Kicsit gondban voltam, mit is írjak a mai poszt elé. Eddie írása ugyanis alighanem komoly indulatokat fog kavarni, de hát ez nem újdonság errefelé. Nem feltétlenül értek egyet mindazzal, amit leír, de nem is ez a dolgom, viszont érdekesnek és megvitathatónak tartom.

"Ez a poszt nem kifejezetten a kivándorlásról fog szólni. Ha valaki arra kíváncsi, hogy én személy szerint hogyan élem meg a hétköznapjaimat Írországban, az elolvashatja a történeteimet a blogomon. Ez itt most nem a reklám helye.

Ma inkább az emberek belső igénytelenségéről szeretnék írni. Bocsánat, de ennél jobb kifejezés nem jut eszembe.

Rengeteg poszt jelent már meg a Határátkelőn, és ezekkel kapcsolatban egy fontos kérdés állandóan ott motoszkál a fejemben.

Ha valaki az internet közönsége elé tárja az életét – vagy annak egy apró darabkáját –, és mindezt magyarul teszi, magyar emberekhez szólva, akkor hogyan lehet, hogy ezt brutálisan gyenge magyar helyesírással teszi?

Én vagyok csak annyira maradi, hogy úgy gondolom, ez fontos?

A különböző posztok szerzői miért nem veszik a fáradságot, hogy legalább egyszer átolvassák azt, amit kiadnak a kezükből? Természetesen nem csak a Határátkelőre igaz ez – amely blog üzemeltetője ráadásul igyekszik is kijavítani az esetleges hibákat –, hanem minden blogra, fórumra, hozzászólásra.

Vajon a külföldre szakadt magyarok – és a hazaiak egyaránt – miért nem tisztelik meg a honfitársaikat azzal, hogy mellőzik a szövegből a rengeteg helyesírási hibát?

A probléma az, hogy ez már a legtöbb olvasót nem is érdekli igazán. Átsiklanak felette, természetessé válik.

A magyarok helyesírása – sajnos – közel egy szinten mozog Magyarország helyzetével. Igénytelenség itatja át a sorokat.

Az emberek többségét – tehát nem mindenkit! – kizárólag az érdekli, hogy a történet szereplője mikor, hogyan, miért hagyta el Magyarországot, továbbá legalább ennyire lényeges az is, hogy pusztán mosogatásból él-e az illető, vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelő munkához tudott-e jutni.

Hogy egy mosogatót miért néznek le az emberek, és egy IT területen dolgozóra miért néznek fel, azt a mai napig nem értem, de ez itt és most nem is lényeges.

Tucatnyi felvetést olvashattunk már arról is, hogy mi történik, ha egy külföldre vándorolt magyarnak gyermeke születik. Érdemes-e az anyanyelvet megőrizni, és hány idegen nyelvet tanuljon meg a gyerek.

Azt viszont valamiért senki nem teszi szóvá – vagy csak nagyon kevesen –, hogy a történeteket megíró emberek többsége nemhogy idegen nyelven, de még a saját anyanyelvén sem tud helyesen írni, beszélni.

Ezt a gondolatot egy kicsit tovább fűzöm. Arról az emberről, aki a saját anyanyelvén nem tud helyesen írni, az is feltételezhető, hogy az olvasással és a szövegértelmezéssel is gondjai vannak, tehát alapvető problémákkal küszködik. Most képzeljük el, hogy egy ilyen ember turkál a pénztárcánkban. Fizető szolgáltatást kínál, esetleg valamilyen kapcsolat révén felelős beosztásba kerül, amely közvetlenül vagy közvetetten hatással van az életünkre.

Ugye senki sem szeretne egy olyan embernek dolgozni – akár Magyarországon, akár külföldön –, aki még a saját anyanyelvét sem tudja helyesen használni?

Én tudom, hogy a hétköznapi gondok mellett szinte eltörpül ez a probléma. Ugyanakkor érdemes végiggondolni, hogy ez mennyire fontossá tud válni például egy önéletrajzot kísérő levélben vagy egy hivatalos iratban.

Azzal is tisztában vagyok, hogy a magyar nyelv borzasztóan bonyolult, és olykor teljesen logikátlan szabályok övezik. Nekem is sokszor meggyűlik vele a bajom, én is követek el hibákat. Ha valaki ezekre felhívja a figyelmemet, akkor én nem vágom be a durcit, hanem megköszönöm a kiigazítást. A különbség köztem és mások között talán az, hogy engem zavar, ha valamit rosszul tudok, és igyekszem minél hamarabb korrigálni a botlást, mások pedig csak kifogásokat gyártanak.

Az egyik leggyakoribb ilyen, hogy a poszt írója nem irodalmi versenyre szánja a művét, de erre csak azt tudom mondani: megfelelő helyesírási tudás nélkül az általános iskolát sem volna szabad elhagyni, nemhogy Magyarországot.

Amennyiben valaki nem tud két számot összeadni, vagy azokat kivonni egymásból, nem tud százalékot számolni, vagy megszorozni hatot öttel, arra rögtön felkapják az emberek a fejüket.

Ha ugyanez az ember nem tud leírni helyesen egy szót, vagy éppen összefüggéstelen mondatokat tesz közzé valamelyik internetes felületen, az a mai beteg társadalom szemében elfogadott. Miért?"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.