Sokszor felmerült már itt a blogon is, hogy a nagy multicégeknél is egyre inkább dívik az ajánlások rendszere, azaz hogy a munkavállaló ajánlja egy külsős jelentkező ismerősét adott munkára. Ez egyike azon dolgoknak, amiket Magyarországon nem szokás szeretni, bár szerintem lényegi különbség van a „beajánlom a haveromat" és az „ajánlok valakit, akit ismerek, és ajánlom, mert jó" mentalitás között. (A kép innen van.) 

Magyarországon nyilván nem tűnik túl nagy újdonságnak a címben megfogalmazott megállapítás, más kérdés, hogy azért az érdekes, hogy nyugaton is egyre erősödő tendenciáról beszélhetünk. Olyannyira, hogy már a The New York Times is cikkezik róla – én is ott találtam azt az írást, ami a mai poszt alapját jelenti.

Érdekes helyzet ez, mert miközben egyrészt az ember szívesen hisz abban, hogy a nagyobb, akár multinacionális cégeknél vagy külföldi munkavállalás esetén részrehajlás nélkül az addigi és az interjún nyújtott teljesítménye alapján bekerülhet valahová, addig úgy tűnik, külföldön is egyre inkább felfedezik a már bent dolgozó munkaerő ajánlásának értékét.

Az önéletrajz-halomból pikk-pakk a főnök kezébe kerülhet az anyagunk, ha van egy belsős ismerősünk. Ami persze jó a cégeknek, hiszen időt és pénzt spórolnak meg, ellenben rossz hír a kapcsolatokkal nem rendelkező, főként hosszabb ideje munkanélküli pályázóknak.

Egyre nagyobb arányban

Szakértők szerint a válság kirobbanása (és ezzel együtt az álláslehetőségek szűkülése) óta egyre jellemzőbb lett a nagyvállalatoknál is ez a trend. Így kihasználják például a LinkedIn-en feltérképezhető szakmai kapcsolatokat, sokkal inkább, mint az állásvadász portálokon keresztül beérkező jelentkezéseket.

A The New York Times szerint az Ernst&Young pénzügyi tanácsadó cég például 50 százalékra szeretné emelni a belső ajánlások útján felvett munkavállalókat. Jelenleg 45 százaléknál tartanak a 2010-es 28 százalékhoz képest. Más cégek, például a Deloitte és a Rent-A-Car még jutalommal, iPaddel, nagyképernyős TV-vel is motiválja munkatársait.

Az Egyesült Államokban jelenleg 4.8 millió munkanélküli van, akiknek átlagosan már több mint 38 hete nincsen állásuk, és munkaerő-piaci szakértők szerint minél hosszabb ez az idő, annál gyengébb a kapcsolati háló. Sok esetben, mintha egy fekete lyukba dobnánk a jelentkezést, állítják a szakemberek, akik szerint akár fairnek tűnik, akár nem, egy baráti jó szó bizony sokat számíthat.

Sokkal nagyobb az esély

Felmérések szerint egy külsős, ismeretlen jelentkezőhöz képest egy beajánlott pályázónak kétszer nagyobb esélye van egy interjúra, Még ennél is keményebb adat, hogy az állás megszerzésének esélye már 40 százalékkal nagyobb, mint egy mezei jelentkezőnek, de van, ahol az esély akár megtízszereződhet.

Ráadásul a felmérések szerint, az így bejutott alkalmazottak kevésbé valószínű, hogy felmondanak, jobban teljesítenek és gyorsabban beilleszkednek.

A Deloitte például döbbenetes számú, több mint 400 ezer (négyszázezer!!) önéletrajzot kap évente, de a HR-en egy külön 12 fős csapat csak a beajánlott jelentkezőkkel foglalkozik. A cégnél a tapasztalt munkaerő 49 százaléka érkezik így.

Nem mindenki helyesli

Ugyanakkor azért felmerülnek ellenvélemények is, hogy bár az ajánlás valóban értékes eszköz lehet, hosszú távon csökkentheti a sokszínűséget és a rendelkezésre álló készségeket, mert esetleg a már meglévő munkavállalókhoz hasonlóakkal bővül elsősorban a cég.

A FED New York-i bankjának kutatása szerint az emberek 63.5 százaléka a saját neméből, 71.5 százaléka saját etnikumából ajánlott valakit. Ezért például a Rent-A-Car úgy döntött nem akarja meghaladni a bűvös 50 százalékot.

Tudom, hogy jó páran közületek dolgoznak / dolgoztak nagy cégeknél, multiknál - nektek mi a tapasztalatotok?