oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. szeptember 02. 06:43,  Először éreztem, hogy nem akarok visszajönni 374 komment

2013. szeptember 02. 06:43 Határátkelő

Először éreztem, hogy nem akarok visszajönni

Vége a nyaralásoknak, lassan mindenki visszatér a normál kerékvágásba, de ilyenkor még egyszer végiggondoljuk, milyen élmények is értek minket a nyár folyamán. Így tett Bence is, aki Walesből látogatott haza és bár élményei inkább pozitívak voltak, a végkövetkeztetés mégis más lett.

Balaton 2.jpg

„Másfél éve élek Walesben. Sokadszorra utazom haza Magyarországra. Mégis először éreztem, hogy nem akarok visszajönni.

Az agyam mindig is túlságosan kordában tartotta a szívem, bármilyen dologról is legyen szó, így újra felültem a repülőre. Azt az érzést, hogy újra elhagyom az országot és megint egyedül vagyok a reptéren mindig sikerül elfeledtetnem magammal a régi repteres barátaimnak köszönhetően. Mikor pedig az átszállásra várok, már újra érzem a pozitív lüktetést a szívemben és tudom, hogy jó úton haladok. De ne szaladjunk ennyire előre...

Két hét otthon, a régi szobámban a szülőknél. Semmi sem változott. A dolgaim ugyanúgy a polcokon, a kis előváros hangulata is a régi. (Többek között ez volt az ok, amiért elmentem.) A szülők mindent megfőznek, amit csak kérek, szinte naponta járunk cukrászdába.

Öröm az ürömben, hogy szüleim évtizedek óta külön élnek és anyáék épp Horvátországban nyaralnak, tehát az első napok elkényeztetését én kétszer fogom átélni. Aztán három nap otthonlét után jön az unalom és az első egynapos kiruccanás a fővárosba.

Itt már árnyaltabb a kép

Kifizetem a 24 órás budapesti jegyet, ami itthon egy vagyonnak tűnt, átszámolva viszont alig drágább, mint a cardiffi helyi jegy, ami naptári napra érvényes és ott nem percenként járnak a buszok, villamosok, trolik.

A sorban kéretlenül segítek pár turistának, akik rettentő hálásak, lévén ez odahaza alig történik meg. A villamosra felszállva azonban mellém ül egy kissé áporodott szagú férfi, aki mindenkivel megpróbál szóba elegyedni. A legtöbben keresztül néznek rajta vagy rosszabb esetben inzultálva szólnak vissza neki, onnantól kezdve magát tartja szóval.

A Szabadság hídon átkelve előkerül egy mobiltelefon, amivel fényképezni kezdi a szemben álló huszonéves lányt. Úticélom a belváros belvárosa, ahol az aluljárók legrosszabb rémálmaimat idézik plusz 4D reményében a szagok is terjengenek...

Hajvágás és szemvizsgálat – olcsóbban jobbat

Hajvágás a régi legkedvesebb fodrászomnál. Kellemeset a hasznossal: kint 25 fontot kérnek egy vágásért, míg Budapesten mindez kevesebb, mint 6 fontból megoldott és a végeredmény az árkülönbséggel fordítottan arányos. Kontaktlencse szemvizsgálattal, mivel elvből nem fizetek 50 fontot egy vizsgálatért és a direct debitet sem nekem találták ki.

Találkozom a régi barátokkal, akik még az egyetemet tapossák vagy a saját családi vállalkozásokban kaptak munkát. (Vajon én ezért mentem el? Kedvem nem volt tovább tanulni, a családban pedig senkinek sem volt vállalkozása...)

Ahogy előtörnek az egy év alatt felgyülemlett pletykák, történések (esküvők!!!, szerelmek, bánatok) az olcsó magyar alkohol is egyre fogy. Este kiülünk a Gödörhöz, ahol belőlem előtör a haza hiánya. Ilyen Wales-ben nincs.

Fülledt nyári éjszakák, jól és kevésbé jól öltözött fiatalok a legkülönbözőbb stílusokban együtt ülnek, iszogatnak és beszélgetnek, hajnali villamosozás. Ez az, ami hiányzik. A fiatalok pedig vonzóak. Hiába, itt nőttél fel, ez az életérzés és ennek megtestesítői azok, akik igazán tetszenek és bejönnek...

Odakint talán sosem fogok párt találni magamnak. Aztán persze itt is megjelennek a keresetlen személyek, akik a már-már szlogenné vált „nincs egy cigid véletlenül?" félmondattal, majd fél élettörténetükkel félbe szakítják az emlékek áramlását.

Balatoni tapasztalatok

A két hét alatt volt lehetőségem a család egy kisebb részével lelátogatni a Balatonra. A vonatjegy szintén otthon hatalmas összegnek tűnt. Most elcsodálkoztam, hogy ugyanannyiba kerül a jegy a „Katica" sebesvonatra, ami légkondis, ingyen wifis (Nagy-Britanniában ez csak az első osztályon jár! ahová a jegy ára is prémium kategória), teljesen felújított, mint a „Kékhullám" ezer éves tipikusan MÁV-szagú leharcolt kocsijaira, ami egyik feljebb felsorolt szolgáltatást sem adja.

A vonat 20 perc késéssel totyogott végig az északi parton, de hát lássuk be ez a First Great Western-nél sem ritka. (Viszont a budapesti elővárosi 65 perces késést még mindig nem bírom a pici agyammal felfogni.)

A balatoni árak nyugaton élő magyarként egyáltalán nem tűntek rémisztőnek. 550 egy lángosért, 100 forint egy palacsintáért és 350 egy jégkásáért nekem barátságosnak tűnt. Öcsém viszont meggondolta párszor, hogy mire kölcsön a zsebpénzéből. Jól esett meghívni őt és látni a ragyogó szemeket — nekem pedig egyáltalán nem esett ez nehezemre.

Budapest szép, az emberek barátságtalanok

Hazautazván elvittem a szülőket a szállodalánc otthoni tagjához ebédelni. Rádöbbentem, hogy milyen szép is a város, csak az emberek barátságtalanok, de okuk is van rá bőven. Mosoly sehol az arcokon, aki nem kerüli a tekinteteket az agresszívan és provokálóan néz bele az arcodba és jobb esetben nem szólít le valami oda nem illő megjegyzéssel.

Ezt az ebédet megint könnyű volt kifizetni a fizetésemből, de az otthonragadtak vajon hányszor járnak csak úgy el ebédelgetni a Duna-partra? Vajon ez az oka a megfeszült arcoknak?

Utolsó napomon elugrottam a városi sztk-ba, ahol kiszervezetten működik a labor. Minden évben csináltatok anya unszolására teljes vérképet. Nagy-Britanniában a vérvétel az utolsó mentsvár vizsgálat, amire elküldenek, hiába imádkozol az orvosnak.

Felkészültem, gondosan kiszámoltam az 5.400 forintot (15 és fél font szintén teljesen elfogadható a kinti fizetésből), amibe a vizsgálat kerül számlástul bárkinek, hogy az OEP-nek még a hírét se kelljen hallanom. Örültem, hogy kifizethettem ezt a pénzt, mert az NHS-hez képest isteni kiszolgálást kaptam a vérvevő nénitől.

Aztán ahogy a repülő felszállt Budapestről kezdtem várni, hogy újra a könnyed és önfeledt brit levegőt szívhassam. Ahogy Londonba értem, tudtam, hogy jól döntöttem. Az arcok, a tekintetek, a rezgés megváltozott. Tudom, hogy Budapest megér nem egy, de több estet és a szívem is húz...

De azt is tudom, hogy a mindennapi élet havi nettó 250.000 forint alatt nem hogy nem habos torta, de még egy száraz pogácsának sem hívnám. És akkor megint visszatértem lélekben oda, ahol az ország tart szellemben... Havi 200 pengő fixszel az ember könnyen viccel. És én szeretek viccelni, de az életem komolyan élem."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Nagy-Britannia Wales

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr565488086

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért nem fogok Németországban szavazni?! 2013.09.02. 08:24:51

Egy emigráns vagyok csupán a sok közül, ki magyar honból Németbe került. Bár úgy döntöttem, itt is maradok (minimum jövőig), én akkor is otthon szavazok. Itt még ebben a hónapban lesznek parlamenti választások, és én nem fogok szavazni. Az ok nem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.02. 07:24:12

Barátságtalanok az emberek v. inkább frusztráltak a pénztelenség miatt? Azt mondjuk külön imádom, hogy sokan hirtelen elfelejtik a magyar valóságot, mintha nem is itt éltek volna le 10 v. 20 évet, és rácsodálkoznak bizonyos dolgokra. Kevesen beszélnek (ismétlem, beszélnek, nem papírjuk van róla) nyelve(ke)t, nincsen min meglepődni, hogy nem ugrálják körbe a turistákat. A másik, hogy turistaként nem egyszerű eligazodni Budapesten, hiányzik a korrekt tájékoztatás meg az átláthatóság.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 08:13:06

@Philosoraptor:
Mikor otthon voltam én is rácsodálkoztam hogy két év alatt mennyit mentek felfelé az árak.
Könnyű beleszokni jóba.
Ez van.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.02. 08:13:27

Magyarul: "szívesen maradnék Bp-en, ha több lenne a jövelmem".

Chamroe 2013.09.02. 08:22:09

@Philosoraptor: Nem olyan biztos az, hogy elfelejtette a magyar valóságot. Lehet, hogy csak eltávolodva tőle, más dolgokat megtapasztalva, "friss" szemmel nézi, így jobban kitűnnek a különbségek.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.09.02. 08:23:29

Lehet, rosszul jött le az írás, de nekem egy kicsit "anyagias".
A másik: "Odakint talán sosem fogok párt találni magamnak."

Így biztos, hogy nem.
:)
Nem tudom milyenek a fiatalok arra, de itt nem látok semmilyen különbséget a magyar és a svájci diákok között. Max. nem magyarul beszélgetnek.
:)

Bebbi 2013.09.02. 08:32:55

@tilmir: Olyan fura, mert nekem is egybol ez volt az elso gondolatom. Aztan a masodik meg, hogy ez vajon Svajc miatt van-e? Ugy ertem, hogy itt valahogy nagyon "nem illik" a penzrol beszelni, emiatt fura volt egy kicsit a fentieket olvasni. Persze, attol meg a teny teny marad, hogy noha a magyar arak kulfoldi fizetesbol kedvezoek, otthoni fizetesbol mar nem feltetlenul ez a helyzet.

tableno 2013.09.02. 08:35:44

@tilmir: Nekem meg az jött le, hogy a posztoló kissé éretlen még. Ez a "lesajnálóan menőzök a kint keresett pénzecskémmel" stílus pont az, ami a kint élőket ellenszenvessé teszi sok honfitársunk szemében. Kint meg akkor nem talál párt az ember, ha ott utolsó senkinek számít...

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.09.02. 08:39:23

A sok szabadtéri kiülős szórakozóhely, kocsma nekem is nagyon hiányzik itt! :-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.09.02. 08:41:17

@Bebbi: Úgy gondolom, hogy ez egy kicsit magyar specialitás. Mármint pénzről beszélni...
:)
Már csak azért nem értettem, mert kb. azzal mindenki tisztában van, hogy mennyi a font illetve a forint vásárlóereje. Ha fordítva lenne, talán a blog sem lenne.
:)
@tableno: Igaz...

_Jeff_ 2013.09.02. 08:46:46

ha masfel ev utan igy szenved, akkor jobb ha mar most csomagol es visszamegy. ilyen nyavajgast is reg olvastam mar.

_Jeff_ 2013.09.02. 08:48:24

egyebkent mi ennek az egesznek az uzenete? en nem nagyon lattam. honvagya van de nem akar csoro lenni. huha, ez aztan nagyon eredeti, nem olvastunk meg n+1 ugyanilyet

andaluzkutya 2013.09.02. 08:49:10

@tableno: "Kint meg akkor nem talál párt az ember, ha ott utolsó senkinek számít... "
Ezzel azért lehet vitatkozni. Egy barátom, aki már több, mint 10 éve él az USAban mondta, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni az amerikai lányokkal, mert annyira más a gondolkodásmódjuk, mint amit ő szeret egy lányban. Viszont abban az évi pár hétben, amikor Mo.-n van, nyilván nem tud magának "feleségnekvalót" találni, mivel ez nem teljesen így működik:) És kint nem egy utolsó senki, mondhatnánk, hogy a "középosztály" tagja, megbecsült szakmával.
Maxval amúgy pontosan összefoglalta, hogy miről szólt a mai poszt.
Érdekes, hogy idén, amikor Mo-n voltam pár hetet, nekem sem volt semmilyen negatív élményben részem, sőt, inkább csak pozitívak, pedig még a bürokráciával is találkoztam ezidő alatt, mégis nagyon jó volt visszajönni és nem a pénz miatt...

Chamroe 2013.09.02. 08:49:59

@tableno: Másodszorra is elolvastam a posztot, de én nem vettem benne észre a lesajnálást. Ha én jönnék haza, én is elvinném a tesómékat nyaralni, vinném az unokaöcsémet mindenhová, hiszen tudom, hogy legalább 5 éve nem voltak nyaralni.
Ez menőzésnek számítana?

tableno 2013.09.02. 08:53:18

@Chamroe: nem; de ha a beszámolód nagy része arról szól, hogy "kurva drága otthon minden, de walesi fizetésből megengedhetem magamnak, bibibi" az mág igen...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.09.02. 08:53:39

@andaluzkutya: Másrészről nem kell feltétlen helyit találni. Annyi a külföldi, csak akad egy olyan, aki megfelelő.
:)
Ha valaki nem jár nyitott szemmel, otthon sem talál...

Furos 2013.09.02. 08:53:42

Mi éppen Magyarországon vagyunk.
Nálunk a motiváció hogy láthatjuk a családot meg találkozunk barátokkal.
Igen sokkal könnyebben vásárol valaki az angliai fizetésből de rá csodálkozni és el képedni ezen balgasag.
Azért van Wales ben mert nyilván tudja hogy a magyar fizetésből nem tudna meg élni és mondjuk egy walesi nyaralás is álom lenne.
Azért van a sheep shaggerek közt is van jóképű :-D
Ha már párt keresünk...

andaluzkutya 2013.09.02. 08:56:17

@tilmir: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a srácnak (bár már inkább férfit kéne írni) azért komoly önismereti problémái vannak, így meg nyilván nehéz párt találni, akárhol van az ember. De a lényeg, hogy nem azért nem talál párt, mert egy utolsó senki:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.02. 08:56:44

@_Jeff_: upsz, mert te azt képzelted, hogy nincsenek hasonló sorsok?

@andaluzkutya: van egy új amerikai találmány, internetnek hívják. kapcsolattartásra és társkeresésre is kiváló.

andaluzkutya 2013.09.02. 09:02:45

@Babette_: én megőrülnék, ha az interneten kellene tartanom a kapcsolatot azzal, akivel minden percben együtt lennék... És Amerika az ért nem a szomszédban van.

2013.09.02. 09:03:18

@andaluzkutya: azert vicces, hogy pont az USAban nem talal feleseget, ahol rengeteg fele lany van. Rengeteg a nem USAban felnott, hacsaknem egy backwoods of Kentucky/egyeb ilyen allamban el a baratod. De meg talan ott is talal kinai, nemet, holland, stb noket. Elo pelda, en, ott ismerkedtem meg a felesegemmel.

A posztot meg Mari neni irta, aki eloszor hagyta el a falu hatarat.

_Jeff_ 2013.09.02. 09:10:01

@Babette_: az nem lenne baj, ha lenne uzenete. de nincs.

andaluzkutya 2013.09.02. 09:10:51

@charlieharper: ő nem találja viccesnek:) De mint említettem: nem biztos, hogy a nők tehetnek róla, hogy nem talál magának valót.

tableno 2013.09.02. 09:11:59

@andaluzkutya: pedig van összefüggés. Vegyük például a sztereotipikus bölcsészdiplomás londoni mosogatót. Neki az lesz a gondja kimt, hogy a környezetében csak ottani prolikkal fog érintkezni, a kinti értelmiségi csajok meg nem fognak szóbaállni vele. Így pedig nehéz.

skaven 2013.09.02. 09:14:17

@tableno: en ezt nem ereztem benne, te meg igen. osszevesszunk? vagy csak lepjunk tul rajta?

ettol fuggetlenul lehet rajta erezni hogy meg fiatal, de hat majd felno. :)

LyukasBogrács 2013.09.02. 09:14:18

A direct debit magyar neve: csoportos beszedési megbízás.

andaluzkutya 2013.09.02. 09:15:56

@tableno: de ez nem kizárólagos. Mondhatjuk úgy, hogy aki "egy utolsó senki" az jó eséllyel nem talál magának párt kint, de ha valaki nem talál magának párt, abból nem következik az, hogy azért, mert "egy utolsó senki". Az "utolsó senki"-t azért teszem macskakaromba, mert bár értem, hogy mire gondolsz, de a fogalom számomra nem létezik, mivel a szememben mindenki egyenlő más igényekkel ;)

tableno 2013.09.02. 09:19:47

@andaluzkutya: "utolsó senki" alatt az ottani társadalmi ranglétrán elfoglalt helyét értem, nem ítéletként mondom. Nem biztos persze, hogy a posztoló helyzetére ez érvényes, viszont egy általános érvényű jelenség.

2013.09.02. 09:21:54

@LyukasBogrács: az egesz iras chabudou, a DD benne nem oszt, nem szoroz

SilentDreams 2013.09.02. 09:34:22

@tableno: Én ezt a "bibibi"-t nem éreztem benne, pedig elég érzékeny vagyok az ilyenekre :)

Nekem a poszt egy jelenleg két ország között álló személy vívódásának tűnik. Jól érzi magát Wales-ben, de egyúttal sok dolog hiányzik is, amelyek azonnal feltűnnek, amikor 2 hétre hazalátogat. Az is feltűnik persze, hogy hiába köti Budapesthez nagyon sok minden, bizonyos dolgokat csak a Walesben keresett pénzzel tud megengedni magának (és ezt nem látom dicsekvésnek, csak egyszerű felismerésnek részéről).
Szerintem ezek a kavargó érzések teljesen természetesek azoknál, akik szerettek Magyarországon élni és nem menekültként távoztak onnan külföldre.

Egyszerre sajnos több helyen nem lehet lenni, dönteni kell, hogy a fontosabb, s ez a döntés nem olyan egyszerű...

=> 2013. szept. 2. 9:18

Mme.Brioche 2013.09.02. 09:38:20

Ti milyen gyakran jártok haza Magyarországra? A posztíró azt írja, hogy másfél év alatt már sokadszorra ment haza, és sok külföldön élőtől ezt hallom, hogy havonta kéthavonta hazalátogatnak. Minekünk ez elképzelhetetlen, nagyon furcsa, mi 2-3 évente járunk csak haza.
Amellett hogy nem is tudnánk finanszírozni évi több hazautat, ha a Franciaországban is akarunk utazgatni (a repülő Budapestre valami iszonyat drága, aztán még a TGV Párizsig, rendes vonat a TGV-ig, drága és fárasztó), otthon szétszednek minket. Mindenhol látogatást kell tenni, minden napunk be van osztva reggeltől estig, ha véletlenül kihagyunk egy nagynéni unokájának az ismerősének anyukáját, az sértődötten telefonál, hogy "hazajöttetek és még csak be sem ugrottatok?", egymással veszekednek, hogy most hozzájuk megyünk, nem most őhozzájuk, és mindenhol enni enni enni... legutóbb két éve karácsonykor voltunk otthon, a férjem végighányta a repülőutat hazafelé. Az országból, Budapestből, az emberekből egyáltalán semmit nem látunk, a régi barátainkat alig látjuk, nincs rá időnk, mert a család annyira lefoglal, mindenki rohan, siet, hadar, mintha nem lenne holnap.
Tudom hogy mindenki csak a kedvünkben akar járni, és szeretem is őket, és tényleg nagyon kedvesek, de nekünk ez nem nyaralás vagy üdülés, mindig olyan elcsigázva érünk ide vissza, belepusztulnék ha nekem ezt évente vagy évente többször is végig kellene csinálnom. Ha pihenni akarunk, akkor itt utazunk el valahová.

Kábé két évenként jutunk el arra a lelkiállapotra, hogy mostmár nagyon hiányzik Magyarország és a család, és akkor felkerekedünk.

cristallo 2013.09.02. 09:43:57

Én pedig pontosan azt a szomorúságot éreztem az írásban, amit többen is érzünk, hogy jó lenne otthon élni, mert ott nőttünk fel, odakötnek bennünket a rokonok, ismerősök, a nyelvünk, az ország adottságai jók, az emberek nagyrészt szorgalmasak és kreatívak - és most nem a megoldjuk okosba dologra gondolok -, de az ország megosztott, a politikusok felelőtlen idióták, az emberek meg még mindig a szocializmusban gondolkodnak. Amíg nem tanulnak meg az emberek felelősen viselkedni és gondolkodni, addig ez nem is fog változni.

cristallo 2013.09.02. 09:46:03

@SilentDreams: szóról szóra ezt gondolom én is. Nagyon jól megfogalmaztad a lényeget.

cristallo 2013.09.02. 09:49:38

@Brioche: mi évente egyszer, aztán egy évig tart kipihenni az utat és a rokonlátogatásokat:)

Mme.Brioche 2013.09.02. 09:50:43

@tilmir: minden egyes hónapban? wow :-)
mondjuk ha gyakran látnak az otthoniak, biztos nem szednek szét annyira :-)

tableno 2013.09.02. 09:51:09

@Brioche: lehet, hogy ha gyakrabban mennétek, nem akarna mindenki egyszerre látni benneteket... :-) Én átlag félévente járok haza, nekem az pont ideális.

_Jeff_ 2013.09.02. 09:53:21

@cristallo: szorgalmasak es kreativak, de nem gondolkodnak felelosen es nem gondolkodnak. ez nem kis ellentmondas, nem gondolod?

Mme.Brioche 2013.09.02. 09:53:57

@tableno: lehet, de nem merem megkockáztatni :-) amíg otthon éltünk volt hogy évszámra szót sem váltottunk némelyekkel, most meg minden hazautazásnál úgy viselkednek, mintha legalábbis a marsra disszidáltunk volna, és nem lenne email, telefon stb.

_Jeff_ 2013.09.02. 09:54:10

@_Jeff_: viselkednek felelosen, sorry

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.09.02. 09:55:03

@Brioche: Nekem munka miatt kell utazgatnom. A rokonokat beosztom. Szerencsére nincs sok. :)

nigara 2013.09.02. 10:09:17

Silentdreams véleménye abszolut korrekt.
Még annyit tennék hozzá, amit én gondolok a poszt lelki hátteréről: esetleg magunknak is meg kell magyarázni, hogy "sokkal jobb ott élni" ... Pedig őszintének kellene lenni legalább magunkhoz, be kell ismerni, hogy csakis a pénz tart ott, amúgy majdhogynem rühellem Walest.

cristallo 2013.09.02. 10:16:55

@_Jeff_: nem feltétlenül ellentmondás. Az, hogy valaki kreatív, lehet még akár felelőtlen is vagy akár nemtörődöm. Föleg, hogy az idősebb korosztály az állam gondoskodó keze alatt élt sokáig, a következő korosztály ezt látta otthon, talán a harmadik nemzedék már önállóbb lesz. És remélhetőleg a kreativitás és a szorgalom öröklődik:)

KaMon 2013.09.02. 10:17:41

@Brioche: Mi kb. 3 havonta megyünk haza. A nagyszülők "lecsapnak" az unokákra, a tágabb családdal viszont csak ritkábban találkozunk . Ellenben a barátokkal mindig szervezünk közös programot.

_Jeff_ 2013.09.02. 10:24:10

@cristallo: a magyar semmivel se kreativabb mint a tobbi. es ezt az ossznepi sirva vigadast se lehet tortenelemmel magyarazni. teged mennyiben erint hogy par szaz evvel korabban mi tortent? a mai napod hangulatat mennyiben befolyasolja? ugyanez igaz a holnapra is...

nem kell oket sajnalni. most is birkak, mennem a vezer utan, bekajalnak minden hulyeseget. ez neked olyan qrva okos nep? most is lehetne valtoztatni, ha kepesek lennenek az orruknal tavolabb nezni. de egyszerubb nyavajogni meg masra fogni mindent, mint esetleg osszefogni. a szuklatokoruseg nem eppen kreativitas.

tableno 2013.09.02. 10:24:17

@cristallo: Ahogyan az oktatást alakítják át most otthon, a következő nemzedék nem hogy önállóbb nem lesz, de pont olyan lesz, mint a kádárizmusban felnőtt. Csak esetleg még a kreativitást is kiölik belőlük...

fair city 2013.09.02. 10:25:14

@Brioche: evente maximum 2x. Es engem is szetszednek a rokonok/baratok, de nekem amugy alig van tarsasagi eletem kint, ugyhogy nem banom - csak igy az egesz evre valot 2 hetbe kell belesuriteni ami eleg faraszto tud lenni...

"Odakint talán sosem fogok párt találni magamnak." - Na ezt teljesen megertem. A helyiekkel gondolom eleve nehezebb ismerkedni, mar ha valaki egyaltalan erre palyazik. Eleve nekik altalaban teljesen mas a ferfi-no kapcsolatrol alkotott elkepzelesuk mint nekunk. (En csak Angliarol, Skociarol meg Irorszagrol rendelkezem nemi tapasztalattal ezugyben, de gondolom Wales is kb ugyanez a kategoria lehet...).
Szoval marad a kulfoldon megismert honfitars, vagy egyeb kulfoldi. Az elobbire tobb peldat lattam mar, az utobbi meg szinten nehez helyzet tud lenni a kulturalis kulonbsegek es egyeb dolgok miatt...

De bizom benne hogy a posztolo azert hamarosan talal valakit, en szurkolok neki!

_Jeff_ 2013.09.02. 10:26:55

evente 1x mentem eddig, iden sajnos mar 2x, muszajbol, de eleg is volt, sztem jovore se megyek. ha csak rajtam mulna, 5 evig at se lepnem a hatart. mar akkor se ereztem magamenak az orszagot amikor ott eltem. se a nepet. se a himnuszt (ezt vegkepp nem).

London2009 2013.09.02. 10:55:59

@tableno: Szerintem nem menőzik, csak tényként megállapítja. Magyarország a magyaroknak drága.
A párválasztást én pont fordítva gondolom...otthon soha nem lenne párom! : )

tableno 2013.09.02. 11:04:00

@London2009: na ezzel én is pont így voltam! Otthon nem kellettem a csajoknak, külföldön meg nagyon is. Most már az otthoniaknak is kellenék (pénzes külföldön élő paseee!), de már késő... :-D

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.09.02. 11:07:19

Most a pedagógus béremelés kapcsán lehozott a ténytár egy adatsort arról, hogy 2003 és 2013 között az a bér havi 100.000-ről mostanra netto 140.000-re nőtt.

Ez azt jelenti, hogy aki ezen a bérszinvonalon keres, az walahogy megoldotta, hogy a 10 évvel ezelőtti keresete egyharmadából meg tud élni.

Ahhoz kell egy hihetetlenül jól működő elfojtóka, hogy a személyiség, vagy a családi életstratégia /a legelső közösségi dientitás, aminek a nevében csoport nevében megnyilvánulunk/ ne tegyen fel kérdéseket a többi közösségi érdek artikulációs síknak.

Mi az isten nyilát csinálnak a magyarok a baráti köreikben? Miért nincsenek k érdéseink a vonatkoztatási csoportok szintjén? Pl a civil önszerveződésekben? Mozgalmakban? Blogokban vagy egyenesen az Országos Érdek Egyeztető Tanács szintjén?

Mit csinálnak a magyarok ezzel a pártokban?

Mit csinálnak a magyarok, amikor modernizációs kérdésekben irányt váltanak? merről merre tartunk? Mire volt jó a bér megharmadolása ebben a 10 évben? Lett emiatt 1 millió munkahely? Mire volt ez jó?

Volt annak normális társadalmi vitája, hogy mi tudatosan menjünk ebbe az irányba?

A kisközösségeinkben beszélhettünk arról, hogy mi a véleményünk arról, hogy a politikusaink szerint ez a helyes irány?

London2009 2013.09.02. 11:12:46

@tableno: Na ez viszont teljesen így van. Fiúknak talán még különösen nehéz. Egy magyar mosogatóval nem fog szóba állni az a lány aki a bölcsészhallgatónak tetszene.
Zárt az angol társadalom, nagyon valós még mindig az osztályrendszer és ha nem mozogsz abban a körben, akkor lehetetlen betörni. Bár ez nem hiszem, hogy angol sajátosság. A legtöbb helyen, - köztük Magyarországon is - pont így működik.

London2009 2013.09.02. 11:19:12

@Brioche: Tavaly havonta jártam haza. Annyira meguntam, hogy eldöntöttem idén nem megyek, csak ha már nagyon muszáj. Idáig kétszer voltam és még Novemberben megyek 2 hétre. A Karácsonyt viszont először nem fogom a családi házban tölteni. Erre azért kiváncsi vagyok milyen érzés lesz!

tanato 2013.09.02. 11:28:19

@London2009: Erről a témáról már volt egyszer egy hosszabb beszélgetés itt úgy bő két éve/magyar fiú-nyugati lány kapcsolat illetve hogy miért jön nehezen létre./Érdekes felvetések voltak,de a lényeg az volt hogy Itthon is így működik egy magyar lány sem szívesen áll szóba mondjuk egy albán,vagy moldáv mezőgazdasági vendégmunkással.,viszont egy itt tanuló afrikai vagy arab mérnök vagy orvostanhallgatóval annál inkább/ezt anno magam is láttam./.Tehát nem faji-nemzetiségi okai vannak ennek.

SzZoole 2013.09.02. 11:43:37

"Hajvágás a régi legkedvesebb fodrászomnál. Kellemeset a hasznossal: kint 25 fontot kérnek egy vágásért, míg Budapesten mindez kevesebb, mint 6 fontból megoldott és a végeredmény az árkülönbséggel fordítottan arányos. Kontaktlencse szemvizsgálattal, mivel elvből nem fizetek 50 fontot egy vizsgálatért és a direct debitet sem nekem találták".Nekem leginkabb ez szurt szemet,En es a fiam fodrasznal(szalonban)meg soha nem fizettem tobbet £6-10-nal,de mar vettem magamnak egy gepet es(a ritka hajsurusegem miatt)hetente magamat nyirom,a fiamtol a fodrasz £8-ot szokott kerni.A szemvizsgalatrol sem hiszem annyi lenne a Specsavernel altalaban ingyenes,vagy minimalis £6-8-ot kernek egy vizsgalatert,de ezt nem tudom biztosan aki jobban tudja javitson ki.A direct debitet a fenti kommentekben mar emlitett csoportos beszedesre hasznaljak mint pl. a rent havi fizetese,villany,gaz,viz,telefon,mobiltelefon etc.legallabis mi erre hasznaljuk.

morsels (törölt) 2013.09.02. 11:45:55

@Furos:
Kicsivel tobb vesszot es kevesebb szokozt kene hasznalnod.
:-)

SzZoole 2013.09.02. 12:04:39

@Saman: Te szakmat tevesztettel,politikusnak kellet volna tovabb tanulnod:)Szerintem rossz helyre irogatod az elmeleteided,mivel az itt levo kommentelok mar nagyreszt megtanaltak a szamitasaikat.Talan az otthon maradt megkeseredett embereket meg meg tudod celozni a zagyvasagaidal.

tucano 2013.09.02. 12:05:28

@www.aonang.hu: de ez nem magyar specialitás, vannak jó kiülős helyek otthon, de máshol is, sőt.

2013.09.02. 12:07:23

@tilmir: havonta levezeted?

2013.09.02. 12:08:25

@tucano: nahat, jo sokaig tavol voltal a blogtol

_Jeff_ 2013.09.02. 12:10:55

samannak agyara ment a tuzes viz

cristallo 2013.09.02. 12:13:40

@tableno: igen, a pénzes, külföldön élő pasik különösen sármosak tudnak lenni:)))

tucano 2013.09.02. 12:17:27

@tanato: Úgy két hete találkoztam hasonló problémával. Friss ismerősöm lakhelyén nehezen tud becsajozni.Enyhítő körülményként felmerült, hogy egyedül lakik egy kis görög szigeten és a világítótornyot kezeli :D
Mondtam neki, hogy vegyen egy birkát, ki tudja, hátha összejön vmi.

tucano 2013.09.02. 12:19:35

@charlieharper: utaztam sokat, most kezdem felvenni a szálakat :)

Muscari 2013.09.02. 12:45:22

@Zoole: most direkt visszaneztem a posztolo nevet, hogy nem-e lany-e veletlenul. Akkor realis lenne a25 fontos hajvagas, vagy meg kicsit keves is. De nem, a Bence hatarozottan ferfinev.
Egy csomo helyen lattam kiirva egyebkent, hogy ffi hajvagas 10 font, ugyhogy nem ertem a dolgot.

A szemvizsgslatnal lehet, hogy valami komolyabbra gondolt, nem egy sima szemuveg felirasara, lehet, hogy van valami sulyosabb problemaja, nem tudhatjuk.

A fogorvosert viszont hatarozottan erdemes hazamenni, mert az egy vagyon itt. Nem veletlenul utaztatjak szervezetten az angolokat is BP-re.

tableno 2013.09.02. 12:48:56

@tucano: a birka még jó lenne, csak azok a fránya kulturális különbségek... ;-)

2013.09.02. 12:52:07

@Muscari: hol £25 egy noi hajvagas? Felsegem 125 es 200 kozott fizet!

Off
Valtott itt mar valaki énphonerol Galaxyra? mennyire maceras atvinni az itunes zeneket?
On

cristallo 2013.09.02. 13:08:29

@_Jeff_: "a magyar semmivel se kreativabb mint a tobbi. es ezt az ossznepi sirva vigadast se lehet tortenelemmel magyarazni. teged mennyiben erint hogy par szaz evvel korabban mi tortent? a mai napod hangulatat mennyiben befolyasolja? ugyanez igaz a holnapra is..."

Szerintem igenis kreatívan gondolkodunk, lehet, hogy te ezzel nem értesz egyet, de én akkor is így gondolom. És nem pár száz évvel korábbi dolgokról beszélek, hanem 40-50 évvel ezelőttiekről, amik kihatnak sajnos a mára is. És bizony érint, hogy a nagyszüleid és a szüleid milyen érában nevelkedtek, mert te meg tőlük látod elsősorban az irányt, ők neveltek téged. Természetesen nem szeretnék általánosítani, de én ezt tapasztaltam nagyrészt. Amit viszont én sem értek, hogy a környezetemben mindenki szidja a fideszt, mégis a fidesz az esélyes a következő választásokon. Ha ennyire ellenzik őket, akkor honnan jön a tömeg, amelyik viszont őket akarja hatalmon látni?

tableno 2013.09.02. 13:09:29

@charlieharper: a feleséged eléggé "high maintenance"-nak tűnik...

SzZoole 2013.09.02. 13:11:10

@Muscari: igen azert mertem hatarozottan allitani a fodrasz temat,En is ketszer neztem vissza a nevere,"Kontaklencse szemvizsgálattal, mivel elvből nem fizetek 50 fontot egy vizsgálatért",mivel mindket gyermekem sajnos szemuvegesek,igy fel evente van idopontunk a Specsavernel,es nem csak a gyerekeknek de a felnoteknek is a vizsgalat INGYENES!!!De a Kontaklencse sem kerul anyiba,egy pill.a lanyom most nezi a Specsavers honlapjat;"Monthly lenses then start £8 a month,vagy Daily disposables start at £16 per for 30 pairs",szerintem nem kell leforditanom azert aki itt van mindenki erti.A fogorvosrol annyit hogy fel evente jarok general checkre,meg hygienic apolasra,a vizsgalatert £16-ot,az apolasra £55-ot fizetek,szerintem ennyi miatt nekem nem erne meg Magyarorszagba jarnom.

cristallo 2013.09.02. 13:12:00

@tableno: "Ahogyan az oktatást alakítják át most otthon, a következő nemzedék nem hogy önállóbb nem lesz, de pont olyan lesz, mint a kádárizmusban felnőtt. Csak esetleg még a kreativitást is kiölik belőlük..."

Ezt sajnálom, bár bennünket már nem érint, mert mi már az életben nem megyünk vissza Mo-ra élni, de elszomorít a dolog, mert a rokon gyerekeket viszont érinti. És a későbbiekben az itteni demokráciában felnőtt gyerekem kevésbé fogja érteni az ottani rendszerben tanult és felnőtt unokatesóit. :(

SzZoole 2013.09.02. 13:15:34

@charlieharper: a felesegemnek £30-korul vagtak,szaritittak,a lanyomnak £60-bol megvolt a mosas,vagas,festes es szaritas:)))

tableno 2013.09.02. 13:16:17

@cristallo: valószínűleg a környezeted nem reprezentatív minta a nagy magyar valóságról.

2013.09.02. 13:22:42

@Zoole: nalunk az nem jonne ki
www.rush.co.uk/pricelists/pricelist-b/#.UiR0UMu9KK0

Nalunk 2 evente a ceg fizeti a szemvizsgalatot, illetve vouchert ad. Az £50 a buvarszemuveget csinaltattam ami szemuveges.

@tableno: pedig kifejezetten nem az ismeretsegi korben. Nincs LV taska, se LK Bennett cipok.

Grega 2013.09.02. 13:24:54

a posztíró kettős mércéje, szemellenzője nagyon egyértelmű. például villamosra felszálló, nem rózsaillatú hajléktalanok nyugaton is vannak, sőt.

a személyiségéről, családszeretetéről is lejön pár dolog, pl hogy 1-2 nap után már elkezd unatkozni Magyarországon, ez talán nem az ország hibája.

kérdezem, én miért jöttem haza Szingapúrból, amikor fél Amerika odavágyik letelepedni?.. azért, mert nincs kettős mérce az agyamban, látom és érzem, hogy mi a JOBB nekem és a családomnak Magyarországon.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.09.02. 13:25:21

Egyébként én sem értem a posztolót több helyen sem.

Kopasz lévén a fodrászok árairól nem tudok nyilatkozni, de a szemvizsgálat egy relatíve puccos helyen 15 font volt (bár a munkáltatóm fizette) és amikor bejelentkeztem a háziorvoshoz Angliában, a legeslegelső dolog volt, hogy elküldtek vérvételre és csináltattak egy teljes vérképet. Sőt, lassan már kezd elegem lenni abból, hogy bármi van, rögtön vért vesznek.

Szóval van egy olyan érzésem, hogy a posztolót átverték egy kicsit a wales-i csibészek. :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.09.02. 13:25:23

Megdöbbentő felfedezés: aki napi tíz órát gürizik, hogy a napi teszkógazdaságost elő tudja teremteni, az feszültebb, mint aki nyaralás közben könnyedén fizet a családjának egy vendéglői vacsorát.

Ma is tanultam valamit.

fair city 2013.09.02. 13:25:39

@London2009: Lanyoknak mert ne lenne nehez? Nekem ir baratom volt, es itt irirszagban nem egyszer futottam bele olyan velemenyekbe, hogy vele aztan hogy megfogtam az isten labat... o 30 evesen meg a szuleinel lakott es iskolaba jart, en akkoriban mar dolgoztam, eltartottam magam es volt egy diplomam meg egy szakmam... szerencsere a csaladja nem igy velekedett, de idegenektol is gaz volt megkapni - es az irek meg sokkal befogadobbak meg kedvesebbek mint az angolok!

Withamyn 1 2013.09.02. 13:25:54

@_Jeff_:
muszájbój?? ez meglep, úgy NEgyere..Ha nemérzed ,hogy Magyar vagy ,megette a fene az egészet, függetlenül a körülményektől.
Ezt nem sértésképp mondom,

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.02. 13:26:16

Egy újabb poszt, amiből kiderült, hogy a pénz miatt pattant meg az író. Amit persze megértek, az itthoni átlagfizetésekből nem lehet élni, csak vegetálni.

Az pedig, hogy az átlag szolgáltatás ára itthon lényegesen alacsonyabb, mint nyugaton, nem meglepő, inkább már unalmas.
Nem hiába jön ide fogorvoshoz az echte angol, persze gondolom a csóróbbik fajta.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.02 11:25
Magyarország

Irodayaaak · https://szabad-szo.hu 2013.09.02. 13:26:39

A hajvágás 5,5-6 fontba kerül. Puccos szalonban valóban sokkal drágább, de oda a presztízs miatt megy, aki megy. Megtehetné a segédmunkás is, csak nem hülye, ha negyedéből is kijön. Úgy látszik, erre nem sajnálod a pénzt, csak ez egészségügyi vizsgálatra.

A vérvizsgálatot a háziorvosod fel tudja írni, úgy nem 5400, hanem 0 Ft-ba kerülne. Dehát nagyképűeknek ez derogáló.

rafflesia 2013.09.02. 13:26:58

mi évente megyünk haza egyszer. Annyi nekem is elég, bőven. Egyrészt mert ugyanaz a helyzet a családdal, amit Brioche is vázolt, plusz mindig van egy csomó intézni való, így gyakorlatilag nekem az a hat hét otthon egy versenyfutam az idővel. Másrészt mert augusztus közepétől menetrendszerűen jön a szénanáthám, és akkor általában örülök, ha végre felülhetek a repülőre...

Idén egészen döbbenetes élményem volt. Amikor ugyanis a fagyizó előtt 10 méteres sor áll a vidéki kisváros főutcáján, akkor megfordul a fejemben, hogy miért is az a sok sírás, és vajon hol van az igazság... És akárhányszor arra jártam, mindig az utcán állt a sor, így aztán sokat gondolkoztam ezen. Kérdezgettem fodrászt, boltost azt-azt hogy van, válság, vendégkör stb, és azt mondták köszönik jól. Az üzlet megy. Jó-jó tenni kell érte, van már honlap, FB miegymás, sok fórumon jelen vannak, de vendég az mindig van elég. Hát ez az egyik impulzus.

A másik az, hogy míg 3 éve Malajziában a barilla pesto kétszer annyiba került, mint otthon, most az a helyzet, hogy inkább Malajziából kéne a bőröndben haza csempésznem, mert az ára otthon kicsit hmmm elszállt... Idekinn pont annyiba kerül, mint 3 évvel ezelőtt. Ez persze egy termék, de a trendet kiválóan mutatja.

A harmadik impulzusom, hogy a vállalkozók így 3 év elteltével fenemód becsületesek lettek. Számla nélkül fel sem merül a munkavégzés, míg régen megkérdezték, hogy kell-e számla, most szó sem lehet erről a verzióról, tiltakoznak. Fehéredne a gazdaság???

Withamyn 1 2013.09.02. 13:27:15

uff!
Sajna tipikus "ŐsMagyar " esszé, piszkos anyagiak, meg ,hogy "déjavu" érzés mert épp tőlünk nyugatabbra f@sza a feeling..
Nálam akkor "szakadt el a cérna".. mikor a kedves öcsikének mosolyt csaljt az arcára mert épp meghívta x-re-y-ra..
B+!! /bocs ha övönalulinak tűnik/ , a tesód!! , Az értékrendembe nemfér bele ,ha a közeli hozzátartozót lekicsinylem,
És merem remélni ,hogy egyszer nem a tesód fog kihúzni a "kátyuból.."

SilentDreams 2013.09.02. 13:27:32

@Brioche: Nagyon jó kérdés a poszt kapcsán is, hogy ki milyen gyakran jár Magyarországra (nekem is feltűnt, hogy a posztoló 1,5 év alatt már sokadjára volt otthon).

Ennek nyilván érzelmi és anyagi vonzata is van. Akit az égvilágon semmi nem köt Magyarországhoz vagy akár minél gyorsabban szeretné elfelejteni valami miatt, annak eszébe sem jut ez, míg a másik véglet, ha valaki amikor csak tud, hazalátogat, mert nem bírná elviselni a kinti létet enélkül (család, szülők, barátok, egyebek miatt), amihez persze nem árt, ha nem a világ másik végén él, ahonnan igen húzós lehet az oda-visszaút...

Ötödik éve vagyok külföldön, tehát túl hosszú mintám még nincs, de nagyjából évente kétszer szoktam Magyarországra látogatni, valamikor tavasszal (Húsvét-Pünközsd tájékán) illetve télen (Karácsonykor). Ezzel úgy nagyjából szerintem a két véglet (sosem vs "2 hetente") között lehetek. Ennek nem csak anyagi okai vannak (bár az is, hisz sokfelé szoktam még utazgatni, és azok sem ingyen vannak...), hanem végtelen szabadságom sincs, így be kell osztani mindenfélére. Ezenkívül pedig - főleg az első időszakban - nem is tartottam volna hasznosnak, ha ennél sűrűbben járok Magyarországra, mert nekem minden egyes hazalátogatás eléggé "felzaklató" volt, utána mindig nehéz volt visszamenni külföldre, úgy éreztem, mintha mindent újra kellene ott kezdenem. Ezért sem tűnt jónak az a korábbi ötlet, hogy majd olykor hosszú hétvégékre hazaugrok, mert épp elég volt évente kétszer "felzaklatnom magam" :))))

Azóta már, az átmeneti időszak elmúltával. sokkal kevésbé érint felkavaróan egy-egy hazalátogatás, amiben valószínűleg nagy szerepe van annak is, hogy időközben sikerült legalább olyan jó körülmények között laknom, mint anno Magyarországon, meg persze biztosan meg is kellett tanulnom a külföldi élet vs magyarországi jó emlékek, kötelékek együttes kezelését. Ahogy látom, ez nem mindenkinek jön össze, sokféle tényezőn múlik.

=> 2013.09 02. 10:45

Vittore. 2013.09.02. 13:27:39

Teljesen egyetértek, Magyarországon a legnagyobb baj, hogy mindenki csóró. Ráadásul ez a munkahelyek 90%-án is meglátszik, a munkaadó nem akar fizetni több pénzt, hisz így is elvállalják a munkát, a munkavállaló meg magasról sz.rik bele a munkába, mert ennyi pénzért ez jár.

_Jeff_ 2013.09.02. 13:28:11

@cristallo: elhiszed hogy pont lesz.rom?

szelephézag 2013.09.02. 13:30:44

Érdekes dolog látni, ahogy valaki megírja a tapasztalatait, és a kommentek túlnyomó többsége azonnal, reflexszerűen morális ítéletek áradatát zúdítja a posztolóra.
Nem ahhoz tesznek hozzá, amit ír, hanem azt ítélik meg, aki írta. Diskurzus is jórészt azon alakul ki, hogy valaki jól ítélte-e meg a posztolót vagy sem.
Tudom, ez olyan, mint amikor az ember "kiereszti a gőzt", de igazából ez inkább termeli a gőzt, mintsem levezetné.
Szerintem sok érdemes poszt meg sem születik emiatt, olyanok, amik hasznos diskurzusokat indíthatnának el, hiszen nem a téma látszik fontosnak, hanem annak a felvetőjéről "vaskos igazat" szólni.

fair city 2013.09.02. 13:32:28

@Hataratkelo: Csak ritkan szolok hozza, de szeretnek en is allando kommentelonek jelentkezni, ha meg lehet... :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.02. 13:36:31

@charlieharper:

Na, ezért jó BG. Az alacsony bérek miatt a legtöbb szolgáltatás még Mo-hoz képest is olcsó.

А sztárfodrászoknál annyi a díj, mint Angliában a mezei fodrásznál. Az átlagos helyeken meg filléres dolog.

Én átlagos (azaz nem a legolcsóbb) helyre szoktam járni, s jellemzően 8 levát (= 1200 Ft) fizetek, s ebben már benne van a bajuszigazítás, fülből kinövő szőr, felesleges szempillakinövés levágása is, sőt a szakálligazítás is. De mehetnék olcsóbb helyre is, láttam helyet, ahol 3 leva (450 Ft) a díjazás!

négyzet 2013.09.02. 14:06:49

Nyálas, műmájer. Ennyit tudtunk meg a mai posztból. Meg azt az eget verő bölcsességet, hogy egy gazdagabb országból jőve relatív olcsó a kelet.
Én még mindig szívesebben olvasnék egyéni kijutási/külföldi élet történeteket.

_Jeff_ 2013.09.02. 14:08:03

@Withamyn 1: milyen egeszet evett meg a fene? most kinek lett ettol rosszabb? neked faj vagy mi? nekem nem. vagy ez ilyen kotelezo dolog kellene hogyn legyen?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.09.02. 14:09:57

@charlieharper: Igen, 2*1000 km.
:)
Néha, egyik nap megyek, másik nap jövök.

cristallo 2013.09.02. 14:14:35

@tableno: igen, én is azt hiszem:))

2013.09.02. 14:18:10

Megegyszer megprobalom elkuldeni

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: igen tudom, hogy Londonban tularazottak a szolgaltatasok, foleg a Cityben es a Wharfon. Ugye, ido az egy "rare commodity", foleg ezeken a reszeken, fizetokepes kereslet van. Igy a piac belotte az arszinvonalat.

@régebb óta vagyok Subban mint te: UKban a fogorvos kepzes egy 4 eves gyorstalpalo es azok ismerosok szerint, akik ebben dolgoznak (francia, kanadiak, SAa, es amerikaiak), kritikan aluli a UK kepzes. Elavult modszerek es anyagokkal dolgoznak. Az osszes amerikai kollegam inkabb hazamegy fogorvoshoz az itteni minta utan. Egyebkent szokott lenni itt egy fogorvos kommentelo, ha ma jon, majd o is velemenyezi.
Eszreveheto USA utan az atlag angolnak rosszak es csunyak a fogaik. A rossz kepzes es magas ar iranyitja az angol tomegeket a fogorvosi turizmus fele Varsoba es Budapestre.
Az orvosi privat vallakozas (teljes verkep, fogaszat, kisebb mutetek) angolokra raallva Budapesten biztosan jol megy.

Mme.Brioche 2013.09.02. 14:20:34

...hátha most sikerül kommentelni

@charlieharper: hűha, a feleséged egy igazi mesterfodrászhoz járhat :-)) nekem 40-45 euro egy hajvágás, festéssel lenne 60 körül, de az még nem kell.

_____
Én novemberben megyek haza két hétre, először egyedül, gyakorlatilag négy év után (két éve voltunk otthon karácsonykor ugyan, de az csak négy nap volt utazással együtt, ki sem mozdultunk a családi körből), már teljesen be vagyok sózva úgy várom :-)

Grega 2013.09.02. 14:30:09

@_Jeff_: na JEFF, ennek a blognak sajnos jóideje te vagy a legalja morális és mentalitásbeli értelemben egyaránt. te sajnos nem Angliát szereted, hanem Magyaro-t utálod -- óriási különbség.

ezt olyan haza-hazapattanó expatként mondom, aki előszeretettel olvasgatja a blogot régóta. Angliát is meglehetősen jól ismerem (Írország 1000-szer jobban bejön amúgy), Londont semmivel se tartom jobb helynek Budapestnél. és megértem a rengeteg angol és amerikai arcot, aki Magyaro-n telepedik le. hogy miért? mert nincs bennem mélyen ülő (aka deepseated) kettős mérce (aka double standard). ezt add össze.

Amy23 (törölt) 2013.09.02. 14:30:59

Teljesen magamra ismertem ebben a cikkben.
Én már majdnem 2 éve külföldön vagyok,de 4 havonta haza kell jöjjek,mert annyira honvágyam van.
Mindig el is határozom,hogy ennek igy nincs értelme,csak szenvedek kint,mindenki akit szeretek itthon van.
Aztán nagy lendülettel neki állok itthon munkát keresni,és rájövök,hogy munka csak Pesten van,(tapasztalat) ahhoz pedig havi 80.000-es nettó fizetesem nem elég albérletre,BKV bérletre,kajara,ruhákra,stb stb.
Szóval hiába akarna az ember itthon lenni,ha lehetetlen ennyi pénzből szingliként kijönni.
Nézz meg egy angol,amerikai,osztrák,egyedülállót,simán eltartja magát a fizetéséből,itthon ezt miért nem lehet megtenni???

Ha én választhatnék,itthon maradnék,de ahhoz nagy változások kellenének.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 14:44:10

namost ha minden a pénzen múlna, akkor a yangoniak nagyon morc népség lennének.
mondjuk azt szeretem, hogy minden televan kis teázókkal, esténként az egész utca kint ül és cseveg egy pohár tea mellett kis műanyag székeken. és még az a bizonyos csóró gyári munkás is ki tudja fizetni. mondjuk nem jár a nyakukra a köjál, meg nem a kincstárnak termelik a bevételük felét ilyen-olyan sarcra. aztán mégse hullik a nép, mint a legyek.
a másik, amit szeretnek, az a foci, mindenki focizik, vagy rattan labdával csak lábbal játszva röplabdázik. nagyon ügyesek. ha a bokáig érő sárban szakadó esőben mezítláb focizás olimpiai sport lenne, eséllyel indulnának. (a thaiok viszont nagy kontraszttal soha de soha nem mennének ki az esőbe.)
jókedvű város ez, az emberek meg elpusztíthatatlanok és vidámak, mint a pitypang.

Határátkelő 2013.09.02. 14:45:00

Kicsit vacakol a rendszer, lehet, hogy nem mindig jelennek meg a kommentek rögtön. A hiba már javítja a blog.hu.

BTBTBT 2013.09.02. 14:48:32

25 font egy ferfi hajvagasert? Walesben? Londonban 7-10 (mosassal vagy anelkul). Evek ota.

A poszter - masfel ev utan IS - beleesik abba a hulye hibaba, hogy osszehasonlitgatja az arakat, mikor nem itthon kapja a jovedelmet.
Es mintha a direct debit fogalma sem lenne tiszta neki.

Olcso magyar alkohol? A walesi fizubol? Say no more. :-)

Hol es kevesbe jol oltozott fiatalok (meg idosek is) Nyugat-Europaban is akadnak jocskan.

Szubjektiv, de Budapest marhara nem szep. Minden evben csunyabb.

Akinek havi 250 ezer kell ahhoz, hogy rendesen eljen Mo.-on, annak eleg erdekes igenyei lehetnek.

Bar az tulzas, hogy kulfoldon sosem talalni part, de arrol itt eleg sokan megfeledkeznek, hogy a kulturalis kulonbsegek (meg a tarsadalmi helyzet) miatt azert valoban nem annyira egyszeru a dolog.

zopilote 2013.09.02. 14:55:30

" Először éreztem, hogy nem akarok visszajönni "
Ilyen kijelentesre mit lehet mondani??? Talan csak annyit, hogy minden ember mas. Onmagat veszti el az, aki megtagadja vagy elfelejti szulohazajat, anyanyelvet, az otthon eloket.
PS: mentem dolgozni, pedig meg mindig unnep van (Labour Day) es 3 napja kileptem:) Remelem, ebben a honapban sikerul vegre hazalatogatnom. Az iden meg nem jartam Magyarorszagon:(

Mme.Brioche 2013.09.02. 14:55:35

@Amy23: nagyon talpraesett kis nő lehetsz, hogy volt bátorságod egyedül meglépni a külföldre költözést, és mindig vissza is mész :-) engem mindig lenyűgöz ha nők egyedül mennek ki, én gyáva kukac lettem volna hozzá :-)
Nem kerül nagyon sokba a hazautazás?

Bocsánat, nem kíváncsiságból vagyok ilyen indiszkrét, csak épp a minap került ez szóba egy ismerős magyar házaspárral, akik mindketten a vendéglátóiparban dolgoznak, és ők évente háromszor is hazajárnak, mert olyan elviselhetetlen honvágyuk van, és a hölgy kicsit elkenődve mesélte, hogy az összes megtakarított pénzük rámegy a repülő és vonatjegyekre.
Van azért ebben valami ironikus, hogy valaki elmegy Magyarországról egy jobb kereset reményében, aztán ott meg csak azért dolgzik, hogy mennél gyakrabban hazamehessen Magyarországra. Úgy sajnálom őket, szörnyű lehet ilyen honvággyal élni :-(

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 14:55:56

@charlieharper: Az NHS pl siman javasaolja az amalgamos tomest. Mondom mi van?

@Csaba E. Papp: ha valaki kulfoldon dolgozik, akkorcseszheti a haziorvost. Ugyanis nem jogosult odahaza , csak surgosegi ellatasra, vagy utolag hajtjak be rajta, vagy NHS-sel pinpongozzak le. Magyar haziorvos magyar tb nelkul csak surgosegi esetben kuldhet vervetelre, es azt is fizeti a vegen valaki. Vagy az NHS ( ha az illeto UK-ben dolgozik) , vagy a kedves beteg.

Szoval ez nem felvagas, egyszeruen ilyen a rendszer. NEm vagyunk jogosultak ingyen vervetelre Magyarorszagon, abszolut jogosan.

@Brioche: 2-3-6 havonta. Mikor hogy. Elso evben nem mentunk, de mivel apukamnak lett egy olyan problemaja, amivel hosszabb ideig korhazban volt, ezert en viszonylag gyakran megyek. Parom tobb mint 1 eve volt, a testvere szinten.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 14:57:26

@Brioche: Na szoval hiaba gyakran jarok haza, honvagyom abszolut nincs. Nem emiatt megyek. Amugy fugg attol , honnan jar haza az ember, en rendszeresen 17 - 25 fontos jegyekkel erepulok iranyonkent. Dragabb Debrecenbol PEstre menni, majdnem.

zopilote 2013.09.02. 15:03:25

@Brioche:
" Nem kerül nagyon sokba a hazautazás? "
Ilyen kerdes fel sem vetodhet nalam. (bar nem engem kerdeztel) :)

2013.09.02. 15:07:38

@zopilote: hogy lehet egy munkahelyen 1 heten keresztul minden nap felmondani es megis ott dolgozni?

@tildy:): elvallalhatnad az oldal rendesen megcsinalasat, ez a blog az informatika szegyene, irtam mar korabban is.

Mme.Brioche 2013.09.02. 15:10:21

@tildy:): óóó, 17-25 font?! ennyiért én is állandóan hazajárnék :-))) innen összehasonlíthatatlanul drágább :-( én májusban vettem meg a jegyemet novemberre, ez a max, fél évnél későbbre nem tudok tervezni, és egy személyre oda-vissza, vonatjeggyel együtt 270 euroba került.

tableno 2013.09.02. 15:19:09

@Brioche: nyilván egyszerűbb olyan helyről hazajárni, ahonnan van közvetlen fapados járat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 15:20:35

@Zoole: most csinaltattunk a csaladban kinn szemuveget, 100 fontos voucherrel egyutt is vagy 340 font volt ( 440 lett volna) . Mivel anno szemuveges voltam, es otthon is kella csaladban szemuveg, azer totthon meg mindig siman megvan fele ennyibol is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 15:24:49

@charlieharper: Ha kapok designt , szivesen, de nem vagyok designer, ezert olyan a sajatom is, amilyen.

@Brioche: Tessek: img189.imageshack.us/img189/7653/y66w.png

Mme.Brioche 2013.09.02. 15:27:06

@tildy:): :-)) köszi, de igazán nem kellett volna, elhiszem neked bizonyíték nélkül is, tudom hogy a fapadosok nagyon olcsók Angliában :-)))

SzZoole 2013.09.02. 15:35:42

@tildy:): hat nem tudom Te hol csinaltatad,En csak a Specsaversel vagyok kapcsolatban,de ott nincsennek olyan vad arak.www.specsavers.co.uk:))En csak egy Oakley HD napszemuveget vettem naluk,mivel sokat vezetek es szuksegem van egy normalis napszemuvegre,az is egy eves biztositasal £205 volt,Magyarorszagon ugyan ez majd nem a duplaja.(most lehet hogy ezzel nem leszek valami nepszeru de,na mindegy....)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 15:37:58

van valaki (Hagymán kívül), aki több mint 7 éve nem volt? vagy én nyertem?
idén megyek. muszáj. meg különben is majdnem ingyen van. meglennék nélküle. viszont félek nagyon. mondjuk az alap, hogy úgyis tüdőgyulával fogok visszajönni, és majd hetekig kúrálhatom magam. elég nekem a "sarkvidéki" időből az évente egyszer háromnegyed óra Snow World.
gondolom az árak miatt majd rendszeresen fennakad a szemem.... felvágás nem lesz, max majd megkönnyebbülve jövök vissza.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.02. 15:48:36

Angliában Juszuf lehet "letolja" a hajad 5 fontért. De neki pörögnie kell, mert 1 nap meg kell legyen 10-20 vendég, ha nem több, hogy a pénzénél legyen. Nívósabb szalonban meg a tudást, szakértelmet, színvonalat fizeted, plusz a higiéniát is. (Jobb helyeken minden vendég után kötelező sterilizálni az eszközöket.) Míg a paki a sarkon lenyír 1 óra alatt 3-5 embert, addig a lent linkelt helyeken 1-1,5 óra alatt 1 embert. Lehet vitatkozni inkább minőséget drágán, több idő alatt, vagy szarból sokat, kevesebb idő alatt...

Feljebb linkelte valaki a Rush-t már, így azt nem kell.
hobsalons.com/content/files/hob_pricelist.pdf
toniandguy.com/salon/prices/222
www.bluetitlondon.com/prices.html
stb.

Napjaink legjobbnak ítélt tudását itt lehet szerezni, érdemes megnézni az árakat.
www.sassoon.com/academy/short-term-courses/uk/uk.php

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.02. 15:48:36

@charlieharper: UK nyuggerek többsége áramlik fogpótlásra, műfogsorért, műtétek stb. miatt Budapestre (is). UK-hoz képest kb. harmadáron megkapják. Ha meg kész, akkor még kis turistáskodás is belefér, a miértjét nem kell ecsetelni.

Egon Krenz 2013.09.02. 15:48:36

Nem akarom megbántani a posztolót de ha a 100 forintért megvett hálás pillantás motiválja akkor ott vmi gond van.

Hogy a poszt 3/4-e az anyagiakról szól az is mutat vmit.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.02. 15:48:36

"A balatoni árak nyugaton élő magyarként egyáltalán nem tűntek rémisztőnek. 550 egy lángosért, 100 forint egy palacsintáért és 350 egy jégkásáért nekem barátságosnak tűnt. Öcsém viszont meggondolta párszor, hogy mire kölcsön a zsebpénzéből. Jól esett meghívni őt és látni a ragyogó szemeket — nekem pedig egyáltalán nem esett ez nehezemre."

www.youtube.com/watch?v=hZmmXZiQOvg#t=6m17s

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.02 15:15
Magyarország

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.02. 15:48:36

@zopilote:

"" Először éreztem, hogy nem akarok visszajönni ""

A "vissza", szerintem a szigetek akart lenni.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.02 15:23
Magyarország

olvaso_sg 2013.09.02. 15:48:36

@Chang Yai: jovo csutortok reggel megyunk de este mar huzunk is tovabb baganba. mar alig varom:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 15:50:12

juteszembe, írhatna valaki hazatérő-kalauzt is. hogy milyen SIM-kártyát érdemes venni arra a kis időre, milyen BKV-jegyek vannak, hogy a bánatba lehet kijelentkezni (családtagnak nem engedik elintézni a kerületben megbízással, elküldték a bánatba), nemtom....
mondjuk én már a pénzek színét se tudom felidézni, a kék ezres meg a zöld kétszázas jön be, meg a régi piros százas, lila ötszázas.
áááá meg fogok majd zizzenni.

2013.09.02. 15:50:40

@charlieharper: Sajnos Londonban £100 feletti ar nem szamit kulonosen magasnak ha hajfestes is van, nemcsak vagas. Miert nem vesz a feleseged LK Bennett cipoket? Annyira brutalisan nem dragak (marmint felso-kozeposztalybeli szinten) es nagyon jok!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 15:52:16

@Zoole: www.opticalexpress.co.uk

180 a keret, a lencse meg extravekonyitva (muszaj) + uv vedelem , stb volt 220 korul + 30 a biztositas ra.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 15:57:20

@Chang Yai: Mar irtunk rola korabban, na majd ha nekilatoka sajat posztomnak, beleirom. En belefutottam, hogy kozpontiban nem lehet elinteznia kijelentkezest ( engem is elkuldtek a banatba) , korabban arrol is irtam, hogy mobilnetes simet meg se probalj venni, ha veglegesen kulfoldre koltoztel ( ha magayr allampolgar maradtal, kernek szemelyit - azt nem tudom mindenhol-e, de prepaid simnel, telenornal 100%) .
BKV jegyekbol tombot erdemes venni, es figyelni a repteren jol ad-e vissza a sofor, ha veletlenul megis nala venned. Mindig legyen nalad kp-ben forint, legalabb par ezer, mert sosem tudhatod mibe szaladsz bele.

@Zoole: oakley napszemuveg nekem is megallt 110 fontbol. Otthon sosem vettem volna , egyszeruen nem volt ra sosem keret , itt konnyen megtehettem, hala egnek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 16:00:31

@olvaso_sg: esernyőt / esőkabátot pakoljatok, horror idő van, egész hétvégén szakadt az eső megállás nélkül, és ez így van egy ideje :-(
ha repülővel mentek, asszem nem forgatós a leszállópálya Baganban, vagyis arra tippelek, hogy nem, mert az Irrawaddy mentén megy fel észak fele a gép, akkor JOBB oldalra kell ülni. a felszállásra nem emlékszem, csak hogy akkor is a rossz oldalon voltam. ha busz, akkor részvétem, bár azért egész szépen megvan már a főút része, csak utána, az úgy tudom, még mindig nincs.
Mandalay, Inle is?

Tildy: muhaha, személyim 2009-ben lejárt.... na majd a család vigyáz rám, attól tartok. valakinek csak van pl egy elfekvő sim-kártyája. (el lettem kényeztetve Thaiföldön meg Indonéziában. na itt nem, de még mindig örüljek magamnak az óránként 25 centes 3G-vel, azt hiszem.)

BTBTBT 2013.09.02. 16:00:54

@YoZan Ace:
Mert csak paki vagja am le a hajat olcson, ugye? Es csak ott fertotlenitenek, ahol dragabb? Ne viccelj. :)
Mellesleg mi tart 5x annyi idot levagni ugyanazt a hajmennyiseget egy ferfi fejerol? Igazabol semmi. De az olyan kiralyul hangzik, hogy "hajvago szalonba jarok".

2013.09.02. 16:02:29

@Mirjam2: volt neki, de fajt tole a hata

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.02. 16:03:50

@zopilote: "Onmagat veszti el az, aki megtagadja vagy elfelejti szulohazajat, anyanyelvet, az otthon eloket."

Azert ezt igy kategorikusan kijelenteni tulzas, nem? Szerintem pedig sokan vannak akik ebbol a kozegbol kiszakadva talalnak ra vegre igazan sajatmagukra.

Ajanlom figyelmedbe az Into the Wild cimu konyvet/filmet. Az eletmodod ismerven, szerintem nagyon be is fog jonni neked a darab, de jelen esetben a mondandoja a fontos. :)
Miszerint a vilag barmely pontjan teljesen egyedul is boldog tud lenni az ember. :) En inkabb ebben hiszek mint Magyarorszagban, dehat, ahogy Te is mondtad:

"Talan csak annyit, hogy minden ember mas...". No offense! :)

2013.09.02. 16:03:50

@Amy23: 'Nézz meg egy angol,amerikai,osztrák,egyedülállót,simán eltartja magát a fizetéséből,itthon ezt miért nem lehet megtenni???'

Hat mert pl. Magyarorszag szegenyebb orszag mint pl. Amerika. Ennek a kerdesnek annyi ertelme van mint hogy a kinai gyari munkas miert nem tudja magat olyan szinvonalon eltartani a fizetesebol mint a magyar stb. Es relativ hogy mit ertesz azon hogy 'siman eltartja magat'. Pl. Londonban minimalberbol egy egyedulallo ember annyit engedhet meg maganak hogy pici szobat berel sok masik emberrel egy lakasban, kifizeti a kozlekedest, etelt, aztan ennyi. Ezt kb. Pesten is meg tudod tenni 80 ezerbol, vagy?

2013.09.02. 16:06:59

@charlieharper: Hm, erdekes, en meg pont azt gondoltam hogy az LK Bennett cipok 'dizajnosak' is meg kenyelmesek is, ami ritka kombinacio. En csak charity shop-ban vettem parat, meg ruhakat is, imadom! De nyilvan mindenkinek mas kenyelmes.

Muscari 2013.09.02. 16:08:17

@charlieharper: magyar fodrasz, haznal, marmint nem szalonban, es ez csak vagas. Szerintem nem adozik belole, de mondjuk nem kerdeztem :-)

SzZoole 2013.09.02. 16:09:57

@tildy:): otthon,biztos hogy nem veszel egy uzletben,.meg nagyon nagy akcioban sem,Oakleyt szazezer alatt,mig itt akcio nelkul is majd fele anyiba kerul,ha itt megeri ennyiert is arusitani az uzleteknek,akkor az otthoniak mekkora haszonal dolgoznak???

Mme.Brioche 2013.09.02. 16:10:37

@Chang Yai: hehe, pont a múlt héten vettem simkártyát jó előre (már csak egy mobil kéne hozzá), és hónapok óta visszatérő álmom, hogy ott állok lent a metró előtt, és nincs elég jegyem pedig áttúrtam az összes zsebemet, és építettek egy csomó új metróvonalat, én egy bolyongok benne, mert folyton eltévedek :-))
hát igen, kicsit be vagyok már sózva az utazástól, már csak két hónap :-)

2013.09.02. 16:10:57

@charlieharper: Kisse elkalandoztam es atmentem a John Lewis oldalara, ugy dontottem hogy ha a kovetkezo par hetben megnyerem a lottot, ez lesz az elso par cipo amit megveszek: www.johnlewis.com/l-k-bennett-joanne-knee-boots/p487750?colour=Deep%20Red

Most miutan meghoztam ezt a nagyon fontos dontest, jobb ha visszamegyek dolgozni meg mielott eszreveszik hogy cipoket nezegetek online...

BTBTBT 2013.09.02. 16:11:58

@Mirjam2:
"Pl. Londonban minimalberbol egy egyedulallo ember annyit engedhet meg maganak hogy pici szobat berel sok masik emberrel egy lakasban, kifizeti a kozlekedest, etelt, aztan ennyi."
Kerdes, hogy milyen igenyek vannak lakhatasra.
Aki ugyes, az emellett felre is tesz minimalberbol.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 16:15:20

@Mirjam2: Budapesten azert nehezen. Meg ha tobben is berelnek egy lakast, sok esetben minimum 40 ezer forint egy szoba rezsivel + 10 a bkv berlet, es egyel es ruhazkodj 30 ezerbol.
Itt ha szerencsed van, de sajnos csak minbert ( netto 940 font) kapsz, akkor 500-ert mar kapsz elfogadhato szobat, 100 koruli a berleted, es meg mindig van 300-ad .

2013.09.02. 16:17:54

@Mirjam2: Azt mondta, hogy nem kenyelmes, ugyhogy tobbet nem vett.
@YoZan Ace: felsegem fodrasza a Rushbol a Smooth youba p, vagy valami ilyesmi, ment at.

2013.09.02. 16:20:20

@charlieharper: Nem tudom mi az oka, de teny, hogy Angliaban megdobbentoen alacsony szinvonalu a fogaszati ellatas, beleertve London belvarosi maganfogorvost (sajat tapasztalat). Legutobb indiai nagyvarosban voltam maganfogorvosnal, indiai mercevel draga volt de persze olcsobb mint Angliaban es ossze se lehetett hasonlitani, messze jobb volt mint az angol szinvonal. Angol ferjem legutobb Budapestre repult fogorvoshoz nelkulem, en nem tudtam szabadsagot kivenni, de neki muszaj volt es nem vagyunk hajlandoak nevetseges osszegeket kifizetni azert az ellatasert amit itt kapna Londonban.

2013.09.02. 16:21:59

@Mirjam2: ha Maxvalnak tetszeni akkor leggingset is vegyel hozza.
Van eszkimo csizmad?

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 16:23:27

@Brioche: a csomó új metróvonalnál úgy röhögtem, hogy az orromon jött ki a tonhalas szendvics.úgy kell nekem :-)

ja és itt van egy "kis színes" gyönyörűség:
nol.hu/archivum/tarki__valtozatlan_az_orszag_eu-tagsaganak_megitelese_a_magyarok_szerint_?ref=sso
"Egy egyszerű kódolási hiba miatt a magyar lakosságnak az ország EU-tagságának megítélésével kapcsolatos véleményét ismertető, augusztus 30-án kiadott közleményükben helytelenül mutatták be a tényeket – közölte a Tárki. Az adatokból kiderül: a magyarok harmada változatlanul jó dolognak tartja az uniós tagságot. "

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.02. 16:25:02

@tildy:):

Prepaid sim-et a legegyszerűbb vegyesboltban venni (tesco, lidl, stb.)

Esetleg készülékkel. Az aktiváló hívásnál megadod az adataidat, és az általad megadott lakcímre küldenek 1-2 hét alatt egy megerősítő kódot. De a kód megadásáig is használhatod.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.02 16:06
Magyarország

Pitykeőrmester 2013.09.02. 16:25:02

Ez a cikk így jó, ahogy van. Szerintem. Arról ír a srác, amivel otthon általában küzdenek az emberek. Az otthoni illetve a kinti fizetések vásárlóereje közötti hatalmas szakadékról. Nem baj az, hogy ez az írás kicsit anyagiasra sikerült. A legtöbben a pénz miatt vagyunk/élünk más országban. Tisztelet a kivételnek. ;)

Én az utolsó mondatot nem értettem. Havi fix 200 pengő? Tehát átszámolva havi fix 200 ezer forintnak megfelelő fontot keres a fiú abban a szállodában, ahol dolgozik? Mert szerintem ennél azért lehet kint jóval többet keresni.

Szt Elvíz 2013.09.02. 16:25:02

@Grega: Érdekel, hogy Neked miért jön be jobban Írország. Tényleg csak kiváncsiság....

olvaso_sg 2013.09.02. 16:25:02

@Chang Yai: sajnos csak 5 napra megyunk es buszozunk ugyhogy csak bagan meg yangon. sejtettem hogy esos lesz de csak most tudunk menni mert oktober 2an koltozom el sgbol es nem tudom mikor tudnek menni legkozelebb:/

olvaso_sg 2013.09.02. 16:25:02

@Chang Yai: nem kuldte el az elozo kommentemet:( a lenyeg hogy busszal megyunk es szamitottam esore de sajnos csak most tudunk menni mert egy honap mulva koltozom el azsiabol es nem tudom mikor tudok legkozelebb jonni:/

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.02. 16:25:03

@Brioche:

img89.imageshack.us/img89/89/5llk.jpg

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.02 15:49
Magyarország

2013.09.02. 16:25:41

@tildy:): Ez igaz, bar £300-bol nem sokat tudsz megengedni magadnak, es £100 a buszberlet ara? Hat nem tudom hanyan tudnak busszal munkaba jarni Londonban... Ha meg metroberlet, akkor mar joval tobbe kerul. Igazad van, meg igy is valamennyivel jobban kijossz mint Mo.on, de azert ez sem egy leanyalom, messze van attol hogy 'siman' eltartja magat valaki - persze eltartja magat, de tomegszallason lakva stb.

SzZoole 2013.09.02. 16:28:05

@Mirjam2: kivancsisagbol felneztem az Ebuyra ott ezek a termekek lenyegesebben kedvezobb aron vannak,szerintem itt csak a John Lewis nevet kell megfizetni:)

2013.09.02. 16:29:42

@charlieharper: Ugy erted, Ugg boots? Imadom! Nem tudtam hogy Max kedveli a csizmakat, de ez egyebkent sem aktualis mivel Max nos, en meg nemreg mentem ferjhez :)

2013.09.02. 16:30:37

@Zoole: Kosz a tippet, utananezek. Szigoruan munkaido utan!

2013.09.02. 16:33:24

@Mirjam2: akkor utolag is gratulalok. Hol volt az eskuvo, ha lehet tudni?

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 16:35:05

@olvaso_sg: remélem, szép idő lesz, van, hogy 3 napig nem esik, de van, hogy egy hétig egy szál napsütés sincs, október elején ki tudja, tavaly addigra abbamaradt legalábbis itt Yangonban. hova költözöl?

2013.09.02. 16:35:35

@Barátusz: A temat lezarando: arra a kommentre reagaltam hogy egyedulallo nyugati emberek milyen konnyen meg tudnak elni egy alacsony helyi fizetesbol (osszehasonlitas Mo.on 80 ezer Ft-os fizetessel). Szerintem egy alacsony fizetesbol elo angol, amerikai stb. sem szorja a penzt es sok kompromisszumot kell kotnie, pl. tomegszallas stb. Igazabol csak annyit akartam mondani hogy 'itt sincs kolbaszbol a...' ... ....

2013.09.02. 16:37:33

@charlieharper: Koszonom! Wembleyben, egy baratunk kertjeben volt. Nagyon jol sikerult, gyonyoru volt az ido. Most tenyleg mennem kell dolgozni mielott visszajon a fonok, de este meg benezek a blogra. Addig is legyetek jok...

BTBTBT 2013.09.02. 16:37:35

@Mirjam2:
Valoban nincs, es sokak meg ennek ellenere is elszorjak a minimalberes havi jovedelmuket.

nosuti 2013.09.02. 16:46:14

@Barátusz: miért csúnya Budapest?

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.02. 16:46:33

@Chang Yai:
sim kártya: a 3 nagy szolgáltató közül tök mindegy, mindegyik rablóbanda; kisebbek (lidl, tesco NE, kétszeres percdíjakon futnak)
bkv jegy: vonaljegy (hagyományos, szakaszjegy(egyszer átszállhatsz vele)
honnan akarsz kijelentkezni?

BTBTBT 2013.09.02. 16:54:19

@nosuti:
Nem a nevezetes epuletekrol beszeltem. Nem szep, es egyre csunyabb. Evrol evre.

Bedeszkazott kirakatok a koruton? Kutyaszar?

Mme.Brioche 2013.09.02. 17:02:08

@Babette_: momentán egyáltalán nincs mobilom, de mostmár itt az ideje, hogy vegyek egyet :-)

Pitykeőrmester 2013.09.02. 17:07:27

@Chang Yai:

Zöld kétszázas már nem létezik. Helyette kerek fém 200-as van.
A hivatali ügyintézés messzemenően vicc kategória. Semmit nem intézhet senki helyetted vagy a nevedben. Nekem éppen ezért az egyik ügyem 4 évig tartott. A négy év alatt 300 ezer forintos késedelmi kamatot és bírságot kaptam. Pedig mindig minden általuk éppen szükséges okmányt fel tudtam mutatni, de amikor a bemutatás megtörtént még kértek ezer és ezer kiegészítő csatolnivalót. Amit mire megszereztem nem volt kevés idő.

Erre egyszer rájött pluszban, hogy az összes iratanyagomat elveszítették az egyik hivatalban. (OEP) és természetesen ezt teljesen rendben volt, hogy még csak nem is szóltak, hanem engem hibáztattak. Viszont sem engem, sem a NAV-ot nem tájékoztatták a kis gikszerről. Egy évbe került mire megint minden papírt megcsináltattam úgy, hogy nekik jó legyen, de addig ugye duzzadt az egyébként teljesen jogtalan bírság és késedelmi kamat is.

Tetőzi a problémát, hogy semmi levelet nem vállalnak külföldre kiküldeni.

Amikor most otthon voltunk bementem a NAV-hoz, hogy nézzenek rá a folyószámlámra, hogy végre minden rendben van-e. Azt mondták, hogy nincs. Tehát négy év elment, a bírság és kamatok 300 ezerre duzzadtak. Itt szerintem agyvérzést kaptam. Kértem egy kis időt, mert lezsibbadt a szám. Majd hazamentem és összeszedtem az összes papíromat a négy évről, kiterítettem eléjük és azt mondtam, hogy ez a kupac itt mind annak a bizonyítása, hogy nekem nincs semmiféle elmaradásom, fizetnivalóm. Egy kedves hölgy lett az ügyintézőm, aki tüzetesen átolvasott mindent és megállapította, hogy valóban nincs semmiféle elmaradásom. Tehát írt egy jegyzőkönyvet a központi NAV-nak és most kaptam meg a levelet, ami szerint nem kell valóban fizetnem, de azért egy kis késedelmi kamatom mégis keletkezett a semmire. :D Mindegy, ezt már befizetem.
Hozzáteszem, hogy folyamatosan hibás leveleket kaptam, mert az anyám neve általában egyiken sem volt az én anyám neve.

Nem kevés ideggel járt ez egyébként.

Van egy kellemes történetem az útlevelemmel is, de nem akarjátok olvasni. :)))

olvaso_sg 2013.09.02. 17:07:27

@Chang Yai: hat en is abban remenykedem hogy legalabb baganban nem fog esni egesz nap:)
oszinten szolva hogy hova koltozom az meg nincs tisztazva, illetve nem dontottem el. a helyzet az hogy a ceg megtart meg egy evre legalabb es tavmeloban tudom folytatni ahonnan akarom. a baratnom melojatol fugg nagyreszt.

Pitykeőrmester 2013.09.02. 17:07:27

De gáz ez a lassított moderáció! Tényleg szükség van erre?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.02. 17:07:27

@Barátusz: A fertőtlenítéshez idő kell. Nem igen láttam 2-3 m2-es üzletben, hogy a csávónak 1 folyamatra, több eszköze legyen. De mindenhol vannak kivételek, ne érts félre.
Kb. mintha azt mondanád a Ferrari lehetne Chevrolet is, autó-autó. Csak az egyik évente 1500 db-ot ad el, a másik 3,6kk-t, és az milyen királyul hangzik, hogy Ferrarit vezetek...

www.youtube.com/watch?v=HzPX-nK93fY

Persze lenyomhatja géppel, csak akkor más folyamat, és a végeredmény is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 17:09:36

@Mirjam2: 70 korul van a buszberlet, 88 a 2-3 zonas metroberlet , 116 a 1-2 zonas metroberlet. 136 az 1 -3as zonas.

En pl majd egy evig gyalog jartam a munkahelyre, vagy boris bike-kal. Hoxtonbol -> Old street. Aztan Hoxton - London Bridge :busszal. Igaz, nem is volt oclso a szoba, 25 nm, 736 font( de parommal egyutt laktunk benne) .

Ha pedig nem egyedul vagy, hanem a paroddal, aki szinten minbert keres, akkor meg talan sajat lakast is tudtok berelni, nem csak szobat, es meg egesz jol el is vagytok mellette. ( Tapasztalat)
Sokkal jobban, mintha otthon probalnatok ugyanezt ottani ket minberbol, kettotoknek.

Lenyeg a lenyeg, ha nem vagy nagy penzkolto, es tudatosan vasarolsz, meg mindberbol is el tudsz lenni Londonban, ha nem is orult nagy labon, de magasabb szinvonalon, mintha otthon tenned meg ezt ugyanugy minberbol.

@régebb óta vagyok Subban mint te: ez tartalmaz netet is, vagy csak hivas?

nosuti 2013.09.02. 17:10:43

@Barátusz: mint aki nem reg meg ott elt, azt kell mondjam hogy javulo a tendencia kutyaszar ugyben. Sokkal szebb dolgok vannak ott minthogy a kutyaszart figyeld. Szerintem egy elheto varos sok szepseggel. Rengeteg szep epulet van es nem a parlamentre gobdolok. Minden evben latogathato az epp akkor szaz eves hazak nemelyike, sok hekyen a lakok meselnek ezt azt vagy megkinalnak limonadeval, zsiroskenyerrel. Ez csak egy erdekes program.
Szerintem egy nagyon szep varos :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.02. 17:11:56

@Amy23:

"Nézz meg egy angol,amerikai,osztrák,egyedülállót,simán eltartja magát a fizetéséből,itthon ezt miért nem lehet megtenni???"

A világban van 202 ország. Ebből 20 van olyan, ahol az átlagember átlagfizetésből bőségesen megél, s még van 20, ahol spórolva megél az átlagfizetésből az átlagember.

A többi 160+ országban nem ez a helyzet.

SzZoole 2013.09.02. 17:16:15

Budapest szep varos vannak keruletei amik meg nagyon szepek es az epuletei is csodaszamba mennek es hiresek,csak hat azok "disszviragok akik azokban ulnek es iranyitjak az egeszet,na az lerontja egy kicsit az egeszet".:)))

Határátkelő 2013.09.02. 17:17:50

@Pitykeőrmester: Igen. Ha kéred a prémium kommentelési lehetőséget, akkor nem kell várakoznod, normál körülmények közt tudsz beszélgetni. (Lásd a Szolgálati közleményt a poszt végén.)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.02. 17:18:18

@Chang Yai:

A jellem mindent felülír. Ha Mo-n holland életszínvonal lenne, az átlagmagyar akkor is panaszkodna, hogy pl. bezzeg Norvégiában magasabbak a bérek és miért kell neki éhbéren dolgoznia... :-)

Amikor elmondod egy magyarnak, hogy a világ 75 %-án az életszínvonal alacsonyabb a magyarnál: vagy nem hiszi el vagy kijelenti, hogy "az más".

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.02. 17:21:25

@Chang Yai:

Utoljára 2007. augusztus 18-án jártam Mo-n.

Úgy jegyeztem meg, hogy két nappal a tűzijáték előtt... :-)

BTBTBT 2013.09.02. 17:26:20

@YoZan Ace:
Igen, a kivetelekben egyetertunk.

@nosuti:
Nem az epuletekrol beszeltem, de peldaul ha a Dohany utcaban az epuleteket nezegetve minden percben belelepek a kutyaszarba - mert ott aztan huszonvalahany ev ota nem valtozott a helyzet, belvarosiassag ide vagy oda -, akkor bizony azt nem elvezem.

A 20-25 evvel ezelotti onmagahoz kepest csunyul Budapest. Az utobbi evekben vagy azert tunik fel jobban, mert csak felevente latom, vagy mert ekkor jobban felgyorsult ez a romlas.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.02. 17:29:24

@Mirjam2:

Nekem sajátos az ízlésem. Pl. nemigen szeretem a magas sarkat. De vannak szépes lapos vagy kissarkas csizmák is.

A csizmával az a baj, hogy nem látszik benne rendesen a leggings.

BTBTBT 2013.09.02. 17:29:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ezt veletlenul nem a Keletinel fenykepezted?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.02. 17:34:22

@Pitykeőrmester:

Hivatallal az ideális hozzáállás a nyomtalanul eltűnés. Eleve nem szabad, hogy ténylegesen ott lakj, ahol be vagy jelentve, ez már önmagában hatalmas hiba.

Az ügyintéző is ember, s semmi kedve mindenféle megtalálhatatlan, rosszhiszemű alakot hajkurászni. Inkább előveszi a mindent betartó polgárt, keres nála valami hibát, mulasztást (mulasztása mindenkinek van, hiszen a jogszabályok szinte mindig egymásnak jól ellentmondanak), majd alaposan megbírságolja. S békén hagyja a megtalálhatatlan alakot.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.02. 17:35:29

@Barátusz:

De! Ott laktam a Thököly út 1. szám alatt, a harmadikon, s az ablakból fényképeztem a szomszéd járdát.

BTBTBT 2013.09.02. 17:37:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Akkor jol lattam.
Emlekszem, amikor korabban feltettel arrol a kornyekrol kepeket, es az a harom piros csoves kirakat remlett abbol az idobol, amikor surun jartam arrafele.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 17:39:44

@Babette_: köszi. (még odébb van mondjuk, újév, de nem árt majd lassan listázni a tennivalókat.)
lakcímről stb nem sikerült még kijelentkezni, nyolc éve egyszerűen csak leléptem.

HÁ: moderálás nélkül is lassú, az új hozzászólásokat (a sajátot is) csak kb 5 perccel később látom, illetve az email előbb jön a válaszokról, mint hogy itt látnám őket. de működik, csak egy kis türelem kell.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.02. 17:42:57

@Pitykeőrmester:
"De gáz ez a lassított moderáció! Tényleg szükség van erre? "

Az. Nincs.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.02 17:32
Magyarország

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.02. 17:43:06

@tildy:):
A net arany áron van. :(
Blue 790Ft/333MB
Tesco 2GB/hó 3000Ft (itt nincs duplázás)
Té Domino benne van 150MB (1GB/hó 2490Ft)
Voda Red benne van 200MB (3GB/hó 3990Ft)
Telenor is tartalmaz a feltöltés arányában párszáz MB netforgalmat

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.02 17:24
Magyarország

Pitykeőrmester 2013.09.02. 17:43:06

@Határátkelő:
Ja, bocsi olvasom a szolgálati közleményt.

Pitykeőrmester 2013.09.02. 17:44:18

@Határátkelő:

És azt hogy tudom kérni? Egyébként kérem. Mert, hogy azoknak úgy látom megvan, akik sokat írnak ide. És azoknak is, akik időnként trollkodni szoktak. Tehát nem látom értelmét ennek a szűrésnek.

Kérhetem a prémiumot?

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.02. 17:44:26

@Babette_:
"a 3 nagy szolgáltató közül tök mindegy, mindegyik rablóbanda; kisebbek (lidl, tesco NE, kétszeres percdíjakon futnak)"
Feltöltőkártya percdíjak
Voda : (Red tarifa) 46,5Ft
Té (Surf) 39,-Ft
Telenor (Limit) 45,-Ft
Tesco (?) 59,-Ft (itt viszont minden feltöltés duplát ér. Vagyis 5 ezer feltöltésre 10 ezret írnak jóvá, így máris 29,5Ft a percdíj)
Lidl (Bluemobile) 33,-Ft

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.02 17:12
Magyarország

Én nem igazán látom a dupla díjakat. Sőt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 18:01:40

@olvaso_sg: távmeló bárhonnan? óóóó! nekem mondana valaki ilyet, máris húznék első nekifutásra mondjuk Balira a tengerpartra. kár, hogy az én munkámban nem esélyes :-) nagyon bátor, hogy még azt sem tudod, hova mész! Szingapúrból elég volt, vagy hiányozni fog? mennyi időt voltál?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 18:24:53

@régebb óta vagyok Subban mint te: hat akkor inkabb veszek korlatlan roaming napijegyet 5 fontert, es amikor kell , azt hasznalom ( kb 2 nap kell csak) , vagy klikket a telenoros simemre, akor csak az adatforgalom nagysagara kell figyelnem, de belefer egy kis ez-meg-az.

Frőczy Sanyi 2013.09.02. 18:28:02

Nem tudom miért szidják a posztert az anyagiasság miatt, nekem nem tûnt hencegésnek a poszt. Meg ha jól emlékszem, õ nem akart tovább tanulni, míg a kortársai még az egyetem padjait koptatják. Tehát olyan 20 körül lehet. Ergo más életszakaszban mások a prioritások. Nekem nagyon nem úgy jött le, hogy az öccsét lenézné, hanem az, hogy nem emgedheti meg magának az öccse a lángost a Balatonon és ez gáz. Magyarországon sokan egy nyamvadt lángost is meggondolják megvegyenek-e.

Frőczy Sanyi 2013.09.02. 18:40:43

@tildy:): ha az a napijegy tényleg korlátlan, akkor az megéri (ha ki tudod használni). Ha nem, akkor necces. Én Vodafonet használok, 1 GB zsebnetet vettem ~2500 Ft-ért, de a wifi terhering le van tiltva. 500 MB ~ 2000 Ft, 100 MB ~ 1000 Ft. A tetheringes drágább. De a poén az, hogy én nem is nagyon tudtam kihasználni azt az 1 gigát, mert a nap 24 órájából 22-ben van biztonságos wifim.

DieNanny CH 2013.09.02. 19:00:46

@Chang Yai:

Már nincsen papír kétszázas.
- Ezzel én is megjártam. pár éve, azzal fizettem a fodrásznál, ő meg tanácstalanul visszaadta, hogy: Már nem érvényes!
Na, én ekkor éreztem úgy, hogy már tényleg jó ideje külföldön vagyok! Pedig 2-3 havonta hazajártam, igaz, Bécs környékéről...

NorthPier 2013.09.02. 19:12:15

@tildy:): Na, az ilyentől mindig felmegy kicsit a vérnyomásom. Ugyanezek az utak itthonról nézve mindjárt negyvenbe kerülnek...

NorthPier 2013.09.02. 19:17:37

Helyesbítek: Pestről negyven. Debrecenből "csak" harminc.

DieNanny CH 2013.09.02. 19:22:31

A poszthoz:

Én is hasonlókat élek át minden alkalommal. De tudom, miért csinálom. 6 éve felvettem 20ezer frank kölcsönt, amiből még van 40ezer hátralék. Ha azt kifizettem, akkor elkezdem megtervezni a következő 5 évemet.

A vonatok késéséről: Hát ezt magyarázza meg nekem valaki!!! Nekik nincs csúcsforgalom, piros lámpa, útjavítás.
Miért fordul elő késés??? Ha egy menetrendben leírják - és osztani-szorozni tudó emberek kiszámítják, hogy két megálló között pontosan 10 perces az út, akkor az miért lesz 20 perces?! Az elmúlt 10 évben feleannyi vonat megy. Még csak egymást sem kell bevárniuk, nem?
Ez számomra rejtély!

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 19:23:35

@DieNanny: jó tudni :-)
juteszembe, azt tudom, hogy az aprót bevonták, és kerekítenek.
ez itt úgy működik, ha a szupermarketben ilyen 1-2 forint jön ki a végére, és nem tudnak visszaadni (csak papírpénzek vannak,és senki nem vacakol velük), akkor cukorkát adnak vissza. szerintem tök aranyos egyáltalán a gesztus, hogy foglalkoznak a dologgal :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 19:25:03

@DieNanny: olyan szar állapotban van a vágány, hogy veszélyes lenne gyorsabban menni, mint 22km/h? :-(

DieNanny CH 2013.09.02. 19:27:30

@NorthPier:

Vagyis kerekítve 40 font oda, 40 vissza. Vagyis 29 ezer Ft oda-vissza.
Hát, én nagyon béna vagyok jegyvásárlásban. Zürich-Bp között az éjszakaira a legspárosabb spar-ticketet veszem, de oda-vissza 165 sFr alatt még sosem sikerült. Ami 40ezer Ft.
Utitársaimnak meg - igaz, Mo-on véve - 30ezernél sosem volt több, oda-vissza...

DieNanny CH 2013.09.02. 19:29:53

@Chang Yai:

Hát, ez is lehet, de akkor írják át a menetrendeket - minden évben van rá decemberben idejük, meg gondolom jó sok milla is... -, pl hogy mindenhova hozzáraknak plusz 3-4 percet. Nem?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.02. 19:31:56

Udv Palas de Rei-bol!

Gondoltam gyorsan eletjelt adok magunkrol (hatha van, aki meg nem felejtett el ;) ). Eddig minden ok, bar este nem kell elaltatni :)
(posztot olvasni nem volt erom / idom, majd otthonrol potolom)

Jo dolog ez a pilgrimkedes, ajanljuk masnak is! :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 19:36:54

@DieNanny: túl logikus és egyszerű lenne, meg persze loss of face....

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.02. 19:40:02

@Brioche: figyelj arra, hogy ne másik szolgáltató függő készüléke legyen

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.02. 19:46:37

@Chang Yai: legvégső esetben megkérheted a még ott lakókat, hogy kényszerkijelenkeztessenek.

BTBTBT 2013.09.02. 20:07:16

@Kovermadar:
Meghogy Palas De Rei! Ki az a Kovermadar? :)

M. Péter 2013.09.02. 20:09:54

@Határátkelő: Annak idején kértem, hogy prémium lehessek, de ennek ellenére mindig várnom kell, hogy megjelenjenek a hozzászólásaim.

M. Péter 2013.09.02. 20:10:08

@Saman: "Most a pedagógus béremelés kapcsán lehozott a ténytár egy adatsort arról, hogy 2003 és 2013 között az a bér havi 100.000-ről mostanra netto 140.000-re nőtt.

Ez azt jelenti, hogy aki ezen a bérszinvonalon keres, az walahogy megoldotta, hogy a 10 évvel ezelőtti keresete egyharmadából meg tud élni."
Ezt magyarázd már meg részletesebben.

M. Péter 2013.09.02. 20:10:08

"kint 25 fontot kérnek egy vágásért, míg Budapesten mindez kevesebb, mint 6 fontból megoldott és a végeredmény az árkülönbséggel fordítottan arányos. Kontaktlencse szemvizsgálattal, mivel elvből nem fizetek 50 fontot egy vizsgálatért és a direct debitet sem nekem találták ki."
Féerfi hajvágás van simán 10 font alatt is, persze Magyarországon is olcsóbb Budapesten kívül, én kb. 4 fontnyi forintot fizettem legutóbb.Szemvizsgálat Bootsban vagy Specsaversben csak 20 font.

@tildy:): Volt nekem is olyan szemüvegem, amelyik több, mint 100000 Ft-ba került Magyarországon, de annak egy rendkívül drága és tényleg nagyon jó kerete volt. Szemüvegeknél azonos keretet, azonos lencsét azonos bevonattal kellene összehasonlítani.

M. Péter 2013.09.02. 20:10:08

@charlieharper: Hol van 4 éves fogorvosképzés? Csak 5 és 6 éves képzésrõl tudok. NHS fogorvost tényleg kerülni kell, de magánfogorvosnál lehet világszínvonalú kezelést is kapni, természetesen az ára is világszínvonalú.

M. Péter 2013.09.02. 20:10:08

@NorthPier: Ha ugyanazt a járatot nézed, pl. Luton-Debrecen, az kb. ugyanannyi lesz, akár Angliában, akár Magyarországon veszed meg. A Luton-Debrecen és a Debrecen-Luton járatok ára pedig különböző, mert Angliába akarnak menni most, Magyarországra meg nem.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.02. 20:10:08

@NorthPier:

Ha svájci autókölcsönzőnél akarsz autót bérelni, olyan 8-10 százalékkal kerül többe, ha magyarként teszed, mintha németként.
És nem Svájc az egyetlen...

dl.dropboxusercontent.com/u/84802929/N%C3%A9vtelen-1.jpg

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.02 19:37
Magyarország

dagika2011 2013.09.02. 20:10:18

@Chang Yai:

BKV-hoz tudok hozzászólni.
A jegykiadó automatát elfelejteni. Mindig rossz, vagy a visszajárót nem kapod vissza, vagy a jegyet sem, és hiába püfölöd az oldalát, akkor sem. Tehát be kell állni a sorba és a pénztáros nénitől kérni szépen vonaljegyet.
www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/jegy-es-berletarak-2013-ban/vonaljegy/

1 vonaljegy egy utazásra érvényes, a 350 Ft picit sok, akkor már érdemesebb a 10 db-os gyűjtőjegyet megvenni.
www.bkk.hu/10-db-os-gyujtojegy/

Ha néhány napnál többet vagy itthon és az ügyintézés miatt sokat utazol sok átszállással, akkor a bérlet a megoldás, kétheti vagy havi bérlet 7000 Ft, illetve 10500 Ft.
www.bkk.hu/ketheti-budapest-berlet/
www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/jegy-es-berletarak-2013-ban/havi-budapest-berlet-2/
Viszont ehhez már bérlet is kell, ami az általános bérletigazolvány néven fut 250 Ft-ért és vinned kell hozzá egy db fényképet is. És tokot is vegyél hozzá.
www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/vasarlasi-tudnivalok/berletigazolvany-kiallitasa/altalanos-berletigazolvany/
www.bkk.hu/wp-content/uploads/2012/12/B%C3%A9rlettokdupla-bankk%C3%A1rtya-m%C3%A9ret%C5%B1.png
A legtöbb buszra bármelyik ajtónál felszállhatsz, de egyre több az olyan járat, ahol csak az első ajtón szabad felszállni és ott rögtön ellenőrzik is a jegyeket / bérleteket. Metrón és kisföldalattin belépéskor ellenőrzik, trolin és villamoson menet közben a karszalagos ellenőrök.

andaluzkutya 2013.09.02. 20:14:15

@Kovermadar: Függő... Mennyé nyaralni:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.02. 20:24:08

@Babette_: ez a szolgáltatófüggő szarság nem magyar találmány? mert errefele még nem találkoztam vele.... van egy telefonom, aztán cserélgetem benne több ország több szolgáltatójának a kártyáit, szerintem nem is értenék, hogy miről van szó :-(

köszi a BKV-s, kijelentkezős tippeket (nem tudok több emberre kattintani választ, akkor eltűnik, amit előtte írtam másnak, ez új).
érdekes, ennyi rutinom még maradt, hogy automatába sose. :-) (érdekes, Bangkokban miért működnek ezek csont nélkül??? a pénztárosok csak pént váltanak az automatához.)
majd gyűjtök jegyre, grrrrr. már biztos nem működnének az ellenőr-detektor radarjaim, amikkel évekig blicceltem.... (vajon majd karácsonykor is kihajtják őket sorfalat állni?)

elmentem aludni, túl sokat lógtam ma itt, már majdnem 1 a.m. :-(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 20:28:21

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/130902/2011-09-24_170548_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Nincs ezzel a poszttal baj . Fiatal ember írta ne várjunk érett gondolkodást.
Még csak nem is anyagias csak rosszul van megszerkesztve.
Ha fejezetekre bontja és az egyikbe teszi az árakat mindjárt más kinézete lenne.

Nem írok sokat mert holnap jön haza a család és a romokat el kell takarítani:)))))))))))

2013.09.02. 20:37:32

@diggerdriver: Nem erről van szó, hanem úgy csinál, mintha nem lenne tisztában a magyar valósággal...

2013.09.02. 20:38:46

@Chamroe: Ami szar, az nagy valószínűséggel az is marad. Ehhez nem kell külföldre menni.

2013.09.02. 20:46:09

@M. Péter: magan fogorvosnal voltam. Az E-amerikaihoz meg csak nem is kozelitett a szinvonal. Eddig 3 kulonbozot probaltam.

33621 2013.09.02. 20:46:27

@Muscari: Nekünk is hazajött Londonból egy ismerősünk és 10 fontos hajvágása volt. Hát kakilni lehetett volna a munkájára. A lányom fodrászként egy ezresért normálisan megcsinálta neki.
Azelőtt is ő nyírta amíg itthon élt.

2013.09.02. 20:50:18

@Chang Yai: EU nélkül még csóróbb lenne Magyarország. Pontosítok, még kevesebb lényegi fejlődés lenne látható, lévén szinte mindent uniós pénzből csinálnak meg.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 21:01:28

@Frőczy Sanyi: Nekem muszaj valami, fel eletem vonaton toltom ( na jo ne m fel eletem, de leven Debrecen - Bacs-Kiskun - Budapest - JAszsag negyszogben mozgok mikor otthon vagyok, igy kell.

@NorthPier: Tok valtozo, nem mondom inkabb mennyiert utazok wizzairrel ugy, hogy van wizzair debit kartyank :) Az egyik legolcsobb utam valami 7000 forintra jott ki oda vissza?:D

Most pl lehet vennem kell egy jegyet ( oke magasan van a font-forint arfolyam) , de 21 fontert hulye lennek nem menni.

33621 2013.09.02. 21:01:46

@rafflesia: Ezt a sorbanállást a fagyizónál elhiszem mondjuk nyáron a sétáló utcán, Gyulán vagy Keszthelyen, de Csornán vagy Hajdúnánáson már nem. Ott inkább az üdülő vendégek álltak sorba nem a helyi lakosok tolongtak a fagyiért.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 21:07:31

@dagika2011: Van most valami uj tipusu napijegy 5/30 vagy milyen neven fut. 1 honap ervenyessegu, de 5 napra jo. En lehet benevezek ilyenre :)
www.bkk.hu/2013/04/berlet-es-jegy-egyben-itt-az-530-as-jegy/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 21:07:59

@Philosoraptor:
Volt már ennél rosszabb poszt is. ha kijössz Te fogsz a legjobban meglepődni milyen rövid idő alatt mekkorát változol milyen más szemmel fogod nézni a volt hazádat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 21:10:03

@33621:
Akkor én nem is dicskednék vele hogy milyen szolgáltatást kapok a fodrászomtól.:)))))))))))))))))))))))))))))))
Merthogy a Feleségem vágja a hajamat.
:)))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 21:11:15

@Philosoraptor: Az Eu nélkül lecsúszna az ország kb Örményország szintjére.

33621 2013.09.02. 21:19:53

@Chang Yai: Remélem megírod az otthoni kalandjaidat ide!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.02. 21:28:50

@YoZan Ace: Hát igen, érdekes amit írtál. Valóban itt tolni kell. ezerrel. Napi 20-25 hajvágással még nálunk is felemeli a főnök a szemöldökét. De aki dolgozott már barber shopban Angliában az tudja, milyen a tempó egy "busy napon! A hajvágógép a megoldás kulcsa,, sebességben ezzel lehet tartani a tempót az biztos. Nálunk 12 font egy férfi hajvágás, de nagyüzemben, időre nyomni kell, pörgetni, nem eszel, nem iszol, nem pisilsz, nem beszélgetsz, cska éppen, alig, viszont vigyorogsz mint a tejbetök,millió kérdést kell feltenni, mit -hogy szeretne a kedves vendég, mert itt ez fontos, minden szálnak stimmelni kell,mert ülnek, bámulják a kezed, a szemüket le nem veszik rólad, elképesztő igényesek, miközben dől a korpa, a fülzsír. Én 13 évig dolgoztam otthon mint fodrász,/ férfi, női , gyermek,/, 1 kis bakfis lány vendégem volt, akinek volt bogár a hajában, és egyetlen egy koszos, büdös fejú férfi vendégem nem volt ennyi év alatt. Itt az első héten belefutottam egy full tetves vendégbe, és szinte minden napra van legalább 3-4 koszos fejbőrű, vagy koszos fülű öltönyös, inges vendégem. De szolgáltatunk, jó vendégkörünk van, nem török barber shop vagyunk. Itt ez ilyen! :-))) Mondjuk a múlt heti szombat után azért a bivalyerős "robot" albán kolléga kifakadt kicsit, "- Mért nő meg a haj???? Eléggggg!!! Feladom!! :-)) Ő már itt dolgozik a szalonban 7 éve , húzó ember , megteheti, hogy kicsit óbégat, én csak kussoltam, de majdnem négykézláb másztam haza! :-DDD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.02. 21:30:05

@diggerdriver: Zéro.5 ? Vagy 0-ás gép ?:-) Úgy könnyű! :-D

BTBTBT 2013.09.02. 21:31:22

@sodalisO:
Hogy bírják a lábaid?

33621 2013.09.02. 21:32:16

@Barátusz:
Olcsón lehet vágni gyorsan is de az nem biztos hogy jó is lesz.
Lassabban meg lehet szépen normálisan is dolgozni, és a hamar munka sosem jó!

BTBTBT 2013.09.02. 21:33:53

@33621:
Bár nem ár kérdése, de ez rendben is lenne. Viszont nem kell egy óráig vágni egy férfi haját.

2013.09.02. 21:34:06

@diggerdriver: Elhiszem neked, bizonyára így van/lesz. :)

Hozzátok költözhetek? :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 21:36:41

@sodalisO:
Nem, Philips 0-40mm. 12éves és még kifogástalan.

Furos 2013.09.02. 21:37:00

@Zoole: 2002-ben vettem egy Juliet-et US Virgin Island -en.
Azóta azt hordom :-D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 21:38:23

@sodalisO:
Az kúrva kemény meló. Jó helyen lehettek mert itt Golders Greenben ami drága hely 9font egy vágás.

SzZoole 2013.09.02. 21:43:45

@Furos: nem tudom mire gondolsz,biztos hogy ezt nekem akartad irni?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.02. 21:47:39

@Barátusz: Sehogy! De nemcsak láb! Hát , váll, gerinc! Disznó kemény, roncstelep vagyok folyamatosan ! :-D Reggel fél 9-től este 6-ig,folyamatosan állsz és dolgozol, mint egy gép, mint egy robot, ez már nem a szakma, semmi köze hozzá sajnos. Én imádom a hajat és imádtam a szakmámat és imádnám most is, De nem így. Ez gálya, a szó szoros értelmében. Állítom, ha valaki csak bejönne és leültetném reggel fél9-től este 6-ig, hogy csak nézze, ülve, ne egyen, ne igyon, ne pisiljon, csak nézze, már abban elfáradna. Itt gyakorlatilag fél óra ebédidő van, amikor ehetsz, már ha tudsz, nekem sokszor csak forog a szemem meg a falat a számban, de nem megy le, megiszok egy üveg vizet, , gyors WC és próbálok gyorsan sokat ülni.Aztán go back estig. ...:-D Furcsa kettősség van bennem! Jól keresek, félre tudok tenni szépen, nem úgy mint otthon. De semmi életem nincs itt. Reggel bemegyek, este haza vánszorgok, levetkőzök, és hajasan lefekszem először, mert úgy érzem a gerincem összeroppan már. Semmit nem tudok csinálni. Van pénzem, de minek ? Semmit nem tudok vele kezdeni, arra nincs erőm, hogy elmásszak ennivalóért , nem hogy shoppingoljak, vagy megengedjek magamnak egy jó parfümöt, vagy egy klassz táskát. Inkább pihenek, mert a következő napra kell minden tartalék. Szóval........én néha nem tudom, mi a jó és mi nem ! :-D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.02. 21:50:47

@diggerdriver: Reading, belváros. Jó hely, valóban. Iszonyat forgalom van minden nap.

BTBTBT 2013.09.02. 21:54:22

@sodalisO:
Annak ellenére, hogy látod, hogy nem jó ez a helyzet, meddig akarod csinálni?
Saját fodrászat vagy betársulni valahová tervben van?

Furos 2013.09.02. 21:57:00

@Zoole: igen.
Az Oakley szemüvegekkel kapcsolatban.

2013.09.02. 21:57:21

@diggerdriver: Ajajj.... :DDD

Szóval már kerítő is vagy?

2013.09.02. 21:57:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: 'A csizmával az a baj, hogy nem látszik benne rendesen a leggings.'

:)))

2013.09.02. 21:58:16

@diggerdriver: Amúgy azért kérdezem, mert Kövérmadár csak hitegetett, nem is költözhettem hozzájuk. :(

M. Péter 2013.09.02. 21:58:23

@régebb óta vagyok Subban mint te: Nem a magyarok ellen van megkülönböztetés, hanem valamilyen okból a németországi lakosoknak olcsóbb. Próbáld ki, ausztriai vagy franciaországi lakosként is, ugyanazt az árat adja, mint a magyaroknak.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.02. 21:58:55

@Barátusz: Hát, most jelenleg az a tervem, hogy addig csinálom amíg bírom.Nyilván ez véges, mert a terhelés-pihenés egyensúlya nagyon nincs meg,. A szervezetem jelezni fogja úgyis , mikor lesz nekem annyi. Természetesen a legjobb egy saját fodrászat lenne, vagy társulni valakivel, de hát ahhoz sok pénz kellene, nekem meg még nincs annyi sajnos. :-(

Mme.Brioche 2013.09.02. 22:00:13

@sodalisO: hát ez elég rettenetesnek hangzik :-( nálatok nincsen görgős szék? A sógornőm is fodrász, és neki is nagyon kivannak a lábai, de van egy magas, támlanélküli kerekes kisszéke, amire legalább addig rá tud ülni, míg vág. A lábával tartja magát és hajtja, de legalább a súly a fenekén van, és egyenes a háta, nem kell görnyednie. Így is nagyon fárasztó, de legalább néha pihenhet a lába meg a háta.

2013.09.02. 22:01:07

Erdekes cikk a ma esti Evening Standardban, kicsit kapcsolodik a poszt temajahoz (Londonban sikertelenul munkat kereso latviai pasi a kormanyt hibaztatja):

www.standard.co.uk/news/celebritynews/latvian-man-thanks-evan-davis-for-backing-his-job-bid-8794123.html

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 22:03:47

@Philosoraptor:
A Madárnak nincsen lánya. Nekem van. Itt csak rokonok alhatnak.Mi a megoldás?:))))))))))

SzZoole 2013.09.02. 22:03:52

@Furos: ja ertem,2002-be kb.otvenezret kerestem csaladi potlekal egyut ketto gyerek utan,vagy max otvenotot,mar nem emlekszem pontosan,akkor meg egy alom volt nekem egy Oakley megelegetem egy polaroidal is :)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.02. 22:04:16

@Brioche: Hát , sajnos ilyen széket barber shopban nem lehet használni, nem is használnak sehol, csak a női szalonokban láttam. Itt akkora a pörgés, 10-15 perc egy vendég és jön a következő, terítve minden vastagon hajjal, nem is gurulna szerintem. Sajnos. :-D
Jó hír, hogy szerencsére remek magyar gyógyszerek vannak, kilazítják a bordaközi izmokat és már mozog is a vállunk, és nem nyikorog. Imádom az Aflamint pl. :-) Jobb mint a szék.:-DD

M. Péter 2013.09.02. 22:07:46

@Chang Yai: Nemzetközileg elterjedt dolog. A legtöbb emeber nem venne többszáz dollárért új telefont, ehelyett a szolgáltató ad egy kedvezményes árú telefont az előfizetés részeként, de az a telefon csak annál a szolgáltatónál használható.

BTBTBT 2013.09.02. 22:08:41

@Mirjam2:
Ha eltekintünk attól, hogy az ES egy rém gyenge színvonalú, ingyenes újság, és csak a sztorira összpontosítunk, akkor ez a lényeg:
"was forced to return to his homeland ...after running out of money and failing to find a job during his two-month stay"
Meg ez - blame culture works well for the weak.

@sodalisO:
Ez nagyon húzós. Csinálná a fene.

@Brioche:
Azt hittem, ilyesmi már nem is létezik, csak mindig állnak, és leszakad a lábuk meg a hátuk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 22:08:43

@Babette_:
Arról van szó hogy itt üzenném az uraknak hogy azt tegyék a fodrászukkal amit én az enyémmel:))))))))))))))))))))))))))

Furos 2013.09.02. 22:09:33

@Zoole: én akkor éppen hajóztam. Ez az oka annak hogy megvehettem.
Azóta is azt hordom tehát nem is olyan drága :-D
Akkoriban ez volt az egyik csúcs modell.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.02. 22:11:18

@andaluzkutya:
Sosem tagadtam! :)
Megyek, megyek... 2 napja folyamatosan csak megyek :)
Eltesszuk magunkat holnapra, mar csak 68km Santiagoig.

@Barátusz:
;)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.02. 22:11:56

@diggerdriver: Naa, várj, ha azt teszed a tieddel amire én gondolok, és azt kívánod, hogy a vendégek is azt tegyék velünk......akkor...óh, még nagyobb roncstelepek lennénk! :-)))

2013.09.02. 22:15:01

@Pitykeőrmester: 'Tetőzi a problémát, hogy semmi levelet nem vállalnak külföldre kiküldeni.'

Bezzeg erdelyi baratnom, aki Londonban lakik es nemregen felvette a magyar allampolgarsagot gyorsitott eljarasban, par hete levelet kapott a londoni cimere. Orban Viktortol! Szep magyar cimer volt a boritekon, elsoseggel (!) postaztak, Magyarorszagrol Angliaba - a magyar adofizetok penzen, feltetelezem - es az volt rajta hogy felado: Orban Viktor. Valami valasztassal kapcsolatos informacio volt benne. Nem tudtam hogy nevessek vagy sirjak mikor mutatta a baratnom.

BTBTBT 2013.09.02. 22:19:57

@Kovermadar:
Az hagyján, hogy 10000 méteren tudtál netezni a repülőn, de a pusztában is volt wi-fi? :)

@Mirjam2:
Ha már a túlzottdeficites is megértekezett másfél hónapja, akkor ezt az újabbat nagy valószínűséggel én is megkaptam otthonra. :(

BTBTBT 2013.09.02. 22:20:36

megértekezett=megérkezett

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.02. 22:21:08

Mégegyszer, kicsit figyelmesebben elolvastam a mai posztot. Az jutott most eszembe, hogy ha minden sikerül, szeptember végén haza tudok menni kicsit pihenni, talán 2 hétre. Fogok-e majd hasonló bizonytalanságot érezni?
" Először éreztem, hogy nem akarok visszajönni..."
Nekem úgy tűnik Bence könnyen meghozta a döntését.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 22:22:41

@sodalisO:
Addig sem kellene állni:))))))))))))))))))
Bár én esősorban azokra gondoltam akiknek John vagy Jatinder vágja a hajukat:)))))))))))))))))))))))))))
Deszemétvagyok:))))))))))))))))

2013.09.02. 22:23:10

@Barátusz: Van egy-ket erdekes parhuzam a cikkben. Pl.: 'he (...) insisted the east European nation's claim of a booming economy was "nationalist" propaganda. "The market doesn't offer me anything. (...) Do people want to wake up and clean dirt for 4 euro per hour? I can't cope with that mentality."'

Vagyis kb. ugyanaz ami az itt megjelent posztok kb. felenek a lenyege. 'Minden a (magyar, latviai, stb.) nacionalista kormany hibaja, miert dolgoznek pont en fele annyiert mint a nyugat-europaiak'.

SzZoole 2013.09.02. 22:26:58

@Furos: abban az idoben vagy korabban eleg nehez volt hozzajutni egy Oakleyhoz az ara miatt meg nem is nagyon lehetett kapni otthon,egy baratomnak volt egy O akkor vette nyolcvanezer korul,de O megtehette mivel uzsoras volt meg penzbehjto,ja meg volt egy kocsmaja is,de az inkabb penzmosokent uzemelt.mikor En vettem az enyem is csucsnak szamitott mivel HD lencsek vannak benne,elotte egy Ray Bant hasznaltam,az sem volt rossz,de ketto kozott oriasi kulombseg van,persze az Oakley javara,ugy hogy egyatalan nem bantam meg hogy annyit ki adtam erte:)))

2013.09.02. 22:28:57

@Barátusz: Neked is kuldtek? Megkerdezhetem hogy honnan tudtak az angliai cimedet? A baratnom megadta nekik az ovet mikor jelentkezett az allampolgarsagra. En teljesen paranoid lettem mikor meglattam a boritekot, ugye nem nyomoznak az emberek utan?

BTBTBT 2013.09.02. 22:30:16

@Mirjam2:
Itt inkább egy külföldi élhetetlenségéről van szó. Ha Nyugat-Európában ő azt reméli, hogy majd ki tudja, milyen munkát kap, akkor téved. Akinek meg derogál minimálbérért elkezdeni dolgozni (és az nem 4 euró) egy másik országban, az magára vessen. Szóval a "can't cope" inkább "won't cope"-nak érződik.
Kérdés, hogy a "Hospitality perhaps?"-kérdés/foglalkozáskörben próbálkozott-e.
Ráadásul a cikk mélyen hallgat arról, hogy vajon miben annyira "very experienced" ez a srác, akinek eléggé szépfiú kinézete a van a kép alapján.

2013.09.02. 22:30:33

@Zoole: Tag Heuer napszemuvegem van, pihentet a lencseje, nem faradok el vezetes kozben.

SzZoole 2013.09.02. 22:31:19

@Mirjam2: ez komoly???hat inkab siralmas de egyben eleg nevetseges is:))))

33621 2013.09.02. 22:32:33

@diggerdriver:
Úgy könnyű, és a homlokod összeér már a tarkóddal:-)

BTBTBT 2013.09.02. 22:34:12

@Mirjam2:
Az ittenit nem tudják. Hülye lennék megadni nekik.
Mo.-ra érkezett júliusban, amikor otthon voltam. El is hoztam megmutatni a magyar barátoknak, hogy otthon ilyesmire pazarolják elsőbbségivel a pénzt.
Mo.-on semmilyen hivatalos szervnek nem jelentettem be, hogy leléptem. Az pedig jó néhány éve már. Azóta se a TB, se az adó miatt nem zargatott senki. Tartozásom meg nem volt, úgy távoztam.
Viszont személyit meg útlevelet azért csináltattam, és az utóbbi igénylési nyomtatványra már rákerült olyan megkülönböztető kategória, hogy "Mo.-on élő magyar állampolgár", mivel nem hirdettem, hogy nem magyar honban rontom a levegőt.

SzZoole 2013.09.02. 22:36:59

@Zoole: ma harom uzenetet kuldtem neked meg napkozben de mind elszallt valamilyen oknal fogva

SzZoole 2013.09.02. 22:38:07

@charlieharper: ma harom uzenetet kuldtem neked meg napkozben de mind elszallt valamilyen oknal fogva

2013.09.02. 22:39:05

@Zoole: mesz Silverstonera?

SzZoole 2013.09.02. 22:39:27

Most meg mar faradt is vagyok mert magamnak kuldok ezenetet

SzZoole 2013.09.02. 22:43:03

@charlieharper: az SLS AMG tesztnapra gondolsz?Te is kaptal meghivot?

2013.09.02. 22:43:50

@Barátusz: Humm... Lehet hogy felreerthetoen fogalmaztam? Teljesen egyetertek veled, pont ezert linkeltem be a cikket. De tudod mit, felejtsuk el az egeszet, azota tovabb olvasgattam az Evening Standard-et es talaltam egy sokkal erdekesebb hirt, mindenkinek ajanlom: 'Man banned from every farm in the country after admitting sex with goat'

www.standard.co.uk/news/uk/man-banned-from-every-farm-in-the-country-after-admitting-sex-with-goat-8775808.html

2013.09.02. 22:45:30

@Mirjam2: 'Newman, of Devizes, Wilts, was ordered to keep away from farm animals and stay indoors after 7pm.'

'In a similar unrelated case, last year father of three Nicholas Saunders was convicted of having sex with his ex-wife's dog.'

2013.09.02. 22:47:27

@Zoole: kaptam, meg valami guided tourra is esSmartra (Brabus) is

BTBTBT 2013.09.02. 22:47:51

@Mirjam2:
So typical. Bulvár.
Mikor születik meg a kapcsolat gyümölcse? :)))

BTBTBT 2013.09.02. 22:50:11

@Mirjam2:
Érdekes lenne megtudni, hogy a többi bulvárlaphoz hasonlóan a történetek hány százalékát találja ki az ES szerkesztősége?

Inkább az ex-feleség kutyáját dugja, mint a saját gyerekeit. Pedig az a kutya vissza is haraphat.

2013.09.02. 22:50:17

@Barátusz: Ja, ertem. Hat a baratnom megadta nekik a londoni cimet, erre ide postaznak neki rendkivul fontos kuldemenyeket :). Ez csak annak a jele lehet hogy Magyarorszag tenyleg jol teljesit; nem tudom elkepzelni hogy pl. a brit kormany reszerol barki arra koltene penzt hogy nekem 'first class' leveleket postazzanak kulfoldre. De bezzeg a magyar allamnak van penze ra.

33621 2013.09.02. 22:51:51

@charlieharper:
Ha elmész erre a tesztre azt megírhatnád a Totalcaros fiuknak is hátha ők nem jutottak el oda!

BTBTBT 2013.09.02. 22:54:14

@Mirjam2:
Ezért nem kell semmiféle magyar hatóságnak megadni az itteni címet. Ami persze akár sűrűn is változhat - az egyén körülményeitől és lehetőségeitől függően.

Gondolkodtam azon, hogy a londoni követségen igényeljem-e az útlevelelet, de egyrészt - paranoia nélkül - felmerült bennem, hogy hátha küldik is a hazaiaknak az itteni címemet, másrészt amikor megláttam, hogy milyen költsége van innen, inkább otthon kértem időpontot, és szépen, mosolyogva besétáltam az okmányirodába.

2013.09.02. 22:54:19

@Barátusz: 'Inkább az ex-feleség kutyáját dugja, mint a saját gyerekeit.'

Ez az - nem is ertem miert buncselekmeny. Ha a kutyat nem zavarja... Nem igazan veszelyes a tarsadalomra, vagy igen? Es hogy lehet ilyesmit bizonyitani - a kutya tanuskodott? Konnyen lehet hogy az ES szerkesztosege talalja ki az ilyen hireket mikor ki kell tolteni egy fel oldalt a lapban - meg egy kep is volt a cikkhez egy kecskerol, azzal az alairassal hogy 'Victim: A goat' :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 22:56:19

@Mirjam2: Erdekes, lehet rossz az angolom, de mintha kicsit mas lenne a cikkben.

2013.09.02. 22:56:38

@Barátusz: En elvbol nem adok meg a magyar hatosagoknak semmilyen cimet, biztos ami biztos. Meg a budapesti lakasomba sem vagyok hivatalosan bejelentve. Lehet hogy en vagyok a paranoid, de nem szeretnem ha tudnak a cimemet.

SzZoole 2013.09.02. 22:56:48

@charlieharper: nevetni fogsz de itt Hemelben a Tesco parkolojaban volt szerencsem egy Smart ForFour Brabushoz tenyleg eleg brutal volt,a nejemnek is egy ForFourja van de a ketto kozt oriasi a kulombseg,de meg en sem allnek ki az enyemel egy gyosulasra ellene:)))

BTBTBT 2013.09.02. 22:57:46

@Mirjam2:
Azért, mert a nagy PC-ség közepette a kutya, mint élőlény, személyiségi jogai sérültek. Nemi erőszak! :)
Meg azóta pszichiáterhez is be kellett utalni szegény patást. :)

A Daily Mail netes kiadása irtózatosabb. Az egyik angol kolléganőm szokta olvasgatni, én meg csak röhögök azon a sok baromságon, ami a címekből lejön.

BTBTBT 2013.09.02. 23:00:22

Márhogy a kecske a patás, nem a kutya, mielőtt valaki felhívja erre a figyelmemet.

@Mirjam2:
Akkor hogy lehet a tulajdonodban a pesti lakás, ha nem vagy oda bejelentve?

Te régebben eljöttél onnan, mint én. Még ha van is érdekeltséged ott, nem sok közük van ahhoz a mo.-i hatóságoknak, hogy te mivel és hol múlatod az életedet.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 23:02:42

@Barátusz: Ott van. Szinesz ( egyik bekezdes , aspiring actor) .

En nem azt vettem ki , hogy a kormanyukat hibaztatna, ad 1, ad 2, a bbc-s urge posztolta a twitter posztot, nem o.

2013.09.02. 23:03:35

@tildy:): Biztosan nem rossz az angolod, egy csomo minden van a cikkben, en ezt az aspektust emeltem ki mert parhuzamot veltem felfedezni a latviai pasi mentalitasa es egyes posztoloke kozott; csunya nacionalista kormany hibaja hogy nincsenek allasok Latviaban, vagy hogy alacsony a fizetes. Tudom hogy alacsony a fizetes Kozep-Europaban, de miert nehez elhinni hogy ez nem allambacsi hibaja, hanem egyszeruen vannak gazdagabb orszagok es szegenyebb orszagok? Az orszag gazdasagi helyzete hosszu tortenelmi folyamat eredmenye illetve egy csomo tenyezo befolyasolja (foldrajz, asvanykincsek stb.), kicsit gyerekesnek tunik nekem ez a hozzaallas hogy 'az allam tehet rola hogy csak szar munkak vannak Latviaban 4 euro / oraert'.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 23:04:52

@Barátusz: En nem kaptam, ugyfelkapun barkinek letilthato:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 23:07:32

@Mirjam2: "He added: “The market doesn’t offer me anything. It’s going to be a big struggle – people don’t understand.

“Do people want to wake up and clean dirt for four Euros per hour? I can’t cope with the mentality.”"
Erre gondolsz?
En nem latok itt lett kormanyra utalast.

BTBTBT 2013.09.02. 23:08:50

@tildy:):
Télleg! Nem figyeltem.
Viszont nem írtam, hogy a kormányukat hibáztatná. Hanem hogy derogált neki más meló.

Az "aspiring actor" többnyire kezdőt jelent, de nem csoda, ha 2 hónap alatt nem jött neki elegendő kapcsolati tőke Angliában.

És nem a saját kormányát kritizálta ez a "színész", hanem Davis-t piszkálta, hogy lehetett volna "professzionálisabb". Egy kis senki szól be.

2013.09.02. 23:09:44

@Barátusz: 'Akkor hogy lehet a tulajdonodban a pesti lakás, ha nem vagy oda bejelentve?'

Siman. Megvettem, nem jelentkeztem be, ennyi. Senki sincs bejelentve a lakcimre (kiveve ha az alberlo bejelentkezett, nem kerdeztem). Bar feltetelezem hogy ha nagyon akarnanak, megtalalnanak a tulajdoni lap alapjan. De nem akarok paranoid lenni... Egyelore semmi okuk ra hogy keressenek.

BTBTBT 2013.09.02. 23:12:09

@tildy:):
Nézd meg a "big struggle" fölötti bekezdést.
Nyamvadt kis csóka, aki azt hiszi, kóbászbó van a kerítés Londonban. :)

Ügyfélkapu? Azt se tudom, mi az. Persze sejtem, hogy valami netes ügintézés, de ilyesmivel sosem foglalkoztam/kellett foglalkoznom. Csak a fát sajnálom, mait kivágtak, hogy azt a barom levelet rányomtassák a papírra.

BTBTBT 2013.09.02. 23:13:52

@Mirjam2:
Éppen a tulajdoni lap miatt kérdeztem. Azon csak rajta van a neved.
Meg nyilván van nyoma az adásvételinek is, illetve az átutalásnak.

"Egyelore semmi okuk ra hogy keressenek."
Azt sosem tudhatod, mit találnak ki. :)

SzZoole 2013.09.02. 23:15:08

@charlieharper: hat,mit lehet ehez hozza szolni:))))bar en jobban szeretem a sedanokat,az uj S65- rol olvastal mar?most jon ki,csak nehany erdekeseg rola;v 12-es 6.2-es motor,580 LE,800 Nm nyomatek,4-Matic,es 0-100ra 3.8mp,azert ez sem piskota:a kovetkezo autom ez lessz vagy semmi mas:))))

2013.09.02. 23:15:24

@Barátusz: en orokoltem. Papiron, a mai napig Budapesten lakok.

Pitykeőrmester 2013.09.02. 23:17:46

@Mirjam2:

Nem mondod! Vicc ez az egész! Engem már a sírógörcs kerülget, ha az otthoni politikai elitre kell gondolni.

Ja, ma fel kellett hívnom a NAV-ot. A "kedves" telefonos ügyintéző hölgyike nem adhatott ki információt nekem a kérdésemre. Pedig volt ügyiratszámom és mindenem ahhoz, hogy azonosítható legyek. Azt merészelte mondani, hogy menjek be az irodájukba.... Pfff....nem fogják fel egyszerűen, hogy nem vagyok az országban.

2013.09.02. 23:18:27

@Zoole: nem erdekel, hogy a Clarkson mit mond majd ra. A nemet mernoki munka csucsa. Egyebkent az amerikai autokbol is azert van egy-ketto, ami tetszik, foleg a "lovas Ford". A lanyom hivja igy :)

2013.09.02. 23:18:46

@tildy:): Ok, akkor elemezzuk, elso bekezdes: 'A Latvian man (...) attacked his own country for its lack of job prospects.' Kesobb pedig azt mondja hogy csak a kormany nacionalista propagandaja hogy jol megy a gazdasag, es ezzel hozza osszefuggesbe hogy csak szarlapatolast lehet talalni orankent 4 euroert. Raadasul maga a Latvia Intezet reagalt az esetre es kerte hogy ne hasonlitsak az orszagot 'to the evil realm of Mordor in the Lord of the Rings'. Nyilvan ez a Tweet-re vonatkozik amit nem a latviai pasi kuldott, de az o esetevel osszefuggesben szuletett.

BTBTBT 2013.09.02. 23:21:50

@charlieharper:
De Mirjam vette a kecót, nem örökölte.

Öröklésnél is rávezetik az adataidat a tulajdoni lapra, nem?

Még nem örököltem, de papíron én is Mo.-on élek.

Pitykeőrmester 2013.09.02. 23:23:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Én ezt nem tehetem meg. Van egy ingatlan a nevemen. Ráterhelhetnek már mindent. Úgy meg aztán főleg nem vicces, hogy jogtalan volt az egész.

2013.09.02. 23:23:51

@Barátusz: persze, raadasul en meg kiskoru voltam, amikor orokoltem. A lakcim kartyam is arra a cimre szol.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.02. 23:24:39

@Mirjam2: Nem tudom, nekem nem volt ennyire "durva" a lett pasi velemenye, mint ahogy neked ebbol lejon.

Amugy ha mar cikkek, ez sokkal erdekesebb a mai napra: www.bbc.co.uk/news/uk-england-london-23930675

SzZoole 2013.09.02. 23:39:18

@charlieharper: nekem Topgeares musorokbol az jon le hogy Clarkson nagyon is dicseri es szereti a csillagos autokat,mas,kb.ket eve egy egy Golders Greeni garazsban volt szerencsem egy ketuleses Shalby Cobrahoz,a kezem meg a bal labam alig ereztem mikor kiszaltam a proba utan,ja es meg az eso is esett,de akkor is megerte,es hangja vezetes kozben,egyesben else lehetett vele indulni csak kettesben,oriasi nyers ero van benne.Elmenynek nagy volt,de nem kellene.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.02. 23:47:39

@33621:
Persze. Ez ugyan egy Caterpillar de hasonló felépítésű géppel dolgoztam 25 évet.
Ezeknek a gépeknek a hátsó kereke fékezett de szét lehet kapcsolni a féket és akkor mint ez a gép alászedi a kormányt hogy körbe menjen berakja hátramenetbe ás az ívbelső kereket fékezi ütemre.
Lehet olyat csinálni hogy például a jobb hátsót megfékezni és az körül megfordul a gép gyakorlatilag helyben.
Lehet velük kormányzás nélkül is kanyarodni mint a lánctalpasokkal.

2013.09.02. 23:55:18

@Barátusz: 'Azt sosem tudhatod, mit találnak ki. :)'

Ez az. Persze rajta van a tulajdoni lapon a nevem, de nem jelentkeztem be, nincs lakcimkartyam stb. Igy remelem ha akarnanak sem talalnanak meg, mivel nem szerepelek a lakcimnyilvantartasban.

2013.09.03. 00:01:13

@tildy:): Kosz, hogy megfejtetted a rejtelyt, nem mertem rakerdezni: akkor ezek szerint magyarul 'lett' a 'latvian'? Gondoltam hogy az, de valahogy hulyen nezett ki leirva. Nem mondtam hogy 'durva' a velemenye, csak azt hogy hasonlo sok magyar velemenyehez akik ezen az oldalon megszolalnak.

Mas: ez a cikk amit belinkeltel hihetetlen! Ki gondolna hogy ilyen elofordul pont Londonban, ahol allitolag szinte soha nem sut a nap :) A mi lakasunkra is iranyithatna valaki egy kis napsutest, kulonosen telen.

2013.09.03. 00:05:42

@Barátusz: Attol hogy tulajdonos vagy nem elsz papiron az orszagban. Ugy is lehet akar ingatlant venni hogy eletedben nem jartal fizikailag az adott orszagban, csak megveszed ingatlanugynoksegen keresztul befektetesnek, de attol meg rajta lesz a neved a tulajdoni lapon. Az teljesen mas mikor bejelented az allam fele hogy egy adott cimen laksz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.03. 00:20:54

@Mirjam2: Aki ilyet allit, hogy itt nem sut a nap, az vagy szimplan .... , vagy sose volt meg Londonban. 2 honapja ezer agra sut a nap.
Londonban kb 1500-1700 koruli az eves napsuteses orak szama, otthon 1700-2000. Nekem bejon.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Lettország

2013.09.03. 00:30:56

@tildy:): 'Aki ilyet allit, hogy itt nem sut a nap, az vagy szimplan .... , vagy sose volt meg Londonban. 2 honapja ezer agra sut a nap'

Psszt! Ne terjeszd nyilvanosan ezt az informaciot, meg minden kelet-europai ide ozonlik! :)

Kosz a 'Lettorszag' linket.

Bonjour 2013.09.03. 00:34:45

@charlieharper: rendkivul cinikus, de talalo.

Azert hagyjuk meg fiatalembernek a racsodalkozas oromet, hogy van penze. Azok, akik a kilencvenes evekben kerultek jo allasba, mert friss volt a tudasuk es beszeltek nyelvet, emiatt nekik akkor nagy penzekert, ugyanugy aranyifjaknak ereztek magukat. Sokukbol nem lett senki kulonos, ez persze nem baj.

A sirankozast utalom. Edesanyam pentek estere kapott idopontot szemelyicserere internetes foglalassal. Felhivta oket, mert nem akarta elhinni. Hja kerem, minden este 8ig vannek nyitva. Ez most nemregiben volt.

Ugyanakkor a sirankozast megertem. Egy jokedelyu baratunk, aki sose keresett tul sokat, mondta, hogy ismeroseinek nem mer NEM panaszkodni, mert titokban meregetni kezdik az "aha, ilyen jol megy", pedig dehogy, nem megy jol, csak ez nemi befolyasolja a napjait, mert jelen esetben ez maximum, amit ki tud hozni. Es meri szepnek latni az eletet.

Aztan vannak helyek, ahol mar a kisugarzas is rossz, en is depi lennek ott. Velhetoen ilyen elovarosban lakik az uriember.

Es ne felejtsuk el, hogy egyre keletebbre egyre tepazottabb sorsok vannak, elnyomott csaladi tudatalattiban tovabbadott nyomorerzet. Ami nehez levetkozni. Azert nem lehetetlen.

Jo megerest kivanok a posztolonak, es egy jo feleseget is.

SzZoole 2013.09.03. 00:35:49

@Mirjam2: A tulajdoni lapnak van harom resze;1resz tartelmazza az ingatlan adatait,hany m2,tarsashaz eseteben a tulajdoni hanyadot,belterulet,kulterulet vagy zartkert.Kulterulet esten a helyrajziszam mindig nullaval kezdodik,belterulet es zartkert eseteben mindig pozitiv szammal,azonkivul megjelolik rajta hogy be epitet vagy beepitetlen terulet,a beepitet eseten az szerepel rajta hogy lakohaz,udvar,de vannak meg mas opciok is,de hagyne irjak mar le mindent.A masodik resz tartalmazza a tulajdonos adatait es hogy milyen jogcimmel szerezte,ez lehet vetel,orokles vagy arveres.A tulajdonos cime nem mindig azonos a az ingatlan cimevel ezt kulon szerzodesben kell kerni a foldhivatalt hogy bejegyezze,mert a foldhivatal helyrajziszambol dolgozik es nem cimlistabol.Cimlistabol az onkormanyzatok dolgoznak.A 3.resz tartalmazza a terheket,ha peldaul hitelbol vettek az ingatlant.Van meg a szeljegy,ami a tulajdonlapok elso resze felett kapnak helyet.Ez azt jelenti hogy ha valami beadvany erkezettek a foldhivatalba az eloszor bekerul az ugyfelesbe az erkezteti,egy peldanyon atveszi,utanna atkerul az iktatoba es az iktato szeljegyzi a tulajdonilapot,azutan kiosztjak az eloadonak es az eloado bejegyzi tenykent az adatokat.Huuuh azt hiszem mindent leirtam,amit errol tudni lehet.

Bonjour 2013.09.03. 00:43:28

@charlieharper: nemregiben voltunk a lovasford muzeumban. Fiam, meg nem esett le a tojashej,de gyakorlatilag tobb szaz kemfotot keszitett, kulonosen a LaF...-rol. Kapott egy enzot... Mini modellben :))))).

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.03. 00:49:51

@sodalisO: www.youtube.com/watch?v=cuX7q4tbOHc&feature=c4-overview&list=UUlYf4rdOzygmrnx57dXEiGw

www.youtube.com/watch?v=Rv2KZ8MbQUs&feature=c4-overview&list=UUlYf4rdOzygmrnx57dXEiGw

Figyelmedbe ajánlom! Tisztában vagyok, hogy egy barber shop, nem hasonlítható össze más kategóriájú szalonokkal. De az ipse sok okos dolgot, technikát mond.

Plusz ezen az oldalon keress más helyet:
jobs.hji.co.uk/ Fel is rakhatod a cv-det, aztán lehet még Téged keresnek.

Van benned szufla. De az egészség a legfontosabb, nem a gempa. Azt kívánok, amit jónak látsz, mondanám, hogy kitartást, de akkor hazudnék.

Bonjour 2013.09.03. 00:50:33

@Kovermadar: most a helyedben lennek.... Szeretem azt a kornyeket.

SzZoole 2013.09.03. 00:51:01

@Bonjour: amirol Charlieharperel beszeltunk az a ford mustang es amerikai,amirol Te irsz az a Ferrari es olasz,mindketto jo,de szerintem a nemet csillagostol nem jobbak:))))

Bonjour 2013.09.03. 00:58:15

@sodalisO: vegyel ki szabit, mert megkattansz. Akarhogyan is. csapj az asztalra, mukodik. Most komolyan. Nevezett rokonom workaholic volt, hasonlo szitut eredmenyezett. Nem erte meg a negyvenedik szulinapjat. Bocs. Vagy keress uj helyet, akar uj orszagban.

Bonjour 2013.09.03. 01:08:58

O igen, csak a kommentek elejet es veget olvastam el. Igen, Charlie mustang orult. Neki van is egy. Nekem viszont egyhamar nem lesz ferrarim. Az is lo, tenyleg. Csak nalunk minden ferrari azota, meg a tolltarto is, mert beiratkoztunk a suliba, egy elsosnek illik ilyesmivel dobbantania. :).
Koszi meg1x.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.03. 01:21:26

@Zoole:

dehogynem jobbak, csak nem abban a kategóriában, amiben te gondolkozol.

A "csillagostól" meg különösen nem voltam elragadtatva.
Mondjuk vicces nekem, mikor valaki ennyire él-hal egy használati tárgyért, hogy még lódítani is képes miatta. :)
A három német limuzinból nekem az jön be, ami pont nincs jelenleg a családban és pont olyat hajtok, amelyik márkáról éppen a legrosszabb véleményem van. :)

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.03 01:14
Magyarország

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.03. 01:21:33

@Pitykeőrmester:

Nem fogtad fel, hogy adótitkokat nem adhatnak ki telefonon?

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.03 00:54
Magyarország

LittleG (uk) 2013.09.03. 01:22:57

@sodalisO: Hm, ha kérdezhetem, melyik szalon az?

ja, és bár ritkán szólok hozzá, megragadnám az alkalmat a prémiumosság kérésére :)

pappito · http://pappito.com 2013.09.03. 02:15:14

" Öcsém viszont meggondolta párszor, hogy mire kölcsön a zsebpénzéből."

kölcsön...:(

olvaso_sg 2013.09.03. 03:08:12

@Chang Yai: hat az igazsag az hogy nem ilyen egyszeru, mert a melomhoz megbizhato stabil es gyors net kell ami ugye kicsit leszukiti a lokaciot:) egyebkent fognak hianyozni dolgok innen, de nem sajnalom hogy lelepek. ha maradnek azsiaban akkor valoszinu hk. balira semmikepp, akkor inkabb lombok vagy palawan;)

2013.09.03. 05:17:11

@diggerdriver: Csak napközben lehetek nálatok, éjszaka meg az utcán alszom.

2013.09.03. 05:20:14

@Mirjam2: Ilyet szerintem mindenki (v. a többség) kapott, itt Mo.-n is, hiszen tudjuk jól, hogy dübörög a gazdaság, meg még nincsen vége a szabadságharcnak, blablabla.

Muscari 2013.09.03. 06:06:39

@Mirjam2: Gatulalok az ifju parnak, sok boldogsagot!

hot-spot (törölt) 2013.09.03. 07:51:14

Hát ha nekem havi 250 lenne,akkor azt hiszem,hogy nekem is habos torta lenne az élet itthon is.
De itt nem hogy havi 250 ezret nem keres az emberek 80%-a,de még a 100 ezret sem keresik meg.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.03. 09:28:35

@Pitykeőrmester:

Ilyenkor kell odaajándékozni az ingatlant a gyereknek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.03. 09:29:18

@hot-spot:

Havi 250 ezer nettó nem sok. Spórolva talán elég lehet.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.03. 09:31:02

@Mirjam2:

Megoldás lehet, ha a leggings csillogó vagy más módon látványos, de az meg nem vehető fel sok helyre.

SzZoole 2013.09.03. 09:39:51

@régebb óta vagyok Subban mint te: igazad van,kinek a pap,kinek a papne,mivel nekem csaladom van,csak sedan johet szoba,valoban elek-halok erte,de hogy ennek erdekeben loditanek-e,nem Nekem valoban egy minden napi hasznalati targy egy S Class,es ez nem dicsekves.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.03. 09:56:10

Még egy ilyen kétszínű írást!

Itthon minden szép, meg olcsó mégse jó, mert odakinn aztán vannak rezgések!

De a szemvizsgálat, meg a fodrászolás tetszik olcsón, meg berúgni is könnyebb mi?

Vagizni a rokonok előtt, bizonygatni, hogy mennyivel jobban járt azzal, hogy kiment ezért jött haza tényleg?!

hot-spot (törölt) 2013.09.03. 09:56:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hát nem tudom,mi a kiskorúval havi 150-ből élünk kb.
Miután a pasim cserben hagyott minket és döntenie kellett arról,hogy az anyját hagyja e megfagyni,vagy minket éhen halni.
Ez a helyzet ma Mo-n.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.03. 09:57:04

Mondjuk nekem a posztból nem az jött le, hogy Magyarország unalmas, hanem az, hogy a posztoló unalmas, és nem érdekli semmi.

2013.09.03. 11:53:22

@Muscari: Koszonjuk - sajnos nem vagyunk mar annyira fiatalok, de igy is nagyon romantikus :).

azarcakimeghúzottegymarslakót 2013.09.03. 12:30:32

@Vittore.: "Ráadásul ez a munkahelyek 90%-án is meglátszik, a munkaadó nem akar fizetni több pénzt, hisz így is elvállalják a munkát, a munkavállaló meg magasról sz.rik bele a munkába, mert ennyi pénzért ez jár."
Nálunk erre kétféle megközelítés létezik:
1. a főnök mondja, hogy "ez a munkád, ebből élsz", erre a válasz: te lehet, hogy ebből élsz, de mi ebből csak éldegélünk...
2. amíg csak fizetgetnek, addig csak dolgozgatunk

És ezek sajnos tényleg az egész országra igazak :(

Grega 2013.09.03. 12:30:32

valaki kérdezte, hogy miért szeretem jobban Írországot UK-nál, miután elég sokat tartózkodtam mind2 helyen:
egyrészt az ír mentalitás nekem nagyon bejött; nincsenek elszállva maguktól, mint a "birodalmi" angolok, normálisak, szerények és vendégszeretők. igazában sokban hasonlítanak a magyarokra, mármint a pozitívumokat tekintve.

másrészt az ír táj, a hegyek, vagy a Dingle-félsziget, a Killarney nemzeti park szerintem Európa legszebb tájai közé tartoznak. az ír falvak, kisvárosok engem totál elvarázsolnak, nem úgy, mint a szürkébb angol városok.

Lencsés István 2013.09.03. 12:30:33

Én 200 ezerből élek és nem száraz pogácsa , hanem habos torta .

tb79 · http://www.ukulele.hu 2013.09.03. 12:30:33

"mire kölcsön"??????????
ANYÁMBOROGASS :))))))):

tb79 · http://www.ukulele.hu 2013.09.03. 12:30:33

@Ensiada Arkoveitie: Ja, egyébként túl sok érdemi infó nincs benne. Mit tanult itt, mivel foglalkozott itt, kint hogyan boldogul stb. Ez lenne az érdekes, nem ez az üres busongás.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2013.09.03. 13:02:22

Gratulálok a szerzőnek! Sikerült megragadnia egy érzést, ami egy ideje bóklászik bennem. Az ember tényleg ennyire vágyik, egy normális életre.
Sok sikert, terveid megvalósulását kívánom! :-)

BTBTBT 2013.09.03. 13:09:11

@Mirjam2:
Nem kötözködésképpen, de azzal a - ha nem tévedek - 34 éveddel nem vagy már annyira fiatal?

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.03. 15:17:55

@tb79:
Amit az itthon létéről írt, az alapján a kinti élete sem lehet túl izgalmas.

biododírium 2013.09.03. 15:17:55

Megértem a posztert. 4 éve azért jöttem haza, mert itthon akartam családot alapítani. Saját, hitel nélküli nagyobb lakás, munka adott volt és most is az. Egyéb okok miatt sajnos előbbi nem jött össze. Mikor hazajöttem, akkor viszont még nem volt ilyen undorító ez az ország szellemileg, politikailag, az emberi ostobaságból (felülről direkt hagyott) fakadó megosztottság miatt és az egyre inkább jövőkép nélküli élet miatt. Ennél még külföldön is többet kaptam (nem az anyagiakra vonatkozik ez a mondat, de arra is vonatkozhatna of course).
Szóval sajnos (és valóban sajnálom, hogy így van), de eszembe jutott, hogy lelépek. Jövő júliusig adtam időt annak, hogy látok e majd vmi érdemi mozdulást itthon (a saját magánéletemben, az országra vonatkoztatva (politikai, gazdasági) és az emberek egymás közötti viszonyaira értve. (Itthon már szimplán Magyarnak sem lehet lenni, mert ha nem vagy fröcsögő turbómagyar, akkor le vagy nézve. Katasztrófa, hogy sokan, konkrétan ellenségként tekintenek a másikra. Az interneten már most kitekernék a másik nyakát. Ilyen közegben nem is szívesen nevelnék gyereket. Nem tudok optimista lenni sajnos a változást illetően.
Nem akarok elmenni, de az embernek élnie kell és ha van lehetősége a kevésbé rosszat (odakint meg más hiányzik) választani, akkor azt meg kell lépnie a saját jövője érdekében.
Jó lenne, ha pár hónap múlva máshogy gondolnám.

MarcusFenix 2013.09.03. 15:17:55

@hot-spot: nemrég még (2 napja) 80e forintot kerestél és azért keseregtél hogy 39e az egy főre jutó jövedelmed.... ja igen hivatalosan, mert 70et feketézel. :)

Cserben hagyott a pasid? Mégis mit vártál tőle? Elmondtam neked már a legelején hogy csak kihasználni akart, elmesélte.... Rüheltelek, de azt mondtam hogy ezt még te se érdemled meg és ezért "vesztem vele össze" ... persze le lettem hülyézve.

Amy23 (törölt) 2013.09.03. 18:41:20

@Brioche: köszönöm az elismerést,nem volt könnyű egyedül nekivágni.
Én mostanában kocsival járok haza,7o fontért elhoznak,bőrönddel együtt,szerintem nem nagy összeg.

micsoda? 2013.09.03. 20:33:49

Kicsit elmosódott a posztíró véleménye, vagy diplomatikus, de a lényeg kiolvasható.
Szereti Magyarországot, de élhető életet szeret/ne. Az meg itt, kevésnek sikerül.

szgy 2013.09.03. 21:19:31

"De azt is tudom, hogy a mindennapi élet havi nettó 250.000 forint alatt nem hogy nem habos torta, de még egy száraz pogácsának sem hívnám."

száraz pogácsa? ennyiből már simán el lehet tartani mondjuk egy lakást meg egy kocsit, és még marad is.
ha olyan igényei vannak az embernek akár semmi sem elég. havi nettó 250 ezer magyarországon egy embernek bőven elég jó fizetés, vidéken különösen jó. főleg hogy ennek kb. harmadából is megélnek. az már tényleg nem habostorta.

cukkerrépa 2013.09.03. 21:56:28

1. az Index időről időre kiteszi ezeket a külföldreklámokat. mindig felmerül bennem: fizetnek érte?

2. érdekes poszt, kicsit impresszionista, karcolgatja a felszínt, nem sokat tud vagy mond a mélyről.

3. Az egész Határátkelő blog - valószínűleg belegondolás nélkül - arra feltevésre épít, hogy van választási lehetőségünk. Igazából nincsen. Statisztikák vagyunk. Valahány (kevés) ember kijut, megcsinálja a szerencséjét, mások (a többség) nem. Ez a dolgok rendje, mert tízmillió ember nem emigrálhat. De még évente 80-150e se (a magyarországi fiatalok), mert más országokból is mennek, mennének nyugatra. Nincs ekkora felvevő piac. Ezen nem kell nyivákolni, ezek tények, korlátok. Tetszik, nem tetszik (kintieknek vagy bentieknek).

Vagyis: adtunk a sz.nak egy újabb, stílusos, kellemesen olvasható pofont. Nemcsak szánalmas ez, de üres is.

Határátkelő 2013.09.03. 22:04:28

@cukkerrépa: Távol álljon tőlem, hogy megpróbáljam megérteni, amit leírtál (remélem, te azért érted), de nagyon röviden hadd reflektáljak, mert most ilyenem van.

1., természetesen nem kell olvasnod a blogot, de annyira szánalmas / röhejes ez a "külföldreklámozás", hogy az hihetetlen. Talán ha egynél több posztot elolvasnál, akkor rájönnél, miről van szó (segítek: nem a külföld reklámozásáról). Arról nem is beszélve, hogy pont erre a posztra nehéz ezt ráfogni, de hát te tudod.

2., Az, hogy nincs választási lehetőségünk, nettó butaság (hogy visszafogott legyek). Mindenki nem mehet el, de az egyes ember úgy dönt a sorsáról, ahogy akar, és ha úgy dönt, hogy elmegy, akkor elmegy. Ha tetszik, ha nem (nekem igen), az EU arról is szól, hogy gyakorlatilag nincsenek kvóták, oda mész élni, ahol akarsz.

Nemcsak szánalmas ez, de üres is.

cukkerrépa 2013.09.03. 22:30:23

@szgy:

hiába beszélsz, az észérveid nem hatnak azokra, akik mindenképpen a nyugati fizetési színvonalat szeretnék elérni. no matter what...

Neutun 2013.09.03. 22:30:23

Imádom ezeket az életunt, modoros, hazaköpködős írásokat!
"Made my day!"

cukkerrépa 2013.09.04. 00:03:59

@Határátkelő:

"1., természetesen nem kell olvasnod a blogot, de annyira szánalmas / röhejes ez a "külföldreklámozás", hogy az hihetetlen."

(a) Pedig a rendszeres megjelenés az Indexen tényleg reklámozásnak tűnik. az is lehet, hogy az index reklámoz(ni akar), a Határátkelő nem.

(b) amúgy meg: reakció, ellenreakció. you keep posting, i keep commenting, it's that simple. persze bannolni mindig lehet... rendes (magyar) adminhoz illően. végül is a propaganda lényege, hogy csak a kívánatos tartalom jelenjen meg.

2. "Az, hogy nincs választási lehetőségünk, nettó butaság"

megítélés kérdése. van, aki az egyén szabadságában hisz, van, aki nem. és ez nem csak egyénközpontú életfelfogás függvénye. a XX. századi kapitalista berendezkedésben a tőkések által kiosztott álom lényege: 'bármi lehetsz, bárhova mehetsz' etc. ez egy kényelmes népbutító hazugság (hogy ne mondjam, a nép ópiuma), de legalább a nép megkapja a vattacukrát. igaz, jól kereső menedzser valóban lehetsz, s néhány jól kereső menedzserből lehet tulajdonos. a többiek munkásként/beosztottként mókuskerekeznek. és persze hisznek az álomban, hogy bárkik lehetnek! no itt a szánalom forrása.

még egyszer, a 'bármi lehetsz, bárhova mehetsz' kapcsán: van, aki igen, van aki nem. nem elsősorban egyéni akarat kérdése. bár tagadhatatlan, hogy az egyéni akarat és szorgalom sokat számít. valójában az van, hogy hozzuk a statisztikákat, sok marad, kevés megy.

3. "az EU arról is szól, hogy gyakorlatilag nincsenek kvóták, oda mész élni, ahol akarsz."

nem teljesen, és egyre kevésbé (vö. angliai nyammogások a bevándorlókról, illetve a németek ambivalens viszonya a német törökökhöz). illetve amíg és amilyen mértékben igen ("oda mész..."), addig a gazdag nyugat EU nyer, a szegény kelet EU veszt: orvosokban, ápolókban, szakikban, értelmes és/vagy bátor-vakmerő emberekben. ami a keleti egyénnek jó (ha kimegy), az rossz a keleti blokknak. ez egy erkölcsi kihívás azoknak, akik úgy érzik, hogy van választási lehetőségük.

ha mindebből nincs világos feloldás vagy konklúzió: a helyzet jellemzője ez.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.04. 00:24:14

@doggfather:
Olvassátok már el még egyszer:
"Másfél éve élek Walesben. Sokadszorra utazom haza Magyarországra. Mégis először éreztem, hogy nem akarok visszajönni.

Az agyam mindig is túlságosan kordában tartotta a szívem, bármilyen dologról is legyen szó, így újra felültem a repülőre."

Nem akar visszamenni Walesbe! Mert magányos, nem érzi otthon magát, de a szíve helyett az eszére hallgat, mert itthon éhen halna.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.04 00:15
Magyarország

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.04. 00:24:20

@Zoole:
mi ezt úgy oldjuk meg, hogy a feleségem jár a családi autóval, én a sportkocsival. Logikusabb is volt, hiszen míg nem volt a kölyköknek jogosítványuk, úgyis ő vitte őket iskolába, stb.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.04 00:05
Magyarország

Határátkelő 2013.09.04. 00:38:59

@cukkerrépa: Azért sem fogok megsértődni a bannolással kapcsolatos megjegyzéseden. Javaslom, olvasd el a kommenteléssel kapcsolatos posztot. Kösz.

Ami pedig a blogot illeti: elég viccesnek tartom (és ez ennél a posztnál különösen kijött), hogy az emberek jelentős része nem akar (rosszabb esetben: nem tud) olvasni. Ez a poszt például arról szól, hogy a Walesben élő szerző életében először érezte úgy, hogy nem akar VISSZAMENNI WALESBE.

Persze nyilván egyszerűbb csak a címet elolvasni, és rögtön ítélkezni, miként nyilván egyszerű a blog nevéből következtetéseket levonni, mintsem véleményalkotás előtt elolvasni pár posztot, amiből persze rögtön kiderülne, hogy a lényeg nem a reklámozás, hanem az emberek figyelmének a felhívása arra, hogy ne induljanak el felkészületlenül; hogy külföldön nem fognak egyből a korlátlan jólétbe csöppenni; hogy becsaphatják őket; hogy a munkahelyen előfordul, hogy megkülönböztetik őket, mert külföldről érkeztek - és még sorolhatnám.

Félreértés ne essék: ezek nem rád vonatkoznak, csak néha állati fárasztó X-edszer is ugyanazt a baromságot olvasni a propagandáról, miközben aki ténylegesen el is olvassa a posztokat és nem csak az előítéletei alapján kommentel, az pontosan tudja, hogy miről szól a dolog.

Részemről lezártam a beszélgetés ezen részét.

A többiben meg persze van igazságod, nem is kevés, és az már tényleg életszemlélet kérdése, hogy elhiszed-e, hogy változtathatsz a saját sorsodon, vagy beletörődsz abba, hogy neked az jutott, ami van és kész.

Határátkelő 2013.09.04. 00:39:43

@régebb óta vagyok Subban mint te: Pontosan erről van szó. Szinte hihetetlen, hogy emberek nem azt olvassák, ami le van írva, hanem azt, amit olvasni szeretnének.

hot-spot (törölt) 2013.09.04. 09:28:35

@MarcusFenix: A "zseninek" ennyire telik.A legújabb számításába már csúszott némi hiba.Nem számolt pár aprósággal,mint csalódás,egész más élethelyzet és családi állapot,válság én máshogy gondolom,meg hasonlók...
Nekem csak egyszer lehet csalódást okozni,több esélye nincs senkinek.
Ennyi és nincs tovább.

MarcusFenix 2013.09.04. 10:33:37

@hot-spot: nem látom a hozzászólásod, csak az értesítést de válaszolok.. soha nem tartottam zseninek, ezt mondtam, max te akartad annak látni. ... de majd a giga projektjével bizonyít... bár kezd az az érzésem lenni hogy az egy éve tartó giga projekt az hogy téged onnan kipateroljon. Jobb lesz ez így, már csak be kell hálóznod Soros Gyuri bácsit, vagy Klapkát :) ... Klapka neked a jó parti, mert korban hozzád illik :)))) és sok aranya van amibe mindketten szerelmesek vagytok

hot-spot (törölt) 2013.09.04. 11:56:10

@MarcusFenix: Mielőtt tévhitbe esnél,azért nem árt tudni,hogy nem buta ember, és kiváló ötletei vannak úgy általában és lehet hogy bejön neki egyszer az életben a gigaprojekt is.Kívánom hogy így legyen és valósuljon meg az álma.
A legutolsó ötletbe csúszott némi hiba,aminek én is része vagyok.
És ez a béka az én torkomon nem akar lecsúszni.
Ennyi a történet.

Klapkáva lenne közös témám,de túl fiatal vagyok még ahhoz,hogy pelusozzam a páromat.D

MarcusFenix 2013.09.04. 14:16:57

@hot-spot: ja hát az ingyen munkaerő az kell a jó profithoz... :) Nem fog bejönni neki egy giga projekt se.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.04. 15:02:02

@régebb óta vagyok Subban mint te: hát én nem így értettem:

"Aztán ahogy a repülő felszállt Budapestről kezdtem várni, hogy újra a könnyed és önfeledt brit levegőt szívhassam. Ahogy Londonba értem, tudtam, hogy jól döntöttem. Az arcok, a tekintetek, a rezgés megváltozott. Tudom, hogy Budapest megér nem egy, de több estet és a szívem is húz..."

ez a jól döntés igencsak véglegesnek tűnik...

mojoking77 2013.09.06. 16:31:19

@doggfather: Szimplan idiota. Tanulni budos volt neki, dolgozni itthon nem akart, inkabb elment Walesbe, gondolom kozepiskolai vegzettseggel CEO egy multinal, es osztja az eszt. En imadok hazamenni, evente tobbszor is teszem. Szeretem az orszagot, a fovarost, a videket, altalaban az embereket. Irja a birka, hogy az emberek nem neznek ra, vagy ha igen csak gyuloletet lat a szemekben. Az apja picsajat. En, ha otthon vagyok, altalaban tele szajjal vigyorgok mindenkire, mert jol erzem magam otthon. Es furcsa, biztos szemelyes varazsom miatt (vagy mert a szembejovok kissebbek nalam es megilyedtek :)) szinte mindenki vissza is mosolyog. Ezt el kell kezdeni, es nem mastol varni... Aaaa, sok a hulye. Maradjon is kint, ha neki az kell... Wales.... Cardiff....Geordie Shore... Gratula.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.09.06. 17:14:51

Ki ez a fasz, aki ideirta ezt a valamit?

cukkerrépa 2013.09.08. 21:38:11

@Határátkelő:

köszi a választ. nekem nem volt teljesen tiszta az írásból, hogy a posztolónak hova húz szíve - lehet, hogy én (is) félreértettem, felületesen olvastam.

amúgy meg tényleg érdemes volna belegondolni, hogy mindenkinek nem lehet életcélja, hogy külföldre menjen: igen sok csalódott ember volna Magyarországon. rengeteg olyan ember él itt, akinek egész egyszerűen nem lesz lehetősége nyelvet és külföldön eladható szakmát tanulnia. és ha lenne is lehetősége, Nyugat-Európa nem tud felvenni még kétmillió embert sem, nemhogy Kelet-Európa 20-40 éveseit.

célszerűbb volna inkább egy élhető országot csinálni itthon, felelős (és nem milliárdzabáló) kormányokkal, több jókedvű emberrel. ehhez nem árt a gazdag nyugatot közelről megnézni, menni, meglátni, hogy ott sem minden fenékig tejfel. aztán hazajönni és itthon fakítani, vagy nem hazajönni, de kintről idesegíteni. ez az EGYETLEN értelmes lehetőség, ha az ún. magyar nép nem akar egy lesüllyedő, elsz...t országban élni. az, hogy a nép egy-két százaléka elmenekül, nem menti meg a többit.

NC lany 2013.12.02. 08:10:06

Kedves posztolo,
Teljesen egyetertek veled. Amit leirtal pontosan azt tapasztalja a legtobb hazajaro. A tomegkozlekedesi tapasztalat foleg nagyon talalo.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása