy valamit megvegyen.

Ezt viszont nem írja oda, csak az eredményt, ezért tűnik úgy, hogy olyan jól él, közben a munka és a gürizés része a posztból ki van felejtve.

A lényeg, amit mondani akarok, hogy külföldön sincsen ingyen ebéd! Bárki bármit mond és ír ez így van!

Herr Géza 2014.07.23. 13:10:10

@Mirjam2: "...ennyibe kerul egy nyugati nagyvarosban egy ketszobas haz / lakas;" Bocsi, de miért kétszobás? A hirdetett ház hét (7) szobás, oké a szobák nem túl nagyok, de akkor is.Meg hát a házak azért inkább eleve nagyobbak, mint két szoba.....

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:10:25

@Muscari: asszem , épp a nagy vízen túl nyaral:)

2014.07.23. 13:11:50

@Herr Géza: egy irani tulaj miert teriti be a hazat az USA lobogoval? Titokban azt egeti majd es nyomja fel a youtube-ra?

@pappito: fene az izlesedet

bpetya75 2014.07.23. 13:11:52

@tsabus:

Nem egy pártról van szó. Több európai országban megfigyelhető a jelenség. Miután elküldtem, éreztem, hogy kimaradt a mondatból egy szó. Önmagában nem jó, nem rossz. Ezekre az erőkre szükség van, hogy bizonyos kérdéseket ne söpörjenek a szőnyeg alá. Réka írt a Stockholmban 2 éve felbukkant koldusmaffia ottani megítéléséről. Kizárólag a szélsőjobb merte kimondani egyelőre, hogy ez egy létező probléma. Ha jól emlékszem, a válasz az volt, hogy nem létezik olyan, hogy koldusmaffia. Majd Réka kijavít, ha mégsem így van.

Egyébként a minap láttam egy felmérést, amely szerint egyedül a Jobbik szavazói között csökkent mérhetően az idegengyűlölet. Ami nem azt jelenti, hogy a megrögzöttek kevésbé azok, hanem hogy szélesedett a szavazóbázis, és az újak nem annyira megrögzöttek.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 13:13:16

@Lukas Meier: nezd, ha majd valaki normalis hangnemben megkerdezi, hogy hogyan lehet realis ket "jomunkasembernek" ilyen hazat venni, akkor majd elmeselem, ha kell egeszen reszletesen, hogyan lehet az, hogy ez teljesen realis, mindenfele hatszel, karrier stb nelkul. A kotekedoknek viszont nincs kedvem... ok maradjanak meg a gyanusitgatasaikkal, nem erzem szukseget, hogy nekik magyarazzak, bizonygassak... evvan

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:13:17

@Pernilla:
"Aki otthon el, rosszabb körülmenyek között, es ezt a blogot olvassa, annak mar alapbol kesdöfes a szivebe barmelyik poszt itt."

ha elvágyik, bármilyen körülmények között késdöfés, az a helyzet.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 13:14:23

@Herr Géza: mutatok ketszerennyibe kerulo varosi ketszobast akarhanyat :)

Herr Géza 2014.07.23. 13:14:45

@Lukas Meier: "A lényeg, amit mondani akarok, hogy külföldön sincsen ingyen ebéd! Bárki bármit mond és ír ez így van!"

Stimmt. Állította itt valaki is az ellenkezöjét???

(Mellesleg ingyenebéd speciel pont van: Vöröskereszt, hajléktalankonyha, meg ilyenek. :DDD)

Quercus a favágó 2014.07.23. 13:17:18

Nem igazán akarok bele dúdolni a dolgokba, de azért ezt a gazos, elhanyagolt porta dolgot árnyalni kell egy kicsit.
Az ilyen házak egy jelentős része ugyan is lakatlan, főleg vidéken. Kihaltak belőle a szülők, nagyszülők, az örökösök távol laknak, sem kedvük, sem idejük, és bizony sem pénzük arra, hogy rendben tartsák. Eladni meg szinte lehetetlen. Itt a faluban is van egy pár ilyen.
Ezzel párhuzamosan természetesen van arra is példa nem kevés, hogy ezek lakott ingatlanok. Az indoklás ilyenkor az, nincs pénz arra, hogy megszántassam a kertet, vetőmagot vegyek, locsoljak, levágassam a füvet, stb. A gond az, ugyanakkor cigire, piára van pénz. Erre is van példa szerintem mindenütt.
Az emberek többsége(főleg a fiatal generáció) vidéken is úgy gondolta a gengszterváltáskor, itt van Amerika. Nem kell már megtermelni semmit, meg lehet venni a boltban mindent, kiröhögték aki művelte a kertjét, aki jószágot tartott. Pázsit, kerti tő, közepén törpével. Ez volt a menő. Na mára már egyre többen fölébrednek. Egyre több kertet fognak megint művelés alá, egyre több udvarban lehet legalább tyúkokat látni.

Megértették, nincs itt Amerika. És nem is lesz.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:20:21

@Lukas Meier:
"Viszont csak úgy bedobni, hogy igen, ilyen házat meg fogunk tudni hamarosan (30 év múlva) venni nem messze (csak 30km-re ugye) Stockholm-tól, ez irreális."

honnan tudod, hogy Rékának mi az irreális?

tsabus UAE 2014.07.23. 13:21:14

@bpetya75: Itt csak azt nem tudom elfogadni, hogy egy jogos felvetés miatt hogy lehet támogatni egy pártot, annak egész programjával együtt ! Mert itt arról van szó, hogy egyre többen támogatják az ilyen pártokat. Nem csak ebben az egy kérdésben, hanem úgy ahogy vannak. Erre mind van magyarázat, csak mentség nincs.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:22:58

@firg_firg:
"azt mondja lefitymaloan, hogy a hazak donto tobbsege putri mert az emberek igenytelenek. "

nem ezt mondta. hanem a rumlit, koszt említette. a házak szóba sem kerültek, csak az udvarok.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:24:34

@Réka ‎: szíp ződ.
:D

kicsi a telek, és olyan, mintha bármelyik pillanatban félrecsúszhatna.
mindazonáltal azonnal látszik, hogy skandináv:)
belülről nem szoktak fotózni?

Quercus a favágó 2014.07.23. 13:24:56

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]:

Magyarországon kitörni a szegénységből.......Hát legalább is nem egyszerű. Nem mondom, hogy lehetetlen, de nem egyszerű.
Először is, mi a szegénység? És már honnantól nem az? Ha van munkád, már nem vagy szegény? Mihez, kihez képest? De ha van munkád, és mégis szegény vagy, akkor ha elveszíted a munkád még szegényebb leszel. Ha újra lesz munkád, kikerülsz a még szegényebbek közül, és újra "csak" szegény leszel.

Magyarország nyitott társadalom. Lefelé nyitott. Lecsúszni nagyon könnyű, fölkapaszkodni szinte lehetetlen. Főleg, ha betartod a játékszabályokat.

2014.07.23. 13:25:06

@Herr Géza: Nyilvan nem lehet altalanosan ervenyes kijelentest tenni mivel minden orszagban, varosban, kornyeken stb. masok az arak; annyit akartam mondani hogy egy olyan ingatlanert amiben 2 ember kenyelmesen tud elni, 300 ezer euro nem nagy penz Nyugat-Europaban. Ettol kezdve nem ertem, miert szamit undorito nagyzolasnak az ha valaki belinkel egy ilyen hazat hogy ezt nezte ki maganak. Kozben meg megy a folyamatos lenezes mas kommentelok reszerol hogy a Nyugaton elo magyarok mind luzerek mert 'idegenekkel' laknak egyutt. Annyit akartam mondani, hogy ha nem akarsz 'idegenekkel' egyutt lakni vagy eleted vegeig lakbert fizetni, akkor kell atlagosan minimum 300 ezer euro ahhoz hogy sajat ingatlant tudjal venni, ez nem nagyzolas, ez a realitas.

2014.07.23. 13:25:30

@bpetya75:

Szerintem erre nincs recept. En pl. Budapesten egy nagy multinal voltam kozepvezeto. Most sima egy rendszergazda vagyok, igaz penzben a 13-14. havival kb. ugyannnyit keresek, viszont tizedannyi a felelosseg es a stressz. Vezetobol sima gyalogkakukk lettem. Viszont semmi stressz, semmi rohanas, egy videki kisvarosban elek, ahova mindig is vagytam, es nem Budapesten, amit mindig ruhelltem. Sikeres vagyok vagy sikertelen?

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:26:20

@QUERCUS:
a helyzet az, hogy városiként autóból látni rendetlen udvarokat felületes véleményre adhat okot. ugyanis például a lomisok mindenütt az udvaron vagy a ház előtt szórják szét az eladó cuccaikat.
tökre rendetlen, putris hatást kelt.
ellenben igen olcsó lehet náluk jó cuccokat venni.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:27:17

@QUERCUS:
szegénység: amíg meg kell gondolnod a boltban, hogy mit veszel.

2014.07.23. 13:29:17

@bpetya75: A partokat - en legalabbis - nem azok alapjan tamogatom, hogy milyen kerdeseket vetnek fel, hanem hogy a felvetett kerdeskre milyen valaszokat adnak... Es ezek alapjan a Jobbik es az osszes szeljobbos radikalis tarsasag szamomra vallalhatatlan.

Herr Géza 2014.07.23. 13:29:20

@Réka ‎: Én is. Söt. Csak azért bátorkodtam szerény hozzászólásommal gazdagítani a közösséget, mert azt hittem félrenyúlt Mirjam azzal a kettessel, hisz az általatok kinézett kégli az ugye hétszobás...
De hagyjuk, nem érdekes.
Mellesleg csak hirtelen belenéztem az egyik ingatlanos portálba a szükebb pátriárkámban: Stuttgart, 3,5 szobás lakás (nem ház), 186 m², szerény 1,5 millió euró. Momentán ez a legdrágább eladó kégli a városban ezen a portálon.

www.immonet.de/angebot/23758757?drop=sel

(Mielött néhányan kiszámolják, hogy hány hónapig kell ehhez hambit sütni, jelezném, hogy azért nem ez a jellemzö ár...)
Ugyanitt per pillanat a legolcsóbb: 1 szobás, 35 m², 71.000 €.

www.immonet.de/angebot/23305620?drop=sel

És egész kis takaros kecó....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 13:29:43

@Babette.: nagyon zöld :D
a galeriaban elvileg sok belteri foto is van, vagy rossz linket adtam meg?
nagy telek meg legyen a hohernak, nem vagyok en kertesz. :) bar teny es valo, azon az istenhatamogotti kornyeken igazan darabolhattak volna nagyobb telkeket is.

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 13:31:22

@Lukas Meier: "Ezt viszont nem írja oda, csak az eredményt, ezért tűnik úgy, hogy olyan jól él, közben a munka és a gürizés része a posztból ki van felejtve."

mutatnál egy ilyen posztot a HÁ-n?

"A lényeg, amit mondani akarok, hogy külföldön sincsen ingyen ebéd! Bárki bármit mond és ír ez így van!"

Soha nem mondta senki, hogy bármi is ingyen van külföldön. Legalábbis nekem nem rémlik, de te biztos alá tudod támasztani az állításod.

adg 2014.07.23. 13:31:51

@pappito: "a hinta miért a decken van, miért nem a fűben? :)"

Esetleg a haz elott?

bpetya75 2014.07.23. 13:32:41

@tsabus:

Pedig egyszerű. Legalább is szerintem. Nyilván csak a magyar viszonyokat ismerem jobban, a többiről csak tippem lehet.

Egyedül a Jobbik beszél arról a problémáról, ami főleg a vidéken (itt inkább a kisvárosokra és falvakra gondolok) élő emberek számottevő részének akár napi gondot okozhat. Ennyi elég.

Quercus a favágó 2014.07.23. 13:33:12

@QUERCUS:

Egy kiegészítés. A gazos portákon sokkhelyen idős emberek laknak, akik már nem tudják rendbe tartani. Aztán a gyerek, unoka meg vagy ráér megcsinálni, vagy nem.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 13:34:02

@Babette.:

Mert pl írta hogy betanított munkát végez. Ne kelljen már magyaráznunk hogy betanított munkával irreális vágy egy családi ház. Lehet 15 év múlva nem lesz az mert szuper kutató lesz valahol, de most nem az. Ezért nem értem ezt az egészet. Minek linkelni dolgokat amire pénzünk sincs? Én lehet egy buta proli srác vagyok, de annyit még én is tudok hogy addig kell nyújtózkodni...tudjuk ugye.

2014.07.23. 13:35:08

@Herr Géza: 71ezer euroert Angliaban egy telket vehetsz, amire nem adnak epitesi engedelyt, max a lovadat legeltetheted.
@Mirjam2: by the way, lattad az oriasi skandallumot, a kirlyno lova, amelyik megnyerte az Ascott-ot tavaly, megbukott a drog teszten. Jajjj.

Visszaterve a hazakra, Skociaban, a vilag vege utan vehetsz ebbol valamit, ami epp szet akar esni. De "lovely with lots of character!"

bpetya75 2014.07.23. 13:36:08

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Azt, hogy sikeres vagy vagy sikertelen, magad döntöd el. Persze, a környezet is címkézget, de nem az a lényeg.
Ami a szélsőjobbot illeti. Nem arról beszélek, hogy rájuk kell szavazni, hanem arról, hogy szvsz teljesen érthető az erősödésük, és a legnagyobb hiba az emberek idegengyűlöletére fogni a dolgot.

2014.07.23. 13:36:23

@Herr Géza: Oke, de a nemet ingatlanarak nyugati viszonylatban nem magasak, kiveve talan pl. Munchent. Es 2 felnott ember altalaban nem szeretne 35 negyzetmeteren elni, meg gyerek nelkul sem.

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 13:37:00

@QUERCUS: "Az ilyen házak egy jelentős része ugyan is lakatlan, főleg vidéken. Kihaltak belőle a szülők, nagyszülők, az örökösök távol laknak, sem kedvük, sem idejük, és bizony sem pénzük arra, hogy rendben tartsák."

ennek azért ellentmondani látszik, hogy ez az emlegetett igénytelen disznóól már bőven megvolt a szociban is amikor ugyebár mindenkinek volt munkája meg háza meg a bánat tudja.

"Az indoklás ilyenkor az, nincs pénz arra, hogy megszántassam a kertet, vetőmagot vegyek, locsoljak, levágassam a füvet, stb. A gond az, ugyanakkor cigire, piára van pénz. Erre is van példa szerintem mindenütt."

Igy.

Apám falujában sok nazarénus él, végigsétálsz az utcán és azonnal megmondod ki a nazarénus, a kert alapján. Minden szépen rendben van tartva és ha nem, akkor megszólják az embert, ha továbbra se szedi össze magát (vagy beteg és nem tudja) akkor jön a közösség és megcsinálja szó nélkül. Pedig azok se járnak térdig a pénzben, ahogy arrafelé senkise.
Ha ugyanabban a közegben, hasonló anyagi körülmények között van aki igémytelen putriba megy haza és vannak kik nem, akkor az nem pénzkérdés.

tableno 2014.07.23. 13:37:04

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Én azzal értek egyet, aki azt írta, hogy a sikeresség egyetlen objektív mércéje, hogy annak érzed-e magadat. Hintát sem lúzerezné le senki, ha nem nyafogna állandóan, hogy neki milyen rossz.

2014.07.23. 13:37:20

@charlieharper: egyebkent nem teljesen igaz. Pici lakasokat erosen etnikai kornyeken kaphatsz, Bradford, Luton, Manchesterben is.

2014.07.23. 13:38:45

@charlieharper: 'lovely with lots of character' :))) Igen, Angliaban 300 ezer euroval nem lehet ugralni az ingatlanpiacon :)

Nem lattam a lovas sztorit, epp Indiaban vagyok es nem olvastam napok ota angol hireket. Ha nem lesz este aramszunet, utananezek.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 13:39:01

@bpetya75: Igen, ez egy jó megállapítás :)

@QUERCUS: Egyszer leülünk egy liter kávé és egyebek mellé és mesélek...

@Babette.: +1
A gyógyszertárat se felejtsük ki.

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 13:40:13

@Herr Géza: pont a hétvégén voltak itt pajtások, aszonta a srác meg ne mondjam egy magyarnak hogy mennyiért vettem házat forintban :)

szar a forint, na :)

firg_firg 2014.07.23. 13:40:38

@pappito: Egyaltalan nem zavar ha valaki jobban el. Ez abbol is latszik, hogy nem szoktam rosszakat irni azokrol akik megosztottak a panoramajukat, a nyari kalandjaikat, a hazuk vagy a kocsijuk meretet.

Az zavar ha valaki leszolja az otthoni allapotokat mert neki annal mar jobban megy, es neki az otthoni az mar budos.

"össze szoktad karcolni kulccsal az autókat az utcán amire neked nem telik? "

Nem, nem szoktam. Honnan jon ez a kerdes egyaltalan? Valaki osszekarcolta a kocsidat?

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:41:59

@Réka ‎: jaa. az értékesítő csávóknál leálltam a görgetéssel....mondván, itt a vége.

bpetya75 2014.07.23. 13:42:05

@Réka ‎:

Engem érdekelne, hogy hogyan tervezitek megoldani. Nem akartam rákérdezni, de ha már felvetetetted ;-)

Öcsém egyik Tampere mellett élő magyar cimborája mesélte, hogy ők 150e-ért vettek egy kecót. 125 a hitel. 1%-os kamatra. Na itt egy kicsit irigy lettem. Mármint a hitel dolgában.

tableno 2014.07.23. 13:43:33

@házelőtthinta: Na most azt elfelejted, hogy Réka nem egyedül venné meg a házat, hanem a párjával. Amire természetesen rögtön lehet mondani, hogy Réka egy büdös k...aranyásó, aki csak a pénzért jött össze egy gazdag svéd pasival. Mindenre megvan a megfelelő cimke, hál istennek nem kell gondolkodni! :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:44:23

@házelőtthinta: mint mondottam, semmit nem tudsz te sem ezek szerint Rékáról.
de azért lehazugozod az állítását (miszerint megengedheti magának)
ezt hadd döntse el ő.

2014.07.23. 13:44:25

@morsels: namost, a pacal nem tudom melyik, szerintem diszonbol van, ugyhogy hanyagolva. Viszont jo a sztori. Meg sok ilyen siker kellene.
A Gay Huszar is nagyon ismert Londonban.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 13:45:00

@QUERCUS: Tudom, épp folyamatban voltak a dolgok, amikor szóltak, hogy valami nem stimmel...
Továbbra is érdekel, ha valaki be tudna linkelni róla infót.

@Réka ‎: Kikérem magamnak (mondjuk a tyúkokra gondolva esetleg igaz)... Egy kertész, aki nagy, saját portára vágyik... :)

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 13:45:10

@firg_firg: "Na innen nezve kicsit olyan, hogy X rohadtul megszedte magat nyugaton, majd leszolja es igenytelennek nevezi az otthon maradottakat. Azert mert nekik csak annyira futja. Ez nem szep. Ez olyan Vajna Timeas."

erre az ordas csúsztatásra próbáltalak rávezetni. ugyanis azt hazudod ebben a mondatban, hogy bárki igénytelennek nevezte az ottmaradottakat, pedig teljesen egyértelműen kifejtette a kommentező, hogy mire gondol. Csak jó volt kicsit megsértődni megint. Úgyhogy a kérdés onnan jött, hogy a zsigeri aljas, irigy rosszindulat egyik nemzetközileg jól bevált megtestesülése a kocsik összekulcsozása, és te pont ezt csinálod a kommentekben.

Egyébként a kocsim összevissza van karcolva de hát az erre való, nem érdekel.

pappito · http://pappito.com 2014.07.23. 13:46:50

@charlieharper: a pacal az marhagyomor, nem disznó

Herr Géza 2014.07.23. 13:46:57

@charlieharper: A pacal, az marhagyomorból készül, tehát nem disznó.....

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 13:47:09

@Réka ‎: aha.
neked tetszik a belseje meg a berendezése?

tableno 2014.07.23. 13:47:26

@charlieharper: A Gay Huszár az valami tematikus egyenruha-fetisiszta melegbár? :)

2014.07.23. 13:50:14

@tableno: az egy szerencsetlen nev valasztasu jol meno magyar etterem Londonban. Egyebkent rosszul irtam, Gay Hussar.
A belvarosban van az Oxford St-tol 2 percre.

@pappito: @Herr Géza: ah, ok. Olyat meg nem ettem.

firg_firg 2014.07.23. 13:52:38

@Babette.: " a rumlit, koszt "

A hazak donto tobbsegenel ez nem igaz, meg lehet nezni street view-n. Azt elhiszem, hogy a sved szep zold fuves hazakhoz szokott szemenek ugy tunik hogy lepukkantabbak.

Nyugat utan van egy ilyen kultursokk otthon. De valoszinuleg amikor gyerek volt es ott nott fel, akkor meg nem igy latta. Aztan kiment nyugatra, es egybol minden milyen koszos, budos, putri, es igenytelen.

Van aki tulteszi magat ezen a kultursokkon, van aki fikaz. Utobbi kerulendo.

morsels (törölt) 2014.07.23. 13:53:33

@charlieharper:
Ja, marha, nem diszno gyomor. Legalabbis annak kene lennie :-)
Gondolom San Franciscoban a kinai hatas miatt mukodik. Kinai etteremben ettem mar tripe-ot. Bar maskepp keszitik el, de nem volt rossz. Szoval gyanitom ezert nem idegenkednek tole, izre meg a pacal szerintem jobb, bar ez szokas kerdese is lehet :-)

bpetya75 2014.07.23. 13:55:01

@tableno:

Ezzel de egyetértek!

@charlieharper:

Óvatosan a pacallal! Egyik barátom mesélte milyen csúfos véget ért egy amerikai katona, amikor Kaposváron mindenáron meg akarta kóstolni. ;-)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 13:57:00

@bpetya75: na szoval, zanzasitva :)
Itt nem elvaras vagy szokas vagy minek hivjam, hogy valaki visszafizesse a lakashitelt. Ez hajmeresztoen hangzik es az is, es egyszer majd ki is pukkan ez a lufi, de egyelore nem pukkad ki es akkor tetszik-nem tetszik, mi is ezt a jatszmat jatsszuk, mert a fentiek miatt elszallt ingatlanarak mellett maskepp nem lehet.
Szoval a hitel ugymond vegtelen futamideju: valamennyit kell torleszteni, ez havi parezer korona, a "torleszto" nagyobb reszet a kamatok teszik ki. A kamat jelenleg 3% körul van, evek ota nagyon alacsony.
Ezert aztan lakast, hazat venni legtobbszor olcsobb, mint berelni, mert a torleszto alacsony, a kamat alacsony, gyakran a ketto osszevetve is kevesebb, mint egy lakber.
Vasarlaskor a vetelar 15%-at kell kicsengetni keszpenzben, tehat az ingatlan 85%-ara vehetsz fel hitelt. Ez eleg huzos osszeg, de ket dolgozo ember nehany ev alatt, ha sporol, felre tudja tenni, es nem is kell hozza mernoki fizetes. (Ha nagyon stabil anyagi allapotod van, akkor akar rovidebb tavu hitellel is kisegit a bank, hogy a 15% legalabb egy reszet fedezze, de ez nem ajanlatos, ugye meg egy hitelt begyujteni mindig rizikos.)

Elonybol indul az, akinek van valamilyen ingatlana, amit vasarlas elott elad. A tulhevitett ingatlanpiac miatt egeszen biztosan lesz rajta annyi nyereseg, hogy az indulo toke egy reszet, ha nem is az egeszet, fedezze. Igy nyilvan konnyebb, de enelkul sem lehetetlen.

Most rebesgetik, hogy torvenyben megemelik a minimum torleszto reszletet es csokkentik a 85%-os hitellimitet, ez sokaknak keresztbe tehet tobbek kozott nyilvan nekunk is, de meg semmi nem biztos, majd a szeptemberi valasztasok utan meglatjuk, hogy valtozik a helyzet.

firg_firg 2014.07.23. 13:57:33

@pappito: Szerinted miert csak Rekara vagyok kiakadva? Es miert nem szolok be a tobbi embernek, akik posztoljak a kilatasukat, hazukat, kocsijukat, nyaralasukat, stb (pedig van egy par akinek velhetoen jobban meg Rekanal)?

Elarulom: a tobbseg nem nyilatkozik ilyen lekezeloen az otthoniakrol.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 14:01:08

@Babette.: a berendezes nem az en izlesem, de hat az mellekes. A belseje, beosztasa, az nagyon. A furdoszoba picike, dehat ugysem ezt a hazat vesszuk majd, viszont ez egy jo kiindulopont, hogy kb. miben szeretnenk gondolkozni.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 14:01:19

@Réka ‎: Ez volt az a pont, hogy görcsbe rándult a gyomrom...
Mindenre kiterjedő, teljeskörű élet-, betegség-, baleset-, haláleseti-, lejárati biztosításon javaslom elgondolkodni.

firg_firg 2014.07.23. 14:02:18

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: te egy optimista ember vagy magyarorszagon. ritka az ilyen, tobb kene :)

Herr Géza 2014.07.23. 14:03:01

@Mirjam2: Ez rendben is van. Bár a 300k-t én még soknak is tartom, ha pl. Németországról van szó. Annyiért családi ház is van 140+ négyzetméterrel igen jó helyen is akár. Aki csak lakásban gondolkozik: 3-4 szobás lakások ára itt jellemzöen valahol a 100-200k között találhatók, és/de Stuttgart és környéke benne van a top 5-ben a legdrágább lakásárak listáján....
Mostani kecónk ára 280k volt (mi csak béreljük, de a volt fönökömnek én intéztem az adás/vételt), ikerház fele mini telekkel, 4 szoba+étkezö, 125 m² hivatalos lakóterület, + pince (amiböl 1 helység füthetö, ablakos, tehát akár még vendégszoba is lehet), + komoly tetötér (amiben még lazán elfér két rendes szoba, de nincs komplett készre csinálva). Mindez Stuttgarttól 30 km-re, tehát még vonzáskörzeten belül, ergó drágának számít (2006-os építésü). Persze tudom, ez nem Anglia, és föleg nem London (vagy Monaco)....

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 14:03:19

@Réka ‎: Ez volt az a pont, amikor görcsbe rándult a gyomrom.
Teljeskörű baleset-, betegség-, haláleseti, stb. biztosításon javaslom elgondolkodni.

(WTF? Hová lett a hozzászólásom??? Nagyjából ugyanezt tartalmazta.)

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 14:04:20

@firg_firg: hát te, szerintem kérdezd meg Rékát, hol nőtt fel.

firg_firg 2014.07.23. 14:04:29

@tableno: leirom megegyszer egyszeruen. Nem az a baj hogy van neki. Az a baj hogy lenezi az otthoniakat. Ugy irja le oket hogy koszos hazakban laknak mert igenytelenek.

Quercus a favágó 2014.07.23. 14:05:15

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]:

Lesz föld, ne nyugtalankodj. A kormány most döntött arról, 1200 ha fölött megvonja a földalapú támogatást. A volt tsz-ek, meg a nagygazdák vissza fogják adni a kisebb bérleményeket.

@Réka ‎:

Angliában már kötelessége a banknak azt is vizsgálni, tudná-é törleszteni a hitelt az ügyfél, ha a kamat 3%-al megemelkedne.

bpetya75 2014.07.23. 14:07:47

@Réka ‎:

Na, ezt nem is értem. Ez nem jelzálog hitel? Ha az, akkor végtelen futamidőnél mikor kerül le a jelzálogjog? Ha nem az, akkor mi a bank biztosítéka? Vagy ez egy amolyan gentleman agreement arrafelé?

Herr Géza 2014.07.23. 14:08:26

@Réka ‎: "Itt nem elvaras vagy szokas vagy minek hivjam, hogy valaki visszafizesse a lakashitelt."
WTF? Hogy is érted ezt?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 14:08:52

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: no igen, a berlakas elonye, hogy az ember nem gorcsol kamatokon, hiteleken... egy hosszabb betegseg, munkanelkuliseg, itt is taccsra teheti a megelhetest, viszik a hazat, stb :/

bpetya75 2014.07.23. 14:09:54

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]:

Meg van az, csak időnként eltűnik kicsit a mátrixban, megrágja a rendszer, aztán kiköpi a helyére :-P

@Réka ‎:

Egyébként köszi, hogy leírtad. Remélem nem kapsz érte túl sok kritikát...

2014.07.23. 14:10:00

@Réka ‎: @bpetya75: @Herr Géza: nem olyasmi van a hatterben, mint Svajc eseteben? Nem szoktak kifizetni a hitelt, mert amig hitel van a hazon mas adozoas ala tartozik. Egy pici hitelt eletuk vegeig rajtahagynak a hazon.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 14:12:31

@bpetya75: @Réka ‎: szoval torleszted szep komotosan, de nem cel, hogy x ev alatt visszafizesd. Olyat is lehet valasztani, hogy 5 ev alatt nem torlesztesz egyaltalan.
Ha eladod, vagy meghalsz, akkor az ingatlan eladasra kerul: vagy te adod el, vagy az orokosod, vagy a hagyateki ugyved.
A bank visszakapja, ami a hitelbol hatramaradt (mondjuk az ingatlan 50%-at), a tobbit leadozzak es befektetik a kovetkezo lakas vetelaraba.

2014.07.23. 14:12:38

@bpetya75: gondolom, ha eleted vegeig nem fizeted vissza, vagy visszafizetik az orokosok egy osszegben vagy megy a haz a kalapacs ala. De legalabb neked mar mindegy. Kicsit amolyan egesz eletre szolo berlakasnak hangzik a konstrukcio, ha tenyleg igy mukodik. De ez azert nekem eleg hihetetlen...

tableno 2014.07.23. 14:12:41

@firg_firg: Hát nem tudom, de szerintem is igénytelen az, aki koszos házban lakik. Ferihegyről a városba menet például a hányinger kerülget a látványtól. Már vagy 20 éve. És ne próbálja nekem senki bemesélni, hogy 4-es metróra van pénz, erre meg nincs...

Herr Géza 2014.07.23. 14:13:30

@morsels:
"Ja, marha, nem diszno gyomor. Legalabbis annak kene lennie :-)"
Na azért ebben tényleg nem lehet trükközni (mármint a marha helyett disznó vonalon), mivel a pacal jellegzetes redözöttsége és szerkezete a kérödzök gyomrának sajátossága, a disznya meg ugye nem az....

bpetya75 2014.07.23. 14:13:46

@firg_firg:

Címezd Rékának, akkor tán még válaszol is rá :-P

Egyébként valóban kicsit karcos a stílusa, de személy szerint nem érzem bántónak. Inkább őszinte. Szerintem Te is tisztában vagy vele, hogy amit írt, annak van alapja. Többen írták már,. hogy nem a házakról beszélt, hanem az udvarokról. Szerintem nézd meg újra, ne fixálódj ebben a "Réka egy nagyképű luvnya" téveszmében.

Herr Géza 2014.07.23. 14:15:24

@charlieharper: @Réka ‎: Na azért, így már másképp néz ki.... Önmagában a mondat kicsit megijesztett.... :DDD

bpetya75 2014.07.23. 14:17:13

@charlieharper:

Érdemes ide járnom, gyakran tanulok valami újat. Köszi az infót!

@Réka ‎:

Érthető. Érdekes eljárás. Viszont ez nem feltétlenül lufi. Milyen buktatója van, amiért szerinted be fog dőlni ez a modell?

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Nemhiába mondják, hogy tanult embernek párja nincs! Tudol Te valamit ;-)

M. Péter 2014.07.23. 14:18:16

@charlieharper: Liverpoolban simán kapsz 60000 font alatt 2 vagy 3 hálószobás sorházat is, persze biztos nem a legszebb környéken.

tsabus UAE 2014.07.23. 14:20:06

@bpetya75: Kicsit elbeszélünk egymás mellett, mert mintha nem olvastad volna a válaszom. Értem, hogy az emberek egy része miért szavaz rájuk. Attól viszont, hogy megértem, nem fogadom el. Nem hiszem, hogy ezek az emberek fasiszták lennének, de azt igen, hogy buták. Hiszen minden ilyen típusú pártnak van olyan dolog a programjában, ami jogosnak nevezhető és sok embert érint. Ennek a dolognak a farvizén viszont ott van a rasszizmus, a "lépjünk ki az EU-ból" és egyéb vérlázító baromság. Ha valaki bizonyos kérdésfelvetések miatt támogatja őket, azt butának tartom, mert nem veszi észre, hogy ezzel bekapta a horgot és nem jön rá, mi egyebet támogat még ezen a kérdésen kívül.
Pluszban pedig ott van a lehetőség, hogy többedmagával, a helyi parlamenti képviselőn keresztül, mégis megjelenítse a számára fontos topikot. Ha valamelyik párt tagja, akkor ugyanezt elérheti a pártján belül is. Mi több, saját mozgalmat is szervezhet, erre az egy témára fókuszálva. Tehát az, hogy ő egy radikális párt felé fordul, ami egyébként az értékrendjéhez képest teljesen mást képvisel (de felveti az ő lelkének kedves kérdést), totális hülyeségnek tartom.

rezsöatya 2014.07.23. 14:23:26

@puhacica: "amiben bazsalikom és lazac van, az rossz nem lehet"

Ugye?!
En is teszek mindig a madartejbe lazacot!

:DDD

Hari Seldon 2 2014.07.23. 14:27:24

@Réka ‎:
Mme Seldon vagyok :)
Jól néz ki a ház, amit kiválasztottatok. A gyerekszobában a szőnyeg olyan, mint nálunk, a polc is hasonló, csak nálunk piros. Evvel vége is a hasonlóságnak, mert ilyen kép (ha a gyerekek benne élnek) csak másodpercekre létezik, egyébként inkább a "térdig gázolunk a játékokban" a jellemző, minden rendrakási kísérlet ellenére.

firg_firg 2014.07.23. 14:27:46

@tableno: Pont errol van szo. Attol hogy valaki koszos hazban lakik ami mondjuk 20 eve nem volt kitatarozva (ergo lepukkant putri) az nem biztos hogy igenytelen. Lehet siman csak szegeny en nem engedheti meg maganak. A szegenyseget meg az igenytelenseget osszemosni erdekes dolog. Na de ezt mar annyiszor leritam hogy a Hataratkelonek igerem, tobbszor nem fogom.

Herr Géza 2014.07.23. 14:30:25

@tableno: Engem meg Hegyeshalomnál sokkol a látvány. Kidülö-bedülö néhai határállomás-épület, utána a kátyúkkal megszórt parkolóban a random ide-oda leb@szott bodegák, amikben az autópályamatricát árulják (meg a cséndzsmani), dzsuvás slózi az "étterem"-ben. Meg az országban a reklámtáblák, feliratok ordenáré kavalkádja, az autópályáktól, föutaktól eltekintve nincs rendes útpadka, áll rajta esöben a szmötyi, nincsenek járdák sokfelé, kidölt-bedölt csiricsáré kerítések, hupilila, foszöld házak kavalkádja, stb. Ebböl tényleg sokminden nem pénz kérdése,... Persze vannak nagyon takaros részek, jellemzöen vidéken, ott még él az, hogy a közös nem azt jelenti, hogy a többiek majd megcsinálják....

tableno 2014.07.23. 14:31:58

@firg_firg: erre csak azt tudom mondani, hogy a feleségem mesélte, hogy náluk Latin-Amerikában az a szokás, hogy minden újévkor kívül-belül kifestik a házat. Mármint hogy a család vesz pár vödör festéket, aztán uccu neki, önerőből. Ezt a szegények is megteszik, legfeljebb egész évben spórolnak a festékre. A tisztaságra meg különösen vigyáznak, mert arrafelé a kosszal igen hamar együttjár a betegség. Ennyi.

adg 2014.07.23. 14:32:50

Sikerult a posztot is kiolvasni, jo ez a madarhaz. De hova teszitek majd a 6-8 gyereket? Mindegy. Belul is jo, a to meg...
Csak kicsit lehetne valami melegebb helyen.

A kommentek meg hihetetlenek. Basszus, egy varosszeli nem tul nagy hazrol van szo. Nem is egy kulonosebben hivalkodo, hajde, meg ilyenolyan villarol. Egy csaladi haz. Zavarja az otthoniakat? A masik szerint meg hazudik, mert biztos nem telik ra? Azt a kurta.

A multkor terveztem egy alapozast egy 800 m2-es, ketszintes csaladi hazhoz, ami a vitorlaskikoto zsilipjenel, egy felsziget legvegen epul, 270 fokban a tengerre vagy a kikotore nez a telek.
Sot, meg otthon volt egy munkank, 1500 m2-es haz a toparton, harom piceszint (a legalso csak az uszodagepeszetnek egy kisebb), foldszint es emelet. Csak a konditerem volt 120 m2. Es mindez egy magyar megyeszekhelyen. Aztan nagy nehezen sikerult lebeszelni a 2 pilnceszintrol, mert az nem olzan nyero otlet rogton a to partjan.

Tablenonak uzenem, hogy a multkor nem volt igaza abban, amit nekem irt. Ez tenyleg komolyan gondolja.

Na jol van, megyek aludni, jo mulatast.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 14:32:59

@QUERCUS: Erre rá fogok keresni, köszi. A kiskerti baromságuk után én már nem követtem az eseményeket.

@firg_firg: Túlélési stratégia. Túlélés után sem kívánok depresszióba esni. Túl sok a tennivalóm.

@bpetya75: @Herr Géza: +1

@Réka ‎: Lakásbérlésnél is rizikós egy krach, de amibe most akarsz belemenni, abból mi éppen ki akarunk jönni.
Oké optimizmus és társai, de velünk konkrétan megtörtént: sorozatos betegség, életmentő műtét, közlekedési baleset, bércsökkenés, munkahelyi változások, vállalkozásindításunk után fizetésképtelenné váló addig biztos bázist adó partnerek, gyerekszületés, PIC, gyerek kivizsgáltatás, fejlesztés, etc. Hadd ne soroljam...
Lehet nevezni balfaszságnak (megkaptuk), lehet nevezni rossz csillagállásnak, volt aki azt mondta, hogy szerinte ez kibírhatatlan, de mi mégis itt vagyunk és élünk. (Vagy még itt vagyunk, és/de még élünk.)
Szóval, csak óvatosan...

puhacica 2014.07.23. 14:33:38

@Réka ‎: én világéletemben utáltam a lecsót, mégpedig azért, mert amikor a paradicsom és paprika jól megpuhul, akkor leválik róla a "bőre" és az szerintem rendkívül gusztustalan. ezért forradalmasítottam a lecsófőzést, miszerint kolbin jól megdinsztelem a hagymát, majd rádobom a paradicsomot, paprikát, ízesítem, megforgatom párszor, hogy kicsit puhuljon, de még ne kezdjen leválni róla a motyó, aztán leveszem a tűzről és hamm, bekapom. :) (anyu például tarhonyával szereti.)

@Lukas Meier: én nem számolgatok, felesleges annak tükrében, hogy nem tudom, mennyi a fizetés, milyen hitelkonstrukciók, állami támogatások, stb. vannak.
amit biztosan tudok, hogy Magyarországon sosem lesz saját házam. nézegettük nemrégiben Szentendrén a családi házakat. ketten vagyunk, gyereket nem akarunk, tehát alapvetően a kisebb ingatlanokra mentünk rá. 20 milliótól felfelé vannak a kertes házak. és akkor megfogalmazódott bennünk egy terv. mivel külföldön képzeljük el a jövőnket, azt találtuk ki, hogy miután "kiköltözünk", 5 éven belül összegyűjtünk annyi tőkét, amire egy 20-25 milliós hitelt fel lehet venni és veszünk egy apartmant a horvát tengerparton. mert ennyiből azt is kapunk. én azt gondolom, ez nem lehetetlen. Magyarországról persze az. de Nyugat-Európából nem tűnik annak. szerencsére. :)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 14:34:12

Ha már szóbakerült az a bizonyos 71 ezer euró, érdekességképpen hogy itt (GRAZ, 250 ezres kelet ausztriai város) mit kaphatsz ennyi pénzért :

www.willhaben.at/iad/immobilien/haus-kaufen/steiermark/graz-umgebung/garconniere-mit-kleiner-terasse-in-ruhiger-lage-in-graz-wetzelsdorf-79955163/?adId=79955163

Mindenki döntse el, hogy szerinte mennyire lehet élhető. Szerintem tipikus agglegénylak(lyuk).

@Babette.:

Ő írta hogy egyszerű, betanított melója van. Ha jól tudom azért sehol nem mérnök béreket fizetnek. Tehát ez pont olyan mintha én mondanám hogy megengedhetek magamnak egy családi házat a grazi agglomerációban.A férje helyzetét nem ismerjük, lehet ő más, de nekem kicsit szemet szúr mikor egy segédmunkás családi házat linkel és közli hogy erre van pénzem. De biztos bennem van a hiba.

"Vasarlaskor a vetelar 15%-at kell kicsengetni keszpenzben, tehat az ingatlan 85%-ara vehetsz fel hitelt. Ez eleg huzos osszeg, de ket dolgozo ember nehany ev alatt, ha sporol, felre tudja tenni, es nem is kell hozza mernoki fizetes."

Tehát megismételném. Előbb azt írta hogy megengedhetik magunknak. Most meg azt hogy évekig kell spórolni a 15 % ra is. Én itt most befejeztem ezt a témát. Aki meg akarja érteni miről beszélek, az úgyis érti.

Quercus a favágó 2014.07.23. 14:34:35

@tsabus:

A Jobbik támogatóinak jelentős részét azok képezik, akik csalódtak az úgynevezett álbaloldalba. Mert Magyarországon olyan, hogy baloldal nem létezik. Ezért nincs ellenfele a Fidesznek, és nem lesz 2018-ban sem. Az egyetlen alternatívát a Jobbik jelenti sokak számára. Vagy a nem szavazok megoldás.
Azért nincs itthon baloldal, mert a volt, és jelenlegi magukat annak tartó álbaloldali pártok semmiben nem felelnek meg a baloldaliság ismérveinek. Ezek a pártok ugyan is szimplán liberálisok. Azokra pedig a magyar társadalom már nemet mondott . Kétszer is.
Egyébként a liberális pártok sehol nem rúgnak labdába Európába. A liberalizmus és a baloldaliság ugyan is két különböző dolog.

firg_firg 2014.07.23. 14:34:59

@bpetya75: Valaszol ra ha szeretne, szerintem olvassa igy is. En nem ismerem es nem tudom mi a hattere.

Az udvar meg a haz kozott nem latok akkora kulonbseget. Irhatta volna azt is, hogy Mo-n olyan bena markatlan ruhakban jarnak az emberek (mert nincs penzuk jobbra), vagy hogy olyan szar regi kocsikat vezetnek (mert nincs penzuk jobbra). Fujj milyen igenytelenek. Miert nem jarnak jobb ruhakban? Egyszeru: mert igenytelenek. Hogyhogy nincs itt mindenkinek iPhone-ja? Jajj de igenytelen itt mindenki.

Ez olyan "miert nem esznek kalacsot ha nincs penzuk kenyerre" dolog.

Na jo, reszemrol lezarva a dolog.

tsabus UAE 2014.07.23. 14:35:12

@firg_firg: Válasszuk már el a koszost, a leharcolttól ! Ha sár van a betonjárdán, az koszos. Ha repedezett és málik a beton, az elhasznált.
Mielőtt a magyarságot védelmező hős lovag szerepéből leküzdöd magad a beakadt gramofonig, légyszi olvasd már vissza ÉRTŐ MÓDON azt, amin itt pörögsz, mint bádoglavór a betonon. Azokat szólta meg, akik koszban és rendetlenségben élnek. Sokan elmondták, hogy ennek semmi köze a szegénységhez. Min háborogsz még mindig ????

Herr Géza 2014.07.23. 14:36:13

@adg [Au, Darwin]: Ööö: megyeszékhelyen és tóparton?? Hol? (Már ha a tó nem csak egy halastó...)

tableno 2014.07.23. 14:36:45

@firg_firg: ja, még azt is mesélte, hogy náluk a személyi higiénia külön tantárgy az általános iskolában. Még azt is megtanulták, hogyan kell házilag dezodort készíteni, mert nem mindenkinek telik rá, hogy vegyen.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 14:37:49

@Réka ‎: Azt én is díjaznám, ha a ház fedezné a felvett hitelt és nem akarnának egy 20 éves futamidőt egyben behajtani - a ház eladása után is.

@adg [Au, Darwin]: Amennyiben pinceuszodát akar nyitni... :) ;)

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 14:38:29

@házelőtthinta:
" Előbb azt írta hogy megengedhetik magunknak. Most meg azt hogy évekig kell spórolni a 15 % ra is."

mert szerinted mit jelent a megengedheti magának kifejezés?

tsabus UAE 2014.07.23. 14:41:32

@QUERCUS: Igen, ezt én elhiszem, de nem tudom elképzelni, hogy egy akár jobboldali, akár baloldali, stabil értékrenddel bíró ember a Jobbikra szavazzon.
Erről jut eszembe egy vicces kijelentés:
A sötét üveges, fekete BMW X5 nem egy autó, hanem jellemhiba. :-D

puhacica 2014.07.23. 14:43:30

@házelőtthinta: "Minek linkelni dolgokat amire pénzünk sincs?" - mert álmodunk. ez visz előre, hogy elérd, amit megálmodtál.

2014.07.23. 14:43:52

@QUERCUS: Ne haragudj, de ennek igy semmi ertelme. Soha nem fogok egy olyan tarsasagra szavazni, akikkel nem ertek egyet, csak mert egy masikban csalodtam. Miert szavazna barki az elvei ellen?

Es mellesleg, a liberalisok koszonik, de tobb europai orszagban is egeszen jol szerepeltek a helyi es az EP valasztason is. A liberalizmus valoban nem a legnepszerubb ideologia, es valoszinuleg soha nem is lesz az, de azert pl. az EP-ben jelenleg ovek a 3. legnagyobb frakcio...

Herr Géza 2014.07.23. 14:44:30

@házelőtthinta: Mi a bajod azzal a garzonnal? Egy személynek miért nem pöpec? Én linkeltem a 71e eurós stuttgarti kéglit, de nem azt sugallottam volna vele, hogy költözzön ilyenbe egy kétgyerekes család....
Csak szimplán példa volt a napi kínálat legolcsóbb lakásáról egy drága német nagyvárosból..
Mellesleg 52 havi német minimálbér (mármint jövö jan. 1-töl: 8,50 €/óra). Drága? Nem mondanám....

2014.07.23. 14:45:55

En szeretem a hyperdesignos enterior blogokat, meg a geccodejoakeccodat is szoktam olvasni :D Ez is jo volt, bar lehet, hogy en egy igazi perverz vagyok, hogy igy beleleskelodom mas emberek otthonaba meg intimszferajaba dehat ok osztjak meg, szoval miert ne :))

Latom megint elojott a tisztaudvarrendeshaz vita, ez egy eleg erdekes dolog, de megint csak azt tudom mondani ra, amit korabban is, hogy az ilyenek csak a lakok lelkerol adnak terkepet, egesz orszagerol szerintem nem annyira. Ja meg a szemleloerol, hiszen a kupi eleg szubjektiv fogalom :D

Ez egy eleg erdekes blog amugy... egy tervezett ingatlan megmutatasan kiakadni szerintem eleg irigy dolog, miert ne lehetne errol ertelmesen beszelgetni?

Elolvastam a tegnapi alatt arrol is volt szo, hogy miert nem irnak posztot, meg miert van vinnyogas, hogy felnek a kommenteloktol... hat ezert, nem? Hogypeldaul itt a kommentekben valaki megmutat egy alom lakast amit el szeretne erni, erre jon a kiakadas, hogyez nagyzolas... Szerintem sokan azert mentek el Magyarorszagrol, hogy ne kelljen tobbe ezt hallgatni, hogy a masik szemelyisegebe beleszolnak, es megmondjak masoknak, hogyan elje az eletet es milyen ertekek szerint letezzen, es ha nem ugy, ahogy, akkor jon a kiakadas, csesztetes, skatulyazas, itelkezes. Ez senkinek nem hianyzik internetes vadidegenek reszerol pedig plane, miaf*sz? :D De tenyleg.

Nekem is vannak terveim, van itt egy elhagyatott ipari epulet a kozelunkben, szeretnem egyszer megvenni es csinalni belole egy kiraly letesitmenyt, eleg nagy, lenne benne hely az otthonomnak, studionak, egy kavezonak, galerianak es konyvesboltnak is. Kell hozza par milla es most en egy csoro senki vagyok, de nehany evtizeden belul befutott meno arc leszek es talalok ra befektetot, vagy megnyerem a lottot es megcsinalom ugy, de ugy, hogy kozben marad lakokocsira, hogy csak telre kelljen oda visszamenni, mikozben az uzletek egesz evben mukodnek es fenntartjak magukat, en meg kozben utazok. :D Tessek, enis megosztottam valamit. Termeszetesen ez egyelore egy alom, de most, hogy megosztottam, raadasul nem is reszleteztem, hogy mennyim van, es hogyan tervezek odajutni, es milyen uton-modon probalom meg elerni es egyaltalan, szovalhogyha nem irom le a reszletes uzleti tervemet hozza, most akkorenis egy nagyzolo f*szkalap vagyok-e, vagy lehet ertelmesen is beszelgetni tervekrol, helyekrol, terekrol, epuletekrol, orszagokrol, szemelyes terbelisegekrol, stb?

Naszevasz.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 14:48:18

@puhacica: na igy igen! Igy en is megennem. Igaz en paradicsomot nem tennek bele (tudom, akkor mar nem lecso). A gyerekkori paradicsom izet nem lehet a boltbol beszerezni, az izetlen paradicsomot pedig minek egyem? :(
de paprika, hagyma, kolbasz, osszedinsztelve forron ropogosan, az johet.
Egyebkent en 2008-ban pont ugy jottem Svedorszagba, hogy par ev alatt felreteszek egy budapesti lakashoz valo indulotoket... most meg... szoval erre azert legyetek felkeszulve :)))
@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: na igen, ezert odzkodom en a lakas/hazvasarlastol. Ha berlek, akkor tragedia eseten kisegit az allam annyival, hogy tudjam fizetni a lakbert es ne haljak ehen.
Ha viszont ingatlanom van, csakis akkor adnak segelyt, ha eladom az ingatlant, de meg az autot is, es semmi nincs a bankszamlamon. Ami persze jogos, de a frasz mindig bennem lenne. Mondjuk mi nem tervezunk vallalkozni es a munkahelyunkre is vigyazunk, mint a szemunk fenyere, de ettol meg sokminden tortenhet.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 14:51:05

@mojyo: ez a tipikus "a pokolban nem kell or a magyarok konderjahoz, mert visszahuzzak ok egymast" dolog... altalaban nem szeretek altalanositoan nyilatkozni, es most is csak a piszkalodokra gondolok, de ez a vicc jutott eszembe a kommentedben osszefoglalt jelensegrol :)

no megyek, mert lejar a munkaidom es utana onszorgalombol elkocsikazom az ugyfelhez meg egy sort dolgozni :)

puhacica 2014.07.23. 14:53:10

@rezsöatya: :D én csak akkor, ha kimarad egy oldal a szakácskönyvben.

Herr Géza 2014.07.23. 14:53:38

@házelőtthinta: De van ott is lényegesen olcsóbb is. Ugyanarról a portálról:

www.willhaben.at/iad/immobilien/eigentumswohnung/steiermark/graz/nette-kleinwohnung-naehe-lkh-west-zu-verkaufen-83507204/?adId=83507204&

Mellesleg jellemzö rád, idevágsz valami árat, amibe úgy szimplán belebotlottál, és sopánkodsz, hogy hü de drága... Mint látod én is találtam 1,5 milliós lakást is itt, de pont azért küldtem mellé a másik végletet is, hogy ne azt hidd, hogy Stuttgartban 1 milka alatt nincs lakás....

tsabus UAE 2014.07.23. 14:55:01

@QUERCUS: Az oldalakról jut eszembe: Rendben, nincs baloldal. A baj az, hogy jobb oldal sincs. Az uralkodó párt cselekedeteiben megjelennek bolsevik (ellenfél elhallgattatása, államosítás), maffia (föld-, dohány-, egyéb "mutyi"), dikatatórikus (sajtóval való bánásmód), bigott keresztény (ld. abortusz tabletta) és egyszerű kretén (a nő szüljön gyereket és akkor nem lesz megverve) módszerek. Ez a katyvasz nem besorolható semmilyen oldalra. Szóval, van egy álbaloldal és egy áljobboldal.

2014.07.23. 14:59:46

@Herr Géza: 71.000 euro Grazban egyaltalan nem draga, sot. De egyebkent Burgenlandban es egyes also-ausztriai reszeken kis szerencsevel 150.000 korul mar talasz egeszen normalis hazakat.

adg 2014.07.23. 15:03:23

@Herr Géza: Nem halasto, de mesterseges. Hivatalosan zaportarozonak epult, ma a varos kedvelt szabadidokozpontja. Nem egy Tanganyika to, vagy Tana to, de elmegy. A belole kitermelt foldet meg egy kicsit kipotoltak, es a to mellett megepult kozepeuropa legmagasabb mesterseges dombja is. Mint igazi kommunista megaloman szimbolum. Na azzal a dombbal lehetne meg mit kezdeni, otletek vannak, de ennel tovabb sose jut. Szinten itt van a szomszedban az arboretum is. Amit a 80-as evekben kezdtek letrehozni, igy talan a legfiatalabb az orszagban. Lehet tanulmanyozni, hogy hogyan lehet specialis mikroklimat letrehozni, meg egyeb idevago erdekessegeket. Egyik kedvenc helyunk volt a varosban.

A to mellett van a varos egyik gettoja, ahol annyiba kerulnek a hazak, mint nem rossz helyeken egy utca. :) Kis tulzassal.

Igy mar megvan? :)

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: Ezzel erveltunk mi is, felesleges a medence, ott lesz az egesz pince, ha a szigeteles nem ugy sikerul.

Evain 2014.07.23. 15:08:53

@mojyo: ezen nem kell kiakadni. Szélsőséges véleményű megmondóemberek mindig is lesznek. Meg kell tanulni kezelni őket. Ha értelmes vitára képtelenek, akkor ignore on.

Csak nézd meg, firgfirgnek is beakadt a lemez, holott rég lezárhatta volna egy "oké, váltsunk témát, túlreagáltam" kommenttel.

Erre valamiért nagyon kevesen képesek. Esküszöm egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik ezt meg tudják tenni, még egy névtelen blogon is.

bpetya75 2014.07.23. 15:09:05

@tsabus:

"Pluszban pedig ott van a lehetőség, hogy többedmagával, a helyi parlamenti képviselőn keresztül, mégis megjelenítse a számára fontos topikot. Ha valamelyik párt tagja, akkor ugyanezt elérheti a pártján belül is. "

Te mikor mentél el Magyarországról? Vagy itt nem a magyar viszonyokról írtál?

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 15:14:46

@Babette.:

Azt jelenti hogy bemegyek a boltba előveszem a pénztárcám és megveszem. Minden téren. Ezt jelenti.Szerintem itt nincs helye mellébeszélésnek. Aki hitellel vesz bármit is, az egyetlen dolognak a bizonyítéka. Birtokolni akar valamit, amire nincs pénze. Ennyi a történet. Lehet persze írogatni hogy de jobban megéri mint bérelni meg a többi butaság, lehet. Mindig be tudja magát csapni az ember. Ebben jók vagyunk.De lefordítom : pont ugyanolyan mintha én kezdeném írogatni hogy veszek hitellel 150 ezer eurós lakást bureszforgatóként. Hogy hangzana? Elég hülyén nem?Főleg ha leírogatnám utána még hogy nekem erre van pénzem.

tsabus UAE 2014.07.23. 15:16:49

@bpetya75: 5 éve mentem el. Egyébként, egyik barátomék, a fent leírt módszerrel vették rá a képviselőjüket (kb. 8 éve?), hogy vesse fel a környék vízgazdálkodási problémáit. Ha ez sikerült, akkor más miért ne sikerülhetne ? Vagy egyszerűbb átsunnyogni egy másik párthoz és cserébe elfogadni minden hülyeségüket ?

Határátkelő 2014.07.23. 15:17:21

@házelőtthinta: Figyelj, ne fárasszuk már egymást tovább ezzel a hülyeséggel! Ha neked lenne igazad, akkor nem létezne piacgazdaság, úgyhogy tedd meg, hogy nem fejtegeted tovább! Kösz szépen.

bpetya75 2014.07.23. 15:23:20

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Amikor a megélhetésért hajt az ember hónapról hónapra, akkor az elvek nem sokat számítanak. Aki ebbe a taposómalomba nő bele, annak talán nincsenek is. Ebből a szempontból például fontos mankó volt az egyház szerintem. Manapság már sokkal kevésbé az.

Ha veszélyeztetve látod azt a keveset, amit kínnal keservvel összeszedtél, akkor valahogy megpróbálsz védekezni. Áramot vezetsz a kerítésbe, fegyvert szerzel be, önjelölt rendvédelmi egységet hozol létre, vagy csatlakozol egy ilyenhez. A hatalmon lévők töketlensége szükségszerűen radikalizálódáshoz vezet.

Muscari 2014.07.23. 15:24:44

@charlieharper: hogy lenne a pacal disznobol? A diszno gyomraba a disznosajtot szoktak tolteni, a pacal a marha gyomra. Nalunk meg a torok (halal) hentesnel is lehet kapni.

Van krumplis kenyer receptem, erdekel?

bpetya75 2014.07.23. 15:29:24

@tsabus:

Egyéniben 10 körzet volt, ahol nem a fideszes jelölt nyert. Ezek ugye esélytelenek, semmi súlyuk nincs, kizárólag a narancsosok számítanak. Ott viszont fegyelem van. Illetve ez nem is fegyelem, hanem vakhit. Kapcsolatokon keresztül lehet érdekérvényesítéssel próbálkozni. 8 éve más volt a helyzet. A szocikról sok rossz elmondható, de az biztos, hogy nem volt ennyire centralizált az egész, mint most.

Herr Géza 2014.07.23. 15:31:45

@házelőtthinta: Kiscsibém, azért a lakásnál ez nem egészen így van. Gondolkodj már néha: ok., nem kell mindenkinek lakást/házat venni, söt. De: kifizetsz albira egy halom pénzt életed folyamán, ami úgymond ment a kukába. Aztán majd a nyugdíjadból (??) is tudod fizetni? Ha ügyes vagy, akkor addigra összeraksz annyi lét, hogy vagy akkor veszel egy kéglit, vagy apránként azt is feléled a bérleti díj formájában...Ha meg nem, hát mész a híd alá. Ezzel szemben (hangsúlyozom: normális kamatok mellett, nem CHF hitel meg ilyen baromságok) veszel egy lakást fiatalon/középkorúan, aminek a törlesztése jó esetben (legalábbis errefelé) kevesebb lesz, mint a bérleti díj. 20-25 év alatt kifizeted a lakást, és utána már csak az állagmegóvást meg a rezsit kell kitermelned (egyszerüsítek persze). Rádásul maga a lakás immár a tiéd, tökét képez (még ha nehezen mozdíthatót is).
Nyilván nem általános, mindenkire és minden helyzetben jó megoldás ez sem, de azért komplett lehülyézni azt, aki így gondolkodik nagyon nem kéne. Én nem írogatom senkinek, hogy tedd ezt, mert jobban megéri, hanem az én életszitum mellett szimplán némi matek alkalmazásával ez egy nagyon kézenfekvö lépés. És vannak így még sokan mások is.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 15:36:40

@Herr Géza:

Bevezetik a minimálbért? Akkor lesz leépülés rendesen gondolom. Az igazán erős gazdaságokban nincs minimálbér jellemzően egységesen meghatározva. Ausztria,Svájc,Norvégia,Svédország.....

Nincs semmi bajom azzal a garzonnal egyébként. Lehet benne biztos élni de mi történik ha az életembe költözik egy nő? Ezért írtam hogy az ilyen lakás a bohém lelkeknek való, akik nem akarnak se nőt, se feleséget csak buli után hazahúzni az aktuális lányt és ennyi.

2014.07.23. 15:36:55

@Evain: Jah, en nem akadtam ki csak enis megmondtam most kivetelesen :D Amugy nagyon vicces ez a blog, amig nem regeltem, kivulrol olvasgattam csak, neha most is szoktam logolatlanul olvasni, eleg vicces, probaljatok ki ti is, kb igy nez ki:

"Posztot irta: Amerikasmagyar. Arizonaban lakunk egy kertvarosban, ime kepek a kertemrol, a k*rvanagyterepjaro az enyem. Itt ugy vannak a dolgok, hogy en dolgozom, es kapok erte penzt. Ebbol meg veszek dolgokat. Magyarorszagon nem tudtam volna ezt megtenni."

Kommentelok:
Megmondoember: Igy kell ezt csinalni, kiraly vagy, keremszepen, igy kell elni, aki nem igy el az meg is erdemli, Magyarorszagon meg ennyit se lehet elerni, itt van a kulcs, mindenki lepjen le, encsakennyitmondok!!!!

Wannabe amerikasmagyar: Nagyonjoez, szuperek vagytok, mi is igy akarjuk majd csinalni, csakmostmeg nem tartunk ott, de tokre jofej vagy, levelezzunklecci!!!!

Magyarorszagosmagyar: Minek nagyzolni, es minek altalanositasz, hogy Magyarorszagon nem lehetne ezt elerni, nekem is van autom, igaz, hogy nem ilyenszepk*rvanagyterepjaro mint a tied, de nekem nem is kell olyan!!NEGY!! Es mi is szep hazban lakunk!!! Es azt mierntemirod oda, hogy MUNKAVAL erted el, kulfoldonsincskolbaszbolakerites!!!!44!!

Masikmegmondember: Ez milyen gaz mar ilyen halott kertvarosban lakni, Arizonaban b*zmeg ahol semmisincsen, csak sivatag, es mindent ugy kellett odavinni, mekkora mar az okologiai labnyomotok b*zmeg, megilyenk*rvanagyterepjaro, haldoklik a nyugat b*zmeg, sivatagban laknak es zabalnak, latszik a kepen, hogy mindenki dagadt diszno, fuj Amerika!!!!!

Es akkor ezek menten jonnek az egymas torkanak esesek a vitatkozasok. Tokre vicces. :DDD

Herr Géza 2014.07.23. 15:38:02

@adg [Au, Darwin]: Lehet, hogy hülye vagyok, de nem tudom...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 15:38:10

@Határátkelő:

Egy utolsó mejegyzés ehhez : A hitelezés építi fel a modern piacgazdaságot, ezzel én is tisztában vagyok. Azzal is hogy a legtöbb vállalkozás is így indul.Azzal is hogy a pénzvilág is erre épül és 1 nap alatt omlana össze hitelezés nélkül. Egyszerűen tőkeéhes az egész világ, erre van berendezkedve. Azonban én nem erről beszéltem, hogy valami ördögi dolog lenne a hitel. Én arról beszéltem hogy szerintem fals dolog kijelenteni hogy betanított munkásként nekem van pénzem családi házra. Mert Nincsen. Neki se. ÍRTA IS. Mondom, aki meg akarja érteni, az úgyis érteni fogja. De egyébként meg miért ne lenne igazam? Mégis miért vesznek hitelre házat ha nam azért mert nincs rá pénzük egyébként? Dehogynem, azért.De úgy látom megint én vagyok itt a közellenség, mert ki merem mondani az igazságot, amitől az emberek félnek, és amit nem akarnak hallani.

Quercus a favágó 2014.07.23. 15:39:54

@tsabus: @Ödenburger Wiener Schnitzel:

Azzal nem sokra mennek a liberálisok, hogy a 3. legnagyobb "erő" az eu parlamentben. Hazai pályán nem igazán rúgnak labdába. Lásd Németország. Ez persze nem azt jelenti, hogy semmiben nincs igazuk. Lehet, hogy van amiben igen. De míg egy diktatúrában elég, ha a politikusnak igaza van, addig egy demokráciában ehhez többség is kell.
Na ezt a többséget nem kapták még meg gyakorlatilag soha. Legalább is azok a liberálisok, akik baloldali orientáltságúak.

Egyébként a szakszervezeti vezetők jelentős része Jobbik szavazó.

Na de ez egy liberális blog, nem akarom magamra haragítani a bloggazdát.
Orbánék meg minden látszat ellenére nem kommenisták. Az orbáni politika a korai Dél-Koreai, ill. a de Gaulle modellel mutat hasonlóságot.

bpetya75 2014.07.23. 15:41:07

@mojyo:

Ezt még játszhatnád. Szerintem ennyire nem tud vicces lenni, csak ha valaki zanzásítja ;-)

montroyal ( CAN qc) 2014.07.23. 15:41:08

ugye tudjatok Madar vakaciozik ...valahol NY bol tett fel kepet mindenesetre jo vakaciot neki es sajnaljuk hogy igy nem lesz 2x ennyi komment ... nem hiszem a hajorol tud nettezni mert pl nekem 1$ volt egy perc szornyu lassu es alig hasznaltuk maris 100$..

2014.07.23. 15:41:53

@házelőtthinta: Ausztriaban speciel van minimal, csak szakszervezetenkent valtozik...

bpetya75 2014.07.23. 15:42:07

@adg [Au, Darwin]: @Herr Géza:

én is hülye vagyok, én sem tudom. Adhatnál még pár támpontot. Pl mi az első két betű, meg az utolsó kettő? :-P

bpetya75 2014.07.23. 15:44:36

@házelőtthinta:

Olvastad, amit Géza írt neked? Nem mondtál ki semmiféle igazságot. Vannak helyzetek, amelyekben igaz, amit írsz és vannak, amelyekben nem. A részigazság meg szerintem közelebb van a hazugsághoz.

Herr Géza 2014.07.23. 15:44:52

@házelőtthinta: Aha, tök logikus, Németország a lejtön..... Ha-ha...
Csak Európa legerösebb gazdaságáról beszélünk, de nem baj. Ja, tudom te láttál itt egy csomó koldust, meg x ember nem tudja az áramot fizetni, tehát hazugság az egész.... :DDD

Aha, tehát nö még a környéken se, de rögtön három gyerekre is számolsz és 100 m² alatti putri szóba sem jöhet... Hát úgy nehéz lesz az élet.
Olyat még nem hallottál, hogy egy lakást is el lehet adni és egy nagyobbat venni? Más: most hova viszed a virtuális nödet? A konyhába?

Evain 2014.07.23. 15:46:51

@mojyo: höhöhö, ez szép összefoglaló volt. :D Egyébként minden blogon ez van, csak máshol több vér fröcsög. Ilyenkor szoktam a bezzeganyát felhozni. A téma ugyan más, de nagyjából ugyanezek a reakciók, de esküszöm, hogy az oda kommentelők többségénél szűkláókörűbb és rosszinulatúbb fröcsögést nem sokat olvastam. :D

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 15:46:54

@mojyo: Ezek nagyon érdekes tervek. Ha még kapcsolatban leszünk akkor is, szívesen segítek a kivitelezésben, befektető keresésében, etc.

@Réka ‎: Az is egy jó dolog, ha alád nyúlnak, mielőtt lezuhansz.

A vállalkozásra kitérve.
Speciális szakmám van, amiből csak vállalkozóként lehetett a pénzünkhöz jutni, a fantasztikus jogszabályoknak köszönhetően, hiába akartam én alkalmazottként dolgozni.

2014.07.23. 15:47:43

@bpetya75: Engem nem igy neveltek, de hat en nem eleg, hogy szekely vagyok, de meg raadasul kalvinista is... :D

bpetya75 2014.07.23. 15:52:13

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Igaz is, erről elfelejtkeztem. Így nem csoda, hogy nem érted az elvtelenséget ;-)

2 hét múlva megyünk a kórussal Csíkba. Meghívott bennünket a testvértelepülés önkormányzata, énekelnénk-e nekik kicsikét.

2014.07.23. 15:53:58

@Evain: Kepzelem! :D Szerintem azert, mert az elutazas meg a kulfoldi elet csak bizonyos embereket erdekel es csak bizonyos embereket erint, a gyerekvallalas meg a gyerekneveles meg az egesz tarsadalmat, meg azt is akinek nincs gyereke hiszen o is volt gyerek, ezert sokkal tobb ember erzi ugy, hogy ok tudjak rola az igazsagot. A kozgazdasagi meg a politikai temaju blogok is ilyenek, hiszen az is mindenkit erint. Meg perszeamugy a HA-nak is koszonhetjuk szerintem, hogy ilyen szigoruan moderal :D Marmint azt, hogy egesz emberi itt a legkor az internet tobbi bugyrahoz kepest. :D

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: Ez nagyon kedves toled, koszonom. :) Tenyleg evtizedekrol van szo amig ez egyaltalan realisnak tunhet, de fogok szolni, ha meg letezni fog az internet, koszonom :D

bpetya75 2014.07.23. 15:54:14

@Evain:

Mostanában néhányszor benéztem hozzájuk, és úgy találtam, már nem olyan véresszájúak ott sem. De lehet, épp jókor jártam arra ;-)

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 15:54:33

@házelőtthinta: Ezt mások úgy oldják meg, hogy közösen bérelnek egy másikat...

@mojyo: Csak kellene már egy blogot indítanod... :D

tableno 2014.07.23. 15:55:58

@QUERCUS: már mondtam, hogy Magyarországon nincs és soha nem is volt liberális párt (sem).

2014.07.23. 15:56:45

@QUERCUS: "Orbánék meg minden látszat ellenére nem kommenisták. Az orbáni politika a korai Dél-Koreai, ill. a de Gaulle modellel mutat hasonlóságot. "

Na, ez egy erdekes kerdes. Nekem az a bajom, hogy latok sok mindenben koncepciot, amit csinalnak, csak nem igen tetszik. Amikor a 70 eves anyam, aki meg emlekszik a multra, azt mondja, hogy neki igen dejavue-ja van, Ceausescu is pont ilyen volt fiatalon, akkor az engem egy kicsit megijeszt. Lehet, hogy nem egy akademikus, hanem csak egy egyszeru asszony, de o azert latott mar egy-ket dolgot a vilagbol... Nem azt mondom, hogy az lesz belol, csak azt, hogy nagyon kenyes terepen mozog, mivel a demokratikus fekeket lebontotta, innentol kezdve o maga az egyetlen garancia arra, hogy nem csuszik el a dolog. Es az embert a termeszetebol adodoan eltorzitja, elvakitja a hatalom, minel nagyobb, annal jobban. Es nincs az a gazdasagi fellendules, ami megeri ezt kockaztatni. Szerintem.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 15:58:16

@mojyo: Igen, az internet későbbi létezése nekem is szokott álmatlan éjszakákat okozni. Esetleg hogy nem lesz elég áram a sok gép ellátására, mert már az ajtózárba is elektronikákat akarnak szerelni... :D
Viccet félretéve. Komolyan mondtam, hogy segítek.

bpetya75 2014.07.23. 16:01:00

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Egyetértek. Ez az aggodalom bennem is meg van, bár csaut volt szerencsém nem ismerni. Másrészt egyelőre azt a nagy gazdasági fellendülést se akaródzom felfedezni, amivel esetleg takarózhatna.

adg 2014.07.23. 16:05:48

@Herr Géza: @puhacica: @bpetya75: Nyíregyháza majdnem jó, méretre stimmel, de ott rendes tó van, nem mű. Bár sejtem, honnan jött az ötlet.
Mindenesetre: www.panoramio.com/photo/97678159

Evain 2014.07.23. 16:06:40

@bpetya75: én a múltkor olvastam ott egy cikket a holland bölcsöderendszerről, ugyanis ismerős írta, ott azért ment rendesen, hogy minekazilyennekgyerek, meg hogy ezért lettek a hollandok pedofilok, meg füvesek, stb. :D

2014.07.23. 16:11:05

@bpetya75: En helyenkent latok biztato dolgokat, es persze aggaszto dolgokat is. Sok dologgal egyet is tudnek erteni abbol, amit csinalnak, ha nem ugy csinalnak, ahogy. Hogy mi lesz a vege, azt meg szerintem meg ok sem tudjak, egyelore csak probalnak nem megfulladni.

puhacica 2014.07.23. 16:11:12

@adg [Au, Darwin]: az arborétum volt segítségemre. és Kecsó lett volna a 2. tippem. :)

Quercus a favágó 2014.07.23. 16:13:11

@tableno:

Mondtad. De akkor az SZDSZ mi volt?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 16:31:16

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: ismeros, ezert nem dolgozom en a szakmamban, ragaszkodom az alkalmazotti lethez...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.23. 16:44:30

Madár! Nagyon szép helyen laksz! Nekem csak egy problémám lenne vele, és az a HIDEG télen... Brrrrrr.
-30 foktól igencsak kirázott a hideg, mikor itt ha hajnalra +2, és napközben +6 fok van nagyritkán télen, akkor már folyamatosan káromkodok... :)

tableno 2014.07.23. 16:44:49

@QUERCUS: egy posztkommunista katyvasz, ugyanúgy mint az összes többi rendszerváltó párt. Voltak benne igazi liberálisok (Tölgyessy Péter, Kis János), ballib értelmiségiek (Pető Iván, Fodor Gábor, Magyar Bálint), neomarxisták (TGM), MSZMP-s reformközgazdászok (Csillag István), rablóprivatizátor gengszterek (Kóka János), és rengetegen voltak a teljesen elvtelen, köpönyegforgató, korrupt opportunisták (Kuncze & Co.). Az igazi liberálisok voltak az elsők, akik otthagyták azt a kócerájt.

Herr Géza 2014.07.23. 16:45:11

@adg [Au, Darwin]: És az a vakondtúrás lenne Közép-Európa legmagasabb mesterséges dombja...? Hát az Alföldön persze Mount Everest, de ez komoly???

Quercus a favágó 2014.07.23. 16:46:17

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Orbánnak kétségtelenül vannak diktátori hajlamai. Ez tény.
Ami a Fidesz gazdaságpolitikáját illeti, az már nem ilyen egyszerű. A baj az, gyakorlatilag ma Magyarországon nagyon kevés ember képes ezt objektívan elemezni. A baloldalon gyakorlatilag senki. Ahhoz ugyan is le kellene venni a gyűlölet szemüvegét.
Az én meglátásom szerint a gazdaság területén többségében jó döntések születtek. A gond ott van, hogy a mérhetetlen korrupció, a klientúra rendszer kiépítése ezt annulálja. Bár Orbán utóbbi lépései arra engednek következtetni, elege van a Fidesz holdudvar túlzott térnyeréséből.

Quercus a favágó 2014.07.23. 16:47:34

@tableno:

Na ebben tökéletesen egyet értünk.

Herr Géza 2014.07.23. 16:51:33

@házelőtthinta: Jaj, hagyjuk már... Mert a Saxo Bank és annak vezetö közgazdásza az olyan nagy nemzetközi szaktekintély, hogy ha ö mondja, akkor aztán tuti....

Az megvan, hogy van akinek félig tele van a pohár, és van, akinek félig üres??

Majd meglátjuk, felesleges erröl vitatkozni. Én mindenesetre semmi nyomát nem látom a rohamos hanyatlásnak, de biztos csak vak vagyok...

Quercus a favágó 2014.07.23. 16:54:11

@tableno:

Egyébként szerintem Tölgyessy látja át talán legjobban az elmúlt 25 év történését. Külön színpatikus, hogy belátja saját hibáit.

Na de akkor milyen az igazi liberális párt? Talán a dán Venstre?
(úgy sem hagylak békén, míg tételesen ki nem fejted. DD)

2014.07.23. 16:55:11

@QUERCUS:

"Ami a Fidesz gazdaságpolitikáját illeti, az már nem ilyen egyszerű. A baj az, gyakorlatilag ma Magyarországon nagyon kevés ember képes ezt objektívan elemezni. A baloldalon gyakorlatilag senki. Ahhoz ugyan is le kellene venni a gyűlölet szemüvegét. "

Ezzel tokeletesen egyetertek.

"Az én meglátásom szerint a gazdaság területén többségében jó döntések születtek."

Erre irtam azt, hogy en helyenkent latok biztato dolgokat, es persze aggaszto dolgokat is. Sok dologgal egyet is tudnek erteni abbol, amit csinalnak, ha nem ugy csinalnak, ahogy. Hogy mi lesz a vege, azt meg szerintem meg ok sem tudjak, egyelore csak probalnak nem megfulladni. Amit igazan hianyolok, az a rendszer, tenyleg fejetlensegnek es kapkodasnak latom, amit csinalnak. Ha lenne egy program, amiben leirjak, hogy ez a elkepzelesek, ezek a tervezett lepesek, es ezt az eredmenyt varjuk ekkorra, vagyis lenne gy koncepcio, akkor meg akar valoben sok dolog tamogathato is lenne. Nem mondom, hogy ordogtol valo dolgokat csinalnak a gazdasagban, de hogy nagyon fejetlenul es amator modon csinaljak, az biztos. Es emiatt csak a szerencsen fog mulni, hogy mi lesz a vege. Egyelore szerintem eppen 19-re huznak lapot.

tableno 2014.07.23. 16:56:39

@QUERCUS: Egyébként a rendszerváltás óta az egyetlen, aki valóban klasszikus értelemben vett liberális gazdaságpolitikát csinált, az a Bokros-Surányi duó volt 1995 és 97 között. Mindössze három évig, utána Bokrost menesztette Horn, mert megijedt a népszerűtlenségétől. Viszont ezután a három év után köszönt be a magyar gazdaság rendszerváltás utáni "aranykora". Soha azelőtt, sem azutóta nem fordult elő, hogy egyszerre növekedett volna a gazdaság (évi 4-5 százalékkal), és csökkent volna az államadósság, mindezt stabil és kiszámítható forintárfolyam mellett (csúszó leértékelés). Szóval elég nagy hiba Magyarország bajaiért a liberalizmust okolni...

2014.07.23. 16:57:17

@Herr Géza: Nemreg kaptam emailben egy aranyosat:

"Kedves Pesszimista es Optimista!

Amig ti azon vitatkoztatok, hogy a pohar felig tele van vagy felig ures, addig en kiittam.

Udvozlettel:
a Realista"

:)))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.23. 16:57:50

mér nincs nyúl a képeken?

2014.07.23. 17:00:42

@QUERCUS: Dania? Csaknem Venator urat tisztelhetem Onben? :)

Herr Géza 2014.07.23. 17:01:14

@Dragonlady (now in Thailand): Dehogy nincs. Csak nem látod, mert a sütöben van....

Quercus a favágó 2014.07.23. 17:03:14

@Dragonlady (now in Thailand):

A nyúl fotózott azé. Emlős. Az evolúciós rangsorban mégis csak a madár fölött áll.
Vagy ő tartja vissza a szomáliaiakat, hogy ne lógjanak be a képbe.

tableno 2014.07.23. 17:03:53

@QUERCUS: Hát pl a Fidesz igazi liberális pártnak indult... :)))

Herr Géza 2014.07.23. 17:05:13

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Jótett helyébe ót várj:

Betelefonál a szöke nö (sorry, lányok) az help-desk-nek:
- Mondják már meg, hol kapok a fekete-fehér nyomtatómba fehér festékpatront, mert fekete mindenhol van......

:DD
(Lehet, csak nekem volt új....)

2014.07.23. 17:11:24

@Herr Géza: Ooo, hany hasonlot hallottam-lattam mar en eletemben, es nem feltetlenul noktol... Nekem a marketinges a kedvenc allatom (bocs allatok...) :)))))

Ezert: www.youtube.com/watch?v=BKorP55Aqvg
(ha esteleg nem vagy joba az angollal, van hozza magyar felirat is, csak be kell kapcsolni)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 17:13:11

@Réka ‎: Egyxetértek, tó, erdő, fű és szikla! :D Stokiban egy egész városrészt is elneveztek róla, nemhiába: Sickla...

tableno 2014.07.23. 17:14:49

@Herr Géza: A kedvencem:

Megállítja a szőke nőt a rendőr közúti ellenőrzésen.
- Jogosítványt, személyit kérem bemutatni!
- Ööö... Izé... Az melyik?
- Ne szórakozzon velem hölgyem, az a kis lapka a tárcájában az arcképével.
- Jaaa... Tessék! - átnyujt a rendőrnek egy sminktükröt.
A rendőr belebámul, majd felcsattan:
- De hát ez az én igazolványom!

Quercus a favágó 2014.07.23. 17:15:12

@tableno:

Na vaze, ez is igaz! Tudsz te azé,ha akarsz. DDD

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Á, dehogy. Csak a Venstre a dán Liberális Párt. A neve baloldalt jelent. A politikája meg inkább jobboldali.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 17:15:46

@Réka ‎: és jeee, nagyon klassz a Nótár Mari linkje is, nem is láttam még ződben külső festéket.Nagyon klassz télleg.

2014.07.23. 17:38:03

@Herr Géza: A nemet lakasarak olcsonak szamitanak Nyugat-Europaban, egyebkent Munchen is dragabb mint Stuttgart.

Herr Géza 2014.07.23. 17:38:18

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ez bazi jó!!!! Sajnos részben ismert szitu....

Herr Géza 2014.07.23. 17:39:04

@Mirjam2: Tudom. Nem is állítottam az ellenkezöjét.... :)))

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 17:50:28

@mojyo: hja, en is kineztem egy romos hazat, amibil fogadot akarok csinalni, ha nem megvette a szomszed a mult honapban?

firg_firg 2014.07.23. 17:52:12

@tsabus: Mar elegge faraszt a dolog, de azert elemezzunk szoveget kozosen. Ket napja ezt irta Reka:

Reka 2014.07.20. 13:16:31:

"Valamint ami rettenetesen fontos: az igenytelenseg. Utazom Monorrol Budapestre: Monor, Gyomro, Maglod, majd Rakoskeresztur, Ors Vezer tere... megannyi kertes haz elott vezet el az ut. Az udvarok donto tobbsegen iszonyu kupi, hulladekhegyek, gaz, omladozo feszerek, szanaszet hevero szerszamok, jatekok, rendetlenseg. Ausztria, Nemetorszag, Svedorszag: tokeletes rend, tisztasag, rendezettseg, gondozott udvarok. Es ez NEM penz kerdese, egy icipicit sem. Egyszeru igenytelenseg. Es ne jojjon nekem senki Maslow lepcsojevel, meghogy szegenyek a villanyszamla miatt idegesek es azert nem sikerul rendet rakni az udvaron, mert a sajat lakokornyezetet szepen tartani egy civilizalt embernek pont ugyanolyan alapszukseglet, mint a tisztalkodas."

1) "Monor, Gyomro, Maglod, majd Rakoskeresztur, Ors Vezer" ismerem ezt a kornyeket, kb tudom milyen a hazak (bocsanat, udvarok) allapota, aki nem annak street view
2) "Az udvarok donto tobbsegen" ertsd, tobb mint a felen
3) "iszonyu kupi, hulladekhegyek, gaz, omladozo feszerek, szanaszet hevero szerszamok, jatekok, rendetlenseg" ha ezt igy vizualizalom akkor nekem a tipikus putrik ugranak be

Szerintem nem igaz hogy azon a kornyeken a hazak (udvarok) tobbsege putri allapotu.

Erre finoman kifejtem neki hogy amit o valoszinuleg putriknak erzekel, az szerintem csak (a te szavaiddal) "lehasznalt" es a szegenyseg tunete. Esetleg csak o latja putrinak svedorszag utan. Mar jon is a kanon hogy a szemet meg a kosz az igenis igenytelenseg. Igen igaz, csak nem ugyanarrol beszelunk.

Ma ujra ezt a tema, erre megint jon az ossztuz
- barom vagyok hogy atszamolom forintba
- szolasszabadsag van, azt mond amit akar
- szuntessuk meg a blogot?
- sertodekeny vagyok es rosszindulatu
- hazudok, hazudozok es hazug vagyok
- irigy vagyok hogy hazat vesz
- az indiai koldusok helyzete
- azt sugallom hogy aki szegeny az az is marad
- a szegenyseg mentalitas kerdese
- a 4es metro
- ossze szoktam-e karcolni az utcan az autokat amire nekem nem telik?
- a haz nemegyenlo udvar temakor vs "tiszta udvar rendes haz"
- "azt hazudod ebben a mondatban, hogy bárki igénytelennek nevezte az ottmaradottakat" vs "Egyszeru igenytelenseg." lasd fentebb by Reka. Szoval megint hazudok, nem felreert valaki valamit hanem hazudik
- latin-amerikaban a szegenyek bezzeg kifestenek es a tisztasagra is vigyaznak

Aztan, igen, beismerem hogy beakadt a lemezjatszo. Elfejtettem, hogy funkcionalis analfabetakkal nem erdemes vitatkozni, akkor se ertik meg ha tobbszor elmondom nekik. Aki stresszes es frusztrat annak is mondhatok akarmit, ugyis azt latja bele a mondandomba amit o akar. Aki akarja az visszaolvashatja kommenteket. Ennyit a vitakulturarol.

2014.07.23. 17:53:51

@Herr Géza: Egyebkent az utobbi idoben pont azt pedzegettem otthon, hogy ha egyszer valaha raszanjuk magunkat a koltozesre, akkor ne alljunk meg a sogoroknal, hanem akkor legyen a Stuttgart es a svajci kozotti resz. Eddig haromszor voltam Villingenben, gyonyoru kornyek. Egyszer Ulm felol mentunk, vegig a Duna menten, az az ut pedig kulon meseszep! D:)

firg_firg 2014.07.23. 17:53:52

@tsabus: Ezt kifelejtettem: Ratapintottal a lenyegre: A koszos meg a leharcolt nem ugyanaz.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 17:56:25

@házelőtthinta: szoval te nem szereted a kolcsonoket. nem baj, en se nagyon.
altalanossagban azt jelenti azonban a megengedes, hogy megengedheti maganak a havi reszleteket. ahogy pl madar szokta irni, hogy hitelre vesz valamit, de barmikor ki tudna fizetni egyben, ha gaz van.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 18:00:26

@házelőtthinta: az emberek azert vesznek hazat kolcsonre, mert nincs penzuk alberletre ES hazra felretevesre egyszerre ES sajnaljak alberletre kidobni a penzt.

Taxomükke (UK) 2014.07.23. 18:04:42

@firg_firg: Nem bírom ki, hogy ne szóljak bele. Szerinted más a funkcionális analfabéta. Én nem mondom, hogy te az vagy, de beidézed ezt:
"megannyi kertes haz elott vezet el az ut. Az udvarok donto tobbsegen iszonyu kupi, hulladekhegyek, gaz, omladozo feszerek, szanaszet hevero szerszamok, jatekok, rendetlenseg..."
majd elkezdesz századszor is ugyanazon rugózni, pedig már többször leírtad, hogy befejezted.

Szóval ami beidéztél, abból idézek egy még rövidebbet, hogy értsd, mi mások problémája azzal, hogy te mást olvasol, mint ami le van írva:
"Az udvarok donto tobbsegen"

Hogy még érthetőbb legyen, kiemelem azt az egy szót, ami fontos, és amit te háznak olvastál meg putrinak értelmeztél:
"UDVAROK"

Van még kérdés?

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 18:07:48

@firg_firg: lyuly, te, tudsz te magyarul, mert ez akkora ongol.
?

Herr Géza 2014.07.23. 18:07:48

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Jó választás. A legtutibb pedig: a svájci-német határ német oldalán élni és Svájcban dolgozni....:DDD
Ha már..., akkor már... :DDD
Egyébként meg a Schwäbische Alb meg a Schwarzwald a szívünk csücske....nem véletlenül nyomulok én is még délebbre, Stuttgarttól az ellenkezö irányba... A mostani lakhelyemtöl 30 km-re délebbre kb. 20-25%-kal olcsóbbak az ingatlanok (akár bérlés, akár vétel).

tableno 2014.07.23. 18:10:57

@firg_firg: Mégis mi a gond azzal, hogy én latin-amerikai szegényeknél is láttam rendezettebb portákat, mint otthon bizonyos helyeken? Nem hiszed? Itt egy kép, magam lőttem. Nekik pl még festékre se telt.

[url=http://kepfeltoltes.hu/view/140723/P040510_23.470001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/140723/P040510_23.470001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img][/url]

2014.07.23. 18:15:21

@Herr Géza: Hat ja... csak egyelore nem igazan motival semmi a koltozesre, igen jol elvagyunk a langyosvizben... De azert idore-idore felmerul... :)

Quercus a favágó 2014.07.23. 18:16:28

@házelőtthinta:

Bonts egy sört magadnak hinta.
Az IMF éves jelentéséből: A tárgyalt ország az USA.

"Nagy szegénység

A javuló gazdasági teljesítmény és a bővülő foglalkoztatás ellenére 50 millió amerikai él szegénységben. Keresetük nem elegendő alapvető szükségleteik kielégítésére. Ebben a helyzetben van majdnem minden negyedik gyerek. Az IMF ezzel összefüggésben javasolja az adójóváírás kiterjesztését és a minimálbér emelését.

A gazdaságpolitika érezhető javulása nélkül az USA GDP-növekedése tartósan két százalék körüli szintre állhat be, szemben a pénzügyi válságot megelőző évtized három százalékával. Az IMF szerint ennek megelőzése érdekében növelni kellene az infrastruktúra-beruházásokat, javítani kellene oktatás és az adórendszer színvonalát."

blackhairlady 2014.07.23. 18:17:35

@montroyal ( CAN qc): Szerintem nem hajoznak, most csak NY city es Washinton DC az utiterv.

kar, hogy ilyenkor tette fel hataratkelo a posztot amikor ok nyaralnak, erdekesebb lett volna ha Madar is tud kozbe kommentelni.

tableno 2014.07.23. 18:20:54

@QUERCUS: Nem tudom feltűnt-e?

(A csúnya, gonosz, népnyúzó, liberális) "IMF ezzel összefüggésben javasolja az adójóváírás kiterjesztését és a minimálbér emelését. Az IMF szerint ennek megelőzése érdekében növelni kellene az infrastruktúra-beruházásokat, javítani kellene oktatás és az adórendszer színvonalát."

blackhairlady 2014.07.23. 18:21:15

Jo kepek, szep helyen van a Madarfeszek. Bar en sosem vagynek ide (idojaras ugye), de attol meg ami szep az szep:)
A lakas is tetszik, jok az Ikeas butorok, az en nagylanyom mar profi az az osszerakasukban, csak ranez a tervrajzra es tudja mit mihez illesszen melyik stucnival:)
A nyulat hianyolom a keprol:(

Tovabbi jo nyaralast, remelem lesznek kepek a blogon:)

blackhairlady 2014.07.23. 18:23:08

Szoba kerult itt az irigyseg a kommentelok kozott.
En ketfele embertipusra vagyok irigy, de rajuk nagyon.
Az egyik aki Havaiin el, a masik pedig aki New York cityben:))))))

Herr Géza 2014.07.23. 18:23:47

Nálam meg így néz ki pl. a "putri":

https://www.google.de/maps/@47.378648,18.9274,3a,75y,41.58h,77.53t/data=!3m4!1e1!3m2!1seoBNcCL1twtip1nb7AjuiA!2e0

Helyszín: Érd központja, a "föút".....

tableno 2014.07.23. 18:24:40

@blackhair-lady: Hawaii - OK. NYC - kösz, de inkább nem...

Quercus a favágó 2014.07.23. 18:29:07

@tableno:

Na hallod! Az IMF tanult Orbántól. Nem szégyen az, legfeljebb kellemetlen.

tableno 2014.07.23. 18:36:15

@QUERCUS: na látod, itt a te nagy tévedésed (és Orbán nagy hazugsága). Az IMF mindig is adott ehhez hasonló tanácsokat azoknak az országoknak, ahol erre volt szükség. Megszorítást ott kért, ahol a gazdaságot elsősorban a vízfejűre hízlalt és hatékonytalanul működő állam fojtogatta. Magyarországon, példának okáért. Egyébként a velünk szemben megfogalmazott fő kritika általában az elosztórendszerek finanszírozásának átláthatatlansága, korrupcióra való alkalmassága és a túlzott állami elvonás szokott lenni, nem pedig az, hogy túl jól él a nép. Csak ez nem lenne annyira jó szlogen a "szabadságharchoz".

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 18:41:32

@Mirjam2:

Ja tényleg, nagyon olcsóak :D Csak 70 havi bérem egy lyuk...olcsóak ha jól keresel. (4-5-6 ezer eurót)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 18:42:07

@Babette.:

Miért kidobott pénz? Megfizeted a lakhatásod. Nem értem ezt a felfogást hogy albiban lakni kidobott pénz...és ha örökké abban lakom??? akkor mi van ha sose lesz saját ingatlanom? Rámszakad az ég vagy mi?Borsodban rám marad minimum egy ház mire öreg leszek. És szerintem nagyon kevés ember van akire nem marad rá legalább egy vidéken ácsorgó házikó.ha lesz nyugdíjam sima liba... ha meg nem lesz úgyis mindegy nem? Meg minek 40 évre tervezni? Ígyis majdnem kinyúltam. Nem értem tényleg hogy miért kidobott pénz. A hitellel meg 10 millió helyett fizetsz 15 milliót vissza, jó esetben. De inkább többet. FŐleg ha sokáig fizeted. Ugyanúgy visszafizeted az elvileg albérlettel kidobott pénzt is.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 18:42:24

@Babette.: Ilyen alapon nekem lakáshitelért kéne rohanni mert albérletben lakva nem tudok masszívan félretenni saját ingatlanra. Mégse rohanok. Akkor hülye vagyok?önmagam ellensége hogy nem húzok a nyakamba 150 ezer euró hitelt?

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 18:42:38

@QUERCUS:

Erről beszélek hónapok óta. Hogy az USA életszínvonala mélyen a Ny-Európai alatt van...brutális ez az 50 milliós szám...Németországban 5-6% os a tényleges nélkülözők száma... USÁban meg 15 % feletti... tényleg elképesztő szám ez. Nincs ezen mit szépíteni : tombol a szegénység az USA-ban.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 18:43:06

Ha már elkezdtünk statisztikázni, linkelnék egy viszonylag érdekeseebbet :

epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/4-14072014-AP/EN/4-14072014-AP-EN.PDF

"The highest increases in industrial production were registered in Romania (+15.0%), Lithuania (+10.2%) and
Hungary (+9.5%)"

Na, ezt vajon mivel magyarázzák meg akik folyamatosan hirdetik hogy nyomor van Magyarországon és visszafelé fejlődés? Ez booming...

epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/2-22072014-AP/EN/2-22072014-AP-EN.PDF

Európát pedig egyre inkább elönti az adósság...mi lesz ebből? Világos hogy rendszerváltásra van szükség. Le kell cserélni ezt a neoliberális gazdaságmaszlagot valami használhatóra.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.23. 18:44:43

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Szétröhögtem magam - egy baj van, tökéletesen lefesti a volt munkahelyemet... :)))

@Babette.: Mire oda jutsz, hogy megveheted, megint eladó lesz... :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.23. 18:51:04

@tableno:
múlt héten beszélgettem beszélgettem anyukámmal skypeon, hogy most én emlékszem rosszul, láttunk mi ilyen észak-indiai stílusú térdig érő szemetet Kambodzsában, Laoszban vagy Burmában? és ő is úgy emlékszik, hogy nem. sajnos ez nekem egy olyan téma Észak-Indiából, hogy nem tudok elszakadni tőle, hetekig azt nézni, hogy mindenhol szemét és az emberek mint az állatok élnek térdig járva benne (és még úgy is hívják azt az utolsó kis régiót, ahol voltam, hogy Marwar, halál földje, és onnan származnak a cigányok a genetikai markerek alapján, és nem érdekel, mit fogok kapni esetleg rasszista megnyilvánulásért ezért). még Varanasi után is döbbenet volt, mély, sokkos döbbenet.
én nem tudom, hogy az észak-indiaiak egyszerűen szarnak bele, ennyire nem üti meg az ingerküszöbüket, vagy ennyire a spirituális fejlődéssel vannak elfoglalva helyette, hogy mit sem számít egy kis térdig érő szemét.
csak valahogy én is azt láttam eddig, máshol, mint Tableno, hogy nem abszolút nem egyenes következménye a szegénységnek a rendetlenség, kosz, mocsok, elhanyagolt állapotok.
mindenképpen a pozitív oldalon, hogy alighanem az ottani látványok után nem fog kiakasztani többet egy esetleges Lisztferihegy-Köki buszút :-)
OFF még mielőtt valaki megkérdezné, még mindig elég beteg vagyok, de végre itt Bangkokban el tudok menni úgy orvoshoz, hogy még el is hiszem, amit mondanak, és nem valami hamisított gyógyszert fognak adni.

Quercus a favágó 2014.07.23. 19:01:10

@tableno:

Ne kötözködj, mert szólok Maxnak, hogy ő is szóljon hozzá a témához. DDD

tableno 2014.07.23. 19:07:28

@QUERCUS: Az amúgy megvan, hogy az USA-ban a neokonok meg pont az ilyen ajánlásokért utálják a rohadt liberális IMF-et? :)

tableno 2014.07.23. 19:10:10

@Dragonlady (now in Thailand): Szerintem az is benne van, hogy az igazi trópusokon (ahol dzsungel van, nem sivatag) a betegségek tesznek róla, hogy a mocskosak és rendetlenek hamar kiszelektálódjanak a rendszerből...

2014.07.23. 19:10:32

@Muscari: nem ismerem, nalunk soha nem volt pacal. Krumplis kenyer johet.

@QUERCUS: valamelyik nap raneztem a blogjra. Gyakorlatilag mar csak a homokos temaval foglalkozik az utobbi idoben.

@Dragonlady (now in Thailand): mi sok munkat csinaltatunk Indiaban, de csak egyszerubbeket. Massal nincs huuu de jo tapasztalatom. Mikor ott voltunk es ugye olyan helyen kell ulniuk az embereknek, ami restricted, mert bizalmas adatok lehetnek naluk. A belepteto szamkodos, jol lekopva az 1-2-3-4-5 os szamok. Es csodak csodaja, a belepo kod 12345 volt.
Es a sok ilyen aprosag bizony idegesito. Vagy az, hogy az ottani mentalitas az, hogy persze no problem. Utana elmegy es fogalma nincs mit kellene csinalni, de nem kerdeznek vissza.

firg_firg 2014.07.23. 19:21:13

@Taxomükke: Persze, van kerdes. Azt vagod ugye, hogy nem az a baj hogy az udvart vagy a hazat fikazza?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.23. 19:24:11

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: tudom, hogy kb senki le se szarja, hogy vagyok, a múltkor is azt hittem, aztán mi lett belőle, kénytelen vagyok preventatív céllal olykor megnyilvánulni :-)

@tableno: a dél-amerikai dzsungeles részeken is nagyon sok chilit használnak? mert azt mondják sokan, fertőtlenítő ez is. nem tudom, tudományosan ezt igazolták-e már.

@charlieharper: az emberekkel kapcsolatban sokat tudnék mesélni, de persze akik a turistákkal kapcsolatba kerülnek, az teljesen más, mint az egyszerű melós, még a taxisok is. én nagyon bírom, hgy milyen jól beszél mindenki angolul. és halál idegesítő olykor, hogy mindenki le akar húzni, és ráadásul ügyesen csinálják, fárasztó. de annyi kedves és jófej emberrel találkoztam egyébként, és annyira segítőkészek tudnak lenni, hogy igaziból nem is szeretnék rosszat mondani róluk. (kivételek meg idióták mindenhol vannak.) ami furcsa volt itt rögtön Bangkokban, hogy mindenhol dolgoznak nők - reptéri biztonsági személyzet (Kuala Lumpurban csak nők vannak, ez már régen is feltűnt), bank a reptéren, kalauz a buszon, kis sarki boltban eladó, a guesthouse egész személyzete. ott mindenhol csak a pasik, legalábbis szem előtt, ahol láttam főzni, mosogatni embereket, azok is mind pasik voltak, vagy ahol esetleg ottlakó család vitte a guesthouse-t, ott átsuhant a színen néha egy nő. túl sok tesztoszteron, vagy nem is tudom.

firg_firg 2014.07.23. 19:25:42

@tableno: Semmi gond vele, elhiszem. Csak nem latom a ketto kozott a kapcsolatot.

De ebbe mar nem akartam belemenni, mert akkor mar megint egy sokadik folyomany vitaba bonyolodunk.

2014.07.23. 19:29:59

@tableno: ez gondolom valahol kozep-amerikaban van. Ott sem hasznalnak keritest?

2014.07.23. 19:30:55

@Dragonlady (now in Thailand): Burmahoz kepest el lehet boldogulgatni az angollal.

2014.07.23. 19:32:06

@házelőtthinta:

"Erről beszélek hónapok óta. Hogy az USA életszínvonala mélyen a Ny-Európai alatt van...brutális ez az 50 milliós szám...Németországban 5-6% os a tényleges nélkülözők száma... USÁban meg 15 % feletti... tényleg elképesztő szám ez. Nincs ezen mit szépíteni : tombol a szegénység az USA-ban."

Ezen már mentünk egy kört korábban. Mit jelent a "tényleges nélkülöző"?

Az amerikai szegények hozzád meg hozzám képest NEM szegények (pedig mi állati jól élünk).

www.forbes.com/sites/timworstall/2013/06/01/astonishing-numbers-americas-poor-still-live-better-than-most-of-the-rest-of-humanity/
www.heritage.org/research/reports/2007/08/how-poor-are-americas-poor-examining-the-plague-of-poverty-in-america

2014.07.23. 19:33:00

@Dragonlady (now in Thailand):

Na és milyen érzés visszatérni thaiföldre?
Öröm, bódottá, megkönnyebbülés? :)

tableno 2014.07.23. 19:33:45

@firg_firg: Mit nem látsz? Azt akarom bizonyítani, hogy a pénzhiánnyal nem kell hogy együttjárjon a kosz és a rendetlenség. Ergo az utóbbinak mégis inkább igénytelenség a magyarázata.

tableno 2014.07.23. 19:36:25

@charlieharper: Van, ahol igen, de nem alaptartozék, mint nálunk.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.23. 19:36:31

@Th's child: el se hinnéd mennyire :-) megkönnyebbülés, ja.
utóbbi 3-4 vagy hány napban (kicsit összefolyt most minden) nem volt rendes netem, válaszolok majd felébredés után. (most még nem tudok aludni....)

@tableno: neked tanárnak kellett volna menned. nekem már elfogyott a türelmem csak attól, hogy elolvastam, ki hogyan próbálta magyarázni a mocsok meg a szegénység közti különbséget.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 19:38:48

@charlieharper:
Charli ez VOLT a mai vacsorám.
Az afgán király sem eszik ilyet.
Most lefojtom jó hideg sörrel és utána néhány jégkrémmel aztán azt mondom hogy ma Hinta sem tud felidegesíteni.

:))))))))))))))))))))))))))))))

kepkezelo.com/images/zko8hv2cwlmcplfm1zw.jpg

Meg vagyok békélve a világ dolgaival.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.23. 19:38:48

@tableno: @charlieharper:
kerítés. naja. nem default, egyáltalán nem, hogy szétlopják az emberek egymás veteményesét / gyümölcsösét / száradó ruháit / biciklijét / stb. ez nekem is nagyon furcsa volt először.....

tableno 2014.07.23. 19:38:53

@Dragonlady (now in Thailand): Nem, inkább csak Mexikóban és a karibi szigeteken csiliznek. Fogalmam sincs, miért.

2014.07.23. 19:40:30

Ez a szemeteles, igenytelenseg nekem vesszoparipam. Pl UKban a szemet, hogy mindenutt ott van, ut szele, leron mellett, kozlekedesi eszkozon, erdo kozepen, stb (Ha Rezso megint nem latja,makkor ajanlok neki egy jo optikust).
Az igenytelenseg viszont a budapesti 12.ker-ben is letezik. Igenytlen udvar a Szabadsag heyen, udvaron benn all az X3, ok, nem egy tul jo auto, de ehezo nem ezt veszi. Nem egy ileyn volt a mi kornyekunkon, amikor utoljara otthon voltam es elkocsikaztam a akornyeken. Egyszeruen igenyesseg teljes hianya. Az angolok a ahazakkal kapcsolatban videken egy valamire adnak, na az nem a massziv epiteszet, hanem az udvar kinezete.

Emlekszem meg a cuclizmusban voltak htobb lakasos hazak, ahol a lakok egyutt (!) takaritottak az udvart, lepcsohazat. Sot, volt olyan is, hogy a teljes utca kinn volt egyutt betonozni tavasszal a telen szetfagyott utat. Hova tunt az emberekbol az igenyesseg a kornyezetukre?

2014.07.23. 19:41:43

@diggerdriver: ez mi? Valami sved kaja?

2014.07.23. 19:44:06

@Dragonlady (now in Thailand): @tableno: miutan az immunrendszer 60-70%-a a gyomorban van, gondolom ezert mondjak mindig a chilit es a turmericet, mint csodaszert.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 19:51:41

@diggerdriver: egeszsegedre!
Itt most hosegriado van, harmadik napja surolja a 30 fokot a homerseklet, mindenki ajuldozik. En is. Ugyhogy ma dinnye a vacsora, erkelyes blogolassal:

kepkezelo.com/images/t6lsbo7vz3qq1k0bsis.jpg

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 19:55:54

@tableno: "Megszorítást ott kért, ahol a gazdaságot elsősorban a vízfejűre hízlalt és hatékonytalanul működő állam fojtogatta."

pontosabban: a hitel tipusatol fuggoen vannak vagy nincsenek "ellenkeresek"\meszoritas keresek.
most fejbol nem tudom de ha erdekel holbap megkeresem neked laptoprol

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 19:58:14

@házelőtthinta: nekem kidobott penz, ea mas szempontbol sem elonyos, ha az ember egy helyen akar maradni.
az mas, ha mobil akarsz lenni.

ha mindenki alberletben lakik, nem lesz am videki haz orokseg;)

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 19:59:44

@házelőtthinta: en ilyetnem mondtam. te maskent latod, es ehhez jogod van.
meg masoknak is, hogy maskent gondoljak.

Quercus a favágó 2014.07.23. 20:03:41

@charlieharper:

Most mondjuk elég érdekes meglátást közöl Max a blogján. Nehéz lenne vele vitatkozni.
Egyébként van egy pár blog, ahol ő nyitja a kommentelést. Egy két mondat. Na azután elszabadulnak az indulatok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 20:08:40

@Jani haverja:
Helló mi a pálya Albániában?
Én már egy éve albánokkal dolgozok sőt hordom is őket munkába.
Egy rossz szót nem tudnék mondani rájuk.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.23. 20:09:06

@Réka ‎: ezvalami kisgyerek-adag?
vagy betanitott munkabol csak ennyire telik?:DDDD

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 20:10:37

@Babette.: hat latod, persze vehetnek hitelbol is dinnyet :D
ez csak elonasi, a tobbivel megvarom a zembert

2014.07.23. 20:12:21

@QUERCUS: milyen blogokon ir? Valami politikai?

tableno 2014.07.23. 20:14:20

@Babette.: Az IMF hitelezéstől függetlenül is szokott tanácsokat, ajánjásokat adni. Persze ezek nem kötelező érvényűek, de a piac odafigyel rá.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 20:21:26

@charlieharper:
Nem. Ez magyar kaja. Proli kaja. Paprikás, hagymás szalonnás tojásrántotta.
Emlékezzünk rá csendes békességben.
:))))))))))))))))))))))))))))

i got my (törölt) 2014.07.23. 20:22:32

@adg [Au, Darwin]:
Kiköltözött a konyhából?

Ha már @házelőtthinta:
Itt egy jó infografika, hogy a nagyobb német városokban melyik kerületet engedheti meg magának a minimálbért kereső
- egyedülálló
- gyerekét egyedül nevelő
- kétgyerekes pár,
ha a jövedelmének
- 30%-át
- 40%-át
- 50%-át
akarja lakbérre költeni:
www.spiegel.de/wirtschaft/service/mindestlohn-grossstadtmieten-sind-fuer-geringverdiener-zu-teuer-a-975726.html

A legdrágább amúgy - ez nem újság - München, itt az egyedülálló 50%-os lakbérből is alig 1-2 kerületben talál magának lakást.
Persze nekem - a magyar viszonyokon szocializálódott eszemmel - nincs is olyan elvárásom, hogy egy egyedülálló minimálbérből az ország legdrágább városainak legdrágább kerületeiben bérelhessen lakást.

i got my (törölt) 2014.07.23. 20:22:45

@Herr Géza:
"Jó választás. A legtutibb pedig: a svájci-német határ német oldalán élni és Svájcban dolgozni....:DDD"

Na de akkor néhány százalék helyett sokszoros jövedelemadót kell fizetni, nem?

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.23. 20:23:01

@Th's child:

Nem jut elég normális táplálkozásra. Azt jelenti. Hiába áll halmokban a műszaki cikk a lakásban, ha nincs mit enni...lehet szépítgetni..magyarázni...de a tények makacs dolgok. USÁban jóval nagyobb a szegénység mint Ny-Európában. Úgy tud csak versenyezni Európával ha egész Európát nézzük, a szegényebb posztszocialista tömbökkel együtt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 20:26:08

Kaptam ma egy emailt.
Most akkor gazdag vagyok?
:))))))))))))))))))))))

kepkezelo.com/images/io4chwadjtbmqgaituz.jpg

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 20:27:00

@házelőtthinta:
Igazad van bazmeg. Nekem is csak egy nyomorult tojásrántottára telik...

puhacica 2014.07.23. 20:27:51

@házelőtthinta: namost ha valakinel halomban all a muszaki cikk, de nincs mit ennie, az nem szegeny, hanem hulye.

Quercus a favágó 2014.07.23. 20:29:00

@charlieharper:

Azt nem lenne egyszerű fölsorolni. Mandiner, ténytár, jobbegyenes, diplomaci, és a többi, és a többi.
A legtöbbre jellemző, hogy a szúlói háttér a honfoglalásig le van vezetve(anyázás).

@diggerdriver:

Aminek illik jófajta házi szövésű pályinkával megágyazni.

tableno 2014.07.23. 20:29:11

@diggerdriver: Hú te, velem meg Nigéria koronahercege szokott levelezni!

montroyal ( CAN qc) 2014.07.23. 20:30:53

@házelőtthinta: lakas vagy alberlet

nalunk kevesebbet fizetsz a hitelre havonta mint egy alberlet ... es ORIASI kulombseg a lakasok szinvonala kozott ... a tulajok szarjak le milyen allapotba van a lakas nem koltenek ra .. az oroklakasok sokkal jobb szinvonaluak ..

es 10-20 ev mulva mint én eladom es megyek berlakasba de 300Kval a zsebembe ... .. 2x fizettem a banknak? 2x arert fogom eladni ...

Quercus a favágó 2014.07.23. 20:31:53

@puhacica:

Vagy lopta, de nincs rá vevő.

2014.07.23. 20:32:23

@Dragonlady (now in Thailand): Szia, udv a blogon ismet! :) Ne haragudj, az utolso nap mar csak keson tudtalak hivni, mar valoszinuleg a repteren voltal es ki voltal kapcsolva. Sajnalom hogy beteg vagy meg mindig, de legalabb normalis orvoshoz tudtal menni, ez is valami.

Kosszal kapcsolatban: ez annyira vicces, en mint tudod pont Eszakon vagyok az altalad emlitett mocsok kozepen, es pont arra gondoltam - csak nem mertem leirni, de ha mar igy leirtad te :) - hogy itt az emberek nem csak szimplan szegenyek, hanem tenyleg 'igenytelenek' is valamennyire, illetve ez tenyleg hozzaallas kerdese, en bevallom hogy engem alapvetoen nem zavar a mindent elborito mocsok :). Ez van. Viszont az is igaz hogy nagyon szegenyek itt pl. az emberek, nem ugy mint az amerikai szegenyek, hanem tenyleg, nagyon. Aki meg nem latott ilyet, nem tudja elkepzelni.

tableno 2014.07.23. 20:32:51

@QUERCUS: Van amikor nem csak a honfoglalásig, de az Ószövetségig is (zsidózás)...

tsabus UAE 2014.07.23. 20:33:13

@firg_firg: " Az udvarok donto tobbsegen iszonyu kupi, hulladekhegyek, gaz, omladozo feszerek, szanaszet hevero szerszamok, jatekok, rendetlenseg." Ebből maximum az omladozó fészerre lehet mentség, a többire nem. Mellesleg rákoscsabai vagyok és azon a környéken nőttem fel. Rendezett kertje csak olyan nyugdíjasnak volt a környéken, aki ereje teljében volt és a kertészkedést hobbinak tekintette. Mindenki más (tisztelet a kevés kivételnek) tojt a kertjére. Túlnyomórészt most is így van. Nagyon kevés az olyan ház, ahol a kert és a járda/árok rendbe van téve.
Ez tényleg igénytelenség, mert valaki vagy megcsinálja, vagy elköltözik panelba - belátva, hogy nem való neki a kertes ház.
Konklúzió: Félreértetted Rékát és a semmiért rántottál kardot. Az általad idézett szöveget csak te értelmezed sértőnek.

Quercus a favágó 2014.07.23. 20:34:44

@QUERCUS:

szúlói=szülői. Pedig nem is iszom. Lehet, hogy ez a baj?

2014.07.23. 20:49:25

@házelőtthinta: Hinta,men igazan turelmes ember vagyok (hazassagban, del-afrikai edzett, ez sok mindent elmind!), de mar nalam is tullepted az inger kuszobot.
1. Te NEM melos vagy, akiket allitasod szerint kepviselni akarsz. A melos a Digger. Te egy szakkepzetlen, vegzetseg nelkuli ember vagy. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy lusta is. Akinek van agya, mar pedig neked van, es szandekosan nem hasznalja, az ambicio nelkuli, lusta.
2. A minimalber, az amit a neve mutat. MINIMAL, vagyis nem halsz ehen. Abbol nincs alberlet egy napos Dunara nezo 5. keruleti lakasbol.
3. A ber nem jar. Azert dolgozni kell. Hogy miert mennyi jar, nos az jol kinezheto UKban a legtobb hirdetesben benne van, hogy miert mennyi nyar. Ez nem olyan zsakbamacska, mint Szaudiban feleseget keresni.
4. Ha minden nap ugyanazt karaom hallgatni, akkor veszek egy papagajt vagy felhivom az anyosomat.
5. A statisztikat nem tudod ertelmezni. Az USAban aki szegenynek szamit, az Romaniaban also osztaly. Ezenkivul, az USAban van kajajegy, amit a szegenyeknek adnak, hogy kajara koltsek a kozertben. Kar, hogy mar nincs CTboy, o tudna meselni.
6. Rendben van, hogy berelsz, de aki kicsit eretebb, nyilvan nem te, az gondolkozik azon, hogy mit csinal majd nyigdijason. Hol fog lakni, ha a jovedelme hirtelen megcsappan. Nos, ezert vesz, a szerinted sok birka, ingatlant, bevallalva a kolcsont is. UKban az allami nyugdij heti £110 korul van, az meg a minimalber fele sincs. Mielott mast lehulyezel, gondolkodj.

Quercus a favágó 2014.07.23. 20:51:55

@tableno:

" Az IMF hitelezéstől függetlenül is szokott tanácsokat, ajánjásokat adni. Persze ezek nem kötelező érvényűek, de a piac odafigyel rá."

Én is adtam tanácsot a minap az egyik eladó csajnak a boltban. Azt tanácsoltam neki, csalja meg velem a férjét.
Azt nem tudom, a piac odafigyelt-é arra amit mondtam, de a csaj le se szart.

puhacica 2014.07.23. 20:57:15

@QUERCUS: vagy. de igy se mondanam, hogy tobb esze van.

valaki meg tudna mondani, hogy erdemes kulfoldre penzt utalni? marmint hogy van a legalacsonyabb kezelesi koltseg. koszonom!

Quercus a favágó 2014.07.23. 21:01:15

@puhacica:

Diggernek már ne utaljál, most nyert egy vagon pénzt.

2014.07.23. 21:07:08

@házelőtthinta:

"Nem jut elég normális táplálkozásra."

Mi a normális táplálkozás?
Felteszem, akkor van értelme arról beszélni, hogy ahogy írod, "nincs mit enni", ha az ember alultáplált, nem?

Ehhez képest ennyit esznek az amerikai gyerekek az ajánlott bevitelhez képest (van oszlop a szegényeknek is):
www.heritage.org/~/media/images/reports/2011/09/b2607/b2607_table1750px.ashx

Ez pedig a növekedésben visszamaradottak aránya:
www.heritage.org/~/media/images/reports/2011/09/b2607/b2607_table2.ashx?w=400&h=443&as=1

Látható, hogy amerikában nem igen van éhezés.
Ezzel együtt lehet, hogy ny-európában jobban élnek az úgynevezett szegények, ebben akár igazad is lehet, de semmi értelme ezt szegénységnek meg éhezésnek nevezni. Azok a szavak valami mást jelentenek.

Herr Géza 2014.07.23. 21:07:28

@montroyal ( CAN qc): Á, úgysem érti..... Pedig csak alapmatek. :DD

2014.07.23. 21:12:08

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: Nagyon jó hír!! Holnap kipróbálom, amúgy is már megfertőztél ezzel a programmal! DD

tableno 2014.07.23. 21:19:16

@QUERCUS: Biztos kifogtál egy keresztény-konzervatívat! :)

puhacica 2014.07.23. 21:22:46

@QUERCUS: igen, micsoda isteni szerencse erte! :D dehat ahol annyinak van hely, egy kicsi meg elfer. :)

i got my (törölt) 2014.07.23. 21:26:34

@mojyo:
Nem rossz ez az oldal. :) Ha jól látom, Réka még meggondolhatja magát, 3-5 millió koroná(nak megfelelő Forint)ért remek fürdőszobákat lehet nyerni:
geccodejoakecod.444.hu/2014/06/24/100-felett/

"Nekem is vannak terveim, van itt egy elhagyatott ipari epulet a kozelunkben, szeretnem egyszer megvenni es csinalni belole egy kiraly letesitmenyt, eleg nagy, lenne benne hely az otthonomnak, studionak, egy kavezonak, galerianak es konyvesboltnak is. Kell hozza par milla es most en egy csoro senki vagyok, de nehany evtizeden belul befutott meno arc leszek es talalok ra befektetot, vagy megnyerem a lottot es megcsinalom ugy, de ugy, hogy kozben marad lakokocsira, hogy csak telre kelljen oda visszamenni, mikozben az uzletek egesz evben mukodnek es fenntartjak magukat, en meg kozben utazok. :D"

Vegyél inkább lakókocsit önjáró biznisz nélkül. Jobban illene az egyéniségedhez. ;) Sőt, lehet, hogy a pénzügyi terv is reálisabb lesz hozzá. Amúgy melyik országban nyílik a könyvesbolt?
És merre fog menni / parkolni az első nemtélen a lakókocsi?

Quercus a favágó 2014.07.23. 21:26:58

@tableno:

Nem. Olyat fogtam ki, akinek van ízlése.:D

2014.07.23. 21:29:46

@Th's child: ne haragudj, de melyik orszagban is elsz? Nem te mentel at a lengyelekhez?

nyuszigonosz 2014.07.23. 21:34:01

Madár, nagyon szép helyen laktok és a maga a lakás is tetszik.

2014.07.23. 21:34:57

@charlieharper:

De igen, én-én. Miért?

**mimi** 2014.07.23. 21:35:17

@diggerdriver:
bakker, úgy rákívántam a kajádra, hogy csináltam én is egy jó hagymás, szalonnás tojásrántottát...
és csoda, hogy csak dagadok :)))))

Hari Seldon 2 2014.07.23. 21:35:35

@QUERCUS:
Mit tanul az IMF Orbántól? Javítani az oktatás színvonalát?!?

Quercus a favágó 2014.07.23. 21:36:02

@nyuszigonosz(D):

Csak szólok, a fősodor az, nem dicsérjük Madarat, amíg maflával nem tud elszámolni.

Hari Seldon 2 2014.07.23. 21:37:47

@házelőtthinta:
Ez már a "...de Amerikában verik a négereket!" - Színvonal, de ez már Hruscsov-nak sem állt jól.

Furos 2014.07.23. 21:40:39

@puhacica:Transferwise mondjuk csak egyszer hasznaltam de nagyon bejott. @charlieharper: Mi van az egerekkel? :)

Hari Seldon 2 2014.07.23. 21:40:47

@házelőtthinta:
Tipp: Beindult a Mercedes gyár? Most fut fel.
Tudod, ha Afganisztánban valaki egy motoros kapát használ, és vesz egy másikat, az már 200%-os termelés bővülést eredményezhet nála.

nyuszigonosz 2014.07.23. 21:41:43

@QUERCUS: Szerintem a Muffin csinálta a fotókat, írta a posztot, míg Madár és Nóri az USA-t nézik.
Ezért nincs a képeken.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 21:41:45

@adg [Au, Darwin]: Hohóó, akkor ez Kecskefalva! :D Nem puskáztam, nem gördítettem sehová... :-)))

Jajj, az a jó kis domb, mennyire jó szánkópályát lehetne oda építeni, ha nem sarkosan találkozna a domb oldalpalástja a vízszintessel, hanem kicsikét elnyújtott, rádiuszos megoldásban.Egyszerűen nem hiszem el, hogy ekkora barmok voltak a kitalálók, hogy nem gondoltak erre.Az Alföld közelstova legmagasabb pontja, szerintem még egy rövid sípályához is elég lenne a magassága.Nyáron meg műanyagpályán lehetne csúszni, vagy akár egyéb jó ötlet is lehetne.De sajnos magyarosch lett a kivitelezés erősen.

2014.07.23. 21:42:18

@QUERCUS: Madar nyulanak a neve Muffin. Mindig beszel Madar arrol, hogy szereti a Muffint. Angolul, a holgyek laba kozotti reszt nevezzuk annak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 21:42:24

@adg [Au, Darwin]: Hohóó, akkor ez Kecskefalva! :D Nem puskáztam, nem gördítettem sehová... :-)))

Jajj, az a jó kis domb, mennyire jó szánkópályát lehetne oda építeni, ha nem sarkosan találkozna a domb oldalpalástja a vízszintessel, hanem kicsikét elnyújtott, rádiuszos megoldásban.Egyszerűen nem hiszem el, hogy ekkora barmok voltak a kitalálók, hogy nem gondoltak erre.Az Alföld közelstova legmagasabb pontja, szerintem még egy rövid sípályához is elég lenne a magassága.Nyáron meg műanyagpályán lehetne csúszni, vagy akár egyéb jó ötlet is lehetne.De sajnos magyarosch lett a kivitelezés erősen.

2014.07.23. 21:43:24

@Furos: varom az amazontol, a big cheeset. Betettem az ultrahangos uzet, semmit sem ert.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.07.23. 21:44:54

Becsuletbeli kerdes bejelentkezni ezen a napon... :)

Montroyalnak igaza van, New Yorkban vagyunk, hetfon jottunk, jovo szerdan erunk haza.

@Réka ‎:
Semmi vesz :) majd egyszer bekuldjuk...

@Sesamelmo (Q):
Gondolom igen. Meg nem lattam, hogy furdenenek, itt azert ritka az olyan nagyon meleg.

@diggerdriver:
Szabadsagon volt :)

@bpetya75:
Auto visz el mindent, de nem egyszerre.

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
Ezzel mi is kuzdunk neha. Tulelheto, de azert most NY egy piciket mas kategoria :)
Ez sem rossz, egyebkent, de ha az embereket maxvali minosegben kell vizsgalni, akkor NY sokkal ridegebb vilag, mint Svedorszag.

@Muscari:
Mi nyaralunk eppen :)

@marciasuroma:
Foldrajzilag?
Mindketten kb. 18-20kmre a lakastol. Vallalhato tavolsag.

Quercus a favágó 2014.07.23. 21:47:01

@charlieharper:

"Madar nyulanak a neve Muffin. Mindig beszel Madar arrol, hogy szereti a Muffint. Angolul, a holgyek laba kozotti reszt nevezzuk annak."

Akkor én nagy nyúl rajongó vagyok. Mindig olthatatlan kíváncsiság hajtott, hogy megnézzem, honnan nőtt ki a nők lába.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 21:47:48

@**mimi**:
Haggyad....
A sárgaföld leviszi...
:)))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 21:51:01

@montroyal ( CAN qc): Azért az elég szomorú, hogy egy ilyen csilliárdos költségvetésű hajós nyaralásra elmegy az ember, és nem tud netezni.Feltalálták már a parabolaantennás-műholdas neteelérést, totál hasonlóan működik, mint a digi-tv vétele.Nem tud egy ilyenbe beruházni a hajós cég?Nevetséges sz@rrágás a hajós cég részéről, még egy ok, hogy ne menjek ilyen helyre nyaralni...
:-))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 21:51:51

@charlieharper:
Biztos hogy egér?
Egérmotoszka áthallatszik a tizes falon?

Muscari 2014.07.23. 21:54:33

@charlieharper: elkuldtem a receptet emailben.
A pacal finom, bar bizarrul nez ki.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 21:55:02

@QUERCUS:
Minden lyuk egyforma. Csak a keret más.
:)))))))))))))))))

Quercus a favágó 2014.07.23. 21:57:36

@diggerdriver:

Tudod melyik a legerotikusabb nyílászáró. A bugyi.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 21:59:24

@tableno: Én úgy ismertem, hogy:
Belenéz a rendőr és lát egy tányérsapkás férfi fejet:
-Jaa, mér nem szólt, hogy kolléga, akkor elengedtem volna, na viszlát.
:-))

i got my (törölt) 2014.07.23. 22:05:57

@Th's child:
"Ezzel együtt lehet, hogy ny-európában jobban élnek az úgynevezett szegények, "

Nem olvastad a cikkeket, amiket betettél, vagy nem hiszel nekik? :)
Egyébként köszi, érdekesek, elolvastam őket, bár én se igazán hiszek nekik. Pontosabban annak nem, hogy az idézett felmérésekben használt "szocioökonómiai markerek" a hétköznapi, intuitív értékelésnek megfelelően mérik a szegénységet. Azt állítja ugyanis a cikk, hogy a német szegény meg a skandináv szegény szegényebb az amerikainál.

i got my (törölt) 2014.07.23. 22:05:57

Senki ne menjen Finnországba! De Svédország is háborús övezet:
"A finn párok veszekednek legtöbbet azon, hogy ki végezze a házimunkát. 10-ből 9 finn pár vitatkozik vagy ezen vagy a pénzen. A finneket Izland, Norvégia, Svédország és Dánia követi, tehát a skandináv országok messze a legrosszabbak e téren."
444.hu/2014/07/23/vegre-valami-amiben-jok-vagyunk/

Sokkal jobb a helyzet délen: ott még tudja a nő, hol a helye, vitának helye nincs! (Vicceltem - a szerk.)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:12:00

@diggerdriver: Rántott A estére?Jól bírhatja a gyomrod.
A sör után ne felejts el egy akkorát barcogni, hogy meglibbenjen a függöny... :-)))))))))

Legalább is én így szoktam itthon.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:14:23

@Réka ‎: Jaja, mink is most jöttünk a tóról, irgalmatlan jót csobbantam.Kellett már.Remélem, kihúzza a nyár legalább aug. közepéig, legalább is a vizek hőfoka maradjon 20 fok felett.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 22:18:23

@geegee:
Miről beszélsz.
A szalonnás rántotta kifejezetten kímélő étel gyenge gyomrúaknak.
Az enyém meg kifejezetten gyenge.
Nem szabad terhelni, legfeljebb egy kis szalonna light 8-10tojással két paprikával egy fej hagymával összesütve...

firg_firg 2014.07.23. 22:22:09

@tableno: az elso allitasod helyes. A masodik teves.

A koszos udvarnak sok oka lehet. Nem csak az igenytelenseg. De ezt fentebb masok mar leirtak.
A masik hogy az is relativ hogy kinek mi szamit koszos udvarnak. Tovabbra is mondom hogy azon a kornyeken nem igaz hogy a hazak fele putri szinten koszos udvarral rendelkezik. Lehet en megszoktam. Aki most jott svedbol annak lehet hogy a szeme mashoz szokott es az o szemeben az egesz putri. Amig ott elt addig nem volt az. Na itt kezdodik az otthoniak fikazasa.

Ergo kijelenteni hogy a koszos udvar oka az csakis az igenytelenseg lehet, na ez is teves.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:22:25

@diggerdriver: Bazz :-)))))))))))
Sokáig kellett nézni, mert picik a betűk...
Télleg, jó már a tévé?
Megyen az új gép?
Meg lettek a szexképek?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.23. 22:24:39

@firg_firg: amig ott eltem is iszonyuan zavart es pont ezt gondoltam rola

firg_firg 2014.07.23. 22:25:10

@adg [Au, Darwin]: en meg neked uzenem hogy a multkor igaza volt. Viszont a mait ez komolyan gondolta.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.07.23. 22:26:36

@geegee:
Lehet netezni, de pokolian draga es lassu, pont a muholdas jellege miatt. Egy oceanjaron ritkan van haditechnikai szintu cucc.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.23. 22:31:29

Ugy latom a UK-beli HA-sok jo arcok, legalabbis akikkel eddig talalkoztam :D Tuti, hogy a mashol lakok is azok, de eddig csak az itteniekrol tudok nyilatkozni:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 22:32:09

@geegee:
A tv még nem működik.
Van egy szuper 80centis 200fontos DVD lejátszóm.
Lehet hogy olcsóbban is kaptam volna.

A gép szuper. Előbb áll fel mint én.

A képek nem lettek meg.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:32:26

@diggerdriver: Az az, kímélő, mint a lórúgás... :D Egy ideje sajnos nem bírom este a tojást, de reggel persze más, akkor jó, ha erőt ad.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:34:47

@Kövérmadár [swe]: Áááát, basszus, azért ez nem járja.Igazán be lehetne szerezni normális technikát.Vagy rakjanak le kilométeres raszterben bójákat, mobilantennákkal.Ennyi pénzért...Néztem Montroyal linkjét a múltkor, csak a számokat értettem, mert fhansziául volt, 15 ezer dolcsis hajóutak voltak benne.Szégyen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.23. 22:35:18

Latjatok, minek az az SSD mi , minek :D:D:D

Orulok, hogy digger boldog:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:36:41

@diggerdriver: Ügyeskedjél, valami csak lesz.Nincs valaki műszakis ember a látóteredben?Bár gondolom, ha lenne, már kihívtad volna.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 22:37:52

@tildy[UK]:
Mond meg a vikingnek hogy neki könnyű.
Ahogy öregszik a cerkához igazítja a gépe bootolását.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:38:44

@tildy[UK]: Az esesdé csak bútidőben segít, nem?Ha nekem csak 3x van bútolás egy hónapban, akkor megéri esesdére váltani?Programinditás sem kritikus különösebben...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 22:39:13

@geegee:
Te figyu az evés nem napszakhoz kötött.
Üres gyomorhoz.
:)))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:39:40

@Kövérmadár [swe]: Mi ez az 1200 té?Mire fizettetek ennyit? :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:41:09

@diggerdriver: Jó, igazad van... :-)))
Csak nem tudok utána aludni, de még feküdni se.
De ha neked jó, akkor örülök. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 22:42:41

@tildy[UK]:
Húsz másodperc.
Eddig a régi gépen mire bejött a HA addig megvacsoráztam.
Mostmeg bekapcsolom és elolvasok 100kommentet vacsora közben.
:))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 22:44:43

@geegee: Azt nem tudom hogyan lehetne levizsgálni hogy a fali antennadugaljban van e jel.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.07.23. 22:52:14

Tudom, kicsit késő már a poszthoz szólni így estére kelvén, de megteszem, mert most ráérek, holnap nem kell korán kelni, meg most amúgy is kicsit grafomán napokat élek.....

Háát, nekem ez a mai nagyon nem. Svéd Norvég Finn :-D Nem mennék semmi pénzért...mondjuk nem is tetszik,és nem is tetszett soha.Millió természetfilmet megnéztem a Spektrumon meg a NatGeo-n......Nem!

Az meg végképp nem érdekel, kinek milyen lakása van,hogy él, milyen autója van, hogy hívják, Margó, Jancsi, Viki, Éva vagy mittomén.....mit eszik, mi főtt ma vacsorára, ki-kihez megy vendégségbe....Írja meg mindenki a saját blogján, magánügy, tegyen ott ki képeket....Határátkelők blogján vagyunk , igen, tudom, de a határon átkelt emberek magánélete nem ide való, és nem is mindenkit érdekel....:-P Vagy ha igen, én tudom, hol tudok utánaolvasni....:-)

De csak halkan jegyzem meg, tudom , én nagyon kilógok a sorból....:-) /Voltam én már trollocska is!!!/ :-D
Meg még az a napi több ezer ember is ,/köztük egy csomó ismerősöm is / aki idejár olvasni, napi posztot, de lehet,még a sok magánjellegű chitchatet is , de eszükben sincs kommentelni ....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:54:59

@diggerdriver: Normálisan oszcilloszkóp, de legalább valamilyen nagyfrekis kéziműszer kell ilyesmihez.De ezek nem a háztartási kategóriás cuccok. Ennek hiányában valami pici, hordozható tévé...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 22:56:31

@diggerdriver: De mi történt, egyszer csak volt adás, aztán meg elszállt?Vagy tévét váltottál és az újjal küzdesz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.23. 23:00:26

@geegee:
Idáig nem volt tvm
Most van.
Ugyan nem működik de van.

tableno 2014.07.23. 23:16:16

@firg_firg: "Ergo kijelenteni hogy a koszos udvar oka az csakis az igenytelenseg lehet, na ez is teves." - na de könyörgöm, ezt nem is jelentette ki senki!!!

tableno 2014.07.23. 23:22:33

@firg_firg: én azt mondtam, hogy ha a reptérről Magyarország székesfővárosába vezető út évtizedek óta úgy néz ki, mintha egy közép-szibériai bányavárosba érkezett volna a külföldi látogató, miközben a világ legdrágább metróvonalára meg falusi luxusstadionokra van pénz meg energia, akkor ott a mentalitással is van valami baj, nem lehet mindent a pénzhiányra fogni!

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.07.23. 23:36:15

@bpetya75: @charlieharper: Itt is jol hangzik a sajät häzam / lakäsom van, de ez az esetek 99%-ban nem lesz soha sajät, hanem mindig is a banké marad. Tömören: Amig hitel (Hypothek, itt angolul, ha érdekel www.allianz.ch/v_1379941311000/media/privatkunden/sicherheit_zu_hause/eigenheim_und_hypotheken/pdf/hypotheken/produkt-details/product_details_-_mortgages.pdf) van az ingatlanon, addig adoalap csökkentö, ha viszont nincs, az mär vagyonnak szämit ->vagyonado.
Sok mindentöl függ, hogy mennyi a kamat. (pl. 5éves fix kamata 500ezerre 1,23 -1,65 % között mozog). Ältaläban 20%-ot kérnek sajät tökének. Ez lehet sporolt pénz, de sokan az eddig összegyüjtött magännyugdijukat "äldozzäk" be.
A vagyonado is sok mindentöl függ (häzas vagy egyedülällo, gyerekek szäma stb.), a lényeg az, hogy az összvagyon 1%-ät nem szokta meghaladni a vagyonado. (1millära CHF 1200-7000 között mozog a vagyonado, ami azért tud fäjni rendesen)
Ezért van az, hogy ha lejär a hitel, akkor mäsikat vesznek föl. (Ekkor amugy is esedékes valamilyen ujitäs.)
Költözésnél ingatlan elad, banknak a hitel vissza, a fönnmarado összeget meg vagy uj ingatlanba fektetik, vagy leadozzäk. Pär éve vältoztattak valamit az ingatlanspekulänsok miatt, igy asszem valami nyereségado is bejön a képbe ha 5éven belül adjäk el az ingatlant és nem vesznek helyette mäst, de ezt nem tudom pontosan.
Örökölni meg bärmit lehet, hitelt is. :-)
@mojyo:
Ohhh a gecco az üt. :-) Bär néha becsuszott ott is olyan, ahol sirni lett volna kedvem, mert lätszott, hogy az bizony mélyszegénység. :-(
@házelőtthinta: Az azért eléggé érdekes, hogy neked konkrétan semmi sem jo... akärmilyen "javaslat" van, te mindig talälsz rajta valami fogäst, amit ki tudsz vetiteni, hogy neked az miért nem volt jo, nem jo vagy miért nem lesz majd a közeli és tävoli jövöben jo... Hogy a 3,14csäba tudod ezt igy elöadni? :-)))
@montroyal ( CAN qc): Most nem hajokäznak, nem? Hajon meg minden drägäbb, mert ältaläban nemzetközi vizeken vannak, nem a part mentén hajoznak ahol még van térerö. Az amerikai high speed internetet meg mi is csak elsöre cumiztuk be... :-)
@Evain: Hät ott néha eléggé elszalad a lo... :-) És ugyan ugy, mint itt, ott is leirjäk ezredszerre is a "tutit"... (a hollandos kommentek azért ütöttek... :-( )
@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: Mär megvan. Ujjlenyomattal müködö zär. Fejenként 2db ujjlenyomat kell. (Ismeröséknek viccesen megjegyeztem, hogy akkor 2ujjatokat kell levägniuk, ha be akarnak jutni hozzätok.)
@Taxomükke:
A döntö többséget kifelejtetted... ami ugye nem egyenlö a mind-del:-)
@Herr Géza: De sväjci cimen bejelentkezve. ;-) Különben lehet németorszägban is a különbözetet leadozni...
@blackhair-lady:
Hawaii-ra én is.:-) Bär szerintem ott is csak az él jol, akinek van mit a tejbe apritania. (Lättam én ottan Réka féle leiräts böven...)
@diggerdriver: Hät ilyen utän én is tutira lemennék wuuuzaaa-ba. :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.23. 23:42:29

@geegee: Nem, nem csak a bootidon. Barmelyik alkalmazas futtatasan is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 23:46:32

@diggerdriver: Jaaa, hogy értem.Nem használtad a szolgáltatást.Így télleg nehéz lehet.Nem tudom, Angliában hogy van, lövésem sincs.A szolgáltatót se lehet tudni?Nem jönnek ki esetleg ilyen technikusok?Ingatlan kezelője nem tud valami okosat?Földfelszíni műsorszórás gondolom ott se nagyon van már...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 23:55:45

@tildy[UK]: Áhh, mindegy, köszi.Ráér majd jövőre.Hátha majd veszek komplett új gépet a win9-cel...addigra meg valszeg úgyis jobban elterjed, meg nagyobbak is lesznek.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.07.23. 23:56:06

@nyuszigonosz(D): OFF
Megnéztem a videot, amit multkor linkeltél. Konkrétan potyogtak a könnyeim... a pankrätor a végén... :-))))
ON
@diggerdriver: Akkor ugye meg kéne tudnod, hogy milyen modon lehetene ezt orvosolni. :-)
Parabolät ugye lätod, ha van a tetön. Akkor az ältaläban közös, szomszéd meg tudja mondani, hogy mire van beällitva.
Ha käbelen jön a cucc, és valamelyik szomszédnak van mär, akkor csak meg kell kérdezni, hogy melyik szolgältatotol van. Vagy pedig ahonnan a neted van, ott kötni egy TV-elöfizetést, ha lehet. ;-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 23:58:07

Télleg, Madár, Réka, többi svéd kiküldött tudósító! Az ingatlanadó egy házra nem csak akkor ketyeg, ha már ki van fizetve 100%-ban? Ahogy Naskacce is írja a svájci viszonyokat?Mer' hogy télleg így lenne korrekt.Meg akkor télleg senki sose fizetné ki teljesen...
:-)))
Naív ez a svájci állam is. Így hogy a túróba lesz adóbevétel? :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.23. 23:59:42

@Naschkatze (Mostindien / CH): Ja, és télleg, ez amit kiírsz a neved mellé ez India része?
Ostindien, westindien, Mostindien, nem? :D
Télleg kérdezem, nem tudok svájciul, nem is merem a viszonyokat...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.07.24. 00:20:01

@geegee: :-))))
Most-nak hivjäk a (mindenféle gyümölcs)levet, szlengben a benzint is.
A Kanton ahol lakom eléggé enyhe idöjärässal rendelkezik, szerintem az egyetlen itt ahol nincsenek hegyek :-), és telis-teli van föként almafäkkal. (A mäsik "hirességünk" az az eper, ami olyan édes, hogy nem kell utäncukrozni. :-) )
Amugy tényleg, szoviccnek Indult, és megmaradt.
Ostindien-Mostindien
Ostschweiz-Mostschweiz
de.wikipedia.org/wiki/Kanton_Thurgau#.C2.ABMostindien.C2.BB
www.mostindianer.li/mostindien.html

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.24. 00:37:37

@Naschkatze (Mostindien / CH): Tehát akkor indiai gyümölcslé, indiai benzin.Értem.Illetve nem.De nem baj, nem kell nekem mindent tudni...
:-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.24. 00:40:13

@Naschkatze (Mostindien / CH): Amúgy nekem is fura, de a svéd eper is egész jó és valamiért elég jó hosszú a szezonideje is.Valszeg fóliasátorral tuningolják.Viszont óriási bánat, hogy meggyet nem lehet sehol se kapni (aki mégis tud, szóljon!)
Rettenetesen pusztítanám, de nincs belőle.Mire meg magyarba hazakerülünk, addigra már otthon se lesz... :-(((

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.07.24. 00:56:31

@geegee:
Az elozo karibi ut volt 1200 dollar ket fonek.

Herr Géza 2014.07.24. 01:54:40

Na még egyszer elszállt...):
@Naschkatze (Mostindien / CH): @geegee: Ez tetszik: lehet, hogy meg kellett volna kérdezni Diggit még a "be van-e dugva a konnektorba" kérdés elött, hogy mégis milyen jelet vár az antennacsatlakozóból, van-e szerzödése egyáltalán bármilyen szolgáltatóval? Kábel-TV, szatellit, földi sugárzású digitv (DAB), vagy mit keres??? :DDDDDD

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.07.24. 02:20:11

@sodalisO [eng]:
Te vagy a legeslegjobb! Ha valamit leszolsz, az mar onmagaban garancia a minosegre! ;)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.07.24. 02:39:26

@Herr Géza: Nézd, nälunk sincs TV-adäs, ugyhogy dugdoshatnäm az antennakäbelt a helyére, csak hangyahäborut lätnék. Mikor beköltöztünk szoltak, hogy parabola van a tetön. Mi meg a "rendes" adäst nem nézzük, csak filmeket, sorozatokat töltünk le, vagy online nézzük öket. Nekem ez a lehetöség mär anno ätfutott az agyamon, meg is kérdeztem töle, de nem välaszolt. Le is irtuk neki nyuszival, hogy kb mit värhat. Meg azt is irtam, h DVD-lejätszon keresztül lehet, hogy bejön valami.
Szerintem sokan nem is gondolnak rä, hogy lehet, hogy nem csak bedugom és adäs van, mert sok helyen ez quasi benne van a bérleti szerzödésben.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 07:17:24

@geegee: a sved bogyos gymolcs (eper malna afonya) nagyon finom, ebben semmi furcsa nincs, hiszen a huvos eghajlaton lassan erik es igy tobb ideje van kifejleszteni az aromakat. :)
Meggy a piacon van, nem is dragan, 30-40 kr/kg, nagyon finomat vettem minap.

2014.07.24. 08:49:46

@nezzazegfele ♥ 3 darabban [Hu ]: A vizsgát. A nyelvtanítóban 12 a mostani szintem és már fordításra kérnek. Engem DDDD

Herr Géza 2014.07.24. 09:01:38

@Naschkatze (Mostindien / CH): Bennem meg föl sem merült elöször, hogy nem azzal kezdte a témát, hogy megbizonyosodik róla, van-e valami "élet" az antennacsatlakozóban. Mifelénk is gyakran van ugyan, hohy a kábel-TV technikai lehetösége benne van a bérleti szerzödésben, de a szolgáltatóval ettöl még egyedileg kötsz szerzödést (és ezzel egyidöben -mivel adott az alternatív lehetöség- a legtöbb helyen meg is tiltják, hogy saját parabolaantennát szerelj a falra vagy a tetöre). Olyan, hogy a bérleti díj részeként tv-adásod is van, csak ritkán, a közösségi parabolarendszerrel szerelt házaknál fordul elö, ami eleve csak akkor alternatíva, ha nincs a környéken kábel-tévés ellátás....Az meg a városokban már nemigen fordul elö. Családi és sorházaknál meg végképp magánügy, hogy fakasztasz magadnak tévé-adást. Ha nincs kábel, akkor csinálhatsz egyedi parabolásat ill. az utóbbi idöben egyre inkább az internet alapú IPTV a nyerö, már ha van egyáltalán megfelelö sebességü netkapcsolatod (min. 16.000 kBit/s).

nyuszigonosz 2014.07.24. 09:06:23

@Herr Géza: Mindjárt az elején írtuk Nachkatze-val, hogy mi és hogy, de...

Muscari 2014.07.24. 10:47:12

@Herr Géza: en mondtam neki, hogy beszeljen a foberlojevel. Ugyanabban a hazban lakik, csak o a foldszinten, Digger meg felette. Ha nincs jel, szerintem a tulaj meg tudja mondani, hogy mit kell csinalni, mert o tudja, hogy mi hogy lett kiepitve meg hogy hogyan mukodott elotte. Ez a legegyszerubb megoldas

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.24. 12:11:55

@Kövérmadár [swe]: Ja, hogy a ja.Hogy dollár.Minden sz@rral együtt?Kocsibérlés, repülőjegy a hajóig, minden benne volt?Az nagyon olcsónak tűnik?Vagy csak a hajóút?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.24. 12:50:16

@Réka ‎: Oké, nekem csak az volt csodálkozós, hogy egy hűvösebb országban hosszabb az eperszezon.De végül is belátom, jogos a dolog.

Nálunk amit árulnak körsbár néven az mind cseresznye.Annak is örülök, konkrétan a holdig ugrok, hogy lehet kapni, meg q finom is de a meggy az még vadítóbb volna.Mondd, kérlek, hol lehet meggyet kapni?? Azonnal indulok! :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.24. 12:54:18

@geegee: kerlekszepen en Kistaban vettem legutobb meggyet a metro/Coop melletti kijaratnal van egy kis ter es ott egy kis piac. Kizart dolognak tartom, hogy 08-landban csak ezen a piacon legyen meggy. Igazi attetszo savanykas meggymeggy, nem cseresznye. Tegnap is volt, de nem volt tul friss, igy nem vettem, de jovo heten, ha lesz, veszek es sutok belole meggyes racsost.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.25. 03:08:32

@diggerdriver: Én ezt tudom, írtál már róla :) Honnan származnak (melyik város környékéről)? Mert lehet (majdnem biztos), hogy van közös ismerős :) Itt MINDENKI ismer mindenkit, ha áttételesen is (ismerős ismerősének az ismerőse, de ez itt nagyon fontos dolog:).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.26. 17:26:09

@Réka ‎: Jó neked...itt felénk esküszöm, hogy csak cseresznyét lehet kapni, azt is jó 80 koronáért kilóját...Úgy néz ki akkor nem tudok meggyet burkolni... :-(((((((((
Amúgy mi az a 08-land?

kovacs55 2014.08.25. 19:46:56

@geegee:

gondolom ahol a 08- telefonszamok vannak. Apropo multkor a piacon annyi volt hogy mar 80 Skr volt egy 2 kilos lada...

Népszavazás 2015.03.01. 23:38:30

Már írtam ma, de ide is jelzem tavaly is voltunk Flenben és az idén is megyünk. Szívesen találkoznánk veletek. Írjatok fhantom@mailbox.hu

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása