Külföldre költözni még akkor is macerás lehet, ha a létező legtöbb segítséget kapjuk meg régi-új munkahelyünktől. Az ügyintézés, lakáskeresés ebben az esetben is sokáig eltarthat – derül ki egyebek mellett ez is Gergely Egyesült Államokból érkezett írásából. (A kép az ablakukból készült.)
„Elköltöztünk, reméljük nem örökre!
Otthon Pest megyében egy kisvárosban éltünk két gyerekkel és a párommal. Voltaképp jól elvoltunk, mindkettőnknek jó munkahelye volt. Nagyon szép környéken új házban laktunk, bár magas hitellel [CHF] terhelve.
A két kocsi, rezsi mellett is tudtunk félretenni egy keveset. Mindezt azért mondom el, mert nem csak azért lehet elmenni Magyarországról, mert annyira élhetetlen, vagy rossz.
Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pénz nem játszott szerepet, de igen, nagyon is! Mégis a gazdasági bizonytalanság erősebben hatott rám, mint bármi egyéb.
Sorolhatnám itt a forint hullámzását, a magánnyugdíjak elkobzásán keresztül meggyengített jövőképet, de szerintem aki ezt a bejegyzést olvassa, az mind tisztában van ezekkel a tényekkel, problémákkal.
Az amerikai központba kerestek embert
Írtam, hogy jó munkám volt, multicég IT-alkalmazottjaként. Az elmúlt bő évtizedben végigjártam a legnagyobb multikat otthon, többnyire 2-3 évente váltottam munkahelyet, így kerülve újra és újra alkupozícióba. Az utolsó váltásnál is reménykedtem, hogy ez már nyugdíjas állás lesz (hozzáteszem az utolsó költözésünknél is azt mondtuk elég volt, de soha ne mondd, hogy soha...). ;)
Aztán az említett politikai-gazdasági bizonytalanságok hatására egyre többször kacérkodtam a gondolattal, hogy miért itthon csinálom ugyanazt, amit akár pár ezer kilométerrel odébb is lehetne, talán kevesebb bizonytalansággal.
Egyre többször tévedtem a Határátkelőre és igen, nagy hatással voltak rám azok, akik már meglépték azt, amire addig csak néha-néha gondoltam. Egyszer aztán elkaptam a főnököm telefonbeszélgetését, hogy a cég észak amerikai adatközpontjába keresnek embert. Megpályáztam és NEM engem választottak.
Kicsit csalódott voltam, de nem adtam fel, másodszorra már ők kerestek meg, hogy érdekel-e még a dolog. Két hét alatt eldöntöttük, hogy ilyen lehetőség, alkalom valószínűleg csak egyszer adódik, szóval belevágunk. Nem mertük kihagyni!
Érvek mellette és ellene
Mellette szólt, hogy a gyerekek megtanulhatnak akcentus nélkül angolul, a pénz, illetve az, hogy világot láthatunk. Ellene volt az, hogy a jól begyakorolt, kényelmes életünket feladjuk, az állasainkat sem kapjuk majd vissza, illetve a gyerekek elveszítik a még csak kialakulóban lévő barátságaikat. A legnagyobb negatívum a család, barátok hiánya a hatalmas távolság miatt.
Azt terveztük, de már látjuk, hogy nem úgy fog menni, hogy minden évben hazalátogatunk. Egyrészt nagyon drága, másrészt iszonyú hosszú az út, harmadrészt kevés az éves szabadság, és végül ha minden évben hazamegyünk semmit nem látunk Amerikából és sosem tudhatjuk meddig élünk itt.
Pakolás és egyebek
A cég a költözéshez kapcsolódó összes költséget fizette, ez nagy könnyebbséget jelentett, bár mivel nem tervezzük, hogy örökre elmegyünk, ezért túl sok mindent nem vittünk magunkkal. A lakásunkat bútorozottan adtuk ki, így tisztában voltunk vele, hogy kint mindent újra meg kell majd vennünk.
A mérlegelést nehézzé tette, hogy nem egy-két évre, de nem is örökre tervezünk.
A költöztetés legnehezebb része mégis a teljes ház összecsomagolása volt. És tudom közhely, de becsukni magunk mögött a régi életünk ajtaját.
A vízumügyintézést a cég ügyvédei végezték, alig 3 hónapot vett igénybe az L-1 típusú vízum megszerzése. A végső aktus az USA nagykövetségén egy interjú volt, amitől egy kicsit tartottunk, de kb. annyiból állt, hogy "Sziasztok, költöztök? Isten hozta önöket Amerikában!".
A repülőút többé-kevésbé kellemesnek mondható volt, főleg a business jegyeknek hála, bár ha lenne olyan járat, ami este indul NY-ba, azt nagyon megköszönném, mivel a gyerekek - mikor máskor - leszállás közben aludtak el. Nekik nagyon pozitívan adtuk elő Amerikát, nagyon várták már a költözést, és azóta is csak ritkán mondogatják, hogy mikor megyünk haza.
Két hónap ügyintézés
Természetesen nekem is az járt a fejemben, hogy mi a fenét keresünk mi itt, miközben a reptérről az ideiglenes szállásunkra tartottunk. Aztán a nem működő fűtéssel elkezdődött a kéthónapnyi, megállás nélküli ügyintézés. Hihetetlen, hogy kibírtuk, de novemberi érkezéssel, december közepére többé-kevésbé berendezett lakásunk volt Westchester megyében.
Ez majdnem egy 22-es csapdája volt, mivel mindenhez valami olyan kellett, amit egyébként csak akkor kapunk meg, ha ez már megvan. Ugye értitek? :)
Itt a belépő mindenhová a credit history, ami egy most érkezett emberkének ugye nem nagyon van. Ettől aztán drágább például a kocsi lízing vagy bármiféle hitel.
Szerencsére volt relocation service, ami tartalmazta azt is, hogy egy kedves helyi mindenhova elkísért, megmondta, hogy itt, mit, hogy, mennyiért. Kész tervei voltak, mivel kell kezdeni, hogy ne legyen probléma. Még így is két hónapba telt, amíg minden életbevágóra sor került.
A jól ismert HSBC bank a bankszámlához, Social Security Number, munkavállalási, mindenféle HR-papír, kocsibérlés, kocsivásárlás. A jogosítvány még mindig folyamatban van, mivel újra kell vizsgázni.
Lakásvadászat
A cég csak egy hónapra fizette az átmeneti szállást (ami egyébként 2 szobás, berendezett lakás volt. Itt csak a hálószobákat jelölik külön, tehát ez 2 szoba plusz nappali, kb. 110nm), ezért a megérkezésünk utáni első nap elkezdtük a lakásvadászatot.
Két ügynök „segítette" a munkát, de jóformán semmit nem csináltak, magunknak kellett felhajtani a lakásokat, amiket ők nagy kegyesen megmutogattak. Jó előre tisztáztuk, hogy milyen lakás kellene, illetve, hogy mennyibe kerüljön, de vagy ócska helyekre vittek, vagy $3000-nál kezdődő, számunkra megfizethetetlen kecókat mutattak. Végül magunknak találtunk lakást.
A környék nagyon szép, de roppant drága, talán a legdrágább egész New York államban, viszont közel akartam lenni a munkahelyhez, legalább az első évben. Így havi 2100$-t fizetünk, ami tartalmazza a fűtést és a meleg vizet.
Épp a hurrikán után érkeztünk, ezért kevesebb kiadó lakás volt és azoknak is iszonyúan felment az ára. Nekünk meg sürgős volt, ráadásul vészesen az ünnepek előtt voltunk.
A munka jobbára pont ugyanaz, mint otthon, erről nem tudok sokat írni. Ha valaki azt mondja, hogy a hazai multiknál nem kell nyugati színvonalon dolgozni, az kérem nagyon téved!
Óvoda, ami nincs
A gyermekink szeptemberben kezdik majd az iskolát, addig angolt kell tanulniuk, amihez magántanárt kell fogadni. Miért? Mert az itteni óvodai szolgáltatás kérem szépen egy vicc. Drága, mivel csak magánovi létezik. Hely sem nagyon van, illetve ami van, az napi 2,5 óra gyermekmegőrzés.
Az itteni anyukák nem mennek vissza dolgozni, csak ha már iskoláskorú a gyermek, illetve akkor, ha extra jó a keresetük. Mi a reggel 9-től 11:30-ig tartó gyermekmegőrzésre havi 500-tól havi több ezerig terjedő ajánlatokat kaptunk, ami számunkra a szabadrablást jelentő kategória.
Ami érdekes, hogy itt az egész napos óvodában sem adnak meleg ételt, a családnak kell gondoskodnia a HIDEG ebédről, vagy termoszban melegen tartani, mert melegítésre nincs mód.
A hamis sztereotípiák
Alig három hónapja vagyunk itt, de néha megfordulnak a fejünkben a sztereotípiák. Jelentem, nincs több kövér ember, mint otthon. Sőt, talán az egészségesebb életmód itt már divat, folyton minden tele kocogó, futó, konditerembe járó emberekkel. Az egészségbiztosításom is olcsóbb, ha bizonyítom, hogy naponta legalább 7000-t lépek.
Valóban kedvesek, mosolygósak az emberek, legalábbis felületesen. És ez valóban számít, jobb, mint az otthoni folyton panaszkodó emberek. Sajnos én is beleszoktam ebbe, biztos idő kell, míg kigyógyulok belőle.
Nincs kolbászból a kerítés, itt is mindenért meg kell dolgozni. Nem leszek egyből dollárpapa, amint beteszem ide a lábam. :) Az amerikaiak valóban sokat esznek étteremben, illetve az esti kaja náluk a legfontosabb, mindenkor máskor egy KV, egy szendvics elég.
Pénzügyek
Mivel sokan erre kíváncsiak, írok pár gondolatot, de állíthatom, hogy három hónap után még nem látjuk át tökéletesen. Állítólag az átlagbér évi bruttó 50000$. Ami nem tudom, hogy elég a megélhetéshez.
Mint említettem már, drága környéken lakunk, ami az üzemanyagtól a kajáig mindenhol visszaköszön:
lakás havi 2100$
villanyszámla havi 100$
internet, tv, telefon havi 100$
lakásbiztosítás havi 30$
egészségbiztosítás havi 150$
bevásárlás heti 200$
benzin havi 60$
autó lízing havi 300$
autóbiztosítás 6 hónapra 900$
Mindezek ellenére is már most látjuk, hogy egy fizuból is többet tudunk spórolni mint otthon.
Nem vagyunk „elájulva"
Mindössze 3 hónapja érkeztünk, tehát még a sokkhatás alatt vagyunk. Mivel mi otthon is szerettünk élni és nem feltétlenül menekültünk, ezért nem vagyunk „elájulva" az USA-tól, próbálunk mindent a helyén kezelni.
Itt is szemét van időnként, ahol épp nem takarítanak, az idegeneket időnként hülyére veszik. De például nem túrnak le az autópályán, ha épp betartod a sebességkorlátozást, holott itt nem nagyon tartja be senki más, csak én. :) Viszont ha a piros lámpánál nem indulsz el, rögtön dudálnak.
Jelenleg nem engedhetünk meg magunknak olyan lakhatást, mint ami otthon volt, ezért ez most erős honvágyat kelt bennünk a saját házunk iránt. Reméljük az első bérleti ciklus után ezt meg tudjuk majd változtatni.
Az építészet, leginkább a szigetelés, itt a vicc kategóriába tartozik. Az én laikus tudásommal is egyértelmű, hogy az ittenieket egész egyszerűen nem érdekli a téma.
A mindenható Skype megkönnyíti az otthon maradottakkal az érintkezést, nem is tudjuk, mi lett volna velünk 10-20 évvel ezelőtt, amikor az internet elterjedése nem volt ennyire elképesztő.
A terveink szerint akkor megyünk haza
- ha a gyerekek megtanulnak kifogástalanul angolul
- ha valami pénzmagot is összegyűjtöttünk
- ha otthon is javul valamit a helyzet
- ha nem bírjuk itt tovább :)"
Utolsó kommentek