Közhely persze, de egy külföldi újrakezdéssel az ember nem csak a világról, de önmagáról is rengeteget tanul. Ennek példája mai szerzőnk, Ági is, aki az Egyesült Államokban levetkőzte önsajnáltató énjét és megtanult pozitívan gondolkodni.

„2011 januárjában, másodéves mesterszakosként, kicsit a többi diáktársamhoz képest későn, jutottam arra felismerésre, hogy a szakmámban külföldi tapasztalat és megfelelő angoltudás nélkül semmire sem fogok menni, még ha van is némi tehetségem.

Otthon a főiskola mellett végig dolgoztam, és nem panaszkodhatom, jó állásaim, és jó tanulmányi eredményeim miatt jó ösztöndíjaim voltak. 2008 júniusában döntöttünk a lakásvásárlás mellett, CHF alapra. Ez pecsételte meg a sorsomat, de erről majd később.

Hosszú tépelődés után, megszületett az elhatározás, majd októberben jött az interjú és novemberben az eredmény, hogy nem éppen tökéletes angoltudásom ellenére felvettek egy 5 csillag, 5 gyémántos szállodába az Egyesült Államokban, ha minden jól megy, márciusban utazhatok!

Elkezdtünk számolgatni

Összeült a családi kupaktanács, elkezdtünk számolgatni, és mindenki a támogatásáról biztosított, szétosztottuk ki mit vállal a költségekből, elkezdődhetett az ügyintézés.

A papírmunka nagy részét egy otthoni iroda bonyolította, a J1 vízum megszerzése hallgatóként nem volt túl nagy gond, és rengeteg ismerősöm volt már kint korábban és akkoriban is ugyanebben a hotelben, akik sok jó tanáccsal szolgáltak.

2012. március 1-én meg is érkeztem az Álmok Országába.

Nem adhattam fel

Hostess pozícióban kezdtem, ahol sem a fizetés, sem az amerikai kollégáim nem álltak közel az állomhoz. Bár a szálloda és a táj lenyűgözött, hamar rájöttem, hogy ezt a munkát sem anyagilag, sem lelkileg nem fogom bírni.

A szállodában sehol máshol nem tapasztaltam azt a hozzáállást, mint abban az étteremben, így a hazautazás meg sem fordult a fejemben. Biciklivel jártam be, ami az osztott műszaknak, a magaslatnak és a hegyeknek köszönhetően egyáltalán nem volt vidám dolog, este tízkor és reggel hatkor végképp nem.

Nem igazán voltak barátaim, de még ismerőseim sem nagyon. Egyszer egy autós is elütött, miközben biciklivel jöttem haza bevásárlásból, szerencsére viszonylag olcsón megúsztam, de sokkot kaptam.

Borzalmasan elveszettnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam, tízezer kilométerre a családomtól és a barátaimtól. De nem adhattam fel, különösen azért nem, mert közel hatszázezer forint volt idejönni, és amúgy sem vagyok az a típus.

Minden nap tanultam valami újat

Két hónap keserves kínlódás után egy ittlévő csoporttársam javaslatára átjelentkeztem szobaszervíz felszolgálónak, és átvettek! Állítólag ez korábban nem fordult elő, de úgy látszik nekem meggyőző indokaim voltak. Ezek után megszabadultam a korábbi lakótársaimtól is és végre egy új, valóban élvezhető élet kezdődött!

Egy olyan közegbe kerültem, ahol meg akartak érteni, ahol végre minden nap tanultam valami újat, ahol nyitottak voltak, segítettek és nem utolsó sorban pénzt is kereshettem.

Egy hónapnyi munka után vehettem egy fél autót, új lakótársaimmal egy gyönyörű és hatalmas lakásba költöztünk, ahol saját szobám lett, majd szép lassan már megengedhettem magamnak, hogy néha étteremben egyek, eljárhassak szórakozni.

Mert bizony nincs kolbászból a kerítés, havi 6-800 dolláros fizetésből nagyon nehéz itt megélni. Tegyük hozzá, hogy az itteni gyakornokok nagy része bulizni és utazni jön ide, nem a pénzért, tehát ez azért a szállodának nem róható fel. DE, ha értelmes vagy, szorgalmas és tanulni akarsz, segítenek, és akkor már minden simán megy.

Megjáratta velünk a poklot

A gyakornoki program értelmében azonban félévenként pozíciót kell váltani, így átkerültem a szálloda legnagyobb reggeliztető éttermébe, ami egyben Észak-Amerika egyik legjobb és leghíresebb Sunday brunch-ának is helyet ad.

A managerem az egyik legszigorúbb, híres-hírhedt a hotelben, és hálát adok a sorsnak, hogy az ő kezei alá sodort, és esélyt kaptam tőle, mert az elmúlt időszak életem legszebb és leghasznosabb része volt. A kőkemény, egy hónapos tréning alatt megjáratta velünk a poklot, de mára olyan magabiztossággal végzem a munkám, amit korábban nem hittem volna el.

Szép lassan felépítettem magamnak az itteni életem, visszafizettem az otthoni kölcsönöket, hazaküldtem nem kevés pénzt, így sajnos túl sokat nem utazhattam, de voltam Miamiban, a környéken jó néhány helyen, és valószínűleg haza tudok menni annyi pénzzel, ami egy-két hónapra elég lesz, és arra, hogy a terveimnek megfelelően új munkát keressek, itt az Államokban, jó távol Magyarországtól.

Megszabadulni depressziós énemtől

Amikor kijöttem ugyanis két célom volt: megtanulni angolul, és megszabadulni az otthoni depressziós, önsajnáltató énemtől, ami pont olyan volt, mint amilyen az ország maga. Csak siránkoztam, de segíteni nem akartam és nem is tudtam magamon. A triplájára növekedett svájci frank hitel mellett nulla jövőképpel éltem egyik napról a másikra.

Ma már tudom, hogy bármire képes lehetek, ha olyan környezetben vagyok, ahol hagynak kibontakozni, ahol ha dolgozol tervezhetsz, ha terveid vannak, megvalósíthatod őket, és nyugodt, kiegyensúlyozott életet élhetsz, mindeközben pedig a munkádban is megbecsülnek.

Az Egyesült Államok egy teljesen más világ, lehetetlenség néhány oldalban összefoglalni, ezért ha érdekel az elmúlt egy évem története, nézzetek bele a blogomba! (A képek is innen vannak.)

Hamarosan utazom haza, de remélhetőleg nem hosszú időre, édesapám és a családja már rég Ausztriában él, legnagyobb álmom, hogy a családom többi része is mihamarabb elhagyja azt az országot, és végre nyugodt, boldog életet élhessünk valahol a világban."

Végig rettentően hiányzott a kultúra, a budapesti élet, a családom és a barátaim. Mégis azt mondom, sajnos nem fog hiányozni a hely, amit már nem tudok a hazámnak nevezni, mert az én hazám az, ahol boldog lehetek.