Határátkelő

Mai szerzőnk lassan három évtizede él Svédországban, azaz még a szocializmus idején ment el, mert szabad akart lenni. Marianna megtalálta a számítását Svédországban, és érdekes, hogyan látja ő és gyermekei ma Magyarországot.

„Sose szabad azt mondani, hogy soha, de a sok eltelt év után is úgy érzem, hogy megtaláltam az otthonomat itt, Svédországban. A haza az Magyarország, de az otthonom Svédországban van.

Köszönöm ezt annak az országnak, amely befogadott minket (27 évvel ezelőtt), és megtalálhattuk a nyugodt élet titkát.

Az igaz, hogy egyik ország sem tökéletes, mindenütt található negatívum, de összességében mégis a pozitív dolgok súlya az, ami sokat számít az életemben, márpedig az itt található északon.

Meg kell tanulni a nyelvet!

Nem volt könnyű 31 évesen, két pici gyerekkel végrehajtani a döntésünk. Nagyon nehéz volt a kezdet, mivel a magyarral és az orosz nyelvtudással labdába sem rúghattam itt. Viszont éreztem magamban sok erőt álmaim megvalósításához.

Adott ország nyelvének elsajátítása a kulcs az emberek szívéhez. Ezt sosem szabad elfelejteni. Minél hamarabb és jobban meg kell tanulni a nyelvet! Ha ez megvan, lehet tovább haladni az álmok megvalósításában. Nekem sikerült. Nem azért jöttünk ki, hogy meggazdagodjunk, hanem azért, hogy a gyerekeinknek nyugodt jövőt teremtsünk.

Amikor én éltem Magyarországon, az számított, ki fia-borja vagy. Ha szegénynek születtél, esélyed sem volt a továbbtanulásra, vagy a jobb állás elnyerésére. Itt nem így van. Bizonyítanod kell, de sosem kérdezik, honnan származol, és ugyan már, miért is vagy itt.

A gyerekeim négy nyelven beszélnek, sikeresek a szakmájukban, én elvégeztem egy főiskolát és 7 évvel a nyugdíjkorhatár előtt még dolgozom – szóval ez volt az álmom.

A gyerekek ritkán látogatnak haza

A hab a tortán, hogy évente 2-3 alkalommal utazunk, ebből egy hónapot Magyarországon töltünk, hogy a családdal is tudjunk többet találkozni. A gyerekeim megköszönték, hogy kihoztuk őket és megalapoztuk a jövőjüket.

Annak ellenére, hogy jól beszélik a nyelvet, ritkán mennek Magyarországra, mert úgy érzik, az ő hazájuk és otthonuk itt van Svédországban. Ők úgy látják, Magyarországon mindenki ideges, rohan, elégedetlen, közben pedig nem szakad meg a munkában.

Nem döfnek hátba

Sok a barátunk és nem igaz, hogy a svédek hidegek. Nem olyanok, mint a magyarok, akik rögtön a nyakadba borulnak, amíg meg nem ismernek, addig megtartják a 3 lépés távolságot. Viszont a barátság mély és igaz, nem kell félned, hogy hátba szúrnak.

Szóval én csak pozitívumokat tudok róluk mondani, persze én sem vagyok pesszimista alaptermészetű. Az itt élő magyarok az első találkozások alkalmával azt kérdezték, hogy azért jöttünk-e ki, mert nem volt lakásunk? Ledöbbentek, amikor meghallották, mit is hagytunk magunk mögött.

Soha nem bántam meg, mert nekem a szabadság az első és a legdrágább, ami pénzzel nem lehet megfizetni. Csak egy életem van és azt itt, északon élem le a gyerekeimmel és az unokáimmal együtt. Nem tervezem, hogy visszaköltözzek Magyarországra.

Kívánom, hogy mindenki képes legyen megvalósítani az álmait, amiért persze sokat kell tenni, de megéri."

Ez egy archív poszt, melynek eredetije itt jelent meg. Kommentelni itt, a poszt alatt nem lehet, ha beszélgetni, hozzászólni szeretnél, azt a mai Klubsarokban teheted meg.