Bevallom, szeretem azokat a posztokat, amelyek már némi idő és tapasztalat távlatából képesek felmérni egy adott város, ország, élet előnyeit és hátrányait. Ezek az írások legalább olyan izgalmasak nekem, mint azok, melyek szerzője frissen érkezett és az első tapasztalatait írja meg. Törzskommentelőnk, Digger mai írásában két londoni év tapasztalatát összegzi.

Így kezdődött

„Több mint két év telt el a Határátkelés óta és itt az ideje egy kis összegző visszatekintésnek.

Mi változott, mit látunk másként az első posztom megírása óta?

Nálam okosabbak azt mondják, hogy a kivándorló az évek során különböző stációkon megy keresztül mint Jézus az utolsó útján. Remélem, azért a keresztre feszítés elmarad.

A hazához való viszony

Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a mindennapi hírek, amiket hallunk otthonról, napról napra jobban megerősítenek a döntésünk helyességéről.

Bevallom, visszás érzés ez, mert egyrészt az ember szeret visszaigazolást kapni, ha igaza van, másrészt meg rettenetesen sajnálom azokat, akik otthon küszködnek a rájuk kényszerített helyzetben.

Nincs honvágyam, nem is volt soha. A két és fél év alatt egyszer voltam otthon egy hetet.

Nem dobott fel, amit láttam. Magyarország kapott egy esélyt 23 éve és elherdálta.

Kidobta az ablakon. Felelős nincs, minden megy tovább.

London

Negyvenhét évesen óriási lépést tettünk. Most kezdek csak belegondolni, hogy mit vállaltunk.

Családostól alig nyelvtudással minden hidat felégetve magunk mögött országot váltani nagy merészség. Vagy felelőtlenség... Nem bántuk meg. Többet láttunk, többet éltünk, többet tapasztaltunk ez alatt a rövid idő alatt, mint otthon húsz év távlatában.

Még mindig úgy érezzük, mintha egy álmot élnénk meg.

Sokszor előfordul, hogy megyünk valahova kocsival és nézzük a tájat, majd valamelyikünk megszólal: „hitted volna?" vagy „gondoltad volna?". Nem, soha nem gondoltuk, hogy egyszer ezt megéljük. Hiszen ki vagyok én? Egyszerű munkásember, aki most tapasztalja meg, hogy az az ország, a politika, a politikusok mit vettek el tőle.

Londonban élek. Azt mondják ez a Világ Fővárosa. Multikulturális metropolisz. Ezt a várost nem lehet megunni. Mindig új arcát mutatja, ráadásul én a munkámnál fogva a legváltozatosabb helyeken dolgozok.

Jó itt élni.

Mennyi pénz kell az elinduláshoz?

Egyszerű a válasz: minél több. A pénz mennyisége fordítottan arányos a szerencsével.

Minél szerencsésebb vagy annál kevesebb pénz kell.

A probléma ott van, hogy nem tudod, mennyire vagy szerencsés. Szerencséd megtámogatása minél jobb nyelvtudással ajánlott opció. Munka nélkül baromi drága tud lenni London. Ha munkát találtál már nagy baj nem lehet.

Van olyan magyar barátom, aki kezdetben egy autómosóban dolgozott napi 25fontért. Ez messze elmarad a minimálbértől, de a semminél pont 25 fonttal több. Kibírta, most egy gyárban dolgozik, ahol túlórával ugyan, de havi 1300-at kap.

Tömegközlekedés

Az egyetlen jelentősebb negatívum. Megszokhatatlan a buszjáratok kiszámíthatatlansága. A vezetési stílus embertelen, mindez jó adag rosszindulattal párosítva.

Nem meglepő, ha a sofőr a végállomástól néhány megállóval hamarabb egyszer csak azt mondja, hogy nem megy tovább, mindenki szálljon le, mindezt szakadó esőben egy fedél nélküli buszmegállóban. Amikor mindenki leszállt, akkor becsukja az ajtót, és tíz percet vár, míg megérkezik a következő járat. Rosszindulat a köbön.

Munkába indulni mindig jó nagy ráhagyással ajánlott, mert nem tudni, mikor kell másik útvonalat tervezni.

A metró csak egy fokkal jobb. Hónapokig járhatunk biztonságban ugyanazon a járaton, aztán egyszer csak kapu bezárva, metró nem megy.

Olyan is előfordult velem hogy egy ipszilon-szerűen elágazó metróvonalon én az egyik ágba akartam menni, de a vezető oda nem kapott jelet és simán elvitt a másik irányba.

Közlekedés autóval

Nekem nagyon nehéz volt megszokni a baloldali közlekedést, ezt eddig egy visszapillantó tükröm bánta. Rengeteg a totojázó, bénázó, bizonytalan sofőr, míg például a BMW-sek ugyanolyanok, mint Magyarországon. Agresszív barmok.

Az utak jó állapotúak, sok a gyorsforgalmi emelt sebességű út, de sok a dugó is. Ugyanis teljesen természetes, hogy egy kétszer háromsávos út egyszer csak kétsávos lesz, majd megint háromsávos és vissza kétsávosra.

Általános tapasztalat hogy a sofőrök jobban odafigyelnek egymásra és toleránsabbak, mint otthon. Általában türelmesen korrigálják balfaszságainkat. Valahogy itt jobban biztonságban érezzük az úton magunkat.

Használt autókat fillérekért lehet venni. Valamikor Magyarországon vettem egy tíz éves első generációs Nissan Primerát. Kétezres dízelt minden extra nélkül 70 lóerős motorral. Se légkondi, se ABS, se semmi. Egymillió forintot fizettem érte.

Itt vettem egy tízéves Nissan Primerát, az újabb modellt minden extrával, 138 lóerős 2,2-es dízelmotorral, magyar pénzben 670 ezer forintért.

Hat órát dolgozok egy tele tank gázolajért, havi 100 font a biztosítás, ami a saját kárt is fizeti, valamint évi 127 font az útadó, ami minden autópálya használatára is jogosít és évi 40 font a parkolási engedély az utcán. Átírási illeték nincs.

Az autó körülbelül tíz litert fogyaszt száz mérföldre. Az 14 fontba kerül. Ha munkába járok vele, akkor minden mérföldből az adóalapban leírhatok 45 penny-t. Száz mérföld esetében 45 fontot. Mivel az adóalapból történik, ez azt jelenti, hogy kb. 10 fontot visszakapok a 14-ből. Heti 100 mérföld munkába járás 4-5 fontomba kerül.

Ha veszek egy heti buszbérletet az 20 font, metró esetén jóval több. Ebből kb. 4 font jön vissza, vagyis egy heti bejárás busszal 16 font. Mindez azt jelenti, hogy heti 300 mérföldig jobban járok, ha autóval megyek munkába. Hiába na, ütik-vágják itt a vállalkozókat.

A lakások

Másfél évet laktunk egy stúdió (azaz egyszobás) lakásban hárman. Kis lakás volt, de nagyon jó helyen és szerettünk ott lakni. Aztán nagyobba költöztünk még jobb helyre és itt is szeretünk lakni.

Nem győzöm elégszer megemlíteni Tibor nevét, akinek mindezt köszönhetjük. Ittlétünk egyik legnagyobb szerencséjének tartjuk, hogy megismertük. Fantasztikusan segítőkész, végtelenül jóindulatú, rendkívül kedves ember. Megtiszteltetés, hogy ismerhetem.

Egyébként a landlordról, aki alattunk lakik, szintén csak a legjobbakat mondhatom.

Szerencsések vagyunk.

Munka

Ennyi idő alatt megismertem az itteni építőipart. El nem tudom mondani, mennyi újat tanultam. Azt kell mondanom, még szakmailag is tanultam az angol gépkezelőktől.

(Zárójelben mondom el a szakmabelieknek, hogy Magyarországon ismeretlen a mélyásó kanál hegybontóként való használata, itt viszont napi szinten többször is alkalmazzuk. Legalább 20%-kal hatékonyabbá teszi a munkát, bár az automata kanálcserélő másodpercekre rövidíti a kanál megfordításának idejét, ami otthon nem feltétlenül van így, mert ott még mindig ritka a quick hitch, pláne kisebb gépeken.)

Magyarországon harminc év alatt dolgoztam három géptípus öt modelljével, itt pedig két év alatt tizenhét típus negyvenkét különböző súlyú modelljével.

Sok helyen dolgoztam Londonban hatalmas nagy cégektől a kisebb vállalkozásokig. Csak néhányat említenék. PC Harrington, Braun, Brennen, Breheny, Galldris.

Mindenhol mindig látok és tanulok újat. Most novemberben megkaptam a legmagasabb fokú gépkezelő jogosítványt, így még több esélyem van munkát találni.

Fél év múlva

A munkahelyeken elképesztő magas a munkavédelem szintje. Ha az angol szintet 100%-nak veszem, ahhoz képest a magyar jó, ha 10%.

Szárnyal az építőipar, elképesztő szakemberhiány van. Nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba rengeteg országból. Soha senkivel a legkisebb problémám sem volt. Soha hátrányos megkülönböztetést nem éreztem. Mindenhol megbecsült szakember voltam.

Külön kiemelném a román munkásokat. Rengeteget köszönhetek nekik. Mindig megkülönböztetett jóindulattal és segítőkészséggel viszonyultak hozzám. Minden nap egy új élmény egy új tapasztalás. Megunhatatlan. Minden pillanatát élvezem.

Boltok, áruk, megélhetés

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mennek felfelé az árak. Mennek. Kibírható. Nem tényező. Nincs olyan, hogy veszünk valamit, majd egyszer csak nem vesszük tovább, mert elviselhetetlenül felment az ára. Viszont elképesztő akciók is vannak. Azért egy eredetileg 7 fontos 30 dekás Nescafé akciós áron 3,75-ért nem rossz.

Megtanultuk, hol mit érdemes venni, jártunk minden multihoz, jelenleg a heti bevásárlást legnagyobb részben a LIDL-ben vásároljuk.

Minden szombaton elmegyünk az edmontoni bevásárlóközpontba ahol egy helyen minden megvan. Elsőnek beülünk egy étterembe, ahol megebédelünk. Olyan adagokat adnak, ami nekem is bőven elég, pedig ez nagy szó. A legdrágább fogás sincs több 5 fontnál. Törzsvendégek vagyunk, családtagként bánnak velünk.

Utána bevásárlás a LIDL-ben, az árut kivisszük a kocsiba majd irány a Tesco. Ott már csak a heti üdítő- és söradagot vesszük meg, esetleg néhány apróságot. Aztán bejárjuk a helyi Charity-kat, aztán a zöldségeseket és henteseket.

A kisebb boltokon kívül van egy nagy ASDA, egy Tesco, egy Iceland, egy Home Family, egy Wilkinson, három különböző egyfontos, egy Argos, rengeteg étkezde, pékség, ruhásbolt, és a legolcsóbb sportbolt, a Sport Direct.

Edmonton egyébként egy, a budapesti nyóckerhez hasonló hely, ennek megfelelő közönséggel, de az egy dolog, hogy nem laknék ott, viszont vásárolni jó.

Egy heti bevásárlás meg szokott állni 80 fontnál. Ebbe belefér, hogy kékpenészes sajtot meg skót vagy norvég füstölt lazacot vigyek a munkába enni. Nem azért, mert megtehetem, hanem mert megfizethető. Lényeges különbség.

Kultúra, szórakozás

Fő kulturális és művelődési csapásirány nekünk a különböző bolhapiacok. Tényleg függőséget okoz.

A Camden Town-i piac

Komolyra fordítva a szót: rengeteg esemény kínálja magát. Voltunk a Csík zenekar koncertjén, meg a Sohóban színházban és néhány magyar rendezvényen.

Egyedül az Állatkert, ami nagy csalódás. Nem ajánlom senkinek.

Oktatás

A fiam két év alatt perfektül, angol kiejtéssel megtanulta a nyelvet. Az iskolában szinte minden héten van valami tudományos bemutató vagy viszik a gyerekeket valami múzeumba, kiállításra. Beilleszkedett, szeret iskolába járni. Harmadik nyelvnek spanyolt tanul. Itthon meg én oktatom az élet nagy dolgaira.

Oda kell figyelni, mert érdekes mondatszerkezeteket tud összeállítani. Szállóige a családban hogy „elbrokenelt a skinem" és ezért „megváltozott a külalakom" meg „csöndülj le".

A bürokrácia

A bürokrácia kettős elvet követ. A vállalkozóknak, vagy ha bármilyen dolgot, például autóátírás vagy parkolási engedély kiváltását kell intézni, meglepően gördülékenyen megy minden. Általában interneten mindent el lehet intézni.

Ellenben.

Ha bármilyen segélyt vagy juttatást szeretnénk igénybe venni, akkor nyomtatvány hegyeken kell magunkat átrágni. Mindig újabb kívánsággal áll elő a hivatal, bár az becsülendő, hogy a kért támogatás az első papír beadástól jár visszamenőlegesen.

Amikor a gyerektámogatást igényeltük, akkor tőlem négy hónapra visszamenően teljes napi eseménynaplót kértek. Bele kellett írni, hogy melyik nap dolgoztam hol, kinek, mennyiért.

Aztán megítélték a segélyt és pontosan a gyerektámogatás összegével csökkentették az albérlet hozzájárulást. Úgyhogy hiábavaló volt az egész procedúra.

Az itteni magyarokról

Számtalan rémtörténetet olvasni a neten magyarok közötti konfliktusokról. Nekünk homlokegyenest mások a tapasztalataink. Akikkel személyesen találkoztam itt, azok mind a barátaink lettek, összejárunk, vagy időnként felhívjuk egymást és mindenki abszolút segítőkész.

Gyanítom, hogy a rossz tapasztalat a munkakapcsolatokból vagy az együttlakás konfliktusaiból adódik. Engem egyre többen megkeresnek és tanácsot vagy segítséget kérnek a kitelepüléssel kapcsolatban. Természetes, hogy amiben tudok, segítek.

Hídon

Végkövetkeztetés

Nem bántuk meg. Jól érezzük magunkat. Jól élünk. Sokkal jobban, mint Magyarországon. Nyugodtabb, kiszámíthatóbb az élet.

Két út között lehet választani. Vagy fogunkhoz verünk minden garast, mindenből a legolcsóbbat vesszük és a fizetés egy jelentős részét félretesszük. A másik út, hogy élvezzük az életet és egy kisebb összeget teszünk félre. Én az utóbbit preferálom.

Soha többet nem akarom megélni azt, hogy nem veszek meg a gyereknek egy ezer forintos játékot, mert nem telik rá. Most sem veszem meg, mert a fél lakás a gyerek játékaival van tele, úgyhogy az ő szempontjából lényegtelen a kérdésfelvetés, mégis micsoda különbség.

Az én szabad választásom, hogy beülünk egy étterembe vagy nem. Megiszunk egy Hot Chocolate Milanót a Coffe Néróban vagy nem.

Keményen megdolgozok minden pennyért. Nem vagyok rákényszerítve, hogy lopjak, csaljak, hazudjak. Vállalkozóként eszembe sem jut, hogy adót csaljak. A vállalkozóbarát környezet itt nem lózung, hanem valóság.

Élhető ország, korrekt törvények.

Isten óvja a Királynőt."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.