oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 28. 06:49,  Mit szeretsz Magyarországban? 607 komment

2013. február 28. 06:49 Határátkelő

Mit szeretsz Magyarországban?

Az unortodoxia korát éljük (...), mármint itt a blogon, természetesen. Ennek jegyében ma is egy új típusú poszt jön. A szerzője Stacey, aki ugyan éppen határátkelés előtt áll, ám egy amerikai barátja felkérésére megpróbálja összeszedni, mi az, ami szerethető, ajánlható Magyarországban és Magyarországon. Arra gondoltam, hogy mi pedig segíthetnénk neki.

táncosok Szeged.jpeg(A kép forrása.)

„Rendszeres olvasóként írok, mert szívesen kikérném a véleményeket. A minap arról olvastam, hogy mi minden hiányozna Magyarországon, ha valaki hazaköltözne. Aztán hogy hogyan látja egy amerikai-magyar kis hazánkat.

Magamról annyit, hogy diplomás, nyelveket beszélő, értelmiségi 30-as nő vagyok, többször éltem már külföldön, de a szoros családi kötelékek mindig hazahúztak. Most, egy bebukott bankhitellel a hátam mögött, határátkelésért aktívan téve, de még itthonról írok, mert egy gyönyörű feladatra kértek fel.

Egy amerikai barátom megkért, hogy 12 éves rokona számára írjak Magyarországról. Mutassam be hazámat, hogy az iskolájuk megismerhesse, hogy mik a fő iparágak, turista látványosságok (ismert és kevéssé ismert), történelmi lényegi események, ételek, tradíciók és ünnepek, mit szeretek a környezetemben és bármi, ami érdekes lehet...

Így a banki hercehurca után a határátlépés küszöbén elmondhatom, kicsit megcsömörlöttem a körülöttem folyó politikai és gazdasági helyzettől. Aztán e feladat miatt mégis elgondolkodtam... a gyermekek számára országunk jelenleg az a 4 üres lap, mely arra vár, hogy megtöltsem csupa szeretni való ténnyel és élménnyel.

Úgy érzem, feladatom úgy bemutatni, ahogy azt az országunk és megannyi ember, akikkel közösen - itthon vagy külföldön - magyarnak valljuk magunkat -igazán megérdemli. Magyarország gyönyörű, és értékekben nagyon gazdag, de ezeket az értékeket nem mindig kezeljük a helyükön.

Hogy én mit szeretek Magyarországban?

Elgondolkodtam, és örülök, mert sok minden az eszembe jutott... a naplementét a Citadelláról, a Duna kanyargását, a népművészetet, a vidékre még ma is oly jellemző szívélyes fogadtatást, a gyermekvasutat, a fürdőket, a gyönyörű épületeket, a Balatont, az embereket, barátaimat és napestig sorolhatnám...

Kérlek, írjátok meg, Ti mért szeretitek Magyarországot?"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr315109258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.28. 07:20:40

Én azt szerettem a volt feleségemben hogy jól tudott dugni mégis elváltam:)))))))

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.02.28. 07:21:13

Mert Magyarország a hazám, még ha 9000 km-re is élek tőle. A politikusokon kívül szinte mindent szeretek - kár, hogy a döntéseik miatt nem élhetek otthon!!!

felcsutisuttyo 2013.02.28. 07:24:53

azt "szeretem" Magyarországban, hogy olyan sok, buta, alattvaló típus él, és nem olyan talpraesett és vagány és okos, mint a Románok, akik leölték a Diktátorukat, mint egy disznót:)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.02.28. 07:27:46

Hát nem tudom. Ha már az író feltette a kérdést, a saját maga javaslatait is sorolhatta volna (nem két sorban).
:(

dezi72 2013.02.28. 07:32:13

Az emberek nagy százalékán kívül mindent!!!
Nem az országgal van itt baj,hanem a fejekben!

tanato 2013.02.28. 07:41:32

@tilmir: Pontosan,a cikk hiányos és kétségeket ébresztő az írójával kapcsolatban.nem tudni mit akar.

NIKI LAURA 2013.02.28. 07:52:01

Sokszor visszatérő téma :a bank hitelesek.

Mikor ez a ripacs Hajdú Petya műsorában rázta a kezét Pataky Attila:"Te...te,szétcsapok köztetet ..Te..te"

Azt el tetszenek felejteni,hogy NEM A BANK TEHET RÓLA ,hogy a szomszédnak akartad mutatni,te nem suzukival jársz,hanem audival,és plazmát nézel.,nem képcsöves Tv-t...
Biztál,reménykedtél,és a hit fontos dolog,de ez a templomi protokol része.
A valós élet más.Csak te-ne hárítsd másra-TE tehetsz róla,hogy hitelt vettél fel.
Számíthattál rá,hogy a forint fos lesz,és arra is,hogy nem életed végéig tart a munkahelyed!!!
Addig kellett volna nyújtozkodni,amig a "takaród ér"

Évekig volt a médiában,ez a Baumag ügy.
Sirtak-rittak az emberek,becsapták őket!
Azt felejtik el,hogy mindennek az alapja a harácsoló,extraprofitot remélő,kapzsi magyar ember.
Ingyen leves?
A bankok által kinált kamat tizszerese??
Saját kapzsiságuk áldozatai,megérdemelték.Ez volt a tanulópénz!

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.28. 07:54:31

szóval így akarod megúszni a feladatot...

think different 2013.02.28. 08:36:51

A fő iparágaknál elmosolyodtam. Elkeseredésemben.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 08:41:13

Magyarország a túrórudi hazája, azt hiszem ezzel el is mondtam, hogy miért imádjuk Magyarországot.

:-)

BalatonfürEde 2013.02.28. 08:41:57

"Történelmi lényegi események" :) gondolom szegény usákos kissrác egy 5 tételes felsorolást vár...

andaluzkutya 2013.02.28. 08:45:20

Nekem egyedül az underground zenei élet hiányzik Mo.-ról.

Alice in Wonderland 888 2013.02.28. 08:45:21

Nem is ertem, most mit var a posztiro? par oldalas kifejteseket, nemi ironiaval megspekelve?

Szerintem ez a poszt nem illik ide.

Mindenki mast szeret az orszagban, persze lesznek kozos tenyezok, de a valasz sok mindentol fugg...

Javaslok egy utikonyvet, abban sok minden benne van kepekkel illusztralva! A tobbit pedig mindenki ki tudja egesziteni.

Omahaboss 2013.02.28. 08:53:49

@tanato: Jó reggelt! A cikk nyilvánvalóan azt akarja, hogy pozitívan nyilatkozzunk a hazánkról. (mindegy, hogy kamu-e vagy nem a poszt) Ugye senki nem gondolja, hogy Magyarországon nincs mit szeretni? Vagy ha igen - és sem a honfitársait, sem a szülőföldjét nem szereti, nem tud felsorolni pár dolgot - akkor egyáltalán mit keres itt? Az eddigi 1000 posztból egyszer igazán meg lehetne tenni!

A poszthoz; helyek amiket szeretek: Siófok egy nyári este, ahogy a lábamat belelógatom a tóba, a hátam mögött meg zajlik az élet a főutcán. Őriszentpéter télen, akkor már maradjunk az éjszakánál, és menjünk szarvas lesre:) BUDAPEST, jártam már pár fővárosban, de össze sem hasonlíthatóak Budapesttel (jó értelemben!)

Ételek, édességek; Tejföl, darabos túró, téliszalámi, kolbász, lecsó, tepertő, kalocsai paprika, mese sajt:), túró rudi, utasellátó szelet (órákig lehetne sorolni)

Emberek: Én sírni és vigadni is magyar emberrel szeretek a legjobban, bárhol is legyek a világban, gondolom a közös gyökerek és a nagyszerű anyanyelvünk miatt:)

Annagabi · http://annagabika.blogspot.hu/ 2013.02.28. 08:55:18

Na igen,befejezetlen,sokkal bővebben lehetett volna megírni,ő mit szeret,nem a kommentelőkre várni.Sokkal többet is ki tudott volna hozni belőle.A felsorolás rövid.

andaluzkutya 2013.02.28. 08:56:08

@Omahaboss: "Vagy ha igen - és sem a honfitársait, sem a szülőföldjét nem szereti, nem tud felsorolni pár dolgot - akkor egyáltalán mit keres itt?"
Ezen én is gondolkodtam, hogy mit keresek itt, és rájöttem, hogy az egyik legfontosabb indokom az, hogy gyarkoroljam a magyar nyelvet írásban olyan emberek között, akik hasonló cipőben eveznek (csak hogy képzavarral éljek) :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.02.28. 08:56:42

Iparágak pofonegyszerűek. Minden túlzás nélkül állíthatóm hogy 70% járműipar (főleg autó) + 29% gyógyszer és egyéb egészségügyi berendezések + 1% egyéb amit a hajadra kenhetsz...

Annagabi · http://annagabika.blogspot.hu/ 2013.02.28. 09:00:00

@NIKI LAURA:
Már megint itt tartunk.Azt te sem felejtsd el,hogy a fiatalok javarészének nem tudnak venni a szülei lakást,főleg ha elvált szülők gyereke,ami egyre valószínűbb.
Akkor vagy a szülők lakásában/házában laknak 15m2-en,vagy albérlet,vagy remélnek,és hitelt vesznek fel.Ha neked nem tudnának segíteni a szüleid,és átlagfizetésből élnél,mit csinálnál?Akkor is így járna a szád??

AnnaUtrecht 2013.02.28. 09:00:27

Mivel, szégyenlem, de Magyarországot alig ismerem, csak Budapestről tudok nyilatkozni, hogy miért szeretem, mi hiányzik most.

Hiányzik: Budapesti pezsgés. A régi pultos munkám és kollégáim. Népszínház utca! Fürdőkád, mert itt szinte mindenütt zuhany van, spórolnak a m2-tel. Az, hogy minden kocsma és szórakozóhely füstmentes. Azok az emberek, akiknek én is hiányzom. A hegyek, vagy legalább dombok.

Amióta nem élek Magyarországon, azóta rengeteg magyar rádiót hallgatok: Bartókot, Tilost. Vicces, amikor megkérdezik az itteniek, hogy ez mégis milyen nyelven van, mert nem bírnak rájönni, annyira egyedi. Ja igen, a nyelv is hiányzik. Angolul más ember vagyok, más humorom van, ha beszélek :)

Omahaboss 2013.02.28. 09:03:32

@andaluzkutya: Rendben, de ha nem szeretsz semmit Magyarországon és nem is hiányzik semmi, akkor minek gyakorlod a nyelvet? Miért nem asszimilálódsz az új hazádba teljesen? Mindenki más és más, én csak két évet voltam életvitelszerűen külföldön, de végig nagyon hiányzott a szülőföldem. Most sajnos megint el kell mennem, de eszembe sem jut, hogy ezért Magyarországot hibáztassam, vagy elfelejtsem, hogy milyen csoda dolgok vannak itt.:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.28. 09:06:26

@Omahaboss:
te, hidd el nekem, hogy én boldog vagyok itthon (a politikát leszámítva), de nem tudnám tételekre bontani. pedig én egy pozitív életlátású ember vagyok.

bpetya75 2013.02.28. 09:07:25

A kollégák elkomolytalankodják a feladatot, de én felveszem a kesztyűt ;-)

Kezdjük a negatívummal, iparágak. Sajnos erről nem nagyon van mit mondani. Saját ipar minimális, még a megmaradt feldolgozóipar is külföldi kezekben, amennyire tudom. A nehézipart a három autógyáron kívül kétlem, hogy más képviselné.

Pozitívum az, hogy egy ilyen kis országban nagyon változatos természeti adottságokkal lehet találkozni. Szélesen elterülő rónaságok, szelíd dombok, kimagasló hegyek (jó, hegyecskék), ér, patak, folyó, folyam, a nagy tó, meg a kisebbek és az egészen kicsik. Erdőcskék és erdőségek, a közeledő csodaszép tavaszi aszpektus (ez a tavasszal fellelhető jellegzetes növényzetet jelenti: hóvirág, ibolya, odvas keltike, tőzike, májvirág, szellőrózsák, medvehagyma, ésatöbbi). A természeti környezet szépsége mellett ott van az épített (és még nem lerombolt, vagy lepusztult) környezet is. Évekkel ezelőtt láttam egy filmet a kaposvári sétálóutca házairól. Nem ismertem fel a helyet pedig ezerszer jártam köztük, mert csak a homlokzatokat mutatták. Gyönyörű volt. Csak idő és szem kell hozzá.
Külön szeretem amikor a kettő "összenő". Ezt jelképezi számomra pl a szőkedencsi hársfa, ami a dencsi temetőben áll. Bár lehet, hogy ez az én hülyeségem, hogy a temetőt az épített környezethez sorolom, ráadásul még szeretem is őket. Mármint a temetőket és a famatuzsálemeket is ;-)

Az emberek is megérdemelnek pár jó szót. A véleményem szerint indokolatlanul gyakran emlegetett negatív élmények mellett rengeteg pozitív tapasztalatom van velük, például segítőkészség, önzetlenség, közösségi élet terén. Rengetegszer tapasztaltam már, hogy az én hozzáállásom jelentősen befolyásolja a másik emberét. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. De van, hogy olyanabb ;-)

Ennyit kezdetnek.

Omahaboss 2013.02.28. 09:11:56

@Babette_: Elhiszem, én is csak anyagi okok miatt megyek ki, és azzal a tervvel, hogy amint lehet jövök is haza:) (persze pénzzel, amit itt fogok elkölteni, leadózni, stb. A hataratkelo külföldön élő azon olvasói, akik pénzt küldenek haza, rengeteget segítenek, nem csak a családjuknak - a hazájuknak is, ezt pedig illene tisztelni)

kék madár 2013.02.28. 09:12:42

@bpetya75: "egy ilyen kis országban nagyon változatos természeti adottságokkal lehet találkozni"
ez azert eleg relativ de inkabb megmosolyognivalo, a kontinensen kivul voltal mar?

ffüttyfürütty 2013.02.28. 09:14:35

Két dolog jutott eszembe elsôre: 1. túrórudi propaganda, 2. "ott sincs kolbászból a kerítés" szófordulat

TilosazA (UK) 2013.02.28. 09:16:52

Az "unnapekbol", nagyon sok mindent szeretek (ugy ertve szabadnapokbol), pl. a Zalakarosi furdot, Balatont, es az ehhez kapcsolodo dolgokat, mint a langos, termalviz, naplemente. a hetkoznapokbol viszont sok minden zavar, a munkahelyem hozzaallasa a dolgozokhoz, a tomegkozlekedes minosege ( kosz es ellenorok viselkedese).A gond , hogy tobb hetkoznap van mint unnep.

Omahaboss 2013.02.28. 09:19:59

@bpetya75: Nagyon korrekt hozzászólás! Csak miért kezdjük a negatívummal, amikor nem azt kérdezték?:) Hiszen azt elmondja minden nap a hozzászólók nagyja. Ha megnézed itt is a hozzászólások fele legalább negatív, még a végén Index címlap lesz ha így folytatódik:)

bpetya75 2013.02.28. 09:21:00

@TilosazA:

közeledik a kedvenc ünnepem, Március 15. :-)

Spacecake 2013.02.28. 09:22:55

amit en Mo-n szeretek,az az,hogy az emberek magyarul beszelnek!!!
evidens persze,de nekem talan ez a legfontosabb,hogy az emberekkel az anyanyelvemen kommunikalhatok.
(nyilvan az amerikai kissracnak ez igy nem fog sokat jelenteni:-)

bpetya75 2013.02.28. 09:23:15

@Omahaboss:

Stacey említette az ipart, nekem meg nagy fájdalmam, ami ezen a téren itthon történt.

Meg aztán nem akartam, hogy azzal gyanúsítson meg az úri közönség, hogy rózsaszín a szemüvegem ;-)

bpetya75 2013.02.28. 09:25:10

@Babette_:

Az se rossz. Országszerte egy halom tűzijáték a tiszteletemre :-D

De valahogy a tavaszi ébredés ünnepe mégis jobban bejön.

64-es leopárd 2013.02.28. 09:26:59

@Omahaboss: "Ételek, édességek; Tejföl, darabos túró, téliszalámi, kolbász, lecsó, tepertő, kalocsai paprika, mese sajt:), túró rudi, utasellátó szelet (órákig lehetne sorolni)"

Mennyire igazad van. :)

TilosazA (UK) 2013.02.28. 09:28:16

@bpetya75: Latszik hogy nem a fovarosban elsz,es ezt jo ertelemben ertem. A marc.15-et nagyon megutaltattak velem az elmult evekben. :( Jobb ha az ember ki se megy aznap az utcara.

Omahaboss 2013.02.28. 09:29:17

Nekem is nagy fájdalmam sok minden, nem véletlenül kell elmennem (megint!), pedig az gondolom látszik a hozzászólásimból, hogy nem akarok:) Csak azokat az "embereket" akik ezt okozták, nem keverem össze Magyarország fogalmával. Ha megtenném, nekem is lesújtó lenne a véleményem, de az inkább egy politikai, gazdasági blogba való hozzászólás lenne..:)

Egon Krenz 2013.02.28. 09:32:12

@TilosazA: Miért utáltatták volna meg? Mi ez a hülyeség?

bpetya75 2013.02.28. 09:33:41

@Babette_:

Mit nekem nyár! A kora tavasz és az ősz való nekem :-D

@TilosazA:

Egyemista koromban többnyire húgomék színtársulata adta a városban a műsort. Nagyon jók voltak.

"„Szabadság, szerelem
e kettő kell nekem!”
Van-e más, amiben hiszel
ha már nem maradt semmi sem
„Szabadság, szerelem
e kettő kell nekem!”
Visz az út valami felé
ami nem volt még talán sosem"

Ez a dal még most is megborzongat.

zopilote 2013.02.28. 09:35:00

@Babette_:
Az enyem apr 4. Es majus elseje!!! :)

Egon Krenz 2013.02.28. 09:35:06

@Annagabi: Igen ez a devizahitelesek kedvenc kifogása. Azokat az embereket meg jótékony homály fedi, akik már 10 forint emelkedésnél is bedőltek illetve azokat is, akiknek ezen kívül volt még 6 áru hitelük. Beiskolázásra, karácsonyra, nyaralásra egy meg csak úgy.

Egon Krenz 2013.02.28. 09:35:39

@NIKI LAURA: Respekt bölcs szavaidért.

zopilote 2013.02.28. 09:37:37

Az egy dolog, hogy en mit szeretek (es neha mit nem) Magyarorszagon. Ezt el tudom
mondani egy masik magyarnak, aki meg is erti (vagy nem) De hogy egy idegennek mit
tudok rola mondani, raadasul aki meg nem is jart ott, mivel tudom felkelteni az erdek-
lodeset, ez mar fogos kerdes. Plane ha az egy 12 eves gyerek, a poszt alapjan. Raadasul
amerikai:) Amibe belefer Kanada is. Bar a 12 eves ott is 12 eves. Azert megprobalom:
Magyarorszag egy nagyon kicsi orszag Europaban. Annyira kicsi, hogy ha sietek, kocsival
hosszaban 8 - 9 ora alatt at tudom szelni:) Keresztbe fele annyi ido alatt. Es ha elhagyjuk
az orszaghatart, nem ertjuk a minket korbevevo orszagok nyelvet, a kulturajuk is mas. Es
haragszunk mindre, es ok is haragszanak rank:) Az oseink nem a Myflowerrel erkeztek,
hanem lohaton, szazezrevel, a meszi Azsiabol:) Nem irtottuk ki az indianokat, mert nem
voltak, es rettegesben tartottuk fel Europat, vegigrabolva. Mi csak hazajottunk, mert az
oseink is eltek, a hunok, Attila kiralyunk vezetesevel. Akit Amerikaban a barbar jelzovel
illetnek, kozben koranak legintelligensebb es legugyesebb hadvezere volt. Halala utan
egymasnak estek oseink, es majdnem kiirtottak egymast:) Ezt a jo szokasunkat megtar -
tottuk a mai napig, csak civilizalva: nem oljuk egymast, csak szellemileg csinaljuk ki hon-
fitarsainkat. Mostanaban eluldozzuk oket mas orszagokba, es meg vagyunk sertodve, ha
el is mennek:) Inkabb nem is folytatom, ezt ugysem erti meg egy idegen:)

KaMon 2013.02.28. 09:38:16

Szeretek a Pilis hegységben kirándulni, a Visegrádi várból a Dunakanyarban gyönyörködni, tavasszal a Gerecsében medvehagymát szedni vagy a virágzó medvehagyma tengert csodálni.

tableno 2013.02.28. 09:41:55

Én inkább azt mutatnám be, hogy mi az amit utálok Magyarországon. Minden mást szeretek.

www.noltv.hu/video/4851.html

Annagabi · http://annagabika.blogspot.hu/ 2013.02.28. 09:42:12

@Egon Krenz: Lehet,hogy te ismerősi körödben ez a divat,én ilyen embereket nem ismerek,csak hallomásból.Az én ismerőseim azért vettek fel hitelt,mert lakást vettek,nem pedig elszórakozták a pénzt.Az,aki beiskolázásra vesz fel Pr...-et,szerintem rá van szorulva,a nyaralók pedig tényleg vessenek magukra.
Én nem csak a devizásokra gondoltam,hanem az összes hitelesre.Nem kell kifordítani a szavaimat.

yegua 2013.02.28. 09:43:05

Természet: sok a vad az erdőkben (könnyen lehet látni őzet, nyulat, rókát, vaddisznót), sok a madárfaj (pl. ócsai madármegfigyelők, daruvonulás, gyurgyalagok, jégmadarak, gólyák, parlagi sasok, túzokok), de növények közül érdekes pl a fehér nyár, amikor bolyhosan száll a virágja vagy az árvalányhajmezők a Kiskunságon. Gemenci ártér, a magyar Amazónia. A keleti sztyeppe legnyugatibb része az Alföld. Mini homoksivatag a Kunságban. Dunakanyar, Visegrád. Délibáb. tavasszal sok szivárvány.Szélsőséges kontinentális éghajlat, a Balaton befagy, nyáron 40 fok. A fővárosban barlangok és hévízek vannak. Déli harangszó. Minaretek, türbék megmaradtak egy keresztény országban, párhuzam Spanyolországgal. Mátyás király, az igazságos, álruhában - legendája. A Kodály-módszer általánosan ismert (ha használni nem is tudják a legtöbben:). Világszínvonalú szegedi agykutatás. C-vitamin a szegedi paprikából. Eredei kisvasutak. Kakaós csiga, "állatos kaják" közül a magyar hot dog (szó szerint lefordítva:), paradicsomleves betűtésztával. A magyar rajzfilm, Vuk. Bűvös kocka. tihanyi visszhang. Nyelvi különlegesség. A kocsi szó az eredete a coach szónak. Huszárok. A magyar mint lovas nemzet. Lovasíjászat, Kassai Lajos. Vízilabda. Gyurta Dani gesztusa az aranyéremmel. stbstb most már mennem kell dolgozni

TilosazA (UK) 2013.02.28. 09:43:56

@Egon Krenz: Mert mostansag nem megemlekezes, hanem valasztasi kampany. Mindegy melyik oldalt nezzuk,es mindegy melyik evet az elmult sokbol.

Omahaboss 2013.02.28. 09:45:31

@Egon Krenz: annyira azért talán nem bölcs! Komoly felelőssége van a politikai vezetésnek (mindnek), abban, hogy nem figyelmeztette az embereket és nem kényszerítette a bankokat a korrekt tájékoztatásra. Bár nem szívlelem Romániát, de érdemes megnézni a példájukat! Arról pedig már ne is beszéljünk ugye, hogy eddig egyetlen bank sem bizonyította, hogy a deviza hitelekhez
devizát vett fel, vagyis forint hitelt adott el deviza hitelként. Mert tudjuk, hogy keletkezik a pénz ugye? Úgy, hogy a bank hitelt ad és a semmiből teremt pénzt! Azt hiszem 6% kell, hogy a bankban legyen 100% hitelezéséhez. Vagyis, ha felveszel 10M Ft-ot, akkor a banknak elég 600.000 Ft-tal rendelkeznie (és 14-et kér vissza pl.). A politikai hatalom óriási felelőssége, hogy az emberek nem ismerik az adósságalapú pénzrendszer fogalmát.

marsha 2013.02.28. 09:49:28

PécsPécsPécs! Ezt szeretem Magyarországon a legjobban...
Meg a gyönyörű nyelvünket, és azt, hogy otthon MINDENT el lehet intézni, mert bővelkedünk kreatív és elegáns megoldásokban:)
Na, most nem arra gondolok, hogy okosba' mindent lehet!

TilosazA (UK) 2013.02.28. 09:52:41

@bpetya75: (Namegegyszer) Utoljara en is szakkozepes koromban szerettem a marc15-ot, nekunk is volt szinjatszo tarsulatunk, szinvonalas megemlekezeseket tartottak.

yegua 2013.02.28. 09:53:13

ja még ennyit muszáj: Kossuth hatása Lincolnra, Korda fivérek hatása Hollywoodra, magyar korona az USA-ban, Örkény-egypercesek, Karinthy, Rejtő (bár tudom, utóbbiakat reménytelen lefordítani)

TilosazA (UK) 2013.02.28. 09:53:20

@marsha: hogy erted hogy mindent el lehet intezni? :)

bpetya75 2013.02.28. 09:59:00

@TilosazA:

Azóta egyszer éreztem azt, hogy méltóképp sikerült megemlékeznünk valamiről. Tavaly a faluban, október 6-án.

bpetya75 2013.02.28. 10:00:34

@yegua:

Szimpatikus felsorolás :-)

A vadlétszámról annyi kiegészítéssel, hogy nem szimplán sok a vad, hanem túl sok...

marsha 2013.02.28. 10:01:49

@TilosazA: Hmmm.... ez a bejegyzésem erősen érzelmi indíttatású volt, mert néha hiányzik.
Otthon fél szavakból is megértjük egymást az ügyintézőkkel, hivatalokkal, boltosokkal, autószerelőkkel, ezzel-azzal.
Persze, tudnék rossz példát is mondani, de most egy se' jut eszembe:)
Szóval összességében a nyelvtudás miatt érződik a különbség, ami itt Hollandiában egyelőre hiányos.
De az emberek miatt is, akiket nem tartok indokolatlanul nyavalygósnak, hanem sokkal inkább annak, hogy rosszabbak a körülmények otthon. És barátságtalan környezetben nagyobb kihívás mégis jófejnek lenni. Na, ezért.

zopilote 2013.02.28. 10:04:26

Komolyabbra forditva a szot, nekem az legfontosabb, a nyelvunkon kivul, hogy tulelo
nep vagyunk: tuleltuk a tatarjarast, a torok hodoltsagot, a Habsburgokat, a vilaghaborukat,
hortyt, szalasit, rakosit, kadart, rendszervaltast, az oroszokat, gyurcsanyt, de orbant is tul
fogjuk elni, meg az uniot is! Lesz meg magyar ujjaszuletes!! Es lesz ellenkezoje is. A torte-
nelem mar csak ilyen:)

Egon Krenz 2013.02.28. 10:04:28

@Annagabi: Beiskolázásra nem kell hitelt felvenni mert az minden évben szeptemberben van így már januártól el kezdhetsz rá gyűjteni.

A mai hitelesek közül meg ki tudja megmondani, hogy ki az aki rászorlt és azért vette fel és ki az, aki kapzsi volt? Mert jöhet vki azzal, hogy kérem élni azért kell valahol. De lehet, hogy ketten laknak egy 120 m2 lakásban, 200 literes hűtőjük van de elég lenne a 110 is, az összes bútoron hitel van de még a ház előtt álló kocsin is.

A devizásokról laura írt te meg arra reagáltál.

@TilosazA: A nagy állami ünnepségek igen. De pl. nálunk zuglóban mindig együtt ünnepelt az összes párt képviselője.

@Omahaboss: Ebben is van igazság csak amikor ezt hangoztatjuk az mindenkinek baromira kényelmes. Nem kell egyéni felelősséget keresni nem kell magunkba nézni mert hát a bank és a politika a hibás. Nekem az-az érzésem, hogy ha ma megint fel lehetne venni a hiteleket ugyanezt meg lehetne csinálni az emberekkel mert nem tanultak semmiből.

bpetya75 2013.02.28. 10:04:39

@marsha:

"És barátságtalan környezetben nagyobb kihívás mégis jófejnek lenni."

Pontosan. Aki képes rá, tapasztalatom szerint nem kevesen, az valószínűleg barátságosabbá is teszi vele a környezetét ;-)

TilosazA (UK) 2013.02.28. 10:05:12

@marsha: Így már értem. Nekem meg eszembe jutott, mikor itt Angliában vettünk egy használt autót, mennyire nem kellett a papírok után rohangászni, és hogy most otthon mennyit kell majd futnom amiatt, hogy a sikeres forgalmi vizsgám után megkapjam a jogsim. De igaz, hogy ezt magyarul tehetem meg, ami egyszerűbb mintha angolul kéne nyökögnöm. :)

goAus 2013.02.28. 10:06:03

Mit szeretek Magyarországból? A konyhát, a családom és barátaim. Amúgy egy katasztrófa.

bpetya75 2013.02.28. 10:08:53

@Egon Krenz:

"A mai hitelesek közül meg ki tudja megmondani, hogy ki az aki rászorlt és azért vette fel és ki az, aki kapzsi volt?"

Ez pontosan így van. Éppen ezért Niki hozzászólása marhára messze volt attól, hogy bölcsnek lehessen titulálni.

Muscari 2013.02.28. 10:16:38

Norbi filingem van ;-)
Ennek ellenere nem ertelmetlen vegiggondolni az orszag pozitivumait, bar olyan felsorolast, ami felkelti egy eves gyerek erdeklodeset, hat...
@bpetya75: Nehezipar: van meg nemi vasgyartas Dunaujvarosban, aluminium Ajkan (meg most), meg Movaron, Inotarol nem is beszelve. Vegyi uzemek, mint a Borsodchem vagy a Nitrogenmuvek. Persze ezek tulajdonosi hattererol ill. nemzetgazdasagi jelentosegerol nem sokat tudok.

Amit en nagyon szeretek, ahogy tegnap is elsoroltam, az a gyogy es elmenyfurdok, a finom sutik es fagyik, ja es igazi parasztkenyer. Ez kb. az a kategoria, ami egy kisgyereket megfog.
Ja es az Allatkert! En itt Londonban el sem mentem, miutan megneztem a weboldalukat meg nehany kepet rola, hat a mi pesti allatkertunk magasan veri a londonit.

madscientist 2013.02.28. 10:19:08

Mikor országváltás mellett dönt egy ember, sok dolog eszébe sem jut(hat), hogy máshol mennyire más lehet az, ami eddig odahaza annyira végtelenül természetesnek és magától értetődőnek hatott.
Főleg akkor tűnik ez szembe, ha nincs túl messze a célország, az új lakóhely, és esetleg nem számol akkora változásokkal.

Személy szerint 'bezárva' hegyek és dombok közé nagyon tud hiányozni az alföld tágas és metsző kék ege, a végtelen horizont látványa, a sok beépítetlen terület, ami itt olyan nagy luxus, ott pedig magától értetődő. Ugyanígy sosem gondoltam volna, hogy hiányozhat az otthoni napsütés, az az igazi éles,fehér napfény, ami szinte 'megröntgenez', nyáron pedig szó szerint perzsel, pedig nem vagyok egy nagy napimádó és mégis.
Ahogy olvasgatom itt a blogot, sokan írják, hogy máshol is, pl Hollandiában akár a tegnapi cikk nyomán, milyen nehéz lakáshoz jutni, mennyit kell várni, sok helyen mennyire általános és természetes a lakáshiány, a hellyel való spórolás (kényszerűségből sokszor) és az ebből adódó nyilvánvaló másság, vagy akár kisebb-nagyobb kényelmetlenségek is. Én ebből, ezekből pl otthon nem igazán tapasztaltam semmit, pedig nagyobb városban is éltem (Bp szerintem külön kategória).
Mióta ezzel szembesültem, nagyon megbecsülöm ezeket a dolgokat.
Hirtelen ennyi jut eszembe, nyilván adott ország szempontjából is nagyon függ, hogy mit lehet, mit érdemes kiemelni érdekességképpen.

A poszttal kapcsolatban én is kicsit több kifejtést vártam volna magától a posztolótól, az utolsó pár soron kívül. No mindegy, egyébként jó kezdeményezés. :)

2013.02.28. 10:20:40

@bpetya75: kihagytad a legszebb dolgot a felsorolasbol, amikor termeszetrol irtal. A vilag legszebb, legertelmesebb kutyajarol : MAGYAR VIZSLA

Muscari 2013.02.28. 10:21:21

@Muscari: "ami felkelti egy eves gyerek erdeklodeset" 12 evest akartam irni

Muscari 2013.02.28. 10:27:51

@bpetya75: ez a devizahitel tema mindig elojon valahogy...
Miert kell latatlanban itelkezni, ahany ember, annyi elethelyzet, nem igaz? Ugyanakkor teny, hogy vannak buta es felelotlen emberek is, hallottam olyan kijelentest mar, hogy semmi gond, ha majd nem tudom fizetni, "visszaadom" a banknak a lakast. Az illeto nem akarta megerteni, hogy ez nem ilyen egyszeru.

yegua 2013.02.28. 10:31:48

@charlieharper: Ha már kutya: puli és komondor mint a magyar rasztakutyák

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 10:34:40

@ffüttyfürütty:

Összegezve: míg máshol kolbászból van a kerítés, addig Mo-n túrórudiból.

Egon Krenz 2013.02.28. 10:36:56

@bpetya75: szerintem pedig lehet. Ő azt kapzsi felét tartja fotosnak kiemelni te meg mondjuk nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 10:39:00

@yegua: hat az allatokrol meg a termeszetrol inkabb ne beszeljj egy ameikainak,mert nagyot fog csalodni:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 10:39:14

@Egon Krenz:

Ezt így szokás csinálni:
- venni 100 %-ban hitelből egy dupla akkora ingatlant, mint amit az ember megengedhet magának,
- venni 2 kocsit, 0 % kezdőrészlettel,
- berendezni a házat áruhitelből,
- amikor emelkedik a törlesztő, személyi kölcsönt felvenni a törlesztésre,
- amikor már nincs személyi kölcsön, hitelkártyával fizetni a törlesztést,
- amikor a bank letiltotta a hitelkártyát, felvenni gorshitelt 300 %-os kamatra.

Muscari 2013.02.28. 10:40:48

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Bulgariaban meg kebapcsebol? (Lehet, hogy rosszul irtam, de tudod, mire gondolok. Ami ugyanugy nez ki mielott megesszuk, mint utana)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 10:45:09

@Muscari:

Igen, az az.

Bár BG rossz példa, mert átlagos életszínvonalban Mo. ALATT van, azaz nemigen példa az átlagmagyar számára.

bpetya75 2013.02.28. 10:46:39

@charlieharper:

A teljesség igénye nélkül készült a felsorolásom, köszi a kiegészítést :-)

@Muscari:

Az emberi butaság ellen nem nagyon lehet mit tenni, de a legsötétebbek, legkapzsibbak hozzáállása nem bélyegezhet meg egy széles réteget.

Az iparról úgy gondolom, hogy a jelentősebb gyárak kevés kivétellel külföldi tulajdon. Nálunk a Nabi (autóbusz gyártás), az ország egyetlen maradék cukorgyára és a Szenna Pack tuti külföldi kézben van. A Kaposplastról és a Videotonról nem tudom. A többiek meg kisebb jelentőségűek.

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Én meg kuruc érzelmű vagyok. Mocsok labanca! :-D

bpetya75 2013.02.28. 10:49:50

@Egon Krenz:

Nem tom Egon. Én még bölcs általánosítóval nem találkoztam.

Nem az a baj, hogy arról beszél, hogy sokan kapzsiságból, ostobaságból, egyéb felróható okból nyúltak ki a takarójuk alól, most meg sipítoznak, hanem az, hogy egy kalap alá vesz mindenkit.

Egon Krenz 2013.02.28. 10:50:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

És ha végül az egész bedőlni látszik venni egy kiváltó hitelt és a 8 helyett egyet fizetni. Igaz, ez többe fog kerülni mint az első 7 együtt véve.

andaluzkutya 2013.02.28. 10:51:19

@Omahaboss: Én nem írtam, hogy nem szeretek semmit, sőt le is írtam, hogy mi az, ami hiányzik:)
A nyelvet azért gyakorlom, mert Mo.-n születtem, magyarnak tartom magam, és akkor is magyarnak fogom tartani magam, ha már rég nem leszek magyar állampolgár. Ez azért van, mert úgy alakult, hogy felcseperedésem során a magyar kultúra volt az, ami körülvett, ami meghatározta, hogy milyen ember lettem, még akkor is, ha úgy döntöttem, hogy eljövök, és nem is vágyódom vissza. De ha ez nem jó válasz, akkor felfoghatod úgy is, hogy ez nálam hiúsági kérdés, és szeretném elmondani magamról, hogy több nyelvet is magas szinten beszélek, többek között a magyart is:)
Én nem Magyarországot hibáztatom, de ezt már leírtam sokszor. Más volt a jövőképünk, más dolgok voltak fontosak nekem, mint az országnak, így különváltak útjaink. Sok sikert kívánok az országnak a továbbiakban:)
Amúgy csoda dolgok mindenhol vannak, ha az ember hajlandó rááldozni az időt, hogy megismerje ezeket.

Egon Krenz 2013.02.28. 10:52:45

@bpetya75: Ez igaz. De amikor arról olvasni mindig, hogy jaj szegény devizahiteleseknek de rosszul megy a soruk és még csak nem is tehetnek róla, az nem általánosítás?

Nekem az volt a röhej csúcsa, amikor Pataky Attila a tévében közölte, hogy ennyi hitelt becsületes munkával nem lehet visszafizetni. Mióta lett ilyen finnyás?

Muscari 2013.02.28. 10:52:53

@bpetya75: Ugy tudom a Vidi meg Szeles Gabore. De most akkor ez jo, vagy rossz nekunk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 10:53:05

amugy egy amerikainak?
szebbek, legalabbis masak a varosaink bp. sopron koszeg pecs szeged eger stb
szebbek a hidjaink kpl pesten
itt a legtobb varosban a hid otthoni vasuti hid szinten mozog
szebben es kihobban oltozkodnek a nok
lehet az utcan, a kocsiban inni es aludni/hanyni is/

fizetni kell a kecsapert
12 evesn is lehet be fognak rugatni ha errejarsz, de ha 16 leszel, akkor tuti
leloni itt nem fognak, de lopnak, vigyazz mindenedre
anenik az utszelen azok kurvak, itt szabad
porno ujsagot es kazettat is vehetsz akar 12 evesen
minden kocsma nyitva van reggelig, nem zarnak be 2-kor
nincs iskolabusz, megy ahogy tudsz, de siess a felszallasnal mert soforbacsi rad fogja csukni az ajtot
nemzeti unnepen, ami nalatok pl julius 4 ne menny sehova, mert azok a hivatalos tuntetesi napok
tovabb is van, mondjam meg?
nem igazan 6-ra megyek melozni

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 10:54:26

@bpetya75:

Ezért jó a demokrácia: lehet a ember kuruc is, labanc is...

tsabus UAE 2013.02.28. 10:56:05

Én a magyar konyhát és a magyar nyelvet szeretem. Az országgal kapcsolatban a jó, főképp gyerekkori emlékeimet szeretem.
Természet, ipar, emberek mentalitása... nos, tárgyilagosan nézve, mindenből létezik szebb, jobb, érdekesebb a nagyvilágban. Nem a világ közepe, nincs szívcsakra, meg egyéb baromság. Magyarország egy szín a világ nagy palettáján, amit érdemes megnézni, mert nélküle más lenne a világ képe. Ennyi.
(Szerintem ugyanez igaz a világ többi országára is.)

abaya-oman 2013.02.28. 10:57:30

@dezi72: Az emberek az orszag. Szerintem az a baj hogy itthon nem akarjuk egymas elfogadni, de ahogy kulfoldon vagyunk rogton a magyar tarsasagot keressuk, aztan ha nem sikerul beloluk eleget kifacsarni (munka, szallas, stb) akkor szapuljuk oket, hogy magyar megsem segit, ha meg segitett es bejuttatott a szallasara-munkahelyere akkor kifurjuk.

Ideje lenne, hogy mindenki magaba nezzen. Aki szapulja az orszagot es a magyarokat (emberekrol beszelek nem politikarol) az eppen maga alkotja azt a reszet a tarsadalomnak, aki miatt szerinte nem jo az orszag.

Miert van az, hogy kulfoldon elfogadjuk, hogy lakbert kell fizetni, hogy kemenyen kell dolgozni, hogy magas az ado, hogy egy mutetre esetleg honapokat kell varnunk,hogy nem mindig jut annyira mint a szomszednak, hogy hasznalt kocsival is lehet jarni nem csak deviza hiteles ujjal? Ez persze egy kissebseg, de mindig ok a leghangosabbak, es ok szapuljak a tobbieket.

Szerintem a hiba azokban van akik allandoan az (itthoni es kulfoldon elo) magyarokat es a magyar mentalitast szidjak, nem a tobbiekben.

Muscari 2013.02.28. 11:00:01

@bpetya75: Ugy ertem, mennyivel jobb nekunk egy magyar oligarcha, mint mondjuk egy ukran vagy egy kinai. Mondhatjuk, hogy o legalabb otthon adozik es kolti el a penzet, na de latjuk, mire kolti. Azon kivul o megvette az Ikarust is, aztan az itthoni uzemeket szepen bezarta es kihelyezte a gyartast Kinaba :-(

Len.Mag 2013.02.28. 11:04:41

Én nagyon szeretem a régi pesti házakat, és mostanában többet láttam szellemiségében felújítva.
Szeretem az évszakainkat, még ha mindig arra is vágyom éppen, amelyik nincs, azért jó hogy ennyi arcát láthatjuk a természetnek.
A házias ételeinket is nagyon szeretem, és ételek változatosságát (legalábbis hetek pzza-pasta kombója után annak tűnik :))
Szeretem a budapesti tömegközlekedést, hogy nem kell sokat várni és elég jól lehet vele tervezni (hogy hátrányt is említsek, a járművek állapota siralmas). folyt.

tableno 2013.02.28. 11:06:37

@Muscari: "Mondhatjuk, hogy o legalabb otthon adozik es kolti el a penzet, na de latjuk, mire kolti." - az oligarcha eleve nem adózik, és a többségük állami megrendelésekből él. A pénzüket meg offshore helyeken tartják. Amúgy a többségük semmiféle eredeti tőkeberuházást nem eszközölt, hanem egyszerűen "elprivatizálta" az állami vagyont a rendszerváltáskor. Nem hogy nem jobb a kelet-európai (nem csak magyar!) oligarcha a külföldi tőkésnél, hanem kifejezetten rosszabb.

Omahaboss 2013.02.28. 11:07:06

@hagyma: Hú, tényleg olyan rossz itt minden, hogy te csak ezeket tudnád elmondani a szülőhazádról? Ez a véleményed róla? Akkor milyen okból töltöd itt a szabadidőd nagy részét ezen a blogon? Mazochista-e vagy? Csak nekem tűnik úgy, hogy te és a birka tönkre vágtátok ezt a blogot? Mond csak miért nem cseréltek skype-ot és egész nap tárgyalhattok egymással, ő elmondja a napi fantazmagóriáit, te meg ecseteled, hogy Mary-vel mit fogtok éppen venni és hogy mennyire szar Magyarország, meg te már mennyire amerikai vagy. Utána este belinkelitek a beszélgetést és akit érdekel az elolvassa, akit nem, az meg nem! Engem &>#>#&-ra nem, és szerintem még vagyunk páran!

Len.Mag 2013.02.28. 11:12:20

Szeretem az irodalmunkat (apropo kéne Egri csillagok olaszul :))
Szeretem, hogy a fővárosból is 20 perc alatt el lehet érni jó kirándulóhelyeket (hát igen főleg Bp-ről tudok írni).
A nyelvünket is nagyon szeretem, csak sajnálom, hogy elterjedt sztereotípia, hogy nehéz és megtanulhatatlan.

Muscari 2013.02.28. 11:12:50

@tableno: koszonom, koszonom, koszonom. En is igy gondolom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 11:14:23

@Omahaboss: nonem
probalom bemutatnii egy 12 evesnek mik lesznek a kulonbsegek
szerinted neki rossz lez a porno pl?
meg hogy ihat sort?
magyarorszagrol meg sosem ejtettem ki a szamon, hogy szar, tehat kifejezetten kocsogseg a szamba adni ezt
nem tetszik amilyen iranyba mennek a dolgok/nem politkailag/ de ez maganugyem
ablog gazdaja barmikor egy db klikkel letilthat es akkor nem leszk itt
ez ilyen egyszeru
hogy hanyan kedvelnek hanyan nem azt nem tudom, de altalaban az ugy van, ha van egy "forum" ott mindenki elmondhatja a velemenyet es teged idezve qrwara nem erdekel, hogy Omahabossnak tetszik-e vagy nem
Te hol elsz?

bpetya75 2013.02.28. 11:17:05

@Egon Krenz:

Egyik általánosítás sem jó. Én is úgy gondolom, hogy a hitelt felvevő felelősségét vitatni legalább akkora ostobaság, mint minden felelősséget rátolni. Talán még nagyobb, mert ha sokan elhiszik, hogy ebben ők nem sarasak, csak a gonosz bankok, meg a töketlen kormányok, akkor mihelyst megtehetik, újra bele fognak esni ebbe a csapdába. Csak remélni tudom, hogy hozzánk hasonlóan a többség tanult a leckéből.

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Bezony :-)

@Muscari:

Igaz. Sajnos tényleg ott tartunk, hogy a magyar nagytőkés semmivel sem hasznosabb az országnak, mint a külföldi, sőt...

De ennek nem feltétlenül kéne így lennie szerintem. Ezt is az úgynevezett szocializmus romboló hatásának tudom be. Csak ugyebár azóta eltelt bő két évtized, egyre olcsóbb duma ezzel takarózni többek között a felelősen gondolkozó nagyvállalkozói réteg hiánya miatt is.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.02.28. 11:17:08

bocs, kutyafutta, nem olvastam még a kommenteket.
az én diákjaim 10-11 évesek, ami nekik érdekes volt, egyszerűen csak egy kis vetítés (mármint pár érdekes kép), Rubik-kocka verseny, hogy a szolmizálás magyar találmánya, meg megtanítottam pár szót. (nemigen forszírozom ezt az egész magyar dolgot, nem érdekel különösebben.)
országos-földrajzos-kultúrás projektünk az, hogy fel vagyunk iratkozva a postcrossing.com oldalon, ahol a rendszer segítségével igazi papír képeslapokat küldünk a világban mindenfele, meg mi is kaptunk eddig vagy 150-et. elolvassák, megnézik őket, megkeresik a térképen, rágugliznak a képeslapon található nevezetességre vagy állatra. van mindenfélénk a Costa Rica-i vulkánoktól kezdve borneói orangutánokig, Taipei 101-től Tower Bridge-ig, nagyon bejött nekik a dolog, ajánlom minden szülőnek és tanárnak, aki valami nagyszabású projektbe szeretne kezdeni a témában :-)

Len.Mag 2013.02.28. 11:17:30

@andaluzkutya: olyan, hogy underground már nem létezik. Önhibáján kívül mainstream lett és kioltotta magát

Muscari 2013.02.28. 11:18:05

@tableno: A ferjem szerint jobb lett volna, ha megmaradnak a nagyobb vallalatok az allam kezeben a rendszervaltas utan. A cseheknel valami ilyesmi tortent, kesobb kezdtek el privatizalni, nem raboltak szet mindent, ha jol tudom. Na de nalunk az allami vallalatok a mai napig penz kifizeto helykent szolgalnak a haverok szamara, szoval en nem is tudom, mit lehetett volna maskepp csinalni.

Len.Mag 2013.02.28. 11:19:53

Eléggé sokatmondó, hogy a kommentelők többsége egyetlen dolgot sem tudott / akart megemlíteni, függetlenül attól, hogy ez a poszt ide jó-e vagy sem.

Len.Mag 2013.02.28. 11:21:22

@Omahaboss: A mese sajt???!!!! Áááááááúúúúúoooááááhhhhhh! Brrrr.... :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.28. 11:25:50

Aki a Mese sajtot megeszi az egyéb gazemberségekre is képes:))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 11:27:29

akar kozhely akar nem, nagyon szepek a magyar lanyok/amugy igyekszem egy 12 eves amerikai fejevel gondolkodni,/ kar, hogy nem 16/
ugy jobban menne

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 11:30:07

@Len.Mag: kar volt ezt a 12 eves korhatart beleirni
en sokszor beszelek Marynek, ha valami nagyon mas otthon
tehat a kulonbsegeket erzzekeltetem
de egy majdnem gyereknek mit lehet mondani egy kis kozepeuropai orszagrol?foleg egy amerikainak

Taxomükke (UK) 2013.02.28. 11:30:16

@Annagabi: Ne etesd a trollt. En mar inkabb megnyomtam a szures gombot.

tableno 2013.02.28. 11:31:25

@Muscari: Jó kérdés, hogy mi lett volna jobb. Igazság szerint nem is az a legnagyobb baj, hogy rablólovagok kezére került a nemzeti vagyon, hanem az, hogy ilyen lusta, dilettáns bagázséba. Akik ahelyett, hogy ha már jogtalanul megtollasodtak, legalább fejlesztették volna az üzletet, beruháztak és új technológiákat hoztak volna be, gyakorlatilag feudális földesúrként (közgazdasági szaknyelven járadékosként) kezdtek viselkedni, és szépen lerohasztották a megszerzett nagyvállalatokat, majd mikor már nem lehetett belőlük több pénzt kivenni, eladták bagóért külföldieknek, akiknek már csak a piac, és esetleg a márkanév kellett (hiszen a cég gyakorlatilag értéktelenné vált az előző tulaj ténykedésének köszönhetően).

Omahaboss 2013.02.28. 11:32:44

@hagyma: Ez így van, mindenki elmondhatja, csak ti ezt minden nap, egész nap teszitek. Én is tudnálak szűrni, de lehetetlen, mert mindenbe beleszóltok, mindenkinek reagáltok. Maxval-nak még vannak érdekes hozzászólásai, adott esetben témába is vágók, de rólad még ezt sem lehet elmondani. Te a tipikus "amerikás" magyar vagy, aki már olyan "régen" él kint, hogy néha kezd elfelejteni magyarul... Emlékeztetsz egy volt szomszédomra, ő hazajött meghalni az USA-ból és élvezet volt vele beszélgetni havonta egyszer, meg is ittunk együtt pár pálinkát, de minden nap azért sok lett volna! És attól, hogy ritkán szólok hozzá, én is olvasom minden nap a blogot! És nekem pedig ez a véleményem! Üdv!

Muscari 2013.02.28. 11:33:03

@bpetya75: Igen, a fejekben van a baj. A mostani allamositasi hullamot azzal is indokoljak, hogy Ny-Europaban is sok helyen allami kezben vannak pl. az aramszolgaltatok stb. Csak azt felejtik el, hogy ott a korrupcio is joval kisebb, valamint az allam management kepessege fenyevekkel a magyar elott van. Mert nalunk meg mindig az a szemlelet uralkodik, hogy ami az allame, azaz mindenkie, az tulkepp. senkie, azaz azt csinalnak vele a hatalmon levok, amit akarnak.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.28. 11:34:11

@tableno: ennyi, koszonom..megvettem a jegyet ;) ezt a videot terjeszteni kellene minden csatornan..

01234567 2013.02.28. 11:35:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Most 130 alatt nem kapsz, három hónapja még 100 volt. Ezt meg nem szeretjük benne...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 11:40:27

@Omahaboss: semmi gond
latom neked van elkepzelesed a tipikus amerikas mgyarrol
orulok, hogymegfelelek az elvart kepnek, bar azt kikerem magamnak, hogy elfelejtek magyarul, ez a gyengem, magyarul irom a konyvemet is es az atlagnal jobban muvelem a nyelvet
Te hol elsz?- kerdeztem volt

abaya-oman 2013.02.28. 11:40:33

En szeretem Magyarorszagot. Szeretem a nyelvet, szeretem azt, hogy a kisvarosban ahonnan szarmazok megismernek es koszontenek az emberek, hogy a gyerekem szemet azzal az orvossal ellenoriztetem aki annak idejen az elso szemuvegem irta. Szeretem, hogy gyerekkori emlekek kotnek helyekhez, amiket megmutatok a ferjemnek es a gyerekeimnek. Ezek a szemelyes dolgok.

Szeretem Budapestet, mert gyonyoru es mert par ev alatt rengeteget fejlodott, sokkal gyerekbaratabb mint az ezredfordulon mikor otthagytam. Fantasztikus hajokazni a Dunan. Minden evben kimegyunk Szentendrere, az ebed mindig langos a sok-sok lepcso tetejen levo langososnal. Egyszer megneztuk a szerb temetot is, betuzgettuk a cirill betus sirfeliratokat.
A gyerekekkel nem probalnak annyira ismerkedni/edesseget adni mint par mas orszagban tapasztaltuk, de mindig kedvesek es civilizaltak. Ha megsem, akkor epp ugy vissza/rajukszolok, ahogy barhol mashol tennem/teszem. Ha berelt szallason vagyunk korrektek, utoljara 2001-ben tapasztaltam, hogy a recepcios velem (a ferjem hata mogott) durva, a ferjemmel nyiltan flortolni probal kozben pedig tobbet akar szamolni mint a valos ar.
Imadunk a budai varban es kozeleben setalni, a mesteresegek unnepe augusztusban fantasztikus.
A belepojegyek neha kicsit elrugaszkodnak a nemzetkozi atlagtol (felso iranyba) de mivel tobbnyire alacsonyabbak igy nem morgunk. Ha tul draga kihagyjuk.

Osszesenben en is, a kulfoldi ferjem es a felig magyar gyerekeim is imadjak Magyarorszagot. Politikai es gazdasagi okokbol egyelore nem koltozunk haza, de ami kesik nem mulik.

Len.Mag 2013.02.28. 11:41:09

@hagyma: A kedvesem unokahúga is 12 körül van. Én nem nagyon beszéltem nekik akkoriban még Magyarországról, de látott a tévében róla valamit (nem gyerekeknek készült) és aztán meg volt őrülve azért, hogy ő Budapestre akar jönni.
Meg azt tudakolta, hogy szerintem meg tudna-e tanulni magyarul :) Nem hiszem, hogy egy kiskamaszra speciális témákkal kéne hatni. Minket nem érdekelt gyerekként mondjuk az ókori görög vagy római kultúra egy nyaralás alkalmával pl.? Vagy bármi mást említhetnék.

Más, ami még fura: egy csomó emberrel beszélgetve először a kommunizmus jut eszükbe rólunk, és (gondolom mivel intelligensnek és érdeklődőnek akarnak mutatkozni) rögtön arról kezdenek kérdezni. Mintha előtte nem is lett volna történelmünk. De ha én nem vagyok ott és a párom említi Budapestet, vele a nőkről akarnak beszélgetni :))

mommmmo 2013.02.28. 11:48:20

Szerintem az egyik dolog, amiben nyugat~europa, es foleg az USA tanulhatna tolunk a dolgok ujrahasznositasa. Lasd Vaterazas, meg ugy egyaltalan a hasznalt dolgok adas vetele, ami szinte mar olyan mereteket olt itthon, mint az uj dolgoke.

Ok, hogy a nyomor szulte ezt a dolgot, de akkor is nagyon jo, peldaul kornyezetvedelmi szempontbol. Nem tartom kizartnak, hogy elottunk all egy masik "gazdasagi vilagvalsag" amelynek kereteben a hulladekelhelyezesi koltsegek ra lesznek majd terhelve a fogyasztokra, jol felturbozva a fogyasztoi arakat, na akkor majd jol jon ez a keleti "know how".
Ehhez a dologhoz kapcsolodik meg a magyar "do it urself" dolog is, pl az amerikaiak jellemzoen minden giccses sz@rt osszevasarolnak pl karacsonyi, szulinapi disznek, hogy 2 het utan kidobjak, mi meg sokkal jobban szeretjuk ezeket a dolgokat kreativan, sajat magunk csinalni, gyakran haztartasi hulladekbol, es egyeb "haszontalansagokbol"

Egon Krenz 2013.02.28. 11:48:29

@Taxomükke: Laurával? Szívesen ha lány :)

01234567 2013.02.28. 11:53:03

@NIKI LAURA: A banki szemléletről: a 70 éves szüleim tévét vettek, részletre. fizették a részletet. Majd kisebb összeghez jutottak, amiből befizettek 7 hónapot egyben, maradt még vissza 3 hónap. Gondolták, akkor hét hónapig nem fizetnek, aztán majd azt a három hónapot. Azóta a bank zaklatja őket miért nem fizetik a hitelt. SMS-ben, telefonon (sokszor este 9-kor), levélben. Hogy értsd: befizették hét hónapot előre. Apám megkérdezte tőlük, ha már, akkor miért nem vonják az előre befizetett pénzből? Nem havi részletben fizessék a hátralévő három hónapot. Az esedékes részletfizetéstől 1 hét telt el, azóta 3 SMS-t, 3 hívást, és két levelet kaptak. Már büntetőkamattal fenyegetik őket.
A kollégámnak hitel kellett, életbe vágó volt. 6 milliót akart felvenni. Csak úgy adtak, ha húszat vesz fel. Gondolta jó, akkor felveszi, majd a felesleget visszafizeti. Azt mondták az nem úgy van! Szabályos küzdelmet folytatott ez ügyben, azóta is ezt a hitelt szívja.
Na így van ez. Meséljek még? 8 évet éltem Ausztriában. A magyar banki szolgáltatások minden téren ugyan olyan ócskák viszonyítva, mint a magyar banki morál. Elmaradott undorító hányás. A környékünkön, ahol muszáj volt, már mindenhol odab@szott az állam, csak nálunk hagyják ezt.

Omahaboss 2013.02.28. 11:55:51

@hagyma: Ha nem tudod miért mondtam ezt, akkor nem probléma.
Nincs sem időm, sem kedvem visszakeresni a hozzászólásaid és bemásolni ide. Valószínűleg a véleményemmel is egyedül, vagyok, ne törődj vele elmondtam, kész - téma lezárva részemről. Jelenleg (sajnos nem sokáig megint) Magyarországon élek. Ha nem lenne kényszer rajtam, maradnék is, köszönöm - szeretek itt élni. Az USA-ról, az ÁL demokráciáról (pl. patriot act, homeland security stb., stb.) pedig lesújtó véleményem van, úgyhogy nálam nem sokat érsz, a nagy "demokrácia" reklámozásával. Százszor inkább Magyarország (Norvégia, Németország, Chile stb.), mint az USA. Nem részletezem, mert nagyon nem idevaló lenne és vitatkozni sincs kedvem.

mommmmo 2013.02.28. 11:56:23

@mommmmo: ja es ez egy 12 evesnek is hasznos lehet, vegul is amire felno ez az egesz hulladekelhelyezesi kerdes is sokkal aktualisabb lesz mint most. Es valszeg az USA sem tudja majd ugy finanszirozni a nagyuzemi szemetgyartast, mint most.

Muscari 2013.02.28. 11:58:44

@hagyma: Te mit fogsz megmutatni Marynek, ha hazalatogattok Magyarorszagra?
Marmint gondolom a szulovarosodon kivul. Jo hir a minaretrol egyebkent, ha mar Egernel tartunk, hogy par evvel ezelott, mikor utoljara arra jartam, latogathato volt. CSak azert nem tudtunk felmenni, mert este hatkor bezart es mi utana ertunk oda.

Len.Mag 2013.02.28. 12:01:42

@Muscari: Az egriben én is voltam fönt majd' 10 éve. De mi van most a pécsivel? Az volt állandóan lezárva, meg rossz állapotban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 12:07:00

@Omahaboss: soha nem reklamoztam az amerikai demokraciat, sot inkabb arra hivtam fel a figyelmet, hogy itt rend van, de ugy tunik neked eleve frusztralsagod van, hogy en amerikaban jol erzem magam ezert szamba adsz dolgokat amit sosem mondtam, de eppen nincs kedved idezni
en is befejeztem
szep napot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 12:10:16

@Muscari: hat igen eger az elso a belvaros
a var
borospince
maszek,de ha megvan meg a kazamarai
pest
es buda belvaros a duna, a gyomyooru hidak
metro, imadja a vonatokat
szigethalom, dunapart kis nyaralo csend es beke/rokonsagbol van a nyaralo/
balaton mindenkeppen
vac es dunakanyar
ezek a tutik, ezeket ismerem szemlyesen, eletem reszei, remelem rajuk ismerek:)

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.28. 12:11:38

Szeretem a kivilágított Budapestet egy meleg, tavaszi, vagy nyári estén. Szeretem a fürdőket, főleg a Széchenyit. Nagyon jó, hogy annyi színház, mozi, kiállítás van, és nem csak a fővárosban. Mikor hazamegyek a Bakonyba, nagyon szeretem elnézegetni a lankás tájat, a dombokat, amiket zöld fű fed le, mint valami puha bársony.
Mikor Olaszországban éltem, szerettem, hogy az emberek nem ordítoznak feleslegesen, szinte lágynak, nyugtatónak tűnt a hangjuk.
Most, hogy Oroszországban lakunk, még jobban szeretem, hogy már közepes árfekvésben is lehet minőséget kapni.
Szeretem az embereket. Nekem úgy tűnik, segítőkészek, odafigyelnek a másikra, érdeklődőek. Kedvesek.
A történelemből szeretem Károly Róbert korát, aki történetesen olasz volt, de ez nem olyan lényeges.
Jónak tartom az általános iskolái és a középiskolai oktatás színvonalát, bár csak a saját élményeimet tudom összehasonlítani a más országokban látottakkal, az meg már nem egészen naprakész, 1999-ben érettségiztem.
Szeretem, ahogy a gyerekeinket neveljük. Hogy értéket is adunk nekik, nem csak tárgyakat. Erre a meglátásra megint csak más országokkal való összehasonlítás után jutottam.
Valamilyen szinten szeretem a tömegközlekedést (főleg a városok közöttit), mert van, és mert pontos. Lehetne megfizethetőbb.
Sok szép város van otthon: Szeged, Pécs, Sopron, Esztergom, Szentendre, Eger, stb, stb. Ezeket mind szeretem.

Direkt nem olvastam el a többi hozzászólást, hogy ne befolyásoljanak, úgyhogy elnézést, ha ezeket már mind elmondták volna előttem.

Muscari 2013.02.28. 12:11:55

@mommmmo: En ugy latom, hogy a kornyezetvedelemmel, az ujrahasznositassal mindenki egyet ert a szlogenek szintjen. Most a UK-rol beszelek. De amint arra kerul a sor, hogy neki maganak kellene konkretan tenni valami, akkor mar mas a helyzet. Gondolok itt a rengeteg papirpoharra es zacskora, a sok nejlon szatyorra, amit akkor is utanad dobnak, ha egy flakon tejet veszel, hogy a szalvetat felmarkoljak tizesevel, mikor egy is eleg lenne.

A masik dolog sajnos az elektronikai cikkek vilaga. Hogy, foleg Ny-Europaban, de mar lassan Mo-n is, olcsobb ujat venni, mint megcsinaltatni a regit, legyen szo akar tv-rol, mosogeprol vagy barmi masrol. Ez sajnos a joleti tarsadalom velejaroja, nem hiszem, hogy sok mindent lehet ellene tenni. Persze nagyon jo dolog a szelektiv gyujtes pl. csak nem elegseges.
Ha az ember kilabal a nyomorbol, hidd el, ez az attitudje is meg fog valtozni. Igen komoly kornyezettudatos neveles kell, hogy ne igy legyen, de nekem ketsegeim vannak ennek sikererol.

bpetya75 2013.02.28. 12:31:22

@Len.Mag:

Megkérdeztem egy ismerősömet, aki olaszból fordít, de nem volt jobb ötlete ennél: www.iicbudapest.esteri.it/IIC_Budapest

bpetya75 2013.02.28. 12:35:56

@Muscari:

Pedig nagyon fontos lenne ez a komoly környezettudatos nevelés. Ha jól emlékszem még Jókaitól olvastam egy sci-fi novellát, amelyben azt vizionálta, hogy az emberiség újabb és újabb mesterséges burkot épít a Föld köré, hogy alá tömhesse a szemetét. Érdekes meglátás majd 1,5 évszázaddal ezelőttről...

madscientist 2013.02.28. 12:36:42

@mommmmo:

Ez mindent hasznosítsunk újra, vagy legalább adjuk olyannak, akinek kell tényleg így van. Nekem erről még sokszor egyesek gyűjtőszenvedélye ugrik be, látván sokfelé rengeteg már tényleg hasztalan és rossz állapotú lim-lomot udvarokban, melléképületekben felhalmozva (sajnos).
Ettől függetlenül tényleg igaz amiről írsz. Nekem pl egy volt tanárom, aki elég sokat élt, tanult és dolgozott az USA-ban és elég gyakran mesélt is az ottani dolgokról (hiába no örökké faggattuk), amiről írtál azt pl kifejezetten nehezményezte (persze ettől még nagyon sok jó dologról is mesélt). Akkor tűnt fel neki a dolog, mikor pl kollegái, diákjai költöztek és rengeteg cuccukat kiszanálták, kitették az utcára, ami nem kellett és szabadon lehetett elvinni belőle. Így pl nagyon sok könyv, főleg szakmai jellegű is a kupacra került, azaz kidobták, mert inkább ott ahová költözik újonnan megveszi (úgy olcsóbb, mint a szállítás). Sajnos legtöbbször ezek a könyvek a szemétben kötöttek ki, mert szakmai jellegű révén nem sokaknak kellett belőlük...Természetesen ez neki is és anno nekünk is pazarlósnak és nem túl környezet tudatosnak tűnt.

A díszítésről annyit, hogy abban nem ismerem az 'amerikai' szokásokat, de az biztos, hogy Mo.-on sokan azért is készítik maguk otthon a díszeket, mert úgy olcsóbb (az üzletekeben a készek elég drágák), másrészt az úgy biztos egyedi lesz :)
Harmadrészt és nem utolsó sorban pedig azért is nem dobál ki sok ember ilyesmit, mert a karácsonyi díszek közt lehet rengeteg a személyes és vagy öröklött családi tárgy, pl a horgolt angyalka sereget, amit egy kedves idős nénike készített biztos nem dobnám vízkeresztkor a kukába. :)

Len.Mag 2013.02.28. 12:37:52

@bpetya75: Köszönöm! Én egyébként úgy tudom, hogy nem került lefordításra, vagy legalábbis semmiképpen sem jelent meg. (Ami furcsa, hogy van Facebook-oldala, de kb. 0 tartalommal.)
Nem értem, hogy egy ilyen jelentős és gyönyörű regény hogy nem jelent még meg 10 nyelven? Közben meg a "könyvipar" ontja a silányabbnál silányabb best sellereket..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 12:38:04

@Len.Mag: az egri csillagok az egyik, a nagyon keves konyv kozul, ami jobb filmen

01234567 2013.02.28. 12:39:23

És a posztra, de nem egy tizenkét éves gyerek számára :) !!!
Először is azért szeretem Magyarországot, mert itt érzem magam otthon, sehol máshol. Azért mert itt nem idegenek évek után is az utcák, ismerősek az illatok, simogat a szél, magától biztonságérzetet adva vezet a lábam(vagy is a biciklim :) ) Mert itt olyan az ősz, a tavasz, és a nyár, mint sehol máshol, ahol eddig voltam. Mert itt magyarul beszélhetek, az az anyanyelvem, a gondolataim szavakban, és nem a gondolataim szavakba formálva, egy idegen logika szerint. Itt vannak a barátaim, igaz egyre kevesebb, azért azok, mert ismernek sokan gyerek korom óta, egyforma a történetünk, ha nem is ugyan az, de megértenek, és én értem őket, sokszor félszavakból, nézésekből. Itt vannak a családtagjaim. Szeretem még a vidéki kis és "nagy" városokat, a tájat, még ha máshol sokkal szebbeket is láttam, szeretem a magyar erdőt, a síkságot, a kevés hegyet. A magyar ételeket, italokat, édességeket, desszerteket. Pesten szeretem, amikor kiérek a házak közül a Duna-partra, és végig nézek a panorámán. Szeretek váratlanul találkozni rég nem látott ismerősökkel, mindig van témánk, és velük is értjük egymást. A nők!!!!! A mozgásuk, harmóniájuk, arányosságuk, arcuk szépsége, millió varázsa, a bőrük illata, a hangjuk (mert ugye ők is magyarul), a mozdulataik. A tél végén, a tavaszi meleg jöttével ahogy kivirulnak, egyszerűen megőrjítik az embert, ahogy átváltoznak, kiszabadulnak a szövetből. Ezt sehol nem éreztem. Némely megszokott vendéglátóhely hangulata, környék, utca, régi emlékekkel teli helyekkel néha újra találkozni. És a jó közösségek, jó emberekkel való találkozás, mert itt átjön nekem az érzésük, máshol csak tudtam, itt én is érzem amit ők. Hát ennyi.Biztos van még, de most ennyi.

bpetya75 2013.02.28. 12:39:59

@mommmmo:

Üdítő, amikor világot látott embertől olvasom azt, amit világot nem látott éngyökérségem is gondol, hogy nem létezik, hogy mindent szarul csinálunk ;-)

moTmeN 2013.02.28. 12:42:31

@kék madár: nem kell olyan messze menni, elegendo a dunantulnyi Montenegroig, ahol tengerparttol a magashegysegig minden van. Egyebkent jellemzoen Europa a legdiverzebb kontinens, itt ritka a tobbi kontinensre jellemzo vegtelen kiterjedesu barmi.

mommmmo 2013.02.28. 12:42:57

@Muscari: ezzel egyetertek, de megis a jelenlegi szegenyseg jobban belenk neveli az ujrahasznositast.
Igazabol minel szegenyebb egy orszag, ez annal inkabb megvan, ennek az abszolut peldajat a Karpataljan lattam, ahol is a minket ellato csaladnal nem volt szemetes mert gyakorlatilag mindent ujrahasznositottak, elkepeszto modon.

Na ez az, amit a gazdagok tanulhatnanak a szegenyebbektol. Raadasul szerintem el jon az a kor, amikor ez elkerulhetetlenne valik a szamukra is.

ffüttyfürütty 2013.02.28. 12:45:16

Hagyma: eddig ugy tũnt 'mi amerikaiak'-ban fogalmazol, meglepett hogy most ebbôl 'mi magyarok' lett

bpetya75 2013.02.28. 12:47:35

@Len.Mag:

Valószínűleg nincs mit ;-)

Ezt én sem értem. Nagyon szeretem azt a könyvet.

@hagyma:

Szerintem nem jobb a film, bár az tény, hogy megadták a módját. Nem tudom hány sorkatonát rendeltek ki a forgatásra. Szó se róla, sokkal komolyabb film lett, mint pl a Honfoglalás.

Len.Mag 2013.02.28. 12:47:51

@hagyma: Ízlések és pofonok. Csak tizenévesen legalább 8-szor olvastam el a könyvet, de a filmet soha nem tudtam végignézni (nem kötött le), pedig elhiszem hogy jó, sokan szeretik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 12:51:22

@bpetya75: @Len.Mag: lehet versenyezni, ugy remlik 10 alatt mar olvastam
az elso 50 oldal szenvedes, de a konyv remekmu es nem kerdes
a film pedig egy remekmu szinten fantasztikus szineszekkel
ha hollywood csinalja oscarhegyeket kapott volna

bpetya75 2013.02.28. 12:53:42

@Len.Mag:

Én is kb 8-10* elolvastam. Egyik ismerősöm 3-4 éven át havonta elolvasta egyszer ;-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 12:55:54

@bpetya75: hat azert annal sokkal unalmasabb
mert OK hogy a pulp fictiont megnezem evente, de hogy az egri csillagokat havonta elolvasni
gondolom viccelsz:)
gondolom kozben olvas nemi Jokait is

bpetya75 2013.02.28. 12:56:32

@hagyma:

Én 12 körül vettem először a kezembe. Kollégiumi szobatársamnak anno kis elsős korában abból kellett napi egy oldalt felolvasnia gyakorlásként. Nem szerette meg sem a könyvet, sem az olvasást...

mommmmo 2013.02.28. 12:56:45

@madscientist: ez igy van, es en is most lakast dekoraltam, meg babacuccokat gyujtottem be, es nagyon elveztem pl a Vaterazast. Mert azt tapasztaltam, hogy az atlag aerfekvesu boltokban mindenhol ugyanazt az unalmas egyencuccot aruljak. Szoval ha eredetit akarsz, akkor mehetsz valami markas helyre, ami draga, es megjegyzem Magyarorszagon eleg korlatozott is az effele "upperclass" valasztek. Vagy mesz a hasznalt dolgok piacara, ahol van olyan ami ma divatos, meg 5 evvel, meg 10 evvel ezelott volt divatos, vagy esetleg 80 eve (ilyen a teritom) es igy total eredeti es retro. Plusz a gyujtogeto osztonet is jobban kieli az ember, mint egy boltban.
A diszek keszitese meg hozzatartozhat az unnephez, csak emeli a fenyet. Szoval ez az egesz, amellett hogy kornyezettudatos, elvezetes is lehet, es sokkal eredetibb kornyezetet teremthet az ember maganak ily modon.

zopilote 2013.02.28. 12:58:21

Abban az idoben, amikor kijottem es megtudtak az itteni munkatarsaim vagy ismeroseim,
hogy magyar vagyok, elkezdtek sajnalni, hogy szegeny, milyen rossz lehetett ott az un.
kommunista diktaturaban, meg hasonlok. Amikor mondtam nekik, hogy nem volt munka-
nelkuliseg, sot kotelezo volt dolgozni, csak amultak. Mikor mondtam, hogy kurvat, hajlek-
talant nem lattam otthon, csak itt, szinten csodalkoztak. A templomok nem voltak bezarva,
sot lehetett jarni is, erre volt aki beragott, mert o tudta, hogy a kommunizmusban nem volt
szabad a vallasgyakorlas es a templomokat atalakitottak parthazakka:)
Azon is csodalkoztak, hogy volt magantulajdon, sot a hazak nagy tobbsege az volt videken.
Es nem spekulacios celbol vettek az emberek, hanem egyszeruen csak azert, hogy eljenek
benne. Utazni is lehetett, igaz csak a szocialista orszagokba, es ezt ki is hasznaltuk. Az, hogy
kiszolgaltak 18 ev alattit is alkohollal, cigarettaval, a szemelyi szabadsag megnyilvanulasa.
Itt is sok tizeneves dohanyzik, iszik, pedig nagyon szigoruak a torvenyek. Sok 56 - os mesel-
te, hogy a nagyszabadsag hazajaban sokszor ha 3-4 - en megalltak peldaul beszelgetni Toron-
toban a jardan, nem egy esetben jott a rendor, es szetzavarta oket. Ez meg nekem is szinte
hihetetlen, pedig igy volt, tobben mondtak. Nem is folytatom, meg a vegen lekomcsiznak
egyesek:)

bpetya75 2013.02.28. 12:58:55

@hagyma:

Ez még húszonpár évvel ezelőtt volt, gyerekkorunkban ;-)

Len.Mag 2013.02.28. 13:02:27

@hagyma:
@bpetya75:
Én simán egy napon említeném pl. bármelyik Follett regénnyel, és meg vagyok győződve róla, hogy ha le lenne fordítva és normális reklámot kapna, akkor ugyanolyan siker lehetne még ma is. Minden megvan benne, ami ehhez kell és az, hogy 10-évesen olvassuk, is azt mutatja, hogy semmilyen különleges történelmi tudás nem szükséges hozzá, ergo egy eltérő kultúrájú ember ugyanúgy megérti és élvezni tudja.
Ha normálisan tudnék olaszul, magam esnék neki, lehet hogy ha senki nem lép, egy-két évtized múlva meg is teszem, de nagyon szívesen venném, ha nem kéne addig várni rá!

NIKI LAURA 2013.02.28. 13:03:11

@Omahaboss: Hagyma egy jópofa melós gyerek.
Neki ez a boldogság:egy álomvilág,bérelt papirház,két autó(filléres koreai)és egy idősebb feleség,
Sör a tv elött,és netezik a homáron és itt.
Ennyi az élete,de boldog.
Ez a lényeg!

Sok magyar Hawaira utazik,síel,X-6 hajt,Rolex óra,Nobu étterem naponta,de boldogtalan.
Minden viszonylagos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 13:05:38

@NIKI LAURA: igy van
ez vagyok
koszonom, hogy kinyitottad a szemem
ez az eletem
/annyit javitok a 2 kocsi az japan es amerikai, ne serts meg koreaival, a tobbi stimt/
felesegem 87 eves
zoldkartyaert vettem el

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 13:08:00

popcornt es hamburgert eszek, vedelem a sort es lesem a tv-t
pelenkazom a felesegem
ennyi az eletem
neha sajnaljatok,,,imadkozzatok ertem, hatha nyerek a lotton

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 13:11:02

ha nem lennek most elbujdosok szomorkodni, mert tenyeleg melo
Maryt meg kitolom a teraszra a kerekesszekkel
/ki kell cserelnem az oxigenpalackjat is/

bpetya75 2013.02.28. 13:11:20

@hagyma:

Te is szeretnél olyat nyerni, milyet Max írt le tegnap? ;-)

traktoroslány 2013.02.28. 13:14:25

@Len.Mag: Az Egri csillagok le van fordítva angolra Eclipse of the Cresent Moon címen láttam, de a fordító nevére sajnos nem emlékszem.

Len.Mag 2013.02.28. 13:16:22

Igen, azt én is láttam, köszi!
Nekem olaszul kéne :)

Spacecake 2013.02.28. 13:18:50

@01234567: `A kollégámnak hitel kellett, életbe vágó volt. 6 milliót akart felvenni. Csak úgy adtak, ha húszat vesz fel. Gondolta jó, akkor felveszi, majd a felesleget visszafizeti.`
ne haragudj,de ezt azert nagyon nehezemre esik elhinni.
mas dolog ha radumaltak,akkor meg az o penzugyi kulturalatlansaga nehogy mar a bank hibaja legyen.de hadd ne kelljen mar a bankokat vedenem:-)

traktoroslány 2013.02.28. 13:20:56

Szerintem rossz helyen kérdez a poszter. Az, hogy mit szeretnek Magyarországon a külföldiek, csak ők tudják megmondani. Az, amit mi szeretünk itthon, azt ők vagy nem értik, vagy nem érdeklik.

Pl: egy japán családdal beszélgettem egyszer, és mondták, hogy jártak már Mo-on. Áradoztak róla, kérdeztem, mi volt a legjobb, azt mondták a napraforgómezők. Ilyen gyönyörűt, mint nálunk a napraforgó, sehol se láttak. Sose gondoltam volna, itt sem említette senki.

Szóval poszternek inkább Mo-on élő külföldieket kellene kérdeznie.

andaluzkutya 2013.02.28. 13:25:06

@Len.Mag: de az "underground" jobban körülírja az adott zenei stílust (vagy inkább stílustartományt), mint bármelyik másik szó. Ahogy írod, önhibáján kívül lett mainstream, így ez nem von le semmit az értékéből:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.28. 13:26:15

a Balatont mindenképpen. Ülni a partján és látni a túlpartot az valami fenséges.

De az alföld, Hortobágy ugyanezért szintén.

madscientist 2013.02.28. 13:30:04

@mommmmo:

Bár én személyesen nem online 'vateráztam' még, van ennek egyfajta közvetlen falusi változata is, ott a licita pl, tudom máshol jelenthet mást is, de mifelénk akkor van ilyen mikor idősek meghalnak marad utánuk a ház meg sok-sok személyes dolguk. No olyankor van a licita, van aminek fix ára van, van amire licitálni lehet, van amit az örökössel kialkudni és van, ami grátisz, csak vidd ne itt legyen :D Na ilyenkor is lehet szép és sokszor értékes dolgokat begyűjteni, legtöbbje nagyon eredeti és egyedi, ha nem épp egyetlen darab. Néha elámul az ember miket őrizgetnek az idősek. Mondjuk ez régebben inkább volt divat, mikor még nem volt ennyi internet hozzáférés mindenhol. Mégis valahonnan mindenki tudomást szerzett róluk (van egy sejtésem hogy a falurádió volt a tettes), mikor lesz és hol, általában nagy volt az érdeklődés rá, mondhatnám jöttek hetedhét határból és nem sok minden maradt meg kidobnivalónak, ellenben mindenki jól járt.
A vatera amúgy biztos nagyon jó dolog, kolléganőm ott jutott pl hozzá áron alul egy nagyon fajintos láncfűrészhez, ami nagyon kellett már a ház körül. Bár ehhez elég sokáig napi szinten nézte az ajánlatokat, de szerinte nagyon megérte várni :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 13:33:27

@Omahaboss:

"Csak nekem tűnik úgy, hogy te és a birka tönkre vágtátok ezt a blogot?"

Szimplán csak irigy vagy, hogy neked tizedannyi hozzászólásod sincs. Csinálj magadnak egy blogot, aztán tilts ki onnan mindenkit és máris jobban fogod magad érezni.

Omahaboss 2013.02.28. 13:35:05

@ffüttyfürütty: hát igen, ezek szerint nem csak nekem tűnt fel:)

blackhairlady 2013.02.28. 13:36:17

@BalatonfürEde: Ha 12 eves a gyerek akkor 6. osztalyos amikor vilagtortenelmet tanulnak a junior highschoolban, koztuk Europat is. A lanyom tavaly volt 6.-as, onnan tudom. Project kereteben minden gyereknek be kell mutatni egy orszgot, pontosan azok a kriteriumok alapjan amit a posztolo is felvetett. Nagyon szomoru volt, hogy nem Magyarorszagot kapta hanem Svedorszagot:)

andaluzkutya 2013.02.28. 13:37:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: egész pontosan századannyi hozzászólása van. Neked 9349 és folyamatosan növekszik, neki meg 99 oszt annyi:)

VíziLó 2013.02.28. 13:37:51

Hiányzik a halászlé, a krumplis tészta, a péksütemények, a főzelékek, a házi szalámi, a sajtos-tejfölös lángos, a kürtős kalács, néhány családtag és barát. Más nem jut eszembe, pedig erősen töröm a fejem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 13:39:36

@andaluzkutya:

Megfontolt ember, csak a lényeget mondja.

Egyébként a hozzászólásszámláló csak 9999-ig megy, azán újraindul. Tudtad?

Na jó, ez csak vicc volt.

Omahaboss 2013.02.28. 13:39:55

@NIKI LAURA: Ugyan már, semmi köze nem lehet a zöldkártyához, ez egy tipikus házzaság története, akár itthon is lehetne;

hagyma.blog.hu/2011/08/21/feleseg_kentuckybol

Második randi összeköltözés, rá egy hétre házasság. Rossz az aki rosszra gondol!:) Szerencsére "mi amerikaiak" nem ilyenek vagyunk, csak diszkréten mosolygunk;)

zopilote 2013.02.28. 13:41:16

@doggfather:
" a Balatont mindenképpen. Ülni a partján és látni a túlpartot az valami fenséges. "
En a Csendes oceannal vagyok igy: ulni a partjan, es elkepzelni, hogy a tuloldal 5 - 6000 kmre
van:) Es kozte csak a viz, semmi sziget, nehany hajo. Ez is fenseges, kulonosen a naplemente.
" De az alföld, Hortobágy ugyanezért szintén. "
Ezt ellenben megertem. Mert kibacott unalmas tud lenni itt a preri: 1000 km-en semmi mas,
csak buzafoldek az autopalya ket oldalan, nehany farm, nehany kissebb kanyar.

Omahaboss 2013.02.28. 13:41:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Irigy vagyok a sok hozzászólásod miatt, ugye. Ez teljesen életszerű - szerinted:)

Muscari 2013.02.28. 13:43:19

@NIKI LAURA: Mondd, nem fognad vissza magad egy kicsit? Neha van egy-egy ertelmes hozzaszolasod, de legtobbszor minosithetetlen hangnemben ocsarolsz masokat. Soha nem ertettem, miert jo egyeseknek, ha szandekosan megbantanak masokat.

bpetya75 2013.02.28. 13:46:48

@Omahaboss:

Van ám olyan, hogy viharos szerelem ;-)

Mi augusztusban jöttünk össze, októberben kiderült, hogy jön a baba, januárban össze is boronáltak bennünket és egy évtizede együtt vagyunk. Máshol meg az űberkipróbált kapcsolat szétesett 2 év házasság után. Nincs biztos recept.

tanato 2013.02.28. 13:48:33

@abaya-oman: Egy kis OFF:Ezt a kisfilemt láttad már?
www.origo.hu/utazas/azsiaesausztralia/20130224-videoriport-omanrol-ahol-70-forintert-tankolnak.html
Esetleg ismered is ezt a magyar családot ott kint?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 13:49:04

@Omahaboss:

Igen. Ha nem így lenne, nem foglalkoznál a témával.

01234567 2013.02.28. 13:49:45

@Spacecake: Voltál már sz@rban, sarokba szorulva? Nem volt választás, és olyankor beszűkül az ember. Ezt pedig kihasználták.
Én azt sem értem, a másik ismerősöm felvette a hitelt, felépítette belőle a házat, számlákkal kellett igazolnia, mivel arra adták, majd amikor elszabadultak a részletek bebukta, elvették a kész házat, de az adósság jó része ugyan úgy rajta maradt. Most akkor hogy van ez a fedezettel?

Omahaboss 2013.02.28. 13:50:38

Tudom, hogy van, ez kicsit erős volt..:) Csak csipkelődtem egyet és persze a legjobbakat kívánom hagymának. Mert "mi ámerikaiak" már csak ilyenek vagyunk. Pl. állandóan megkérdezzük, "hogy van a másik", erre jön néhány hülye magyar és még válaszolnak is! Te érted ezt?:)

blackhairlady 2013.02.28. 13:51:18

@AnnaUtrecht: Nekem meg a hangszinem is megvaltozik angolul, allitolag:)

A poszthoz: Ha nem szamitjuk a csaladot, csak a helyeket, dolgokat, akkor elsosorban a Balaton. Imadom, minden hibajaval egyutt. Aztan Budapest, a sok szinhaz, muzeum, a Varosliget, a Margit sziget, a Duna part, es ezer mas dolog Budapestrol.
Hianyzik meg a Kolbasz fesztival es a falunap aminek mindig szervezo tagja voltam:)
Viszont ezek a valaszok nem segitenek a posztironak, mert tul szemelyesek. Meg nem olvastam vegig a hozzaszolasokat, de van egy halvany gyanum, hogy a legtobb ember ilyesfele hianyokrol ir, ami nem hiszem, hogy a kisgyerek projectjet elosegiti.

tanato 2013.02.28. 13:51:31

@VíziLó: Na zabálni aztán én is szeretek,nem vagy egyedül.

bpetya75 2013.02.28. 13:57:06

@01234567:

Ha devizakölcsön volt, akkor könnyen előfordulhat ilyesmi. Nálunk is ez a helyzet. A ház jelenleg nem ér annyit, amennyi hitel van rajta.

bpetya75 2013.02.28. 13:59:09

@Omahaboss:

Ez azért van, mert az angol nyelvtanfolyáson nem tanítják meg rendesen a köszönést, meg az arra adandó válaszokat ;-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 13:59:11

@01234567:

A fedezet csak biztosíték.

Ha a fedezet nem fedezi a tartozást, akkor a fennmaradó összeggel továbbra is tartozol. Ugyanez fordítva is igaz: ha a fedezet több, mint a tartozás, akkor a különbözetet a bank visszafizeti az adósnak.

Spacecake 2013.02.28. 13:59:34

@01234567: hogyhogyhogy??!!a felvett osszeg es az azt terhelo kamatok idovel meghaladtak a fedezet erteket...
gondolom hosszu tavra vette fel,pl.35 ev,igy a kb elso 15 evben csak kamatot fizetett(volna),a toke meg nem csokkent...
persze kerhetett volna a bank potfedezetet is,de akkor meg a budos eletbe nem kapott volna hitelt...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.28. 14:00:06

@bpetya75:

Ehhez nem kell devizakölcsön, Ez bármilyen kölcsönnek előfordulhat.

m6beütő 2013.02.28. 14:00:10

Azt, hogy itt minden harmadik emberrel tudok értelmes szót váltani.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.28. 14:00:34

@Muscari: miért, nem???

@zopilote: de óceán nincs itthon, ;)

És az volt a kérdés, mi jó itthon. ;)

2013.02.28. 14:01:48

@doggfather: nem. A kerdes az volt, hogy hogyan mutatod be egy 12 evesnek az orszagot, hogy erdekelje is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 14:04:22

@ffüttyfürütty: @ffüttyfürütty: en amerikai is vagyok meg magyar is egyszerre, de ezt sokan nem tudjak ertelmezni
probald meg
menni fog@Omahaboss: mondtam, hogy a zoldkartyaert vettem el
/igaz 5 eve egyutt elunk es a zoldkartyahoz eleg ketto:)/
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: oh yeahh
eltologatom itt semmi macera
bar gyanitom O fog eltemetni az idos amerikai zoldkartyas holgy
/mennyi hulye van?/

bpetya75 2013.02.28. 14:05:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nyilván, de devizánál könnyebben megeshet. Mert nem csak az ingatlan értéke csökkenhet, hanem az árfolyam romlásával a hitel összege is nő egy darabig.

Omahaboss 2013.02.28. 14:05:48

@charlieharper: mondjuk ha már reklámozni kell az országot, ez a videó nem rossz szerintem, le lehetne játszani;

www.youtube.com/watch?v=Hmz8Ni9zO4M

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 14:05:58

@charlieharper: na ezst mondtam ez a legnehezebb, mit mondanek egy 12 eves amerikai gyereknek magyarorszagrol, ami erdekli
nem tudsz semmit

tommygun 2013.02.28. 14:07:23

mondd azt hogy itt nincsenek afro-amerikaiak, ez tutira bejön majd neki akkor is ha nem mutatja ki.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.28. 14:09:25

akkor el kell mesélni a déli harangszó történetét, az érdekes lehet egy 12 éves gyereknek mindenképpen.

Mondjuk azt nem tudom, van az usában déli harangszó??

2013.02.28. 14:11:36

@hagyma: dehogynem. Nincs fantaziad. Tavaly felvittem a noverem fiat a Varba es meseltem neki, hogy hol jottek be lovaskocsival regen es milyen volt az elet. Ugy kell meselni, hogy hasznalja a fantaziat es ennyi.

Lanyom 12, de o mar sokszor volt Mon es jol beszel magyarul, ugyhogy egy ilyen project neki magatol is menne. Noverem gyerekei csak olyan hunglisht beszelnek, ertenek, de rosszul beszelnek. Igazi bostoniak. De a tavalyi latogatas utan ujra akarnak menni es akkor talan a Balatonra is eljutnak.

Len.Mag 2013.02.28. 14:15:42

@hagyma:
@charlieharper:
Szerintem a vár alatti "labirintus" és a budai barlangrendszer is izgalmas lehetne számukra. A Discovery csinált róla egy filmet ha jól emlékszem.

2013.02.28. 14:16:59

@Len.Mag: ott meg soha nem voltam:(

tableno 2013.02.28. 14:17:03

@Omahaboss: Nem azért mondom, de szerintem ez egy állati aranyos és romantikus sztori! :)

01234567 2013.02.28. 14:17:44

@Spacecake: Mondok én neked valamit. Tudod milyen volt ez? Mint a balatoni lángosos primitív szemlélete. Mivel tudta, az ott nyaraló nagyon máshol nem tud enni, meg a gyerek visít rángatja a nadrágját vegyen lángost, adta 400-ért ami 200-ért ment normálisan. Aztán már ócska olcsó lisztet kezdett használni, majd a tejfölt is csalta, a végén már a lángos is kisebb lett. Aztán bámult a buta bamba otromba fejéből, hogy fél év után nuku vevő, zárhat be. Ahogy most a bankok, a kutya nem vesz fel hitelt ezek után, senki nem bízik, közgazdásznak meg nem fog tanulni a hitelért. Így pang a piac. Sírnak mint a fürdős, mindenhol hirdetik, rád telefonálnak vegyél fel. Senki nem. Így most sz@pás van, mint a lángososnál. Csak így az ingatlan piac, az autóeladás is besz@rt. Talán korrektebbnek, azaz intelligensebbnek kellett volna lenni, hosszú távon gondolkodni, kisebb rövidtávú haszonnal. Itt nem igazán az egyszerű emberek voltak sötétek, mert nem ők az okai a válságnak, ami igazán hitelválság nagy részben. És nem is akarnak parírozni. Úgyhogy ezeket a büdös rohadt primitív bankokat nem is lehet védeni, tönkre tették a gazdaságot és a társadalmat itt ezzel.

2013.02.28. 14:19:47

Magyarországon az a jó, hogy átalában jó idő van, télen sincs nagy hideg, de erre is az emberek nagyon felöltöznek, és mindenütt van fűtés.

A kaja nagyon rossz, a kávé ihatatlan, de a bor általában jó.
A szemétttel nem kell sokat szarakodni, minden egyhelyre megy, a palackot sem veszik vissza, pont úgy mint Grúziában.

A sör olcsó, a cigi is, kánán annak aki dohányzok, bár már egyre kevesebb helyen lehet sajnos.
Az emberek nem tul kedvesek, és nem nagyon törődnek semmivel ami a dolguk, ezért azátán egy magyar nagyon otthonosan érzi magát Spanyolországban vagy Portugáliában.
A közlekedés viszonylag jó, a legkisebb faluba is el lehet jutni naponta 2x valami busszal vagy vonattal, bár a buszok elég dzsuvásak, ellenben nagyon olcsók.

Mindent el lehet itézni személyesen nem csak a neten, de a posta lassú és drága.

Ellenben számlával garanciával jótállással nem kell sokat töródni, mert az gyakorlatilag nincs.

Minden hol van termál viz.

A szegedi szalámi a legjobb a világon és Magyarországon másfél kilós rudakat is lehet kapni, ami nem kókemény.

Len.Mag 2013.02.28. 14:22:06

@charlieharper: én sem :( Egy része igazi barlangászos műfaj, felszerelés stb. kell hozzá, de a kiépített részből pl. a barlangkórház már látogatható.
www.sziklakorhaz.eu/en

Spacecake 2013.02.28. 14:26:13

@01234567: akkor most te a bankokat sajnalod??:-)
de azert pisztolyt a fejedhez nem tartottak h vegyel fel hitelt,ugye?

Len.Mag 2013.02.28. 14:26:13

@Frengi:
Hol élsz??

"A szemétttel nem kell sokat szarakodni, minden egyhelyre megy"
Persze van aki nem "szarakodik" vele, de azért ebben óriási változások történtek.

"kánán annak aki dohányzok, bár már egyre kevesebb helyen lehet sajnos."
Hála istennek.

"a buszok elég dzsuvásak, ellenben nagyon olcsók."
Kvára nem olcsó.

kifordított nagyanyó 2013.02.28. 14:26:20

@hagyma: Na ott a pont!Köszönjük törökök,tatárok,németek,oroszok!:))

traktoroslány 2013.02.28. 14:29:35

@Frengi: A betétes palackokat visszaveszik, a szemetet szelektíven gyűjtjük vagy 10 éve.

Hogy mi olcsó és drága az relatív.

Jótállás és garancia is van számla ellenében, ezért nem árt törődni a számlákkal is.

Te már jó régen elmehettél Grúziába.

Mézesmázos Mózes 2013.02.28. 14:31:38

Én azt szeretem a legjobban, amikor a 25-ös úton Kerecsend irányából Egerbe megyek autóval, és még kb. 2 kilométerrel a városhatár előtt hirtelen elémtárul szép szülővárosom látványa. Mindig azt érzem ilyenkor, hogy a bazilika jellegzetes tornyai már messziről integetnek - örülnek, hogy ismét hazatértem.

padlas 2013.02.28. 14:32:16

Szerintem mivel itt egy amerikai gyerekről van szó, nem a természeti szépségekre kéne fektetni a hangsúlyt, nem hiszem, hogy az ő nemzeti parkjaik után annyira odalenne a mi tájainkért.

Én inkább az építeszetre mennék rá, ott rengeteg szépség van, ami megfoghatná. Az én amerikai ismerőseim órákig áradoztak, miután megnéztek pár olyan dolgot, mint a Lánchíd, Várnegyed, Parlament, rakpart, stb. A Lánchídról, Dunáról én éjszakai, kivilágított képet tennék be, az még lenyűgözőbb. A kisföldalattit is nagyon egyedi és menő szerintem. Ja meg egyszer elvittünk egy amcsi tinédzser csoportot egy romkocsmába is, és nagyon odavoltak.

Egyébként meg szerintem nagyon érdekes a nyelvünk és a történelmünk is, csak azzal óvatosan kell bánni, hogy ne legyen unalmas ahogy előadja az ember.

tanato 2013.02.28. 14:32:37

@Omahaboss: Ez a videó tényleg K.-va jó,nekem is tetszik.Érdekesség hogy az aláfestő dalban citált Menaság/pontosabban Csíkmenaság/nem a jelenlegi Magyarország területén fekszik.

tanato 2013.02.28. 14:34:17

@Mézesmázos Mózes: Ugyanez pepitában amikor Siklós felől Pécs Irányába haladsz és hirtelen előtárulkozik a nagyváros háttérben a hegyekkel és a toronnyal.

enrobag 2013.02.28. 14:35:43

Erről hallottatok? Egy fiúgyereknek biztosan megmozgatná a fantáziáját.
bigblue.postr.hu/vilagszam-a-rozsadomb-alatt

bpetya75 2013.02.28. 14:36:09

@blackhair-lady:

Az nálunk ünnep. Középsőnk szülinapja :-)

blackhairlady 2013.02.28. 14:37:51

@bpetya75: Sajnos mar csak majusig:( Csaladtagomat erint a dolog, szomoru, hogy ismet az utcara keulnek az emberek.

felcsutisuttyo 2013.02.28. 14:38:46

Magyarországot nem lehet szeretni...Tönkre tette...ellopta a Néptől, önkényeskedik..a.korrupciót törvénybe foglalaja, saját választási törvényt csinál, az AB-t ellehetetleníti, a médiába..és mindenhová csak a saját "szolgáit" teszi,...és elcsalja láncszavazás" és kubatov, listával és ellenőrízhetetlen határon túli szavazókkal a választásokat.
Magyarország már a fellegekbe járna HA NEM SZÜLETETT VOLNA A FÖLD EZEN RÉSZÉRE AZ A ROHADÉK CSALÓ, HAZUGGAZEMBER NEMZETI TÖRPE FÉLCIGÁNY!!!!
Szar itt élni!

bpetya75 2013.02.28. 14:41:07

@enrobag:

Ez jó! Köszi, hogy megosztottad!

Mondjuk nekem tuti klausztrofóbiám lenne az ilyesmitől ;-)

@blackhair-lady:

Már megint? Szar ügy :-(

don't 2013.02.28. 14:41:58

@hagyma: Emlekszem a filmre az egyik torok karoraval es katonai surranoban maszott a varfalra.;-)

Démonmac1 2013.02.28. 14:43:23

Régen szerettem ezt a helyet, de ha a politikára és az azt kiszolgáló nyomorult önkormányzatokra gondolok, elönt a düh.

2013.02.28. 14:43:31

@Len.Mag: a cseppkobatlangok is erdekesek egy 12 evesnek.

zopilote 2013.02.28. 14:48:13

@Frengi:
" Magyarországon az a jó, hogy átalában jó idő van, télen sincs nagy hideg, de erre is az
emberek nagyon felöltöznek, és mindenütt van fűtés. "
Telen olyan hideg van otthon, hogy kesztyu kell -2C- nal is es csontig hatol. Mondom en,
aki -25 -35C hideghez is hozza van szokva. A nyar pedig szinte tropusi otthon, azt szeres-
sem!! :) (marmint az utobbi 2 nyar olyan volt)
" A kaja nagyon rossz, a kávé ihatatlan, de a bor általában jó. "
Pont ellenkezo a tapasztalatom: az anyam foztje a legjobb a vilagon, de etteremben is lehet
jokat enni (pl a Szantoferben a solet majdnem olyan jo, mint 30 eve) A kave is finom es
eros, szinte megall benne a kanal. A borhoz nem ertek, mivel nem iszom alkoholt. Igen, a
cigi szinte ingyen van, es lehet cigizni is a kavezok elott. Mashol meg a parkokban sem:(
" Az emberek nem tul kedvesek, és nem nagyon törődnek semmivel ami a dolguk, ezért az-
tán egy magyar nagyon otthonosan érzi magát Spanyolországban vagy Portugáliában. "
Ezert erzem magam otthon Mexikoban, de az emberek kedvesek ott is es Magyarorszagon
is.
A termalviz az igazi kincs otthon: melegviz Egerben, 10 km-re tole Egerszalokon, 3 km- re
Szaloktol Demjenben. Kicsit eszakabbra Bukkszeken, kicsit keletebbre Bogacson, kicsit
delebbre Mezokovesden.

padlas 2013.02.28. 14:51:19

Amúgy azt egyáltalán nem értem, hogy hogy jön ide az, hogy személy szerint mit szeretek Magyarországban. Most kezdjem el sorolni egy amcsi gyereknek, hogy milyen fontosak számomra a barátaim, a családom, a közös múlt, a kulturális kapcsok, az anyanyelvem? Ezzel aztán mit tud kezdeni? Nem is hinném, hogy ez Magyarországról olyan sokat elárulna, gondolom ez a legtöbb emberrel így van, hogy ha elhagyja a saját országát, akkor hiányoznak neki ezek a dolgok.

Meg az ilyen kérdések, hogy mi hiányzik legjobban. Hát a felsoroltakon kívül nagyon hiányzik nekem személy szerint pl a színházi élet, de most ezzel megintcsak mit tud kezdeni az említett amcsi gyerek?

muhi 2013.02.28. 14:52:01

tudjátok, mi a jó Magyarországban? A rend és nyugalom iránti általános igény, amelyet a jogvédők szeretnek intoleranciaként számon tartani.

Itt nem másra gondolok, mint a deviáns, antiszociális viselkedéssel szembeni hatósági és lakossági fellépésre. Nálunk természetes, hogy egy túl hangos házibulinak a rendőrök vetnek véget, a kivándorlók fő célpontjának számító angolszász országokban viszont nem. Hollandiában - személyes tapasztalat - meg lehet őrülni, hogy az emberek a tolerancia jegyében milyen szinten képesek szemet hunyni a gátlástalanul törő-zúzó-hányó bulizó fiatalság destruktív viselkedése felett. Na nem mintha nem idegesítené őket, de szólni mégsem illik. Így fordul elő az, hogy gyakran látsz szemüket félrefordító, összeszorított szájjal ácsorgó embereket a ricsajban.

bpetya75 2013.02.28. 14:54:16

@traktoroslány:

Ha jól rémlik, Portugáliában van ;-)

De a többiben igazad van.

TheRminator 2013.02.28. 14:54:57

@felcsutisuttyo: Te féleszű idióta barom állat!
"Magyarország már a fellegekbe járna" Az te hülye. Ott. Mert a fletó alatt kolbászból volt a kerités mi?

öcsi333 2013.02.28. 14:59:03

Csak aprócska megfigyelést írok a válaszban!Német cseregyerekeket itt oktattunk!Magyar történelem,helyi régészet,templomok,Egyházi vonatkozású,és minden más egyéb,a Dunakanyar,Esztergom,Szentendre ,látványosságait megjegyezze!3nap,és tovább mentünk!Na agyon verhetted volna!Akkor sem érdekelte a sok Bambergi,és más azonosság a fiatalokat!Van itt a közelben 1 reptér!A teljes kudarc,és visszakérdezés után repülni mentünk!A levegőből mutattuk meg a rengeteg templomot,és minden féle látni valót!A gyerekek sorba álltak!Étkezni sem akartak!Csak ott a reptéren Colát,és egyéb édességeket!Láss csodát!Óriási siker lett!Mindenki tudott mindent!De nem akarták, abba hagyni!Ismét fel a magasba!Váltott csoportokkal és úgy mondtuk,hogy mit látni!Talán megpróbálhatnád a magasból a Balaont,és a többit!Átlag árban 6000ft fizettünk 20percenként!A felszállás,és leszállás= nem számít repülésnek!Itt a környéken még emlegetik ezt a légi, épület, régiség, bemutatót!D.D.D!

Visionstar 2013.02.28. 14:59:22

@Frengi:

te most Grúziáról írtál? El is hiszem, hogy abban a posztkommunista országban ilyen áldatlan állapotok vannak. Ha meg nem, akkor nagyon beverted a fejedet, mert mi az, hogy a kaja rossz, a bor általában jó, meg a többi faszságot.

zopilote 2013.02.28. 14:59:29

@Mézesmázos Mózes:
De ha Egerbakta felol messz, akkor is ez a latvany fogad:)

Visionstar 2013.02.28. 15:01:32

@TheRminator: most mi a bajod? Hatalmon lévő kormányt szidni menő, te is ezt tetted pár éve, vagy nem?

Jaffar 2013.02.28. 15:01:33

@Frengi:
"A szegedi szalámi a legjobb a világon és Magyarországon másfél kilós rudakat is lehet kapni, ami nem kókemény."

Van azért egy-pár olasz szalámi ami kenterbe veri a Pick-et, arról nem is beszélve, hogy ha neked az a baj a Pick-szalámiban, hogy kemény, akkor minek azt veszed? A Pick-téliszaláminak keménynek kell lennie, akkor érett. Ott van neked a Rákóczy meg a teszkós, azok félkészek, olcsók. Pont neked valók...

marsha 2013.02.28. 15:01:36

@TilosazA: Ja igen, és otthon csak pár napot töltök, nincs idő tökölni, muszáj mindent azonnal megoldani, ahogy lehet. Általában megértik, segítenek közös megoldást találni. Pl. a leszakadt kipufogónkat karácsony előtt két nappal, valami motorhűtő folyadéknak való, égésálló gumival rögzítették út közben egy szerelőműhelyben, és működik azóta is:)

Jaffar 2013.02.28. 15:04:27

@Poszt

Miért Magyarország?

MERT ITT VANNAK A LEGSZEBB LÁNYOK!

Egyébként meg : www.youtube.com/watch?v=ut4zOrjwpkE

bpetya75 2013.02.28. 15:04:31

@padlas:

A végső kérdés az volt, hogy miért szeretjük Magyarországot. Majd a posztíró kiválogatja azt, ami neki kell :-)

mommmmo 2013.02.28. 15:05:00

@hagyma: amugy off, de szerintem csinos is Mary. Annyira feldob amikor ilyen helyes 50~eseket latok, remenyt ad hogy magamat sem kell total leirni 15 ev mulva:)

..i.. (törölt) 2013.02.28. 15:07:38

2014-ben újra a fityesz

aztán áram helyett világítsatok gyertyával 47 ezerből röghöz kötött birka-jobbágyok

orvosra nem lesz gond, majd a helyi narancsos párt-sámán síppal dobbal nádi hegedűvel kezeli a panaszokat

pusszantás

zopilote 2013.02.28. 15:08:38

@blackhair-lady:
Azert akkora balos nem vagyok en sem. De okt 23-at sem unneplem. Talan aug 20 meg
elmegy nalam, es marc 15. is. De majus 1 a legnagyobb, mivel proli vagyok ( igaz lumpen ) :)

bpetya75 2013.02.28. 15:11:10

@zopilote:

Sör-virsli kombóval nyomod az ünnepet?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 15:11:57

@don't: urban legend Hofi hintette el
bar elofordulhatott, hogy valamelyik statiszta magan hagyta
naes?
egy igen nagy volumenu jo film
lecet
@mommmmo: kosz
csinosnak nem mondanam, O pont olyan mint amilyennek kb egy 50-es nonek lenni kell, mint ahogy en is tartom magam, hogy 50-es pasi vagyok
ez van
jelzem szerintem huszonevesen sem lehett bombazo, mar aki ilyen kirakatbabakat tekint annak
de nekem fantasztikus kivul belul
es ennyi eleg

2013.02.28. 15:12:12

@zopilote: az nalunk majus elso hetfoje. De nincs okorsutes se vattacukor.

don't 2013.02.28. 15:15:52

@TheRminator: Nem az nezd meg +int.
www.youtube.com/watch?v=DtCVitLbFB8
Semmit nem von le az ertekebol csak teny.

blackhairlady 2013.02.28. 15:15:55

@bpetya75: Persze, en is ezt mondanam, kozben meg titokban, besotetitett ablaknal unneplitek az Aurora cirkalot (vagy nem ez van nov.7.-en???:DDDD)

m6beütő 2013.02.28. 15:16:52

@felcsutisuttyo:
Fentebb írtam:minden harmadik emberrel lehet normálisan beszélni.....

í

blackhairlady 2013.02.28. 15:18:07

@bpetya75: Igen. Sajnos nem ok nyertek a projectet, igy csak majus vegeig lesz termeles. Szerinted az 54 eves batyam hol fog tudni elhelyezkedni a kornyeken mint szakmunkas? Valoszinuleg sehol.

Taxomükke (UK) 2013.02.28. 15:18:26

@zopilote: A "nyugati demokraciakban" hatalmas erovel ment a negativ propaganda, a hazudozas es a nepbutitas a szocialista blokk orszagait illetoen. Inkabb hagyjuk, mert a mai napig felhaborit.

don't 2013.02.28. 15:18:50

@hagyma: Hofinak ehez nincs koze,ez teny,De nem von le semmit az ertekebol,nem azert mondom.
www.youtube.com/watch?v=DtCVitLbFB8

marsha 2013.02.28. 15:19:22

@bpetya75: Ha már nagyobb kihívás, úgy meglehet, nagyobb egyéniségek is, akiket csodálok, és akiknek sikerül fantasztikus értékeket létrehozniuk. A kedvenceim, hátha tetszenek, s nem ismerted még:
- L. Ritók Nóra: gyerekrajzokból hímzés készítés
igazgyongy-alapitvany.hu
(Észak-Mo.: hátrányos helyzetű anyukák gyerekrajzokat hímeznek, ebből van a termék; nem találtam a projektről hirtelen normális leírást)

- Feldmár Intézet: Mesekör a balassagyarmati börtönben
www.feldmarinstitute.info
(Feldmár András, Büky Dorka; úgy tűnik, a honlap átalakítás alatt van, de egyszer majdcsak működik...)

zopilote 2013.02.28. 15:21:09

@bpetya75:
Itt nem akkor es nem ugy unneplik. A sor kimarad nalam.

bpetya75 2013.02.28. 15:21:12

@blackhair-lady:

Van Szentjakabon, Füreden, a Dombóvári úton, meg a 610-es tüzép mellett is vasipari cég. Talán...

don't 2013.02.28. 15:22:27

A postironak:
A kedves 12eves ismerosodnek Te,vagy mi irjuk meg a hazi feladatat?;-}

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 15:23:28

@don't: annyi koze van, hogy az egyik kabarejaban kifigurazta
ettol a film grandiozus
tegnap megneztem az Argot
az is jo
de az egri csillagok veri:)

bpetya75 2013.02.28. 15:24:08

@marsha:

Feldmár András neve ismerős, de nem tudom honnan.

@zopilote:

Teljesen absztinens vagy? Mióta? Miért?

ABL CA 2013.02.28. 15:25:32

Mikor hazamegyek, nem rohanok. Csak nyugodtan vezetgetek a kenyelmesen lehanyt es alig elsimitott, dimbes-dombos, festes es jelek nelkuli videki utakon, es egyszeruen csak elvezem a tajat, mikozben az a joleso erzesem van, ami nagyon melyrol, legbelulrol jon, hogy ez a klassz hely az ENYEM.
Mashol max. gyonyoru es az ovek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 15:25:48

ilyen kozel 3 oras filmet abban az idoben szines szelsvasznon ilyen szereplokkel
ma a fel GDP-je ramenne az orszagnak
szineszekrol nem is beszelve
kedvet is kaptam megnezni
hatha van angolfeliratos
Mary nagyon elvezte a sose halunk meget/ott van felirat/

f.nero 2013.02.28. 15:26:13

Ami a lényeg: az emberek!
Ha egy salsa buliban egy idegen osztrák lányt felkérsz, 50%-ban nemet mond, mert nem ismer. Ugyanez Bp-en: 99% igent mond, mert örül, hogy felkérték.
Ha két osztrákot összezársz egy irodába, kis túlzással még egy év múlva is magázni fogják egymást. Ha két magyart összezársz, egy hét múlva már világi nagy haverok, és már kétszer söröztek együtt.

Máshol is vannak szép lányok, de nálunk nagy számban, és ezt büszkén meg is merik mutatni az öltözködésükkel.
A magyar föld nekünk magyaroknak már unalmas, de másoknak egzotikus, egyszerűen azért, mert más.
A kajáinkat is szeretni szokták, osztrák vendégeimnek paprikás krumplit csináltunk, mert a hely miatt csak egytálételre volt lehetőség, a legtöbben bőségesen repetáztak.
Az építészet és a Balaton szintén nyerő tipp.

De a legfontosabb mégiscsak az emberek, akik tényleg barátságosak a külföldiekkel, és szeretnék a vendégnek a legjobb oldalukat megmutatni, szeretnének kitenni magukért.
Ezt máshol nemigen tapasztaltam.

2013.02.28. 15:26:36

A poszt szerzője ki ne hagyja a beszámolójából a Télapót! Hogy nálunk előbb jön, dec 6-án, mert a magyar gyerekeket jobban szereti, beee! :) Ráadásul emiatt a karácsony sem marad el, amíg a Télapó az amerikai gyerekekkel van elfoglalva, addig helyettest állít maga helyett, a Kisjézust, aki a karácsonyi ajándékokat elhozza. Ezért érdemes lenne minden kisgyermekes szülőnek ideköltözni, a gyerekek imádnák (kb iskolakezdésig).

zopilote 2013.02.28. 15:27:22

@Taxomükke:
Jo pelda erre a Red Dawn cimu film. Elmentem 84 - ben megnezni a moziba, fortelmes
egy film volt, csak rohogtem magamban vegig. Ellenben a film vegen felallt a nezok to -
mege es tapsoltak. Akkor elgondolkoztam es megijedtem:( Sohasem felejtem el.

bpetya75 2013.02.28. 15:28:15

@hagyma:

A magyar Argót nézted meg tegnap, vagy az amerikait?

blackhairlady 2013.02.28. 15:28:30

@zopilote: Egyebkent en is majus 1-et szeretem a legjobban. Regen is igy volt, most is. Akkor indultak az elso hajok Fonyodrol Badacsonyba, mindig atmentunk. Regen a barataimmal, most meg a gyerekeimmel. 3 eve mielott kijottunk olyan csodas iso volt, hogy tobb ezren (ha nem 10ezren) hajokaztak at. Menetrend nem is volt, kiszalltak az emberek, jottek az ujak, es mar indult is a hajo. Megmasztuk a hegyet, ettunk finomat, felmasztunk a hegyre, majd vissza Fonyod, aztan gyalog at Fonyodligetre. Nem kellett altato egyonknek sem:))Sajnos most nem tudunk addigra hazamenni az iskola miatt.
Az augusztus 20.-at meg Boglaron a Borfesztivalon unnepeljuk minden evben, az is jo kis csaladi unnep szokott lenni:))

marsha 2013.02.28. 15:29:41

@bpetya75: Feldmár András kanadai pszichológus, 56-ban emigrált, film is készült vele.

ABL CA 2013.02.28. 15:30:43

@NIKI LAURA: ezt hol olvastad, hogy azt irta volna, hogy a bank tehet rola? Mindenkinek megvan a maga indoka, hogy miert megy el, a posztolo egy fel mondattal utalt ra, es ennyi volt. Te mar megint belelattal valamit a szovegbe.

blackhairlady 2013.02.28. 15:31:57

@bpetya75: Szentjakab felejtos (nem a hely miatt). A tobbinel minimalbert fizetnek, mindegy hany eves vagy. Persze jobb mint a munkanelkuli. Na majd meglatjuk. Nem is ertem miert nem volt mar beruhazas vasbuszok gyartasara is, akkor talan nagyobb eselye lenne a ceg fennmaradasanak. Bar biztos van ra racionalis magyarazat, csak meg nem jutott el hozzam.

euAgWzgmmtq7K 2013.02.28. 15:33:20

én azt szeretem Mo-n, hogy lehet az utcán hugyozni, nyugi van - mindenki leszar mindent - jó a közbiztonság, olcsó a pia.

zopilote 2013.02.28. 15:33:48

@bpetya75:
Pontosan 1988. apr 17 ota nem iszom alkoholt. Elotte 15 evig minden masnap reszeg
voltam. Es hogy miert nem iszom? Egyszeru: megkerdeztem magamtol, hogy miert jo
hulyenek lennem. Nem talaltam elfogadhato valaszt, ezert abbahagytam. Volt mas oka
is, de arrol inkabb nem irok:)

blackhairlady 2013.02.28. 15:34:10

@don't: Olyanrol nem hallottal, hogy forras kutatas? Ez esetben a HA kommnetelok a forras. Azt, hogy mi leirjuk, meg nem azt jelenti, hogy ezt adja be hazi feladatnak. Ennyibol a googlet se hasznalja, hanem jojjon el szemlyesen, es amit latott hallott azt irja le.

2013.02.28. 15:36:23

Ja, és még további pozitívum, hogy itt nem regisztrálnak a szexuális bűnözők közé, ha nyolcévesen letapizod a nyolcéves osztálytársnődet. Bár nem tudom hogy a gyermek, akinek a beszámoló íródik fiú vagy lány.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 15:39:13

@bpetya75: az uj osacr dijast az amerikaity
de par ve lattam a magyart is
nem voltam elrgadtatva
a tegnapi jo volt
tipikus amerikai
a skyfall nem tetszett
most jon a lincoln, a nyomorultak, meg a tarantno film
nem vagyok nagy mozis de az oscarosokat megnezem altalaban
ja meg a tigrises
meg 4 van hatra

don't 2013.02.28. 15:39:28

@zopilote: Igen az a film agymosas volt egyszerueknek.Hol lattad?Hol tapsoltak?Az sem indegy...

bpetya75 2013.02.28. 15:39:29

@zopilote:

Ütős szitu lehetett, hogy így megmaradt. Majd egy negyed század telt el azóta ;-)

@blackhair-lady:

Hát azt nem mondom, hogy nagyok a lehetőségek. Fizetési igény meg nyilván felejtős :-(

blackhairlady 2013.02.28. 15:41:42

@hagyma: A Nyomorultakat megneztuk moziban, nekunk tetszett. Bar mi a lanyaimmal musical imadok vagyunk, igy kicsit elfogultak is a film irant. No meg a szereplok miatt is:)

zopilote 2013.02.28. 15:43:33

@don't:
Calgaryban lattam a Red Down - t, Kanadaban.

don't 2013.02.28. 15:43:38

@blackhair-lady: Olyanrol hallottal hogy nem toled kerdeztem?

Nyugat Ádám tanácselnök 2013.02.28. 15:44:56

Nekem valahogy az Ünnepeink, és az ezekkel kapcsolatos szokások jutottak eszembe, amik máshol nincsenek, vagy nem jellemzőek egyéb vidékeken (sajnos ezek egy része kihalófélben van, pedig vigyáznunk kellene rájuk, mert összetartó erőt is jelentenek):

-Húsvétkor locsolkodunk
-Hozzánk külön jön a Mikulás és a Jézuska hozza a Karácsonyfát, és az ajándékot, mindketten csakis azért, mert jó voltál az egész évben :-)
-Szaloncukorral díszítjük a fát
-Mindenszentek táján töklámpa helyett elvesztett szeretteinket látogatjuk a temetőben
-A házasodással kapcsolatos szokások: a vőfély, tányértörés, a zenei világ (nem kamarazenekar, hanem a csárdás és későbbi magyar zene, még ha sokan alázzák is, akkor oda az tökéletes, más nemzetek lagzijában szerintem EKKORÁT lehetetlen mulatni!), menyasszonytánc, stb-stb.
-165 éves múltra visszatekintő Nemzeti ünnepen még mindig kokárdát viselni, és nem a pártszimpátia miatt, hanem elődeinkre való büszkeségből,
-Falunapon, búcsúban a csattogós lepke, a kakasos nyalóka, medveszarcukor, tükrös mézeskalácsszív, pónilovakat körbe-körbe szédíteni
-És végül a legjobb: Házipáleszt tarkóra becsapni, majd kísérőnek sör :-)

Sajnos ezek lassan a giccskategóriába kerülnek, de ma még lent Zalában, és fent Nógrádban is mindenki tudja hogy miről beszélek, ez csak a miénk! :-)

bpetya75 2013.02.28. 15:45:12

@hagyma:

Én baromi jól szórakoztam a magyar Argón. A másikat nem láttam, majd talán egyszer. Ja, a Píre emlékszem, pappitóval csörtéztetek miatta ;-)

bpetya75 2013.02.28. 15:47:20

@Nyugat Ádám tanácselnök:

Nem csak Zalában és Nógrádban ;-)

ABL CA 2013.02.28. 15:48:25

@charlieharper: MAGYAR VIZSLA, teljesen egyetertek!! Epp erre "vadaszok" Kaliforniaban :)

Nyugat Ádám tanácselnök 2013.02.28. 15:49:48

@bpetya75: Jogos, jogos! :-)
A szívem csücskeivel kivételeztem! :-)

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 15:51:35

@muhi:

És miért jó ez? Mondok egy példát. H egy hangosítás nélküli városi tájfutó verseny van rendőrségi engedéllyel, akkor 100%, hogy lesz aki felhívja a rendőrséget, hogy mi ez a dzsembori és hogy állítsák le. Ezt csak azért mondom, mert ez a hozzáállás Magyarországon nem csak a bulikkal kapcsolatban van így, sokkal értelmesebb tevékenységeknél is így van, ami a bulit illeti, ott meg olyat is láttam, hogy egy völgyben volt a fesztivál, és tőle fél km-re már semmit sem lehetett hallani, erre kilométerekkel távolabbról folyton jöttek a panaszok. Ez nem a rend iránti igény, hanem szarkavarás. Ha rend utáni igényre vágysz, menj Svájcba, ott legalább következetesek ezen a téren.

Zabaalint (törölt) 2013.02.28. 15:52:29

@muhi:
Más:
Külföldieknek éppen azért paradicsom az ország, mert a bulikat illetően a valóságban mégsincs így, sok Nyugat-Európai városban nincsen éjfél után szórakozóhely, nálunk meg általános.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 15:52:29

@blackhair-lady: hat, nalunk is valoszinuleg a zene viszi el
lattam belole nagyon jo filmet jo regen, talan eppen franciat
ez nalam ilyen elv, hogy az oscarsosokat megnezem
@bpetya75: nem mondom, hogy rossz volt, nem az en humorom, de ez nem baj:)
utoljara a 2 jancso filmet lattam otthonrol, az nagyon bejott
a nekem lampast.... meg az utolso vacsora...
azota nem lattam semmit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 15:54:17

@Zabaalint: azert nekem a bulira torteno igeny magasabbnak tunik otthon a lehetosegeknel
bocsanat ha nem igy van
de igy van:)

Void Bunkoid 2013.02.28. 15:54:39

@Egon Krenz: arról nem is beszélve, hogy - tudom, már bittos unják egyesek - de fura, hogy a fiataloknak itthon ciki anyunál maradni a 15 négyzetméteres szobában, de Londonban már nem ciki az ugyanekkora szobát esetleg akár három-négy vadidegennel megosztani.

zopilote 2013.02.28. 16:00:27

@Wendriner Piroska sakál és balerina:
Az is erdekes, amikor az ember hazamegy, es a reg latott haverjai ossze - vissza " cso -
kolgatjak " Amire az ex feleseg beszol, hogy nem is tudta, hogy bisex vagyok:) Mond-
tam neki, hogy anyad a bisex! Megsertodott:) Az is furcsa volt neki, hogy nyersen ettem
a fustolt szalonnat. Ezert megkaptam tole a " barbar nyershusevo magyar " jelzot. :)
Amikor kikopte otthon Magyarorszagon a finom magyar hazitejet az elso korty utan,
hogy nincs semmi tejize es milyen zsiros, megkapta a " buta kocka kanadait " tolem:)

Omahaboss 2013.02.28. 16:02:46

@hagyma: Kontrollt nézd meg hagyma, ha még nem láttad. Jó kis film.

www.youtube.com/watch?v=c7OBs1w0pfI

padlas 2013.02.28. 16:03:59

@Nyugat Ádám tanácselnök: hú, de jókat mondtál! A locsolkodás meg az esküvői szokások nagyon klassz dolgok.
Meg talán egy kis népzene-válogatást is érdemes lenne mutatni.

baliquez 2013.02.28. 16:07:07

Ameddig 25% körül áll a zemberek között a jaffamaffia támogatottsága addig nem sok szeretnivaló van itt.

zopilote 2013.02.28. 16:08:51

@Void Bunkoid:
Kanadaban pedig annal nagyobb szegyen nincs, ha a gyerek 18 eves kora utan is a szu-
lokkel lakik. Ha megis ott lakik, kernek tole lakbert. (altalaban) Otthon 2-3 generacio
is elfer egy fedel alatt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 16:09:14

@Omahaboss: nem lattam, amit olvastam rola az nem jott be
de ez prekoncepcio tudom
lehet egyszer letoltom
nem igazan nezek magyar filmet, de amerikait sem
szoval egyaltalan nem sok filmet nezek
olvasom a magyar es vilagsajtot
a tv megy
de most hogy volt az oscar megint kivancsiva tett
hat meg kell mondjam a szinvonal lefele tendal nalam
a james bond film az jo lett volna 40 eve
de ma?
az irani tema mar jobb volt de annyira nem utott
szerintem hollywood is valsagban van, ha nem is penzugyile
a storyk es a szineszek mintha hianyoznanak csak a magamutogatas megy, mekkora sztar vagyok
nem tetszik az irany
regen jobb filmek szulettek, amikor meg nem a latvany volt az elso
meg talan tarantino
holnap megnezem

2013.02.28. 16:15:00

Ezeken kívül beszélnék neki Báthory Erzsébetről, a sült vérről és a téli disznóölések szép és haladó hagyományáról. Esetleg Drakulát is idevenném, bár nem teljesen kötődik Magyarországhoz, de azért valahol mégis magyar. Had borzongjanak.

Amiről még mesélnék neki a történelem kapcsán: sámánok, sámánhit, honfoglalás, igazságos Mátyás király, szabadságharcok, Zrinyi Ilona, szabadságharc-szabadságharc-szabadságharc.

És belevenném a túrórudi helyett a magyar gasztronómiáról szóló részbe, hogy Magyarországon nemzeti étel a mák. Ettől ki fognak bukni, de legalább izgalmas előadás lesz. Az amerikaiak a hazug drogprevenciónak köszönhetően azt hiszik, hogy a mák=heroin. :)

Void Bunkoid 2013.02.28. 16:15:42

@zopilote: hát izé...ha a kölök felnőtt és keres, akkor ha nem is "lakbér", de azé' illik beszállnia a közös költségekbe, ez így is van.

De amúgy kultúrája válogatja, pl nálunk meg Nyugat-Európában alapvetően stigmatizálva van a többgenerációs együtt élés, a mediterrán országokban meg alapvetően az a default opció, ott általában kényszerből költözik el a poronty a családi házból (vagy mert csak messze kapott melót, vagy mert konkrétan elzavarták otthonról valami csúnya rossz dolog miatt).

Én speciel nem vagyok ellene a többgenerációs együttélésnek - de természetesen nem a "mamahotel"-verzióra gondolok, amikor a késő harmincas éves szabadúszó hipsztergyerek pont úgy él, mint tizenhat éves korában, és magától még a vécét sem tudja kipucolni. Nem feltétlen csak ez a verzió létezik, ha otthon marad a fiatal.

Kivéve persze, ha a közös élettér egy ötven négyzetméteres panel, az két _teljes családnak_ már igen szűkös tud lenni, de kertvárosi környezetben, vagy vidéken nincs ezzel semmi gond.

A bobijúing is otthonlakott, pedig ő nemcsak hogy felnőtt, de még milliárdos is volt :P

Nyugat Ádám tanácselnök 2013.02.28. 16:17:15

@padlas: Kifelejtettem a lagzis vonatozást, meg ahogy Mari néni ül a konyharuhával letakart vájling mellett, amibe lehet dobni az ötezrest, tízezrest, húszezrest, eurót, kárpótlási jegyet 5 másodperc táncért a csodaszép arával! :-DDDD
Kövezzetek meg, de nagyon sajnálnám ezeket is, ha el kellene mennem..

zopilote 2013.02.28. 16:18:41

@Omahaboss:
Vagy nezze meg a Taxidermia c. magyar filmet a hagyma, ha szereti Tarantinot. :)
Vagy Tarr Bela filmjeit.:)

2013.02.28. 16:22:33

@zopilote: Biztos nagyon boldog volt a házasságod. :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 16:23:12

@zopilote: tarr belat vagom
szeretem is
taxidermiarol is csak olvastam
nem vagyom ra
de peldaul a kod nagyon jo volt
jancsot nagyon szeretem, a regieket is

blah 2013.02.28. 16:24:29

Ha engem kérdeztek a snatch-ből emelném át a befejező párbeszédet:
- Anything to declare?
- Yeah. Don't go to Hungary.

contractor 2013.02.28. 16:24:44

Ha az amerikai fiatalokat kell feldobni, el lehet nekik mondani, amíg volt Malév 16 éves kortól simán kiszolgálták mindenkit alkohollal a fedélzeten. De bármelyik magyar kocsmába is. És lehet az autóban alkoholt tartani és az utasok annyit isznak amennyit csak akarnak. Egyszóval szabadság az van. OK, nem lehet úgy lövöldözni, de valamit valamiért. Más nem hiszem, hogy érdekli az átlag amerikai ifjakat. Ja, meg láthatnak top-less csajokat, de ez mondjuk egész európára igaz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 16:25:40

@zopilote: szalonnat nem is esznek nyersen
csak "felenk"
sot a zsiroskenyertol is hanynak
nem tudom mi a meglepo?
tobb orszgban nem esznek nyers szalonnat es zsiroskenyeret, minta mennyiben igen, es csodalkozunk......

ABL CA 2013.02.28. 16:26:23

@traktoroslány: Eclipse of the Crescent Moon, English translation George F. Cushing, 1991

Szőkeherceg-bombanője 2013.02.28. 16:28:15

Budapest speciel gyönyörű. Kiemelkedő az építészeti öröksége, a városnak rengeteg arca van, néha úgy esik a fény, akárha Nápolyban járnál, koszlottságában, romló állapotában is van valami elegancia, hogy a mocskos, elárvult józsefvárosi lépcsőházakban is kincseket láthatsz. És akkor még a Dunáról nem beszéltünk. Egészen jók a cukrászdák minálunk, nem azok a gejl szarságok, kifinomult és gusztusos. Európa legszebb kávéházai vannak nálunk, nem vicc, és az egyik legszebb McDonald's, bár erre annyira nem lehetünk büszkék... Érdekes és izgalmas kulturális történések vannak, nincs nap, hogy ne tudna az ember vhová elmenni. És, ami a fő, hogy tudsz értelmes emberekkel beszélgetni.
Mivel kis ország, pár óra alatt meg lehet járni az egyik végétől a másikig, mediterrán városkától (Pécs) a hegyecskéig, végtelen alföldig minden van. Van vadregényes táj bőven. Egy csomó eldugott kis falu rejt különleges értékeket, vagy egy templom, vagy egy várrom, vagy a megmaradt falukép, vagy csak olyan emberek, akikkel kár lenne nem szót váltani. Ja, és a fürdőkről még nem is szóltam. Meg arról, hogy a török hódoltságnak, meg az európai reneszánsznak is emlékei vannak itthon és mindez egyszerre. Igazándiból ez egy gyönyörű ország.

padlas 2013.02.28. 16:28:15

@Nyugat Ádám tanácselnök: teljesen megértelek.
Nálunk Erdélyben nagy hagyománya volt a locsolkodásnak, a nővéremmel mindig lelkesen festettük a hímestojást, meg izgultunk, ki jön el locsolni, ki nem, többen lesznek-e, mint tavaly, melyikünk hímestojását választja melyik fiú, stb. Aztán ez kicsit alább maradt, mikor Pest megyébe költöztünk, de mi azért próbáltuk tartani még amennyire lehetett, csak kevésbé jöttek locsolók. Mióta Hollandiában élek, teljesen kimarad ez az életemből, és igazság szerint tényleg hiányzik, annyira szép hagyomány szerintem.

zopilote 2013.02.28. 16:33:33

@hagyma:
Nem nekem volt meglepo - hiszen kenyer nelkul is megeszem a szalonnat, ha kell -
hanem az exemnek:) ( pedig a szulei magyarok, de o kinn szuletett ) (es 16 evvel volt
fiatalabb, mint en) ( es annyira utalta magyarsagat, hogy meg a nevet is megvaltoztatta-
Emőkenek kereszteltek eredetileg)

2013.02.28. 16:34:02

Mit szeretsz Magyarországban? Sokáig tartó gondolkozás után arra jutottam, hogy a szép lányokat és a szép tájakat.
Mit nem szeretek? Nos, ez a lista egy kicsit hosszabb lenne, mint az előző.

2013.02.28. 16:35:04

@don't: Milyen igaz! A raszta pulit lehetetlen kihagyni egy M.o-ról szóló beszámolóból, és meg kell említeni az ugyancsak raszta, és fűfogyasztó rackajuhot, amelynek olyan szarva van, mint egy egyszarvúnak, de mindjárt kettő! Világszenzáció!

montroyal ( CAN qc) 2013.02.28. 16:40:46

na ilyen van MO-on ?most kaptam egy levelet 54 milliot at akarnak atutalni a szamlamra ami Kadhafie volt es ha segitenek ... wow igaz ennek csak 30% az enyem de az is megeri.. mindjart felveszem a kapcsolatot .. .. a rendorseggel !!! vagy csak dobjam el es hatha horogra akad egy idos ember akinek a feje mar nem teljes..

mzgldr 2013.02.28. 16:41:37

@zopilote: ez csak az idővel jött ki rajta, vagy már eredetileg is idióta volt? Isten ments az ilyen nőktől...

Ritter Judit 2013.02.28. 16:43:34

Az egyik barátnőm több mint 10 évig dolgozott külföldön egy multinál, elég magas beosztásban, egyedüli magyarként. Főiskoláról ismerem, a legokosabb ember az ismerőseim közül, mindamellett végtelen kedves.

Amikor otthagyta a céget, nagy búcsúpartit rendeztek neki a kollégái. A kollégák kb. 15-en voltak, nagyjából mindenki más országból. Barátnőm mindenkinek készített egy egységcsomagot, közösen kellett kibontaniuk.

Első ajándék: egy golyóstoll volt. Elmondta, hogy ezt azért kapják, hogy ha egy jó ötletük támad, azonnal lejegyezhessék. Mellékesen megjegyezte, hogy egy magyar ember, Bíró Lajos találta fel.
Második ajándék egy doboz gyufa volt. Szerinte a jó ötletek sokszor egy nyugalmas pillanatban, mondjuk egy gyertyafényes fürdés közben jönnek, ezért mindenki kap egy doboz gyufát a nyugodt relaxációhoz. Itt szintén megjegyezte, hogy a gyufát egy magyar ember, Irinyi János fedezte fel.

A harmadik ajándék kibontása előtt elmondta, hogy ahhoz, hogy jól végezhessék a dolgukat, nagyon fontos, hogy vigyázzanak az egészségükre, így kapott mindenki egy doboz C-vitamint. Akkor a többiek már mondták, hogy ezt biztos egy magyar találta fel:), és eléggé hitetlenkedtek.
Utoljára pedig, hogy lássák, egy feladatot mindig meg lehet oldani, csak nem mindegy, hogyan látnak neki, kapott mindenki egy bűvös kockát:) /Ráadásként a barátnőm elmondta, hogy ezt Magyarországon minden iskolás gyerek ki tudja rakni:)/ Persze nem hittek neki, és be kellett bizonyítania. Sikerült!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 16:43:36

@zopilote: errol beszelek
a magyaroknak tok normalis hogy zsiroskenyeret esznek meg szalonnat
de sok embernek/ mondhatnam a vilag tobbsegenek/ ez undorito
ezzel meg kell bekulni
nevkerdes az maganugy
na haggyuk is
a magyarok sokszor nem ertik miert nem lehet szeretni a pacalt, de miert isteni a sult szocske

Mézesmázos Mózes 2013.02.28. 16:44:20

@zopilote: Onnan még sosem mentem. A jövő hétvégén kipróbálom. :)

blackhairlady 2013.02.28. 16:46:44

@zopilote: A ferjem szerint ez Amerikaban is igy van. A lanyom 22 eves, es mar pedzegette a ferjem, hogy talan be kene szallnia rezsibe. Eddig meg sikerult lebeszelnem rola, nekem ez annyira nem szimpi. Bar tudom, hogy en latom roszul a dolgokat, de nem lenne pofam penzt kerni a sajat lanyomtol a villanyra ha nem vagyok raszorulva. persze dolgozik a suli mellett, az auto biztositasat es a telefont, tovabba a sajat dolgait o veszi, fizeti, de hogy a rezsit is, az nekem kicsit furcsa lenne. Mondom, biztos, hogy ez a helyes, csak nekem nem szimpatikus.

Goo 2013.02.28. 16:48:07

Fura ország Magyarország, itt 14 évesen már érett vagy a szexre, 18 évesen pedig legálisan jutsz alkoholhoz és cigarettához. Ellenben autót vezetni 18 éves kor alatt túl fiatal vagy.

Amit szeretek, hogy közel van minden. Tízezerből nem csak Bécsbe vagy Izraelbe lehet kijutni, de egy kis többletráfordítással Róma, Milánó, Velence, Párizs vagy London is elérhető. Aztán olyan egzotikus helyek, mint Kijev, Szófia vagy Konstanca. Arról nem is beszélve, milyen közel Athén, Gíza vagy épp Tunisz.

Aztán itt van ez a nyelv, ami semmivel sem áll rokonságban, fura vesszőket és pontokat pakol a betűk fölé. Itt az utcán minden nyelvet lehet hallani, nem csak magyart, de angolt, németet, olaszt, spanyolt, japánt, lengyelt és bizony még románt és szlovént is.

Itt a történelem körülvesz, a vár messziről kitűnik és a Cipők a Duna-parton is a történelmünk hordozzák. Imádom a századfordulós történelmet, a Kiegyezést, a Deák-pártot, a Sugárutat, ott a Kiskörút, Nagykörút. Trolik, villamosok, és sok-sok Ikarus. 10500 forint egy hónapig tartó éjjel-nappali utazgatást lehet vásárolni, és még hajóra is lehet szállni. Az eklektikus városképet még eklektikusabbá teszik a modern építészeti művek, a Westend, az ING székház, a Nemzeti Színház. Aztán vonatok. Mindenhova, nagyon gyakran. Mármint az amerikai állapotokhoz képest.

Tulajdonképpen ez a világ legszerethetőbb országa lenne, ha nem magyar emberek laknák.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.02.28. 16:48:25

A borítóra tehetnél egy csinos kollázst a magyar pornóipar csillagairól:) Népszerű iromány lenne:)

zopilote 2013.02.28. 16:48:33

@mzgldr:
Normalisnak szuletett, azt hiszem, de a neveleset elbactak, de nagyon. Amugy ara -
nyos kislany volt, amikor megismertem, nem ok nelkul vettem el felesegul, ven fax
letemre ( 44 eves voltam akkor) Az ex sogorom meg kutyabb volt, de jo gyerek:)

blackhairlady 2013.02.28. 16:50:31

@Void Bunkoid: "A bobijúing is otthonlakott, pedig ő nemcsak hogy felnőtt, de még milliárdos is volt :P"
Ezen nagyot rohogtem:))

zopilote 2013.02.28. 16:53:54

@Mézesmázos Mózes:
Keszulj fel a kanyarokra! Siroktol Egerig szinte csak kanyar az egesz ut, de szep.
Honnan messz maskulonben? Ha nem maganugy:)

Piers 2013.02.28. 16:55:10

Hmmm... ami elsőre eszembe jut:
-Balaton, télen-nyáron
-kenuzás a Felső-Tiszán, homokpadok stb.
-budapesti romkocsmák
-itt van a legjobb dinnye, barack, paradicsom.... egy szóval gyümölcs-zöldség termesztésünk szerintem magas fokú
-zsíroskenyár forralt bor kombó egy karácsonyi vásárban, vagy éppen a Balaton jegén
-szabadon lehet túrázni, nincsenek mérgeskígyók, vagy oroszlánok :)
-kellemes éghajlat, már aki szereti a meleg nyarat és azt, ha télen esik néha a hó. Én mindkettőt kedvelem...
-szerintem jó helyen van az ország. Pl. közel van Bécs, a horvát tengerpart, vagy akár az erdélyi Kárpátok. párórás utazással bármi elérhető

mzgldr 2013.02.28. 16:59:42

@zopilote: van ez így. Ahogy a nagybátyám mondta: csak nőkkel ne kezdjen az ember. :D

zopilote 2013.02.28. 17:07:44

@Goo:
" Tulajdonképpen ez a világ legszerethetőbb országa lenne, ha nem magyar emberek
laknák. "
Van egy ehhez hasonlo mexikoi vicc is:
Amikor az Isten megteremtette Mexikot, az angyalok fel voltak haborodva, hogy any -
nnyi jot tett egy orszagba: meleget, aranyat, ezustot, olajat, hegyeket, ket oceant, szin-
te mindent, amit el lehet kepzelni. Erre az Isten halkan megjegyezte, hogy megteremtet-
te hozza a mexikoiakat is:)

GERI87 2013.02.28. 17:24:48

Jól bevált közhelyeket puffogtattok, talán mert nem is tudja a többség mi a jó itt, talán mert nem jó:)
De gonosz vagyok mert csak a látható dolgokat veszem....de hát hol ne tudna az ember barátokat, jó sörözőt, szép naplementét találni, átélni? ez MO? Nem ez az ember amit átél, nem helyfüggő....

Nyelv, magyar nők, Dunakanyar, citadella, BP, Balaton....
ebből a Balaton az ami ér is valami, ha nem lenne, egy dögunalmas hely lennénk turisztikailag is.

2013.02.28. 17:29:35

@GERI87: ezt a magyar nok vilagszepek, abszolut nem ertem.

gumitsirke 2013.02.28. 17:34:09

Rákóczi-túrós, Somloi galuska, Hortobagyi husos palacsinta, Jokai bableves, Ujhazy tyukhusleves, MARHAPORI KOVIUBIVAL!!! :D , teliszalami, tokaji szamorodni es aszu, sult hekk a balatonparti talponallonal, sajtos-tejfolos langossal es naiv, de vegletekig szexehes hely lanyokkal utoetelnek, palinka hegyek, Hofi Geza, Magenheim doktor, Galvolgyi Janos, a kezilabdas lanyaink pedig nemcsak a sportban jeleskednek, de igen jo esellyel indulhatnanak barmilyen szepsegversenyen is, Polgar Kriszti ;), ketakkordos, poszt-kommunista pankzene, "intenziven partizo darenbezes tini-droidok"... tovabb is van, mondjam meg? :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.02.28. 17:36:13

"Ti mért szeretitek Magyarországot"

ha elhagyjuk a kotelezo udvariassagi koroket es a kozhelyeket, akkor jelenleg nincs miert szeretni. egy minden szempontbol depresszios, szemetes, lepusztulo hely.

Len.Mag 2013.02.28. 17:44:25

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Ha ez a hozzászólás a kommentek elején jön, és nem azután, hogy kb. 50 hozzászóló párszáz pozitívumot felsorakoztatott, talán nem hat ilyen viccesen.
Közhely, hogy mindenki azt látja meg, amire nyitott, befogadó. Van, akinek ez nem a szépség... hát Istenem.

Nagyobb baj, hogy képes vagy arcátlanul kijelenteni: "nincs miért szeretni". Kérlek legyél objektív, és tedd hozzá legközelebb, hogy SZÁMODRA! Vagy TE nem szereted. És engedd meg másoknak, hogy ők igen.
Köszönöm!

Muscari 2013.02.28. 17:44:30

@blackhair-lady: @bpetya75: Az elobb a NABI-rol beszelgettetek? Sajnos az egesz magyar buszgyartasnak kampec, egyszeruen nincsen megrendelesuk. Ertem en, hogy az unio miatt nem lehet elonyben reszesiteni a hazai gyartokat, de erre vannak a keruloutak: egyedi szabvanyok, stb. Sajnos odafent senkinek nem erdeke, hogy az a nehany megmaradt ceg mukodjon, pedig van nehany magyar tulajdonu is, akik terveznek es gyartanak is buszokat a mai napig.

AnnaUtrecht 2013.02.28. 18:10:42

Off: tökre nem ide tartozik, csak a tegnapi, tegnapelőtti muszlim, arab és iráni-fikázásra szeretnék reagálni, mert nagyon rosszul érintett. Mai történet: az iráni delikátban vásároltam, és a kasszánál kiborult az egyik zacskó müzli, és egyből teletöltötték a zacskót újra, pedig már le volt blokkolva, és alig szóródott ki belőle. Ezek után rájöttem, hogy nincs nálam elég pénz, és Hollandiában mindenhol szinte csak Maestro-t fogadnak el, más kártyát nem. Ekkor közölték, hogy semmi baj, és szépen sorban sztornózták vissza azokat az árukat, amikre rámutattam, míg végül annyi nem lett az összeg, amit ki tudtam fizetni. Mindezt mosolyogva, és kedvesen, még azt is felajánlották, hogy a hiányzó összeget hozzam be holnap, és tartsak meg nyugodtan mindent. Ilyen Magyarországon mikor fordul elő? Eleve mikor kedvesek az emberrel egy boltban. Pedig a saját érdekük, mert akkor máskor is ott fogok vásárolni, és több pénzt hagyok ott. Bónusz, hogy a mögöttem sorban álló hollandok sem ciccegtek, vagy tettek megjegyzést, hanem kivárták, kicsit persze hülyének néztek. Szerintem a magyar boltosok példát vehetnének a közel-keleti kereskedőkről.

Muscari 2013.02.28. 18:22:38

@AnnaUtrecht: Sajnalom, ha ugy erzted, ez fikazas volt, biztos volt, aki annak is szanta. En annyit jegyeztem meg, hogy az en magyar ferjemet tobbszor neztek iraninak, de ez egyeltalan nem zavar, az iraniak szerintem is kifejezetten baratsagos emberek. Sot, van valami, amit nem is tudok megmagyarazni, szoval valami vonz bennu,k a kulturajukban, meg az orszagba is elmennek, a politikai helyzet ellenere is. Vilaghiru filmmuveszetuk van, tobbezer eves kultura, ez nem lehet veletlen. Sajnos kozelebbrol csak egy lanyt ismerek, a kislanyom osztalytarsat, o nagyon aranyos.

ffüttyfürütty 2013.02.28. 18:24:32

@hagyma: fel tudom dolgozni, hogy magyar is vagy meg amerikai is. A zavar ott keletkezett az erőben, hogy eddig amerikai identitással hasonlítottál dolgokat, aztán most hirtelen a magyar identitás ütötte az amerikait. De ha ez így kerek akkor oké. (úgy látom kissé érzékenyen érintett, nyugi) :)

AnnaUtrecht 2013.02.28. 18:25:28

@Muscari: nem rád gondoltam, nyilván :) Csak fura, hogy elvileg világutazó emberek vannak itt és néha milyen szűklátókörűek mégis. Iránba én is nagyon vágyom, főleg Tehránba. Iráni filmeket imádom :) Bár most a fiatal török rendezők a kedvenceim.

aleb19 2013.02.28. 18:33:20

@AnnaUtrecht: nem tom nekem anno hitelem volt a sarki boltosnal es mosolygott, elore koszont es ez pesten volt nem hinnem, hogy ez rassz fuggo lenne

AnnaUtrecht 2013.02.28. 18:40:12

@aleb19: akkor nekem pechem volt, rossz helyeken vásároltam. A piacokon mindig betették a szép közé pár rohadtat is, kóstolni nem engedtek. A szupermarketekbe alapból nem is köszönnek, még ha előre köszönök se, csak néznek. sztornónál pofavágás és hiszti van. Nem rassz függő, sokkal inkább kultúra függő, és a közel-keleti népeknél nagy tradíció a kereskedelem, tudják hogy kell bánni a vevővel. Menj el egyszer egy török vagy arab bazárba. Ha nem veszel semmit, akkor is egy élmény.

mojoking77 2013.02.28. 18:41:00

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Nem igazan erteted meg a post lenyeget, sebaj. Napkozben, ha szerencsed van es megfelelo legifolyosot kapsz, amikor a Parlament felett repulsz el, nos, az mar meg tudja alapozni a hangulatot. Egy gyonyoru napos nyari napon kisetalni a Margit Szigetre, vagy leulni egy kis etterem kerthelyisegebe egy pohar hideg feher froccs tarsasagaban.. Nos igen. A gyerekeknek mit irni? Budapest,furdovaros, felfedezesre varo kis utcak a varban,igazi tortenelem (nem kell hasra esni egy 100 eves epulet latvanyatol), a setat az Andrassy uton vagy a rakparton, setahajozast etc etc. Ritkabban kell otthon lenni, es hirtelen eszreveszi az ember azokat a dolgokat is, amik miatt imadjak a kulfoldiek Magyarorszagot..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.28. 18:50:23

@mommmmo: "Szerintem az egyik dolog, amiben nyugat~europa, es foleg az USA tanulhatna tolunk a dolgok ujrahasznositasa. Lasd Vaterazas, meg ugy egyaltalan a hasznalt dolgok adas vetele, ami szinte mar olyan mereteket olt itthon, mint az uj dolgoke"

NY-Europarol nem tudok nyilatkozni, de az USA-ban szerintem nagyon is elterjedt az ujrahasznositas:) lsd. Craigslist, garage sale, es meg sorolhatnam. Itt elok azt hiszem, megerositik ezt a velemenyem:)

Muscari 2013.02.28. 18:51:25

@mojoking77: Igazad van. Mult heten voltunk otthon, es most eloszor ugy viselkedtunk, de ugy is ereztuk magunkat, mint a turistak. Nagyon nagy elmeny volt. Furdok, cukraszdak, romkocsmak, seta a regi zsido negyedben... Es akkor meg csak Bp-en jartunk. Egy kulfoldinek szerintem a Balaton is nagy elmeny lehet nyaron, mert edesviz. En ugyan tenger parti vagyok, mert imadok snorkelezni, de aki csak aztatni akarja magat, annak ajanlanam.

mojoking77 2013.02.28. 18:54:24

@Zsuzsi65: Ez igaz. Egy dolog van, amit meg meg kellene tanitani az atlag amerikainak, hogy nem minden esetben igaz a biger=better filozofia.

2013.02.28. 19:00:50

@Muscari: hany evesek a guerekeid?

Muscari 2013.02.28. 19:11:27

@charlieharper: 16 a lanyom es 19 a fiam, miert kerded?

2013.02.28. 19:15:32

@ABL CA: van a youtubeon egy magyar lany San Fran Bayen 6 vizslaval. O biztos tudna tippet adni. Gyonyoru vizslai vannak. En nyaron tervezem a beszerzest a gyereknek (meg nem tudja) :))))

blackhairlady 2013.02.28. 19:18:48

@Muscari: Igen, arrol. Sajnos mar nem eloszor zar be, sok embernek fejfajast okozva ezzel:(

Muscari 2013.02.28. 19:22:38

@blackhair-lady: Ismeros tortenet, volt egy kis ralatasom a hazai buszgyartasra :-(
Irtad egyszer, hogy a regi Hataratkelon is kommenteltel, mas nickkel. Elarulod, mi volt a neved?

blackhairlady 2013.02.28. 19:25:06

@Zsuzsi65: Ez pontosan igy van. En is meg akartam emliteni amikor ezt olvastam, de aztan annyiba hagytam. Raadasul ott van a Goodwill is ahova a hasznalt dolgainakt elvihetjuk, az abbol befolyt osszgebol tamogatjak a raszorulokat.
Nalunk a szemetszallitas is szelektiv, es meg elvinni sem kell sehova. Igenyelni kell kukakat(ingyen), es abban szelektiven szerdan es szombaton kitehetjuk a konyhai, papit isll petpapalck hulladekot.

mojoking77 2013.02.28. 19:33:22

@blackhair-lady: Idegbajt kapok, valahanyszor meghallom az AT&T reklamjat. Valoban, a nagyobb varosok lakoi kezdenek kicsit normalisabban gondolkodni, de meg mindig ok (USA) allitjak elo a vilag elelmiszer hulladekanak legjelentosebb reszet.

blackhairlady 2013.02.28. 19:34:35

@Muscari: Nem jut eszembe, majd megkeresem:)))) (Oregszem, hiaba:DDD)

2013.02.28. 19:35:28

@Muscari: mit ajanlasz egy 12 evesnek magyarul olvasni, hogy megszeresse a magyar olvasast?
Most olvasta a tuskevarat, az tetszett neki. Mi mas?

blackhairlady 2013.02.28. 19:38:05

@mojoking77: Biztos, hogy igy van, mar csak az orszag meretebol adodoan is. Igazabol nem vedeni akarom az USA-t, nem is ismerhetem, hisz meg csak kozel 3 eve elek itt. Csak arrol irok ami a kozvetlen kozelembe latok, hallok, tapasztalok.

Most hirtelen nem ugrik be az AT&T reklam:) De az biztos, hogy nem az miatt valasztottuk ezt a szolgaltatot:))

tanato 2013.02.28. 19:40:23

@blackhair-lady: Elnézést,te postot is írtál a régi Há-n?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.28. 19:42:40

@blackhair-lady:" Nalunk a szemetszallitas is szelektiv, es meg elvinni sem kell sehova"
Igen, ezt mar meg sem emlitettem, mert ez mar eleg sok helyen altalanos. Nalunk a muanyag palackokat a lanyaim szoktak visszavinni egy gyujtohelyre, kis zsebpenz fejeben:) (5 cent/db:)
@mojoking77: ez a "bigger-better" valoban meg sok helyen letezik, igazandibol nem tudom a melyebb okait:) talan osszefugg az orszag mereteivel, hogy minden nagy? :) itt elok, mit gondoltok? :)

blackhairlady 2013.02.28. 19:55:13

@tanato: Nem, csak nehany hozzaszolasom volt. Viszont a legeslegelso poszt ota olvasom a Hataratkelot. Az Origo a nyitooldalam, es a jobboldalon kiemelt blogokba bele szoktam olvasni, igy talaltam ra erre is, aztan itt ragadtam. Jo kis tarsasag jott ossze, sok orszagbol. Te viszont mar az elejetol kommentelsz is ha jol emlekszem, ugyanezzel a nickkel. Tetszik, hogy mindig nagyon kedvesen es nagyon megfontoltan irsz, mar az elso perctol szimpatikus voltal. De tul.keppen szinte mindenki, Pedro atya, Gilda, Zsuzsi, es meg sorolhatnam. Ezzel nem akarom am minositeni a mostani kommenteloket:))))

Muscari 2013.02.28. 19:55:28

@charlieharper: konzultaltam a "szakertommel", o a Harry Potter konyveket ajanlja. De szerintem ahhoz egy kicsit meg fiatal.

En nagyon szerettem ennyi idosen Aszlanyi Karoly konyveit: Kalandos vakacio, Sok huho Emmiert. Az elso kifejezetten ifjusagi regeny, de a masik sem fekszi meg a gyomrat szerintem. Mas magyar hirtelen nem jut eszembe az altalad is emlitett Fekete Istvanon kivul. A Vuk engem kifejezetten sokkolt, emlekszem, mikor a szegeny kis Vuk elvesziti a csaladjat, eleg reszletes a leiras, de egyebkent nagyon jo.
Ja de, az Edes mostoha Lackner Arturtol, azt azt mindketten imadtuk a lanyommal.
Aztan nagy kedvencem volt Arthur Ransome. Fecskek es fruskak, Galambposta meg meg van jo sok gyermekregenye. Ez igazabol egy regenyfolyam, egymashoz lazan kapcsolodo tortenetek, a foszereplok nagyjabol ugyan azok. Majdnem mindet felolvastam a gyerekeimnek is, nagyon elveztek.

Hat, hirtelen ennyi, ha meg eszembe jut megvalami, majd irok.

Ginlia 2013.02.28. 19:56:20

@Ritter Judit: A barátnőd az EU elnökség kapcsán kiadott ismertetőt vette át, ahol arról voltak rövid történetek, hogy milyen magyar találmányokat használ a világ anélkül, hogy tudnák, hogy a feltalálók magyarok voltak. Én fordítottam az anyagot. :) Mindenesetre tényleg jó a lista.

2013.02.28. 19:56:53

Ez a poszt szerintem sem idevaló, kivételesen nem csodálkozom azon, hogy sokan másról beszélnek.

tanato 2013.02.28. 19:58:49

@blackhair-lady: Köszi az az elismerő szavakat ,az origón tényleg kicsit más volt a kommentek stílusa.Igaz messze nem volt ilyen nagyszámú hozzászólás.

rezsoatya (törölt) 2013.02.28. 20:00:19

@charlieharper: (tudom, nem engem kerdeztel...)

Pal utcai fiuk?

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 20:04:08

Azért csak a kaja a legjobb az egész világon,itt!
Májas hurka sütnivaló kolbász+csemege uborka
szegedi halászlé
máglyarakás
vargabéles
töltött káposzta
túrós csusza
babgulyás
lecsó friss paradicsomból és paprikából!
és még sorolhatnám,már is éhes lettem.)

ffüttyfürütty 2013.02.28. 20:05:04

@Muscari: Fecskék és fruskák! azt én is nagyon szerettem :)))

GERI87 2013.02.28. 20:06:21

@charlieharper:

Szépek, de ez az egész kelet európai régióra igaz...

Stacey 2013.02.28. 20:07:14

Nagyon köszönöm a sok hozzászólást! Igazán jó napom volt ahogy olvasgattam a sok színes választ, melyek között volt ami melengette a szívem és mosolyra késztetett, és volt ami pedig egy keserédes szájhúzásra, de összességében úgy érzem, megérte feltenni a kérdést, és köszönöm a szerkesztőnek, hogy vállalata az "unortodox" levelem megosztását. :) Igen, valóban szokatlan a téma, de pont a határátlépés előtt mikor egyre több rezdülésem az "el" irányába visz... és amikor a tapasztalatok és emlékek alapján tudom, hogy mennyivel más életem lesz/lehet külföldön, érdemes egy pillantással visszanézni, mert az éremnek két oldala van, és én azt választom, hogy Magyarországról csak a jóra akarok emlékezni. Ha ehhez a lépéshez egy ilyen szép feladatra való felkérés is társul, szeretném, ha rajtam keresztül más is a szépet látná országunkban, mert bár most sokan sötétnek látjuk a jövőt, de szeretném gondolni, hogy van még remény...

A bemutatást elkészítettem.

Sokan hiányoltátok a saját véleményem - most örömmel megosztom, de az eredeti posztban direkt nem akartam tippeket adni, mert nem a saját gondolataimat akartam validáltatni. Célom az volt, hogy a sajátomon és barátaimén túl - sok, általatok is leírt - személyes élményt/érzést is beleírhassam azért, mert szerintem egy szuper dolog ha egy több mint 20 ezer embert elérő poszton megosztva a közösség véleményét is tartalmazza a bemutatás, olyan emberekét, akik jártak/élnek külföldön, és van összehasonlítási alapjuk, és mert gondoltam - és ez be is igazolódott - hogy egy csomó olyan dologról is írtatok, ami nem feltétlenül jutott volna eszembe.

Írtam általánosságban Magyarországról - történelmünkről, gazdaságunkról, elhelyezkedésünkről, pénznemről, lakosság számáról, nyelvről, főbb turisztikai látnivalókról (Budai Vár, Lánchíd, Parlament, Szabadság szobor, Gellért hegy, stb.) fürdőkről, Balatonról, szokásokról (névnap, mikulás, gyermek nap, karácsony) érdekességekről (gyermekvasút, állatkert, Rubik kocka) ételekről (túró rudi, lángos, gulyás, csirkepaprikás, halászlé, gundel palacsinta, bejgli,) stb. és személyes élményekről is, a Balatoni nyaralásokról, a római parti ebédekről, hogy milyen szuper, hogy a város közepén van egy Margit szigetünk megannyi lehetőséggel, stb. Ezekhez vettem a sok pluszt amit adtatok, és így már kerek lesz a történet, köszönöm.

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 20:13:28

@Stacey:
Szeretnék már régóta valamit megtudni,ha megengeded felteszem most a kérdést.
Ha az ember külföldre költözik,akkor mennyi idő múlva lesznek az álmai is a befogadó ország nyelvén?
Csak kíváncsi lennék.

DieNanny CH 2013.02.28. 20:19:44

@Len.Mag:

Emlékszem, 2001-ben egy osztrák 10 éves kislánynak ezt ajándékoztam német fordításban. Egy hét alatt befalta!!! Amúgy kb 4 éve elkezdtem kötelezőket újraolvasni (Nyomorultak, Tüskevár, Egri csillagok, Az arany ember...)

Na, én ezeket az olvasási élményeket szeretem Mo-on! Meg a magyar mesefilmeket, a Futrinka utcát, Tádét meg Mazsolát. De az ilyet egy 12 éves külföldi úgysem érti meg!

A svájci unokaöcséim 4 és 7 évesek, évente 5 hetet vannak Mo-on. Pesten még csak az állatkertben voltunk. De egy naptáron felismerte a nagyobbik az oroszlános hidat! A Balatont meg imádják! Meg amúgy az egész 5 hetet a szülők nélkül...

Len.Mag 2013.02.28. 20:20:25

@Muscari: pont a Ransome-könyvet akartam írni! :D Az nagyon jó volt!!

Tökfőzelék (törölt) 2013.02.28. 20:23:27

@Stacey: Nem akarok már megint bunkó lenni, de ha már valaki ennyire szereti az országát, akkor miért nem tud helyesen írni???

Szabadság-szobor
Gellért-hegy
balatoni nyaralás
Margit-sziget

Eléggé ostoba lehetsz!

Stacey 2013.02.28. 20:25:30

@hot-spot:
Persze, nyugodtan. Talán nem én tudom a legjobb választ adni erre, mert én már lassan 10 éve itthon sem magyar nyelven dolgozom, de hátha más tud rá válaszolni.

2013.02.28. 20:25:43

@Muscari: Harry Pottert eredetiben olvassa, szerintem ahhoz magyarul nem nyulna. Koszonom a listat.
Volt valami detektives is, emlekszel ra? Talan Emil??
Egyebkent a Mezga csalad tetszik neki.

Len.Mag 2013.02.28. 20:26:22

Még az jutott eszembe, hogy az egyik első könyv, amit kivettem a gyerekkönyvtárból, amikor Anyukám elvitt, a János vitéz volt. És nagyon bejött (akkor)
Jó kis tündérmese, csak az európai földrajzot ne abból próbálja megtanulni ;)

2013.02.28. 20:26:38

@rezsoatya: igen, ez jo otlet! :)

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 20:27:44

@DieNanny: A dagály fürdőt ajánlom nekik nyaranta,az nagyon jó kis hely.

Stacey 2013.02.28. 20:27:47

@Tökfőzelék:
utazás közben írtam, így sikerült. Köszönöm építő kritikádat, neked is kellemes estét ;)

2013.02.28. 20:28:24

@GERI87: szerintem a brazilokhoz kepest sehol nincsenek vagy kolumbiai, libanoni, orosz bagy francia. Sot az amerikai lanyok feje is szebb. Ez izles dolga....

Len.Mag 2013.02.28. 20:29:18

Lányoknak az "Amit az óra mesél" is tök jó szerintem, vagy hát én szerettem. Talán pöttyös könyv volt :) De az írójára nem emlékszem

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 20:29:22

Felteszem újra a kérdést,mert nem figyelnek a jelenlévők.
Arra lennék kíváncsi,hogy ha az ember külföldre költözik,akkor mennyi idő után kezd el az adott ország nyelvén álmodni?
És gondolkodni?

micsoda? 2013.02.28. 20:29:42

@Szőkeherceg-bombanője: Ezt mondanám én is Magyarországról.

A húsvéti locsolkodás kihalóban, nem trendi. Egy sor dolog kiveszőben van még vidéken is. Nem mész hívatlanul a szomszédba, mert éppen a sorozatot nézi. Nincs üdvözlőlap küldés az ünnepekre, mert ott a telefon. Lakodalmat a vendéglőben tartják, a házi nagyon ritka. Bezárkózunk az otthonunkban. Aki itthon él az tudja, hogy nagyon megváltozott az életünk, már itt is minden a pénzről szól.

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 20:31:55

Megint egy dolog,amit soha az életben nem fogok megtudni,úgy érzem.

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 20:35:39

Lehet hogy itt senki sem álmodik csak én,vagy azt álmodom éppen,hogy ismeretleneket nyaggatok egy blogon az álmaikról és senki nem válaszol?

Ritter Judit 2013.02.28. 20:38:49

@Ginlia: Csakhogy ez bőven az EU elnökség előtt volt. Mindegy, végül is...

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 20:41:46

Remek tesztalanyok vagytok,köszi a sok választ a kollektív tudat újra csak bizonyságot nyert hogy létezik!
Jóccakát!

DieNanny CH 2013.02.28. 20:44:06

@hagyma:

Minek neked lottó?! Nemsokára állampolgár leszel, és nem kell többé pelenkáznod!
:-)

mojoking77 2013.02.28. 20:49:35

@blackhair-lady: A csoka korul ul 8-10 ovodas, (spot-tol fuggoen), es mindig bebizonyitjak, hogy a nagyobb bizony biztosan jobb is... Hanyok, ha csak meghallom.

DieNanny CH 2013.02.28. 20:56:20

@Frengi:

Buszjegy 100 km: 1820,- , Bp-Bécs viszonylatban 2900,-
????

ffüttyfürütty 2013.02.28. 20:56:42

@charlieharper: Erich Kastner lesz az (umlautos a-val), a cím Emil és a detektívek

Muscari 2013.02.28. 20:57:38

@charlieharper: Emil es a detektivek, Eric Kastner, ha jol emlekszem, az is jo! Van meg sok mas jo regenye is, pl. a Két Lotti.

artbrigitta 2013.02.28. 20:58:24

@hot-spot: Az hogy mikor kezd gondolkodni és álmodni az ember egy másik nyelven azért sok mindentôl függ ... Elsösorban attól, hogy mennyire van az ember rákényszerítve arra, hogy csak a másik nyelven beszéljen, tudja- e használni a magyart (anyanyelvét) mondjuk a párjával, gyerekeivel. Az agynak könnyebb egy nyelvet használni, mint állandóan váltogatni :) Ha csak a külföldi nyelvet használod a sajátod nem, mikor nyelv ismeretében eljutsz arra a szintre, hogy gond és gondolkodás nélkül kifejezd magad, azon a nyelven fogsz gondolkodni, és álmondni is estenként. Ez idôben lehet egy év vagy pár hónap esetleg több év... az egyéntôl függ

Fejesrob 2013.02.28. 20:58:46

Rengeteg helyen voltam külföldön, de 2 hét után már nagyon erős honvágyam volt, bárhol is voltam. Nekem az emberekkel sincs semmi bajom, azt sem nagyon értem, másoknak miért van. Nyáron rengetegszer honfitársakkal nyaraltam, mindig jól éreztem magam és jobban is megbízom magyarokban mint más nemzetbéliben.

A szállodákban is nálunk van szerintem a legjobb kaja, minőségre is, de egyebek ár/érték aránya is nálunk a legjobb.

A Balcsinak pedig nincs párja, édesvíz, meleg, gazdag infrastruktúra (Wc, zuhany, sör, kaja) közvetlenül a parton, nincs túl nagy tömeg és nem is drága. Egy a gond, az időjárás, ami nem olyan stabil mint a tengereknél.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.28. 20:59:15

@tableno: Hát ez durva videó nagyon!!!

Az utolsó majom szó szerint ezt mondta: "Mert ez a hazájuk itt KELL nekik dolgozni"

Namostakkor innen üzenem neki: Nekem sehol sem KELL élnem, és sehol sem KELL dolgoznom. Én szabad ember vagyok és nem egy ilyen gerinctelen féreg, aki a saját honfitársairól azt hiszi, hogy röghözkötött jobbágyok. És azt is üzenem ennek a majomnak, hogy amíg a hozzá hasonlók nem lesznek kitiltva legalább a Parlament 200 m-es körzetéből, addig nemhogy nem megyek Magyarrszágra dolgozni, hanem lehet, hogy be sem teszem a lábamat oda. Ilyen majmokra ugyanis nem vagyok kíváncsi, és a kisfiamat meg főleg meg szeretném kímélni az ilyenektől. És mindent megteszek annak érdekében, hogy a rokonaim-barátaim hiánytalanul el tudják hagyni azt az ilyen beképzelt paprikajancsik által irányított szerencsétlen földet, amit egykor a hazámnak neveztem sok más emberrel együtt. Mit képzel egy ilyen tahó???

Bocsánat mindenkitől, hogy elragadtattam magam, de ez nálam nagyon kiverte a biztosítékot. Nem néztem végig még egyszer ezt a remekbe sikerült videót, megköszönném, ha valaki leírná ennek a tahónak a nevét (az utolsó megszólalóét).

tanato 2013.02.28. 21:02:21

@artbrigitta: Volt egy egyetemi csoporttársam egy Gyula környéki magyarországi román -lakta faluból való srác.Feltettem neki a kérdést,milyen nyelven szoktál gondolkodni.Jót nevetett,azt mondta hogy ő mindkét nyelven tud gondolkodni románul is magyarul is ahogy a helyzet hozza,ez neki nem kérdés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 21:11:16

@ffüttyfürütty: legkevesbe vagyok erzekeny, kosz de nem kell nyugtatni
teny, neha faraszt , hogy naponta belemveszeli,, hogy elfelejtettem magyarul, szarul vagyok, a felesegem kamu, radasul van kepe 52 evesnek lenni pedig en csak 51
dehat ez magyarorszag
erdekes amerikai oldalon soha nem merul fel, hogy en tipikus magyar betelepulio vagyok:)

artbrigitta 2013.02.28. 21:11:53

@tanato: Több nyelven is lehet gondolkodni, egyik nem zárja ki a másikat. Sokat függ a nyelvi környezettôl amilyen nyelven beszélsz a legtöbbet azon gondolkodsz. Ez akár változhat napról napra is. Ismétlem: az agynak könnyebb egy nyekvet használni mint folyton váltogatni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 21:13:11

@AnnaUtrecht: az argot lattad?
amugy mit lehet szeretni iranban?
a hajadat le kell takarni
siman elvaghatjak a torkodat ah nem hiszel vagy vetket kovetsz el szerintuk
komolyan nem ertem

mojoking77 2013.02.28. 21:15:11

@hagyma: Ja, mar az ekezeteket is elfelejtetted hasznalni :)
Amugy, ahogy olvasom a hsz-aid, (altalaban talalok itt 8-10-et mindig), tenyleg egyre inkabb amerikai vagy. Hogy ez baj e? Nem hiszem. Csak fura. Aztan valoszinuleg, ha en is megakadok valahol tizen X evre, valoszinuleg en is idomulok a helyi faunahoz...

NIKI LAURA 2013.02.28. 21:15:18

@hagyma: zöldkártyatémát korábban lezártuk,nem is hoztam fel..Mary életkorát szintén nem említettem.

Nem sértésnek szántam,ha annak vetted,elnézést kérek.

artbrigitta 2013.02.28. 21:16:05

Én, személy szerint sokszor álmodom vagy gondolkodom más nyelven de például számolni magyarul számolok. Ha mondjuk azt mondják adjam össze 498-et, 623-mal, magyarul számolom ki a mai napig

gumitsirke 2013.02.28. 21:17:00

@hot-spot: gondolkodni szerintem onnantol, amikortol folyamatosan es magabiztosan beszeled az adott nyelvet. de lehet soha. almodni... ez joval macerasabb, hiszen az almaid a tudatalattidbol "tornek felszinre", nem biztos ezaltal, hogy a nyeltudasod szintje akar csak egy hangyaf@sznyit is befolyassal lehet arra, mit almodsz. almodtal mar olyat valaha, h valaki beszelt hozzad? meg tudtad allapitani a hangjat? vagy hogy milyen nyelven beszel? vagy csak siman megertetted, mintha kozvetlenul a fejedbe sugarozna...? valaszom pusztan teoretikus, mivel en -MEG- itt lakom. remelem, mar nem sokaig... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 21:17:31

@Zsuzsi65: amerikaban nagyon terjed a recicle
hasznalt dolgokat ugyanugy kapni mint barhol europaban
mindenki megtalalja az igenyenek megfelelot
es nem turbanos hulyek akrajak raderoltetni a bordzsekit es akarnak megdugni

mojoking77 2013.02.28. 21:17:48

@hagyma: Na ezt nyugodtan kihagyhattad volna. Probald kiszurni valahogy. Segitek, ne higyj el mindent amit a media (foleg ne a republikanus media) mond. En jartam mar Teheranban, es a vilag egyik legkedvesebb nepevel talalkoztam.
BTW, szerinted miert az Argo kapta az Oscart, es miert Michelle Obama adta at nekik?
BTW2, ne legy Redneck. Ez meg az USA-ban is ciki. Nagyon !!

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 21:21:09

@hagyma: A Trónok harca folytatásba,belehúzhatnának kicsit jobban is.Türelmetlenül várom a következő évadokat.

01234567 2013.02.28. 21:21:34

@Spacecake: Semmilyen hitelem nincs. Nem magamról beszéltem, én nem vettem fel. De rendelkezem egy kivesző tulajdonsággal: empátia. És tudom mit kell gondolni egy bankról.

hot-spot (törölt) 2013.02.28. 21:21:41

@gumitsirke: Köszi a választ,csak kíváncsi voltam.
Érdekes a számolós hozzászólás is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 21:22:18

@NIKI LAURA: de
emlitetted
egy idosebb feleseg
siman leorgezted a felesegemet, amivel nincs problema amugy
en mar a negyveneseket is oregnek tartottam huszonevesen, igaz neveltetesem tiltott,hogy ezt el is mondjam
nekunk , ma az 50-es nem tunik oregnek
kivanom hogy megeld es majd akkor gondolj arra, hogy
" hat tulajdonkeppen en oreg vagyok"
jot fogsz mosolyogni regi onmagadon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 21:23:43

@hot-spot: de ezeket egy 12 eves szin amerikai utalni fogaj
csaxolok

ffüttyfürütty 2013.02.28. 21:24:01

@Jani haverja: Varga István. Nem olyan rég volt egy érdekes beszólás a Parlamentben, a családon belüli erőszak kapcsán. Valaki azt mondta, hogy majd ha a nő elég gyereket szül akkor nem veri a férje. (én egy Varga nevű képviselőre emlékszem, bár lehet hogy nem ő volt az)

blackhairlady 2013.02.28. 21:25:25

@mojoking77: Ja ja, mar emlekszem:)))) Ennek van tobb valtozata is, en is utalom.

PannonBoy 2013.02.28. 21:26:05

Nem igazán értem, hogy mit keres egy ilyen poszt ezen a blogon, hiszen Magyarországról bármely egyéb oldalon vagy blogban olvashatok. Az írónak egyszerűbb volt lepasszolni a feladatot (ez is egyébként tipikus magyar hozzáállás).
De akkor már leírom mit szeretek ebben az országban. Egyedül egy dolgot: ez pedig a wellness és gyógyfürdők. Ebben kimondottan jók vagyunk (még jobbak is lehetnénk), ez fog egyedül hiányozni. A többi dologban szerintem átlagosak, vagy gyengék vagyunk.

Omahaboss 2013.02.28. 21:31:40

@hagyma: "siman elvaghatjak a torkodat ah nem hiszel vagy vetket kovetsz el szerintuk" egy tipikus propaganda film. Kifejezetten semmilyen - se nem jó, se nem rossz, mondhatnám 12 egy tucat! Akárki, aki megnézi, az nem mondhatja/gondolhatja komolyan, hogy ez az év legjobb filmjei között volt. Még viccnek is rossz! Meg Iránnak is rossz és EZ A CÉL ugye, te meg mindent bezabálsz ami a képcsőből jön hagyma, lehet mégis amerikai vagy már te inkább.
A Django sokkal jobb film, főleg Waltz miatt (frenetikus), de ott is érdemes megnézni, hogy Tarantino-t mi motiválta a film elkészítésében! Adni a négereknek egy szuperhőst, hogy legalább képernyőn láthassanak egy jogos bosszút ami beteljesedett. Érted? Egy szuperhőst aki fehéreket gyilkol.
És lőn, a szép új világ elkezdődött..És vajh miért tart a kezében egy kardot az Oscar szobor? Egyáltalán ki ez az Oscar?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 21:48:44

@Omahaboss: persze en mindent bezabalok
bar csaxolok, nem kepcsoves a tv-m....
azert megneznelek teged, mint feheremebert akarhol az arab vilagban/ foleg ha amerikai vagy / es eppen forradalmat csinalnak
muhhahah

Oscar az valakinek a nagybattya volt, onnan kapta a nevet
ja es igen
minden szar ellenere, megis itt csinaljak A FILMEKET
ez van
a Djangot meg nem lattam, tarantinot persze kedvelem, bar a pul fictionnal ugysem tud jobb filmet csinalni

DieNanny CH 2013.02.28. 21:50:12

@hot-spot:

Akasztó hozzánk közelebb van. És kisgyerekeknek nyugisabb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 21:50:58

@hot-spot: nemm tolem kerdezted, de nekem 8-10 ev
de meg most is vegyes
hol angolul almodom, hol magyarul
es elofordul hogy vegyesen
pl. angolul beszelek es anyukam magyarul valaszol
es ertjuk egymast:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.28. 21:51:33

@ffüttyfürütty: Úgy látszik eltűnt az előző kommentem, megette a blogmotor. Szóval:

Köszi az infót!

Most, amíg döglődött a blog.hu, rákerestem a gugliban, tényleg ez a felfuvalkodott hólyag már akkor is bemutatkozott. Még egyszer köszi.

Na, most már valamennyire lenyugodtam :) Lassanként megpróbálok arra is írni, amit a posztoló kérdezett :)

DieNanny CH 2013.02.28. 21:53:01

@hot-spot:

Én ha személyekkel álmodom, akkor ők a saját nyelvükön beszélnek. Amúgy én 12 éve élek német nyelvterületen, és az álmaim fő-nyelve a magyar. Csak akkor jön elő más nyelv, ha a helyszín vagy a szereplő más nemzetiségű. Nálam ez ilyen.

mojoking77 2013.02.28. 21:55:04

@hagyma: "azert megneznelek teged, mint feheremebert akarhol az arab vilagban/ foleg ha amerikai vagy / es eppen forradalmat csinalnak".
2011 tavaszan kollegaim voltak Tuneziaban, es Egyiptomban, en pedig Kuwaitban (mondjuk ez pont nem annyira relevans, egy tuntetes volt, nehany berber torzs kuwaitit allampolgar szeretett volna lenni, meg nemi oromkodes mikor Libiaban sikerult elfoglalni egy varost). Minden kollegamnak felajanlottak, hogy jojjon haza, egyik sem jott, pedig volt ahol csalad is kint volt, es egyik sem kimondottan ongyilkos hajlamu. NE HIGYJ A MEDIANAK

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 21:55:35

@mojoking77: soha eletemben nem hasznaltam ekezeteket
mar otthon sem
kenyelmesebb
miota itt vagyok meg plane
egyszer elszegyelltem magam es egy afrikai magyar nonek kludtem e-mailt ekezettel es olvashatatlan lett
en kuzdok vele, O meg el sem tudta olvasni
lofaszt mama
nincs ekezet

mojoking77 2013.02.28. 21:57:55

@hagyma: A mosoly a vegen jelzeserteku volt. En sem hasznalok kb tiz eve.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 21:57:57

@mojoking77: az igazsag az , hogy a story teljesen valos alapokon nyugszik
termeszetesen kiszineztek a film miatt mint birca
jelzem, elhiszem, hogy tetszik neked Iran,, annyit kerdeznek, amerikai utlevellel voltal?
naugye

2013.02.28. 21:59:17

@hagyma: a pal utcai fiuk megvan filmben???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:04:04

@charlieharper: demeghogy
amugy amerikai film:)
@mojoking77: meg egyszer szolok az Argo az 80 szazalekban valos tortenet, mikor ment az ajatollah minden amerikait ki akartak nyirni
sokkal meg is tettek
ezt a 6 embert is
ez nem media
ez tortenelem
halalra kerestek oket es nagyon nehezen tudtak kimenteni oket az orszagbo
es egyetlen bunuk volt, hogy amerikaiak/
/amugy eppen tegnap mondtam Marynek, hogy tulajdonkeppen marcius 19 utan jelentosen veszelyesebb lesz az eletem a vilagba, millioszamra megno azok szama akik utalni fognak es meg is olhetnek , kizarolag azert mert amerikai vagyok, es ez igaz is, O is hevesen bologatott, en is csak most gondoltam bele/

DieNanny CH 2013.02.28. 22:05:33

@charlieharper:

... már úgy érted hagymának, vagy úgy általában? Mert ha úgy általában, akkor igen, '66-ban készült magyar-amerikai koprodukcióban. Meg néhány éve olasz változat is, de megnézése a magyar nemzet elleni bűntett!

Lajos ghr 2013.02.28. 22:05:43

Hát igen, a naplemente sehol nem ilyen szép. :)))

mojoking77 2013.02.28. 22:06:21

@hagyma: Nem, viszont nagyon sokat beszelgettem helyi fiatalokkal (sot buliban is voltam, bar ez full illegalis). Az iraniak ugyanis nem utaljak, sot semmi bajuk sincs sem Amerikaval, sem Izraellel. Az a szerencsetlen populista barom meg egy ket idiota szitja teljesen feleslegesen az indulatokat. Ha mindenkep meg kell nevezniuk valakit, akit utalnak, azok az arabok, elso sorban az egyiptomiak. De hat oket gyakorlatilag az egesz arab vilag gyuloli..
BTW3, a kinti irodavezeto amerikai volt. A PM-em meg egy fiatal no...
Es Magyarsztan.
Innen szarmazik.

DieNanny CH 2013.02.28. 22:06:55

@charlieharper:

... oké, bocs, belekotyogtam...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:08:35

@mojoking77: amugy tolem mindenki eljen az arab vilagban ahogy akar
en nem fogok
annyira mas nekem az egesz eletvitel, hogy feldolgozhatatlan
multkor/ nehigygy a medianak/ a magyaron olvastam hogy talan Iranban levagta a huga fejet es bevitte a rendorsegre, mert szerinte a huga valni akart/
koszonom szepen szopjanak le egy batyu faszt, nem kell a kulturajuk, a felfogasuk es elore szolok a vilag nagyon orulhet, hogy amerika es a masik 3-4 nagyhatalom kordaban tartja oket/

bpetya75 2013.02.28. 22:09:06

@charlieharper:

Fekete Istvántól lehet más is- Pl Bogáncs, Lutra, Csí és más elbeszélések, a Téli berek is kiváló. Én jó szívvel ajánlanám Nemere István néhány ifjúsági könyvét is. A fantasztikus nagynéni sorozatot, meg a Kozmosz lovagjait is.

De a korábban emlegetett Egri csillagok is megállja a helyét, sőt ha már itt tartunk, Fekete István történelmi regénye, A koppányi aga testamentuma is kiváló olvasmány.

Omahaboss 2013.02.28. 22:09:40

@hagyma: "Oscar az valakinek a nagybattya volt, onnan kapta a nevet"

Egy karddal a kezében, ebben a pózban?! Valakinek a nagybátyja? Te mindent bezabálsz? Ja nem, mert nem képcsöves a tévéd. Akkor azt mondom, hogy egy kicsit egySÍKú a gondolkodásod, így ok?:)

"ja es igen minden szar ellenere, megis itt csinaljak A FILMEKET
ez van"

A tömegfilmeket! Igen EZ VAN, és ez nem véletlen! Mert hatalmas véleményformáló erő. ÉPPEN most bizonyítod jóember azzal, hogy egy filmből kapott információkra alapozva tanácsolsz vagy mondasz bármit a való életre vonatkozóan. Neked elég ennyi "igaz történet alapján"

A valóban jó filmek nagy része nem az USA-ból érkezik! Persze ízlések és pofonok...Az Eredet pl. kifejezetten tetszett!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:10:43

@mojoking77: akkor az Argo az kamu?
nem rohantak le az amerikai nagykovetseget
sot viragcsokrokkal fogadtak az amerikai kovetseg alkalmazottait
valoszinu
termeszetesen ahogy nem minden irani /sokan eleve ide akarnak jonni/ utalja amerikat, ahogy nem minden magyar
csak amelyik irani utalja az olni is kepes emiatt
magyar eddig meg nem

bpetya75 2013.02.28. 22:11:18

@Muscari:

Én Dékány Andrást és Rónaszegi Miklóst is kedveltem. Előbbitől a Kossuth Lajos tengerésze sorozat, meg a Kalózok, bálnák, tengerek sorozat volt nagyon begyere, utóbbitól meg a Kartal történetek Károly Róbert, és Nagy Lajos idejéből.

2013.02.28. 22:12:07

@DieNanny: ne kerj elnezest, sot kerlek adj infot.
Szerintem eloszor odaadom neki a konyvet, ha tetszik neki es konnyen halad vele, megnezzuk filmben is.
Igy tanul legjobban magyarul olvasni. Irni nem nagyon tud magyarul, de gondolom magatol fejlodik ez a keszseg is, ha magyarul olvas.

2013.02.28. 22:14:46

@bpetya75: ok, kosz. Most mar kaptam egy teljes listara valot. :))
Meglatjuk hogyan halad vele.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:15:13

@Omahaboss: tetszik vagy nem, nem lehet mindenki olyan okos, mint Te
en ilyen befolyasolt barom vagyok
mossak az agyamat
nap mint nap

igen a filmek nagy reszet itt csinaljak
es a magyarok nagy resze is amerikai filmet nez, majd utana kopkod, hogy hulye amerikaiak es kozben eszi a mekdonalszos szart
igen a story/ akar igaz akar nem, mikor megcsinaltak a szibrot, valaki megszolalt
" je ez ugy nez ki mint Oscar nagybacsikam"
es innen lett oscar
akar igaz akar nem
a story jo
minositgetsz engem egesz nap
en is megteszem akkor
frusztralsz vagy, mert nem johetsz amerikaba

bpetya75 2013.02.28. 22:15:29

@rezsoatya:

Jogos! Nagyon jó könyv.

Qué-Béka 2013.02.28. 22:16:30

@charlieharper:
Nem találom, hogy fiad vagy lányod van ( talán nem is említetted ), de nekem mindkettő megadatott. Az enyémek nem szeretetik a mára már klasszikussá vált kedvenceimet, mint Szabó Magda vagy az Egri csillagok, de a kortárs gyerekirodalomban találtak kedvükre valót. Csukás István minden mennyiségben, a lányom kedvence volt a Mákszemtündérek nyara ( Pétery Teréz ), Boszorkáynos mesék ( Boldizsár Ildikó ), a fiamnak Gullivert olvastam ( van egy könnyedebb kiadású változat az Alexandrától ), Stephen Hawkinsnak is van két gyerekkönyve, de az abszolút kedvenc Tolkientől A Babó ( Hobbit – már vagy tucatszor olvastam neki ) és Orbán János Dénes könyve a Búbocska ( zseniális ).

Rita Kakany 2013.02.28. 22:17:18

@hot-spot: Szeretnek kielegito valaszt adni.24 eve elek Gorogorszagban,kizarolag gorog nyelvi kornyezetben.A nyelvet nagyon nehezen tanultam,de iszonyatos akatatero volt-es van -bennem,hogy szamomra megfelelo szinten beszeljem es ertsem a nyelvet.Rengeteget olvasok gorogul,igen,almodok is gorogul,es amit sosem hittem volna:tavaly ota cikkeket is irok gorogul a thessaliai "Eleftheria"napilapnak.A gondolataim gorogul fogalmazodnak meg bennem eloszor,nem magyarrol forditom at oket.Bizony,tobb,mint 20 ev kellett ahhoz,hogy eljussak idaig.Hozza tennem,hogy a gorog nyelv a vilagon a leggazdagabb,a szokincs-variaciok szama meghaladja a 6 milliot,tehat egy elet keves arra,hogy tokeletesen megtanulja barki is.Barhol elsz,kivanom,hogy az almaid mindig szepek legyenek,akar magyarul,akar idegen nyelven!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:17:24

frusztralt termeszetesen
@mojoking77: jo lehet ol;yan orszagban elni, ahol egy sima buli full illegalis

2013.02.28. 22:19:23

@Qué-Béka: a 12 eves lany. Hobbit mar volt, de angolul. Korbenezek majd az Amazonon, hogy mit tudok beszerezni. Esetleg megkerem Muscarit, hogy postazza:))

bpetya75 2013.02.28. 22:20:43

@charlieharper:

Anno rengeteget olvastam. Amikor megláttam a kérdésedet, elkezdtem agyalni, és alig jutott eszembe valami. Aztán a többiek ötletei alapján szépen előjöttek az emlékek. Szóval köszi :-)

mojoking77 2013.02.28. 22:20:55

@hagyma: Nezd, a vilag legnagyobb reszen elfogadhatatlan, hogy mindenki alkotmanyos joga, hogy Kalasnyikovot tartson otthon, es a vilag osszes konfliktusaba beleavatkozzon, ha kertek, ha nem. A Super Bowl alatt hanytam magam majdnem el, mikor talan a navy reklamja szolt arrol, hogy mi terjesszuk a beket es az igazi demokraciat a vilagon, es ha mi nem volnank, Super Bowl sem lenne... Plusz akkor ne beszeljunk arrol, hogy szinte minden sarkon rendorauto all (jo ez persze kicsit tulzas, de utoljara a TV szekha ostroma utan lattam olyan rendori jelenletet, mint ami NJ-ben teljesen hetkoznapos). Megint csak azt mondom, NE HIGYJ EL MINDENT AMIT A MEDIA AKAR BELED SULYKOLNI

nyuszigonosz 2013.02.28. 22:21:31

@bpetya75: Jé, hát ezek mind nagyon jó könyvek!
MIlyen jó, hogy írod, ideje lesz megint egyszer elolvasni öket.
Legközelebb hazalátogatok, bizony elhozom öket!

mojoking77 2013.02.28. 22:22:05

@hagyma: Hat meg ott, ahol a kurva es a kuncsaft is bunozo.

blackhairlady 2013.02.28. 22:22:49

@mojoking77: A ferjem kuvaitban van mar tobb mint 1 honapja, ott dolgozik. Szerinte semmi kulonos, nem tunik ugy, hogy veszelyben lennenek mert amerikai. Viszont utalja a hatalmas homokviharokat, es egyaltalan, hogy mindenhol homok van.

mojoking77 2013.02.28. 22:24:01

@mojoking77: Es a buli azert volt full illegalis, mert alkohol es kabitoszer is volt jelen, illetve lassuk be az iszlam nem szereti, ha a fiatal csajok miniben buliznak, es meg a hazassag elott elvesztik a szuzesseguket. Ami Teheranban NEM jelent automatikus lefejezest

mojoking77 2013.02.28. 22:25:43

@blackhair-lady: Igen. Ez Kuwait. Iszonyat unalmas, viszont annyi penzt lehet megsporolni, mint talan sehol a vilagon (esetleg az Antarktiszt kiveve)

nyuszigonosz 2013.02.28. 22:25:44

@DieNanny: Én valamikor réges régen láttam a Pál utcai fiúkat film változatban. Az jó volt. Fekete fehér, vagy az akkori otthoni tévénk volt még az? Mindegy, az a film jó volt.
Persze a könyv az könyv.

Omahaboss 2013.02.28. 22:26:40

@hagyma:

Nálad viccesebb idiótával még nem találkoztam:D

Nincs az a pénz, amiért oda mennék, ezt már a legelső percben kijelentettem. Ja és nem mindenki hülye az USA-ban, de te kifejezetten az vagy!

AMÚGY AZ EGY dolog, hogy lusta vagy ékezeteket használni, nekem nem okoz problémát - de lassan már teljesen OLVASHATATLAN a halandzsa amit ide hánysz. Mert ez a betűk hányása te "ámerikai", vagy csak már túl zsíros az ujjacskád, hogy megtaláljad a betűket? Vagy túl lusti vagy megnyomni a shift gombot?

"termeszetesen ahogy nem minden irani /sokan eleve ide akarnak jonni/ utalja amerikat, ahogy nem minden magyar
csak amelyik irani utalja az olni is kepes emiatt
magyar eddig meg nem"

Igazi egybites hülye vagy, de tényleg. Már látom az iráni hordát, ahogy le akarja győzni ááámerikát a nagy olajkincséért! Jaaaaaaaa várjál! Az Iránnak van! És tudod mi van még nekik? Gerincük meg agyuk!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:30:02

@mojoking77: bazmeg en itt elek
nekem nem a tv-bol kell informalodnom
igen, kurva sdok rendor van
es ennek orulok
tampan ejszaka csakugy villogtak a rendorlampak szirenai
ez nekem jo
ez kisebb varos, de itt is van eleg
ennek orulok
nincs se reszeg se hajlektalan az utcan
szemem lattara kiszoltak egy kicsit hangosabb fiatalra a belvarosban, hogy csendesebben
ezt szeretem
haggyad mar a mediat, itt elek bazmeg:)
@blackhair-lady: kuvaitot ne vedd mar ide
tok mas
az amerikaiak szabaditottak fel 90 korul, talan eppen az irak, vagy iran rohanta le, asszem az elobbi

blackhairlady 2013.02.28. 22:31:13

@charlieharper: Nezd meg a Magyar Elektronikus konyvtarat, kulon ra tudsz keresni ifjusagi regenyekre. Hatha ott is talalsz olyat amit te jonak gondolsz.
A harry Potter lehet, hogy azert lenne megis jo valasztas, mert mar olvasta angolul, erti mirol van szo, igy ha nem is ert minden egyes szot magyarul akkor is megvan a tortenet. Meg szerintem jot is szorakozik kozben, hogy mennyire mas a forditas:))

Qué-Béka 2013.02.28. 22:34:04

@charlieharper:
Megnéztem milyen magyar nyevű könyveket kinál az amazon.com és elszégyeltem magam. A felét sem ismerem és a negyede sem érdekel :-(
( félve írom le, hogy eredetileg könyvtáros lennék :-(
Mellesleg ki olvassa manapság az Így élt sorozatot ( különös tekintettel Szamuely Tibor életrajzára ) ?

Omahaboss 2013.02.28. 22:35:07

@hagyma: Meg lehet nézni mit ért ez a beteg társadalom a Katrina idején HA NINCSENEK RENDŐRÖK! Az legyen a mérőpontod, mi van HA NINCS rendőr! Mert én akkor sem félnék kimenni az utcára este (egyes gáz helyeket kivéve, de ott sem Magyaroktól!)

mojoking77 2013.02.28. 22:35:40

@hagyma: Ne erts felre, de kicsit felremagyaraztad a dolgot. Arra kertelek, hogy ne hidd azt, hogy Iranban arra keszulnek, hogy megoljenek teged, mert amerikai vagy. Hiaba mondja ezt a media, mint ahogy azt is hiaba sulykolja lepten nyomon, hogy vilaghaborura keszulnek, hogy le akarjak rohanni Izraelt, hogy atombombaik vannak Amerikara celozva. Emlekszel meg Irak lerohanasa elott a mediara? A tomegpusztito fegyverekre? a vegyi, a biologiai csapasmerokre? Hol is vannak ezek?
Orulok, hog yjol erzed magad Tampaban, ezt megbeszeltuk mar egy parszor. De az egesz biztos, hogy semmi ralatasod nincs a nemzetkozi politikara (nagyon sok mondjuk hala az egnek nekem sincs), es sajnos bedoltel ennek az Iran ellenes maszlagnak. Nem nehez amugy ez teny.

Qué-Béka 2013.02.28. 22:36:59

@blackhair-lady:
Ezzel egyetértek. Az én lányom is angolul olvassa a kedvenc szerzőit, de amikor hazamegyünk meg kell vennem magyarul is.
( különben miért fizetnénk pótdíjat a repülőn :-D )

nyuszigonosz 2013.02.28. 22:37:31

@hot-spot: Egy idö után. Nem figyeltem erre, úgymond nem számoltam a napokat. :)))
Majd húsz éve élek német nyelvterületen, elött 6 év szintén nem magyar környezetben...
Szóval: az álmok is meg a gondolkodás is azszerint van, hogy mivel kapcsolatos. Helyszín és a további személyektöl függöen.
Ha itteni, úgymond hétköznapi dolgokkal kapcsolatos, akkor németül.
Ha sokat használom a magyart, akkor meg úgy.

mojoking77 2013.02.28. 22:41:10

@blackhair-lady: @hagyma: Amugy nem tudom, remelem csak uldozesi mania, de azutan, hoy egy hsz-ben hasznaltam Teherant, Izraelt es Michelle Obamat, egy bo negyed orara olyan szinten lassult le a gepem netes resze, hogy kenytelen voltam az egesz gepet ujra inditani... Remelhetoleg csak bebeszelem magamnak. Minden esetre rogton kiderul ismet.

zopilote 2013.02.28. 22:41:59

@PannonBoy:
" Egyedül egy dolgot: ez pedig a wellness és gyógyfürdők. Ebben kimondottan jók va -
gyunk (még jobbak is lehetnénk), ez fog egyedül hiányozni. "
En kimondottam utalom a wellneseket, de nem csak Magyarorszagon, hanem Kanada-
ban,Mexikoban is. Hanyingerem van a sok sznob lattan es kozott. Szeretem az egyszeru
meleg - ill forruvizu medenceket, ahol nyugodtan elengedhetem magam. Ilyeneket talalok
sokat nemcsak otthon, hanem Kanadaban is: Radium, Banff, Jasper Hot Springs. Raada-
sul ezek Nemzeti Parkokban vannak, csodalatos kornyezetben, a Sziklas - hegysegben.
Kepes vagyok vezetni 100 - 250 km -t is, csakhogy 1 napot ott tolthessek, de kibirom 3
napig is az ottletet. A legkedveltebb helyem Ainsworth Hot Springs, ami barlangfurdo is,
egy hegy oldaban van, es ranez a Kootney Lake - re. Forro vizeben ulni es nezni a kor -
nyezo hofodte hegyeket jo dolog. Erdekes, ezeket a helyeket leginkabb europai szarma -
zasuak latogatjak leginkabb, a kanadai inkabb szereti a huvos vizeket. Mexikoban is nagy
a gyogyfurdo kultusz, ott a Zacatecas allambeli Paraiso Caxcan nevu helyre mindig elme -
gyek 4 - 5 napra, ha csak tehetem. Ott az a jo, hogy nincsenek amerikai turistak, vagyis
meg nem lattam, csak mexikoiakat:) Amikor Vancouverben laktam, eleg gyakran kijartunk
magyarok a Whistlerhez 100 km -re levo Meager Creek Hot Springhez vagy a St. Agnes
Hot Springshez. www.bchotsprings.com/

2013.02.28. 22:42:59

@nyuszigonosz: en kepekben almodom. A felesegem szerint nem normalis. Komolyan nem emlekszem, hogy barki is beszelne almomban? Keressek pszichologust? Ugyis epp NYCban vagyok, van itt dogivel :))))

2013.02.28. 22:44:18

@zopilote: banffba allitolag a hitelba hevizrol hozzak a vizet. Ez csak pletyka?

Omahaboss 2013.02.28. 22:45:45

@mojoking77: www.lundyisleofavalon.co.uk/templars/images/2007templar1--maxweb.jpg

Lehet ő volt Oscar nagybácsi. Mindenesetre azt hiszem az FBI már a 80-es években minden USA telefonbeszélgetést szűrt bizonyos szavakra. Azóta biztos visszafejlődtek, nyugodj meg:)

Qué-Béka 2013.02.28. 22:45:57

@charlieharper:
Csak annyira lehetsz 'nem normális', ahogy én. Hozzám se szól a kutya sem, amikor álmodom :-D De minden nagyon szép színes.

blackhairlady 2013.02.28. 22:46:33

@mojoking77: Nalam sem mukodott, de mire visszaertem az iskolabol mar megjavult:)

Qué-Béka 2013.02.28. 22:47:34

@Qué-Béka:persze ettől még elmehetsz picológushoz, aztán majd oszd meg velem, mit mondott :-D

2013.02.28. 22:47:52

@Qué-Béka: ok. Akkor nem egyedi problema. Nem ertem soha, hogy miert kerdezik meg milyen nyelven almodunk. Semmilyenen, kepek vannak.

ingenium rusticus 2 / reloaded 2013.02.28. 22:49:30

Ha őszintén szeretnéd kitölteni azt a pár oldalt, akkor még évekig maradsz és írhatod tovább a fizetett postokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:51:14

@mojoking77: nekem semmire nincs ralatasom tampaban, mert kimosta azagyamat azmerikai medijakok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:52:07

@mojoking77: vigyazz a CIA a nyomodban van es moderajja a hozzaszolasaidat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:53:47

@zopilote: en is utalok egy kadban furdeni idegen emberekkel
en minden kozfurdot utalok
uszni sportolasi celbol OK
atobbi az mind buzi

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.28. 22:53:48

@bpetya75: Köszi Neked is. Füttyfürütty már megírta az előbb, ennek a mocsadéknak a nevét, meg arra is felhívta a figyelmemet, hogy ugyanez volt, aki úgy gondolta, hogy a családi erőszaknak az a megoldása, hogy sok gyereket kell vállalni a nőknek, mert akkor kevés verés jut nekik. Gondolom a beteg agyával azt gondolta, hogy a nagy családban kisebb az egy főre eső verések száma.

mojoking77 2013.02.28. 22:54:50

@hagyma: Ez a baj veled, egy parszor mar vegigjatszottuk. Abban a pillanatban, ahogy valaki egy kicsit is megingat a meggyozodesedben, megsertodsz, es atmesz kiallhatatlanba (ot alternativ kifejezest toroltem mire ezt megtalaltam... :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:55:02

@charlieharper: egyenfuggo lehet
en mar beszelgettem teljesen angolul anyammal, ugy, hogy egy szot nem tud amugy angolul....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 22:59:26

@mojoking77: hat senki nem ingatott meg
a vilag az a fele
irak-iran stb.
a koznep
gyuloli amerikat
ezert olni is kepes
ott a koznepnek amerika a gonoszkent van felvetityve
ez elo is jon idorol idore
neha csak szemelyesen, neha tomegesen
belejuk van nevelve
ahogy a zsidoellenesseg is
nincs meg ember aki a gyerekere kotne bombat es felultetne egy buszra, hogy robbantsa fel magaval egyutt a hitetleneket
nincs nep aki nem tudna elviselni egy viccet pl allahrol, csak ok es olni is kepesek emiatt
nincs nep aki eltakartatja az asszonyai arcat es testet
nincs nep aki megoli sajat testveret mert szerinte bunt kovetett el
stb stb
vagyis van
Ok
mas nep
mas felfogas
nekem 8
en nem megyek oda, ok maradjanak otthon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 23:00:21

amelyik hulye feher picsa benosul oda, az meg ugy jart
\/lsd. lanyom nelkul soha/
de tudom az is a mediakok es meg sem tortent
agymosas az egesz

Qué-Béka 2013.02.28. 23:00:28

@charlieharper:
Most jut eszembe, e-könyvek ! www.canadahun.com
Regisztrálni kell, 10 értelmes hozzászólás és ha jól emlékszem 24 óra eltelte után lehet mazsolázni. Rengeteg feltöltés van különböző témakörökben, korosztályos bontásban stb. stb. Jó szívvel ajánlom !
( remélem ez nem számít reklámnak )

bpetya75 2013.02.28. 23:01:00

@Jani haverja:

Ritka nagy barom lehet.

Azt azért megállapítottam, hogy ilyen munkát nem végeznék, mint ez a riporter srác.

zopilote 2013.02.28. 23:01:20

@Qué-Béka: Peldaul en:) Csernyi Joska es Szamuely gyerekkorom eszmenyei:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 23:01:21

a legfnagyobb rasszistak az arabok, es az iszlamistak
ez nem kerdes

bpetya75 2013.02.28. 23:03:07

@mojoking77:

Hogy Te milyen finomlelkű vagy! :-D

nyuszigonosz 2013.02.28. 23:03:45

@charlieharper: Ne keress! :)))
Inkább a gondolkodásra értettem a szöveget.

Arra most tényleg nem emlékszem, hogy álmomban ki ,mikor és milyen nyelven szólalt meg. :)))

mojoking77 2013.02.28. 23:04:19

@hagyma:
a vilag az a fele
irak-iran stb.
a koznep
gyuloli amerikat NEM IGAZ
ezert olni is kepes NEM IGAZ
ott a koznepnek amerika a gonoszkent van felvetityve SAJNOS PROLALJAK< HALA AZ EGNEK KEVESEBB SIKERREL MINT UGYANEZT FORDITVA AZ USABAN
ez elo is jon idorol idore
neha csak szemelyesen, neha tomegesen
belejuk van nevelve NINCS
ahogy a zsidoellenesseg is NEM IGAZ
nincs meg ember aki a gyerekere kotne bombat es felultetne egy buszra, hogy robbantsa fel magaval egyutt a hitetleneket
nincs nep aki nem tudna elviselni egy viccet pl allahrol, csak ok es olni is kepesek emiatt
nincs nep aki eltakartatja az asszonyai arcat es testet ALTALANOSITASSZ, ES NAGYON BUTAN TESZED. IRANBAN UGYANIS NEM ELNEK ARABOK, ES EGYEDUL A KENDO KELL AZT IS CSAK A KOZINTEZMENYEKBEN (AUTOBAN MAR NEM)
nincs nep aki megoli sajat testveret mert szerinte bunt kovetett el CSEREBE BEMEGY AZ ISKOLABA ES 19 KISGYEREKET LO AGYON

Remelem sok kerdesedet megvalaszoltam,. Eddig felvilagosult embernek tartottalak, de ez a hsz a legmelyebb nebraskai sotetseget idezi

Qué-Béka 2013.02.28. 23:06:59

@zopilote:
Oké ! Bocsi :-) Akkor mégis van, aki szívesen olvassa. Nekem általános iskola történelem óra max kétszer hangzott el a neve. Gimiben szerintem már egyszer sem...

Mellesleg olvastam egy hozzászólásodat egy másik oldalon. ... hacsak nem valaki összeesküvést sző és a te nickeden garázdálkodik széles e neten :-D

zopilote 2013.02.28. 23:07:54

@charlieharper:
Ezt nem tudom Charlie, de nem hiszem. Meg csak egyszer voltam a hotelben, nem az en
stilusom, tul elokelo:) www.fairmont.com/banff-springs/

Thor vagyok 2013.02.28. 23:09:13

@Szőkeherceg-bombanője: Mintha én írtam volna pár napja :) aztán azt mondták, csak elriasztom a hazatelepülni akarókat :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 23:19:27

@mojoking77: ez az elet
nebrasdkaban soteteseg van, teheranban vilagit allah lampasa es ragyog a napfeny

zopilote 2013.02.28. 23:26:09

@Qué-Béka:
Sajnos betumanias vagyok gyerekkorom ota, szinte minden nyomtatott dolgot elolvasok,
ami a kezembe kerul. Sot lassan 20 eve az e - konyveket is ide sorolom, a pdf, mobi,
epub, envoy formatumokat.
Mi volt az a hozzaszolasom az osszeskuvesekrol? Kezd idegesiteni a dolog, komolyan:)
Igaz, vannak hozzaszolasaim, amiket kesobb megbanok. Kepzeld, vasarnap " betortek "
a yahoo email accountomra, es a nevemben hulye leveleket kuldtek azoknak, akik rajta
voltak a levelezesi listamon. Tobb, mint 10 eve a yahoo a fo emailem:(
Gyerekkonyvekkel kapcsolatban: par hete toltottem le egy terjedelmes ebook csomagot
valahonnan, es talatam benne sok magyar diafilmet is, miutan kizippeltem.

mojoking77 2013.02.28. 23:26:52

@hagyma: Csak sajnos ugy tunik, Tampaban is koran sotetedik :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 23:29:02

@mojoking77: nem valoszinu, bar jelzem nem elek tampaban
de meg TAMPAN sem
10 eve lekoltoztem

enrobag 2013.02.28. 23:29:16

Azoknak a gyerekeknek, akik nem lelkesednek a klasszikusokért nagyon jó szívvel ajánlom például Berg Juditot és Lackfi Jánost, a kortárs magyar gyermekirodalom képviseletében.
A honlapjaik: www.lackfi-janos.hu/
www.bergjudit.hu/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 23:36:46

@mojoking77: onnan 12 eve koltoztem el
asheville NC

mojoking77 2013.02.28. 23:38:44

@hagyma: Carolina?
:)
Most kezdtunk el ott is dolgozni. Mostantol aztan olyan jo lesz a
T Mobile, hogy csak na :))))

Qué-Béka 2013.02.28. 23:44:17

@zopilote:
Amibe én botlottam bele, abban a szegedi gázmezőkről volt szó és nem hangzott hülyeségnek, nem kell szégyenkezned. Lehet, hogy mást is írtál, még eddig nem tűnt fel, de majd nyitva tartom a szemem :-)
Hogy tudnak valakinek betörni az e-mailjére, hacsak valaki nem olyan süsü, hogy pofon egyszerű jelszót ad meg nem tudom technikailag elképzelni. Igaz, informatikából almafabéka vagyok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 23:44:46

verizonosok es charteresek vagyunk
marad is de sok sikert

Qué-Béka 2013.02.28. 23:46:05

@zopilote:
A diafilmeket imádták a kölykök, de aztán vissza kellet adnunk a gépet a tulajnak az én régi gépemből meg elveszett a lencse, így ott maradtunk egy csomó filmmel, gép meg sehol.

mojoking77 2013.02.28. 23:47:25

@hagyma: Valamivel jobb dontes. Visitva rohogok, mikor nezem a TMobile, az AT&T meg a Spring reklamjait, a teljes 4G lefedettsegrol. Gyakorlatilag 100%-os hazugsag, premier plan-ban. Tudom, tobbek kozt en fogom majd csinalni nekik. Ennyit a mediarol :)

mojoking77 2013.02.28. 23:48:11

@Qué-Béka: Vatera. Multkor neztem, volt fent treljes mukodo gep is, meg alkatreszek is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.28. 23:51:14

@mojoking77: tul sok mediat nezel
velem ellentetben

Qué-Béka 2013.02.28. 23:51:48

@mojoking77:
Kösz. Erre eddig nem is gondoltam. De így is csak nyáron tudjuk megnézni a filmeket, amikor otthon vagyunk. Itt 110/24 van az adapter meg... hmm, nem is tudom

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.28. 23:52:27

@doggfather: "Mondjuk azt nem tudom, van az usában déli harangszó?? "

Nem tudom, megvalaszolta-e mar vki, de az USA-ban nincs deli harangszo:) ez teljesen magyar unikum, ha jol tudom, a nandorfehervari csatara (??) emlekezunk vele? javitsatok ki, ha rosszul mondom:)

mojoking77 2013.02.28. 23:54:13

@hagyma: Szomoru. Na megyek is haza mediat nezni :)
Ja, nem is, elobb meg be kell vasarolnom valami jo kis import cuccokat arulo boltban ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 00:00:13

@Zsuzsi65: eleve keves a harang
igen nandorfehervarra van
itt biltmoreban van egy templom ahol ugyanugy harangoznak mint otthon, minden negyedoraban
de kifejezett deli nincs
de ez is ritka

zopilote 2013.03.01. 00:02:36

@hagyma:
" asheville NC "
Ez megmagyaraz sok mindent:) Ha hinni lehet a filmeknek ( pl a Delivarence ) akkor
eleg fura emberek azok a hillibiilyk:) Tenyleg, szeretik meg mindig dugni a disznokat? :)
library.thinkquest.org/TQ0310443/Appalachian%20Culture.htm
Kulonosen a Values resz emeli ki az ertekeiket.
A Delivarence volt egyike azon filmeknek, amit nem tudtam vegignezni, a felenel elhany-
tam magam majdnem:(

zopilote 2013.03.01. 00:07:24

@Qué-Béka:
Azok a diafilmek, amiket en toltottem le, jpg formatumban vannak.
Tehat barmely szamitogeppel, tablettel megnezhetok.
Megnyugodtam, ha a konteos blogra gondoltal:) Az olaj - es gazpalarol irtam benne (szakmai artalom)

zopilote 2013.03.01. 00:09:54

@Zsuzsi65:
Ennel csak az unikumabb, hogy Magyarorszagon van egy varos, ahol del helyett de. 11 -
kor harangoznak. Ez a varos Koszeg (3 evig eltem ott, azert tudom)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.01. 00:38:21

@blackhair-lady: "A Nyomorultakat megneztuk moziban, nekunk tetszett."

Mi is lattuk, major tear jerker:)) mindenki szipogott korulottem a vegen:) (en is:))

GERI87 2013.03.01. 00:44:01

@charlieharper:

Az amcsi lányok arcra? hááát...nekem pont az tűnt fel hogy rendbe vannak testileg, csinosak, de arcra nem hozzák a K-eu-s szintet....

A brazilok meg...már amennyi felületes ismeretem van...amekkora formás seggük van annyira nem állnak jól mell ügyileg.....és ez nagyot ront az összképben.

A mulatt típusnál vannak szép nők, a cigányos arab mediterrán vonal viszont nem jön be.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.01. 01:11:22

@tanato: @blackhair-lady: Köszi az az elismerő szavakat ,az origón tényleg kicsit más volt a kommentek stílusa.Igaz messze nem volt ilyen nagyszámú hozzászólás."

Csatlakozom, teny, hogy a tarsasag kicsit mas, de azert jo paran megmaradtak a regiek kozul is (en is a kezdetektol olvasom), es nehany "ujabb" tag meg szinesiti a palettat:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.01. 01:15:43

@hagyma: Fekete-feher. Szinek meg sehol.
Az argo amugy jo film, de helyen kell kezelni, filmkent ( meg csak nem is dokumentumfilmkent) . Vannak benne olyan reszek , amik nem ugy tortentek.

Egyebkent teljesen mas a vilaga egy amerikai filmnek, egy angolnak , vagy egy ausztralnak. Meg ha csak dokumentumfilmek is. Multkor neztem egyet egy amerikai allatfarmrol, ahol kiszoktek az allatok, es mentek oket osszeszedni , na nem altatolovedekkel. Meg epp idoben atkapcsoltam kangaroo dundee-ra. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.01. 01:17:36

@blackhair-lady: OFF: Ha van kedved, es FB-on vagy, akkor ajanlok egy hasonloan jo tarsasagot (foleg nok:) MON-Magyarok az Egyesult Allamokban (group) Tobb-kevesebb ideje elunk az USA-ban, es szinte naponta "osszejarunk" egy kicsit dumcsizni. Sot, mar OTYE talalkozot is akarnak tobben szervezni:) szoval mi vagyunk a kivetel, amely erositi a szabalyt: kulfoldi magyarok, akik jol elvannak, sot, ha kell, segitenek is egymasnak:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 01:21:50

@tildy:): mivel nem dokumentumfilm
ki van irva
valos alapokra epult mozifilm
senkio nem gondolja, hogy az utolso pillanatban kovetkik oket a repteren rendorautoval
de hogy ki kellett menteni oket iranbol, vagy megoltek volna oket az teny
tudom iranban nem nagy ugy 6 amber elete, de nalunk igen

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.01. 01:27:45

@Omahaboss: Teljesen igazad van, nekem is jobban bejon, ha keves a rendor, mert az embernek van megfelelo gerince, es nem csinalna amugysem disznosagokat. Amerika peldat vehetne Skandinaviarol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 01:44:01

@tildy:): haha
amerikat haggyuk mar meg olyannak amilyennek az amerikaiak akarjak

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.01. 01:44:37

@Don Kartasch: Electrolux, Flextronics, Nokia, Samsung sem kicsi azert. De valoban nem sok gyar maradt meg.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.01. 01:45:44

@hagyma: Jogos, alanyi jogotok fegyvert tartani pl. Csak tudnam miert. Annyi veszelyes medve azert nincs.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 01:46:54

@tildy:): mert jogom van megvedeni magam
a fegyver gyorsabb mintha hivom a 911-et

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.01. 01:49:19

@hagyma: Ha senki sem tamad, senkinek sincs fegyvere , akkor mitol kell megvedeni magad?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.01. 01:53:20

Egyebkent ertem en. egyeseknek biztonsagerzetet ad.
Nekem mondjuk felelemkelto, legyen max a rendornel meg a katonanal fegyver, de senki masnal. De meg akar ezt is tulzasnak erzem, boven eleg, ha egyeb modon hatastalanitani tudja a bunozot.

A fegyver meg lehet gyorsabb, mint a 911, de 1. nem feltetlen tartom jo otletnek az onbiraskodast, 2. lelkiismeretileg sincs rendben a dolog valahogy, ha megolod az illetot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 01:57:52

@tildy:): nem onbiraskodas!!
ha valaki ramtor, megvedhetem magam es a csaladomat
ez allampolgari jogom
tudom ez neked eleg nehezen ertheto
tudnam azt a kozhejet elsutni baltaval es kessel is lehet olni
a fegyver nem ol
az ember ol
es meg egyszer es szazszor el kell monadani
ez mas orszag
ez fegyverel lett megszerezve
ha csinaltal egy farmot fegyverrel vedted meg
stb
ez igy jo
en orulok hogy nekem van
"otthon" is van sokmindenkinek, a kivetelezetteknek
itt alkotmanyos jog

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 02:02:01

nagyon szomoru, hogy otthon csaka kivetelezetteknek jar
miert kulonbek ok , mint en?
de hat a birkak csak mennek a kolomp utan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 02:09:29

mert gondolunk bele testvereim az Urban, miert adunk egy allamtitkarnak fegyvert es miert nem egy komuvesnek?
mitol kulomb O?
es mitol lenne fontosabb es mitol akarnak hamarabb megolni mint a komuvest?
a fegyvertartas allampolgari jog
az enyem is regisztralva van, es mennyi sok van az itt dicsoitett azsiaban es afrikaban idiotak kezeben?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 02:23:25

amugy tobb mint vicces, hogy a cipomet le kell vennem a repteren, de a buzi arabnak nem kell a turbanjat, mert megsertjuk a vallasat
maradjanak otthon
ha idejonnek vegyek le a kibaszott tubanjukat
amerikanak kell jonni az erossebb vobnalra

mzgldr 2013.03.01. 02:36:16

@hagyma: sok lesz már a sör! :D Majd kérdezd meg Maryt (ha a holnap kocsit veszünk téma már kimerült), hogy milyen jó volt, amikor kislány korában a kokerók csak a busz hátuljában ülhettek le.Valahol olvastam, hogy a Pentagonban a legmagasabb az egy főre jutó budik száma, mert amikor építették a feketék nem használhatták a fehérek mosdóját, aztán amikor ezt feloldották, akkor rájöttek, hogy milyen sok budi is van itt. :D

montroyal ( CAN qc) 2013.03.01. 02:38:32

@hot-spot: A dagály fürdőt ajánlom nekik nyaranta,az nagyon jó kis hely.
mi is sokat jartunk szerettuk nagyon 4 gyerekkel tinik de a fu tele csikkekel es egy ember mindig maradjon a cucoknal..
felhivjuk kedves vendegeink figyelmet ertekeiket ne hagyjak orizetlenul..
tenyleg minden nap mas strandon voltunk a francia felesegem es a 4 gyerekek imadtak a vizet a strand bufet a langost a fatanyerost amugy minden evben mentunk es minden szep helyet megneztunk megmutattam nagyon szerettek..

mzgldr 2013.03.01. 02:42:46

@montroyal: tartod még velük a kapcsolatot? Mintha azt írtad volna, hogy most már magyar feleséged van.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.01. 02:45:54

@hot-spot: hogy mikortol pontosan nem tudom de 14 evig voltam fracia felesegemmel es 3 gyerekevel( nem beszeltek semmit magyarul) es az en lanyommal is franciaul beszeltunk semmi nem volt magyarul a fejembe a gondolatok sem es franciaul almodtam is .. 2 eve van magyar felesegem es eleg jol elmult ez, mert o 1 eve tanul franciaul de tiltakozik ellene hogy egymaskozt ne magyarul beszeljunk es miatta elkezdtem magyar tarsasagba jarni azelott soha semm..

montroyal ( CAN qc) 2013.03.01. 02:51:21

@mzgldr: nem tartom a kapcsolatot szarul vegzodott elrabolta a hazam felet ( nem jar neki a torveny szerint mert nem voltunk megeskudve de egy kolcson miatt 1$ ert a nevere irattam a fele hazat) de egy ev mulva vissza akarta konyorogni magat depressziosan es 40kgra lefogyva én viszont azt mondtam add vissza a penzemet vagy tartsd meg es bon chanche..

montroyal ( CAN qc) 2013.03.01. 02:58:55

@artbrigitta: például számolni magyarul számolok.
foleg a pénzt de sok kliensemnel is megfigyeltem ha fizetnek olaszul arabul kinaiul oroszul stb szamoljak elottem a penzt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 03:02:27

@mzgldr: sorommel ne aggodj, eppen az american idolt nezzuk
es ledobbentem hogy fogalma sincs a Boney M-rol
azutan rajottem az valami jamaikai egyuttes volt
igen kislany koraban a feketek/ nem kokerok/ mas iskolaba jartak
mit van ezen titkolnivalo?

montroyal ( CAN qc) 2013.03.01. 03:21:16

@hagyma: ezt az idiotasagot az amerikaiak koreben kellene kifejtened remelem senki nem ossza a velemenyedet azt hogy elveszi valaki valakinek az eletet mert fegyvere van sulyos de nem csak ezzel jar A MGFELEMLITES fenyegetes ami elfogadhatatlan amikor azert kell valamit elturnod mas idiotasagat antisocialis viselkedeset es befogni a pofadat mert a masiknal fegyver van..nem vitatkozhadsz a szomszedoddal a masik autossal a feleseg a ferjevel mert annak fegyvere van es ki tudja mi pattan meg az agyaban jobb ha semmit nem szolunk... megvedeni magad ? az is azert kell mert a masik idiotanak is van fegyvere .. neki is allampolgari joga ..

nem muszaly megmagyaraznod normalis tarsadalomban eloket ugy sem tudsz meggyozni..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.01. 03:34:22

@montroyal: nem erted
a sajat es a csaladom eletnek megvedesre van jogom
es ebben ne korlatozzon senki
ha masra hsznalnam/ nem fogom/ akkor vegezzenek ki

montroyal ( CAN qc) 2013.03.01. 03:52:13

@hagyma: ha nem lenne a tamadodnak is allamporgari joga fegyvert tartani ( vagy konnyen hozza jutni) nem kellene fegyverrel megvedeni magadat v fegyvert tartanod felelmedben..
de elismerem ezen nalatok nem lehet segiteni megha sok vita is van belole egyreszt hatalmas penz, masreszt a felelemben tartas szoval jol jovedelmez ... de tenyleg ne probaljuk meggyozni egymast .. tegnap lattam az apanak a beszedet a bizottsag elott akinek lelottek a fiat.. tudom legyenek az iskolakban is fegyverek megvedeni a tamadotol ... szoval nincs visszaut v megoldas..

mojoking77 2013.03.01. 04:23:17

@hagyma: ˝a fegyver gyorsabb mintha hivom a 911-et˝
Gondolom.
1. Forgatokonyv:
Hajnali haromkor felkelsz, hogy valaki van a lakasban.
Felkelsz, elmesz a szekrenmyhez.
Eloveszed a pisztoly dobozat.
Megkeresed a kulcsot.
Kinyitod a pisztoly dobozat.
Megtoltod a pisztolyt.
Lemesz, es megveded a csaladot a betorotol, aki ez ido alatt lent kinyitott es megivott egy sort, arra varva, hogy te majd jol megvedd a csaladod.
2. Forgatokonyv:
Mindig elol van a pisztoly, keszen arra, hogy megvedd csaladod, hisz ez allampolgari jogod, es evente ketszer is kimesz a temetobe, a gyermeked sirjahoz, aki kilenc eves koraban jateknak tartotta a pisztolyt. es nem azert mert nem nevelted, hanem mert gyerek volt.
De neked, meg a masik par millio agymosott Rednecknek JOGA van a fegyverviseleshez. Gratulalok.

BTW, en mar keltem ugy hajnali haromkor Johannesburgban, hogy valaki van a lakasban. Kicsit mashogy nez ki, mint a hollywoodi akciofilmekben, ahol Laurence Fishburne, kiugrik az agybol, kezeben pisztollyal, es elzevarja a betorot. (Pont az elobb ment)..
Nem a piszoly ol, hanem az ember. Persze, es az iraniak ugy vannak idomitva, hogy eletuk soran legalabb egy AMERIKAI allampolgart megoljenek. De csak AMERIKAI lehet...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.01. 04:40:59

@hagyma: "@tildy:): nem onbiraskodas!!
ha valaki ramtor, megvedhetem magam es a csaladomat
ez allampolgari jogom
tudom ez neked eleg nehezen ertheto
...es meg egyszer es szazszor el kell monadani
ez mas orszag
ez fegyverel lett megszerezve
ha csinaltal egy farmot fegyverrel vedted meg"

Hagyma azt a gondolkodasmodot es velemenyt kepviseli, amelyet az amerikaiak eleg nagy szazaleka:) Mindazok, akik a hagyomanyos ertekek mellett tettek le a voksukat, a fegyverviselesrol igy gondolkodnak. Es ezt tenyleg csak az ertheti meg, aki megerti az amerikaiak gondolkodasat. Europai, es foleg liberalis szemmel -fejjel a fegyverviseles mint alkotmanyos jog, elfogadhatatlan, es eroszakpartinak tunik. Lehet, hogy ugy gondoljatok,most Hagyma "partjat" fogom:) Ez a kerdes mindig is demokrata-konzervativ politikai vita targya volt, szoval itt is megosztja a velemenyeket, az biztos. A liberalis media - sajnos - sokszor elfogultan allit be dolgokat (ok, a masik oldal is:) Szoval, csak a fair play jegyeben egy par dolog. Ugye allandoan csak a fegyverrel elkovetett rablasokrol, iskolai lovoldozesekrol stb. hallunk. Arrol mar kevesbe, hogy valaki, akinek volt fegyvere, egy nagyobb tragediat haritott el, vagy mentett meg embereket ezzel a fegyverrel. Szoval amikor a fegyvertartasrol beszelunk, errol is szolni kene, meg arrol, hogy hiaba akarja most Obama szigoruan szabalyozni az egeszet, a "bad guys" akkor is hozza fognak jutni a fegyverekhez, mint ahogy eddig is. Pont ettol tart sok ember, es ezert erzik alkotmanyellenesnek az uj fegyvertartasi szabalyokat: mert ugy erzik, elveszik toluk a jogot az onvedelemhez.
Akit erdekel, itt olvashat tobbet (esetek, ahol a fegyver embereletet mentett): www.gunowners.org/sk0802htm.htm
www.policymic.com/articles/20891/oregon-gun-owner-stops-clackamas-shooting-spree-proving-guns-save-lives

(Hozzateszem, nalunk a hazban nincs fegyver, de aposomnak van egy puskaja:))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.01. 04:48:08

@mojoking77: "evente ketszer is kimesz a temetobe, a gyermeked sirjahoz, aki kilenc eves koraban jateknak tartotta a pisztolyt. es nem azert mert nem nevelted, hanem mert gyerek volt.
De neked, meg a masik par millio agymosott Rednecknek JOGA van a fegyverviseleshez. Gratulalok. "

Nos, a fegyvertartasnak vannak alapveto szabalyai:) eloszor is, nem lehet toltve a fegyver, sot, ha jol tudom, meg egyutt sem lehet tarolni a toltenyt es a fegyvert. Egy felelos szulo ezt tudja, es elzarja fegyvert is meg a toltenyt is :)
Ilyen alapon ne tartsunk otthon kest es semmi szuro-vagoeszkozt, mert a gyerek esetleg baleset aldozata lesz. Ugye latod te is az abszurditast? :)

mojoking77 2013.03.01. 04:51:14

@Zsuzsi65: Persze. Bocs, elolvastad a hozzaszolas elso harmadat is? Csak mert abban pont a felelos fegyvertartast emlitettem....

mojoking77 2013.03.01. 04:55:03

@mojoking77: Illetve javaslom a harmadik reszt is, ahol a szemelyes tapasztalatok kerulnek bemutatasra.. Csak, mert az interneten rengeteg kobor klaviatura ninja rohangal, akiknek mindenrol megingathatatlan velemenyuk van. (Egy pillanatra se vedd magadra, nem neked szantam)

montroyal ( CAN qc) 2013.03.01. 05:00:55

@Zsuzsi65: tenyleg meg akarjatok gyozni a normalis tarsadalomban eloket a fegyvertartas allampolgari jogarol.. magatokat gyozkodjetek egymas kozott, mashol nincs szukseg erre nem kell megvedenem a csaladomat mert nem is tamadjak meg a hazamat idiota drogos fegyveresek.. es semmilyen helyzetben nem kell fellelmemben fegyvert tartani..
elhiszem nehez ezt megmagyarazni egy amerikainak mert a kormanyuk adja a peldat ; ha valahol valami nem tetszik oda megyunk lebombazzuk megoljuk oket ... es még azt sem kell , csak mindenki ahhoz tatsa magat nekunk van a legerosebb hadseregunk ..
bocs eltertunk a tematol de mar irtam buszken mutatom Mo szepsegeit az itteni csaladomnak ismeroseimnek..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.01. 05:02:39

@mojoking77: Bocs, az elso reszben leirtak valoban elkerultek a figyelmem:) akkor en csereben ajanlom elolvasasra a belinkelt cikkeket:) Csak egy rovid idezet a masodikbol:)
www.policymic.com/articles/20891/oregon-gun-owner-stops-clackamas-shooting-spree-proving-guns-save-lives

"The anti-gun types would suggest that this man call the police and watch the shooter kill a dozen or more people until the cops finally showed up. Nick had other ideas. Being a legal Concealed Carry permit holder in the State of Oregon, Nick determined that he should try to prevent more deaths. He said: "[The shooter] was working on his rifle, he kept pulling the charging handle and hitting the side," as the shooter dealt with a jammed gun.

Nick drew down on the shooter as they made eye contact, and Nick prepared to fire. However, he determined (like any conscious firearms owner should) that there were other people behind Roberts, and his shot was not safe.

The only shot fired after this point was Roberts taking his own life. What could have ended as tragically as the school shooting in Connecticut ended much less tragically, with only two innocent people dead instead of 29."

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.01. 05:54:20

@montroyal: "tenyleg meg akarjatok gyozni a normalis tarsadalomban eloket a fegyvertartas allampolgari jogarol.."
tavol alljon tolem:)) ha igy jott le, amirol irtam, akkor sajnalom:)) a vesszoparipam a fair play, es mindig azon vagyok, hogy a masik oldal is kapjon hangot. Ebben az esetben a pro es kontra fegyvertartas, ugyebar:) felnott emberek vagyunk, mindenki eldontheti, melyik oldalra szavaz:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.01. 06:38:01

@zopilote: én ezért szeretem az alföldet... csak állok, és megbűvölten nézem a síkot és a semmit...olyan jó messze ellátni...

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.01. 06:50:06

@AnnaUtrecht:
nem rasszfüggő.
a tápos boltban, ahova MINDIG járok, tegnap megkérdezték, kérek-e számlát, majd az igen válaszom után most először nem segítettek kihurcolni a zsákokat a kocsiba.

DieNanny CH 2013.03.01. 06:53:31

@hagyma:

Mindenhol vannak őrültek, és ez nem vallásfüggő! Vagy mit szólsz ahhoz, aki Natascha Kampuscht 8 évig egy pincében tartotta, vagy az amstetteni-rém, aki évtizedekig élt a lányával házaséletet??? Mindkettő Ausztriában történt.
Vagy hogy egy férfi kedden Luzernben (Svájc)a délelőtti szünetben lelőtte két munkatársát és többeket megsebesített?

Attól, mert egy iráni hülyeséget csinál, még nem bűnöző vagy fanatikus mindegyik.

kék madár 2013.03.01. 06:55:09

@Zsuzsi65: "Pont ettol tart sok ember, es ezert erzik alkotmanyellenesnek az uj fegyvertartasi szabalyokat: mert ugy erzik, elveszik toluk a jogot az onvedelemhez."
semmilyen jogot nem akarnak elvenni, csak az automata fegyvereket (24 toltenynel tobb) akarjak szigoritani. Ettol kar parazni, akinek erre van szuksege az mar eleve abnormalis

DieNanny CH 2013.03.01. 06:57:22

@bpetya75:
Hú, a Kartal könyv nagyon tetszett! Már nem tudom, miről szólt, de a hangulatára igen. Volt asszem Kartal fia Borsa...??? Mikor rájöttem, van egy kis település, amit Kartalnak hívnak, emlékszem, elhatároztam, ott fogok felnőttként lakni.
Amúgy a Tenkes kapitánya is jó, ráadásul Siklóson már jártam is.

DieNanny CH 2013.03.01. 07:23:09

@mojoking77:
"remelem csak uldozesi mania"

Hú, imádom az összeesküvés-elméleteket! Erről jut eszembe egy könyv: Sándor Mátyás! Imádtam! Szerintem fiú-lány imádná! Főleg a titkosírást.

DieNanny CH 2013.03.01. 07:37:00

@zopilote:

Ez gyönyörű!!!
De van itt a közelemben is egy, 1-2 hónapon belül megnyílik:
www.parkhotel-vitznau.ch/de/hotel/index.html

eyebug05 2013.03.01. 07:39:54

Kár, hogy a természeti kincseknél senki nem említette a Zemplént, én most megteszem, mert szerintem a legszebb darabkája hazánknak!! (:

DieNanny CH 2013.03.01. 07:51:15

@Qué-Béka:
Keress Vaterán, hátha van eladó!
Az Alexandriában volt diavetítő, nem tudom, mennyiért, de nagyon drága volt!

bpetya75 2013.03.01. 08:06:32

@DieNanny:

Borsa talán az utolsó könyvben szerepel, a Kartal utolsó kalandja címűben.

A Tenkes kapitányát én is nagyon szerettem, bár utóbb arra jutottam, biztos nem voltak ennyire idióták a labancok, mert ha igen, akkor nagy szégyen, hogy nem nyomtuk le őket ;-)

deputy sheriff 2013.03.01. 09:15:37

A kajan kivul semmi mast. Meg a veces nenit, mert egyszer elengedte a 60 forintot, mikor nagyon konyorogtem. Kenytelen volt, mert a mekdonac nem hagyott hugyozni, a nenit meg megfenyegettem, hogy oldalba hugyozom a bodet, ha nem enged be.

Hari Seldon 2 2013.03.01. 09:27:51

Sziasztok.

Még nem olvastam végig a kommenteket, de az nem volt még, hogy ez valami kormányzati PR félig valóságos elemekkel?
Kicsit OFF-olnak, mint a "minden ideköt" videoklip...

Mit szeretsz? Aztán lehet felsorolni a Túró Rudit, meg a naplentét a Balatonparton, meg a többi ifjúsági romantikát...

Nem baj, ha próbálkoznak, de sajnos én vagyok annyira cinikus, hogy simán ezt tartsam a legvalószínűbb verziónak...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.01. 09:50:08

@Zsuzsi65: ne haragudj, nem fogom megerteni ezt a mentalitast. meg lehet nezni, hol hanyan vannak bortonben, hol es mennyi eroszaks cselekmenyt kovettek el. A lakossaghozviszonyitott szazalekban is. Fejben dol el a dolog. Europaban, de fokepp a Skandinavoknal vajon miert nincs szukseg ra?

Stacey 2013.03.01. 11:00:33

@Hari Seldon 2:

Biztosíthatlak hogy nem! :D
Csak egy reménykedő visszapillantás indulás előtt, megadva az esélyt gyerekeknek, hogy mire felnőnek egy más Magyarországra látogassanak el, mint amilyennek ma magyarok mi látjuk, és ne a köszönésnél legyen elvágva - hogy ide nem érdemes menni még látogatóba sem, mert azért mégiscsak érdemes...

M. Péter 2013.03.01. 11:01:59

@hagyma: Az, hogy téged utána kivégeznek, nem adja vissza az ártatlan áldozatok életét. Az USA gyilkossági rátája mutatja, hogy a büntetésnek nincs elég elrettentő hatása.

tanato 2013.03.01. 11:06:10

@Hari Seldon 2: Ez bennem is felmerült,ennek ellenére nagyon sok kommentet generált mindenki okulására.

M. Péter 2013.03.01. 11:06:26

@hagyma: "az ember ol"
Ezért kellene bizonyos embereket távoltartani a fegyverektől, pl. az Sandy Hook-i iskolai gyilkost, vagy pl. azt, aki nem sokkal később két tűzoltót lőtt le New York államban. Ez utóbbi már volt börtönben gyilkosságért, de ettől még tudott fegyvert vásárolni.

Hari Seldon 2 2013.03.01. 11:09:33

@Stacey:
OK. Akkor beszállok én is játékba.
Miért érdemes visszajönni?
A Magyarországon maradt rokonok miatt.
A táj és városok? Ha csak Európát nézzük, 10-es skálán 4-esek. Mondjuk Budapest jobb, de azért nem mondhatjuk, hogy Párizzsal versenyez, mert nem.
Legfeljebb sok emlék miatt kedvesebb lehet a legtöbb embernek, ezt elismerem. És itt vissza is lehet érni a régi emlékek, rokonok barátok vonalára.

padlas 2013.03.01. 12:59:19

@charlieharper: na, írtam neked az előbb hosszabban, de elszállt. Szóval elmondom mégegyszer rövidebben: Jókait akartam ajánlani (ha megengeded, hogy beleszóljak a beszélgetésetekbe).

Én annakidején imádtam, szinte faltam a regényeit, egyiket a másik után. Nem véletlenül hívták "a nagy mesélőnek". Igazán olvasmányos, szerintem a romantikus stílusára nagyon könnyen rá lehet kapni, főleg egy tinédzser lánynak, legalábbis velem így volt. Aztán utólag jöttem rá, hogy mennyire sokat tanultam belőle, a szókincset, helyesírást rendkívüli mértékben segítette, szóval én a saját gyerekeimet tuti körbeveszem majd a könyveivel.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.01. 14:11:55

@hagyma: csak a balta meg a kes elsodleges funkcioja nem az oles. Mig egy pisztolynal, puskanal mas a helyzet.

2013.03.01. 15:38:26

@padlas: ok, kosz. Csak jovore szamit tinedzsernek (nalunk csak 13-tol).

Stacey 2013.03.01. 16:56:48

@Hari Seldon 2:
a kérdés nem az volt, hogy miért jó hazajönni... hanem hogy egy külföldinek mi lehet érdekes Magyarországból.

szólószőlő 2013.03.01. 22:19:33

Elnézést, ha ismételek. Én biztosan megemlíteném a történelmünkből, hogy mi voltunk azok, akik megállítottuk a törököket, és közben Európa nyugati fele nyugodtan fejlődhetett.

Kerepesi Ingatlan 2013.03.01. 22:28:28

Külföldön jártomban észrevettem, hogy a mi házaink mennyivel jobb minőségűek, mint pl. Angliában. A föld is sokkal jobb minőségű, mint a világ nagy részén.

tohotom01 2013.03.02. 01:47:25

@mojoking77: De te azert erosen magyarazod az irani dolgokat hagymanak de ugyan ezt nem erted ha az USA-rol van szo. Talalsz ebben valami ellentetet ?

tohotom01 2013.03.02. 01:56:13

@Kerepesi Ingatlan: Melyikre gondoltal a valyog hazakra vagy a rakot okozo b 12-esbol epultekre, vagy a meszteglasra ?? A terkepen az a 2 centis orszagon kivul meg normalis elet sincs, persze hogy ott van a legjobb minosegu talaj is, hihiihihihi

tohotom01 2013.03.02. 02:03:33

@szólószőlő: Jol megallitottuk oket, ugy megallitottuk hogy ijedtukben ott maradtak vagy 150 evig, gondolom ledermedhettek, ja es azt se emlitsd meg hogy a fovarost is magukenak tudtak egy ici picit. Nem az osztrakok akadtak meg a torkukon ? Csak kerdezem ?

zopilote 2013.03.02. 03:40:32

Megtalaltam a regi diafilmeket az egyik harddrive - on:
A bagdadi tolvaj 1963, A csaszar uj ruhaja 1975, A csavargo bocs, A harom nyul
A het napjainak meseje, A kanasz, A Ket Bors Okrocske, A kincses barlang, A kis mukk
A kis primas, A kiskakas gyemant felkrajcarja 1954, A molnar a fia meg a szamar 1955
A Nehai barany 1986, A rut kiskacsa 1977, A sunik es a csunya kislany, A telhetetlen
mehecske Mind jpg kep, osszesen 86 Mb

zopilote 2013.03.02. 03:52:20

@tohotom01:
" A terkepen az a 2 centis orszagon kivul meg normalis elet sincs "
Meddig eltel nem normalis eletet Magyarorszagon? Ugy tudom, az elso 5 ev a legfon -
tosabb szemelyisegformalo az ember eleteben:)
A talaj minosegen nem rohogni kell, igenis az egyik legjobb termotalajok egyike.
Ellenben egeszseges, gyors es olcso lakohazakat Europaban nem tudnak epiteni, ta-
lan az utobbi 15 evben indult el valami.

tohotom01 2013.03.02. 13:53:37

@zopilote: Figyelj mar beszelgettunk egyszer ketszer, persze ertelmet akkor sem fedeztem fel a mondandodban ;^) Varj megprobalom ;^) Mi az az elso 5 ev ????? 5 eves korodban a gyufahuzasig juthattal el max. Inkabb hadjuk. A termotalajon meg csak csak rohogok, nezz mar ra a terkepre es menj korbe szerinted nem talalsz meg 1000 helyet ahol ugyan olyan reszek lennenek ? Vagy csak nem tudod, elarulok egy titkot, amit nem latsz, az meg letezik ;^) Az utobbi 15 evben elindult hazepitesrol pedig, lett mit lemasolni valahonnan, ami koztudottan nem mindig sikerul MO-nak.

bpetya75 2013.03.02. 14:00:47

@tohotom01:

Na, kiszólt a gödörből a lyuk.

"ertelmet akkor sem fedeztem fel a mondandodban"

tohotom01 2013.03.02. 14:26:56

@bpetya75: Esetleg bovebben ? Vagy csak bufogsz ???

bpetya75 2013.03.02. 14:34:19

@tohotom01:

Te bufogsz kisöreg. A történelmet nem ismered, a házépítésbe is csak belekaffogsz, bevésődésről, meg személyiségfejlődésről nyilván életedben nem hallottál, de osztod az észt ezerrel, pedig inkább gyűjtögetned kellene.

" Inkabb hadjuk"

Még magyarul sem tudsz te szerencsétlen, mit erőlködsz itt?

tohotom01 2013.03.02. 17:28:04

@bpetya75: Te egy nagy gyoker vagy ecsem, nem szoktam idiotakkal beszelni de veled kivetelt teszek. Ne puffogtass, reszletesen cafold meg az irasomat es a " magyarul sem tudsz szoveget".

tohotom01 2013.03.02. 17:43:00

@bpetya75: Mondjuk tenyleg eleg nehez ertelmezni a pesti dumat egy karakoszorcsoginek, gondolom te tajszolassal beszelsz. Ugy nehez is, de ne idegeskedj miatta.

Kerepesi Ingatlan 2013.03.02. 18:36:41

tohotom01 Imádom a vályogházakat, az a jövő építőanyaga. Te láttad már az angol vékony falu, gipszkarton házakat 1 rétegű üvegablakokkal? Ahol a gázkémény a gyerekszoba ablaka alatt helyezkedik el?/nem tudtuk mért fullad a gyerek/ És ha megpróbálsz befűteni, amit ők alig-alig szoktak, akkor az egész ház csupa penész lesz. Így nem is baj, hogy átfúj a "tengeri szellő" a házakon, mert különben emberi lakhatásra nem lennének alkalmasak. Olvastam blogokat Görögországból, Spanyolországból, Svédországból, azt írják "soha nem fáztak ennyit életükben". Hollandiában a város ingyen cserélte az 1 rétegű utcafronti ablakokat, mert szégyellték. A tulajdonosok nem, csak a város vezetők. Nem szeretem ezt az országot, vagy legalább is a vezetőit, és húznék el már a francba innen. De ami tény, az tény. Ingatlanos szemmel az itthoni házunk Angliában palota lenne.

bpetya75 2013.03.02. 19:30:53

@Kerepesi Ingatlan:

Szerintem ne fáraszd magadat. tahótom tudja az okosságot, mi meg csak tátott szájjal hallgathatjuk őt ;-)

zopilote 2013.03.02. 19:44:44

@tohotom01:
Degeneralt, amerikaiabb az amerikainal truck driverekkel nem allok le vitatkozni. Hogy nem jutott eszembe, ki is ez a tohotom nicknevu egyen!
Nem a truckdriverekkel van a bajom, bar ok olyan helyen szerepelnek az amerikai tarsadalom rangsoraban, mint Magyarorszagon a taxisok:) Vagy meg lejebb:)

tohotom01 2013.03.02. 19:45:33

@Kerepesi Ingatlan: Nem futtatom az angliai hazakat mivel meg eletemben nem jartam ott, de gondolom az USA tobbnyire lemasolta onnan. Azok a gipszkarton falak szerintem nagyon idealisak mert kozejuk helyezheto konnyen a szigeteles. Nagyon sok jo oldala van ennek, pl nem kell vegig vesni a falat amikor uj villanyt szerelnek be nem beszleve a vizszerelesrol. Gondolom 50-70 eves hazakrol beszelsz ( vagy tobb ) persze hogy akkor meg almodni sem almodtak a szigeteloanyagokrol. Ha megnezed es en ezt szerettem volna erzekeltetni, otthon abban az idoben valyog volt a divat meg a mesz tegla ami ugy szivja a vizet ahogy kell. Nem azt mondom hogy minden szep kulfoldon de ahoz az abban az idoben epitett MO-s hazakkal kene osszehasonlitani. Amugy az ablak szerintem vilagbajnok en amikor kijottem nagyon tetszett hogy minden ablakon szunyoghalo van es hogy kisebb helyet foglal. Ez a hasonlitgatas is olyan mint a zsiroskenyer vagy a pirospaprikank, nem azert hianyzik mert finom, hanem mert ahoz szoktunk. Neked ami hianyzik ( a mama foztje ) az egy peruinak is hianyozna MO-n.

tohotom01 2013.03.02. 19:47:50

@zopilote: Jajaj mar rajottem, te vagy az a falura szeretnek hazamenni mert ott a birkak is maskeppen begetnek, mar rajottem ki vagy, hihiihihihih de jo hogy te olyan rendes magyar vagy aki nem nezi le a honfitarsait, tiszteli a masikat. Vagy az nem nem te lennel ??

zopilote 2013.03.02. 19:48:59

@bpetya75:
Mint hagyma, csak truckos kiadasban:)
Bar hagyma is elhatarolna magat ettol a fasztol:)

zopilote 2013.03.02. 19:51:18

@tohotom01:
Nem is nezem le a honfitarsaimat, tisztelet a kivetelnek:)

zopilote 2013.03.02. 19:56:44

@tohotom01:
Ha nem jot volna le, en is az amerikai epitesi modrol beszeltem. Csak hogy megnyugtassalak, 3 evig szigeteltem, amikor kijottem, es 20 eve vagyok tapes (plasterer) masodallasban. En legalabb tudom, hogy mirol beszelek. Ezt a modszert probalja Europa is atvenni, nem mindig megy neki.
Igen, en vagyok az, aki falura szeretne hazakoltozni. Bajod ezzel?:)

tohotom01 2013.03.02. 19:58:24

@Kerepesi Ingatlan: Nekem ingatlanrol nehez lenne ujjat mondani amugy, 1994 ota ingatlanoztam amikor meg az emberek azt sem tudtak hogy okossag, sajat lakasaim, hazaim voltak, cegem, ha ismeros vagy Budapesten, Kispesten, Lorincen, Erzsebeten, Imren, Gyalon, meg cimeket is adok a foldhivatalnal letudod kerni hogy mennyi volt a nevemen, szoval csak ovatosan. Kispesten Wekerlen laktam, meszteglasban, szivta a vizet, peneszedet persze nem a mienk mert mi minden 2 evben festettunk CHF hitel nelkul hihihihi

zopilote 2013.03.02. 20:00:09

@zopilote:
jot helyett jött (elirtam)

tohotom01 2013.03.02. 20:01:29

@zopilote: Hu tenyleg nem kotoszkodok, mert amikor kijottem az allamokban sokaig festettem amig nem lettek meg a papirjaim, de te merre lehetsz az itteni tarsadalmi rangsorban ?? Kezdheted alulrol, mert onnan konnyebb megerkezni hozzad hihihiih

tohotom01 2013.03.02. 20:05:28

@zopilote: Ne vitatkozz velem, nem esik jol, inkabb figyelj amit irok, meg tanulhatsz is, minden jot, nem fontos egymashoz szolni.

zopilote 2013.03.02. 20:12:17

@tohotom01:
Alapjaban veve nem vagy te sem olyan rossz gyerek, amilyennek probalod magadat beallitani. Sajnos az en koromban nem tanulni akarok, inkabb felejteni. Mindettol fuggetlenul:
PEACE!! :)

bpetya75 2013.03.02. 21:01:26

@zopilote:

Na csak óvatosan azzal a felejtéssel! A Te korodban már muszáj emlékezni a régi dolgokra, hogy elmeséld őket és okuljon belőle az ifjúság ;-)

mojoking77 2013.03.03. 01:59:46

@tohotom01: Talan mert mind a kettot ismerem egy kicsit melyebben belulrol is, hala a jo egnek :)

zopilote 2013.03.03. 03:02:30

@bpetya75:
A fiatalok tobbsege nem okul semmibol, tapasztalatbol tudom. Igaz, ezt kesobb megban-
ja, szinten tapasztalat. De akkor mar keso:)

zopilote 2013.03.03. 03:07:32

@tohotom01:
Hogy megnyugodj, en meg a truck drivereknel lentebb vagyok a tarsadalmi rangsorban, lumpen proli vagyok (magyarul szabaduszo semmittevo) :)
PEACE!

KanáriHajni 2013.03.04. 05:53:01

Na nemtom jó helyre kommentelem-e be hagymának, de most már túl késő van visszaolvasni, hogy itt emlegette-e, viszont kötekedni elalvás előtt hej, de jólesik.. :-) Argo: www.theglobeandmail.com/arts/awards-and-festivals/film-awards/ken-taylor-sets-the-record-straight-about-argos-take-on-the-canadian-caper/article9044112/
Akkor most mi?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása