oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 30. 06:51,  Kettős életet éltem 367 komment

2013. május 30. 06:51 Határátkelő

Kettős életet éltem

Aki már hiányolja az angliai posztokat (...), az ma örülhet, de csak félig. Scotsman beszámolója ugyan Londonban kezdődik, de a brit fővárosban csak egy hónapot töltöttek, mert végül Skóciában sikerült munkát találni neki és párjának. Hogy miként és azóta hogyan alakult az életük, kiderül az alábbi történetből (amihez a képeket is tőle kaptam).

cím_32.jpg

„Mivel már régóta rendszeres olvasója vagyok a Határátkelőnek, és sok kellemes percet szerzett nekem mások beszámolója, így elhatároztam, hogy leírom eddigi történetünket, ennyivel tartozok a többi határon túli társaimnak. :)

Előzmények

Kiköltözésem oka egyértelműen anyagi volt, nem volt rossz állásom mérnökként otthon, csak hát a hiteleim egyre csak nőttek (hangsúlyozom, ebbe a helyzetbe nem azért kerültem, mert felelőtlen voltam, hanem mert éppen a frank árfolyama egy cseppet megugrott és szüleim sem milliomosok), magasabb beosztás lehetősége semmi, ez valószínűleg azért, mert nem nyaltam soha senkinek egy jobb pozíció elérése érdekében.

Kicsit besokalltam az otthoni egy helyben toporgástól, ezért már hónapokkal a kiutazás előtt tudatosan készültem az új életre, kihívásra... kocsi megtervezetten eladva, lakás megfelelő embernek kiadva. Kezdőtőke kb. 1100 font.

Már otthonról is próbálkoztam agency-k segítségével mérnöki állást találni, nem sok sikerrel. Nem a tapasztalatomat vonták kétségbe, hanem hogy nem vagyok azonnal elérhető, így interjúkat sem tudnak nekem egyszerűen szervezni.

Rá kellett jönnöm, hogy mindenképp ki kell utaznom és akkor már könnyebb lesz, ha itt vagyok UK-ben. De még ekkor sem volt garancia arra, hogy mikor is lesz meg az áhított meló, így kellett egy backup solution is.

Egy régebbi ismerősöm által sikerült találnom egy magyar csapatot, akik a londoni Grange Hotel lánc belső berkeiben voltak járatosak, mellesleg igen sok házat is béreltek a fővárosban. Nagyon sok magyar honfitárs velük jött ki.

Ígérték, hogy lesz meló, majd ők bejuttatnak (persze nem ingyen, de fizetni majd csak akkor kell, ha felvettek), illetve adnak szobát is. Vártak a reptéren, elvittek a szállásra. Ígérték, kb. 2 nap múlva interjú. NI-t magunknak intéztük, semmi extra nem volt, időpont, interjú, NI szám megérkezése, pont, kb. 3 hét.

templom.jpg

Két külön CV-vel

Szállás lett, meló nem, nem vettek fel a kitchen porteri melóra, különösebb indoklás nélkül elhajtottak. A barátnőm megkapta a szobalányi munkát, a csajokat valamiért könnyebben vették fel.

Sebaj, majd csak lesz valami. Kettős életet éltem, két külön CV-m volt. Egy a mérnöki, a másik pedig a konyhai kisegítős, pincéres, egyszóval mindenes.
Beindult a cv-k szórása, tudtam, hogy valamelyikkel úgyis sikerre viszem.

Egyik nap Nyugat-Londonban sétálgattam, amikor egy munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó irodát megláttam. Bementem, regisztráltam, 2 nap múlva már hívtak is, mehetek melózni a „seregbe".

Mint kiderült, a londoni olimpia miatt egy rakat katonát vezényeltek Londonba a játékok zavartalan lebonyolítása miatt, a bérelt erődítményben kellett kukát üríteni, szemetet összeszedni, mosdót takarítani és hasonlók... nem ez volt álmaim melója, de tudtam mire számítsak.

Mellesleg iszonyat jól éltek ezek a bakák, nap fénypontjaként a szabadnaposok este hullára itták magukat. Mindent megkaptak, ami az ellátásukhoz kellett, bőséges étkezés, külön csapat főzött, iszonyat mennyiségű gyümölcs, étel-ital, és mi is ezt kaptuk, szó nélkül ehettünk-ihattunk.

Irány Skócia!

A szerencse úgy hozta, hogy a mérnöki CV terítése is meghozza az eredményt, a kezdettől számítva 3 hét után már napi 2-3 megkeresés volt, csak ki kellett választanom a legmegfelelőbbet.

Így kerültem kapcsolatba egy glasgow-i fejvadásszal, aki alaposan felkészített és leszervezte az interjú időpontját is. Elmentem Londonból Edinburgh-be, onnan 2 órás buszocska a skót-angol határ közeli kicsi városba.

panoráma_2.jpg

Interjú megvolt, kértem őket, hogy 2-3 napon belül értesítsenek az eredményről, mert időközben Londonban is kaptam egy felszolgálói melót Canary Wharf-on (London egyik puccos városrésze, tele menő étteremmel és kávézóval, luxus jacht-okkal).

Korrektek voltak, szóltak időben a skótok. Bár a mérnöki állás nem jött össze, de felajánlottak egy technikusi pozíciót, amire azonnal igent mondtam. Nem rossz a fizu, illetve relocation support-ot is adtak, átszámítva 550.000Ft-ot, csakhogy költözzek át Skóciába. (És még mindig a technikusi pozícióról beszélek, hol adnának otthon ilyesmiket...)

Egy csipetnyi London

Rövid, 1 hónapos fővárosi ottlétünk véget ért. Csomagoltunk, jöttünk kb. 6-700 km-t, azóta is itt lakunk, közel 10 hónapja. Barátnőmnek megváltás volt, hogy otthagyhatta a szobalányos melót, akik ilyenre vállalkoznak, azok készüljenek, hogy jó kis erőnléti edzésben lesz részük, a supervisor kénye-kedve szerinti csesztetéssel párosulva.

London, mint azt már sokan írták, rendkívül sokszínű és iszonyatosan drága. Aki minimálbért keres, talán ki tud jönni a fizuból, természetesen ez azon is múlik, hogy ki mennyit utazik, és milyen kecóban lakik, mert talán ez a 2 leghúzósabb tényező.

Sosem alszik a város, de nekünk ez annyira nem jött be, túlságosan zsúfolt. Ami a legjobban megdöbbentett, az a tömegközlekedési szabályok betartatása. A double decker-en a sofőr általában az első ajtót nyitja ki a felszállóknak (kivéve, ha babakocsis, vagy mozgássérült az utas, mert akkor a középsőt is kinyitja).

Ha valaki bliccelni akar és nem húzza le az oyster kártyát vagy nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani hogy van érvényes jegye, akkor a sofőr zokszó nélkül megteheti, hogy mindenkit leszállít, és tovább megy üresen. Gondolhatjátok, mit kaphat a megállóban az, aki miatt leszállítanak és mondjuk nem érsz be a melóhelyre...

Az emberek nyugalma szent

Közel 10 hónapja költöztünk át, a városban kb 6-7000 laknak. Mondhatnám csendesnek is, mert tulajdonképpen az, de a börtöntöltelék szomszéd és a familiája néha megnehezíti a pihenést. Most újra csend van, mióta visszavitték a börtönbe az uncsitesót, aki nem kevés időt töltött nála és okozta a bajokat az egész napos piálással.

Ez egy külön posztot érdemelne, hogy hogyan is működik a dolog a hivatalok részéről, amikor hetente, este 10 után 3-4 alkalommal hívod a rendőrt, megkeres a helyi council, és a problémás egyénekre rászáll mind a police, mind mindenki (különféle önkéntes szervezetek), és az első adandó alkalommal már sittre is kerül (most éppen vodkalopás, de már visszaeső volt).

Az emberek nyugalma szent és sérthetetlen, és mihamarabb megpróbálják eltávolítani a problémás egyéneket a közösségből. Itt legalábbis.

táj_2.jpg

Nem voltak különösebb problémák a bankszámlanyitással, dokihoz regisztrálással, albérlet megszerzésével. Minden ment a maga útján. Ehhez persze kellett a multicégem hivatalos ajánlólevele (nem a doki esetén természetesen).

Közben a barátnőm is kapott munkát, a munkahelyem céges étkezdéjében. Egyelőre bejött minden számításunk, ez volt az eredeti tervünk is, hogy mindenképp vidéken éljünk és ne egy zsúfolt nagyvárosban. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy Skóciában kötünk ki, de nem bánjuk, hogy ide vetett a sors.

Az anyagiak

És akkor egy picit általánosságban a jelenlegi állapotról és a pénzügyekről, mert ez, gondolom, sokakat érdekelhet:

A studio lakást (1 szoba) 250 fontért béreljük (fullra berendezve), plusz council tax 99 font, áram és gáz 30-30 font átalány, tv license 12 font, internet 23 font. Bár most is megy a fűtés sajna, így lehet ráfizetéses lesz a gázszámla...

Hozzáteszem, hogy Londonban heti 70 font volt a szoba / koponya, cserébe kaptál néha működő internetet és meleg vizet, 8-9 extra lakótársat egy 5 szobás külvárosi házban, és max egy polcot a hűtőben. Ne értsetek félre, ez nem panaszkodás, csak a két állapot összehasonlítása.

Ezek havi kiadások a lakásra vonatkozóan.

Heti bevásárlás a Lidl-ben 25 font, max 30... Ebben hús, zöldség, gyümölcs, nasi és minden benne van, ami 1 hétre elég. Kettőnk nettó fizuja 2000 font. Aki egy kicsit is számolni akar, tegye meg, hogy havonta mennyit tudunk félretenni.

Ruha fillérekért a Sports Directben, Primark-ban illetve a helyi charity-kben, valamint jó barát lehet az ebay is, ahol szintén fillérekért lehet dolgokat venni. Alkoholt nem sűrűn iszunk, egy korsó sör kb. 3.5 font az itteni pub-okban, a cigi viszont iszonyat drága az otthonihoz képest (6-7 font).

Gyógyszer ingyenes, sem a receptért, sem a gyógyszerért nem kell semmit sem fizetni. Eddig 1x voltunk dokinál, akkor is antibébi tabletta miatt. Hat hónapra adják, ismétlem, semmit nem kellett fizetni a 6 havi adagért.

whisky párló_1.jpg

Nem furkálódnak

Az emberek mentalitása merőben más, mint az otthon „megszokott". Nincs furkálódás a melóhelyen, az emberek hétköznapjaiba nem ékelődik bele a politika, bár majdnem örömünnep volt, amikor egy neves volt brit politikusnő meghalt pár héttel ezelőtt, aki anno olyan döntéseket hozott, ami a skót társadalomnak nem igazán tetszett.

Csináld meg a rád bízott dolgot, ha nem haladsz, kérdezz, kérj segítséget. Hibázás esetén nincs felelősök keresése, hanem inkább arra fókuszálnak, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy többet ne forduljon elő. Ennyi.

Teljesen más nyelv

Aki Skóciába készül, az felejtse el az otthon tanult angolt, az itteni dialektusok és akcentusok miatt. Néha olyan érzésem van, mintha egy teljesen új nyelvet tanulnék. Nehéz megérteni őket kezdetben, de nem lehetetlen, és idővel egyre könnyebb és könnyebb lesz.

Általánosságban, aki külföldre szándékozik, és nem beszéli a nyelvet, illetve nincsenek meg a kapcsolatok, akik segíthetnek a mindennapi ügyintézésben, annak semmilyen formában sem javaslom, hogy mindent hátrahagyva nekiinduljon a nagyvilágnak, bármennyire is nehéz otthon.

Amíg otthon voltunk nem találkoztam olyan külföldivel, aki semmilyen szinten nem beszélte a magyart, és mégis szívesen alkalmazták. Ez itt is így van, legalább alap szintű kommunikációra szükség van. Otthoni ügynökségek felejtősek.

A nyelvi nehézségek ellenére cserébe kárpótol a gyönyörű táj, Skócia rendkívüli természeti és építészeti adottságokkal rendelkezik, amit próbálunk mi is minél hamarabb és minél több helyre való eljutással felfedezni.

Az időjárás mondhatnám egy kicsit hektikus, az egyik pillanatban gyenge zivatar, de 5 perc múlva már napsütés, ez kb. 5x egy nap. Nyáron max. 17, télen -5 fok, a szél és az eső gyakrabban előfordul, mint Magyarorszagon. Nem árt, ha van nálunk mindig egy mini esernyő.

Nem itt fogunk megöregedni, ezt már most tudjuk, egyelőre szokjuk az ittlétet, ki tudja, hol kötünk ki legközelebb.

Tudni kell elfogadni az újdonságokat, az új embereket, az új szokásokat és kihívásokat, és bár közhelynek tűnhet, de nyitottnak kell lenni az új környezetre, mert az is csak így fog tudni befogadni. Én mindenkit csak bíztatni tudok, hogy vágjon bele, lásson világot, de egy ésszerű tervezést mindenképpen tegyen előtte, hogy ne érjék meglepetések és kudarc legyen a vége."

FOGADÓ A HATÁRON!! Ma este magyar idő szerint 9 órától ismét megnyitja kapuit a Határátkelő Fogadója. Házigazda-társunk ezúttal Nika lesz, akit Észak-Finnországról, az au pair létről is kérdezhettek egy órán keresztül. Várunk tehát mindenkit este 9-től!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia Skócia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr915331948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.05.30. 07:31:17

Egyszer megkérdeztem itt egy skót párt, hogy milyen nyelven beszélnek, mert egy büdös szót se értek - pedig angolul azért tudok. Egy másik skót turistához pedig tolmács kellett. :-)
Sok sikert odaát!

۝merta-X 2013.05.30. 07:33:09

Teljesen korrekt leírás.
A szerzőnek egyébként mérnökként kb 1,5 év után simán ki fog nézni egy havi 2500 font nettó, szal az a "ketten keresünk 2000 fontot" rész még mindig csak kicsit több, mint a minimálbér.

orange85 2013.05.30. 07:52:30

szolidan lefestette hogyan is lehet kint megindulni.nincs ezzel baj,teljes nyugalom árad az irásból.a poszter nem tűnik annak az ideges fajtának.sok sikert a jövőben, bár úgy látom nem vagy egy elveszett ember.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.05.30. 07:52:35

grat, igy kell ezt !
alázat, akarat, nyelvtudás és nyitottság

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.30. 08:11:40

tetszik

"Hibázás esetén nincs felelősök keresése, hanem inkább arra fókuszálnak, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy többet ne forduljon elő"

és aki hibázott, annak hogyan lesz megmondva, mit csináljon jobban, hogy többet ne hibázzon, ha nem keresik meg, ki volt?
csak mert ezt már többen kiemeltétek a külföld "előnyei" között, azért kérdem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.30. 08:14:36

Nincs mit hozzáfüzni úgy jó ahogy van.
Amit mégis azt majd este.

orange85 2013.05.30. 08:21:24

@Babette_: lehet hogy úgy értette, hogy hibázás esetén nem az a cél, hogy a hibázó ellen szankciókat vezessenek be, vagy csak szimplán lebaszást kapjon?
gondolom a rossz munkaerőt mindenütt szűrni próbálják, ha sorozatban hibázik vki az szemet szúr.mert azt sorozatban elnézni erősen morálromboló hatású.

andaluzkutya 2013.05.30. 08:49:47

@Babette_: Ezt úgy kell elképzelni, hogy nem egyből azt keresik, hogy ki az, aki elkövette a hibát és hogyan lehetne őt megbüntetni, hacsak nem teljesen nyilvánvaló hanyagság történt. Hanem megnézik, hogy a gondosan lefektetett szabályok alapján kódolva van-e a rendszerben az, hogy valaki hibázzon, vagy nem. Ha nem, általában akkor is elfogadják, hogy mindenki hibázhat. Természetesen ha ez lépten nyomon megtörténik, annak következményei lesznek.

Frőczy Sanyi 2013.05.30. 08:51:16

Jó kis írás volt, tetszett :) Sok sikert kívánok! Jaj az a skót akcentus... Van jónéhány skóciai dialektus, személy szerint a Glaswegiant érthetõnek tartom. Ott van pl. Sir Alex Ferguson, aki egy skót ismerõsöm szerint már nem tiszta dialektusban beszél: tavaly tavasszal összeszólalkozott Mancinival, erre a SkySports kommentátorai is megjegyezték a közvetítésben h nincs könnyû helyzetben az olasz menedzer mert néha még õk sem értik a skótot.

Frőczy Sanyi 2013.05.30. 08:53:00

@andaluzkutya: ez lenne az ésszerû és humánus rendszer, nem?

01234567 2013.05.30. 08:53:52

Tetszett. Igen, az első ami szemet szúr, a társadalom teljesen más gondolkodása, morálja, a munkahelyi viszonyok teljesen más mechanizmusa, viselkedési kódexe. Most már több mint két éve újra itthon, még mindig nem értem miért és hogyan gondolkodnak nálunk így az emberek, ebből is van a legtöbb vitám, és problémám, mert lelkileg is nehezen viselem. Tanúsíthatom, aki megállapodni, csendes polgári életet élni akar, családot alapítani, annak nincs jobb, mint egy nyugat európai kisváros (legalább is az osztrák, német tapasztalataim ezt mutatják.) Szinte olyan a nyugalom mint nálunk egy erdőben, tökéletes közbiztonság, tisztaság, emberi viszonyok.

andaluzkutya 2013.05.30. 08:55:58

@Frőczy Sanyi: dehogynem. Ez is az okok között szerepelt, amiért nem vagyok már Magyarországon:)

2013.05.30. 09:10:47

"bár majdnem örömünnep volt, amikor egy neves volt brit politikusnő meghalt pár héttel ezelőtt, aki anno olyan döntéseket hozott, ami a skót társadalomnak nem igazán tetszett."

Anno a döntései angoloknak sem tetszett.

2013.05.30. 09:13:05

@Frőczy Sanyi: Nem, a magyar rendszer sokkal jobb. Lehetőleg célszerű mindenért basztatni a dolgozót és amikor van rá lehetőség, akkor megalázni, és véletlenül sem kell megköszönni a munkáját.

tobeor 2013.05.30. 09:25:23

Üdv határátkelők, ti milyen szakmát javasolnátok kitanulni egy jövőbeli kollégátoknak? Na nem kell nagy dolgokra gondolni, max fél-egy évet szánok rá. A cél Anglia, mivel ezt a nyelvet beszélem (középszint), és vidék, mivel vidéken olcsóbb a lakhatás. Legjobb lenne a déli partvidék, de ez már nem olyan fontos, meg arrébb is van még bőven.
Bölcsészdiplomám van, de azt a hajamra kenhetem még itthon is, kint meg pláne, tehát így érett fejjel újra kell kezdenem mindent a nulláról. Vendéglátás biztosan nem érdekel, meg nem is bírnám fizikailag, az építőipart is kihagynám. Tehát keresek egy olyan piaci rést, ami maximum egy könnyű fizikai munka, vagy valami ilyesmi, de azért tanulni kell hozzá valamennyit, ne egyből legalul kezdjem. Bölcsész létemre van érzékem a technikai dolgokhoz is, nem kell az olcsó sztereotípiákban gondolkodni. Azért annyi gikszerem van, hogy teljesen monoton meló (pl. sofőrködés) ne legyen, mert abba biztosan beleőrülnék. Röviden ennyi, én is gondolkodom merre induljak el, de ha valakinek van valami jó ötlete, azt köszönöm.

tobeor 2013.05.30. 09:27:19

A fél-egy évet úgy értem, hogy itthon ennyi időt szánnék valami kitanulására, hogy már azzal menjek ki.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.30. 09:29:14

Hibbbátlan írás. Jó a bekezdés: tudatosan készültem az új életre, jó a tárgyalás: egy kinti ismerősöm némi jutalékért benyomott a kukaiparba, és jó a befejezés: tudd elfogadni az újdonságokat.
Aki ebbe beleköt, azt timir kollega lelövi.

Din Serpahis 2013.05.30. 09:40:51

@tobeor: CNC

Nem olyan nehez megtanulni, es arra mar itthon is jo penzeket fizetnek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.30. 09:57:20

@tobeor: de márpedig alulról fogja kezdeni ön. Kivéve, ha nincs, aki beprotezsáljon, de az ilyetén útra is kevesebb a garancia arrafelé, mint mifelénk (idehaza). Hát van még a raktároskodás, ami vagy kézzel való kamionba rakodás vagy targoncázás vagy mindkettő. Onnan lehet feljebbugrani esetlegesen a logisztikai szférába. Ami ugye nem rossz. Az alaptengely harmadik eleme - átugorván a proli vendéglátózást - a szállodai irány. Itt pályázható a linen porter nevezetű pozísön, mely elég jó, elég laza. Takarítónők keze alá dolgozol; inga a mosoda és a szobák közt, egyik leghálásabb, láncszeme a folyamatnak ez, véleményem szerint. Aztán lehetsz még londíner. Recepciós az nem, azt nem adják könnyen, de egyszer a jövőben talán. Vannak specifikusabb területek is, elektronikai munka, de az vagy szalagmunka és előbbre nem vagy vele (nincs előrelépési lehetőség a droid részéből) vagy BGA-forrasztgatási szint, ami még félig mindig droid meló, de a szalagmivolttól már szerencsés távolságban helyezkedik el, nehezebb pálya ez (pozitión megszerzése).
S lehetsz még eladó valahol. Ez közepesen nehéz megkaparintásilag (nyelv, nyelv, nyelv, középszint ehhez messze nem elég). A konyhai kisegítés is opció. Ha jó helyre kerülsz tanulhatsz is és nem csak sütőt pucolsz (de ez ritka). Hirtelen ezek ugrottak be. Illúzióid ne legyenek, más is azt fogja írni, hogy alulról kezded és igaza lesz.

goAUS 2013.05.30. 10:00:34

Remek írás, grat.:) Amióta kinn vagyunk UK-ban nem olvastam HÁ-t, most párom szólt skócia van, amin napok óta agyalok, ugyanis az én szakmámban arrafelé másfeles-kétszeres fizetést kínálnak mint itt.:) Nem tudom, esetleg fel lehet venni az íróval a kapcsolatot? Csak néhány tapasztalat érdekelne, nicowelding77@gmail.com. Köszönöm előre is.

goAUS 2013.05.30. 10:02:37

@tobeor: CNC programozó, de nagyon sok magánórával, és férjen bele szakmai gyakorlat is. Nagyon keresettek, és jól meg is fizetik őket.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.30. 10:05:01

@tobeor: biztonságiőr, karbantartó-mindenes - még. Látod mennyi lehetőséged van? Asztalos, az mondjuk nem félév, de őket szokták szeretni.
@goAUS: elárulnád könyörgöm a szakmád, hogy felcsigázódottságunkban tudjunk mire gondolni a nagy szorzások közepette? Köszíí.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 10:14:51

@goAUS:
Ezt csak megerősíteni tudom!

Sajnos nagyon sok a kókler az oktatók között, érdemes minél nagyobb, ismertebb iskolát választani.
Elgondolkodnék egy gépész technikusi OKJ-s képzésen is, annak keretein belül sok mindent meg lehet tanulni és még gyakorlatot is lehet szerezni (középiskolába az UMSZKI-ba jártam, kifogástalan volt szakmailag).

Mikor frissítettem a tudásomat (2 évvel ezelőtt) nagyon sok olyan CNC oktatót találtam a neten, akik gyakorlatilag egy lakásban oktatnak. Ezeknek semmi értelme sincs, maximum zöld-piros gomb nyomogató szakismeretet ad... :(

Mrs. Clayton 2013.05.30. 10:15:08

@tanato: jaj, ne viccelődjünk már, ezek mind 8 általánost végzett embereknek való munkák v max egy érettségivel betölthetők, kivéve a mérnököt meg az orvost, ráadásul amikor senki nem akar/tud venni semmit, akkor hiánycikk az értékesítő, ugyan már, meg az adminisztrátor, ne komolytalankodjunk kérem, az összes többi meg elmegy London/Berlin/Bécs tengelyen bármerre és 4x annyit fog keresni
ha ez igaz lenne, akkor már megjelent volna a hirdetésekben h mennyivel többet fizetnének pl egy gépkezelőnek, ha otthon dolgozik

goAUS 2013.05.30. 10:16:22

Persze, nem titok, minősített csőhegesztő, és erre fenn 20 font körül kínálnak órabért, ha már ennyire szorzós vagy.:) Itt lenn meg 12-16 között, ráadásul fabrikálni is kell mellé.

ocso79 2013.05.30. 10:17:39

@tobeor:
Ha nem vagy mernok,orvos,etc akkor alulrol fogod kezdeni 100%.
Az otthoni szakkepesitest ado szakmunkasvizsgak,OKJ kepzesek itt semmit nem szamitanak nem fogadjak el!
Ket lehetoseg van beulsz egy itteni iskolaba es kozben robotolsz valami lelekvesztoben,vagy ki se jossz megkimelve magad a csolodottsagtol.
Alul valogatni nem lehet ami jon el kell fogadni,a UK-nak van egy rossz pontja megpedig ha nem dolgozol kutya draga orszag tud lenni hirtelen.
Szoval ne csapd be magad mert ha nem vagy mernok akkor hosszu az ut folfele.
Magam peldajabol tudom 8 ev utan jutottam el oda hogy kb tudok 2000£ keresni,de ehez joadag szerencse is kell hogy ilyen helyre kerulj.
Az hogy kozep szinten beszelsz angolul az majd itt fog kiderulni,mentem mar bankba olyannal akinek volt ilyen mert nem ertette mit kerdeznek tolle :)
Sok szerencset

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.30. 10:32:15

@goAUS: jó, köszi a választ. Nem tudom félreértettél-e vagy félremagyaráztál direkt, nekem az volt a bajom, hogy idejöttél és meglobogtattad a nagy semmit, 2pofára újságoltad, konkrétum nélkül, mint egy boldog óvodás, nem törődve azzal, hogy az olvasóközönséget pont hoppon hagyod. De hogy mindenki natívan érezhesse magát és semmi maradéka ne légyen se szorzásnak, se osztásnak, megkönnyítem a dolgot: >Rettenetesen érdekel ki mennyit keres, mivel, hogyan, milyen adagokban kapja és miért, mennyire illegális vagy legális, hány lábon áll, miért azokon a lábakon, hogyan szerezte ezeket a lehetőségeket, mire költi a pénzét, mibe fekteti be, mik a jövőbeli tervei, melyek a az általa legjobban kedvelt és legjobban rühellt pozíciók, az első millió sorsa, írtóra érdekel a pénz, mert én egy ilyen üres figura vagyok, hogy ez mozgat. Már gyerekkoromtól kezdve dedikált zsebbenturkáló akartam lenni - összejött.<
Aki szót emelne fenti kiemelt agyfasz ellen, annak igazat adok. Pont annyi értelme van, mint a kérdésemből kihozni a zsebbenturkálást. Az a baj a sztereotípiákkal, hogy a gyakorlati alkalmazásuk során a legritkábban van értelmük.:(
A választ mégegyszer köszi, ne vedd magadra, csak mindig felbugyog ez e helyen és már elég.
@ocso79: lehetne erről többet tudni? Mi vagy most? Miket csináltál a 8 év alatt? Mi az, amiért kétezret fizetnek? Melyik banknál vagy?

Muscari 2013.05.30. 10:43:17

@goAUS: szia, lenne egy kerdesem. Ezt a csohegeszto szakmat ki lehet tanolni okj- n erettsegi nelkul? Koszi, a gyerekemet esetleg erdekelne, azert kerdem.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.30. 10:49:25

@Kellemes Zérókomponista: egy csomo szakmara fizetnek £2000-et, nettoban, az ismeretsegi koromben.

tobeor 2013.05.30. 10:58:45

@Din Serpahis: Igen, erre én is gondoltam, ez ma egy kiugrási lehetőség tudom, benne van a paklimban, de csak a végé felé. Igazából az ilyen gyári meló sem áll közel hozzám (azaz távol áll), meg a forgácsológép zajterhelése sem igazán vonzó.

Ha már úgyis le kell nyelnem a zajterhelést, akkor már inkább mégis az építőipar, valami gépkezelést ott is ki lehet tanulni (de melyik gépét? Ehhez szívesen veszek ötleteket), és még szabadban is vagyok, én imádom a friss szabadtéri levegőt, meg a hideget, igazából az angol időjárást nekem találták ki.

@Kellemes Zérókomponista: A szállodaipar nálam a vendéglátóipar része (vendég-látás), ezt zárom ki elsőnek, ahogy írtam is.
A szalagmunkát nem bírnám pszichésen.

@goAUS: Köszi, a CNC kapcsán lásd Din Serpahisnak a válaszom.

@ocso79: Köszi a tanácsokat, épp azért informálódom itt is, hogy felkészüljek, nem hiszem hogy becsapnám magam. Az angolom inkább felső mint közép, de pont a realizmus miatt veszem inkább középnek.

2013.05.30. 11:01:58

@Jess G: Fizikai szakmunkához nem feltétlen papír kell, hanem tudás. Kókler vízszerelőt nyilván te sem fizetnél ki szívesen, nem? :)

Nem csoda amúgy, hogy nincsenek szakmunkások, se megbecsülés, se normális fizetés. Aki tud nyelvet, az inkább kimegy külföldre, teljesen érthető.

2013.05.30. 11:04:26

@Kellemes Zérókomponista: Most akkor a vendéglátás proli meló vagy nem? Mert szerinted a konyhai kisegítés viszont már opció, ami szintén vendéglátás. o.O

andaluzkutya 2013.05.30. 11:09:51

@Philosoraptor: Milyen jó lenne, ha mindenki proli melónak tartaná a vendéglátózást meg a szállódaipart... Nem lehetne elmenni egy étterembe vagy egy tengerparti szállodába nyaralni:) Maradna a vadkemping...

2013.05.30. 11:15:25

@Kellemes Zérókomponista: te vagy az idealis munkatars az Apehnal

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.05.30. 11:16:09

@tobeor: Szia, szerintem B tervkent esetleg nezz korul Irorszagban is. 1 vagy max. 2 ev alatt elvegezheto egy College itt, nincs tandij (csak valami hozzajarulasi koltseg), es az itteni vegzettseg teljesen kompatibilis a brit rendszerrel. Egy vagy ket evig ki lehet birni hogy az ember suli mellett dolgozik mondjuk egy kavezoban vagy hasonlo helyen. (Legalabbis a sajat peldambol kiindulva, amit korabban mar megirtam itt a hataratkelon...)

Itt is mostanaban nagyon keresettek a programozok, az allashirdetesekben altalaban java, c languages, php, iOS developer, ilyesmik bukkannak fel gyakran.

Mindenesetre sok sikert kivanok, remelem igy vagy ugy, de megtalalod a szamitasodat!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.30. 11:16:45

@andaluzkutya: az hagyjan, ami jobban zavarna, hogy hegy szallodakba sem lehetne menni. Bar akkor asszony kenytelen lenne satrazni velem, nem lehetne kifogasa ellene. Mindenki monyjon fel!

2013.05.30. 11:17:32

@andaluzkutya: Szerintem azt se tudja, hogy mit beszél.

2013.05.30. 11:20:41

@charlieharper: Az már NAV egy ideje. Mert most már nemzeti szinten megy az adóztatás meg a büntetés.

ocso79 2013.05.30. 11:21:12

@Kellemes Zérókomponista:
Lezer cnc gepkezelo.A bank kerdest nem ertem amugy Lloyds.
A nyolc ev folyaman voltam farm munkas,majd farm krumpli es buza raktar epito,mobil telefon szerelo,majd visszaterve eredteni szakmamhoz villanyszerelo magan valalkozo(sajnos ez hosszu tavon nem mukodott).
Nehany honap Hollandia villanyszereles(ajanlom jo fizet lol).
Majd vissza anglia gyar keramia chips gyarto operator,majd ezutan a jelenlegi munka.

2013.05.30. 11:21:59

@andaluzkutya: Amúgy mit takar a proli meló? Valaki világítson már fel. Csak azért kérdezem, mert a proli a proletár rövidítése.

andaluzkutya 2013.05.30. 11:24:46

@Philosoraptor: Fogalmam sincs, de szerintem a szar, megalázó, lealacsonyító szinonímája lehet. Benne van az is, hogy aki csinálja, az nem vitte semmire, lenézendő. Azért megnézném azok arcát, akik szótárában szerepel a proli meló, mit szolnának ha egyik napról a másikra senki nem csinálna "proli melót" büszkeségből. Kicsit hiányosabb lenne az életünk:)

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.05.30. 11:25:58

@tobeor: targoncás, vagy valami spéci gépkezelő/vezető? Majd diggerdriver megmondja :)

HaHáromLábonGyábokorsz 2013.05.30. 11:32:24

@Babette_: szia, en most pont egy ilyenben csucsulok. a melom az igazabol szamlazas. roviden: kapok egy szerzodest azt szamokra forditom atviszem par rendszeren es kuldok egy szamlat az ugyfelnek. persze barmennyire is egyszerunek tunhet a feladat az ember gyereke hibazhat. sikerult egy rossz szamlat kikuldenem egy nemet ugyfelnek aki persze azonnal felsikitott a fajdalomtol es a fonokom fonokonek a fonoke ertesult elso korben a hibarol. en becsuletes gyerek leven feltartottam a kis kezem hogy en voltam, megneztem a hiba okat felsorakoztattam a lehetosegeket a helyzet megjavitasara es a vegen meg en lettem megdicserve hogy mennyire korultekinto vagyok es hogy csak igy tovabb. egyszer nem kaptam olyat hogy akkor most a HRes tarsasagaban fegyelmi, vagy orditas a szoba masik felebol mikozben rohan felem hogy hogy tehettem ilyet. a 2 utolso pedig pelda az otthoni irodai "kulturabol". es bar en lestresszeltem mint allat hogy ezutan most biztos kitesznek a kozvetlen fonokom 3x jott oda hozzam hogy megnyugtasson, hogy nem lesz semmi baj mindent meg fogunk oldani ne aggodalmaskodjak mar annyit. nekem ez ezt jelenti. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 12:11:47

@Philosoraptor: a proli melo az ha nem egy irodaban ulsz, nincs ceges telefonod, ceges autod, kafeteriad es nem a informatikaban dolgozol

goAUS 2013.05.30. 12:16:44

@Muscari: Szia! Tőlem anno kértek érettségit, azt tudom. Ha van érzéke ehhez a szakmához, és megszereti nagyon ajánlom neki. Egy nagyon fontos dolgot tudjatok: azzal hogy van egy okj-s hegesztőije - és ez több szakmára is igaz -, sajna nem sok mindenre elég. Egy ördögi körforgás alakult ki otthon, mert ezek hiányszakmák az igaz, de kezdőket ritka esetben vesznek fel, inkább sírnak, mert nyilván aki jól hegeszt, és egy kicsit legalább beszél németül, az már rég kiment, hegesztőknek ugyanis Hollandia, Német és Ausztria a kánaán, persze most nem veszem ide a mélytengeriket, meg a fúrótornyosokat, az más szint.:) Szóval magában az OKJ semmi, rengeteg magánórát kell venni, gyakorolni agyba-főbe, utána minősítés is ajánlott, ráadásul nemzetközi, aminek aztán megint rengeteg válfaja van, a cső a legnehezebb, de nyilván, ezt kinn meg is fizetik rendesen. Sajnos otthon egy kombinált awi-fogyós minősítésig míg eljut az ember, több mint egy millió forint költséggel jár, más kérdés, ha utána sikerül kijutnia ,már jó szakemberként, egy hónap alatt visszajön. De mondom, ehhez kell rátermettség, kézügyesség, és szeretni kell nagyon, úgy nagyon sokra viheti. Én jelenleg a CNC-t látom amúgy a legjobbnak, azért is ajánlottam korábban. Kevesebből kijön sokkal, és sok jó szakember van akitől lehet tanulni otthon is. Jól keresnek nagyon kinn, persze gyakorlat és magas szintű tudás kell. Végül mindig tanulni, soha nem szabad megállni, mert minden ilyen szakma folyamatosan változik, és aki elsajátít minden újat, onnantól kezdve nincs gondja nyugdíjig.:)

orange85 2013.05.30. 12:19:54

@hagyma: valaki nagyon haragszik az infósokra...
proli meló a munkás meló,fizikai meló.az a meló amit nem szeretsz csinálni és nem fizet sokat.

MágnásMiska 2013.05.30. 12:21:56

@tanato:
Amit belinkeltél teljesen élő probléma!

Az a baj, hogy odahaza ha Debrecenből el kell költözni Győrbe, akkor a magyar munkaerő kevésbé hajlandó a költözésre. Állítólag ez a magyar munkaerő átka... Persze több ezer kilóméterre való költözés már a kalandvágy miatt nem probléma.

Keresetekről.... Több ismerősömmel és barátommal beszélek az otthoni fizukról és a töbség egy egyszerű főiskolai diplomával megkeres középvezetői szinteken 210-250nettót + bónusz + étkezési utalvány + (ritka esetben céges kocsi). És akkor ők a zsenge huszasok, semmi előtapasztalattal. A 30felettiek már 800Ft bruttókról beszélnek, de vannak ennek a kétszeresét megkeresők is... Sznobként meg is jegyzik többször, hogy csak a lúzerek mennek külföldre, akik nem tudják önmagukat kellőképpen menedzselni és mindenben a negatív dolgokat látják.

A legtöbb fórumozó el sem tudja képzelni milyen zsíros állások vannak, csak ezekhez persze ismerettség kell, mint mindehol a nagyvilágban.

lifehacker.com/5954345/stop-chasing-jobs-start-chasing-companies-and-contacts

A "nem tudtam nyalni" azt jelenti, hogy nem vagyok simulékony és csapatjátékos természetű, aki tud kellőképpen a cég érdekeihez valami plusszot is tenni és nem csak túlélni akarja a cégnél eltöltött időt a havi fizetést várva!!!!

Mérnök és mérnök diploma között értékrendbeli különbségek vannak a munkaerő piacon. Persze nem fognak valakit egy levelező szakon elvégzett főiskolai diplomával egy fizetési kategória alá venni egy neves nappali egyetemi diplomát szerzett és kellő évekkel rendelkező mérnökkel.

Odahaza és külföldön is jellemző, hogy egy ugyanazon pozícióra más-más fizetéssel vesznek fel!
A másik pedig furcsa, hogy valaki elmegy kukásnak jó fizuért külföldre, de magas kiadási oldal miatt csak vegetál az ember fia lánya.

A magyarországi multiknál pedig a műszakok végét úgy fejezik be dolgozók "kiengedésnél" a műszakvezetők, hogy "köszönjük a munkátokat" (akár produktív volt a műszak, akár nem).

Kíváncsi vagyok, hogy hol és milyen munkakörben mérnökösködött odahza a blog írója, mert olyan életszerűtlen azon tény ahogy az írását kezdi????!!!

andaluzkutya 2013.05.30. 12:24:37

@orange85: és mi van akkor, ha valaki pl. szeret vendéglátózni? Én ismerek ilyet, nem is egyet... De olyat is, aki fizikai munkát végez és még örül is neki:)

goAUS 2013.05.30. 12:27:13

@MágnásMiska: Na megjött a költözzhaza közpénzből eltartott csicskája is.:)))

ocso79 2013.05.30. 12:29:01

@MágnásMiska:
Ismet itt a Fidesz lobbi :D
Nem baj,nallunk azert a mernokok el luzereskednek 40K£ also fizetessel.
Maltai,spanyol,lengyel,magyar gondolom mind hulye volt otthon itt meg megokosodtak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 12:32:47

@orange85: nana, a butorszallitas proli melo?
eletemben nem kerestem olyan jo napi3-4 ora meloval
kb 150 ezer netto 90-ben:)
es meg elveztem is
egy kihivas volt felvinni egy franciagyat vagy egy zongorat
ez kozvetlen az adohivatal es az ujsagiroskodas utan volt
proli melo nincs
munka van
a vilag fejlettebb resze meg arra halad, hogy inproduktiv munkat vegez, pedig kell halaszni is, meg levagni a marhat, csirket stb.
sot sofor is kell megh amonoton is es sajnos van ahol zajterheles van, amit nehezen viselek:)

orange85 2013.05.30. 12:33:32

@andaluzkutya: a proli szónak az én olvasatomban van egy negatív csengése ami az "általam értékelhetőnek tartott" szinvonalon alul van.azt kell megkérdezni aki csinálja.

orange85 2013.05.30. 12:35:02

@hagyma: mégegyszer: utálod csinálni ÉS keveset fizet.

orange85 2013.05.30. 12:39:33

@hagyma: a butorszállítás kurvára nem proli meló.
én a kukázást sem tartom annak.

egy kis történet: egy ismerősöm mesélte hogy az ő ismerőse kukázik és szereti csinálni.diplomás faszi, ráadásul értelmes is.
miért szerette?mert egyrészt jól fizet, másrészt pedig élvezi:a kidobott szemétből valamilyen szinten megismeri az embereket.

na erre varrjon valaki gombot.ha a morális indíték megvan a financiális mögött, akkor akármennyire koszos a meló,semmikép sem lehet szar.a csávó csinálta vagy 20 évig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 12:41:39

@orange85: akkor sacc per kb a Fold lakossaganak 80 szazaleka proli
persze a nem annyira szeretm ~ utalom
keveset fizet~ nem tul sokat
sokszor arnyalatnyi kulonsegek
en peldaul neha kurvara utalok bemenni melozni, mert a tokom tele van, neha meg kifejezetten elvezem
a paycheckem meg 2 hetente valtozik lehet 500 dollar is, meg 3000 is
akkor en prolimunkat vegzek, felvaltva nem prolival

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2013.05.30. 12:42:54

@orange85: van aki szereti a proli melót is. mindig magatokból indultok ki az a baj.van aki megelégszik annyival hogy meg tud normálisan élni. van aki ezért lép le külföldre és nem önmegvalósítani felsőfokon.

az egész komment áradat megint egy rinya, hogy ki mennyit keres, ki keres többet meg miért, mennyit tudsz keresni. leszóljátok a kisembereket, de valójában ti vagytok azok, mert azt hiszitek attól máris többek vagytok hogy 2 ezer fontot kerestek. felvilágosítalak : ugyanolyan kisember vagy mint aki minimálbért keres. az meg tényleg röhej ahogy írnak a szakmákról hogy mit kell tanulni. nem önmegvalósítás ez, hanem egyszerűen kurvaság. a pénz kurvái vagytok. egy kisember, aki elégedett, az sokkal kevésbé. de egyáltalán nem irigylem az ilyen emberek "jó" életét. Igazából az a röhej, hogy pont úgy élnek mint mondjuk én, aki egész nap burgereket sütöget. De teli szájjal hangoztatják hogy vitték valamire. Hát persze. Vitték. Kenjék a hajukra a pénzüket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 12:42:54

@orange85: javasoljuk a bolcsesznek, menjen ki londonba kukazni
szabad levego
zajterheles sincs
nem is monoton
es bolcselkedhet is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 12:43:39

@orange85: amugy konkretan a magyar nyelvben trogernek hivjak a butorszallitot nem prolinak az teny:)

orange85 2013.05.30. 12:47:57

@házelőtthinta: értelmezési problémáid vannak.olvass vissza és rájössz.
itt senki nem szól le semmit, csak te vagy az aki a kommentek mögé véleményt is formál.

AZT MONDTAM BAZDMEG MEG KELL KÉRDEZNI AZT AKI CSINÁLJA.
MI EZEN OLYAN NEHÉZ?

ocso79 2013.05.30. 12:48:21

@házelőtthinta: egyet ertek a penz nem minden

orange85 2013.05.30. 12:50:26

@hagyma: van itt aki tudja mennyit keresnek?
bár én azt sejtem oda is kihalásos alapon lehet bekerülni.

orange85 2013.05.30. 12:52:05

@házelőtthinta: ha neked nincsenek vágyaid, álmaid amiket pénzzel meg lehet venni/ ki lehetne váltani, akkor te egy boldog ember vagy.ebben az esetben irigyellek rendesssen.

HaHáromLábonGyábokorsz 2013.05.30. 12:56:16

egyetertek @hagyma -val.
nincs olyan, hogy proli melo. minden egyes munkahelyre szukseg van. a takarito no nelkul nem tudom mi lenne a lovardakent kialakitott noi mellekhelyen a munkahelyemen a sok diplomas tobb nyelven folyekonyan beszelo no mellett aki nem tudja maga utan lehuzni...

az, hogy emberi mivoltunknal fogva szeretunk kiemelni valami aprosagot a masikban, amitol mi tobbnek/jobbnak erezhetjuk magunkat, az nem jelenti azt hogy ez tenyleg ugy is van.
eloszor talan azt kellene megtanulni, hogy senkit nem kell szembekopni azert mert a munkajat en lenezem mert nekem van ilyenolyan vegzettsegem. mert aztan meg meglepodhetunk, hogy a farmer bacsi a lamborginibol szall ki mert megdolgozott erte. (az a farmer bacsi, akit egyesek parasztoznak, aki tudja hogy mitol jo a termes, hogy tudja hogy kell metszeni a szolot, hogy tudja mikor szulnek a birkai es hogyan kell lebonyolitani a folyamatot, aki iranyit 50-100 embert a foldjein stb.)

ha rosszul esik dolgozni akkor nem kell, de sirni sem kene hogy nincs mibol balira menni nyaralni...

eagles 2013.05.30. 13:03:04

Magyarországon minden proli meló, amit alkalmazottként bármilyen iskolai végzettséggel csinálsz. Proli meló a közmunka, a kukás, a hegesztő, a bolti eladó, az egyetemi végzettséggel végzett irodai munka, stb.
Ezzel szemben nem proli meló, ha lopsz, csalsz rabolsz fosztogatsz, ha politikusként, polgármesterként, ellopod a közpénzt, ha a politika holdudvarában milliárdokat nyúlsz le (lásd Simicska, Nyerges, Leisztinger, stb.)

orange85 2013.05.30. 13:03:07

@ocso79: de a pénztelenség sem minden

orange85 2013.05.30. 13:05:13

@Quercus58: ahhoz tehetség kell:milyen végzettség kell egy politikusnak?mennyit keres?
na ugye hogy tehetséges ember a magyar politikus.

Ladislav 2013.05.30. 13:07:12

@MágnásMiska: "A magyarországi multiknál pedig a műszakok végét úgy fejezik be dolgozók "kiengedésnél" a műszakvezetők, hogy "köszönjük a munkátokat" (akár produktív volt a műszak, akár nem)." Én ezt még nem tapasztaltam.
Zsenge főiskolás húszasok, középvezetői munkakörben nálunk sem keresnek 200-at. Ez igaz lehet a legjobb multicégek 10%-nál,de a többség nem ilyen. Zsenge 30-asként sem kerestem ennyit.
Az viszont biztos,hogy külföldre szívesebben mennek az emberek,mint országon belül, de ez azért is lehet,mert a barátnőmnek,aki tanár,lenne állása sokszáz km-re,ahol kapna egy éppen 6 számjegyű fizetést,amiből albérlet,hazajárás,stb finanszírozása nem könnyű feladat.Természetesen 2 hasonló fizetéssel könnyebb. Az alacsony bérszint és az ehhez képest az átlag nyugati szintűtől is magasabb elvárások miatt egy alapszintű külföldi ajánlat is jobban hangzik. És akkor még nem is beszéltünk arról,ahogy a munkahelyeden tekintenek rád, megbecsülnek-e,legalább erkölcsileg,ha anyagilag nem, stb. Több,magyar szinten jól kereső ismerősöm főleg a morál miatt lépett nyugatibb irányba.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.30. 13:09:51

@HaHáromLábonGyábokorsz: hát ez így normális. legalábbis, amerre én járok.
pedig jártam már pár helyen.

orange85 2013.05.30. 13:12:24

@Ladislav: szívemből szóltál, minden egyes szavaddal egyetértek

Ronnie_27 2013.05.30. 13:14:17

Jó poszt, köszi szépen.

Engem az érdekelne, hogy Skóciában mennyire gyakori a skót font? Gondolom, ott is főleg angol bankjegyek forognak.

Muscari 2013.05.30. 13:14:54

@goAUS: koszi szepen, korulnezunk majd, bar a gyakorlat megszerzese az csucskos lesz, feladni nem szabad :-)

eagles 2013.05.30. 13:14:58

@orange85:

Na hallod! Ha nem lenne tehetséges, az első lenyúlásnál megmerülne, mint Zothmund lovag (Búvár Kund).

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2013.05.30. 13:18:38

@orange85: pénzzel szerezhető vágyaim alig alig vannak. vágyom jó egészségre, szerető nőre, szép jövőre. ha ezek egy szép kertes házban valósulnak meg akkor ott, ha egy kis panelban, akkor ott, ha albérletben akkor ott, és emiatt még csak szomorú sem leszek. mégis mire vágyódjak amit pénzzel lehet venni? ne hajszoljátok nagyon, nem éri meg. gondolj bele, pár digitális jelért kínlódunk. megéri?

orange85 2013.05.30. 13:21:26

@Quercus58: igaz, igaz, de nem csak erre értettem.
van mo-n egy város, (persze biztos hogy több van),nem kicsi város, ahol a polgármester részmunkaidőben tölti be a tisztséget mert mellette képviselő és egy párt második embere.
ehhez apám isten adta skillek kellenek.

MágnásMiska 2013.05.30. 13:22:04

@Ladislav:

Melyik cégnél dolgoztál?

orange85 2013.05.30. 13:24:19

@házelőtthinta: nincs ezzel baj.
valaki meg úgy gondolja,hogy egy élete van és ki kell belőle préselni mindent amit lehet.ehhez meg pénz kell.
a mértékkel van itt a baj,a te olvasatodban kevesebb is elég.
és sem csippantom a milliárdosokat, akik sportot csinálnak a pénzcsinálásból.

MágnásMiska 2013.05.30. 13:26:39

@goAUS:

Zorbán Vitya szája szóljon belőled! A jussom Te fogod utalni, vagy a főnököd??? ;)))
Ha tudsz bértolnoki állást kérlek írd meg! Előre is köszönöm!!!
Gondolom te is az ózdiként a miskolci egyetemen végzett, nyóóóc diplomás "kukázóként sokkal jobban megélek külföldön, mint atomtudósként odahaza" című csapatból vagy!

andaluzkutya 2013.05.30. 13:26:49

@házelőtthinta: a pénz azért arra is jó, hogy pl. legyen géped és interneted, amire ide irogathasz. Leírod azt is, hogy valahol lakni kell, ami megintcsak pénz. A szerető nőnél nem baj, ha nem hal éhen. Ha esetleg szerelmeteknek gyümölcse is terem, az se baj, ha ő se hal éhen, tud ruházkodni, élményekben van része. Ezek is pénzbe kerülnek...
De igazad van, a pénz nem minden, és a pénz hajszolásának nem lehet az a célja, hogy sok pénze legyen az embernek. A pénz csak egy eszköz sokminden másra.

goAUS 2013.05.30. 13:36:40

@MágnásMiska: szánalmas vagy, saját szerencsétlen szüleid meg magad minősíted csak, légy boldog szánalmas kis világodban. Innentől szűrlek.

goAUS 2013.05.30. 13:38:39

@Muscari: Okés. Én a gyakorlatot a suliban oldottam meg, vettem magánórákat hétköznap külön az oktatóktól. Ha megszereti a fiad, és kitartó lesz, sokra viheti, jó szakma nagyon, pedig én az újságírásra cseréltem fel.:)

zopilote 2013.05.30. 13:40:56

@orange85:
A burzsuj az, aki tobb penzt csinal, mint ami a megelhetesehez szukseges:) Aki ebbol a
tobbletbol plazma TV - t vesz, az a proli. Aki hitelbol veszi ezt a TV - t, az a lumpenproli:)
@hagyma:
A zajt en is nehezen viselem, valamelyik nap hazamentem melobol, mert betont vagtak, ami embertelen zajjal jar:) Ettol fuggetlenul proli vagyok, bar nem TV - t veszek a tobblet penzbol, hanem nem dolgozom, amig tart:)

eagles 2013.05.30. 13:43:47

@orange85:

Így igaz. Ráadásul a magyar polgármester egy istenáldotta tehetség. Attól a pillanattól kezdve, hogy megválasztották, otthonosan mozog az élet minden területén. Végzettségtől függetlenül ért a pénzügyekhez, az oktatáshoz, az orvosi tevékenységhez, az útépítéshez, stb.
Nem is értem miért kell nálunk felsőoktatás. Be kell "iskolázni" az egyetemre jelentkezőket polgármesterek mellé. Négy év alatt univerzális munkaerő lesz belőlük.

Egyébként sok olyan polgármester van ,aki egy-kétszáz fős településen főállásúként tevékenykedik. Csak kérdezném, mi a büdös francot csinál egész nap? Mert ha reggelente minden lakost személyesen ébreszt, akkor is végez 9 órára. És utána?

2013.05.30. 13:47:30

@hagyma: Nagyon rühelled az IT-t, ejnye, ejnye. :-)

2013.05.30. 13:49:07

@orange85: A fizikai meló nem feltétlen fizet rosszul, ez hülyeség. Csak különbséget kell tenni a futószalag mellett álló meg egy festő v. pincér v. szakács között...

2013.05.30. 13:50:08

@goAUS: Jól tudom, hogy maga a hegesztő szakma nem egy életre szól? Merthogy állítólag tönkremegy a szeme az embernek x év múlva. (?)

Ronnie_27 2013.05.30. 13:51:42

@andaluzkutya:

A multik azért Magyarországra is elhozták a nyugati munkahelyi kultúrát, legalábbis részben. A kis, helyi cégeknél, meg a közszférában persze minden a régi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 13:55:50

@Philosoraptor: nem ruhellek semmit
azt ruhellem, ha az enmberek munkajat minositik
igen, igen az emberek kepessegei kulonbozoek, tetszik vagy nem
a lehetosegeik is
es lesz aki szobatakarito lesz egesz eleteben es kulonb baremlyikunknel es felnevel 4-5 gyereket
hat nekem ez nagyobb tett mint a 3-4 diploma es a szingli eletmod
de legalabbis nem alabbvalobb

amugy a megbecsulesre visszaterve, mert sokszor elojott
itt is regebben is
tegnap a 2 es 4 eve a hotelben dolgozoknak volt ebed
nem is olcso
nem csak a "menedzsmentnek"
minden fonok ott volt es hat a "2 es 4 evesek"
4 eve nyilt a hotel / en 3 eves vagyok:)/
polot kaptak giftcardot
megkoszontek a melojukat
2 oras ebed volt
volt kozottuk mosogato , szobatakarito, irodai melos, stb.
megbecsulik oket
mert mindenki a szallodaert dolgozik a maga szintjen
es mindenkire szukseg van

Ladislav 2013.05.30. 13:58:49

Ha lehet,akkor nem írnám le itt,de ismert amerikai cég. A "vízfejben" lehetett jól keresni,ahová ismerősök tehették be a lábukat (erről nem az anyacég tehet),de a gyártáson sem a dolgozók,sem a vezetők nem kerestek túl jól,legfeljebb csak egy Magyar céghez képest. A jó fizetés számomra,túlórák nélkül,de egyéb juttatásokkal értendő,egy gyári munkásnál kb.150ezer-ről indul.Nálunk 3 műszakban 90párezer forint volt. Egy kisebb csoportvezető kapott kb.120ezret és így tovább.Egy szétterhelt műszakvezető,akin egy csomó felelősség és teher volt 250ezret kapott, miközben a bennfentesek a vízfejben, napi 6-8 órát voltak bent és nekik innen indult a fizetésük.Tehát aki a valódi munkát végezte mindenféle juttatással együtt 250ezer, a vízfejben egy titkárnő, napi 6-8 órában kezdőfizetésként kapta.Vagyis a dolgozók 90%-a keresett 100ezer környékén,vagy alig többet,majd egy néhány % valamivel többet(ahová tartoztam),majd 5% sokat(magyar szinten). Erkölcsi megbecsülés azon a szinten,hogy holnap felveszünk helyetted másikat. Van egy,azaz egy darab nagyobb multicég a városban,ahol jól lehet keresni, sima munkásként is,de oda nagyon sokan szeretnének bejutni. Ezt megunva elmentem egy kis Magyar céghez,gondoltam egy kis családias hangulatú cégnél sokkal jobb lesz. Családias hangulat kilőve (áskálódás,állásféltés,stb.), túlórapénzek kilőve,mellette (ugyanannyi pénzért) erkölcsi megbecsülés hiánya,állandóan a felelősök keresése (ha nincs hiba,akkor a hiányzó forgalom miatti terror). 1 évig bírtam, úgyhogy felmondtam itt is májustól. Amint befejezem az egyetemet (1 hónap), eldöntjük hová megyünk. Szívesen maradnánk Magyarországon, több városban vannak innen elszármazott rokonaink,ismerőseink,de...

2013.05.30. 14:00:31

@hagyma: Magát a "jelenséget" én is rühellem, nincsen aljameló, csak becsületes meló. Viszont, ha valakinek nem tetszik, hogy ő bolti eladó vagy takarító, akkor ne picsogjon, hanem tegyen ellene, hogy jobb legyen. Ha ez egy új szakma vagy egy új nyelv, akkor az, ha elmegy külföldre, akkor az. Csak sok emberből hiányzik az önkritika, és mindenki hibás, csak ő nem...

2013.05.30. 14:02:07

@orange85: Nah, nem olvastam tovább, vedd úgy, hogy nem fentebb nem írtam semmit.

Ha valaki nem érzi jól magát a munkakörében, akkor váltani kell, nem picsogni meg mindenkit és mindent köpködni, hogy neki milyen szar a helyzete.

goAUS 2013.05.30. 14:02:31

@Philosoraptor: Ma már nagyon durva pajzsok vannak, igaz, olyan 300 ezer körülig elmegy az áruk. Ezek már nagyon biztonságosak, külön légzőkészülékkel. A mestereim otthon azért mind szemüvegesek voltak, nyilván nem véletlen azért... Itt kinn nagyon figyelnek az emberre, mindenből a legjobbat adják, otthon ahogy láttam erre tesznek a legtöbb helyen. De egészségkárosodásról - a szemet kivéve - én még nem hallottam, ettől lehetséges. Az biztos, nem kisasszonysport, bár az is igaz, vannak nagyon ügyes női hegesztők is!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 14:08:17

@Philosoraptor: itt senki nem picsog
jobban elfogadjak mire eleg a kepsseguk
nehogy azt hidd, hogy barki kepes megtanulni egy uj szakmat vagy egy nyelvet
lofaszt
a szellemi adottsagok mellett, ami szinten valtozo, a kornyezet ahol felno, ahova szuletik
most itt van egy boliviai szobatakarito, 30 eves, szerinted ha mar 10 ev ota sem tud megtanulni angolul, akkor hova fog menni, milyen szakmat tanulhat
de ezt kivetithetjuk egy magyar szegenycsaladban szuletettre is
igen, itt amerikaban sokkal jobban megbecsulik az otthon "aljamunkanak" nevezett munkat
az teny, nem feltetlen anyagilag
sajnos ilyen a vilag, nem vagyok tole boldog, hogy egy szinesz, egy sportolo csinal 1 millio dollart havonta, egy jomunkasember meg 2 ezret
de ez van....

zopilote 2013.05.30. 14:10:40

@hagyma:
Ezt nevezem fejlodesnek: ma gift cardert, poloert, ingyen ebedert veszik meg az embert.
Regebben eleg volt az uveggyongy:)
A hotelert, munkaadoert csak a rabszolga dolgozik, szabad ember onmagaert:)
(lassan mennem kell dolgozni) :(

VHB 2013.05.30. 14:13:59

@goAUS: Az biztos, nem kisasszonysport, bár az is igaz, vannak nagyon ügyes női hegesztők is!:)

youtu.be/nqBQWbjqCRo

lol

MágnásMiska 2013.05.30. 14:15:42

@goAUS:

Valahogy minden írásodból sugárzik a politika:
blog.hu/user/775893/tab/activity

Érdemes az írásaidba beleolvasgatni, mert teljességgel lejön egy sikertelen negatív ember képe, aki a saját sikertelenségét az aktuális politikai elitnek tulajdonítja és nem önmaga sikertelen menedzselésének. Ha erős egyéniségű ember lennél nem függene a hangulatod és a hozzáállásod mások által otthon megélt panaszkodásától, mert azon típusú emberek mindenhol léteznek, s nem ide jönnél kisírni magadból a negatív hangulatodat, hanem látnád is mások külföldi és otthoni sikerét is.

Ezen írásaiddal teljesen ellentmondásosan írsz magadról és az otthoni munkerőpiacról:

goAUS 2013.03.25 10:27:21
Ami már látszik, jó szakmunkásokból hiány kezd lenni. A JÓ hegesztőket pl. már lámpással keresik, nettó 250-300-at is adnának már bizonyos eljárásokra, de nem találnak embert. Kinn hasonló minősítéssel ugyanis egy milla simán megvan nekik. Nem véletlen iskolákban minden tehetséges, szorgalmas szakmunkás tanuló célzottan külföldre készül. Akiket nem érdekel annyira az egész, az maradna, csak kezdőként fel sem veszik sehová...

goAUS 2013.04.26 11:15:54
Engem a welder rész érdekelne.:) Két napja keresgélek, a reed-től hívtak is már, utána írtak h továbbítottak a megbízójuknak. Nem türelmetlenkedésből írom, tudom nem egy hét melót találni, csak hátha van hasznos tanács. Én eddig a jobsearch gov-ra, a reed-re meg a CV libraryra regisztráltam, de hátha tud valaki hasznosat ajánlani.
És ha valakit érdekel az én minimális tapasztalatom: itt Bournemouthban az első nap ajánlottak pizzafutár állást (minimálbér), az egyik irodában pedig mondták, hogy weldert nem tudnak, mást viszont azonnal. Mivel nem kapkodok, és a szakmámban szeretnék dolgozni, egyelőre ezeket nem kértem még, de szóval erre van még lehetőség, de az is igaz, érezni kissé elegük van a külföldiekből. A másik: 1000 font alatt én neki nem vágnék, de van nekem is ismerősöm aki megcsinálta. Igaz, 6 éve.:)

goAUS 2013.04.19 15:21:35
Na ezen a poszton nagyot röhögtem!!:))) Gratulálok a fidelitas lelkes tagjának hozzá!:)

goAUS 2013.03.05 08:35:39
@zopilote: Jó nagy hülyeség sztem amit írsz, az utolsó két mondatra gondolva. Én pl. alig várom már induljunk, egyszerűen én akármennyire is mosolygós vidám természet vagyok, itthon átragad rám ez a megfogalmazhatatlan negativitás, ami persze a mindennapokat itt élve tényleg természetes lassan. Érdekes, mondjuk Gold coast-on fél év alatt egyszer nem kellett semmi baromságot átélni, mindenki boldog, mosolyog, ott egyszerűen azt veszed át. De voltam angliában, olaszban, spanyolban, stb. Mo egy idegszanatórium morális szempontból ezekhez képest. Mégbhogy aki boldogtalan itt, ott is az lesz... Pfff. Az mondjuk nem baj vki hülyeségeket ír, csak ne higgyen neki senki...:)

goAUS 2013.01.21 10:03:03
Üdv. mindenkinek. Először is gratulálok a bloghoz, olvasgatom egy ideje. Egyet értek azokkal, akik szerint itt nem nagyon lesz jobb a helyzet, bár ez is viszonyítás kérdése, vannak akik ugyanis igen jól elvannak most is.:) Mi sem az anyagiak miatt váltunk országot, hanem azért, mert átélve néhány ország morális és gazdasági adottságait, egyszerűen olyan már itthon, mintha börtönben élnék. Itt pedig így gyereket biztos nem akarok felnevelni. Minden tiszteletem azoké, akik megteszik, nagyon sok barátom, rokonom becsülettel küzd itthon, de egyre kevesebbet - enyhén szólva - látni mosolyogni őket, ahol én jártam, sokkal boldogabbak az emberek, és nem csupán a pénz miatt, sőt, abszolút nem azért, tudják élvezni az életet. A másik, hogy közelről látva a politikusaink munkásságát - mindegy melyik oldal - én ezeknek többet egy fillért nem fizetek semmilyen formába...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 14:16:21

@zopilote: nem erted
a munkad megbecsulese a fontos
ugyanazt zabalta chef is mint a buditakarito
ugyanazt kapta mind a ketto
elismerik a munkajat
orulnek, hogy evek ota melozol a hotelnek
igen
hasznot termelsz a tulajnak
es igen a nagyfonok is tobbet kap,, mint a szakacs
az embert nem megveszik, hanem kifizetik, az ember orul, hogy van munkaja es ertekeli, hogy azt ertekelik
en nem erzem magam rabszolganak
nagyon jo a kozosseg es a vendegert dolgozunk
de ha lesz idom, majd veszek egy hotelt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 14:22:42

amugy skociaban a sajat birtokomon a sjat vadaszteruletemen nagyon el tudnam magam kepzelni
nem sok eselyem van ra

tobeor 2013.05.30. 14:24:12

@MágnásMiska:
Igaza van goAUSnak. Jókat ír, jó hogy kigyűjtötted. És szerintem a többség is egyetért vele. Egészen elfogultnak kell lenni, hogy ne lásd a fától az erdőt.

eagles 2013.05.30. 14:31:16

@MágnásMiska:

Te ugye Fideszes vagy. Akkor egy vélemény Tőlem:

A Fidesz kezébe hatalmat adni olyan, mint gyufát adni egy piromániás kezébe a benzinkútnál.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 14:35:42

@tobeor: nekem semmi
neked van, ha itt keresel allast:)

2013.05.30. 14:49:29

@hagyma: Ott lehet, hogy nem, de itt igen, és elég sokan vannak...

"jobban elfogadjak mire eleg a kepsseguk
nehogy azt hidd, hogy barki kepes megtanulni egy uj szakmat vagy egy nyelvet
lofaszt"

Nekem ez beletörődés a saját helyzetembe, ami majdnem hogy egyenlő a lustasággal. Nem kellenek elérhetetlen célok, amik csak lógnak a levegőben, és sohasem fogom elérni (teszem azt, legyen 20 db Ferrarim), de nem hiszem, hogy az lenne a legjobb az ember életében, ha nem is próbál meg kitörni. Az megint más, ha xy ember szereti azt, amit csinál, és meg is él belőle, és esetleg a társadalom nagy része el se ismeri a munkáját, attól még nem lesz kevesebb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 14:54:51

@Philosoraptor:
oh draga gyerekem szulettel volna egy mateszalkai ciganycsaladba pl. es majd megtudnad
de meg sok peldat mondhatnek
haggyuk

2013.05.30. 15:05:41

@hagyma: Miért, te oda születtél?

"de meg sok peldat mondhatnek
haggyuk"

Ilyen kiragadott példákat én is tudok írni, nem szükséges a lekezelés, mintha te lennél a végső igazság egyetlen ismerője. Bizonyára van olyan is, aki esetleg nem tud kitörni a származása vagy az anyagi helyzete miatt, de ettől még másnak nem kell beletörődni a helyzetébe, ha nem felel meg neki a jelenlegi állapota.

HaHáromLábonGyábokorsz 2013.05.30. 15:09:06

@Babette_: ertelek. azert irtam le a kis tortenetet, mert en otthon nem ezt tapasztaltam amit itt, igaz csak 2 cegnel dolgoztam osszevissza par evet. de az otthoni ismerettsegi korben is tobben irodakban dolgoznak es eddig meg nem hazudtoltak meg a mihamarabbi buntetes es az "ujjal mutogatas a bunosre" tipusu hozzaallassal kapcsolatban. tanulsag: nem szabad altalanositani. :)

2013.05.30. 15:09:58

@hagyma: Valamiért rendszeresen megeszi a blogmotor a hozzászólásomat...

Nem vagyok a gyermeked, és nem szükséges a lekezelés, mintha te lennél a végső igazság egyedüli ismerője, kiragadott példákhoz nem szükséges sok élettapasztalat, én is tudok írni párat rögvest, ha gondolod. Bizonyára vannak olyanok is, akik a helyzetüknél vagy a származásuknál fogva nem tudnak előrelépni az életben, de a többség szerencsére nem ilyen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 15:17:28

@Philosoraptor: nem eszi meg, csak nincs turelmed kivarni
a draga gyerekem nem pejorativ, nalunk bejaratott volt annak idejen

de aa tobbseg eppen szarmazasanal, csaladi korulmenyeinel es szellemi kepessegeinel fogva ilyen a Foldon, barmilyen hihetetlen neked, tobb a takarito mint az atomfizikus

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.05.30. 15:18:33

"hangsúlyozom, ebbe a helyzetbe nem azért kerültem, mert felelőtlen voltam, hanem mert éppen a frank árfolyama egy cseppet megugrott és szüleim sem milliomosok),"

De, azért.

toljukcsináljuk! 2013.05.30. 15:21:19

@enpera: Ezt akartam mondani én is :)

Devizahitelt úgy lehet(ett volna) felelőségteljesen felvenni, ha dupla törlesztő esetén, mondjuk 30%-kal csökkenő fizetés, esetleg hosszabb betegség esetén sem okozott volna gondot a törlesztés. Valahogy nem érzem, hogy ez történt...

2013.05.30. 15:31:31

@hagyma: Nem a drága gyermekeddel van a gond, hanem azzal, hogy csak neked lehet igazad.

"de aa tobbseg eppen szarmazasanal, csaladi korulmenyeinel es szellemi kepessegeinel fogva ilyen a Foldon, barmilyen hihetetlen neked, tobb a takarito mint az atomfizikus"

Te miről beszélsz? Hol írtam én olyat, hogy több az atomfizikus, mint a takarító??? Minek adsz bele olyan dolgokat az ember szájába, amit le se írt?

Bármilyen hihetetlen neked, de ha az illető nem csökkent képességű, akkor a nyelvet/szakmát azért nem tanulja meg, mert lusta, és keres valami kifogást v. önigazolást. Nem a Riói favellákból kell kiindulni, az nyomor, nem átlagember életszínvonala.

2013.05.30. 15:33:36

Hogy lehet 1 hetre bevasarolni £30-bol?

2013.05.30. 15:34:18

@toljukcsináljuk!: Addig kellett volna nyújtózkodni, ameddig a takaró ér.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 15:42:05

@Philosoraptor: en nem az igazat irom, hanem a velemenyemet
ami az, hogy hat igen vannak akaratgyenge emberek, lustak, rossz helyre szuletettek
rosszabb esetben bunozove valok
sajnos ez az emberiseg
es en becsulom az embereket akik tudjak es latjak a kepessgeiket es azon a szinten dolgoznak
nekem pl furabb a bolcsesz ur, aki 5 evig jart egyetemre, es most azon filozik, mit kene csinalni, de ne legyen hangosd es unalmas
es Ot sem bantom, mint senkit
nagyon sok fele emberrel volt szerencsem talalkozni
csak azt akartam mondani, hogy a "kitores" nem csak az emberen mulik, barmilyen jol hangzik
a mindenki a sajat sikereinek kovacsa, nagyon jol hangzik, de nem igaz
/ ne kelljen mar leirnom mindig, hogy szerintem:)/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 15:42:21

@MágnásMiska:
Egyetlen dolgot nem tud megadni nekem egyetlen magyar munkáltató sem (ha eltekintünk a pénztől és a megbecsültségtől): 29 éves vagyok és ha nem megy csődbe a cég, ahol dolgozom, akkor innen mehetek nyugdíjba.

Ezt a kiszámíthatóságot semmi szottyadt multi sem tudja megadni, de még egy egyszerű cég sem ott.

250e nettó? :) (a többi marhaságot hagyjuk) Az kb. mire elég? Pont a semmire. Még egy rendes nyaralás sem jön ki egy havi fizuból... éhbérért pedig nem dolgozom, még ha a munkaidő végén nyájasan meg is köszönik a munkát.
Nekem nem köszöni meg senki sem, csak a tulaj, minden hónap 25-én, a fizetésem formájában.

De ha mutatsz egy helyet, ahol köszönömért adnak kenyeret, akkor átgondolom :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 15:44:43

az is egy kitores amugy ha valaki a magyar Tescobol elmegy a londoni mcdonaldsba, bizony sok esetben, ha maskeppen is, de jobban fog elni
lesz par lakotarsa, ilyesmi, de 2-3 honap utan /mar ha olyan helyrol indult/ meg tud venni dolgokat, amirol otthon almodott
ez van
@charlieharper: hat azt en nem tudom en napi 30 dollart koltok, pedig Mary jar vasarolni:)

2013.05.30. 15:47:17

@hagyma: Bölcsész fóbiád van, őket biztosan rühelled, nem először kerülnek elő. :P

"a mindenki a sajat sikereinek kovacsa, nagyon jol hangzik, de nem igaz"

Úgy mondanám, hogy nem mindig igaz, de többségében igen.

2013.05.30. 15:48:03

@hagyma: Pontosan, ugyanezt már leírtam pár hozzászólással feljebb.

2013.05.30. 15:49:00

@hagyma: fotoszintetizalni sem tud. Ott meg a nap sem sut.

Vajon helyi csemegekkel mar megbaratkozott? Deep fried Mars bar, deep fried pizza.

2013.05.30. 15:50:37

@hagyma: És ha tovább tanulja szorgalmasan az angolt, onnan is tovább tud majd lépni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 15:50:49

@Kovermadar: ez igy van
ha nem csinalsz hulyeseget es maradni akarsz, akkor nagyon megbecsulnek es nem fognak kitenni

ez azert vicces, mert a szocializmusban eppen azt mondtak, hogy milyen szar mar, 30 evig egy munkahelyen, bezzeg nyugaton mindenki mobil, hahaha
pedig lofaszt
olyan elonyeid vannak, ha mondjuk 20-30 evet lehuzol egy cegnel, ami hihetetlen
penzben is erkolcsileg is
otthon meg dobaljak az embert

nalunk erosen megkoszonik a munkadat napi szinten is eves szinten is
erre figyelnek, mert meg akarnak tartani
/fizetes meg halistennek 2 hetente jon, ez a rendszer jobban tetszik, radasul kulonbozo heten kapjuk Maryvel, minden heten fizetes:)/
a fiam meg hetente kapja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 15:53:53

@Philosoraptor: a vegzettsegem bolcsesz:)
ha eddig meg nem vagtad volna le:)

nem tud es akar tovabblepni, van 3 gyereke, esze nem sok a penz eleg
ezt a feladatot tudja ellatni
es ez fontos, mert ezt probalom mindig mondani
ne mondjatok mar mindenkinek, hogy tanuljon es torjon ki, mert ha kepes lesz ra, nem tudsz elmenni egy etterembe
/de nem lesz ra kepes, genetikailag kodolva vagyunk:)/

Haloperidol 2013.05.30. 15:57:46

A skot kiejtes tenyleg nagyon durva. Amikor meg a felesegem skociaban lakott es meglatogattam, lerobbant az autom. Hivtam a biztositot, aki kapcsolt egy automentot, aki - mint kesobb kiderult - skot volt. En a telefonon egy budos szot nem ertettem abbol, amit mondott, csak annyit probaltam megmagyarazni, hogy jelenleg hol all a kocsi. Utana meg a baratnom (mostani felesegem) probalt forditani, az automentes folyamata kozben mert a birmingham-i brummie kiejtessel meg boldogultam, de a skotot elsore valami kozep-azsiainak tippeltem - meg voltam lepve, amikor feher ember szallt ki a kocsibol. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 16:00:52

@Haloperidol: egyik allambol atmegyek egy masikba at kell allni, vagy csak siman kimegyek 50 merfoldet videkre

Ronnie_27 2013.05.30. 16:03:06

@házelőtthinta:

Ha az embernek elfogadható az anyagi helyzete, akkor alkat kérdése, hogy érdemes-e tovább hajtania a pénzt. Elfogadható anyagi helyzet alatt azt értem, hogy gond nélkül kifizeti a számlákat, évente 1-2-szer elmehet nyaralni, kirándulni, bármikor megvehet egy cipőt, bármikor elmehet étterembe, és a drágább ételeket, ruhákat is meg tudja fizetni gond nélkül stb.
Én pl. lusta vagyok, tehát számomra nagyon fontos a napi szabadidő. Sok minden érdekel, és ezekre napi szinten szeretek időt szánni. Nem vállalnék el olyan állást, ami másfélszer ennyit fizetne, viszont napi 2 órával többet kellene dolgozni. Tudom, hogy akkor összességében rosszabbul érezném magam.

2013.05.30. 16:07:17

@hagyma: Nem mindenkinek mondom, hanem azoknak, akik picsognak, és semmi sem jó nekik. Tanuljanak akkor tovább, szerezzenek olyan tudást, amit jobban megfizetnek.

orange85 2013.05.30. 16:08:18

@Kovermadar: 250 nettó nem elééééég???

orange85 2013.05.30. 16:10:26

@charlieharper: miért, mo-n hogy lehet a feléből?márpedig lehet.

2013.05.30. 16:14:02

@orange85: nem tudom. honnan tudnam?

tobeor 2013.05.30. 16:14:40

@hagyma: Ki ne találd már hogy csak egy szektorban lehet elhelyezkedni.

orange85 2013.05.30. 16:17:51

@charlieharper: noh, csak kevés angol poszt ment itt le.
kajában messze nem akkora a difi mint a szállásban. például.
sőt,ahogy én összekapartam az infókat nagyjából azonos pénzösszegből ki lehet jönni.

2013.05.30. 16:19:43

@orange85: a magyar etelarakat nem tudom.

miegysmàs 2013.05.30. 16:20:50

@MágnásMiska:

Kedves ismeretlen Baratom!

Elarulnad,hogy jössz te ahhoz ,hogy egy kommentelön egyaltalan barmit is szamonkerj,es ugy,hogy raadasul kigyüjtöd az eddigi kommentjeit?(gondolom csak azokat amik alatamasztjak a mondanivalodat)

Nem kene neked valamilyen masik blogot keresni?

Eleg erdekes modszer,nekem nagyon nem tetszik,ha nem haragszol meg erte!

orange85 2013.05.30. 16:21:41

@charlieharper: értem,akkor az én készülékemben van a hiba.
kicsit csodálkozósnak gondoltam a kérdésed.
én kérek elnézést!

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.30. 16:24:30

@charlieharper: Pont egy svajcenegger csodálkozik a 30 euros bevásárláson? Ott szerencsétlen fater 6 deka húst kap az ebédre, mert annyi van előírva. Hol hagy a neje 200-at a közértben? Sehol. 1 kiló karajból elvan a 4tagú család egész héten.

orange85 2013.05.30. 16:29:35

@Quercus58: a polgármester egyfajta protokolszemély.nem:A protokolszemély.
legalábbis ahol én élek biztosan.ahol megnyitó van ott van, vagy ahol összejönnek a nagyfejűek és hivatalból meg kell jelenni ott van.
másra már nem is marad ideje.
ez nem olyan munkakör hogy 8-4-ig. rugalmas.
erre vágyunk mindnyájan.
egyszer legyek polgármester.
többek sose leszek.

MágnásMiska 2013.05.30. 16:36:11

@Quercus58:

A politikáról annyi a véleményem, hogy egyáltalán nem érdekel.

FideSS - ex kiszesek pártja volt MSZMP-sekkel megspékelve.
MSZP - volt MSZMP-sek átneveztt pártja, akik anno oly bőszen tanították a kommunizmust építeni, majd hipp-hopp egyből megvilágosult kapitalistaként elkezdték az igét építeni a kapitalizmusról.
Így született meg nálunk a vadkapitalizmus, ahol az árak nyugati szintre emelkedtek, de a bérek nem. 23év alatt MDF, majd MSZP-SZDSZ, majd Fidesz, majd 2x MSZP-SZDSZ jött azt felváltva a jelenlegi kormánnyal. Írja meg már valaki, aki oly nagy politikahívő, hogy ezekből melyik munkálkodott annyira a nyugati fizuk elérésére??????????????

Liberálisok, Jobbikosok olyanok, mint a nád, arra fordulnak, ammeről a szél fúj arra hajlanak, amerre a politika aktuális szele fúj.

Ezért maradok politikán kívül. Sajnálatos tény, hogy sok fórumozó nem veszi észre, hogy a politikai sárdobálás és megosztás minden országban hasonló. A svéd példa a legfrissebb, ahol nagy bőszen állították, hogy a multikulti társadalom és befogadó liberális svéd nép mennyire ideális harmóniában él. Aztán a múlt heti zavargások felhozták a problémát a kozmetikázott svéd munkanélküliségi adatokról és szociális feszültségekről.

Itt a fórumon azok kezdenek egyből kommunistázni, vagy FideSSezni másokat, akik maguk is valamelyik párt elkötelezettjei.
Van egy mondásom: "a nóta ugyanaz maradt, csak a dalárda más".

Kíváncsi vagyok, hogy a fórumozók a választott hazájukon belül mennyire figyelik a híreket napi szinten és mennyire olvassák a különböző napi újságokat, amikből hasonló puzzle képe bontakozik ki, mint az otthoni politikában.

Persze kint élve persze senki sem háborodik fel hasonló híreken, míg hazafelé köpködve egyből felkapja a vizet az otthoni parlamenti képviselők keresetén:

www.bbc.co.uk/news/uk-politics-20978487
"MPs have suggested a 32% increases in their pay to the Commons expenses watchdog, it has been revealed.

Members said they deserved an £86,250 salary in an anonymous survey conducted by the Independent Parliamentary Standards Authority"

UK fórumok forrongtak az indulatoktól a bejelentés után. Érdekes, hogy ez a kint élő magyarokat ez nem izgatta, de közben évek óta kint élve mégis hazafelé puffogtak a saját parlamentjükről, aminek a mindennapi életükre, már nem sok hatással van, hisz sokan kategórikusan kijelentik, hogy haza se akarnak menni.

Ez olyan mentalitás, hogy itt ha valaki eldob egy szemetet egy magyar ember előtt, nem szól rá, de ha ugyanezen dolgot látja otthon, vagy valamelyik magyar TV-ben, akkor elkezd fortyogni magában, vagy éppen szóváteszi azt.

Más...
A tények kedvéért az elmúlt 30nap UK heggesztőállásai az JobCenter Plus oldalán:

jobsearch.direct.gov.uk/JobSearch/PowerSearch.aspx?pp=25&sort=rv.dt.di&rad_units=miles&re=134&pg=1&tjt=welder

8.00 - 13 per hour

Ha a legmagasabb 13 fontos bruttó órabért veszzük a jelenlegi 339 Ft-os forint árfolyammal számolva 521788Ft. nettó jön ki és nem egy milla mint lelkes "goAUS" fórumnevű heggesztő írja.
Heggesztéshez pedig magaszintű angol nyelvtudás is kell, hisz hatalmas a rizikó, ha egy nyelvi félreértés miatt baleset történik a munkavégzés során, vagy a munkavégzésből adódóan később.

orange85 2013.05.30. 16:37:23

@miegysmàs: észre se vettem.olyan hosszú volt az írás azt hittem Sámán :-)
görgettem azonnal :-)

2013.05.30. 16:37:24

@orange85: csodalkozom a heti £30-on. Az angol arakat ismerem, szerintem a skotoknal sincs mas ar a kozertben, mint Angliaban

orange85 2013.05.30. 16:41:41

@charlieharper: no, és heti 30-ból nem lehet angliában bevásárolni 2 személy részére?????????

DieNanny CH 2013.05.30. 16:46:00

@MágnásMiska:
"Ezért maradok politikán kívül."

Hát, ha te nem vagy benne a politikában, akkor én meg az Univerzumon kívül vagyok; ugyanis egy szót sem értettem abból, amit írtál. De nem is baj. Ez a blog nem arról szól.

orange85 2013.05.30. 16:47:14

@házelőtthinta: miért,kertes házra nem kell pénz?egy kevésbé rossz kertes ház a duplájába kerül mint a panel.persze ugyanazon térségen.miért nem jó a panel?ahhoz kevesebb pénz kell.
gyereket nevelni nem kell pénz?

samsem 2013.05.30. 16:50:43

@MágnásMiska:
a linkelt oldalon hol vannak a bérek?

Shanarey 2013.05.30. 17:07:33

Scotland, szép.

Szép az a hely ahol most vagytok, sok sikert.

Északabbra ne menjetek :-)) ott befagy a.......

Shanarey 2013.05.30. 17:10:06

@Link elek:

www.youtube.com/watch?v=3wgcOsTY1iY
Ez még nem Skót, mégse értik.

A szőke csajt figyeljétek.

2013.05.30. 17:11:10

@orange85: en nem tudnek egy szemelyre sem.

Shanarey 2013.05.30. 17:23:30

@tobeor:

Fél év- egy év??

Milyen drogot szedsz?

Egy normális szakma kitanulása minimum egy év.
ilyen suli van egyáltalán?
Mellé kellene szakmai tudás is, vagyis gyakorlat, ami minimum fél, de inkább egy év.

A papír mit sem ér, ha a valódi tudást nem tudod bemutatni.

RodneyUK 2013.05.30. 17:25:23

@MágnásMiska: De egy világbarma lehetsz te, ezt még én se bírom ki szó nélkül. Nem elég hogy össze vissza hazudozol, még olyanba is beleszólsz amihez közöd nincs. A fórumozó aki hegesztő dologban segített korábban valakinek csőhegesztésről beszélt, ami gondolom awi, annak nem sok köze van a sima hegesztőkhöz te nagyon barom, hiába is gyűjtögetsz itt mindenfélét. Én már csak tudom, 5 éve csinálom csak itt, előtte meg 3 évet németbe. Csőhegesztő kezdőként megkap 17 fontot UK-ban is, ebben nem értek egyet goaussal egyedül, az viszont igaz, északon jóval 20 font felett kaphat, így ajánlom is neki próbálja meg. Itt meg lehet nézni a csőhegesztő állásokat, van jócskán 15 felett is.
www.indeed.co.uk/jobs?q=pipe+welder&start=10

A másik amit ez a barom írkál, ezek alapfizuk, a túlóra 1,5-2x-es, úgyhogy itt az egy milla simán összejön, jól írta a srác. Mutass egy magyar szakit aki adózás után ennyit, vagy a felét kapja, a nagyszerű ismerettségi körödből!! Te meg lesenkiházizod aki kinn dolgozik, te agyatlan. Azt nem tudom a Határátkelő miért nem vágja ki az ilyen direkt hangulatkeltőket, akik ráadásul elrontják a többiek kikapcsolódását is.

Világpolgár2012 2013.05.30. 17:27:04

@charlieharper: @orange85:
A heti £25-30 nekem is feltűnt. Persze egyéni igények kérdése és nem tudhatom a posztoló igényeit, de én £30-ból 15 évvel ezelőtt sem tudtam bevásárolni 2 személyre. Akkor is kb. £60-ot költöttünk. Most meg inkább a duplája, bár ebben benne vannak a tisztálkodási, háztartási és tisztítószerek is. Persze lehet, hogy mi vagyunk a kirívó eset, nem tudhatom :)

Világpolgár2012 2013.05.30. 17:28:32

@charlieharper:
Még tartozok neked egy curry recepttel, nem felejtettem el, csak vizsgáim voltak! Majd megpróbálom elküldeni a héten.

Alaister Grand 2013.05.30. 17:31:16

@MágnásMiska:

Gusztustalan vagy. Ízlésben is, módszerben is. Látszik a Fidesz-stílus. Húzzál innen keletre. Oda valók vagytok. Szibériába.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 17:38:55

@hagyma:
Az a két hetenkénti fizetéskapás nekem is tetszik. Sokkal jobban beoszthatónak tűnik, mint a havi.

Shanarey 2013.05.30. 17:40:30

@MágnásMiska:

Támogatód a gyerehaza.org ?

Amit írtál jól hangzik, de a fele sem igaz.

Legalábbis azon újság cikkek alapján, amely szerint az ország lakosságának az életszínvonala folyamatosan romlik.

Voltam cég, voltam vállalkozó, és amikor nagyon jól ment akkor sem értem el azt a bizonyos 800 bruttót, pedig már régóta 30 felett vagyok. Igaz befizettem minden adót amit kellett, így kissé nehéz elérni azt amit te írsz.

Az írásod pont olyan ökörség mint a KSH jelentése az átlagfizetésről.

www.ksh.hu/keresetek.

Bezzeg olyan statisztika nincs hogy hányan keresnek többet mint 200 bruttó, mert ott van a kutya elásva.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 17:40:42

@orange85:
Ha abból indulok ki, hogy az utazások ára nagyjából azonos és az előző egy évben kb. 2 millió Ft értékben utaztunk, akkor az 250e nettóval 8 havi fizetésem lenne. Maradna 2 havi a megélhetésre, ami havi kb. 45e Ft.

Hajrá! :)

ABL CA 2013.05.30. 17:53:56

@toljukcsináljuk!: "Devizahitelt úgy lehet(ett volna) felelőségteljesen felvenni, ha dupla törlesztő esetén, mondjuk 30%-kal csökkenő fizetés, esetleg hosszabb betegség esetén sem okozott volna gondot a törlesztés. Valahogy nem érzem, hogy ez történt..."

Ha Mo-on nemcsak az arak es a rezsikoltsegek lettek volna nyugati szinvonaluak, hanem a berek is, valoszinuleg igy lett volna. Es ha most azt mondod, hogy nyugaton is mentek tonkre emberek es veszitettek el lakasokat: igen, csak nem olyan tomeges mertekben mint otthon....

orange85 2013.05.30. 17:55:29

@Kovermadar: 2 milla utazásra?az több mint luxus,nem?

orange85 2013.05.30. 17:58:09

@Világpolgár2012: igényeidtől függ.
ha elfogadjuk, hogy az árak csak picivel drágábak kint, én heti 10.000-ből vidáman bevásárolok 2 személyre.
persze nincs tálcás sör,nincs nasi.

tobeor 2013.05.30. 18:03:48

@Shanarey:
vallalkozosuli.hu/Tanfolyamaink/cnc-tanfolyam.html

A tanfolyam főbb adatai
Időtartam: 9 hónap
Óraszám 144 óra elmélet és 336 óra gyakorlat

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 18:08:00

@orange85:
Én inkább hobbinak nevezném.

Egyáltalán nem élünk luxusban. Nincs gyerek (ez mondjuk jelentős spórolás), itteni átlagot keresem (ha van túlóra, akkor nyilván többet), menyasszonyom pedig kap ösztöndíjat a sulitól.

Próbáljuk okosan csinálni, a nem annyira fontos dolgokra odafigyelünk, de ha utazásról van szó, akkor nincs kegyelem :)

Shanarey 2013.05.30. 18:15:32

@tobeor:

Na az ilyen tanfolyamok....

Na mindegy .
Hajrá, és majd kiderül.

Majd rá jössz mi is az a "Gyakorlat"

goAUS 2013.05.30. 18:22:43

@tobeor: nagyon nézd meg és olvass utána milyen a suli, milyenek a visszajelzések, mert rengeteg gagyi képzés van. A kefo.hu -n nézd meg a Kecskeméti Főiskolán indul-e tanfolyam, ők talán a legjobbak, nagyon jó oktatóik vannak! Ha messze van, akkor a közeledben hasonló szintűt. És a suli önmagában édeskevés, rengeteget gyakorolj mellette, rá kell áldozni az elején, ez van. Minél több magánórát veszel jó tanároktól, annál könnyebb lesz utána.

miegysmàs 2013.05.30. 18:28:56

@MágnásMiska:

A törzskommentelök mar unhatjak,de neked leirom.

A Zürichi repteren dolgozom,a ceg profilja:az utazok autoit parkoljuk,amig ök tavol vannak.
Leadjak a kulcsot amikor indulnak,visszakapjak amikor megjönnek,es mehetnek haza.
Gondolom mivel nagyon jo kepessegünek tünsz kitalaltad,hogy ehhez egy az az egy db. "B" kategorias jogositvanyra van szükseg.
Ez anno nekem otthon meg 5500ft-ba került.

Mikor elkezdtem itt dolgozni,igazabol alig tudtam megszolalni nemetül(szerncsere angolul igen)
A hobbym a vezetes,itt igen jo fele auotkkal jarnak az emberek,ugyhogy van alkalmam mindenfele tipust kiprobalni,es ugye a nyelvet tanulni.
A raadas csak az,hogy ezert meg fizetnek is.
A munka oraberes,aminek akad hatranya,de a nagy elönye,hogy nem evi 20 nap a szabadsagom,hanem amennyit en szeretnek.

A tavalyi evben összesen 200 napot dolgoztam.
A havi netto atlagkeresetem 3150 sfr. volt.
Ez itt ha lenne minimalber, akkor annak közeleben jar.
Mivel nem elek egyedül,igy a lakasra,egeszsegbiztositasra,kajara,benzinre, kb. havi 1700sfr-t költök.
Ennel itt csak jobban lehet keresni,ha diplomas vagy,jo helyen jo idöben ,jol döntöttel akkor a hatar a csillagos eg.
Amiert kedveltem a tavalyi evet:
1 het Tel Aviv
2 het Budapest
6 nap Madrid
12 nap New York
10 nap Budapest
3 het Del-Amerika

Ezen kivül ketszer latogattak meg a Szüleim,amit termeszetesen nem ök fizettek.
Es meglepö,de a bankszamlamon is kad megtakaritasom.

Hasonlitsuk mar össze a dolgot,otthon vki. aki meg magyarul sem tud jol,es van egy mezei "B" kategorias jogositvanya,ha nagy szerencseje van es vmi. kapcsolat okan vki. alkalmazza is,kap nem bejelentve mondjuk netto 100.000ft-ot.

Ugyhogy ahogyan te hasonlitod össze a dolgokat annak nem sok ertelme van.
Plane a stilusnak.
Ez valoban jo a nyugati haldoklo joleti alamokban,hogy nem az a merce,hogy milyen diplomakat tudsz lobogtatni,es milyen munkahelyet,erös hatszellel,mert ahhoz,hogy boldogulj,nem feltetlenül erre van szükseg.
Mashol van az alap,ahonnan indulunk.

Regebben komentelt itt egy ,ha jol emlekszem mernök,aki eleg regota itt el Svajcban,az ö kereste netto 12.000 sfr.
Ki is verte ez sokaknal a biztositekot,ugyhogy nem bantak kedvesen vele,elege is lett a blogbol egy idö utan.

Szoval az összehasonlitasi alap a 800.000ft és a 12.000sfr.
vagyis (230ft-os arfolyamon) 3480sfr es a 12.000sfr.
csak a pelda kedveert.

Világpolgár2012 2013.05.30. 18:50:54

@orange85:
Igen, valószínűleg mások az igények, de én akkor sem tudnék kijönni 30 fontból, ha mindenből a legolcsóbbat venném. Egyébként mindig főzünk, készétel nincs és nem nassolunk (komolyan), sör sincs, de 2 üveg bor elfogy hetente :)

orange85 2013.05.30. 18:55:07

@Kovermadar: így értem,de akkor ne úgy fogalmazz, hogy a havi 250 mire elég?tisztára úgy tűnt, mintha a magyar valóságra lenne kevés.
aki utazna, meg sem állna annak az 500 is karcsú.de hát sokan vannak ilyenek.

ha tehetném én is bejárnám a földgolyó összes érdekes helyét.
a többi perverz vágyamról nem is szólva :-)

2013.05.30. 18:59:53

@MágnásMiska: szemely szerint kovetem a UK politikat. Az MP-k legyenek jol megfizetve. Egy orszagot iranyitanak, oriasi felelosseg. Sot szerintem 100K felett kellene kapniuk. Cserebe adjak a legjobbat, amit tudnak.
Minimalizalod a magas fizetessel a korrupciot.

tobeor 2013.05.30. 19:00:55

@goAUS: Köszönöm az infót, megjegyzem, de mint írtam, bár számolok ezzel a szakmával is, nem az első helyen van.

@miegysmàs: Ha lesz üresedés a cégednél ilyen melóra, szólj, azonnal ugrok, megyek. Még fizetek is érte, komolyan, a 4. heti bérem a tiéd. Németül én se beszélek csak angolul (de ha lesz melóm ott, elkezdek tanulni németül), jogsim természetesen van.

orange85 2013.05.30. 19:05:56

@Világpolgár2012: heh, a bort megértem.én is inkább boros vagyok.abból meg ha nem középszart akarsz venni igen elszaladhat a családi költségvetés.
amit úgy saccolok borra legalább 3-4 font/palack.ami szum 7 font magasságában van minimum.(mo-n egy ezresért már faszát lehet venni).
ha azt kérded heti két üveg palack bor az úgymond "luxus" kategórájába esik-e,azt mondom hogy nemtudom.attól függ mennyit keresel.de akik havi 2000 fontot keresnek és heti 30 fontot költenek kajára azok egyszerűen beosztják a pénzt.
a poszter karakteréből én ezt teljesen hihetőnek tartom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 19:12:26

@tobeor: hat nem tudom eurpaban hogy van, de itt szinte barmikor talalsz valet parkingos allast
szallodaknal, ettermeknel
nem olyan konnyu melo, de borravalos
jo helyen jol lehet keresni
szoval en beutnem a helyedben a keresobe
UK volet parking:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 19:14:36

@orange85: ez egyertelmu
a kezdet kezdeten meg napi 3-4 dollarbol is kijottem
mer' kikellett
a legolcsobb kenyer
a legolcsobb virsli
bab
csirkemaj
zuza
serteskorom:)
paprikaskrumpli

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.30. 19:14:42

@MágnásMiska:
te Sámán, már megint értelmetlenül hadoválsz....

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.30. 19:17:27

@orange85: ezt az én nagyétkű emberem mellett nem tudnád megtenni:)

Radio Silicon 2013.05.30. 19:24:57

Szép kép a templomról, ebbe jársz? Ez református, nem? Úgy tudom, hogy Skóciában református a többség. Nehéz megérteni a skót prédikációt? Ja, és ott is sokat énekelnek az istentisztelet alatt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 19:26:48

@Babette_: a szukseg nagy ur:)

meg vannak extrem sporolosak
volt itt srac aki azt mondta elmegy aludni, mert ha alszik nem erzi, hogy ehes
/mondjuk en felebredek ha ehes vagyok/
nem vett wc papirt, inkabb lezuhanyzott klotyo utan
szoval lehet nagyon sporolni
O penzt akart gyujteni, mindent ennek rendelt ala

az hozzatartozik -amellett hogy most sem szorjuk a penzt- az elso evben nagyon megneztem mit mennyiert vegyek, mit fozzek stb.
itt nagyon olcso a baba, a krumpli es a belsosegek, meg a szarazteszta
a csirke sem draga.
hat ezeken eltem legalabb fel evig

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 19:29:03

@orange85:
Perverz vágyak a Földgolyó összes érdekes helyén?
Csak győzz válogatni ;)

Világpolgár2012 2013.05.30. 19:30:12

@orange85:
Bár én is beosztom a pénzt, szerencsére nem kell spórolnom az élelmiszeren, valószínűleg itt lehet a különbség. Persze nem is egy éve vagyok itt :)

A legolcsóbb, iható bor a Sainsburysben az £4.50, fehér és vörös (Waitrose £3.99/6.49, a többi szupermarket szinte leírható). Szóval árban jól tippelted. Ha a kedvenc fajtáimat innám minden héten, akkor már £10-15-ról beszélnénk palackonként, ami már tényleg pazarlás lenne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 19:31:16

nem a baba, a BAB:)
bar a baba is floridaban egyszer mentem haza hajnalban, jott egy no es mondta 20 dollarert megcsinal:)

M. Péter 2013.05.30. 19:43:24

@Kriszta D: Skóciában még nem tandíjnak nevezett tandíj sincs.

Világpolgár2012 2013.05.30. 19:46:22

@charlieharper:
Nem :) Puilly Fumé és egy jó Rioja vagy St. Emillion. Így egymás után most jöhetnének is :) Van angol kedvenc is, a péncétől direkt vesszük, Sedlescombe First Release, ráadásul biobor.

MágnásMiska 2013.05.30. 19:51:09

@samsem:

Ha van akreditált végzetséged + CSCS kártyád az után áll szóba egy cég, vagy egy ügynökség. Amint a legtöbb hirdetésben olvasható nekik legalább egy év GB munkatapasztalat szükséges. Elég rizikós felvenni valakit Európa másik sarkából olyan projecthez ahol későbbiekben is felelőséggel bír az adott cég és azon belül is az elvégzett heggesztést végrehajtó személy.
Ez nem olyan mint a burkoló szakma, hogy háááát leesett a csempe a gipszkartonról ööööstenem. Itt egy bakin ember életek múlhatnak és ezt a brittek elég szigorúan veszik. (lásd írásom alatti link)

Ez a link az összes jelenleg futó 30napos lebontású heggesztő pozíciók listája:

jobsearch.direct.gov.uk/JobSearch/PowerSearch.aspx?pp=25&sort=rv.dt.di&rad_units=miles&re=134&pg=1&tjt=welder

Ezen belül pl, ha rákkattintasz a következő hirdetett pozícióra ----

30/05/2013 Welder/Fabricator Multi-trades recruitment ANGL-Wymondham

Ez a linkje:

jobsearch.direct.gov.uk/GetJob.aspx?JobID=2097622&JobTitle=Welder%2fFabricator&pp=25&sort=rv.dt.di&rad_units=miles&re=134&pg=1&tjt=welder&AVSDM=

A bal sávon lehet látni a feltüntetett bért is:

Job summary
Job ID
2097622
Posting Date
30/05/2013
Company
Multi-trades recruitment
Location
UK-ANGL-Wymondham
Job type
Full time
Years of experience
2+ years
Career level
None
Education Level
GCSE / Scottish or equivalent
Salary
9.00 - 9.50 per hour
Job reference code
Welderwym

Arról érdekesmód nem ír senki, hogy elég magas biztosítással kell rendelkeznie egyes heggesztőknek:

www.markthewelder.co.uk/id66.html

"I was wondering if you can help me on one more thing, I noticed that you said you pay £xxx per year public liability insurance.

I am having trouble getting a quote, I've been knocked back from loads as they said it's too risky because there are fire risks and most of the work will not be done on my premises.

I've had one quote and that was from AXA and it was for £4500.00 per year! "
*******************************************************************
Ezen az oldalon fel vannak tüntetve a kritériumok elég részletesen.

www.city.ac.uk/__data/assets/pdf_file/0006/108384/Pipework-Specification-2011.pdf

2013.05.30. 20:00:09

@MágnásMiska: Min vagy miért csodálkozol? Szó szerint belefolyik az emberek mindennapjaiba a politika, arról nem is beszélve, hogy mit művelnek a politikusok.

BTBTBT 2013.05.30. 20:06:58

@charlieharper:
"Az MP-k legyenek jol megfizetve. Egy orszagot iranyitanak, oriasi felelosseg. Cserebe adjak a legjobbat, amit tudnak."

Bár nem fújok egy követ MM-mel, de azért ez kicsit érdekes.

Nem úgy tűnik, hogy az MP-k különösebben irányítanák az országot, és annyira nagy felelősségük sincsen, óriási meg pláne nincs. Kapnak egy kis ejnyebejnyét, aztán minden megy tovább. A költség-botrányok is.

Mivel a legtöbbjük még csak nem is szakértő, túl sok mindent nem tudnak adni cserébe. A legjobbat meg még annyira sem. A megélhetési politikus fogalma Angliában sem ismeretlen. Sőt.

Mi több, az sem tűnik érezhetőnek, hogy a koalíció és a miniszterelnök irányítana. A balos töketlenkedés után egyre inkább zavaró a jobbos töketlenkedés, és irányítás helyett inkább a sodródás érezhető.

Csak vedd azt, hogy miféle rendkívül fontos dolgok maradtak ki a királynő irányadó beszédéből.

2013.05.30. 20:07:25

@miegysmàs: "1 het Tel Aviv
2 het Budapest
6 nap Madrid
12 nap New York
10 nap Budapest
3 het Del-Amerika"

Irigyellek rendesen, komolyan. Nem kérdés, hogy én is beakarom utazni a világot, de magyar fizetésből ez sosem fog összejönni nekem.

2013.05.30. 20:10:46

@Barátusz: De kint kevésbé vagy egyáltalán nem mérgezi a politika az emberek lelkét.(?) Meg persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a többség nem éhbért keres.

BTBTBT 2013.05.30. 20:11:54

@charlieharper:
"Minimalizalod a magas fizetessel a korrupciot."

Szuper is lenne, ha ez az elmélet/álom gyakorlatban is kivitelezhető lenne. :)

BTBTBT 2013.05.30. 20:12:53

@Philosoraptor:
Ebben egyetértünk, de nem arról volt szó, hogy a politika mennyire mászik bele az emberek életébe, mint Mo.-on, vagy hogy az emberek mennyire szakadnak táborra politikai meggyőződésből kifolyólag.

M. Péter 2013.05.30. 20:13:27

@charlieharper: "Minimalizalod a magas fizetessel a korrupciot."
Ha ez így lenne, akkor Olaszországban lennének legkevesbé korruptak a politikusok Európában.

Nekem tetszik az amerikai rendszer, hogy a 27. alkotmánymódosítás óta a képviselők fizetésemelése csak a következő választás után lép életbe. Érdemes elolvasni a történetét, 1789-ben nyújtották be, és 1992-ben hagyták jóvá. Közben voltak érdekes dolgok, pl. valamikor a 19. században a mandátumuk lejárta előtt a képviselők megszavaztak maguknak visszamenőlegesen egy 50%-os fizetésemelést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 20:16:42

@Philosoraptor: a 3 het budapest meg a 6 nap madrid nem egy kihivas:)
mondjuk kicsit jobb a melom, de 2 honap szabadsagot utazgatassal en sem engedhetek meg magamnak
nem orulne a munkaadom
meg hat akinek van mar egzisztenciaja, barmilyen szinten annak fizetni kell a szamlait, a lakasat stb.
es nem masokkal el
fiatalon lehetseges, de csak ovatosan banj az informaciokkal:)

2013.05.30. 20:20:56

@Barátusz: Többek között szerintem ennek is köszönhető, hogy ez az ország nem halad sehová.

VHB 2013.05.30. 20:22:47

@MágnásMiska: _alkalmazottként_ nem kell biztosítás.

2013.05.30. 20:23:32

@Barátusz: hat egy 50Ks fizetesert en sem kapkodnek, hogy jot hozzak ki.
Egyszeru, ha jo vezetot akarsz egy ceg vezetojenek, aki jol dolgozik, meg kell fizetned. Kulonben tied a selejt.
Ok, nem irtam bele, hogy a valasztasi rendszert is kicsit valtoztatni kellene.
Amit Cameron-Osborne csinal felhaborito, annal mar csak a Mr Blair volt rosszabb. Vagy talan egalban vannak.

@M. Péter: UK rendszerre irtam. Olaszoknal teljesen mindegy, hogy mennyi penzt adsz.

2013.05.30. 20:27:05

@hagyma: Ha sokat keresel, az utazás nem tétel. Most csak mondok egy kiragadott példát, volt egy magyar csajszi, aki kint él Angliában, és meginterjúvolták, hogy mégis miért ment el, jobban keres-e, stb. Pénzügyi végzettsége van, évente 50 ezer fontot keres. Azt nem tudom, hogy bruttó v. nettó, de talán nem is ez a lényeg, hanem hogy a barátja fizetésével együtt nem megterhelő bejárni a világot, a szabadnapok száma inkább a probléma. És ez még nem is csúcskategóriás fizetés kint.

Amúgy nem mindenkinek fontos a saját lakás, azt a pénzt, amit te arra költesz, más meg félrerakja, és megy világot látni. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 20:32:02

@Philosoraptor: hat jo
errol beszeltem
amerikaban kevesekne van 60-70 nap szabadsaguk
ez egy
ha berled a lakast akkor is kell fizetni
mi nem keresunk rosszul, igaz nem idegenekkel lakunk egyutt, de, hogy 2 honap nyaralas kozosen Maryvel....
sem a bankszamlank sem a munkahelyunk nem engedne
az vitathatatlan 50 ezer font evente nagyon jo penz
altalaban nem is volet parkingosok keresik:)

BTBTBT 2013.05.30. 20:32:45

@charlieharper:
Bocs, de itt nem arról van szó, hogy évi 50 ezerért csak dolgozgatnak az MP-k (korábban óriási felelősséget emlegettél), sokkal többért meg majd odateszik magukat, hanem arról, hogy egyrészt sok köztük a megélhetési, a korrumpálható és hogy ennek tetejébe a legtöbbjük nem szakértő, és lövése sincsen, miről dönt.
Hacsak a politikai dönteni nem akarást és időhúzást nem nevezzük szakértésnek.

Az angol politika elmúlt 15 éve másról sem szólt, csak káoszt teremteni az inkompetenciával.

(deleted) (törölt) 2013.05.30. 20:33:49

@MágnásMiska: "Aztán a múlt heti zavargások felhozták a problémát a kozmetikázott svéd munkanélküliségi adatokról és szociális feszültségekről."

Ó, te szegény szerencsétlen, aki nem tudod megkülönböztetni a "kozmetikázást" az adatok összetételétől. Tudod, bizonyos korcsoportokban, bizonyos országrészekben, bizonyos végzettséggel rendelkezők között más-más a munkanélküliség, és ez mindenhol így van.

De emlékeztetsz engem valakire, arra a posztolóra, aki pont UK-ban él, és arra gyűjt, hogy hazajöjjön Mo-ra, hogy itt lakást vegyen. Ugyanaz a patetikus szószátyárság.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 20:34:18

na meg ez az utazas eleg magyar mania
nekem eszem agaban sincs Tel Avivba menni, vagy afrikaba, azsiaba
europaba majd megyunk
azontul nekem az eszakamerikai kontinens doszt eleg
alaszkatol floridaig

(deleted) (törölt) 2013.05.30. 20:37:39

@hagyma: mondjuk azt el is hiszem, é-amerika tele van fantasztikus helyekkel, az csak egy hogy yosemite

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 20:38:28

@hagyma:
Mi is inkább ezért bérelünk. Itt a fűtés a kritikus, az pedig a béleményben benne van a díjban (a vízzel együtt).

Apósomék fűtése nem a legjobb rendszerű, télen bizony havi 3e kr-t ki tud fizetni csak arra. Nekem a bérleti díjam 4725 kr. Ő ezen felül még ugye törleszt + víz, ami nekem nincs.

Ráadásul nem vagyok egy ház körül tevékenykedő ember, az otthonom alvásra van, nem arra, hogy a hétvégéimet azzal töltsem, hogy füvet nyírok, festek, felújítok.
(Ugye kinek mi).

De ha lenne olyan saját házas megoldás, ami olcsóbb egy bérleti díjnál, akkor meggondolnám (egyik kolléga pl. 5e-t fizet 3 hónapra törlesztést + rezsi). Nehéz kifogni, nem egyszerű.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 20:41:02

@szerengeti: es meg a tizedet nem lattam:)
@Kovermadar: mi most keszulunk valtani sajat hazra
az tuti, hogy sokkal tobb bajjal jar, viszont nem akarok 3 merfoldes korzetben szomszedot latni:)
ennek fejeben lenyirom majd a fuvet

BTBTBT 2013.05.30. 20:41:25

@szerengeti:
Csak nem arra a "Vass vagy Vas Csaba" nick-űre célzol, aki néhány hete posztolt?

2013.05.30. 20:42:58

@Barátusz: a felelosseg igy is ugy is megvan, de ha azt akarod, hogy valaki jol dolgozzon vezeto pozicioban, azt meg kell fizetni.

En is jobban szeretnek latni szakertoket MP-kent, de azok nem fognak valasztast nyerni. Nyilvan tudod, hogy az MPk mogott egy rakas szakerto-kutato dolgozik. Gyakran jonnek at a versenyszferaba dolgozni ezek a kutatok egy ido utan. Ok a szakertok es ok adjak at a velemenyt az MPknek, akik ezalapjan szavaznak. Plussz a House of Lords (akiket nem valasztunk) is ad velemenyt a dolgokrol a Commonsnak.

Szerinted a megelhetesi politikus mai jelenseg a UK politikaban?
Nagyon tevedsz az elmult 15 evvel kapcsolatban. Emlekeztetnelek arra, hogy a Labour ment az IMFhez a 70-es evekben penzert. Ne csinaljunk ugy, mintha a tulkoltekezes valami uj phenomenon lenne UKban szavazatszerzesert.

BTBTBT 2013.05.30. 20:43:49

@Philosoraptor:
Annál azért több oka van annak, hogy Mo. visszafejlődik.

Úhatatlanul eszembe jut az a tavalyi vicc a 2012. dec. 21. maja jóslat szerinti világvégével kapcsolatban, hogy: "Tart a világvégétől? Költözzön Mo.-ra. Le vagyunk maradva 50 évvel."
Az egyik szemem sír, a másik nevet.

BTBTBT 2013.05.30. 20:44:30

ú-hatatlan, hogy az óhatatlan helyett úhatatlant gépelek :)

BTBTBT 2013.05.30. 20:53:12

@charlieharper:

Nyilvánvaló, hogy a szakértők ott vannak az MP-k mögött, de akkor miért is az MP-k kapjanak sokkal több pénzt? Azért mert politikusok? Akkor sem fognak jobban dolgozni, hiszen nem értenek ahhoz, amiről döntenek.
Mellesleg nagy horderejű kérdésekben akár a szakértők is korrumpálhatók - vagy ignorálható a szakértésük.

Nem mondtam, hogy a megélhetési politikus mai jelenség lenne Angliában, de mintha te is botrányosnak minősítetted volna a Blair-Cameron-korszakot. Az pedig az elmúlt 15 év volt.
És megint visszatérünk a kiindulási ponthoz: Miért is kapjon jóval több fizetést a megélhetési politikus (is)? Arról nem is beszélve, hogy felelősségrevonás akkor sincs, ha óriási dolgokat szúrnak el.

A túlköltekezéssel kapcsolatban azért az sem elhanyagolható, hogy mennyire tarthatatlanná válik a segély/támogatás-rendszerük. Mindenki annak a statisztikának hihet, amit készített, de azt azért nehéz megkerülni, hogy az elmúlt kb. 10 évben duplájára nőttek ezek a juttatások - lehet, hogy IMF-kölcsönből, lehet, hogy az adófizetők pénzéből.

A housing-rendszer a szocializmuskor fenntartott mesterséges állapotokat juttatja eszembe.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.30. 20:57:01

Na szóval...
A poszt jó.
Én még olyannal nem találkoztam hogy bliccelő miatt leszállított volna mindenkit a sofőr. Az van hogy felszólítja az ürgét hogy fizessen ha ne fizet leállítja a buszt és vár. Eddig még mindig leszállt a bliccelő.
A 30font hihető. Mikor mi kijöttünk a heti bevásárlás 40font volt az ASDA-ban. Ebben az üveges sör és a nasi is benne volt.
A blogomon egy posztban írta egy hosszú listát hogy i fér bele 6fontba azaz egy órai minimálbérbe. Azokat a nagyon olcsó kajákat amik Magyarországon ne kaphatók nem tettem bele.
Például:
Paradicsomos Meatball 40deka 40penny
Chunky Chicken az egy fehér szószban lévő csirkemell darabok. Nagyon finom 40 deka 90penny.
Scotch eggs az 4 fasírtgolyó közepén egy egész tojással. ',5font a 4darab.
Paradicsomos bab kolbásszal. 40deka 50penny.
Ezeket a mai napig veszem pedig megtehetném hogy szarnak tituláljam vagy az alsóbb néprétegek ételének de én vállalom.

Ha valaki úgy indul neki a külföldi munkavállalásnak hogy ha zajos ha unalmas akkor nem vállalom az jobban teszi ha otthon marad. Ahogy a nagy klasszikus mondta az élet nem habostorta.

Hagymának teljes mértékben igazat adok hogy a mindennapi elismerés a megbecsülés látható jelei és az hogy megköszönik a unkánkat az nagyon lényeges dolog. Otthon ég mindig tartja agát a nézet hogy a gaz kapitalista a pénzeszsákján ülő kövér szivarozó cilinderes figura. Ezen ár egy kicsit túlhaladt a világ. Az a dolgozó aki elégedett aki mindennap pozitív visszajelzést kap a munkájáról az jobban dolgozik mintha ütnék. Meggyőződésem egyébként hogy ha a sok nagyképű vállalkozó otthon ha már fizetni ne tud de normális hangnemben beszélne az alkalmazottaival akkor lényegesen kevesebb lenne a kivándorlók száma.
Téves az a szemlélet hogy aki alkalmazott az valakinek dolgozik. Fizetésért dolgozik. A saját fizetéséért. A cégtulajdonos az annyival többet tett bele a vállalkozásba amennyivel többet vesz ki.

Na egyelőre ennyi.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.30. 21:04:11

@miegysmàs: Amiert kedveltem a tavalyi evet:
1 het Tel Aviv
2 het Budapest
6 nap Madrid
12 nap New York
10 nap Budapest
3 het Del-Amerika

József - a helyi kupleráj csaposa - tavalyi éve sem volt rossz. Megvolt neki a lányok zöme. Méghozzá ingyen, mint zürichi repteresnek a new yorki járat. A pénz lehet hogy nem boldogít, de az ingyencucc az biztosan.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 21:07:28

@hagyma:
Ezt teljesen jogos! Ezen néha én is elgondolkozom, de jelen pillanatban nincs meg a kezdőtőke sem egy házra, így nem tudok kisértésbe esni :)

Mekkorát kerestek?

MágnásMiska 2013.05.30. 21:15:46

@szerengeti:

A patetikus szó számomra hízelgő: patetikus (görög = "szenvedő, szenvedélyes"), Emelkedett, ünnepélyes, fennkölt, szenvedélyes, magasztos.

Ha visszaolvasod az írásaimat akkor rájösz, hogy odahaza Dunaharasztiban a Ráckevei - Dunaágnál és Budakalászon fent a Nagykevély felé lévő hegyen van gyönyörű panorámás két házam, amiket saját erőből 30éves koromra hoztam össze semminemű örökség, vagy családi segítség nélkül. Saját fizikai munkát is szépen beléjük ölve.
Azért két helyen, mert az egyiket el akartam adni és befektetésképpen építettem, mikor sokkal jobban ment a szekér.

Hitelt soha életemben nem vettem fel, mert előbb megspórolom és utána megveszem amire vágyom. A világ minden részén voltam és erre vagyok legbüszkébb. A nagy baráti társaságomban a fiúk lányok azt mondják, hogy amit másnak hazudva kell "elmesélni" nekem azon sztorikat a videókkal és a fényképekkel bizonyítandóan, csak el kell mesélnem....

Anyagilag szerencsére nem nélkülözöm, de ezen írás születésekor nem is dúskálok úgy, mint az elmúlt 20években. A credit crunch sokak vállalkozást és életútját megrengette politikai hovatartozás nélkül. Ezen a héten voltam Genfban 2éjszakát, utána 12napot Budapesten a két házam ellenőrizni és leutazgattam vidékre csendes falvakba, ahol nem síránkoznak az emberek, hanem keményen dolgoznak.

Hamarosan Cambridgeből Osakába utazom megbeszélésekre 5 napig. Ha az időmbe belefér le kell utaznom az egyik üzlettársamhoz Wellingtonba, de az még kédéses. Az utazásaimat saját magam cégének a kasszájából állom. Svédeknél januárban voltam utoljára és akkor nagyon verték a mellüket a tökéletesen működő multikulti társadalmukra.

www.bbc.co.uk/news/world-europe-22656946

Az a baj, hogy itteni fórumozók rész információkra hivatkoznak, miközben fogalmuk sincs az otthoni keresetekről. Bevállalnak olyan dolgokat, amiket odahaza véletlenül sem tennének. Vannak ismerőseim, akik nagy multiknak dolgoznak NYEU-ban vezetőpozíciókban és semmit sem tudnak felmutatni 40év felett.
A honvágy miatt x időnként hazautazgatnak + a házbérlés + a rezsi....

Kultúrsokk, avagy a hal szaga íráshoz az FB-n az egyik hölgy ezt írta kommentjében:
" Nagyon tetszett nekem is ez az írás, igazán azonosultam vele, mert én is Spanyolországban élek már több, mint 12 éve, spanyol férjjel,a gyerekeinkkel és nagyo nszeretem Magyarországot is. A kivándorlásnak nagyon sok olyan aspektusát meg tudta fogalmazni az íro, amit skan csak körülírnak, vagy figyelembe sem vesznek. Igen, vagyun ilyenek is egy páran,akiknek máshol van az otthona, da otthon avan a hazája és azt nem tagadják vagy nézik le..."

Másik hozzászóló ezt írta Nem szeretnénk itt felnevelni a gyereket FB határátkelő oldalon:

"A forum eredeti temajahoz. Nem tartom propagandaszagunak, sot nagyon is eletszeru.
Nagyon mulatsagos és egyben tanulságos is ezeket az emigrácios blogokat olvasni.

Nekem az derult ki belole, hogy amikor a tapasztalatait kozreado elmeseli a hardcore blograjongoknak, hogy "kepzeljetek, nyolc altalanossal kimentem, de itt kemeny munkaval harom honap mulva reszlegvezeto lett belolem a precizios berendezéseket gyarto vallalatnal es egy even belul pedig enyem lett a penzugyi terulet is; akik olvastok, azonnal lepjetek le, amig tudtok abbol a Magyarisztani kozegbol es menjetek ti is nyugatra", akkor a rajongok korusban "uuuuuh es aaaaah, ez igeeeeeen, de bezzeg ebben a nepotizmusban es korrupcioban fetrengo magyar ugaron ez elkepzelhetetlen" - ellenben viszont ha a kivandorlo honfitarsunk kifejezetten negativ tapasztalatait osztja meg es leirja, hogy hazament mert................... akkor a hardcore rajongotabor azonnal raveti magat és szetcincaljak a mondanivalojat.

A hardcore kivandorlo rajongotabor szamara az alapveto dolog igy nezi ki: odahaza rossz, masutt jo es aki bármi mast mond, az hazudik, vagy bertolnok, netan destruktiv Fityeszugynok.

Azert mert nekem is vannak NEM POLITIZALO barataim, akik kijottek jol bebuktak anyagilag, vagy nagyon durva megalaztatasokon estek at kulfoldikent es vegul szegyenszemre hazamentek, akkor mar ok is Fityeszesek?
Ha valakinek nincs honvagya, nem hianyzik a magyar konyha, vagy a baratok sokasaga, de van hazaszeretete es hisz abban, hogy nem hiaba szuletett oda, ahova akkor az egybol megvetendo hozzaszolo?"

************************************************************************************
Sokan nem mozigépészként vetítenek aljamunkával elért hatalmas pénzekről, hanem tényszerűen írnak, de sajnos van egy kör, akik mindig politikát kevernek mások élettapasztalásába.
Az ilyeneken nem lehet segíteni... egyszerűen ignorálni kell a debileket, mert ugyanazon sanyarú szövegű otthon minden rossz és magyarország egy atomkatasztrófa utáni övezet, holott, aki rendszeresen jár haza nem éppen ezt tapasztalja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 21:17:35

@diggerdriver: hat nalunk sem szallitanak le, bar eletemben ketszer utaztam itt buszon
rogton belecsusztam egy balheba
raadasul annak ellenere hogy csoves volt, volt 10 dollarja, de ide 1 dollaros kell
a soforno nem tudta valtani
a csoves leszarta hatra ment, leult
a soforno meg valakinek beszolt a radion, leallitotta a buszt es elkezdte zabalni a szendojat
mi meg ultunk
nekem segedfogalmam sem volt mi fog tortenni, sosem utaztam buszon, akkor ittas vezetesert elvettek a jogsimat es eppen az iskolaba mentem, mert olyankor kotelezo 20 ora:)
a csoves magyarazta, hogy itt a penz, hat valtsa mar fel
a sofor csak evett tovabb
erre lekurvazta a sofornot
erre felallt egy nem 40 kilos afroamerikai / a sofor is az volt, lehet ez is vezerelte/ es lebaszta a buszrol a csovest
ezutan a soforno elindiotta a buszt es en sem kestem el az iskolabol, ahol elmondtak, nem szep dolog kettonel tobb sort inni ha vezetsz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 21:19:57

@Kovermadar: 2 halo ket furdo nappali es lehetoleg nagy udvar
emelet nelkul
valahol kint a hegyekben
majd fozok sort es vadaszok

miegysmàs 2013.05.30. 21:24:52

@én már a fény gyermeke vagyok:

csak azert mert a repteren dolgozom,semmifele kedvezmeny nem üti a markom ami a repülöjegyeket illeti,parkolhatok ingyen::)))ennyi::))

miegysmàs 2013.05.30. 21:28:05

@hagyma:

a parommal elek együtt,illetve csakis miatta keveredtem Svajcba::)))
es a hobbynk az utazas,a hetköznapok nem annyira erdekesek.
Ö pedig nemet,ugyhogy nem csak mi magyarok szeretünk utazni.
Es akkor meg hol vannak a Svajciak,szerinted kik parkolnak nalunk?
Na ök aztan,ha tehetik mennek amerre latnak.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.30. 21:28:55

@MágnásMiska:
naja, akinek 14 nap a hét, annak minden megy...

( "Ezen a héten voltam Genfban 2éjszakát, utána 12napot Budapesten")

2013.05.30. 21:29:17

@hagyma: Jó, amit írt, azt össze sem adtam, lehet, hogy kicsit túlzott. Amerika az abszolút más világ, ott tényleg nincsen sok szabi, olvastam már mástól is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 21:32:06

@hagyma:
Ez így elég jól hangzik!

Mi is mindenképpen emelettelen-t szeretnék, ha szeretnénk, valahol egy tó partján, minél messzebb az emberektől :)
De ez annyiba kerülne szerintem, hogy soha nem lesz rá pénz :)

2013.05.30. 21:32:15

@Barátusz: "Annál azért több oka van annak, hogy Mo. visszafejlődik."

Mi még az oka?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 21:33:19

@miegysmàs:
A ferihegyi parkolódíjakat ismerve már ezzel is egy vagyont spóroltál :)

BTBTBT 2013.05.30. 21:33:22

Na, végre elolvastam.

"Mellesleg iszonyat jól éltek ezek a bakák, nap fénypontjaként a szabadnaposok este hullára itták magukat."
Ehhez nem igazán kell jól élni. Elég olcsó a pia Londonban. Még olimpia idején is, pláne ha az éjjel-nappaliban vagy a hipermarketben vásárolod.

"Canary Wharf-on (London egyik puccos városrésze, tele menő étteremmel és kávézóval, luxus jacht-okkal)."
Tele luxus jacht-okkal? Alig akad néhány hajó. A Pret A Manger menő meg a Starbucks?

"London, mint azt már sokan írták, rendkívül sokszínű és iszonyatosan drága. Aki minimálbért keres, talán ki tud jönni a fizuból"
Minimálbérből talán ki lehet jönni egy drága városban? Esetleg több fizetésből van esélye jobban kijönni az embernek? Csak én érzem, hogy itt egy fene nagy ellentmondás?

"a sofőr zokszó nélkül megteheti, hogy mindenkit leszállít, és tovább megy üresen."
Megteheti, de nem vagyok egyedül, ha nem hiszem el, hogy megtette, és aztán üresen továbbállt. Erről érdemes lenne megkérdezni a múlt hónapban posztoló magyar buszsofőrt.

"Gondolhatjátok, mit kaphat a megállóban az, aki miatt leszállítanak és mondjuk nem érsz be a melóhelyre..."
Semmit. A londoni munkahelyeken rendkívül megértőek, amennyiben nem vagy rendszeres elkéső - és a kivétel erősíti a szabályt.

Az árakról - az tény, hogy nem kell ahhoz Skóciába se menni - elég csak 50 kilométerre merülni Londontól -, hogy essenek a megélhetési költségek. És azzal persze a fizetések is.
A havi 30 font gáz/villany Londonban kerül annyiba, északon nem sok az egy kicsit? És havi 99 font tanácsi adó sem kevés egy stúdióért, két személyre.
Internet 23 fontért? Hülyék adója.

"Hozzáteszem, hogy Londonban heti 70 font volt a szoba / koponya, cserébe kaptál néha működő internetet és meleg vizet, 8-9 extra lakótársat egy 5 szobás külvárosi házban,"
Jobb helyeken abban a heti 70 fontban a tanácsi adó is benne foglaltatik, nemcsak a heti lakbér. Sőt a fűtés is, ha idény van. És a net hasít, mint állat. 8-9 extra lakótárs? Akkor elég szar helyet választhattál magadnak.

"Heti bevásárlás a Lidl-ben 25 font, max 30... "
2 személyre? Akiknek 2000 font havi nettója van, azok már bocs, de meg is érdemlik, hogy azokra a "minőségi" élelmiszerekre költsék el a Lidl-ben. Nagyon kisváros lehet az, ha nincs más bolt arrafelé.

"egy korsó sör kb. 3.5 font az itteni pub-okban, a cigi viszont iszonyat drága az otthonihoz képest (6-7 font)."
Miért nem szupermarketben veszed az alkoholt? Az sokkal olcsóbb. Ja, muszáj cocializálódni a pábban.

Az ingyenes vényköteles gyógyszer tényleg pozitívum. A skót kormány megmutatta, hogy így is lehet, széllel szemben... Kérdés, hogy mikor isszák majd meg a levét.

"Hibázás esetén nincs felelősök keresése, hanem inkább arra fókuszálnak, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy többet ne forduljon elő. Ennyi."
Aha, persze. Felelős keresése még Skóciában is van, bizony ám, de arra valóban jobban fókuszálnak az Egyesült Királyságban, hogy többet ne forduljon elő. Áldásos tud lenni
a munkahelyi viselkedéskultúra.

Az írás többi részével egyetértek. :)

Mi a f@szért nem lehet egy posztban magyarul leírni azt a néhány angol szót, hogy police/agency/council, stb.?

BTBTBT 2013.05.30. 21:34:36

@Philosoraptor:
Tenéked magyarázzam?
A "szakértő" európai kormányok nem zárják magukat a választóik/honpolgáraik szívébe.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.30. 21:35:14

@miegysmàs: Itt akkor valami nem klappol. Más nemzürichi repteren jár az ingyencucc a dógozónak. Akinek nem, az meg nem keres annyit, hogy repkedjen mint sasmadár.

miegysmàs 2013.05.30. 21:35:46

@tobeor:

en a parom okan keveredtem Svajcba,igy mar lakcimmel kerestem munkat.
Ha nincs bejelentett cim,munka sincs,es iden meg jobban szigoritottak a munkavallalas felteteleit
Az oraberes munka miatt ,pl. csak egy evre szolo tartozkodasi engedelyem van,amivel pl. semmi esely egyedül lakast berelni.
Csak azert irtam le,hogy erzekeltessem a kedves kommentelövel,hogy hogyan fizetnek meg egy kepesitest nem igenylö munkat.
Ha lesz üres hely,en szivesen szolok,de a lakhatasodat azt nem tudom megoldani.

2013.05.30. 21:37:20

@Barátusz: azert mert egy orszag sorsarol dont es hogy kevesebb eselye legyen arra, hogy azert hozzon meg egy dontest, mert egy csoport lefizeti. Nem tudok jo munkaerot bevonzani rossz fizetessel. Ezert vagyunk kenytelenek pl az RBS vezetojenek, 80% folott allami reszesedes a bankban, £1m folott adni fizetest. Mert kulonben nem fogsz talalni embert, aki elvezeti es ert is hozza. Hat, ilyen dolog ez a piac. Alacsony ber, nem jo szakember. Sok penz, jo szakember.

Egyebkent nem hiszek abban, hogy arrol dont, amihez nem ert. Egy ertelmes embernek, ha a szakerto csoportja elmagyarazza a kovetkezmenyeket, amiket aztan megvitatnak, akkor kell rola tudni hozni egy ertelmes dontest. Ehhez nem kell szakertonek lennie, a mogotte levo garda a szakerto. Ugyanez mukodik egy banknal (ezt a szektort ismerem), de biztos vagyok benne, hogy mas szektorban ugyanez megy.

A politikusok kozott mindig lesz megelhetesi is, sajnos meg nem lattam olyan rendszert, ahol nem ez lenne. Valahol tobb, valahol kevesebb.Szerintem UKban nincs aranyaiban sok beloluk, persze minden relativ.

Blairnek a kontojara irom a 3rd way es egyeb butasagait, benefitre neveleset egy teljes generacionak, gazdasagi rendszer butasagait. Cameron betetlapjara irom a tulkoltekezes folytatasat, sot meg jobban koltekezik.

Amire utaltal, EU szavazast szemely szerint korainak tartanam. Szerintem sem kellene addig kiirni, amig nem tudjuk, hogy mi lesz a Skociaval. Ez is persze sajat velemeny.

(deleted) (törölt) 2013.05.30. 21:38:54

@MágnásMiska: nem, isten őrizz, hogy még olvasgassam az agymenéseid, ezt sem olvasom el. floodolsz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 21:39:46

@miegysmàs: nincs azzal baj en is csavarogtam eleget
ma mar nem vagyom annyira ra:)
foleg ezek a 2 hetes nyaralas a tengerparton az ellensegem
utana hazamegy hogy kipihend
a 3-4 napos turak hive vagyok akarmelyik varosba, vagy kornyekre
beulunkk a kocsiba, elmegyunk megnezzuk amit akarunk es hazajovunk
en keptelen vagyok 10 napot napozni egy nyuganyon es masik 3000 emberrel egy hotelben lakni:)
@Philosoraptor: hat nincs
az a gaz benne ha uj munkahelyre megy ujra indul a szabid a nullarol
a munkahely adja a szabit, nem az allam
kozszferaban biztos maskeppen van
meg hat akinek sajat vallalkozasa van, annak sajat dontes...
@Kovermadar: mi most is egy kozeli to mellett elunk...
de amugy semmi sem elrhetetlen, mar 60 ezer dollartol is lattam egesz pofas hazat a kornyeken
nem megfizethetetlen
persze csak hitelre, d e nem svajci frank:)
minden koltseggel egyutt alig dragabb a havi reszlet, mint a berlet
most havi $ 800
ha megvesszuk lesz a masodlagos kiadasokkal egyutt mondjuk 1000-1200

miegysmàs 2013.05.30. 21:40:42

@én már a fény gyermeke vagyok:

akkor jar ingyen cucc ,ha legitarsasagnal dolgozol,es mar bizonyos ideje.
Pont ez az erdekes,hogy pl. az üzemanyag,a repülöjegyek majdnem hasonlo aron vannak mint otthon,es itt mas fizetesböl kell ugyanazt az arat kigazdalkodni.
Ha meg elöre tervezel jovalakkor nagyon olcson lehet repülöjegyet foglalni,plane ha par atszallast is bevallalsz az ügy erdekeben.

ajanlom

skyscenner.com

tobeor 2013.05.30. 21:41:08

@miegysmàs: Bocs, hogy ismet hozzad fordulok, de Svajcban lehet ilyen parkolos melot talalni ugy hogy csak angolul tudok?

@hagyma: Mi a nehezseg ebben a meloban?

@diggerdriver: Azert csak megprobalom.

miegysmàs 2013.05.30. 21:42:12

@Kovermadar:

15 perc 2 sfr. ez ugye 500 ft körül van,otthon a minimalis dij mar tavaly is egy 1000-es volt::(((

Shanarey 2013.05.30. 21:43:22

@miegysmàs:
Az általad linkelt oldalt a vírusirtóm nem szereti.

tobeor 2013.05.30. 21:45:10

@miegysmàs: Elore is koszonom. Amit irtam elobb azt tartom. Lakhatast es egyebeket megoldom. Csak a nyelvtol felek, angol eleg az elso idokre?

2013.05.30. 21:47:06

@MágnásMiska: Magyarországon minden jól működik, ezért mennek el egyre többen. Mit nem lehet megérteni azon, hogy nemcsak a pénzről szól a kivándorlás?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 21:48:52

@tobeor: hat az, hogy vagy hajnalban kezdessz reggel 6-tol altalaban hoteleknel
vagy masodik muszakban
ez valtozik
ha sok a melo rohangalni kell, mert a vendeg akkor elegedett, ha gyorsan megkapja a kocsijat
telen hideg van, nyaron meleg
nem art tudni vezetni azert:)
a fiam csinalta 2 evig

miegysmàs 2013.05.30. 21:51:54

Nekem sikerült,de szerencsem is volt,leginkabb azert mert itt voltam,es akkor eppen egy ir fönökünk is volt aki szivesebben beszelt angolul
Ö mar nincs,ugyhogy maradt a nemet,amit meg közben egyre jobban beszelek.
Ha olyan helyen szeretnel elni,ahol nem sok esely van baratokat talalni,akkor Svajc a te orzsagod,de el kell kezdeni nemetül tanulni.
Ha azt irnam gyere ide mert biztosan talalsz vmit. akkor azt hiszem nagy bakot lönek.
Ha jo az angolod,akkor jobb ötlet az UK. meg pl. a CNC-s szakma.
De a logisztika is jo lehet(targoncavezetö jogsi)
Ha szeretsz vezetni,egy "C" es "D" kategoria
Nekem pl.meg van a "C" is,azzal is valoszinüleg kapnek munkat,de nekem sincs kedvem egesz nap egyedül lenni.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.30. 21:52:05

@miegysmàs: Én a lengyel válság alatt már kirepülőgépeztem magam, most féljen más. Akkor - a tököm se emlékszik pontosan - 5-10 dollár volt egy jegy kubába. Illetve 500000000000 zlotyba, de az 5-10 dollár volt. Annál jobb ajánlatot nem ad a skyscenner.com.

2013.05.30. 21:55:09

@MágnásMiska: merre vagy Cambridgeben? En Cambridgeshireben lakom. Nyilvan nem innen mesz Osakaba, mert innen nincs olyan repter, ahonnan indulna Osakai jarat. Gondolom Heathrow vagy Gatwick lesz.

miegysmàs 2013.05.30. 21:56:57

@Shanarey:

nem virus,nem all szandekomban senkivel sem kitolni,miert tennek ilyet?
.hu vegzödessel is el lehet erni,illetve magyarul is müködik

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 21:57:31

@hagyma:
Az tényleg nagyon olcsó.

Apósomék múlt nyáron vettek egy 2 szintes, nem túl nagy telkes házat egy erdő mellett (a kert vége az erdő), de belterületen van (vannak szomszédok) $183,000-ért.

Éppen találtam egy elég jónak tűnőt kb. $60e-ért a szomszéd faluban.

miegysmàs 2013.05.30. 21:58:16

@én már a fény gyermeke vagyok:

az biztos::))) akkoriban en meg meg gyerek voltam,ugyhogy az nekem kimaradt sajnos

M. Péter 2013.05.30. 21:58:43

@charlieharper: Én elvállalom az RBS vezetését feleannyért, és garantálom, hogy legalább olyan sikeres leszek, mint Fred Goodwin.

tobeor 2013.05.30. 21:58:50

@miegysmàs: Egesz nap en se szivesen vagyok egyedul.
De akkor ha jol ertem, nemetul tudni kell mar az elejetol, neked szerencsed volt ezzel. Hat egy lutri melo miatt nem allok le uj nyelvet tanulni, akkor marad UK.
Kar, nagyon jol hangzott elsore.

@hagyma: ezekkel semmi gond. ha tenyleg lehet annyit keresni akkor boven megeri.

BTBTBT 2013.05.30. 21:59:02

@charlieharper:

Az egész RBS-dolog egy hihetetlenül drága és irritáló vicc.

Egy bankárt egy politikussal összehasonlítani nem éppen a legszerencsésebb, produktivitás és szakértelem szempontjából sem.
És akkor a szakértőnek adjunk több pénzt, ne a politikusnak.

A segélyen élésre szoktatás már jól be van járatva, de egyszer irtózatosan vissza fog ütni, és hihetetlen, hogy például a nagy horderejű hibás döntések következtében külföldi tulajdonú cégek/kormányok hogy bevásároltak Angliában az elmúlt évtizedben.
Cameronnak pedig ugyanúgy lövése sincsen arról, hogyan kéne előre haladni. Vagy tán az egy helyben topogás a cél?
Hová költekezik, ha például drasztikusan csökkentette az önkormányzati kiadásokat?
A segélyes tendencia révén jutott először eszembe, hogy milyen jól megvalósul a "keep them stupid, keep them scared"-elv.

A királynő beszédével kapcsolatban többek között az EU-referendumra is céloztam, de azzal kapcsolatban nem tulajdonítanék akkora jelentőséget Skóciának.

miegysmàs 2013.05.30. 22:01:21

@M. Péter:

köszönöm,tenyleg elirtam ez a jo magoldas!

Shanarey 2013.05.30. 22:05:05

@miegysmàs:

Eszemben sem volt arra célozni hogy direkt csináltad.
Ha így gondolod, sorry.

A vírusirtóm ritkán beszél hülyeséget.

2013.05.30. 22:05:20

@miegysmàs: +1, ez a kigyujtes es bemasolas nekem is nagyon unszimpatikus, csakugy mint MagnasMiska kollega mas megnyilvanulasai, pl. szerinte minden orszagban kapcsolatokon keresztul talalnak az emberek allast... Ebbol latszik hogy nem elt meg Magyarorszagon kivul. Kepzeld, Miska, itt Angliaban jelentkezik az ember egy nyilvanosan meghirdetetett allasra - a hirdetesben benne van a fizetes, es minden jelentkezonek annyi fizetest ajanlanak, elore meg van hatarozva es nem kell 'alkudozni' -, aztan a legmegfelelobb jeloltet felveszik. Nem a fonok rokonaival, ismeroseivel toltik fel az allasokat. Lehet hogy ezert mukodik kicsit jobban az angol gazdasag mint a magyar, mert itt annak alapjan valasztanak valakit egy allasra hogy ert-e a munkajahoz, nem annak alapjan hogy kit ismer.

2013.05.30. 22:06:09

@Barátusz: azert hoztam az RBSt peldanak, mert gyakorlatilag allami, tehat public sector, igy hasonlithato egy masik allami fizeteshez :)) bocsanat, ez mindig megmosolyogtat.
Megtortent eset. RBS es Lloyds, mint ugyfellel el akarsz menni kavezni. Nem hivhatod meg kavezni es ratenni az expense reportodra, mert botrany lenne belole az allami tulajdon miatt.

Lehet nezni a public spending grafikont es rosszul lenni. Novekedett Cameron alatt. Igazabol akkor leszel rosszul, amikor majd emelkedik a kamat es latod, hogy mit is kell fizetni, hogy torlesszuk a tartozasokat.

2013.05.30. 22:09:00

@Barátusz: megvalami. A szakerto nem adja nevet a nyilvanossagnak. Az MP adja a nevet a szavazaskor.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.30. 22:09:50

@Kovermadar: 100-120-ban gondolkodunk
az ingatlanarak nagyon valtozoak allamonkent de meg megyenket es varosonkent is
itt elmegy
peresze egy igazan szep nagy uj haz az itt is belteruleten inkabb 200 ezer
de en pont nem akarok, inkabb vezetek 20 percet
@tobeor: nem tudom europaban mennyit lehet keresni vele, itt helye valogatja
megelni es felre tenni belole lehet
foleg ha nem vagy egyedul
ez mindig kulcskerdes
a rezsi es majdnem a kaja is kettonek ugyanannyi szinte mint egynek
a jovedelem meg dupla

MágnásMiska 2013.05.30. 22:12:23

@szerengeti:

Olvasván az urbanista fórumon és másokon eléggé destruktív káromkodós hangnemben osztod az észt! Az ordenárészavakkal tűzdelt hozzászólásaid minősítenek, így szűröm a hozzászólásaidat. Érdekesképpen a blogogtól többször végleg elköszöntél, de mégis bunkó szavakat használva hurrogsz le mindenkit azóta is...

szerengeti 2013.04.16 09:39:24
Egyébként köszönöm a Határátkelőnek, hogy az utóbbi idők posztjaival megmutatta, hogy mennyi korlátolt ember van, és hogy a külföldre távozó magyarjaink jó részének van képe ahhoz, hogy egy befogadó (hiszen őt befogadta) társadalomba bevigye (és fröcsögje) a visszataszítóan kirekesztő nézeteit.

Csáó, blog, ebből kurvára elég volt.

szerengeti 2013.05.01 21:51:51
@Igényes: huh, tényleg nagyon vicces. Mivel a családban volt pár, van mitől félni. Úgyhogy az a félelem alapból megvan. Csak csökkenteni lehet, egyirányú.

De kösz, legalább itt hagyom ezt a "fórumot". Jó egymás-basztatást, pápá. Ettől biztos kisimul a lelki világotok, és egészségesek lesztek.

@Igényes: senki nem örökített át semmit, te barom. Nem kérek bocsánatot, mert úgy osztod az észt, hogy nem tudsz semmit. Egy mondatból igazságot teszel az "agyrémekről". 10 évből 8 éven át nem tudtam semmit az ún. "rettegésemről", csak a testi tüneteim voltak, és csak később tapasztaltam meg, hogy ezek a dolgok pszichoszomatikusak (tegyük hozzá, hál istennek). Lófaszt beszéltem be magamnak, bulizós tinédzserként, a sosehalunkmeg korban. Ehhez nem kell rinyagépnek lenni. "

miegysmàs 2013.05.30. 22:18:54

@MágnásMiska:

Masold mar be ide az összes eddigi kommentemet amit valaha irtam,es varom az iteleted!
Ne haragudj,normalis vagy?
Igy sikerült elöre jutnod eddig az eletben,hogy visszaeltel informaciokkal?
Nem lennek sem a rokonod,sem a baratod,de meg kollegad vagy fönököd sem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.30. 22:20:46

@Barátusz:
Akkor én is sorba reagálnám amit Te.

A pia a multiknál valóban olcsó. Itt a kannás bor megfelelője a műanyag palackos cider de láttam már féldecis piát műanyag pohárban folpakkal leragasztott tetővel és koktélokat literes zacskóban.

Nem voltam még Canary Wharf-on viszont a legjobb forró csoki a Caffé Neró-ban a Hot Chocolate Milano.

Ki lehet jönni minimálbérből. Több ismerősöm is van aki lazán megél belőle.

Én sem hallottam még olyanról hogy potyázó miatt leszállított volna mindenkit. Bár ezekről mindent el tudok képzelni. Tetü banda.

Semmit nem kap ha elkésik. Nálam is előfordult többször is. Tudják hogy a London Travel egy szar.

Az árakról. London körzete ahogy írod már lényegesen olcsóbb sőt a külvárosok is. A 99font két személyre még egy studioban is teljesen normális. Az internetért külön fizetni valóban a hülyék adója. A telefonomról megy egy asztali számítógép egy laptop és egy táblagép együtt és hasít mint állat br most ahol lakunk a wifin is jól jön és fizetni se kell érte.

A posztoló sem írta hogy a szoba árban nincs benne az önkormányzati adó vagy az internet.

Ne menjünk bele megint hogy mi a minőségi élelmiszer meg mi a szar mert ez messzire vezet. Nem tehetek róla szeretem az 50penny-s meatballt. Pusztán azért nem vásárolok drágábban mert telik rá. Azt a sznobok teszik.

A PUB-okban egyszerűen számomra szar a sör. Szénsav nélküli lóhúgy. Dobozosban is lehet kapni az van ráírva hogy smooth vagy draught.

Gyógyszer ügyben szerencsére nem tudok nyilatkozni.

A munkahelyi viselkedéskultúra fényévekkel van a magyaré fölött.

BTBTBT 2013.05.30. 22:20:57

@charlieharper:
A "public spending" (mi erre a magyar szó?) sajnos régóta növekszik, nemcsak Cameron alatt.
Tán túlságosan idealisztikusan hangzik, de talán másabb lehetne az egész, ha Clegg helyett hozzáértők rázhatnák gatyába a gazdaságot.

Azért kéne többet fizetni egy MP-nek, mert a saját döntéséért/szavazásáért minimum, hogy felelősséget vállal, és a nyilvánosság megtudja a kilétét? Na, ne. :)

miegysmàs 2013.05.30. 22:21:37

@Shanarey:

nem gondoltam ugy::))) csak bena vagyok,hogy elirtam,es nem ertettem hol a hiba::))

Shanarey 2013.05.30. 22:21:43

@miegysmàs:

Ne törődj vele, schmitt pali szindrómája van.
CTRL+C------CTRL+V

2013.05.30. 22:24:28

@Barátusz: nem tudom mi ra a magyar szo. Tucano tud ilyeneket.

Nem, nem csak ezert kell megfizetni. De akinek nagy felelosseget adsz, azt meg kell fizetni. Nem az en velemenyem dominal ugysem. De 50Kert, en is lesz.rnam.

Shanarey 2013.05.30. 22:24:46

@miegysmàs:

Np

A hibás link vírusos oldalra vitt ennyi.

Nagyobb bajom sose legyen.
:-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.30. 22:25:36

@hagyma:
Igen, 20 perc az nem vészes.
Most lakom kb. 20 percre a munkahelyemtől, ez még kényelmesen vállalható. További 20 perceket mondjuk már nem biztos, hogy bevállalnék (időben és üzemanyagban is sok lenne).

Meglátjuk, most még jó itt, de, hogy mi lesz 2-4-10 év múlva... :)

Sok sikert a házkereséshez!

miegysmàs 2013.05.30. 22:27:07

@Mirjam2:

örülök,hogy nem csak en latom igy,bennem ez a modszer rossz erzeseket kelt.
Nem is all szandekomban elmagyarazni neki,hogy müködhetnek maskepp is a dolgok

MágnásMiska 2013.05.30. 22:27:58

@charlieharper:

Heathrow lesz. Utána Tokyo 1éjszakára, bár utálom rohanást egyik helyről a másikra...
Jelenleg Cambridge belvárosában lakozom a campusok közvetlen szomszédságában, de éltem Suffolk - Cambridgeshire határában Newmarketban a lóverseny bölcsőjének városában is. Annyi sejket csak a közelkeleten és Londonban látni, mint Newmarketban.GB egész részében éltem. Ez volt az ország ahová kiköltöztem legelőször, bár akkor még tűrista vízum kellett a belépéshez és iszonyúan szigorúan engedtek be. Sok babysittert visszadobtak Doverban és a reptéren, ha a családot, amelyik a meghívó levelet küldte nem érték el. sokan el sem tudják képzelni milyen szuper ország volt akkoriban GB. Akkor magyarként unikumnak számítottam, most egy a sok munkanélküliség elöl országukat elhagyónak.... Visszasírom azon időket, mert akkor nem volt ennyi "b...megolós" magyar a boltokban,pubokban és az utcákon.

miegysmàs 2013.05.30. 22:32:21

@Mirjam2:

most latom csak,hogy alapjaban veve erteni kell miröl van szo,hiszen jelenleg is eppen Angliaban van.
Innentöl mar inkabb igyekszem elkerülni,es nem belebonyolodni jobban a dologba.

2013.05.30. 22:34:25

@MágnásMiska: hat akkor az egy szep ut lesz innen at Osakaig, utana Tokyo. Osaka az kb 14 ora, ha jol emlekszem.

Azert szep, hogy lehuztal par evet a UAE-ben, elotte meg UKban. Meg nekunk is anno vizumozni kellett, de par het alatt megadtak. Igaz, a ceg intezte.

2013.05.30. 22:36:37

@MágnásMiska: egyebkent a hiteles dologban nem ertek egyet. Ha fel tudok venni egy hitelt jo kondiciokkal, az hagy nekem annyi likvid toket, hogy megforgassam. Netto sokkal jobban jovok ki. En meg ennek a hive vagyok.

BTBTBT 2013.05.30. 22:39:25

@diggerdriver:
Arra is kíváncsi lennék, mit reagált volna a posztoló.

Félreértetted, amit a Londonban minimálbérből való megélésről írtam. A posztoló azt állította, hogy rohadt drága (nem olcsó, az tény), és minimálbérből talán kijössz.
Magam is kerestem minimálbért, és még félre is tudtam tenni.

Londonban idén 7,85 a vényre felírt gyógyszer. Mondjuk nem fájdalomcsillapító, mert abból vagy százat is vehetsz egyórányi minimálbéredből.

Műanyag kannás almabor/bor? Akkor inkább nem iszom alkoholt. Mondjuk tőlem aztán tönkre mennének az italgyártók.

Én is azt állítottam, hogy nem szúrnak le a késésért, kivéve ha rendszert csinálsz belőle.
A TFL-t nem szidnám annyira, mert valami hihetetlen, ahogy ennek az óriási városnak irányítják a közlekedését. Persze ettől még vannak problémák, de a reakcióidő gyors.
Amikor még vonattal jártam be a külvárosból, nagyon tetszett, hogy nemcsak ötször bemondták, ha 2 percet késett egy szerelvény, de a kijelzőkön is ott volt. Otthon meg? Semmi.

A "minőségi" élelmiszerrel kapcsolatban arra céloztam, hogy nem hiszem, hogy akár csak Skóciában is heti 30 fontból megvan 2 felnőtt kajája, még akkor sem, ha főznek. Ott is ugyanazok a cégek árulnak (Sainsburys, Tesco, Asda, és nyilván a többi), mint Londonban. Ennyi pénzből nem veszel minőségi kaját. Különösen nem a Lidl-ben.

A posztoló vinnyogott, de rendesen, hogy heti 70 fontért milyen szar a szobabérlet. És aztán nekiállt sorolni a "negatívumok"-at.

BTBTBT 2013.05.30. 22:44:48

@Mirjam2:
"aztan a legmegfelelobb jeloltet felveszik"

Azzal, amit a fizetés hirdetésben való megjelenítéséről írtál, egyetértek, de kifejtenéd a fentebb idézettet kicsit részletesebben?
Nem azért, mert már előre érzem, hogy a "legmegfelelőbb" kifejezéssel kapcsolatban valószínűleg nem fogunk egyetérteni, hanem mert érdekel, hogyan látod az interjúzást.

gabors 2013.05.30. 22:45:22

@hagyma: ez tenyleg igy van a egyik masik deli allamban elegfurcsan tudnak beszelni (kivetel floridai mert ott mindenki vagy kubabol vagy new yorkbol van:-)

hat mikor evekkel ezelott NC-ban megalltunk vacsizni felesegem (akkor meg nem) aki amerikai de New York-i nem tudott valaszolni a pincerno kerdeseire ... folytom engem nezet hogy most mi van ?? pedig csak azt kerdezte sult vagy fott kurmplival keri meg ilyesmi. Noverenek aposa eppen skot tavaly talalkoztunk Londonban sokat kerdezett ameriakbol meg magyar meg ize de elso ket oraban csak veletlenszeruen valoszolgattam mert felet nem ertettem mit mond de kb egy nap utan belejottem. ugyanez detto ha jamaicaba jar az ember ... pedig a Bob Marley dalokat fejbol tudom ott foleg az utcan igen nehez volt napokig (elso fonokom jamaicai volt igy volt valami tapasztalatom is)..mindezek angolul beszelnek persze...

MágnásMiska 2013.05.30. 22:48:04

@miegysmàs:

Ha nem vetted észre egyesek ölre mennek olyan dolgokon, amikkel a korábbi írásaiknak teljeséggel ellentmondanak. Ha szembesíted őket a hazugságaikkal, akkor egyből lelépnek a fórumokról.

Nem örömömben másolgatom be az írásaikat, de aki pincérkedik egyik nap, a következő poszthoz már rakétatudósként ír a hivatásáról. Persze ezen állításom képletes, de csak így tudom jellemzni jó pár mozigépészlelkületű írásait.

Közben ők kérik ki maguknak....
Az ilyeneket milyen kategóriába sorolod???

2013.05.30. 22:49:12

@Barátusz: Nem ertem a kerdest - egyszeruen azt mondom hogy nem annak alapjan vesznek fel embereket allasokra, hogy kiknek az ismerosei, hanem annak alapjan hogy megfeleloek-e az allasra vagy sem (kepzettseg, munkatapasztalat, szemelyiseg, referenciak alapjan).

BTBTBT 2013.05.30. 22:51:12

@charlieharper:

Akkor már legalább ketten vagyunk, akik nem tudják, hogyan lehetne fordítani. A "köz általi/közre való költés" fedné a valóságot, de rettentően magyartalan.

Bár az én véleményem sem dominál, és tényleg nem a vita kedvéért, de még mindig nem látom, hol van nagy felelőssége egy MP-nek?

Ha nem lennél okosabb, és nem lenne jobb dolgod, lehet, hogy beállnál évi 50-ért semmit tenni. Én is. MP-nek lenni nem éppen hajtós meló.

BTBTBT 2013.05.30. 22:52:13

@Mirjam2:
Azt írtad, hogy a legmegfelelőbbet veszik fel. Ezért kérdeztem, hogy szerinted hogyan is zajlik az ilyesmi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.30. 22:52:35

@Barátusz:
Nekem nem a szívem csücske a TFL mert annyiszor cserben hagytak már hogy igen rühellem őket.
Az meg egy kicsit sem érdekel hogyan oldják meg.
Oldják meg és kész. Azért fizetünk. Nem keveset. Múltkor a buszos csóka is rám akarta lőcsölni a probléma megoldását. Miért nekem kéne?
Én a vevő vagyok. A VEVŐ.
A legmegdöbbentőbb az volt ami a Trafalgár tér melletti Charing Cross állomáson történt. Reggelente ott szálltam át a Hunslow-ba menő N9-es buszra. Négy óra harmincháromkor van az ideje de nem jött. Semmi gond van olyan hogy egy járat kimarad ez bele van kalkulálva majd jön a másik és még időben beérek. A következő sem jött és az azt követő sem és már elég szép tömeg gyűlt össze de mindenki tanácstalanul álldogált. Egyáltalán nem jött az N9-es. Nem tudtam mást csinálni megvártam az első reggeli metrót 5,43-kor és azal mentem. Hétkor kezdődik a munkaidő és fél nyolcra estem be. Másnap mivel nem tudtam hogy ez egyszeri eset volt vagy nem ezért ugyanakkor ugyanott vártam a buszt. A 4,33-as N9 megint nem jött. Na akkor már nem kicsit voltam ideges. Egyszercsak megjelenik a busztársaság embere egy huszonéves takony és mondja hogy az N9-es busz el van terelve és a Charing Cross megállóhoz nem jön. Kérdezem hogy a legközelebbi megállója hol van? Azt mondja hogy a Piccadilly Cicus-nál. Na akkor lóhalálában felrohantam oda pedig az három megálló és oda jött is az N9. Másnap szombaton megyek már egyenesen a Piccadilly-re csakhogy a busz nem jön. Elszidtam azt a büdöskurva anyját a busztársaságnak és egy másik busszal kimentem Hammersmith-be ami az N9-es útvonalának a feléhez esik és oda jött is onnan mentem tovább. Na akkor már utánanéztem a dolognak az interneten. A londoni busz hivatalos honlapján még mindig az eredeti útvonal szerepelt ilyen naprakészek a társaságnál. Hosszas keresgélés után kiderült hogy elterelték a St.James’s tér felé és a Green parknál van a legközelebbi megállója. Ez a Charing Cross-tól az ötödik a Piccadilly-től a második megálló az eredeti utvonalán. Azt tudtam csinálni hogy még egy átszállást beiktatva a 14-es busszal tudtam elérni az N9-est a Green parknál. Az egész történet azért érdekes és egyben felháborító mert a leghalványabb tájékoztatásra sem tett próbálkozást a busztársaság.Egy papírt ha kiragasztanak a buszmegállóra már elég lett volna. Vagy a Charing Cross-nál amig másfél órát várt egy tömeg a buszra addig megállt ott legalább húsz másik busz akiknek a sofőrjének rádion csak annyit kellet volna mondani hogy szóljál már ki az embereknek hogy ne várják a buszt mert a Piccadilly-től vagy a Green parktól indul. De semmilyen kísérlet a tájékoztatásra nem történt. Emberek tömegei késtek el a munkából de ez itt természetes.

MágnásMiska 2013.05.30. 22:53:39

@charlieharper:

USA, Ausztrália, Új-Zéland, Ausztria, Szlovénia, Észak-Olaszország és Magyarország szerelmese vagyok. Persze rengeteg országban éltem és jártam, de talán, ha újraszületnék és nem lenne ragaszkodásom a gyökereim felé Új-Zéland északi részére születnék.

Feleséget pedig latin amerikából szereznék, :))) csak kár, hogy gagyogva és rosszul beszélem a spanyolt.

2013.05.30. 22:56:34

@Barátusz: dontesek nagy horderejuek, sok ember eletet/penzet erinti. Tehat nagy felelosseg.
En nem mennek politikaba, plana nem 50kert.

BTBTBT 2013.05.30. 22:56:38

@diggerdriver:
Szerencsére nem volt ilyen gondom a TFL-lel, de elhiszem, hogy hasonló helyzetben, kora reggel, amikor munkába kéne mennem, én is mérges lennék.
Bevallom, a munkahelyem a szomszédban van, és csak akkor használom a tömit, ha bevásárlásra, baráti látogatásra indulok.

Nem mondtam, hogy a TFL tévedhetetlen vagy nem hibázik. A "live update" szolgáltatásukat használod?

MágnásMiska 2013.05.30. 22:58:13

@Philosoraptor:

Magyaroszágon rengeteg minden rosszul működik, de ne a negatív oldalát nézzük.

Az hogy mennyien vándorolnak ki végleg az olyan urbán legenda számba megy.
Fórumokon Londont említik a második legnagyobb magyar városnak a magyarok, amit a brit statisztikák véletlenül sem támasztanak alá.

www.ons.gov.uk/ons/rel/migration1/migration-statistics-quarterly-report/february-2013/msqr-feb13.html

A neten rákersetem a UK statisztikákra és magyarok a románok, szlovákok mögött voltak jócskán.
Biztos sokan vállalnak illegálisan munkát magyarok is, de tudvalevő, hogy UK-ban nem kifizetődő zsebre dolgozni.

BTBTBT 2013.05.30. 22:58:17

@charlieharper:
Ha azt mondod, hogy bármilyen miniszterként nagy a felelősség, aláírom, de MP-ként? Nem igazán.

gabors 2013.05.30. 22:58:21

@orange85: bevasarolni be lehet HA csak elelmiszert veszel akkor ketten ebbol csak fogyokuran lehetnek ... valami nagyon nem kosher ez durvan 2 font naponta szemelyenkent mert ha kettojukre ertette, ha szemelyenkent akkor meg 4 font

(persze lehet van sajat jol mukodo meleghaz, tyukol baromfikkal egy kis tehenke meg kolbasz tavalyrol es csak kenyeret vesznek.) az kijon nap 4 fontbol :-)

2013.05.30. 23:00:29

@MágnásMiska: hat ez szep.
En patriota vagyok. New England es Ontario. Ok, esetleg BC meg johet melle.
Nyugdijba viszont joval delebb kell majd.
Felesegnek meg viszem tovabb magammal a mar meglevot.

gabors 2013.05.30. 23:01:46

@Mirjam2: hol van ilyen ? meg a fejlettebb orszagokban sem igazan ...

Spacecake 2013.05.30. 23:03:50

@Philosoraptor: őszinte kíváncsisággal kérdezem:végülis Te miért nem próbálsz külföldön szerencsét az állandó sírás helyett??

több 'sírós' barátomnak is él egy ajánlatom:
fizetek egy repjegyet BÁRHOVA a világba,és 1 havi élethez szükséges indulózsetont két feltétellel:
1.one way ticket:-)
2. 5évet bevállalnak és nem jönnek addig haza.

amikor néhanapján találkozunk és sírnak,emlékeztetem őket,h az ajánlatom nem volt határidőhöz kötve:-)

na azt a hümmögés és kifogáshalmazt,amikor olyankor hallok:-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.30. 23:08:06

@Barátusz:
Egy csomó appot letöltöttem már a telefonomra most éppen azon mérgelődök hogy letöltöttem olyan appokat amivel az oystert fel lehet tölteni online viszont egyszerűen nem találom hol lehet CSAK heti buszbérletet venni. Metró zónákra felkínálja a lehetőséget de csak buszra nem.

BTBTBT 2013.05.30. 23:09:47

@Spacecake:
Nem rosszindulatból, de tudod, ki finanszírozná nekik a jegyet meg az 1. hónapot? Lássuk, mennyire emberek a talpukon. :)

2013.05.30. 23:11:08

@Barátusz: probaltal valaha mondjuk csak 100embert kepviselni? Tudod, hogy milyen stressz az? Egy MP ennel joval tobbet kepvisel.

2013.05.30. 23:12:24

@diggerdriver: "Ki lehet jönni minimálbérből. Több ismerősöm is van aki lazán megél belőle."

Mit takar a "lazán megél belőle"?

"Ne menjünk bele megint hogy mi a minőségi élelmiszer meg mi a szar mert ez messzire vezet. Nem tehetek róla szeretem az 50penny-s meatballt. Pusztán azért nem vásárolok drágábban mert telik rá. Azt a sznobok teszik."

Helyesen étkezni nem sznobság, már csak azért sem, mert az egészséged megfizethetetlen. Az megint más, hogy a többszörösen feldolgozott élelmiszerek nagyobbik része ipari hulladék kategória.

gabors 2013.05.30. 23:13:19

@hagyma: es Kovermadar ... a hazat azert is erdemes venni mert az ertek !! es mikor mar nem dolgozol jo ha a nyugdijad eleri 50-60%-at a fizetesednek es akkor mar esetleg nem tudok a berletet fizetni.

Az usa-ban lakashitel kamata (es az allami hazado ha van) leirhato az adobol vagyis tamogatjak ezt fajta megtakaritast. Es ami szinten nem elhanyagolhato a hazat a pereputyuk megorokolhetik is ha vannak... mig 25 lakasberles utan esetleg semmi... persze van akinek igy eri meg van akinek ugy (azok akik olcsobb berles mellett maradani altalaban nem teszik felre a kulonbseget idosebb korukra ...)

az igazi trukk hogy mekkora hazat, mennyiert es hol vesz az ember hogy majd a torlesztes biztositas ado es a hosszu tavu allagmegorzest tudja fedezni...

fuvet meg nem kell nyirnia a tulajnak arra vannak a mexikoiak errefele (UK-ban meg a magyarok persze)

gabors 2013.05.30. 23:14:58

@én már a fény gyermeke vagyok: a tobbit foldkorul palyan toltotted ???

BTBTBT 2013.05.30. 23:17:26

@charlieharper:
100 személyt még nem képviseltem, úgy 30-40-et már igen. Meg szervezeteket, vagy fontos döntéshozók vagy nagyközönség előtt.
Embere válogatja. Nekem nem stresszes. Meg engem a stressz eléggé pozitívan stimulál is.

Viszont az MP nem találkozik az összes emberrel, akit képvisel. A havi két fogadóórájára nem is tudna annyi elmenni.
A politika ígérgetésről szól, az ígéretek beváltása meg tudjuk, hogyan megy. A felelősségrevonás - nemlétező - pedig egy rossz vicc.

2013.05.30. 23:19:13

@MágnásMiska: Ne a negatív oldalt nézzük, hát legyen, habár nehéz lesz. Írhatnál pár pozitív dolgot.

A kivándorlás nem urban legend, maximum az arányok kisebbek v. nagyobbak, biztosat senki sem tud mondani. A Londonos dolgot már én is olvastam máshol is, de szinte biztos, hogy nincsen csak Londonban 300 ezer magyar.

Spacecake 2013.05.30. 23:19:59

@Barátusz: hát én:-)
az ember ott segít,és azzal,amivel tud,...már aki.
sírás helyett.-)
nekem meg már a poén és a kísérlet kedvéért is simán megérné.

de legrosszabb esetet véve is:
már csak az ajánlattal magával bármikor leállítom a panaszkodást meg a sírást:-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.30. 23:20:15

@Philosoraptor:
A lazán élés azt jelenti hogy nincsenek anyagi gondjaik.

Kúrva nagy ívben teszek a helyes étkezésre meg arra is hogy mi hányszor van feldolgozva (nálam utoljára az biztos) sőt kétpofára habzsolom az ipari hulladékokat rá a műanyagot desszertnek.
Nagyon egyszerű a filozófiám, amit megkívánok azt megeszem és semmilyen magasabb szempont nem érdekel. Még az alacsonyabb sem.

MágnásMiska 2013.05.30. 23:20:56

@charlieharper:

Kanadában British Columbiát jártam be keresztbe-kasul. Vancouvert pedig imádtam. Alaszkában heteket berangoltam kinti magyarokkal és helyiekkel. Skagway, Sitka, Juneau.... nyáron rövdgatyában a nagy hőségben. Idehaza, meg mindenki kérdezgette, hogy nem fázunk....

Ontario mesés, de talán New England jobban bejönne. Ott asszem enyhébb is a tél az óceán közelsége miatt.

Kanadával nekem csak a hideg a bajom, de mint ország nagyon bejön. De gondolkodásmódban az Új-Zélandiak sehová sem sorolhatók. De az egy más történet.... :)))

2013.05.30. 23:22:06

@Spacecake: Sírtam? Te milyen bogyót szedtél be? Szimplán leírtam egy tényt. Nem tehetek róla, hogy sérti az önérzeted, ha valaki esetleg nem zeng ódákat a csodás Magyarországodról.

Jövőre tervezem az utat, meglátjuk, hogy összejön-e.

Nekem angol tanárt fizess, ne repjegyet adjá'. :)

2013.05.30. 23:23:13

@diggerdriver: Idős korodban majd megbosszulja magát ez, ne aggódj. :)

BTBTBT 2013.05.30. 23:23:18

@Spacecake:
Értem én, hogy egyből kifogásokkal jönnek, hogy "miért nem" indultak már el az ajánlatod ellenére sem. :)

Próba terén kedvencem az aktuális barátnővel eltölteni néhány napot egy túlélő táborban. Sok minden kiderül, ami hosszú távon fontos egy kapcsolatban. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.30. 23:23:54

@Barátusz:
Igen regisztrálva vagyok csak a csak buszbérletet ne találom rajta.

2013.05.30. 23:27:24

@MágnásMiska: vicces, mi is voltunk Sitka es Juneauban es meg egy par szigeten. Meghozza hajoval 2000-ben. Viszont hideg volt. Legjobb idoben is pulloveres ido volt nyaron. Lattad a salmon farmokat (hatcheries)? Ott aztan lehet horgaszni!
Kar, hogy akkor meg nem volt jo fenykepezonk. Nem tul jok a fotoink onnan, persze mi sem tudunk fotozni. Nagy kar erte. Meg oda visszamegyunk egyszer.

BTBTBT 2013.05.30. 23:28:14

@diggerdriver:
Ott van jobbra, az 1/2 mellett az a kis piros jel a "What if I mainly use the bus?" felirattal. Az működik?

Egyébként engem is érdekel, hogy mit értesz az alatt, hogy valaki ma/idén "lazán megél" a minimálbérből Londonban?

2013.05.30. 23:31:02

@MágnásMiska: es voltal Victoria, BC-ben? Na, az gyonyoru

BTBTBT 2013.05.30. 23:33:16

@Philosoraptor:
"Jövőre tervezem az utat, meglátjuk, hogy összejön-e."
Nem piszkálódás, de erről egy közeli rokonom jut eszembe, aki, ha szóba kerül, hogy mikor tesz meg ilyen-olyan fontos dolgokat, mindig azt feleli, amúgy patópálos-módra: "Majd nyáron."

Csak azt nem mondja sosem, hogy melyik nyáron.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.30. 23:34:26

@Barátusz:
Odakattinthatok de semmit nem csinál csak a popupot ajánlja fel ha meg belépek akkor semmit.

Spacecake 2013.05.30. 23:34:59

@Philosoraptor: bocs,de te mindig sírsz:-)

az nem tény,ahogy 1 adott ember szubjektíven megéli a világát,bocs.

ami az angoltanárt illeti:
ha még jövőre is itthonról sírsz tettek helyett,eskü megfontolom:-)
de Barátusznak lesz igaza:
lássuk mennyire vagy ember a talpadon.

BTBTBT 2013.05.30. 23:36:33

@diggerdriver:
Kérdezted már jegyirodában, hogyan tudnád ezt online intézni? Elméletileg (meg gyakorlatilag is) tudniuk kéne.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.30. 23:39:09

@Barátusz: Nem. Még csak a héten töltöttem le ezeket az appokat.

2013.05.30. 23:49:09

@miegysmàs: Tenyleg nem erdemes vele foglalkozni, hadd masolgasson kedvere, legalabb elfoglalja magat.

2013.05.30. 23:55:57

@gabors: Nekem eddig ez volt a szemelyes tapasztalatom Angliaban, es ugy latom masoknak is, kulonben hogyan tortenhetett volna hogy kelet-europai bevandorlokent, ismerosok, rokonok nelkul, jol fizeto, felelossegel jaro allasokat talaltak itt emberek? Miert, neked mi a tapasztalatod errol?

gabors 2013.05.30. 23:56:25

@Kovermadar: jo Nektek atlagban 1.20 oda reggel, es attol fuggoen hogy a csucsforgalom utan megyek-e 1:00-1:30 haza ... aztan ha valami kamikaze dolog tortenik a hid korul akkor akar 2:00+...

As is lehet hogy kozelebb lakom a munkahelyemhez csak a varosi forgalomban... ezert is vettem Priusz-t (tomegkozlekedes van csak joval dragabb es avvel sem ernek be 1:30-nal hamarabb )

MágnásMiska 2013.05.30. 23:57:44

@Philosoraptor:

A JobCenter Plus egy regionális főmuftija az egyik haverom aki rálát az országos nemzetiségenkénti megoszlásokra, ill. adatokra. Tőle kérdeztem ezt a félmillás, meg a 300.000-es számlegendát.
Annyit mondott, hogy tudomása szerint a magyarok "minority-k" az A8 országokból érkezettek közül. A Citizen Advice Bureu-nál és a JobCenter Plus-nál találsz lengyel, portugál, román, orosz, szlovák nyelvű tájékoztatókat, csehet, szlovént, magyart nem.

CSCS kártya nélkül semminemű építúipari munkát nem lehet végezni UK-ban. A tesztet 8nyelven lehet letenni a magyar nem szerepel 2004 óta a nyelvek között, mert olyan kevesen vannak bent jött a válasz ismét, mikor rákérdeztem a miértre. Ha annyira népes bevándorlótömeg lennénk, akkor lennének magyar kiadványok is a munkaügyi központokban és más hivatalos jogsegély irodákban, de nem így van....

www.cslinks.co.uk/index.php/cscs-test-info

"Health and safety test revision books are available in various languages: Portuguese, Bulgarian, Russian, Romanian, Punjabi, Polish, Lithuanian, Welsh, German and English. You will be able to buy all the revision material during your online booking process"

2013.05.31. 00:04:05

Az elottem szolokhoz csatlakozva en is megerositenem hogy heti £30-bol 2 embernek nem lehet eleg elelmiszert venni. Szerintem a posztolo azert kolt ilyen keveset mert munkahelyi etkezdejuk van, lehet hogy ott ingyen etkeznek napkozben, foleg mivel a baratnoje ott dolgozik. Mi joval tobbet koltunk elelmiszerre, fejenkent (igaz hogy nem is nagyon sporolunk es hetente parszor etteremben eszunk).

MágnásMiska 2013.05.31. 00:07:24

@charlieharper:

Voltam, de az már több, mint tizenéve volt. idén nyáron szeretnék Alaszkába ismét elmenni, de egyenlőre csak terv. Voltam panorámavonattal túrán, de visszafelé magánrepülögéppel zötykölődtem vissza Vancouverbe, onna pedig Seattle-be a Wyndham Garden hotelba.

Stanley Park-ban az aquarium-ban láttam életemben először Belugát. Én csak mosolygó fehérbálnának hívom! :))) Iszonyú szép egy teremtés!!!!

gabors 2013.05.31. 00:09:28

@Mirjam2: en csak arra ertettem hogy nagyon sokat tud szamitani hogy kit ismersz es ki ajanl valakit... az viszont igaz hogy ezt felelosseggel teszik errefele ...

ma tortent korabbi fonokom felhivott mert eppen vesznek fel valakit es az egyik jelenkezo pont arrol az osztalyrol van ahol korabban dolgoztam. mivel ismer "bizik" a velemenyben igy "informalisan" felhivott .. de mint kiderult nem tudtam segiteni a kollegat szemelyesen nem ismertem mert kesobb csatlakozott.

De velem szemelyesen is megtortent ez (ketszer) hogy nem csak a papirokat meg az interviewt meg a tesztet nezik hanem a referenciakent megadott embereket is ... Igy nagyon sokat tud am az szamitani hogy ki ismer Teged !!! Ez persze nem olyan szinten megy mint otthon hanem foleg szakmai szinten ... nem vagyok hulye valakit ajanlani akirol tudom hogy idiota meg es nem alkalmas arra a feladatra... sot oszinten megmondom azt is.

2013.05.31. 00:14:40

@gabors: Persze hogy szamitanak a szakmai referenciak, tehat ilyen szempontbol szamit hogy 'kit ismersz', de ez teljesen mas mint hogy ugy ismersz valakit mint rokon / haver / baratno stb. es ezert kapod meg az allast; marpedig attol tartok hogy ez Magyarorszagon gyakran elofordul. Azt hiszem egyetertunk.

toljukcsináljuk! 2013.05.31. 00:28:34

@ABL CA: Szerintem eléggé irreleváns érv amit írsz. Ha nyugati színvonalúak lettek volna a bérek? "Ha bement volna akkor gól." Igen, de nem ment be. Mit számít a "ha"?

Azt gondolom, hogy nagyon sokan vannak itthon, akik egyszerűen többet akarnak, mint ami realitás. Wishful thinking az van, korrekt tervezés, realitásérzék az nincs. Rengeteg nyugati sem tudja megvenni a lakást - nézd csak meg az átlagfizetést az UK-ban és vesd össze egy londoni lakás árával! Budapesten annyiért kapsz lakást, mint ott egy garázst. Mit csinál a londoni? Nem vesz mániákusan ingatlant, mint a magyar, aminek az a mellékes haszna is, hogy nem fizet 3x annyit vissza a banknak 20 év alatt + nem kockáztat + ha jobb munkát kap akár a világ másik végén is, bármikor tud mozdulni. A magyar bezzeg nem: inkább nyögi a törlesztőt és megköti magát ahhoz a lakáshoz, ami egyébként nem is övé, hanem a banké.

Ezzel nem a posztolót akarom puttózni egyébként, csak mondom. Sokan maguknak keresték a bajt. És itt nem csak arról van szó, hogy fölment a frank, hanem arról, hogy 25 évre nehogy már B-terv nélkül tervezzen valaki! A forinthitelt sem tudja fizetni, akinek nincs munkája, vagy aki megbetegszik, vagy ha elszáll az infláció és hirtelen ötszörösére nő a kamat...

MágnásMiska 2013.05.31. 00:37:37

@toljukcsináljuk!:

Ezen írásod a ma délutáni "mindegy, hogy mit írsz egyből propagandista Fideszes vagy" kategóriába esne.

Egyébként a társadalmat megosztó Thacher mondta azt, hogy azért privatizálja a Council házakat, hogy az előző generáció hagyjon hátra értéket, amivel a következő generációk gyarapodnak és könnyebben lakáshoz/házhoz jutnak.

Megjegyzem, több építőipari alapanyag GB-ban olcsóbb, mint odahaza, viszont a szaniter árúk éppen az ellentetjei az otthoni áraknak.

NYEU ingatlanárak lufiként vannak felfúja. Lásd spanyol, vagy ír ingatlanok árai. Az ír tigris igatlan buboréka a legjobb példája az abnormálisan magas piaci árak összeomlásának és amint most hirtelen erre rákerestem, már wiki oldala is van:

en.wikipedia.org/wiki/Irish_property_bubble

mzgldr 2013.05.31. 01:22:17

@toljukcsináljuk!: nem fogok guglzni, majd charlie meg barátusz megmondja a tutit, de nem csak magyar jelenség. Amerikáról láttam valami statisztikát a háztartások nagy százalékának átlagos megtakarításáról. Ott sem volt több egy-két hónapnál, szóval ha kirúgnak, akkor cumi elég hamar.

toljukcsináljuk! 2013.05.31. 01:40:32

@mzgldr: "The average total savings of a United States household is about $52,993 for standard savings and certificate of deposit (CD) accounts as of 2010."

Az tehát 12M HUF / család. Itthon ennyi hitelt vesznek fel az emberek - 20 évre.

" The national average for a home loan is $222,261 with a $1,061 average monthly payment for a 30-year mortgage at 4 percent, according to LendingTree. "

Ez meg 220e Ft / hó átlag törlesztő.

És akkor még ott a refinance, a kicsit igényesebb credit rendszer, meg mondjuk hogy nekik nem baj, hogy devizában vannak eladósodva :) Ja, és mondjuk egy chapter 11 bankruptcy, ha minden kötél szakad. EMELLETT az USA-ban 67% a lakó/tulajdonos arány, itthon 91%. Lehet ellenőrizni!

Q.E.D. :)

BTBTBT 2013.05.31. 02:03:10

@mzgldr:
Azt nem tudom, hogy charlie megmondja-e a tutit. Nekem nincs egyértelmű válaszom. Statisztikám meg mindenféle linkem, amivel magamat igazolnám, még kevésbé. :)

Ami lényeges különbség Anglia és Mo. között, az egyrészt pénzügyi, azaz az angol viheti magával a jelzálogot az új ingatlanra, másrészt mentalitásbeli, mert - talán a kevésbé kötöttségből adódóan vagy nem - hamarabb költözik új munkahely közelébe vagy miatt, mint a magyar. A kivételek pedig itt is erősítik a szabályt.

Londonban viszont azért lesznek mindig is magasa(bb)an a lakás-/házárak, mert a város rengeteg munka- és oktatási
lehetőséget biztosít (a kulturálisért még nem költözik a jónép), így a kereslet mindig megteremti önmagát a puccos és méregdrága lakásoktól a tenyérnyi, penészes falú szobákig.
Az más kérdés, hogy aki keveset keres, az a bevétele nagyobbik részét úgyis elkölti helyben.

gabors 2013.05.31. 03:25:00

@Mirjam2: valoszinuleg igazad lehet ezt mikor meg Mo-on eltem protekcionak csufoltak ... ..

Minnel professzinalisabb a munka (errefele) annal kevesbe lehet "szemelyes" ismeretseg alapjan megszerezni .. de ne hidd azert hogy kis csaladi vallalkozasoknal nem igy van sot nagyobb multiknal is ... csak nem "tudast" kivano allasokban... irodista/recepcios allast igy konnyu szerezni ... persze "chief engineer" beosztast meg nem kap az unokahug ... ennyi

gabors 2013.05.31. 03:33:37

@toljukcsináljuk!: "A forinthitelt sem tudja fizetni, akinek nincs munkája, vagy aki megbetegszik, vagy ha elszáll az infláció és hirtelen ötszörösére nő a kamat... "

Na itt van valami elbaszva... nalunk en kotottem a bankkal egy 30 eves hitelszerzodest kotott kamattal !!! na ja valtozo kevesebb lett volna (sokkal) DE nem akartam hogy 5 ev mulva meg duplajara menjen ... ezt a bank nem tudja megvaltoztatni .... en szemely szerint akkor arra szamitottam hogy az inflacio ismet emelkedni fog evvel a fizetesem is, es a torleszto marad ami ... nem ez lett de meg igy sem jartam rosszul mert kezd ha lassan is emelkedni a kamat es hamarosan tullepi azt ami nekem van...

errefele a hitelszerzodesek jelentos resze fixed apr/thm?? ... kocsi IS .. haz IS ha ugy akarom ...

Ami Mo-n tortent az volt hogy ebben jaratlan tomegeket tevesztettek meg (nem becsaptak) ... mert ennek nem volt multja ...

gabors 2013.05.31. 03:39:17

@mzgldr: igy van usa atlag haztartasanak (foleg a BOOM alatt )semilyen megtkaritasa nem volt mert mindenki a hazaban latta a megtakaritast ... es voltak regiok (Nevada, Florida) ahol egy haz/lakas "erteke" akar 1/3-ra is visszaesett ... vagyis ha nem volt tartalek es el kellet adni veszteseg oriasi ...

csak a sajat esetemet tudom mondani itt a hazam a max ertekenek felere esett (ez joval tobb volt mint amit en fizettem) ... de volt hogy tobbel tartoztam a banknak mint amiert realisan aznap el lehetett volna adni ... nem volt egy kellemes 6-8 honap .. .valamivel jobb a helyzet megint....

gabors 2013.05.31. 03:41:23

@toljukcsináljuk!: bocs de ezek a szamok NAGYON felrevezetok !!!

tudom mert itt elek ... ebben nincs sem allam sem egyebb benne ezt kar volt ide beirni ....

2013.05.31. 08:17:14

@toljukcsináljuk!: a szamokat context nelkul nezed es nem vetted bele a hazak leertekelodeset, vagyis egy remortgage eseteben negative equityben vagy.
A $5K megtakaritas/csalad az nagyon keves, ha mortgaged van es ennyi a tartalekod. Nem erdemes HUFra konvertalni.

hot-spot (törölt) 2013.05.31. 08:27:38

Nekem is 2 féle önéletrajzom van.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.31. 08:28:15

@Mirjam2: es hetente parszor etteremben eszunk).

Hétfőn a sarki gyrososnál, szerdán a főzelékfalóban, és vasárnap megrohanjuk a guruló hotdog árust.

2013.05.31. 08:50:53

@Barátusz: Bizonyítanom kellene neked esetleg valamit? Nem. Akkor nem tudom, hogy miről beszélünk.

2013.05.31. 08:58:11

@Spacecake: Bocs, de az nem tény,ahogy 1 adott ember szubjektíven megítél. :-)

Nem hiszem, hogy neked is bármit bizonyítanom kellene, ne haragudj meg, de számomra te senki vagy, a véleményed se igazán érdekel.

BTBTBT 2013.05.31. 09:36:41

@gabors:
Van, hogy nem is kell személyes ismeretség hozzá. Különösen Londonban.
Akadt dolgom olyan chief executive-val egy tanácsnál, aki hogy reprezentálja az egyre növeknő számú kisebbséget, amelyből származott (se nem fehér, se nem fekete), no meg, hogy önmagát fényezze a polgármester előtt, sorra a saját fajtából valókat vette fel meghirdetett állásokba.
És bár a tendencia látszott, de nem lehetett bizonyítani, mert azzal takarózott, bizonyítékok nélkül kikezdhetetlenül, hogy azoknak, akiket kiválasztott, jobb volt az interjúja, mint a többinek.

Lorinc 2013.05.31. 09:42:19

1100 fonttal es munka nelkul nekivagni, eleg meresz... De ugy fest megoldotta.
"egy neves volt brit politikusnő" no ezen azert jot nevettem :-))))

(deleted) (törölt) 2013.05.31. 09:44:09

@MágnásMiska: mekkora köcsög vagy, már bocs, szóval ez a mániád, hogy kikeresed az emberek hozzászólásaiból, kiválogatod, ami kifogásolható lehet. Ugyan azt, hogy mi után jött a bizonyos hozzászólás, azt nem tudod, nem is teszed hozzá. Undorító, amit csinálsz.

Az egyik beidézett hozzászólásom arra volt, amikor éppen a rákos meghalt hozzátartozókról volt szó, és valaki igencsak ordenáré módon szólt hozzá a kérdéshez. Sosem fogom eltűrni, hogy valaki úgy beszéljen, főleg ha azt sem tudja, milyen elveszíteni egy közeli hozzátartozót, meg átélni 10 év betegápolást. De te csak idézgesd be, hogy mit reagáltam végül, ez csak téged minősít.

Én nem csüngök állandóan a blogon, úgyhogy kösz szépen, hogy ilyen unfair módon bemásolgatsz dolgokat, így próbálsz meg lejáratni. Szerencsére mindenki tudhatja, aki itt szokott olvasni, hogy megmondom a véleményem, de sosem beszélek senkivel rondán, aki nem szolgál rá elég keményen.

És amúgy nem igazán kommentelek máshol, nagyon ritkán szoktam itt-ott, én nem floodolok állandóan, mint te.

(deleted) (törölt) 2013.05.31. 09:49:38

@szerengeti: mindenesetre a biztonság kedvéért, hogy a néhány hozzászólást se tegyem meg többé, törlöm is az indapasst, és pápá minden kedves és kevésbé kedves, illetve beteg elméjű hozzászólónak.

ABL CA 2013.05.31. 16:11:13

@toljukcsináljuk!: OK, ne beszeljunk, hogy mi lett volna, ha...

De azt azert nem lehet mondani, hogy Mindenkinek irrealis vagyalmai lennenek es (Uram bocsass!) ezert vasarolt egy lakast... Nezzuk csak azert azt is, hogy a magyar hagyomanyok masok, mint a londoni/nagy-britanniai/amerikai/ akarmilyen hagyomanyok. A magyarok evszazados(?) szokasain nehez par ev alatt valtoztatni. amit raadasul a bankok is megnehezitettek a konnyitett hitelekkel.
Nagyon sok szol pro es kontra itt es ott is, egyezzunk meg, hogy semmi sem csak fekete es feher. A magyarok nagy szazaleka nem kozgazdasz, es nem hinnem, hogy ne lett volna senkinel sem B-terv. Csak ebben az esetben nem volt eleg A, B, C , X terv sem. Akik elvesztettek a lakasukat, nem hinnem, hogy nem probaltak meg elotte mindent megtenni, hogy elkeruljek a teljes csodot. :(

gabors 2013.05.31. 18:58:05

@Barátusz: es gondolod hogy azok kozul senki nem volt az ismerose gondolom kikre gondolsz ott baromi osszetartas van am "klanok" es rettenetesen kiterjedt rokoni kapcsolat .. igaz ott meg a negyedik otodik unokatestveri szintet is komolyan szamon tartjak :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.01. 10:29:21

@Barátusz: 130 ket emberre kicsit keves, egy emberre viszont siman eleg lehet.

A mi havi elelmiszerkoltesunk itt, igaz ez egy korabbi,( a lloyds money managerje mostanaban neha kihagy adatokat ): logout.hu/dl/upc/2011-11/3717_screen_shot_2011-11-23_at_20_11_35.png

Nalunk 170 volt akkor az atlag, de ebben mar marha steak, es lazac is benne volt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.01. 10:34:10

@ABL CA: Azert tegyuk hozza, aki 1990-ben mar elt, latott rgy 30%-os inflaciot mar ( netan a szulei hitelere is raszallt akkor az otp, hatalmasat nottek a kamatok), illetve lathatott egy hatalamas font illetve dollaringadozast . Tehat ezzel tisztaban lehetett volna lenni, emg akkor is, ha hosszu tavon stabil volt a CHF.

A font pl. az elmult 10 evben volt 400 felett meg 300 alatt is. Igaz, nem adtak fonthitelt otthon, de ez kb 30-35%-nyi ingadozas!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.01. 10:39:52

@Philosoraptor: Mi peldaul tarsberlok nelkuli lakast tudtunk berelni belole, plusz lazacot, meg steaket tudtunk havi 3-4szer enni, havi 2 pub, 2 mozi, ilyenek . -tildy.blog.hu/2012/01/07/ujevi_szosszenet itt leirtam.

BTBTBT 2013.06.01. 10:56:00

@gabors:
Nem az volt itt a lenyeg, hanem ez egy volt a szamtalan pelda kozul arra, hogy mennyire nem igaz az a sokak altal eloszeretettel hangoztatott naiv altalanositas, miszerint a legmegfelelobb szemely kap meg egy munkat, es minden fair-ul mukodik a toborzas alkalmaval.

BTBTBT 2013.06.01. 11:18:58

@tildy:):
130? Ez a poszter peldajabol hozott heti 30 alapjan? Eleg lehet egy szemelyre meg ma is, amikor kb. 30%-kal magasabbak az arak, mint 5-6 eve.
Nagyon ritka, hogy nem fozok magamra, de nekem siman elmegy a 150-200 havonta, attol fuggoen, hanyszor vannak vendegeim.

Volt alkalmam megtapasztalni, hogy az elmult 10 evben csak 2006 nyaran/oszen volt picivel 400 forint folott a font. A "valsag" elott jellemzoen a 340-370-es ertek kozott mozgott. Azota meg kicsit lejjebb ment.

Latszik a grafikonbol, hogy juniusban szabin voltatok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.01. 11:43:16

@Barátusz: Szerintem akkor epp elore bevasaroltunk majus vegen. Augusztusban szoktunk szabadsagon lenni :)
Ez a tavalyi: img96.imageshack.us/img96/8927/screenshot20130601at104.png

Ez pedig az idei eddig, de 2012 juniustol - 2013 aprilisig 3 emberre vasaroltam.

img825.imageshack.us/img825/1246/screenshot20130601at103.png

BTBTBT 2013.06.01. 12:09:20

@tildy:):
Az elozo kommentedben levo linket siman megnyitottam (es a majusi magas kajakoltseg valoban megmagyarazza a juniusi alacsonyat), de ez a ketto most nem mukodik. Majd megnezem otthonrol. Melobol sok mindent blokkolnak.
En meg juliusban, mert akkor szinte mindig az az irto meleg magyar nyar var otthon. :)

ABL CA 2013.06.01. 17:22:02

@tildy:): O, igen! Ennyi erovel meg lehetett volna nezni csak ugy osszehasonlitaskeppen az 1929-es arfolyamokat is..
Az en szuleim kifizettek a hiteluk felet egyben, amikor lehetett, ez sem volt tul jellemzo, egyszeri eset volt.

Rendben van Tildy: mindenki hulye volt, aki lakni akart hitelre.
(szerintem Te tul fiatal vagy :D)

BTBTBT 2013.06.01. 18:35:56

@tildy:):
Némi áremelkedés látható, de többnyire havi 200 körül mozgott a kajátok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.01. 20:42:14

@Barátusz: Azert szmaold bele, hogy tavaly mar harman voltunk:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.01. 20:50:25

@ABL CA: 33 vagyok. Viszont teljesen tisztan emlekszem, mikor a csaladban ment a rokonoktol kerdezgetes, ki tud kisegiteni.
Az arfolyamokrol meg: 2004-ben bennem is felmerult a hitel, csak aztan lattam, hogy a forintalapu mennyi ( duplaja lett volna a havi torleszto az alberleti dijnak, 15 evig, egy 32 nm-es lakasra, es azt mondtam inkabb nem) , a deviza alapunal meg lattam, hogy ki tud lengeni.

Mivel vannak akkori kommentjeim egyik forumon , megnezheted azokat is.

Amugy hulyeseget beszelsz. Nem 1929-t lehetett volna megnezni, de tenyleg ennyire konnyen felejtenek az emberek? Hogy nem emlekeznek arra, hogy az OTP hogy megemelte a szuleik hitelen a kamatot , mert olyan votl a helyzet?

Nem volt mindenki hulye, aki lakni akart hitelre. Akinek egy kis esze is volt, es biztosra ment, az forinthitelt valasztott. ( persze jarhatott volna rosszabbul epp azzal is, de az jobban fix volt, arfolyamingadozastol vedett, es sorolhatnam)

Mivel segitek valakinek, aki szinten megszivta a devizahitelt ( mert latom , hogy kuzd tiszta erobol, hogy megoldja a helyzetet) azert poppet belelatok a dologba, mit tud okozni, ha csak szimplan elveszted a munkat.

Aldom az eget, hogy nem ugrottam anno bele otthon.

BTBTBT 2013.06.01. 20:59:37

@tildy:):
Emlékszem, hogy írtad korábban a 3 személyre vásárlást.
Most akkor lehet, hogy hülyét kérdezek, bár a smiley-ből ítélve talán nem: Gyereketek született?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.01. 21:11:31

@Barátusz: Jo nagy gyerek szulethetett akkor, mert mazsa feletti volt:D

Itt lakott 9 honapig parom testvere, kb 2 honapja koltozott el.

BTBTBT 2013.06.01. 23:37:13

@tildy:):
Ha százkilós, akkor nem is sokkal többet költöttetek kajára. :D

Egyébként nem sokkal azután, hogy elküldtem az előbbi kommentemet, jutott eszembe, hogy talán az öcséd volt veletek. Egyszer említetted, hogy próbálsz segíteni neki munkakeresés terén.

Koci1981 2013.06.02. 22:38:23

Igen, amikor a vasasszony elhunyt, itt a "Rust in peace" volt a menő <szintén Skócia>. De a heti harminc font kajára igenis meg tudja állni a helyét (pláne két főre). A sör a boltban 1 és 1.70 között van (mármint az Ale), ha nem iszol komolyabban és nem dohányzol, akkor simán kijössz a fizuból. A péntek és a szombat esték itt mindig rizikósak, mert sok a részeg az utcákon, hangosak a sikátorok, de amúgy minden békés. Hamarosan remélem én is tudok írni egy hosszabb sztorájt a skót kalandokról.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása