oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. augusztus 27. 06:49,  Miért jó Magyarországon? 414 komment

2013. augusztus 27. 06:49 Határátkelő

Miért jó Magyarországon?

Gyakorlatilag a blog indulása óta próbálom győzködni a határátkelőket ilyen-olyan okokból ilyen-olyan jelzőkkel illetőket, hogy ugyan, írják már meg, szerintük miért jó Magyarországon élni és miért nem mennének külföldre. Válasz, pláne írás elvétve érkezik a felhívásra, most viszont eme kivételes alkalmak egyike van, úgyhogy nagy örömmel adom közre puhacica írását. Amiből azért az is kiderül (a saját szavaival élve), hogy csal egy kicsit... (A fényképekért külön köszönet!)

cím_62.jpg

„Miközben készülődtem az íráshoz, az uram kérdezte, mit fogok most csinálni. Mondtam neki, hogy megpróbálok összerittyenteni valamit, mert többedszerre olvasom már HÁ „panaszát", miszerint nem érkezik írás arról, miért jó itthon. Erre felröhögött, hogy azért, mert nem jó. (Mondja ezt egy olyan ember, aki egyszer talán elindul majd velem külföldiába, de hogy ez nem holnap lesz, az biztos.) Ennek ellenére megpróbálom megfogalmazni, hogy miért is jó ma Magyarországon élni. Vigyázat, csalok!

Miért jó itthon?

Mi kell ahhoz, hogy jól élj valahol/bárhol: nos, szarul hangzik, de elsősorban pénz. Ehhez pedig munka kell, hacsak nem rogy rá az emberre egy nagyobbfajta pénzintézet. Aztán itt van, hogy mit szeretsz csinálni szabadidődben és erre van-e lehetőséged. Meg hogy milyen a környezeted. És persze nyilván nagyon fontos a család és a barátok, de egyrészt – ilyenek vagy olyanok, de – hozzátartozói mindenkinek vannak, másrészt a család abból a szempontból marhára irreleváns, hogy hol/hogy él az ember.

Balaton_1.jpg

Akkor kicsomagolva:

Először is, van pénzem, mert van munkám. Ráadásul szeretem csinálni. Nem is tudom, mit dolgoznék szívesen, ha ez a szakma hirtelen kivarázsolódna az Univerzumból. Pláne, hogy olyan munkahelyem van, amilyen szerintem nincs sok az országban.

Ugyan nem veregetnek vállon minden nap, hogy de fasza voltál, a 8 óra munka, 8 óra pihenés felosztás meg már ott bukik, hogy ritkán történik meg a kilövés 17:00-kor, ugyanakkor hagynak dolgozni, kreativitásod, tudásod szerint, mert tisztában vannak vele, hogy nem segget növeszteni jársz be, hanem hogy a maximumot hozd ki magadból.

Félévente oldalba vágnak egy-egy (kül)honi wellness hétvégével, esetleg kiírnak egy házi pályázatot egy megoldandó problémára, nem csekély díjazással. Mivel az uram a kollégám is, ugyanabban a munkakörben is nyomulunk, ketten kapunk magyar átlag feletti fizetést és a már említett „ajándékokat".

Tavaly úgy vettünk „elsőautót", hogy besétáltunk a kereskedésbe a kis malacperselyünkkel, kiborítottuk, majd pediglen hazahajtottunk egy 7 éves juhocskát a közepes kategóriából.

Ha vásárolni megyünk, nem okoz gondot megvenni valamit, ami megtetszik/megkívánjuk. Ha nyaralunk, nem ül a kocsi a konzervektől, nem kell izgulni, hogy vajon mennyi lesz a fűtésszámla, vagy hogy téli gumit kell venni. Szabadidőnkben pedig kirándulunk, fotózunk, és ezzel át is térek a következő részre, a környezetre.

Bazilika.jpg

Pesten lakunk, szeretjük is, bár azért ha választani kellene, nyilván élnénk csendben, nyugalomban egy tanyán, csak net legyen. :) Jó lejárni a sarki zöldséges fiúkhoz, akiknek mindig van egy jó szavuk, egy plusz almájuk amellé, amit vettél. Szeretjük a magyar tájat, meg is festjük digitális ecsettel, amikor csak tudjuk.

Mindketten vidékiek vagyunk, a Dunakanyarból és az Alföldről. Nekem ez utóbbi a legszebb magyar helyek egyike, szeretem, hogy addig nézhetem a hullámzó gabonaföldeket, szikrázó hómezőket, amíg a szemem bírja, nem áll elém egy hegy, de még dombocska se nagyon.

És mitől érzem még jól magam itthon?

Nagyon szeretek olvasni. És bár ez a világ összes országában megoldható, én mégis örülök, hogy József Attilát, Radnótit, Fekete Istvánt „eredetiben" olvashatom.

Jó itthon lenni, mászkálni a már unásig ismert Lipóciában, rendszeresen összefutni a zöliben Alföldi Róberttel, a sarki kifőzdében Dévényi Tibi bácsival. Hiába élek 2 milliós nagyvárosban, szomszéd az egész ország.

Vicces, hogy a somogyi (volt) csoporttársaim sikonyálnak, ha megcsikálják őket, a zalai kolléganőmnél a lekvár bent van az üvegben és a gyerek nem hatodikos a suliban, hanem hatodikas. Hogy nem értik, mikor azt mondom, csetres, kiröhögnek, mikor a fenyőfát rövidtüskűnek titulálom, és fel nem bírják fogni, miért kell azt mondani: nyaksál - ugyanis a zoknira sem mondjuk, hogy lábzokni.

házak_3.jpg

Miért nem jó itthon?

Aztán még mielőtt rám sütném mélyen a hazaffy bélyeget, jöjjön az is, hogy miért nem jó Magyarországon élni. Nekem, és ahogy látom a jónép többségének a bizonytalanság az a tényező, ami leginkább zavarja a mindennapok adását. Ebből pedig jócskán jut mindenkinek, aki itthon él.

Vagyis szép dolog ez a „szeretem a munkám, jó a fizetésem" duma, csak az a bibi, hogy ki tudja, meddig tart a „jóléti állapot". És nem az a baj, hogy megszűnhet, hanem hogy nincs másik. Olyan telített és felhígult a szakmánk, hogy az botrány. De nem lennék előrébb akkor sem, ha nem ragaszkodnék a hivatásomhoz, mert közmunkán kívül nemigen találnék mást ebben a tündérmesés szép országban.

Nyilván mindenki tudja, milyen az, amikor számolgatni kell, hogy ennyi megy albérletre, ennyi a csökkenő(nek mondott) rezsire, ennyi maradt, ezt eltesszük, hátha hónap végéig megmarad, aztán lesz rántott párizsi a krumplifőzelék mellé.

Lágymányosi híd.jpg

Mi nagyon szegények voltunk, amikor még kis Babszemjanka voltam, tudom milyen, ha egy darab eper van 3 gyerekre, de anyu azt is pontosan szétosztja, meg hogy csúfolnak az iskolában, mert a te sportcipőd nem Adidas, hanem Adiads.

Ettől függetlenül nagyon-nagyon jó gyerekkorom volt és örülök, hogy akkor és úgy voltam gyerek, ahogy. De éppen ezért pontosan tudom, hogy mi az, amit veszíthetek, ha nincs elég pénzem.

Albérletben lakunk és esélyünk sincs saját lakásra a fent említett bizonytalansági tényező miatt. Ez persze nem is baj, szeretek mobil lenni, de a kutya ott van elhantolva, hogy mire fogatlan mamszi leszek, nem lesz semmilyen megtakarításom, amiből fenntartom majd magam, mert a jelenlegi jó fizetésem arra megy el, hogy jelenleg jól éljek. (Bár végeredményben ebből a szemszögből mindegy, hogy egy lakásban halok éhen vagy egy híd alatt.)

híd alól.jpg

Gyűlölöm, hogy tavasztól őszig friss húgyszag lengedez a városban. Hogy idegbetegek a népek, hogy semmi tolerancia vagy tisztelet nincs bennük. Hogy nem tudsz ember lenni, mert balos, libsi, fradista, zsidó, náci, hajléktalan, újgazdag, fideszes, buzi vagy.

Hogy a portás a legnagyobb király, hogy aki tudja, megoldja okosba', hogy ha másképp látod, tutira nem jól látod, hogy mindig késik a vonat és mindig van mire fogni, és hogy mindenki hülye, csak én vagyok repülő.

Miért lehet jó külföldön?

Itt-ott jártam már Európában, és hát az van, hogy ezek a jelenségek mindenhol előfordulnak. De! Nagyon nem mindegy, hogy milyen arányban. És szerintem ebben rejlik a lényeg, ez az, amiért pár év múlva már külföldön szeretnék élni.

Mert a barcelonai hiperben az agyontetovált izomgyerek maga elé enged a sorban - pedig nem is kérted rá -, mivel csak egy flakon víz van nálad, nála meg egy teli kocsi.

Vagy mert nem mérted le az orebici sarki vegyesben a 2 szem paprikát, de a pénztáros fiú szó nélkül viszi, méri, hozza, de véletlen se ugat miatta. Mert a drezdai utakon ismerik és alkalmazzák a követési távolság fogalmát. És igen, ezek mind nyaralások voltak, és bár ezekből nem lehet levonni világmegváltó tanulságokat, de az arányokat azért látod, és azok sokatmondóak.

vidék.jpg

Meg az, hogy jelenleg a magyar átlag felett élek, de azt is látom, elsősorban a ti írásaitokból, hogy lehet ezt másképp. Hogy vannak országok, ahol az átlag melós az átlag fizetéséből él így. Hát ott szeretnék én élni. Mert az elkopott nyelvtudásommal biztos, hogy nem a BBC-nél lesz az első állásom. Bár azt hiszem, az elég jó lenne...

Ui.: egyes kifejezések, részletek, főleg a környezetükből kiragadva kicsaphatják a biztosítékot, de a beszámoló határozottan nem dicsekvés, nyilván van ettől jobb és rosszabb helyzet is. Nem vagyunk átlag felettiek (dehogynem...), csak a fizetésünk az."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr225479510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2013.08.28. 08:19:26

Egy picikét - de csak egy egészen picikét - az az érzésem van ezzel a bloggal kapcsolatban, hogy valahogy állandóan megmagyaráz. Miért "kell" elmenni, miért "jó" elmenni, miért "racionális" elmenni...

Nem az elmenéssel van a bajom, félreértés ne essék. Én is kipróbáltam magam. Svájcban 5x pénzt kerestem, jó munkakörülmények közt, jó helyen. Megálltam a helyen. Beszélek németül, angolul, nyitott vagyok. Értek jó és rossz élmények.

Hazajöttem.

Nem érzem hogy meg kellene magyaráznom. Meg tudnám, de nem akarom. Nekem így jó. Én itt érzemmagam jól. Ha valaki elmegy és jó neki, tegye Isten áldja. Amit nem értek, az az hogy miért kell egymást győzködni meg agitálni? Bullshit.

Ad Dio 2013.08.28. 08:19:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Időről-időre tartok "életkiegyszerűsítést". Ez ált. egy nap. Ilyenkor a felesleges tárgyaimat kiszelektálom. Amit sajnálok kidobni (mert ajándék, vagy emlék), az ládába kerül a padláson. A többi elejándékozós vagy kidobós. Újabban a műhelyben is csináltam már ilyet. Egyébként ahogy a tárgyakat átforgatod, akaratlanul is átforgatod az életedet, átnézed az időbeosztásodat/energiabeosztásodat. Vicces tud lenni :-D.

Taxomükke (UK) 2013.08.28. 08:39:53

@régebb óta vagyok Subban mint te: Annyit kéne írnod: törzskommentelő akarok lenni (és akkor a gyűlölt "prémium" szót is elkerülted).

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2013.08.28. 10:15:22

Jó kis realista post, gratula hozzá. Magam is hasonlóan érzek, én még hozzátenném, hogy a maradás mellett szól az általam langyos állóvíz effektusnak nevezett jelenség. Nincs sodrás, kellemes benne lenni, de azért tudod, hogy vannak annál frankóbb medencék is pezsgőfürdővel, gyógyvízzel.
Ez azokat a még "polgári" lakókat érinti, akik -ahogy a postolónak- kellemes bevételi forrással rendelkeznek, nincsenek napi megélhetési gondjai, el tud menni nyaralni, nem nézi a boltban mit vesz - szóval a postoló. Meg én.
Érzik hogy lehetne jobb hiszen világlátottak, szeretnének jobbat de most nem rossz, és nehéz feladni ezt a nem rossz állapotot. A langyos állóvíz. Többségünk ebből csak egyféle képp mozdul, ha kiöntik alóla a lavór vizet (kirúgják pl.).

Grega 2013.08.28. 10:15:22

Én jártam rengeteg helyen, pl. a minden szempontból körülrajongott Szingapúrban is (ahová a fél világ odaadná a fél karját, hogy le tudjon ott telepedni), és mára egyértelmű lett nálam, hogy Magyarország földrajzi, klíma, népsűrűségi és politikai(!) szempontból a toppon van. Hazajöttem és maradok is. Én se érzem úgy, hogy magyarázkodni kéne.

A mentalitásbeli és gazdasági gondokat idővel ki fogja kupálni az ország, de szerintem alapvetően sokkal gázabb pl. az amerikai mentalitás, józan európai fejjel ezért is kb. élhetetlen az az ország.

puhacica 2013.08.28. 11:13:42

@diggerdriver: jó!!!
nekem ez az egyik kedvencem: www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA
itt-ott kicsit erőltetett, de azért nagyon szépen összerakták.

puhacica 2013.08.28. 11:17:07

@diggerdriver: ne is mondd, hétvégén kiürítettem a ruhásszekrényt. az elv az volt, hogy ami már egy éve nem volt rajtam, az megy isten hírével. hát, lett egy 150 l-es zsák tele gönccel. :D

telihold83 2013.08.28. 11:22:03

Főleg azért, mert ez a hazánk, a miénk. Szeretjük, szépnek látjuk és otthonosan érezzük magunkat benne. "Bölcsőnk" és "sírunk" és csak itt élve lehetünk maradéktalanul boldogok. Ezt kaptuk a szüleinktől és közös őseinktől, minden jóérzésű ember hozzátett valamit aminek együtt örülhetünk és büszkék lehetünk rájuk. Itt született meg a hitünk, hogy legyen mivel megbocsátanunk azoknak, akik csak elvenni akartak és hozzátenni nem. Mert Magyarország egy csodálatos ország és ezt naponta át akarjuk élni, itt!

odamondó 2013.08.28. 11:22:03

Ha tudnék közel annyit keresni mint külföldön akkor valószínűleg haza jönnék.

puhacica 2013.08.28. 11:27:05

@zsu80: elkezdtem írni arról, hogy miért is nincs megtakarításunk, meg hogy miért nem veszünk lakást, aztán arra jutottam, hogy mégse. jól elmondtad, legyen elég ennyi: mi ilyen bután gondolkodunk.

puhacica 2013.08.28. 11:37:03

@telihold83: bízom benne, hogy külföldön is tudok majd egyszer maradéktalanul boldog lenni, mert a boldogságom elsősorban rajtam múlik, nem a lakhelyemtől függ. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.28. 11:52:10

@puhacica:
Hej ha én erre egyszer rá tudnám venni a feleségem:))))))
Két börönddel jöttünk két éve de az utolsó költözéskor ötször fordultam Primera kombival plafonig rakva.

jadviga79 2013.08.28. 12:12:02

Ugyan bizonytalan a gazdasági helyzet Magyarországon, de azért lehetne ésszerűbben hozzáálni, kicsit jobban spórolni, annak ellenére, hogy most jó állásom van, és most megtehetem. Legalább a saját részemet megteszem. Szerintem nem baj, ha az ember konzervekkel indul útnak nyaraláskor. Max. egyszer elmegyek kajálni, hogy a helyi specialitást megkóstoljam. Ez nem ciki, ez maximális kihasználtság. Jut is, marad is. Ezt Nyugaton is így csinálják, csak több pénzből, ugyanez a hozzáállás. Nemhiába olyan kedvesek a boltokban, mindent megtesznek, hogy kicsalják az emberből a pénzt. Ebből élnek. Időnként az eladókat Magyarországon az udvariatlan viselkedésért megsapkáznám. A nyolc órát így is úgyis le kell tölteni, Nem jobb, ha valaki visszajön?
Az udvariasságon meg tényleg lehetne változtatni az utcán, nyilvános helyeken is, ez nem pénzkérdés, és mindenki jobban érzi magát.

Ronnie_27 2013.08.28. 13:59:51

@puhacica:

Köszi.
Nekem Korcula City, Dubrovnik, Makarska és Gradac a kedvenc helyeim Horvátországban. Sorrendet nem tudnék felállítani. :-)

fotengelyszimering 2013.08.28. 13:59:51

Pénteken repülök haza Új-Zélandról egy hónap szabadságra (hét hónap után). Már nagyon nagyon várom. Kérdezték az itteni kollégák, hogy visszajövök-e. Hát, szerintem igen, de azért, mert a tervezett célomat el akarom érni.
Elég kritikus vagyok a saját hazámmal, de a jelenlegi befogadó országommal is. Mindenhol találni jót és rosszat, itt is van bunkó ember, otthon is. Van, ami otthon sokkal jobb, van, ami itt. Kint is büdi a kaki, otthon is.

Érdekes, majdnem mindegyik (átmenetileg) külföldre dolgozni menő, vagy ott le is telepedő ember a pénzt, a megélhetést, a stabilabb jövőt, kisebb megosztottságot hozza fel a külföld javára.

Engem mi vonz haza? Hát a családom! A szüleim, a kutyák, az a környezet, ahol évtizedekig éltem. A pénz egy dolog, de nem az isten, nem az élet központja.

Továbbá nem nézem le azt, aki otthon próbál élni. Időnként olvasni UK-s beszámolót, kimegy "rabszolgának", aztán máris lesajnálóan beszél az otthoniakról. Miért is? Mert kint pizzafutár lett? Felvitte az isten a dolgát, no...

Új-Zéland gyönyörű, csak legyen időd eljutni a csodás helyekre. Mellesleg pokol messze van Magyarországtól. :)

SilentDreams 2013.08.28. 14:18:29

@Kovermadar: Nem iródik automatikusan semmi a nem prémium hozzászólások alá, így kinézésre megkülönböztethetetlenek a prémiumtól. Annyi csak a különbség, hogy késleltetve jelennek meg attól függöen, hogy HA mikor engedélyezi épp. Ez tapasztalat szerint pár perctöl akár több órás késleltetést jelent (HA-nál is késleltetve jelennek meg ezek + ugye nincs mindig itt).

@pappito: Szánalmasnak nem nevezném, ha valaki nem ért egyet ezzel a moderálós rendszerrel, s ezt kutlurált módon fejezi ki.

Iródott: 2013.08.28. 14:02

puhacica 2013.08.28. 15:30:10

@jadviga79: nem szeretném leírni negyedszer is a véleményem az anyagiakkal kapcsolatban, találsz rá választ kicsit fentebb, ha akarsz. a konzerves utazást véletlen sem gondolnám cikinek, csak mi nem úgy akarjuk/csináljuk. a boltokkal kapcsolatban pedig maximálisan igazad van. ők már rájöttek, hogy a vevőből élnek, tehát megéri körbenyelvelni a seggét.

puhacica 2013.08.28. 15:34:42

@Ronnie_27: Korcula tényleg nagyon szép, de betyár zsúfolt. a többi helyen nem jártam, de azért is kérdeztelek, mert megyünk még és nem árt a személyes tapasztalat a tervezés során. :)

puhacica 2013.08.28. 16:01:47

@fotengelyszimering: elhiszem. ennek kapcsán írtam, hogy szerintem az arányokon van a hangsúly.
Új-Zéland mindentől pokol messze van, kivéve Ausztráliát. lehet, hogy ezért (is) vágyom oda? :)

vascsaba 2013.08.28. 18:07:08

Én - tanszünet lévén - otthon voltam most egy pár hétre. A keletiben a jegypénztáros olyan aranyos volt, hogy majdnem meghívtam vacsorázni, a boltban előreengedtek, mert csak egy jégkrémem volt, a másik boltban a pénztáros hölgy rám szólt, hogy most már van az a tusfürdő, ami 2 nappal azelőtt még nem volt, kisgyermekes barátaimhoz mentem látogatóba (2 pár, egymástól függetlenül, nem fideszesek...), és azt mondták, nem gáz otthon, sőt, élhetőbb, mint volt, csak nem kell fogyasztásbuzinak lenni... ja, és feleannyiért vásároltam szinte mindent, mint itt, Angliában. Az emberek kedvesek voltak, jókedélyűek, nem tapasztaltam azt az általános depressziót, amiről mindenki regél. Kövezzetek meg, ha akartok, egyszer ezt már egy cikkben is leírtam, annak is vegyes fogadtatása lett... De nem tudok változtatni azon, amit látok...

SilentDreams 2013.08.28. 18:36:24

@vascsaba: Always look on the bright side of life :)

vascsaba 2013.08.28. 18:36:25

@telihold83: Ezt hiába mondod annak, akinek a pénz és a fogyasztás az isten, és ezért még a trágyahordás szintjére is képes lemenni...

Bonjour 2013.08.28. 19:18:16

@puhacica: jo, de mi az a felespohar? Tenyleg nem tudom... :). Felest isznak belole, vagyis palinkaspohar?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.28. 20:00:01

@telihold83:
Oh My God... ezt a sok marhaságot magadtól találtad ki vagy segített valaki benne? :D

@vascsaba:
Fogyasztásbuzi vagy sem, nekem többet ér a kényelmes és gondtalan élet itt kint, mint bármi más a világon.

puhacica 2013.08.28. 20:03:00

@Bonjour: jaaaa! ffüttyfürütty szaktars megelozott. jol logikaztal. :)

puhacica 2013.08.28. 20:12:35

@vascsaba: pedig szep szakma a tragyahordas. mert ahol tragya van, ott allatok is vannak, amik esetenkent csak nevukben marhak, nem ugy, mint az emberek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.28. 20:19:42

@Kovermadar:
Na mit szólsz csak megjelent körünkben Hazaffy Jenő.
Az azért figyelemreméltó fejlődés hogyha nem fogyasztasz és a pénz sem érdekel akkor milyen jó hely Magyarország.
Egy utolsó szemét hazaáruló vagyok inkább de szeretek fogyasztani.
Fele annyiba kerül minden mint itt, igaz hogy négyszer annyit keresek de az nem lényeg.
Úgy döntöttem elhordom én még a trágyát itt egy darabig.

vascsaba 2013.08.28. 20:44:44

@Kovermadar: Mindent marhaságnak szoktál titulálni, ami nem egyezik a Te értékrendeddel? Az ilyen kommentelők miatt megy el az ember kedve a netes fórumoktól. De, szmájlidból ítélve, legalább te jót röhögtél rajta...
Én pl. el tudom fogadni, hogy a "kényelmes és gondtalan élet" többet ér számodra, mint bármi más a világon, és nem támadlak ezért, még annak ellenére sem, hogy az ilyen embereket mindig olyan messzire kerültem, mint a leprásokat. Nem lehetne megtanulni, hogy ne minősítsük a másikat, csak mert nem osztjuk az értékítéletüket...?
Látom alul itt ezt a "Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg." mondatocskát, és az ilyen kommentek után elgondolkodom, vajon mit kell írni, hogy az ki legyen moderálva...

vascsaba 2013.08.28. 20:44:44

@diggerdriver: Én tényleg nem értem, hogy ennek a stílusnak itt mi értelme, de ti tudjátok, srácok... :(
"Egy utolsó szemét hazaáruló vagyok inkább de szeretek fogyasztani." Mindazonáltal ezzel szépen kiraktad a bizonyítványt az ablakba te is. Azzal ne foglalkozz, hogy egy szóval sem beszéltem olyan súlyos dolgokról, mint hazaárulás, meg hasonlók. Ezt te mondtad, kollégádhoz hasonlóan leereszkedő, cinikus stílusban. Lehetne ez a mondat mellesleg sokatok mottója, cégere, billoga is akár... a szívetek fölé égetve...
Ne érezd, hogy válaszolnod kell, veled sem kívánnék csevegni, kövérmadár barátodhoz hasonlóan.

Taxomükke (UK) 2013.08.28. 21:22:58

@telihold83: Most majdnem elbőgtem magam.
Holnap megyek haza pár napra, ezek után az is lehet, hogy ott maradok.
De azért nagyobb összeget nem tennék fel rá.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.28. 21:24:42

@diggerdriver:
Ez nekem is feltűnt az okos kommentekben: ne legyenek álmaid, vágyait, terveid, ne akarj utazni, rendes autót, házat/lakást. Ne fogyassz, ne akarj sok pénzt...

Mindegy, az ő életük biztosan teljesebb, mert elmondhatják: büszkén vállaljuk a szoporollert! Hát harjá :)

Taxomükke (UK) 2013.08.28. 21:30:44

@diggerdriver: Na, te könnyen beszélsz, a markolóddal hordod a trágyát, de mi van azzal, aki lapáttal??! Vagy az öregek otthonában a teleszart pelenkában! Ráadásul nem is magyar szart, hanem angolt meg mindenféle barna meg fekete népekét is! Rettenetes. Inkább otthon ugyanezt kilencvenezerért, ha beleszámoljuk a hétvégi és esti szolgálatokat is. Az legalább magyar. És legalább a magyar CBA-ban költi el az ember.

Nna. Hát.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.28. 21:31:37

@vascsaba:
Csak abban az esetben, amikor megszólítva és elítélve érzem magam azért, mert másként gondolkozom és mert az ég világon semmit sem jelent nekem Magyarország.

Volt itt korábban olyan kommentelő, akivel nagyon jól elbeszélgettünk, holott gyökeresen másként gondolkozunk.

Ha te azt mondod, hogy "Ezt és ezt tartom fontosnak az életben", akkor azt tudomásul veszem és akár beszélgethetünk is róla egy jót, mert miért is ne.
Ha azt mondod "Semmirekellő gyáva ember, aki elmegy és nem imádja Magyarországot", akkor nincs miről beszélni a továbbiakban és én is ilyen stílusban fogalmazom meg a gondolataimat.

Érted?

A moderálás pedig nem arról szól, hogy nem mondhatjuk el a véleményünket. Arról szól, hogy ne anyázzunk. Ezt egyikünk sem tette, de ha sérelmezed a hozzászólásomat, akkor írj a bloggazdának és majd rendet tesz.

Taxomükke (UK) 2013.08.28. 21:32:28

@Kovermadar: Így van, ne akarj sok pénzt. Ami volt, már a narancsligetben van. Jól is van ez.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.28. 21:34:42

@Kovermadar:
Te Madár meg lettünk szólítva.
A szívünkbe van égetve vazze. Mi is? Jaa a mottónk.
Valami értékítéletről is szó van. Te tudod mi az?
Vízjel van rajta?
Hogyé váltják a valutások?

mommmmo 2013.08.28. 21:36:06

@vascsaba: en is igy ereztem, amikor par hetig voltam otthon, ahogy te. Csupa kedves aranyos ember.
Aztan fel ev utan kezdte magat beirni az agyamba a sz@r. Mert ha 1 ember pofakat vagva szolgal ki a jegypenztarnal/boltban, az pszichesen felulrja 10 normalis ember emleket.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.28. 21:36:56

@Taxomükke:
Sőt az öregek ágyán a lepedőn a folt is nagymagyarország formájú.

puhacica 2013.08.28. 22:17:38

@shakti_rom: milyen kis naiv vagyok! :) köszi!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.08.28. 22:37:06

@vascsaba: tudod en viszont rogtona zzal szoktam szembesulni, hogy ejfelkor hazaerek, e snem tudok normalisan jegyet venni, vehettem dragabban a sofornel, mert az automata nem jo. Ha nincs nalam kp, akkor meg mehetek felvenni, ami vagy osszejon vagy sem.

Ugyanez a Mavnal is, csoda ha tudok jegyet venni. Es igy kezdodik egy hazaerkezes. Szerinted? Amugy kicsit nezzle ki videkre, foleg a keleti regioba, rogton nem fogjak azt mondani, hu minden de jo lett.

Egy dolog teny: sok dologban olcsobb otthon.

fotengelyszimering 2013.08.28. 22:39:24

@puhacica:

Hát igen, talán egy - két környező szigetecske van távolabb még. Érdekes látni, hogy mennyien vágynak ide.

Apropó, tudtok az évi tizenezer földrengésről? Nemrég kaptunk párat a keményebb fajtából, de szerencsére megúsztuk. Minden nap ajándék?

geonet.org.nz/ -itt lehet nézelődni.

Főleg télen rengeteg eső esik, mondjuk pl. most is. A szél pedig állandóan fúj, az a ritkább, amikor nem.

Szép ez az ország, amit eddig láttam belőle, az tetszik...

vascsaba 2013.08.28. 22:39:25

@Kovermadar: Értem. Szóval elítélve ÉREZTED magad (ami nem biztos, hogy úgy volt, dehát te úgy érezted), szóval akkor biztos, ami biztos, jól odab*szol a másiknak. Ha meg nem akart bántani, akkor így járt...
Az eredeti hozzászólásaimból idézd be kérlek, hogy hol volt ilyen a stílusom: "Semmirekellő gyáva ember, aki elmegy és nem imádja Magyarországot", mert én nem emlékszem rá (de egyből úgy kezeltél). És, hiszed, vagy nem hiszed, még csak nem is gondolom így. Mindenkinek szíve-joga eldönteni, hol akar élni. Az viszont gáz, hogy akik eljönnek, azoknak egy jó szavuk sincs Magyarországról, mert nincs ház, meg kocsi, meg külföldi nyaralás, meg miaf*szom, pedig hát ők mennyit beletettek az életükbe, egészen a targoncakezelésig, meg az idősotthoni ápolónőségig vitték... Félreértés ne essék, nincs ezekkel semmi baj, csak hát, lássuk be, nem kell sokat az életedbe rakni, hogy ezek közül bármi lehess. Aztán meg, ha cserébe nem élsz olyan életszínvonalon, mint az elmúlt 500 évben csak egy király tehette, akkor megy a hőbörgés, meg a kurvaországozás (most nem személyesen te, nem ismerlek, szóval - veled ellentétben - én nem akarlak téged minősíteni). Azt látom, hogy az elmentek részéről megy a fika, meg a magas lóról leugatás, és ezt ilyen mértékben az otthoniaktól nem tapasztalom. Igen, én is eljöttem, de attól még otthon vagyok otthon, mert az az anyagiakon túl van. Otthon is megbecsült, anyagi gondokkal nem különösebben küzdő, jó szakember voltam már 5 éve, 26 évesen is, meg itt is az vagyok. Magyarország se volt élhetetlen, csak tenni kellett érte. Ha ezt merem mondani, akkor már mindenféle jelzőkkel illetsz, arrogánsan, ismeretlenül, és aztán még te írsz tisztességes eszmecseréről... hm...

vascsaba 2013.08.28. 22:39:25

@mommmmo: Nálam épp fordítva működik ez a felülírás. Hálaajóistennek. Mindig örültem neki! :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.08.28. 22:52:32

@vascsaba: bocsanat, de ezzel nem mintha te kulonb lennel:

"pedig hát ők mennyit beletettek az életükbe, egészen a targoncakezelésig, meg az idősotthoni ápolónőségig vitték... "

Hidd el , tobben vagyunk akik nem eltunk rosszul, ( igaz tul kiemelkedoen se, de atlag vagy afolott voltunk) megis valamibol elegunk lett.
Imadom a magyar tajat, az eteleket, de az emberekkel mar van kisebb problemam , a kozhangulattal szinten, a mutyi sogor fia jobarat kombobol meg vegkepp elegem van. Meg abbol is ,hogy rengeteg dolog nem mukodik, pedig sok kozule meg csak nem is lenne penzkerdes, mer tkonnyen es olcson, netan ingyen megoldhato lenne.

vascsaba 2013.08.29. 00:14:39

@tildy:): Na ezt már jobban értem, és ezzel egyet is értek. Bár nem gondolom, hogy erre a válasz az elmenekülés, de nem ítélek el érte senkit. Mint ahogyan azt sem, akinek a pénz az isten, meg a reklámokból kapott fogyasztói attitűd, csak jeleztem, hogy ezzel én nem tudok azonosulni.
Az a mondat, amit kiemeltél tőlem, az folytatódik ám. És direkt folytatódik, hogy az egésznek összefüggéseiben legyen értelme. De gondoltam, hogy lesz, aki majd kettészedi, hogy félreérthető legyen...

vascsaba 2013.08.29. 00:14:39

@tildy:): És hol állítottam én, hogy különbnek gondolnám magam másoknál? :)

kacce 2013.08.29. 00:55:21

Őszintén szólva a cím után nem egészen arra számítottam, hogy végül ott lyukad ki a posztoló, hogy el kellene menni Magyarországról. Kissé félrevezető ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.29. 07:09:21

@vascsaba:
Na jolvan... dobj be egy Snickerst es nyugodj meg ;) Nem muszaj beszelgetnunk, majd beszelgetsz massal. Mindketten tul fogjuk elni.

ffüttyfürütty 2013.08.29. 07:16:04

@fotengelyszimering: Nem akarsz posztot írni? Engem érdekelne.

DieNanny CH 2013.08.29. 08:02:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A rosszhiszemű bérlő meg kidobható, ha az ember nem hülye."

... és van 3 kopasz, ruhásszekrény nagyságú ismerőse...
A húgomnak csak így sikerült kiraknia a nemfizető bérlőit!

fotengelyszimering 2013.08.29. 08:07:24

@ffüttyfürütty: Szia! Már gondolkodtam rajta, de mindig sikeresen elhessegettem. Mindenki a saját érték- és mértékrendje, szempontjai alapján ír, az enyémek nem a tipikusak, ezért a véleményem erősen megosztó tud lenni. Tudod, ki szelet vet, vihart arat, van itt szél bőven enélkül is.
Van egy saját blogom, nem hirdetni akarom, ha érdekel megnézheted, a többit rád bízom. :) "idenekemujzelandot" a googleben megtalálod.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.29. 08:39:24

@Kovermadar:
Te Madár azért ez a figura figyelemreméltó.
Hazaffy aki kitántorgott.
Ha belegondolok ez a legjobb formáció.
Külföldön élni és mélymagyarnak lenni.
Hogyeznekemnemjutotteszembe.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.29. 09:38:34

@diggerdriver:
Eddig nekem sem :)
Szerelek is mindjart egy rantotthusos zaszlot a sved helyere! :)

puhacica 2013.08.29. 09:53:55

@vascsaba: "...pedig hát ők mennyit beletettek az életükbe, egészen a targoncakezelésig, meg az idősotthoni ápolónőségig vitték... Félreértés ne essék, nincs ezekkel semmi baj, csak hát, lássuk be, nem kell sokat az életedbe rakni, hogy ezek közül bármi lehess."
filóztam rajta kicsit, hogy miért érzem kirekesztőnek a hozzászólásod, aztán megvilágosodtam. azért, mert igenis van, akinek a targoncakezelés a minden. aki nem járt egyetemre, mert nem volt pénze, esze, motivációja, sógora, vagy csak mert SZERET targoncát vezetni. biztos vagyok benne, hogy van, akinek sokat kellett belerakni, hogy ezt csinálhassa. és igenis meg kellene belőle élnie. itthon vagy bárhol a világon. emberhez méltóan. és az a bibi, hogy külföldön nagyobb esélye van erre mint itthon. itt egy link, ezeket a filmeket én vágtam: arcokamediaban.hu/sajto/ nem akartam felfedni magam, de nem érdekel. nézd meg a tornanádaskás részt. ugye milyen jó Magyarországon? ezek az emberek örülnének, ha legalább a trágyalapátolásra lenne esélyük. de nincs.

puhacica 2013.08.29. 09:56:16

@kacce: pedig én szóltam előre! :)

SilentDreams 2013.08.29. 10:15:33

@DieNanny: En meg SMS-ekkel bombáztam (Németországból Magyarországra) a nem fizetö albérlömet, mig meg nem tört. Nem egy szokványos módszer, de nála szerencsére végül hatott. Nem túl jól jöttem ki a dologból, de sokkal rosszabb is lehetett volna egy sokkal rosszindulatúbb bérlö esetén...

Bonjour 2013.08.29. 10:36:41

@vascsaba: felre ertes ne essek, ertem amit mondasz. De. Miert mentel el? Ez igy akkor nem kerek. Persze ezer oka lehet, csak ha jol ertem itthon is elegedett voltal, es most igazan nem a penzre gondolok. Hanem szakmai, egyeni elegedettsegi "mutatokra".

Bonjour 2013.08.29. 10:44:56

Amugy tenyleg jo hely Mo., de lassuk be, egy belezavarodott tarsadalom kovalyog benne, magukat becsapottnak erzett emberek sokasaga, minden hozadekaval egyutt.

Talan nem vilagos mindenkinek, de Mo-n 4,6 millió ember a szegenysegi kuszob alatt el, ebbol 1,6 millió (!) mélyszegenysegben. Es ne afrikazzunk, ne hasonlitsuk olyan tarsadalmakkal, ahol ket tehen maga a gazdagasag. Mert Mo-n ket tehenet tartani tobb adminisztracio, mint egy autot.

Ekkeppen nem lehet valtoztatni.

A kivandorlas jot tesz Mo-nak, fel fogja idovel frissiteni, remeljuk.

Attol, hogy szeretjuk Mo kulturalis ertekeit, meg nem leszunk melymagyarok. Az, hogy sajnalattal tekint az ember bizonyos tarsadalmi folyamatokra, meg nem lesz antimagyar.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.29. 11:41:03

@puhacica:
Ne erolkodj, ezt sokat nem ertik ma meg "Magyarorszagon". Az ember csak akkor ember, ha topmanager. Ha atlag ember, akkor nem erdemli meg a kenyelmes es nyugodt eletet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.29. 12:06:06

@Bonjour:
A jo relativ. Mast es mast jelent mindenkinek. Van, aki szerint Szaud-Arabia jo hely. Meleg van, szenvedelyes ferfiak, stb... szamomra megsem kozvetit erteket.
Van, aki imad Bulgariaba jarni nyaralni.

En egyikre sem vagyom, de szeretem Thaifoldet. Van aki meg attol kap agyf@szt.

De ha azt mondom: Oroszorszag nekem nem jon be, akkor nincs semmi baj. Ha ugyan ezt mondom Magyarorszagra, akkor hazatlan kutya vagyok es visszakopkodok. Miert? Mi a kulonbseg?

vascsaba 2013.08.29. 13:23:44

@Bonjour: Na. Te legalább megkérdezted, mielőtt ismeretlenül is kitántorgott mélymagyarnak neveztél volna... kiválik itt lassan a pelyva a búzából... :)
Azért jöttem el főleg, mert a szakmám szülőhazája Anglia, és szakmai tapasztalatot akartam szerezni. Persze az sem jön rosszul, hogy hatszor annyit teszek félre, mint amennyit otthon egészében megkerestem - és otthon sem kerestem rosszul -, de a pénz nem volt a legfontosabb okok között. 3 éve csinálom, még egy-másfél év, és megyek haza. És már nagyon várom! :)
Igaz, azt a fajta fejlett szakmai mentalitást, amit itt láttam, és - remélem - sikerült elsajátítanom, kicsit nehéz lesz az otthoni környezetbe beilleszteni, dehát ez van...

vascsaba 2013.08.29. 13:23:44

@Kovermadar: "De ha azt mondom: Oroszorszag nekem nem jon be, akkor nincs semmi baj. Ha ugyan ezt mondom Magyarorszagra, akkor hazatlan kutya vagyok es visszakopkodok. Miert? Mi a kulonbseg?"
Ratyi dolog, mikor félrevéleményezik (ítélik?) az embert, mi? Épp mikor engem mélymagyarnak, meg Hazaffy Jenőnek csúfolnak, csak mert leírom, hogy nekem meg sokat jelent Magyarország.
Ilyen ez a gonosz internetes társadalom... :D

vascsaba 2013.08.29. 13:23:51

@puhacica: Azt meg akartam kérdezni, csak kimaradt: nálad az egyetemre bekerüléshez mi köze van a sógornak...?
Azért ez kicsit életidegen.

vascsaba 2013.08.29. 13:24:14

@puhacica: Azt tényleg gondoltam, hogy a targoncás-ápolónős hasonlat kifogja verni a biztit pár helyen, de tényleg ennyire nem volt érthető? Na mindegy. Mindenesetre a kedvencem nálad a nem volt elég motivációja a fejlődéshez, de szeretne azért tisztességesen megélni című gondolatsor... na, ezt látom én tipikus hozzáállásnak. Beleteszem a minimálisat az életembe, aztán, ha azért nem adnak kényelmes életet (az persze eszembe sem jut közben, hogy a munkámnak mennyi lehet a VALÓS piaci meg egyéb értéke), akkor elmegyek oda, ahol majd igen, és onnan sajnálom le az előző helyet...

mommmmo 2013.08.29. 13:32:01

Azt en sem latom, hogy kepzetlenul annyira jol lehetne elni pl az Egyesult Kiralysagban, annyival jobb lenne ott egy kepzetlen ember netto eletszinvonala. Minden kulonosebb extra nelkuli aktatologatok pl 20~n valahany ezret keresnek evente, magas arak, gyes minimalis,stb, szerintem netto ugyanaz mint otthon.
A kulonbseg epp az, hogy a tarsadalom jobban, kituntetettebben jutalmazza azt, aki "beletesz" valamit az eletebe, mert nem nyulja le az egyeni extra teljesitmenyt a nagy kozteher meg kozhulyeseg viseles.

Amugy sok mindenben egyetertek Vascsabaval, es szerintem baromira nem a melymagyarkodasrol ir, hanem, hogy a velt/valos serelmek miatt hajlamosak vagyunk negtivan eloiteletesek lenni Magyarorszaggal. Ugyanezt tapasztaltam. Lasd peldaul a rege arrol, hogy milyen f@szaul meg lehet elni kepzetlenul kulfoldon es milyen bunko itthon mindenki, pedig csak egy hangos 10% az.

Ugyandehogy (törölt) 2013.08.29. 13:34:34

@vascsaba: én is leírtam párszor, mégsem mondta rám senki...

mommmmo 2013.08.29. 13:40:27

Amugy azert a poszthoz, en nem biztos, hogy Puhacica helyeben kimennek, ugy kepzelem, hogy a "vagosag" egy eleg zart szakma, aminek csak ugy az utcarol beesve szerintem nem nagyon szagolhat a kozelebe, es gondolom nem birkat akar nyirni Uj Zealandon.
Persze biztos vannak utak modok, ahogy a szakma kozelebe lehet kerulni, de nem tunik egyszerunek.

puhacica 2013.08.29. 14:23:05

@vascsaba: elbeszélünk egymás mellett, de nem olyan nagy baj ez. emiatt azonban ez sajnos csak meddő vita, semmi építő jellege nincs, vagyis számomra értéktelen.

andaluzkutya 2013.08.29. 14:32:05

@vascsaba: "az persze eszembe sem jut közben, hogy a munkámnak mennyi lehet a VALÓS piaci meg egyéb értéke" - egy ápolónő munkájának mennyi a VALÓS piaci értéke: amennyit Mo.-n fizetnek neki, vagy amit Ny-Európában? Egy ápolónő minimálisat fektetett abba, hogy az lehessen, ami?

puhacica 2013.08.29. 14:37:39

@mommmmo: én úgy lettem vágó, hogy beestem az utcáról egy vidéki tv-be. előtte videovágó programot egyszer láttam, a fősulin. ma az ország 2. legnagyobb kereskedelmi csatornájára vágok. időközben 5 év telt el. ezt nem dicsekvésképp mondom, hanem hogy lásd, nincs lehetetlen. persze kellett hozzá nagyon sok szerencse, kitartás és alázat. és igen, bizonytalan vagyok a "kimenéssel" kapcsolatban, mert tisztában vagyok vele, hogy ami egyszer összejött, nem biztos, hogy megint össze fog. végtelenül szomorú lennék, ha nem sikerülne, de ha meg se próbálok tenni érte... érted?

Oktogon8 2013.08.29. 14:48:54

Régen olvastam ilyen jó beszélgetést a blog.hu-n, kicsit általánosabban szólnék hozzá.

A most zajló szakképzet magyarok exodusának igen komoly negatív következményei lesznek.
pl. ha Puhacica mondjuk "csak" tányérmosogatókét tud csak elhelyezkedni Új-Zélandon az komoly veszteség _NEKÜNK_ ahhoz képest, hogy vágóként dolgozik _AKÁRHOL_ és utána esetleg visszajön szakmailag több tapasztalattal. (bocs a személyes példáért:) )

-> ezért és nem csak jó fejtségből elemi érdekünk lenne itthon tartani azokat akik kimennének (feltéve persze, ha a mostani 50 évesek szeretnének nyugdíjat kapni)
Mondjuk azzal kezdve, hogy udvariasabbak vagyunk és többet mosolygunk :)

A politika sajnos igenis kivándorlást ösztönző tényező
- pl. ha valaki építészmérnök (ami alapból szívás) és még ráadásul a cég ahol dolgozik megrendelést se kap, mert...
- míg az EU külön programokat pénzel az agyelszívás ellen, mi két kézzel taszigáljuk ki az országból a jobb középiskolák végzőseit

@mommmmo: Össze kell barátkozni Peter Jackson-nal. Ja az csak nálunk működik :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.29. 15:06:13

Ezt a dumát...
Szakmai tapasztalatot szerezni.
Tudod mit?
Én is azért jöttem.
Persze nem jön rosszul hogy négyszer annyit keresek.
Alig várom hogy beülhessek kedvenc vendéglömbe és eszem ágában sincs hazamenni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.29. 17:38:31

@Oktogon8:
Én munkanélküliként jöttem ki, CNC-operátor/programozóként kezdtem, nemrég léptettek elő termelési technikussá.
Na most akkor az én távozásommal vajon nyert vagy veszített az ország?

A politika, mint kivándorlást ösztönző tényező teljesen jogos. De nem a Fidesz vagy az MSZP a ludas, hanem a teljes magyar politika, a 24 éve húzódó töketlenség és tehetetlenség. Vagy tenni nem akarás? Végülis mindegy.
De ilyen kivándorlást ösztönző tényező a számomra:
- borzalmas közutak (autós típus vagyok);
- nevetséges fizetések;
- az általad említett közhangulat, bár mikor egy éve utoljára arra jártam pozitívan csalódtam;
- az iszonyatos mocsok és kosz pl. buszon/vonaton vagy csak az aluljárókban;
- bizonytalanság.
Ezeken kívül pedig "vándor" alkat vagyok, nem kötődöm sehová sem, bár imádom Svédországot és minél többet vagyok svédek között, annál jobban érzem itt magam, de nincsen kizárva, hogy egyszer majd továbbmegyek (USA, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland jöhet szóba). Nyugdíjasként pedig Thaiföld vagy a Karib-térség.

@diggerdriver:
Remélem egyszer együtt is beülhetünk ;) Majd veszek fel rántotthúsos pólót, hogy megismerj :)

Bonjour 2013.08.29. 18:05:21

@Kovermadar: az, hogy Mo földrajzi adottságait és klimajat tekintve, vagy barmi más szerint jó hely, ez nem jelenti azt, hogy neked szeretned kellene. Vannak jobb helyek Mo-nal. De azert leirhatom, ilyen egyszsruen, hogy Mo. jo hely, nem? Mondom ettol meg van jobb, es az is fugg, milyen szempontból jo. A klima, a tarsadalom, az emlékek, a szakmai fejlodés, a kivetettseg?

Persze, hogy mondhatod, erezheted, hog Mo. nem jo hely. De valaki meg azt mondja, hogy jo hely, de van jobb és ott élne. Más meg azt mondja, hogy jo hely és nincs jobb. Egyiket se vegyuk sertesnek.

Ha annak veszed, akkor az benned valamit megmozditott, nem tudom mit, de valamit. Akkor ideje kipakolni, ha tenyleg, hogy annal felszabadultabban szerethesd Skandinaviat Mo-t pedig nagyivben, messzire...ööööö :), akarom meghagyhasd a söthöveknek (nem tudom, hogy kell irni :)).

No para.

Bonjour 2013.08.29. 18:08:00

@Kovermadar: ebbe en is csatlakoznek :)

Bonjour 2013.08.29. 18:15:32

@Kovermadar: igen, pont neked irtam egyik masikon posztnal, milyen rossz is a vallalkozoknak, de kérdezzuk meg Tilmirt, neki személyes tapasztalat. A vallalkozot, mint cégvezetőt általánosságban szidni ezert hibas, persze van kivetel.

A top manager a vakkomondorok, na azok mások. Elobbieké Budapest, utobbiaké a vidék. Mindenki mas dogoljon meg nyugodtan az o felfogasukban.

Szoval ebben igazat adok. Ez az urambatyam rendszer oli meg a gazdasagot. Értem, hogy meg kell vedeni a magyar gazdasagot. De hogy belül miért nem lehet ezt jobban megosztani... ez hosszú, szerintem remenytelenül kialakult rossz rendszer.

na mindegy, jöjjön egy sör

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.29. 18:17:12

@Kovermadar:
Csak nagymagyarországostvagyok hajlandó felismerni.
Hamár...:))))))))))))

vascsaba 2013.08.29. 18:56:19

@diggerdriver: Azt hiszel, amit akarsz. Ha annyit keresnék, mint otthon, akkor is kijöttem volna pár évre, az említett okok miatt. De ezt se nem tudom, se nem akarom bebizonyítani neked. Az bőven elég, hogy én tudom.

vascsaba 2013.08.29. 18:56:19

@andaluzkutya: Szerintem az ápolónői bérek valós piaci értéke - ha már ezt a lábtörlőt akarjuk makacsul tépni - valahol a magyarországi meg az itteni bérezés között van félúton. Nem akarom lefikázni az ápolónőket, meg ez amúgy is kábé olyan társadalmi tabu, mint halottról rosszat mondani, de egy ápolónőnek sem kell többet beletenni, mint mondjuk egy pék technikusnak. Tudom, annak tanultam középsuliban. Pl. az ő bérükről is úgy gondolom, hogy a két véglet között lenne reális.

ffüttyfürütty 2013.08.29. 19:22:44

@mommmmo: Ezért jó kérdés, hogy mennyire van lehetőség tanulni pl. UK-ban? Pl. minimálbéres, vagy aközeli munka mellett akad-e idő, pénz a tanulásra?

vascsaba 2013.08.29. 19:53:08

@ffüttyfürütty: Bocs, hogy beleszólok, de talán tudok válaszolni. Minimálbéres munka mellett itt sem tudsz sokkal többet mocorogni, mint otthon minimálbéres munka mellett. Bár ez persze sok mindentől függ. Én pl. Surrey megyében élek, itt egy faluban egy szobát annyiért lehet bérelni, mint otthon egy házat egy megyeszékhelyen. Északra jóval olcsóbban megkapsz egy garzont mondjuk, mint itt. A minimálbér pedig tudtommal az egész országban ugyanaz. Szóval nálunk pl. nem nagyon lehet tanulásra, meg ilyenekre pénzt fordítani minimálbérből (Ez is egyébként az a bizonyos hamis mézesmadzag, hogy egy takarítónő 250 ezer Ft-ot keres. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy egy garzon rezsivel együtt olyan 210 ezer Ft...). Viszont, ha szerencséd van, és lát benned a munkáltatód fantáziát - meg persze megvan a részedről az a bizonyos "beleteszel" mentalitás -, akkor itt könnyen előfordulhat, hogy beiskoláznak, és a munkáltató költségén képezheted magad. Én most csinálom a munkaadóm költségén az egyébként a UK-ban nem olcsó másoddiplomámat, és még csak tanulmányi szerződést se köttettek velem. Nagyjából azidőtájt fogok felmondani, mikor a kezemben lesz a papír... Ez otthon szinte elképzelhetetlen, egy-két területet kivéve.

puhacica 2013.08.29. 20:19:49

ahogy Kovermadar is mondta, vannak vandor alkatok. miota en dontok arrol, hogy merre-hova, ez az 5. varos, ahol elek hataron belul. nemregiben olvasgattam itthon, es egyszercsak olyan elesen, mintha filmet neznek, lattam magam kb. 70 evesen, osz voltam es fogatlan, egy kockas pledbe bugyolalva ultem egyedul egy fotelban es azon sirankoztam, hogy miert is nem mentem el anno, mert mostmar keso, keso, keso. es lehet, hogy nem olyan lesz, amilyennek elkepzeltem, meg az is lehet, hogy visszafordulok, de legalabb nem lesz lelkiismeretfurdalasom magammal szemben, hogy meg se probaltam. hat, ilyesmi lehet a vandor alkat, es aki nem ilyen, az soha nem fogja megerteni ezt a fajta elvagyodast.

telihold83 2013.08.29. 22:28:29

@Taxomükke: Van olyan élethelyzet, hogy szükség lehet a külföldi megmérettetésre. Nem nézem le az anyagi biztonságot sem, éltem külföldön, de most semmivel sem cserélném fel az itthoni életet. Minden nyűgével és bajával együtt, csodálatos dolog itthon lenni, itt élni! Jó utat és jó pihenést kívánok!

telihold83 2013.08.29. 22:28:29

@puhacica: Kívánom neked, hogy így legyen. Önismeretre, bensőségességre, tiszta, mély, meghitt érzelmekre szükséged lesz hozzá és ezek közé tartozik a hazaszeretet is, ami a legmélyebb kötődés bennünk.

telihold83 2013.08.29. 22:28:29

@vascsaba: Hát tényleg igazad van, a pénz és a külföldi jólét egyeseknél azt eredményezi, hogy teljesen elszállnak önmaguktól..

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.29. 22:37:57

@diggerdriver:
Rántotthús, rántotthús. Nincs különbség! Az igazi csapás, hogy bécsiszelet alakú volt Nagy-Magyarország ;)

@vascsaba:
Ha vigasztal (ha nem, akkor is), de elhiszem neked. Itt is van sok olyan svéd, aki pár évet pl. az USA-ban töltött, hogy extra tapasztalattal felvértezve érkezzek haza.
Ha így érzel te is és látod, hogy van értelme annak, amit csinálsz, akkor hajrá!
Gondolom nem újság, hogy esetemben nem sok értelme lenne, mert hiába látok itt sok érdekeset, azt már vagy látta előttem más is vagy ha valami merőben újat meg is lehetne honosítani, valószínű senki sem fizetne nekem annyit, mint itt keresek. Visszalépés pedig (számomra) nem elfogadható.

@puhacica:
Jól látod a dolgot. Visszamenni, visszaköltözni, meggondolni magad bármikor lehet. Ha meg sem próbálod, azzal csak magaddal szúrsz ki, mert ha nem jön be is ugyan ott tartasz, mint előtte. Ha viszont tetszik, akkor nyertél egy szebb életet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.29. 22:40:50

@telihold83:
Valami nagy baj lehet akkor az én fejemben, mert semmiféle hazaszeretetem nincsen. Nem tudok szeretni valamit, ami megfoghatatlan. Valószínű ezért vagyok megrögzött ateista is.

Azt nem tudom, hogyha a "legmélyebb érzelem" hiányzik, akkor létezhet-e bármi más is. Szerintem igen. Akkor pedig túl van misztifikálva ez a hazaszeretet dolog. Szerintem.

andaluzkutya 2013.08.29. 23:25:31

@telihold83: "ezek közé tartozik a hazaszeretet is, ami a legmélyebb kötődés bennünk." - ez azt jelenti, hogy a hazádért, azért, hogy otthon maradhass bármit föladnál? Pl. a családodat, a gyerekeidet, a munkádat, mindent? Hiszen ez a legmélyebb és ezért talán a legfontosabb, nem?
Amúgy vannak olyan elméletek is, amik azt mondják, hogy a kötődés egy nagyon rossz dolog, le kell vetkőzni:) Az mindenesetre biztos, hogy egyszerre kötődni és tisztán látni (a szó hagyományos, nem ezoterikus értelmében) nem egy egyszerű mutatvány.

vascsaba 2013.08.29. 23:26:41

"Akkor pedig túl van misztifikálva ez a hazaszeretet dolog."
Ebben igazad van. Ebben semmi túlmisztifikálni való nincs szerintem. Volt erről egy nagy beszélgetésem épp a minap egy ismerősömmel, aki most tervezi, hogy eljön. Semmi érzelem nem köti Magyarországhoz. Ezzel önmagában nincs is baj szerintem. Még azt is elismerem, hogy a mai, globalizálódó világban egyfajta "evolúciós hátrány", hogy nekem ilyen érzéseim vannak. Freud mondta állítólag, hogy szerinte az, hogy valaki hisz a szellemvilág létezésében, valaki meg konzekvensen nem, egyfajta "pszichológiai alkatrész" meglétének, vagy meg nem létének kérdése. Ő ezt a végtelen szikrájának hívta. Azt mondta, mivel ennek léte vagy hiánya adott, ezért eleve értelmetlen a hit kérdésén vitázni. Olyan, mintha egy azt szerető, és egy azt nem szerető ember arról vitázna, hogy finom-e vajon a tökfőzelék. Szerintem a hazaszeretet is ilyen. Van, aki kötődik érzelmileg a szülőföldjéhez, van, aki meg nem. A baj azzal van, hogy tiszteletlenek vagyunk egymással. És ez alatt magamat is értem, mert sokszor elszalad velem is a ló. Azért szalad el, mert úgy látom, hogy sokan csak a "fogyasztásbuzi" kozmopolita kultúrának rabszolga módra behajolva mennek el, aztán meg úgy viselkednek, mintha a napot is ők sz*rták volna az égre. Mint ahogy az otthon maradottak is előszeretettel játszanak vérpatriótát. De tisztelet a kivételnek mindkét "oldalon", akinek meg nem inge, ne vegye magára.

andaluzkutya 2013.08.30. 05:18:02

@vascsaba: "Van, aki kötődik érzelmileg a szülőföldjéhez, van, aki meg nem. A baj azzal van, hogy tiszteletlenek vagyunk egymással." Ezzel maximálisan egyetértek. A másik baj az, hogy sajnos nem csak ez az érzelem határozza meg azt, hogy valaki elmegy-e, vagy sem. Gondolok itt arra, hogy sok külföldön élőben (de ugyanígy sok Mo.-n élőben is) hatalmas ambivalencia van azzal kapcsolatban, hogy hol szeretne élni, és ehhez képest mindenféle okok (pl. anyagi) miatt hol kell. De pl. nálam bár az anyagiak adták meg a lökést az indulásra, mégis sokkal inkább otthon érzem magam itt, ahol élek. Paradox módon Mo.-n sokkal többször éreztem magam idegennek, mint itt... De ez megintcsak nem az országokról mond valamit, hanem az én igényeimről, beállítottságomról.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.30. 08:21:46

@vascsaba:
Nagyon erdekes, amit irtal es tokeletesen egybevag azzal, amit en is sejtettem ("hianyzik belolem valami").
Biztosan tudnank jot beszelgetni errol (vagy masrol).

@andaluzkutya:
Erre gondoltam, mikor tegnak irtam az arab kultura magyarok altali kedveltsegerol. En is ugy ereztem mindig (mar egesz kis korom ota, hogy valami nem passzol. Nem azok a dolgok erdekelnek, amik ugy altalaban a tobbseget.
Sokat hallottam, hogy milyen ridegek a svedek, de megis nagyon jol kijovok veluk es nem kell megjatszanom magam, mint anno a magyar munkahelyemen (igaz a regi fonokom egy idiota volt, kb. minden dolgozo szerint :) ).

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.09.01. 14:48:09

@pappito:
"ezt úgy kb mikor fogod végre annyira szánalmasnak gondolni, mint mi? "

Pont nem érdekel, hogy te mit gondolsz szánalmasnak.

Én meg azt gondolom szánalmasnak, hogy könyörögni kelljen, hogy cenzúrázás nélkül hozzászólhassak egy bloghoz. Főleg, hogy nem adtam a rá soha okot.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.09.01 14:37
Magyarország

telihold83 2013.09.10. 21:17:14

@andaluzkutya: Nem, nem jól tudod. A kötődés az egy nagyon jó dolog, annyira, hogy nélküle nem lehetsz egészséges ember. Ami viszont tényleg rossz, az a függőség. Na, azt tényleg le kell vetkőzni, mert nagyon káros dolog. Az ezoterikát amúgy egyáltalán nem csípem.

telihold83 2013.09.10. 21:52:20

@Kovermadar: Az, hogy ateista vagy egy dolog. Lehet, hogy múló állapot, még megtérhetsz valamikor, ki tudja (?) Azt mondják az orvosok és a papok, hogy a halálos ágyon olyan ritka az ateista mint a fehér holló. Reméljük addig még van egy kis időd.

telihold83 2013.09.11. 11:26:58

@vascsaba: "A baj azzal van, hogy tiszteletlenek vagyunk egymással." Az tényleg baj.
Freuddal kapcsolatban annyit hozzáfűznék, hogy minden nagysága ellenére vagy éppen azzal párhuzamosan, bizonyos értelemben nem beszámítható a véleménye. Ő annyira irtózott minden vallásostól, hogy a végkövetkeztetése szerint az egész emberi kultúra és annak kialakulása beteg agyak szüleménye. Ezt Jung aki ismerte személyesen is és a kutatásait is, elég hamar észrevette és meg is fogalmazta a kritikát, ide vonatkozó részletes cáfolatait az önéletrajzában is közzé tette.

Kovács Aladár 2017.11.23. 14:11:46

Szép és őszinte, elfogulatlan írás, nagyon egyetértek - már amennyire én ismerem Budapestet - az írás tartalmával és a világszemléletével'. Először azt hittem valami "szokásos" balliberális hazaszidalmazás lesz, bőséges és kritikátlan nyugatimádattal, de nagyon kellemesen csalódtam.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása