oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 27. 06:49,  Egy egyetemista a határátkelésről 209 komment

2013. március 27. 06:49 Határátkelő

Egy egyetemista a határátkelésről

A minap arról írtam, hogy immáron a fővárosi ún. elit gimnáziumokban érettségizők egyharmada tervezi, hogy külföldön jár majd egyetemre. A posztra reakcióként született meg Diák325 írása, aki azt mutatja be, miként is néz ki a rendszer belülről. Sokkal nem lettem optimistább...

egyetemisták.jpg„A középiskolásokról szóló cikketek nyomán elég sok gondolat megfordult a fejemben oktatásról, tanárokról, az emberekről, akik körülvesznek és leginkább arról, hogy nekem milyen saját tapasztalatim vannak arról, amiről a kommentelők java része csak valamilyen nagyon közvetett, vagy régi információval rendelkezik.

Röviden magamról: 20 éves pesti egyetemista vagyok, most kezdtem az egyetemet, nem állunk úgy anyagilag, hogy kifizessük a tandíjat, így egyértelműen államilag támogatott helyre való bekerülés volt a cél. A BME-re fel is vettek. Az elsők között írtam alá a sokat szidott hallgatói szerződést.

Középiskolába egy budapesti „elit" gimnáziumba jártam – mi soha nem tartottuk annak, de mindenhol így hivatkoznak rá.

Tapasztalataimat leginkább az 1995-ig születettekkel bezáróan lehet valamennyire általánosítani, az utána következő generáció a saját, a velem egykorú ismerőseim és a több évtizede tanító (gimnáziumi) tanáraink szerint is alapvetően más.

Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb, de mindenképpen más, lehet ez akár előny is, bár így utólag csak a negatívumokat tudom felemlegetni. (Ezzel kapcsolatban erősen általánosítok, és ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kivételek, szerencsére vannak.) Hozzáállásban, értékrendben, készségekben alapvető normákban mások, de erről majd még egy kicsit lejjebb lesz pár szó.

Kevés az igazán jó pedagógus

Kezdjük az elején, ugyan elég rég volt már, de ez is fontos, a közoktatás alapja: az általános iskola. Ott jön elő legjobban a tanár pedagógus szerepe, és sajnos nagyon kevés igazán jó pedagógus van, olyan, aki az elég behatárolt eszközeivel képes rendet és fegyelmet tartani, megfelelő oktatási színvonal mellett.

A legtöbb tanárunktól, akinek az óráján rend volt, félt az osztály. Egyik ilyen tanárunk órájáról nem egyszer sírva jöttek ki többen is, de végül így vagy úgy megtanulta mindenki, amit kellett - mindenesetre nem tartom követendő példának.

Voltak még szakmailag felkészült, de kevésbé jó pedagógusok is, akik nehezebben tartottak rendet, és voltak a kivételek: 2-3 olyan tanárunk, aki határozott, jól képzett volt, de egyáltalán nem „agresszív" - őket tisztelte mindenki, senki meg sem próbált puskázni, mindenki tanult rendesen.

Mi még nem gondoltunk arra, hogy nekünk jogaink vannak, vagy ha csúnya volt a tanító néni, akkor majd otthon sírunk egy kicsit és majd a szüleink jól leteremtik a tanárt.

A fentebb említett generáció már pontosan tisztában van vele, és se a felsőbb éveseket nem „tisztelték" - pedig pont az általános iskolában a legnagyobb a fizikumbeli különbség, ezért a nagyobb mindig erősebb is - se a tanárokat, ami viszont már jóval nagyobb probléma.

Csak annyit tudok mondani erről, hogy minden tiszteletem azoké a pedagógusoké, akik általános iskolában tanítanak, vagy egyszer ott oktatnak majd.

Selejtes szakközépiskolák

Nagyon sokan írtak a kommentekben a szakközépiskolákról. Sajnos az összes általam ismert szakközépiskola az úgymond selejt kategóriába tartozik, és mindenki, akinek komoly szándékai vannak, gimnáziumba és utána egyetemre akar inkább menni.

Nincs, vagy legalábbis soha nem hallottam olyan szakközépiskoláról, amit szívesen ajánlottak volna, és ahol valamennyire is minőségi oktatás folyna. Ha egy diák felvételi előtt egy ilyen intézménybe és egy gimnáziumba is betéved, akkor szinte biztosan a gimnáziumot fogja választani.

Hacsak nem akarja tudatosan ellógni az egészet, vagy érzi úgy, hogy a tudása nem lenne elég egy gimnáziumhoz - és így még ha színvonalas tanári kar rendelkezésre is állna (nem tudom, ilyen van-e) akkor sem tudnak színvonalas képzést folytatni.

Ezek után nem tudok csodálkozni azon, hogy az egyetemen a szakközépiskolákból érkezők aránya kb. 1:50, és ők már az egész országból jöttek. Miként azon sem, hogy nincsenek jól képzett szakmunkások Magyarországon.

Amíg nincs olyan intézmény, ahova szívesen menne valaki szakmát tanulni - és ott meg is tanítják neki, és közben nem alázzák meg páran a „strébert", addig nem lehet arról beszélni, hogy kevés a szakmunkás.

... és a gimnáziumok

A pesti gimnáziumok minőségéről egy ismerősöm tapasztalatait osztanám meg, számomra meglepő, de legalábbis tanulságos volt.

Abban a gimnáziumban, ahová jártam, hármas-négyes tanuló volt, de úgy érezte, hogy amennyi időt tanulással tölt, azért szeretne ötös lenni, így átjelentkezett egy másik, közelben lévő gimnáziumba.

Az első helyen ahol megfordult nyíltan használt szitokszó volt a gimnáziumunk - mint a bénák, hülyék és hasonlók szinonimája -, miközben az ismerősöm a hármas-négyes tudásával többet tudott egyes tantárgyakból, mint amennyit itt az órán leadott a tanár az anyagból.

Ezután egy újabb, majd még egy másik gimnázium következett. Mindkét helyet túl könnyűnek érezte.

Így először leírva elég szenvedés szaga van a dolognak, de szerintem az mindenképp tisztelendő, hogy egy tizenéves képes arra, hogy ne elégedjen meg egy alacsonyabb színvonalú intézménnyel és megpróbálja a saját képességeit a lehető legjobban kiaknázni.

Végül egy másik budapesti „elit" gimnáziumban kötött ki, ahol az oktatás színvonala ugyanolyan, mint ahonnan indult, ott fog leérettségizni és már megszervezte magának a jelentkezését Bécsbe, jogot fog tanulni - amire itthon (szinte) nincs lehetősége állami támogatással.

Az én gimnáziumomban nagyon erős matematika, történelem, és magyar oktatás volt, és egy-két kivételtől eltekintve a többi tantárgyat is meglehetősen komolyan számon kérték.

Mi a helyzet a nyelvoktatással?

A nyelvoktatás mindenhol elég sarkalatos pont, és sajnos Magyarországon nem igazán jeleskedünk ebben, pedig meglehetősen fontos lenne. A gimnáziumi osztályunkat az előzetesen felmért tudásunk alapján osztották fel, és kerültünk több tanárhoz.

Hat angoltanárunk volt az évek során, ebből egy nem tudott angolul, kettő szinte csak felolvasta a tankönyvet, két korrekt tanár volt és egyre tudom azt mondani, hogy tényleg mintapedagógus volt.

Azóta természetesen az általunk (mármint az osztály által) legjobbnak tartott tanár nyugdíjba ment, miközben a legrosszabb még mindig tanít.

A második nyelv oktatásáról felemás élményeim vannak; franciául senki nem tanult meg nálunk középfokra, 2-3 ember kb. alapfokra, és a maradék tízegynéhány egyáltalán semmit nem tudott franciául 4 év után sem.

A némettanárunk közben megtanította a saját csoportját közép-felsőfok szintre németből, és még aki nem akart tanulni, az is jobban beszélt végül németül mint a legjobb franciás franciául.

(Megj.: egy középfokú, majd egy felsőfokú angol nyelvvizsga birtokában úgy vélem, egyik nyelvvizsga sem alkalmas arra, hogy tényleges nyelvtudást igazoljon, de ez csak a magánvéleményem.)

Ha már a nyugdíjazást említettem, a gimnáziumi évek alatt a tanári kar fiatalodott, legtöbbjük lelkes, szakmailag (a tanított tantárgyból) legalábbis felkészült, de kevésbé jó pedagógusokra cserélődött. Az új tanárok rendszerint nehezen tudtak csak rendet tartani, de ettől függetlenül szimpatikusak voltak.

Mindenesetre a tanárképzésnél, a szakmai mellett talán lehetne jobban a pedagógiai oldalra fókuszálni.

Magánvéleményem: egy jó tankönyvből remekül fel lehet készíteni diákokat az érettségire, ha tanár tudja kezelni a diákokat, és ezért szerintem fontosabb, hogy a tanárok jobb pedagógusok legyenek, akár sekélyesebb szakmai tudás árán is.

A főbb vélemények

Ha már Határátkelő, akkor a külföldön tanulás / munkavállalás / letelepedés kérdése.

A minket megelőző évfolyamról nem tudok olyan embert mondani, aki külföldre ment volna egyetemre.

A saját évfolyamunkból viszont már elég sokat beszéltünk erről egymás között, és elég sok különböző vélemény és hozzáállás volt.

Abban szinte mindenki egyetértett, hogy legalább néhány évre mindenképp megéri kimenni dolgozni, de utána már nagyon eltérő volt a kép: voltak, akik hazaszeretetből, és / vagy elvből nem is gondolkoztak a külföldön maradáson („Itthon maradok, és próbálom egy jobb hellyé tenni, ezt az országot!")

Aztán voltak, akik úgy gondolták, hogy kimennek, és ha úgy alakul, akkor kinn is maradnak. ("Ha annyival rosszabb lesz itthon, akkor miért ne élhetnék kint egyszerűbben / gondtalanabbul?")

És elég kevesen, de voltunk azok, akik mindenképpen kint képzelik el (legalábbis jelenleg) a jövőjüket. Ugyanakkor még mi is úgy voltunk vele, hogy ha nem a másik gáncsolása / kirablása / lenézése lesz az általános, normális bérek, és kevésbé látványosan alja politikusok lesznek kishazánkban, örömmel hazajövünk - csak tudjuk, hogy ez sajnos úgyse fog megtörténni.)

Most történik a váltás

Külföldi egyetemekről kicsit kevesebbet tudok írni, de amíg az előttünk ballagók közül senki sem ment külföldre, addig tőlünk már hárman is, és nekünk még alig volt időnk megszervezni egy külföldi jelentkezést.

Az utánunk következő évfolyamban pedig már körülbelül a posztban említett egyharmados arányban terveznek kimenni.

Van, aki már most leszervezte, hogy legyen diákmunkája is, mert a szülei nem tudnák anélkül finanszírozni az ingyenes osztrák egyetem mellett sem. Ők már jóval felkészültebbek, tájékozottabbak és utánuk már bejáratott módon tudnak majd mások is kimenni. Így csak egyre könnyebb lesz kijutni.

Jelenleg az ismertségi körömből már vannak kinn Dániában, Angliában, Ausztriában. Kanadában és Franciaországban pedig már megszervezték a kijutásuk.

A röghöz kötésről

A hallgatói szerződést egyedül az orvosin nevezném röghöz kötésnek, és az itthoni orvosi bérek mellett csak ezzel nem tudok egyet érteni (magasabb orvosi bérek mellett már jogosnak tartanám), de igazából bárki más. aki kijut külföldre és el tud helyezkedni, bőven képes összespórolni a taníttatásának a költségeit.

Abszolút korrektnek tartom, hogy ha valaki külföldön telepedik le, az legalább a rá költött összeget fizesse vissza, ennyivel tényleg tartozik az ember annak a kevés adófizetőnek, aki itthon marad, hogy legalább ő nem viszi el a ráköltött pénzt.

Szerintem az ingyen oktatás nem jár, hanem az állam befektetése, hogy később minőségi munkaerő legyen belőle.

A felsőoktatással kapcsolatban viszont nagyon komoly aggályaim vannak, ma Magyarország legismertebb műszaki egyetemén a gépészmérnök képzés során a gépek, amikkel találkoznak, 1965-ös csehszlovák, és hasonló korú (és típusú) gépek.

Elég nehéz európai szintű oktatást végezni egy gyakorlati szakmában, ha a rendelkezésre álló eszközöket már múzeumban kéne kiállítani. Az új gépeket is rendszerint cégek felajánlásaként kapja az egyetem.

Legalábbis én ezzel találkoztam csak, és javítson ki valaki, ha tévedek. Amennyire tudom, mostanában az ELTE több szakmailag különösen elismert oktatóját is kénytelen nyugdíjba küldeni, mert nincs pénz a fizetésükre.

Szerintem a fent leírtakból is látszik - pedig alig pár dolgot említettem benne, és valószínűleg vannak még sokkal rosszabbak is, amikkel én nem is találkoztam - hogy az oktatás nincs túl rózsás helyzetben és ezen semmi, mostanában bevezetett, vagy bevezetendő változtatás sem próbál javítani.

Nehezen látom, hogy kevesebb ember, kevesebb pénzből miként tudna jobb oktatást összehozni, és bár az itthoni rendszer elég elitista (a finn rendszer a felzárkóztatásról, míg az itthoni a kiemelésről szól), lassan már nem lesz olyan intézmény, ami európai szinten is kiemelkedő tehetséggondozást valósítana meg."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás egyetem Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr845174755

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orvosira megyek - de máshol is körbenézek 2013.03.27. 14:14:53

Célom, hogy Bécsben az orvosi egyetemen tanuljak tovább, de ezzel párhuzamosan más lehetőségeket is feltérképezek, biztos, ami biztos. Természetesen leadtam a jelentkezési lapomat a magyarországi egyetemekre is: orvosi karokra illetve biológiához, kém...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.03.27. 07:21:13

Csak gratulálni tudok az íráshoz, jól összeszedett.
Annyival egészíteném ki, hogy valóban évről évre változik a helyzet, így akinek még, vagy már nem iskolás a gyereke, nem látja át teljesen a dolgokat. Igazad van.
De!
Érdemes megkeresni minden esetben a probléma okát.
Azt, hogy a tanárok olyanok amilyenek (rosszak), az alábbiakkal magyaráznám. A '80-as években indult a "papírgyűjtési mizéria", már nem volt elég az érettségi, diploma kellett.
Én '68-as vagyok, idősebbeknek nem kell magyarázni...
:)
Fiatalabbaknak: akkor vezették be a GYES-t, potyogtak a gyerekek. Az én gimimben, ahova jártam se előtte, se utána nem volt 6 párhuzamos osztály. Elérkezett a továbbtanulás. A felsőoktatásba baromi nehéz volt bejutni ( a jobb szakokra), ellenben mindenki papírt akart. Mivel sokakat máshova nem vettek fel, elment pedagógusnak (oda könnyen be lehetett jutni). Akkor rengeteg olyan került a rendszerbe, akikre a macskámat nem bíznám, pláne nem a gyerekem. :(
Úgy érzem, itt kezdett felborulni a rendszer, ekkor kezdett el iszonyatosan hanyatlani a színvonal.

rafflesia 2013.03.27. 07:55:20

én 18 évvel ezelőtt érettségiztem. Arra emlékszem, hogy az osztályomból azok jelentkeztek tanárira, akiket 1 - vagy sehova máshova nem vettek fel a meglevő pontjaikkal; 2 - gőzük sem volt mit szeretnének kezdeni az életükkel, így elmentek tanárira. Nyilván vannak kivételek is, de ha a többség a fenti 2 indok egyike miatt lesz tanár, no akkor sajnálom azokat a gyerekeket, akiket ők tanítanak, és minden megbecsülésem azé a pár pedagógusé, akik igyekeznek szívvel-lélekkel tanítani.

Az írás egyébként nagyon tetszett. Azt gondolom a külföldi egyetemen való továbbtanulás is afféle trend, mely nemcsak Magyarországra érvényes. Malajziából írok, itt is komoly divatja van az európai, ausztrál és amerikai egyetemeknek...

Mighty Duck 2013.03.27. 08:05:14

Mint Finnországban élő a leghatározottabban visszautasítom az oktatási rendszer felzarkóztatási mivoltát.

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2013.03.27. 08:20:22

Nem rossz írás. Elég sok igazság van benne. Főleg a sz@r nyelvoktatás és haszontalan nyelv vizsga. Meg amit a tanárokról írt. Sajnos nem hiszem, hogy jobb lesz mostanában.

tanato 2013.03.27. 08:23:14

Tetszik a cikk,mi is most pont ilyen helyzetben vagyunk,a kisebbik lányunk kb. a postolóval egyidős,most érettségizik egy hónap múlva,örülök hogy egy hasonló korú is írt ide,a meglátások hasonlóak.Sajnos a szak-középiskolákban azt a gyereket aki rendesen akar tanulni,kicikizik,megalázzák,bántalmazzák a többiek.Ott az a sikk aki narkózik,verekedik,orrba szájba szexel.sokat lóg a suliból és lehetőleg visszapofázik a tanároknak,ott az a menő.Hát persze hogy 1az 50-hez az arány az egyetemi részvételnél.Nálam is pl 50 az egyhez a szakközépből és a gimiből hamis igazolásért jövő gyerekek aránya.

tanato 2013.03.27. 08:25:39

@rafflesia: Malaysia?Irhatnál onnan egy cikket,úgy tudom nem volt még onnan.Mit csinálsz ott,tanulsz vagy dolgozol?

rafflesia 2013.03.27. 08:31:10

a férjem itt dolgozik, én meg..., mit is mondjak, nyaralok...;)

tanato 2013.03.27. 08:34:11

@rafflesia: Oké,akkor még jobban várom azt a cikket,sokszor írtam már ide hogy nekem nagyon tetszenek a kint dolgozó férjek feleségei által írott cikkek,mert sok olyan dologra is rávilágítanak amire egy dolgozó embernek nincs ideje figyelni.Mióta vagytok kint?

eagles 2013.03.27. 08:34:27

Az a helyzet, hogy Orbánt nem érdekli az oktatáspolitika. Fölösleges nyűg, kiadás. Ezért dobta oda az idiótákból álló KDNP.-nek. Akiknek erről az egészről semmi elképzelésük nincs.

Mondják, a piac igényeinek megfelelő oktatási rendszer kell. A piac igénye benne van az álláshirdetésekben. Legalább 2-3 éves tapasztalattal rendelkező munkavállalókat keresnek. A friss diplomásoknak nincs 2-3 éves tapasztalata. Ergo nem tudnak elhelyezkedni. Semmi baj, a röghöz kötés "ledolgozásba" bele számít a munkanélküli időszak is. Szép kilátás.

Felmerül a kérdés. vajon az osztrák, holland, angol, államnak miért éri meg a magyar diákokat taníttatni? Talán azért mert Ők tudnak nekik tisztességes munkát biztosítani, tisztességes bérért? Mert szerintem, ha ezekben az országokban van is tandíj, az nem fedezi az oktatás költségeit. Viszont szinte biztosra vehetik, hogy azok akik ott végeznek, ott is fognak dolgozni, és adót fizetni.

Nem az oktatást kell lebutítani a jelenlegi magyar viszonyokhoz, hanem a gazdaságot kell talpra állítani, hogy versenyképes legyen. Akkor majd lesz kereslet a jól képzett szakmunkásokra, mérnökökre, közgazdászokra, stb. Ahhoz viszont jól képzett tanárok is kellenek, meg jól szervezett oktatási rendszer.

De amíg Orbánnak az a célja, hogy Magyarországból Európa Kináját hozza össze, ahol csak annyit kell tudni, hogy a szalag mellett szereld a kütyüt, nos addig erre semmi remény .
Márpedig ez a célja.

rafflesia 2013.03.27. 08:35:14

@tanato: a férjem itt dolgozik, én pedig, ööö, támagatom a gyerekeket és élvezem az életet ;)

GrandMasterB 2013.03.27. 08:35:25

A taníttatás összegét csak a felsőfokú végzettségűeknek lenne ildomos visszafizetni? Vagy esetleg a hentesként, hegesztőként, festőként külföldön dolgozóknak is?

rafflesia 2013.03.27. 08:36:28

na ezek szerint mégis elment elsőre a bejegyzés, kicsit lassú a honlap....

Alice in Wonderland 888 2013.03.27. 08:41:11

Érdeklődve, majd szomorúan olvastam.
Minden tiszteletem azoknak, akik nem adják fel és próbálnak érvényesülni. A tanárok munkája nehéz, tényleg kevesen tartoznak a jó pedagógusok közé...

tanato 2013.03.27. 08:41:39

@rafflesia: Persze átment mind a kettő,tényleg érdekel az ottani világ egy kint lakó magyar hölgy szemével. Esetleg írhatsz ide is addig fone104@freemail.hu.ameddig nem írsz egy postot a HÁ-be.

tanato 2013.03.27. 08:44:09

@GrandMasterB: Ez benne van a Hallgóti Hálózat követeléseiben is,mármint hogy mindenki fizessen vissza,vagy senki, attól függetlenül hogy milyen iskolatípusban végzett tudását hasznosítja külföldön.

GrandMasterB 2013.03.27. 08:45:16

@tanato: Köszi. Ezt nem is tudtam.

csőcsere 2013.03.27. 08:45:38

Vessenek a mókusok elé, de szerintem ezt egy tanár írta. Az egész nagyon modoros és a tanár az isten benne. :-)

NIKI LAURA 2013.03.27. 08:48:17

ja,20-évesen tojáshéj a fenéken,és a világot meg akarjuk váltani.

Lenin elvtárs megmondta:uuucsicjjjjjáááá...

tanato 2013.03.27. 08:49:20

@GrandMasterB: Bizony.bizony és teljesen logikus is,ugyanis egy kivándorló diplomásra minimum 10 kivándorló szakmunkás jut.

2013.03.27. 08:54:17

"Abszolút korrektnek tartom, hogy ha valaki külföldön telepedik le, az legalább a rá költött összeget fizesse vissza, ennyivel tényleg tartozik az ember annak a kevés adófizetőnek, aki itthon marad, hogy legalább ő nem viszi el a ráköltött pénzt."

Igen, ez így van, habár nem az a pár millió forint fog hosszútávon hiányozni (ki tudja, hogy hova kerül...), hanem ő meg a majdani gyerekei...

2013.03.27. 08:56:30

@GrandMasterB: Hm, milyen érdekes felvetés. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 09:18:32

Magyarországon hagyomány, hogy a tanári szakma a diplomás szféra legalja. Az megy egyetemen tanári szakra, akit máshová nem vesznek fel. S aki végez, az is igyekszik máshová menni dolgozni. Az marad végül ténylegesen tanár, aki nem tudott "rendes" munkát találni. Ezért az átlagtanár utálja saját magát, hogy kénytelen tanárként dolgozni és mélyen gyűlöli saját munkáját. Ha nem tud kitörni az iskolából, s kénytelen hosszan tanár lenni, megkeseredett ember lesz belőle, aki azzal igyekszik saját szar közérzetén enyhíteni, hogy terrorizálja a diákokat és többi tanár kollégáját.

szaszo71(D) 2013.03.27. 09:27:09

@tanato: És adsz nekik igazolást?
Erről jut eszembe, ez lehet, h. kicsit OFF, de a külföldön éléshez kapcsolódik: Németo-ban (legalábbis nálunk), ha beteg a gyerek, nem kell orvosi igazolást vinni. Betelefonálok a suliba (szigorúan reggel fél 9-ig, egyébként a rendőrség keresi a gyereket), h. fiam/lányom ma nem megy suliba, előreláthatólag 1 hétig beteg. Mikor megy, akkor kell az írásos igazolást vinni a szülőtől. Viszont ha tesiből kér felmentést, és nem láthatóan sérült, akkor az iskolaorvos azonnal megnézi, h. nem csak lusta-e.
Ezzel nem volt semmi konkrét célom, tehát nem tartom feltétlenül jobbnak ezt a rendszert, csak leírtam, h. itt hogy működik. (Bár mondjuk otthon sose értettem, ha mondjuk a gyerek hétfőtől péntekig beteg volt, mért kellett pénteken visszamenni az orvoshoz az igazolásért a sok beteg közé a rendelőbe:))

tanato 2013.03.27. 09:32:48

@szaszo71: Adok,de a nagyon sokszor kérőket figyelmeztetem,hogy most már elég volt,többet ne jöjjön.Utána persze azok elmennek másik orvoshoz.Persze sokszor a szülő sem tudja hogy járt nálam a gyerek.Torna felmentésnél persze az iskolaorvos az illetékes.Szelektíven olyat nem adok.

szaszo71(D) 2013.03.27. 09:39:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ezzel azért vitatkoznék. Én is tanár vagyok, 2,5 évig bírtam a magyar közoktatásban. Nem én akartam elmenni, hanem amikor csökkent az iskolában a státusz, akkor én voltam a némettanárok között, aki legkésőbb jött, és még nem volt gyereke, ezért megköszönték a munkámat. Az nem számított, h.én tudtam egyedül németül az ott tanító tanárok közül. (Volt pl.olyan, aki ott a gimnáziumban úgy tanított németet, h. a tanítóképzőn német specializációra járt. Én egyetemet végeztem, abból 2 félévet német egyetemen.) Szóval szépen elköszöntem, majd 2 hét múlva jött a telefon, h.nagy baj van, jön a küldöttség az osztrák testvériskolából, és egyik némettanár sem vállalja a tolmácsolást. Szerencsére volt vállalkozóim, tolmácsoltam 2 napig, majd megírtam a számlát:))) Ezen kívül egy csomó gyerek jött délután magánórára a volt osztályaimból, mondván, h. X tanárnő még a főnévragozást is eltéveszti, nem tanulnak semmit.
Ezek után otthon nyelviskolában tanítottam, multinál dolgoztam személyügyön, stb., de mindig voltak magántanítványaim, nekem az az életem, h. tanítsak. Mióta kijöttünk Németo-ba, nagyon jó nekem, sok-sok csoportnyi embert taníthatok németül:))

Sanyi9 2013.03.27. 09:43:17

Nincs ennek kamu-szaga? Marmint letezik olyan 20 eves, elso eves egyetemista, akinek nincs jobb dolga, mint a hataratkelore cikket irni?

tanato 2013.03.27. 09:45:49

@szaszo71: Vannak akik nagyon durván csinálják pl. visszamenőleg kérnek akár egy hónappal is igazolást,azért azoknak már nem adok.Azok kapnak akik aznapra vagy max egy-két napra visszamenőleg kérnek.

tanato 2013.03.27. 09:48:02

@Sanyi9: Hát ha ki akar menni a végzése után akkor jogos.

szaszo71(D) 2013.03.27. 09:56:12

@tanato: Tényleg, tanato, emgem az is érdekelne, h. Te mért olvasod és kommenteled ilyen aktívan a határátkelőt. Te is gondolkozol a kivándorláson? (Mondjuk, lehet, eddig nem olvastam figyelmesen, de meg voltam győződve róla, h.nem otthon élsz.)

tanato 2013.03.27. 10:06:27

@szaszo71: én már a Határátkelő elődjét az IWIW-el a világ körült is olvastam,érdekel a téma.Persze mint mindenkit engem is érdekel a kivándorlás témája,nagyobbik lányom már volt kint Párizsban majd két évet,először mint egyetemista,később dolgozni,én nemrégen jöttem haza szintén egy három hónapos. FR.-beli kórházi gyakorlatról.valamint a most érettségiző. kisebbik lányomat is foglalkoztatja úgy a kinti továbbtanulás mint a kinti munka gondolata.
Valamint nagyon jónak találom a HÁ-t mint olyan lehetőséget amivel pl. nagyon távoli országok mindennapjaival meg lehet ismerkedni az ott lakó magyarok írásai alapján.

white zimbabwean 2013.03.27. 10:07:42

1. A szakközépiskolákról, egy műszaki szakközépiskolákról 1996-ban érettségizem, mindenféle különóra nélkül, egyéni felkészüléssel elsőre felvettek (akkor még) nappali tagozatra államilag finaszírozott jogász szakra, amit el is végeztem azóta is jogászként dolgozom-innen is lehet.
2. A tanárokról, a feleségem 12 éve tanárként dolgozik erős gimnáziumban értettségizett jelesre, így mert tanárképzőre- ilyen is van (nem is kevés).

légrésindukció 2013.03.27. 10:08:04

Attól még, hogy 1965-ös gyártmányú a gép, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy elavult. A kopóalkatrészek cseréjét leszámítva igazából nincs olyan alkatrész, ami tönkre tudna menni bennük. Eleve öntvényből készülnek, nem következhet be bennük anyaghiba vagy vetemedés. Egy marógépeket vagy sugárfúrógépet hosszú élettartamra terveznek, ezek nem olyanok mint az autók, hogy 5 év után elavultnak számítanak.

Jaffar 2013.03.27. 10:13:36

Ha a tanárok nagy része alkalmas is, akkor sem tudnak (egy nyugati országhoz képest) megfelelö szinten oktatni, mert a többi, jellemzöen tárgyi felvétel elavult, vagy csak egyszerüen nem létezik. 1996-ban végeztem az elsö szakközepet majd `97-ben a technikumot, de az 5 év alatt negyedannyit sem tanultam, mint amennyit itt Ausztriában tanultak az akkori szakközepesek. Elsökézböl tudom, mert van ismerösöm, aki gyakorlatilag pont ugyanazt tanulta.
Hiányzik a pénz, de ennél mégjobban hiányzik az akarat hozzá. A politikusoknak mindig fontosabbak a nyugdíjasok, mint a jövö.
Elhiszem, hogy szerintük sokat dolgoztak a mostani nyugdíjasok, de úgy látszik mégsem eleget. Persze ez nem csak az ö hibájuk, de csak azért, mert ök "rosszkor" születtek, áldozzuk be a gyermekeink jövöjét?

szaszo71(D) 2013.03.27. 10:16:28

@tanato: Kösz a választ. Nagyon tisztelek mindenkit, aki képes franciául megtanulni. Én több nyelven is beszélek, még finnül is, de a franciába beletörött a bicskám. Pár hét után abbahagytam, a kiejtés, olvasás ment, de amikor jött, h. a melléknév néha a főnév mögött áll, néha előtte, akkor mondtam, beszéljenek franciául a franciák:)))

tanato 2013.03.27. 10:21:04

@szaszo71: A nagyobbik lányom már tökéletesen beszéli szerencsére,itthon is egy külföldi cégnél dolgozik francia nyelvű ügyintézőként.Na nekem azért még egyáltalán nem ideális a francia tudásom.

Len.Mag 2013.03.27. 10:23:03

"Tapasztalataimat leginkább az 1995-ig születettekkel bezáróan lehet valamennyire általánosítani, az utána következő generáció a saját, a velem egykorú ismerőseim és a több évtizede tanító (gimnáziumi) tanáraink szerint is alapvetően más"

Szerintem ezt minden generáció így érzi az érettségi környékén (alsóbb évfolyamosok irányába) és pár évig utána. Nekem már valószínűleg Te is nagyon "más" vagy, és igen, a tanárok már a mi időnkben is azt hangoztatták, hogy a mi évfolyamunk még így meg úgy, de az utánunk következő...

belsohang 2013.03.27. 10:32:26

Ha valaki sírni szeretne olvassa el ezt:
www.obudamatek.hu/McKinsey.pdf

"A jelentés az iskolarendszerek elemzésén túl, a jelenleg elérhető szakirodalmon, valamint több száz szakértővel, döntéshozóval és gyakorló pedagógussal folytatott interjún alapszik.

A tanulmány alapvető kérdése: mi a közös a legjobban teljesítő oktatási rendszerekben? A válasz három fontos és közös tényezőt emel ki, melyek valamennyi sikeres iskolarendszerben megtalálhatóak:

Megfelelő emberek váljanak pedagógussá.
Minőségi tanárképzés során képezzék eredményesen teljesítő oktatóvá őket.
Minden gyerek megkapja a lehető legjobb oktatást.
A legjobban teljesítő iskolarendszerek alapos áttekintése és vizsgálata azt mutatja, hogy ennek a három tényezőnek a megléte független a helyi kultúrától. A jól működő gyakorlati példák azt bizonyítják, hogy rövidtávon, elfogadható költség ráfordítás mellett is lehet kiváló oktatást megvalósítani."

"A McKinsey jelentés középpontjában a tanár áll, az iskolarendszer minősége a tanárok teljesítményétől függ. A rosszul teljesítő tanárok negatív hatása különösen az első években erős: ha két hasonló képességű nyolc éves gyerek eltérően teljesítő tanárhoz kerül, három éven belül a gyerekek teljesítménye 50 százalékponttal (!!!) tér el egymástól!

A legsikeresebb iskolarendszerekben az egyetemet végzettek felső egyharmada megy tanárnak, tehát a legjobb egyetemek legjobb végzőseit igyekszenek a tanári pályára csábítani.

Alapvető fontosságú ugyanakkor, hogy a leendő pedagógusoknak még a képzés megkezdése előtt rendelkeznie kell bizonyos képességekkel: fejlett írás-olvasási, számolási képességekkel, erős kapcsolati és kommunikációs képességekkel, készséggel a tanulásra valamint nem utolsó sorban a tanítás vágyával, azaz motivációval, elhivatottsággal a pálya iránt. Mindezek eleve korlátozzák a tanárképzésbe bekerülés lehetőségét, erős szűrőként működnek: egy sikeres iskolarendszerből nem lehet akárkiből tanár."

Len.Mag 2013.03.27. 10:34:46

"sajnos nagyon kevés igazán jó pedagógus van"

Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy ha normális fizetések lennének, akkor lenne verseny a szakmában, és kihullana a "férgese". Multinál dolgozom, több olyan tehetéges embert ismerek, akik a pedagóguspályáról igazoltak át és építettek fel egy teljesen eltérő karriert.

Taxomükke (UK) 2013.03.27. 10:49:25

@rafflesia: Akkor inkabb ne irj posztot, mert szetszednek a trollok.

tanato 2013.03.27. 11:02:15

@rafflesia: Persze aki postot ír abba mindig belekötnek valamiért,de sajnos ez mindegyiknél így működik.Én azért szívesen olvasnám.

Taxomükke (UK) 2013.03.27. 11:31:19

@tanato: En is szivesen olvasnam amugy.
Szornyu, hogy a legtobben mar ugy irjak a posztot, hogy eleve tele van mentegetozessel.

user137 2013.03.27. 11:38:49

példás összeszedettség 20 évesen, habár valahogy elfogyott a lendület a végére, és nem maradt mondanivaló, konklúzió.

mindenesetre figyelemfelhívásra az ilyen posztok jók lennének, ha drága kormányunkban nem süket fülekre találnának... :-s

tanato 2013.03.27. 11:41:12

@Taxomükke: Mindenkibe belekötnek,kibe ezért,kibe azért,az okosabb postoló egész egyszerűen nem reagál a rosszindulatú beszólásokra.csak azoknak szabad válaszolni akikből nem süt az ellenérzés.De sajnos pont ezekre válaszolnak leginkább a postolók direkt kedvet csinálva a további kötözködésre.

Mrs. Clayton 2013.03.27. 12:04:23

@tanato: és szerintem a legfontosabb hiba, amibe a posztolók beleesnek és utána meg jön a sértődés, h gyermeteg módon képesek azt hinni, h egy virtuális játszótéren szórakozók, majd együtt fognak érezni velük, akár jó dolga van, akár rossz
hát az internet sajnos olyan, hogy bizony, ha csak az ember nem olyan nyilvánvalóan együttérzésre méltó sztorit publikál mint pl rosamami, akkor a nagy átlag nem épp együttérző
sőt inkább irigy, lásd amiért minden feleség posztját lehurrogják, sztem semmi irigyelni való nincs benne, ha vki mint feleség megy külföldre, sokszor állítom úgy nehezebb beilleszkedni, mint ha vki dolgozik, de mert sokan csak a szép oldalát látják, ezért irigyek

2013.03.27. 12:05:57

A tanárképzés valóban rossz. Többször leírta a posztoló, hogy a tanárok nem tudnak fegyelmezni, bár korrektül azt is megjegyezte, hogy erre minimális eszközeik vannak. Azért azon is el kellene gondolkodni, miért is kell fegyelmezni és kiket állandóan, lassan már a tanítás helyett is.
Tetszett a poszt. Okos, értelmes.

2013.03.27. 12:20:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Magyarországon az is hagyomány, hogy sokan szarba se nézik a tanárokat.

Oh wait.

Másokat se.

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2013.03.27. 12:36:04

@Philosoraptor: Én úgy gondolom, hogy a szüleim már befizettek annyi adót, amennyi a képzésemet fedezte. Az Európai Unió egyik alappillére pedig a munkaerő szabad áramlása, és mint ilyenbe, nem volt kötelező belépni. Ha szedünk adót, adjunk is cserébe valamit (az adófizetőknek), ha pedig aláírunk egy egyezményt, azt tartsuk be.

2013.03.27. 12:45:45

Ha nem kene egy recepcios munkakorhoz is diploma, talan nem jaratta volna boldog-boldogtalan az esetleg korantsem "ertelmisegi" (de ettol meg adott esetben nagyon tehetseges) csemetet ketes hirnevu diplomagyarakba, "csak hogy legyen papir", s nem koltott volna az "ingyenes" oktatasra ennyi adoforintot az orszag.

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2013.03.27. 12:47:27

egyébként meg ez a "kivándorlás" nem olyan szürnyűség, Japánban a Meidzsi-restauráció idején a kormányzat támogatta a külföldön tanulást. A Balti-államokban a kilátástalanság lökte a fiatalokat Skandináviába a '90-es években. Aztán hazatértek, és a tágabb látókörüknek hasznát vette az ország. Magyarországon most azért olyan borzasztóan sajnálatos a "kivándorlás", mert csökken a reálbér, és növekszik az agresszió, és a társadalom keres valami kézzelfogható kárt, amit ezek okoznak. Aláírom, én ezek miatt jöttem ki, de kiskoromtól fogva terveztem egy ilyen epizódot az életemben egyébként is. Amint csökken az agresszió, vagy ha úgy állnak a dolgaim, hazamegyek, ez nem hallgatói szerződés kérdése.

Muscari 2013.03.27. 12:48:37

@rafflesia: En is nagyon szivesen elovasnek egy posztot Malajziarol, hiszen onnan meg nem szuletett egy sem, de talan meg a kornyekerol sem. Igerem, megprobalunk megvedeni a trolloktol :-)
Tenyleg kivancsi lennek az ottani mindennapokra, a tarsadalomra, szokasokra, szoval mindenre. Ha megsem irsz posztot, de irsz Tanatonak, kopizzal belole nekem is a muscariarmeniaca@gmail.com-ra. Koszi :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.27. 12:48:51

siman tobb ebben a blogban az a beiras, hogy jajj mindenki troll es kotekszik, mint a valodi kotekedos bejegyzes
ez vicces

aposzthz nem tudok hozzaszolni
nem szol semmirol
az azert tetszik, hogy van aki mar leszervezte a diakmunkajat es ingyen megy ausztriaba egyetemre
hat akkor rajta sracok!

ingyen egyetem, van melo
nem is kerdes

Fehér Folt 2013.03.27. 12:51:08

bozgorföldén nincsenek elit gimnáziumok. "elit gimnáziumnak" itt azokat a sznob divatiskolákat nevezik, ahová az újgazdagok (magyarán a módszerváltás nyertesei) járatják a kölkeiket. semmi elit nincs ezekben, annyi az egésznek a funkciója, hogy a különböző társadalmi rétegek szegregálódjanak.

HgGina 2013.03.27. 12:54:07

Csak megkérdezném csendben, aki az adott tanult szakmájában a szakma gyakorlati megszűnése miatt nem kap szakképesítésének megfelelő állást, az visszakapja, amit befizetett? Csak mert nekem volt szerencsém 1986-1989 között úgy tanulni egy főiskolán, hogy havi 4000 Ft volt a tandíjam. És ennek vállalásáról papírt kellett aláírnom, hogy a tanulmányi eredménytől függetlenül elfogadom ezt a tandíjfizetést, és még véletlenül sem akarok jó eredmény esetén ösztöndíjat kapni. Mindezt pusztán azért, mert a sok, pártszervezet által támogatott évfolyamtárssal ellentétben (nyilván gaz kapitalista-imperialista) kisiparos voltam.
Nem is értem, miért sipítozik mindenki a tandíjról. 1986-ban a havi tandíjam több volt a tanár szüleim havi bérénél.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.27. 12:57:44

Azért az már szép, amikor 20 évesen valaki nosztalgiázik, hogy bezzeg az én időmben, meg ezek a mai fiatalok :)

A szakközépiskolás eszmefuttatáshoz annyit tennék hozzá, hogy vannak olyan szakközépiskolák, ahol 1-1 szakon kiemelkedően jó az oktatás és felkészült emberek kerülnek ki onnan. A probléma ott kezdődik, hogy ugyanezek az iskolák a többi szakon borzalmas eredményeket produkálnak... Amikor informatikai vagy közgazdasági szakközépiskolai osztály indul, akkor a diákok közül is értelmesebbek jelentkeznek, mint a fizikai munkás osztályokba, így esetleg még tanulnak is.

Ginlia 2013.03.27. 12:59:30

Aktívan részt veszek a diákok felkészítésében, hogy elhagyják az országot. Egyesével, kettesével jönnek és adják tovább a telefonszámom. Mindig megkérdezem, hogy miért. A válaszok nagyon egyformák. Megértem a döntésüket, de nagyon szomorú vagyok egyben. Már a fiam is teljesen tudatosan készül külföldre. Az ofője íratott az osztállyal egy fogalmazást, hogy hol képzelik el az életüket 20 év múlva. A 11 évesem azt írta, hogy Norvégiában fog tanítani egy egyetemen nyelveket...

..i.. (törölt) 2013.03.27. 12:59:40

Malájzia ? Már ott is lébecolnak a fideSSnyikek a magyar adófizetők pénzén, vagy inkább csak valamelyik kocsmaszagú pártirodáról megy megint a kamuzás?

:-)

ez ám a tündérmese

SzumóNé 2013.03.27. 13:00:49

Hujj, de jo kis poszt! Gratula a szerzonek, erett fejjel gondolkodik, kenytelen gondolkodni. En ´93-ban erettsegiztem, szakkozepben, ill. technikumban, szerencsem volt, a mai napig kamatoztatom az ott tanultakat. Mar 2 eve elek kulfoldon, es erdekes visszagondolni, hogy annak idejen szamunkra a kulfoldi elet vagy let, az egyszeruen elerhetetlennek tunt. 8 ev orosztanulas utan, szakkozepes angollal/nemettel, orosztanarbol atkepzett angol/nemet tanarokkal nem is almodhatott errol az ember. Ezert kellett privat orakon idegen nyelvet tannulni. :) De akkor meg nem is erezte feltetlenul szukseget az ember annak, hogy kulfoldon vallaljon munkat, amig eleldegelt a havi fizujabol otthon is.
Erdekes, hogy a mai fiatalok kozott mennyi elorelato, okos felnottkent gondolkodo diak van, aki mar most arra gondol, hogy nem a pia meg a buli a legeslegelso az eletben, hanem megalapozni egy jobb jovot. Hajra, csak igy tovabb! :)

Fehér Folt 2013.03.27. 13:01:14

@HgGina: olyan kommentet sikerült ideszarnod, amiben nyoma nincs a szövegkohéziónak. kár volt beléd a diploma, de már az egyetemi férőhely is. te "tanár szüleim havi bére", te.

geddan 2013.03.27. 13:02:37

2 dologra szeretnek reflektalni...
Az egyik h aki nem gimnaziumba jar(t) - plane nem (elit)gimnaziumba -, abbol is lehet ertelmes ember, aki felvetelt nyerhet(ett) barmelyik egyetemre vagy foiskolara...sot, adott esetben elonye is van a gimnaziumokkal szemben, hiszen szakmat is tanul(t) a szakkozep - ne adj isten technikum - eveiben...
A masodik dolog kapcsolodik az elsohoz..."selejtes szakkozepiskola"...ha van "selejtes szakkozeppiskola" akkor van "selejtes gimnazium" is...az (elit)gimnazium pedig az ujgazdagok pici lanyanak/fianak gimnaziuma...leginkabb sznob iskolaknak neveznem oket, a tapasztalataim ugyanis azt mutatjak h az ilyen gimnaziumban javareszt a sznob szulok sznob gyerekei jarnak...

Muscari 2013.03.27. 13:03:13

Nekem a jelenlegi magyar szakiskolai kepzesre van ralatasom, az siralmas, de az iskolak kozott igen nagy kulonbseg van. A fiam alapkepzesre egy eleg jo suliba jart, negyes atlaga volt, szerette. Sajnos azonban ott az a szakma nem indult, amit o szeretett volna tanulni, igy atjeletkezett egy masikba 2 ev utan. Es itt jott a feketeleves. Az osztaly tobbsege rendkivul bunko, csak az ivasrol, kabszerrol es a dugasrol tudnak beszelni, a fiamat persze kinezik maguk kozul, sot meg cikizik is, mert o ebben nem vesz reszt.
Van olyan orajuk, ahol nem csinalnak semmit, hanem a tanar felszolitja oket, hogy masoljak ki a konyvet mondjuk a huszadiktol a hatvanadik oldalig, aztan leellenorzi a fuzeteket kovetkezo oran. GYakorlatilag az anyagot le sem adja. Szegeny gyerekem meg is bukott felevkor, most az apja probalja neki elmagyarazni az anyagot, ami ugye a tanar feladata lett volna.
Megkerdeztem, milyenek az elhelyezkedesi eselyek, az ofo szerint jo, ha tizbol egy gyereknek lesz munkaja a szakmaban (karosszeria-lakatos).

buday008 2013.03.27. 13:04:42

Nem marad itt már csak a sok cigánygyerek,meg nyugger...aki ezt akarja az ország jövőjének szavazzon a kormányzó személyre...hajrá

PannonBoy 2013.03.27. 13:06:01

Jól összeszedett írás, szinte mindenre kiterjed. Talán túlságosan is.
Abban nem értek egyet, hogy az egyre többen külföldre pályázó középiskolásoknak könnyebb lesz, hiszen egy ország befogadóképessége véges, ami nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a dolgot.
Viszont az utolsó mondattal teljesen egyetértek, épp ezt mondtam én is a napokban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.27. 13:06:57

@Fehér Folt: Vannak elit általános iskolák és gimnáziumok, de azok nem mindig esnek egybe azokkal, amiket a közvélekedés annak tart és ahova minden gazdag ember beiratja a gyerekét.

A környékünkön is van egy iskola, azt sztárolják, oda viszi minden celeb a gyerekét, de a kompetenciaméréseken, tanulmányi versenyeken sehogy sem szerepelnek.
Van egy másik iskola, ahova sokan nem akarják vinni a gyereküket, mert túl régimódiak a tanárok/csúnya az épület/stb., na ez az iskola országosan a legjobbak között van matematika és szövegértés felmérésekben is.

Az kifejezetten vicces tendencia, hogy a valamilyen okból hátrányos helyzetűek felzárkóztatására kitalált módszerekkel oktató iskolák egyre népszerűbbek a gazdagabbak körében, sokan oda akarják beadni a gyereküket, mert jól hangzó alternatív módszerrel oktatnak.

Ginlia 2013.03.27. 13:11:02

@Muscari: Tanuljon a gyerek angolul. Perpill egy norvég fejvadász cégnek is dolgozom. Nem tudnak annyi autószerelőt összeszedni, amennyire szükségük lenne. Sajnos a jelöltek a nyelvtudásuk miatt buknak el a felvételi beszélgetésen.
Ami a norvég ajánlatot illeti, roppant korrekt, csak pislogtam, amikor fordítottam nekik.

TilosazA (UK) 2013.03.27. 13:11:38

@geddan: Nekem is fura, hogy a szakközepek le vannak "selejtezve". Igaz, én már tizen-éve végeztem, de közgazdasági szakközépben, és elég erős volt az oktatás színvonala. Emelt óraszámban kaptunk matek és nyelvoktatást...
Persze az infót mi is a tanárainktól kaptuk, nekik volt összehasonlítási alapjuk, ha gimnáziumi osztályban is tanítottak. (Ez egy összevont intézmény volt, szki, gimnázium, és szakmunkásképző oktatás is folyt.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.27. 13:14:14

@buday008: mar megint a nyugger?
lodd le nagyanyad meg nagyapad
es kettovel kevesebb lesz

Fehér Folt 2013.03.27. 13:15:40

@Távmunkás: "csúnya az épület"
na igen, ez kb. szemlélteti a magyar társdalmi "elit" (valójában a kádár-rezsim által kitermelt ún. "műveletlen értelmiség" tagjainak a módszerváltás tájékán jó helyen szopkodó ivadékai) szellemi színvonalát. ezek könyvet is csak a színe miatt vesznek.

"a valamilyen okból hátrányos helyzetűek felzárkóztatására kitalált módszerekkel oktató iskolák egyre népszerűbbek a gazdagabbak körében"
ez is egy szép jele a magyar színvonalnak: burzsujkám kölke tanul a hátrányos helyzetűeknek kitalált módszerekkel, amíg a hátrányos helyzetű a gettóiskolában szop, közben pedig burzsujkám az ekótévé előtt bömböl, hogy nem akarnak beilleszkedni a cigányok.

TilosazA (UK) 2013.03.27. 13:16:08

Egyébként honnan vesszük hogy melyik iskola oktatása jobb vagy rosszabb? Melyik iskola erősebb vagy gyengébb?
Angliában pár évente (ha nem évente) csinálnak egy rangsort az iskolákról, onnan pontosan tudod, hogy hova iratod a gyereked.
Magyarországon van ilyesmi, vagy csak szájhagyomány útján terjed?

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.27. 13:17:11

@HgGina: gyanítom, inkább félévi lehetett, nekem is annyi volt.
biztosan jól emlékszel?

xylon 2013.03.27. 13:18:20

@TilosazA: van hat, tovabbtanulas, nyelvvizsgak es tanulmanyi versenyeken elert eredmenyek alapjan szamoljak. Kb egybe esik azzal mint amit az emberek "elitnek" gondolnak.

Mrs. Clayton 2013.03.27. 13:20:10

@TilosazA: elvileg a kompetencia mérésekből összeáll egy lista, de már régen csekkoltam, így lehet rosszul emlékszem
de mintha megmondaná, h a gyereked h áll az átlaghoz képest illetve a suli hol helyezkedik el

Muscari 2013.03.27. 13:27:55

@Ginlia: Forszirozom a dolgot, de sajna mar nem tanitanak nekik nyelvet, az elso 2 evben volt, de kb a nullaval egyenlo. En egyebkent mar 2 eve Londonban elek, o is ki akar jonni, de nem tudom, gyakorlat nelkul milyen eselyei lesznek. Sajnos a nyelv nehezen megy, mert diszlexias, de itt tervezem ot valami tanfolyamra jaratni. Azert koszi :-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.27. 13:27:59

ej de sok blabla...

állítólag azért írta, hogy bennünket véneket képbe hozzon, de semmi olyat nem írt le amit a posztokban, kommentekben ne lenne benne...

TilosazA (UK) 2013.03.27. 13:30:24

@xylon: És ez elérhető valahol? Megnézném a volt sulimat. :)

malay 2013.03.27. 13:35:50

@rafflesia: merre Malaysiában....elég sűrűn járok arrafelé...egyszer meglátogathatnátok....

Dream_walker 2013.03.27. 13:40:24

Én a 90'-es évek vége felé érettségiztem, kisvárosi szakközépben. A városi tanulmányi versenyen rendszeresen fej-fej mellett végeztünk az állítólag jó nevű (néha még elitnek is hívták, bizony, már akkor, pedig nem is a fővárosban volt) gimnázium tanulóival. Az alap tantárgyakból (matek, magyar, történelem, idegen nyelv) az érettségi vizsgánk pontról-pontra megegyezett a gimis érettségivel, mert az oktatók úgy gondolták, elérjük azt a szintet is. Igazuk lett.

Én pl. 3-as 4-essel mentem végig a középiskolán, mert ennyiért nem kellett összetörnöm magam a tanulásban, de az érettségire (mert a felvételinél az már számított) összekaptam magam egy 96%-ra. Igaz, úgy mentem oda, hogy 3asnál rosszabbat semmilyen tételből nem kaphatok, ebben benne volt 2 hónap intenzív tanulás.

Az egyetemen mérnöki szakon végeztem, ott szintén 1:50 volt a gimi, szakközép arány, viszont az utóbbi javára, gyakorlatilag kettő évfolyamtársam volt, aki gimnáziumot végzett, és 90-100-an kezdtük az első évfolyamot.

A felvetett probléma inkább az összevont szakmunkás-szakközép jellegű iskoláknál jelentkezhet, ahol a lényegesen alacsonyabb szellemi színvonalon állók vannak többségben. Persze ott is lehetnek kivételek, de a városban volt egy ilyen iskola is, és onnan csak rosszat hallottunk.

Mikor elkezdtem az egyetemet, egy középiskolai osztálytársam volt, aki külföldre ment a továbbtanulás helyett. Mára azok fele, az egyetemi évfolyamomnak pedig nagyjából a harmada már lelépett.

blackhairlady 2013.03.27. 13:43:21

@szaszo71: ez itt amerikaban is igy van. annyi kulonbseggel, hogy neten is bejelenthetem, van erre egy adatlap, es amig nem megy a gherek addig minden reggel irni vagy telefonalni kell. allitolag azert, mert az orvos fizetos, es az iskola nem kenyszerithet, hogy fizess ha nem indokolt.

2013.03.27. 13:45:50

@hagyma: nyugdijas es nyugger kozott azert nagyonsok kulonbseg van.

az elobbi eltengodik szegenykem 50-60e forintbol, nagynehezen osszekohogve a gyogyszerek arat, a rezsit, es pontosan latja, hogy ez az egesz szarakodas ami otthon folyik, a gyerekei-unokai jovojenek az elherdalasa.

az utobbi ugy erzi, hogy ot megilleti a 150-200-250ezres nyugdijara a realertek megorzese a parttitkari multbol adodoan, az ingyenes utazas, es megy a bundajaban meg a fuxaiban a bekemenetre, hogy ha veletlenul ranez a zorban, akkor csini legyen. mikozben az oket eltarto reteg terhei novekszenek; legalabbis en nem tudok olyanrol az elmult par evben, aki egy 150-200ezres fizetesre evente megkapta a minimum 5% fizetesemelest.

ugyhogy bar nekemis van nagymamam, ketto is, nyugodt szivvel rohadtnyuggerezek.

kutya vacsorája 2013.03.27. 13:47:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: alpvetően igaz, ezer éve, iskolásként, sőt egyetemistaként is ezt tapasztaltam. de tényleg vannak kivételek, már akkor is voltak (valamiért nyelv- és vagy magyar szakosak mind, nem tudom miért, de ezt tapasztalatam). a gond az, hogy ők, mármint a kivételek sem ismerik el, még ha barátként beszélgetsz velük, hogy a kollégáik zöme milyen és hogy ez mekkora kárt okoz. mert ugye ha egy buszsofőr egyszer is elnézi a jobbkézszabályt, annak van következménye. egy orvos műhiájának is (igaz, az orvos hatékonyabban mossa ki magát, de ez másik történet), ha azonban egy pedagógus 40 év szolgálat alatt tanít mondjuk egy kisvárosnyi embert szarul - nos annak semmi. pedig nem kell magyarázni, mi történik, a diákok tudatlansága "csak" egy, pótolható dolog.
azt nem teljesen értem, a hallgatói szerződés miért kívánatos a poszternek. ilyen erővel az óvodai őrzés, a szakmunkásképzés, a miegyéb díját is visszakövetelhetné az állam.

Faxni 2013.03.27. 13:52:08

"Abszolút korrektnek tartom, hogy ha valaki külföldön telepedik le, az legalább a rá költött összeget fizesse vissza, "
Ha így nézzük mehet már a bölcsődétől kezdve, gyest, gyedet, családi pótlékot, tankönyvtámogatást, satöbbit. Vagy csak azt, amit 16 év felett költöttünk rá, mert az az iskolaköteles korhatár.
A napkollektor-felszerelő építőipari szakmunkás is, vagy az ő tanulmányait nem mi fizettük?
Ha anyuka nyolc évig gyesezett mondjuk négy gyerekkel aztán családostul elpakolnak külhonba akkor mennyit költöttünk rájuk, a hat emberre és azt ki fizeti vissza?
Mindezt csak szemléltetésképpen, mert szerintem kalandos út ez, ki tudja hol a vége.

Az elmenők szerintem azzal tartoznak az itthon maradóknak, hogy nem felejtik el őket. Megpróbálnak úgy élni, dolgozni, tanulni külföldön, hogy némi jó hírünk is támadjon. Esetleg a gyerekeiket is megtanítják magyarul. Nem szakadnak el. Visszafizetni, hasznosnak lenni nem csak pénzzel lehet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 13:54:10

@Whave:

A múltkor utánanéztem direkt. A nyugdíjasok 94 %-a 150 ezer alatti nyugdíjat kap, 5 % 150-200 között, s 1 % 200 felett.

Hozzáteszem: a magasa nyugdíjakat jellemzően nem volt párttitkárok kapják, hanem olyanok, akik 1990 után nagy multiknál, bankoknál voltal magas fizetéssel, teljesen fehéren, így hatalmas járulékokat fizettek be.

Nap Pali 2013.03.27. 13:57:40

csak a lúzerek maradnak
a középkori komcsi fasiszta b-közgépes fidesmaflaálamban...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 13:58:43

@kutya vacsorája:

Itt pont ugyanez a helyzet van. Feleségem tanár volt évekig elit gimnáziumokban, s a végén mindenhonnan felmondott, mert nem bírta a viszonyokat.

Alapvetően egyetlen módon lehet túlélni tanárként: ha a tanár nem csinál semmit az órákon. Aki meg a diákok közül tényleg tanulni akar, azoknak magánórákat ad sok pénzért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.27. 13:59:18

@Whave: hat meg a fiatalok kozott mennyi kulonbseg van
a rendesen tanulo egyetemista, aki mellette melozik is es remek erdemenyt er el,
meg a felig mar alkoholista 10 evig egyetemen lebecolo, fuvezo, romkocsmazo, utcat osszehanyo kozott
igy nyugodt szivvel rohadtdiakozok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.27. 14:00:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: beetettek a fiatalokat, hogy a nyuggerek miatt van minden
es ezt szajkozzak
hogy mi tartjuk el oket
felelmetes

montroyal ( CAN qc) 2013.03.27. 14:01:20

@tilmir: valóban évről évre változik a helyzet,
remelem mert nagyon regen igaz de dolgoztam Becsbe kozepiskolai angol tanarral osszesedte a kerdeset a vasarlok fele de ha valaszoltak csak nyogott es elkezdett mutogatni..

Nap Pali 2013.03.27. 14:01:26

kövér elftárs: "ahol a tanárnál a rendőr többet keres az a diktatúra"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.27. 14:01:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: azok ellen fordulnak akik felbneveltek oket meg a szuleiket

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 14:02:14

@hagyma:

Az, hogy "mi" tartjuk el őket, az tény. A jelenlegi demomgráfiai helyzetben előbb-utóbb az összes nyugdíjat le kell csökkenteni mondjuk az aktuális minimálbér szintjére.

blackhairlady 2013.03.27. 14:02:18

@Muscari: en ezt mar regota szerettem volna leirni. kivancsi lennek, hogy akik itt allandoan azzal jonnek, hogy szakmat tanuljon a gyerek mert tobbre megyvele mint a dillomaval, az tenylegesen beiratna-e a gyereket szakkepzo iskolaba.nekem volt ralatasom a szakkepzo iskolak eletere tobb even keresztul. ott minden folyik csak oktatas nem. a tanaroknak felni kell a gyerektol, a ggerek szuleitol, bizony nem egyszer komoly fenyegetest kaptak, sot a fenyegetest be isvsltottak. tanitani nem lehet oran, aki tenylegesen tanulni akar azt kicikizik, kirohogik. 5 evig szemtanuja voltam, hogy mikent probalnak a tanarok harcolni, hogy valami kis tudast csepegtessenek a gyerek fejebe, de szinterhetetlen kuldetes volt. szoval aki annyira a szakmunkas kepzest ajanlgatja a diploma belyett, azeloszor tajekozodjon.

(deleted) (törölt) 2013.03.27. 14:02:40

Én még a '90-es évek közepén kezdtem szakközépiskolában, és az akkor "kísérleti" évfolyamba kerültem (a szüleim hallani sem akartak gimiről, szakma kell, mondták). Attól volt kísérleti, hogy ötvözte a gimnázium és a szakiskola sajátosságait. Rengeteg szakmai tárgy mellett kemény matek, töri, kémia volt, 8 tárgyból volt kötelező az érettségi. Az osztálytársaim közül mindenkinek jó munkahelye van, sokan továbbmentek főiskolára (én is, egyetem viszont nincs a közelben, úgyhogy egyetemre csak 1 valaki ment az osztályból), sokan pedig sikeres vállalkozást vezetnek.

Hogy mi van most? Az iskolát először nevében "züllesztették le", szakközépből szakiskola lett, így aki felvételi tájékoztatóban keresné, nehogy véletlenül felismerje, hogy érettségit adó intézményről van szó, a kísérleti évfolyamot aztán meg is szüntették, és tényleg átváltottak szakmunkás oktatásra, ahol plusz évekkel lehet érettségit szerezni. Aztán néhány év múlva összevonták egy óvodával...

Az iskolát úgy sikerült eltüntetni a jó iskolák közül, hogy közben a városrész robbanásszerű fejlődésen ment keresztül.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.27. 14:03:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igazad van. Meg annyit hozzatennek, hogy a palyavalasztasnal a csaladi minta a legfontosabb. Kovetkezo az iskola. Ha valaki pl. orvos csaladban no fel, eros kesztetest kap otthonrol hogy szinten orvos legyen. Ha valakinek nincs csaladi kesztetese, mert pl. elso generacios ertelmisegi, mivel leginkabb csak tanarokat lat maga korul aki foiskolat vegzett szinte kenyszerbol ezt a mintat hasznalja es szinten a tanari palyat valasztja (nem ismeri az alternativ szakokat, szakmakat)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 14:04:41

@Távmunkás:

Van erről egy vicc.

- Hogyan tanít a matematikatanár a Waldorf-iskolában?
- Gyerekek, most pedig énekeljünk el egy dalt a szorzótábláról!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.27. 14:05:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: OK meg az elotte valo nemzedeket
ez igy mukodik
de lehet rabizni a gyerekekre es unokakra is, de a magyarokat ismerve 1 millioval megnone az aluljaro lakossaga
mert meg a lakasba sem fogadnak be anagyannyukat, mert utban van
haggyuk
megint kilepek, megint felidegesitenem magam
ahol hianyzik az idosek tisztelete, az az orszag dogrovasra iteltetett

blackhairlady 2013.03.27. 14:07:28

@TilosazA: van ilye. a tanulmanyi versenyeken elert eredmeny, illetve az egyetemi felveteli alapjan rangsorolnak. tehat nem igaz az, hogy az elitnek nevezett iskola az a gazdagok, sznobok iskolaja.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 14:08:26

@hagyma:

A gond az, hogy az arányok közben megváltoztak. Ez a rendszer működne, ha sok lenne a fiatal és középkor, s kevés az idős. De az idősek aránya egyre magasabb.

blackhairlady 2013.03.27. 14:10:33

@doggfather: lehet, hogy reszletekben benne van kulonbozo posztokban, hozzaszolasokban, de itt most egy helyen, nagyon jol osszeszedve olvashatjuk. nem mindenki olvas el minden posztot, kommentet.

aFx 2013.03.27. 14:11:59

@légrésindukció: ez igaz. viszont pár esetben a tananyag is lemarad, illetve háttérbe kerül a gyakorlat. szép és jó, hogy az ember megtanul pl papíron ASM kódot írni (ez egy másik karról való tapasztalat), csak kérdés, hogy papíron ASMnek a későbbieknek mennyi értelme lesz.

Világpolgár2012 2013.03.27. 14:13:17

@Muscari:
Miert nem jon ide szakmat tanulni? 16 eves kortol kezdhet egy college-ban es ingyenes is. Ket litvan osztalytarsam mar a college-ot is itt vegezte az egyetem elott, naluk ez mar bevett szokas.

blackhairlady 2013.03.27. 14:14:50

@hagyma: nem lebecolhatsz 10 evig az egyetemen. illetve igen, ha fizetsz.

Faxni 2013.03.27. 14:21:41

Enyém utód 95-ös, most érettségizik. Változatos a felhozatal mind tanoncokat mind oktatókat illetően. Általában eddig szerencsénk volt, általánosban is és gimnáziumban is sokkal jobb tanárai voltak, mint nekem a 70-es 80-as évek (szintén elitnek nevezett) iskoláiban.

Az ő évfolyamukról is terveznek menni sokan külföldre, inkább a tehetősek közül, sokan meg nem terveznek semmit....pedig elit gimnázium, nemcsak papíron, tényleg az. Azért azt gondolom a nemtervezők is kezdenek majd valamit, csak a hangulat kissé a béka feneke alatt van.

A felsőoktatást más, nem-diák oldalról látom és nagyjából egyetértek, különösen a tudomány-technika komponens felől halljuk, hogy nem tudnak kutatni mert nincs mivel (nagyon leegyszerűsítve).

Az, hogy egyre többen tanulnának külföldön, szerintem generációs jelenség is, a mostani csapat már 90 után született. Egyre többen lesznek, akiknek természetes és vonzó a nyitott, átjárható világ. Mi külföldi tanulmányi lehetőségekkel foglalkozunk, 3-4 éve ugrott meg érezhetően a BA diplomával jelentkezők száma, nem most. 3-4 éves tendencia, hogy egyre fiatalabbak jönnek ösztöndíj-nézőbe.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2013.03.27. 14:22:18

Csak annyi a kérdésem, a szerzőben van kitartás és szorgalom, vagy nincs? Minden más lényegtelen és a múlt homályába vész egy-két évtized alatt.

2013.03.27. 14:23:05

@hagyma: rohadtdiakozz is, nagyon helyes, rajukfer, marmint az altalad leirt csoportra.

windex 2013.03.27. 14:25:37

@Philosoraptor: jajj! de igaz! és ezzel magának árt az ilyen a legjobban :-) persze nem ismeri fel

2013.03.27. 14:25:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: pontosan ezert nem ertem, miert nem lehet meghuzni egy savot mondjuk 120 folott, hogy arra ugyan mar ne legyen ervenyes a realertek-megorzes. Aki nyugdijaskent nem jon ki 150-bol, es arcoskodik azert a parezer forintert, az mehet a 'csaba. Tobbgyerekes csaladok kenyszerulnek kijonni 150-bol, es semmit sem kapnak.

2013.03.27. 14:29:02

@hagyma: ahol kizarolag az idosek szavazatanak populista elnyerese mozgatja az orszagot, az ugyanugy mehet a dogrovasra. A nyugdijasok a mult, a fiatalok a jovo.

Az idos kor pedig allapot, nem pedig egy elert eredmeny, onmagaban nem erdemel tiszteletet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 14:31:55

@Whave:

Ez abszurd megoldás lenne, hiszen akkor a nyugdíjjárulékokat is alacsonyabb szinten kellene maximalizálni.

Az hogy többgyerekes család 150 ezer kell, hogy kijöjjön, nem lényeges e szempontból.

Apám pl. a nyugdíjba menés előtti 15 évben annyit fizetett be járulékként, amennyiből több családot el lehetett volna tartani. Ezek után furcsa lenne azt mondani, hogy elégedjen meg 150 ezerrel, mert az is elég. Most nem tudom pontosan mennyi a nyugdíja, de 350 ezer körül lehet.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.03.27. 14:34:03

Ne csodálkozzunk! Ha az Országos Vezetőnek is a foci stadionok a fontosak, akkor mit várunk? Az oktatás sokadrangú dologgá degradálódott. Nem Putyinpincsi mostan regnálása alatt, hanem évtizedek óta!

A gond az, hogy ha most fejünkhöz kapnánk és elkezdenénk megbecsülni a tanárokat (anyagilag is), akkor is csak 20-40 év múlva lenne látszatja, hiszen először egy nagy tudású tanárgenerációnak kell(ene) felnőnie, mert a pénztől a mostani alulfizetett tanárok nem lesznek jobbak. Persze tisztelet a kivételnek!

2013.03.27. 14:37:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: mert az nem abszurd, hogy a jelenleg dolgozok terhei novekszenek, realerteken csokken a fizetesuk, mikozben az EBBOL "eltartottak" egyre tobbet kapnak minden evben? Az nem abszurd, hogy amit jelenleg befizetsz, az ugy roppen el, hogy mar most lathato: a 20-30 ev mulva nyugdijbamenok gyakorlatilag semmit sem fognak kapni? Ezert vontak le minden honapban tobb, mint 50ezret a fizumbol, hogy majd 40-50 ev mulva, ha meg elek, semmit se kapjak belole? Koszonom, de en inkabb befektetnem ezt az osszeget, pl akar csak egy szimpla MNYP-be... ja tenyleg, azokat kihereltek.

Amugy felreertettel; ha apad annyi jarulekot fizetett, hogy neki 350e jar, akkor neki annyi jar. Problema akkor van, ha tovabbra is razza az oklet a realertek-megorzesert, mert ezzel nem csak a jarulekot fizeto, dolgozo fiatalsagra ro terheket, de a 60e-s nyugdijbol tengodo mamika elol veszi el gyakorlatilag a penzt a kozos kasszabol.

Sehogy sem jo ez.

buday008 2013.03.27. 14:39:23

hagyma válaszolt neked:

"@buday008: mar megint a nyugger?
lodd le nagyanyad meg nagyapad
es kettovel kevesebb lesz"

Ne haragudj már de a Te szeretett felcsúti Vezetőd szavajárása a nyugger.. csak úgy fideszesen oszt jó napot..

buday008 2013.03.27. 14:40:30

az meghogy csak cigó meg nyugdíjas él itt lassan ténykérdés...de ha nem hiszed menj el borsodba , szabolcsba, hevesbe stb...

buday008 2013.03.27. 14:41:05

ne pofázz kedves bértollnok menj el nézd meg!!!

windex 2013.03.27. 14:42:18

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: szerintem nem a nyugdíjak összegével van a gond, hanem a pénzkezelési szemlélettel. az úgy nagy probléma lesz, ha megmarad ez a mostani szemllélet, hogy a befizetést 1 szétosztják nyugdíjnak, vagy 2 adóként kezelik, beöntik a nagy kalapba, és onnan osztják szét, vagyis a vége ugyanaz. jobb lenne, szerintem, ha pénzkezelő alapként bánnanak a nyugdíjjárulék befizetésekkel, befektetnék, pl ingatlanokat építenének belőle, amit a lakástulajdonnal nem rendelkezők olcsón (!) bérelhetnének, leginkább hosszútávra. és a az a pénz is a nyugdíjkezelőhöz menne, persze. a tőke is megmaradna, a pénz meg szaporodna, a nyugdíjkifizetésnek is kedvezőbbek lehetnének a perspektívái, miközben nem fogyna a pénz, mert a járulékbefizetés mellett a bérleti díjak is befolynának. plusz reálisabb ingatlanpiac alakulna ki, és akinek lakhatás kell, elfogadható, a jövedelmekhez a maiakhoz képest jobban igazodó költséggel lakhatna. persze akadály még az is, hogy a szocializmus hiánygazdálkodásának hála a magyar nem érzi biztosnak a bérleti formát - naná, mert kiszolgáltatott a tulaj felé. de ez is változhatna, ha elég nagy mennyiségű nyugdíjalap ház lenne, ahol szerződés védené az amúgy olcsó bérlettel élőket, kisebb lenne a hiány gerjesztette kereslet, ami a szabályok tisztességesebb betartására öszönözné a magántulajokat, vagy hogy jobb minőséget és nagyobb biztonságot garantáljanak a bérlőknek. a feltételeket a körülmények ismeretében lehetne még ragozni (adó, fenntartás, stb...) és mindenki boldogabb lehetne, a nyugdíjas is, a bérlők is - vagyis nagy tömegek - és kiiktatódna nem egy társadalmi feszültségforrás is :-)

Nap Pali 2013.03.27. 14:43:21

5 milla cigó tart el 5 milla nyuggert + pár ezer dakotát...

szép ország alakul:))))

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 14:46:01

@windex:

"a magyar nem érzi biztosnak a bérleti formát"

Mert tényleg nem biztos. A bérlakás Kelet-Európában a lumpenség jele. Ha meg nem lumpen, akkor bohém fiatal legfeljebb. Mindenki más esetében egyszerűen komolytalan.

windex 2013.03.27. 14:48:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ja! és boldogabb lenne a járulékfizető is, mert "finobban is lehetne hangolni" a járulék összegét, és nem szükségszerűen lenne akkora teher :-)

de persze a pénzszivattyú állam nem örülne, mert kevesebb lenne az átláthatatlanul elbűvészkedett zsé - úgyhogy semmi esély egy józanabb, nem harács, hanem köz- pénzközpontú felhasználásnak - ami nem elosztás, ugye

jó az apádnak :-) az anyámnak 110 ezer az apanázs.

mojoking77 2013.03.27. 14:53:22

@Távmunkás: REszben egyetertek, viszont valami nagyon nincs rendben, vagy az en fejemben, vagy a tiedben es a posztirojaeban. A szakkozepiskolakbol NEM szakmunkasok kerulnek ki. Legjobb tudomasom szerint legalabb is. (Persze lehet az utobbi idoben mar valtozott, de nagyon erossen ketlem). Ez a legnagyobb baj azokkal, akik gimnaziumban vegeztek el a kozepiskolat, abban a hitben vannak, hogy akik nem, azok valoszinuleg hegesztenek ,es tragyat lapatolnak. Kozepiskolam, (bar lassan 20 eve, hogy vegeztem), az orszag egyik vezeto szakkozepiskolaja/technikuma. Hosszu evek ota a vegzosok szinte teljes egesze valamelyik muszaki foiskola/egyetem hallgatojakent folytatja a tanulmanyat... Csak a tenyek tisztazasa miatt.....

GERI87 2013.03.27. 14:54:45

"aki azzal igyekszik saját szar közérzetén enyhíteni, hogy terrorizálja a diákokat és többi tanár kollégáját."

Megjártam pár iskolát, sosem a tanárokkal volt igazán baj, van tananyag amit egy betanított majom is le tudna adni...(akit érdekel valami úgy is utána olvas és felülteljesíti a szintet...akit meg nem annak elég a magolás...)
hanem a kölykökkel...tény hogy megkeseredettek lesznek a tanárok, utálhatják is a gyereket, de nem ok nélkül lettek ilyenek...gimnázium még hagyján, de szakmunkásképző...ép ésszel nem lehet kibírni tanárként.
Fizikai erőszak, az kéne, jól odabaszni a büdös proligyereknek ha már a szülei is olyan jobbágyivadék ősbuta idióták hogy szarnak az egészbe...
A legtöbben persze átmennek, (előbb utóbb) de addig végigterrorizálják a tanári kart.

Len.Mag 2013.03.27. 14:56:48

@windex: "ingatlanokat építenének belőle, amit a lakástulajdonnal nem rendelkezők olcsón (!) bérelhetnének, leginkább hosszútávra."

Ezzel voltaképpen azt a szociális bérlakás-rendszert írtad le, amit évtizedek óta próbálnak fokozatosan megszüntetni, mert teher az önkormányzatoknak. Nem elég egy adott épület lakásait kiadni, magát az épületet (a lakásokon kívül eső részt) is fenn kell tartani (égőcsere a lépcsőházban, liftjavítás, takarítás, nehogy vki elcsússzon előtte a járdán és pereljen :)), ha a befolyó bérleti díjak ezt nem fedezik, csak veszteséget generálsz vele. És akkor még nem szóltunk a nem fizető, vagy a lakást lelakó bérlők problémájáról, ami ugye minden tulajdonos rémálma

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.27. 15:00:15

@hagyma: az elmult 14-15 ev politikajanak eremenye a minden szinten megtapasztalhato tarsadalmi polarizacio. Ez az arokasas kovetkezmenye. Ez egy tudatos politika eredmenye. Partok acsarkodnak, ellentetek vannak a nemzetisegek kozott es fele, A diakok hibasak, a nyugdijasak hibasak stb. Ezt a rombolo taktikat sokkal egyszerubb volt folytatni, mint epiteni valamit. A celt pedig, a politikai hatalmat igy is sikerult elerni. Az mas kerdes hogy innen borzaszto nehez felallni. Kb egy vagy ket generacioba fog kerulni ha sikerul.
Otthoni barataim vagyakozva szoktak, az USA alulpolitizalt viszonyaira tekinteni. Itt meg egy elnokvalasztasnak sincs lenyeges hatasa a mindennapokra. Azt mondjak, hogy ezt mar a mi eletunkben nem fogjuk otthon megtapasztalni.

Mérges 1234 2013.03.27. 15:02:20

A kérdés mikor jön el a pont, amikor mindeképpen menni kell, értsd akik maradnak, azoknak semmikppen nem lesz nyugdíja, fenntarthatatlanná válik a gazdaság, stb....

Tartok attól, hogy közel vagyunk ehhez a ponthoz.

Örültek kiméljenek, ez nem a Fidesz ellen szól, csak általános vélemény....

TilosazA (UK) 2013.03.27. 15:03:03

Egyébként, (még a pár órával ezelőtti témánál tartok) nem találtam teljes középiskolai rangsort. Van valahol egy első 100-as lista, néhol egy első 10 legjobb, de ennyi.
Szóval... nem lehet tudni hogy a legjobbakon kívül melyik iskola milyen.

2013.03.27. 15:05:22

@ctboy: orban es tarsai (akarmelyik oldalrol) javareszt kehes venemberek mar, lehuznak meg par evet a tutiban, osszeszedik a csemeteknek a nagy penzeket, majd (talan vegre-valahara) kidoglenek. Hol erdekli oket, amikor a 10 eves futamideju, 10-12%-on kibocsajtott allampapirok majd visszautnek, mert nekunk hitelbol is a legszarabb kellett, vagy hogy a jelenlegi 40-es szavazoik 20 ev mulva ehendoglenek a szetrohadt orszagban?

Sehol.

Muscari 2013.03.27. 15:05:46

@blackhair-lady: sajnos nalunk mas lehetoseg nem volt a diszlexia miatt. De a gyerek pont attol is szenved, hogy intellektualisan es kulturalisan is magasan ax osztalytarsai felett all, es most nem magunkat akarom ezzel fenyezni. Sok gyerek tenyleg minosithetetlen, valoszinuleg a tanarok mar reg feladtak. Raadasul a szakmat sem tanitjak meg nekik rendesen, mert alig akad gyakorlati hely, az is milyen...

windex 2013.03.27. 15:06:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem kimondottan használnék ilyen megbélyegző jelzőket, sőt, konkrétan így ez nem igaz. de nem is ez az érdekes, a lényegben egyet értünk, nem érzi biztosnak. a lényeg: miért? egy kérdésben továbblépni akkor lehet a legjobbann, ha kérdéseket teszünk fel, ha az okokat keressük. és itt a miértre a válasz a hiánygazdálkodás torzító hatásaiban van. lakáshiiány volt, akinek volt, majd több is lett, az kiadta, és természetesen "visszaélt" azzal, hogy túlzott kereslet volt. ezért nagyon magas bérleti díjak alakultak ki, aminek fényében mindenki saját tulajdonra törekedett. ez rögzült a közgondolkodásban - és te is lumpenezel, pedig ez ma már korántsem így van, sőt, sosem volt, mert a lumpen bérlő mellett sokan voltak a nem lumpenek is, de hát ahol a néhány év alatt több munkahelyet megjárt embert is ezzel bélyegezték meg, és gyanús volt, ugye. és persze a rendszerváltás után miért akart volna az ember kevesebbet kapni a lakásáért, mint előtte, csak mert vége lett a szocializmusnak? sok év kellett, míg arányosan lejjebb mentek a díjak, de a szemlélet nem változott, a bérlő továbbra is kiszolgáltatott maradt, mert szerződést nemigen akartak írni a tulajdonosok, mert akkor adót kellett volna fizetni, azt pedig egészségesebb elkerülni egy olyan helyzetben, amiben az adórendszer eleve az elcsalt adóval kalkulált, és azért olyan magas az adó :-) és ebbe a förmedvénybe remekül illett/illik a járulékok kezelésének gyakorlata, ahol a nyugdíj is, meg a tébé is megy a nagy kalapba, ahelyett, hogy külön kezelt járulék, illetve biztosítás lenne, külön azokat kezelő intézményekkel, és átlátható működéssel és pénzáramlással.. pedig ezek nem rossz dolgok, és nagyon sok embernek lehetne jobb az élete

GERI87 2013.03.27. 15:11:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem mindenki jut el odáig hogy legyen pénz és hitel saját házra, lakásra.....pláne nagyvárosban.
Ha meg olyan helyen van saját tulajdon ahol nincs munka, duplán megszoptad, mert eladni sem tudod, hisz ki venne ott házat ahol munka sincs...
Bejárni meg túl nagy távra nem gazdaságos, tömegközlekedés se mindig úgy jár ahogy jó lenne és egyre drágább az is..

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.27. 15:15:46

@Whave: Ez igy van. A mostani politikai elit ahhoz ert, hogy hogyan kell egy tarsadalmat szetzullszteni, ellenfeleket lehetetlenne tenni. Ezt mar elertek. Azt hogy hogyan kell egy orszagot vezetni ahhoz nem ertenek. Ezt mar bebizonyitottak. A politikai jatszmaban pedig csak a szavazatok szama (pontosabban relative szama) szamit. Most ugy szamolnak, hogy a kovetkezo valsztason a nyugdijasok, szavazataival es a kulfoldiek szavazataival eppen hatalmon tudnak maradni.

Jaffar 2013.03.27. 15:18:53

@Whave:
Nem csak öket nem érdekli ez, hanem azokat sem, akik hisznek a nyilvánvaló hazugságaiknak.

kalel5000 2013.03.27. 15:21:20

@windex:

Oké de ha a beszedett nyugdijjárulékot befekteted akkor mit adsz a nyugdijasoknak?

kalel5000 2013.03.27. 15:25:12

@Whave:

ezert kene egy alap nyugdij mindenkinek pl 45 év befizetésért kapsz havi 55k ennyi létminimum összege azt hiszem. Aztán amennyivel kevesebbet fizettél be annyival kevesebbet kapsz. mellé meg mehetne az önkéntes nyugdij.

blackhairlady 2013.03.27. 15:34:46

@GERI87: sajnos ezt nem teheti meg a tanar. egy jo altalanos iskola nagyon jo igazgatoja sokadik figyelmeztetes utan picit szajba vert egy vhereket. egyszeruen mar elszakadt nala a cerna. termeszetesen meghurcoltak az igazgatot, levaltottak, es penzbuntetest kapott. orulhetett, hogy nem kuldtek el. pedig a lany is bevallotta, hogy direkt bunkozott. de a kedves szulok ragaszkodtak a feljelenteshez es a buntetes kiszabasahoz.

yatumux 2013.03.27. 15:39:32

Gusztustalan az Index. Ez már szervezett, más (a többség) gondolatnak sem helyet sem esélyt nem adnak.

Felsorakoztak a bértolnokok sorába: Fidesz reklám HírTV, Izrael&Hitgyüli ATV, Kádár János fia vagyok én csuhajja Klubrádió, stb.

És most az Index. Nihilizmus, anarchia, csuma szélsőbal, gyűlölet, keserűség, uszítás.

Savanyú a szőlő elvtársak s kicsi fiai.

Ez tényleg a Kádár atyuska féle elit kiváltságaihoz való ragaszkodás, igazi osztályharc...

Elszáll az agyam, hogy az Index Jeruzsálem Izraeli kolonizációjáért aggódik míg a felvidéken, erdélyben, délvidéken olvad a magyar.

Izrael a saját érdekeiért lobbizik.

Magyarország ? És Ti magyarok ? Magyarok ???? :(

blackhairlady 2013.03.27. 15:43:51

@Muscari: mi is ebben a cipoben jartunk az egyik lanyunkkal, ezert is ismerem a helyzetet. szoval nem leszolni akartalak, ha igy jott le, elnezest. en annyit tudtam tenni, hogy minden tanar nyakara jartam, hogy az en lanyom tanulni akar, es segitsenek. es segitettek is. szerencsere sikerult oktato helyet is keriteni, eleg jot. ha nem koltoztunk volna ki amerikaba akkor alkalmaztak volna suli utan is.

windex 2013.03.27. 15:45:40

@kalel5000: miért hiszed, hogy a beszedett járulék egy az egyben a nyugdíjakra megy? ez a dolog lényege, hogy nem zárt rendszerű a felhasználás, hanem szóródik, megy az mindenhová. ha a beszedett pénz csak oda menne, már egy lépéssel beljebb lennénk :-)

windex 2013.03.27. 15:47:34

@kalel5000: nem mellékesen nem én vagyok zseni, ez a modell más országokban már régóta működik

blackhairlady 2013.03.27. 15:50:20

@doggfather: latod, mindannyian mast olvasunk ki egy posztbol, mivel mas elethelyzetben vagyunk. en a te posztodhoz nem tudtam hozza tenni semmit, mert nem volt kapcsolodasi pont. de nem is szoltam le, inkabb csak elolvastam, es ennyi. az oktatas viszont erdekel, mivel 3gyerekem megjarta mindegyik formajat, altalanost, gimit, szakmunkast, egyetemet.

Muscari 2013.03.27. 15:54:41

@blackhair-lady: nem vettem leszolasnak, ne aggodj :-)
Sajnos az exem nem folalkozik annyit az iskolaval, mint kene, en innen Londonbol meg nem tudok. De mar az iden vegez, ugyhogy tul lesz rajta.
A gimikrol meg annyit, hogy nagyon felhigultak mara. Husz eve csak a negyes otos, de inkabb otos tanulok mentek csak gimnaziumba. A volt iskolam jelenlegi igazgatojatol tudom, hogy ma mar a harmasokat is felveszik, mert keves a gyerek. Persze nem az elitgimnaziumba, csak egy atlagosba.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.27. 15:55:55

Csak egy kis adalek a tanar megbecsulesere.
45ezres kisvaros.
Gimnazium igazgato fizetese $210,000/ev.
Altalanos iskola igazgato: $120.000/ev
Altalanos iskolai tanar: $50-70e/ev.
Ez az osszeg tokeletesen versenykepes a helyi mernoki fizetesekkel es meg 2 honap nyari szabadsag is jar vele. Nem is beszelve a kivalo egeszsegbiztositasrol.
Versenyeznek is a tanarok egy egy allasert.

windex 2013.03.27. 15:57:09

@Len.Mag: nem a szociális bérlakás rendszer ez, a szoc rendszer azért az, mert profitmarzs nélkül működik. talán hihetetlen, de ez más országokban - pl ausztria, németország - is működik, a lényege, hogy a profit nem maximalizált, hanem reális, a magyarok számára ismeretlen win-win helyzet egyik alapja - mert itt valahogy úgy vélik, akkor nyer valaki, ha a másik veszít. ez nem az a helyzet, itt a realitás az alap, amiben annyi a befolyó pénz, hogy futja a fenntartásra, és még marad is, amiből megy a nyugdíj, és még a további befektetés is. a bérleti díjak pedig - a 90-es évek közepén-második felében úgy alakultak, hogy egy tolmás, vagy kórházi ápoló bére volt 18 000 schilling, a 46 négyzetméteres lakás bérleti díja pedig (bécs belvárosában, a gumpendorfer strassén, illetve innsbruck környékén) 3000 schilling volt. persze ez úgy nem megy, ha korrupt a rendszer, és ezért minden a többszöröséba kerül, ahogy ez felénk dívik :-)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.27. 15:59:38

@mojoking77: Én pont azt írtam, hogy van olyan szakközép is, ahol igenis lehet használható tudást szerezni. De az tény, hogy az ilyen szakközépiskola elég ritka és erről sokszor a bekerülő diákok tehetnek.

Az utóbbi időben megváltozott a középfokú oktatás. Mivel szinte mindenki egyetemre akar menni, a gimnáziumokba jelentkeznek az értelmesebb diákok és gyakorlatilag az megy a szakközépiskolákba, akit gimnáziumba nem vesznek fel (tisztelet a kevés kivételnek).
A szakközépiskolák többsége folyamatosan küzd az állandó hiányzásokkal, a bukásokkal és a gyakorlati helyek hiányával.

Ezzel párhuzamosan az utóbbi 10-15 évben sok szakközépiskolát gimnáziummá alakítottak át, mert az kell az embereknek. Országos szinten nagyjából 10 olyan szakközépiskola maradt, amelyik alternatívát tud kínálni a gimnáziumok mellett.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.27. 16:03:53

@yatumux: Miben különbözne az Index a jobboldal kezén lévő médiabirodalom többi részétől? Annyi még megmaradt az SZDSZ-es baloldali időkből, hogy próbálnak fiatalosnak, liberálisnak látszani, de a cenzúra azért működik...

dr. pretender 2013.03.27. 16:10:41

hát ez elég okoskodós poszt lett

DocBulywood 2013.03.27. 16:17:03

@tanato:

...Ott az a sikk aki narkózik,verekedik,orrba szájba szexel....

Hogyan lehet orrba szexelni? Legfeljebb, ha orrba b.sznak, de az nem azt jelenti.

kalel5000 2013.03.27. 16:18:25

@windex:

"miért hiszed, hogy a beszedett járulék egy az egyben a nyugdíjakra megy?ez a dolog lényege, hogy nem zárt rendszerű a felhasználás, hanem szóródik, megy az mindenhová. ha a beszedett pénz csak oda menne, már egy lépéssel beljebb lennénk :-)"

Miért hova menne?
Nem szorodik az sehova még így is a nyugdíjak 1/3-a hitelből megy.
Magyarországon egy ostoba feki rendszer van ami egy minimum 2,1 tfr-re épül jelenleg a tfr 1,3. es akkor meg a rossz gazdasági döntéseket nem is említettem.

kalel5000 2013.03.27. 16:20:41

@windex:

Nincs szorodas. a nyugdijkassza így is hianyos nem hogy meg masra is futna belőle, a nyugdijak 1/3-a hitelből fut.

c.2 2013.03.27. 16:21:16

már majdnem hozzászóltam, mikor meggondoltam magam.

nem semmi miket kommentelnek az emberek

a srác túl röviden írta le, azt amit.
BME-sként pedig nem látja a tanárképzést és ami mögötte van...

én sokkal inkább a '92 és '95 utáni generációt tartom fordulópontnak, így idősebb fejjel

amúgy meg, a képzési idő + 2 félév vagy maximálisan 10 állami félév vehető igénybe, úgyhogy görbüljetek meg.
ehhez jön 2 passziv félév mint lehetőség
az pedig mostmár általános, hogy ösztöndíjakra sem maradt pénz, még aki kidolgozza a belét és 20 tárgyat csinál meg egy félévben az se kap annyit, ami akár csak a kajára elég lenne
a szoctámok pedig sok olyanhoz nem jutnak el mások csalásai miatt, akik tényleg rászorulnának.

ennek a hőbörgésnek meg semmi értelme sincs amit itt müvelnek egyesek, inkább építsetek hónyulat.

Taxomükke (UK) 2013.03.27. 16:35:54

@buday008: Nyugger, azbazmeg... apád-anyád micsoda, szépkorú???

Fullánkos Algol 2013.03.27. 16:48:59

'85-'95 a legállatiasabb, legjellemtelenebb generáció amit ismerek, ők azok akik csak az erőből és a kényszerből értenek, mindenféle különösebb lelki funkciót nélkülözve. Hozzáállásban meg értékrendben az összes többi generáció jobb szerintem.

Taxomükke (UK) 2013.03.27. 16:58:18

@Whave: Nem értem, hogy ha valakitől sok éven át havi többszázezer forintot vontak el, annak miért kéne nyugdíjasként megelégednie 150 ezerrel havonta.

Lobelt Ledfold Reloaded 2013.03.27. 16:58:39

Jópofa cikk. Egyetértek azokkal, akik szerint akkor lesznek jó tanárok, ha majd elhivatott és képességekkel is bőven megáldott emberek mennek tanárnak. Mivel ők más pályán is megállják a helyüket jelenleg nyílván nem tanárnak mennek, hisz miért éheznének családostul, ha közben multinál meg kényelmesen megkereshetik a komoly pénzeket?

Ha jó fizetése lenne a tanároknak azonnal megjavulna a rendszer? Szerintem nem. 20-30 év kellene, hogy kiszelektálódjanak az alkalmatlanok és valóban a jó kvalitású emberekkel töltődjön fel a szakma, azaz 20 évig extra befeketetésbe kerülne amíg amúgy alkalmatlan tömegeket fizetne extrán a társadalom. Ez egy drága átállás, idő- és pénzigényes.

És mikor lesz jó fizetése a tanároknak? Nem akkor, amikor majd jön egy olyan kormány, aki ezt komolyan veszi. Ehhez sok pénz kell sok kormányon átívelően. Ehhez társadalmi konszenzus kellene, ehhez mondjuk a nyugdíjakra (útépítésre, segélyezésre, árvívédelemre, akármire) fordított éves összegből át kellene csoportosítani néhány száz milliárdot. Azaz akkor lesz jó tanári fizetés, ha megválasztanak olyan kormányokat évtizedeken át, akik előre kijelentik, hogy holnaptól kevesebb a nyugdíj, szarabbak az utak, fele annyi vonat jár és mindenki magának fizeti az egészségügyi ellátását.

Azaz akkor lesz itt jobb oktatás, ha ezt ép ésszel felfogja és leszakad az állami csecsbimbóról a tömeg, továbbá elfogadja, hogy saját jövőjét is a fiatal generiáció biztosíthatja. Akkor lesz jó KÖZ-oktatás, ha az állami újraelosztás struktúrája alapvetően megváltozik, azaz (mivel demokrácia van ha tetszik ha nem) azok nyerhetnek választást, akik nem tizenhatodik havi nyugdíjjal meg ingyen sörrel kampányolnak.

Azaz valszeg soha, esetleg a polgárháborúba torkolló államcsőd után 20 évvel. Addig marad a jó PRIVÁT-oktatás...

És persze a fenti gondolatmenet nagyjából mindenre igaz, a tegnapi bürokrácia témára, az egészségügyre meg amit csak akartunk.

blackhairlady 2013.03.27. 17:00:09

@ctboy: ugyanezeket a fizetesi adatokat lattam en is a 60 ezres kertvarosi iskolai korzet honlapjan Texasban.

mzgldr 2013.03.27. 17:02:31

@blackhair-lady: nagyon jó komment. Aki siránkozik azon, hogy majd ki fogja megjavítani az autót, meg kifesteni a lakást, az ha oda kerül a sor szintén megpróbálja benyomni valami gimibe/egyetemre a gyerekét, mert nehogy már egy hülye szobafestő legyen.

A különbség a szakiskola és a normális szakközép és gimi között, hogy egy közepes képességű gyerek az utóbbiban kibontakozhat, az előbbi pedig olyan mélyre húzza le, hogy örülhetnek a szülők ha nem lesz belőle országos suttyó. Simán előfordul hogy 16-17 évesen olvasni nem tudnak (true story) de a tanárok átengedik, mert nem tudnak vele mit kezdeni, inkább szabadulnak tőle. A tanári karról meg ne is beszéljünk, mert ott is körülbelül olyan a színvonal mint, mint az óvodában. Egymás fúrása, betartás, irigykedés.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.27. 17:05:57

@Muscari: karosserias .
oriasi hiany van beloluk persze kell gyakorlat de itt elet-es halal urai .. ha hirdettem ( mar nem teszem felesleges) vagy nem jon valasz vagy 2-3 ( mert alkoholista drogos es most rugtak ki) es volt hogy tudta a szakmajat de amikor 200$ adtam naponta net
(9-10 fele bejon felotkor mosakszik, hetvegen soha nem dolgozik) osszeszedi a cuccait es megy masik 5 helyen varjak, 300 kell neki... a menobbek contractba dolgoznak hivasra..
kulfoldon biztos jol kereshet a fiad
en a Fay-ba vegeztem

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 17:06:19

@yatumux:

Azt ugye tudod, hogy az Index fideszes cég tulajdona kb, 6 éve?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 17:10:20

@ctboy:

Nekem egy rokonom tanár Budapesten, 300 ezres bruttóval. Ezzel az összeggel milliomosnak számít a szakmán belül.

Taxomükke (UK) 2013.03.27. 17:13:16

@yatumux: Te nem tévedtél el egy kicsit?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.27. 17:14:32

@ctboy:

Itt meg nálunk, BG-ban, rosszabb a helyzet, mint Mo-n e tekintetben.

Egy kezdő tanár keres nettó 300 BGN körül, ez kb, 45 ezer Ft. 20 év munkaviszonnyal 500 BGN is lehet már a nettója, ez kb. 75 ezer Ft. Összehasonlításként: egy kezdő eladó egy hipermarketben kap nettó 600 BGN körül, ez 90 ezer Ft.

2013.03.27. 17:19:31

@Taxomükke: ezt sehol nem irtam, csak nulla a szovegertesed, kotekedo baratom.

Azt irtam, hogy mondjuk 150 folott ugyan mar ne emelgessuk a nyugdijakat evente az inflacio mertekevel, csak az alatt.

Taxomükke (UK) 2013.03.27. 17:23:07

@Whave: OK, akkor félreértettem, bocsánat.
Barátom.
LOL

2013.03.27. 17:26:40

@Taxomükke: :)

De az allaspontoddal teljesen egyetertek.

Pont ezert dontottem ugy, hogy otthon nem folytatom a jarulek(azaz ado)fizetest, mert elvonjak tolem havonta nyugdij+TB-re a 80-90 rugot, megis meg kell majd elegednem a... semmivel, ha majd eljon az en idom.

Ha meg nem jutok el odaig, meg csak at se tudom ruhazni az ocsemre-hugomra ezt a remek allami formedvenyt, amit az MNYP-vel megtehettem.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.27. 18:17:28

@Lobelt Ledfold Reloaded: Kivalo osszefoglalo. Nagyon sajnalom hogy igazad van. Nem minden orszag olyan bolcs mint Singapore amelyik kepes bolcs (tenyleg) vezetot valasztani.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.27. 18:29:16

A szakmai oktasrol annyit, hogy a 80-as evekben a szakmai tanulmanyi versenyeken gyoztes szakkozepiskolasok egeszen szuperul teljesitettek a BME-n. Hihetetlen elonyuk volt a gimnazistakkal szemben. Mig mi szenvedtunk a technikai targyakkal (muszaki rajz, gepelemek, majd tervezes) ok bizony felgozzel is kivaloan teljesitettek. Nem tudom miert tettek tonkre ezt az oktatasi format, de az teny hogy az oktatasban 20-25 ev kesedelmmel jelentkezik a befektetes. Ha most ujra jo szakoktatast teremtunk (mibol, hogyan) annak szinte semmi kozvetlen hozomanya nem lesz. (Viszont egy csomo szavazatot visz)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.27. 18:33:36

A magyar szakmunkasok, szakkozepesek, itt (USA keleti part) munkaselitnek szamitanak. Szerszamkeszito srac, itt tervezo mernoki munkat vegez, amellet hogy O a CNC programozo, es gep beallito szakerto. Villanyszerelo srac tiz ev alatt 15 millios gepipari ceget epitett a nullarol. Altalanossagban is igaz, hogy az otthoni szakkepzes, elegendo itteni helytallashoz. Legfokeppen azert mert szakkozep szintu es jellegu iskola rendszer itt nincs, (Illetve van de nem jellemzo)

GERI87 2013.03.27. 18:35:57

@blackhair-lady:

Ez így van...sajnos.
Emlékszem még én is kaptam naplóval a fejemre, meg vonalzó stb...pedig az már a 90-es évek.
Ma meg mindent lehet, aztán a gyerek így is nő fel, hogy neki bármit lehet, szar munkát végezni, hőbölögni, követelőzni a semmire....

windex 2013.03.27. 19:03:04

@kalel5000: ja, pontatlan lehettem, úgy értem, nincs külön kezelője, hanem zúg be a közösbe, a mindenféle adóval, járulékkal, tébével, firlefranccal, aztán a kazal pénz szóródik. a másra fut egy kis hazánkban egyelőre elképzelhetetlen teoretikus példára vonatkozott

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.27. 19:28:27

Tobb napja zajlik a vita, kulonbozo resztemakorben (ma oktatas) hogy mire lenne szukseg hogy otthon maradjon (visszamenjen) az adofizeto magyar. Elszurni egy orszagot eleg konnyu, mint vesziteni a kaszinoban. Hogy milyen nehez ujrakezdeni arrol szol egy riport az NPR-on. (National Public Radio mint regen a Kossuth otthon)
Nem lovom le a poent, de az a konkluzio hogy nagyon nehez.

Episode 415: Can A Poor Country Start Over?
www.npr.org/blogs/money/2012/11/09/164813887/episode-415-can-a-poor-country-start-over

diak325 2013.03.27. 19:29:35

...azt vártam, jobban szétszeditek majd. :)
Csak annyi volt ezzel a célom hogy összeszedjem a legfontosabb gondolataimat a témával kapcsolatban és nem igazán gondoltam át vagy építettem rendesen fel amit írok. De ezt többen észre is vettétek.

nagyon sokan írtak a szakközepekről; én csak néhány pesti szakközéppel kerültem kapcsolatba, és onnan ezeket szűrtem le, de nem vagyok mindentudó, és az is lehet hogy csak a rosszabbakkal sikerült összefutnom.

Kis kiegészítés:
Lehet hogy ez nem volt benne az írásban, de fontosnak tartom; azok a tanárok akiket rendszerint minden diák utál mert tényleg rohadékok és folyton kötekednek, (sokszor pont a töri, matek, és magyar tanárok közül kerülnek ki) sokkal többet és jobban megtanítanak mint a tanári kar bármely más tagja.
A matematika tudásomat pont egy ilyen tanár alapozta meg kikezdhetetlenül, aki ráadásul az iskola igazgatóhelyettese volt, így le se lehetett volna cseréltetni.. Nem volt kellemes de hasznos volt.

@Mighty Duck: A hozzánk eljutott hírekre alapoztam, de akkor úgylátom tévedtem.

@Gamma Leonis: Helyzet kérdése: például magamtól nem ülnék le atomfizikát tanulni mert az tényleg szépnek és érdekesnek tartom, de olyan egyetemi feladatba, amiről tudom hogy már így is elfogadnák, még képes vagyok gond nélkül beleölni plusz 10-15-20 munkaórát hogy azt mondhassam ez az amit szívesen adok be. (később így sem ér ugyan többet, de jobban érzem tőle magam)
remélem ezzel válaszoltam kérdésedre.

@Sanyi9: pár órát eltölt az ember mátrixokkal és függvénysorozatokkal és utána már hihetetlen felüdülésnek számít más emberek véleményét olvasni, és még esetleg leírni, azt is amit gondolok egy témában :)

@geddan: teljesen igazad van, vannak, sokan is (és rendszerint, legalábbis akiket én ismerek, szorgalmasabbak is).

Az egész írásban nagyon sok helyen általánosítottam, másképp meg se lehetne írni. Nem minden esetben vannak így a dolgot, csak sokszor.

wotan 2013.03.27. 19:31:04

@Whave: Párttitkár a Békemeneten fuxxal...ez jó volt, kicsim, ha köhögnöm is kellett tőle...nem tévedtél el valahol?

2013.03.27. 19:33:35

@wotan: miert tevedtem volna? Kover Laci es tarsai utan? Allamositasi mania utan? Magantulajdon semmibevetele utan? Kapitalista hanyatlo nyugat duma utan? A fizeSS-nel nagyobb komcsi part jelenleg nem letezik a balkanon, a szavazoik meg a voros csillagot is kiraknak, ha azt vityus mondana :)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.27. 19:33:48

@ctboy:
Episode 415: Can A Poor Country Start Over?
Ujra tudja kezdeni egy szegeny orszag? Marmint, ki lehet dobni a regi rossz torvenyt es szabalyt? Vessenk be ujakat, Reformaljuk meg az oktatast, penzugyet, honvedelmet, belugyet, egeszsegugyet, nemzetisegi politikat, politikai rendszert es minden mast egyszerre.
Magyarorszag RESET, aztan kezdjuk ujra nullarol.
Meg lehet ezt csinalni? errol szol a cikk.

wotan 2013.03.27. 19:40:06

@Whave: nem akarok nagyon eltérni a blog témájától, de hadd jegyezzek meg ennyit. Sok évet dolgoztam Németországban, de még ott is igyekeznek ujabban, hogy a vadkapitalizmust kissé lefékezzék (Deutsche Bahn nem lett privatizálva, minimálbért vezetnek be stb.). De lehet, hogy ők is titkos fideszválasztók ... :o)

Melee 2013.03.27. 19:41:28

A cikk írója nem tudja mi a különbség a szakközépiskola és a szakmunkásképző között, és ez az egész cikk komolyan vehetőségét megkérdőjelezi.
Szakközépiskolákból vannak nagyon jó színvonalúak is, melyek felveszik a versenyt a gimnáziumokkal. Ezek végzősei a megfelelő szakirányban tanulnak tovább, vegyészmérnökként sok szakközépiskolással találkoztam az egyetemen.
A röghöz kötést azért találta ki a kormány, mert nem tud állást biztosítani a végzős fiataloknak, akik így jövőkép nélkül inkább a külföldi boldogulást választják, mint a belföldi munkanélküli segélyt. Az oktatás az állam befektetése, a termést viszont már nem aratja le a kormány, mert számára a lopás fontosabb, mint a fiatalság.

2013.03.27. 19:44:12

@wotan: semmi baj a vadkapitalizmus megfekezesevel, ezt nem vitattam sehol.

Csak ugye ha a kapitalizmus a csod szelen all, de bezzegmagyarorszag egy lepessel elotte, akkor hol is allunk... :) Retorika, ugye, kohog a bolha mondhatni.

Majd az ugynoklistak tisztazasa utan elhiszem nekik, hogy esetleg egy ezreleknyit nem kommunistak :)

montroyal ( CAN qc) 2013.03.27. 19:56:02

@Nap Pali: canadaban egyenlo kb rendor tanar ... egyebkent minden kozalkalmazot agyon van fizetve szindikalva korkrdvezmeny roviditet munkahet stb... egyszer olvastam a buget nagy resze a kozalkamazottak nyugdijara megy megelozve egeszseg oktatas stb...

diak325 2013.03.27. 19:57:40

@Melee: Két szakközépiskoláról van tapasztalatom, az egyikről igen közeli személyes érintettség, a másikról csak érintőleges. A többi pedig a körülöttem lévő velem egykorú ismerőseim véleménye.

Amit viszont biztosan tudok, az az hogy szeptemberben a közel 500 fős előadóteremben (ami tele is volt) az egyetemen, a "Ki az aki szakközépiskolából érkezett?" kérdésre 7-en emelték fel a kezüket. 3 egyenként ~120-140 fős gépészmérnöki karos szak volt a teremben.

Nem tudom hogy hol van baj, vagy kivel, de az alapján amit írtál több szakközépiskolásnak kellett volna a teremben lennie.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.27. 20:03:07

@montroyal: de canadaban csak foiskolas rendor van ....szabolcsbol katonasag utan atvett nincs

blackhairlady 2013.03.27. 20:06:12

@mzgldr: pontosan igy van. ha en nem vagyok ramenos, a lanyom is elkallodott volna. nem is ertem, hogy hogy tudnak ilyen helyen dolgozni a tanarok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.27. 20:10:25

Kandó is annak ment könnyebben, aki pl erősáramú vagy gépész szakközépből jött. Sokan 3assal, negyessel érkeztek, mégis az a negyes valójában 5ös színtű tudást takart.

blackhairlady 2013.03.27. 20:10:42

@mzgldr: a szakkozeppel meg az a bajom, hogy nem ad 4 ev utan erettsegit es szakmat is, hanem meg 2ev technikusit el kell vegezni ha a szakmarol is akarsz bizonyitvanyt. en annak idejen elvegeztem 4ev alatt a kozgazdasagi szakkozepet, kaptam erettsegi bizonyitvanyt, es be volt irva szakmai vegzettsegem is: konyvelo, statisztikus es vallalati tervezo. most meg az iskolaban tartjak a gyereket ameddig csak lehet, hogy ne a munkanelkulieket gyarapitsa addig se.

Bull 2013.03.27. 21:06:00

@Whave sok mindenben egyet értek veled, de ebben a: "ha apad annyi jarulekot fizetett, hogy neki 350e jar, akkor neki annyi jar."-al pont nem. A tufafejű apósom is ebben az álom világban él. Egy lófsz az jár. Az éppen akkori nyugdíjasok illetményét fizette be, nem a sajátját előtakarékoskodta! Ha valamiféle megtakarításba fizette volna a fölös és/vagy megtakarított pénzét, ami az Ő neve alatt futott volna míg nyugdíjba nem megy, na igen, arra azt mondhatnánk: az jár neki. Nem más.
S mind ez a kiróvó-felosztó rendszerből adódik, perpill. (Fentebb valaki írta is: feki.)
Volt egy kósza próbálkozás ennek átalakjtására, engem is beléptettek 98'-ban a manyupba, mert nekünk kötelező volt. Viszonylag csinos summa gyűlt össze, ezt --ma már kiröhögöm magam a lépésért, kár volt visszalépnem..-- félve, hogy majd --ha megélem a kitudja 2035-40 tájt milyen magas nyugdíj korhatárt-- nem kapok nyugdíjat. Már most tudjuk, minimális fog jutni, ha jut.
Mondhatnánk van még egy szalmaszál, a másik pillér, azt még nem volt pofájuk ellopni, az önkéntes nyugdíj pénztár. Nade a
manyup lenyúlás után ki az a vakmerő, aki még mer bele fizetni?! Én már oda sem...
Rohadjanak meg ezek a saját-zseb-tömő-politikusnak-hívott-tetvek, mind! (van közöttük kivétel? Ha igen, ő ne vegye magára..)

szaszo71(D) 2013.03.27. 21:59:45

@yatumux: Már bocs, de h.lye vagy? Ennek mi érteme?
Egyébként már sokszor kérdeztem, de még sohasem kaptam választ: Mért értékesebb ember a magyar, mint a nem magyar? Végülis a Földön 7milliárd ember él, ebből csak 15 millió magyar. A többi mind értéktelen??

Pali13 2013.03.27. 23:24:42

Köszönet az áttekintő megosztásért.
Röghöz kötés ügyében hasonló az elvi álláspontunk. (19 éves lányom BA képzése a Corvinuson 3000€, azaz 1-2 havi kinti fizetés.)
Az 1965-ös akár csehszlovák gépeket kérlek, ne bántsd: egy működési elv bemutatására talán jobb is, mint egy mai. (Láttam atomipari beszállító céget 15 éve, ahol 40 éves gép dolgozott: képes volt feladatát ellátni, ésszerűtlen lett volna lecserélni.) Nem ezen múlik az oktatás színvonala. Az persze gáz, ha ez a legfiatalabb szemléltető, oktató eszköz.

marsha 2013.03.28. 00:15:25

Nem ér mindenféle tetszőleges csoportot fikázni...
1.,Mi is örülünk, ha jó a nagymami nyugdíja, mert akkor nem nekünk kell eltartanunk.
2.,Nekem jó tanáraim voltak gimnáziumban, szinte pályakezdők voltak legtöbben, mert akkor még új volt a suli. A mai napig érdekel a véleményük, szívesen gondolok egyikükre-másikukra.
3.,Tanár, majd mérnök szakra jártam, felesleges vádaskodni, melyik a kontraszelektáltabb, a tanár szakosok tájékozottabbak, szélesebb látókörűek voltak. Mérnökként meg csehszlovák gépeken gyakorlatoztunk, igen:)
4., Kezdő mérnökként nevezséges fizetést kaptam, de a maiak már bármilyen gyakornoki lehetőséget megragadnak, nekik lehet, hogy nehezebb..
5., Szerintem nagyon is elképzelhető, hogy az utolsó nem fogja lekapcsolni a villanyt, hanem egyik-másik világot látott tehetséges fiatal hazamegy élni egyszercsak, mint ahogy ezt sokan megtették eddig is. És egyáltalán, a "ha így megy tovább" kezdetű vészmadárkodás nem hiszem, hogy bármire is jó... Ha így megy tovább, augusztus 20-án is hókenyeret gyúrunk a hómbereknek:)

mzgldr 2013.03.28. 00:48:10

@blackhair-lady: sajnos az a baj, hogy a szakiskola a középfokú oktatás alja. Az megy oda, akit máshova nem vettek fel, akibe komoly ambíció nem szorult, az elhanyagolt hátrányos helyzetű, az enyhén szellemi fogyatékosok, a viselkedészavaros agresszív 110 kilós Lajcsika.

A szakközépről tényleg lehetne jó, a teljesen abszurd dolog a felsőfokú intézményekben zajló OKJ tanfolyamok.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.28. 03:11:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A bérlakás Kelet-Európában a lumpenség jele. Ha meg nem lumpen, akkor bohém fiatal legfeljebb. Mindenki más esetében egyszerűen komolytalan

itt viszont a mobilitast adja vagy egy fajta vedelem az adoellenorzes es buntetes ellen..pl kulon ugyosztaly vizsgalja kinek mije van , ha semmilye nincs (vagy a neven) nem is mennek ellenorizni minek ugysem tudnak semmit behajtani ..
egy kliensem dolgozik ott tole tudom..

montroyal ( CAN qc) 2013.03.28. 03:24:32

@Taxomükke: Nem értem, hogy ha valakitől sok éven át havi többszázezer forintot vontak el, annak miért kéne nyugdíjasként megelégednie 150 ezerrel havonta.wow... es mibol jott ez ossze nagyreszbe becsuletes munkabol? sokan szeretnenek 100ezres levonast...

KopaszMercis 2013.03.28. 07:06:43

Én annyit szeretnék mondani (csak így szerénytelenül), mint hangadó savazó ősblogponthus véleményvezér és kulcsfigura, hogy ez az írás volt eddig a legkorrektebb legösszeszedettebb, legobjektívebb, legprofibb publikáció, amit valaha láttam bármilyen (akár külföldi) blogon is. Bravó.

El kellene gondolkoznia ma Magyarországon a sok szakembernek, ha egy "húszéves taknyos" ennyire profi tud lenni, akkor miért nem vagyunk képesek az elmúlt 120 évben egy normális politikust kitermelni?

Ezt az írást az index simán átvehetné és kitehetné vezércikként.

Két dolgot fűznék hozzá (és remélem a szerzőt ezzel vitára invitálom)
1) úgy látom (és javítson ki ha tévedek), hogy ezzel, hogy az alapján, ahogyan ő mondja, kezdenek kialakulni a csatornák és a módszerek a külföldön tanulásra, ezzel szépen kiszabadul a dzsinn a palackból, és azon tehetséges réteg aki nyitott rá, már ideje korán elvándorol. Az aki már az egyetemet is külföldön kezdi annál nehezebben fog hazajönni. Szerintem. A magyar felsőoktatásban a hallgatói szerződésre válaszként jelent meg külföldön tanulás - zeneiipari analógiával élve, a Napster... ha most rosszul zsonglőrködünk, akkor óriási demográfiai katasztrófa előtt állhatunk, a zeneiparban a letöltések elterjedése óta (10 év) most volt az első nem romló trendet mutató év, és a demográfiai folyamatok ennél sokkalta lassabbak... ne feledjük, hogy itthon az exodus 1945 óta "érik" és most érte el azt a fajta társadalmi elfogadottságot és támogatást, amiről én azt hittem hogy az előző kommunista rendszer megbukásánál 1990-ben fog
Ez az egyik
2) Tényleg nagy tisztelettel mondom a tisztelt szerzőnek, hogy nem értek egyet a röghöz kötéssel kapcsolatos véleményével mert a szó objektív értelmében primitívnek tartom ezt az álláspontot. Ez egy végtelenül leegyszerűsített nézőpont, amit tévesen felvehet az ember, ha az egészet egy zárt rendszerként képzeli el, és hajlandó egy sor dolgot amúgy ignorálni. Itt kettő részre osztanám a témát:
a) miért nem helyes még akkor sem az érvelés, és a röghöz kötés ha zárt rendszerként vizsgáljuk a dolgot
b) milyen össztársadalmi implikációi vannak (illetve illene lennie, vagy logikus lenne lennie) annak, ha axiomikusan gondolkodva egyszerűen elfogadjuk, hogy a röghöz kötés helyes, és ez milyen abszurd szituációkat szülne.
Sorjában
a) Az ember első és legfontosabb ösztöne az életben maradás / túlélés. Ez mindent felülír. Biológiai lények vagyunk első sorban. Felülírja a szaporodási ösztönünket, az örömszerzést. Mindent. Elsődleges ingerenciánk. Magyarul senkit nem érhet vád és/vagy kritika, ha a túlélésért küzd. Egy államnak akkor lenne joga ilyesfajta elkötelezettséget elvárni - és nem is a joga itt a lényeg, azt most hagyjuk is, hanem egyrészt akkor volna erkölcsi alapja, másrészt ami még fontosabb, hogy akkor lenne képes ezen akartát véghezvinni, tehát praktikusan akkor lennének erre hajlandóak az emberek, és nem keresgélnék az alternatív megoldásokat lásd külföldön tanulás - ha a diplomával olyan munkalehetőségek járnának, amik garantálnák az embereknek a megfelelő emberhez és leadott teljesítményhez méltó alapszintű életben maradást / túlélést. Sajnos ezeket a munkalehetőségeket az állam egy demokratikus piacgazdaságban képtelen megteremteni, egy dolgot tehet az állam, hogy olyan gazdasági környezetet teremt, ahol a magánszféra ezeket a pozíciókat kitermeli. Nos ennek Magyarországon van néhány komoly akadálya 1) első és legfontosabb, meggyőződésem, hogy a magyar ember megfelelő "inkubátorban" a legintelligensebb és legképzettebb emberek közé tud tartozni pikk pakk - magyarul irgalmatlan mennyiségben volnánk képesek nagy koponyákat ontani magunkból, arányaiban többet, mint amire szükségünk van, de tegyük fel, hogy ebben tévedek, akkor is ott van még két nagyon fontos érv 2) ma Magyarországon olyan gazdasági programmal, ami ezt a környezetet megteremti nem lehetne választást nyerni, és nem is lehet egészen addig, amíg itt milliók az éhínség szélére nem kerülnének, ami az elkövetkezendő 10-20-30-40-50 évben szinte elképzelhetetlen az EU miatt (is). illetve 3) a mai politizáló erőkben nincsen meg a megfelelő szakértelem. Ez olyan, mintha fognánk a 386 képviselőt aki benn ül a parlamentben és rájuk bíznánk egy űrhajót és egy agyműtétet egyszerre. Remekül megalakítanák a bizottságokat, meg szavaznánk a tiszteletdíjakat, aztán egymásra mutogatva hörögnének, hogy az űrhajó miért nem indult el (rosszabb esetben, miért robbant fel), illetve a beteg állapota miért nem javul magától (rosszabb esetben, ha megkísérelték a beavatkozást az egymásra licitálás közben, hogy miért halt bele a beteg). A kormány mindent a karvalytőkére a multikra és az EU-ra fogna, az ellenzék mindent a kormányra, és az fel sem merülne senkiben, hogy esetleg ők alkalmatlanok a rájuk bízott feladat elvégzésére
Ezekből amúgy nem az következik, hogy nemzethalál, ahogy a mindenkori ellenzék drámaian előadja az elmúlt 100 évben, sokkal egyszerűbb és triviálisabb: nem prosperálunk úgy, mint ahogy tudnánk. Nem az van, hogy "nincsen tűz és halálra fagyunk" hanem méltóságteljes olimpiai fáklya melletti melegedés helyett, kis szutykos őrláng pislákol és amellett fagyoskodunk.
Nagyon fontos gondolat, hogy pl az USA-ban ezt a röghöz kötést önkéntes és piaci alapon kulturáltan megoldja az állam: támogatja a tanulmányaidat, ha szolgálsz a fegyvereserőknél, és ha elvégzed az egyetemed lesz jó állásod. Lesz legalább egy házad, két autód, az asszony otthon maradhat a gyerekekkel és legalább 3-at be is tudsz úgy vállalni, hogy legyen saját emberi nyugdíjad. Nincsenek szavazások, államilag kierőszakolt szerződések, nincsenek egyetemet és pártszékházat foglaló diákok. Senkire nincsen ráerőltetve semmi. (Az más kérdés, hogy a politikai elit erkölcstelenül próbálja mélyen tartani a szegény rétegeket, hogy a társadalom kitermelje ezeket az emberi pajzsokat a frontvonalra, és a saját gyermekeit nem küldi a hadseregbe, de ezek egyéni erkölcsi felelősségek, és egy másik síkon mozgó rendszerszintű visszaélés, nem pedig az analizált rendszernek az elméleti vagy gyakorlati hibája) Tehát: A gép forog. Az alkotó pihen…
Ehhez még hozzájön (és itt majd bekötődik a második érvelésem is), hogy azért nagyon guzmicsos azt kettéválasztani, ennyire határozottan, hogy kinek a pénzéből is jut az ingyenes felsőoktatásra. Jellemzően a gyermekek nem árvák, vannak családok, ráadásul a demográfia trendek miatt, egy egy fiatalra egyre több aktív korú rokon adófizető jut, tehát könnyen lehet érvelni azzal, (és ez praktikusan jogos is totálisan) hogy a jelenlegi adófizetők itthon megtermelt jövedelmeiből kapják ezeket a pénzeket a diákok, és ezen adófizetők közül egyre több azoknak az érdeke és explicit vágya, hogy az egy szem általuk kedvelt diák olyan képzést kapjon amivel tud is, és képes is külföldön boldogulni, annak érdekében, hogy az egyszeri adófizető ne legyen kénytelen még 30 évesen is etetni a hülyegyereket, mert amúgy éhen döglene, jogos tehát az elvárás, hogy az ő befizetett adójából teremtség azt meg, hogy a gyereke úgy képezhesse magát, hogy el is tudja tartani saját magát.
De maradjunk ennél a praktikus pontnál, hogy a jelenleg magyar földön termelt magyar jövedelmek kerülnek ugye újra elosztásra ma. (és itt érkeztünk el a következő ponthoz)
b) miért csak a diákoktól várjuk el azt, hogy az általunk kitermelt jövedelmeket ne "használják" külföldön, ahhoz, hogy életben maradjanak prosperáljanak? Mi annyira különleges a diákokban, hogy diszkrimináljuk őket? A TEK akkor miért vehet külföldi autókat, fegyvereket? Tovább megyek: a beteg emberek (különösen azok, akik egyértelműen önhibájukból saját döntésükből betegek, dohányosok, alkoholisták, nem sportolók, rosszul táplálkozók, felelőtlenül közlekedők stb), azok ellátásuk alatt miért kaphatnak köztudottan túlárazott külföldi gyógyszereket (ne feledjük, a Fortune 500 cégek által termelt profit FELE a gyógyszeriparé - egy 10.000 forintos pirula előállítási költsége kb 1 fillér, ha a K + F -et hozzáveszed, akkor lehet, hogy 3 fillér - úgy hogy lehetsz te gugli meg faszbuk, gyárthatsz te vadászgépet, atombombát, iPhone-t, termelhetsz olajat, elmehetsz a búsba, ezt a játékot profitra játsszák, ahogyan a focit gólra)? Vagy a nyugdíjasok miért fűthetnek olcsón behozott orosz gázzal, miért nem csak drága magyar zöldséget vehetnek a boltban? Végső soron, ugyanúgy ahogy a diákok a fenti összes csoport (TEK, betegek, nyugdíjasok) mind mind döntések és választások miatt kerülnek ugyanabba az élethelyzetbe, mint a diákok. Mi a különleges a diákokban, hogy őket diszkrimináljuk? És megelőzve a felesleges vitát, igenis döntés kérdése a nyugdíj is, hiszen egyrészt dolgozni bármeddig és bárki dolgozhat, másrészt a világ legjobban fejlődő gazdaságaiban nem igazán van (vagy egyáltalán nincsen) állami nyugdíj. Tehát ez azért nem egy eretnek gondolat. A betegséghez jellemzően vezető életmód is döntés kérdése: egy dohányzó tüdőrákos, egy szívbeteg zsírt zsírral evő, és általában akárki aki nem mozog heti 4-szer 1 órát intenzíven az úgy dönt, hogy vállalja annak a kockázatát, hogy korán megbetegszik. PONT. Ezek a dolgok - bár szörnyen igazságtalanok de - TUDOMÁNYOS TÉNYEK. 1+1=2 nem szorul senkinek az interpretációjára.
(De lehetnének sokkal kirívóbb példákat is találni: Lamborghini és John Deer traktorok állami pénzből, Hacktion, Fábry és egyéb szutyok szar értékelhetetlen TV produkciók külföldi kamerákkal, vágó pultokkal, szoftverekkel, a sor végtelen… Képviselőknek külföldi gyártmányú szolgálati autók…)

Úgy gondolom, tehát, hogy a szerző téved. Amennyiben elsőre nem látja be kérem kíséreljen meg velem érveket ütköztetni, és ha nem sikerül megcáfolni az általam leírtak kérem vizsgálja felül álláspontját a röghözkötés kapcsán, és azt változtassa meg.

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.28. 09:28:42

@KopaszMercis:
"Ezt az írást az index simán átvehetné és kitehetné vezércikként"

de csak mert magasan veri az indexes színvonalat.
a magyartanárok és valódi írástudók sírva olvassák.

KopaszMercis 2013.03.28. 09:33:04

@Babette_:
Nem is véletlenül 90.000 HUF az átlagkeretük...

Taxomükke (UK) 2013.03.28. 11:15:15

@Whave: Az a vicc, hogy ugye a Moszkva teret átnevezték, most viszont a kazah fővárosról akarnak közterületet elnevezni.
Ezek teljesen, de teljesen hülyék.

Taxomükke (UK) 2013.03.28. 11:19:00

@montroyal: Jaj már. Gondolom, tudod, hogy vannak Magyarországon, akik jól keresnek.
Nyilván nem a többség.

Taxomükke (UK) 2013.03.28. 11:23:22

@KopaszMercis: Ez nagyon jó volt, köszi. Sikerült segíteni felülvizsgálni néhány saját gondolatomat, ill. véleményemet.

M. Péter 2013.03.28. 18:00:23

@Quercus58: "Felmerül a kérdés. vajon az osztrák, holland, angol, államnak miért éri meg a magyar diákokat taníttatni? "
Nem biztos, hogy megéri, de az EU miatt nem tudják megakadályozni, hogy a magyarok is ugyanolyan feltételekkel tanuljanak, mint a helyiek.

csab70 2013.03.29. 09:45:31

Ezt irod: "Szerintem az ingyen oktatás nem jár, hanem az állam befektetése, hogy később minőségi munkaerő legyen belőle."

Noigen, de mi van akkor, ha friss diplomas nem tud elhelyezkedni a szakmajaban a 15%-os munkanelkuliseg mellett?
A parasztokat kotottek roghoz regen, de kaptak hozza foldet (munkat). Szoval azert ezzel csinjan kene banni, mert az allam (kormanyok) nem kepesek olyan gazdasagi kornyezetet teremteni ami felszivja a friss diplomasokat (se).

kirándulóutak · http://kiranduloutak.blogspot.hu/ 2013.03.31. 23:06:54

@blackhair-lady: lehet, h itthon nem iratná be, de például Ausztriában nagyszerű a szakképzési rendszer és annak színvonala

afazekas 2013.04.03. 13:07:43

Szakközép egy tudományegyetemen nem előny sőt, egy műszaki egyetemen talán annyiban jobb h az induláskor első pár évben a szakmai tárgyakat jobban tudhatják, de ott is inkább a gyakorlati részét.
Nálunk BME villamosmérnökön ilyen volt az Elektronika/Digitális technika.
Az elméleti tárgyakat és a nyelvet viszont kevésbé. Ilyen volt a matek, fizika, Hálózatok.

Később a szakmát meg lehet tanulni a szakirányon vagy a munkahelyen szóval sztem pénz az ablakba...

Sics68 2013.07.01. 02:21:23

@Távmunka blog:
> kifejezetten vicces tendencia, hogy a valamilyen okból
> hátrányos helyzetűek felzárkóztatására kitalált
> módszerekkel oktató iskolák egyre népszerűbbek a
> gazdagabbak körében, sokan oda akarják beadni a
> gyereküket, mert jól hangzó alternatív módszerrel oktatnak.

Részben mert ezek a helyek jól eladják magukat, ja.
(Az átlagnál legalábbis jobban csinálják, jobb a hírük, jobban meg tudják fogni a szülőket... )

A dolognak van viszont egy valódi oka is. Az állami iskolarendszer (porosz módszer...) erősen megtöri a gyerekek személyiségét.. nem segíti az önálló, értelmes, alkotó személyiség kibontakozását.

Azok a szülők, akik köszönik, de nem ezt tartják kívánatos oktatásnak-nevelésnek a csemetéjük számára, ezerrel keresnek "más" megoldást.

Márpedig ezek a hangzatos nevű iskolák-módszerek ebben a dologban mindenképpen jobbak mint a nagy magyar átlag.

( A többiben meg: nem feltétlenül rosszabbak.. )

Sics68 2013.07.01. 02:57:45

@TrueY:
> a pénztől a mostani alulfizetett tanárok nem lesznek jobbak.
> Persze tisztelet a kivételnek!

Nyelvtanárok most is vannak jók.... csak nem az állami iskolákban találod őket, hanem magánórákon és fizetős nyelviskolákban, ahol több ezer forint a nettó keresetük óránként.

És ha vannak jó nyelvtanárok, akkor valszeg más szakos tanárok is vannak jók. Ezek is megtalálhatók - csak a jó matektanár biztosítási matematikusként dolgozik egy multinál, a biológiai-kémiaszakos a gyógyszergyárban felügyeli a gyártósort ... a magyartanár meg a neten bértrollkodik...

Sics68 2013.07.01. 03:25:10

@Lobelt Ledfold Reloaded:
> Azaz akkor lesz itt jobb oktatás, ha ezt ép
> ésszel felfogja és leszakad az állami
> csecsbimbóról a tömeg.
> Akkor lesz jó KÖZ-oktatás, ha az állami
> újraelosztás struktúrája alapvetően megváltozik

Egen, erre szoktam én azt mondani "tulajdonosi szemlélet", meg "demokráciára érett szavazók" közössége.

Amíg ez nincs, addig marad a mostani, vezetői szerepre alkalmatlan politikai "elit"... és intézkedései, amik sem az élhető jelent, sem a szebb jövőt nem szolgálják.

> Addig marad a jó PRIVÁT-oktatás...

Egen.

Az iskolai oktatás csődje kb három pólusú:

- Tanárok alkalmassági problémái
- Társadalmi, gazdasági, jogi környezet gyengesége, problémái
- Oktatási renszer belső problémái

(ezek az önkényes kategóriák, amúgy részátfedik egymást)

Tanárok-tenerők problémája:

Ugye már a pályaválasztásnál sokaknál eleve csak "B-terv" a tanárszak.

Ha meg esetleg végez is: többen is felemlegették már: vessük össze a tanári fizetést a "piaci" állásokban megkereshető pénzhez képest...

SOK a pályaelhagyó, jó nyelvtanár nem nagyon marad meg iskolában, megy magán nyelviskolába tanítani meg magánórát adni 2-3-4-5x annyi pénzért.

De már számtech sőt a biológia-kémia tanár is inkább kezd hiánycikké vállni.

Erős a konraszelekciós nyomás, gyakran pont a legjobb emberek mennek el... akik merik vállani a munkaerőpiaci megmérettetést, a kihívást, a versenyt.

Társadalmi-gazdasági-jogi környezet:

Na itt álljunk meg egy szóra.

Kezdjük talán ott: a gyerek otthonról (családi környetben szocializáció) hozza magával hogy milyen attitűddel fog hozzáállni az iskolához, a tanuláshoz, az elvárásoknak (tanulási és viselkedésbeli elvárásoknak) való megfeleléshez.. a társadalom magatartási szabályainak a betartásához.

És amikor ütközik a gyerek viselkedése, elképzelése az iskolai elvárásokkal ... akkor a korábbi szocializációs közegei-közösségei ( családi környezet meg a kortárs csoport) ítélete és a történtekre adott raekciója fogja megalapozni a gyerek hozzállásának alakulását és személyiségének változását-fejlődését.

Azaz: ha a gyerektől nem várják el otthon hogy tanuljon (és: teljesítsen!), ha nem ülnek mellé otthon, nem ellenőrzik, nem kérdezik ki a leckét, és nem várják el hogy tanuljon és teljsítsen ... akkor nem fog "teljesíteni". Mert az fárasztó, kényelmetlen, nehéz, frusztráló .. ezernyi számára vonzóbb program lenne. ( Foci, számítógépes játék, kortárs csoportban neki tetsző tevékenységgel eltöltött idő ... )

Magatartás, viselkedés terén dettó: ha nem kérdezik meg tőle mi volt az oskolában, kivel miért verekedett, feleselt-e a tanárnak... ha a gyerek viselkedése megerősítés/szankciók nélkül marad... akkor nincs elvárás, és nincs megfelelés... akkor viszont nincs nevelés se.

Szóval ha nincs elvárás, teljesítés és teljesítmény se lesz ... és soha nem alakul ki az a fajta tanulási- munka- és viselkedési kultúra ami pedig az európai embert (vagy csupán a homo spaienst) kéne jellemezze...

Az iskola önmagában ezekhez kevés, elégtelen: hozott anyagból dolgozik, és a kisebb hatással van a gyerekekre, mint a gyerekek életének azon részei (szocializációs közegei), amik sokkal inkább meghatározzák a gyerek életének- értékrendjének és majdani személyiségének "milyenségét".

***

Jut eszemne: VANNAK elit iskolák. www.aisb.hu ... meg a lauder ... de van még pár ... és vannak magyar nyelvűek is, sőt olyan is ahol nem kötelező a jiddis ... mondjuk ezek egy részében meg a hittan kötelező .. másutt meg a matek :D

Ezek miért elitek. Egyrészt mert "az elit" járatja ide a gyerekét.

Meg persze ezek egy részében szabad szemmel is jól látható mértékű tandíj is van, vagy pedig tanulmányi versenyeken nyújtott teljesítménnyel lehet csak bekerülni - a legfontosabb viszont az, hogy ezek mindegyikében KI LEHET KERÜLNI .. a tanulási vagy magatartásbeli elvárásoknak való súlyos vagy ismétlődő nem megfeleléssel.

Ami a magyar állami iskolákról nem mondható el. Nincs buktatás se, nem hogy kirúgni a gyereket.. meg ugyan hova...

Ugyancsak lényeges: a közösség. Ha az adott iskolába járó gyerekek tanulni akarnak (mert ez az elvárás otthon!) akkor tanulni is fognak .. az életkornak megfelelő versengés abban lesz (vagy legalábbis abban is) hogy ki hogy tanul, ki hogy szerepel az iskolán belüli és kívüli megmérettetéseken ... (nem pedig vagy nem csak abban, hogy ki dugatja meg magát több/idősebb/gazdagabb pasival)

És persze a tanárok.. az aisb tanári kara pld. európai/amcsi színvonalú fizut kap ... ennek megfelelő emberek mennek oda tanítani.. és ott a cégvezető szülő nem nézi le a pedagógust, merthogy az illető kb ugyanoda tud elenni nyaralni mint ő. ( És ha a szülő nem nézi le a pedagógust.. akkor talán a gyerek se teszi ezt :) ... ami ugye állami iskolában adott lenne, ami viszont eléggé problémássá teszi a hagyományos tanár-diák viszonyt :D )

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 11:05:36

@Sics68: Abban igazad van, hogy a szabadságot megadják a gyereknek és néhány kompetenciát jobban fejleszthetnek, mint az állami iskolák. Viszont a tudásanyagban sokkal kevesebbet adnak át, a felvételire többet kell külön tanulniuk az ilyen iskolák diákjainak. Örök dilemma a az angol/amerikai iskolák kapcsán is, hogy menjen oda a gyerek, tanuljon nyitottságot és legyen anyanyelvi angolja vagy kapjon klasszikus alapműveltséget. A kettő együtt sajnos nem megy.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása