A minap arról írtam, hogy immáron a fővárosi ún. elit gimnáziumokban érettségizők egyharmada tervezi, hogy külföldön jár majd egyetemre. A posztra reakcióként született meg Diák325 írása, aki azt mutatja be, miként is néz ki a rendszer belülről. Sokkal nem lettem optimistább...
„A középiskolásokról szóló cikketek nyomán elég sok gondolat megfordult a fejemben oktatásról, tanárokról, az emberekről, akik körülvesznek és leginkább arról, hogy nekem milyen saját tapasztalatim vannak arról, amiről a kommentelők java része csak valamilyen nagyon közvetett, vagy régi információval rendelkezik.
Röviden magamról: 20 éves pesti egyetemista vagyok, most kezdtem az egyetemet, nem állunk úgy anyagilag, hogy kifizessük a tandíjat, így egyértelműen államilag támogatott helyre való bekerülés volt a cél. A BME-re fel is vettek. Az elsők között írtam alá a sokat szidott hallgatói szerződést.
Középiskolába egy budapesti „elit" gimnáziumba jártam – mi soha nem tartottuk annak, de mindenhol így hivatkoznak rá.
Tapasztalataimat leginkább az 1995-ig születettekkel bezáróan lehet valamennyire általánosítani, az utána következő generáció a saját, a velem egykorú ismerőseim és a több évtizede tanító (gimnáziumi) tanáraink szerint is alapvetően más.
Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb, de mindenképpen más, lehet ez akár előny is, bár így utólag csak a negatívumokat tudom felemlegetni. (Ezzel kapcsolatban erősen általánosítok, és ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kivételek, szerencsére vannak.) Hozzáállásban, értékrendben, készségekben alapvető normákban mások, de erről majd még egy kicsit lejjebb lesz pár szó.
Kevés az igazán jó pedagógus
Kezdjük az elején, ugyan elég rég volt már, de ez is fontos, a közoktatás alapja: az általános iskola. Ott jön elő legjobban a tanár pedagógus szerepe, és sajnos nagyon kevés igazán jó pedagógus van, olyan, aki az elég behatárolt eszközeivel képes rendet és fegyelmet tartani, megfelelő oktatási színvonal mellett.
A legtöbb tanárunktól, akinek az óráján rend volt, félt az osztály. Egyik ilyen tanárunk órájáról nem egyszer sírva jöttek ki többen is, de végül így vagy úgy megtanulta mindenki, amit kellett - mindenesetre nem tartom követendő példának.
Voltak még szakmailag felkészült, de kevésbé jó pedagógusok is, akik nehezebben tartottak rendet, és voltak a kivételek: 2-3 olyan tanárunk, aki határozott, jól képzett volt, de egyáltalán nem „agresszív" - őket tisztelte mindenki, senki meg sem próbált puskázni, mindenki tanult rendesen.
Mi még nem gondoltunk arra, hogy nekünk jogaink vannak, vagy ha csúnya volt a tanító néni, akkor majd otthon sírunk egy kicsit és majd a szüleink jól leteremtik a tanárt.
A fentebb említett generáció már pontosan tisztában van vele, és se a felsőbb éveseket nem „tisztelték" - pedig pont az általános iskolában a legnagyobb a fizikumbeli különbség, ezért a nagyobb mindig erősebb is - se a tanárokat, ami viszont már jóval nagyobb probléma.
Csak annyit tudok mondani erről, hogy minden tiszteletem azoké a pedagógusoké, akik általános iskolában tanítanak, vagy egyszer ott oktatnak majd.
Selejtes szakközépiskolák
Nagyon sokan írtak a kommentekben a szakközépiskolákról. Sajnos az összes általam ismert szakközépiskola az úgymond selejt kategóriába tartozik, és mindenki, akinek komoly szándékai vannak, gimnáziumba és utána egyetemre akar inkább menni.
Nincs, vagy legalábbis soha nem hallottam olyan szakközépiskoláról, amit szívesen ajánlottak volna, és ahol valamennyire is minőségi oktatás folyna. Ha egy diák felvételi előtt egy ilyen intézménybe és egy gimnáziumba is betéved, akkor szinte biztosan a gimnáziumot fogja választani.
Hacsak nem akarja tudatosan ellógni az egészet, vagy érzi úgy, hogy a tudása nem lenne elég egy gimnáziumhoz - és így még ha színvonalas tanári kar rendelkezésre is állna (nem tudom, ilyen van-e) akkor sem tudnak színvonalas képzést folytatni.
Ezek után nem tudok csodálkozni azon, hogy az egyetemen a szakközépiskolákból érkezők aránya kb. 1:50, és ők már az egész országból jöttek. Miként azon sem, hogy nincsenek jól képzett szakmunkások Magyarországon.
Amíg nincs olyan intézmény, ahova szívesen menne valaki szakmát tanulni - és ott meg is tanítják neki, és közben nem alázzák meg páran a „strébert", addig nem lehet arról beszélni, hogy kevés a szakmunkás.
... és a gimnáziumok
A pesti gimnáziumok minőségéről egy ismerősöm tapasztalatait osztanám meg, számomra meglepő, de legalábbis tanulságos volt.
Abban a gimnáziumban, ahová jártam, hármas-négyes tanuló volt, de úgy érezte, hogy amennyi időt tanulással tölt, azért szeretne ötös lenni, így átjelentkezett egy másik, közelben lévő gimnáziumba.
Az első helyen ahol megfordult nyíltan használt szitokszó volt a gimnáziumunk - mint a bénák, hülyék és hasonlók szinonimája -, miközben az ismerősöm a hármas-négyes tudásával többet tudott egyes tantárgyakból, mint amennyit itt az órán leadott a tanár az anyagból.
Ezután egy újabb, majd még egy másik gimnázium következett. Mindkét helyet túl könnyűnek érezte.
Így először leírva elég szenvedés szaga van a dolognak, de szerintem az mindenképp tisztelendő, hogy egy tizenéves képes arra, hogy ne elégedjen meg egy alacsonyabb színvonalú intézménnyel és megpróbálja a saját képességeit a lehető legjobban kiaknázni.
Végül egy másik budapesti „elit" gimnáziumban kötött ki, ahol az oktatás színvonala ugyanolyan, mint ahonnan indult, ott fog leérettségizni és már megszervezte magának a jelentkezését Bécsbe, jogot fog tanulni - amire itthon (szinte) nincs lehetősége állami támogatással.
Az én gimnáziumomban nagyon erős matematika, történelem, és magyar oktatás volt, és egy-két kivételtől eltekintve a többi tantárgyat is meglehetősen komolyan számon kérték.
Mi a helyzet a nyelvoktatással?
A nyelvoktatás mindenhol elég sarkalatos pont, és sajnos Magyarországon nem igazán jeleskedünk ebben, pedig meglehetősen fontos lenne. A gimnáziumi osztályunkat az előzetesen felmért tudásunk alapján osztották fel, és kerültünk több tanárhoz.
Hat angoltanárunk volt az évek során, ebből egy nem tudott angolul, kettő szinte csak felolvasta a tankönyvet, két korrekt tanár volt és egyre tudom azt mondani, hogy tényleg mintapedagógus volt.
Azóta természetesen az általunk (mármint az osztály által) legjobbnak tartott tanár nyugdíjba ment, miközben a legrosszabb még mindig tanít.
A második nyelv oktatásáról felemás élményeim vannak; franciául senki nem tanult meg nálunk középfokra, 2-3 ember kb. alapfokra, és a maradék tízegynéhány egyáltalán semmit nem tudott franciául 4 év után sem.
A némettanárunk közben megtanította a saját csoportját közép-felsőfok szintre németből, és még aki nem akart tanulni, az is jobban beszélt végül németül mint a legjobb franciás franciául.
(Megj.: egy középfokú, majd egy felsőfokú angol nyelvvizsga birtokában úgy vélem, egyik nyelvvizsga sem alkalmas arra, hogy tényleges nyelvtudást igazoljon, de ez csak a magánvéleményem.)
Ha már a nyugdíjazást említettem, a gimnáziumi évek alatt a tanári kar fiatalodott, legtöbbjük lelkes, szakmailag (a tanított tantárgyból) legalábbis felkészült, de kevésbé jó pedagógusokra cserélődött. Az új tanárok rendszerint nehezen tudtak csak rendet tartani, de ettől függetlenül szimpatikusak voltak.
Mindenesetre a tanárképzésnél, a szakmai mellett talán lehetne jobban a pedagógiai oldalra fókuszálni.
Magánvéleményem: egy jó tankönyvből remekül fel lehet készíteni diákokat az érettségire, ha tanár tudja kezelni a diákokat, és ezért szerintem fontosabb, hogy a tanárok jobb pedagógusok legyenek, akár sekélyesebb szakmai tudás árán is.
A főbb vélemények
Ha már Határátkelő, akkor a külföldön tanulás / munkavállalás / letelepedés kérdése.
A minket megelőző évfolyamról nem tudok olyan embert mondani, aki külföldre ment volna egyetemre.
A saját évfolyamunkból viszont már elég sokat beszéltünk erről egymás között, és elég sok különböző vélemény és hozzáállás volt.
Abban szinte mindenki egyetértett, hogy legalább néhány évre mindenképp megéri kimenni dolgozni, de utána már nagyon eltérő volt a kép: voltak, akik hazaszeretetből, és / vagy elvből nem is gondolkoztak a külföldön maradáson („Itthon maradok, és próbálom egy jobb hellyé tenni, ezt az országot!")
Aztán voltak, akik úgy gondolták, hogy kimennek, és ha úgy alakul, akkor kinn is maradnak. ("Ha annyival rosszabb lesz itthon, akkor miért ne élhetnék kint egyszerűbben / gondtalanabbul?")
És elég kevesen, de voltunk azok, akik mindenképpen kint képzelik el (legalábbis jelenleg) a jövőjüket. Ugyanakkor még mi is úgy voltunk vele, hogy ha nem a másik gáncsolása / kirablása / lenézése lesz az általános, normális bérek, és kevésbé látványosan alja politikusok lesznek kishazánkban, örömmel hazajövünk - csak tudjuk, hogy ez sajnos úgyse fog megtörténni.)
Most történik a váltás
Külföldi egyetemekről kicsit kevesebbet tudok írni, de amíg az előttünk ballagók közül senki sem ment külföldre, addig tőlünk már hárman is, és nekünk még alig volt időnk megszervezni egy külföldi jelentkezést.
Az utánunk következő évfolyamban pedig már körülbelül a posztban említett egyharmados arányban terveznek kimenni.
Van, aki már most leszervezte, hogy legyen diákmunkája is, mert a szülei nem tudnák anélkül finanszírozni az ingyenes osztrák egyetem mellett sem. Ők már jóval felkészültebbek, tájékozottabbak és utánuk már bejáratott módon tudnak majd mások is kimenni. Így csak egyre könnyebb lesz kijutni.
Jelenleg az ismertségi körömből már vannak kinn Dániában, Angliában, Ausztriában. Kanadában és Franciaországban pedig már megszervezték a kijutásuk.
A röghöz kötésről
A hallgatói szerződést egyedül az orvosin nevezném röghöz kötésnek, és az itthoni orvosi bérek mellett csak ezzel nem tudok egyet érteni (magasabb orvosi bérek mellett már jogosnak tartanám), de igazából bárki más. aki kijut külföldre és el tud helyezkedni, bőven képes összespórolni a taníttatásának a költségeit.
Abszolút korrektnek tartom, hogy ha valaki külföldön telepedik le, az legalább a rá költött összeget fizesse vissza, ennyivel tényleg tartozik az ember annak a kevés adófizetőnek, aki itthon marad, hogy legalább ő nem viszi el a ráköltött pénzt.
Szerintem az ingyen oktatás nem jár, hanem az állam befektetése, hogy később minőségi munkaerő legyen belőle.
A felsőoktatással kapcsolatban viszont nagyon komoly aggályaim vannak, ma Magyarország legismertebb műszaki egyetemén a gépészmérnök képzés során a gépek, amikkel találkoznak, 1965-ös csehszlovák, és hasonló korú (és típusú) gépek.
Elég nehéz európai szintű oktatást végezni egy gyakorlati szakmában, ha a rendelkezésre álló eszközöket már múzeumban kéne kiállítani. Az új gépeket is rendszerint cégek felajánlásaként kapja az egyetem.
Legalábbis én ezzel találkoztam csak, és javítson ki valaki, ha tévedek. Amennyire tudom, mostanában az ELTE több szakmailag különösen elismert oktatóját is kénytelen nyugdíjba küldeni, mert nincs pénz a fizetésükre.
Szerintem a fent leírtakból is látszik - pedig alig pár dolgot említettem benne, és valószínűleg vannak még sokkal rosszabbak is, amikkel én nem is találkoztam - hogy az oktatás nincs túl rózsás helyzetben és ezen semmi, mostanában bevezetett, vagy bevezetendő változtatás sem próbál javítani.
Nehezen látom, hogy kevesebb ember, kevesebb pénzből miként tudna jobb oktatást összehozni, és bár az itthoni rendszer elég elitista (a finn rendszer a felzárkóztatásról, míg az itthoni a kiemelésről szól), lassan már nem lesz olyan intézmény, ami európai szinten is kiemelkedő tehetséggondozást valósítana meg."
Az utolsó 100 komment: