oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. október 13. 06:53,  Nézd mindennek a jó oldalát! 894 komment

2013. október 13. 06:53 Határátkelő

Nézd mindennek a jó oldalát!

Vasárnap lévén ismét blogokat (pontosabban posztokat) ajánlok, és igyekeztem minél szélesebb körből meríteni, mind földrajzilag, mind tematikában. Így aztán járunk ma Angliában, kapunk némi jó tanácsot is a kiköltözéshez, aztán ellátogatunk Chilébe, ahol kiderül, hogy a csodálatos gasztronómiai lehetőségek országa képes-e berúgni a ziccert, végül (ha már ziccer), röviden megnézzük azt is, hogyan várták a svédek a pénteki labdarúgó világbajnoki-selejtezőt (ha már a magyar válogatott, ugye... de kíméletből inkább nem mondok semmit).

blog billentyűzet_4.jpg

„Sokan azt gondolják olyan könnyű eldönteni, hogy 'igen, magam mögött hagyom a családom/barátokat és kiköltözök külföldre'. Természetesen azt gondolod, egyből kapsz megfelelő munkát, lehetőleg olyat, ami a képesítésednek / érdeklődési körödnek megfelel. Aztán sok pénzt fogsz keresni, nem sok munkával. Természetesen, el fogsz tudni menni 2-3-szor nyaralni egy évben, drága házat, kocsit venni, sőt még félre is tenni...

El kell, hogy mondjam, ez hülyeség... lehet, hogy van pár ember, aki szerencsés, vagy elég okos ahhoz, hogy ilyen élete legyen, de valljuk be őszintén, nem ez történik a legtöbb emberrel.

Néhány 'képességet', tulajdonságot meg kell szereznünk ahhoz, hogy képesek legyünk alkalmazkodni egy új környezethez, új emberekhez, és új nyelvhez.

(...)

Először is, tudnod kell a nyelvét annak az országnak, ahova tervezel kimenni.

Fogadd el, alkalmazkodj a kultúrához, környezethez és a sokszínűséghez / emberekhez. Ha külföldre költözöl, te vagy az, akinek el kell fogadnia a változást, nem pedig fordítva. Például Angliában nagyon sokféle nemzetiség él együtt, amihez alkalmazkodnod kell.

Vagy egy másik jó példa az az, hogy amikor 1-2 cm hó esik, bezárják az iskolákat, és az egész időjárás egy hatalmas katasztrófa lesz (habár tudod, otthon ez semmit nem jelent). Tudsz tenni ellene valamit? Nem. El tudod fogadni és alkalmazkodni hozzá, elég okosnak lenni és megpróbálni nem vezetni ebben az időben? Igen. Vagy egy másik példa a csapok esete.

Ne mindig más emberekre hagyatkozz. Habár van barátod / ismerősöd, aki megígérte segít neked, hogy elkezd a külföldi életed, próbálj meg független lenni amennyire csak tudsz.

Ha nincs megfelelő képesítésed / tapasztalatod / nyelvismereted, akkor érd be kevesebbel. Például valaki jó informatikából Magyarországon, de nincs tapasztalata a külföldi országban, vagy nem beszéli jól a nyelvet, akkor vállaljon el bármilyen más munkát először (gyárban, konyhában, stb.), így szerez tapasztalatot, és innen tud feljebb mászni a ranglétrán.

És nézd mindennek a jó oldalát!"

A poszt további részeit ide kattintva olvashatod el!

Na jó, de mit esznek a chileiek?

A következő ajánlott poszt chilei, és ha már, akkor nézzünk egy kis gasztronómiát, méghozzá hat különböző étel receptjét kapjuk Ágitól. De előtte egy kis bevezetés a helyi ételek világába...

„Amikor Chilébe érkeztem, egy olyan családba kerültem, ahol a háztartási mindenes (itt nana-nak hívják), perui volt. Ügyes, fiatal lány, jól és változatosan főzött, így nekem az a kényszerképzetem támadt, hogy a chilei ételek alapvetően nagyon finomak. :)

Hosszú időbe tellett mire megismerkedtem kicsit a helyi gasztronómiával és a tavernákban a felismerhető ételeken túl (sült krumpli, sült csirke, stb.), mást is mertem kérni. Ehhez elsősorban meg kellett tanulnom spanyolul. Az utóbbi egy évben már bátran rendeltem mindenfélét, lévén még ha a nevét az ételnek nem is értettem, egyszerűen megkérdeztem mi van benne.

Rá kellett ébrednem, hogy ebben az országban (amit amúgy imádok, és ami hihetetlen tárházával rendelkezik az egzotikusabbnál egzotikusabb gyümölcsöknek és zöldségeknek, ráadásul szinte egyeduralkodója a Csendes óceán déli részének hihetetlen gazdag hal és tengeri herkentyű-készletének), a gasztronómia egyáltalán nem tör művészi magasságokba. :)

Ebben az országban az őslakos indiánok kezdetleges konyhája keveredett a legsötétebb spanyol martalócok ízvilágával, amiből érthető módon semmilyen nívós dolog nem sülhetett ki.

Igazság szerint ha osztanának a legjobb alapanyagokból legrosszabbul főző nemzetnek valaha valami díjat, Chile méltán esélyes lenne. :)))

Jól jellemzi az itteni állapotokat, hogy minden hét végén fél Arica felkerekedik és átmegy a perui határon... hogy minek?? Végre valami finomat enni:)))

(...)

chacarero szendvics.jpg

Bár a chilei konyha nagyjából sehol sincs például a gasztronómiai nagyhatalom Peruhoz képest, de be kell látni, szendvicseket bizony tudnak készíteni. Rengetegféle van, mindegyik más, jól hangzó fantázianévvel büszkélkedhet és a helyiek a persze a névről azonnal tudják, hogy az melyik (én 4 év után is csak néhányat ismerek névről) :).

Ami általános ezekben a szendvicsekben, hogy a főtt vagy sült (valódi!) húson kívül sokféle zöldséget találunk bennük és a legtöbb valóságos szendvics-műremek. :) 1-1 díszpéldány olyan méretű, hogy tökéletesen megfelel egy főétkezésnek. Ezekből biztos nem tudsz megenni kettőt. Ráadásul ahogy észrevettem (főként a férfiak), nagy szakértők és sosem adnának ki a kezükből egy nem tökéletesen elkészített szendvicset."

Aki viszont kíváncsi a receptekre, az kattintson az eredeti posztra – én nem hagynám ki a helyetekben!

Már megint a foci!

Nem tehetek róla, de nem bírtam megállni, hogy ezt a posztot be ne válogassam. Elsősorban azért, mert eléggé fájdalmas volt még a hírekben is olvasni a Hollandia-Magyarország vébé-selejtező meccs (mészárlás) végeredményét (8-1 lett és nem a magyaroknak, ha valaki nem tudná).

Ha jól tudom, a svédek az elmúlt évtizedben többször is egy csoportban voltak a magyarokkal, sok örömünk mondjuk nem is volt benne, de azért érdekes, náluk hogyan viszonyulnak a focihoz. Ennek apró szeletét kínálja Bandirepublic.

„A meccs napján bent a cégnél például a hr-es csaj azzal kezdte a mítinget, hogy kifejezte reményét a vb-re jutást illetően és megkért mindenkit, hogy este szurkoljon a csapatnak.

(...)

Majd persze a világbajnokságon jól elhullanak a középszerű svédek a csoportmérkőzések során, de egy egész nemzet boldog, és sokaknak van ürügye jövőre Brazíliába utazni, és a foci legszentebb eseményén megnézni hazája fiait.

Nekünk magyaroknak ebből sajnos semmi sem jut '86 óta, és már akkor is 6-1-re aláztak a ruszkik, úgyhogy abban sem volt nagy öröm. Vajon lesz még olyan az én életemben, hogy büszke magyarként szurkoljak a válogatottunknak? Remélem, mert a jelen állapotokat nézve az azt jelenti, hogy hosszú életű leszek!"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Anglia Svédország Nagy-Britannia Chile

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr815565654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirx 2013.10.13. 07:36:21

Én mondjuk utálom ezt a vasárnapi "medley"-t, de akkor hasonló stílusban: 1. Orsyka intellektusa és fogalmazási készsége elkeserítő, de különösen akkor döbbentem meg, mikor tényleg rákattintottam a posztjára, és elhűlve tapasztaltam, hogy úgy gondolja, angolul is közzé kell tennie a gyöngyszemeket.
("It means like if someone is good in IT in Hungary, but does not have experience in the foreign country, or does not speak the language well, accept any other good job first (factory job, kitchen job, etc), so he gains experience, and then he can move up on the career ladder" - engem 14 éves koromban az angoltanárom az asztal körül kergetett volna ezért a mondatért)

2. a chilés gasztroposzt jó, bár a "a rákok mászkálnak, úgyhogy én ezt nem főzöm meg, inkább posztolok egy húslevest" typisch ungarisch hozzáállást nem értem, akkor minek blogol, a kulináriába nem fér bele az ilyen "szegény őzike, akkor itt inkább egy vajaskenyér-recept"

3. a 2006-os focivébén berlinben tényleg elájultam a svédektől. hozták a kongát, begyakorolt koreográfiát, a kölköket a nyakukban, a drapijaik viccesek és csinosak voltak, ők maguk kedvesek, lelkesek, udvariasak (összeszedték maguk után a szemetet a szektorban!), szóval fain népség az, jól írja a bandi.

mirx 2013.10.13. 07:40:13

Ahhaha, most látom, Orsyka HR-es, akkor nem szóltam.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2013.10.13. 07:49:26

a sved kollega a meccs utan mar kuldte is a savazos/csodalkozos sms-t erdeklodve, hogy megis mi tortent a magyarokkal.
hetfon folytatodik majd a szivatas a meloban, mert a fonokom svajci, a masik meg belga es mind kijutottak a vb-re...
en majd meselek a magyar nobel dijasojrol;)

mirx 2013.10.13. 07:56:28

@bandirepublic: jó, mondjuk a svájciak iszonyatos küzdelemmel, 2:1-gyel verték a másik futballnagyhatalmat, albániát :))

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 08:05:28

@mirx: azert lassuk be: a 2:1 egy hangyaizenyit jobb, mint az 1:8, nem de?

DieNanny CH 2013.10.13. 08:11:16

Egyik téma sem mozgatja meg az agytekervényeimet, úgyhogy marad a poszt szétoffolása. Majd később visszanézek, feldobott-e valaki valami érdekes témát.

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 08:15:16

@DieNanny: akkor beszeljunk az agytekervenyeidrol... :-)))

eagles 2013.10.13. 08:32:25

@rezsoatya:

Szerintem meg a válogatott meg akarja buktatni Orbánt. Csúnya fiúk.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 08:39:27

Még kijuthatnak egyébként a magyarok a vb-re. A matematikai esély megvan. Persze, valószínűtlen, de az más kérdés.

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 08:52:51

@Quercus58: olvasgatom a cikkeket a gyozelemrol, a legjobban egy hozzaszolas tetszett, hogy "ez az unortodox foci, az nyer, aki tobb golt gyujt be!" :D

tableno 2013.10.13. 08:55:35

@rezsoatya: Hollandia jobban teljesít.

mirx 2013.10.13. 08:56:19

@DieNanny: időjárás?
mai napfelkelte zürichben:
kepfeltoltes.hu/131013/dawn_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

sajna az alul rohanó emeletes vonatot elpasszoltam, pedig tök jól nézett ki.

2013.10.13. 09:04:21

@mirx: pedig Orsykas angol posztja igazi csemege, tetszik a csapos kep es a kacsak a hatterben a fo foton. Az angol posztja meg igazi bonusz es a szivfajdalma az angol toast kenyer miatt.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.10.13. 09:13:20

@mirx: De ott vannak..
Szerintem magasról lesz@rná mindenki, hogy milyen eredménnyel... ha ott lennénk...
:)

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 09:13:53

Nemcsak Orsyka fogalmaz "jol"!

Epp az iment neztem az idokepet az idojaras vegett (varok valakit Mo-rol), szembeotlik egy hirdetes: angliai munka. Kivancsisagbol rakattintok es kovetkezo a szoveg:

"Mi vagyunk a munkaközvetítő iroda amely szerint az emberek az egyedi személyiségek. Célunk, hogy segítsünk az embereknek javítani az ízét a bennük rejlő lehetőségeket és képessé tegyék őket arra, hogy terveik és törekvéseik valósággá váljanak. Mi segítünk ügyfeleinknek a bátorságot megtalálni, hogy előre lépjenek."

Mi vaaan??? :DDDDD

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 09:19:00

@charlieharper: igazi csemege az oldal!
A ROLAM cimszo alatt:

"Tomoren: Orsynak hivnak..."
Majd alatta:
"Bovebben: Orsynak hivnak..."

mirx 2013.10.13. 09:22:02

@rezsoatya: Google translate - a siker titka.

mirx 2013.10.13. 09:23:04

@charlieharper: "We tasted it before took a picture."

Kícsít beszélni ángol :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.13. 09:26:46

Jó reggelt!.........
Valahogy nekem sem jönnek be ezek a vasárnapi szeletkék.
Angliai jó tanácsok?! Elég szedett-vedett.Sztem nekünk itt ennél már több kell! .-)
Chile, kaja? Köztudottan nekem szendvicsherótom van...Hát kedvet nem kaptam egy gasztronómiai kiránduláshoz....
Foci ???Magyar: poénkodásra jó téma, egyébként érdemtelen bármire is.Nekem nincsenek illúzióim. :-DDD
Svéd, Holland , Olasz, Német, Angol, Brazil, Portugál: Na, miattuk szoktam a VB-t megnézni.

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 09:29:44

Koszonjuk HÁ! Igazi csemegere bukkantal!

Orsyka blogjabol a sorfozdes cikkben meg arrol is kepet kaphatunk, hogy "hogyan lehetne a vízet (sic!) is alternativ modon eloallitani"! :D

mirx 2013.10.13. 09:31:38

@rezsoatya: ez tényleg egy aranybánya.

a poszt, ami be akarja mutatni, hol él a posztoló:

" Először is kezdeném a Derwent folyóval. Erről nem találtam plusz információt, lehet rossz helyen keresem?? De hát a google a barátunk, csak segítene. (Ezt, hogy google a barátunk, ezt az egyetemen mondta a könyvtáros néni:) )"

" A Derby katedrálisról sem találtam sokat, csak annyit, hogy a harmadik legmagasabb toronnyal büszkélkedhet az ország anglikán templomai között. tv2.hu/tenyek/video/a-kiralyno-ajandeka-tenyek-riport Ez a videó, most áprilisban lett feltöltve, nem is tudtam, hogy itt volt a Királynő. "

hát ő se most jött az MTA éves közgyűléséről, az ziher...

2013.10.13. 09:31:48

@mirx: nekem ez az egyik legjobb fotom az autobbi par hetbol. Valaki szuperul kikototte a hajojat. Jott a dagaly es ez tortent:
kepfeltoltes.hu/view/131013/image_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

eagles 2013.10.13. 09:41:58

@rezsoatya:

"hogyan lehetne a vízet (sic!) is alternativ modon eloallitani"! :D

Sok sört kell inni, majd a keletkezett agyagot desztillálni kell.

mirx 2013.10.13. 09:45:59

@charlieharper: ez izé, felborult és elmerült?

2013.10.13. 09:46:05

@mirx: elnevtgelsz Orsykan, aki meg fiatal. A "Sara gumicsizmaja saga"-nak milyen indoka van ilyen stilusu bejegyzesekre?
hataratkelo.blog.hu/2013/10/11/lakasbol_otthon

vazzup 2013.10.13. 09:49:35

@Quercus58: úgy érted kell hozzá egy idült vesekő, sok sör, ha összeteszed őket lesz belőle agyag, kivonod a homokot, vizet kapsz?! :)

mirx 2013.10.13. 09:52:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: arra is van matematikai esély, hogy nyerek a lottón

2013.10.13. 09:55:08

@mirx: hat ja, aztan majd a tulaj pumpalhatja es szarithatja ki a hajot. Jo kis tengerszaga lesz a kabinnak. Ez egy olyan 20 ft-es vitorlas. Tolunk nem messze mooringolt.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 09:57:07

@mirx: Megfogalmaznád jobban? Csak hogy okosabb legyek ma is, kösz.

mirx 2013.10.13. 10:01:10

@charlieharper: Áááá ezt a posztot ne is említsd, mert viszketni kezd a billentyűzetem.

Furos 2013.10.13. 10:03:34

Orsyka
Hogy klasszikust idezzek *ha itt kéne össze söpörni az
IQ-t akkor nem lenne tele a lapát*...
Erős volt így korán reggel ez nekem, megyek fallabdazom egyet a nagy ijedtsegre:-D

eagles 2013.10.13. 10:06:23

@vazzup:

sacc/kb. Ahogy most levezetted, ásványvizet.

Most megyek dolgozni.

2013.10.13. 10:09:02

@ffüttyfürütty: ha "blogging" stilusban adod elo, akkor kb igy kezded
....This essentially means that even if you are an experienced (ok irjunk good-ot ide) IT professional without having relevant work experience in the country you are planning to settle down or sufficient language skills.....

Ha meg mas stilust akarsz, akkor kezdheted pl igy is (pl a mostani munkahelyemnel ez a stilus megy, ami nekem nem tetszik, de ez van):
Whilst you may be considered an experienced IT professional in your home country...

Ehelyett:
"It means like if someone is good in IT in Hungary, but does not have experience in the foreign country, or does not speak the language well, accept any other good job first (factory job, kitchen job, etc), so he gains experience, and then he can move up on the career ladder"

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:14:53

@mirx: Amelyik szerinted gagyiul van megfogalmazva.

@charlieharper: Értem én, de magyarul sem ilyen stílusban írta, hanem kábé olyanban mint az angol verziót (értsd: fordította magyarból). De persze ez így szofisztikáltabb.

mirx 2013.10.13. 10:16:55

@charlieharper: jahogy ezt. csárli lekörözött :)

amúgy tényleg azzal még nincs is bajom, hogy nem különösebben elokvens a megfogalmazás, de hogy még tele is van nyelvtani hibával ("means like if", "THE foreign country", accept előtti tátongó űr (alany?), they helyett he, meg az egész mondatstruktúra teljesen zűrzavaros), és akkor ezt kiposztolja mint tanácsadást...

DieNanny CH 2013.10.13. 10:17:57

@mirx:

Szép! Itt is most gyönyörű lett az idő. Kb 10-15 fok, és ragyog a nap!

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:18:09

@mirx: na ez az, pont a nyelvtani hibákra gondoltam, a stílus úgymond magyarul már adott volt

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 10:18:17

@Furos: nos, mi van? Nem kotott le a sorfozdes cikk? :-))))))

HaHáromLábonGyábokorsz 2013.10.13. 10:18:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: szerintem egyetlen megoldas van erre. meg tobb stadiont kell epiteni... :D

mirx 2013.10.13. 10:20:13

@mirx: És azért meg kell jegyezzem, hogy a "tanács" ráadásul vastagon mért ostobaság; semmiféle informatikus nem fog attól a career ladderen fölfele mozogni, hogy tizenkét hónapig feketemosogat a "10 kicsi néger" étteremben, sőt.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:22:03

@mirx: mondjuk ha accepts-et ír akkor úgy oké, nem? a they nem kell, csak nem ragozott és ezért zavaró

2013.10.13. 10:23:02

@ffüttyfürütty: ertem en, de ilyet nem mondunk/irunk angolul (altalaban)

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:23:57

@mirx: de azért érzed, hogy amit írsz az meg sarkítás? :)
Nyilván nem 12 hónap feketemosogatás, de esetleg angolba belerázódás, illetve első helyi munkatapasztalat.

DieNanny CH 2013.10.13. 10:24:06

@mirx:

Erről jut eszembe! 2 hete nyertem az itteni lottón! Lett egy hármasom, amivel büszkén átvehettem a 10,35-ös nyereményt... Amiből 5-öt rögtön eljátszottam a következő szelvényre. Életem első svájci nyereménye!!!

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:24:58

@charlieharper: Az angolok hogy fogalmaznak akkor közvetlenebbül? Mert amiket írtál az elég szakszövegnek hat így.

2013.10.13. 10:25:52

@ffüttyfürütty: nem vagyok nyelvesz, de nem hangzana jol. ... he should accept...
Ahogy mirx irta, nem eppen ez egy programozo/tester vagy software manager tipikus karrierje. Ovatosan az ilyen tanacsokkal. Tudom, Tildy kivetel.

DieNanny CH 2013.10.13. 10:27:43

@ffüttyfürütty:

Pont erről szól sok poszt, hogy az ilyen helyekre 0 angol nyelvtudással mennek emberkék, tehát: kitől fog angolt hallani és tanulni?

mirx 2013.10.13. 10:28:08

@ffüttyfürütty: hát ha szó szerint ugyanezt a mondatot kellene kijavítani, akkor mondjuk

"This means that if someone is good in IT in Hungary, but does not have experience abroad (vagy in a foreign country), or does not speak its language well, they should accept any other good* job first (a factory job, or work at a kitchen), so they can gain experience*, and then move up the career ladder" (nem ON!)

* ez mondjuk ilyen wtf... mitől good job a factory meg a kitchen?
* ugyanez a kérdésem, milyen tapasztalatot gyűjt egy informatikus a sóletkonzervgyárban a szalag mellett?

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:29:27

@charlieharper: Az más kérdés, hogy nem valószínű, hogy az IT-sek a célközönsége. Igaz should-dal jobban jön ki és tagolódik a mondanivalója kicsit.

DieNanny CH 2013.10.13. 10:29:38

Amúgy abban Orsival egyetértek: Nézd mindennek a jó oldalát!!! Most pl eme posztok hatására majd beszélgethetünk bármi másról... Hm?

TilosazA (UK) 2013.10.13. 10:30:30

Figyeljetek, mindenkinek el kell kezdenie valahol az angol tanulást. Senki sem úgy születik, hogy perfekt angolból, még az angolok sem. :) Sőőőt, sokan közülük akkor sem lesznek jók angolból, mikor már felnőnek... Értem én, hogy ha valamit nem tudok, azt ne rakjam ki a kirakatba...de... miért ne. :) Tegye fel a kezét aki kezdőként jobb volt ennél angolból. (nem, nem én vagyok Orsyka).
Lehet hogy azért értem meg, mert én is most tanulok csak... és mostanában kezdek benne kételkedni hogy valaha is igazán jól fog menni.

mirx 2013.10.13. 10:32:38

@ffüttyfürütty: te ugye még elég fiatal vagy? :)

Nem, egy informatikus sokkal jobban jár, ha napi 4 órában elmegy egy intenzív nyelvtanfolyamra, és közben a maradék időben megpróbál online állást vadászni magának. A legtöbb fizikai munkában külföldön amúgy is egy rakás lengyellel/portugállal/szerbbel fogsz együtt dolgozni, hát tőlük nem fogsz angolul megtanulni, az biztos. Én New Yorkban konyháztam, ott spanyolul ment minden, itt Svájcban bizony remekül megtanulhatsz szerbül az ilyen állásokban, de németül nem.
Ez a típusú tanács akkor lenne értelmes, ha azt írná, hogy fogadd el a mosogatást is, ha különben nem tudod kifizetni a lakbért, de szerintem erre az emberek többsége egyedül is rájön.
:)

nemetgabor 2013.10.13. 10:33:08

@mirx: @charlieharper: Na, gyűlnek az überangolok és szedik szét mint keselyűk a dögöt.

Orsy követ el hibákat, de azért megkérdezem majd tőle, hogy érte-e bármi inzultus a nyelvi pontatlanságai miatt illetve volt-é megértetési problémája.
Abból a szempontból igazatok van, hogy ha fordít vki akkor tegye azt pontosan és angolosan, de tipikus magyar hozzáállás, hogy rárepülünk a nyelvtani hibáira (rossz mondatstruktúra, mi van??),egyből kijavítjuk a másikat, és ezt ordináré módon tesszük. Én megértettem amit akart mondani és ez a lényeg kedves angol ajkú magyarok.

Kontraszt: Nem is oly rég beszélgettem chat-en igazi, vérbeli, angolokkal. Megértették amit írtam nekik, de megjegyezték hogy ezen még van mit csiszolni, de nem álltak kijavítani a hibáim. Mert sem az alkalom sem a hely nem volt hozzá megfelelő.
További gyűlölködést és köpködést kívánok, elvégre a vasárnap az Úr napja.

2013.10.13. 10:34:20

@mirx: nem hangzik jol.
@ffüttyfürütty: a masodik szakszoveges. Angol bloggokban foleg vitorlasos es hirekben mozgok. Azoknal kb ez a stilus megy, egesz es kerek mondatok. Helyi 20 evesek bloggjat nem olvasom, nem tudom, hogy mit csinalnak az ezernyi roviditesen kivul.
Tanacsadasnal azert egy HRt tanulotol picivel profibb stilus elvarhato lenne. Izlesek es pofonok.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:34:39

@DieNanny: @mirx: Volt már olyan poszter (vagy valami memórizavarom van :) ) aki propagálta a dolgozz, elsőre amit tudsz elvet, így lesz országon belüli munkatapasztalata, ami szimpatikus lehet már a neki való munka megszerzésénél. Oké, IT-sek nem valószínű hogy hónapokat fognak mosogatni. Az meg hogy milyen munkában tanulja és gyakorolja a kezdetekben az angolt kissé róka fogta csuka - ez is igaz. Valahol mindenesetre el kell kezdeni.

mirx 2013.10.13. 10:36:30

@nemetgabor: Nahát, annyira tudtam, hogy olyan fogja megvédelmezni Orsikát, aki maga magyarul is kissé küzd a helyesírással. Similis simile gaudet.

mirx 2013.10.13. 10:37:02

@mirx: Bocsánat, Orsykát, mert a trendiség sokkal fontosabb az igényességnél, ugyebár.

vazzup 2013.10.13. 10:37:48

Én nem ütném "Orsy"-t az angol szöveg miatt. Megmondom, miért nem, azért nem, mert _gyakorolja_ az angol írást, s ez sokkal jobb annál, mintha nem tenné.
Ne felejtsétek el, hogy idegen nyelvet tanulni úgy a legjobb, ha műveled. Ez igaz a beszédre is, írásra is.

Szóval az vesse az első követ, aki _soha_ nem írt le helyteen angol mondatokat.

A mondandó tartalma már más kérdés.

mirx 2013.10.13. 10:38:18

@charlieharper: Bizony nem.
Nincs azzal baj, hogy ha rosszul tudok valamit, de nem írok belőle blogot...

2013.10.13. 10:38:27

@nemetgabor: nalam a szombat az Ur napja pentek estetol, de nem tartom.
Megkerdeztek hogy lenne ugyanez angolul. De majd felebrednek a nyelveszek is, akik majd atirjak az egeszet.

vazzup 2013.10.13. 10:38:34

Na nesze még a "helytelen"-t se sikerült helyesn leírnom. :D

nemetgabor 2013.10.13. 10:39:36

@mirx: Ez nem úgy működik kint inglishben, hogy ha van exp.-ed (bárhol), dolgoztál már kint, akkor jobbak az esélyeid elhelyezkedned bárhol,akár a szakmádban is kezdőként?

vazzup 2013.10.13. 10:39:44

@mirx: ez hülyeség. Már miért ne írna? Hadd gyakoroljon, mi baj van ezzel, komolyan nem értem?! S azt ne felejtsétek el, hogy _NEM_IDE_ÍRTA_, amit írt.

NIKI LAURA 2013.10.13. 10:39:55

az igazsag az,hogy mindenki sir riiii...aztan rajonnek,sokkal jobb itthon!!
Csotany Szilveszter is hazamenekult.

by the way,van egy regi baratnem,Uj Amsterdamban el(New York),4000 dollart keres,es NEM JONNEK KI BELOLE!
Lajosmizsen persze kiraly lenne,de ott?....penthaouse lakas,kocsi,bizti,PARKOLAS,day care,marad 500 dodo!
Na ki a kiraly?..

mirx 2013.10.13. 10:40:05

@vazzup: Ööö hát van ez a Word nevű program például... :D

BTBTBT 2013.10.13. 10:40:39

@TilosazA: @DieNanny: @ffüttyfürütty: @charlieharper: @rezsoatya: @vazzup: és mindenki más

Bazmeg Orsyyyyy! :)))
Tanulj meg rendesen angolul, tanulj meg fogalmazni is, aztán próbálj értelmes dolgokat írni.

A chilés szendvics állatul néz ki.

A meccset meg hagyjuk. A mögöttes helyzet (stadionépítések a semmire) katasztrófálisabb.

Itt szakad az eső, úgyhogy a mai nagy bevásárlás elmarad, viszont a "Through The Never" ennek ellenére sem hagyható ki.

@nosuti:
Itt van neked egy HR-es. Csak mert a napokban ki voltál akadva a "HR-es kis picsák"-on.

@mirx: Ez a te napod lesz, már látom. :)

mirx 2013.10.13. 10:40:57

@NIKI LAURA: jajj, már hiányoltalak :))

2013.10.13. 10:41:12

@vazzup: ne viccelj, a riportjaimat a munkahelyen allandoan atirjak. Ezert tartunk kulon Legal osztaly egy reszet. Ok atirjak, aztan ofolottuk atkrjak, utana jon egy harmadik, aki megint visszairja majd az eredetire es mar mehet is ki a marketnek/regulatornak.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:41:54

@mirx: Még mindig az IT-sokról beszélsz, azért nem ők a népesség nagy százaléka. De lehet hogy közülük sem mindenki leszervezett munkára megy, vagy akkora tartalékkal, hogy hónapokig nyelvet tanuljon és éljen belőle.

@charlieharper: mi ez a rövidítésmánia, tényleg? :)
Lehet, hogy a HR tanulmányokat akarta átültetni konyhanyelvre.

mirx 2013.10.13. 10:42:35

@Barátusz: Igazából jehovistákkal meg nyócátalánososokkal sose éri meg leállni vitatkozni, ez köztudott, de azért egy pár percet élvez az ember :o)

BTBTBT 2013.10.13. 10:42:47

És andragógiát tanul az ilyen. Anyám borogass! :)))

mirx 2013.10.13. 10:43:38

@ffüttyfürütty: Talán azért beszélek "még mindig" az IT-sokról, mert az eredeti szövegben erről volt szó? Jóreggelt.

Furos 2013.10.13. 10:45:06

@rezsoatya: de igen...
Lehet megkeresem privát, hogy ha lesz ideje akkor nézzen már rá nálunk is a project re mert az alternatív vízre tényleg nem gondoltam, azt nehogy azon bukjon a beruhazas....

vazzup 2013.10.13. 10:45:38

@mirx: Soha, hangsúlyozom, soha nem használnék word-öt helyesírás-ellenőrzésre, sem magyarul, sem angolul. Meg aztán akkor megint nem gyakorolja a nyelvet.
Ezért cikizni szerintem állatira égő ám, szerintem.

@Barátusz: Itt éjszaka volt baromi nagy vihar, dörgés-villámlás, tengernyi csapadék, mostanra kisütött a nap, meg minden. :)

@nemetgabor: IT-sként, ha alapszinten makogod a nyelvet, gyakorlatilag úszkálhatsz az állásajánlatok között. Az sem baj, ha rosszul beszélsz, majd kiokosítanak. Annyira hiány van szakemberekből, hogy nem elvárt már a helyi tapasztalat.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:46:14

@vazzup: +1
Nyilván mindig lesz aki jobban tud angolul, ahogy olyanok is vannak akik még nem járnak azon a szinten. Remélem egyszer én is ennyire fel tudok majd háborodni egy ilyen szövegen. :D

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:47:23

@mirx: Értem de azt hittem ezen már túllendültünk, hogy a célközönséget mellélőtte. :)

mirx 2013.10.13. 10:49:16

@vazzup: Tehát amikor a blogba beírja a szöveget, és publikálja, azzal gyakorolja a nyelvet, de ha wordbe írná, azzal nem. Értem.

Szerintem pont olyan nyilvános blogot írni angolul, rosszul, mint beállni az X-faktorba kornyikálni fahanggal. EZ az égő, nem a kritika. A kritikát nem viselni nem égő, meg azért védelmezni valakit, mert esetleg nekem is hiányosságaim vannak.

2013.10.13. 10:49:34

@nemetgabor: most kifejezetten ITsokrol volt szo a posztban. Egy C++-t elobb veszunk fel Indiabol egy VC alapjan es atkoltoztetunk, mint valakit a helyi mosogatobol.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:49:46

@Barátusz: Én úgy tudtam hogy andragógiát az tanul aki valamilyen diplomás papírjellegűt akar (képzett andragógusok majd kijavítanak) :)

mirx 2013.10.13. 10:51:18

@ffüttyfürütty: Ja értem, tehát ha szerintem az alma kicsi és kék, akkor csak mellélőttem a célközösséget, csak túl kell lendülni rajta :) Oké :)

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:52:27

@mirx: Abból a szempontból nem katasztrófa, hogy kaphat visszajelzést, így legalább mi nem ennyire profik tanulhatunk a profibbaktól. Orsy is ezt írta: nézd a dolgok jó oldalát. :D

BTBTBT 2013.10.13. 10:52:48

@vazzup:
Esőben nincs kedvem az Oxford Street-en lófrálni. Bár biztos, hogy nem lesz tömeg. Az IMAX viszont belefér az ilyen időjárásba.

A félműveltségéért kéne megdicsérni valakit? Ne már.
Mielőtt az ember nem tud ha nem is tökéletes, de legalább megfelelő szinten, addig ne égesse magát ilyesmivel. Különösen akkor, amikor másnak akar tanácsokat adni.

@mirx:
Belőlem is kihozta az állatot, ahogy a "rólam"-részre kattintottam.
A kedvencem a külföldre költézéssel kapcsolatos tanácsoknál: "I will give you tips today". :)

Ha még ideírom, hogy látszik, hogy szőke, akkor én vagyok a genyó.

nemetgabor 2013.10.13. 10:53:14

@charlieharper: No, ez az. Még ha egy publikálás előtti könyvben lenne ez a szöveg,azt mondanám üsse kavics, javítsa ki aki ért hozzá.

Annyiban adok igazat, hogy Orsy úgy gondolja, hogy az angolja eléggé jó ahhoz, hogy a magyarokhoz intézett mondandóját lefordítsa angolra, mint látjuk vannak akik ebben nem értenek egyet.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:55:09

@mirx: Próbálom a hasznos dolgokat kimazsolázni az egészből, hátha. Kicsi kék alma? Hát szerintem nem alma lesz az, vigyázz vele! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 10:55:14

@Quercus58:
Ebben van realitás! :)

@sodalisO:
Én meg szendvics-fan vagyok! Nem kell főzni hozzá, így mindenképpen elsőbbséget élvez a főttétellel szemben. :)

Az a képen látható, ha kidobnánk belőle a paradicsomot, szuper lenne! :D

Mi bajod a szendvicsekkel? Gyerekkorodban bántottak vele? Esetleg visszaharapott?

@rezsoatya:
Az alternatív vízelőállítás már phd dr. md "húdehülyevagy" Széles Gábor biznisze... vigyázz, mert beperel! Ha mégsem, akkor Orbáncos Vitya rádküldi a TEKnokolt...

@charlieharper:
Ne legyél már gonosz!
Nem mindenkinek van ideje megtanulni angolul. Van, aki kemény munkát végez, mint kávéfőző a HR részlegen.

@DieNanny:
Ha már kint van és nem egy idióta, akkor munka után bemegy a központba és hallgatózik, ha nincs jobb. Vagy ha már ott van, benevez egy tanfolyamra (biztosan van, bár nem néztem utána).
Olyat csak egy idióta csinál, hogy beül a szalag mellé és soha többé nem tanulja a nyelvet és nem próbálja továbbképezni magát, akár valami egészen más terület irányába.
Szerintem.

@nemetgabor:
Ennél a svédek akkor sokkal rosszabbak. Hiába mondok valamit rosszul (nem svédesen), megértik, akár erőszakot vesznek magukon és lefordítják az általuk beszélt svédre. De nem mondják, hogy valami nem OK.
Még rosszabb esetben még meg is dicsérnek, hogy milyen ügyes vagy. Aztán soha nem fogom tudni, hogy hülyeséget beszélek :)

Élni, dolgozni, barátokat találni nagyon jó így. Fejlődni viszont sokkal nehezebb...

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:56:31

@Barátusz: és ez hogy hangzik tökéletesen?

nemetgabor 2013.10.13. 10:56:36

@vazzup: Akkor jobb a helyzet mint gondoltam.

mirx 2013.10.13. 10:57:39

@ffüttyfürütty: meg lehet magyarázni, de valójában a kommentekben semmilyen visszajelzés nincs azzal kapcsolatban, hogy tiszta hiba a szöveg

Amúgy figyi, nekem édesmindegy, hát ha nektek tetszik, hát olvassátok. Szerintem szörnyű, én elsüllyednék, ha ilyet kiadnék a kezeim közül, de hát ez is olyan, mint a bosnyákon a bódés hamburger, egy csomó ember szerint finom. Én fenntartom a fintorgás jogát - és nem, nem, nem kell meggyőzni, hogy de jó az, köszi.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 10:58:36

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Most miért Szalacsi is a vízbül veszi ki a zoxigént. :)

2013.10.13. 10:58:46

@nemetgabor: @vazzup: hat azert ovatosan ezzel a kijelentessel. A jo szakember kell, "mindenkit" nem vesznek azert fel. Nalunk pl letszam stop van most mar jo ideje.

BTBTBT 2013.10.13. 11:00:57

@ffüttyfürütty:
Arra célzol, hogy az andragógia büfészak?

Nem értelek. Mi hogy hangzik tökéletesen?

ffüttyfürütty 2013.10.13. 11:01:08

@mirx: Ha jön és olvassa a kommenteket majd okul belőlük. Oké nem kell győzködni, csak finomítani akartam a dolgokon, mert szerintem még mindig jobb mint a svájci anyuka aki a hormontúltengéses posztokat abszolválja. :)

ffüttyfürütty 2013.10.13. 11:02:18

@Barátusz: a tippadós mondat. (pl. few tips jobb lenne?)

mirx 2013.10.13. 11:02:23

@ffüttyfürütty: Amúgy a róka fogta csukát jól látod. Több ismerősöm küzd ezzel a problémával, hogy ha elmegy valami kulimunkát csinálni, akkor ott vagy egyáltalán nem lehet beszélgetni (bútorbeszerelés, gyümölcsszedés, bazi hangos gyárban szalag mellett állás), vagy ha igen, akkor csupa más bevándorló karattyolását kell hallgatni, persze nem a helyi nyelven.
Ha meg nem megy el, akkor otthon ül munkanélküliként, és sajnálja magát, plusz verheti a garast a fogához.

2013.10.13. 11:05:24

@nemetgabor: utoljara az Orsy angoljarol, ha 2-3* elolvasom az angol reszt, a magyar nelkul, megertem. Joval jobban ir es valoszinuleg beszel, mint par kinai kollegam Kinaban. (Sajat bevallasuk szerint ok nem posztolnak angolul).
Most lepek, holnapra hataridom van.

puhacica 2013.10.13. 11:06:46

@Barátusz: @vazzup: @DieNanny: @mirx: ha mar idojaras: a tegnapi 28 fokos, ragyogo napsuteses, ejjel igazi villamlos, mennydorgos viharral kiegeszult nyari nap utan evszakot valtottunk. most ez latszik, akarom mondani, nem latszik az ablakbol:
kepfeltoltes.hu/view/131013/2013-10-13_09.45.31_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Orsy posztjarol azert gondoltam, hogy valami nem stimmel, mert csak az angol reszeket olvastam es mindent megertettem. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 11:06:57

@NIKI LAURA:
Az a király, drága, egyetlen lajosmizsei Niki, aki azt csinálja amit szeretne és ott él, ahol szeretne.

Sok minden szól a pénzről, de vannak dolgok, amik miatt 10 ökörrel sem lehetne visszavontatni pl. engem Magyarországra. Még akkor sem, ha itt minden bedől és földönfutó leszek.
De ugyan így nem tudnának arab vagy bármilyen muzulmán többségű országba sem elvontatni.

Ki a király?
Az, aki BOLDOG ;)

@Barátusz:
Itt meg ragyog a nap és 12 fok van. Csodálatos idő!

@nemetgabor:
A magyaroknak minek fordítja angolra? Vagy valamit benéztem? :)

BTBTBT 2013.10.13. 11:09:10

@ffüttyfürütty:
Az "I will give you tips" leginkább azt jelenti, hogy borravalót adok.
Viszont tanácsot adni "I will advise you"-val érdemes, esetleg "I will give advice to somebody"-val, ha csak általánosságban mondják.

Nagy a valószínűsége annak, hogy a bloggerina a magyar "tippet ad"-ot ültette át - helytelenül - az angol nyelvbe.

nemetgabor 2013.10.13. 11:09:52

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Nem tudom minek fordít, talán azért mert eléggé helyesnek érzi, hogy az angoljával egy kétnyelvű blogot üzemeltessen.

De írtam neki, feltettem a kis kérdéseimet, remélem válaszol rájuk és akkor majd jó beszámolok róla.

mirx 2013.10.13. 11:11:36

@DieNanny: gratulálok! :)

az már volt, hogy a lottó az a tax of fools? :))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 11:11:59

Papitoról mit tudunk?
Régen láttam... :(

@Barátusz:
A rólam részben ez mi:
"<!--[if !supportLineBreakNewLine]-->
<!--[endif]-->"

@ffüttyfürütty:
Akár arra is :)

NIKI LAURA 2013.10.13. 11:13:09

Nezem ennek a pesti kislanynak az oldalat,"ausztaliaba mentem,majd jovok"..egy evet bir.Kezdetben minden ok,tengerpart,napfeny....
Vagy Kanadai ket lany,a "hellokanada"oldalt szekesztettek....vagy az az erdelyi srac Vancouvel islandrol,a "canadacruiser"...pedig ha kanadabol romaniaba megy vissza,az tleg gaz!
Aki tudja,kihuzza az utlevelig,aztan tuz haza!

ffüttyfürütty 2013.10.13. 11:13:29

@mirx: Bizony jó kérdés, hogy van-e előrelépés ezekről a helyekről, vagy mókuskerékbe szorulás esete forog fenn.

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: azért az arab/muzulmán többségen dolgoznak a nem tegnap barnult svédek, nem? A hajók meg folyamatosan jönnek Afrikából. Egyébként mi ez a csúnya kinövés a régi neved végén? Nem fáj? :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 11:15:37

@Barátusz:
:D
Akkor én is felveszem vele a kapcsolatot... a borravaló mindig jól jön! :D

DieNanny CH 2013.10.13. 11:20:28

@nemetgabor:

Azért abba belegondoltál, hogy mi értelme volt angolra lefordítani a jótanácsait? Aki magyar, az a magyart megérti. Aki angol, az meg mit törődik az ilyen blogokkal? Aki pedig egyik sem, annak a rossz fordítás fog a fejében megmaradni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 11:20:55

@NIKI LAURA:
De vajon miért? Miért olyan szörnyű pl. Kanada?
Nekem eddig pont az a benyomásom támadt a beszámolók alapján, hogy sokkal befogadóbb, mint más nemzetek, mert tudják, hogy ott mindenki így kezdte.

Dolgozni kell? Miért, máshol nem?
Hideg van? És? Itt is...
Nem tökéletes? Van egyáltalán olyan?

@ffüttyfürütty:
Nem fáj :)
Nagyon messze vannak a többségtől, nem is nagyon fog összejönni nekik. Egy áltagos bevándolrónak szerintem 2-3 gyereke van. Egy átlagos svéd családban is van ennyi (kollégák esetében biztosan). Kivétel persze mindkét oldalon van, ismerek 8 gyereket bevándorlót és gyerektelent is. Svédből ugyan 8 gyerekets nem, de olyat, ahol 2-3 házasságból lett 4-5 gyerek simán.

DieNanny CH 2013.10.13. 11:22:16

@vazzup:

Én még soha nem írtam le helytelen angol mondatokat!
:-DDD
(Magas labda volt...)

DieNanny CH 2013.10.13. 11:23:40

@vazzup:

Komolyra fordítva: igazad van.
Talán Orsy is jelentkezik...

puhacica 2013.10.13. 11:25:39

huhuuu, sul a tok, olyan gyoronyu szine van, na meg az illata! "nezd mindennek a jo oldalat!" hat jo, ez peldaul jo az oszben. :)))

ffüttyfürütty 2013.10.13. 11:26:58

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: akkor a svédeknél nem jellemzőek az elöregedésből eredő társadalmi problémák, hiába valamit jól csinálnak :)

mirx 2013.10.13. 11:27:25

@puhacica: Szerintem a fák is nagyon szépek, meg Szentendre amúgyis gyönyörű hely, ne panaszkodjál.
:)

2013.10.13. 11:27:38

@puhacica: az igazsaghoz hozzatartozik, hogy abban a posztban engem a tartalom jobban zavar, mint a stilus vagy az angol hasznalata. Mivel nagyon sok a kulfoldi, a legtobb angolt megertem. Egyebkent, annyira azert nem borzalmas az angolja, mint itt eloadtuk. Volt am itt koltoi tulzas.

Ha csak a nyelv hasznalatot nezzuk, Babette engem naponta szetszedhetne a magyarom miatt.

BTBTBT 2013.10.13. 11:34:58

@puhacica:
Mondták az otthoniak, hogy marha jó idő van otthon.
Itt ma ilyesmi várható -
kepfeltoltes.hu/view/131013/Today_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Itt talán 12 fok van, de a nap az nem süt.

Ez mi ez a "rólad"-nál? Nekem nem látszik. Neked hol?

@mirx:
Na, ja. Ez egy youtube-klip.
Nem egyforma körökben mozgunk. Még senkit sem hallottam azt mondani vagy írni, hogy "I will give you tips", amikor tanácsot akartak adni.
Ismerős a "5 tips on how to give advice"-kifejezés?

@ffüttyfürütty:
Error report.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 11:39:27

@ffüttyfürütty:
Elöregedés van, de nem olyan jellegű, mint Magyarországon.
Itt a problémát az okozza, hogy túl sokáig élek az emberek :)

Pl.:
A legidősebb stockholmi lakos 111 éves. A 25 legidősebb a 111-102 éves tartományban mozog. Göteborg esetén ugyan ez 108-101-es tartomány.
Bettnában, ami egy 400 fős falu ugyan ez 95-88. Nyköpingben 104-94 év. Még Kirunában is 99-93 év.

Sok a gyerek, viszonylag alacsony a munkanélküliség (a fiatalok körében ugyan némileg magasbb), de pokolian sok a nyugdíjas is. Simán eléldegélnek még 30 évet a nyugdíjban a népek, ezért tervezik folyamatosan a korhatáremelést, ami igazából kellemetlen dolog, mert ki akar 75 évesen dolgozni, de őszintén szólva még mindig marad 20-25 évük kiélvezni a maradékot.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 11:40:59

@Barátusz:
Itt:
"Tömören: Orsynak hívnak, 2010 óta Angliában élek, egyetemi hallgató vagyok és mellette dolgozok.
<!--[if !supportLineBreakNewLine]-->
<!--[endif]-->
Briefly: My name is Orsy, I live in England since 2010, I am a university student and work in part-time."

puhacica 2013.10.13. 11:41:55

@mirx: nem panaszkodok, csak az oszre pipa szoktam lenni kicsit, mert a telet huzza maga utan. :) delutan lesz is egy kis egeszsegugyi seta a patakparton, akkor mar talan latunk is valamit.

@charlieharper: en igazan nem itelem el, mert meg ennyire se tudtam volna megirni, viszont az tenyleg nagyon furcsa volt, hogy teljesen megertettem. a magyar nyelvtani logika miatt lehet? van egyaltalan ilyen? tartalmilag meg: nem lehet mindenki magfizikus. :)

DieNanny CH 2013.10.13. 11:44:05

@puhacica:

Ha már képek:

kepfeltoltes.hu/view/131013/13102013123_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ez látszik most az ablakomból. A havas hegyek 2000 és 2300 méter körüliek.

DieNanny CH 2013.10.13. 11:46:48

@mirx:

"tax of fools"

Ez mit jelent? Mert az egy dolog, hogy nem írok helytelenül angolul, de érteni is nagyon keveset értek... :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 11:48:02

Always look on the brigth side of life
Paramm, paramm, paramm-paramm-parammmmm

puhacica 2013.10.13. 11:48:06

@Barátusz: @DieNanny: na jo, nem irigykedek. meg mindig itthon van a legmelegebb. es... tadaaaam: kisutott a nap. :)

BTBTBT 2013.10.13. 11:48:41

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Nekem Firefox alatt nem látszik ilyesmi. Még akkor sem, ha kijelölöm a szöveget.

@DieNanny:
Szép. Mindezt a hányadikról kaptad le?

Arrafelé azért vannak sárgára festve a házak, hogy "napsütés-érzete" legyen az embernek?

@puhacica:
Ha a magyar nyelvtani logika miatt értetted meg az angol szöveget, akkor a bloggerina tényleg nem jól végzi a dolgát.

mirx 2013.10.13. 11:49:45

@DieNanny: a bolondok adója :-)

ffüttyfürütty 2013.10.13. 11:50:53

@Barátusz: írd be hogy tip, nem tudja átrakni a keresettre
@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: hinnye van valami ebben a heringevésben :))
@DieNanny: bolondok adója :)

ffüttyfürütty 2013.10.13. 11:53:52

Aki zabálja a kommentemet köpje ki izibe :P avagy: uff

DieNanny CH 2013.10.13. 11:54:05

Orsy HÁ-nak köszönheti, hogy megdobódott a nézettsége:

www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=9cqfk54h6yy&color=ff0000&m=0&ref=null

, tehát igazán meglátogathatna minket...

nemetgabor 2013.10.13. 11:54:30

@DieNanny: Mi értelme?
Nem, nem gondoltam bele.Ez neki kell tudnia, nem nekem és nem neked!

Én azt gondolom ,hogy a fordítása nem annyira rossz, hogy maradéktalanul ne lehessen vele boldogulni akár angliába.
Talán nem angolos?Na bumm, majd ha x évet kint élek majd azzá válik.
De sokak szerint szinten aluli. Akkor legyenek ők a lektorok, gondolom szivesebben venné ő is az építő jellegű tanácsokat, mint a köpködést.
Jelentem befejeztem, elég volt a negatív hullámokból mára.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 11:55:49

@nemetgabor: Csigalom :) azért kérdeztem hogy oké akkor hogy lehetne jobban

2013.10.13. 11:58:23

Honnan lehet tudni azt hogy valaki nem IT osztalyon dolgozik? Azt mondja magarol, hogy ITs

nemetgabor 2013.10.13. 11:58:45

@DieNanny: Jah, mindenki bőszen keresi a nyelvi hibákat.Vagy mégsem?

DieNanny CH 2013.10.13. 11:59:19

@Barátusz:

Az első emeletről. Én a földszinten lakom, ugyanez látszik, csak a szomszéd ház terasza (ahol azok az állatfigurás képek vannak, bal alsó sarok) jobban bezavar.

Sárga szín: lehetséges, bár átlagosan nincs több sárga itt, mint bárhol...

BTBTBT 2013.10.13. 12:00:11

@puhacica:
Kérünk róla képet! :)

@mirx:
Köszi, de nagyságos úr nem vagyok.
Feltűnt a "7 tips for English learners" és az "I will give you tips" közötti különbség? Csak mert a "giving tips" kifejezést kifogásoltam, nem önmagában a "tips"-et.
Vagy a belinkelgetésen túl esetleg megint azzal a "lehengerlő" érvvel akarsz jönni, hogy 7 évig tanítottál angolt? :)

@DieNanny:
Lehet, hogy feleznek a HÁ-val a mai kattintás-eredmény után?

mirx 2013.10.13. 12:00:25

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: When you're chewing on life's gristle, don't grumble, give a whistle :))

mirx 2013.10.13. 12:02:28

@Barátusz: Nem értelek, használják a give tips-et élő nyelvben is, írásban is, benne van az online szótárakban, mi a problémád?

Mert hogy bizonyítékot eddig kettőnk közül csak én próbáltam meg szolgáltatni (és gyanítom, tanítani is csak én tanítottam). Szóval a pikírt stílusodon kívül eddig nem nagyon mutattál ám fel semmit, "csaxólok" :p

nemetgabor 2013.10.13. 12:04:07

@ffüttyfürütty: Nem vagyok ideges, fát lehetne vágni a hátamon. Én nem akarom kijavítani. De mint mondottam volt, aki jobban bírja a nyelvet lehet blogjának lektora, betársulhat.

mirx 2013.10.13. 12:04:15

@mirx: de tessék, a lutoni hely újság cikkje

www.lutontoday.co.uk/news/business/business-news/video-employers-donate-time-to-give-tips-to-unemployed-1-5553718

na mibe, hogy nem borravalót ad a munkanélkülieknek az álláskereső iroda.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 12:11:16

@Barátusz: találtam a macmillan english dictionary-ban:
give someone a tip: The police were given a tip on where they might find the killer.
(nem hagyja belinkelni magát a tip-et, ha rákeresel ott lesz ez is)

BTBTBT 2013.10.13. 12:12:28

@mirx:
Szerény véleményem szerint 7 évig angolt tanítani nem ugyanaz, mint több mint 7 évig angolok között élni, a munkáimból és érdeklődési köreimből kifolyólag több százezer emberrel beszélve temérdek tapasztalatot szerezni arról, hogy kik, mit, mikor és hogyan mondanak.

Véletlenül nem te voltál pikírt a "nagyságos úr" megjegyzéssel?

Egyébként nekem semmi problémám, de nem értem, hogy te min pörögsz.
Egyetértettünk abban, hogy a bloggerina angolja csapnivaló, vagy egyetértettünk abban, hogy a bloggerina angolja csapnivaló?
Peace. :)

ffüttyfürütty 2013.10.13. 12:13:01

@mirx: ez jó és rímel is :) (meg új szó is volt benne nekem: gristle)

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 12:14:09

@Furos: próbáltad már az alternatív vizet? Mondjuk H2O helyett HCl? HALÁLI söröket tudnál gyártani!

@puhacica: a tél is szép Szentendrén...

@DieNanny: ez jó játék! :-) nekem ez látszik az ablakomból:

kepfeltoltes.hu/view/131013/ablak_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 12:14:37

@puhacica:
Rossz a hozzáállás!
Azért szeretjük az őszt, mert akkor már csak a tél van a tavaszig, nem a tél ÉS az ősz... :)

puhacica 2013.10.13. 12:14:38

@Barátusz: a melegrol vagy a napsutesrol? ;) majd ha delutan lovok valami szepet, megmutatom. :)

BTBTBT 2013.10.13. 12:18:19

@rezsoatya:
Talán sehol nincs olyan zöld a fű, mint Angliában. :)

@puhacica:
Hát ha le tudod fényképezni a meleget, ám legyen.
Elég a napsütésről. :)))

puhacica 2013.10.13. 12:18:52

@rezsoatya: eddig a te "ablakod" a legbaratsagosabb. :) a telnek nem is a szepsegevel van gond, bar neha azzal is, hanem a hidegsegevel. :)

mirx 2013.10.13. 12:29:10

@Barátusz: Dehát írtam, hogy New Yorkban éltem, most az, hogy még akadémiai háttér is van az angolhoz, szerintem annyira rossz dolog nem lehet ;)

De, egy kicsit én is pikírt voltam :)

Csak egy kicsit idegesít, hogy amikor valaki nem képes annyit mondani, hogy "jé, ezt én nem tudtam/nem szoktam hallani", hanem a körömszakadtáig védelmezi, amit nem jól tud. Nem esik le az aranygyűrű senki ujjáról, ha aznap tanul valami újat.

mirx 2013.10.13. 12:31:33

@Barátusz: pont akartam mondani, hogy a szomszéd fűje tényleg zöldebb :o)

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 12:33:09

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: azért szeretjük az őszt, mert akkor már csak három évszak van a következő őszig... :D

mirx 2013.10.13. 12:33:17

@morsels: már sz..á tárgyaltuk :))

nemetgabor 2013.10.13. 12:38:43

Na elvtársak! Orsy nem tudom, hogy jön-e személyesen, de nekem levélben ezt írta:

,,Szia Gábor,
Amikor kijöttem Angliába 3 évvel ezelőtt, akkor már volt egy középfokú nyelvvizsgám, de persze ez nem jelent semmit. Hiszen az csak egy papír, itt kint máshogy beszélnek, főleg itt Derbyshire-ben. Nincs problémám az angollal, egyetemre járok, ahol nyílván egyetemi szinten kell írnom és beszélnem, nem úgy mint a blogon. A blogot azért írom két nyelven (és alap szinten), mert a blog olvasóknak (akik főleg olyan magyarok akik tervezik, hogy kiköltöznek Angliába, vagy már itt élnek) ezzel segítek, és persze az én angolomat is fejlesztem.

Nem, még nem volt problémám, hogy nem értettek volna meg, és nem szoktak kijavítani sem. Az angolok csodálkoznak, hogy alig van akcentusom és nagyon szépen beszélek angolul, folyamatosan tudok beszélni mindenféle nyelvtani hibák nélkül. Az angolok nem tanulnak angol nyelvtant, nem tudnak helyesen írni (még a mérnökök, orvosok sem). Itt szájhagyomány útján tanulnak angolul (meg persze irodalmat, Shakespeare-t az iskolában), nem könyvből.. és nagyon sokszor angol angolt nem érti meg egymást. Ezt magyar szemmel nehéz megérteni.

Üdv: Orsy

Ui.: Igen, ezt így felteheted a Határátkelő blogra. :)"

DieNanny CH 2013.10.13. 12:38:49

@rezsoatya:

Szép!
Na, mit mondtam, csak találtunk valami jó offos témát! :-)

szuperkrumpli 2013.10.13. 12:40:12

Ha építünk még 20 stadiont akkor biztos kijutunk a következő, 2018-as Vb.-re! Nagy stadion, nagy beruházás, nagy lenyúlás! ;)
Nagyon sajnálom, hogy nem arról szól a foci, hogy melyik csapat tagjainak van jobban bezselézve a haja, mert abban kurvajók lennénk!
A matematikai esélyünkhöz meg annyit, hogy én szégyellem magam miatta, hogy van!

2013.10.13. 12:41:51

@Barátusz: a csapnivalotol messze van.

morsels (törölt) 2013.10.13. 12:42:38

@mirx:
Csak most jutottam el idaig.
Pedig tudom, hogy el kene olvasni minden kommentet, mielott irok, de most nem ezt tettem.
Elnezest :-)

BTBTBT 2013.10.13. 12:45:28

@mirx:
Nem mondtam, hogy nem értesz hozzá. "Pikírt". :)

"jé, ezt én nem szoktam hallani"
Úgy látszik, ez elkerülte a figyelmedet: "Még senkit sem hallottam azt mondani vagy írni, hogy "I will give you tips", amikor tanácsot akartak adni."

Azzal meg mindketten tisztában vagyunk, hogy az amerikai angol és az angol angol mutat jellegzetességeket. És szeretek új dolgokat is tanulni.

Az angol fű zöld színe tényleg állati szép, ha karban van tartva. :)

Nehogy lelépj! Olvasdd át ezt a szösszenetet.

@nemetgabor:
Köszi. Ezzel megnevettettél. :)))

"Nincs problémám az angollal, egyetemre járok, ahol nyílván egyetemi szinten kell írnom és beszélnem, nem úgy mint a blogon."
Szóval a blogon lehet hibásan írni? Aham.

"A blogot azért írom két nyelven (és alap szinten), mert a blog olvasóknak ezzel segítek, és persze az én angolomat is fejlesztem."
Is there room for improvement?

"Az angolok csodálkoznak, hogy alig van akcentusom és nagyon szépen beszélek angolul, folyamatosan tudok beszélni mindenféle nyelvtani hibák nélkül."
Csak írni nem, ugye?

"Az angolok nem tanulnak angol nyelvtant, nem tudnak helyesen írni. Itt szájhagyomány útján tanulnak angolul, nem könyvből.. és nagyon sokszor angol angolt nem érti meg egymást."
Mondtam, hogy szőke. :)))
És hozzá fordulnak tanácsért mások? B+! Sőt: B+++

mirx 2013.10.13. 12:45:40

@morsels: nembaj, sőt, most rém elégedett vagyok, hogy más is leoltotta Barátuszt :-)

(hű, mit kapok majd ezért)

2013.10.13. 12:47:16

Ezek utan az Orssy nevu bloggerina sem fog tobbe angolul irni a blogjan, az angol nyelvtanaraink epito kritikajanak koszonhetoen:(
Ettol fuggetlenul azert skinner csaladnevet nem vennek fel a szucs helyett:) A blogjat olvasgatva megnyugodtam, hogy a kanadai jogositvanyomat azert hasznalhatnam par evig Angliaban, felteve ha letennek egy vizsgat standard sebvaltora.
@mirx:
" de tessék, a lutoni hely újság cikkje "
Ez valahogy nem magyaros szerintem, bar lehet, hogy nem beszelni jo magyart en.
A " bolondok adoja " azert kicsit kemeny, sot serto:) En butat irnek helyette, mar csak a PC kedveert is:)

DieNanny CH 2013.10.13. 12:49:38

@nemetgabor:

Köszi a fáradozásodat!

Azért jöhetne Orsy is, mert különben úgy tűnik, mintha a háta mögött beszélném ki. Szóval:

"ahol nyílván egyetemi szinten kell írnom és beszélnem, nem úgy mint a blogon. A blogot azért írom két nyelven (és alap szinten), mert (...) ezzel segítek, és persze az én angolomat is fejlesztem."

Hát, ha segíteni akar, akkor tegye helyesen, vagy sehogy. Ha magát akarja fejleszteni, akkor nézzen utána, mit, hogy írnak helyesen.
Uff...

Muscari 2013.10.13. 12:50:44

@DieNanny: nezem ezeket a gyonyoru hegyeket, es ugy irigyellek...
En imadom a vad, szilaj hegyeket, a Tatraval lezdodott a szerelem 16 eves koromban, es nem akar elmulni. Pedig en is mezofoldi vagyok am.

Orsyrol: szerintem biztos nem fog felbukkanni, tul ciki lenne neki. Azt en sem erem fel ep esszel, hogy miert kell angolul is irnia, hacsak nem gyakorlaskent fogja fel. De hat mindenki ugy csinal hulyet magabol, ahogy akar.
Nem olvastam bele meg a blogjaba, a HA mellett meg a wannabe emigrantos blog hozzaszolasaival szorakoztatom magam. Amellett, hogy dolgozom sajnos, az ido meg egyszeruen pocsek :-(

BTBTBT 2013.10.13. 12:50:46

@charlieharper:
"The life is not easy, because I have to work for a living" :)))
De, csapnivaló. Az "About me"-ben legalább 30 helyen rossz kifejezést vagy szót használ.

@mirx:
Nem fogom kilistázni. :)

Hú, most le lettem oltva? :)))

BTBTBT 2013.10.13. 12:52:31

@DieNanny:
Szintén ezt írtam korábban. Vagy rendesen, vagy sehogy.
Ha csak a haverjainak írná, az más lenne, de segítő szándékkal? És akkor a hibás angolt veszik át tőle a magyarok?
Na, mindegy.

mirx 2013.10.13. 12:55:45

@Barátusz: Szerintem ez a csajszi egyszerűen nem tudja, hogy milyen hibás, amit mond/ír. Hiszen maga írja, hogy sose javítja ki senki.
Abban van igazsága, hogy az angolok szintén nem írnak tökéletesen angolul - ha azt mondom, hogy az itt kommentelők 15%-a ír helyesen magyarul, akkor nagyvonalú voltam. Ez azonban jelentheti azt, hogy valaki nem központoz helyesen, esetleg leírja, hogy "brittek", vagy ami már brutálabb, igekötős igéket különír ("el vettem", "meg csináltam" - ezt a műfajt Orsy maga is nagy lelkesedéssel műveli), de olyat, hogy nincs alanya a mondatnak, vagy félreragozunk, olyat nem csinál senki, pont, mert anyanyelvi magyarok vagyunk.

Szóval az ő hibái azok a tipikus száz méterről is narancssárgával a sötétben világítósak, az angoloké meg teljesen más jellegűek, és hiába próbálja egy kalap alá venni, az bizony nem ugyanolyan.

Hogy Gábor meg mit akart ezzel bizonyítani, nem értem, általában a nyugat-európaiak igen udvarias népségek, senki nem fog kijavítgatni, amikor beszélsz hozzá, még ha csak nagyjából értik is, amit mondasz, úgyhogy ez nem igazán mérvadó, hogy nem vágnak közbe, amikor beszélsz.

DieNanny CH 2013.10.13. 12:58:05

@Barátusz:

Igen, megelőztél a véleményeddel...

nemetgabor 2013.10.13. 12:58:30

@Barátusz: Ha nem hiszed el amit mond az a te dolgod. De ahelyett, hogy másokban találsz hibát, foglalkozz inkább a sajátoddal.Én viszont szánlak téged, nem egy kellemes ember benyomását kelted.Alapvető emberi tulajdonságok hiányától szenvedsz, nem is sorolnálak az emberi fajhoz.

mirx 2013.10.13. 12:58:40

@Cascabel: hát sírni fogok

("lutoni helyi újság", az csak egy elgépelés, nem nyilvánvaló?)

Érdekes, én a butát sokkal sértőbbnek tartom, a bolondnak szerintem van egy olyan kedves kicsengése is. De szerintem DieNanny vette a lapot.

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 13:01:19

Ha mar angol nyelv... es hatha valaki nem ismeri:

Howhite es a seven torp

Hole volt, hole nem volt, lived egy king meg egy queen. Egy day nekik született egy daughter. Her haja volt mint ében, s her skin like hó. Így lett her name Hówhite. Mindenki volt happy de a queen meghalt in TBC. Hówhite’s father lett nagyon sad and Hówhite too. But nem sokkal after the king gondolta that: „Kell feleség to me!” So after pár hét the king megkérdezett valami nő. She lett a new queen. But jött influenza so the king elpatkoled too. Maradt hát Hówhite és the mostoha. The mostoha was very gonosz and she had a tükör. She often kérdezte meg tükröt: „My tükör, my tükör, tell me: I am the legszebb or nem?” Erre said the tükör: ”You are so-so, but Hówhite is szebb, mint you!” Erre a mostoha nagyon angry lett. Felbéreled a vadász to kill Hówhite. But the vadász’s szíve volt lágy as méz so he nem tudta kill Hówhite… Hówhite így stayed in the erdő, where sok állat van. Hówhite találed a house, ami was very kicsi. Be is mened and rögtön el is sleepedt. End of day, the törps comig haza és they látják that valami nem OK. They have ész like Colombo, so rájöttek hogy one itt valaki. Erre már Hówhite is felébrededt és fast elmondta mi az troubleja. A seven nyomorék befogadta Hówhite, hogy majd she cook and takarít rájuk. Meanwhile the gonosz mostoha rájött, that Hówhite még lives. Főzött is gyorsan almakompót, with méreg, hogy kill Hówhite with saját kezűleg. Másnap the törps went to bánya for arany, and Hówhite was left egyedül. Aztán came the gonosz mostoha, mint egy granny with the almakompót, and said to Hówhite: „You voltál with me so kedves és adtál water to me so now én give you kis almakompót.” So, hát Hówhite meg is ate it, and meg is halt tőle. When the törps arrived at házukba, they láted that Hówhite is halott. Their szívük were zokog and they építetted big-big koporsó with glassfedél, to beletenni Hówhite. Then came the királyfi on fehér horse and csókoled Hówhite on ajak, ő was kicsit necrophil, but Hówhite feléleded a meglepitől. The törps were nagyon happy. And the királyfi felülteted Hówhite onto fehér horse and they elmened a lemenő nap felé. The törps were very boldog, mert know that the mostoha lebucskázodt hazafelé menet egy big stoneról. And mindenki volt happy and lived happily míg el nem jött a pestis. End of mese.

2013.10.13. 13:02:52

@Barátusz: a csapnivalo az, ami erthetetlen. Az ove ertheto, legfeljebb ketszer elolvasod. Ok, hibas. A csapnivalotol messze van. 21 eves, meg boven van ideje es lehetosege.

mirx 2013.10.13. 13:04:33

@rezsoatya: a Charlie pont így beszél!

(nem a harper, hanem az énekes :) )

nemetgabor 2013.10.13. 13:06:14

@mirx: Arra voltam kiváncsi, hogy a britttttttttttek vajh vannak-e olyan birkák mint a magyarok, hogy mindenkit kijavítanak és mindenkinek tanácsot adnak,de nem.
Nem érted, hogy nem arról szól a történet, hogy kijavítsd a nyelvtani hibákat?
Miért nem tudsz mellette elmenni mikor semmi közöd hozzá?Én meg ezt nem értem.

DieNanny CH 2013.10.13. 13:07:56

@rezsoatya:

"csókoled Hówhite on ajak, ő was kicsit necrophil, but Hówhite feléleded a meglepitől."

Belinkelhetném az egészet... :-DDDDDDDDDDDDD

BTBTBT 2013.10.13. 13:08:05

@Cascabel:
Hülyék adójaként ismerem.

@nemetgabor:
Te a bloggerina haverja vagy.
Hidd el, éppen azért, mert nem ismersz, nem foglalkoztat, hogy milyen benyomásod van rólam.

@mirx:
Nem piszkálni akarlak, de a "cikkje" után az "el vettem" meg a "meg csináltam" is lehet elgépelés. Egy extra szóköz vagy egy extra betű?
Abban egyetértünk, hogy ha nem javítanak ki beszéd közben, nem egyszerű rájönni arra, hogy hibásan mond valamit az ember.
Egyébként az egy dolog, hogy az angolok "tapintatosak" (vagy jót röhögnek megukban a hibás angolsággal beszélőn), de a bloggerinát a pasija sem javítja ki? Kérdés, hogy áll az angollal.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 13:09:40

@mirx: hehe Brian élete :)
Ha nehezen értem a szólóénekest annak oka vajon:
1. dialektus
2. beszédhiba
3. saját készülékbeli hiba? :D

DieNanny CH 2013.10.13. 13:11:23

@nemetgabor:

Bocsánat, hogy beleszólok, nem nekem címezted. De... semmi köze hozzá? Hát akkor kinek van köze egy, az interneten megjelent nyilvános bloghoz?
És hogyan akar Orsy fejlődni, ha sehol nem javítják?

2013.10.13. 13:11:28

@nemetgabor: britek megszoktak a rengeteg kulfoldit. Ha ertelmesen beszelsz es itt ott ejtesz hibat, kutyat nem erdekli.
Ha szakmai hulyesegeket beszelsz es mellette nagyon sok hibaval, mosolyogni fognak. Mogotted. A ketto egyutt mar sok.

DieNanny CH 2013.10.13. 13:12:53

@Barátusz:

Hát, ez nem igaz! Ennyire egy rugóra jár az agyunk??? Már megint megelőztél... :-)

mirx 2013.10.13. 13:14:23

@DieNanny: Köszi, amúgy én annyira ostobának tartom a kérdést, hogy nem is válaszolok

nemetgabor 2013.10.13. 13:15:45

@Cascabel: @DieNanny:
Nem hiszem hogy jönni fog, miért is tenné?Nincs rá oka.
És arra sincs oka, hogy ne posztoljon tovább angolul.
Csak mert ismeretlen emberek fikázzák itt kéretlenül?Ugyan már...

vazzup 2013.10.13. 13:16:20

@mirx: rólam azt gondolsz, amit akarsz, szerinted milyen magasról teszek rá?
Amúgy jah, a wordbe írom az angolt, az kábé egyenértékű a "hangosan beszélek magamban angolul" szenárióval. Annyit is ér.

@charlieharper: @nemetgabor: persze, a szakemberség kell, a nyelvtudás az, amiben rugalmasabbak mostanság, meg az, hogy elfogadják az itthoni tapasztalatot is. De persze érteni kell ahhoz, amit akarsz csinálni, az egyértelmű, de nem is állítottam ennek az ellenkezőjét.
Viszont az, speciel, hogy nálatok létszámstop van, nem jelent semmit. Heti szinten kapok 3-4-5 állásajánlatot úgy, hogy (még) Magyarországon élek.

@Barátusz: azért ne túlozd el, nem angolt tanulni mennek oda a népek. Arra azért vannak jobb források is. Szóval ez az "angolt tanít rosszul" fals érvelés.

@DieNanny: Ez a legkártékonyabb nézet a nyelvtanulás terén. Ez a "csinálja tökéletesen, vagy sehogy". Az ilyen nézetek miatt nem mernek megszólalni a nyelvtanulók csomó ideig. S ezért nem mernek leírni sem egy épkézláb mondatot. Pont ezt kéne a leghamarabb elfelejteni.
A nyelvet használni kell, akármilyen hibásan is. Akkor fog ugyanis fejlődni. S igenis, akármilyen rosszul fejezed ki magad idegen nyelven, előbb-utóbb jobb lesz, ha gyakorlod.
A cél amúgy nem az, hogy tökéletes legyen, hanem az, hogy az információt átadjuk. Erre valóak a nyelvek a többi már csak szellemi fitymacsattogtatás.
Sosem értettem azokat, akik nyelvtannáculnak meg versenyt csinálnak, sőt, mint fent látható keresztes hadjáratot folytatnak a nyelvi tökéletességért. A nyelv eszköz a gondolatok kifejezésére, az információk átadására. Tökéletességre törekedni kell, de nem lehet elvárás annak megléte. Szerintem.

@DieNanny: + @puhacica:
A fotód amúgy gyönyörű, most egy kicsit irigykedem is, nekem csak a budai hegyek jutottak ma még. :D

kepfeltoltes.hu/131013/2013-10-13_13.12.23_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

mirx 2013.10.13. 13:19:20

@Barátusz: Én se javítgatok senkit élőszóban, ha elküldenek önéletrajzot vagy írott munkát, és MEGKÉRNEK, akkor javítgatok.

A bloggerinát is csak kritizáltam az írásbeli munkája minősége miatt, javítgatni nem állt szándékomban. (Rohadt sok meló lenne amúgy is :D)

Jópár posztját átolvastam. A magyar helyesírása is elég siralmas, és következetesen különírja az igekötőket, amit én nagyon súlyos hibának tartok. De mondom, szerintem az életminőségét nyilván nem befolyásolja, hogy mit és hogyan ír a blogba, gondolom, a munkáját is remekül elvégzi, szóval igazából bizonyos szempontból hülyeségen lovagolunk, de mivel a másik két téma még uncsibb, ez marad :))

morsels (törölt) 2013.10.13. 13:19:21

@mirx:
Ohh, en ilyet sosem tennek (marmint leoltas), ahhoz nem tudok eleg jol angolul.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.13. 13:19:55

@nemetgabor: az angolok nem tudnak angolul...

na itt hagyjuk abba...

BTBTBT 2013.10.13. 13:20:33

Most találtam. :)))

Angol nyelvtörő

Kezdőknek:
Három boszorkány Swatch órákat néznek. Melyik boszorkány
nézi melyik Swatch órát?
Three witches watch three swatch watches. Which witch watch
which swatch watch?

Haladóknak:
Három nemileg átváltoztatott boszorkány három Swatch óra
gombját nézi. Melyik nemileg átváltoztatott boszorkány nézi
melyik Swatch óra gombját?
Three switched witches watch three Swatch watch switches.
Which switched witch watch which Swatch watch switch?

Profiknak:
Három svájci boszorkány ribanc, kik nemileg átváltoztatottak
szeretnének lenni, svájci Swatch óragombokat nézegetnek.
Melyik svájci boszi ribanc, mely nemileg át szeretne
változni, mely svájci Swatch óra gobját nézi?
Three swiss witch-bitches, which wished to be switched swiss
witch-bitches, wish to watch three swiss Swatch watch
switches. Which swiss witch-bitch which wished to be a
switched swiss witch-bitch, wished to watch which swiss
Swatch watch switch?"

@rezsoatya:
Ez nagyon kemény! :)))

@charlieharper:
Rendben. Legyen ez neked okés. Nekem csapnivaló. Különösen 3 éve Angliában élve, egyetemre járva, önmagától elájulva.

@DieNanny:
Küldök pozitív hullámokat Svájcba, jó? :)

DieNanny CH 2013.10.13. 13:21:43

@nemetgabor:

Hűha, most eljutottunk onnan, hogy aki nem Mo-on él, ne merje kritizálni(=fikázni) <=javítani!!! oda, hogy aki nem ismeri Orsyt, az ne merje fikázni <=javítani!!!!

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.13. 13:22:02

@mirx:
"olyat, hogy nincs alanya a mondatnak, vagy félreragozunk, olyat nem csinál senki, pont, mert anyanyelvi magyarok vagyunk"

ebben ne legyél olyan biztos:
anep.blog.hu/2013/09/26/melyiket_valasszam_651

ffüttyfürütty 2013.10.13. 13:22:08

@mirx: melyik?
@vazzup: nekem is eszembe jutott hogy akkor tényleg jobb az hogy magyar nyelvoktatás, hegyezzük a tökéletességet, de beszélni meg senki nem mer, mert majd jól lehülyézik?

mirx 2013.10.13. 13:22:17

@vazzup: valamit benéztél, sehol nem gondoltam rólad semmit

2013.10.13. 13:22:44

@vazzup: jaja, a konkurencianal vesznek fel embereket, de messze nincs akkora porges, mint 2006-07 kornyeken, amikor pofatlan kereseteket lehetett kialkudni. Persze, szint fuggo.
Azert annyit illik tudni egy interjura, hogy my name is vazzup and i am a c++ specialist/ php developer.
Par eve emlekszem egy hivasra, amikor szoltak, hogy xy-t vegyek le a projektrol, mert annyira nem tud angolul, hogy hatraltatja a tobbieket. Egy francia programozo volt, ra 6 honapra felmondott. A NYi es a londoni csapat reklamalt, mindkettoben sok a kulfoldi.

DieNanny CH 2013.10.13. 13:24:09

@vazzup:

Félreértettél.
"Ez a legkártékonyabb nézet a nyelvtanulás terén. Ez a "csinálja tökéletesen, vagy sehogy""

Én ezt a nyelvTANÍTÁSRA értettem, nem a nyelvTANULÁSRA.

mirx 2013.10.13. 13:26:10

@Babette_: Hát ezt meg honnan kukáztad? :D

Úgy látszik, már a pusztába a birkapásztorok közé is elért a 3g :)

Jó, persze, akik az általános iskolát se végezték el, azok tudnak olyanokat írni, hogy se füle, se farka. Meglepő módon az efféle funkcionális analfabéták számát 25%-ra teszik Magyarországon, amin megdöbbentem.
hvg.hu/itthon/20080908_funkcionalis_analfabetizmus_steklacs_iras

mirx 2013.10.13. 13:27:06

@ffüttyfürütty: Mi melyik?
(jót beszélgetünk)

vazzup 2013.10.13. 13:27:09

@DieNanny: no ácsi, itt nem a kijavítás a gond, azt lehet, bár némileg hatékonyabb lenne, ha _neki_ küldenék el azok, akik javítgatják.
A fikázás inkább ott van, hogy "minek ír publikusa, ha nem tud"?!
Szóval kijavítgatással nincs gond, sőt, azzal sincs, ha valaki megjegyzi, hogy "rossz az angolja, nem tetszik", de az, hogy "az ilyen minek ír, horribile dictu, minek van?!", no az fikázás, s mint olyan kártékony.

nemetgabor 2013.10.13. 13:27:34

@DieNanny: A bloggazdának van hozzá köze. Attól, még hogy nyilvános, lehet azt kultúrált körülmények között is tenni. Egyesek azt hiszik, hogy mindenről lehet véleményük mert szólásszabadság van vagy mi.

Hogy hogyan akar fejlődni?Ez az ő dolga, ezt majd ő eldönti. Nem láttam a blogján olyan kérést, hogy ha nyelvtani hibát vét azt javítsák ki. NEM erről szól a blogja. Te hallgatnál ezen emberek véleményére?Akik itt ekézik és nem építő jelleggel szólítják meg?
Én biztos nem, szűrtem is egy párat.

morsels (törölt) 2013.10.13. 13:27:57

@vazzup:
Te tenyleg heti 3-4 ajanlatot kapsz?

BTBTBT 2013.10.13. 13:28:46

@vazzup:
Nem azt mondtam, hogy angolul tanít, hanem hogy a blogját olvasó azt jegyzi meg, ahogyan írja. Rosszul.
Olyan ez, mint megtanulni az irodalmi angolt, aztán "lerombolni", de legalábbis lerontani a beszélt nyelv hibáival.

Nincs mire panaszkodnod. Szép a kilátás.

@mirx:
Néhány angol kollégámat és néhány közelebbi ismerősömet kifejezetten kérni szoktam, hogy javítsanak ki, illetve ha írásbeli fogalmazásnál úgy érzem, hogy nem tökéletes valami, ajánljanak alternatívát.
Persze ezt sokan nem teszik meg.

2013.10.13. 13:29:52

@nemetgabor:
Na, ezt a valaszt nem kellett volna azert betenni. Eddig szimpatikus volt a holgy, de ezzel elasta magat az angoljaval egyutt:( Az altalanositas az elet megrontoja:)

mirx 2013.10.13. 13:31:59

"Egyesek azt hiszik, hogy mindenről lehet véleményük."

:DDD

Welcome to the internetz!

DieNanny CH 2013.10.13. 13:32:22

@mirx:

Én következő módon javítgatok:
Olvasok német nyelvű fanfiction-öket, amikben RENGETEG általában a hiba. A legtöbb a dass-das egyenjogúsítása...(minden das). Na, ott én megmondom a tutit!
Magyar ff-et meg pláne javítok, de volt, hogy linkeltem az "írónak" írással, helyesírással foglalkozó oldalakat.
Másik kedvencem, egy feliratozó oldal. Ott a feliratot készítők kérnek tanácsokat, mit, hogy csináljanak. Bár 99%-uk angol nyelvet fordít, azért nagyon tanulságosak azokat a kommenteket is olvasni...

2013.10.13. 13:33:15

@Cascabel: zopolite, hol vagy most? AB? Akkor hogy hogy meg/mar ebren?

mirx 2013.10.13. 13:33:22

@Barátusz: Én is próbálkoztam a tücsköknél, de csakazértse. Még egyiket sem tudtam rávenni.

nemetgabor 2013.10.13. 13:34:19

@Babette_: Nem,még nem.
Én is hallottam már több helyről ,hogy a nyelvtani rendszert közel sem ismerik az angolok bizonyos területeken. Az állítólagos papíron létező beszéd és a ténylegesen beszélt között sokkal nagyobb a szakadék mint a magyar esetében.

BTBTBT 2013.10.13. 13:34:48

"Egyesek azt hiszik, hogy mindenről lehet véleményük"
Hú, B+. :)))

@mirx:
"Persze ezt sokan nem teszik meg."
Már nem azok nem teszik meg, akiket kérek, hanem más emberek nem kérik a környezetüket, hogy javítással segítsék őket.

vazzup 2013.10.13. 13:35:04

@mirx: akkor bocs, a "védelmezni valakit" részt magamra vettem, mert úgy gondoltam nekem szántad, bár voltaképpen én nem a leányzót védelmezem, hanem a tényt, hogy társadalmilag sokkal hasznosabb biztatni az embereket idegen nyelven írogatni, mint lebeszélni őket róla, akármilyen szinten is állnak éppen a nyelvvel.

@morsels: agy átlagban igen, mondjuk én fejlesztő vagyok, elég jó referenciákkal, és teszek is róla, hogy tudják, hogy létezem (FB, LinkedIn, meg amit akarsz), büszke vagyok a szakmai dolgaimra.

@charlieharper: az tény, hogy nem akkora még a pörgés, mint akkor volt, de azért szép lassan mászik felfelé, véget ér a válság-időszak szép lassan.

@Barátusz: erről az a párbeszéd jut eszembe, hogy:
- I'm so sorry for my bad English!
- Oh, ok, noprob, lol.

@DieNanny: és szerinted a nyilvános blogvezetés és a nyilvános írás az tanítás-e vagy tanulás? :)

nemetgabor 2013.10.13. 13:36:46

@Cascabel: Jah, az lesz az első ezek után, hogy felköti magát az első fára.
Tudok jobbat: Orbán is egy fasza gyerek mert nyerte a választásokat.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 13:39:37

@mirx: melyik dialektusban énekel Brian cimbije, aki úgy beszél mintha raccsolna, o helyett inkább á-zik és érdekes a hangsúlyozása? :) (remélem így érthető)

nemetgabor 2013.10.13. 13:39:39

@DieNanny: Az a célod vele, hogy fejlődjön az angolja?
Akkor miért ide irogatsz?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 13:40:47

@nemetgabor:

"Az angolok nem tanulnak angol nyelvtant, nem tudnak helyesen írni (még a mérnökök, orvosok sem). Itt szájhagyomány útján tanulnak angolul"

Ez valami vicc?

Eleve ez minden országra igaz. Egy magyar sem nyelvtankönyvből tanul meg magyarul. S hogy jön ide a helyesírás?

DieNanny CH 2013.10.13. 13:42:39

@Babette_:

Ezek nagyon jók! ... és szomorú...

mirx 2013.10.13. 13:43:25

@vazzup: ja de azt neked szántam, csak nem gondoltam, hogy ilyen agresszióhullámot fog kiváltani.

Ami az érvrészét illeti, DieNanny már kifejtette, és kénytelen vagyok egyetérteni vele, hogy publikálni egy csúnyán és hibásan megírt szöveget nem csak ciki, hanem káros is azokra nézve, akik majd ebből hibás sémákat, szabályokat vagy szavakat sajátítanak el.

De én elsősorban csak a cikiségét firtattam, és kitartok amelett, hogy ha valaki egy hamisan kornyikálós youtube-os videóban próbálna nekem zenei tanácsokat adni, akkor azt is cikinek találnám. Mint ahogy olyan fodrászhoz se megyek, akinek lenőtt és ronda a haja. Ennyi.

BTBTBT 2013.10.13. 13:44:39

@mirx:
Ezt nem értem.

@vazzup:
Londonban - sajnos - teljesen megszokott az ilyesmi.

@DieNanny:
Látom, ötödik lettél a kor/munka/lakóhely-fejléccel. :)))

@puhacica:
Szép.
Nálunk is hasonló szokott lenni: reggel 7-8-kor borús, netán ködös, 10-kor meg már süt a nap. Sajnos nem ma, mert bár már - vagyis jelenleg - nem szakad, csak szemerkél.

nemetgabor 2013.10.13. 13:45:19

Ezt miért tőlem kérdezed?Nem én írtam.

Most elmentem, pusz mindenkinek, főleg az angol ajkú magyaroknak!

BTBTBT 2013.10.13. 13:46:13

@mirx:
Vagy ő a pasija, azért védi olyan vehemensen. :)

mirx 2013.10.13. 13:46:40

@Barátusz: jajj, mit? ...ne zavarj össze! :D

mirx 2013.10.13. 13:47:14

@Barátusz: amúgy nekem is az volt az első gondolatom, hogy na, itt a rokonság! :o)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 13:48:01

@charlieharper:

Az UK-ban onnan tudod, hogy szarul beszélsz, szar kiejtéssel, hogy a helyiek megdicsérnek, hogy "te milyen jól beszélsz!".

morsels (törölt) 2013.10.13. 13:48:18

@vazzup:
Na de konkret ajanlatok ezek, vagy csak erdeklodnek egy cegtol, hogy van egy kliensuk, aki pont olyat keres, mint te.

Persze elhiszem, hogy te kiemelkedoen jo vagy abban, amit csinalsz es mar komoly hired is van.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 13:50:06

@nemetgabor:
Alapveto emberi tulajdonsagok hianya?

Baratusznak 3 feje van vagy mi?
Belso tulajdonsagokbol egyetlen sem alapveto. Vagy van, vagy nincs. Lehet tole valaki kellemes vagy mogorva...

Ne beszelj hulyeseget! ;)

Te toki, azert... velemenye mindenkinek, mindenrol lehet... te ugye a jobbegyenesrol jottel? Ott divat ez a "meg gondolnod sem szabad semmire sem" hozzaallas.

@charlieharper:
Akkor Saman ir csapnivaloan... Sari mamaja sem hibasan, sem csapnivalo es megis. ;)

2013.10.13. 13:50:40

@morsels: nekem max havonta van egy. De van hogy honapokig semmi.

mirx 2013.10.13. 13:51:10

@Barátusz: ja, hát a svíccertücskök. akik a svíccerdüccsöt beszélik.
(ha svájciaknak nevezed őket, azt meghallják, és megértik. a tücsökre nem gyanakodnak.)

DieNanny CH 2013.10.13. 13:51:24

@nemetgabor:

Ekéző kritikát még nem kaptam. Talán azért, mert ha tehetem, még a kommentjeimet is átolvasom, mielőtt elküldöm őket. Ha blogot írnék, még alaposabban átolvasnám...
Javító kritikát már kaptam néhány írásomnál. Ekkor szépen megköszöntem és javítottam a hibát.

Szerintem Orsy elég intelligens ahhoz, hogy ha valaki szóvá teszi ezeket a hibákat, akkor megköszöni, kijavítja, és tanul belőlük.
Sajnos nem német nyelven van írva. Mert akkor én segítenék neki a hibajavításban.

DieNanny CH 2013.10.13. 13:53:02

@vazzup:

"és szerinted a nyilvános blogvezetés és a nyilvános írás az tanítás-e vagy tanulás? :)"

Ő maga írta, hogy tanítani szeretne ezzel. Mindenki más okból ír blogot.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 13:53:41

@nemetgabor:

"Az állítólagos papíron létező beszéd és a ténylegesen beszélt között sokkal nagyobb a szakadék mint a magyar esetében."

Ez így igaz. Az ok kettős:
- a magyarban a nyelvjárások szinte teljesen eltűntek, ma már csak nyomaik vannak (csak a csángó maradt "igazi" nyelvjárás),
- a magyarban óriási a társadalmi nyomás a budapesti köznyvelv elsajátítására, a legkisebb eltérésért már kijár a "bunkó paraszt" minősítés.

Így hát a magyar nagyon egyközpontú, egynormájú nyelv. Ezen csak a szociolektusok ütnek rést.

Az angol meg nem ilyen, nem számít bunkóságnak a nyelvjárás, s az emberek nem érzik kötelességűknek, hogy egy azonos normát használjanak, sőt a helyi dolgokat izgalmasnak találják.

2013.10.13. 13:57:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez igy nem teljesen igaz
www.telegraph.co.uk/news/newstopics/howaboutthat/3073282/Brummie-accent-voted-least-cool-in-Britain.html

Regebben UKban brummy accenttel az emberek tobbsege D-Keleten, azt gondolta, hogy bunozo.

DieNanny CH 2013.10.13. 13:58:21

@mirx:

A fodrászos példád nem jó!

Imered azt a találós történetet, hogy egy faluban van 2 fodrász. Felvégi és Alvégi. Felvéginek bozontos haja van, a padló tele hajjal, a bolt pedig takarítatlan. Alvéginek remek a frizurája, tükörfényes a padló, csillog-villog minden. Kihez mész fodrászhoz? :-)

(Megoldás később jön)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 13:59:37

@ffüttyfürütty:

Cockney nyelvjárás.

Alapvetően a film egyik fontos eleme Pilátus beszédhibája és a sokféle kiejtés.

mirx 2013.10.13. 14:00:26

@charlieharper: hát ez olyan, hogy amikor meghallod a texasit, elsőre te is azt gondolod, hogy pfejj.. redneck!
Nem? :D

Vagy amikor meghallod, hogy "tezsvírem ágyámá égy ötöst a szegín pulyának", akkor is asszociálsz erősen, még ha előítéletmentesnek tartod is magad.

mirx 2013.10.13. 14:01:40

@DieNanny: Nemtom, kihez megyek? Amelyik nyitva van? :)

DieNanny CH 2013.10.13. 14:03:13

@Barátusz:

Igen, jó ötletet adtatok! :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 14:03:44

@DieNanny:

Ez túl könnyű. A megoldás kulcsa: egyetlen fodrász sem vágja saját maga haját.

DieNanny CH 2013.10.13. 14:04:37

Na, mi az, mi az, nem igaz az az állítás, hogy Mo-on 10millió fociszakértő van? Alig beszélünk fociról...
Vagy olyanok jöttek ki, akik mégsem szakértők...???

BTBTBT 2013.10.13. 14:04:52

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Miért vársz mást attól, aki azt írja másról, hogy az nem rendelkezik alapvető belső tulajdonságokkal?
Én semmit. :)))

@mirx:
Oké, így már értem.

@DieNanny:
Felvégihez, mert annál sok ember megfordul. :)

2013.10.13. 14:06:51

@mirx: a Texas meg csak-csak. Nade, a videki Alabama!!!!

DieNanny CH 2013.10.13. 14:06:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Tudtam, hogy lelövöd a poént... :-(

@mirx:

Bővebben:
Felvégi azért bozontos, mert a másik fodrász nem jó. Azért rendetlen, mert olyan sok kuncsaftja van, hogy nem ér rá takarítani.
Alvégi meg ugye... Pont fordítva.

BTBTBT 2013.10.13. 14:08:49

@DieNanny:
Az ötlet Chang érdeme. Csak az egyik követő vagyok.

"találós történet" - ezt a kifejezést itthon is használtad?

@mirx:
"tezsvírem ágyámá égy ötöst a szegín pulyának"
Az a gáz, amikor ezt London belvárosában hallod. :)

mirx 2013.10.13. 14:11:00

@DieNanny: ez aranyos :)

az én fodrászom mondjuk azt állítja, hogy vágni vágja magának, csak a színezést nem. ha akarom, elhiszem...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 14:11:22

@DieNanny:
Focirol szivesen beszelgetek. De Mo-n nem uznek ilyen sportot :)

@Barátusz:
Csitt, Te hazaarulo!
Hijjan vagyunk minden emberi tulajdonsagnak. En raadasul meg fenyt sem eszem, igy noveny sem lehetek. Akkor gomba vagyok vagy bakterium? ;)
Szerintem vandorbacilus lehetek, ami alhagyta nagytortenelmu nemzetunk testet egy kis potya doghusert...

2013.10.13. 14:12:34

@mirx: az en fodraszom meg kopasz. Na, erre varrjal gombot

DieNanny CH 2013.10.13. 14:13:35

@Barátusz:

""találós történet" - ezt a kifejezést itthon is használtad?"

Mikor leírtam, kicsit fura volt. Gondolkodtam, hogy legyen: Rejtvény - de ez nem az. Kitalálósdi - az sem. Szóval, ennél maradtam. De ha van rá jobb szavad, hallgatlak! mert szívesen tanulok... :-)

mirx 2013.10.13. 14:14:09

@charlieharper: nade a férfiaknak elég is, ha egy fokkal szebbek az ördögnél

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 14:14:40

@DieNanny:
De tudok megegyet:
Alvedihez megyek, mert:
1) ott nem kell varni;
2) tok mindegy az eredmeny, azert vagatok, hogy ne erjen seggig;
3) Alvegi nalam vagja a disznot ;)

morsels (törölt) 2013.10.13. 14:15:41

@charlieharper:
Rossz kulcsszavak vannak a profilodban :-)

2013.10.13. 14:15:58

@mirx: hat most osszezavartal. Eddig a tall, dark and handsome ment. Ja, es persze a "rich"

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.13. 14:16:02

@mirx: Egy normális, szakmailag jó fodrásznak tudni kell levágni a saját haját!!!!!!! Félhosszú hajig persze, attól hosszabbat már gáz, mert a szögtartás miatt nem tudja rendesen kihúzni a passzét+ azt már hátul sem úgy látja mint a rövidebbet.
Kérdezzetek nyugodtan ! .-)

mirx 2013.10.13. 14:17:42

@sodalisO: Mennyit kérsz egy melírért, és hány kilométerre vagy Zürichtől? :)

BTBTBT 2013.10.13. 14:17:56

Én hülye! Hát nem ránéztem az Orsyyyka FB-os oldalára?
Barom! Magadra vess! :DDD

És mivel találom magamat szemközt? Belinkelte az oldalán:
www.5percangol.hu/cikk/az_5_leggyakrabban_elkovetett_hiba_nyelvtanulas_soran/

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Ha még fényt sem eszel, csak élősködő lehetsz. :)

@DieNanny:
Semmi ötletem nincsen, csak megakadt a szemem ezen a kifejezésen. Még sosem hallottam.

Nem egy fordászt ismerek, aki magának vágja a haját. A festéshez persze elkel nekik a segítség.

@charlieharper:
Nő a fodrászod?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 14:18:36

@DieNanny:

Nehezebbet kérdezz!

Mindjárt mondok trükkös logikai kérdést. Ez a típus arra jó: képes-e észrevenni az ember a pofátlan manipulációt. Aki ilyen logikai feladványokat megold, azt a választási kampányban sem tudjék átverni.

Feladvány:
- Az utcában minden közúti világítás el van romolva. Egyetlen közeli lakásban sincs bekapcsolva a lámpa. Telihold sincs. Béla kocsival behajt az utcába. Kocsijának lámpái nincsenek bekapcsolva. Az utcán fekszik egy részeg ember. Béla észreveszi, megáll, s kihívja a mentőket. Hogyan volt képes Béla észrevenni a részeg embert az úttesten, mikor se az ő lámpája nem volt bekapcsolva, se utcai világítás nem volt, se egyetlen közeli lakásban nem volt bekapcsolva a lámpa?

Amikor először olvastam ezt a feladványt, nekem 10 perc kellett míg rájöjjek a nyilvánvaló megoldásra.

Nem kell semmilyen rejtett segítségre gondolni, hogy pl. kiabált a részeg és Béla meghallotta, azaz nincs ilyen trükk a feladatban. (Szóval nem olyan a feladvány, mint amit a múltkor mondtam "hogyan úszik át a kutya a túloldalra?" címmel.)

morsels (törölt) 2013.10.13. 14:19:38

@sodalisO:
Egy jo fodrasz latja a hatul a hajat?

mirx 2013.10.13. 14:19:50

@charlieharper: Ha rich vagy, akkor valszeg a többi nem számít... nézd meg az andyvajnát, milyen huszonéves sunát talált magának, pedig ő aztán bátran versenyezhet az ördöggel.

BTBTBT 2013.10.13. 14:20:35

fodrászt, nem fordászt.
Vagy kitaláltam egy új szót?

@sodalisO:
Visszaértél már, vagy még el sem indultál otthonról?

2013.10.13. 14:22:07

@mirx: Miss Hilton idezete:
Every woman should have four pets in her life. A mink in her closet, a jaguar in her garage, a tiger in her bed, and a jackass who pays for everything

BTBTBT 2013.10.13. 14:24:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Annak ellenére, hogy választási kampányban nem tudnak átverni, küldjed a megoldást erre a feladványra.

Egyáltalán mi köze a logikának egy kampányhoz?

mirx 2013.10.13. 14:24:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez biztos jól van megfogalmazva ez a feladvány? Miért kéne ahhoz telihold legyen, hogy láss valamit a holdfénynél?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.13. 14:24:46

@Barátusz: Holnap repülök a 12:20-as géppel.
@morsels: Hát , használni kell kistükröt, passzé felvesz, kistükör , megnéz, aztán kéz kicsúsztat a passzé végére és vághat! Mondjuk nekem nem kell , legtöbbször érzem , hol a vége a hajtincsnek és mekkorát kell vágnom. Utána már a viszed magaddal a vezető passzét felezve. Ennyi.
@mirx: Hát sokat!!! Kicsit messze vagy ! :-DDD

mirx 2013.10.13. 14:27:07

@charlieharper: hát, angyali egy természet lehet

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 14:27:25

@morsels:
Igy van.
Es paradicsomot sem :)

Akkor mi marad? Lehet nem is letezem, csak egy szamitogep irogat a nickemmel :)
De lehet ti is gepek vagytok!? Es unatkozo szamitogepek chatelnek egy virtualis 2013-ban, mig a valosagban 2376-ot irunk es mar reg kihalt az emberiseg.

Aztan lehet egy szimulacio vagyunk, hogy rajojjenek a jovo tudosai, hogy mitol pusztult ki az emberiseg jelentos resze 2014 januar 5-en...

Nezd csak meg: van matematikusunk, informatikusunk, volt lanyfuttatonk is. Van orvos, szociologus, van olyan madar mint en. Mernok, tanar, traktoros, uj-zelandi farmer...
HA a szerveren futo virusirto...

2013.10.13. 14:28:55

@mirx: erzed az alkoholbuzt az ablakon keresztul

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 14:29:33

De itt egy szakállas álmatematikai feladvány is:

Három vendég érkezik a szállodába. Egy háromágyas szobát vesznek ki. Az recepciós mondja nekik, hogy az ár összesen 30 dollár. Mindhárom vendég elővesz 10-10 dollárt, s átadja.

A recepciós azonban új ember, nemrég dolgozik csak a szállodában. 5 perc múlva rájön: éppen akciós ár van érvényben, s a szoba csak 25 dollár. Hogy nehogy megtudja az igazgató, hogy hibázott, hívja a szobalányt, hogy vigye oda a vendégeknek az 5 dollárt, amit feleslegesen fizettek.

A szobalány nem volt tisztességes, így csak 3 dollárt adott vissza a vendégeknek, 2-t zsebretett "borravalóként".

Így végül mindegyik vendég 9-9 dollárt fizetett a szobáért, hiszen 9x3=27.

Tehát 27 dollárt fizetett a 3 vendég, 2 dollárt eltett a szobalány. 27+2=29. De eredetileg 30 dollár volt. Hová tűnt az 1 dollár?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 14:30:25

@Barátusz:

Hasonló nyilvánvaló trükköket használnak a kampányban, csak senki nem gondolja végig.

BTBTBT 2013.10.13. 14:30:49

@mirx:
Mindannyian vétünk hibákat, nem?

@sodalisO:
A búcsúbuliból azt hittem, hogy már ma.

@VHB:
Ön nyert, uram!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 14:31:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Bela atment rajta es ezert hivja ki a mentoket.

Egy sima reszeghez minek hivna mentot?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 14:31:29

@mirx:

Oké, ez mindegy. Értsd úgy: felhős az ég vagy a Hold nincs fent.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.13. 14:34:05

@Barátusz: A szombat volt a legjobb opció, így ma mindenki tud frissülni, józanodni, lazulni ! értesüléseim szerint az egyik sógoromnak igen kemény éjszakája volt. :-DD Neki biztos jól jön a mai relax! :-DD

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 14:34:18

@VHB:

Gratulálok, ez a megoldás.

Sehol nem szerepel a feladatban, hogy az eset sötétben történt. Na és miért lenne felkapcsolva bárhol a lámpa nappal vagy miérrt lenne bekapcsolva az autó lámpája? Szóval a feladat tipikus manipuláció: a felületes olvasó azt hiszi éjszaka van, pedig ez nincs is a feladatban.

BTBTBT 2013.10.13. 14:35:27

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Azért hív mentőt a Béla egy sima részeghez, mert előzőleg egy másik autós már nem vette észre, hogy ott hever az úttesten, és áthajtott rajta. :)))

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
VHB válasza nem lenne jó?

BTBTBT 2013.10.13. 14:37:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ki mondta, hogy mindhárom vendég 9 dollár fizetett a végén? Hármuknak egy háromágyas szobában összesen 28 helyi egységükbe fájt a dolog, és kettőt a szobalány nyúlt le.

vazzup 2013.10.13. 14:38:31

@mirx: aggresszió? Hátő. Ha az érvelés és a nézetek kifejtése aggresszió... Egy percig sem voltam ideges, szerintem itt még mindig némi félreértés van. Csak kifejtettem, hogy a távoli fikázás szerintem nem menő és kontraproduktív is, meg azt, hogy nekem ez egyáltalán nem tetszik.

@DieNanny: ójajj. :D Persze, hogy azt írta, mindenki azért indít blogot, hogy kifejezze magát, hogy a benne dolgozó gondolatokat kifejezze. Attól még nem lesz nyelvtanár, se tanító.
S attól még nem oda fognak járni _nyelvet_ tanulni az emberek. Főképpen nem fog rögzülni semmi se.

@morsels: van ilyen is, olyan is, az utóbbiakat nem igazán veszem figyelembe, tekintve, hogy olyat mindenhova kapok, Málta pl nagyon megy mostanában. Mondjuk bővebben nem foglalkozom velük, jelenleg Londonba nem vágyom dolgozni. Persze illendőan válaszolok nekik, hogy ha a jövőben ez megváltozik, esetleg még lehessen párbeszéd a témában. :)

---
Amúgy bocs mindenkitől, aki sértve érezné magát, ha megzavartam a jó kis fikázásban, csak én tényleg azt gondolom, ha javítgatni akarjátok, akkor írjátok le _neki_, hogy mi a hiba, ha ki akarjátok röhögni, akkor meg ne csodálkozzatok, ha szimplán taplónak néz az ember.

BTBTBT 2013.10.13. 14:39:43

25 helyi egység a 28 helyett, na. A többi stimmel.

@sodalisO:
Érthető.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 14:41:40

@Barátusz:

30-at adtak, majd a szobalány visszaadott nekik 3-at. Azaz 30-3=27, ennyit fizettek, személyenként 9-et.

mirx 2013.10.13. 14:42:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez tényleg nagyon szakállas
ismered a mi a címe ennek a könyvnek című kis remekművet?

2013.10.13. 14:42:41

@DieNanny:
" Talán azért, mert ha tehetem, még a kommentjeimet is átolvasom, mielőtt elküldöm őket. "
En is igy vagyok ezzel, sot ha nem vagyok biztos bizonyos szavak helyesirasaban, megnezem a neten. De meg igy is hibazok, amit roppant szegyellek:(

2013.10.13. 14:42:41

@mirx:
Hasonlo Kanadaban egyes nepek megnevezese jelenletukben, ha nem akarjuk, hogy tudjak amikor roluk beszelunk: pl. tollas, rongyfeju, kocka, vagott szemu, stb :)

2013.10.13. 14:42:41

@ffüttyfürütty:
Nekem ritkan jon le a brit, amerikai, aussi, kiwi vagy akar az ir akcentus, ha enekel valaki. De amikor beszedbe elegyednek az enekessel, ledobbenek az akcentusan. Ez miert van?

2013.10.13. 14:42:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
" Az angol meg nem ilyen, nem számít bunkóságnak a nyelvjárás "
Kanadaban a newfy nyelvjaras egyenlo a bunkosaggal. A deli akcentusrol nem is beszelve:)

2013.10.13. 14:42:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
" Az UK-ban onnan tudod, hogy szarul beszélsz, szar kiejtéssel, hogy a helyiek megdicsérnek, hogy "te milyen jól beszélsz!". "
Ha Kanadaban azt mondjak, hogy skot, ir vagy francia az akcentusod, azt jelenti, hogy nem tudsz angolul:)

2013.10.13. 14:42:47

@charlieharper:
Igen, AB, Calgary. 10.- en erkeztem vissza, azota illegalitasban: telefon kikapcsolva, nehogy hivjanak dolgozni:) Lassan reggel 6 van, ideje lenne lefekudnom.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 14:44:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: @Barátusz:
Két külön nézőpont van összemosva a végén.

A pénzek eloszlása a végén:
- 25 recepció
- 2 szobalány
- 3 vendégek

A vendégek 25 egységet kellett volna fizessenek, de a szobalány lenyúlt még 2-t, így 27-t fizettek (3*9).
A hibás következtetés a végén, hogy a 3*9 és a 30 van összehasonlítva, pedig a 3*9-2=25 a szobaár. A 3*1+2+25 meg a kezdeti 30 kifizetés. A 3*9 + 3*1 meg a 3*10 egység, amit kifizettek.

mirx 2013.10.13. 14:46:46

@vazzup: Szerintem meg kiröhögni azt, aki nevetségessé teszi magát, az nem taplóság, hanem jogos reakció. Van az a szint, amikor sajnálok valakit, vagy megpróbálok empatikus lenni, de amikor azt látom, hogy valaki okoskodik, ahelyett, hogy maga okosodna, igen, az belőlem baromira nem együttérzést vált ki. Igazán örvendetes, hogy valakinek terézanyu természete van, de ez nem feltétlenül jogosítja fel arra, hogy innentől mindenki más "tapló" legyen, csak azért, mert nem úgy látják a kérdéskört, mint ő. Ez az hánglis tanácsadás szerintem nevetséges, és nem pedig "ó szegény, fogjunk össze és jobbítsuk az angolját", és ehhez tartom magam. Inkább röhögök egy jót, minthogy álszenteskedjek, hogy mennyire tetszik nekem, meg milyen aranyos. Nem az.

DieNanny CH 2013.10.13. 14:47:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Igazából ők 28-at fizettek a szobáért. Vagyis 9-et és még egyharmadot. Nem?

2013.10.13. 14:47:37

@Cascabel: a newfyt en csak az alkoholizmussal asszocialtam.

BTBTBT 2013.10.13. 14:49:55

@DieNanny:
Majd a charlie megmondja.
Az biztos, hogy a szobalánynál csak a 30. és a 29. dollár maradt.

mirx 2013.10.13. 14:50:34

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ó, pedig kötelező irodalom a magadfajtának!
Keress rá, egy Raymond Smullyan nevű zseniális pacák írta.

A lovagok és lókötők szigetére pottyantál. A lovagok mindig igazat mondanak, a lókötők mindig hazudnak. Csak épp nem látni az embereken, hogy ki melyik.
Egy útkereszteződéshez érkezel, ahol az egyik út a halál torkába vezet, a másik a hajódhoz. Két ember áll a kereszteződésben.
De te csak egy kérdést tehetsz fel...

DieNanny CH 2013.10.13. 14:53:12

@DieNanny:

Ja, nem jól csináltam.
Tehát, ők kiadtak 10-et fejenként. Utána visszakaptak 1-et fejenként. Tehát 27-et fizettek a szobáért, mert a szobalány lenyúlt tőlük 2-t. Ha megkapják a szobalány részét, akkor 9,666...-ot fizettek volna fejenként.
Bár szeretem a matekot, meg értem, de elmagyarázni nem tudom...

ffüttyfürütty 2013.10.13. 14:53:33

@mirx: kösz
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: lehet hogy Monty Python filmeket kéne néznem eredeti nyelven
@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
jön a Szárnyas fejvadász folytatása, de biztos nincs összefüggés :)

mirx 2013.10.13. 14:53:45

@Cascabel: a rongyfejű az micsoda? :))

mirx 2013.10.13. 14:56:25

@DieNanny: Úgy a legegyszerűbb felfogni, hogy a kettőt *kivonni* kell, nem hozzáadni. Mert 27-et fizettek, a hotel kasszájába jutott 25, a szobalánynak meg a 2.

Tehát a lényeg, hogy nem a harmincból kell kiindulni, hanem 27-2 = 25.

DieNanny CH 2013.10.13. 14:56:57

@DieNanny:

Nem jól írtam!!!
"Ha megkapják a szobalány részét, akkor 9,666...-ot fizettek volna fejenként."

Ha megkapják, csak 8,33333...-ba került volna a szoba...
Na, jó, előbb gondolkodnom kéne, aztán írni...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 14:57:08

@DieNanny:

Lássuk a levezetést.
SZ = szobalány.
R = recepciós.
V = a 3 vendég.

Hogyan áll a helyzet a különböző időpontokban?

Vendégek bejönnek: SZ = 0, R = 0, V = 30 Összesen: 30..

Vendégek fizetnek: SZ = 0, R = 30, V = 0. Összesen: 30.

Recepciós odaad a szobalánynak 5 dollárt: SZ = 5, R = 25, V = 0. Összesen: 30.

Szobalány eltesz 2 dollárt, 3-at odaad a vendégeknek: SZ = 2, R = 25, V = 3. Összesen: 30.

Magyarul: nem hiányzik 1 dollár, semmi sem tűnt el. A kérdés maga megtévesztő. A 27-hez nincs miért hozzáaadni a 2-t, ennek semmi értelme! Valójában a 30-ból kell levonni 3-at.

Kb. mint a vicces feladatokban: egy 1000 kg súlyú kamion 100 km/h sebességgel hány perc alatt tesz meg 50 km-t? A manipulációt benyelő ember elkezd osztani/szorozni az 1000 kg súllyal, pedig ez az adat teljesen lényegetlen a feladat szempontjából!

ffüttyfürütty 2013.10.13. 14:58:02

@Cascabel: Nem lehet hogy a népszerűség és érthetőség kedvéért megtaníttatják vele magát a dalt érthető angollal? :)

nemetgabor 2013.10.13. 14:58:05

@DieNanny: Én úgy gondolom, akkor intelligens, ha ezekre a dolgokra nem ad.
Tartom magam azon a véleményen, ha javítást szeretett volna, már rég kikérte volna egy angol anyanyelvű tanácsát.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 14:59:24

@ffüttyfürütty:

Én mindig úgy nézem, de angol felirattal. Mert csak az angol beszéd alapján maximum a felét értem az angol/amerikai filmeknek, de megesik. hogy csak egynegyedét.

VHB 2013.10.13. 15:01:45

@mirx: Kérdezhetsz bármit amiről tudod, hogy hazugság. Pl.: tegnap van? A válaszból tudod, hogy kivel állsz szemben.

nemetgabor 2013.10.13. 15:01:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a szobáért 9 1/3 dollárt fizettek fejenként.Következő?

mirx 2013.10.13. 15:03:23

@ffüttyfürütty: Szerintem átjön azért a dalban az akcentus, például ez a fickó a thinget kimondottan "fing"-nek ejti, ami azért elég tipikus. De a prozódia mindenképp finomít a dolgon.

Egyébként most például itt a tücsköknél nagyon megy a rádióban egy Mundart nevű szám, ami a különböző svájci dialektusokról szól, hallgasd meg, hogy kihallod-e a különbségeket (szerintem ki fogod):
www.youtube.com/watch?v=9QK9wqcf4Y4

mirx 2013.10.13. 15:04:04

@VHB: Igenám, csakhogy neked azt kell megtudni, hogy melyik a jó út, nem azt, hogy ki kicsoda. Másodikat pedig nem kérdezhetsz.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:04:42

@mirx:

Meg kell fordítani a kérdés terhét, azaz "mit mondana a másik?"

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:05:48

@nemetgabor:

Nem. 27-et fizettek, hiszen adtak 30-at, majd visszakaptak 3-at.

nemetgabor 2013.10.13. 15:06:31

@DieNanny: Csak azt mondtam, hogy ha javítani akarsz az angolján őt magát kell megcélozni vele, a megfelelő helyen.
A kérdést neked írtam, de általánosságban értettem mindenkire. Bocsánat, ha nem voltam egyértelmű.

DieNanny CH 2013.10.13. 15:07:02

@VHB:

Az odáig oké, hogy tudom, kivel állok szemben. De többet már nem kérdezhetek!

Ugye, @mirx:?

mirx 2013.10.13. 15:07:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez a jó válasz, de valamiért azt gondolom, hogy már ismerted. :)

mirx 2013.10.13. 15:08:16

@DieNanny: úgyúgy, de birca megint lelőtte a poént :D

2013.10.13. 15:09:54

@mirx: ez tul konnyu. Megkerdezed az egyiktol, hogy a masik megmondja -e az utat a hajohoz.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:10:22

@morsels:

Szinttől függően lehet erre válaszolni. Ha csak anyanyelvi szinthez közelit számítunk, akkor 2 nyelv. Ha meg tágan értjük, azaz amin el tudok olvasni valamit külön segítség nélkül, akkor 10 körül.

Ha papírt kérdezel, azaz nyelvizsga bizonyítványt, az 5 nyelvből van. Tehát anyanyelv + 5 = 6.

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:10:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Emlekszem, mekkora vita volt az egesz interneten, hogy az uj evezred 2000-ben, vagy 2001-ben kezdodik.

Bebbi 2013.10.13. 15:11:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Vagy nappal van, vagy siman atment rajta es igy vette eszre. Mert azt ugye nem irtad, hogy nem utotte el. :-)

DieNanny CH 2013.10.13. 15:11:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ja, igen. A 2-t a szobalány tőlük nyúlta le.

mirx 2013.10.13. 15:12:27

@charlieharper: Erre a kérdésre a lovag azt mondja, hogy nem, és a lókötő is azt mondja, hogy nem. :)

mirx 2013.10.13. 15:13:23

@Bebbi: hehe, ez jó meglátás! :-)

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:13:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Es angolbol nincs nyelvvizsgad?

:-)
Csak az jutott eszembe, hogy (mar ha jol emlekszem) Arany Janos megtanult angolul, fordtitott is angolbol, de mivel eleteben nem beszelt egy angollal sem, igy a kiejtese pocsek volt. Valoszinuleg nem is ertette volna meg, hogy mit mondanak neki.

mirx 2013.10.13. 15:13:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: szerintem ott elemi aritmetikai problémák is lesznek :p

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:16:08

@morsels:

Pedig ezne nincs mit vitatkozni! Csak két dolgot kell megbeszélni:
- egy évszázad hány évből áll? 99, 100, 101?
- egyenlő hosszúak-e az évszázadok vagy sem? igen vagy nem?

Aztán ebből következik a válasz.

Engem 2000-ben megállított az utcán Bp-en egy ember, valami kutató és megkérdezte szerintem ki volt a múlt század legjelentősebb magyar politikusa. Erre én azt mondtam: Deák Ferenc. Erre a kutató nagyot nézett: dehát ő XIX. századi! Én meg: igen, s nem a múlt századról beszélünk?

mirx 2013.10.13. 15:16:41

@morsels: Meg Kossuth is a kóterben tanult meg angolul, nem? Biztos neki is remek kiejtése volt. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:17:43

@morsels:

De, van angolból is, de nem elég a szintem az angol filmek beszédének megértéséhez. Angol felirattal már értem 99 %-ban.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 15:21:08

@mirx: borzasztó szlávos ropogtatásnak hangzik, a franciás raccsolás, meg a zürichi ü-zés hallatszott ki ezen kívül.

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:22:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
:-)
Termeszetesen 100 ev egy evszazad. Ezt nem vitatja senki.
Csak az egyik allaspont szerint nullatol kell kezdeni a szamitast (0-99 ad 100-at), a masik szerint meg ugye nincs nulla az akkori korban, tehat 1BC utan 1AD kovetkezett, akkor meg 1+100 az 101.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:23:03

@morsels:

Kossuth valami német könyből tanult, ha jól tudom. Ugyanaz a könyve megvolt neki németül és angolul amikor börtönben ült. S összehasonlította a mondatokat. Azaz kifejezetten gyakorlatiasan tanulta, kész mondatokkal. Németül tudott nagyon jól, latinul is nagyon jól tudott, szóval ez volt az alapja - ez komoly segítség az angolhoz. Azt hiszem, szlovákul is beszélt valamennyire (Kossuth elmagyarosodott szlovák családból származik). Viszont a kiejtést csak sejtette, kezdetben úgy beszélt, mintha németül lenne. Persze aztán, megismerve a valós angol kiejtést, javított magán.

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:23:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Es milyen mar az, hogy valoszinuleg meg valami rossz akcentusod is van.
Nyelvesz letedre. Toled azt varna el az ember, hogy legalabb 5 brit nyelvjarast tudj tokeletesen, bennszulotteket is megtevesztve.

DieNanny CH 2013.10.13. 15:24:24

@mirx:

Most már csak a jó kérdést kell feltenni.
Szabad a gazda!

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:24:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Szova akkor nem Arany Janos volt?
Lehet, hogy Kossuth alapitotta a holland nyelvet? :-)

2013.10.13. 15:26:07

@charlieharper:
Az alkoholizmus egyenlo a bunkosaggal, nem?:)
Bar lehet, hogy tevedek. A legjobb viccek is a newfykrol szolnak. A mi rendorvicceinknek felelnek meg. Mint az USA - ban a Polish vagy Angliaban a Paddy viccek:)

2013.10.13. 15:26:07

@mirx:
Hmmm, PC leszek: east - indian:) Amugy negy betu: p - vel kezdodik :) Bar az angol is hasznalja itt: raghead. A turbanra ertik a rongyot, mindenki rongyfeju, aki turbant visel. Itt a Vadnyugaton ez leginkabb a szikhekre jellemzo.

2013.10.13. 15:26:07

@ffüttyfürütty:
Minden enekessel?? Nehany pelda: Shane MacGowan, Pogues, Dubbliners, Chieftains(irish), AC/DC, Midnight Oil (aussi), Split Enz (kiwi) stb. Ha enekelnek, ertheto, semmi akcentus, ha megszolalnak, roppant figyelni kell.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:26:12

@morsels:

Ez ténykérdés. Nulladik év nem volt, mi az, hogy kellett volna lennie? Ennek semmi értelme. Ez olyan mintha azt mondanám "novemberben 31 napnak kellene lennie, tehát november 31 napos hónap".

Tehát::
- vagy az első évszázad csak 99 évig tartott, a többi meg 100 évig, s akkor 2000. az évszázad első éve,
- vagy minden évszázad egyforma hosszú, s akkor 2001. az évszázad első éve,

mirx 2013.10.13. 15:27:08

@ffüttyfürütty: Ezzel most megleptél, szerintem inkább olyan torokhangos németnek tűnik, mintha kevertek volna bele egy kis flamandot vagy hollandot vagy nem is tudom. A szláv nem jutna eszembe. Persze ez kicsit szubjektív dolog.
Az r-t pont nem raccsolják errefele, a németek és a franciák igen, de a svájciak szépen pörgetik, mint mi. (Illetve tudják görgetni, ha rendesen németül akarnak beszélni, de nagyon lehet hallani, hogy nem az igazi... kicsit ilyen vicces lesz.)

Bebbi 2013.10.13. 15:27:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Errol a korrol jut eszembe, hogy meg nem lattam Toled egy kommentet sem Kolcsey "coming out"-javal kapcsolatban. :-) Vagy ez csak szamomra volt uj informacio ezen a heten?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:27:33

@morsels:

A 2 dolog nem függ össze.

A sportszakértő sem tud feltétlenül jól focizni.

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:27:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Csak azt irtam, hogy emlekszem, hogy annak idejen mekkora vita volt a vilaghalon mindenfele, hogy mikor van az ezredfordulo.

Ugy latszik, teged vagy elfelejtettek megkerdezni, vagy nem figyeltek rad :-)

2013.10.13. 15:27:59

@mirx: es a "Nem" valasz a hajohoz az ut

mirx 2013.10.13. 15:28:25

@morsels: Nem attól nyelvész valaki, hogy remekül beszél idegen nyelveket... azokat tolmácsoknak hívják :)

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:28:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Tenyleg, igazad van A szakerto az, aki megcsinalni nem tudna.
Aki meg tudja csinalni, az a szakember :-).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:29:18

@Bebbi:

A homoklobbi mindenkire rámondja, akinek nem volt felesége, hogy biztos buzi volt. Ez amolyan szokás náluk.

mirx 2013.10.13. 15:30:00

@charlieharper: akkor a párbeszéd ezek szerint:

Te: - A társad megmondja az utat a hajóhoz?
Ő: -Nem.

Ha te ebből megmondod, hogy melyik a jó út, akkor én vagyok a dalai láma :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:30:44

@morsels:

Ez egy amerikai vicc volt:
- Aki tudja, az csinálja. Aki nem tudja csinálni, az tanítja. Aki tanítani sem tudja, az könyvet ír róla.

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:31:10

@mirx:
Csak itt is olvastam mar jopar hozzaszolotol, hogy masokat cikiztek, hogy milyen szornyu kiejtesuk van.
Meg hogy a kiejtes a legfontosabb. Vagy valami ilyesmi.

mirx 2013.10.13. 15:31:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nálunk ez úgy volt a suliban, hogy aki tanítani sem tud, az a tornatanár.

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:32:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Azt hittem mar korabban is nyilvanvalo volt, hogy viccelek.
:-)

nemetgabor 2013.10.13. 15:35:09

@mirx: Te vagy a lókötő akkor és csak akkor ha a másik szerint te vagy a lovag?
I feel dizzy...

mirx 2013.10.13. 15:35:38

@morsels: Én személy szerint nem értek ezzel egyet, de sokan vallják ezt a nézetet.
A rossz kiejtés viszont nagyon tud zavarni, amikor mondjuk egy nagyvállalat ügyvezető igazgatója vagy egy hírtudósító vagy egy protokollfőnök érthetetlenül vagy rondán makog, vagy amikor egy vezető informatikussal egyszerűen nem tudok dolgozni, mert olyan rosszul beszél angolul, hogy nem értem, amit mond. Ezt unprofesszionálisnak tartom. De a köznapi beszédben egy kis akcentus, nos, azzal nincs igazán baj.

nemetgabor 2013.10.13. 15:37:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Melyik angol, brit vagy ámerikai?
Mondjuk meg is lennék lepve, ha a brit menne az amerikai meg nem, de azért kiváncsi vagyok.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 15:37:47

@Cascabel: Te érted az AC/DC-t?: :O (oké refrén nem számít) :DDD
@mirx: akkor az a rész franciául volt, de volt benne raccsolás (asszem partir-t mondott épp)

mirx 2013.10.13. 15:38:09

@nemetgabor: Birca már tulajdonképpen megválaszolta, csak nem írta le a pontos kérdést. Ami úgy hangzik, hogy

"Mit mondana a társad, melyik a jó út?"

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:38:30

@nemetgabor:
Ezekrol a paradoxonokrol mindig az a vicc jut eszembe, amikor egy mernok meg egy matematikus a pokolba kerul.
Az ordog beallitja oket egy folyosoba, aminek a vegen egy meztelen no van. Azt mondja nekik, hogy ha odaernek a nohoz, akkor az ovek lehet, de csak ugy haladhatnak, hogy a mindig meglevo tavolsag felet tehetik meg.
A mernok elindul, a matematikus meg kerdezi tole, hogy nem erheted el sosem a not, hat nem tudod?
Mire a mernok mondja, hogy nekem eleg, ha eleg kozel kerulok :-).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:38:45

@morsels:

Mint magyar focista a sportújságírónak "ne pofázz, ne kritizálj, baszdmeg, te sem játszanál jobban!".

:-)

nemetgabor 2013.10.13. 15:40:25

@mirx: Ez az echte brit, érthetetlen, hangkihagyós,szóelharapós kiejtésre is vonatkozik?

ffüttyfürütty 2013.10.13. 15:40:35

Shane McGowan 10 másodperc után lejön a dalból hogy ír. (the song with no name) oké a furulyából találtam ki :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 15:42:42

@nemetgabor:

Egyiket se értem rendesen. Azaz filmben tök mindegy. A beszéd gyorsaságától függően értem mind a kettőt. 20 % a mimimum értés, 80 % a maximum. Lassú ének esetében értem a legjobban, pl. rockoperák, musicalek, ilyesmi. Nyilván a híreket jól értem, sokkal jobban, mint egy filmbeli gyors beszélgetést. Egyszerűen az angollal ez a problémám van, óriási a különbség az írott szöveg és a beszéd között számomra.

nemetgabor 2013.10.13. 15:46:15

@mirx: Értem én. Vagy a másik szerint te vagy a lovag?
Azt csak azért írtam, mert volt egy hasonló feladvány csak kannibálokkal meg hajótöröttekkel, és a kedves professzor úr ezt a logikai fonalat vázolta fel, amit én kanyarba sem értettem.
De annyira bonyolult, hogy a logikai táblázat szerint biztos, hogy egy megoldása van.
Ha valaki hasonlót kérdez ezzel tuti meg lehet zavarni.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 15:46:15

Ilyen az ír akcentus, vagy a pasi egy fogatlan alkoholista? XD (egy csomó e-t hallok a szövegből meg ei-t)

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:47:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Azert van egyket apro kulonbseg...
Az egyik az, hogy Magyarorszagon tenyleg mindenki kritizal, hogy milyen a kiejtes, milyen rosszul fogalmaz, meg inkabb meg se szolaljon, amig nem tud tokeletesen.
Pedig hat a kommunikacio a lenyeg alapvetoen, ott meg az elarasok azert nem akademiai szintuek.
VIlagos,ha valaki egy call centerben dolgozik angol anyanyelvueknek, ott kicsit mas lehet az elvaras, bar Eszak-Amerikaban egy idoben (meg meg most is, legfeljebb nem akkora mertekben) szokas volt indiai call centereket alkalmazni tech supportra.

Egyszeruen csak azt probalom mondani, hogy sokan meg sem mernek szolalni, mert kinevetnek a tobbiek. Mikozben egy angol, amerikai, ausztral, vagy mas angolul beszelo nemzetisegu valoszinuleg csak orulne, hogy tudnak kommunikalni.

mirx 2013.10.13. 15:48:10

@nemetgabor: Azt értem :-)
A legérthetetlenebbek számomra a nagyon hadarós indiai/pakisztáni, a borzalmas német, a szintén szörnyű olasz, és a sokszor teljesen összevissza spanyol (dél-amerikai) akcentusok, ebben a sorrendben. És nem a sima akcentusról beszélek, hanem amikor az illető tényleg rosszul tud, és minden úgy ejt (és intonál), mintha a saját nyelvén beszélne.

Az áj szpík inglig veri pörfiktlí magyar akcentus még istenes :)

nemetgabor 2013.10.13. 15:48:31

@morsels: Heh, a matematikus nem tudta azt, hogy a mérnöknek 35 centis farka van,uff :-)Az messze elér.

mirx 2013.10.13. 15:48:58

@nemetgabor: Azzal az a baj, hogy lehet, hogy megtudod, hogy ki a lovag, de neked azt kell megtudni, melyik a jó út.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 15:50:13

@ffüttyfürütty:
Ez ígéretesen hangzik!
Az eredetit nemrég néztük meg. Jó volt, bár néhány apróság azért megmosolyogtató :D

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Nem a manipulációt benyelő ember kezd el számolni az 1000kg-mal, hanem aki teljesen hülye a fizikához vagy már elfelejtett mindent, amit általános iskola 4. osztályában tanult :)

@Cascabel:
4 betű, p-vel kezdődik... én csak egy ilyen szót tudok, de az nem népcsoport :D

nemetgabor 2013.10.13. 15:51:48

@mirx: Azt olvastam vhol, hogy nem a kiejtés a lényeg hanem a hangsúly. Az afrikai, indiai, stb emberkék azért beszélnek érthetetlenül.
Azt, hogy megérted mit mond az igazi brit az fasza.Hát persze, hogy Orsy angolja így szar :-)

mirx 2013.10.13. 15:52:28

@Barátusz: Hirtelen nem tudom, mire gondolsz
@morsels: igen

nemetgabor 2013.10.13. 15:53:04

@mirx: Igaz, ezt benéztem alaposan.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 15:53:31

Jé mégis érteni többé-kevésbé amit az AC/DC énekel, meglepő.

BTBTBT 2013.10.13. 15:55:11

@mirx:
A lovagok és hazugok elvére, amit abban a filmben igencsak használtak.

Kíváncsi lennék az akcentusodra. :)

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:55:18

@mirx:
Mit jelent az, hogy informatikus?

ffüttyfürütty 2013.10.13. 15:58:41

ósztrál akcentussal nincs gond, egész érthető.

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:58:48

@mirx:
Most nem azert, de azt mondod, hogy nem tudnam megmondani mondjuk 2 perc beszelgetes utan, hogy te nem szuletett angol anyanyelvu vagy?

mirx 2013.10.13. 15:59:13

@Barátusz: Nem láttam a filmet, jó?
@morsels: Igazából azt nem "hivatalosan" csináltam, korrepetálásnak indult, aztán nagyon belejöttem :) De már rég abbahagytam. Illetve alkalmanként még szívességből csinálom (de nem pénzért).
Az informatikus tulajdonképpen az informatikával hivatalosan foglalkozó személy, az informatika definíciója egy összetettebb dolog: hu.wikipedia.org/wiki/Informatika
Ez persze ezermillió területet jelenthet, sok között alig van átjárás.

morsels (törölt) 2013.10.13. 15:59:27

@ffüttyfürütty:
Az ir es a skot nehezebben ertheto. Nekem :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 15:59:30

@ffüttyfürütty:
Azért a neve is árulkodó, nem? :)

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Akkor svédül, norvégul, dánul ne akarj megtanulni :D

@morsels:
Ezt aláírom. Tényleg ilyen "elnyomás" volt jelen Magyarországon a suliban.
Itt kint meg azzal szembesültem, hogy az a fekete, akinek a szókincse 10 szó és az akcentusa alapján akár lengyelül is beszélhetne sokkal bátrabban beszél, mint én. Nekem hosszú idő kellett mire elég bátor voltam, hogy svédül bármit is merjek mondani.

@nemetgabor:
És akkor még nem beszéltünk arról a problémáról, hogy ha a mérnököt egy körként szimbolizáljuk, ahol a kör sugarának "külső" vége a 35 centis farka, a közéépontja meg a mérnök középpontja és a távolság fele a kör kerületére értelmezendő, akkor a farka sem fogja soha elérni. :)

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:00:12

@mirx:
Ezert kerdeztem, hogy mit ertesz informatika alatt.
:-)

mirx 2013.10.13. 16:00:49

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Te is valami mérnök vagy informatikus vagy, ugye? :D

"Nem a manipulációt benyelő ember kezd el számolni az 1000kg-mal, hanem aki teljesen hülye a fizikához" :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 16:01:13

@morsels: @mirx:

Eleve nincs egységes indiai akcentus angolul.

Az indiaiak durván két részre oszthatók: az indo-perzsa nyelveket anyanyelvként beszélőkre és a dravida nyelveket beszélőkre. Például egy hindi vagy pendzsábi (ezek indo-perzsa nyelvek) és egy telugu vagy malajalam anyanyelvű (ezek meg dravidák) egész másképp beszélnek. S az egyes nyelvcsaládokon belül is.

Csak az európai ember hiszi, hogy az indiai az egységes dolog, Valóban nem az, sokféle nyelv van arrafelé. S az anyanyelv természetesen kihat az angol kiejtésre is. Mint ahogy a magyaroknál is ez a helyzet.

2013.10.13. 16:02:44

@mirx: huh? nem, a kerdes az, hogy azt mondana a tarsad rolad, hogy a te orzod - a jo utat?

Ha a lovagot kerdezed a lokotorol, a lovag valasza: Nem. --> lovage a jo ut
Ha a lokotot kerdezed a lovagrol, lokoto valasza csak Igen lehet, hiszen hazudik

nemetgabor 2013.10.13. 16:03:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Namost,hogy jön a szöveg értéshez ez a különbség?

ffüttyfürütty 2013.10.13. 16:03:19

Split Enz-ék akcentusa dalban gyakorlatilag nincs (I got you), interjúban sem annyira vészes, én az Air Zealand reklámoktól néztem nagyot, az elsőre brutális volt érthetőségileg.

2013.10.13. 16:04:44

@morsels: rolam megmondod, siman

nemetgabor 2013.10.13. 16:05:10

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Ilyet nem mondj, rendesen elkezdtem rajta gondolkodni te kis huncut:-)

mirx 2013.10.13. 16:06:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Én tisztában vagyok vele, hogy ott vagy 800 nyelvet beszélnek, de baromira nem érdekel, mikor van egy 25+ fős konferenciahívásom, és úgy makog* a csóka, mintha most jött volna elő a dzsungelből, és miután előadta a kis monológját, néma csend van, mert egyszerűen *senki* nem érti, amit előadott.
Az iskolában egyékbént nagyjából ugyanazt az elb..ott angolt tanulják (sőt, minden tárgyat ezen a nyelven tanulnak), és értem, hogy ez az indiai angol ez szinte egy önálló nyelv, de könyörgöm, csinálják már úgy, hogy más is értse.

*és elnézést, ezt nem rasszizmus akart lenni, csak nem találok jobb hangfestő szót arra, amit művelnek

mirx 2013.10.13. 16:08:08

@charlieharper: Ja, ez nem úgy van, hogy egyik az egyik út mellé van állítva, a másik a másik mellé... csak ott ácsorognak, téblábolnak mind a ketten :)

ffüttyfürütty 2013.10.13. 16:09:03

@morsels: Igen. Vajon ez miért van? Mégis közelebbi szigeteken vannak "összezárva" ezek a britek és írek mégis ilyen eltérő akcentusokat beszélnek, a messzebb levő volt gyarmatok meg jobban érthetők. Ki érti ezt?

nemetgabor 2013.10.13. 16:09:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A legdurvább az egészben az, hogy az afrikai pacák folyékonyan beszél angolul, csak olyan hangsúllyal/kiejtéssel, hogy feliratozni kell.
Ez engem mindig meglep.A magyar sem áll közel az angolhoz, mégis próbál a kiejtésre figyelni. Ez az afrikaiaknál nem annyira jellemző, egyszerűen nem foglalkoznak vele, hogy javítsák.

2013.10.13. 16:09:49

@ffüttyfürütty:
Oszinte leszek, az AC/DC - nel azert oda kell figyelnem. Raadasul nem is aussi az enekes, hanem szuletett brit. Rossz peldat hoztam fel:( Raadasul nem is kedvelem oket:)

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:11:46

@charlieharper:
Te, en mar meg sem merek szolalni Magyarorszagon angolul, mert kirohognek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 16:12:23

@nemetgabor:

Nem tudom. Az agyam így működik. Mindig sokkal könnyebb nekem olvasni és írni, mint beszédet hallgatni és beszélni.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 16:13:07

@morsels: www.youtube.com/watch?v=mALkCGVA2BU
Ez nagyon jó: the loveliest gerl in the werled. :DDD

ffüttyfürütty 2013.10.13. 16:14:00

@Cascabel: mondjuk ott nem a kiejtése miatt, hanem inkább a hangszíne miatt érthetetlen ami érthetetlen :D

mirx 2013.10.13. 16:15:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: És azt észrevetted már, hogy ha van egy kép és rajta felirat (mármint szöveg), akkor mindig elsősorban a feliratot veszed észre, és sokszor maguk a vizuális üzenetek nem, vagy csak nagyon megkésve érnek el a tudatodba?

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:18:58

@mirx:
Milyen nemzetisegu kollegaid vannak? Vagy dolgoztal egyutt?
Persze, ertem en, hogy vannak, akiket sokszor nehez erteni, de idovel hozza lehet szokni. Vannak, akikhez tobb ido kell :-).
Nade az meg nem jelenti azt, hogy te popec vagy es mindenkitol elvarhatod azt, hogy minimum olyan szinten beszeljen, mint te.
Vagyis hat persze, elvarhatod, de egy 'informatikus' altalaban azt nezi, hogy a masik mit tud csinalni. Es probalja megerteni.
Cikizni is lehet, csak az ritkan productive.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 16:19:03

@nemetgabor:

Meg aztán van sok hely, ahol eleve kialakult egy helyi pidzsin angol, s azt sokan beszélik, s aki angolul tanul, az e nyelv alapján tanul már. Így pedig sok esetben nehezebb.

Pl. Nigériában a nigériai pidzsin 5 millió ember ANYAnyelve és gyakorlatilag mindenki más pedig beszéli idegen nyelvként. Ez a közvetítő nyelv az országban a különböző etnikumok között (a két fő helyi nigériai nyelv, a hausza és a joruba egymásnak NEM rokonai, még távolról, két teljesen más nyelvcsalád!). S az átlagember csak ezt tudja, a normál angolt nem, pedig az a hivatalos nyelv az országban. Szóval műveltségfüggő, hogy ki mennyire tudja a "normál" angolt. De aki jól tudja, abban is van hatás a pidzsinből kisebb-nagyobb mértékben.

nemetgabor 2013.10.13. 16:20:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Azért is kérdeztem, mert nekem ugyanez a bajom a franciával.
Arra már rájöttem, hogy az alapvető különbség az angollal összevetve, hogy az angolban nem zavar ha nem értek vmit, a franciában igen. Így mindig próbálok lépést tartani azzal amit nem értek, elmegy a fülem mellett a beszéd és nem értek az egészből semmit.
Az angolt régebb óta tanulom, de a kutya nem csak itt van elásva.

mirx 2013.10.13. 16:23:14

@morsels: Én egy multinak dolgozom, úgyhogy az egész világon vannak, de a közvetlen kollégák természetesen svájciak, németek, két olasz meg három francia.
Amikor van egy projekt, és telefonkonferenciában kell döntéseket hozni, ott nem tudod megkerülni, hogy nem érthető, amit az egyik ember mond. Értelmét veszti, amiért felhívtuk egymást (közös döntéshozás). Itt nem arról van szó, hogy ki mit tud, hanem az információcseréről, ami borzasztó fontos. Lenne...

ffüttyfürütty 2013.10.13. 16:23:34

@morsels: Oké-oké de miket mondott az elején skótul? :D Azért Tiger Woods is megkapta. :) Meg a golfdivat, meg a skótszoknya. :) De igazából még mindig a loveliest gerl in the werled-en röhögök. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 16:23:34

@morsels:

Miért, min csodálkozol?

Egy rakás indiai nem is beszél hindiül, mert neki ez csak egy iskolai tantárgy. Egy rakás indiai szövetségi államban a hindi nem is hivatalos nyelv. India demokratikus állam, s minden állam maga dönti el, mi legyen a hivatalos nyelve.

S aki komolyan akar tanulni, az angolul tanul inkább, nem hindiül. Nekem vannak telugu ismerőseim, van köztük aki - a saját elmondása szerint - csak pár szót ért hindiül, ami ráragadt az iskolában, s ha találkozik mondjuk egy pendzsábival, angolul beszélnek egymás között.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 16:24:05

@mirx:
Nem, én csak egy szerencsétlen ördög vagyok :)

nemetgabor 2013.10.13. 16:24:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Így értem,az az angol nem angol.Így arról áttérni az igazi angolra nem kis teljesítmény lenne.

mirx 2013.10.13. 16:26:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Engem ez borzasztóan zavar. Csak nem tudok ellene mit tenni. Az a teóriám, hogy a nagyon korai olvasás miatt van, de nem tudom bizonyítani. :-)

ffüttyfürütty 2013.10.13. 16:26:45

Az a mókás hogy ha hallassz egy nigériait angolul beszélni megérted hogy Pákó miért beszél így magyarul, de egy az egyben. :)

2013.10.13. 16:26:54

@mirx: de ha nem az ut orzoitol kerdezed, hanem csak a kor kozepen valakitol, akkor egy kerdes nem eleg.
"Mit mondana a társad, melyik a jó út?" Ha a valasz, az hogy az "enyem/ove" es NEM tudom ,hogy melyik ut kihez tartozik, akkor kell egy masodik kerdes. Ennek csak akkor van ertelme, ha tudom, hogy A szemely az orzoje/tulaja az A utnak.
Nem?

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:27:18

@mirx:
Hat mond nekik, hogy alkalmatlanok a munkara.
Informatika ide, vagy oda.
:-)

Te no vagy, ugye?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 16:28:30

@nemetgabor:

Nekem minden nyelvvel ez a bajom. Csak a bolgár, a magyar, a spanyol és az orosz beszéd nem zavar, mert éltem ilyen környezetben. Ha elmennék élni egy angol nyelvű államba, valószínűleg elmúlna ez az angollal is, de jelenleg ha angolul beszélnek, oda kell figyelnem, hogy megértsem, míg a másik 4 nyelv esetében háttérfigyeléssel is értem miről van szó. Ha angolul nem figyelek oda, semmi sem jut el hozzám, olyan, mintha csak valami zörej lenne az egész. Eközben simán olvasok szinte bármit angolul.

2013.10.13. 16:30:20

@mirx: nekem a kep elobb es utana a szoveg

2013.10.13. 16:31:58

@morsels: en meg a Tennesseeivel izzadok.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 16:32:16

@nemetgabor:

Igen, mert az ilyen ember eleve tud már valamennyire angolul, így neki a már ismert nyelv új változatát kell megtanulnia, ami sokszor nehezebb, mint idegen nyelvet tanulni. Mintha azt mondanák egy budapesti magyarnak: ezentúl beszéljen pl. Vas megyei nyelvjárásban. Folyton visszaesne a budapesti beszédre közben, szinte biztos ez.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 16:34:02

@mirx:

Lehet. Én 4 évesen kezdtem olvasni. 5 évesen pedig tudtam tökéletesen írni. Az iskola első osztályában baromira unatkoztam. Különösen nem értettem miért kell szótagolva olvasni, mikor én simán egész mondatokat el tudtam olvasni.

2013.10.13. 16:34:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ezt az angol hatterben megy es nem figyelek ra, a tokejre fejlesztettem. Egyszeru a modszer: anyosom beszel.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 16:35:42

@morsels:
Tudod, az a legnagyobb baj, hogy sok mindenhez egész egyszerűen hülye vagyok. Nincs meg a szellemi képességem megtanulni, megérteni és alkalmazni. Valószínű ezért nem lettem kutató fizikus, mérnök, matematikus.

A többi... nos, a többit meg lusta vagyok megtnulni :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 16:36:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Akkor a bolgárnál is megesik, hogy csak valami háttérzörej, aminek hallani véled, nem?
Pl. mikor az asszony pöröl veled... :D

2013.10.13. 16:38:31

@morsels: ez a wallpapered beallitva?

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:39:16

@charlieharper:
En azt vettem eszre, hogy az en kiejtesemet is megszokjak, meg en is megszokom maset. Van, akinel ez tovabb tart, van akinel nagyon kell figyelnem :-)
Meg persze van olyan is, aki lenez engem, kinevet... dehat azt is meg lehet szokni.

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:40:17

@charlieharper:
Nem.
Mutassam a wallpaperemet?
:-)

2013.10.13. 16:40:21

@morsels: en a montroyalnak a velemenyet osztom. Ha tolem akarnak penzt, mindenki megert.

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:41:16

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
En is ilyen vagyok.
Nade mi teljesen atlagosak vagyunk, akik ide irnak azok tobbnyire kulonlegesek.
:-)

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:43:29

@charlieharper:
Ha azt mondod hogy 'no', akkor azt nem ertik.

2013.10.13. 16:44:50

@morsels: en is az atlagban vagyok. Minden nyelven van egy kis hibam. Lehet, hogy beszedhiba, nem tudom.

mirx 2013.10.13. 16:45:00

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Pedig úgy gondolkodsz, mint egy mérnök/műszaki ember.

mirx 2013.10.13. 16:48:11

@morsels: Ilyet nem mondhatsz valakinek a szemébe, hogy alkalmatlan a munkára. Különben is, azt a főnöke dolga eldönteni, nem az enyém. Egyébként ha a makogás miatt egyáltalán nem jutunk dűlőre, akkor az kiderül... volt olyan, akit emiatt elküldtek, de azért ez elég ritka.

2013.10.13. 16:48:33

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Paki, de itt a szikhekre ertik, a Pakisztan roviditesebol szarmazik, amihez az itteni szikheknek keves kozuk van. Punjab az igazi hazajuk, Indiaban.

mirx 2013.10.13. 16:50:05

@charlieharper: de csáááárlííííí

Nincs "őrzője" az utaknak. Van egy ilyen y alakú elágazás, és ott áll a két szára között két csávó. De egyik sem tartozik az egyik úthoz meg ilyesmi. Csak ott vannak. Egyiket kiválaszthatod, és kérdezhetsz tőle egyet. De nincs ilyen "én utam" meg "te utad"...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 16:53:14

@charlieharper:
Hehe, milyen igaz! :)

@morsels:
Hát ezért érzem magam itt ennyire elnyomva? :)

@mirx:
A műszaki emberek precíz, pontos, részletes emberek... én, mint azt említettem vala, csak egy szegény ördög vagyok.
Az ördög pedig a részletekben lakozik... ;)

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Mesterem! Mi a különbség a bolgár és a bulgár között?
(most biztos kapok majd a fejemre :) )

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:54:37

@mirx:
Nem vagy te egy kicsit sznob?

mirx 2013.10.13. 16:54:49

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Nem feltétlenül, lásd a poklos viccet feljebb, aminek pont ez a poénja.

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:55:27

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Nem vagy te elnyomva, csak kissebsegi erzesed van.
Mondjuk ez ertheto, meg tizig sem tudsz szamolni az ujjaidon.
:-)

mirx 2013.10.13. 16:55:55

@morsels: Az ilyen valójában sose kérdés. Bátran vállald fel a véleményed. ;-)

mirx 2013.10.13. 16:57:18

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: nem akarlak elkeseríteni, de a bulgár szó nem létezik :-)

morsels (törölt) 2013.10.13. 16:57:46

@mirx:
Jajj, hat azt sosem tennem egy informatikussal szemben.
Plane amikor popec angolja is van.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 16:59:05

@mirx:
Jól van na :)

Nem vagyok mérnök. Tanultam ugyan a Kandón 3 félévig villanyásznak, de közbejött Svédország.

Korábban CNC gépkezelő és programozó voltam, most pedig ugyan ott technikus vagyok és rajzolok, programokat írok GibbsCAMmel + árat és megmunkálási időt számolok (jellemzően rosszul, de még csak most tanulom ezt a részt) :)

Tehát igen, műszaki beállítottságú vagyok, de sajnos nem mérnök :(

ffüttyfürütty 2013.10.13. 17:00:42

@morsels: a tartalékujjakat kifelejtetted (láb) :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:00:53

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:

Semmi, bolgárul nem így van. Magyarul meg van rá 2 szó. A "hivatalos" az o-s verzió. Bolgárul meg se o, se u.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:01:48

Nincs itt valaki véletlenül, aki ért az Android oprendszerhez?

mirx 2013.10.13. 17:06:36

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: ó, leszel te még mérnök, I see you have it in you :)))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:07:44

@morsels:

Bárki.

Most vettem egy tabletet ajéndékba. Na most, van hozzá külön billentyűzet is. A gond az, hogy a külön billentyűzeten nem tudom beállítani a billentyűzet-kiosztást. A virtuális billentyűzeten sikerült, ott beállítottam a szükséges 3 billentyűzet-kiosztást: angol, bolgár, spanyol. Nem tudja valaki hogy kell ezt megcsinálni? Az operációs rendszer Android 4.1. A készülék típusa GoClever TAB R104.

mirx 2013.10.13. 17:07:56

@morsels: És te mit dolgozol, csak nem valami adóellenőr vagy vagy ilyesmi?

morsels (törölt) 2013.10.13. 17:09:25

@mirx:
Az adoellenor az honnan jott?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 17:10:39

@morsels:
Egészen pontosan még az ujjaimon sem tudok 10-ig zámolni... teljesen érthető :)

@mirx:
Nagyszerű, akkor itt volt a bibi.
De akkor miért Bulgária és nem Bolgária? :)

morsels (törölt) 2013.10.13. 17:10:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Probaltad kiszedni a billentyuket es mashova tenni oket?
Vagy probaltad kikapcsolni-bekapcsolni?

mirx 2013.10.13. 17:13:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Én nem értek hozzá, de a gugli elsőre azt dobja ki, hogy meg lehetne próbálni az External Keyboard Helper nevű appot a store-ból. Persze az ilyenek működésére nincs garancia, főleg amikor ilyen noname cuccokat vesz az ember.

mirx 2013.10.13. 17:14:07

@morsels: Faggatózó kérdéseket teszel fel, ugyanakkor kissé szemtelen vagy.
:)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:14:14

@morsels:

Holnap reggel újra próbálkozom. De a jelenlegi helyzet: a virtuális billentyűzeten tudok kiválóan írni bármilyen nyelven, váltogatva akár betűnként a billentyűzet-kiosztást, míg a fizikai billentyűzet csakis bolgárul ír. S nem találom hogyan lehet ezt beállítani.

mirx 2013.10.13. 17:14:43

@charlieharper: szerintem mi? elvesztettem a fonalat

mirx 2013.10.13. 17:15:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A billentyűzet ugyanattól a gyártótól van, vagy egy másiktól, vagy nincs ráírva semmi?

2013.10.13. 17:16:19

@mirx: szerinted mi a foglalkozasa morselsnek? Nem olyan nehez am.... Segitek, hasonlo a tiedhez

mirx 2013.10.13. 17:17:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Különben is: kicsomagoltad az AJÁNDÉK tabletet?! Hát micsoda udvariatlanság ez kéremszépen.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:18:00

@mirx:

Oké, megnézem.

Direkt olcsó kellett, mert sokat lesz hurcolva ide-oda és feleségnek van véve, aki nem vinne magával drága dolgot, mert félne, hogy valaki ellopja.

S az olcsók (200 dollár alatti tabletek) között a netes tesztek szerint ez a lehető legjobb készülék. Szóval azért nem annyira noname, ha említik komoly tesztoldalak.

mirx 2013.10.13. 17:18:17

@charlieharper: Gondoltam, nagyfiú, majd leírja egyedül, ha már annyit kíváncsiskodott ő maga.

morsels (törölt) 2013.10.13. 17:18:58

@mirx:
I'm sorry princess, it's just that I like snob people.
:-)

mirx 2013.10.13. 17:20:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A billentyűzetre értettem, feltételeztem, hogy vettél valami nem feltétlenül hozzávaló, márkátlan dolgot... merthogy azt gondolnám, hogy a sajátmárkásat tudja kezelni a rendszer (de nekem apple és windows cuccaim vannak, úgyhogy nem vagyok otthon az androidos dolgokban).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:20:36

@mirx:

Persze. Beállítom előre, meg minden. Adjak nő kezébe egy becsomagolt valamit, amiről azt sem tudja hol kell kicsomagolni és mit hová kell dugni? Ez nem ruha vagy ékszer, amikhez értenek a nők, hanem műszaki termék.

Majd holnap újra próbálom, mert délelőtt egyedül leszek. Most el van dugva a szekrényben.

morsels (törölt) 2013.10.13. 17:21:17

@mirx:
Hat kerlekszepen en programzo vagyok.
Software developer.

mirx 2013.10.13. 17:21:30

@mirx: izé, "hozzá való", és nem "hozzávaló" :o)

2013.10.13. 17:22:55

@morsels: vigyazz, ki leszel javitva!

mirx 2013.10.13. 17:23:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Alábecsülőd a nőket. a 17 éves húgom úgy beizzít bármilyen szórakoztatóelektronikát, hogy öröm nézni.
Csak a mosógépnél meg a vasalónál tetetti, hogy nem érti, hogy működnek...

mirx 2013.10.13. 17:25:00

@mirx: de szépen írok..
alábecsülöd
tetteti

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Feltételeztem volna, hogy ha beállítod, hogy márpedig te koreaiul akarsz gépelni, akkor a külsőre is átveszi ezt a beállítást... de ha nem, próbáld meg ezt az External Keyboard Helpert, hátha. Vagy írsz a fórumaikra, gondolom, van neki,.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:25:27

@mirx:

Nekem sincs semmi androidos eszközöm, pont ezért vagyok bajban!

Most vettem 2 hete új telefont, de nem androidosat, hanem WP-t vettem abból is. Igazából tabletből is windowsos rendszert akartam, de mind túl drága volt. Az Android olcsóbb.

mirx 2013.10.13. 17:25:52

@morsels: tulajdonképpen nem lep meg. :)

mirx 2013.10.13. 17:28:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Én is akarok egy androidosat, csak kíváncsiságból. De még nem bírtam eldönteni, mit szeretnék.

morsels (törölt) 2013.10.13. 17:28:51

@charlieharper:
Felkeszultem ra.
Vegulis Thanksgiving van, halat adok barminek :-)

morsels (törölt) 2013.10.13. 17:29:38

@mirx:
Ezert szeretek informatikusokkal beszelgetni.

DieNanny CH 2013.10.13. 17:30:05

Most a lemenő nap jobban megvilágítja a havat:

kepfeltoltes.hu/131013/13102013125_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

És felmentem a 2. emeleti teraszra...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:31:12

@mirx:

S az a röhej, hogy a feleség még így is kifejezettem hackernek minősül pl. az iskolában, ahol tanít. A kolléganők 80 %-a nem tud a neten keresni, mert nem tudja az hogyan megy, De az emailhez fájl csatolása is óriási megpróbáltatás nekik.

Amikor feleség leült egy géphez, kivett a táskájából egy flash drájvot, majd fájlokat másolt onnan a gépre, s azokból nyomtatott, a kolléganői úgy nézték, mintha valami hacker betört volna a CIA titkos adatbázisába.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:33:53

@mirx:

Ez egy nagyon szép eszköz, próbáltam ma kora reggel. Gyors, meg minden. Még a fogása is kellemes. Ez a kis táska meg nagyszerű, pont biztonságos hordozásra való. Szóval tökéletesen működik, próbálgattam ide-oda egy óráig, minden oké, de ez a billentyűzet okoz fejtörést.

Bebbi 2013.10.13. 17:38:13

@DieNanny: Szep helyen laktok! :-) Nalunk csak dombocskak vannak meg egy nagy folyo. :-) Meg persze egy jo focicsapat, csak hogy valamennyire az egyik fo temat is erintsuk. :-)

mirx 2013.10.13. 17:38:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez számomra annyira fura... de elhiszem, hogy vannak ilyen emberek :-)

mirx 2013.10.13. 17:43:24

@DieNanny: Lemenő naaap? Hát hol vagy te?

Nálunk még telibe süti az arcomat:
kepfeltoltes.hu/131013/baranyf_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

És látszanak az Alpok! :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:43:50

@mirx:

S régebben még inkább voltak ilyenek.

Ezért volt jó a Windows előtti világ. Mindenkit ámulatba lehetett kergetni egyszerű DOS-parancsok kiadásával. Micsoda okos ember az ilyen, aki képes olyanokat írni, hogy
xcopy *.* a: c:/files/
ugye? :-)))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 17:45:34

@DieNanny:
Húhúú, baró a kilátás!!! Ha lenne egy tó is a ház mellett, ami mondjuk a hegy lábáig tart... :)

@morsels:
Időközben rámszóltak, hogy nincs igazad és tényleg... 511-ig még mindig el tudok számolni az ujjaimon :)

2013.10.13. 17:47:22

@mirx: mirx, ez nem lehet Svajc! A veled szemben levonek fuggonye van.
Esetleg a Roltexben vehette

DieNanny CH 2013.10.13. 17:48:55

@Bebbi:

Nekem is dombocskák kellenének inkább, meg egy tó...

Tavaly nyáron 3 hónapig vigyáztam nem messze innen 2 gyerekre. Mosogatás közben is szép volt a kilátás... Na, ilyen helyen szívesen laknék:

kepfeltoltes.hu/131013/SAM_1574_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Bebbi 2013.10.13. 17:51:38

@DieNanny: na, igen, ez tenyleg gyonyoru kilatas.

mirx 2013.10.13. 17:52:55

@charlieharper: úgy olvastam, hogy a Rolexben, na mondom, nem is tudtam, hogy már függönyöket is csinálnak...

Ez egy új építésű lakóparkszerűség vagy mi, az ilyeneket ellepik az ilyen külföldiek mint én, akik képtelen a mosókonyhás szisztemmel megbarátkozni. Van egy-két svájci lakó, de nem az a jellemző. Például a szomszéd csaj, akinek van egy eszméletlen, derékig érő kutyája, na, nála nincs függöny.

2013.10.13. 17:54:35

@mirx: akkor neked meg sajat mosogeped is van? Bent a lakasban? Es mindez Svajcban?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 17:55:00

@morsels:
Az nem volt feltétel :)

@DieNanny:
Ez a svájci nyomor, ugye? :)

mirx 2013.10.13. 17:57:37

@charlieharper: Igen, csak pár évet kellett harcolni érte :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:58:12

@mirx:

Az a vicc, hogy így gyorsabb! Néha kilépek dos promtba, ha sok dolgot kell csinálni.

morsels (törölt) 2013.10.13. 18:01:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Lattad a 'Pirates of Silicon Valley' cimu filmet?

DieNanny CH 2013.10.13. 18:01:55

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:

Totál véletlenül találtunk egymásra a családdal. És csak 3 hónapig voltam náluk, de nagyon kedvesek voltak.
Az apa nőgyógyász saját praxissal, anya heti 3 napot asszisztenskedett mellette. Ez a 3 hónap volt az, mikor az "eredeti" családomnál az anyuka szülési szabadságra ment.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 18:03:38

@DieNanny:
Az nem számít!
Lottót nyerni is véletlen kérdése, nem?

mirx 2013.10.13. 18:06:38

cicalány, ha olvasod a blogot, kérdeznék valamit

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 18:07:42

@DieNanny: @mirx:

Ez pedig tőlünk a kilátás:
kepfeltoltes.hu/131013/2013.06.09_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Szemben az csak egy dombocska, Alpok nélkül, de legalább tó van :)

morsels (törölt) 2013.10.13. 18:15:22

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Ja, hogy a szinesz, aki az egyik sorozatban jatszik...
Igen, csak mivel azt nem nezem, igy nem raktam ossze.
En hibam.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 18:16:27

@morsels:
Senki sem tökéletes... mi ugyan minden határon túl megközelítjük, de azért...

DieNanny CH 2013.10.13. 18:22:44

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:

Mi az a föveny? Az ottaniak focipályája? (Hogy stílusos legyek...) :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 18:24:54

@mirx:
Mikor megláttuk, azonnal beleszerettünk. Utána már csak meg kellett "nyerni" a bérbeadó cégtől.
3 szintes épület földszintjén lakunk. Előnye, hogy nincs szomszéd, viszont a kilátás sem a legjobb, bár a tóparti dombon vagyunk így is.
Az igazán pazar kilátás a legfelső szintről lehet, mert onnan rálátni királyi kastélyra is, ami itt van:

sv.wikipedia.org/wiki/Stenhammars_slott

@morsels:
Var så god! ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 18:30:02

@DieNanny:
Nem tudom a sport nevét, de golyókat szoktak dobálni és az nyer, aki a piros kis golyógoz legközelebb dobja a saját szürke golyóját. :)

Azt hinné az ember, hogy zajos elfoglaltság, de egész nyáron ha 3* játszottak itt pár órát :)

A jobb szélen, a lombok között látszik a kikötő is. Van a háznak is saját csónakja, amit el lehet kérni és átevezni pl. a tóban lévő kis szigetre grillezni vagy valami hasonló.

Van egy jópofa rönkhajó is 2 paddal és egy ebédlőasztallal. Nagyon mókás, mikor kint van vele a gazdája a családjával és a tó közepén piknikeznek :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.13. 18:32:11

"Vagy egy másik jó példa az az, hogy amikor 1-2 cm hó esik, bezárják az iskolákat, és az egész időjárás egy hatalmas katasztrófa lesz (habár tudod, otthon ez semmit nem jelent). Tudsz tenni ellene valamit? Nem. El tudod fogadni és alkalmazkodni hozzá, elég okosnak lenni és megpróbálni nem vezetni ebben az időben? Igen. Vagy egy másik példa a csapok esete."
Kedves Orsi: ne, nem tudom elfogadni, ha lesz autom, lesz teligumi is rajta, mert mar 10 fok alatt is sokat jelent, tapasztalat. Novembertol -februar vegeig meg leginakbb az alatt vana homerseklet.

Csapokkal kapcsolatbanmeg olyan hazat valasztani, amienormalis csap van.

Lehet teged arra tanitottak, nyelj le mnt, amit lenyomnaka torkodon. Szerencsere vagyunk paran, akiket viszont arra, hogy probald meg kihozni mindenbol a legjobbat, es ha valahol hulyeseget latszd, ne fogadd el, hanem probald "megjavitani".

DieNanny CH 2013.10.13. 18:33:40

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:

Na, ilyen hely kellene nekem is. Igazából álmodozom a Délegyházi tavakról (ha, talán, egyszer Mo.), merthogy itt elég meredekek a partok, meg szinte mindegyik tavon van nagyhajó, ami óránként jár, az rögtön felborítaná a rönkpikniket.
Viszont nagyon jól hangzik, egyszer szívesen kipróbálnám. Szeretek evezni is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 18:34:45

@tildy:):
Vagy egy jó szögesgumi! Annál aztán nincs jobb!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.13. 18:35:07

Masik szinten "okoska" hozzaszolasa Orsinak:

"Ha nincs megfelelő képesítésed / tapasztalatod / nyelvismereted, akkor érd be kevesebbel. Például valaki jó informatikából Magyarországon, de nincs tapasztalata a külföldi országban, vagy nem beszéli jól a nyelvet, akkor vállaljon el bármilyen más munkát először (gyárban, konyhában, stb.), így szerez tapasztalatot, és innen tud feljebb mászni a ranglétrán."

Valoszinuleg ha tenyleg huzamosabban bevallalok barmi mas munkat eloszor, vagy ismerosi korben, akik szinten IT-sok de vagy tapasztalat, vagy nyelvismeret hianyzott, kedves ORsi, ezek az emberek hogy tudtak volna eljarni interjukra, vagy telefonos interjut csinalni, ha konyhan, stb. helyen dolgoznak? Szerintem nem igazan, szinte sehogy.

Gyarban, konyhan meg aztan tenyleg elore lehet maszni az IT-s rangletran. Agyam eldobom....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.13. 18:36:02

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Nalatok tuti :D Basszus ott a kocsik siman mentek lefele a lejton marcius elejen, mi meg taknyoltunk gyalog minden 5. meteren.

mirx 2013.10.13. 18:37:03

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Dehát ez teljesen jó kilátás.

A játékról jut eszembe, most játszottam egy állítólag igazi svéd játékot. Egy dobozba becsomagolnak vagy 20 majdnem ugyanolyan fadarabot, és eladják csomó pénzért :D Szóval a két csapatnak valahogy egymás fadarabjait kell dobálni, amit négyzet alakban leteszel a fűre. "Kubb" vagy mi a szösz a neve.
Elsőre gondoltam, micsoda hülye játék, ovisoknak való. Aztán kiderült, hogy a játszma folyamán *egyetlen egyszer sem* sikerült eltalálnom az egyik fadarabot a másikkal.... ezt tényleg játszák nálatok igazi svédek? :)

DieNanny CH 2013.10.13. 18:38:17

@tildy:):

Hadd kérdezzem már meg: Az ilyen csapok vezetékeit alul össze lehet kötni, aztán csak az egyik lyukba keverőcsapot venni? Már úgy értem, ha megvan álmaim otthona, csak és kizárólag a csapok a negatívumok benne. Engedi a bérleti szerződés?

A másik az ablakok. Ha nálad esetleg felfelé tolós van: Ha az alsó rész belülre tolódik, akkor az alsó részt kívülről sosem tudod megpucolni. Ha kívülre tolódik, akkor a felső részt nem tudod kívülről megpucolni. Jól gondolom?

DieNanny CH 2013.10.13. 18:40:21

eltűnt egy hozzászólásom!!! :-(((((

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.13. 18:43:45

@mirx: tegnap a saját fülemmel hallottam az alábbit: "sajnos nem küldhetem át ezt a fájlt (.doc), mert a belső rendszerből tettem bele adatokat printszkrínnel, és nem tudom, nem jött-e át vele valami titkos is."

így lesz nekünk nagyon sok oldalas anyagunk kinyomtatva, beszkennelve....
a hajam kihullik.

TilosazA (UK) 2013.10.13. 18:43:57

@tildy:): Nem sokat érsz téli gumival, ha szomszéd és az többi 90% nem teszi fel. Merthogy ő attól még beléd csúszik. Tényleg nem kötözködésből, de hóesésben tényleg megőszülsz mire eljutsz pl. munkahelyig, annyian csúsznak meg körülötted.
És pl. férjemnek mikor "nagy" hóesést vártak (5-10 cm), körbeírták emailben, hogy ha másnap tényleg esik, inkább ne is induljanak útnak... szóval nem vesznek érte elő munkahelyen ha úgy döntesz, inkább otthon maradsz.
Csapokkal kapcsolatban pedig én már egész megszoktam a két külön csapot. Néha elgondolkozom rajta, hogy veszünk egy keverőcsapot, de aztán rájövök, hogy akarok én erre pénzt kiadni? Akarok emiatt a főbérlővel levelezgetni? És amikor elköltözünk akarom az egész házban visszaszerelni ezt is a függönykarnissal együtt...? A válasz eddig a "nem" volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 18:49:38

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131013/2011-03-09_151831_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Semmit nem olvastam itt az elmúlt két napban.
Rezsőfater (Allah növessze földig a szakállát) újratelepítette a gépem.
Tegnap 10-re végeztünk és mikor hazaértem akarok bemenni a kapun de nem nyitja a zárat a kulcs. A felső lakó lenyomta a gombot bent és ez miatt nem lehet kívülről nyitni. Tudtam hogy a Nejem csak minden másnap, Húsvét és Karácsony másnapján veszi fel a telefont de azért próbálkoztam néhány százszor.
Aztán bevackoltam az autóba hogy alszok. Még egy utolsó próbálkozást megeresztettem és csodák csodája felvette a telefont.
Ágyban aludtam.
Ma a gépet próbáltam éleszteni.
Már működik a nyomtató Majdnem jó minden de még vannak problémák.
Nem tudok bele hangot csiholni.
Be van dugva a mikrofon is meg a hangszóró is és azt írja ki hogy nincs egyik sem.
A Word dokumentumomat nem tudta megnyitni mostmár megnyitja csak írni nem tudok bele.
De dolgozok rajta.

Az előző lakó egyszer már lenyomta azt a gombot és akkor kiírtam hogy "ne nyomd le ezt a gombot".
Az a papír most is ott van.
Na most egy A4-es lapra ráírtam hogy " ne nyomd le a gombot mert nem akarok megint a kibaszott autómban aludni"
A végső változatból a család nyomására kivettem a fucking szót.
Nem szívesen.

2013.10.13. 18:50:59

@tildy:): par eve a szomszedok jottek at, hogy vigyem el oket a kozertig/pubig/iskolaig/allomasig, mert az o autojukkal nem lehet. Most mar van teligumijuk, de vezetni meg mindig nem megy nekik.

2013.10.13. 18:51:49

@Babette_: bocs, kevertem a mirx Ikeas fabutor osszerakos versenyevel

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.13. 18:51:57

@diggerdriver: rezsőpapa nem túlságosan ért hozzá, a vesszőket nem tette vissza a gépedbe:D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 18:52:54

@tildy:):
Szögesgumi aranyat ér! Itt még nem láttam akkora havat, hogy ne járnának az autók. Igaz, hogy vidéken ha jön a hó, akkor már másnap este kint vannak a kotrók és készülnek a mutatványra.

@mirx:
Olyan becsomagolós, feladósat már játszottam... horror! :)
A másik játékról fogalmam sincs :)

A kollégák a skål nevűt játszák, minden feles betolásakor az arcukba skål-t kiáltanak (ez itt az egészségedre).

@Babette_:
Mi? Bitang?
Nem tudom, passzolok...

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.13. 18:53:15

de inkább petanque, asszem...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.13. 18:53:56

@DieNanny: Tologatos sosem volt, kifele nyilos annal inkabb. Ott kulon ember jott, es 5 meteres palcas motyoval mosta. Itt szerencsere befele nyilik, megis jonenk neha az alpinistak, fene se erti oket.

A duplacsapra: legegyszerubb megoldas az y kabel, olcson kapni, konnyen leszerelheto. Ronda, de azt csinalja amit kell.

@TilosazA: 10 centis hoban ki sem merik dugni az orrukat:D

mirx 2013.10.13. 18:54:23

@Babette_: de ugye ma már tanítanak számítástechnikát az általános iskolában? elvileg ez a generáció egyszer nyugdíjba megy, aki nem találja, hova kell dugni az egeret.

mirx 2013.10.13. 18:57:03

@charlieharper: Kubb, kéremszépen! De most közben kiderült, hogy mégse svéd nemzeti játék. Átvertek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 18:57:40

@Babette_:
Ez mocskos volt ám! :D

@diggerdriver:
Jól sejtem, hogy te nem értesz a számítógéphez... ugye? :)
Driverek (nem, nem a diggerek!) fel vannak telepítve a hangkártyádhoz (nem, a hangkártyán nincsen sem Tell Vilmos, sem treff dáma)? :)
Wordhöz esetleg egy office packet (nem, nem laminalt parkett)?

ffüttyfürütty 2013.10.13. 19:01:27

@tildy:): Azt hittem te is csináltál valami hasonló melót kimenetel után.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.13. 19:04:58

@ffüttyfürütty: 2 napig takaritast.

Egeszen pontosan kijottunk, 2 honapig nem talaltam munkat, akkor elmentem takaritani, 2 nap, meg egy recepciora 3 hetre, de eleg sokaig nem adtam alabb. Nekem az iras azt sugallja, hogy rogton adja alabb az ember.

Szoval nem rogton a kijovetel utan csinaltam.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 19:06:22

@Babette_:
Igen, valami ilyesmi.
Nagyon szoktak örülni közben, nem tudom minek, de velük örülök :)

@mirx:
Diggerre gondolsz? Még vagy 15 év... :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.13. 19:07:01

@ffüttyfürütty: es a masik, hogy abszolut rovidtavra terveztem mind a takaritassal, mind a recepcioval ( ahova ugye mint webfejleszto vettek fel, csak mast soztak ram) , amint akadalyozta volna a munkakeresesem, gond nelkul allok fel.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 19:07:55

@tildy:):
Te is reciztél? Eszem megáll, ezek a magyarok mindenhol a szexiparban dolgoznak? :)

eagles 2013.10.13. 19:08:51

@diggerdriver:

Szenteltvízbe beáztatta az atya? Anélkül szart se ér.

Taxomükke (UK) 2013.10.13. 19:09:14

@mirx: A kubb egy nagyon jó játék, a svéd barátaimtól kaptam egy szettet, a baráti körömben is megszerették az emberek. Tök jókat lehet vele játszani.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.13. 19:10:34

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: recepcios voltam egy lakasokkal foglalkozo ugynoksegnel, ahova webfejlesztonek vettek fel, csinaljam meg az oldalukat, csak ramsoztak ezt is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 19:11:01

@Quercus58:
Kétség kívül, azért nincs most hang :D

@ffüttyfürütty:
Az vagyok, vállalom! :)

2013.10.13. 19:12:43

@diggerdriver: elgondolkoztal rajta, hogy az asszony miert nem akart beengedni?

mirx 2013.10.13. 19:14:25

@Taxomükke: jó játék, jó játék... ha legalább egy biszbaszt eltalálsz. én atom kétbalkezes voltam hozzá

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 19:14:36

@tildy:):
Most tervezek egy saját weboldalt a blogomnak és adott esetben kis CNC-s, utazós tartalommal.
Egyetlen gondom vele, hogy nem értek hozzá :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 19:15:47

@charlieharper:
És a szomszéd miért nyomta le a gombot?
Bruhaha :D

Szegény digger, míg az atyánál ministránskodott, addig az asszony sem tétlenkedett :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 19:17:23

@charlieharper:
Valószínűleg azért mert az előző ugyanilyen esetnél Ő volt kint és én voltam bent.
A telefonom nem volt lehalkítva de jó sokáig tartott míg felébredtem:)))))))))))))))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 19:18:21

@charlieharper:
Nem, nem tudok svédül :)
Megaztán ha svédül lenne, jól kikapnék itt, hogy minek írok svédül, ha tök hülye vagyok? :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 19:19:01

@Quercus58:
Maradjunk annyiban hogy előírásosan kivéreztette:))))))))))))))))))))

2013.10.13. 19:19:20

@diggerdriver: segitsek kiirni az uzenetet yiddishul es heberul? Csak hogy a cimzett is megertse?

mirx 2013.10.13. 19:20:28

@diggerdriver: ha laptop, mondd a típusát
ha asztali pc, mondd az alaplap típusát
innen folytatjuk

2013.10.13. 19:20:47

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: abba sajnos nem tudok beszallni. A sved tudasom az Ikeaban kimerul. Mar a termekeik nevet se tudom kimondani.

2013.10.13. 19:23:56

@diggerdriver: akkor ne diszkriminalj. Ird ki angolul es franciaul. Utana rajzold ra a maple leaft es a fleur de lis-t. Ez a minimum!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 19:24:15

@mirx: Asztali gép ASUS alaplappal.
Eddig XP-vel futott most Windows 7 van rajta.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 19:27:06

@charlieharper:
Franciául esetleg a csajjal tudnék kommunikálni:))))))))))))))))))))))))))

mirx 2013.10.13. 19:29:50

@diggerdriver: ASUS a márka, de nekem a típus kell A pontos típus, például "ASUS Ultrabook ux32vd". Csak úgy tudjuk megtalálni a hiányzó drivert.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 19:40:33

@diggerdriver: A jani pc-re biztos a homlokára csap mirx. :)

mirx 2013.10.13. 19:41:04

@diggerdriver: nem itt van, hanem a matricán az alján, vagy a képernyő alatti csíkra ráírva, szóval valahol kívül...

eagles 2013.10.13. 19:42:40

@diggerdriver:

Nem a mátészalkai búcsúba, a céllövöldébe lőtted ezt a gépet?

mirx 2013.10.13. 19:43:33

@ffüttyfürütty: mosmé, nem nevezheti mindenki Icarusnak meg Deep Thoughtnak a gépét :)

Furos 2013.10.13. 19:44:46

@diggerdriver: Majd elolvassa ezt az asszony aztan a kipuffogoval komunikalhatsz franciaul egy hideg esten :)

2013.10.13. 19:46:08

@mirx: minek hivod a geped? Watson?

eagles 2013.10.13. 19:46:09

@puhacica:

Ja. És még a saját yachtja sem horgonyoz a parton.
Na mondhatom. Svédbe is felütötte a fejét a szegénység rendesen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 19:46:27

@mirx:
Ez épített gép.

@Quercus58: Snóblin nyertem:)))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 19:46:42

@charlieharper:
Míg Magyarországon éltünk, mi sem tudtuk. Aztán itt élve, lassanként felvettük az alapvető kiejtési szabályokat és rájöttünk, hogy nem is vészes a dolgok neve :)

@puhacica:
Ilyenek ezek a wannabe ditrigonális ikozidodeka emigránsok... mind mosogat, WCt pucol, ballibsibibsi és ótvar helyen lakik :)

@mirx:
Hagyjad már, az is csoda, hogy nem azt mondta, a számítógép típusa: fehér, nyomkodós
:D

@ffüttyfürütty:
Most már legalább ismerjük janit is és a haverját is :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 19:49:02

@Furos:
Edzett csaj.
Tudja hogy én csak Őt...
Tűzön vízen keresztül:))))))))))))))))))))

M. Péter 2013.10.13. 19:50:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Míg Mo.-n annak idején mindenkiből Grétsy Lászlót akartak nevelni, addig az angol állami iskolákban nincs kötelező nyelvtan, azt se tanítják meg nekik, hogy mi a főnév, mi az ige, vagy hogy mi az alany, meg mi az állítmány. Spanyolórán történt, hogy magyaráz valamit a tanár, és az egyik diák megkérdezi, hogy mi a melléknév, mert ő nem tudja. pedig egyetemet végzett srác volt. Már elég magas szintű tanfolyam volt, már biztos nem az első alkalommal beszéltek szófajokról.

Volt olyan pedagógia irányzat, hogy hagyni a gyereket írni, ahogy neki tetszik, mert a hibák kijavítása összetöri a szegény gyerek lelkét.

Szintén ilyen haladó szellemben, már azért is pont jár, ha a tanuló valamilyen trágárságot ír az angol GCSE-n, ha felkiáltójelet is tesz utána, akkor még több.

mirx 2013.10.13. 19:50:56

@diggerdriver: Laptopokat nem nagyon szokás "építeni", persze nem lehetetlen. Az "építőjének" lehetett volna annyi esze, hogy odaadja neked a drivereket egy cd-n vagy valami. Vagy legalább egy papírt ad, amire fel van írva, hogy miket rakott bele.

Akkor marad az az opció, hogy feltepítesz egyet azokból a progikból, amik kiírják a hardvered. Például ezt:

www.softpedia.com/get/PORTABLE-SOFTWARE/System/System-Info/Portable-Cpu-Z.shtml

2013.10.13. 19:50:56

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: vajon csapkodja az infras egeret, hogy benne a golyobis ne akadjon be?

mirx 2013.10.13. 19:52:11

@mirx: Ja bocs, írtad, hogy asztali, vak vagyok. Tedd fel azt a progit, és majd kiköpi, hogy milyen alaplapod van. (Motherboard fül lesz.)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 19:52:26

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Menjapicsába:))))))))))))))))))

@mirx: Az alján nincs semmi a képernyőn sem.
Hol nézzem még?

mirx 2013.10.13. 19:55:12

@diggerdriver: Sehol, közben felfogtam, hogy nem laptop.
Asztali gépeknél kell az a detekciós szoftver, felrakod, elindítod, és az megmondja, hogy mi van belül.

eagles 2013.10.13. 19:55:29

@diggerdriver:

"Hol nézzem még? "

A legközelebbi lomtalanításkor a környéken. Hátha találsz jobbat.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.13. 19:59:28

@mirx: az illető fiatalabb nálam és egyetemet végzett,...

mirx 2013.10.13. 20:05:34

@Babette_: tudom, melyik egyetem lesz, amelyiken a cicciolina a dékán

eagles 2013.10.13. 20:10:37

@mirx:

Azt mondja digger, hogy épített gép.
Lehet, hogy lego?

mirx 2013.10.13. 20:10:56

@DieNanny: Ez tömegközlekedős hajó, te :) Ha van bérleted, egy kicsit a tied is :)

mirx 2013.10.13. 20:14:32

@diggerdriver: elvileg egy zip fájlt töltöttél le, amiben 2 exe van, az egyik 32 bites, a másik 64 bites oprendszerhez. azt kéne elindítani, amilyened van.. azt tudod, melyiked van?

vazzup 2013.10.13. 20:19:24

@mirx: értem, a csaj nevetséges, mert nem tud angolul, mégis gyakorolja, aki szerint taplóság a háta mögött gúnyolódni rajta, az nevetséges. Szólj, ha találsz olyan dolgot, ami nem nevetséges számodra.
Egyáltalán nem terézanyaságról van itt szó, nem kezdtem el simogatni a buksiját, hogy milyen kis ügyes. Egy szót sem írtam volna róla, ha nem kezdi el a fele társaság lekapni a tíz körméről, mert le mert írni pár nyelvtanilag helytelen (értelmileg viszont eléggé érthető) mondatot angolul. Ennyi. Ha neked lelki kielégülést okoz a kiröhögése, akkor csináld, viszont ne csodálkozz, ha reflektál rá olyan, aki szerint viszont tényleg taplóság mást a háta mögött kiröhögni, pláne ilyen dologban. Oszt ennyi, további jó fitymacsattogtatást rajta.

@puhacica: ú, ez tényleg szép! Én sajnos ma nem mozdultam ki, a gyerekkel voltam, bent társasoztunk, meg filmet néztünk, mert sajnos korán haza kellett vonatoznia. :(
A lombos-leveles tényleg nagyon szép!

@charlieharper:
ikeaordeath.com/ :D Akkor ez neked való!

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: ó, ez se rossz! Tetszik!

Igazából az én kilátásom is tetszik nekem (buda dombok :D), nem véletlenül lakom ott Pesten, ahol. Csak hát, a panel az panel. Budára meg a világ összes kincséért sem költöznék, hogy a pesti síkságot bámuljam? :)

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: több éve van Androidos telefonom (kábé a Desire óta), de external keyboardot még sosem használtam személyesen, elvileg a Jelly Bean óta a Language & Input settings-ben meg kell jelennie a Physical keyboard-menüpontnak, ahol a külső billentyűzet nyelveit állíthatod be (ha csatlakoztatva van).
Bár nem egészen pont ugyanaz, de ebben a videóban láthatsz ilyet: www.youtube.com/watch?v=S47VCf6bvwA
Persze, mint mondtam, nem tudtam személyesen kipróbálni, szóval nem biztos, hogy működik!

2013.10.13. 20:19:49

@mirx: @diggerdriver: abba ne haggyatok! Jobb, mint a Superman 3 a tv-ben

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.13. 20:21:32

na mi volt ma?

Orsy blogjat neha olvasom, vannak jo dolgok rajta. ezt a bejegyzeset is olvastam mar, vitatkozni nincs mit errol, bar szerintem alap dolog...

@diggerdriver: orvosoltam a keddi hibam, ez most a menu:
kepfeltoltes.hu/view/131013/IMG_20131013_190318_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

mirx 2013.10.13. 20:22:48

@vazzup: csak azt tudom mondani, amit a matektanárom mondott, mikor az egyik gyerek folyton felugrált meg erősködödött egy bizonyítás alatt, hogy "de a pí, az nem csak nagyjából 3.14"...:
Fiatalember, SZAKADJON le a témáról...
:-))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:23:25

@vazzup:

Kösz, megnézem. Én nem láttam ilyet, az a gond, de holnap megnézem és visszajelzek neked,

mirx 2013.10.13. 20:23:49

@charlieharper: Szerintem diggert felfalta a JANI-PC. :o)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 20:24:09

@charlieharper:
Biztos vagyok benne :)
De az infárs egér az a vezeték nélküli, amire te gondolsz, az az optikai.
Utóbbi esetén biztos vagyok benne, hogy először visszavitte a boltba, hogy nem volt benne golyó...

@diggerdriver:
Tervezem :)

@vazzup:
Igyekszünk :)

@Babette_:
Gonosz volt a vesszős beszólás :)

@puhacica:
El is bújok mindjárt szégyenemben! ;)

vazzup 2013.10.13. 20:24:23

@tildy:): ha rögtön alább adsz, akkor hamarabb lesz bevételed, senki sem tiltja, hogy közben a képesítésednek megfelelő munkát keress! Szerintem. :)
Ez persze csak akkor gáz, ha vakon költözik az ember, amit én azért nem tennék.

2013.10.13. 20:24:28

@vazzup: random tippeltem vegig

You scored 9 out of 20!
Congrats you are...
Scenester.
You’re the kind of person who likes to rattle off their favorite designers and bands, but can’t name more than one song. Quit buying t-shirts for bands you’ve never heard of and relying on TV designers for your sense of style.

eagles 2013.10.13. 20:27:12

@Mr. Long [wannabe Briton]:

Most ne zavard diggert. Megpróbál szarból várat építeni.

2013.10.13. 20:27:40

@Mr. Long [wannabe Briton]: hetek ota nem volt ilyen kommentszam. Hat nem jo publicity?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 20:27:59

@charlieharper:
Még be akartunk fejezni a Django-t, de ez a műsor tényelg mindent megér!

Digger az én niggerem :D

vazzup 2013.10.13. 20:28:01

@mirx: jóvammá, most értem haza és mocorgott bennem a válasz! :D

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: @charlieharper: ti most tényleg diggert cikizitek, hogy keresi a "kanál emel / kanál lenyom" gombokat a 101-gombos billentyűzeten? :D

eagles 2013.10.13. 20:28:13

@DieNanny:

Szép.Ha arra járok, viszel egy kört?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.13. 20:29:11

@Quercus58: jaj! ket nagytal csilisbab par srrel. reggelre lesz var belole!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 20:31:01

@mirx:
Nem tudom mit kéne csinálnom?
Van három ikonja oszt jól van.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.13. 20:32:06

@charlieharper: most lettem szabad, de nem olvasom vegig a folyamot...

btw Orsy angoljat fikaztatok? mert mintha neki angol faszija lenne, ha jol emlekszem. talan kerhetne segitseget...IT stb munkakra a lehetosegeket meg otthonrol felmerheti az ember, nem itt kell alabb adnia altalaban. persze lehet mashogy is (lsd Tilldy)

mirx 2013.10.13. 20:32:53

@charlieharper: hahh, én 18 out of 20!

de a zöld szarvasizén magam is meglepődtem.

vazzup 2013.10.13. 20:34:07

@mirx: @charlieharper: én 16-tal fejeztem be, de nekem itthon csak egy darab ágykeretem van, ami az ikeából származik, ráadásul a norvég halálmetál bandákat jobban ismerem, mint a svédeket.

vazzup 2013.10.13. 20:34:55

@Mr. Long [wannabe Briton]: ezt meg kéne neki vennünk születésnapjára. :D Már ha elindul a számítógépe.

ffüttyfürütty 2013.10.13. 20:35:44

@vazzup: @charlieharper: Nálam 20-ból 12 szintén tippeléssel, állítólag lenyűgözöm az áruházban a szülőket és a gyerekeket is a designtudásommal. Mars vissza az ügynökségbe. - valami ilyesmit kaptam

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.13. 20:36:19

@vazzup: vajon van rajta eleg hely a fia pornokollekciojatol? :)

2013.10.13. 20:37:28

@Mr. Long [wannabe Briton]: kommunikald a score-od:
ikeaordeath.com/

@vazzup: miert megy arrafele (Eszakon) ez a versszaju death metal? Ennyire depressziosak? En meg deliektol az eletben bem hallottam ilyet

mirx 2013.10.13. 20:38:09

@diggerdriver:

1. menj ide
www.softpedia.com/progDownload/Portable-Cpu-Z-Download-133943.html
2. nyomj rá ott jobboldalt az External mirror 1-re
3. letöltődik egy cpu-z_1.67-en.zip nevű fájl, mentsd el valahova
4. ha letöltődött, csomagold ki (jobbgomb, winzip vagy winrar, kitömörítés vagy kicsomagolás)
5. Állapítsd meg, hogy 32-es vagy 64-es oprendszered van: a Sajátgép ikonon (My Computer) jobbgomb, és Tulajdonságok. Ami feljön ablak, abban ott lesz valahol.
6.
Ha 32 bitesesed van: indítsd el a cpuz_x32.exe-t a kicsomagolt mappából
Ha 64 bitesed van: indítsd el a cpuz_x64.exe-t

mirx 2013.10.13. 20:39:36

@ffüttyfürütty: nekem azt írták, hogy szerintük az ikeában dolgozom :)

puhacica 2013.10.13. 20:42:00

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: azt nagyon jol teszed! ;)
@vazzup: koszi! hogyhogy haza kellett vonatoznia? nem egyutt laktok? vagy felnott mar, esetleg kollegista? nekunk mar muszaj volt kimenni, hetek ota nem volt idonk egy jot maszkalni a szabadban. annyi melonk van, hogy csak aludni jarunk haza, es meg egy hetet mar nem birtam volna ki a gep elott.

eagles 2013.10.13. 20:43:09

@mirx:

Körbetelefonáltam a haverokat. A HA-n számítógép kezelői tanfolyam van. Ingyen!

puhacica 2013.10.13. 20:46:20

@mirx: bocs, hogy belepofazok, de nem lenne egyszerubb, ha
@diggerdriver: feldobna egy teamviewert, te meg raneznel a gepere?

2013.10.13. 20:47:11

@Mr. Long [wannabe Briton]: azt hogy B4 szinten beszelsz svedul

@Quercus58: szolj, hogy csak Kezdo szintet tart a Mirx, hol a bekapcsolo gomb, stb

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.13. 20:49:20

@charlieharper: akkor jobb, mint az angolom, az csak B2... :)

mirx 2013.10.13. 20:49:44

@puhacica: Nem gondoltam, hogy a Teamviewert letölteni és feltelepíteni egyszerűbb, mint ezt a kis progit...
mert ha ez elindult, akkor már tök szimpla ügy az egész.

@charlieharper: :DD

eagles 2013.10.13. 20:51:04

@charlieharper:

Nekem rossz érzésem van. mirx azt írta neki, csomagolja ki. Lehet, hogy már szétszedte a tornyot?

2013.10.13. 20:52:36

@Quercus58: lehet, hogy elrohant csomagolopapirert?

ffüttyfürütty 2013.10.13. 20:56:05

@Mr. Long [wannabe Briton]: én is az vagyok, nem a cult szó akar lenni csak szlengesítve, illetve keményebb skandináv hangzással?

DieNanny CH 2013.10.13. 20:57:41

@mirx:

Á, jószívű voltam a csóró svájciakkal, és odaadtam kölcsönbe, hadd hajókázzanak kicsit... :-)

puhacica 2013.10.13. 20:57:59

@mirx: vegul igazad lehet. na meg igy a show is mehet tovabb. :)

2013.10.13. 20:58:10

@Mr. Long [wannabe Briton]: bocs, ollot.
Na, abbahagyom, szivesseget akarok majd ugyis kerni Diggertol, ha megkapjuk vegre az engedelyt (planning permit) a hazbovitesre

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.13. 20:58:32

@ffüttyfürütty: nemtudom, madar igazan fordithatna nekinu, kulonben elmondom neki mi a Django vege :D

eagles 2013.10.13. 20:59:33

@charlieharper:

Szerintem most egy darabig nem fog kimenni a lakásból. Örül, hogy bejutott.

vazzup 2013.10.13. 20:59:59

@charlieharper: hát, azért vannak olasz death metal bandák is, csak azok nem annyira híresek. Valószínűleg az északi melankólia és a viking örökség különös elegye az, ami az északi deathmetál bandákat különlegessé teszi. Meg az olyan felkapott esetek, mint amilyen a Varg Vikernes-féle gyilkosság, meg az olyan szélsőségesen becsavarodottak, mint a templogyújtogatások. Tudod, az ilyen extremitások lenyűgözik a nagyközönséget. Akármiről is legyen szó. A művér meg amúgy is menő! :D

@puhacica: sajnos nem él velem, sok éve. :( De 2-3 hétvégenként látom azért, meg szünetekben hosszabban is. Olyankor bepótoljuk. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 21:01:59

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Barom! :D

@vazzup:
Te is! :)

@charlieharper:
Nekem csak 12 lett :)

@Quercus58:
Az hagyján, de jövőhéten markolókezelői is lesz majd. Skype konferencia diggerrel.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 21:04:56

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Fordítsak nekinu? Ez valami finn eposzból van? Vejnemöjnen és Nekinu együtt építettek fenyőcsónakot, hogy meglátogassák Erika vikinget?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 21:07:45

@mirx: Az ellendrukkerek kinyalhatják...
Mindent úgy csináltam ahogy mondtad .
Most?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 21:09:17

@diggerdriver:
Mi veled vagyunk! Nincs itt egyetlen ember sem, aki ellendrukkerkedne. Mi csak támogatunk együttérzésünkről és próbálunk erőt adni ezekben a nehéz pillanatokban!

mirx 2013.10.13. 21:11:05

@diggerdriver: hát ha elindítottad valamelyik exe-t, akkor elindult egy progi, ilyesmi kis szürke ablak:

www.pcug.org.au/16bitsmag/16b2006/PCUG16b200606/CPU-Z%20mainboard.jpg

a 3. füle az a Mainboard, az érdekelne, hogy ott mi van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 21:20:05

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Akinek ilyen barátai vannak annak minek ellenség?:))))))))))))))))))))))))))))))))

2013.10.13. 21:21:43

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): most ne zavard mirxet. Mind izgulunk, hogy mi leszcDigger kukazott gepevel

eagles 2013.10.13. 21:25:42

@diggerdriver:

Meghiszem azt, hogy barátok! Az asszony rám akart mászni, de mondtam neki: anya, cserélj elemet a vibrátorodba,és foglald el magad. Amíg a haver nem hozza rendbe a gépet, nincs dugás!

mirx 2013.10.13. 21:26:12

@diggerdriver: Pazar! A te alaplapod egy Asus P5LD2 Deluxe.

A nem túl jó hír az, hogy itt a support oldala:

support.asus.com/download.aspx?SLanguage=en&m=P5LD2%20Deluxe&os=17

és a listában nincsen Windows 7. Gyanítom, az alaplap túl régi, és már nem csináltak neki Windows 7 supportot...

(még körülnézek, mit lehet tenni)

mirx 2013.10.13. 21:26:56

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Azt szerettem volna kérdezni, hogy neked már C-d van-e, esetleg állampolgárságod?

mirx 2013.10.13. 21:29:34

@mirx: Azért próbáld meg, hogy kinyitod a kis pluszt az AUDIO (7) előtt, és a legfölső drivert letöltőd (arra a kék Global DLM-re kell kattintani). Ez is egy exe, mentsd el, és futtasd, hátha.

vazzup 2013.10.13. 21:33:07

@diggerdriver: ugye? Ez csak azért, hogy hátha eltereli a figyelmed. :D
zezyaa.livejournal.com/3133678.html (igen, a harmadik képen úgy tűnik, hogy egy Zil a partyautó :D)

morsels (törölt) 2013.10.13. 21:35:46

@diggerdriver:
Don't give up man... there is light at the bottom of the hole :-)

mirx 2013.10.13. 21:35:56

Hát, sajnos az a hivatalos infó, hogy az ASUS P5LD2 nem támogatja a Windows 7-et.

De még lehet próbálkozni, hátha találunk valami drivert, ami működik.

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 21:37:55

@charlieharper: Hi! Vonalban vagyok Diggerdriverrel és mondok neki mindenfélét, hogy még sokáig tudjon szórakozatni minket! :-DDDD

Gyurcsok József elbújhatna! :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 21:39:58

@Quercus58:
Ilyen egy igaz barát.
Egy könnycseppet most elmorzsoltam:)))))))))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 21:41:52

@Mr. Long [wannabe Briton]: Csak annyit ärulj el, h addig jo, amig a doki van... :-)
Amugy jol nyomjätok fiuk länyok! :-))))

vazzup 2013.10.13. 21:41:55

@rezsoatya: a pénzenergia után szabadon, most a driver-letöltés-energiát tolsz emelt díjasan diggernek? :D

@mirx: ilyenkor az utolsó XP driver azért el szokott döcögni, bár csak óvatosan pofázok bele, mert az elejét nem olvastam a threadeteknek...

eagles 2013.10.13. 21:41:56

@Mr. Long [wannabe Briton]:

Képbe vagy már, hogy mi van diggerrel?

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 21:42:26

Diggerdriver! Hétvégén jön a lányom, kihozatom vele az XP telepítőt, mert van, csak minek hoztam volna? Addig kérd meg a szomszédot, hogy az ajtózárás kompenzálásaként dolgozhass a gépén! Innen ne hiányozz!

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 21:45:40

@charlieharper: Mirx nöböl van, és informatikus... => tud 2dologra is egyszerre figyelni. :-)

mirx 2013.10.13. 21:46:07

@vazzup: windows 7-en inkább a vista driverek szoktak menni az én tapasztalatom szerint

még azt nem tudom, nincs-e véletlenül berakva a gépbe egy rendes PCI-os hangkártya

digger, hátulról megszemrevételezve a gépet, hány audio-kimenetet látsz (tehát olyan kerek 3.5-es dugaszaljzatot), amibe lehetne fülhallgatót rakni? összesen

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 21:48:02

@mirx: Egyik sem. A C-hez még van 1honapom (egyszer mär elhagytam az orszägot, igy ujra ketyegett a 10év), de nem kérem, mert 2016-ig jo a B-m. Kirakni meg nem fognak, mert van munkäm, és C-s férjem. :-)

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 21:48:38

@mirx: 6 csatlakozó van (3,5)

azért egy próbát megér az XP driver, nem? Néhány régebbi kütyü drivere nálam bevált.

eagles 2013.10.13. 21:48:45

@mirx:

Már miért lenne régi a gépe? Azért, mert még a golyós számológép van föltelepítve?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 21:49:47

@mirx: Nem tudom miért akar mindenki Win 7-et... föleg ha az XP tökéletesen müködik...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.13. 21:50:29

@Quercus58: meg nem olvastam vissza :) lekototte mas a figyelmem, de majd legkesobb reggel munka kozben :D
bar annyi lejott, hogy "eloasott" valami oreg vasat. es harcol mindketto!

mirx 2013.10.13. 21:51:53

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): ez lett volna a kérdésem, hogy 5 év B után mi történik, kérvényezni kell, vagy mi lesz? ha nem kérvényezem, akkor megint automatikusan B-t adnak?

mirx 2013.10.13. 21:53:08

@rezsoatya: és ezek hogyismondjam, mind egy vonalban vannak, vagy 3 vízszintesen és 3 függőlegesen? mert akkor lehet, hogy van egy hangkártyánk is, és akkor ahhoz lenne érdemes drivert keresni.

az xp-s driver lenne az, amit mondtam diggernek, hogy töltsön le és futtassa, de nem tudom, meddig jutott vele.

mirx 2013.10.13. 21:54:37

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): hát mert modernebb meg szebb a felülete
Nekem windows 8 van, én azt szeretem.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 21:55:44

Az IKEA-s jätékban 4 hibäm volt... :-) (lätszik, h mosogatotälcät és zöld rénszarvast nem ott szoktam venni. :-) )

mirx 2013.10.13. 21:55:59

@Quercus58: át kéne nevezni JANI PC-ről ABACUS-ra

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 21:58:22

@mirx: PCI-os ott minden, ha jól rémlik, mert belemásztam a boot options menübe is. Egyrészt későre nyúlt a telepítés (bár digger lehet jobban járt volna, ha itt alszik), meg nem hozott hangfalat, nekem meg nincs külön, így ezt a részét nem tudtam leellenőrizni...

mirx 2013.10.13. 22:00:45

@rezsoatya: Hát magán az alaplapon biztos, hogy van integrált hangkártya, tehát legalább 2 ezekből az audio jackekből az alapapon fekszik, nem tudom, hogy álló vagy fekvő ház-e.

Ha van PCI-os hangkártya is, akkor az ezen levő audio kimenetek vonala viszont merőleges az alaplapra.

Ha ezt a szoftvert felteszitek, az megmondja, van-e hangkártya:
www.softpedia.com/progDownload/PC-Wizard-Release-Download-7769.html
(ez egy direkt exe, csomagolni se kell)

vazzup 2013.10.13. 22:01:30

@Quercus58: dehogyis, kőtábla, véső, kalapács (utóbbi egyben a törlés funkciót is ellátja)

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): hát azért a w7 pöttyet gyorsabb, stabilabb, szebb, jobb, mint az XP. Szóval megéri ráváltani. Vistára nem, a 8-ast még nem próbáltam, mert momentán nincs játszós gépem, de arról is sok rosszat hallottam, mint a Vistáról.

Mosogatotälcä, ez úgy hangzik, mint egy igazzy ikea termék neve. :D

@mirx: az a baj, hogy némely alaplapi hangkártyáknak is ilyen kis fedőlapos kivezetése van, én inkább a színek egyezőségére kérdeznék rá, elvileg a színkódok standardok, ha van két-két neonzöld meg pink, akkor esélyes, hogy két hangcsiholó kártya van a gépben.

mirx 2013.10.13. 22:02:38

@diggerdriver: akkor nem szóltam, mert akkor ez a 6, ugye?

content.hwigroup.net/images/products/xl/000908/2/asus_p5ld2_deluxe.jpg

ilyen színűek és így helyezkednek el?

eagles 2013.10.13. 22:02:55

@Mr. Long [wannabe Briton]:

Figyelj! Összefoglalom röviden.

Diggernek beszart a PC-je. Elvitte Rezsőatyához. Az atya új bibliát telepített rá. Mikor digger elindult haza, tévedésből a kabátja helyett az atya reverendáját vette föl. Hazaérve nem tudott bemenni a lakásba, mert a fölső szomszédja, valami canadai gojó bezárta belülről az ajtót. A felesége meg nem ismerte meg, azt hitte, hogy valami kéregető barát. Mikor bejutott a lakásba, és kipróbálta a gépet, kiderült, hogy az nem, hogy az atya által telepített bibliát, de még a vöröskeresztet sem támogatja. Itt tartunk most.

Én meg telefonáltam az orvos barátomnak, hogy jöjjön el, és tegyen be egy katétert, mert majd be vizelek, de nem mozdulok a laptop-tól, hogy most mi lesz.

mirx 2013.10.13. 22:03:36

@vazzup: visual check lesz :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:05:00

@mirx: Mi a 10évben vagyunk benne. A C-t kérni kell, nem jär automatikusan. Van ahol nyelvvizsgät is kérnek hozzä.
A kollégämnak viszont legutobb csak 1évre hosszabitottäk a B-t, mert 1 év utän 10éve volt itt, és megkapta a C-t. (Hallottam még olyat is, h a B-t 5x lehet csak megkapni, és utäna C.)
A 12. kérdést nézd:
www.bfm.admin.ch//content/bfm/de/home/themen/integration/faq.0019.html

2013.10.13. 22:06:34

@Quercus58: kozben betoltam a vacsorat es az asszony is megerkezett a gyerekekkel. Mi tortent? Mirol maradtam le?
Utolso 200 hozzaszolas mirx remote helpdeske? Vajon kiszamlazza diggert?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:06:48

@mirx: Az biztos, csak sokan a régi gépükre rakjäk föl... mintha Trabantba raknänak Porsche motort. :-) (@diggerdriver: ez NEM räd vonatkozott :-) )

mirx 2013.10.13. 22:07:42

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): aha, látom, szóval kérvényezzek, meg még nyelvvizsgázzak, és akkor utána még csinálhatom a nyomorult, gyűlöletes, istencsapása adóbevallást is.

előnye is van ennek a C-nek? :-)

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 22:09:00

@Quercus58: :-)))))

@mirx: álló ház (és ku..va mocskos, ez számít? :-)))) )

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:09:30

@vazzup: A mhelyemen is az van (32bit), meg 24colos szélesväsznu monitor, de otthon a 10éves lMacre nem raknäm föl. :-)

2013.10.13. 22:09:32

@mirx: nyelvvizsgazni Queen's Deutchbol kell vagy az ugatos nemetbol?

eagles 2013.10.13. 22:09:46

@charlieharper:

Most valami lyukakat keresnek a gépen. Gondolom azért, hogy digger verje bele a f...szát, aztán holnap vegyen egy használható gépet.

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 22:11:40

@mirx: csak digger tudja felrakni, mert én (fényévekre) 29 mérföldre vagyok tőle..., mondjuk az még nem is érdekes, de a gépétől is!

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:12:24

@vazzup: A férjnek 18 helyes talälata volt... mondjuk ö metalrajongo. :-)

vazzup 2013.10.13. 22:12:42

@Quercus58: te figyu, a laptopot viheted magaddal a mellékhelyiségbe is ám, igaz, akkor ülnöd kell... :)

@mirx:
Realtek ALC882M, 8-ch High-Definition Audio CODEC
Esélyesen. S ha így van, lehet érdemes megpróbálni ezt is, ha már semmi más nem megy. www.realtek.com.tw/downloads/downloadsCheck.aspx?Langid=1&PNid=23&PFid=23&Level=4&Conn=3&DownTypeID=3&GetDown=false#AC

2013.10.13. 22:12:57

@Quercus58: nade a Rezso honnan tudja mi van digger gepeben? Digger a fianak a telefonjan (ami jobb, mint digger gepe) kamerazik es Rezso ideirja mirxnek, hogy mi van a Digger gepen?

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 22:14:38

@diggerdriver: minek is neked a hangkártya? Egy darabig nem lesznek a HÁ-n hangos-kommentek. Azt mondtad,zenét nem hallgatsz, a pornó oldalakon a nyögéseket meg csak hozzá tudod képzelni, nem?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 22:14:46

@rezsoatya:
Tény hogy ha a klaviatúrát megfordítanám akkor egy etióp falu jóllakna abból ami kihullik belőle:))))))))))))))))))))))

morsels (törölt) 2013.10.13. 22:15:10

@Mr. Long [wannabe Briton]:
The train is the end of the tunnel, not at the bottom of the hole.
:-)

2013.10.13. 22:15:35

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): az olasz ferjed sved/norveg death metalt hallgat? OMFG!

mirx 2013.10.13. 22:16:24

@rezsoatya: az nem számít, olyan gépet is láttam, amiben egy pók is lakott (gondolom, süket pók).
szerintem alaplapi lesz ez, mert ezen az alaplapon pont 6 ilyen kimenet van, és linkeltem is képet, hogy hogy néz ki 22:02:38-kor.

Na akkor viszont az van, hogy meg kell próbáljatok különböző drivereket.
1. először ezt
support.asus.com/download.aspx?SLanguage=en&m=P5LD2%20Deluxe&os=17

AUDIO (kékkel van) kinyit, ott a zöld Global feliratra nyomni, ez letölti a zip-et, amit ki kell megint csomagolni

2. aztán ezt
www.majorgeeks.com/files/details/realtek_high_definition_audio_for_vistawin_7win_8.html
ez egy realtek driver, de meg lehet próbálni, itt a Download@Majorgeeks-re kell nyomni, ez egy direkt exét tölt le.

rezsoatya (törölt) 2013.10.13. 22:16:30

@charlieharper: tegnap itt volt a gép. Én meg vizuális típus vagyok, hát egy pár lyukat meg tudok jegyezni...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 22:16:55

@Quercus58:
Már megtörtént Teeeeeeee
Három hűtőventillátornak törte le az összes lapátját:))))))))))))))))))))))

vazzup 2013.10.13. 22:18:38

@charlieharper: ez az igazi multikulti!
Amúgy miért? Eros Ramazottit kéne neki, vagymi? :D

@rezsoatya: és a vicces jutyúbvieók, tudod, a mindenféle nagygépekről?! Hát hogy hallgatná akkor a gyönyörűséges caterpillar-pornót?! Amikor fém a fémen csikordul, meg a fém a betonon! Tudod!

mirx 2013.10.13. 22:19:19

@diggerdriver: az előző neked szólt, az egyest csináljad! :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:19:59

@mirx: Sokmindent leirhatsz. :-)
Igazäbol sztem nincs... mert van jo munkahelyed, lakäsod. B-vel a kutya nem kérdezi meg, h van-é ingatlanod/aranyad/ értékes festményeid vagy kottatarto ällvänyod. :-)
Azt mondjäk, h kevesebb lesz az ado a végén, viszont neked kell gazdälkodni vele, mert nem vonjäk le automatikusan, hanem egyszerre kell befizetni. (vagy kérhetsz ugye részletfizetést is, de akkor több lesz) Havonta nem gäz az összeg, de amikor mondjuk egyben ki kéne csengetni 23ezret...na akkor az fäj. :-) Sokan ugy csinäljäk, h külön szämlära rakjäk az adot, és onnan utaljäk ät az adohivatalnak.

2013.10.13. 22:20:45

@rezsoatya: erdekes. Ha gond van a gepemmel, nem a rabbihoz viszem. A neolog vonalat kovetem.

morsels (törölt) 2013.10.13. 22:21:25

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Csak erdekessegnek. XP hivatalos supportja olyan 5 honap mulva megszunik. Attol hasznalni persze lehet, meg az XP tenyleg jo rendszer.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:23:24

@charlieharper: Hät még ha csak ö hallgatna... de én is kénytelen vagyok...:-)
Mondjuk multkoräban Dimmu Borgir koncertfilmet néztünk, és a halälhörgésen kivül jo volt. (értsd: akkor csak zene volt Orchestra-val)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.13. 22:24:45

@vazzup: "ikeaordeath.com/ :D Akkor ez neked való!"

Megcsinaltam mar par nappal ezelott. Nekem 17/20, de en otthon vagyok death/black metal-ban meg mar most a norveg nyelvet is tanulom jo ideje, szoval elonnyel indultam. :)

"hát, azért vannak olasz death metal bandák is, csak azok nem annyira híresek. Valószínűleg az északi melankólia és a viking örökség különös elegye az, ami az északi deathmetál bandákat különlegessé teszi. Meg az olyan felkapott esetek, mint amilyen a Varg Vikernes-féle gyilkosság, meg az olyan szélsőségesen becsavarodottak, mint a templogyújtogatások. Tudod, az ilyen extremitások lenyűgözik a nagyközönséget. Akármiről is legyen szó. A művér meg amúgy is menő! :D"

Vannak jo deli metal bandak, de tenyleg ritkak. Mondjuk a Septic Flesh peldaul elbol felteszi egesz Gorogorszagot a metalterkepre. :) Amugy Varg Vikernes eseteben pont azzal volt gond, hogy o komolyan vette ezt az egeszet. A legtobb bandatag szamara a zenet kiegeszito elemek tenyleg csak a showmanship resze, de Varg beleelte magat es rossz vege lett. Amugy messze nem volt igazan zakkant foszer. Nezz utana hogy az eredeti Mayhem felallasbol Death-nek milyen dolgai voltak a privat eletben meg hogy sikerult szetlonie a sajat fejet... vagy Gaahl a Gorgoroth-bol, aki aztan tenyleg egy kozveszelyes figura mert ugyancsak tulsagosan beleeli magat a dologba...

Persze a metal-rol tudni kell hogy nem satanista mufajkent indult, egyaltalan nem errol szolt csak aztan a showman-seg meg a botranyok ebbe az iranyba tereltek sajnos...

Pedig mindezek nelkul is ugyanilyen fantasztikus zenei iranyzat lenne. :)

@charlieharper: Pont a napokban beszelgettunk rola hogy eszakon miert szeretik ennyire a metalt. Szerintem 2 oka van, egyreszt a teli honapok alatt az embert elonti egy (szamomra jol eso es kellemes) melankolikus hangulat, amikor meg az atlag ember (laikus) is fogekonnya valik az ilyesfajta zene irant. Masreszt a kulturalis mult miatt. Az eszaki nemzetekben a mai napig benne van hogy vonzodnak mindenhez, ami a regi keresztenyseg elotti "pogany" kulturajukhoz koti oket. Es a black metal az tipikusan egy ilyen mufaj!
A deli nepek tobbsege meg nagyon ra van feszulve a keresztenysegre, ott csak a lazado fiatalsagot erdekli ez az iranyzat mert amugy amint tudjuk Jezus eliteli a metal zenet! :D :D

@Mr. Long [wannabe Briton]: @ffüttyfürütty: "13, de ez mit jelent "Kvlt."?"
A Kvlt, azert van igy irva mert a regi viking rovasirasban az U betut V betuhoz hasonlo jellel irtak. Ez nagyjabol metal berkekben a hipszter szinonimaja, csak negativ felhang helyett inkabb pozitiv jelentestartalommal bir. Nagyjabol olyan albumokra szoktak azt mondani hogy "kvlt", amibol mindossze 200 darab kerult forgalomba (persze mind vinyl formatumban) es azt is a frontember garazsabol tudod csak megvenni. :) Jellemzoen fekete-feher kezzel rajzolt boritokkal. Amugy neha meglepoen jo albumok szoktak ezek lenni! :)

2013.10.13. 22:24:54

@vazzup: jaja, olaszokhoz valahogy nem asszocialtam a fekete orditos zenet. Persze, vegulis minden lehet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 22:25:12

@mirx: Az elsőn csak középen pörögnek valami körök de egyéb semmi.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:26:00

@morsels: Mär készitjük a könnyeket, de amig él a gép, addig nem lesz mäs rajta. :-)

mirx 2013.10.13. 22:27:12

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): hát ez az, hogy én kábé semmit nem tudnék leírni, még halbtaxom sincs, gondolom, a síelést meg a drágább biciklit nem lehet leírni, a benzint a cégem fizeti, mit írhatnék le? nem is költök semmire, amire meg igen (hatszázadik pár cipő), azt meg tuti nem lehet leírni... najó lehet, hogy akkor hagyom ezt a C-t, ha semmi előnye nincs.

mirx 2013.10.13. 22:29:55

@diggerdriver: mármint a letöltés nem indul el vagy a zip-et nem lehet kicsomagolni, vagy az már megvan, csak az exe nem indul el?

innen kéne letölteni
www.kepfeltoltes.hu/131013/driver_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.13. 22:30:16

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Amikor Norvegiaban voltam az egyik pentek este a fonokomnel vacsoraztunk. Ment a TV a hatterben. Megcsapta valami a fulemet. Hatraneztem es nem akartam hinni a szememnek. Az orszagos allami tevecsatornan pentek este 11-kor Dimmu Borgir koncert ment (nagy klasszikusoknak a cover-jeit nyomtak). Elmosolyodtunk es csak annyit mondtunk szinte egyszerre: "How fuckin' Norwegian is that?!" :D

Azt hiszem akkor szerettem bele vegervenyesen Norvegiaba! :D Ilyesmi csak a skandinavoknal tortenhet meg! :D

BTBTBT 2013.10.13. 22:30:59

Hú, mi volt ma itt?
Holnap 2 "naszóval" is lesz, ha gatyába rázzátok a digger gépét?

@puhacica:
Mázlista. :)
Jövő hétvégén több időm lesz. Majd lövök valami jót egy közeli, kacsás, kistavas, játszóteres parkban.

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Megnéztem. :)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 22:32:27

@mirx:
Megnyitottam.
Ott van hogy 32 bit meg 64 bit stb...

morsels (törölt) 2013.10.13. 22:32:52

@charlieharper:
A Mac OS-en nincs is lyuk. Allitolag, de en nem hiszek nekik.
:-)

2013.10.13. 22:33:50

@Don Kartasch: akkor en ezt kihagyom. Eleget hallgatom itthon a horogve ordibalast, amikor a felesegem ordit a lanyommal. Tobbre nincs igenyem

morsels (törölt) 2013.10.13. 22:33:51

@diggerdriver:
Most nem azert, de csak az egyik lehet. Vagy 32, vagy 64 :-))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:34:03

@mirx:
Ha nem erölködnek, akkor én hagynäm a helyedben. Csak a nyüg van vele, bär ugye sokan C-re hajtanak, mert azzal nem tudnak kirakni.
Itt van, h mit lehet levonni:
www.beobachter.ch/dossiers/steuererklaerung/artikel/steuern_steuertipps-von-a-bis-z/

mirx 2013.10.13. 22:34:05

@mirx: mármint sajátgép, jobbgomb, tulajdonságok, ahol kiírta, hogy hány bites oprendszer.. neked milyen van

2013.10.13. 22:34:39

@charlieharper: @Don Kartasch: helyesbites, nem irdit, de jo hangosan beszel

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:36:27

@Barátusz: Akkor töltsd ki az IKEA-s tesztet is. :-)
Either you work at IKEA or you played drums for Bathory, because your knowledge is at the level of dare we say it, the cloven hooved one himself. That’s right, we’re talking about Ingvar Kamprad. We’re almost afraid to ask you to peep out our agency site. But please do, oh dark master.

morsels (törölt) 2013.10.13. 22:37:30

@charlieharper:
Helyesbites?
Marmint ket elektron talalkozik es mondja az egyik a masiknak, hogy te milyen helyes bit vagy?
Es ez a pozitiv gondolkodas negativ toltest ad az egesz beszelgetesnek.

mirx 2013.10.13. 22:37:42

@diggerdriver: oké. először próbáld meg az AsusSetup.exét futtatni.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 22:39:23

@vazzup: @charlieharper: Rhapsody... :-)
@Barátusz: És most gyorsan elmegyek szünetelni... mire visszaérek részletes elemzést kérek! :-)

mirx 2013.10.13. 22:39:42

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): najó, hát én ebből semmit, a krankenkassenfranchise egy részén kívül, de annyiért nem éri meg, én tuti nem fogok havi 50 frankért a fejemre borítani egy rakás papírmunkát...
B-vel mennyi ideig lehetsz munkanélküli, hogy nem raknak ki?
és C-vel?

mirx 2013.10.13. 22:40:45

@diggerdriver: Az alkalmazást indítsd el, bár foglamam sincs, mit fog csinálni. :)

vazzup 2013.10.13. 22:47:18

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): szóval neked is minden kisíbetűs? iRak, iRán, iNdia? :) Én amúgy a tableteket nem szeretem. Én a többcélú eszközöket szeretem, ezért is van laptopom és nincs tabletem. Na jó, egyetlen kivétel van, s az a Kindle, huzamosabb olvasásra (könyv) mást nem is használok.

@charlieharper: :D :D :D a vakolat is megvan, meg a művér meg minden? :D Ez jó volt.

@Don Kartasch: oké, én amolyan műkedvelő vagyok, csak olvasgattam néhányat. S egyáltalán nem vagyok ilyen durva rajongó. S persze, tudom, hogy néhányan túlpörgik, pont ezt írtam én is, csak tömörebben. :D
Az én igazi metálos ágam a speed környékén van inkább. Bár valójában ez is hülyeség, annyira mindenevő vagyok, hogy stílust nem is szeretek megnevezni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 22:49:09

@mirx:
Letett egy ikont az asztalra ami megnyitva ugyanaz amit elküldtem

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 22:49:58

@morsels:
Nem, én vagyok A Jani:))))))))))))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 22:51:47

@vazzup:
Digger gépe nem realtek, hanem retek... :)

@morsels:
De ő a digger norris. Neki lehet egyszerre 32 és 64 bites rendszere is...

BTBTBT 2013.10.13. 22:53:08

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
11 out of 20 - Kvlt.
Pedig nem vagyok kimondottan death metál rajongó.
Az értékelés nem lesz egyszerű, mert még nagyon el vagyok tőle ájulva. :)))

vazzup 2013.10.13. 22:55:07

@diggerdriver: erről most eszembe jutott a régebbi tévés műsor disznó poénnal összekötött címe: Jani házhoz megy. :)

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: csak a hangja :) mármint a gépé!

@charlieharper:
matadornetwork.com/nights/musicmonday-10-black-metal-bands-from-the-most-unexpected-places/ :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 22:56:16

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Figyejjé má Kiscserkész, a Ti gépeiteket már háromszor beolvasztották mikor az enyémen még benne lakik a fél pornóvilág:))))))))))))))))))))))))))

mirx 2013.10.13. 22:57:51

@diggerdriver: de nekiállt valamit telepíteni vagy sem?

be van egyáltalán dugva valami, amivel tudod ellenőrizni a hangot?

és most vezérlőpultban ha a hangokoz mész, mit látsz, az audio-eszközöknél van-e bármi.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 23:07:46

@mirx: B-vel szerencse kérdése, mert volt olyan ismerösöm, akinek csak 1évre hosszabitottak. Amugy meg mostmär amugy is csak 1év a munkanélküli. :-( És még 1: A B-vel csak 6honapra hagyhatod el az orszägot, C-vel 2évre...ha vilägkörüli utban gondolkodsz. :-)
@vazzup: :-))) nekünk is csak azért van, mert haveron keresztül occson tudtunk hozzäjutni. Rendeltetési helye: WC. :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 23:08:36

@Barátusz: És hol marad a filmértékelés? :-)
@mirx: Tuti le van némitva... :-)

mirx 2013.10.13. 23:10:19

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): 1 év svájci munkanélkülivel többre megyek, mint otthon 5 év munkával :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 23:12:59

@mirx:
A lejátszásnál azt ítja hogy a fejhallgató nincsen csatlakoztatva.
Viszont a felvételnél változás van mert két mikrofont mutat és az egyiknél zöld pipa van és ha rákattintok azt írja megfelelően működik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 23:15:13

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Bogárka, tudod miért van a puncin hosszában a vágás?
Mert ha keresztben lenne akkor lépés közben csattogna.
Na AZ le van némítva:))))))))))))))))))))))))))))))))

BTBTBT 2013.10.13. 23:16:03

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Háááát,...minnyá, csak össze kő szenni a gondolatjaimat. :)
Miféle és mekkora moziban láttad a filmet?

mirx 2013.10.13. 23:16:06

@diggerdriver: és mi van bedugva amúgy és melyik színűbe?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 23:17:26

Na alvás van.
Köszi Mirx esetleg holnap este folyt. köv.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.13. 23:18:26

@mirx: Egy hangszóró a szürke a szürkébe meg egy mikrofon a fekete a feketébe.

mirx 2013.10.13. 23:20:14

@diggerdriver: szépeket. a hangfalat elvileg a zöldbe kell dugni. :)

mirx 2013.10.13. 23:22:40

@mirx: a mikrofont meg a rózsaszínbe :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 23:28:49

@diggerdriver: Én ezt ugy ismerem, h azért hogy azzal jovätedd azt, amit a mäsikkal elrontottäl... :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 23:29:21

@Barátusz: Kicsiben nyomtäk itt. (92féröhelyes)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 23:33:27

@diggerdriver:
Látod ez kétségtelen... de engem nem zavar, hogy kétévente újat veszek... Papi ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.13. 23:34:33

@mirx:
Ez zavarhatta meg diggert... ő a rózsaszínbe valami mást próbált meg beletuszkolni :)

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
:D
A lényeg a rendszeres használaton van :)

BTBTBT 2013.10.13. 23:34:50

@puhacica:
Majd lehet, hogy fotosoppolnom kell, hogy a tiédhez méltó színeket kapjak. Vagy már a tiéd is soppolt? :)))

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
No akkor
A kontrák: A kerettörténet béna, Antal klisés képekből és sztorikból rakta össze.
A koncert gyenge pontja a "Cyanide".

A prók:
Az IMAX óriásterme majdnem szétesett a hangtól. Ami KRISTÁLYTISZTA. Tényleg sokat dolgozhattak a mixen az 5 este felvett anyagból.
Az abszolút csúcs a "One"-"Memory"-"Wherever I May Roam"-kombó, illetve a "Justice"-"Master"-"Battery"-hármas.
A többi szám - a már megszokott Morriconés kezdéssel egyetemben - űberf@sza.
Ja, és EGYEDÜL az "Orion"-ért is érdemes lenne újra nézni az egészet. Egyszerűen eszméletlen. :D
Nem kevesen indultak be ültükben a ritmusra a félházas vetítésen.

Már megrendeltem az albumot. Rongyosra is fogom hallgatni. :)))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 23:39:10

@Barátusz: Akkor egyetértesz, h a rendezö is bevette azt a tablettät? :-)
@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Te meg multkor jol beleültetted a fülembe a bogarat azzal a hajokäzässal... :-) Ugyhogy most ugy néz ki, h menni fogunk, ha én elintézek mindent.
Amugy meg régi, de most talältam: pontilyen.blog.hu/2008/07/10/a_tiz_legkiakasztobb_helyesirasi_hiba_a_vilaghalon

BTBTBT 2013.10.13. 23:43:22

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Milyen értelemben? Ha jól tudom, ő Metala-rajongó.

Mondjuk az a piros-kék kapszula, amit a srác bekapott, igencsak a Mátrixra hajazott.

Ja, és a színpad is nagyon ott volt meg a szobor is.

vazzup 2013.10.13. 23:47:20

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): @Barátusz: Pesten nem játszák imaxban. :( Úgyhogy sima 3D-ben kell néznem (mint az állatok), de kedden megyek! :D

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 23:48:01

@Barátusz: Erre gondoltam: "A kerettörténet béna, Antal klisés képekből és sztorikból rakta össze."
Mivel az én rajongäsi faktorom a 0-hoz közelit, ezért irtam anno, h a rendezö is bekapta azt a tablettät...mert, bär nem ismerem a hallucionidok hatäsät, de kb ilyennek képzelem el. :-)

BTBTBT 2013.10.13. 23:55:11

@vazzup:
Londonban meg csak egy normál 3D-vel is ellátott mozi játssza egész nap, néhány másik napi 1 előadásban, az IMAX délután/este háromban, de nem lesz ez sokáig műsoron. Rétegfilm.
Jó szórakozást.

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Ja, így már értem. Hát igen.
Az a maszkos lovas minduntalan a "Batman Begins"-vége káoszt juttatta eszembe.

Nem versenyeztünk.
Minél nagyobb a légtér egy moziban, annál jobban szétoszlik a hang. És az IMAX-ban a vászon is óriási.
Ez etalon koncertfilm lesz, mert bár a 3D nincs maximálisan kihasználva, de ahogyan vizuálisan összerakták, az üt.
A DM Devotional-koncertfilmje még ilyen etalon. Biztosan láttad.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 23:57:05

@Barátusz: De, mint irtam mär vala, a mozi nem a koncertfilmekre valo, igy soha nem lesz olyan hangzäsa, mint amilyet elvärnäl...viszont robbantani/löni stb nagyon jo.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.13. 23:59:54

@Barátusz: Csak vicceltem. :-)
A maszkos lovast a tablettära fogtam. :-)
A DM filmet viszont sajna nem lättam... :-(

BTBTBT 2013.10.14. 00:02:09

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Őőőő, nekem semmi bajom nem volt ezzel a hangzással. Kitűnő volt. Csak másként szól egy kis teremben, ahol a hangfalak is közelebb vannak egymáshoz, másrészt jobban tömörödik a hang.

Ha kimondottan mozis előadásra van keverve, akkor a koncerfilm is szól úgy, mint a film, sőt jobban, mert az utóbbinál a párbeszéd mellett csak időnként van zene meg effektek.
Lesz majd 7.1-es meg 5.1-es és 2.0-ás mixe is ennek a koncertnek, attól függően, hogy milyen médiumra kerül rá.
Koncerten nincs ennyire tisztára kikeverve a pulton az élő hang. Ahogy mondtad, az utómunkás keverés sokat dob az ilyesmin.

BTBTBT 2013.10.14. 00:06:18

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Tudom. :)
A lovas is csak egy klisé. Ráadásul mindenféle logika nélkül. :)
Meg a táska is. Tarantino már eljátszotta ezt a Ponyvaregényben, ahol a Jackson/Travolta-páros sem mutatja meg senkinek, mi van a fekete aktatatyóban, amit visszaszereztek a Kahuna burgeres lúzerektől.

A Devotional-t a 93-as turnén készítette Anton Corbijn, amikor a DM abszolút csúcson volt. Érdemes pótolni.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.14. 00:11:06

@morsels: a hole lehet egy felkesz alagu, ahonnan a vonat fordja ki a foldet... :D mindenre van magyarazat :D

@Quercus58: de az atya miert nem figyelt? o sem a torat viszi a kereszteny templomba...

@Don Kartasch: na ma is okosabb lettem, koszi!

@diggerdriver: asszonnyal mostanaban a chuck cimu sorozatot nezzuk. abban volt, hogy a csavo valami durva vilaguralomra toro szervezetet egy porno oldallal fektetett meg. az oldal tulporgette a gepet es elfustolt. :) take care!

@mirx: vajon a hangfal tapjat is bedugta, vagy csak a jack dugot?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.14. 00:16:44

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Tudálékos... baromira nem szimpatikus, mert kvázi jelentéktelen dolgokból csinál óriási ügyet. Ráadásul jó modorosan meg is magyarázza... akinek csak ennyi jutott az életből... :)

Hajózás jó dolog!
Hová mentek és mikor? :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 00:30:37

@Barátusz: A vicces az volt, h oda volt irva, h a film nyelve angol, fölirat német és francia... nem tudom, h mit fordithattal le, mert fölirat az nem volt. :-)
@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: A Terv: MSC 11éjes Jamaika, Aruba, Curacao, Panama, Cozumel Miamibol indulva és érkezve. Szigoruan Balkony...mert nem nyomorgunk 10m2-en... :-) Azért ez lett a välasztäs, mert itt kb 1nap kiränduläs, 1nap tenger, és a kikötések is hosszuak...és remélhetöleg kikötöi és nem nyilt tengeri kikötés lesz.

BTBTBT 2013.10.14. 00:37:06

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Őőőő, hová volt ez írva?

Talán a dalszövegek vagy összekötő szövegek miatt, hátha valaki nem tud angolul? :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 00:42:19

@Barátusz: A täjékoztatoban volt nälunk. :-) Én is arra tippeltem, mert egy koncertfilmet ugye minek leforditani... :-)))

BTBTBT 2013.10.14. 00:50:32

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Egyrészt jogos, hogy minek ilyesmi. :)
Másrészt vannak olyan filmek, ahol riportokkal, rövidebb dumával szakítják meg a koncertet (a Metala "Some Kind Of Monster"-e éppen ilyen volt meg a DM 101-e is), és ha németek/franciák/bárki nem tud angolul, akkor jól jöhet a felirat.
A nem kimondottan rajongó számára ez is egy módja a film fogyaszthatóbbá tételének.

Egyébként amikor korábban azt írtad, hogy a rendező is bevette a tablettát, vártam, hogy majd az a jelenet is benne lesz a filmben, amiből ez a kép származik. :)))

www.imdb.com/media/rm140631808/tt2172935?ref_=ttmi_mi_all_bts_14

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 00:54:53

@Barátusz: Lehet, h itt gyakoroltäk a tabbletta bevevését... :-)))))

BTBTBT 2013.10.14. 01:00:36

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Ja, bámulják a monitort, és vállveregetés közben gratulálnak egymásnak: "Hö, hogy te milyen jól bevetted a tablettát. - Ja, te is jól nyomtad. Királyok vagyunk." :)))

Begint baglyoskodom, úgyhogy belenéztem a mai chilés bloggerinának a FB-profiljába. Ott van egy fénykép az APEH-től:
"Mellékelten visszaküldjük a 2010. évi adóbevallását kijavításra, ugyanis az "Eltartottak" oszlopba nem írhatja, hogy "kormány, parlament és több százezer cigány"."
Ez mekkora! :DDD

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 01:05:48

@Barátusz: Mi történt? Bank Holiday van holanap? :-)
Nem vagyok a FB-n, köszi, h megosztottad!:-))))

BTBTBT 2013.10.14. 01:09:51

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Bank holiday? Majd december 25.-én. :)
Nem vagyok álmos. Pedig holnap - ma - egész nap "dolgozom". Vagyis a munkahelyemen leszek.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 01:14:19

@Barátusz: A holnap az majd csak az alväs utän jön... ösi kaszinos definicio. :-)

pappito · http://pappito.com 2013.10.14. 01:28:35

valaki összefoglalná a 800 kommentot? (meg a magyarázat is érdekelne, mitől ennyi? visszajött hagyma vagy sámán nyomta fullba a retardot? :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.14. 01:28:42

@vazzup: oke, hogy jarsz el interjukra, ha napi 12 oraban tolod az ipart a konyhan?
Mi vakon koltoztunk, ugy jottunk, nem volt munkank, egy eprcig sem bantuk meg.

Azt mar csak halkan teszem hozza, hogy akik rogton alabbadtak, kesobb kinkeservesen tudtak kiverekedni magukat belole. Egy CV-ben meg mindig jobban tud mutatni 3 honap lyuk, mint 3 honap mosogatas aban az esetben, ha mondjuk IT-skent akarsz elhelyezkedni ( en meg nem szoktam hazudni...)

@charlieharper: Miben vagyok kivetel?
Oke , beismerem, rovid tavra alabb adtam (mint irtam , kijovetel utan 2 honapig SEMMI munkam nem volt, de ha valaki engem kerdez, en biztos nem adnek rogton ilyen tanacsot, mint Orsi.

Akiket ismerem, oket is inkabb arra batoritottam, akar nalam is lakhat, de probaljon inkabb a szakmajaban keresni.

Lehet, hogy konnyen szerez es hamar 700-900 fontot, na igen, csak ha kicsit turelmesebb es szakmajaban keres, akkor akar mar kezdesnek is lehet tud 1500-t is vagy meg tobbet is.
(IT kezdorol irok most) .

BTBTBT 2013.10.14. 01:31:22

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Ez jól hangzik. Majd használom. :)))

Egyébként hogy kerültél te oda, ha ez nem titok?
Emlékszem, egyszer említetted, hogy Mo.-on nem tudtál megélni a munkádból, de Svájcban már igen.

Az Amazon Cloud Player-emben már ott az album. Nem szól olyan disznó jól, mint a moziban, de addig megteszi, amíg megérkezik a lemez. És naná, hogy az Orionnal kezdtem. :)

BTBTBT 2013.10.14. 01:34:31

@pappito:
Az elején az egyik bloggerina angol "tudása" volt terítéken, aztán logikai feladványok következtek, majd mirx biztosított "remote helpdesk" funkciót digger lerohadt gépéhez - és ez kollektív lázva hozta az olvasóközönséget - aztán taglaltuk a Metala új, vadállat koncertfilmjét.

BTBTBT 2013.10.14. 01:39:14

@pappito:
És persze se hagyma, se sámán. :)
Vájmi tűnt fel (álnéven) tegnapelőtt a kurvás blogon.
Ja, és néhányan hiányoltak téged is.

vazzup 2013.10.14. 01:44:07

@pappito: dehogy jött hagyma. Volt itt minden, mint a búcsúban. Először fikázták az Orsy nevű bloggerinát, mert nem tud még tökéletesen angolul, aztán volt cicaharc is emiatt (pl. én bátorkodtam megjegyezni, hogy ez sztem a delikvens hátamegett taplóság, amiért páran rámugrottak s persze karmolásztunk is), aztán mi volt még, deathmetal elemezgetés, de csak pár kommentben, volt még diggerdriver számítógépének mélyelemzése és távoli (asztal nélküli) javítási próbálkozások. Volt még milyen-a-kilátás-az-erkélyedről napos fotókonteszt és persze Metallica: Through the Never koncertfilm-beszámoló.
Nagy hirtelen ilyesmik jutottak eszembe a szokásos hülye poénkodásokon kívül.

@tildy:): nem mondtam, hogy 24/7-et kell bevállalni. Olyat, ami mellett vagy el tudsz menni pár órára, vagy van hétköznapi szabadnap. Csomó helyen, még mosogatóban is meg lehet az ilyesmit beszélni. Pláne, hogy ott aztán mindenki tudja, hogy nem onnan akarsz nyugdíjba menni.
Azt is lehet persze, hogy vakon repülsz, de én nem ajánlanám senkinek sem. Illetve, ha van elég elégethető pénzed, akkor miért is ne. Nekem mindegy, de ahhoz bizony tőke kell, amit még itthon kell összeszedni, és nem kevés tőke...
Hát, ha te minden szir-szart beleírsz a CV-dbe, akkor tanulj meg _szakmai_ CV-t csinálni. Az első alapszabály, hogy csak a releváns tapasztalatot írjuk be, nem minden hülyeséget belefirkálunk. Én dolgoztam szakmán kívül is, mégse írom bele a szakmai CV-mbe. Pedig plusz 8 év lenne, de minek? Programozóként semmi relevanciája nincs az ügyfélszolgálati vezetőségnek. Azt beleírom, hogy van vezetői tapasztalatom, ha kifejtetik velem, elmondom, de CV-be nem írom bele.
Ez nem hazugság, hanem a szabályok betartása.

De mondom, ha van annyi pénzed, hogy nincs szükséged bevételre, akkor persze, feküdj bele az álláskeresésbe, de őszintén, Mo-ról áttelepülve általában nem ez szokott lenni a többség és igenis meg lehet oldani a mosogtóból megyünk állásinterjúra dolgot. Annak idején én szőnyegboltban dolgoztam, amikor az első fejlesztői interjúra mentem, megoldottam, pedig akkor vadnyugati helyzet volt itt Magyarországon ilyen szempontból (90-es évek), akkor a civilizált nyugaton ez csak könnyebb lehet. ;)

@Barátusz: kénytelen leszel rendelni mellé egy normális hangrendszert is rendes hangfalakkal és erősítőkkel. :D

BTBTBT 2013.10.14. 01:50:22

@vazzup:
"a delikvens hátamegett taplóság"
De hát közszemlére van téve. Publikus. Akkor miért is a háta mögött?
Ha írnék valami hülyeséget, a nevemet, blogomat adnám hozzá, és elkezdenének ekézni, akkor az sem lenne a hátam mögött, függetlenül attól, hogy oltanának-e a tartalom miatt.

Nem tudom, mennyire ismered, de tildy nem hazudik. És ezzel nem ironizáltam. Ő ezt nem csinálja, úgyhogy annyi. Erről nem is érdemes őt meggyőzni. Bár egyetértek azzal, amit írtál neki a CV-vel kapcsolatban.

Meg nagyobb lakásba sem ártana költöznöm, mi? :)))
Valami high-end cuccon már gondolkodtam.

Le fog esni az állad, amikor a filmben sorra kerül a "One". :DDD

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 01:53:23

@pappito: Naszoval... :-)
Az elején Orsy (or she?) fikäzäsa és védése ment ezerrel... a HA közönsége 2täborra szakadt.
Közben SodalisO benyögte, h utälja a szendot, Madär meg közölte, h annäl jobb nincs is a vilägon.
Az olimpiärol is esett 1-2 szo, vmint a magyar focirol....
Ezutän ättértek a kinek van szebb kilätäsa a nappalijäbol, amit Nanny nyert, bär nem sajät nappalibol készitett. Puhacica räkonträzott 2 müvészi képpel, vmint mär nem emlékszem ki a Budai hegyekkel.
Rezsöatyänak volt közben egy kis mesélhetnékje 13:01:19-kor.
Közben taläloskérdések/feladvänyok, birca rendre lelötte a poént. :-(
Majd kitärgyaläs alä került, h milyen a jo fodräsz? Tud-e sajät magänak hajat vägni, és Charlié nyert, mert az övé kopasz.
Ezekutän elökerült digger, akinek Rezsöfater tegnap megbütykölte a gépét, aka Bibliät telepitett rä, mert azon mär csak az Isten segithet... és mirx, mert online követthettük hösies küzdését, amint megprobäl diggerünkön segiteni...de digger belefäradt. :-(
Közben kitärgyaltuk a C letelepedési engedély elönyeit és hätränyait, mert mirx nöböl van, és tud kétfelé is figyelni. :-)
Majdan megérkezett Barätusz, aki ma moziban volt. Mivel én mär lättam a filmet, kitärgyaltuk, vazzup pedig sajnälkozäsät fejezte ki, h a közelében nincs IMAX mozi, igy kénytelen 3D-ben megnézni.
Valaki még a közepe felé berakta az ikeaordeath.com/ oldalt, és örömködtünk egyet, h ki mennyire jo a svédeknél, ill a metalban.
Asszem ennyi volt. :-)

vazzup 2013.10.14. 02:00:25

@Barátusz: nem kezdem el mégegyszer, leírtam párszor, neki is megírhattátok volna, nem tettétek. Pont. De tényleg hagyjuk már ezt, fárasztó ennyi idő után. :D Ez az én véleményem, az meg a tied. Te szeretsz kiröhögni másokat bizonyos okokból én meg nem. Oszt' annyi.

+ @tildy:):
Tudom, olvastam Tildyt sokszor. Igazából csak mostanában kezdtem el ide törzskommentelni, de már az indexre jövetelének napjátol rendszeres olvasója vagyok a blognak. Szóval ne tévesszen meg a relatíve fiatalságom itt. :) Kicsit olyan volt, mint a Szabó család a rádióban. Én kicsit ismerek mindenkit, aki régi motoros, de ez az ismeretség jobbára egyoldalú. (ismeretség alatt persze az ilyen kommentek, horribile dictu posztok alapján iseretséget értek persze)
Mindazonáltal nem szakmai dolgokat CV-be írni nem hogy nem igazmondás, de egyenesen _hiba_. Nem való oda. No de mindegy, te tudod, Tildyt meg nem érdekli. :D

No egyre kíváncsibb vagyok a One-ra, amúgy is az egyik all-time kedvenc számom.
Gondolom ezt ismered?! www.youtube.com/watch?v=-oeVibY-ZeQ
Ez az a One előadás, amit nem a Metallica csinált meg, ellenben az első sorban, állv tapsolt meg a teljes banda. No, hát a Korn is tud, az már tuti.

vazzup 2013.10.14. 02:01:20

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
"mär nem emlékszem ki a Budai hegyekkel."

Hát, kösz! :P

BTBTBT 2013.10.14. 02:06:41

Ezt ismeritek?

www.youtube.com/watch?v=0k8P-Amu8fg

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):

"tegnap megbütykölte a gépét, aka Bibliät telepitett rä, mert azon mär csak az Isten segithet..." :DDD

@vazzup:
Én emlékszem. Még valami üzlet tetején felirat is van magyarul.

Dehogy vitázunk már. Nem azért hoztam fel.
Nem szeretek kirögöhni másokat, de mit csináljak, ha valakiről csak a "műveletlenség" jut eszembe az írása alapján? Ráadásul, hogy egyetemista?

A Korn nem az eseten, de a feldolgozás attól még oké.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.14. 02:08:59

@vazzup: a diploma elotti munkaimat kihagytam( bar akkor, mikor az elso IT-s munkahelyeimet szereztem meg otthon, akkor meg az is benne volt).

Azota az osszes, a helpdesk is benne van. ( Na jo, a ket nap takaritast nem irtam bele, meg a 3 het recepciot is csak az elso itteni helyemnel). Ha valakit nagyon erdekelne, linkedinen fenn van.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.14. 02:09:52

@vazzup: de ha 8 evrol lenne szo, hulye lennek nem bele irni. Ha nem erdekli oket, majd tullepnek rajta.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 02:13:32

@Barátusz: Az ugy jött, h otthon tengödtünk (Izrael utän), amikoris jött 1füles, h mäsnap a Hiltonban interju lesz. Reggel fölkeltünk, és még akkor is erösen gondolkodtunk, h elmenjünk-e, mivel nem voltunk meghivva. :-) Osztottunk-szoroztunk, és elmentünk. Nulla némettudässal, és én bäjosan közöltem, h ha lehet, akkor szeretnénk minél elöbb bemenni, mert nekem aznap még dolgozni kell mennem. :-) Rengetegen voltak, többek között olyanok is, akik nagyon jol beszéltek németül + volt ausztriai tapasztalatuk is, uh az esélytelenek nyugalmäval mentünk be. Aztän meg haza. Kb 2hét utän csörgött a telefon, h hol a fenében voltunk, mert minket ott azonnal föl is vettek, és hogy ätfaxoljäk a szerzödésünket (ja, mert minden häztartäsban volt faxgép 2002-ben...), amit azonnal küldjünk vissza. :-)
Szoval igy kerültem ki elöször. Ez a munka 11honapig tartott, ezutän interju a következö kaszinoba, de az mär itt Sväjcban. (A lehetö legnemideälisabb szerkoban mentem el: meggypiros alakot enyhén követö ruci. Ehhez vörös, szorosan hätrafogott haj, visszafogott smink, de vörös szäj. :-) ) Na, megjegyeztek egy életre, de tényleg. :-) Itt sem volt semmi, idöközben haza kellett mennem. Majd egyszer csak a föföfö személyzetis atyauristen a vonal tulso végén, h mär mindenütt keresett (és ez kiderült késöbb, h tényleg igy volt), és hogy akkor most azonnal küldi a szerzödést, és azonnal gyorsan küldjem vissza aläirva. Na ez történt 10éve, azota ennél a cégnél vagyok. Idöközben ätälltam a sötét oldalra, aka profi fikäzo / kukkolo lettem. :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 02:15:35

@vazzup: Jovanna! :-) Sejtettem, de nem akartam 800ezer kommentet visszagörgetni...mert az uccso 100-at mutatja kommentelküldés utän, és ha frissitettem volna, akkor eltünt volna az amit addig irtam. Wordbe meg nem akartam kimäsolgatni. Megbocsäjtasz? Lécciléccilécci!!!!

pappito · http://pappito.com 2013.10.14. 02:16:43

@Barátusz: engem hiányolt valaki a kurvás posztból? :)

na sebaj, azért köszönöm mindkettőtöknek az összefoglalót, így 800+ komment után már nem sok értelme van belefolyni a dologba...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 02:19:27

@vazzup: Azt kifelejtetted, h a fogos kérdés: El kell-e menni IT-sként aljamunkät (?) végezni "tapasztalatszerzés céljäbol", vagy inkäbb teljes gözerövel a kiszemelt célra kell koncenträlni. :-)

vazzup 2013.10.14. 02:21:07

@Barátusz: nem ismertem, de állat jó kissrác, viszont erre sajnos csak ezzel tudok kontrázni: www.youtube.com/watch?v=czRIZh2UQgQ :D

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 02:24:12

@pappito: Nem a kurväs posztbol, hanem itt az egyik posztnäl vmelyik nap...asszem Sära gumicsizmäja anyukäjänäl.:-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.14. 02:24:22

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Teljesen jol osszefoglaltad egy mondatba a velemenyem, koszonom:)

vazzup 2013.10.14. 02:26:11

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): hát, nemtom', mert az ikeásmötálos is én voltam, szóval majd még eldöntöm... :P

2013.10.14. 02:19:27 - oh, tényleg!

@tildy:): anélkül is van 10+ évem a szakmában elég jó karrierre, minek írjam bele, ha nem releváns? De amúgy akkor se írtam bele, amikor még nem volt, mert nem releváns. A szakmai pont azért szakmai, hogy arról szóljon, amit ebben tapasztaltam. Hidd el, pont ez a lényege.

BTBTBT 2013.10.14. 02:26:35

@pappito:
Dehogy a kurvás posztból. A téged hiányoló egy külön mondat volt a vájmis alatt. :)))
Offolásból sosem elég, úgyhogy nyugodtan szólj csak hozzá.

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Ja, hogy ez fülessel működött?
Milyen az a meggypiros alak? :)))
(Tudom: meggypiros, vessző, alakot enyhén rejtő.)

Ehhez a munkához kellett valami szakirányú végzettség. Csak azért, mert Angliában van külön CCTV-s tanfolyam, amit nemcsak a közterületet figyelőknek kell elvégeznie.

@vazzup:
Nem semmi, de azért a hatévesnek mintha magabiztosabbak lettek volna a mozdulatai és a ritmusérzéke.
Nézd meg tőle a "Master"-t. AZ se semmi, bár az elején nem üt olyan pontosan, mint a "Never"-ben.
Mondjuk örülnék, ha felnőttként tudnék úgy dobolni, ahogyan ő. :)

vazzup 2013.10.14. 02:27:12

Azt hiszem, végre kezdek elfáradni, már néha mondatonként két betűt spórolok ki néha... :D

pappito · http://pappito.com 2013.10.14. 02:28:59

kicsit jobban örültem volna, ha a kurvás posztból hiányzom :)

nu, de ebédidő!

BTBTBT 2013.10.14. 02:30:26

@pappito:
Szólj vájminak, és biztosan bevesz, ha nem voltatok rosszaban azelőtt. :)))
"Hátrányos helyzetű kaviár"-ként fut mostanában.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 02:31:06

@vazzup: .... hät a fejemre huzok egy fekete zsäkot, és élve eltemetem magam....szégyen, gyaläzat, mert nevekben (arcokban is) jo vagyok...:-(

vazzup 2013.10.14. 02:31:33

@Barátusz: értem, tehát szerinted egy három évestől ez nem elég magabiztos?! :D Pf, én azon gondolkodom, hogy tetszen-e ez vagy inkább hülyebarmozzam le a szülőket, hogy három éves korára ilyet neveltek bele... :)
Mondjuk ja, a hatéves nagyon durva, néztem is a Mastert is. Elég jól tolja a srác, nem csodálkoznék, ha tinikorára vmi jó kis bandában koncertezne szana meg széjjel, hogy a kora huszas éveire szétkokózva fetrengjen a koncert-busz padozatán a csajokkal.

Amúgy ez se rossz: www.youtube.com/watch?v=pi7fwPzv9iA egy ausztráltól...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.14. 02:34:25

@vazzup: Oke, kifelejtettem, hogy majd 10 ev kulonbseg, ha nem tobb van koztunk. Nekem az utobbi evekben az emlitett ket itteni helyet (ami kb 4 hetet fed le), csak szakmai tapasztalatom volt. Ha nem is fejlesztoi, de IT-s. Benne van mind, Linkedinen is, meg oneletrajzban is.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 02:38:22

@Barátusz: Na igy jär, aki dolgozik is közben. :-)
Angliäban licence-ek (Personal Function License) vannak, ez alapjän lehet pälyäzni az älläsokra. Mivel én még soha nem dolgoztam ott, igy nincs ilyenem, mäsutt meg nem is kérnek ilyet.
5éve vagyok CCTV, elötte 11évig a flooron voltam. Ezért is tudtam vältani. Kiképzés helyben volt. Azt nem tudom, h ezzel el lehet-e helyezkedni mäshol is.

BTBTBT 2013.10.14. 02:42:48

@vazzup:
Ráadásul az angliai szakmai életrajzban nem feltétlenül Ádámnál és Évánák kell elkezdeni. Legfeljebb az utóbbi 10 év tapasztalata elég (ha van annyi).

Azt mondtam, hogy örülnék, ha úgy tudnék dobolni, mint ő háromévesen.
Az a helyzet, hogy ez nekem kicsit szubjektív is, mert ától cettig (az utolsó lábcinig) ismerem az eredeti Metala-dalokat, és bár nem játszom semmilyen zeneszerszámon, a ritmusérzékem - meg a memóriám - megvan.
A másik számot kevésbé ismerem.
A hatéves előadása jobban közelített az eredetihez, és magabiztosabb is. És nyilván más egy szobában vagy közönség előtt előadni egy dalt.

A kora huszas éveiben fetrengjen a csajokkal? Jó lesz az majd tizenötnek is. A csajokra :))), a drogra :(((

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Majd szólj, ha ezt kivitelezed, mert szeretnénk látni. :)

"11évig a flooron voltam"
Milyen munka volt az, hogy padlón voltál 11 évig? :)))
Már fáradok, és félrekapcsol az agyam.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.14. 02:47:49

Länyok fiuk! Én léptem, bezärt Moka Miki tära.
Toväbbi jo szorakozäst! Jo éjt mindenkinek!

2013.10.14. 08:34:22

@tildy:): valami tortent. Egyetertunk!! Telihold van???

Vegre vannak itt ujjak, akikkel vitatkozni is lehet.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 09:44:43

@vazzup:

Sikerült! Egyszerűen lejjebb volt a menü és nem vettem észre... :-)

puhacica 2013.10.14. 09:46:07

@Barátusz: na de nálatok meg minden harsogó zöld! azért az se rossz. :))) kicsi ps van benne, de pont a színeket nem birizgáltam. és élőben amúgy is sokkal szebb, azt semmilyen utómunka nem tudja visszaadni. :)

vazzup 2013.10.14. 12:04:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Cool, örülök! Akkor nem mondtam - ez alkalommal - nagy hülyeséget. :)

@Barátusz: azt hiszem szerelmes vagyok! :D www.youtube.com/watch?v=1LrekXqOvfg

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: tudod, vannak, akik nem lazsálják el a kommunikációs belső indíttatást. :)

BTBTBT 2013.10.14. 12:56:54

@puhacica:
Osszel azert lesz itt nemi sarga is.
A gond, hogy az elot/sajat szemmel latottat nem tudom neked - vagy barki masnak - atkuldeni.

@vazzup:
A dobmunkara figyelj, ne a cicikre! :)))

Evain 2013.10.14. 12:58:09

@Barátusz: fenébe, ha tudom, hogy írtok összefoglalót a 800 kommentről, akkor nem olvasom végig! Bár digger gépének távoli pofozgatása kimondottan vicces volt. :D

BTBTBT 2013.10.14. 12:59:47

@Evain:
Csak kerned kellett volna. :)
Majd legkozelebb.

BTBTBT 2013.10.14. 14:54:49

@puhacica:
Meg csak most ert veget a venasszonyok nyara. Ez - kerlek - NEM Magyarorszag! :)))
Remelem, nem fog esni az eso, mert csak vasarnap fogok raerni kilepni, es komponalas utan kattintgatni.

DieNanny CH 2013.10.14. 19:21:11

@Barátusz:

Be tudod linkelni azt az FB-s fényképet az adóhivatal leveléről? Köszi!

2013.10.14. 19:30:39

Digger sceap metal hanykor kezdodik ma?
Tudnom kene hogy idozitsem a furdetest

BTBTBT 2013.10.14. 22:24:19

@DieNanny:
A mai (innen nézve hétfői) poszt végére csatolom a FB-s képet.

@puhacica:
:)))
A színek tetszetősek, de a felbontás nem annyira.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása