oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. június 27. 06:50,  Kinek szurkolsz? 355 komment

2014. június 27. 06:50 Határátkelő

Kinek szurkolsz?

A kérdésfelvetés a foci vb kapcsán is aktuális, de ha hiszitek, ha nem, ehhez hasonló kérdést például amerikai állampolgársági interjúnál is feltesznek. Vagyis hol vagy itthon illetve otthon? Az jelenti a beilleszkedést valahova, hogy valaki már nem a szülő-, hanem a választott hazája csapatának drukkol, pláne, ha esetleg egymás ellen játszanának, akkor kinek? Lehet, hogy egyszerűnek tűnik, mégis nem egyszer felmerülő kérdés ez, most ProFa teszi fel, és vele együtt én is kíváncsi vagyok, mit gondoltok. Aztán Zsófival a multikulti Angliába megyünk egy kis „zászlójátékra”, ahol látható is, hogy ki-kinek szurkol, és ezt bátran képviseli is.

focidrukkerek.jpg

(Forrás: fifa.com)

„Egy érdekes dilemma pang már bennem egy ideje a kivándorlással (vagy - nézőponttól függően - bevándorlással) kapcsolatosan. Lásd rövid írásom végen. Szóval ez nem igazán beszámoló - inkább egy körkérdés a Határátkelő olvasóihoz.

Jómagam életem nagy részét (most már több mint 20 évet) az Egyesült Államokban töltöttem, és a jövőmet továbbra is itt képzelem el. Mindezt, úgy, hogy Magyarországhoz legalább annyira kötődöm, mint Amerikához. Ez a kettősség persze itt egyáltalán nem ritka: ez egy befogadó ország.

Ahogy Madeleine Albright (volt külügyminiszter) mesélte: amikor Angliában voltak menekültként mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt és kedvesen érdeklődtek, hogy mikor tudnak majd haza (Csehszlovákiába) visszaköltözni. Amikor utána Amerikába emigrált a család, ott is mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt és kedvesen érdeklődtek, hogy mikor lesznek majd állampolgárok.

Nemrég egy dokumentumfilmben láttam, ahogy egy állampolgársági interjún azt a kérdést tették fel a jelentkezőnek, hogy harcolna-e az Egyesült Államok oldalán, ha háború robbanna ki a régi hazája és az új hazája között. A delikvens egy határozott igennel felelt.

Örülök, hogy az én (még múlt századi) állampolgársági interjúmon ilyesmi nem merült fel (legalább is nem ilyen direkt kérdés formájában) mert nekem biztos nem lett volna erre egy gyors / egyszerű igenlő válaszom. Legalább is visszakérdeztem volna a konkrét (bár hipotetikus) körülményeket illetően.

Ti mit mondanátok? Vagy - ha ilyen kérdés felmerült - mit mondtatok?
Vagy - vegyük a leegyszerűsített, de sokkal életszerűbb változatot: Kinek drukkoltok, ha Magyarország új hazátok csapatával játszik (pl. focimeccsen)?”

Mindenféle zászlók

Ha már drukkolás és világbajnokság, akkor még egy a felkérésre érkezett beszámolók közül. Zsófi küldte a képekkel együtt.

„Mi Angliában, az ország középső részén, egy nagyobb városban lakunk a férjemmel már több, mint két és fél éve. Amikor az angolok játszanak, akkor mindig sok-sok zászlót, zászlócskákat pakolnak ki a házakra/erkélyekre, de még az autókra is.

Most viszont, a világbajnokság előtt sokan nem sok esélyt adtak az angol csapatnak (mint most már látszik is: jogosan), így eléggé megoszlott az, hogy a vébén szereplő csapatok közül ki-kinek szurkol.

Ennyi elővezetés után szinte már csak képekkel vázolnám a lényeget (ahol látszódott, ott kitakartam a kocsik rendszámát - just-in-case):

1.: A VB kezdete előtt 2 nappal - Anglia vs. Olaszország drukkerek.

1_34.jpg

2.: A VB kezdete előtt 1 nappal. Spanyolország drukkerei is feltűntek a színen.

2..jpg

3.: A VB kezdetének napja, június 12. A jobb szélen megjelent a Portugál zászló is.

3..jpg

4.: Június 15. Az előző napi hatalmas Spanyol-zakót követően a spanyol drukkerek úgy döntöttek, már nem vállalják fel többé, kinek szurkolnak :).

4..jpg

Nos, hirtelen ennyi, ezeket a képeket eredetileg ismerőseinknek posztoltuk a FB-ra, ott nagy sikerük lett. :).

Egy ideig a többi zászló még kint volt, a mai állásról már nem érdemes fotót készíteni: már csak egy, igazi hazafinál van kint angol zászló, az összes többi országé eltűnt. Persze ez a csapatok teljesítményét elnézve nem is csoda, :)).

Viszont a szemben lévő házak egyikére kikerült egy francia zászló most, hogy továbbjutottak (erről nem csináltam képet) - lehet, hogy eddig csak nem merték kirakni, mert ugye a franciák teljesítménye is eléggé ingadozó volt az utóbbi Európa- és világbajnokságokon.

Szóval összességében, aki a környéken lakik, és nem nézi a vébét, az is teljesen tisztában van azzal, hogy mikor, ki, és hogyan esett ki a nagy európai csapatok közül.”

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: labdarúgás Anglia Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr876430807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezsöatya 2014.06.27. 06:59:47

De jo! Ismet foci! Akkor nekem pihenőnap (vagy pihe nőnap?)...

Azt mondjuk ugy leshetne barmelyik orszag, hogy harcoljak erte... kinottem mar ebbol...

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.27. 07:11:40

meg mindig nem erdekel a foci

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.27. 07:18:48

Ahol dolgozom ott egy udvarban hatalmas zászlórúd áll.
Fel volt rá húzva az angol zászló.
Ahogy kiestek angol
zászló le brit zászló fel.

Egyébként van egy dolog amit talán mindennél jobban irigylek a britektöl.
A tiszta, önmagáért való ünneplés.
Tudnak ünnepelni úgyhogy nem gyülölnek senkit.
Politikamentesen ünnepelnek de közben büszkék a hazájukra.
Láttam az 50éve uralkodó királynő ünnepsorozatának néhány részét.
Kétszer láttam a vetránok büszkeség napi felvonulását.
Ezeken nagyon sok mindent megért az ember.
A másik példaként sokszor felhozott hivatkozásom az USA elnökválasztása után a VESZTES beszéde.
Amiket fent felsoroltam mind a nemzeti egység kitűnő példái.
Néhány ember elgondolkodhatna róla.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.06.27. 07:33:46

@rezsöatya: +1
Itt még nem emeltek szobrot nekik, pedig ott vannak a 16-ban.

NIKI LAURA 2014.06.27. 07:34:32

Vicces ,mikor Kanadaban a kis Csing Ceng Csung Kanadai zaszloval szaladgal Canada day napjan.
Vancouverbe egyertelmuen kisebbseg a feher ember!

Hol is olvastam:,egy fekete afrikai orszag repteren beallt a " kulfoldiek"soraba egy full fekete csavo.
Az ottani rendfertartok rakialtottak,hogy "nem latod,ide csak a kulfoldiek..."mire O: "de haat een madzsar vagyok"( magyar felesege altal,magyar allampolgar)

A vilag erdekes.
A szegeny afrikai negus,vagy a volt roman erdelyi buszke a magyar passportra,mig az amerikas magyar meg nem szolalna,szegyenli...

Morgo1229 2014.06.27. 07:47:13

Mi voltunk par eve belga magyar meccsen Genfben asszem. 3:0 lett. Meccs utan hazakullogtunk a magyar rendszamu autoval a zuhogo esoben. Biztos az eso miatt nem ment szegenyeknek a foci. A hulye belgak meg mar megszoktak.

NIKI LAURA 2014.06.27. 07:49:26

Off
Bar en imadok itthon elni,de kezdek egy kicsit hinni azoknak,akik mutyiorszagot emlegetnek..
Nezem az egyik amerikai szerveren mukodo "ellenzeki"hirportalt,es mit olvasok:
- megvan,ki volt Lazar fominiszterunk titkos partnere Londonban.

Bar ket milliot visszafizetett,de szeretojet vitte ki,es kesobb arra hivatkozott,az israeli es az amerikai titkosszolgalattal targyalt,azert nem mondhatja meg a nevet...
Na ki volt a holgy?:)

Mr Long 2014.06.27. 07:59:10

@NIKI LAURA: Itt meg sokan viselik a poppyt is osszel a hajtokajukon. Ranezesre nem angolok. Hova lett a vilag!
Ki volt a no?

Mr Long 2014.06.27. 08:02:20

Csak a valasztott celorszag es az oshaza kozt lehet valasztani, vagy er kitenni harmadik fel zaszlojat is?

firg_firg 2014.06.27. 08:10:02

Szerencsere kiestek a nagy europai csapatok. Nem birom mikor valaki hajnali egykor kiall ordibalni a csendes utcan hogy forza italia meg hasonlok. Tarkoloves jar erte.

firg_firg 2014.06.27. 08:11:01

@Mr Long (UK): nalunk sokan dupla zaszlo tesznek ki, ketfelet.

firg_firg 2014.06.27. 08:11:46

@Mr Long (UK): egyik lakasnal negyfele zaszlo log

Hari Seldon 2 2014.06.27. 09:03:54

@diggerdriver:
Ez baromi jó. Angol le, brit fel... :-)

33621 2014.06.27. 09:04:34

@rezsöatya: Atyám lekéstél! Én már ezt tegnap délután belinkeltem ide, és egy páran már véleményezték is. Nézd meg az előző posztot.

Herr Géza 2014.06.27. 09:05:56

@NIKI LAURA: @diggerdriver: Tudok jobbat is: Kiszely Tünde !! :)))) Ö úgyis szereti a fiatal ropogós kandúrhusit, csak azt nem tudom, hogy azok mit esznek a Tündi-Bündi-lotyón. (Mert még haza gazdag lenne....)
Mondjuk Tüncike él-hal a PR-ért, ha ö lett volna ott, már rég telekürtölte volna a bulvármédiát....
:))))))

Hari Seldon 2 2014.06.27. 09:06:01

Ez a harcolós kérdés persze provokatív és teoretikus. Alapból természetesen nem, semmilyen országért nem vagyok hajlandó meghalni. (persze nem tudom miről van szó, de ha mondjuk jönnek az UFÓ-k akkor meg úgyis mindegy lesz...)

Herr Géza 2014.06.27. 09:07:40

@Herr Géza: Tudok ám írni is: "még haza gazdag.." helyett természetesen "még ha gazdag" akart az lenni....

Hari Seldon 2 2014.06.27. 09:08:21

Egyébként meg a zászlót sem értem. Most foci VB van. Mindenki a focit figyeli (még én is) nálunk is kint van a házon a zászló.

Egyébként érdekes volt: tele volt a város olasz zászlóval, azok valahogy nagyon sokan vannak itt.
Aztán ahogy beégtek, szépen eltünedeztek a zászlók.

Hari Seldon 2 2014.06.27. 09:10:37

@Morgo1229:
Belgiumi csapat és a magyar csapat elutazott Svájcba hogy focizzanak?!?

rezsöatya 2014.06.27. 09:10:43

@33621: tudod az ujszulott esete...
Tegnap egesz nap dolgoztam, keson ertem haza, meg sem neztem, mi volt... remelem foci vb-s cikk, azokat nagyon birom... :D

tsabus UAE 2014.06.27. 09:13:02

Világbajnokság van ? Milyen sportágban ? :-D

Hari Seldon 2 2014.06.27. 09:15:05

Egyébként meg, ez a zászló kirakás nem jelent semmi nemzetieskedést, egyszerűen foci VB van, és a drukkerek zászlóznak. Vége a vébének (vagy nincs VB) semmilyen zászló nincs kint.

Hari Seldon 2 2014.06.27. 09:16:01

@tsabus:
Görkorcsolya VB!
Hogyhogy nem hallottál róla?

tsabus UAE 2014.06.27. 09:19:20

@Hari Seldon 2: Francba... Pedig indulni akartam... :-)

2014.06.27. 09:29:38

Erdekes kerdes, de azt gondolom, mint a legtobb dolognal, itt sem lehet dobozolni. En pl. a holland-magyar meccsen a hollandoknak szurkoltam. :) Pedig soha egyetlen pillanatot nem laktam Hollandiaban, semi nem kot oda. De nekem ha foci, akkor a Hollandok, amiota az eszemet tudom. Es ez sem valtozna meg, ha barmelyik masik orszagba koltoznek. Es egyebkent meg hany felvideki vagy erdelyi magyar szurkol a szlovak vagy a roman csapatnak kulonbozo sportagakban.

En soha nem ertettem ezt a "nemzeti tizenegy" oruletet. Plane napjainkban, amikor a nemet a francia nemzeti tizenegynek nagyresze nem is nemet vagy francia. Tudom, hogy kulfoldon is igen eros ez a megkozelites, de szerintem el kellene mar felejteni ezt a sok nacionalista marhasagot, es belatni, hogy ez legfeljebb orszagok csapatai kozti verseny, de semmikeppen nem nemzetek csapatai kozti. Nagy kulonbseg! :)

2014.06.27. 09:31:41

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ba*!!!#*!!meg, megint nem megy a gepeles... remelem azert ertitek, amit irok... :(

Mr Long 2014.06.27. 09:36:11

@firg_firg: ha 12-en laknak egy lakasban akkor meg 12 fele is loghat :D

Morgo1229 2014.06.27. 09:46:49

@Hari Seldon 2: bocs, Gent volt az. Tuti kozel van egymashoz a ket billentyu. f-t

Herr Géza 2014.06.27. 10:01:50

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Értettük, föleg a lényget: HUPP-HUPP ORANJES (bár nem biztos, hogy így kell írni...)
1+

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 10:06:51

@NIKI LAURA:
Pofonegyszeru erre a valasz: az afrikai magyar megdolgozott a magyarsagert. Az erdelyi is valamilyen modon elnyerte azt.

En beleszulettem, nincs a magyarsagom mogott teljesitmeny. Nem is erdekel. Egy amerikai magyar szinten megdolgozott azert, hogy amerikai legyen. Tett erte, akarta, teljesitmeny van mogotte.

En nem kertem, hogy magyar legyek. Nem en akartam, ezt dobta a gep. Akkor mire legyek buszke?

@Mr Long (UK):
Ahanyszor engem mar lezsidoberenceztek, gondolkodom egy izraeli zaszlon. A muzulmanok biztosan imadni fogjak :)))

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
Ha foci, akkor mindig a magyarok ellenfelenek drukkolok. Annyira szanalmas a valogatott...

Kezi es vizilabda mas, bevallom, ott magyar parti vagyok.

@tsabus:
Fedettpalyas veralafutas.

@Hari Seldon 2:
Akkor megint en vagyok a kakukktojas. Azert harcolnek, aki tobbet iger.
Ha a munkaadok es az allam lehet profitorientalt, akkor az egyszeri halando is.

Mr Long 2014.06.27. 10:12:14

@Kövérmadár [swe]: Csesszel ki veluk es a nagy merdzsojukra ragassz izraeli matricat!

2014.06.27. 10:20:56

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Egyebkent ez a felszabadult eletvidamsag, ami a magyarokbol hianyzik, es ami engem europaban barmerre jarok, mindig magaval ragad. Mo-on szerintem utoljara Zambo Jimmy koncerten lehetett ekkora buli, Ausztriaban viszont rendszeresen van, egy apro kis falubuli az autoszerelo Hansi-val es a tangoharmonikajaval siman kepes atcsapni egy fergeteges partyba. :)

tableno 2014.06.27. 10:21:06

Na ez az én eseteében gyakorlatilag megválaszolhatatlan kérdés. Igazi világpolgár vagyok, több teljesen különböző országhoz is kötődöm, mind hivatalosan mind érzelmileg. Ami a háborút illeti, teljességgel ellene vagyok, nem harcolnék senkivel senki ellen, ha háború törne ki ott, ahol élek, egyszerűen továbbálnék. A foci nem különösebben hoz lázba, a VB-t szoktam nézni, olyankor mindig annak a csapatnak szurkolok, aki éppen a legszimpatikusabb (mert szépen játszik, nem azért, hogy honnan jön).

Mr Long 2014.06.27. 10:25:12

@tableno: Hany helyen vagy allampolgar?

2014.06.27. 10:25:12

@tableno: "Ami a háborút illeti, teljességgel ellene vagyok, nem harcolnék senkivel senki ellen, ha háború törne ki ott, ahol élek, egyszerűen továbbálnék. "

+1

2014.06.27. 10:30:12

@Hari Seldon 2: Andy Murrayt ha nyer britnek tekintjuk, ha veszit, akkor skot.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.06.27. 10:36:51

@NIKI LAURA:

Ez itt is pontosan így van. A többség szégyelli hogy magyar. Hogy miért arról fogalmam sincs, de hallottam már érdekeseket. Azon agozinált a lány hogy mikor villamoson utazik inkább fel se veszi a telefont csak ne hallják hogy magyarul beszél..de azt is vegyük számításba hogy ide tényleg a slepp jön, kb a legszerencsétlenebb emberek.Közel a határ, minden nincstelen ki tud jönni. Én proletárnak vallom magam, de a legtöbb itt élő magyar annyira tahó hogy én nem szívesen vállalok velük közösséget. Meg egyébként is jórészt kényszerkapcsolatok csak ezek, kapaszkodók. Meg mégis miről beszéljek helyi magyarokkal? Hogy kinek van ócskább élete? Ki lakik több emberrel kevesebb nm-en? Ki úszik jobban az adósságban?

Mr Long 2014.06.27. 10:41:39

@házelőtthinta: Ki milyen konyvet olvasott, merre kirandult, milyen filmet latott, mi a velemenye a kvantumfizikarol, vagy barmirol. Te tenyleg nem szoktal semmirol beszelgetni emberekkel?

Mr Long 2014.06.27. 10:43:10

@házelőtthinta: De ismerek olyanokat is, akik pl az allasintejus tapasztalataikat osztjak meg, mert azonos teruleten keresnek munkat.

2014.06.27. 10:45:30

@diggerdriver: a vilag rangsor 5. teniszezoje. Most Wimbledonban paradezik
@házelőtthinta: ki hany euroert vesz nadragot/csirkemellet?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 11:06:47

@Mr Long (UK):
O ehhez tulsagosan be van szukulve.

Az erdekes az, hogy ha tudom, hogy hinta szerint a slepp neki nem szint, nekem pedig hinta nem szint, akkor vajon a slepp nekem nagyon nem szint vagy jol kijonnenk? :)

@charlieharper:
Pontosan mikor mesz NYCbe?
Julius vegen mi is ott leszunk... :)

Mr Long 2014.06.27. 11:13:13

@Kövérmadár [swe]: Sosem beszeltem itteni emberrel kolcsonokrol, hasonlokrol. Vagyis egy kollegam egyszer megmondta mennyi diakhitellel tartozik az orszagnak es kerdezte nalunk hogy mukodik a tanulasunk finanszirozasa.
Illetve megbeszeltuk, hogy ha jo hazat akarunk, akkor sok kolcson kell hozza, meg sokat osszesporolni az onreszhez. Ellenben tudom mikor milyen versenyre jar, vagy merre kirandul (hetvegen essexben vitorlasozik), masik sracrol tudom eppen ki ellen jatszanak a hetvegen meccset, vagy milyen volt az elton john koncert. Ok meg tudjak, hogy merre kirandulunk, vagy merre tervezzuk. De biztos mi vagyunk a bizar figurak. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 11:33:39

@Mr Long (UK):
Szerintem is.
Hiszen ha palinta tudja az egy igaz bolcsesseget es mi nem ugy csinaljuk, akkor csak mi csinalhatjuk rosszul.

Ez Hinta 1. torvenye.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 11:38:26

@diggerdriver:
Ezt meg en is tudom! Boris Becker a Real Margit vedoje volt 89-95 kozott.

2014.06.27. 11:49:47

Na megint temanal vagyunk :D

Amugy az jutott eszembe errol a posztrol, amit egy nemet meselt nekem 2008-ban (vagy vmikor nemsokkal a 2006-os nemetorszagi vb utan), amikor a focirol beszeltunk mondta, hogy ott nagyon sokaig elnyomtak a nemzeti erzeseket, vagyis ciki volt nemet zaszlokat hasznalni, az olyan jobbos dolog volt, de amikor jott a vb akkor felrobbantak es mindenhol kiraktak oket es unnepeltek :D Jo sztori szerintem, a zaszlo jo dolog, aki egesz evben nezi a focit annak van sokfele, nemcsak nemzeti... :D Kinek szurkolok? Attol fugg, kik jatszanak. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.27. 11:56:46

@mojyo:
A zászló jó dolog.
Igaz.
Kicsit tovább lehetne gondolni...

Herr Géza 2014.06.27. 12:01:26

@házelőtthinta: "Meg mégis miről beszéljek helyi magyarokkal? Hogy kinek van ócskább élete? Ki lakik több emberrel kevesebb nm-en? Ki úszik jobban az adósságban?"
Például akár arról is. Bár miután úgysem hiszel senkinek, aki 1000 €-nál többet keres, eggyel több nm jut rá, mint rád (és az sem a konyhában...), kisebb vagy nincs adóssága és nem él mocsárul Ausztriában, mint te, úgy tényleg nem is érdemes belekezdeni....

Hari Seldon 2 2014.06.27. 12:02:17

@házelőtthinta:
Most pontosan magadnak mondasz ellen. Először jössz, hogy szégyell ,megszólalni magyarul, második mondatban meg te magad mondod, hogy nemszívesen vállalsz velük közösséget. Meg miről beszéljetek? Most akkor érted is amit leírsz, vagy csak gépelsz?
Nyilván más is így van vele, ha nincs közös téma, akkor miért kezdenél el beszélgetni egy vadidegennel?

nyuszigonosz 2014.06.27. 12:14:26

@mojyo: Igen, ez így volt akkor, 2006-ban itt Németországban volt a VB. És addig bizony német zászló nagyjából sehol soha nem volt, mármint csak úgy privát.
Meg Németországot szeretni, vagy arra büszke lenni, hogy az ember német, az sem, mert ugye ilyet nem mond az ember. Már hol, az örök csúf és a barna sarokba állított országra nem lehet büszkének lenni....
Aztán valahogy azzal, hogy mi itt ugye a vendéglátók vagyunk, a "A világ vendégségben Németországban" lett a mottója a VB-nek és megjelentek a zászlók, a német színek is mindenfelé.
És ez jó volt így, még nekem is volt akkor a kocsin is német zászló. :-)

SilentDreams 2014.06.27. 12:35:20

@nyuszigonosz(D): Azt a Németországot még nem ismertem személyesen. Most teljes zászló és nemzetiszín örületet látok, zászlokkal, sálakkal, nyaklánccal, kalappal, arc- és testfestéssel. Múlt hétvégén épp Berlinben voltam, s este kimentem a Gána elleni meccs kivetitesere a Brandenburgi kapu elött. Szinte egyedüliként nem voltam német szinekbe beöltözve, miközben mindenféle bevándorló is nérmet szinekben nyomta. Különösen tetszettek a lenge öltözetü, német szinü nyuszifüllel ellátott dél-amerikai német szurkolónök :))))

2014.06.27. 12:36:47

@diggerdriver: Aaaaah, megragadtal a Boris Becker, Maradona, Modern Talking eraban.

nyuszigonosz 2014.06.27. 12:42:15

@SilentDreams: Igen, ez azóta van. És jó, hogy így van. Olyan szinesebb lett Németország is.

Mr Long 2014.06.27. 12:42:22

@charlieharper: Tudod, regen minden jobb volt!

2014.06.27. 12:43:29

@nyuszigonosz(D): Es most van? :D Nemreg voltunk Berlinben, lattam metroban az egyik ilyen hirujsagos focim volt, hogy nevetve mennek a vb-re :D Vagyis, ha nemcsal a nemettudasom... Ez arrogancianak szamit nemetul? :D

@diggerdriver: Jajenolyatnemtudok. :D

nyuszigonosz 2014.06.27. 12:51:38

@mojyo: Most nincs zászló a kocsimon, mert elfelejtettem beszerezni. :-)

Nem gondolnám, hogy arroganciával mennének, - igaz nem tudom mit olvastál. Meg az ujságok mindent kinyomtatnak, nekik lényegében mindegy is, hogy mi igaz vagy mi nem.
Meg a németeket valahogy sokan vádolják arroganciával csak úgy anélkül, hogy élö németet láttak.e már vagy nem....

Lényegében azthiszem hogy igen kevesen gondolják, hogy VB cím lenne a végén Németországnak, viszont a focit meg sokan szeretik.
Más:
Mondjuk tegnap a falra másztam volna, a Klinsmann fiú nyertek volna, mert nekem a Klinsmann nagyon nem szimpatikus.
(annyira nem, hogy amikor tréner lett a Bayern Münchennél, nem néztem a Bayern München meccseket miatta, söt itt játszottak a városban és nem mentem el! )

2014.06.27. 12:59:43

@nyuszigonosz(D): Ertem, akkor jo :D En nem vadoltam arroganciaval oket amugy csak kerdeztem, hogy ez a nyelvezet milyesmi inszinuacionak szamit azok kozott akik jobban beszelik... :D Csakmert nevetve a brazilok koze menni eleg nagy onbizalomrol arulkodik, meg akkor is ha Joachim Low-nek hivnak :D De entolem amugy nyerhetnek is akar :D

A Klinsmanntol amugy enis falramaszok, akkor mar inkabb a Scolariek pedig ettol a brazil csapattol se vagyok uj elajulva :D

nyuszigonosz 2014.06.27. 13:04:49

@mojyo: Értettem, hogy nem te gondoltad úgy.
Fene tudja mit írt az ujság akkor, meg hát a Jogi Löw sem arról híres, hogy önbizalomhiányban szenvedne, söt. :-)
Végtelenül nagyra van saját magával, egy öntelt alak.

FutureFry 2014.06.27. 13:11:55

Ha jól tudom az amerikai focicsapatban 5 Németországban született (amerikai - katona - apától és német anyától) játékos van. Ott is éltek (élnek?), állítólag csapatban néha németül beszélnek egymás között (meg gondolom az edzővel (Klinsmann - volt német VB válogatott). Némelyik még a német (ifi) válogatottban is játszott asszem.
Kiváncsi lennék van-e valamelyiknek német akcentusa angolul. Mint Schwarzeneggernek. Ami külön érdekesség lenne mert a nevük nem német és páran feketék...

nyuszigonosz 2014.06.27. 13:18:52

@FutureFry: Nem tudom, de a Schwarzenegger az Özi!
Szóval osztrák, így annak még olyanabb akcentusa van. :-)

2014.06.27. 13:30:02

@nyuszigonosz(D): En birom :D Marmint Low-ot. De ha nemet menedzserek akkor Jurgen Kloppppp <3 En bele szerelmes vagyok. :D

FutureFry 2014.06.27. 13:30:21

@nyuszigonosz(D): Azt tudtam, hogy Schwarzi osztrák, de azt nem, hogy az angolban (ezek szerint) meg lehet a német és az osztrák akcentust különböztetni?

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 13:31:22

"Jómagam életem nagy részét (most már több mint 20 évet) az Egyesült Államokban töltöttem, és a jövőmet továbbra is itt képzelem el. Mindezt, úgy, hogy Magyarországhoz legalább annyira kötődöm, mint Amerikához. Ez a kettősség persze itt egyáltalán nem ritka: ez egy befogadó ország."

20 év USA után, úgy, hogy ott képzeli a további életét el (minimum ugye nyugdíjig, mert ott jobban lehet keresni) még mindig valaki magyar blogokat olvasgat és posztol. Gondolom a beilleszkedés megvolt és vannak barátok/család is.
Ez nektek nem furcsa?

Ha valaki jól érzi magát valahol, ez az egész fel sem merül, sőt, mondhatnám szarik az egész Magyarországra, csak a szülei és volt barátai érdeklik (akiknek 95%-a pár éven belül úgysem lesz már barát, mert egész más életet élnek).

Visszafojtott honvágyat és vágyakozást Magyarország iránt érzek ebben az írásban.

Ha nekem egyszer sikerül beilleszkednem, én soha többé nem fogok magyar blogokra kommentelgetni és posztolni, olvasni sem fogom őket, hiszen éppen ez a jele annak, hogy megtaláltam a helyemet, találtam barátokat és ismerősöket és a helyi dolgok érdekelnek majd (ahogy most is már így van, csak még az átmenet szakaszában vagyok).

@Herr Géza: @házelőtthinta:
"Meg egyébként is jórészt kényszerkapcsolatok csak ezek, kapaszkodók."
Ez 100%-ig igaz, bárki akármit mond. Nincs akkora merítés, mint otthon, így mindenkit kénytelen vagy eleinte "barátnak" tekinteni a magyarok közül, mert nincs más. Volt egy angliai poszt, ott is ugyanerről volt szó, nem volt ám semmilyen összefogás, csak a kényszer és a magány elleni küzdelem eredménye az, hogy összejárnak.

Persze lehet 1-2 barát, aki tényleg baráttá válik, de ez ritka, mint a fehér holló!

@tableno:
"Na ez az én eseteében gyakorlatilag megválaszolhatatlan kérdés. Igazi világpolgár vagyok, több teljesen különböző országhoz is kötődöm, mind hivatalosan mind érzelmileg. Ami a háborút illeti, teljességgel ellene vagyok, nem harcolnék senkivel senki ellen, ha háború törne ki ott, ahol élek, egyszerűen továbbálnék"

A modern ember megtestesítője és a tipikus kivándorló pontosan ilyen. És valószínűleg még nagyon sokan mások is innen a blogról.

Az én olvasatomban:
Világpolgár = oda megyek, ahol több pénzt adnak és jobbak az életkörülményeim. Semmi nem érdekel, csak saját magam és a néhány közeli hozzátartozóm (család, rokonok). Igazi, mély barátságaim és ismerősi köröm a sok költözés, illetve nyelvi és kulturális különbségek miatt nincsenek, hiszen annyira egyedi az élettörténetem és a hozzáállásom a dolgokhoz, hogy közös pontokat alig találni más emberrel, ezért a kapcsolataim általában pár emberen kívül meglehetősen felszínes. Akikkel kapcsolatom is van, azok is tipikusan kvázi érdekkapcsolatok (networking), semmiképpen sem mély és alulról gyökerező, őszinte barátságok.

Aki tipikusan a karrier miatt utazik és sokat dolgozik, és azért nincs neki senkije, azt szóval career bitch-nek nevezik.

Az USA-ban, ha jól tudom, szinte az egész társadalom így él, utazgatnak folyton egyetemre, később a jó munkahelyekre, azért néha elmennek valahová másokkal is, they go out somewhere, azt hívják "networking"-nek, de ez is inkább a karrierépítésről, a magány elűzéséről szól, mint igazi, mély érzelmekről. (Persze a megy a "how are you" nagy mosollyal mindenkinek, soha nem lehet tudni, hogy kire mikor lesz szükség.)

Vagy valaki elhiszi, hogy pár évet Európában mindig más országokban élve, esetleg különböző kontinenseken keresztül élve annyira jól érzi magát mindenhol és büszkén viseli a "világpolgár" címkét?

Ha valaki valahol jól érzi magát, akkor minek megy tovább?
[Feltételek, amik szinte minden sikeres világpolgárnál fennállnak: jó szakmád van, amire van kereslet tudod a nyelvet vagy meg tudsz gyorsan és könnyen tanulni egy új nyelvet, nyitott és barátkozó vagy, tehát van opciód választani, hogy hol éljél, ezekről szólt az írásom most]

nyuszigonosz 2014.06.27. 13:37:29

@mojyo: A Klopp az egy szimpatikus fickó - volt.
Már kezd nagyon "vékonybörü" lenni, szóval sértödékeny, hisztis.
De nem akarom elvenni a kedvedet töle. :-)

SilentDreams 2014.06.27. 13:45:54

@mojyo: Erdekes, a szomszéd nénim is szerelmes belé, bár ö már 64. Nök kedvence? :))))

2014.06.27. 13:51:37

@nyuszigonosz(D): Jajj nekem nem lehet olyan konnyen elvenni a kedvemet :DD Az igaz, hogy kicsit hisztis, ez nekem is feltunt, de ettol en meg imadom :D Egyreszt jol menedzseli a Dortmundot szerintem, masreszt pedig... aaaannnnyira jooo, hogy ugy tud nevetni, hogy latszanak a fogai :D

SilentDreams 2014.06.27. 13:54:47

@Lukas Meier: "Ha valaki valahol jól érzi magát, akkor minek megy tovább?"

Pl. mert kiváncsi más helyekre is, s nem csak 1-2 hetes túrista módon, hanem évekig ott élve. Vagy mert újabb kihivásokra vágyik: új nyelv, új közeg, új szokások, stb.

Nem hinném, hogy mindenkinek ott kellene leragadnia örökre, ahol épp született vagy ahol épp jól érzi magát. Ha olyan tipus, és a lehetöségek meg vannak, akkor miért ne mehetne tovább?
Ha meg olyan tipus valaki, hogy azt igényli, hogy évtizedekig ugyanott éljen, akár születésétöl haláláig, akkor nyugottan tegye ezt, az ö dolga.

Sokfélék vagyunk, sokféle életvitellel, s ez így jó.

2014.06.27. 13:59:47

@SilentDreams: Honnan tudod, hogy nem en vagyok a szomszed nenid? :O

SilentDreams 2014.06.27. 14:01:31

@FutureFry: Ha valakinek nagyon erös osztrák akcentusa van (nagyon eltér a Hochdeutsch-tól), akkor az az angoljában is ált. tettenérhetö, de persze nem törvényszerüen, hisz van, aki (szinte) teljesen meg tud szabadulni az anyanyelvi akcentusától idegen nyelven.

SilentDreams 2014.06.27. 14:02:55

@mojyo: Öööö...... :))))))))))))))))))))))

Onnan gondoltam, hogy ö német, és eddig még csak németül szólt hozzám, pedig tudja, hogy magyar vagyok. Persze simán titkolhatja is, hogy perfekt beszél/ír magyarul is..... :))))

tableno 2014.06.27. 14:04:44

@Lukas Meier: "Az én olvasatomban:
Világpolgár = oda megyek, ahol több pénzt adnak és jobbak az életkörülményeim. Semmi nem érdekel, csak saját magam és a néhány közeli hozzátartozóm (család, rokonok). Igazi, mély barátságaim és ismerősi köröm a sok költözés, illetve nyelvi és kulturális különbségek miatt nincsenek, hiszen annyira egyedi az élettörténetem és a hozzáállásom a dolgokhoz, hogy közös pontokat alig találni más emberrel, ezért a kapcsolataim általában pár emberen kívül meglehetősen felszínes. Akikkel kapcsolatom is van, azok is tipikusan kvázi érdekkapcsolatok (networking), semmiképpen sem mély és alulról gyökerező, őszinte barátságok." - jól mondod: a te olvasatodban.

SilentDreams 2014.06.27. 14:12:43

@tableno: Leirt egy bizonyos tipust, ami kétségkívül létezik, s ezt mindenkire ráhúzná, aki nem akar egyetlen egy helyen "legyökerezni", hanem több helyen is eltölt éveket. Pedig ennek még sokféle oka lehet, nem feltétlenül az, hogy végigtörtessen a világon a pénzmaximálás érdekében, csakis magára gondolva.

A "semmiképpen sem mély és alulról gyökerezo, oszinte barátságok"-on pedig már majdnem elsirtam magam, annyira megható :)))

FutureFry 2014.06.27. 14:19:34

@SilentDreams: @nyuszigonosz(D): Gondolom Schwarzi angol kiejtéséből nem lehetne rájönni, hogy osztrák. Vagy de?

tableno 2014.06.27. 14:20:42

@SilentDreams: mindig megtisztelve érzem magam, amikor egy vadidegen a neten kielemzi az életemet, a jellememet és a motivációimat.

2014.06.27. 14:22:42

@Lukas Meier: "Ez 100%-ig igaz, bárki akármit mond. "

Joreggelt, ebreszto, nincs ket egyforma ember, igy nincs ket egyforma kulfoldon elo magyar sem! Es emiatt ha valami valaki 100%-ig igaz, egeszen biztos, hogy a masikra mar nem. Kulonben robotok lennek, akiknek 100%-ig egyezik az utasitaskeszlete... Hihetetlen, hogy valaki a sajat kis korlatolt valosagabol hogyan kepes altalanos ervenyu es megmasitathatatlan igazsagokat kinyilatkoztatni, es meg azt is batran vallja, hogy aki mast mond, az hazudik.

A te logikad alapjan: en sosem fogok olimpiai csucsot futni. Es olimpia csucsot futo ismerosom sincs. Es az osszes ismerosom, aki fut, nagyjabol ugyanazt tudja futni, mint en, legfeljebb aki sokat fut, az egy nagyon picit gyorsabb, de akkor is nagyon messze van olimpiai csucstol. Ebbol kovetkezik, hogy az olimpiai csucs egy hazugsag!

DieNanny CH 2014.06.27. 14:25:15

@Lukas Meier:

"Akikkel kapcsolatom is van, azok is tipikusan kvázi érdekkapcsolatok (networking), semmiképpen sem mély és alulról gyökerező, őszinte barátságok."

Nekem sosem voltak mély, alulról gyökerező őszinte barátságaim.
Alapjában véve én rendkívül gyanakvó és bizalmatlan vagyok. Mégis jól érzem magam, sok dologról sok mindenkivel el tudok beszélgetni - attól függ, az illető milyen típus. Ha gyerekes, akkor gyerekkel kapcsolatos dolgokról. Ha fotózik, akkor arról. Ha utazgat, akkor arról...
Fórumok: én már írtam pár német nyelvű fórumba - egy sorozat kapcsán -, ott legfőképp németországiak voltak, de más országokból is.
Nem hiszem, hogy csak azért, mert valaki 20 éve angol nyelvű országban él, kötelező lenne csak abból az országból fórumokat olvasnia...
Valahogy nagyon el vagy tévedve... Az az érzésem, ismersz 50 hozzád hasonló embert, és azt hiszed, a világ 99%-a olyan.
Vagy inkább azt ajánlom, ha tudsz egy nyelvet, akkor az érdeklődési körödnek megfelelő idegen nyelvű fórumot látogass meg. Meg fogsz lepődni...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 14:32:07

@SilentDreams:
Ezzel a szofosassal az a gondom, hogy "es akkor mi van?"

Megbelyegzunk embereket azert, mert olyan az eletviteluk, amilyen. De ezzel nem artanak senkinek sem.

Erdekes modon az ilyen "torteto" emberek megitelese sokszor rosszabb, mint a bunozoke.

Ezen kellene elgondolkodni kicsit, szerintem.

Hari Seldon 2 2014.06.27. 14:36:40

@Lukas Meier:
én is erre válaszolok:
"Ha valaki valahol jól érzi magát, akkor minek megy tovább?"
Azért mert ez dobja fel. ha valahol megragadsz, az nekem olyan mintha megállt volna az idő.
Most költözünk, igaz nem messze, csak 70 km-el arrébb, de már a gondolat is feldob, hogy megint egy új várost tudok felfedezni, járhatom az utcákat. Elképesztően feldob a tudat.

A barátok meg? Tudom én voltam az antiszociális (ezt andaluz biztos ki bírja elemezni), de nekem soha nem volt igazán barátom (aki volt később benősült a rokonságba) Magyarországon sem, akkor sem igényeltem...

tableno 2014.06.27. 14:46:24

@Hari Seldon 2: nekem mindig kevés, de nagyon jó barátaim voltak. Magyarországon főleg, de más országokban (sőt, kontinenseken) is akad. Távolról is tartom velük a kapcsolatot, és ha találkozunk, akár évekkel később is fel tudjuk venni a fonalat. Persze családos emberként ez már nehezebb, de ugyanezt látom azokon is, akik otthonmaradtak: se idejük, se lehetőségük nincsen már annyit összejárni.

2014.06.27. 14:49:18

@diggerdriver: 'Egyébként van egy dolog amit talán mindennél jobban irigylek a britektöl.
A tiszta, önmagáért való ünneplés.
Tudnak ünnepelni úgyhogy nem gyülölnek senkit.
Politikamentesen ünnepelnek de közben büszkék a hazájukra.'

+1

Ezert is hasznos pl. a monarchia intezmenye, perspektivaba teszi a dolgokat.

tableno 2014.06.27. 14:49:31

@Kövérmadár [swe]: nem tudom feltűnt-e, de ma Magyarországon egyre inkább megbélyegzik azt, aki bármilyen szempontból kilóg a központilag előírt átlagból. És ezt nem én mondom, hanem az otthoniak.

2014.06.27. 14:58:49

@Mr Long (UK): Sokan akik a brit hadseregben harcoltak nem angolok voltak, sot nem is feherek. Szegyenletes modon ezt megprobaltak elfeledtetni a gyozelem idejen - lasd news.bbc.co.uk/2/hi/7984436.stm - de szerencsere valtoznak az idok.

FutureFry 2014.06.27. 15:00:23

Egyébként (hogy ne csak a foci részhez szóljak hozzá) a kérdés az állampolgárság ügyében szerintem inkább az, hogy mit _mondana_ valaki csak azért, hogy megkapja az áhított papírt.

És úgy tűnik a kérdés nem csak elméleti - vannak itt a fórumon asszem többen is az USA-ból akik még nem állampolgárok, de (talán) azok akarnak lenni...

2014.06.27. 15:01:43

Nem olvastam meg vegig a kommenteket tehat lehet hogy irtatok mar: jo a poszt meg minden, de azert a haboru meg a futball nem ugyanaz.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 15:03:22

@FutureFry:
Mi jelentosege van egy allampolgari tesztre adott valasznak? Semmi.
Nyilvanvaloan azt, ami eredmenyre vezet.

@tableno:
Sejtettem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.27. 15:04:29

@Mirjam2:
Így van.
Az embereknek idolok kellenek.
Imádnak rajongani valakiért.
Meg kell nekik adni ezt az örömöt.

2014.06.27. 15:08:45

@FutureFry: a UK allampolgarsagi teszten nincs ilyen kerdes. Csak multiple choice, ha jol emlekszem 24 kerdes es van ra 1 orad. A fo kerdesek arrol vannak, hogy tudod -e milyen segelyeket igenyelhetsz es hany eves kortol es hol lehet alkoholt venni. Illetve volt meg talan valami olyasmi, hogy hany Volt van a UKben es hannyal lehet menni varoson kivul az uton
Az allampolgari eskumon ketten a felsegemmel beszeltunk angolul es meg egy trinidadi holgy. A tobbiek tatogtak az esku szovegenek a felolvasasakor, mert vagy olvasni nem tudtak vagy angolul nem vagy mindketto.

Mr Long 2014.06.27. 15:14:14

@charlieharper: Az UK valoszinuleg nem ragaszkodik ahhoz (ugy tunik nekem), hogy nagy hazafi legyen az allampolgara. USAkoknal gyanuys, ha valaki szerint nem nekik van igazuk.

2014.06.27. 15:15:17

@Kövérmadár [swe]: 'Kellenek?
Mindenkinek?'

Nem mindenkinek, de sok mindenkinek igen, es ha nincs angol kiralyno, akkor betolti a helyet az Orban Viktor. Tudom a multkor azt irta valaki hogy O.V. jobb az angol kiralynonel, de ezzel azert vitatkoznek... Mar csak olyan szempontbol is hogy O.V. nem az egesz orszagot kepviseli, barmennyire is ezt akarja elhitetni magarol. Nincs egy semleges figura aki az egesz nemzetet kepviselne, ideologia, erdekek nelkul. Ez ahhoz a helyzethez vezethet amit most Mo.on latsz. Nyilvan nem mindenhol van igy, minden orszag, kozosseg mas.

2014.06.27. 15:20:52

@Mr Long (UK): most annyiban javult a helyzet, hogy ha elkapnak egy kettos allampolgart mas orszagban harcolni, aki nem brit alakulatban van, attol elveszik a brit allampolgarsagot. Ez Theresa May uj szabalya. Talan eddig csak nehanyszor hasznalta. Mintha a Sziria balhe ota lenne ez ervenyben.

2014.06.27. 15:24:13

@charlieharper: Mellettem meg egy lany volt az eskutetelen (vicces modon ugyanazzal a keresztnevvel mint az enyem, csak egy masik kontinensrol) aki nem volt hajlando kezet fogni a polgarmesterrel mert muszlimok nem fognak kezet ferfiakkal, szerinte.

SilentDreams 2014.06.27. 15:25:17

@Mirjam2: Ha erre jó a királynö, akkor máris megérte, hogy "megtartották", és akinek ez kell, az rajonghasson érte. Eddig nem igazán értettem, hogy pontosan mire is jó, de ez valóban jó indok :)

A rajongás egy személyért elég távol áll tölem, de persze látom, hogy mennyien igénylik ezt.
Az O.V. által hangoztatott egész országot képviselés nekem teljesen hiteltelen, legalábbis azóta midenképp, mióta lehazaárulózza, idegenszivüzi, leellenségezi stb. azokat, akik valamiért nem értenek vele egyet. Ez igy nem megy.

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 15:26:24

@tableno: a legjobb, hogy elismered, aztán visszakozol. Persze nem akarsz szégyenben maradni a társak előtt, ezért utólag tagadsz. Nekem mindegy, a te életed!

@SilentDreams: @Ödenburger Wiener Schnitzel: @DieNanny [SZ,CH]:
Drága kommentelők!

Már írtam, hogy minden népcsoport, gettósodik, egymás köré gyűlik, ezt nem lehet elvitatni. Mert mindenkinek rohadtul hiányzik az otthona, a kultúrája és az anyanyelve. Több százezer ember is gettókban éli az életét itt (törökök, balkániak). A magyarok csak azért nem tudnak gettósodni, mert nincsenek elegen, de kisebb csoportokban mindenhol együtt vannak. Így van ez másokkal is kivétel a beházasodott, szegényebb országbeli nőkkel és ritkán az afrikai férfiakkal, akik a vízumért pár évig színészkednek egy öreg, osztrák nőnek, aztán vagy válnak vagy nem.
Svájcban például portugál és asszem olasz gettók vannak.

Itt nálunk a vidékről ideköltözött eredeti osztrákok is egymással járnak össze, nem a bécsiekkel, mert a helyi kifejezéseket, dialekteket csak ők értik meg, ahogy beszélnek egymással, a saját közegük hiányzik nekik.

Ez talán mind véletlen?

"Pl. mert kiváncsi más helyekre is, s nem csak 1-2 hetes túrista módon, hanem évekig ott élve. Vagy mert újabb kihivásokra vágyik: új nyelv, új közeg, új szokások, stb."
Lehet, de ez elenyésző. A leggyakoribb az, hogy valaki elmegy valamiért otthonról, aztán rájön, hogy kurvára sok minden hiányzik neki. Ja, hogy erről nem ír senki? Miért nem?

"A te logikad alapjan: en sosem fogok olimpiai csucsot futni. Es olimpia csucsot futo ismerosom sincs. Es az osszes ismerosom, aki fut, nagyjabol ugyanazt tudja futni, mint en, legfeljebb aki sokat fut, az egy nagyon picit gyorsabb, de akkor is nagyon messze van olimpiai csucstol. Ebbol kovetkezik, hogy az olimpiai csucs egy hazugsag! "
Amikor évekig élsz valahol és ugyanazokat a mintákat látod, sőt, a külföldre szakadt haverjai is 100%-ban ugyanazokat a mintákat látják és még hallomásból sem hallottak másról, akkor szerinted ez véletlen?

Persze jó emberekkel vitatkozom, ti mind "boldogan" külföldön élve egy magyar blogon kommenteltek nap mint nap = hiányzik a magyar nyelv, közeg és kultúra nektek is.

Csak tudnám megint, hogy miért kezdtem bele az egészbe...

2014.06.27. 15:29:04

@Mirjam2: Kiveve peldaul a Rangers - Celtic es a Roma - Lazio bajnokikat. :D

tableno 2014.06.27. 15:31:33

@Lukas Meier: ásít... Akkor megengeded, hogy visszatérjek a nyomorúságos életemhez?

2014.06.27. 15:31:45

@charlieharper: Tenyleg? Ezt nem is tudtam. Teljesen egyetertek a torvennyel, bar attol tartok ugyis az lesz a vege hogy ha megprobaljak alkalmazni, az 'aldozat' beperli majd Strassbourgban a brit kormanyt az emberi jogainak a megsertese miatt. Meg kompenzaciot is kell majd nekik fizetni, es eletuk vegeig benefiteken fognak elni UK-ben az elszenvedett trauma miatt...

2014.06.27. 15:40:13

@Lukas Meier: Ember, tenyleg szar lehet ennyire beszukulve elni... De teszek egy utolso probalkozast: tanultal matematikat? Azt, hogy egy igen szuk halmazban te igazolva latsz valamit, ezt mar az altalanos iskolaban sem fogadjak el semmilyen altalanos tetel bizonyitasara. Erted mi a problema? Senki nem vonja ketsegbe, hogy a te koreidben ilyen tapasztalatok vannak. Csak azt, hogy ebbol messzemeno es nagy altalanossagra ervenyes igazsagokat lehetne levonni.

Egy vicc jut eszembe rolad es Hintarol:
Egy mérnök, egy fizikus és egy matematikus együtt utazik Skóciában a vonaton, amikor meglátnak egy birkát.
Úgy látszik, Skóciában feketék a birkák - állapítja meg a mérnök.
Csak annyi biztos, hogy Skóciában van fekete birka - javítja ki a fizikus.
Csak annyit tudunk, hogy Skóciában van olyan birka, amelynek az egyik oldala fekete - válaszolja a matematikus.

2014.06.27. 15:42:41

@Mirjam2: www.theguardian.com/politics/2014/may/06/theresa-may-support-plan-deprive-terror-suspects-british-citizenship

Itt van, azt hiszem a Lordok visszadobtak. Majd megkerdezzuk M.Petit, hogy mi a mai status
The home secretary intends to press ahead with her plan to strip terror suspects of British citizenship, including British fighters returning from Syria who are suspected of having fought alongside jihadists, despite strong criticism.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 15:53:40

@Mirjam2:
A monarchias resszel egyetertek. Egy kiraly/kiralyno/herceg stb minden korulmenyek kozott semleges jelkepe egy orszagnak. Ezt mindenkeppen jo dolognak tartom.

A digger fele idol dologba en belelattam a rajongast is. A fentinek es ennek viszont nincs szoros kapcsolata. Orulok, hogy Svedorszag monarchia, elfogadom a kiralyt es a kiralyi csaladot, mint "engem" kepviselo entitast. De azt tulzas lenne allitani, hogy idoljaim lennenek.
Mondjuk a kislany eskuvojet megneztuk a TVben :)

2014.06.27. 15:54:55

@charlieharper: Koszonom a linket. Valoszinuleg ugysem lesz semmi az egeszbol... Duhito.

FutureFry 2014.06.27. 15:56:51

@Mirjam2: Az Ottó. A Habsburg Ottó. Ja már nem...

FutureFry 2014.06.27. 15:58:04

@Mirjam2: Ala Seinfed ("Soup Nazi"): "No passport for you!"

FutureFry 2014.06.27. 16:03:49

@Mirjam2: Ala Seinfeld ("Soup Nazi"): "No passport for you!"

FutureFry 2014.06.27. 16:10:46

@charlieharper: Ha jól olvasom ez nem a teszten volt kérdés hanem az interjún, ami inkább kötetlen beszélgetés formjáját ölti, szerintem.

2014.06.27. 16:12:41

@Kövérmadár [swe]: Szemely szerint nekem sem kellenek idolok, de latod mi van... Sok embernek igen.

2014.06.27. 16:16:13

@FutureFry: Lehet rohogni a Habsburg Otton, de szazszor inkabb o mint az Orban Viktor - Vona Gabor - Gyurcsany Ferenc plusz az allando vitatkozas arrol hogy melyik az 'igazi'. Az angolok is viccet csinalnak a kiralyi csaladbol sokszor, de akkor is jobb ez igy mindenkinek hogy ok vannak a hatterben, szerintem. Arra emlekezteti az embert, akar csak tudatalatti szinten is, hogy van valami a mindennapi politikan, partokon tulmenoen, ami osszekoti az orszagot.

FutureFry 2014.06.27. 16:26:46

@Mirjam2: Hasonlóan gondoltam... Azaz félig komolyan. És neki nemcsak stílusa de még humora is volt. Pl. ahogy mondta (valószínű nem pontosan idézem): "Nem dohányzom soha, csak egyszer egy évben, a dohányzás elleni világnapon"

Mr Long 2014.06.27. 16:27:45

@charlieharper: Az allampolgarsagot csak, vagy a PR-t is?

Mr Long 2014.06.27. 16:29:15

@Lukas Meier: "Csak tudnám megint, hogy miért kezdtem bele az egészbe..."
Nem tudom, mivel senki sem kerte...

Mr Long 2014.06.27. 16:32:30

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Elmeleti matematikus, felallit egy csomo feltetelezest es abban a rendszerben igazol valamit.
Feltetel: Minden nemzet csak a sajatjaval bandazik.
Feladat: Igazolja, hogy a nemet, osztrak es magyar emberek barati koreben van atfedes a csoportok kozt.
Megoldas: Nem lehet, mivel a csoportok tagjai nem baratkoznak az ovektol eltero csoport tagjaival.
Na ugye, hogy jarna nekem a Nobel dij, ha lenne...

tanato 2014.06.27. 16:36:41

@Lukas Meier: @tableno: Na a világpolgárról jut eszembe egy kolléga// akivel éppen most beszéltem 10 perce,rendszeresen jár hétvégi ügyeleteket csinálni Pestről a mi alföldi kisvárosunkba.Ukrajnában született orosz anyanyelvű zsidó vallású kolléga akinek anyukája Írországba ment férjhez néhány évet ott is lakott,azután több évet Izraelben,ott is volt katona,meg utána dolgozott Tel-Avivban a központi traumatológián is néhány évet.Most már jó pár éve Magyarországon él magyar felesége és közös kisgyerekük van./sajnos éppen válófélben vannak éppen a gyerek felügyeletén harcolnak piszkosul egymással./Beszél oroszul,ukránul, héberül, arabul,angolul és magyarul is már tisztán bár igazi szlávos akcentussal./Na ő aztán igazi világpolgár,szerintem Mo.-sem lesz végállomás neki.Kíváncsi vagyok milyen identitása lehet :a fent felsoroltak közül valamelyik/nyilván nem az arabra gondoltam/vagy mind egyszerre?Legközelebb megkérdem tőle milyen nyelvű blogokat olvas,oroszt,ukránt,hébert,angolt vagy magyart?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 16:39:24

@Lukas Meier:
Az fel sem merul benned, hogy nem a magyar nyelv es kultura miatt jarunk ide, hanem azert, mert a hataratkeles "intezmenye" nemikepp osszekot minket?
Nyilvan itt nincsenek nyelvi nehezsegek (leszamitva Samant), de azt tulzas lenne allitani, hogy csak ez kot ide minket.

Akkor jarhatnank mas helyekre is. Biztosan van, aki jar is, en nem. Sehol ennyi idot nem toltottem meg, pedig megfordultam mar 1-2 forumon. De ez itt valami mas. Erdekes emberek, szamomra fontos tema es a legfobb: megismerhetek mas orszagokat.

Arrol mar nem is szolva, hogy az itteni tarsasagban kifejezetten jol erzem magam. Ertelmes, tanult, muvelt emberek. Es nyitottak.

2014.06.27. 16:39:42

@FutureFry: En nagyon birtam az Ottot. De ne provokalj, mert mindjart belekezdek annak a kifejtesebe hogy miert volt jo Mo.nak a monarchia, aztan megint marathoni offolas lesz es megse valtjuk meg a vilagot a vegen...

Mr Long 2014.06.27. 16:42:01

@tanato: Azt kerdezd, hogy kikkel bandazik!

tanato 2014.06.27. 16:43:13

@Mr Long (UK): Na látod ez nem rossz ötlet,eszembe sem jutott volna.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.27. 16:46:26

@tableno: vagy egyszeruen kenyelmesebb otthon dogleniuk:(

Mr Long 2014.06.27. 16:46:37

@Hari Seldon 2: "nekem soha nem volt igazán barátom (aki volt később benősült a rokonságba)" Huha, legjobb barat es a hug? Az nem vadaszterulet.

FutureFry 2014.06.27. 16:46:59

@Mirjam2: OK nem "provokálok". De ebben a nyári HA pangásban (mindenki szabin van?) nem hiszem, hogy az "offolás" probléma lenne.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.27. 16:50:39

OFF
fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/10246467_10203931195943302_8836077128382635577_n.jpg
nem tudom, ez így látszik-e (faceboookról van), de ezen röhögök 10 perce. 2 farkú kutyáéknál volt.

2014.06.27. 16:51:34

@FutureFry: De minek akkor offolni amikor vegre a foci a napi tema? :D

2014.06.27. 16:53:56

@tanato: Jo pelda, es egyre tobb ilyen ember van. Az egesz 'identitas'-fogalomnak nincs ertelme szamomra, pl. angolul nem hasznalhato abban az ertelemben ahogy magyarul probaljak meg hasznalni egyesek. Egyebkent azt felejtik el Mo.on hogy a haboru elott mennyi ilyen ember volt magyar kulturkoron belul is mint a kollegad. Pl. lehet hogy voltak magyarok, svabok, szerbek, kulonbozo vallasu emberek a csaladban, sok ember beszelt a magyar mellett meg legalabb nemetul plusz egy vagy ket masik nyelven folyekonyan, stb. Aztan a haboru utan bezarultak a hatarok, es sajnos ugy tunik bezarult sokak gondolkodasmodja is.

Mr Long 2014.06.27. 16:55:58

@Babette.: Fasza, vajon a kifizetett hitelekkel mi lesz?

bpetya75 2014.06.27. 17:00:50

@Mr Long (UK):

Az elévülési időn belül törlesztetteknél játszik a dolog, kivéve a kedvezményes árfolyamon végtörlesztett hiteleket.

@tableno:

Ezt azért nem nevezném általánosnak. Se itthon, se a munkahelyemen nem érzékelek ilyesmit.

bpetya75 2014.06.27. 17:03:15

@tableno:

Itthon alatt a falumat értem.

