Nem ez az első hajós poszt a Határátkelő történetében (remélhetőleg nem is az utolsó), de én mindig érdeklődéssel olvasom őket, mert sok újat lehet megtudni egy olyan életről, amit (valljuk be) többségünk egyáltalán nem ismer. Zsolt írásából ráadásul kiderül, milyen kasztok vannak a személyzet között, melyek a hátrányai és előnyei egy ilyen munkának és milyen sok mindent lehet tanulni is egy hajón. (Külön köszönet a képekért!)

„Úgy másfél hónapja tettem ígéretet a Határátkelőnek, hogy igyekszem objektív képet festeni a hajós életről (óceánjárókról van szó, nem folyamiakról). Az Utazás a Föld körül című poszt adta meg az utolsó lökést, hogy nekiálljak az írásnak. A célom, hogy bemutassam a hajós élet jó és rossz oldalát, aztán mindenki eldönti, hogy tetszik neki vagy nem.

Négy évvel ezelőtt leépítettek az előző munkahelyemen, itthon nem nagyon találtam munkát, ezért megpróbáltam kijutni folyami hajóra, azért az mégiscsak közelebb van. Oda nem vettek fel, mert nem volt vendéglátós gyakorlatom.

Az ügynökség azt tanácsolta, próbáljam meg az óceánjárókat, oda sokkal több embert felvesznek, tapasztalat nélkül is, ott úgyis kap mindenki képzést. Belementem, jelentkeztem. Bárosnak.

Eljött a nap, a cég egyik magas rangú vezetője tartott villáminterjúkat – itt nagyjából öt perced van, hogy meggyőzd arról, hogy te tényleg szívesen mész oda, hogy tisztában vagy a hajós élet körülményeivel és hogy megérted, amit mond és te magad is tudsz értelmesen válaszolni angolul.

Ezen túljutottunk, majd megkérdezte, nem lenne-e kedvem a hajón ugyanazt csinálni, amit eddig itthon. Mivel karrier szempontjából hosszú távon jobb ötletnek tűnt, elfogadtam. Aztán megcsináltam a teszteket, jött az orvosi vizsgálat és a vízumigénylés, és hamarosan megkaptam postán az első szerződésemet.

Nehéz kezdet

Április végén volt az első interjú, szeptember elején már fel is szálltam a hajóra Miamiban. Könyvelőként. Sem szépítgetni, sem dramatizálni nem akarok, az első pár hónap kegyetlen nehéz volt. Nem volt túlzottan átgondolt a betanítás, volt olyan nap, amikor reggel héttől este kilencig folyamatosan bent voltam az irodában.

Akkor szóltam nekik, hogy a reggeli és az ebéd kimaradt, de legalább vacsorázni hadd menjek el, mielőtt bezár a kantin (utána még visszamentem egy-két órára, hogy befejezzem, ami még hátra volt). Aztán persze szépen lassan kialakult a rutin, normalizálódott a munka.

Mindez négy éve volt, és ennyi talán elég is a személyes helyzetemről. Bele tudnék veszni a részletekbe, de az egyrészt megtöltené az egész blogot, másrészt mennyire lehetnek izgalmas történetei egy könyvelőnek, most komolyan?

A kijutás itt sincs ingyen, de szerintem olcsóbb, mint mondjuk Angliába kiköltözni, munkát meg albérletet keresni hónapokig. Fizetni kell az ügynökségnek, az orvosi vizsgálatokért és a védőoltásért, a vízumért, valamint meg kell venni (általában) Miamiba a repülőjegyet.

Ez akkor nagyjából 400 ezer forint volt, gondolom nagyságrendileg most is ennyi. Ha valakinek van frissebb információja, kérem, hogy a kommentekben ossza meg velünk.

Kasztok és pozíciók

A hajón van három kaszt, rengeteg különböző részleg, és még több pozíció. A három kaszt a tisztek („officers"), a „staff" és a „crew". Az első csoportba tartoznak a hajós tisztek és mérnökök, akik a hajó műszaki üzemeltetéséért felelnek, valamint a recepciósok, informatikusok, könyvelők, orvosok, nővérek és egyes menedzserek.

A határvonal a tisztek és a staff között meglehetősen homályos, de szerintem az jó közelítés, hogy akinek fehér, váll-lapos egyenruhája van, az tiszt. A staff-ot azok alkotják, akiknek valamilyen szaktudást igénylő munkája van: kaszinósok, gyerekfelügyelők, zenészek, táncosok, animátorok, illetve ajándékboltosok, kozmetikusok, stb. A crew alkotja a legénység nagy részét: bárosok, felszolgálók, takarítók, kisegítő személyzet.

A crew és a staff között az alapvető különbség a szállás minőségében, illetve a vendégtér használatában van, de ezek hajótársaságonként annyira eltérőek, hogy kár volna beleveszni a részletekbe. Nagy vonalakban: staffnak lenni kényelmesebb.

A keresetek

A keresetek munkakörtől függenek. Staffnak általában fix, ez alól a kaszinósok, bolti eladók kivételek, ők jutalékot, esetleg borravalót kapnak. Ezen kívül mások is kaphatnak jutalékot (gyerekfelügyelők) vagy borravalót (recepciósok), de ez összegét tekintve nem jelentős.

Gyakran előfordul, hogy egy takarító vagy felszolgáló sokkal többet keres, mint a saját főnöke, egyesek három- négyszeresét is. Ezt elég nehéz megemészteni, mint ahogy azt is (a másik oldalon), hogy a crew-val sokan nagyon lekezelően bánnak.

Emiatt azt mondom, az egyik legfontosabb elhatározás még az elején – ha valaki a képzettsége miatt megteheti – annak eldöntése, hogy melyik munkakört célzod meg. Az ügynökségek – no offense – érdeke az, hogy minél több embert küldjenek ki, a hajótársaságoké pedig az, hogy minél több embert tudjanak felvenni takarítónak és felszolgálónak, mert azt a munkát is el kell végezni.

Ha kvalifikált munkát akarsz végezni a kezdetektől, jó ha előre tudod, mire vagy alkalmas egy hajón és kiharcolod magadnak azt. Ha nincs megfelelő végzettséged, vagy az angolod nem elég jó, akkor kellő elszántsággal elkezdheted felszolgálóként vagy takarítóként, és egy vagy két szerződés alatt el tudod intézni a váltást.

Ezt sokan nem bírják ki, és lelépnek egy fél vagy egy teljes szerződés után. Nagy a fluktuáció, ezért is könnyű bejutni. A bennmaradáshoz viszont kitartás kell. Mi európaiak még így is szerencsések vagyunk, a latin-amerikaiak és ázsiaiak sokszor ennél is lejjebb kezdik, galley steward-ként (ez nagyjából a fekete-mosogató) kell eltölteniük néhány évet, mire „előléptetik" őket segédfelszolgálóvá.

Napi 10-12 óra munka

Talán mindenki számára ismert, hogy a hajón sokat kell dolgozni. Ez napi tíz-tizenkét órát jelent, néha még többet is, és változó beosztásban. Ünnepnap, hétvége, szabadnap nincs. Illetve van, csak nálunk az mást jelent.

Az ünnepnapok ugye a vendégeknek azok, tehát mi többet dolgozunk. Általában hétvégére esik az utak kezdete és vége. Ilyenkor néhány óra alatt levonul négyezer ember, feljön a fedélzetre négyezer másik, fel kell tölteni a raktárkészleteket, üzemanyagot, vizet, esetleg jönnek a határőrök, parti őrség, egészségügyi hatóság ellenőrizni, biztonsági oktatás az új utasoknak, cserélődik a legénység egy része is, új kolléga, új szobatárs, új beosztás a következő útra, szóval a hétvége mindig kiemelkedően stresszes.

A szabadnapokról meg jellemzően annyit, hogy a felszolgálók „day off"-nak hívják azt, amikor kb. hetente egyszer csak délelőtt vagy csak délután/este kell dolgozniuk.

Lehet, hogy valakitől hallhatsz olyat, hogy a recepciósoknak vagy a könyvelőknek könnyű a munkájuk, de nekik is össze szokott jönni a napi nyolc-tíz óra, és nem mindenki viseli azt jól, hogy félművelt átlagamerikaiak elmondják őt mindennek és kártérítést követelnek, mert két fokkal melegebb van a kabinjukban, mint szeretnék, vagy mert túl erős a hullámzás (true story).

A gyerekfelügyelők lehet, hogy „csak játszanak" egész nap, de iszonyatosan nagy felelősség harminc-negyven kis ördögfajzatot terelgetni úgy, hogy ne verekedjenek össze, ne tűnjenek el, ne egyenek semmi olyat, amire allergiások, ne törjék össze magukat, amíg apu és anyu hullarészegen eltapsolják a család megtakarításait a kaszinóban. Röviden, csak azt akarom mondani, hogy mindenkinek másképp nehéz a hajós munka, de mindenkinek nehéz.

Hogy miért csinálják mégis ilyen sokan?

A pénzért

Az első és legfontosabb ok természetesen a pénz. Magyarországon még mindig elég jónak számít az az összeg, amit szinte bármilyen pozícióban meg lehet keresni. A szállás és az ellátás ingyen van, ha okosan költekezel (bár a kísértés nagy, amint azt alább kifejtem), a kereseted 80-90%-át hazaviheted. A staff-nak még a repülőjegyét is fizetik (az első kiutazás kivételével, azt mindenki maga finanszírozza), ami szintén nem elhanyagolható.

Az utazásért

A második ok az utazás, világjárás. Ez ugye főleg az európaiaknak élmény, egy indonéz vagy egy indiai nem fog sírva fakadni örömében egy fehér homokos tengerparttól meg két pálmafától. Többségük el sem hagyja nagyon a hajót, bár európai kikötőkben ők is kijártak, ha nem is olyan gyakran.

Turistaként eljutni ezeknek a helyeknek csak a töredékére belekerül alsó hangon félmillió forintba, repülőjeggyel, szállással, étkezéssel, túrákkal együtt. Ezt a pénzt egy hajósnak is ki kell fizetnie az első szerződése előtt. Azután viszont még te kapsz pénzt azért, hogy ott legyél.

Ha okosan szervezed az életed (persze munkakörtől is függ), a kikötők nagy részében kimehetsz, a legénység tagjainak a legtöbb helyen kedvezményt adnak a túrák, a taxi árából, néha még boltokban vagy éttermekben is.

Másrészt ki tudná jobban, hova, hogyan, mikor érdemes menni a kikötőkben, mint a legénység? Végül, de nem utolsósorban, a szerződés lejártával sokan nem egyenesen hazarepülnek, hanem inkább körbenéznek az Egyesült Államokban (megspórolva egy oda-vissza repülőút költségeit és fáradságait), vagy meglátogatják hajós barátaikat Latin-Amerikában, Dél-Afrikában vagy Ázsiában.

A társaságért

A harmadik ok a társaság. Érthető okokból a legénység nagy része huszonéves meg persze gyermeklelkű harmincasok és negyvenesek. Külön helyiségek biztosítják a kikapcsolódást, amelyek közül legfontosabb a crew bar, amit kizárólag a személyzet látogathat.

Itt találkozik munka után (előtt, helyett) mindenki, itt lehet szidni a vendégeket, születésnapot ünnepelni, csajozni/pasizni, vagy csak egyszerűen inni. Ez persze unalmas és egyhangú lenne, ezért hetente-kéthetente szerveznek crew partykat is, általában adnak témát is hozzá (hawaii party, tóga-party, halloween), vannak mozivetítések, sportversenyek, karaoke, blackjack, bingo és szervezett kirándulások is.

A kényelemért

A negyedik ok valószínűleg a kényelem. Igen, a hajón sokat kell dolgozni, viszont éppen emiatt úgy van kialakítva a rendszer, hogy csak a saját munkádra kelljen koncentrálni, minden másra van egy ugyanolyan specialista, amilyen te is.

A crew-nak csak az étkezés biztosított, de gondolj bele, nem kell vásárolni, főzni, mosogatni. Csak besétálsz és eszel. A kabinok takarítása és a mosás-vasalás az saját felelősség, de erre is lehet embert szerezni. Sok ázsiai vállalja, hogy mások kabinját kitakarítja rendszeresen, vagy leviheted a ruháidat a mosodába és pár dollárért másnapra visszakapod tisztán.

Az alap orvosi ellátás ingyenes és helyben van. Találsz szabót és fodrászt is pár dollárért. És ami még nagyon fontos különbség a szárazföldhöz képest: minden egy helyen van. Mindenki ismer valakit, aki egy órát vagy még ennél is többet utazik naponta munkába. Itt ilyen nincs.

A hajó háromszáz méter hosszú, bármely két pontja között maximum öt perc a távolság, és se benzinre, se bérletre nem kell költeni. Nem kell közüzemi számlákat fizetni, és ha valami elromlik a kabinban, csak szólsz a szobaszerviznek, és ők küldik a szakembert pár órán belül, meg sem kell várni, úgyis van kulcsa.

Tanulás

A fentiek mellett más pozitívuma is van a hajós munkának. A hajón lehet tanulni is, ha valakinek marad ideje és energiája. A tanfolyamok többsége hasznos és jó és persze ingyen van.

Jó lecke ez toleranciából is: megtudhatod, milyen egy jamaikaival, indiaival, amerikaival vagy orosszal együtt dolgozni, együtt élni. Az ember fegyelmezettebb, tudatosabb lesz, megtanulja az idejét beosztani és értékelni.

A fizikai teljesítőképesség határai kitolódnak a legendák tartományába (reggel hatig inni, aztán fél héttől délután egyig dolgozni, utána kimenni a kikötőbe, visszajönni, két órát aludni, aztán öttől tizenegyig megint dolgozni).

Talán kissé hosszúra sikerült ez a poszt, remélem, azért nem volt megerőltető végigolvasni. Igyekeztem objektíven és alaposan bemutatni a hajós élet napos és árnyas oldalát, hogy ha belevágnál, ez alapján megfontoltabb döntést tudj hozni, vagy legalább a helyes kérdéseket fel tudd tenni. Családos emberek kivételével mindenkinek csak ajánlani tudom. Mélyvíz, de fiataloknak a lehető legjobb első tapasztalat. Csak aztán tudni kell abbahagyni."

FOGADÓ A HATÁRON!! Akit érdekel a hajós munka, vagy csak szeretne egy jót beszélgetni Zsolttal, azt várjuk holnap, azaz szerdán, magyar idő szerint este 9 órától a blog Facebook-oldalán, ahol egy órára ismét megnyílik a Fogadó. Gyertek, beszélgessünk egy jót!