Gyakorlatilag a blog indulása óta próbálom győzködni a határátkelőket ilyen-olyan okokból ilyen-olyan jelzőkkel illetőket, hogy ugyan, írják már meg, szerintük miért jó Magyarországon élni és miért nem mennének külföldre. Válasz, pláne írás elvétve érkezik a felhívásra, most viszont eme kivételes alkalmak egyike van, úgyhogy nagy örömmel adom közre puhacica írását. Amiből azért az is kiderül (a saját szavaival élve), hogy csal egy kicsit... (A fényképekért külön köszönet!)
„Miközben készülődtem az íráshoz, az uram kérdezte, mit fogok most csinálni. Mondtam neki, hogy megpróbálok összerittyenteni valamit, mert többedszerre olvasom már HÁ „panaszát", miszerint nem érkezik írás arról, miért jó itthon. Erre felröhögött, hogy azért, mert nem jó. (Mondja ezt egy olyan ember, aki egyszer talán elindul majd velem külföldiába, de hogy ez nem holnap lesz, az biztos.) Ennek ellenére megpróbálom megfogalmazni, hogy miért is jó ma Magyarországon élni. Vigyázat, csalok!
Miért jó itthon?
Mi kell ahhoz, hogy jól élj valahol/bárhol: nos, szarul hangzik, de elsősorban pénz. Ehhez pedig munka kell, hacsak nem rogy rá az emberre egy nagyobbfajta pénzintézet. Aztán itt van, hogy mit szeretsz csinálni szabadidődben és erre van-e lehetőséged. Meg hogy milyen a környezeted. És persze nyilván nagyon fontos a család és a barátok, de egyrészt – ilyenek vagy olyanok, de – hozzátartozói mindenkinek vannak, másrészt a család abból a szempontból marhára irreleváns, hogy hol/hogy él az ember.
Akkor kicsomagolva:
Először is, van pénzem, mert van munkám. Ráadásul szeretem csinálni. Nem is tudom, mit dolgoznék szívesen, ha ez a szakma hirtelen kivarázsolódna az Univerzumból. Pláne, hogy olyan munkahelyem van, amilyen szerintem nincs sok az országban.
Ugyan nem veregetnek vállon minden nap, hogy de fasza voltál, a 8 óra munka, 8 óra pihenés felosztás meg már ott bukik, hogy ritkán történik meg a kilövés 17:00-kor, ugyanakkor hagynak dolgozni, kreativitásod, tudásod szerint, mert tisztában vannak vele, hogy nem segget növeszteni jársz be, hanem hogy a maximumot hozd ki magadból.
Félévente oldalba vágnak egy-egy (kül)honi wellness hétvégével, esetleg kiírnak egy házi pályázatot egy megoldandó problémára, nem csekély díjazással. Mivel az uram a kollégám is, ugyanabban a munkakörben is nyomulunk, ketten kapunk magyar átlag feletti fizetést és a már említett „ajándékokat".
Tavaly úgy vettünk „elsőautót", hogy besétáltunk a kereskedésbe a kis malacperselyünkkel, kiborítottuk, majd pediglen hazahajtottunk egy 7 éves juhocskát a közepes kategóriából.
Ha vásárolni megyünk, nem okoz gondot megvenni valamit, ami megtetszik/megkívánjuk. Ha nyaralunk, nem ül a kocsi a konzervektől, nem kell izgulni, hogy vajon mennyi lesz a fűtésszámla, vagy hogy téli gumit kell venni. Szabadidőnkben pedig kirándulunk, fotózunk, és ezzel át is térek a következő részre, a környezetre.
Pesten lakunk, szeretjük is, bár azért ha választani kellene, nyilván élnénk csendben, nyugalomban egy tanyán, csak net legyen. :) Jó lejárni a sarki zöldséges fiúkhoz, akiknek mindig van egy jó szavuk, egy plusz almájuk amellé, amit vettél. Szeretjük a magyar tájat, meg is festjük digitális ecsettel, amikor csak tudjuk.
Mindketten vidékiek vagyunk, a Dunakanyarból és az Alföldről. Nekem ez utóbbi a legszebb magyar helyek egyike, szeretem, hogy addig nézhetem a hullámzó gabonaföldeket, szikrázó hómezőket, amíg a szemem bírja, nem áll elém egy hegy, de még dombocska se nagyon.
És mitől érzem még jól magam itthon?
Nagyon szeretek olvasni. És bár ez a világ összes országában megoldható, én mégis örülök, hogy József Attilát, Radnótit, Fekete Istvánt „eredetiben" olvashatom.
Jó itthon lenni, mászkálni a már unásig ismert Lipóciában, rendszeresen összefutni a zöliben Alföldi Róberttel, a sarki kifőzdében Dévényi Tibi bácsival. Hiába élek 2 milliós nagyvárosban, szomszéd az egész ország.
Vicces, hogy a somogyi (volt) csoporttársaim sikonyálnak, ha megcsikálják őket, a zalai kolléganőmnél a lekvár bent van az üvegben és a gyerek nem hatodikos a suliban, hanem hatodikas. Hogy nem értik, mikor azt mondom, csetres, kiröhögnek, mikor a fenyőfát rövidtüskűnek titulálom, és fel nem bírják fogni, miért kell azt mondani: nyaksál - ugyanis a zoknira sem mondjuk, hogy lábzokni.
Miért nem jó itthon?
Aztán még mielőtt rám sütném mélyen a hazaffy bélyeget, jöjjön az is, hogy miért nem jó Magyarországon élni. Nekem, és ahogy látom a jónép többségének a bizonytalanság az a tényező, ami leginkább zavarja a mindennapok adását. Ebből pedig jócskán jut mindenkinek, aki itthon él.
Vagyis szép dolog ez a „szeretem a munkám, jó a fizetésem" duma, csak az a bibi, hogy ki tudja, meddig tart a „jóléti állapot". És nem az a baj, hogy megszűnhet, hanem hogy nincs másik. Olyan telített és felhígult a szakmánk, hogy az botrány. De nem lennék előrébb akkor sem, ha nem ragaszkodnék a hivatásomhoz, mert közmunkán kívül nemigen találnék mást ebben a tündérmesés szép országban.
Nyilván mindenki tudja, milyen az, amikor számolgatni kell, hogy ennyi megy albérletre, ennyi a csökkenő(nek mondott) rezsire, ennyi maradt, ezt eltesszük, hátha hónap végéig megmarad, aztán lesz rántott párizsi a krumplifőzelék mellé.
Mi nagyon szegények voltunk, amikor még kis Babszemjanka voltam, tudom milyen, ha egy darab eper van 3 gyerekre, de anyu azt is pontosan szétosztja, meg hogy csúfolnak az iskolában, mert a te sportcipőd nem Adidas, hanem Adiads.
Ettől függetlenül nagyon-nagyon jó gyerekkorom volt és örülök, hogy akkor és úgy voltam gyerek, ahogy. De éppen ezért pontosan tudom, hogy mi az, amit veszíthetek, ha nincs elég pénzem.
Albérletben lakunk és esélyünk sincs saját lakásra a fent említett bizonytalansági tényező miatt. Ez persze nem is baj, szeretek mobil lenni, de a kutya ott van elhantolva, hogy mire fogatlan mamszi leszek, nem lesz semmilyen megtakarításom, amiből fenntartom majd magam, mert a jelenlegi jó fizetésem arra megy el, hogy jelenleg jól éljek. (Bár végeredményben ebből a szemszögből mindegy, hogy egy lakásban halok éhen vagy egy híd alatt.)
Gyűlölöm, hogy tavasztól őszig friss húgyszag lengedez a városban. Hogy idegbetegek a népek, hogy semmi tolerancia vagy tisztelet nincs bennük. Hogy nem tudsz ember lenni, mert balos, libsi, fradista, zsidó, náci, hajléktalan, újgazdag, fideszes, buzi vagy.
Hogy a portás a legnagyobb király, hogy aki tudja, megoldja okosba', hogy ha másképp látod, tutira nem jól látod, hogy mindig késik a vonat és mindig van mire fogni, és hogy mindenki hülye, csak én vagyok repülő.
Miért lehet jó külföldön?
Itt-ott jártam már Európában, és hát az van, hogy ezek a jelenségek mindenhol előfordulnak. De! Nagyon nem mindegy, hogy milyen arányban. És szerintem ebben rejlik a lényeg, ez az, amiért pár év múlva már külföldön szeretnék élni.
Mert a barcelonai hiperben az agyontetovált izomgyerek maga elé enged a sorban - pedig nem is kérted rá -, mivel csak egy flakon víz van nálad, nála meg egy teli kocsi.
Vagy mert nem mérted le az orebici sarki vegyesben a 2 szem paprikát, de a pénztáros fiú szó nélkül viszi, méri, hozza, de véletlen se ugat miatta. Mert a drezdai utakon ismerik és alkalmazzák a követési távolság fogalmát. És igen, ezek mind nyaralások voltak, és bár ezekből nem lehet levonni világmegváltó tanulságokat, de az arányokat azért látod, és azok sokatmondóak.
Meg az, hogy jelenleg a magyar átlag felett élek, de azt is látom, elsősorban a ti írásaitokból, hogy lehet ezt másképp. Hogy vannak országok, ahol az átlag melós az átlag fizetéséből él így. Hát ott szeretnék én élni. Mert az elkopott nyelvtudásommal biztos, hogy nem a BBC-nél lesz az első állásom. Bár azt hiszem, az elég jó lenne...
Ui.: egyes kifejezések, részletek, főleg a környezetükből kiragadva kicsaphatják a biztosítékot, de a beszámoló határozottan nem dicsekvés, nyilván van ettől jobb és rosszabb helyzet is. Nem vagyunk átlag felettiek (dehogynem...), csak a fizetésünk az."
Utolsó kommentek