oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 10. 06:50,  Nem adtam fel 279 komment

2013. június 10. 06:50 Határátkelő

Nem adtam fel

Itt egy újabb történet, ahol a kitartás eredményt hozott. Kati Angliában próbált szerencsét, nem kevés nehézséggel kellett szembenéznie, de ha már ott volt, úgy döntött nem szalad el a kihívások elől. 

London utca tömeg_1.jpg"Olvasom a blogot már jó ideje, én magam is Angliában (Londonban) élek, nekem egészen pozitív tapasztalataim vannak, bár az elején, amiken keresztülmentem, senkinek nem kívánom, mert maga volt a pokol. Én egyedül vágtam neki, alapfokú angol nyelvtudással.

Körülbelül 2 éve döntöttem el, hogy elhagyom az országot, bár normális állásom volt, de más volt a hosszú távú célom. Úgy gondoltam miért ne, hiszen láttam mennyi magyar próbál szerencsét, valakinek bejön, valakinek nem. Elkezdtem a szervezkedést ismerősökön keresztül, illetve neten is. Nekem az a tapasztalatom, hogy ismerősök általában nem 100%ig segítőkészek, bár én nem is vártam el tőlük. Igazából nem vártam semmit, tekintve, hogy nekik már megvan a bejáratott életük, és ugye ők is megjárták a szamárlétrát, miért legyen akkor nekem egyszerű?

Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű

Végül egy ügynökségnél kötöttem ki (megfogadtam, hogy ezt nem), de mivel már felmondtam a munkahelyemen és két hét volt az indulásig, ezért elég kilátástalannak tűnt minden. Szóval az ügynökségnek kifizettem a kért összeget, körülbelül 3-400£ körül volt minden szolgáltatással együtt. Természetesen megígérték, szerződésben is rögzítetten, az azonnali munkakezdést, a normális lakókörülményeket stb. Nyilván számítottam rá, hogy azért ez nem lesz ennyire egyszerű.

Végül megérkeztem Londonba, a reptérről egyenesen vittek az új"lakhelyemre". Őszintén szólva, az első benyomás nem volt túl pozitív, általában nincsenek előítéleteim, de aggasztó volt +9 emberrel együtt lakni, közös WC-t illetve fürdőt használni. (Hozzáteszem a lakótársak segítőkészek voltak, kedvesek, és rendkívül befogadóak.) Nekem ez rengeteget segített az első napokban, mivel elég komoly depresszióba estem a helyzettől.

Végül teltek a napok, nem volt munkám, természetesen a pénzem is fogyott, ahogy ez lenni szokott, az ügyintézőt egy nap hatvanszor hívtam, hogy tegyen valamit, mivel fogy a pénzem és a türelmem is. Bár ő sem volt egyszerű helyzetben, tekintve, hogy alap szinten beszéltem angolul!!!

A takarítás, mint legrosszabb opció

Természetesen próbáltam más vonalakon is állást keresni, végül elmentem próbanapra egy hotelba, ahol kb. 40 (!) magyar dolgozott együtt, nekem elég fontos volt a nyelvtanulás is, szóval mikor megláttam, hogy ennyi magyarral kell együtt dolgoznom, megint kicsit kilátástalanná vált minden.

A munka egyébként takarítás volt, ami véleményem szerint a lehető legrosszabb, ami történhet veled Angliában, de mivel nem nagyon volt más választásom, ezért kénytelen voltam alkalmazkodni a helyzethez. Sajnos, a munkahelyen tapasztalataim szerint a magyarok annyira nem kedvesek és segítőkészek, velem kifejezetten lekezelőek voltak, ezért a próbanapon felálltam, megköszöntem, és eljöttem, mondván ennél találok jobbat, nincs mese, találnom kell.

Végül találtam munkát egy kis étteremben, a belvárosban, mellette pedig takarítottam egy másik étteremben, tehát két munkahelyen dolgoztam kb. napi 16 órákat, vasárnap kivételével. Teltek a hetek, ugye napi 16 óra igen megterhelő, viszont pozitívumként könyveltem el, hogy azért tanulok is valamit angolul, illetve találkozom új emberekkel, találok új barátokat, stb., stb.

Bár nem volt minden zökkenőmentes, mivel az első 10 hónapban négyszer költöztem, és kétszer laktam úgy, hogy három szobatársam volt. (Mintha koleszban lettem volna.) Végül találtam egy dupla szobát egész normális környéken körülbelül 450£-ért, volt három lakótársam, ők britek voltak. Munkahelyet is váltottam, elmentem egy étteremlánchoz, ami ugyancsak a belvárosban volt, majd adódott egy lehetőség közel a lakhelyemhez, ugyancsak éttermi munka, mivel közel volt, ezért elvállaltam, hiszen nem mindegy, ha az ember spórol 80-100£-t havonta a közlekedésen.

Ha már eljöttem idáig...

Szóval kezdett minden helyreállni, természetesen az angolom is javult, mellette rengeteget tanultam, suliba jártam, fejlesztettem a nyelvtudásom, amennyire csak tudtam. Jelenleg egy marketing cégnél adminisztrálok, nekem abszolút pozitív tapasztalatim vannak, azt gondolom, hogy az akarat, illetve az alázat nagyon fontos az elején.

Végezetül annyit hozzáfűznék, hogy sok olyan cikket olvasok szinte napi szinten, hogy " Anglia nem jött be, átvertek, becsaptak, lehúztak". Én is így éreztem magam eleinte, hozzáteszem, nem védem az ügynökséget, de láttam olyan magyart, aki kijött mindenféle nyelvtudás, tapasztalat nélkül, és várta, hogy valaki megfogja a kezét, és mindent megmutasson neki, ha valami nem úgy történt, akkor ment a fenyegetőzés. Nekem sem volt kellemes 9-16-12 emberrel együtt laknom, de úgy voltam vele, ha már eljöttem idáig, és ebben a helyzetben vagyok, akkor el kell követnem mindent azért, hogy ez megváltozzon.

Szóval kedves honfitársak, nyelv nélkül szinte lehetetlen, illetve már majdnem mindegyik munkánál feltétel a nyelvtudás! Ha valaki úgy dönt, hogy itt folytatja tovább az életet, készüljön fel lelkiekben, nyelvtudás terén, és anyagilag is. A kezdet nagyon nehéz, de kitartással és türelemmel meg lehet találni a helyes utat, és a lehetőségeket."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr265353174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

think different 2013.06.10. 19:25:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"ő volt a fő hibás. Elkezdett adakozni mindenféle hülyeségre, gyermekrák, kutyamenhely, meg hasonlók, s nem számolta a pénzt."

A vége a lényeg, nem azért hülye, mert adakozott, hanem, mert nem számolta.
Én is inkább adnék menhelynek, mint rokonnak vagy hirtelen lett barátnak.

M. Péter 2013.06.10. 19:32:24

@Mirjam2: A másik ok meg az, hogy van egy csomó Viktória királynő idejében épült tízszobás ház, mert akkor még sok gyerek volt, és cselédet is tartottak. Ma már az ilyen házak túl nagyok egy családnak, és úgy lehet minimális befektetéssel a legtöbbet kihozni belőlük, hogy külön kiadják a szobákat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.10. 19:34:13

@Barátusz: nem, 3 hetig mindenes /recepcios voltam egy paki k altal uzemeltet lakasugynoksegnel.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.10. 19:38:03

@think different:

Alapítványnak pénzt adni akkor érdemes, ha szeretnéd hogy az alapítvány új kocsit vegyen és növelje az alkalmazottak fizetését. Ha a célod az alapítvány által meghirdetett célt támogatni, akkor a megoldás egy fillért nem adni az alapítványnak.

Végülis bármit lehet csinálni, de ésszel.

Volt egy amerikai dokumentumfilm nagy nyertesekkel. Ott, ugye, a nyertesek 95 %-a nem titkolja személyazonosságát, így nem gond ilyen filmet készíteni. Ott bemutattak érdekes eseteket, ott is kb,. minden harmadik volt olyan, hogy hamarosan pénz nélkül maradt.

Az egyik vicces eset egy matematikaprofesszor volt, aki azt mondogatta, inkább az alig 1 millió dolláros Nobel-díjat választotta volna és nem a 80 milliós lottónyereményt. Ő volt az aki a pénz feléből csinált alapítványt árvagyerekek továbbtanulására, mert ő is eredetileg árva volt. Ezután vett magának 1 millióért egy Ferrárit, mert ez volt a gyerekkori álma, a többi pénzt meg betette a bankba azzal, hogy nincs szüksége semmire, nem akar venni semmit, mert jól van.

BTBTBT 2013.06.10. 19:40:29

@think different:
Havi 6 ezres berleti dij tobb, mint 1 even at a limehouse-i, hackney-i meg a bethnal green-i gettoknal? Sok sikert.

BTBTBT 2013.06.10. 19:41:32

@tildy:):
Azt hogy csinaltad? Azt mondtad, hogy nem volt annyira jo a beszeloked?

nyuszigonosz 2013.06.10. 19:42:26

Nekem semmi bajom a poszttal, hihetönek találom.
Leírta, ahogy volt és kész.
Sok sikert a poszt írójának!

xylon 2013.06.10. 19:48:01

@nyuszigonosz: Ezek a nyulfarknyi angol posztok csak arra jok hogy a brit torzsgarda meg a tobbi torzsolvaso beszelgessen egyet Londonrol. Bevallom oszinten en el se szoktam olvasni oket, ha latom hogy doubledecker/bobby/Buckingham palota az illusztracio mar ugrom is a kommentekhez :)

think different 2013.06.10. 19:48:40

@Barátusz: Én nagyon szeretnék Camdenben vagy Shoreditch, Islington környékén stúdiót, de ott a hasonlók heti 2k-nél kezdődnek. Ha gondolod, akkor támogathatod a csapatunkat, lehetsz a mi Medicink, még a stúdiót is rólad fogjuk elnevezni.

Amúgy csak példának linkeltem, hogy mint ingatlant el tudd képzelni.
Oda fogunk menni, ahol a pénzünkért használható alapterületet és belmagasságot kapunk.

2013.06.10. 19:50:16

@Barátusz: lehet, hogy felsofokon beszeli az urdut es a punjabit

2013.06.10. 19:52:08

@M. Péter: erdekes, en inkabb 3havi 1.1%-ot olvasok, es ez is csak a 2012Q1-hez viszonyitva, Londonban viszont 4% fole is ment ez az atlag, sot...

i.dailymail.co.uk/i/pix/2013/04/29/article-2316578-198ABCB0000005DC-317_634x536.jpg

2013.06.10. 19:53:24

@Sanyi9: egy resze publikus. Nagyobb vitorlast szeretnek es egy hosszabb utat tervezek vele. Ez mindenkeppen meglesz, de jo lenne 45 ev alatt megcsinalni es nem mindegy, hogy milyen hajoval. A nagyobb hajok, amivel mar el is indulnank, es a kikotok ara szep borsos, igy eleg nagy osszeg megy majd el ra.

BTBTBT 2013.06.10. 19:53:48

@think different:
Onmagamnak se koltenek havi 2 ezret lakasra, plusz futesszamlara ekkora hodalyok eseten, ugyhogy mas jelentkezot kell talalnod. :)

nyuszigonosz 2013.06.10. 19:59:29

@xylon: Ma pont pihenésképp elolvastam,.
Nem Angliában élek, így én ilyet mindig egy kicsit ahhoz viszonyítok, hogyan alakulhatna egy-egy hasonló ki-be-valahová vándorlás mondjuk ide, Németországba.

Muscari 2013.06.10. 20:03:49

@tildy:): En sem piszkalodom, de te IT-s vagy, ugyhogy a te tapasztalataid sajnos nem relevansak minden mas teruleten. Te is tudod, hogy a tied egy hianyszakma.
Szamtalan IT-s sikerekrol beszamolo poszt volt mar itt a HA-n. Olyan valaki, aki sales-eskent tudott elhelyezkedni 1 azaz egy akadt a posztolok kozott. Es hat ha valaki 20 evig ezt csinalta es ehhez ert, akkor ilyen teruleten szeretne maganak allast talalni.
Szoval csak azt akarom mondani,hogy azert mert neked viszonylag konnyen ment, masnak meg lehet nehez.

Egy pillanatig sem gondolom egyebkent, hogy erdemtelenul vagy abban a pozicioban ahol vagy, mert nyilvan megvan a megfelelo tudasod hozza es meg is dolgoztal erte :-)

BTBTBT 2013.06.10. 20:07:35

@charlieharper:
Lehet, de egy paki lakasugynoksegnel azert nemi angol is kell, akkor is, ha valaki beesik az ajton, vagy rajuk csorog.
Telefonalni vagy reagalni egy hivasra meg kulonosen szar, ha nem megy annyira az angol.

agi02 2013.06.10. 20:24:57

Még mindig nem értem. Valaki kimegy mert itthon nem tud megélni, lakást venni, családot alapítani és karriert csinálni.
Kint egy olyan külvárosban él amiből normális ember menekül, egy kis lakásban, házban nyomorog 3-4-9 magával, 16 órát dolgozik heti 6 napon át takarítóként, mosogatóként...
Csak én nem látom ebben a fejlődést? Ha itthon ilyen körülmények között kellett volna élnie, dolgoznia fel lett volna háborodva, de ha mindez Londonban történik vele akkor az már karrier?

BTBTBT 2013.06.10. 20:27:23

@Muscari:
Az IT-s hianyszakma Londonban? Errol erdemes lenne megkerdezni az indiaiakat...

2013.06.10. 20:46:39

@think different: "Dohányzás, alkoholfogyasztás, öngyilkosság, rák... - ezekből élmezőny."

Legalább valamiben jók vagyunk...

nyuszigonosz 2013.06.10. 20:47:51

@agi02: Mondjuk ezen én is eléggé csodálkozni szoktam.
Gondolom a továbblépés lehetöségére várnak, vagy csak egy kicsit éppen máshol szeretnének élni.

Igaz, sokszor az az érzésem, azért rohan mindenki Angliába, mert már mások is ott vannak.... :))

kisQtya 2013.06.10. 20:51:15

@hagyma: Én is ezen gondolkodom, hogy ha itthon ágyrajáró lennék egy tömegszálláson és két munkahelyem lenne, tehát napi 16 órával két fizetést vinnék haza és azt 2 évig gyűjtögetném - az a megélhetési költségek levonásásval (fél havi fizu lehet) 2 év alatt 3 évi fizetés lenne -, már itthon is el tudnék indulni egy jobb élet irányába.

2013.06.10. 20:56:00

@kisQtya: nem tudom biztosan, de szerintem mas tipusu magyarok laknak Londonban tomegszallason, mint Budapesten. Nincs errol semmilyen adatom, de ugy kepzelem, hogy leginkabb fuggobetegek (alkohol, stb) laknak tomegszallasonvagy nagyon palyakezdok. Magyaron, a tobbedmagaval berles nincs benne az emberekben, nem szokas. Sot, szerintem Europa nagy reszen nem szokas, kollegiumot leszamitva.

2013.06.10. 20:56:52

@charlieharper: a masodik mondat Budapestre vonatkozik. Nem Londonra

Mrs. Clayton 2013.06.10. 21:15:14

@Mirjam2: nem azért, de láttad te már kik dolgoznak könyvtárban? ha akkora jó karrier tanácsadók, ugyan mi a frászkarikáért dolgoznak ott? nem mondom, h nincs olyan ember, akinek tudnának tanácsot adni, de azt kell mondjam, h 8 általános felett azért vicces, ha vki onnét vár tanácsot

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.10. 21:21:39

@charlieharper: dehogynem szokas, csak kisse maskepp:D
En nagyon ritkan lattam otthon, hogy valaki tok egyedul berel lakast. Altalaban a parjaval tette, azaz maris "tarsberlet" a dolog. Tudom ez mas.

Foleg fosulisoknal szokas amugy odahaza is a tarsberlet, bar nekem mielott eljottunk szinten tarsberletem volt otthon. egy 60 nm-es lakasban laktunk 2-en egy apolono csajszival. Aranyos kedves volt, raadasul pont ellentetesen dolgoztunk sokszor.

Mrs. Clayton 2013.06.10. 21:24:10

@kisQtya: nos a helyzet az, ha össze tudnál spórolni otthon mondjuk 3 évi fizut és megveszel belőle egy 2szobás panelt, utána se tudsz visszavenni a tempóból,mert 1 fizuból jó eséllyel nem fogod tudni fenntartani, v a saját kecódban ugyanúgy nyomoroghatsz tovább
egyik ismerősöm egy viszonylag egyszerű poziban kezdett egy nagy brit cégnél nem rossz a fizuja, mert megkeres évi 16k-t, ha akar élete végéig ott dolgozhat, soha nem fogják elküldeni, hacsak nem csinál vmi nagy hülyeséget, beszélgetett a főnökével, h mik a kilátásai, akár branch manager is lehet, mire a válasz naná, ha szeretné és lesz üresedés, miért ne, ha képes is, mert x, meg y, meg z is így kezdte és ma már vezető beosztásban vannak
na ez a nagy különbség

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.10. 21:28:52

@hagyma: igy van, de London kozel sem az , aminek leirod. Egyszer nezz el erre, persze inkabb ujsagirokent, mint szallodaskent. London inspiralo, ha van otleted, ha jo vagy, akkor itt lehetoseged is adatik elobb vagy utobb.

Amugy azert berelnek ennyien, mert a lakasberleti arak 800 fonttol kezdodnek kb.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.10. 21:43:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: erre mondtam mindig a nagynyeremenyeket mindig a vén f@xok nyerik...
erre most tukorbe neztem ... akkor rajta ..az én sorom..

2013.06.10. 21:54:56

@tildy:): ok, nem eltem ott eleget, de nem hallottam olyanrol, hogy otthon +9-en laknanak egy lakasban, felnottek. Nem palyakezdok. Az 1-2 fovel tarsberles meg szerintem nem tomegszallas. A +9 szerintem mar az.

2013.06.10. 21:55:32

@Jess G: :) Egyetertek. Nekem annak idejen azt mondta a konyvtarban a karrier-tanacsado hogy legyek gyerekosztalyon dolgozo nover. Sajnos elajulok ha vert latok, ezert inkabb bolcsesz lettem... Meg mindig jobb mintha konyvtaros lettem volna!

montroyal ( CAN qc) 2013.06.10. 22:00:03

@én már a fény gyermeke vagyok: A brit hogy tudja a rokonság előtt titokban tartani 5 évig hogy nyert?

 megtortent eset ; egy pali nyert valahol Toronto kornyeken senkinek, nem szolt elvalt a felesegetol , es meg az egy ev lejarta elott eppen folvette a nyeremenyt ..... kesobb a felesege beperelte es el kellett feleznie a penzt...

Mrs. Clayton 2013.06.10. 22:04:56

@Mirjam2: :-) mindenképp
némelyik könyvtárossal kapcsolatban kétlem, h egyáltalán felsőfokú végzettsége lenne, konkrétan akkora debil egyik másik, h még

2013.06.10. 22:11:48

@charlieharper: Londonban sem normalis 9 emberrel egyutt lakni, ezt maximum ugy tudom elkepzelni ha nagyon nagy hazrol van szo ahol tobb furdoszoba van, de en akkor sem laknek ott az biztos. Egyebkent torveny irja elo, hogy ha 5-nel tobb ember van a hazban (akik nem rokonok) akkor legalabb 2 furdoszoba kell, illetve nem juthat 10-nel tobb ember egy konyhara: www.nihe.gov.uk/hmo_standards.pdf

2013.06.10. 22:13:19

@Jess G: Az a vicces, hogy mikor sok evvel ezelott mindenfele munkara jelentkeztem, tobbek kozott konytarba is, nem hivtak be interjura mert alapkovetelmeny volt a szakiranyu vegzettseg konyvtar szakon :)

2013.06.10. 22:19:32

@Mirjam2: en is csodalkozom. Megis sokan irtak mar errol, gondolom valos jelenseg lehet. Ilyenrol csak Londonos posztban irnak. Nemet/osztrak/ francia/egyeb europai posztokban soha nincs ilyen.

think different 2013.06.10. 22:21:04

@tildy:): Drága, megnézted, hogy én milyen stúdiót linkeltem? :)
Ahol van hely filmet forgatni és van 3-4 double room élni a csapattagoknak.

2013.06.10. 22:23:15

@think different: neztel mar coverted barn-okat (Londonon kivul)? Vagy csak London johet szoba?

think different 2013.06.10. 22:28:25

@charlieharper: Néztünk, de az a baj, hogy ügyfelek, modellek, kreatívok nem szeretnek kijárni "vidékre", mindenképp jó tömegközlekedés kell.
Nekem személy szerint bármi jó lenne ami 0.5-1 óra vonatozásra van maximum Victoria/Waterloo/K'sC-St.P állomásoktól.

váj mí 2013.06.10. 22:36:30

@nyuszigonosz: Még mindig jobb, ha oda mennek, mint ide ....

2013.06.10. 22:41:45

@think different: errol a piacrol zero tudasom van. Nem tudom, hogy kik/mik a kreativok meg az ugyfelek. Fotosok? Tervezok?

tanato 2013.06.10. 22:47:14

@Philosoraptor: Igen ,ha látok egy HÁ-be illő cikket a neten,közkinccsé teszem.

tanato 2013.06.10. 22:50:05

@think different: Nálunk az idősebbeje és a középkorúak jó része egyáltalán nem mozdítható még hatökörrel sem,nyilván más egy spanyolnak,aki azért az újlatin anyanyelve miatt több országban is hamar megérteti magát.

tanato 2013.06.10. 22:53:41

@Kovermadar: Az afrikaiak csak addig maradnak Mo.-on amíg papírokat nem szereznek a továbblépéshez az Unión belül.Pl. az én kisvárosomban élő 3 afrikai magyar vegyes család is rögtön továbbállt több éves itt tartózkodás után amint apu megkapta a magyar papírjait ami már az egész Unióba érvényes.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.10. 23:04:07

@montroyal: Itt 90 napod van rá hogy felvegyed a nyereményt. 20 millió fölött fel kell hívnod egy számot, és valami erre szakosodott brigáddal elintézni az átadás-átvételt. Hogy a nyertes ki tud-e jönni onnan élve azt nem tudom, még nem nyertem 20 milliót, igaz nem is lottózom. Mindenesetre nagyon bÍznia kell a nyertesnek ebben a brigádban, ami sok pénznél nem megy könnyen. És ki sem tudod védeni azzal. hogy viszel magaddal 20-30 erős legényt, családtagot vagy barátot. Végtére nem mindegy ki viszi a pénzt? Én nem is szaroznék, odaadnám a nyertes szelvényt a 6 volt feleségemnek, osszák szét maguk közótt békésen. Nehogy már egy jóízű röhögés nem érjen meg párszáz milliót.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.10. 23:06:22

Na szóval...

Még midig nem értem a fanyalgást a posztra. Sokadszor mondom hogy egyrészt a HA kényszerpályán mozog hozott anyagból dolgozik. Ha nincs elég poszt akkor jönnek a töltelékposztok vagy a régebben talonba tettek. Nem születik mindenki írónak nem tud mindenki úgy írni hogy mindenkinek az igényét kielégítse. Én sem írok értelmiségi szinten. Egy proli vagyok proli módon írok.Nem is ütöttem meg a mércét a HA-n.
Próbáljátok ilyen oldalról szemlélni.

Miért jó az hogy valaki rosszabb körülményeket is bevállal Londonban mint amiben otthon élt? Roppant egyszerű a válasz. A jobb élet reményében. A külföldet választók legnagyobb részétől a reményt vették el a hazájukban. Ez a legrosszabb ami történhet egy országban politikai szinten.

Albérlet. Munkanélküli bevándorlónak itt sem adnak ki szívesen lakást. Mint ahogy otthon sem. Azt hiszem ez érthető. Viszont Londonban teljesen természetes hogy ha valakinek a lakásában van egy üres szoba azt kiadja az anyagi helyzetétől függetlenül. Megnézném azt a magyarországi lakost aki beenged a lakásába egy albérlőt és közösen használja a konyhát fürdőszobát. A sógornőm az évek óta egy Szikh gyermektelen házaspárnál lakik. A férfi menedzser a Sainsbury's-ben a felesége is ott dolgozik. Hendonban laktak egy kétszobás házban amivel szemben volt egy másik házuk kiadva. Az üres szobájukat kiadták a sógornőmnek. Aztán egy kerülettel kijjebb Cricklewood-ban vettek egy lakást. Amiben laktak az kiadták. Viszont az új lakásban is volt egy üres szoba. Ment velük a sógornőm oda. Vastagon megtehették volna hogy egyedül élnek. Én több ilyen esetről tudok itt. Persze a magyaroknak ez szarrágás hát legyen az.

Én az építőiparban dolgozok. Most is egy lakópark építésén és ez már a sokadik. Én úgy tudom hogy nem az épülő lakásokat keveslik Londonban hanem az önkormányzatok által építtetett lakások gyakorlatilag teljes leállását sérelmezik. Az építőipar most szárnyal. Soha annyi gépkezelőt és más építőipari munkást ne kerestek mint most. A szakemberhiány egyre nagyobb lesz mert megkezdődött a Kelet Európaiak visszavándorlása hazájukba. Akivel én dolgozok mind azt mondja hogy egy-két éven belül visszamegy Romániába, Albániába, Lengyelországba. Néhány éven belül óriási szakemberhiány lesz itt. Már most is az van bár még messze nem csúcsosodott ki. Olyan SMS-eket kapok az ügynököktől hogy jutalékot ajánlanak ha szerzek nekik gépkezelőt vagy segédmunkást.

2013.06.10. 23:35:53

Nem tudom 100 %-ban megállapitani hogy ez a történet a valóságra alapul-e vagy sem, de gyanakvásra nem látok különösebb okot. Jómagam is már kint estem neki az angolnak - hiába tanultam évekig, alig értettem valamit az itteni akcentusból, tehát volt mit tanulni. Adminisztrativ területen kaptam az első állásom, méghozzá úgy hogy a főnök akkor tanitotta nekem a Wordperfect-et meg az Excel-t, ugyanis azelőtt számitógépet még csak nem is láttam (retro időkről van szó). Nem tipikus az esetem mert egy ismerős ismerőse vett fel, mégis igaz a történet és azt bizonyitja, az élethez szerencse is kell. Igy lett egy darabig könyvelő belőlem, amit azelőtt soha életemben nem csináltam.

Ami tetszik ebben a posztban az a hozzáállás. Még ha kamu is lenne a poszt (amit nem hiszek), akkor is érdemes a hozzáállása miatt értékelni. Sok sikert!

think different 2013.06.10. 23:39:54

@diggerdriver: mérnök nem kell?
Van az a pénz, amiért újra feltelepítek pár CAD-et :)

think different 2013.06.10. 23:46:17

@diggerdriver: Hampsteadben én is ismerek ilyen családokat.
Ott a ház, amit bérelnek mondjuk havi 5-6k-ért, de a cselédlakást vagy a tetőteret kiadják. Nem hülyék, mert nekik így 1000-1500-zal kevesebbe kerül havonta.

M. Péter 2013.06.10. 23:48:02

@diggerdriver: "Megnézném azt a magyarországi lakost aki beenged a lakásába egy albérlőt és közösen használja a konyhát fürdőszobát. " Szerintem ez teljesen bevett. Nagyszüleimnek voltak özvegyasszony ismerőseik, akik szobákat adtak ki a lakásukban nyugdíjkiegészítésként.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 00:03:07

@Mirjam2: en tudom ezt
tidom, hogy miert kell
azt nem ertem miert eri ez meg
en maskeppen csinalnam, vagy mashova mennek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 00:06:07

@kisQtya: ez igy van
@think different: egyedul elni sehol semmilyen eletkorban nem faszsag
annal meg jobb ha a kedveseddel elsz, mert van
minden masnemu tomegsdzallas atmeneti allapot es faszsag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 00:10:44

@tildy:): nem vagyom londonba, nekem nem kell lehetoseg, en letelepedtem a kedvesemmel, szerelmemmel es felesegemmel, szeretem a munkamat, az orszagomat
mit keresnek en londonban?
ertem, hogy az ar miatt koltoznek ossze, de az maximum nagyon szorult helyzetben es rovid ideig normalis
en is laktam tobbedmagammal, de azt a kenyszer szulte, mert nem tudtam csak konta=raktoron keresztul melozni es lakast berelni
de az ezer eve volt es londonban ugy tudom szabad a munkavallalas es a lakasberles

think different 2013.06.11. 00:11:36

@hagyma: Szerinted. Az ember eredetileg társas lény volt, közösségben élt.
Ez mára a többségből kiveszett és megkeseredett roncsokká váltak, akik képtelenek élvezni mások közelségét.
Meg lehet nézni, hogy mennyivel teljesebb egy ázsiai vagy afrikai, de felteszem egyes latin családok élete, akik közösség centikusan élnek.

Kefélni azért még én is bemegyek a barlangomba és elhúzom a medvebőrt.
Ha nem olyan a buli... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 00:13:55

@charlieharper: az 1-2 sem tomegszallas, de az embernek kell egy sajat lakas
csak magaban, vagy a kedvesevel
lehet elni kollegiumban, laktanyaban tokom tudja hol
de otthon akkor vagy ha becsukod az ajtot magad utan es oda senki nem megy be

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 00:17:01

@think different: tarsas leny
privat szferaval
aki a privat szferat nem tudja megteremteni maganak az luzer
ne keverjuk a csaladokat ide
ahol hagyomany a nagy csalad,, a generaciok egyuttelese, hat rajta
magyarorszagon nem igazan
de ettol fuggetlenul ha megfelelo meretu a haz akar 3 generacio is egyutt elhet
ezzel nincs baj
nem afrikarol beszelunk es nem a spanyolokrol es nem csaladokrol, arrol van szo hogy egy idegen varosban, hivjuk londonnak, egyutt el 8-9 vadidegen ember
ez NEM normalis
ennyi
/kenyszernek lehet kenyszer, de NEM normalis/

think different 2013.06.11. 00:26:34

@hagyma: Mary idegen volt, amikor összejöttetek? Igen.
Miért bizzak meg jobban egy új barátnőben, mint azokban, akikkel évek óta együtt lakok és dolgozok?
Az elején mindenki vadidegen, de ha olvastad volna a kommentemet korábban, akkor láthattad volna, hogy nem 8-9 emberrel példálóztam. Mi négynél többen soha nem laktunk együtt és ez is általában 2-2 párt jelentett.

think different 2013.06.11. 00:28:47

vagyis egy-egy párt vagy két párt... ideje aludni :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 00:37:10

@think different: 4 is sok
vagyis atmeneteileg vallalhato, a szukseg nagy ur
Mary a felesegem, senki nem ugy veszi el a feleseget, hogy elotte nem idegen volt
hulye pelda
hat bizz meg azokban akikkel egyutt dolgozol es laksz
nekem 8
en inkabb elek a szerelmemmel, mint 3 masik vadidegennel
de ez a te dolgod
2-2 par sem normalis
rovid tavra kenyszerbol igen, egyebkent nem
megmagyarazni meglehet de akkor sem normalis
akivel egyutt elek az elsosorban a felesegem, bizonyos korig a gyerekeim es a szuleim johetnek szoba, ha ugy alakul az elet
minden mas tomegszallas

BTBTBT 2013.06.11. 00:44:34

@tildy:):
Aha, így már értem.
Külön-külön vágom a jelentésüket, de együtt mi az a stoke newington-i yumyum? :)

Az az Árokpartnál bérelt 5x5-ös szoba akkor megosztott konyha/fürdővel nem volt semmi. Persze a Shoreditch puccos környékrengeten pénzes ifjút is odavonz, még ha a lepattant Bethnal Green szomszédságában is van.

@diggerdriver:
Ismertem olyan mauritius-i családot, ahol apa/anya/nagyanyó/3 gyerek volt, és ők laktak a földszinten, az emeleti 3 szobát kiadták - aztán egy nap mindannyian beköltöztek egy dupla szobába (az 6 személy!), hogy a másik földszinti szobából is jövedelemre tegyenek szert.

@M. Péter:
Lehet, hogy ez bevett szokás volt valamikor a nagyszüleid ismerőseinél, de Mo.-on sosem volt nagy divat közösködni albérlőkkel vagy szobabérlőkkel - Londonban meg igen. Rugalmasabbak az emberek, meg jól jön az a lakbér a jelzálog törlesztéséhez.

@hagyma:
Ez így van. Otthon nem szokás.
Számtalan fiatalt - többnyire egyetemistát - volt alkalmam hallani panaszkodni londoni külvárosban, hogy hárman vannak egy szobában, és nincs semmi privát szférájuk.
Egyszer nekem is ajánlott valaki egy háromszintes lakásban egy egyébként tényleg szuper szobát, de amikor kinyögték, hogy én lennék a 8. (!) lakó - de nyugodjak meg, van két vécé/fürdőszoba -, akkor hátraarcot csináltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 00:51:01

@Barátusz: en voltam pl katona
mikor kijottem en laktam egyutt egy apartmanban 3 masik magyarral
nem tudtam maskeppen megoldani
kellett a munka, a penz a lakas
de az elso cel az volt
kocsi
sajat lakas
meg is csinaltam, de ez a pairok miatti kerdes volt
angliaban manapsag csak penzkerdes
tehat mas a helyzet
de amugy ertem en, fiatalon par honapig 1-2 evig elmegy az egesz bulinak, nincs vele baj
erdekes ez, mert otthon senkit be nem engedtem volna a lakasomba
itt meg egy evet kihuztam idegenekkel
es most megint nem engednek be senkit:)
tehat nem is gazan az eletkor hanem az elethelyzet ami ezt eldonti

BTBTBT 2013.06.11. 00:51:21

@think different:
Az a család, amely Hampstead-ben hajlandó és képes 5-6 ezret fizetni lakbérre, kötve hiszem, hogy szükségét érzi vagy hajlandó bérlőkkel közösködni azért, hogy kevesebb kiadása legyen. Arra kézenfekvőbb megoldás lenne átvonulni egy 1500-zal olcsóbb kéglibe.

BTBTBT 2013.06.11. 00:56:13

@hagyma:
Én sem az életkorra céloztam ezekkel az egyetemistákra, hanem a helyzetre, hogy összeköltözik két másikkal - egy szobába, aztán meg sír, hogy egy jóízűt sem tud tőlük büfögni.
Rövid távon, hónapokig, működhet ez a szobában közösködés, de bizonyos kor felett a kutya sem akar mást kerülgetni.

Kezdettől fogva visszautasítottam, hogy mással közösködjek egy szobán, inkább fizettem kicsit többet az egyszemélyesért. A kommunális helységeken persze gond nélkül osztoztam.
De persze a külön lakás pótolhatatlan, és időnként felmerül bennünk a kérdés: hogy bírtam 4-5 emberrel közösködve korábban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.11. 00:57:08

@Barátusz: a yum yum egy thai kajalda elvileg, ez az urge vezette azt is. www.yumyum.co.uk/index.php?option=com_content&view=article&id=11&Itemid=6

Gondolhatod, amikor valakit lakasugyileg atvertek, es rogton engem talaltak meg az ugyfelek....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.11. 00:58:27

@hagyma: nos hat ezt is a kenyszer szuli.
Mi 8-9 honapot laktunk plusz 8 emberrel, aztan 1 evet +3-al, azota meg sajat alberlet.

BTBTBT 2013.06.11. 01:00:42

@tildy:):
Ja, ez a yumyum. Először arra a vagy hosszúkás vagy kocka alakú édességre gondoltam, amit a Sainsburys árul.

www.mysupermarket.co.uk/sainsburys-price-comparison/patisserie/sainsburys_yum_yums_4.html

Néhányszor már akadt gondom a higiéniával, ha nem is éttermekben, de kebab shop-okban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.11. 01:02:34

@Barátusz: Kozel sem volt Bethnal Greenhez, kerlek szepen Hoxton mellett laktunk.

think different 2013.06.11. 01:07:34

@Barátusz: nem igazán, mert ha szeretnek ott lakni, ahonnan elmentek a gyerekek és nincs szükség személyzetre ott kiadják a házaknak a megüresedett részeit.
A gazdag ember általában azért az, mert nem hülye. Mindenhol meg tud fogni egy kis extra pénzt.

BTBTBT 2013.06.11. 01:07:51

@tildy:): Szóval Shoreditch-nek azon a részén. Vágom. Persze attól még B.G. ott van a szomszédban, és abból csak Stepney szép meg gazdag, a többi nagyrészt gettó.
Szerencsém volt, vagy más ok húzódott meg a háttérben, nem tudom, de olyan házban/lakásban nem éltem, ahol velem együtt 5-nél többen laktak volna.
Van, akit a szükség visz rá, hogy tömegnyomorban éljen, és van, akit az igénytelenség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 01:11:38

@Barátusz: @tildy:): ezt mondtam
a szukseg nagy ur
de hogy nem egeszseges, foleg hosszutavon az teny
kommunalis helysegek sem
az szinte mindegy berled vagy sajatod
egy hely ahol elsz, berendezkedsz es idegen be nem teszi a labat, ha nem Te hivtad meg
mondjuk a lakasunkiat nem lehetne alberletnek nevezni, bar tenyszeruen bereljuk

BTBTBT 2013.06.11. 01:12:50

@think different:
Az rendben van, hogy elmennek a kölkök, de miért közösködne idegenekkel a gazdag? Hogy pénzt takarítson meg? Vagy csak mert Hampstead-ben akar élni? Nem tűnik annyira okosnak.
Vannak még szuper helyek Londonban, kevesebbért, ahol bérlő kerülhetése nélkül foghatná meg azt a pénzt.

BTBTBT 2013.06.11. 01:14:45

@hagyma:
Mi is azt mondtuk, hogy a szükség nagy úr. :)
De ehhez persze egyéni preferenciák is hozzájárulnak. Egy pár esetében lehet, hogy az egyik jobban bírja ezt a közösködést vagy annak időtartamát, a másik meg nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 01:17:48

@Barátusz: es ilyen felallasban sosem tudhatod mikor keveredek be egy igazan alkalmazkodni keptelen otvar bunko kocsog
ha valaki kulfoldre koltozik, otthon marad, a sajat berlemeny, lehetoleg nem maganszemelytol az elso cel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 01:18:44

aki teheti, veheti is
reszletkerdes
szo szerint

xylon 2013.06.11. 01:21:27

Ha kirepultek a gyerekek (na jo 17dik szuletesnapjukra kapnak egy borondot finom utalaskeppen) akkor el kell adni a hazat es bekoltozni egy kisebbe, lehetoleg egy napos tengerparton.

Az angol lakaspiacnak az a baja hogy fu fa virag idehozza a penzet befektetesi cellal es nincs semmi megkotes vagy ado. Hallottam olyan housing projectben amit eladtak a tervrajzrol aztan a foldszinten levo M&S fel ev utan bezart mert nem lakott ott senki. Vagy jarj korbe a gazdagabb kornyekeken siman lehet parkolni mivel nem lakik a kornyezo hazakban senki. Akik meg tradicionalisan ilyen helyeken laktak most eggyel kijjebb kell koltozniuk. Az ott lakoknak megkijjebb. Mar hallottam olyat is hogy Camberwellt rebrandelik mint East Brixton mert mar Brixtonnak is jo hire van lakaspiacilag. A kormany meg nem erti meg hogy teljesen mindegy hogy tamogatja a hitelezest, egy kinai vagy szaudi milliomos mindig ra tud dobni par szazelkot hogy kiarazza a helyieket a piacrol. BTW atlag londoni ingatlan 500ezer font. Az eves atlagfizetes 16szorosa.

BTBTBT 2013.06.11. 01:27:17

@xylon:
"atlag londoni ingatlan 500ezer font"
Akkor mindenki, aki fele ennyiért megveszi, piszkosul jól jár, ugye? Arról nem is beszélve, hogy a hülye "housing" is ott van - eltörölhetetlenül - az áraknál.
Mert nemcsak Guardian-t kell olvasgatni. :)

BTBTBT 2013.06.11. 01:31:36

@hagyma:
Bizony, ilyen ótvar bérlő anno nekem is volt a házban, ahol laktam. Az volt az utolsó csepp a pohárban, és lakást béreltem. Magánszemélytől, jó hírű ügynökségen keresztül. Gond nem igazán van velük, talán csak az, hogy mivel rengeteg ingatlant adnak ki, a reakcióidejük picit lassabb, ha peldául meghibásodás van a kéróban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.11. 01:35:13

@xylon: Sok fugg attol hol veszi az ember. PAr even belul venni szeretnek, Londonban, SE28. Egyelore meg nem tul jo kozlekedesileg, viszont relative sok angol van arrafele, es egy 2 szobas lakas £150-170k, egy 3 szobas £170-200k

BTBTBT 2013.06.11. 01:43:23

@tildy:):
Lehet, hogy mire ez sikerül, esetleg már otthonról is dolgozhatsz, és nem fog számítani, hogy milyen a közlekedés.

PannonBoy 2013.06.11. 02:15:05

@xylon: Igazad van, kicsit tényleg egomasszásnak kell, de elsőre arra gondoltam, hogy a neten megszerzett információkat kicsit megerősíteni. Ugyanis a neten sokféle infó szerepel és nem mindig érdemes rá hallgatni (pl. netes "öngyógyítás vs. szakorvos).
Tehát arra gondoltam, hogy mivel helybéli azért mégiscsak jobban átlátja (át kellene látnia) egy adott iparág munkaerő-piaci helyzetét, a belépési feltételeket, várható esélyeket, ideális karrierutat és ha még tippeket és trükköket is adna, az lenne a non-plusz-ultra. :)
Egy kb. fél óra alatt meg lehet beszélni, és azért lenne gyakorlati haszna. Szerintem senki sem versenyez szívesen a lengyel-magyar-román szakmunkásokkal.

pappito · http://pappito.com 2013.06.11. 02:23:50

@hagyma: ", senki nem ugy veszi el a feleseget, hogy elotte nem idegen volt, hulye pelda"

ehm, azért a te eseted, 'a meglátom, és jövő héten elveszem' az hülyébb példa, a többség azért együtt él azzal akivel később (ha egyáltalán) összeházasodik, tehát nem idegennel házasodik, mint te

pappito · http://pappito.com 2013.06.11. 02:32:01

@hagyma: "nem lehetne alberletnek nevezni, bar tenyszeruen bereljuk"

ez az ALbérlet ez magyar sajátosság, megmaradt a szó, miközben albérlő meg főbérlő meg társbérlő már rég nincs, amióta alig v egyáltalán nincs "tanácsi" lakás :)

Van tulaj meg bérlő. (a sub-letting csomó helyen elég szigorúan szabályozva/tiltva van)

Világpolgár2012 2013.06.11. 02:42:35

@diggerdriver:
"Én úgy tudom hogy nem az épülő lakásokat keveslik Londonban hanem az önkormányzatok által építtetett lakások gyakorlatilag teljes leállását sérelmezik."

Ez pontosan így van. Az ezévi Budget már tartalmozott támogatásokat, hogy elősegítsék az új lakások építését és van külön pénz az önkormányzati lakásokra is költségvetésben, de ez még csak egy csepp volt a tengerben. Előbb-utóbb a kormánynak és mindenkinek, aki a döntéshozatalban részt vesz rá kell jönnie, hogy nincs más választás, mint, hogy sokkal több lakást építsenek, hogy a kínálat közelítsen a kereslethez.

Az is igaz, hogy az építőipar kezd talpra állni, de ez még csak a kezdet és én bízom benne, hogy a következő 5 évben egyre jobb lesz. Érdemes itt figyelembe venni, hogy Anglia lakossága az elmúlt 10 évben 7%-kal emelkedett és a sok új embernek csak kell valahol élni.

Világpolgár2012 2013.06.11. 02:44:24

@think different:
Szerintem egyre több mérnök is kell majd az elkövetkező években az építőiparban. Ez volt az egyik ok, amiatt én is váltottam.

Világpolgár2012 2013.06.11. 02:50:08

@xylon:
Az adót pont ebben az évben emelték fel a külföldi cégen keresztül, befektetési céllal vásárlóknak, 15%-ra, de sajnos csak a nagy értékű ingatlanokra. Ez már legalább egy lépés a jó irányba, de messze nem elég. A héten viszont már arról is olvastam, hogy teljes lakóparkokat hirdetnek a közel-keleten és ázsiában, mielőtt helyben hirdetnéne.

M. Péter 2013.06.11. 11:03:05

@xylon: Honnan veszed, hogy nincs adó? A stamp duty land tax, annual tax on enveloped dwellings, council tax és capital gains tax micsoda?

Lorinc 2013.06.11. 16:44:13

"Ha valaki úgy dönt, hogy itt folytatja tovább az életet, készüljön fel lelkiekben, nyelvtudás terén, és anyagilag is."

Ez a konkluzio (ami termeszetesen igaz) majdnem minden posztban elofordul. De hogy megis mindig megirjak, ez azt jelenti hogy meg mindig vannak akikhez nem jutott el: normalis nyelvtudas es kezdotoke nelkul eletveszely beleugrani a bizonytalanba?

Almandin 2013.06.11. 19:42:13

@think different: Közösségcentrikus családi élet: van előnye is, de ahol erősek a tradíciók, ott ez együtt jár a szülők által elrendezett és kikényszerített házasságokkal, esetleg becsületgyilkosságokkal is. (Arabok pl.)

Almandin 2013.06.11. 19:46:50

@tildy:): Elég bátor vagy, hogy ezt ide le mered írni arccal. Ilyen dolgok megszellőztetése esetén ki is nyírhatnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 19:55:59

@pappito: najo de mielott megismered idegen volt...
hiogy azutan 6 evig laktok egyutt es utana hazasodtok, majd 4 honap mulva elvaltok, az ugyanugy megesik, minthogy 2 heten belul hazasodsz es holtodiglan tart
erre nincs recept
nekunk 6 ev alatt meg egy csunyan nezes sem volt, nemhogy felemelt hang

az alberlo-alberlet megallja a helyet nalam, ha a foberlo maganszemely, a sajat lakasa haza, van kulcsa hozza, ellenorzi a berlojet stb.
a foberlo regen a ranacsi lakas berloje volt, az alberlo meg az aki a kisszobaban lakott
ha valaki berli a lakast valakitol, megmaradt a szo ra
alberlo
mert nem tulajdonos

2013.06.11. 23:06:45

@tanato: Tartsd meg ezt a jó szokásod. ;)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 00:49:49

@Almandin: valószínűleg nem fognak magyar fórumot olvasni, de megkerem a határátkelőt, szedje ki.

tanato 2013.06.12. 08:47:05

@Philosoraptor: Persze,szoktam linkelgetni ha találok olyat ami másokat is érdekelhet.

A Tyne folyó déli partja 2013.06.15. 18:37:58

@váj mí: az én patternben totál nem a szokásos:) se nem nem tudokangolulkijövökangliabamosogatn, itízemberrelegyüttlakom, se nem menő infós vagyok, szakmámban dolgozom:) és még csak nem is London. de különben én sem értem, hogy azok, akik nem Londonba (és nem is a környékére, egyáltalán, nem Dél-Angliába mennek, miért is nem írnak be soha?) jó, én se , de akkor is...

A Tyne folyó déli partja 2013.06.15. 18:48:13

@hagyma: mrt általában úgy jön ki az ember,hogy nem sok pénze van...normál házat meg nem kapsz jó sok deposit, meg mindenféle credit checkek nélkül, az meg értelemszerűen nincs, ha csak most jöttél.

A Tyne folyó déli partja 2013.06.15. 18:50:08

@Mirjam2: amikor én ide feljöttem, akkor adminisztratív állást kerestem, ügynökséghez jelentkeztem. két éve laktam Angliában, előtte is tudtam felsőfokon. közölték, hogy nem vehetnek fel, mert két év UK admin tapasztalat kell nekik....

A Tyne folyó déli partja 2013.06.15. 19:07:39

@agi02: nagyon sok ember van, aki, ha ide kijön, egyszerűen megvakul. nem látja, hogy mik a rosszabb dolgok, és ezeket, amiket felsoroltál, is jobbnak látja...
pl. van egy ismerősöm, otthon angoltanár volt kb. tíz évig, megismerkedett angol pasival, kijött ide, most minimálbéren dolgozik heti kb. 20 órát, és mikor én mondom, hogy szívesen hazamennék, kérdezgeti, hogy de hát minek, jobb itt. a heti 20 órás minimálbér, eladóként, most mitől lett karrier? csak, mert itt van?@Mirjam2: nekem anno a munkaügyi hivatalban mondták, hogy kezdjek el fordítani. tényleg? sokat segített...konkrétan nála sokkal jobban tudom, hogy hogy működik az.@hagyma: speciel én imádok egyedül élni. senki nem szól bele az életembe. mellesleg meg, akkora forgalom van itt amúgy is, hogy fel se tűnik néha:) de a fő dolog, amik miatt jó az egyedül lakás, megvannak: senkivel nem vitázom a takarításon, renden,berendezésen nem kell sorban állni a konyhában, fürdőben, stb.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása