Nemrégiben két egymással „feleselő” poszt okozott meglehetős vihart itt, a blogon. Most ezekre érkezett egy, a kettőt némileg szintetizáló, összegző írás Gyöngyi tollából.

„Elolvastam a Magyarországról szóló két cikket, azaz a „Magyarország egy élhetetlen hely lett” és az „Amerikai álom Magyarországon”. Hát mit mondjak, mindkettőben találtam olyat, amivel egyet tudok érteni és olyat is, amit én nem így gondolok.

Szerintem soha nem lehet ennyire fehéren- feketén meghatározni, megfogalmazni valamit. Mindig az adott helyzettől függ, hogyan érzel, és hogyan cselekszel.

Az első cikk írója a Magyarországról külföldre költözött oldalt, a második a boldogan Magyarországon élő oldalt képviseli, én pedig szeretném egy harmadik oldalról megvilágítani a témát, mégpedig a Magyarországra jött magyar oldaláról.

25 évvel ezelőtt, a „89-es nagy áttelepülések idején” jöttem Magyarországra a családommal. Ez az alaphelyzet is sokakat megoszt, de ezt most nem részletezem.

Valóban sok a rosszkedvű, depressziós, rosszindulatú, egymást lehúzó ember ma Magyarországon, de kérdem én, hol nincs ilyen ember. Jó, lehet, hogy nem ennyi.

Ez viszont nem feltétlenül a szegénységből fakad, hanem inkább a kilátástalan helyzetből, amibe úgy kerülnek emberek, hogy elveszítik a munkahelyüket egyik napról a másikra, és ha találnak is egy új munkát, akkor sem vehetik biztosra, hogy ha jól dolgoznak, akkor ez évekig a munkahelyük lehet. És ha munka nincs, akkor minden borul.

Visszahúz a környezet

Nincs az embereknek terve - van, akinek van, lenne, csak visszahúzza a környezete, ha ki akar törni vagy a hónapról hónapra való élet felemészti az energiáit. Az is igaz, hogy a mai fiatalok is sokszor csak lógnak a levegőben, tisztelet a kivételnek. Addig járnak iskolába, ameddig lehet (ha a szüleik ki tudják gazdálkodni a családi kasszából), aztán majd lesz valami.

Romániában, Erdélyben, Székelyföldön a magyar sokkal jobban egymásra van utalva, ezért jobban összetart. Az erkölcsi minták még mindig jobban élnek a köztudatban, a nevelésben, mint itt Magyarországon, mert a modern rohanó világ egy kicsit később tört be oda, mint ide.

Én szeretem az új dolgokat, csodálom a feltalálókat, az új vállalkozást létrehozókat, de nagyon felgyorsult a világ és ez nem mindig hoz jót. Az emberi kapcsolatok szétesnek, közönybe fulladnak és a kilátástalanság rosszindulatúvá teszi az embereket.

Mikor átjöttünk, nagyon sok ember segített nekünk, persze az ellentábor se volt kicsi, de mostanában azt veszem észre, hogy nem figyelnek az emberek egymásra fizikailag úgy, mint régen. A neten viszont fizikai kontaktus nélkül elszabadul a ló minden irányban. Itt aztán tudják szapulni egymást minden következmény nélkül. Azért szerencsére én itt is találkozok olyan csoportokkal, akik értékelik egymás különbözőségét, segítik egymást, a szépet és szeretetet közvetítik egymásnak. Van még remény!

A magyar embernek nincs igénye arra, hogy fejlődjön, tanuljon? Akkor hogyhogy annyi tanult magyar ember, minőségi magyar szakember dolgozik kint külföldön Magyarországról, akikért kapkod a külföld? Ez hogy is van akkor? Ők a kivétel? Attól azért nagyobb létszámot képviselnek, hogy kivételnek számítsanak!

Biztos munkahely, saját lakás = biztonság

Az emberek megszokták, ha dolgozni akarnak, akkor van is munkahelyük. Abba most ne menjünk bele, hogy milyen alibi munkahelyek voltak a szocializmusban, és vannak most is.

Biztos munkahelyed volt, ezért be tudtál ruházni egy hitelbe, hogy saját lakásod, házad legyen. Persze ezt nem kell ész nélkül csinálni. Nem kell ötször akkora házat venni, vagy építeni, mint amire szükséged lenne. Nem kell mindent megvenni, ha nincs is rá pénzed (a karácsonyi áruvásárlásra gondolok) pláne nem deviza hitelből.

Miért van szükség a saját lakás illúziójára? Oké, hogy ez egy illúzió, de mégis erősíti a biztonságérzetedet. A magyar így érzi biztonságban magát, és általában szeret röghöz ragadt lenni, mert így érzi hova tartozik. Történelmünk során a vándorlás után, így égett bele a genetikánkba. Ki tudja?

Azért azt is említsük meg, hogy nincs is olyan kedvező áru lakásbérlés, mint Amerikában. Amíg Magyarországon egy lakás bérleti díja annyi, mint a lakáshitel részlete, nyilván azt akarod, hogy a végén akkor a tiéd legyen az ingatlan, ha már annyit költesz rá.

Mi is mikor 1989 tavaszán átjöttünk, ősszel már hitelt vettek fel a szüleim és vettek egy házat falun. Romániában is saját lakást hagytunk ott. Ennyit a röghöz kötésről. Aki nagyon menni akar, azt ez nem tartja vissza.

Visszatérve a szüleimhez, volt munkahelyük már néhány napon belül, TSZ-ben, varrodában, én is elmentem dolgozni még 17 éves korom előtt és levelezőn folytattam az iskolát.

Emellett mindenféle munkát elvállaltunk a szüleim munka mellett, a húgom tanulás, én pedig tanulás és munka mellett: kapálás, takarítás, gyümölcsszedés, mindenféle napszám, sőt még élő csigát is szedtünk (nagyon utáltam) leadásra. Nem csak a mosogatást lehet megalázónak tartani.

Hívtak is bennünket mindenhova, mert tudták, hogy rendesen, becsülettel elvégezzük, amit bevállalunk. Pozitív sztereotípia: az erdélyi magyar jobban és becsületesebben dolgozik, mint az itteni magyar. Amivel én nem értek egyet, mert mindenhol van jó és rossz ember, bárhol született, bármilyen nemzetiségű. Az egyén jelleme határozza meg a cselekedeteit, bár a környezet és a nevelés sokat számít.

Egy új élet

Mindent elvállaltunk, hogy újra egyenesbe kerüljünk. Újrakezdtük az életünket. Minden tiszteletem a szüleimé, hogy életük derekán bele mertek ebbe vágni, újra indítani az életüket a nulláról. Ezt szó szerint kell érteni.

Sokan kérdezték, és kérdezik miért? Azért, mert azt akarták, hogy a gyerekeik azt tanulhassák, amit szeretnének. Romániában ez nekem nem sikerült abban az időben, pedig tanultam rendesen, különórákra is jártam a felvételi előtt románul tanulni a matematikát és a gazdaságpolitikát, mert magyar iskolába jártam, a felvételi pedig románul volt.

Pedig nem akartam én professzor vagy mérnök lenni, csak a kereskedelmi iskolába akartam beiratkozni. Nem sikerült. Ennek is megvan a története, de ez most nem tartozik ide.

Itt, Magyarországon viszont elvégeztem a kereskedelmi iskolát, először a szakmunkást, aztán a kereskedelmi érettségit, végül a főiskolát. Mindezt munka, később család és építkezés mellett. A húgom is főiskolát végzett, amit ő választott, nem úgy, hogy csak ez van, ebből válassz. És nekünk sem volt magas beosztású rokon vagy ismerős.

Én is azt tapasztaltam, hogy a „Segíts magadon, Isten is megsegít” mondás valóban igaz. Persze az is kell, hogy nyiss az emberek felé, hogy ők is kedvesek és segítőkészek legyenek. Kiegészítve azzal is, hogy „a türelem rózsát terem”, mert igenis mindennek kell egy kis idő, mire kiforrja magát.

A környezet formál

Az, hogy ki hol érzi jól magát, az attól is függ, kinek milyen igényei vannak. Kinek mi az elég, illetve kinek mi a prioritása. Súlyos gondok vannak Magyarországon is, de a térkép felett feldobott kő esetét magam előtt látom.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem jó helyre születtem, mert igenis jó helyre születtem. Így lett belőlem az, aki vagyok, az a személyiség, aki miatt nem kell szégyenkeznem. De azt sem ítélem el, aki a szülőhelyéről tovább áll, akár külföldre, ha neki az hozza el a lehetőségeket.

Attól, hogy külföldre költözik valaki, vagy külföldön dolgozik, nem szűnik meg a szülőhelye iránti szeretete, nem törlődnek az ott átélt emlékei, hacsak nem nyomja el szándékosan őket. A környezet, amibe születtünk, formálja az alap jellemünket.

Később mindenki változik, alakul az új környezethez, hatásokhoz. Ez természetes folyamat, a gyerekből felnőtt lesz, nem kell már neki a játékautó, rendes autót akar, a felnőttből szülő lesz, nem fog minden kockázatos dologba belefogni, mert félti a biztonságát, a családjáért felelősséget érez.

Sokakat épp ez hajt külföldre, hogy aztán mindent, vagyis többet meg tudjon adni a családjának, és magának. Ezzel miért van baj? Viszont aki nem akar ilyesmit bevállalni, az keresse meg itt a szépet, jót maga körül, és ne rontsa folyamatosan a panaszkodással mások életét is.

El kell mondani a negatívumokat is természetesen, mert ne dugjuk homokba a fejünket, de keressük rá a megoldást, ne adjuk fel, hogy egyedül én úgysem tudok semmit tenni. Meg kell hozzá a többieket keresni, és mindjárt nem vagy egyedül. És vegyük észre a jót, még ha az apró dolog is. Tudjunk felszabadultan nevetni, vagy legalább mosolyogni egy kicsit.

A folyton rosszkedvű depressziós embernek soha nem lesz egy építő gondolata sem. Nem fogja egy percig sem jól érezni magát sem itthon, sem külföldön, mert külföldön is előbb utóbb talál majd olyat, ami nem tetszik neki. Én ezt nem így gondoltam, ez nem elég mégsem, ne nézzenek rám így, stb…

Ha van valamid, mindig többet akarsz, ilyen az emberi természet. Aki olyan helyre született, hogy mindene volt első perctől fogva, az természetesnek veszi a dolgokat, aki pedig megküzdött érte, az jobban értékeli. Ez így igaz, még ha közhely, akkor is.

Lemaradási lánc

Ha azt mondjuk, hogy Magyarország le van maradva a nyugattól 50 évvel, akkor Románia, Erdély, Székelyföld meg Magyarországtól van lemaradva jó néhány évvel. De a kérdés, hogy miben? Technikában, közművesítésben igen. De gondolkodásmódban is?

Az Uniós tagságról nem vitatkozom. A főiskolán mi is tanultunk sok mindent róla, mindenhol kint vannak az uniós pályázatot nyert befektetéseknél az óriástáblák. Valóban lehet sok ilyet látni.

Elvileg ez valóban segítséget jelentene, de sokszor olyan feltételek teljesülése árán, hogy nem tudom végül is segítség lesz-e vagy ez is csak adósságba kever. Az átlag dolgozó ember ezt nem látja át, nincs elég információja hozzá, illetve ha rákeresne, biztos találna róla leírást, de nem érdekli, amíg közvetlenül őt nem érinti. Azt viszont, hogy az országot az Unió tartja el, most komolyan… Ne legyünk naivak!

A mérlegnek két oldala van. Támogatnak, de nem érdektelenül. Kérnek is cserébe. Nem jön rosszul nekik a magyar piac, azt gondolom.

A nyugat nem haldoklik, az biztos. Velünk, magyarokkal az a baj, hogy ragaszkodunk ahhoz is, ami nem működik. A nyugat egyszerűen kidobja, legyen az fizikai tárgy vagy technológia, ami nem működik, mehet. A keleti országok meg átveszik, pedig nekik sem jó.

A piac mindent és mindenkit tökéletesen beáraz. Ez sajnos igaz. Nem lehet, hogy ez is gátolja a magyar és a többi keleti ország fejlődését? A piac beárazza az országot, a munkaerőt, stb…

Nem véletlen, hogy a multi cégek mind keletebbre viszik a gyártósoraikat, mert ott kevesebbe kerül az előállítás, a munkaerő. Ez egy spirálban tartja a gazdaságot. Kénytelen alacsony áron munkaerőt kínálni, hogy megkapja a munkát. Ezért mit tesz az Unió, hogy megszűnjön ez a helyzet? Ez nem diszkrimináció? Nem emberi jogom, hogy a tisztességesen elvégzett munkámért, tisztességes bért kapjak, amiből meg tudok élni?

Nem ennyit ér a munkám, csak ENNYIT AD ÉRTE A PIAC! Ez is az ellehetetlenedést, kiszolgáltatottságot, kilátástalanságot generálja tovább. Az én munkám is ér annyit, mint amit a nyugati országban kapnak érte. Miért kell nekem oda menni, hogy megkapjam ugyanazt? Ja, egyébként meg ha odamegyek sem biztos, hogy ugyanazt megkapom, mert akkor is figyelembe veszik, melyik országból jöttem.

Nem akartam jönni, de ma már örülök neki

Magyarország a gazdag országok közé tartozik, írja a második cikk írója. Csak az a baj, hogy a dolgozó ember ezt nem érzi. - Jó az egészségügy, az infrastuktúra. Akkor miért kell 8-9 hónapot várni egy vizsgálatra, miért van ennyi rossz út Magyarországon?

Ennek ellenére szerintem is jó Magyarországon élni. 1989-ben én nem akartam jönni, de már örülök, hogy így történt. Örülök, hogy a szüleim így döntöttek. Egyetértek azzal, hogy kivételes és szép a magyar nyelv. Óriási szókincs áll a rendelkezésünkre, hogy ha valamit ki akarunk fejezni, azt nagyon árnyaltan és sok-sok érzelemmel telten tudjuk kifejezni.

Még egyszer: ha nem is Kánaán, nem is „amerikai álom” de mégis jó Magyarországon élni! Ha többen lesznek, akik figyelnek a másikra fizikailag is, és többen veszik észre a szépet is, nemcsak a magyar hányattatott sorsot emlegetik, akkor még jobb lesz itt élni.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.