Mr Long 2014.06.27. 17:04:31

@bpetya75: Es mennyi az elevulesi ido? Van egy 1.5 eve kifizetett autohitele fateromnak (en fizettem). Vahjon vissza lehete szedni egy reszet?

tanato 2014.06.27. 17:07:39

@Mirjam2: Hát igen Mo. egysíkú ,egynyelvű,,zárt országgá vált 45 után.Most meg sokaknak furcsa hogy másutt nem így van.

Mr Long 2014.06.27. 17:10:37

@tanato: Mert mashol nem tudjak, hogy milyen gyokertelenek, ha elkoltoznek.
BTW en Mo-n is laktam 4 helyen. Akkor hol van a gyokerem? Vagy az ugy megy, hogy hataron belul tobb helyhez is kotodok, csak a hataron tul nem loghat a gyoker?

2014.06.27. 17:11:06

@FutureFry: Akkor mondjuk ugy hogy nem akarom az indulatokat szitani feleslegesen :). Egyebkent sehol nem lehet nagyobb pangas mint eppen nalunk: most mar nem csak foci van, hanem meg Ramadan is... 'The rest is silence'.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 17:13:11

@tanato:
Es meg haragszanak is rank, ha mi sem igy gondoljuk.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 17:15:55

@Mr Long (UK):
A fogad alatt van a gyokered.

Elkepzeltem, ahogyan a gyokered banatosan log a levegoben a messzi UKben. Ketsegbeesetten kapaszkodna vissza, de nem tud. Uj kornyezeteben a talaj tiszta szikla, ott sem bir megallapodni.

Szomoru dolog ez :)

tableno 2014.06.27. 17:17:14

@bpetya75: persze, hogy nem általános. Semmi sem igaz mindenkire és mindenhol. Ezt mondjuk Lukas Meier is végiggondolhatná.

2014.06.27. 17:18:22

@FutureFry: azert irtam a testet, mert UKben nincs interview. Legalabb is akkor meg nem volt, amikor mi csinaltuk.
@Mr Long (UK): PR-t UKban nem csinaltunk. Tul lusta voltam.
Errol a gyokeresdirol, lehet egyszerre Magyarorszagon es Algeriaban gyokerem?

Mr Long 2014.06.27. 17:19:32

@Kövérmadár [swe]: Hmmm.... Es a felso fogaimmal mi van? Ott felul vannak a gyokerek.

Mr Long 2014.06.27. 17:21:11

@charlieharper: De elvileg ugye az is jar. Ha elveszik az allampolgarsagod, akkor a PRt is elveszik?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 17:21:31

@Mr Long (UK):
Szerintem technikailag ott is a fog alatt van a gyoker.

Rebarbaraa 2014.06.27. 17:22:11

"Vagy - vegyük a leegyszerűsített, de sokkal életszerűbb változatot: Kinek drukkoltok, ha Magyarország új hazátok csapatával játszik (pl. focimeccsen)?"

Nem szeretem a focit, de ha neha neha rapillantottam valami nagy vilagkupara vagy hasonlora, mivel magyarok sosem vesznek rajta reszt ezert nem is drukkolhatok nekik. De mivel olyan szarul jatszanak, hogy az bun igy meg akkor se drukkolnek nekik ha valami irdatlan csoda folytan jatszhatnanak kegyelembol.
Latom nehanyan megint temazgatnak azon, hogy kulfoldon (nekem mostmar inkabb itthon, Angliaban) ki milyen megfontolasbol tartja vagy nem tartja magyarokkal a kapcsolatot. Illetve ki szegyenli, meg ki nem, hogy magyar. Ugy gondolom, ha valaki kifejezetten olyan szandekkal hagyja el szulohazajat, hogy oda nem is akar visszaterni, nem akar semmilyen kapcsolatot fenntartani szulohazaja hiivatalos oldalaval (nem ideertve a csaladi szalakat) annak teljesen termeszetes, hogy uj hazajaban nem keresi honfitarsai tarsasagat. Ha valaki ugy van vele mint en, hogy kifejezetten utalta az okolbe szorult arcu Magyarorszagot, az allandoan kesergo magyarokat akkor szerintem teljesen termeszetes, hogy a francba sem vagyok kivancsi rajuk. Van olyan magyar aki szinten igy van vele es furdik a kellemesen eltero eletben itthon es nem is akar magyarral kapcsolatot tartani. Nos mi paran egymasra talatunk es kellemes tarsasag vagyunk. Nemi angol szokassal (mert mi imadunk udvariasak lenni, sorry-zni ha meglokunk valakit, szeretjuk, ha bemegyunk a boltba es rankmosolyognak). De zomeben mindannyionknak tobb az angol vagy mas nemzetisegu baratja mint magyar. Nem szegyenlem, hogy magyar vagyok de elonynek sem erzem, akkor lennek oszinte ha azt mondanam, hogy nem erzem magam tul szerencsesnek, hogy magyarnak szulettem. Erre jo a szelesre tart vilag, oda megyek ahova szeretnek es azza valok aki lenni akarok. A magyarsagom olyan mint a borom szine. Csak kicsit tudok rajta valtoztatni, ezert hat nem aggodom rajta. Rovidesen ugyis mar azt mondhatom: angol vagyok. Ha valaki annyira ragaszkodik acimkehez, hogy en akkor is magyar maradok...leszarom. Ha holnaptol japan akarok lenni akkor az leszek.Holnaputan meg eszkimo.:)

2014.06.27. 17:27:04

@Rebarbaraa: jajj, de jo, hogy emlitetted, ezt az azza valok, akive akarok. Az orvostudomanynak es 10 mutetnek hala a szoke, kekszemu brazil koylok koreaiva valt:
www.chinasmack.com/2014/pictures/brazilian-man-becomes-korean-after-10-plastic-surgeries.html

2014.06.27. 17:28:30

@Mr Long (UK): marhint, ha jihadista vagy es elveszik az allampolgarsagod? Igen, lersze, akkor kezdheted elolrol, de nem hiszem, hogy masodjara megkapod.
Miert, vonz Sziria, estleg Irak? Mindig szerttel volna egy AKval setalni?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.27. 17:31:56

gyökerek? nem vagyok én fa.

Rebarbaraa 2014.06.27. 17:43:05

@charlieharper: Nalatod? Semmi sem lehetetlen:DDD Mondjuk ehhez sok sok penz is kellett neki:)

tableno 2014.06.27. 17:44:03

@bpetya75: Egy dologra azért kíváncsi lennék (tényleg kíváncsiság, nem kötekedni akarok!): a faludban kik vannak, akik úgy istenigazából "kilógnak a sorból"? Vannak pl zsidók, jehovisták, mittudomén? Cigányok biztosan vannak, őket hogy kezeli a többség? Vannak nyíltan melegek? Színesbőrű bevándorlók?

2014.06.27. 17:47:43

@Lukas Meier: Tudom hogy erre is lesz valami ellenerved, de megis leirom. Mielott atszoktam erre a forumra, egy angol nyelvu forumon voltam hasonloan aktiv. Ott az egyik legtobbet kommentelo egy angol pasi volt aki Indiaban telepedett le, indiai volt a felesege, a baratai nagy resze, ott elt mar tobb mint tiz eve. Imadott Indiaban elni, soha nem akart visszaterni Angliaba (pedig ott is szeretett lenni, de Indiaban meg jobban). Folyekonyan beszelte a helyi nyelvet.

Megsem egy indiai helyi forumon volt aktiv, hanem egy nemzetkozi angol forumon, ami egy bizonyos erdeklodesi terulethez kotodott. Szerintem ez nem annak a jele volt hogy o valojaban nem tudott beilleszkedni a kornyezetebe vagy titokban iszonyu honvagya volt es angolok tarsasagara vagyott stb., hanem veletlenul pont ezen a forumon talalta meg azt a kozeget ahol o szivesen beszelgetett emberekkel online. Miert olyan nehez elkepzelni hogy vannak ilyen emberek?

Ami a honvagyat stb. illeti: nekem szemely szerint nincs honvagyam Mo. irant de nagyon is van Anglia irant mikor nem vagyok ott; iszonyuan hianyoznak az ott elo barataim, minden hianyzik. De nem fogok idot tolteni azzal hogy ezen keseregjek egy internetes forumon. Tudom hogy miert vagyunk itt, tudom hogy kb. meddig vagyunk itt, a mi valasztasunk volt idejonni, itt is van egy csomo pozitiv dolog es ezekre probalok koncentralni.

Visszamehetnenk ha akarnank, sot akkor is ha csak en akarnam, de ennek meg nem jott el az ideje. Az itt toltott evek, az itt szerzett tapasztalatok is fontos es ertekes reszei az eletemnek. Keserges helyett megprobalom a leheto legtobbet kihozni a dologbol, es ha ez nem menne es eljutnek odaig hogy mar nem latnam benne a pozitivat, akkor megoldast keresnek, masik orszagba koltoznek vagy allast valtoztatnek stb.

Probald meg abbol a szempontbol latni a dolgot hogy milyen szerencses vagy. Egy viszonylag gazdag orszag (igen, ez Mo.) polgara vagy ahol nincs haboru. Lehetoseged van legalisan egy egesz csomo kulonbozo orszagban elni, dolgozni, tanulni. Nyelveket beszelsz. Egeszseges vagy, nincsenek kotelezettsegeid, szabad vagy. Ettol kezdve minden a te dontesed. Visszakoltozhetsz Mo.ra, vagy maradhatsz ahol vagy, vagy masik orszagba, varosba koltozhetsz, uj allast kereshetsz, uj szakmat tanulhatsz.

Barmilyen dontest is hozol, az a te dontesed, felesleges energiapazarlas masokat hibaztatni es keseregni. Ha visszakoltozol Mo.ra, probalj meg ott boldog lenni. Ha ugy dontesz (te dontesz ugy!) hogy mashol elsz, akkor probalj meg mashol boldog lenni. Vallald fel a dontesed kovetkezmenyeit, legyel halas hogy te donthetsz, es nem helyetted dontenek.

Nekem sok kollegam van itt Sziriabol. Ok nem mehetnek haza ha nem tetszik valami. Minden nap rettegve varjak a telefonhivast (nehanyan mar meg is kaptak...) hogy a hazukat lebombaztak, a csaladtagjaik halottak. Na, az egy sz*r helyzet. Meglepodnel ha latnad mennyire keveset panaszkodnak. Akkor en mirol panaszkodjak? En is hataratkelo vagyok mint ok, csak kicsit maskeppen. Te meg en szerencsesek vagyunk, hidd el, es ennek orulni kene, nem keseregni azon hogy nem fogadnak be meg ilyenek.

2014.06.27. 17:49:41

De de de... a fociban peldaul pont az a jo, hogy nemcsak a nemzeti identitast fejezi ki, ezert mondtam, hogy tobb zaszloja van annak aki igazan szereti... Egyaltalan nem mindegy, hogy melyik varosban, es azon belul is, a kekekhez vagy a pirosakhoz, es mi a kotodes hozza, apamnak volt-e szezonberlete, a legnagyobb sztarjuk a mi hosunk volt, stb stb. Kismillio erdekes topografiai sztorik vannak a labda korul magyarsag, meg vilagpolgarsagi onigazolas nelkul is, de mindegy, lehet, csak szerintem erdekes. Megyek nezek is valami beszelo fejes filmet inkabb :D

nyuszigonosz 2014.06.27. 17:55:51

@FutureFry: Igen, meg lehet különböztetni.
Én kihallom a Schwarzenegger beszédéböl még mindig az osztrákot, ugyanúgy, mint Falco angol szövegü dalaiból is.

Hari Seldon 2 2014.06.27. 18:32:59

@Hari Seldon 2:
Én például tavaly amikor kijöttünk a "világba" akkor tudatosult bennem, hogy nekem kicsi és provinciálisan zárkózott, volt Magyarország. (elég jó példa nekem az új geszti klip, ott is egy csomó bevágás van a túró rudiról meg más marhaságokról)
Untam, hogy ismerem minden utcáját Budapestnek (majdnem), tudom, hogy hol fordul a 3-as villamos, hány percenként jár. Rájöttem, hogy unom ezt. Tudom, más szereti ezt. Én nagyon feldobódtam már a tervezésnél is. Most amikor költözünk szintén érzem, hogy "élek". Szóval mások vagyunk. Én igénylem azt, hogy mindig máshol legyek. Utazásnál és nyaralásnál is az úton levést szerettem.
www.youtube.com/watch?v=O9v7zbPQHH0&feature=kp

Hari Seldon 2 2014.06.27. 18:43:21

@Hari Seldon 2:

Előző javítva:
geszti = Geszti
úton levés = utazás

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 19:23:44

Még kihagytam a Schnäppchen-es Svájcban élő magyar nőt + a helyi olasz-svájci férjét, mint külföldi férfi - magyar nő párost.

Ellenpéldákat szeretnék ebben a témakörben is, várom a kommenteket.

Egyet ismerek, egy magyar táncos, szerepel az osztrák táncos műsorban, hozzáment egy osztrák táncos NŐ és Magyarországon élnek. Ez az egyetlen, többet nem tudok sajnos, bár itt is a magyar férfi egy helyi celeb, úgyhogy különleges példa.

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 19:23:52

@Mirjam2: kifelejtettelek téged is, mint angol férfi-magyar lány párost.

Hiába mondod, kedves Mirjam, hogy milyen könnyű beilleszkedni, angol férjjel és ezáltal tökéletes angollal + helyi kultúra meg szokások ismeretével ez tényleg nem probléma, csak ez nem mindenkinek adatik meg.

Hopp, itt egy újabb példa:
"Ott az egyik legtobbet kommentelo egy angol pasi volt aki Indiaban telepedett le, indiai volt a felesege"
angol pasi-indiai feleség

"egsem egy indiai helyi forumon volt aktiv, hanem egy nemzetkozi angol forumon, ami egy bizonyos erdeklodesi terulethez kotodott. Szerintem ez nem annak a jele volt hogy o valojaban nem tudott beilleszkedni a kornyezetebe vagy titokban iszonyu honvagya volt es angolok tarsasagara vagyott stb., hanem veletlenul pont ezen a forumon talalta meg azt a kozeget ahol o szivesen beszelgetett emberekkel online. "
De nem érted, hogy itt az ellentmondás? Aki jól érzi magát valahol, az nem kezd haverkodni online senkivel. Mert van kivel haverkodni. Ha konkrétan bizonyos érdeklődési területhez kötődik a fórum, akkor megértem, de a napi dolgok/vb/politika/vicceskedések, amik 90%-ban itt vannak a blogon és nem az adott poszt megbeszélése/ott élők beírás, hogy tényleg úgy van-e.

Amíg ez így van, addig azt kell mondanom, hogy a beíróknak hiányzik Magyarország.

Tudom, hogy ti az arabokhoz mentetek pénzt gyűjteni EGY IDŐRE, rendben van, de a legtöbbje az ide íróknak örökre kivándorolt valahova, ahol a következő 30-40 évet külföldön képzeli el, mégis magyar fórumra jár haverkodni. Itt a probléma.

És nem kesergek, csak röhejesnek tartom, hogy mindenki folyamatosan hazudik az otthon levőknek és az olvasóközönségnek a kommentekkel, hogy minden fénylik kint és milyen jól "beilleszkedtek" és az a magyar fórumon egymásnak írogatják, hogy nem hiányzik Magyarország nekik.

Ez nekem furcsa.

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 19:23:57

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Drága Wiener Schnitzel! Úgy lát tam korábbi posztjaidból, hogy Sopronban laksz családdal átjársz Bécsbe dolgozni és nem tudsz németül, csak angolul. Innentől ne haragudj, de nem tudlak komolyan venni a beilleszkedés ügyében.

Majd ha felsőfokon megtanulsz németül és egyedül jössz Bécsbe és így próbálsz osztrákokkal ismerkedni az anyanyelvükön, akkor szeretném hallani a tapasztalataidat. Más országban, de az ország anyanyelvén történő barátkozás is ér.

@DieNanny [SZ,CH]: @Hari Seldon 2: @Kövérmadár [swe] @charlieharper: : már többen elismertétek, hogy nem kellenek barátok nektek, antiszociálisak vagytok. Semmi baj, nektek van kitalálva a nyugat és a kivándorlás! Ahol több a pénz és a körülmény, oda lehet menni, a többit meg le kell szarni! Így is lehet élni. Viszont akkor érdemes már Ázsiába menni expatnak (Szingapúr, Hong-Kong, esetleg Kína), ott még több a pénz és multiknál csak angolul kell tudni, bár többet kell melózni, az igaz.

Aki viszont egyedül megy és nem egy magyar családdal vagy párral, az mind szembesül azzal, amit leírtam, kár is lenne tagadni.

De még azoknak is kijut belőle, akik egy párral.

@tableno: lehet ásítani, de tudom, hogy úgysem fogom soha azt hallani itt, hogy igazam vagy részben igazam van.

De tudod még mi a vicces? Az, hogy említettem a szegény országbeli nő-gazdag országbeli férfi dolgot és mindenkire illik itt is, akit a HA-n megismertem, rád, Lobeltre, most kommentált egy magyar nő még a facebookon a HA poszt alá, hogy "naggggyon gáz a videó és ő ám vissza nem jön", persze neki is véletlenül fehér angol barátja van, ezenkívül most tanato is írt egy kedves történetet:

"Ukrajnában született orosz anyanyelvű zsidó vallású kolléga akinek anyukája Írországba ment férjhez néhány évet ott is lakott,azután több évet Izraelben,ott is volt katona,meg utána dolgozott Tel-Avivban a központi traumatológián is néhány évet.Most már jó pár éve Magyarországon él magyar felesége és közös kisgyerekük van./"
A párok:
ukrán anya - ír apa
később másodgenerációs ír/izraeli apa - magyar feleség

A HVG-nek is pár hónapja volt egy vegyes párosokkal való összeállítása (külföldi-magyar párok), 3 nyugati férfi-magyar női páros volt és egy török férfi-magyar nő páros volt még. Fordítva egy sem.

Valamint a számtalan általam és volt évfolyamtársak általá látott példa (ami ugye beszűkültnek számít).

És akkor jön a kemény tagadás, hogy á én milyen gonosz vagyok, a nőket pénzéhesnek tartom. Itt van, a 2 szememmel látom. Meg tableno is győzköd, hogy az ellentettjére is van példa. Ilyenkor kérdezem, hogy hol?

Persze lehet jönni, azzal, hogy diplomás meg értelmiségi a nő is, csak rohadtul nem mindegy, hogy pl. egy ukrán diplomával vagy egy ír diplomával és angol anyanyelvvel mire megy az ember a valóságban.

De mondom, kár szerintem a gőzért, egy magyar fórumon írogatni a helyiekkel kapcsolatot nem kereső, a magyar nyelvet és kultúrát saját elmondása szerint nem hiányoló,"boldog" külföldön élő magyaroknak, akik magyar barátnővel és családdal vannak kint már eleve egy ellentmondás.

Nem is értem, minek töröm magam...

Határátkelő 2014.06.27. 19:27:41

@Lukas Meier: Beengedtem ezeket a kommentjeidet, de szeretnék szólni, hogy elértél a személyeskedésnek egy olyan szintjére, amit a továbbiakban nem tartok tolerálhatónak.

Ráadásul amiket például arról írsz, hogy emberek ide járnak barátkozni és szerinted ez ellentmond a beilleszkedésnek, nettó butaság (hogy finom legyek).

Úgyhogy ha maradsz a személyeskedés síkján, akkor tényleg ne törd magad.

2014.06.27. 19:30:19

@Lukas Meier: nekem mi kozom van ehhez? Egyebkent del-afrikai feleseg

2014.06.27. 19:33:42

@Lukas Meier: B*meg, addig olvastam hogy 'angol ferjjel es ezaltal tokeletes angollal'. Nem felvagni akarok, csak hogy tudd a tenyeket: mielott a ferjemet megismertem, jo minositesu diplomat szereztem egy jo nevu angliai egyetemrol human szakon, kutatasban dolgoztam Angliaban amihez azert kell egy picit tudni angolul ja es a munkam reszekent en ellenoriztem kulfoldrol erkezett jelentesek nyelvhelyesseget mielott tovabbkuldtuk oket. MIELOTT akar csak meglattam volna a jovendobeli ferjemet. A ferjem elotti partnerem nepali volt aki a BBC Asia Networknek dolgozott es kepzeld, o is kepes volt megtanulni angolul. Nem emberfeletti teljesitmeny, egesz sokan kepesek ra. Komolyan, szerintem inkabb azzal foglalkozzal hogy te miert nem erzed jol magad a borodben, mielott elkezdesz masok eleterol magyarazni.

Hari Seldon 2 2014.06.27. 19:37:41

@Határátkelő:
Elég finom voltál. Éppen akartam válaszolni. Jó hogy írtál.

Hari Seldon 2 2014.06.27. 19:38:58

Lehet hogy hinta felturbózta magát? ű
Ő szokott ilyeneket írni a sütöde mélyéről.

2014.06.27. 19:44:43

Egyebkent k*ra kihasznalva erzem magam, most jott at a szomszed hogy hair conditioner-t kerjen tolem. Ezek a rohadt kulfoldiek mindig csak erdekbol baratkoznak! :)

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.06.27. 19:49:27

@Lukas Meier: lehetnék én egy ellenpélda? Afrikai a férjem, abszolút nem gazdag családból származik, Angliában élünk, én dolgozom főállásban, ő meg nem. Ja, én nem vagyok diplomás, ő viszont az. Oké, egyikük sem anyanyelvi angol, és igazad van, neki sok francia anyanyelvu kapcsolata van, mivel ő is francia anyanyelvu. És igazad van, nincs angol barátom. De abban nincs igazad, hogy magyar van, mert nincs ( itt kint). Igazad van, 8-10 óra angol után nekem jól esik az anyanyelvemen olvasni, igazad van, jól esik olyan emberekkel kommunikálni, akik hasonlóan gondolkodnak, hasonló a hatteruk. De az túlzás, hogy nem keresem a kapcsolatot helyiekkel. Csak barátaim nincsenek. Még.

Pernilla 2014.06.27. 19:50:06

@Lukas Meier: egy dologban elismerem, hogy igazad van, sokkal gyakoribb a szegényebb országból jövő nő és a nyugati férfi kapcsolat. De hogy ebben a kommentben gyakorlatilag kijelented, hogy ezeknek a kapcsolatoknak az egyetlen mozgatórugója a pénz, az elég gusztustalan. Na meg nettó baromság.
Ja, egyébként csak a közvetlen környezetemben van egy iraki férfi+osztrák nő, és több török férfi+osztrák nő páros. Mégsem abból indulok ki, hogy ez gyakori, mert én ezt látom.

2014.06.27. 19:50:14

@Mirjam2: nem mindegy hogy nez ki a hajad a Batman zsakban?

@Hari Seldon 2: tobb Hinta-like is van. En meg mindig Budapesten vagyok a het vegeig es jol erzem magam. Minden nap talakoztam regi baratokkal. Ugyeket kellett inteznem, meg az ApehNavban is voltam es kedvesek voltak az ugyintezok.

DieNanny CH 2014.06.27. 19:50:41

@Lukas Meier:

"Aki viszont egyedül megy és nem egy magyar családdal vagy párral, az mind szembesül azzal, amit leírtam, kár is lenne tagadni."

DE ÉN TAGADOM, ÉRTSD MÁR MEG VÉGRE.

DieNanny CH 2014.06.27. 19:55:50

@Lukas Meier:

"És akkor jön a kemény tagadás, hogy á én milyen gonosz vagyok, a nőket pénzéhesnek tartom. "

Az nem tűnt fel, hogy Magyarország majdnem minden más országnál szegényebb? (Pontosabban: a magyarok szinte csak és kizárólag gazdagabb országokba mennek...) Tehát ha onnan kimegy valaki, szinte biztos, hogy gazdagabb férjet talál?

(Ami persze csupán magyar mércével mérve igaz. Hiszen ha egy magyar ápolónő összejön egy svájci mentőssel, akkor a férj másfél millió forintos fizetése csak Mo-on sok. Svájcban éppen csak az átlag...)

Hari Seldon 2 2014.06.27. 19:55:58

@DieNanny [SZ,CH]:
Neki hiába beszélsz.
Vagy hinta turbózta fel magát, vagy egyenesen a gyerehaza.org-ról jött.
Nem érti meg, hogy itt nem a magyarság miatt vagyunk, hanem mert európaiak vagyunk. (legalábbis én magamat inkább tartom annak, és szerintem a blog többsége is inkább így gondolja. Persze nem látok más fejébe)

Hari Seldon 2 2014.06.27. 19:58:13

@charlieharper:
Egyébként az együgyűségével együtt is bírom azt a hinta srácot. (Lelkileg egy 14 éves idealista kamasz, talán kinövi 10 év múlva.)

2014.06.27. 19:59:27

@charlieharper: Ez a vicc hogy nincs is hair conditioner-em itthon, nem hasznalok, pont ezert! Egyebkent a masik csajnak sincs, ezert jott at kerni, mert nemsokara a ferjevel fog talalkozni tobb honap utan eloszor (gondolom erre az alkalomra leveszi a batman-cuccot, szigoruan csak zart ajtok mogott, persze...). Atiranyitottam az afro-hajjal felszerelt szomszedhoz, hatha neki van.

Hari Seldon 2 2014.06.27. 20:03:28

@Pernilla:
OK. Viszont az is igaz, hogy egy muzulmán férfi elvehet egy "keresztény" nőt, de fordítva nem nagyon engedik.

DieNanny CH 2014.06.27. 20:03:37

@Mirjam2:

Ez jó!!! :-)
Na, ennyi előnye van a zsáknak. Ha éppen olyan kedvem van, fésületlenül, pizsamában is leugorhatok a kisboltba, a zsák mindent eltakar!
(Persze, tudom, küszöbön kívül férfi rokon nélkül tilos.)

2014.06.27. 20:10:30

@DieNanny [SZ,CH]: Nem tilos, megyek en is boltba egyedul. A rohejes az hogy valoban lehet rajtam egy szakadt pizsoma is a zsak alatt, megis garantaltan ugy fognak utanam futyulni az utcan mintha szupermodell lennek kioltozve :). Apropo pizsoma, mikor nem voltak diakjaink, a helyi kolleganoim 'pizsomapartit' tartottak es mind pizsomaban jottek be egyik nap. Majdnem elajultunk mikor levettek a zsakokat es meglattuk a pizsiket!

Pernilla 2014.06.27. 20:13:23

@Hari Seldon 2: ez így van, de a témában irreleváns kicsit, mert itt arról van szó, hogy nyugati nő nem áll le keleti férfival.
Egyébként meg az említett török férfiak nem igazán vallásosak :-)

bpetya75 2014.06.27. 20:21:32

@Mr Long (UK):

5 év. Szóval, igen!

@tableno:

Az a helyzet, hogy én még életemben nem találkoztam olyan emberrel, akiről nyilvánvaló lett volna, hogy zsidó. Itt sincsenek. Jehovisták se, melegek se. Szóval ebben igazad van, hogy ilyesfajta átlagból kilógás nincs. De amire reagáltam, ott nem is erre utaltál szerintem.

Ami a cigányságot illeti. Nálunk nincsenek túl sokan, ráadásul a falu Dunántúlon szokatlan szerkezetéből eredően spontán szegregációban élnek, mivel a külterületi lakott részeken lévő ingatlanokat tudják inkább megfizetni, néhány kivételtől eltekintve. A közmunkaprogramban, mint oktató többükkel találkoztam, szerintem messze jobbak a városi aljánál. Többüknek van priusza, de alapvetően nem rossz emberek. A helyiek viszonyulásával kapcsolatban nemrég volt egy rossz tapasztalásom, szóval tény, hogy van, akinek a cigány egyenlő a bűnözővel. Asszony zaklat, hogy hagyjam a gép elé ülni, majd később folytatom...

tableno 2014.06.27. 20:24:49

@Lukas Meier: látom ismételten megtiszteltél azzal, hogy a magánéletemben vájkálsz... Két kérdésem azért lenne: tisztában vagy-e vele, hogy az úgynevezett "szegény" országokban is élnek jómódú emberek? Tisztában vagy-e vele, hogy sem Kína, sem Latin-Amerika nagy része nem számít már szegénynek? A feleségem otthoni (értelmiségi) barátai élnek olyan szinten, mint mi, és nagyságrendekkel jobban, mint a magyar un. középosztály. Tudod ott aki diplomás és nyelveket beszél, az nagyon jó fizetést kap, mert viszonylag hiány van belőlük. Ennyit a pénzéhségről. Ja, azt mondtam, hogy van közeli magyar ismerősöm (echte) svájci, német és angol feleséggel is?

Mr Long 2014.06.27. 20:26:40

@Lukas Meier: Bmeg, en azelott elkezdtem itt lenni a forumon, hogy felmerult volna a kikoltozes. Egyaltalan, hogy lenne munkam. Ha valaki Mon forumozik, az azt jelenti, hogy ott sincsenek ismerosei, baratai?

2014.06.27. 20:28:39

@Pernilla: 'nyugati nő nem áll le keleti férfival'

Ezt a temat egyszer regen mar megtargyaltuk itt a forumon, nekem roviden az a velemenyem hogy ezt kifogasnak hasznaljak a 'keleti', konkretan kelet-europai ferfiak ha nem talalnak maguknak partnert. Emlekszem, felhoztam pl. abban a beszelgetesben peldanak hogy sok nonek nem szimpatikus az olyan ferfi aki nem vegez hazimunkat. Erre nehanyan elkezdtek hoborogni hogy ez a magyar 'kultura' hogy pasik nem csinalnak hazimunkat. Erre mondtam hogy erre a 'kulturara' lehet buszkenek lenni, csak ne csodalkozzanak hogy akkor pl. nyugat-europaban keves no fog veluk szoba allni. A nepali baratom is kivette a reszet a hazimunkabol pl., pedig egy nepali faluban nott fel, megsem kezdett el ugralni hogy 'marpedig en nem mosogatok, ez a kulturam'. Az a lenyege annak amit mondok hogy ha valaki nem talal partnert, az nem azert van mert kelet-europai (akar ferfi vagy no).

2014.06.27. 20:35:54

@bpetya75: Nincsenek melegek a faluban :). Ne haragudj, de ez arra emlekeztet amit az irani elnok mondott nehany eve, o is azt nyilatkozta hogy nincsenek melegek Iranban...

Pernilla 2014.06.27. 20:38:07

@Mirjam2: egyetértek. És fordítva is igaz, a nyugati férfiak sem azért preferálják a keleti nőket, mert keletiek és "megvásárolhatók", mint ahogy Lukas barátunk szeret célozgatni rá, hanem mert sok férfinak szimpatikusabb a hagyományos női szerep, amelyet a nyugati nők egyre kevésbé képviselnek, míg a keleti nőknél még mindig gyakoribb.

Mr Long 2014.06.27. 20:39:00

BTW A csavonak igaza van. A cimboram ra az elo pelda. Ausztal noje volt. A keleti csaj csak kihasznalta.... :DDDDDDDD

A stilusa tokre emlekeztet a Magnes Miska nevo bertrolla, ha emlekeztek ra. Oneki voltak olyan teveszmei, hogy magyar embernek magyar no valo, mert akkor nem tudom mar melyik MAGYAR ironak a muveirol lehet estenkent beszelgetni. Na akkor tokre rajottem, hogy ures a kapcsolatom, mert mi Family Guyt nezunk estenkent, nem irodalmat elemzunk...

Mr Long 2014.06.27. 20:40:41

@bpetya75: Koszi, majd rauszitom az oreget, hatha visszajon egy kis penzmag.

2014.06.27. 20:43:32

@Mr Long (UK): a Family Guyt Faludy Gyulanak olvastam.
A MM-t is birtam. Neki voltak jo meglatasai. O volt, aki sokat utaOtt, ugye? Nem hiszem, hogy azt jelentette ki, hogy magyar ferfinak magyar feleseg kell. Eleve, ki a magyar?

@bpetya75: de ismersz zsidot, engem :) viccet felreteve, ugy nottem fel Budapesten, hogy nem nagyon lattam ciganyt, talan a Moszkva teren elvetve, nem is ertettem a nagy ciganyozast evekkel kesobb.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.27. 20:43:58

@Mr Long (UK): ok visszakapjak a z arfplyamkulonbozetet. legalabbos gulyasgergo szerint.

tanato 2014.06.27. 20:44:53

@Lukas Meier: Ne idegesíts Lukas,rengeteg szegény országbeli férfi magyar női párost ismerek.A lényeg az hogy a lányok párválasztási szokásai nem pusztán a testi szerelmen alapulnak,vagyis kevésbé azon.A lányok azt is nézik milyen környezetet,anyagi biztonságot tud nyújtani a leendő apa a gyerekeknek.Rengeteg itt tanult orvos,mérnök, stb a világ legszegényebb országaiból/Bangladesh,Etiópia,Jemen/talált gyorsan magyar barátnőt illetve később feleséget és itt is maradtak nálunk élni,dolgozni.
Tehát az alapkoncepciód:Szegény országbeli fiú gazdag országbéli lány kapcsolata halálra van ítélve egyszerűen nem igaz.Ami igaz:akár azonos országon belül is a lányok döntő többsége nézi hogy a fiúpartner azonos vagy egy kissé magasabb tanultsági,szinten legyen mint a lány.de ez nem határátkelős probléma.

2014.06.27. 20:46:26

@charlieharper: 'ugy nottem fel Budapesten, hogy nem nagyon lattam ciganyt'

Laccik hogy nem a Hetkerben nottel fel...

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.27. 20:46:26

@Hari Seldon 2: azt hittem, fiatalabb. legalkbbis a hsz-od alapjan.

Muscari 2014.06.27. 20:48:27

@Pernilla: @Lukas Meier: van egy algeriai kollegam, echte yorkshire-i angol a felesege. Raadasul a srac ugyan diplomas, de kavezoban dolgozott, mikor megismerte a feleseget, aki a vendege volt. Es nem egy buta libarol van szo, o is egyetemet vegzett es nagy Shakespeare rajongo, onkenteskedik a szinhazban.

Ez eleg jo ellenpelda?

tanato 2014.06.27. 20:49:22

@Mirjam2: Igen a házimunka kérdése az specifikus,Mo.-n sem szívesen csinálják a férfiak,mert az anyjuk vagy a feleségük megcsinálja.De a harmadik világban meg a cselédek csinálják egy bizonyos szinten felül,így ott a kérdés nem életfontos.

Pernilla 2014.06.27. 20:52:39

@Muscari: nem engem kell meggyőzni, én is ismerek elég ellenpéldát :)
Neki meg hiába mondod. Ő nem ismer ilyet = nem létező jelenség. Haha.

Muscari 2014.06.27. 20:57:13

@Mirjam2: OFF kerdes.

Most meseltem a ferjemnek, amiket irtal, es ugyan hallott mar Saudirol tobb mindent de ilyen bennfentes infokat meg nem. El van hulve teljesen, a pizsamapartitol dobott egy hatast.

Szoval szeretne tudni, hogy hogyan mukodnek a korhazak? Van kulon noi es ferfi korhaz is? Ha peldaul valakit mutenek, ott csak azonos nemuek vannak jelen?

Muscari 2014.06.27. 20:58:53

@Pernilla: tudom, azert cimeztem neked is, hogy a te listadat egeszitsem ki vele. Egyebkent meg tudom, hogy falrahanyt borso, valoszinuleg az illeto ugy megy is innen, ahogyan jott...

Mr Long 2014.06.27. 20:58:59

@charlieharper: Ezek szerint a fogassal a hegyrol altalaban csak a gimiig utaztal, mi?
Lehet sokat utazott, nem tudom. De allandoan azt magyarazta milyen jo neki Mon.

2014.06.27. 21:00:12

@tanato: 'akár azonos országon belül is a lányok döntő többsége nézi hogy a fiúpartner azonos vagy egy kissé magasabb tanultsági szinten legyen'

Pontosan, es / vagy jovedelmi szinten. Es ez nem feltetlenul azert van mert a no penzehes, sznob k*va, hanem mert sok esetben ha ez nincs igy, a ferfipartner nem fogja eleg magabiztosnak erezni magat a novel szemben es elkezd mindenfele nemkivanatos dologgal kompenzalni (pl. agresszio, megcsalas stb.). Ez nyilvan nem mindig igaz, de mivel elofordul, tok logikus hogy sok no nala tanultabb, jobb modu ferfit celoz meg parkereses soran.

Muscari 2014.06.27. 21:01:57

@Babette.: az enyem is, de csak felve irom le, mert mar megkaptam Diggertol, hogy mindig dicsekszem vele :-))))

tanato 2014.06.27. 21:04:48

@Babette.: Igen olyan is van,erősíti a szabályt.

tanato 2014.06.27. 21:07:06

@Mirjam2: Jogos,ez a férfiúi hiúságból eredő kisebbségi érzés,sok férfi nehezen tudja magát túltenni azon ha a nő többet keres vagy magasabb pozícióban van.Az évezredes tradíciók miatt.

2014.06.27. 21:13:05

@Muscari: Korhazak: roviden, alapvetoen nem szegregaltak, ez egyszeruen nem lenne praktikus mivel egyreszt altalaban csaladtagok vannak jelen egyutt akik kulonbozo nemuek lehetnek, masreszt pl. igy sincs eleg orvos es nover, nagyon nehez lenne a helyzet ha kulon kene valasztani oket nemek alapjan. Attol is fugg hogy allami korhaz vagy magan; az utobbiban kevesbe veszik komolyan a szegregaciot.

En eddig egyszer voltam allami korhazban (es remelem hogy legkozelebb csak maximum holtan leszek!), ott kulon volt egy noi recepcio es mindenki aki velem erintkezett - recepcios, nover, orvos - no volt, de ferfiak is voltak ugyanabban az epuletben, nem volt szegregalt.

A magankorhazakban ahol azota voltam vegyesen voltak ferfi es noi recepciosok, noverek, betegek. Mikor ferfi orvos latott el, mindig jelen volt egy nover, akkor is ha semmi szukseg nem volt ra, csak amiatt hogy ne legyunk kettesben. Nemreg be akartak vezetni egy szabalyt hogy not csak ferfi hozzatartozo jelenleteben lathat el ferfi orvos, de ez kozfelhaborodast valtott ki, es ugy tudom csendesen ejtettek. Nem dolgozom az egeszsegugyben tehat nincs igazan ralatasom a dologra, de kulso szemlelokent ugy tunik nekem, eleg nagy problema hogy nincs eleg noi orvos. Altalanossagban sajnos rossz az orvosi ellatas nemzetkozi viszonylatban.

DieNanny CH 2014.06.27. 21:14:12

@Muscari:

Ez de érdekes kérdés! Várom a választ.

DieNanny CH 2014.06.27. 21:17:21

Na, jó éjt, holnap megyek a svájci légierő bemutatóját megnézni!

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.27. 21:22:47

@Muscari: engem nem erdekel, tudod , mi munka van benne,mire megtalaltam? majdnem 40 ev.

tanato 2014.06.27. 21:24:38

@DieNanny [SZ,CH]: www.youtube.com/watch?v=7gnuQiORBb0

Én is láttam őket itt voltak a nemzetközi repülőnapon

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.27. 21:24:55

@tanato: volt egy ilyen fium, nagyon szenvedett tole. nem is tudta tultenni magat rajta, es sumakban lepett le.

tanato 2014.06.27. 21:27:31

@Babette.: Igen,kell egy erős érzelmi kötődés a női partnerhez hogy le tudja győzni a kisebbségi érzést.

M. Péter 2014.06.27. 21:27:37

@charlieharper: Nem Theresa May találta ki, hanem még Charles Clarke.

2014.06.27. 21:28:31

@Mirjam2: Egyebkent feltunt nekem hogy korhazban a legkonnyebb ismerkedni itt, ami nem meglepo, hiszen szinte az egyetlen kornyezet ami nem szegregalt :). Az egyetemen belul is egyedul az orvosi karon fordul elo hogy ferfiak es nok keverednek. Kb. minden helyi akit ismerek aki szemelyesen ismerkedett meg a hazastarsaval, tehat nem a csalad / internet / hazassagkozvetito hozta ossze oket, korhazi munka soran talalkozott. Remelem az internetet figyelo kemek meg nem tanultak meg magyarul, kulonben lehet hogy most lelepleztem egy nagy titkot es holnaptol mar epitik is a kulon noi-ferfi korhazakat, hogy megakadalyozzak a tovabbi erkolcstelenseget!

Hari Seldon 2 2014.06.27. 21:29:00

@Mirjam2:
Rólam meg akkor ne is beszéljünk, mert én meg jelenleg még csak "házimunkát" végzek. Jelentem baromi sok munka az, és kell hozzá is napi 8 óra, vagy gyakorlatilag 16 óra, ha azt nézzük mennyi elfoglaltság van három törpével.

Muscari 2014.06.27. 21:34:19

@Mirjam2: koszi szepen, azt hittem rosszab a helyzet

Muscari 2014.06.27. 21:35:29

@Babette.: nagyon orulok nektek :-)

2014.06.27. 21:37:25

@tanato: Persze, csak akkor az ilyen ferfiak fogadjak el hogy nem nagyon fognak nyugat-europaban partnert talalni, mivel ha van valasztek, a noknek igen kis szazaleka fog egy olyat valasztani aki pl. nem apolt, nem ad magara (persze, az buzis lenne!), elvarja a notol hogy dolgozzon es anyagilag gondoskodjon magarol de kozben meg munka utan mosogasson, fozzon, vasaljon, takaritson es gondoskodjon egyedul a gyerekekrol, ja es meleg etel meg vasalt ing mindig legyen keszen es nehogy mar onallo velemenye legyen, ja es kozben nezzen ki tokeletesen meg sminkeljen meg minden. Tudom hogy nem minden magyar ferfi igy all hozza, de ha valaki igen, akkor ne csodalkozzon meg ne panaszkodjon hogy nincs baratnoje.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.27. 21:43:10

@Hari Seldon 2:
Pedig nem az volt...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.06.27. 21:46:19

@Muscari: Ez megint egy olyan dolog, hogy ha pont olyan csaladbol szarmazik valaki, akkor lehet a helyzete nagyon rossz mert pl. sok csalad nem engedi hogy ferfi orvos lassa el a noi csaladtagot, vagy csak ferfi csaladtag jelenleteben, aki lehet hogy nem er ra vagy nincs kedve elkiserni a beteget stb. Es bizonyos beavatkozasokhoz a ferfi 'guardian' irasos beleegyezese szukseges. Ez nem tudom mire vonatkozik pontosan, de pl. terhesseggel kapcsolatos dolgokra mindenkeppen.

Altalanossagban tenyleg problema hogy az ellatas alapvetoen sz*r. Nem erdemes orvoshoz menni ha nagyon nem muszaj (neha meg akkor sem...). Nemreg mondta nekem egy kanadai no akinek 3 gyereke van, hogy miutan a 2. itt szuletett, annyira traumatizalva volt hogy a 3. szulesre visszarepult Kanadaba, ami azert nem a szomszedban van. Pl. eredetileg megallapodtak hogy a ferje bejohet a szuloszobara, aztan mikor ott voltak, nem akarta az orvos beengedni, stb.

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 21:46:21

@Határátkelő: konkrétumok nélkül lehetetlen vitatkozni.

Ha általánosítást írok, akkor meg csak sztereotípiákban gondolkodom, beszűkült vagyok, az a válasz. Ha valakinek a helyzetét érzelmektől mentesen, őszintén megvizsgálom, akkor az személyeskedés.

Ezzel nem tudok mit kezdeni.

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 21:46:43

@Pernilla: Hop-hop, a török férfi valszeg itt született Ausztriában és tökéletesen beszél németül, tehát második generációs, gyakorlatilag osztrák.

1. generációs török férfiről és osztrák nőről nem tudok. Az ilyen kapcsolat lenne az igazi külföldi férfi-helyi nő párosítás.

@Mirjam2: remélem azt elismered, hogy rengeteget tanultál a nyelv ügyében a férjedtől.

Tudományos/hivatalos szöveget szövegezése teljesen más, mint a köznyelv, a beilleszkedés és a barátkozás meg ugye köznyelven megy. A férjeddel nyilván köznyelven beszéltek, így ezt tanulhatod tőle eléggé rendesen, ami segít a későbbi beilleszkedésben is.

Remélem nem volt túlzottan bántó, amit írtam.

@petrasp: ez nem feltétlenül ellenpéldaság, az ellenpélda az lenne, ha egy magyar férfinek osztrák/angol/svájci/német/norvég csaja lenne. Láttatok már ilyet?

@charlieharper: bocs, véletlenül linkeltelek.

tanato 2014.06.27. 21:46:44

@Mirjam2: Ez jogos,tényleg sok magyar férfi így áll hozzá.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.06.27. 21:46:56

@Lukas Meier:

Én már próbálkoztam osztrákokkal barátkozni így. Úgy néztek át rajtam mint egy üvegfalon. Pedig szőke(vörösszőke) vagyok és kékszemű,csak ugye más faj.Engem 2 év után is zavar hogy gyakorlatilag nem tudok helyiekkel haverkodni. Tegnap előtt kocsmában ültem,egyedül. Mellém ült a pultnál egy édes 30 körüli nőci. Rettentően frusztrált hogy ha akarnám se tudnám elszórakoztatni pl ezt a nőt,humorral,árnyalt szójátékokkal. Ezen pedig nem fog segíteni semmi, ez csak akkor megy ha ebben a közegben nősz fel,mert úgysem fogsz úgy megtanulni kommunikálni hogy csuklóból menjen,mintha magyarul tolnád. Felnőtt fejjel biztos nem.

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 21:47:19

@tableno: óriási különbség van a társadalmon belül, ezt tudom. De nagyon sok minden rosszabb Dél-Amerikában, például a közbiztonság, korrupció és a kartelek. Életminőség szempontjából azért még Európa veri D-Amerikát és Ázsiát is, ezt te is tudod. Hiszen azért vagy itt (tipp: vagy Németországban vagy Svájcban vagy).

@tanato: @Mirjam2: @Muscari: köszönöm a példákat és a magyarázatokat.

Én, ahogy látom, úgy látom, hogy ciki a keleti-európai bevándorló férfi itt Ausztriában. A keletiek alatt a frissen bevándorolt balkániak és oroszok vannak, alattuk a törökök, az itt született törökök majdnem azonos minősítésben vannak, mint az osztrákok, mert ugye ők mégiscsak törökök, ezért kicsit lejjebb.

Én nem igazán találtam példát arra, amit mondtam, 1-1 lehet, hogy van, de ritka, mint a fehér holló! Ellenkező esetben meg rengeteget látok.

Azért elgondolkodom azon, amit mondtatok. (Meg egyszer kirakja a HA is, amiket írogatok.)

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 21:47:39

Jajj, azt kihagytam, hogy az angol/amerikai kifejezetten favorit az itteniek között, az olasz/spanyol/flanszia egzotikus, őket is szeretik. Az északi férfiakkal még nem találkoztam, az ázsiai bevándorló férfiakat sem igazán kedvelik. A négerek meg bulizósak, őket a partizós lányok szeretik, mert olyan laza a hozzáállásuk mindenhez.

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 21:47:50

@Mirjam2: "sznob k*va, "

Tudod én igazán értelmes, nem kockául kinéző magyar és keleti informatikusokat is ismerek, akik kifejezetten jól keresnek és van életük, mégis egyiknek sincs még a pénz hatására sem osztrák nője.

Ellenkező esetben viszont egy szép magyar lány, aki átlagosan keres, sokkal előbb választ ki egy átlagosan kereső osztrákot, mint egy jól kereső keleti férfi egy átlagosan kereső osztrák nőt.

Ezt látom, tessék cáfolni!

tanato 2014.06.27. 21:47:58

@Mirjam2: Szaudiba sok orvost keresnek magyar fejvadász cégek is.

Pernilla 2014.06.27. 21:52:28

@Lukas Meier: kapufa. Mindegyikük 20 éves kora után jött Ausztriába, és erős akcentussal beszélnek németül.

2014.06.27. 21:55:16

@Hari Seldon 2: Megtagadod a kulturadat?? :) Viccet felreteve, minden tiszteletem, en nem tudnek 3 kicsi gyereket nevelni az biztos, pedig no vagyok szoval meg kifogasom sincs.

szuperkrumpli 2014.06.27. 22:04:30

Úgy örültem tegnap amikor a 200m-re lévő algériai drukkerek CSAK tűzijátékkal ünnepeltek és nem AK47-sel!

2014.06.27. 22:10:18

@Lukas Meier: 'remélem azt elismered, hogy rengeteget tanultál a nyelv ügyében a férjedtől.'

Figyelj, te magyarul tudsz, vagy meg tanulnod kell? Mit nem ertesz? Nem, NEM tanultam angolul a ferjemtol. Kepzeld el, reszben azert tetszettem a ferjemnek mert pl. nevetett a (szo)vicceimen es jol el tudtunk dumalni. Koznyelven. Mire megismertem a ferjemet, rohadtul semmi szuksegem nem volt ra hogy angolul tanuljak. Pl. szerinted a barataimmal vagy az elozo (nepali) partneremmel nem koznyelven beszeltunk?

Egyedul a sztenderd angol kiejtesre probalt a ferjem tanitani mert eros magyar akcentusom van, de hiaba 'tanitott', semmit nem fejlodtem mert ez egy olyan specialis terulet amin csak maximum kepzett tanar tud valami eredmenyt elerni. Hiaba vagyok vele mar X eve, meg mindig ugyanolyan magyar a kiejtesem mint amikor megismertem. Ennyit arrol hogy mennyit szamit az angol ferj... A nyelvtanom meg nekem jobb mint neki, egyutt vegeztunk angoltanari kurzust es en tobb mint tiz szazalekkal magasabb eredmenyt ertem el a nyelvtani teszten mint o.

2014.06.27. 22:12:28

@szuperkrumpli: Ennek orulhetsz. Nalunk rendszeresen lovoldoznek a szomszedban mert eskuvoket tartanak a mellettunk levo farmon.

tableno 2014.06.27. 22:13:16

@Lukas Meier: csatlakozom az előttem szólóhoz. Igencsak szelektív a szövegértésed. Azon például elegánsan átsiklottál, hogy ismerek magyar férfit svájci, német és angol feleséggel (természetesen három különböző férfi).

Mr Long 2014.06.27. 22:15:22

@Mirjam2: Na az szar ugy, hogy kellett egy ferjet fognod, hogy angolul tanulj. Nekem kollegam tanit mindig uj szavakat, oedig eskuszom, hogy nincs szex koztunk! :DDDDDD

Jah, kozben eszembe jutott, hogy fonokom is angol nohoz ment ferjul, pedig irani a fazon. Plusz elismert szakember, gondolom ettol fuggetlenul BIZTOS, csak egy bevandorlo a helyiek szemeben...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.06.27. 22:16:08

@Lukas Meier:
Egy magyar kollegamnak sved felesege van (echte sved, nem bevandorlo csalad).

Egy sved kollegamnak thaifoldi baratnoje.

A magyar ugyvedemnek thai felesege.

Egy itteni nepali ismerosomnek sved felesege.

Egy kollegam elozo (magyar) felesegenek arab ferje (nem tudom honnan valo).

A kollegaim egy resze finn-sved vegyeshazassagbol szuletett.

tableno 2014.06.27. 22:20:11

@Lukas Meier: azért szimpi, ahogy visszaböfögöd az összes filmekben látott sztereotípiát Dél-Amerikáról, miközben sose jártál arra... :) Amúgy tervezgetjük a feleségemmel, hogy egyszer odaköltözünk.

2014.06.27. 22:22:30

@tanato: Istenem, csak jonnenek mar - marmint a magyar orvosok ide! Komolyan, tart karokkal varjuk oket. Nagyon rossz a helyzet az egeszsegugyben jelenleg, minden jol kepzett orvosra szukseg van. A fizetessel nem tudom mi a helyzet, sajnos el tudom kepzelni hogy nem fizetnek tul jol kelet-europai allampolgaroknak, de biztosan meg igy is jobban mint Mo.on. Bar az is igaz hogy folyekonyan kell beszelni angolul, marpedig ha egy magyar orvosnak ez megvan, akkor feltetelezem hogy inkabb Angliaba vagy mas orszagokba megy mint ide.

2014.06.27. 22:25:05

@Mr Long (UK): Nagy mazlista az irani kollegad, most mar legalabb megtanulhat rendesen angolul.

tableno 2014.06.27. 22:26:00

@házelőtthinta: na most ha te eleve nem is próbálkozol be az osztrák nőkkel, mert úgysem sikerülhet, akkor mégis min csodálkozol? Ismered a "baszd meg róka a lapátod?" nyuszikás viccet?

tanato 2014.06.27. 22:26:57

@Mirjam2: Aktívak nagyon a közel keleti munkaközvetítők,előbb utóbb sikerrel is fognak majd járni.

Mr Long 2014.06.27. 22:28:25

@Mirjam2: Itt vegezte az egyetemet, dolgozott az usaban, tavolkeleten, biztos csak a felesegetol hallott angolul...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.06.27. 22:33:48

@Lukas Meier:

Igazából a gond az hogy egy osztrák lánynak magyar férfiként pont a legvelősebb részed nem tudod igazán megmutatni : a lelkedet. Lehet magyarázni hogy mi nem tudunk németül és ezért nem megy, de egyszerűen nem tudom magam megfogalmazni olyan finoman németül mint magyarul. Ha nagyon jól beszélnék akkor se menne. Olyan árnyalt dolgokat ad az anyanyelvünk amiket szerintem utólag nem lehet megtanulni egy idegen nyelven. El lehet fecserészni de akkor már nem a lelked tártad ki előtte hanem a szókincsed németből. Egyszerűen magyarul működik a szívem, nem tudom máshogy megfesteni a gondolataimat!

Ha pedig nem tudod megfogni a belső világoddal akkor mégis mivel fognád meg? A külsőddel? Ne vicceljünk,egy magyar szőke férfi egy az egyben úgy néz ki mint egy osztrák!Semmi egzotikum nincs bennünk ezen a téren ebben az országban. Az egzisztencia részét meg hagyjuk, mert a legnagyobb részünk csóró,de ha nem vagyunk azok akkor vajon kit fog választani az osztrák kislány? Akivel megértik egymást tökéletesen vagy akivel kihívás a másik bajainak pontos megértése is? Úgyhogy én realizálom hogy gyakorlatilag a "húspiacon" nulla az értékem itt.

Mr Long 2014.06.27. 22:37:16

@házelőtthinta: Megprobaltal mar tenni szepet az osztrak lanyoknak, vagy elvi sikon kizartad es meg sem probalod?

2014.06.27. 22:41:24

@Lukas Meier: 'Azért elgondolkodom azon, amit mondtatok.'

Na, ez a lenyeg. En is elgondolkoztam azokon amit irtal pl. hogy ugy erzed, kelet-europai ferfikent hatranyban vagy stb. Mivel nem vagyok ferfi, igy nyilvan nem tudom hogy pontosan mi jatszodik le. Noi szemszogbol csak annyit tudok mondani hogy ami engem a kelet-europai ferfiakban zavar - es persze NEM minden kelet-europai ferfi ilyen!!! - az az apolatlansag, elhanyagoltsag, folenyeskedo, macso stilus.

Ugy tunik nekem hogy az erintettek sokszor nincsenek tudataban annak hogy ilyen stilusuk van, azt hiszik jopofak vagy csak ez a normalis. Marpedig sok helyen nem ez a normalis, pl. Angliaban tutira nem jon be a legtobb nonek. Lehet, sot valoszinu, hogy nem fognak szolni semmit, de jarni sem akarnak valaki ilyennel. Pl. volt egy lengyel kollegam Londonban, kimondottan jokepu, okos, tanult huszoneves pasi. Tobbszor lattam ahogy probalkozik az irodaban, bulikon lanyokkal osszejonni, nem sikerult. Nem vette eszre hogy nem talaljak viccesnek a folyamatos megjegyzeseit arrol hogy a nok hulyek a matekhoz, a nok ezt meg azt sem tudjak megcsinalni, nok kulsejere tett megjegyzesek stb. A vegen lett egy bolgar baratnoje, remelem jol alakult a kapcsolatuk, de tenyleg nem csodalom hogy 'nyugat-europai' nokkel nem jott ossze, es nem a penz miatt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.27. 22:44:52

Már voltam Stokiban svéd-magyar meccsen.Asszem eb-selejtező volt.Természetesen a magyaroknak drukkoltam, bár szokás szerint semmi esélyünk nem volt.Aztán pár évre rá megint volt a két csapatnak meccse, lehet épp a visszavágó volt.Akkor meg jól beszóltam az Aftonbladet fórumán a svédeknek, hogy most már ők is tudják, hogy milyen az utolsó percben kikapni... :D

Aki nem ismeri, Zlátán egyik specialitása volt ellenünk, hogy az utolsó percekben rúg egy gólt, és így nyernek.Már volt legalább 5 ilyen meccs, az utóbbi 10-15 évben.
Most még átfutom a kommenteket is...

2014.06.27. 22:47:52

@tanato: Nem vagyok kozel-kelet szakerto, de ha ismersz valakit aki ide keszul es kerdesei vannak (foleg ha no, el tudom kepzelni hogy vannak kerdesei) nyugodtan kuldj pm-et, szivesen valaszolok. Hangsulyozom hogy munkat nem tudok szerezni :)

nyuszigonosz 2014.06.27. 22:50:52

@házelőtthinta: Úgy látom te meg Lukas Meier a könnyebb úton akartok menni és órákat írtok - föleg a Lukas Meier - arról, amit igaznak gondoltok. Elpanaszkodni, miért is nem tudtok osztrák növel megismerkedni.
Ha csak ezt az idöt inkább arra fordítanátok, hogy olvasnátok németül, rájönnél te is, hogy nem csak a magyar nyelv árnyalt.
Németül is lehet pontosan, árnyaltan, érdekesen, szóviccet használva beszélni. ( és hát nem csak németül, más nyelveken is )
Ehhez persze a nyelvtudás kell.
Szerintem nálad is és L. Meiernél is ez nincs meg.
Megtanulható.

tanato 2014.06.27. 22:52:36

@Mirjam2: Köszönöm,ha tudok ilyenről.szólni fogok.Mostanában sok ilyen reklám van,persze nem csak magyaroknak hanem más kelet európai eü.-dolgozók részére is csomagban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.27. 22:54:35

@Kövérmadár [swe]: "Akkor megint en vagyok a kakukktojas. Azert harcolnek, aki tobbet iger.
Ha a munkaadok es az allam lehet profitorientalt, akkor az egyszeri halando is."

Jól nyomod.Mint a huzat! :D

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 22:58:08

@tableno: igen, egy-egy darabot! De a 90% nem ilyen! Hoztam már statisztikát Ausztriáról, olyan számok voltak, hogy 200-1, 150-4 keleti nő + osztrák férfi és osztrák nő + keleti férfi viszonylatban. A statisztika nem hazudik! Voltak ám ott thai és kínai nők is, mint importfeleségek szép számmal, import thai és kínai férjek viszont pár darab.

Gondolom te is tanultál statisztikát, akkor meg nem kell magyaráznom a dolgot.

" azért szimpi, ahogy visszaböfögöd az összes filmekben látott sztereotípiát Dél-Amerikáról, miközben sose jártál arra... :) Amúgy tervezgetjük a feleségemmel, hogy egyszer odaköltözünk. "

Neked ugye személyeskedni és sértegetni ("visszaböfögöd"), te sosem leszel kitiltva innen, csak én.

Ezenkívül lehet menőzni, mert te voltál ott vagy ismered D-Amerikát, hogy mi van ott, de az igazság, hogy Európában magasabb az életszínvonal, ezért vagy te még Európában. És ezt valószínűleg a barátnőd is tudja, azért van ő is veled Európában.

@Kövérmadár [swe]: statisztika, drága barátom. Ne kelljen előszednem a svéd statisztikai hivatal honlapját, az osztrák adatok már engem igazoltak! 1-1 db mindenből mindig előfordulhat, de a 80-90%-ban igazam van, ezt te is tudod.

@Mirjam2: gratulálok, hogy a tanult, anyanyelvi partneredet is lekőrözöd ("egy férfi legyen legalább ugyanolyan tanult, mint a nő"), de ezt egyszerűen nagyon nehéz elhinnem, hogy szlengben/mondásokban ne tudott volna neked újat mondani ő neked.
De jó, neked elhiszem. Viszont az átlagos bevándorló nőnek nyelvileg óriási fejlődés egy anyanyelvi partner akkor is, ha évekig az országban élet már. Te nem vagy átlagos.

@Pernilla: kivételek, múltkor hoztam már statisztikai adatokat.

_____________________________________________________
Tessék, kedves mindenki, tessék megmagyarázni, hogy hol vannak a statiszikából a magyar férfiak:

www.verein-fibel.at/images/stories/Binationale_Eheschlieungen_in_sterreich_2009.pdf

És hogy miért csak k-eui országok vannak toronymagasan elöl itt:
"Die größten geschlechtsspezifischen Unterschiede in der P
artnerInnenwahl"

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 22:58:26

@házelőtthinta: itt a statisztika, ebből vonj le tanulságokat, én nem tépem tovább a számat:

www.verein-fibel.at/images/stories/Binationale_Eheschlieungen_in_sterreich_2009.pdf

Azt is, hogy miért van annyi szerelmes magyar hölgy és miért nincs rajta a statisztikán a magyar férfi (azaz 34 alatti a számuk, 7-8-szoros előnyben vannak legalább a mocskos sztereotípiák, amiket emlegetek, LEGALÁBB!). Más k-eui népek számát is megnézheted, ott 50-szeres a különbség.

Mr Long 2014.06.27. 23:00:55

Hat annyit tudok mondani, hogy Suit up bro!
(Nem tudom bejon-e, mivel sosem volt kulfoldi nom.)

2014.06.27. 23:01:08

@nyuszigonosz(D): Igy van, a nyelvtudas tanulhato, illetve tokeletes nyelvtudas hianyaban is tehet jo benyomast egy ferfi es nem feltetlenul a kulsejevel vagy penzzel - lehet egyszeruen csak jopofa, jo fej stb. Meg a nagy szamok torvenye alapjan, minel tobb emberrel probalkoznak, annal valoszinubb hogy egyszer csak osszejon. Ha nem is probalkozik az ember mert mar eleve eldontotte hogy nem fog sikerulni, akkor mit lehet varni? Hogy egy osztrak no odamegy es konyorog nekik hogy vele jarjanak?

tableno 2014.06.27. 23:04:22

@Lukas Meier: az a lehetőség fel sem merül benned, hogy a feleségem azért van Európában, hogy velem legyen? Ha így állsz hozzá a nőkhöz, ne csodálkozz, ha egyedül maradsz!

bpetya75 2014.06.27. 23:04:51

@Mirjam2:

Tableno a nyíltan melegeket kérdezte, így erre már nem tértem ki a válaszban.

@Mr Long (UK):

Egyelőre ne csináljon semmit. Elvileg a jogszabály miatt a bankoknak kell lépniük, a bírósági eljárásokat leállították. Ha jól értem, amit írtak ;-)

@charlieharper:

Ha látnálak, tudnám, hogy zsidó vagy? ;-P

Elég valószínű, hogy ismerek zsidót, csak nem tudom róla, hogy az.

De pölö leszbikus nőt ismerek Kaposváron, aki nem is rejti véka alá a dolgot, igaz nem is veri magát vele.

nyuszigonosz 2014.06.27. 23:05:08

@Mirjam2: Persze, panaszkodni könnyebb, mint tenni is valamit.

2014.06.27. 23:09:29

@Lukas Meier: 'egyszerűen nagyon nehéz elhinnem, hogy szlengben/mondásokban ne tudott volna neked újat mondani ő neked'

A ferjem eredetileg eszaki (Manchester) es en osszesen tobbet eltem Londonban, mint o, igy valoban tanultam tole eszaki szlenget amit nem ismertem, o viszont londoniakat tanult tolem :). Meg kiejtest is. Egyszer volt egy nagy, tobb hetig huzodo vitank az 'either' szo kiejteserol. O mindig kijavitott hogy ezt 'ejdor'-nek kell ejteni, mig en 'ider'-nek ejtettem, ami szerinte az amerikai kiejtes. Tobb hetig kerdezgettunk ismerosoket es figyeltunk magunk korul hogy hogy ejtik emberek, a vegen kiderult, hogy eredetileg valoban amerikai kiejtes az ahogy en ejtem, de ma mar a fiatalabb generacional altalanos Londonban, mig videken valoszinuleg nem annyira. Tehat valoban, az angol ferjemen keresztul megtudtam pl. amit kulonben nem tudtam volna hogy az eredeti angol kiejtes 'ejdor'. Ez hasznos meg erdekes, de azert nem mondanam hogy egetrengeto felfedezes.

Muscari 2014.06.27. 23:11:00

Total OFF, de ezt latni kell, foleg a fiuknak

www.youtube.com/watch?v=qdVwL8Ge1bA

2014.06.27. 23:14:40

@bpetya75: Bocsi, csak tenyleg az irani elnok jutott errol eszembe hogy 'nincsenek melegek'. Nem tudom beszelsz-e angolul, de ha igen, figyelmedbe ajanlom ezt a Little Britain epizodot: www.youtube.com/watch?v=KrlzaBNgz-M ('the only gay in the village' - az egyetlen meleg a faluban). Ezek szerint nalatok nincs ilyen! :)

Hari Seldon 2 2014.06.27. 23:19:18

@Muscari:
Szerintem kamu. A Nissan kerekei azonnal defektet kaptak volna a nyomástól. Nem hiszem, ha 2000 kg teherbírású autóra rájön hirtelen 200 000 N nyomás azt így elviseli.

2014.06.27. 23:22:51

@geegee: :D Ez jo... En amugy regebben drukkoltam a svedeknek de ez meg Henrik Larsson idejen volt, amikor 2 edzojuk volt. Azt amugy hallottad, hogy Zlatan azt mondta, nem erdemes nezni a vb-t, mivel nem lesz ott? Hahaha...:D Meg az elejen volt szo arrol, hogy ki az arrogans... :D

Kar, hogy nem volt ma focinal a tema, pedig erdekes. az identitas-kerdesben meg valahogy csak a nemzeti kulturak szamitanak meg a beilleszkedes, ugy latszik, a mai nap kommentjei alapjan marmint. :D Nemzetisegnel is erosebben meghatarozo dolgokrol, peldaul lokalpatriotizmusrol, varosi klub szurkolasrol, szubkulturakrol eddig nem volt szo... Pedig amugy... peldaul tegye fel a kezet aki nem volt peldaul punk vagy emos vagy rapper vagy vmi mas agyament szarsag kovetoje amikor tini volt :D OK, hala istennek altalaban elmulik, de van amikor emberek igy talaljak meg egymast orszagok kozott... mar nem tudom mit akartam ezzel mondani amugy, de nem is erdekes, tokre masrol van szo mostmar :D Ugyhogy szerintem lepek megint, bocsanat. :D

Pernilla 2014.06.27. 23:23:58

@Lukas Meier: mondtam, hogy egyetértek veled abban, hogy többségben van a nyugati férfi+keleti nő páros.
De az egészből azt levezetni, hogy márpedig lehetetlen beilleszkedni külföldön, az hülyeség.
Az összes többi témára (ezzel együtt), amit felhoztál, pedig a következőt tudom mondani:
én, és az itt jelenlévő kommentelők 90%-a nagyon jól érzi magát külföldön (a kommentjeik alapján). Ez lehet pl. azért, mert be tudtunk illeszkedni, de lehetnek más okai is. Nem csak ettől lehet boldog az ember egy új országban. Lehet rá 100 okunk, hogy miért jó itt, vagy miért jobb, mint Magyarországon.
Te meg szarul érzed magad Ausztriában. Ha belemagyarázod, hogy nekünk is milyen rossz külföldön, akkor te jobban fogod érezni magad? Mert semmi mást nem tudok kiolvasni a soraid mögül...

bpetya75 2014.06.27. 23:31:58

@Mirjam2:

Én legalább is nem ismerem, ha van. Igaz múlt héten egy lakossági fórumon, ahol hőbörögni lehetett egy szociális bérlakásépítési projekt ellen, olyan figurákat láttam, akik állítólag 15-20 éve a faluban élnek, de még az életben nem találkoztam velük se az utcán, se a buszon, a boltban, vagy egy rendezvényen...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.06.27. 23:34:10

@Mr Long (UK):

Próbálkoztam már osztrák lánynál. Vad,keleti módra is(gyakorlatilag mosolyogtam rá és szó nélkül meg akartam csókolni,(kolléga volt mekiben)),illetve finomabban is. Mind befuccsolt.Hozzátenném hogy nem vagyok egy nagy csajozós (jóképű se igazán,max átlagos), szóval nekem otthon se volt egyszerű mutatvány lányokat elcsábítani. Mondhatni a duma volt az egyetlen fegyverem, az meg itt finoman szólva is gyengém :)

Lukas Meier (törölt) 2014.06.27. 23:34:25

@tableno: Nem, nem arról van szó.... Arról volt szó, hogy egy dél-amerikai nőnek feljebb lépés-e egzisztenciálisan egy európaival összejönni. Erre írtad, hogy nem, mert ott is van jó középosztály. Én meg azt írtam, hogy D-Am-ban csak nagyok a társadalmi különbségek és összességében az európai életszínvonal magasabb, ezért vagy Európában a barátnőddel. Erre azt válaszoltad, hogy "Ha így állsz hozzá a nőkhöz, ne csodálkozz, ha egyedül maradsz! ".

Csak erről volt szó, hogy a nő felfelé választott életszínvonal szempontjából.

Máshol is ez teljesül, ha megnézed az osztrák statisztikai adatokat, ezért van 200vmennyi magyar nő-osztrák férfi és 34 alatti osztrák nő-magyar férfi párosítás (a pontos számot nem lehet tudni, mert nincs benne a statisztikában). Kérlek nézd meg a többi k-eui ország statisztikáját is, ott vannak a legnagyobb különbségek.

tableno 2014.06.27. 23:40:01

@Lukas Meier: reménytelen veled vitatkozni. Na jó éjszakát!

2014.06.27. 23:47:21

@házelőtthinta: 'keleti módra is(gyakorlatilag mosolyogtam rá és szó nélkül meg akartam csókolni,(kolléga volt mekibe'

Ezt nem ugy hivjak hogy 'vad, keleti mod', hanem 'munkahelyi szexualis zaklatas'. Remelem megkoszonted neki hogy nem jelentett fel.

2014.06.27. 23:58:48

@M. Péter: Wow ez NAGYON jo!!! Most mutatom a ferjemnek...

Quercus a favágó 2014.06.28. 00:03:23

@Mr Long (UK):

Első olvasatra a már megszűnt szerződések is érintettek a törvényjavaslattal. Nincs szó benne határidőről. Ami érdekes, a forint hitel- ill. kölcsönszerződésekre is vonatkozik. Kivétel a végtörlesztés. A végrehajtásokat is felfüggeszti. A bankokra ró kötelezettséget, nekik kell a törvényben meghatározott határidőn belül eldönteni, hogy a szerződések megfelelnek -é a törvényi előírásoknak vagy sem. Ha nem köztelesek azt módosítani, és elszámolni az ügyféllel. De ami még érdekes, ha úgy gondolják, hogy megfelel a szerződés a törvény előírásainak, azt polgári perben kell bizonyítaniuk. Ebben a perben, ahogy látom azonban nem az ügyfél, hanem a Magyar Állam lesz az alperes.

Első olvasatra így látom, álmosan. De majd tisztul a kép.

blackhairlady 2014.06.28. 00:34:40

@Kövérmadár [swe]: Kaptal mar valaszt a kovetsegtol a Feher Hazzal kapcsolatban?

blackhairlady 2014.06.28. 00:42:50

@diggerdriver: Boris Becker szulovarosaban szalltunk meg tegnapeleott. Muszaki hiba miatt toroltek a jaratot, a frankfurti repteri szalloda mar tele volt, igy egy oranyira a reptertol, Leimenben szallasoltak el bennunket. Az utca felett mentek a csillek kovel megrakodva, erdekes volt.
Az egyik utas mondta, hogy itt szuletett Boris Becker.

blackhairlady 2014.06.28. 01:32:53

@charlieharper: En is sok ugyet inteztem a 3 hetes otthon tartozkodasom altt, es kivetel nelkul segitokeszek es udvariasak voltak az ugyintezok. A nav-nal a holgy nem volt biztos a dolgaban, es ne hogy valotlansagot mondjon, megkereste a fonoket, hogy o mit gondol az ugyrol. Az aram es gaz szolgaktatoknal, a vizeseknel, a kabel tvsnel es a biztositonal is csak jo tapasztalatom volt.

blackhairlady 2014.06.28. 01:48:30

@tanato: En megtiltottam a ferjemnek, hogy hazimunkat vegezzen. Engem irrital ha a konyhaban latom vagy porszivoval a kezeben. Nem tudom megmagayrazni, hogy miert. Egyedul a funyiras az o reszortja. Viszont nyaranta kielheti magat amikor nem vagyok itthon hetekig:))

blackhairlady 2014.06.28. 02:09:48

@mojyo: En amolyan "hobbi csoves" voltam ifju koromban, a 80-as evek elejen:))))) Szerencsere kinottem:D

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.06.28. 02:23:54

@Lukas Meier: Ha mär igy megemlitettél...csak pontositäsképpen:
A férjem olasz. Sväjcban nött föl olasz szülökkel. Ergo otthon csak olaszul beszéltek.
Én mär 2éve kint voltam amikor ö odajött dolgozni, ahol én dolgoztam. A mai napig 100%-ban dolgozom, meg is halnék, ha nem dolgozhatnék.
Amikor legelöször hazavitt (többünket), akkor egy szakadt Peugeot Williams-szel tette. Asszem ez nem a tipikus aranyäsäs, ugye?
Az elsö randinkon föl kellett hivnom, mert hiäba kerestem a szakadt autot, nem talältam... (neki S3-asa volt, gondolom nem kell ecsetelni a különbséget...)
Otthon hochdeutch-ban beszélünk. Én akartam igy, ö meg nagyon szépen beszéli.
Még egyszer: nem az anyanyelve. Sväjcban senkinek sem az anyanyelve, az irodalmi németet az iskoläban tanuljäk, kb mint idegennyelvet.
Igen, nekem rohadt sokat segitett, és segit a mai napig. Nélküle nem lennék ott, ahol vagyok. Ezt soha nem tagadtam.
Munkämbol adodoan nem nagyon érintkezem emberekkel. Nem gyüjtöm a magyar ismerösöket, igaz a sväjciakat sem. Az ismerkedést nem ugy szoktam kezdeni amugy sem, hogy Mutasd az utleveledet! Itt is csak akkor fordulok meg, amikor idöm engedi.
Arrol, hogy hol élünk:
Ö mär holnap cuccolna Magyarorszägra, nekem nem lenne otthon munkäm... Folyamatosan arrol beszél, hogyha majd öregek leszünk, akkor Magyarorszägra megyünk lakni...
Én ott vagyok otthon, ahol jol érzem magam. Ö azt mondta, hogy a viläg végére is eljönne velem, ha éppen oda tämadna kedvem menni.
Ezt a könyvet pont most lättam a pihenönkben,ajänlom szeretettel neked is, meg @házelőtthinta:-nak is :
tommyjaud.de/vollidiot-das-erste-buch/
@nyuszigonosz(D):
OFF
Nyuszi! Hogy mondanäd németül azt, hogy valaki igénytelen (szleng értelemben)? Remélem, érted mire gondolok. :-)
ON

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.06.28. 02:39:03

@blackhair-lady: Nälunk mosogat, föz és porszivozäs utän nedves törlövel föltörli a padlot, ha közösen takaritunk. :-) Ezt amugy nem värom el töle. Az ö "dolga" amugy az autok / motor és a hivatali ügyek intézése. Ezeket amugy nekem is meg kellett tanulnom, elvégre vele történhet akärmi is... Gondolhatod milyen élvezettel nézem meg az olajszintet, vagy a gumik levegötartalmät. :-))))

2014.06.28. 03:57:18

@Mirjam2: regi szalka a monarchias osztrak "sogorok" a szememben, ugyhogy kard-ki-kard ;)

2014.06.28. 04:37:48

@Lukas Meier: csak tipp, meg nemi beszelgetes a helyi haverokkal. Alapvetoen a ny-eu kurva nagy arcu, hihetetlen igenyekkel biro emancipunci eletet a ny-eu ferfiak tobbsege nem ohajtja finanszirozni, annak egyoldalusaga miatt. Nincs elonye, gyerek meg lehet barkitol, annyivel genetikailag nem jobbak, sot.

Aki nem akar tul egzotikusat (alapvetoen azsiai pecazas) az leikszel egy k-eu-s csajt. Nem annyira nagy fogas egy azsiaihoz kepest, de meg mindig egy ajandek egy feminista szorny helyett,a mely az elet minden teruleten konkuralni akar (nem ohajt, vagy szeretne) veled.

marmint, amelyik fejere nem kell zsakot huzni. Azok meg turhetoek, de 7mrd embernel a ferfiember nem lehet annyira alacsony onertekeli szinttel ellatva, h kompromusszumokat kot :)

A ny-eus nok szemszogebol az azsiai csaj a klasszikus kussolos robotgep. Azonban ez durva sarkitasa a dolgoknak, mert nem latjak, h evtizedekkel ezelott a feher embernel sem volt divat a feminizmus (viszont micsoda karokat okozott es okoz) es ok is ugyanigy viselkedtek.

Szerencsere, sokan sokfelek vagyunk, mindenki olyan viragot szagol, amilyet szakit...De a nagy mozgasokbol itelve, bizony a sok karrierista (lasd vakmajom stat-jat a diplomas nok tulsulyarol egy bizonyos eletkor felett) no ongolt lo. Aztan meg megy a siras, h aze' mert okos vagyok? Nem, azert mert nem a nonek kell eltartania a csaladot...

pappito · http://pappito.com 2014.06.28. 06:32:59

azért hasznosak a focis posztok, mert kiderült, hogy ausztriában sírnak a leghangosabban a baszatlan lúzerek. Ez is valami.

Amúgy meg Mirjam összes mai kommentjére +1

2014.06.28. 07:18:49

@Mirjam2:
" a munkam reszekent en ellenoriztem kulfoldrol erkezett jelentesek nyelvhelyesseget mielott tovabbkuldtuk oket. "
Thames House?:))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.28. 07:24:22

@Lukas Meier: ezekután amiket személyeskedsz, most komolyan azt várod, hogy valaki prédaként ideveti neked a saját vagy ismerősei történetét?
ja, és úgyis hazudunk reggel, délben, este, arról hogy kik vagyunk, mit élünk meg, mit érzünk, úgyhogy még az is hazugság lenne alapból. úgyhogy minek töröd magad?

Morgo1229 2014.06.28. 07:30:04

@zseketto: uristen milyen primitiv ember vagy. Csak azt remelem hogy nincsenek lanyaid es nem is lesznek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.28. 07:38:25

@Mirjam2: ez egyébként máshol nincs így, hogy férfi orvost nem hagynak egyedül női beteggel? valamiért az a kényszerképzetem, hogy biztos ezt csinálják Angliában is, hogy van ott egy nővér, mert ott olyan érzékenyek erre a témára.
azt meg nem is tudom, honnan olvastam, hogy a diákok is csak párokban vizsgázhatnak, nehogy később zaklatási / rágalmazási ügy legyen.

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.28. 07:40:25

@QUERCUS: erre a bizonyitasra kivancsi leszek. ugyanis mindent meg fognak tenni, h bebizonyitsak, pl. 2rol 8 %ra emelni tisztesseges volt. mikozben a kvazi erofolenybol kifolyolag nem az, hiszen kovetkezmenyek nelkul megtehettek, mert mit is tehettek volna ellene? felmondod a szerzodest? es mibol fizetted volna ki, ha a love ott all a lakasban?

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.28. 07:44:16

@Chang Yai: ez itthon is igy van, de nem a zaklatas miatt, hanem h ne jatszhassanak ossze.

tableno 2014.06.28. 07:46:42

@zseketto: neked ugye a jobb kezed a feleséged? :))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.28. 07:47:44

@Mirjam2: ezekután már nem is tudom, én hogy tanultam meg egyáltalán angolul, soha nem éltem Angliában, egy hónapot voltam (utazni) tizennégy éve. biztos csak kamuzok, hogy tudok angolul. mert azt csak angoloktól Angliában lehet megtanulni, lehetőleg pasival az ágyban.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.28. 07:53:38

@tableno: ugyanmár, csak kamuzik a feleséged. ezer éve. még gyerekeket is szült neked, csak hogy jól Európában lehessen és vissza ne kelljen mennie a mocsok D-Amerikába. vigyázz, sose tudod, mikor fog jól lelépni! dugd el az útlevelét!!
ááááááá.
bocs.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.28. 07:56:31

@Mirjam2: na ez érdekes az iráni elnökkel meg a iráni melegekkel. alighanem igaza van az elnöknek, ezt nekem más forrás is megerősítette, egyszerűen genetikailag ilyen alantas dolgok nincsenek a perzsa populációban. :-/

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.28. 07:59:25

@házelőtthinta: na erre biztos reagált már más is azóta, de nem bírom megállni. lehet hogy egy pöttyet generációs szakadék van köztünk, és ma már általános csak úgy megpróbálni lesmárolni valakit, szó nélkül, aki tetszik, én biztos, hogy kiosztottam volna / kiosztanék egy maflást. csak úgy mondom.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.28. 08:04:39

@Babette.: ezt nem tudtam, de jogos. akármilyen okból vagy szempontból eredetileg.

Hari Seldon 2 2014.06.28. 09:14:35

@Naschkatze (Mostindien / CH):
Jó. Csak azt kéne tudni, hogy mi az a Peugeot Williams meg S3
(elvileg azt gondoltam értek az autókhoz, de ezek szerint mégsem)

Ez a Peugeot Williams valami olyan mint ami Magyarországon volt a Renault Thália, csóri piacra csóri típus?

tanato 2014.06.28. 10:24:45

@blackhair-lady: Én besegítek azért,ha túl sokat nem is tudok,némi mosogatás,porszívózás,bevásárlás belefér.De ez háztartásonként változik,legtöbb helyen azért itthon a férfi inkább a kerti munkát meg a ház körüli szereléseket végzi,a többit a nő.

tanato 2014.06.28. 10:29:34

@Chang Yai: Nagyon ritka hogy férfi orvos egyedül maradjon nőbeteggel,a nővér 99%-ban ott van.A későbbi esetleges feljelentések ,problémák miatt.Visszaélések azért előfordulnak ha nem így van,mindkét részről.Akár a férfi "kanosodhat " be ha csak ketten vannak,akár a nő lehet nagyon "kihívó".
A leghíresebb legutóbb az volt amikor a kalocsai női börtön férfi orvosa rendszeresen szexelni kezdett egy elítélttel,aki teherbe is esett.El is ítélték az 50 éves orvost.
Azóta ott is csak női orvosok vannak.

tanato 2014.06.28. 10:33:31

@tanato: Bár ha egyedül vásárolok be azt nem szereti mert szerinte sok olyan hülyeséget is megveszek amit nem kéne.

tanato 2014.06.28. 10:39:14

@tanato: Régebben amit sokat átvettem az volt,hogy amikor a gyerekeink kicsik voltak rengeteget vittem őket játszótérre,állatkertbe mesemoziba stb,amíg ő mást csinált.Nagyon sokszor én voltam ott egyedül kisgyerekes apuka a nők között,sokszor megkérdezték,nem-e elvált apuka vagyok.
Ellenben ő meg sokat segített a ház körüli és az autó körüli kisebb szerelésekben,mivel nagyobb érzéke van hozzá mert az apukája mérnök/az enyém orvos volt/ aki mindig szerelt anno a lányaival.

nyuszigonosz 2014.06.28. 11:38:56

@Naschkatze (Mostindien / CH): Az igénytelenre szleng értelemben azt mondanám, hogy: Penner.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.06.28. 11:42:47

@Hari Seldon 2:
Ugyan nem vagyok mérnők és nem tudom mi a valóság az esetben de nézzünk meg néhány dolgot.
Miért töredéke az első futómű a középsőnek?
Gyanítom azért mert a középső mérlegállásban osztja meg a gép súlyát.
Ezért nevezem középsőnek bár a hátsó szót használják rá.
Leszálláskor még bőven hat a szárnyak felhajtóereje a gépre és leérkezéskor is a súly hátul van. A súly akkor tevődik csak előre mikor talajt fogott a gép első futóműve és akkor is csak a lassulás függvényében. Ha engedik hosszan kifutni a fékező gépet akkor kevésbé terhelődik az orra.
Szóval nem tudom mi az igazság mert ma már mindent lehet hamisítani csak nem biztos hogy itt is az történt.

kardio1 2014.06.28. 12:04:58

@Hari Seldon 2:
Hova költöztök? Feleséged munkahelyet vàltoztatott?

tableno 2014.06.28. 12:47:23

@tanato: nyugaton teljesen általános, hogy apuka (is) viszi a gyerekeket a játszótérre.

2014.06.28. 14:12:55

@Chang Yai: Nem, Angliaban rengetegszer voltam egyedul ferfi orvossal, biztos Mo.on is egyedul hagynak, ugy tudom meg nogyogyasszal is. Miert is ne? Egy csomo penzbe kerulne csak azert fizetni valakit hogy ott legyen feleslegesen harmadiknak, es engem kimondottan zavarna ha lenne ott meg valaki. Ha barmit probalna csinalni az orvos ami zaklatasnak minosul, azonnal feljelentene az ember. Szaudiban nem attol paraznak szerintem hogy molesztalni probal a doki, hanem hogy esetleg kozos megegyezessel csinal valamit a pacienssel.

2014.06.28. 14:17:00

@Chang Yai: Ja es nem hiszem hogy csak parokban vizsgazhatnak, pl. az IELTS vizsgamon kettesben voltunk a vizsgaztatoval, es egyetemen is volt kulonoram, megbeszelesem ferfi tanarokkal kettesben. De egy normalis tarsadalomban szerintem semmi szukseg ra hogy ezen parazzon valaki felnott emberek kozott.

2014.06.28. 14:18:53

@Cascabel: Nem tudom mi a Thames House. En editor voltam, fogalmam sincs ezt hogy mondjak magyarul (valaki egyszer azt irta hogy lektoralas, de az szerintem mast jelent).

2014.06.28. 14:22:12

@zseketto: Te inkabb ne szolj hozzam, koszi. Ez mostanra is es a jovore is vonatkozik.

2014.06.28. 14:32:46

@Morgo1229: Legalabb demonstralta miert nem jarnak a nok kelet-europai pasikkal, ha van mas valasztasuk :). Szerencsere nem minden kelet-europai pasi olyan mint o.

tanato 2014.06.28. 14:38:53

@tanato: Most már itthon is jobban látni ilyet,de akkortájt errefelé nagyon kevés volt az apa gyerek játszóteres dolog.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.28. 16:58:02

@Mirjam2: nem emlékszem már, melyik egyetemen volt olyan balhé, hogy utána csak párokban lehetett vizsgázni. asszem zaklatással vádolt meg egy diáklány egy férfi tanárt.
IELTS az mindenkinek egyedül, de ott van magnófelvétel :-)
az a baj, hogy ha fel is jelent az ember valakit, hogyan bizonyít bármit is?
ja és én egyébként nem a zaklatástól tartok, hanem a nagyon bunkó megjegyzésektől. szerintem visszafogja magát minden kreténségre hajlamos ember, ha van ott egy tanú is. én jobban érzem magam tőle, azért egy nővérnek egyébként is mindig van dolga, nemcsak ott áll és mondjuk bámulja ő is az alfelemet.

2014.06.28. 17:24:15

@Chang Yai: Hat szerencsere Angliaban nem ugy kezdik hogy nem hiszik el ha panaszt teszel, ugy allnak hozza hogy miert tennel panaszt ha nem lenne igaz. Nekem meg soha nem tettek bunko megjegyzeseket ferfi orvosok Angliaban, nagyon jo tapasztalataim voltak. Egyszer volt velem valaki nagyon bunko, egy noi doki, nem is mentem hozza tobbet. Lehet egyebkent mindig kerni hogy ferfi vagy noi orvoshoz szeretnel menni.

Ja es Angliaban nem kerik hogy vetkozz le csak ha feltetlenul szukseges es akkor is csak pl. felturni az ingujjat stb. Mo.on ezzel szemben elofordult hogy megkertek hogy vetkozzek le mikor orvosilag nem is volt indokolt, errol utolag azt gondolom hogy elegge undorito (akkor jottem ra mikor kesobb noi orvos csinalta ugyanazt a vizsgalatot es nala erdekes modon nem kellett levetkozni...).

M. Péter 2014.06.28. 18:18:52

@Mirjam2: Több olyan angol orvosról is olvastam már, aki női betegeit tapogatta, vagy szexuálisan zaklatta, az egyik például a whiplasht szenvedett páciens melleit masszírozta.

tanato 2014.06.28. 20:53:28

@Chang Yai: @Mirjam2: @M. Péter: Célszerű az orvos szempontjából is ha nem ketten vannak csak jelen.Megelőzendő a későbbi jogi problémákat.Előfordul néha a nő részéről is ajánlat felhívás keringőre ,azután ha nem megy bele az orvos Putifárné módjára feljelentette a nő zaklatásért.
Ha meg a doki akar zaklatni úgy szeretné intézni hogy ne legyen tanú,szóval jobb ha van ott harmadik személy is.

tanato 2014.06.28. 20:55:24

@M. Péter: Itthon nem régen volt ilyen eset egy nőgyógyász esetében,folyamatosan szex ajánlatokkal zaklatta a fiatal csinos nőbetegeit.Feljelentés is lett a vége,most folyik az eljárás.

2014.06.28. 22:24:05

@M. Péter: @tanato: Nyilvan elofordul zaklatas, mint az elet barmely mas teruleten, ezt jelenteni kell, kivizsgalni stb. En mint no nem ertek egyet azzal hogy minden ferfi orvost potencialis nomolesztalokent kezeljenek, vagy hogy rolam azt feltetelezzek hogy en fogom oket zaklatni. Ez nemek alapjan valo szegregacio amivel nem ertek egyet. Pl. a haziorvosom Londonban evek ota ferfi, maximalisan megbizom benne, es nagyon nem szeretnem ha valakinek jelen kene lenni mikor beszelek vele mert esetleg molesztalas lesz.

Termeszetesen gyerek kivizsgalasakor mindig jelen kene lennie ket felnottnek, lehetoleg az egyik szulo / gondviselo. Ez Angliaban igy van, pl. mikor en nanny voltam, mindig bent kellett lennem a vizsgalatok soran a szobaban mikor orvoshoz vittem a gyerekeket, fuggetlenul az orvos nemetol. De felnotteknel nem ertem a szegregaciot, kulonosen mivel kimondottan lehet es szoktak is kerni hogy no vagy ferfi legyen az orvos. Ilyen alapon mindig ott kene lenni harmadik embernek mert mi van ha az orvos vagy a paciens meleg es molesztalni probaljak egymast, stb. Vagy mi van ha az orvos es a nover probaljak ketten molesztalni a beteget, stb. Nekem ertelmetlennek tunik.

2014.06.28. 22:30:38

@tanato: Hat en ferfi nogyogyasznal meg soha nem voltam es soha nem is leszek. Ertem hogy van akit nem zavar, akkor ok menjenek nyugodtan, de en szemely szerint nem igazan ertem miert akarna egy ferfi pont nogyogyasz lenni, meg azt sem tudom elkepzelni hogy hacsak nem meleg az illeto, hogyan tud tenyleg elvonatkoztatni a szextol mikor a nokben nyulkal. De siman lehet hogy csak en nem ertem a helyzetet es valojaban el tudnak vonatkoztatni stb. Mindenesetre en maradok a noi nogyogyaszoknal. (Bocsi, remelem nem pont nogyogyasz vagy, es nincs ferfi nogyogyasz a csaladban! Ha igen, akkor elnezest :)).

tanato 2014.06.28. 22:40:25

@Mirjam2: Nem vagyok nőgyógyász,Mo.-on viszont inkább férfiak alkotják a nőgyógyászok táborát,más országokkal, ellentétben.

M. Péter 2014.06.28. 23:51:58

@Mirjam2: Miért? Pénzért. Mo.-on alighanem a szülészetben van e legtöbb hálapénz, de az szülész-nőgyógyászok az USA-ban is az orvosi átlag fölött keresnek.

Ezen kívül egy volt barátnőm, aki csak férfi nőgyógyászhoz volt hajlandó menni, a nőket ki nem állhatta,

Ugyandehogy (törölt) 2014.06.29. 00:01:44

@M. Péter: en ugy altalaban jobban birom a ferfi orvosokat, de a nogyogyasz es fogorvos csakis ferfi lehet.

(de nem vagyok a volt baratnod:))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.29. 02:07:25

@mojyo: Persze, olvastam, hihetetlen a csávó... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.29. 02:26:08

@Naschkatze (Mostindien / CH): Na, ez már így jobb.Na de kérem, ebben a kis Renaultban kétezres, meg háromezres motorok vannak, ez egy q nagy kuriózum.Gyakorlatilag utcai versenyautó.Lehet, hogy az S3-at is lenyomná...Jó persze, ez csak egy dolog, de akkor is, lenézni egy ilyen autót...Tipikus női megnyilvánulás, ne is haragudj. :-))))))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.06.29. 04:28:57

@geegee: Nem haragszom. :-)))
Ha lättad volna, akkor te is kis szakadtkänak mondtad volna, mert az eredeti tulaja nem igazän gondoskodott szegényröl... :-(
A legjobb különben is az, amikor egy "kis szakadttal" szopatod szana és széjjel a king of the road tipusu vezetöket... Ehhez viszont vezetni (is) tudni kell. (bär én is csinältam ilyet, de nyul vagyok és csakis ismert terepen. :-) )
Amugy nekem (kb) qrvära mind1, hogy mibe teszem bele kicsi sejhajomat. Férjem szerint amugy is talentum vagyok a dräga autok kipécézésében. (értsd: Hu de szép! Ez tetszik! Milyen auto ez? :-) : power-specs.com/fisker-karma/ vagy ez: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/46/Maserati_GranTurismo_rear_20071104.jpg ) De azért nézegetni jo öket. :-))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.06.29. 04:31:00

@geegee: Ja,edzésben vagyok, annyit mär megtanultam, hogy nem csak a PS szämit... :-)))

DieNanny CH 2014.06.29. 11:13:54

@tanato:

Hú, valami fantasztikus volt! Párszor már láttam őket elrepülni felettünk, mikor mentek a közeli tó fölé gyakorlatozni, de olyan hamar felbukkannak és eltűnnek mindig, hogy esélyem sincs őket fotózni. Na, tegnap szintén nagyon fürgék voltak, legtöbbször kirepültek a képből, de videóznom kicsit sikerült.
Kiskoromban mi szinte minden évben elmentünk a budaörsi repülőnapra.

A svájciak melyik repülőnapon voltak, és mikor?

DieNanny CH 2014.06.29. 11:31:34

@tanato:

Na, túl korán kérdeztem... Köszi!

DieNanny CH 2014.06.29. 12:28:35

@tanato:

Én Ausztriában figyeltem meg először, hogy szombat-vasárnap csak apukás gyerekeket lehet látni a városban, játszókon. Merthogy egész héten dolgoznak, csak reggel és este látják a gyerekeket. Így anyukának csak hétvégén van "szabija".

És tegnap is azt vettem észre - merthogy egy 26ezres városban voltam - hogy anyukák szinte nincsenek az utcán. 2-3 férfi, 4-5-6 gyerekkel - gondolom baráti családok, együtt.

Pl az otthoni húgomék most gondolkodnak azon, hogy sógorom megy gyesre a keresztlányommal, mert ő éppen elvesztette az állását, húgomat meg felvennék egy jó helyre.
Szerintem tök jó ötlet, apukám meg ki van akadva, hogy férfi létére ilyet csinál... (ami azért fura, mert ő tud ugyanúgy mosni, főzni, takarítani, és kiskorunkban ugyanúgy foglalkozott velünk...)

tanato 2014.06.29. 13:27:20

@DieNanny [SZ,CH]: Általában eljönnek minden kecskeméti Repülőnapra,kétévente.

tanato 2014.06.29. 13:30:23

@DieNanny [SZ,CH]: Bizony egyre inkább előfordul hogy apuka megy GYES-re mert anyunak jobb állása van.
Anno meg mikor kicsik voltak a gyerekeim sokszor néhány rokon gyereket is magamhoz vettem és úgy mentünk .pl. a strandra vagy játszóterezni.Így jobban elvoltak a kicsik

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.29. 17:50:21

@DieNanny [SZ,CH]: pláne egy ilyen kényszerhelyzetben ugyan már mit kéne csinálni....?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.03. 02:49:13

@Naschkatze (Mostindien / CH): Oksa, értelek... :D

Én is sok mindenben hihetetlenül ki tudom választani a legdrágábbat.Leginkább persze olyan témákban, amikhez nem értek.
-Itt van ez az xyz, milyen jól néz ki...Mennyibe kerül?
-Csilliárd pénz.
-Ezek ilyen drágák?
-Nem, de az a legfelsőbb kategória a skálán...

Számtalan hasonló helyzetben voltam már... :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása