oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. augusztus 31. 08:02,  Úgy mentem el, hogy maradtam komment

2013. augusztus 31. 08:02 Határátkelő

Úgy mentem el, hogy maradtam

Eme némileg rendhagyó poszt szerzője hosszas hezitálást követően úgy döntött, marad Magyarországon. Pontosabban elment. Pontosabban maradt. Hogy mire föl is e bizonytalanság, kiderül, ha elolvassátok András írását.

Szlovákia.JPG

„Az én történetem talán egy kicsit rendhagyó, de talán hasznos lehet azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint én. A lényeg: én is átkeltem a határon, de úgy, hogy közben maradtam.

Kezdjük ott, hogy a külföldre költözést szinte nekem találták ki. Szabadúszó programozóként dolgozom a kis egyszemélyes saját cégemben, zömében németországi megrendelői körnek.

Az egyik kinti partnerem részéről tavaly felmerült, hogy ha esetleg kiköltöznék, akkor ők alkalmaznának, nem is rossz pénzért. A döntés csak elvileg volt egyszerű, ugyanis szembesültem néhány olyan dologgal, ami szerintem többekben is felmerült a külföldre készülődők közül.

Az indokok

Egyrészt szeretek itt lakni, szép helyen is élek. Másrészt a barátnőm a szakmájában nem tudna kint elhelyezkedni. Persze mondta, hogy amíg át nem képzi magát, addig elmenne akár takarítónőnek is kint, de ezt meg nem kívánhatom tőle.

Harmadrészt - s őszintén szólva ez a legnehezebb dolog - egyke vagyok és idősek a szüleim. Most még jól vannak, aktívak, de eljöhet az az idő, hogy rám fognak szorulni. Egyszerűen nem tehetem meg velük azt, hogy itt hagyom őket. Nem tehetem meg velük azt sem, hogy nem láthatják a leendő unokáikat, csak kétszer egy évben. Sőt, esetleg nekem is jól jöhetne, hogy a gyerekekre olykor tudnak vigyázni a közelben lakó nagyszülők.

Megszületett a döntés: nem megyünk. Másrészt pedig ekkoriban kezdtük el igazán szarul érezni magunkat ebben az országban. Az utolsó csepp a pohárban a manyup pénzekkel kapcsolatos tavalyi döntés volt. Nem akartam visszalépni az állami rendszerbe, viszont akkor meg számolnom kellett azzal, hogy nem kapok legalább 12 hónapnyi járulékbefizetésem után nyugdíjat.

Könnyen és gyorsan ment

Lényeg, ami lényeg: miután tök mindegy, hogy helyileg hol működik a cégem, ezért az itthoni Kft.-t megszüntettem és létrehoztam egy szlovákiai céget. A megrendelőimnek tök mindegy hova utalják a pénzt és ténylegesen nekem sem kellett elköltöznöm innen.

500 euró volt a kinti cégalapítás. A székhelyszolgáltatással, a kinti kvázi lakcímemmel, az itthoninál picit magasabb könyvelői díjjal együtt is bőven megéri. Nagyjából, éves szinten 700-800 ezer forinttal több marad a zsebemben, mintha itthoni cégem lenne, és akkor még a szlovák rendszámos kártyát ki sem játszottam. Ráadásul van némi esélyem arra, hogy egyszer majd némi nyugdíjhoz is jutok, és nem kell azzal szembesülnöm, hogy éppen mire herdálják el az adóbefizetéseimet.

Kiknek alternatíva?

Aki szerint én adócsaló vagyok, annak figyelmébe ajánlanám, hogy ha elköltöztem volna, akkor még ennyi pénzt sem látna belőlem a magyar állam, hiszem a fogyasztásaim zöme itthon realizálódik, tehát bőven van belőlem áfabevételük.

Mindez azoknak jelenthet alternatívát, akiknek tele van a tudatuk, van saját cégük, amelynek a tevékenysége nem helyhez kötött és azért nem hagynának csapot-papot maguk mögött."

Ez egy archív poszt, melynek eredetije itt olvasható. Hozzászólni itt, a poszt alatt nem lehet, ha véleményed van, beszélgetni szeretnél, azt a Hétvégi klubsarokban teheted meg.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Szlovákia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr125485761

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása