Mielőtt rátérnénk a jakuzára, Tokió éjszakai világára és arra, mi a különbség Sinkanszen és a JR-vonal között (ég és föld), hadd kezdjem egy kis magánzással. Tegnap este volt a Goldenblog díjkiosztó gálája (ezen a megmérettetésen lett a Határátkelő 3. a Közélet kategóriában a közönségszavazatok alapján, azaz köszönhetően nektek), melyen átadták a díjakat, illetve kihirdették a szakmai zsűri által legjobbnak tartottakat és a különdíjasokat.

A Goldenblog zsűrije úgy döntött, hogy a Közélet kategóriában a Határátkelőt tartja a legjobbnak, valamint mi lettünk az Év felfedezettje is. Emellett a blog.hu szakemberi úgy látták, hogy a harmadik legjobb blog.hu-s oldal vagyunk a nevezettek közül, ráadásul mindemellett a 4. legtöbb közönségszavazatot is a Határátkelő kapta.

Mindezt csak azért szerettem volna elmondani, hogy megköszönhessem nektek azt, hogy mindezt a Határátkelő elérhette. Őszintén mondom (és a blog jellegéből is adódik), hogy mindez nincs, ha Ti nem vagytok, ha nem külditek a történeteket, ha nem beszélgettek, vitáztok itt nap nap után. Minden díjnál többet ér, ahogyan az ember végigkövetheti ismeretségek, barátságok kialakulását.

Egyszóval köszönöm, na, és csak annyit ígérhetek, hogy rajtam a jövőben sem múlik majd!

Most pedig folytassuk Maya újabb japán posztjával (az elsőt itt olvashatja el, aki még nem tette volna).

„A tokiói éjszakai élet – na, ez az, amiről keveset tudok saját tapasztalatból. Bevallom, nem érzem magam annyira eleresztve anyagilag, hogy belépve egy bárba, annak szolgáltatásait nyugodtan élvezni tudjam. Igaz, egyszer főnököm invitálására bekukkantottam egy ilyen helyre, mint csendes szemlélő, de ez egy másik, megírt történet.

Vannak azonban ismerőseim, mindkét nem és alien képviseletében, akik kipróbálták, jól érezték magukat, egyesek egymást is a hostess-szel! De kivétel nélkül kemény megszorítások árán várták ki a következő fizetésnapot, hogy kifizessék az éjszaka buli árát és a törlesztő részleteket...

Ezen történetek meghallgatása után döntöttem úgy, hogy nem engedek a kísértésnek és a haverok által bemutatott hostessek csábító hívószavának.
Jól tettem!

A fájdalmas búcsúajándék

Volt ismerősöm, aki tőlem próbált kölcsönhöz jutni, hogy kifizesse az éjjel fogyasztott sör 50 ezer yenes számláját, pedig csak 1 korsóval ivott. Haverom pedig így próbálta fizetni a saját lakásáig kísért, végül egy egész hétre ott ragadt csodaszép hostess új Gucci táskáját és ruhájának árait. Mert a hostess nem bőrönddel érkezett haverom lakásába. A válás volt igazán fájdalmas. A búcsúajándék ára miatt.

Ilyen bárok hostessei jól tudják, hogy Japánban hagyományosan kétszer van bónusz, ami kb. 3 havi fizetés egyösszegű kifizetését jelentette - pár évvel ezelőtt.

Sokszor tévéhíradóban is közzétették egyes nagyvállalatok bónuszként kifizetett összegét, példaként állítva a többi cég elé, emígyen csábítva a munkát keresőket.

A hostessek is jól tudták, hogy ilyenkor megnő az olyan vendégek forgalma, akik egy éjjel alatt képesek otthagyni bónuszuk teljes összegét. Van, aki annak dupláját is.

Ma már annyiban változott a helyzet, hogy az éves bónuszt csak egyszer fizetik, vagy egyszer sem, és sokan fizetésük harmadával kell, hogy megelégedjenek. De még így is sokan repülnek Hawaiira nyaralni, ahol ilyenkor Waikikit Kis Japánnak is nevezik.

A jakuza és a Lotus

Az éjszakai életnek vannak persze kevésbé békés pillanatai is. Egyszer egy parkolóban várakoztam, amikor egy fiatal japán férfi közeledett a kocsimhoz és benne hozzám.

Nyalókát szopogatott, és ingadozó járásával tudatta környezetével, hogy fontos szerepet tölt be. Ezt az autója típusa is kihangsúlyozta, amikor közvetlenül a kocsim előtt állt meg a Lotusszal.

Kopogott az ablakomon.

Finoman megkért, hogy parkoljak a közvetlenül mellettem lévő fizető parkolóba, mert ez a főnöke helye, aki hamarosan megérkezik. És ha még itt találnak a területi jakuzafőnök érkezésekor, az egészségbiztosítási kártyám számára szükségem lehet.

Beindítottam a kocsim! De nem mozdultam!

Már idegesebben kopogtatta meg a kocsim ablakát és azt mondta: Látja, hogy gajdzsin vagyok, ezért a nyelvi problémák miatt elmondja még egyszer...

Közbeszóltam, hogy felesleges, megértettem. És ha elállna a kocsijával előlem, talán eleget is tudnék tenni a szívélyes kérésnek.

A vonat, ami szinte repül...

Japán fordított világáról már írtam. Folytatnám a vasúttársaságról kialakult, látott, hallott tapasztalataimmal.

Utaztam Sinkanszenen és JR-vonalon (előbbi a nagyon gyors vasút, utóbbi a sima vonat). Mindkét utazás nagy élmény volt. A Sinkanszenek látványa, külseje sokszor ámulatba ejt. Az utazás egy ilyen vonalon-vonaton is felejthetetlen.

Ugyanúgy láttam az elsuhanó fákat, állomásokon várakozó utasok elmosódott sziluettjeit, mint egy otthoni MÁV utazás alkalmával. De az utasok elmosódottságát a vonat gyorsasága és nem az ablak tisztaságának mértéke befolyásolta.

Kiotóba utaztam. A másfél órás úton nem hallottam a jellegzetes vonatzakatolást. A Sinkanszen csak úgy suhant, mintha repült volna. Nagyon élveztem az utazást.

Csak a mellettem horkoló salarymantől a hozzám hajoló kifogástalan szépségű légikisasszony öltözetű hölgy hangját sem hallottam, mikor itallal kínált.

Ismerősöm Kiotóban az autóban mesélte az állomásról kijövet, hogy ő is ezzel a Sinkanszennel jár Tokióba dolgozni, naponta. Nincs késés, és a cég kifizeti a 250 ezres havibérlet díját.

...és a JR, ami nem

A JR-vonalon is másfél óra a menetidő, de csak a fővárost szeli át keresztben a vonal, amivel járok. A közhiedelemmel ellentétben nem követ el szeppokut az állomásfőnök a késés miatt, mert akkor naponta megtehetné.

Már tudom, hogy 2 állomás között több mint 500 zakatolás halható, amit unalmamban számoltam meg. Természetesen mindenki nagyon kedves reggelente, amikor 300 utast nyomnak be egyetlen kocsiba a fehér kesztyűs vasúti dolgozók.

És mosolyognak, amikor az orrommal húzok csíkot keresztben az ajtó ablakán az ajtók záródásakor. Az utasok 50 százaléka a telefonját nézi. A maradék 60 százalék alszik! (A különbözet 10 százalék, ők ezt egyszerre végzik.)

... 2 másodperc a vonat indulásáig... A figyelmeztető dallam végén már zárulnak az ajtók. A japán középkorú, szemüveges, öltönyös férfi is tudja ezt. Fut a vonat közepéig, majd a dallam végén az utolsó pillanatban ugrik be a 4. vágányon álló szerelvénybe.

Az ajtók becsukódtak, és a vonat lassan útnak indult a 3. vágányról! Volt olyan reggel mikor én voltam e történet főszereplője..."

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig.