oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 03. 06:54,  Ismerőssel nyugaton is könnyebb állást kapni 73 komment

2013. február 03. 06:54 Határátkelő

Ismerőssel nyugaton is könnyebb állást kapni

Sokszor felmerült már itt a blogon is, hogy a nagy multicégeknél is egyre inkább dívik az ajánlások rendszere, azaz hogy a munkavállaló ajánlja egy külsős jelentkező ismerősét adott munkára. Ez egyike azon dolgoknak, amiket Magyarországon nem szokás szeretni, bár szerintem lényegi különbség van a „beajánlom a haveromat" és az „ajánlok valakit, akit ismerek, és ajánlom, mert jó" mentalitás között. (A kép innen van.) 

állásinterjú 2.jpg

Magyarországon nyilván nem tűnik túl nagy újdonságnak a címben megfogalmazott megállapítás, más kérdés, hogy azért az érdekes, hogy nyugaton is egyre erősödő tendenciáról beszélhetünk. Olyannyira, hogy már a The New York Times is cikkezik róla – én is ott találtam azt az írást, ami a mai poszt alapját jelenti.

Érdekes helyzet ez, mert miközben egyrészt az ember szívesen hisz abban, hogy a nagyobb, akár multinacionális cégeknél vagy külföldi munkavállalás esetén részrehajlás nélkül az addigi és az interjún nyújtott teljesítménye alapján bekerülhet valahová, addig úgy tűnik, külföldön is egyre inkább felfedezik a már bent dolgozó munkaerő ajánlásának értékét.

Az önéletrajz-halomból pikk-pakk a főnök kezébe kerülhet az anyagunk, ha van egy belsős ismerősünk. Ami persze jó a cégeknek, hiszen időt és pénzt spórolnak meg, ellenben rossz hír a kapcsolatokkal nem rendelkező, főként hosszabb ideje munkanélküli pályázóknak.

Egyre nagyobb arányban

Szakértők szerint a válság kirobbanása (és ezzel együtt az álláslehetőségek szűkülése) óta egyre jellemzőbb lett a nagyvállalatoknál is ez a trend. Így kihasználják például a LinkedIn-en feltérképezhető szakmai kapcsolatokat, sokkal inkább, mint az állásvadász portálokon keresztül beérkező jelentkezéseket.

A The New York Times szerint az Ernst&Young pénzügyi tanácsadó cég például 50 százalékra szeretné emelni a belső ajánlások útján felvett munkavállalókat. Jelenleg 45 százaléknál tartanak a 2010-es 28 százalékhoz képest. Más cégek, például a Deloitte és a Rent-A-Car még jutalommal, iPaddel, nagyképernyős TV-vel is motiválja munkatársait.

Az Egyesült Államokban jelenleg 4.8 millió munkanélküli van, akiknek átlagosan már több mint 38 hete nincsen állásuk, és munkaerő-piaci szakértők szerint minél hosszabb ez az idő, annál gyengébb a kapcsolati háló. Sok esetben, mintha egy fekete lyukba dobnánk a jelentkezést, állítják a szakemberek, akik szerint akár fairnek tűnik, akár nem, egy baráti jó szó bizony sokat számíthat.

Sokkal nagyobb az esély

Felmérések szerint egy külsős, ismeretlen jelentkezőhöz képest egy beajánlott pályázónak kétszer nagyobb esélye van egy interjúra, Még ennél is keményebb adat, hogy az állás megszerzésének esélye már 40 százalékkal nagyobb, mint egy mezei jelentkezőnek, de van, ahol az esély akár megtízszereződhet.

Ráadásul a felmérések szerint, az így bejutott alkalmazottak kevésbé valószínű, hogy felmondanak, jobban teljesítenek és gyorsabban beilleszkednek.

A Deloitte például döbbenetes számú, több mint 400 ezer (négyszázezer!!) önéletrajzot kap évente, de a HR-en egy külön 12 fős csapat csak a beajánlott jelentkezőkkel foglalkozik. A cégnél a tapasztalt munkaerő 49 százaléka érkezik így.

Nem mindenki helyesli

Ugyanakkor azért felmerülnek ellenvélemények is, hogy bár az ajánlás valóban értékes eszköz lehet, hosszú távon csökkentheti a sokszínűséget és a rendelkezésre álló készségeket, mert esetleg a már meglévő munkavállalókhoz hasonlóakkal bővül elsősorban a cég.

A FED New York-i bankjának kutatása szerint az emberek 63.5 százaléka a saját neméből, 71.5 százaléka saját etnikumából ajánlott valakit. Ezért például a Rent-A-Car úgy döntött nem akarja meghaladni a bűvös 50 százalékot.

Tudom, hogy jó páran közületek dolgoznak / dolgoztak nagy cégeknél, multiknál - nektek mi a tapasztalatotok?

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: munkavállalás Egyesült Államok The New York Times

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr255058963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 07:09:40

ha megbizhato, jo munkaero vagy es bevaltal a cegnel
van nyitott allas, es az, akit ajanlassz megfelel a kovetelmenyeknek, szinte tuti nyer

DieNanny CH 2013.02.03. 07:38:06

Igen, ezt a kétféle dolgot jó különválasztani.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.02.03. 08:16:45

A jó ajánlás létfontosságú! Itt Thaiföldön pl. többet ér, mint bármilyen végzettség.
Persze utána teljesíteni is kell.

grimbusz 2013.02.03. 08:23:17

Nekem a mostani a negyedik munkahelyem es az elozo haromnal mindig volt valami kapcsolat (volt tanar, ex-kollega, fonok), aki szolt, hogy van lehetoseg es ram gondolt.
Es mindegyik multi volt. Az emberek egyertelmuen jobban megbiznak az ismeros ismeroseben.

Raadasul egyre tobb helyen (mar otthon is) anyagilag osztonzik a munkavallalokat, hogy javasoljanak embert a nyitott poziciora, es ha megkapja az illeto az allast, es a proaido letelik, kap egy bizonyos osszeget. Otthon peldaul 50-70 ezer forintrol hallottam, mostani munkahelyemen 1200€ a bonusz ilyen esetben.

Határátkelő 2013.02.03. 08:27:20

@DieNanny: Igen, szerintem is ez egy nagyon fontos különbség: hiába ajánlanak, az csak egy ideig elég, teljesíteni is kell. Ráadásul aki ajánl, az is kockázatot vállal, hiszen ha az ajánlott csalódást kelt, az rá is visszaüthet.

Határátkelő 2013.02.03. 08:28:04

@grimbusz: Igen, ilyenről már én is hallottam. Ráadásul a világ egyik legnagyobb multijánál van ilyen belső ösztönző. Ami tulajdonképpen teljesen érthető is.

SECI 2013.02.03. 08:53:37

"Bounty hunter scheme" (szinte?) minden multinal van.

Hogy miert jo az nyilvanvalo (lasd fentiek), de van meg egy szinten nem elhanyagolhato tenyezo: a ceg egy ugynoknek kifizetne a felvett munkaero kb 3 havi munkaberet, neked, mint beajanlonak meg kifizet mondjuk 1/2-1 havit. Szoval anyagilag is jol jar a ceg.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.03. 09:01:47

Legutóbbi 2 munkahelyemen az ÖSSZES állás úgy volt meghirdetve, hogy először a dolgozóknak küldtek ki köremailt, hogy "ajánljatok ismerőst", s csak akkor lett meghirdetve, ha nem lett ily módon megfelelő jelölt.

Ez egy finn és egy brit cég, azaz nem bolgár cégekről van szó.

Sőt: ha ajánlasz valakit, majd felveszik, s ledolgoz legalább 1 évet, az ajánló "munkatársajánló prémiumot" kap.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.03. 09:03:34

"Ez egy finn és egy brit cég, azaz nem bolgár cégekről van szó."

Bocs: amerikai és brit, nem finn és brit.

2013.02.03. 09:17:22

A probléma nem azzal van, ami a címe a mai posztnak, hanem az, amikor már ismerős nélkül se kapsz munkát, lásd Magyarország.

zopilote 2013.02.03. 09:17:53

Most en is hasonlo dilemmaban vagyok, nem tudom eldonteni, hogy milyen melot valasszak:
haverok altal ajanlottat vagy egy tok idegen helyre menjek el. Hetfotol ugyanis vege a jo
vilagnak, ujra meloznom kell, nem vart kiadasok ertek: elneztem a kocsim biztositasanak a
lejartat, az eves adot is fizetnem kell, plusz marciusban at kell mennem Angliaba, ahhoz is
kell egy kis penz. Tavaly csak 5 honapot dolgoztam, raadasul 2 honapot intenziven utaztam,
ami igen csak penzbe kerult. Haverok altal ajanlott munkat nem hiszem, hogy vallalok, nem
akarom oket lajaratni, hisz ugyis otthagyom egy honap mulva. Az uj, ismeretlen munka lehet
kellemetlen is, eleg csak egy szemet fonok vagy egy kibirhatatlan munkatars, es vege. Majd
meglatom, hogy alakul. Ezt is rabizom a Sorsa es a Szerencsere, mint mindent eddig :)

Taxomükke (UK) 2013.02.03. 09:25:20

@zopilote: Huhh, nagyon szurkolunk neked!!!
Lusta dög. :))))))

zopilote 2013.02.03. 09:46:12

@Taxomükke:
Thx! :) Ha hetfotol ritkabban jelentkezem, azt jelenti, hogy dolgozom :( Ami igazsag szerint
ram is fer, hiszen kezdtem ellustulni. Unatkozni egyaltalan nem unatkoztam, hiszen szeretek
olvasni, gondolkozni, igaz legtobbszor hulyesegeken. Meg depis is lettem, ugyanis mielott
Magyarorszagra mentem volna, a fonokom a lelkemre kototte, hogy okt. 1 -re okvetlenul
jojjek vissza, van egy 2 honapos melonk a Vancouver Islandon, szamit ram. Visszerek es
2 nappal a kezdes elott felhiv, hogy lefujtak a munkat:( Teljesen letortem :( Magam alatt
voltam egy honapig, pedig mar tortent hasonlo eset regebben. De mintha megereztem volna,
ugyanis nem vettem meg azt a kis paraszthazat a Matraban, amiert tulajdonkeppen hazamen-
tem. Igy annak az arabol itt atveszeltem ezt a nehez idoszakot.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.02.03. 09:46:59

Összesen 4 magyar dolgozik annál a cégnél, ahol én is:
- az apósom került oda elsőként 2,5 éve; őt a korábbi főnöke ajánlotta be (együtt vadászott a mostani főnök apjával).
- kb. 2 éve jött ide egy akkor már 2 éve munkanélküli !60 éves! kolléga. Senki sem ajánlotta, csak behozta a CVt és felvették egy üres helyre.
- 1,5 éve jöttem én, apósom ajánlása segítségével.
- szintén 1,5 éve jött a 4. kolléga, a 2. ajánlásával...

Ez nem egy multi cég, összesen kb. 70-80 ember dolgozik itt. Működik az ajánlásos rendszer és a felvesznek, mert szimpatikus vagyok a főnöknek dolog is.

VHB 2013.02.03. 10:13:10

Itt egy a lényeg, hogy az ember csak olyasvalakit ajánljon, akiben teljesen megbízik. Ha nem válik be az ajánlott személy, csúnyán visszaüthet.

ffüttyfürütty 2013.02.03. 10:36:53

Ha a HR már a felvétellel sem foglalkozik akkor mi a mennydörgűs ménkűnek vannak? :)

2013.02.03. 10:46:57

@ffüttyfürütty: oooo.... ezt ugye csak viccbol kerdezted?

Flamy (fat cat wannabe) 2013.02.03. 10:49:30

@ffüttyfürütty: a kirúgásokkal :P

Amúgy én is csak megerősíteni tudom h a legtöbb komoly multinál működik hasonló ajánlási rendszer, és a fent leírt összegek is realisztikusak. Sőt én pont ma fogok beszélni egy londoni baráttal a fenti témában :)

Carolka 2013.02.03. 10:52:45

Azsiaban is egyertelmuen beajanlas utjan a legjobb munkat szerezni, multi vagy nem multi teljesen mindegy. Nemzetkozi es helyi bankoknal is minden uj pozicio eloszor belsoleg kerul meghirdetesre, lehetosegkent a mar ott dolgozoknak mobilitas megvalositasara vagy ismeros beajanlasara. Csak ezt kovetoen kapja meg a fejvadasz es kerul fel kulsos portalra.Es hogy miert jobb ha bejanlott vagy, hat alabb szamszerusitettem.
Pelda:
a) xy jeloltet felterjeszt egy fejvadasz havi 5000-ert. Jelolt megkapja az allast, eves fizu 5.000x12=60k, fejvadasznak jar 5000x3=15k. xy jelolt szeretett volna 5500-ot kapni, de fejvadasz megdumalja hogy az 5000 a realis (nyilvan mert neki erdeke hogy megszerezze a 15k-t mig a havi 500+ amit te kersz a cegnek mar lehet kicsit soknak tunik, igy fejvadasz kockaztatja hogy bukja a 15k-t)
b) xy jeloltet beajanlja egy belsos.jelolt 60k,beajanlo 4k, cegnek megtakaritas 11k.
c) A nyero kombinacio! Belsos beajanlas.Tegyuk fel te vagy xy, elsore visszautasitod az 5000-et es kersz 5500-ot A evi 11k-bol amit a ceg megsporolna mert nem fejvadasz hozott, megporbalsz megszerezni 6k-ot. A legtobb ceg boldogan megadja a havi + 500at, mert valoszinubb hogy hoszabb tavra elkotelezett. Te orulsz mit majom a farkanak, a haverod is kapott penzt es a ceg is sporolt. Csak a fejvadasz buslakodik.
En negy multinal dolgoztam eddig, elso helyemet szereztem mint kulsos palyazo, a kovetkezo haromra volt kollega, volt fonok vagy fonok kollegaja ajanlott.
Ha pedig meg most sincs Linkedin profilod, akkor te vagy a fejvadaszok kedvenc predaja es valoszinuleg elbuksz evi 10% plusz fizut a jovoben.

Flamy (fat cat wannabe) 2013.02.03. 11:15:53

@Carolka: Igen, klasszikus win-win szituáció, feltéve ha nem fejvadász vagy. :)

De azért vannak olyan esetek amikor ez nem ennyire egyértelmű: pl. ha az állást fix fizetéssel hirdetik meg, akkor valószínűleg nem lehet alkudozni.

christophe 2013.02.03. 11:19:56

Ajànlàs nèlkul tobbfordulos kivàlaszto tesztek utàn szereztem àllàst,ènmagam is elcsodàlkoztam negyven èv felett,protekcio nèlkul....Ja nem M.o-n, fèlreèrtèsek elkerulèse vègett :-)

mommmmo 2013.02.03. 11:46:53

@ffüttyfürütty: A HR arra jo, hogy kitalalja a motivacios ajandekot a "beajanlok" szamara.
Szerintem.

Meg kidolgozza a felvetel, az ertekeles, a motivacio, a jutalmazas, a megrovasok es egyeb dolgok egyseges KERETEIT a cegnel. Amin belul a szakiranyu vezetok bovithetik, motivalhatjak, menedzselhetik a csapatukat.
En legalabbis igy kepzelem el a HR-t egy idealis vilagban.

Carolka 2013.02.03. 11:50:05

@ Flamy, igazad van. Bankoknal viszont szinte nincs fix fizeteses allas. Vagy en nem tudok ilyenrol. A beosztasodat a tapasztalatod alapjan kapot. Hany evig, hol es mit csinaltal. A fizetes pedig egy adott savba esik a beosztasi szintedtol fuggoen. A hivatalos titulusodon kivul (legyen pl Vice President) a HR besorol egy nem hivatalos kategoriaba....junior VP, VP, senior VP. Ez csak ilyen hatter info a HR-nel, viszont ezek nem tul eles kategoriak es jo alkupozicio eseten atlephetok. Na itt jon igazan kepbe az hogy pl a volt fonokod elarulja hogy nagyon surgosen keresnek valakit es ha tudsz jonni ket heten belul akkor fizetnek. Vagy pl harom honapja probaljak betolteni a pozit es nem megy.Ha van masik 30 jelolt akkor meg mindig elonybe vagy ha ajanlassal jossz, de fizetes ugyileg mar nem vagy olyan nyero, mert egy olcsobb jelolt kiuthet a nyeregbol ha ugyanazt tudja mint te.
A lenyeg, belsos info aranyat er :)

Flamy (fat cat wannabe) 2013.02.03. 12:06:35

@Carolka: A belsős infó mindig aranyat ér ez tény, ezt egy pillanatig nem fogom vitatni. :)

Igen, a banki világban ez a sávozás általános, bár sajnos több olyan esetet ismerek ahol ettől rugalmasan lefelé eltérnek...

off: nekem még ennyi év után is vicces h a banki világban majd mindenki Vice President (de legalábbis AVP) - ennél talán csak azon szoktam jobban mosolyogni h a Tescóban és a McDondalsban meg mindenki minimum manager. :)

manigerzson 2013.02.03. 12:23:15

"az állás megszerzésének esélye már 40 százalékkal nagyobb, mint egy mezei jelentkezőnek, de van, ahol az esély akár megtízszereződhet." - 400% már egészen másképp hangzik.

a poszthoz:
engem 3 hete küldtek el (délután behívtak, hogy az az utolsó napom), de adtak egy referencialevelet. hogy mennyit ér? tavaly, mikor idejöttem (Írország), fogalmam sincs, hogy CV-t küldtem el, adtam be, egyedül a volt munkahelyemtől jött visszajelzés, és az interjú után fel is vettek.
most, hogy a CV-hez mellékeltem a referencialevelet, 5 jelentkezésből 2-re aznap jött a válasz, és meglepett, hogy nem a szokásos, hanem a "betöltötték az állást, de a próbaidő még nem telt le, szóval nem dobjuk ki a CV-det" típusú reagálást kaptam.

tucano 2013.02.03. 12:26:10

ezért érdemes Linkedint fejleszteni, rengeteg olyan meló van, amelyre ha ráklikkel az ember, akkor kiderül hogy van olyan, akinek tud írni, hogy ugyan már szólj egy jó szót az érdekemben. Olyan 300+ ismerősnél jöttem rá, hogy körbeért a Föld. Akinek ennél több van, az villámgyorsan tud személyesen "odaszólatni" a fejvadásznak, talál ismerőst a cégnél (főleg ha multi), olyan 5000 felett pedig, szinte biztosan 2. kapcsolatban áll magával a munkát adó cég HR-esével.
Ha pedig tokol is, akkor simán be tudja magát szervezni az álommeló közelébe is. Egyik barátom kérésére 24 dollár befektetéssel hálóztunk be múltkor egy HR-est:) Szerintem egy idő után rájött, hogy visszük a málnásba, de végül is ilyen posztra keresett embert, úgyhogy meg is lett a meló.

DieNanny CH 2013.02.03. 12:52:24

@Carolka:

...Rendkívűl zavaró, hogy az "ezer"- szó "k"-ként van rövidítve...

radirpok123 2013.02.03. 13:12:23

Külföldi tulajdonú bank itthon: 600 bruttó a jutalom, ha ajánlasz valakit és még fél évvel később is ott dolgozik. Ez azért nem olyan kemény követelmény - egy évet az is ki szokott bírni, akinek nem jött be a váltás. Tehát ez egyfajta próbaidő-kiegészítés is.
Én mondjuk IT-s vagyok, itt 10 interjúzó (tehát már előszűrésen átesett) emberből átlag 1-2 jut el odáig, hogy legalább két interjúztatónak tetszik, és jó eséllyel kap valamilyen ajánlatot. Az informális csatornák alapján ez az arány fordított az ajánlással érkezők esetén...
De senki ne gondolja azt, hogy csak azért, mert nincs ismerőse, már munkát se kap, ha nincsenek irreális elvárásai az illetőnek, és megüt egy szintet, tárt karokkal várjuk (általában ennyi elég szokott lenni: biztos angol nyelvtudás, valamilyen felsőfokú végzettség (nem a papír a lényeg, hanem a gondolkodásmód), és legalább egy fejlesztői környezetben pár év tapasztalat (itt megint nem az évek száma a lényeg, hanem hogy ne kelljen nulláról elmagyarázni, mi az override és az overload között a különbség, vagy mi az a sticky bit... már csak azért sem, mert itt erre egyszerűen nincs idő)).
A lényeg úgyis csak menet közben derül ki az illetőről, amit interjún nem lehet megnézni: képes-e emilezés helyett felvenni a telefont, ha lepattintják akkor széttárja a kezeit vagy kitartóan tovább küzd, illetve tud-e egyszerre 4-5 projektet vinni párhuzamosan. Ez utóbbi képesség nyilvánvalóan a nőknek fekszik, sajnos a nemek aránya ezt nálunk nem igazolja, de vigasztalásképpen le lehet menni egy emeletet, ott az arány fordított... :-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.03. 13:49:02

pedig az ajánlás egy nagyon logikus és egyértelmű dolog, nem is értem, hogy miért csak most kezd "divat lenni".

ÁMDE mikor ajánlásra gondolok, akkor nem a sógor koma jóbarátra, hanem olyanokra akikkel már dolgoztál korábban, akinek megvan a képesítése, tapasztalata.

Logikus, hogy azonos poszton dolgozók megkérdezik egymást, hogy ismer-e olyat aki neki is jó lenne.

Ennek a durvább verziója mikor a cégek egymástól lopják az alkalmazottat. Akkor a konkurensnél való munkavállalás az "ajánlólevél".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 15:27:52

@doggfather: most kezd divat lenni?
ez mukodik miota vilag a vilag
es lehet az sogoro-koma jobarat is
es nem cask azonos posztra lehet ajanlani termeszetesen
kihangsulyozom, hogy nagyon fontos az ajanlo szemelye
hogy dolgozik, milyen pozicioban van stb.

vuvuvu2 2013.02.03. 15:43:56

az ajánlás nagyon kétélű dolog. van néhány előnye, de ugyanúgy kockázatai is. előnyök: ahogy fentebb volt erről szó, olcsóbb mint egyes pozíciók esetében fejvadásszal kerestetni. sokszor gyorsabb is, mert a fejvadászok adatbázisai nem mindig frissek, időbe telik míg a piacot körebjárják. ha speciális/nehezen betölthető pozícióról van szó, nem is biztos, hogy képesek megtalálni a megfelelő embert. ugyanakkor: ki vizsgálja azt, hogy a kolléga aki ajánl mennyire ismeri azt akit ajánl szakmailag vagy emberileg? ha csak az ajánlásra támaszkodnak, és nincs szakmai szűrés az ajánlást követően, az nem elégséges a kiválasztáshoz. mégis, sok esetben ezt csinálják a cégek, és ez egy nagyon rossz gyakorlat. sajnos a multiknál/globális cégeknél is virágzik a módszer, hogy pusztán ajánlás alapján (szakmai szűrés nélkül) vesznek fel embereket - sajnálatos módon. persze ehhez a hazai hr szakma 90%-át ki kellene cserélni alkalmas emberekre...

Vortumnus (törölt) 2013.02.03. 15:56:46

a munkaerőpiacon túlkínálat van, amíg ajánlás útján is könnyen találnak embert, minek hirdessenek. más kérdés, hogy ez nem garancia semmire, viszont a munkakörök egy része úgyis inkább megfelelő személyiséget kíván, nem nagyon komoly szaktudást, ergo ha X jó munkerő és beleillik a cégprofilba Y meg ennek haverja akkor jó eséllyel meg is felel.

traktoroslány 2013.02.03. 17:02:16

Már sokszor leírták ezt, hogy szakmai (és nem rokoni, haveri) ajánlások jól működnek nyugaton. Én arra lennék kíváncsi, hogy mi történik, ha nem válik be valaki. Csak annyi, hogy akkor nem kapja meg a jutalmat?

Én nem bánnám, ha ilyesmi működne itthon is, de itt inkább a rokoni és a haveri kapcsolatok számítanak. Azok pedig felbonthatatlanok. Ha valaki nem válik be, akkor nincs semmi, a többiek rádolgoznak, és nem szólnak, mert tudják, hogy a főnök valakije. Persze, ha jön egy új főnök, akkor az elsöpri az egész bandát. Azt a néhányat is, akik véletlenül szakmai alapon kerültek oda. És jönnek az újabb haverok.

SilentDreams 2013.02.03. 17:20:28

@traktoroslány: "Én arra lennék kíváncsi, hogy mi történik, ha nem válik be valaki."

Erre találták ki a próbaidőszakot. Mind az angliai, mind a németországi munkahelyemen 6 hónapos próbaidőszak volt, ami során már fel lehet mérni, hogy mennyire alkalmas az illető az adott munkára, és szükség esetén "korrigálni" lehet, ha nem megfelelő embert vettek fel. Mindkét helyen ezt említették a legfontosabb lépcsőfoknak, aki ezen túl van, annak már "biztos" helye van.... mondták :)

Visszatérve a kiinduló kérdésre, ez szerintem teljesen cégfüggő dolog. Ha egy cég az említett gazdasági szempontokat tekinti fő célnak, akkor a saját alkalmazottaival "szedi" össze a kellő munkaerőt. Ha többet ad a szakmai megfelelésre, akkor csak indokolt szakmai ajánlásokat fogad el, vagy adott esetben azt sem, hanem csakis szakmai, többkörös interjúk esetén választja ki a jelöltet. Persze ezek kombinációja is elképzelhető, különböző súlyzásokkal :)

Mind az angol, mind a német munkahelyemre ismeretség nélkül jelentkeztem, és mégis felvettek. Nahát... :)
Mindkét helyen a szakmai múltra ill. hozzáértésre helyezhették a fő súlyt, amit én igencsak jó néven veszek.
Az angol munkahelyemen utólag mondták csak el, hogy 1,5 éve kerestek már a helyre megfelelő személyt amikor jelentkeztem... A legtöbb jelentkező nem felelt meg az elképzeléseiknek, aki meg igen, az keveselte az angol átlagos körüli fizetést.. :))

montroyal ( CAN qc) 2013.02.03. 17:40:38

15 eve sajat kis ceggel dolgozok( de szinte egesz eletemben magam teremtettem a munkamat) nem tudok hozzaszolni, es nem tudom atelni ezt a problemat, hogy egesz eletemre fuggjek attol hogy legyen kapcsolatom hogy munkat kapjak... igaz hogy sok foglalkozas ezzel jar, es mintha nekem kenyelmesnek v egy kicsit lustanak(?) tunne hogy bar elismerem az ilyen eletformaban tanulas ismeret gyakorlat kell.. de valakik csinaljanak egy jol meno ceget , valakik vigyenek be oda ,es ott valakiket impresszionaljak a nagy akarasommal( vagy maskent) , es rendezve lesz az eletem .. mindig mastol masvalakitol fuggeni ...

ffüttyfürütty 2013.02.03. 17:50:58

@mommmmo: No igen, nem árt ha nem csak biodíszletet képeznek. :)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2013.02.03. 18:04:56

Soha többé nem ajánlok ismerőst közös munkahelyre.
Egy közelemben lakó haverom, aki nagy pácban volt bevittem egy céghez.
Majd kiléptem hirtelen meggondolatlanságból. Közben idővel a haver is eltávolodott a társaságomból.
Jó két év után újra vissza jelentkeztem a céghez ahol rengeteg változás volt. Már fel is vett az új vezér miközben a formalitásokra várakozásnál elment mellettem a haver és odaköszönt.
Meglátta, meghallotta ezt a vezér, majd félrehívta a komát véleményezni, mondván ismerhet engem.
Na úgy eláztatott a koma a hátam mögött, hogy amikor a főnök ki jött a szobájából azonnal eltanácsolt és elköszönt.
Kérdőre vontam, mire a válasz az volt: "-A barátjának nem volt jó véleménye önről!"
Így inkább egy vadidegent kollégának mint egy barát v. ismerőst!

Zedder 2013.02.03. 18:20:54

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: a szomorú helyzet az, hogy a leírt történetnek nem sok köze van az ajánlási útján történő munkaerőszerzéshez.

Neked a haveroddal / barátoddal van problémád, nem a módszerrel. És innentől kezdve ezt vele kell megbeszélned, nem pedig a módszert kell szidni.

Mert mi lett volna, hanem a haverod, hanem egy régi kolléga köszönt, őt hallja meg a főnök, és vele beszélget el?

Mondjuk a rövid szösszeneted alapján én sem vennélek fel, hiszen alkalmatlannak tűnsz az ok-okozat és úgy általában az összefüggések felismerésére.

2013.02.03. 18:22:14

@montroyal: nagy kulonbseg, hogy beajanl, mert ismer vagy pedig beajanl, mert egyutt dolgoztatok es jo velemennyel van rolad szakmailag. Aki csak beajanl valakit, mert ismer, az meg is erdemli, amit utana kap (vagy pont, hogy nem kap).
Egyebkent, attol meg nem szoktak felvenni valakit, mert ismerik. Meg ugyanugy kell altalaban interjuzni, mint akinek semmi ismerose sincs es ha nem jo az illeto az interjun, akkor "thanks for coming to meet us" van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 18:38:40

off
ha valaki innen foglalt nekem a londoni arrival hotelbe szobat, a nevemre es az email cimemre, akkor koszonom, de nem szandekozunk londonba utazni / a megadott kartyaszam termeszetesen nem jo, de a foglalasomat fenntartjak:)/

bobsys 2013.02.03. 18:39:58

Nincsen ezzel semmig gond ha ert hozza, megbizhato es jol csinalja a dolgat.
Ebbol a korbol en amugy kimaradtam. Sem Magyarorszagon, se Ausztraliaban sem az USA nem ajanlott be soha senki sehova. Ettol fuggetlenul azert jol elvagyok :)
Az utolso magyarorszagi ceghez a helyemre viszont en ajanlottam egy regi volt kollegamat, baratomat aki bevallt megvannak elegedve es azota is ott van.

traktoroslány 2013.02.03. 19:47:51

@SilentDreams: Bocs, de úgy értettem, hogy az ajánlóval mi lesz. Annyit kitaláltam magamtól is, hogy a nem megfelelő embert elküldik. De mi lesz az ajánlóval, aki gondolom ott marad. Mennyire kínos ez neki?

traktoroslány 2013.02.03. 19:50:00

@montroyal: üzletet hogyan szerzel? Nem tudom, mit csinálsz, de azt hogyan adod el? Ahhoz nem kellenek kapcsolatok? Én úgy képzelem, hogy saját vállalkozáshoz még inkább kellenek olyasmi kapcsolatok, mint amiről a poszt szól.

Flamy (fat cat wannabe) 2013.02.03. 20:00:38

@vuvuvu2: Habár sajnos a magyar HR szakmai színvonaláról nekem sincsen jobb véleményem, de azért ne feledkezzünk meg róla h a kiválasztás/döntés nem a HR feladata, hanem a managementé/vezetősségé. A HR (legalábbis egy normális cégnél) csak előszűrést végez, a végső döntést minden esetben a szakmai vezetőnek kell meghoznia. Ha az adott vezető csak egy ajánlás alapján felvesz valakit anélkül hogy interjúzna vele vagy egyéb módokon felmérné a képességeit azt azzal a mozdulattal kéne kirúgni a cégtől.

Flamy (fat cat wannabe) 2013.02.03. 20:02:00

@DieNanny: Ez a gonosz latin nyelv már csak ilyen :)

bloodybetty 2013.02.03. 20:12:56

Angliában a legtöbb cég fizet fejpénzt azután, ha beválik az ember akit ajánlottál, így mindhárom félnek megéri, a cégnek, az ajánlónak és annak is akit ajánlanak. Jellemzően még ha ez 1000-1500 font, még így is jobban megéri a cégnek, mintha a fejvadásznak fizetné ki a jutalékot.

BariKarika 2013.02.03. 20:31:37

Nalunk is mukodik a beajanlos tema, fel havi fizetessel honoralja a ceg, nem is rossz, viszont legutobb akit beajanlottam, no azt nagyon megbantam... Kurva nehezen viselem ha valaki az egy eves minkatapasztalataval nekem probal magyarazni, hogy az marpedig ugy van... A mi melonk tipikusan olyan, hogy megtanulod az alapokat, utana meg az evek soran felszedegeted a tudnivalokat. En kb 95%os tudassal rendelkezem, egyike vagyok a legjobbaknak. Beajanlott kolleganak van meg mit tanulnia....

vuvuvu2 2013.02.03. 20:37:43

@Flamy: ebbe a témába ezen a blogon ne menjünk bele. hosszú és messzire vezet. egyébként jelen esetben nem az a kérdés hogy ki hozza meg a végső döntést (azaz ki választ ki), hanem az, hogy amíg eljutnak a shortlist jelöltek a szakmai vezetőig kik és milyen szempontok alapján hoznak döntéseket arról hogy kik kerülnek a shortlist-re.

vuvuvu2 2013.02.03. 20:46:56

@Flamy: egyébként nem azt írtam hogy interjú nélkül vesznek fel embert ajánlásra, hanem azt, hogy szakmai szűrés nélkül = szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyva. azért lássuk be: a hr-esek sok esetben nem értenek a szakterülethez, a szakmai vezetők meg sok esetben nem tudnak interjúzni. (habár mindenki azt hiszi hogy tud, ez mégsem így van.) mert annak is van egy know-how-ja, hogy hogyan lehet megkérdezni azokat a szakmai és egyéb dolgokat amelyekből kiderül hogy az illető csak copy-paste-ezte a cv-t, valótlanságokat állít a cv-ben vagy valóban azt csinálta amit leírt.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2013.02.03. 20:48:12

Sosem dolgoztam multinál, úgyhogy csak azon kívüli területről van tapasztalatom. De onnan igazából csak rossz.
Haver, ismerős, üzleti partner fia-lánya, a főnök elb..tt izlésének megfelelő luvnya...a legtöbbször tapasztalat és elismerhető tudás nélkül.
Nem magával a módszerrel van gond, hanem azzal, h idehaza többnyire nem ész érvek és tudás alapján válogatják ki a munkaerőt, főleg nem zsírosabb helyekre. Elismerést meg nem a jól dolgozó, teljesítő droid kap, hanem a csókos cimbi, meg a kis kedvenc tüncimanci!
Aki kitűnik a tömegből a tudásával, eredményeivel, az meg nem egyszer csak kritizálást és oltást kap, csak hogy tudja hol a helye. De ami biztos, h jutalmat szinte sosem.

Spacecake 2013.02.03. 21:04:01

hát ez most egy nagy újdonság volt számomra.egy világ omlott össze bennem,h ilyen egyáltalán létezhet......őrület.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 21:07:07

@BariKarika: en, a magma hatalmas elettepasztalataval mar ugy vagyok vele, hogy nagyon kozvetlen "ismeroson" kivul
/feleseg, gyerek, testver/ senkit nem ajanlok be oda, ahol en melozok
ha nagyon jo meg ra is cseszhetek, ha furkalos plane, ha nem valik be, az nem az en problemam, de nem is orom
szep szep a segitseg, de cask ovatosan es modjaval

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 21:49:51

nade ma Super Bowl
ez tenyleg egesz amerikat megmozgatja
no lany ferfi gyerek:)
go 49ers
meccs utan visszajovunk

2013.02.03. 21:57:24

@hagyma: legyszives ne kozvetits, holnap megnezem felvetelrol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.03. 22:41:31

@charlieharper: nagy hiba
ezt eloben kell nezni
de megigerem
bar az en igeretem nem sokat er, viszont ha megeskudok ra, akkor meg annyit se

montroyal ( CAN qc) 2013.02.03. 22:57:36

@charlieharper: @traktoroslány: sok infot kapok a kommentekbol es elismerem sok mindennek osze kell jonni egy jo allas megszerzesehez
az en szakmamban karosszeria es festes nem volt semmi kapcsolatom senki nem segitett, kibereltem egy muhelyt es kitettem egy cegtablat.... egyszeruen meg tudom jol csinalni a munkat, es mindig van kliensem nem szamitok ra valaki segitsen ,kuldjon munkat tehet az en vallalkozasomnal csak magamra szamithatok ... teny hogy mas foglalkozasoknal fontos lehet..

blackhairlady 2013.02.03. 23:06:54

@hagyma: "nade ma Super Bowl"
Jo nap ez a gyerekemnek is, lesz borravalo:DDDDD
(Okoson kisirta, hogy dolgozhasson delutan:))

Void Bunkoid 2013.02.03. 23:51:16

@radirpok123: mindig is szerettem volna azt az embert egy bunkósbottal NAGYON elverni, aki először használta az "emil" szót az e-mailre. Kérlek, te se használd, kivéve ha modoros ötven-hatvanas egyetemi tanár vagy, ez a szó nekik áll egyedül jól.

@Pángalaktikus-gégepukkasztó: elismerés általában azoknak jár, akik annyira f*szák, hogy túlteljesítik az elvárásokat, a munkájukon kívül plusz feladatokat látnak el, satöbbi.

Pl. multiknál a dolgozó, teljesítő droidok általában olyan munkakörben dolgoznak, ahol folyamatos túlterhelés meg emberhiány meg atomstressz van, ergo NEM fognak soha 200 százalékos túlteljesítést produkálni, hanem - attól még, hogy a napi 8/12 órájukat néha kegyetlen tempóban végigtolják - folyamatosan fuldokolnak a trutymóban.

A kedvenc tüncimancik viszont általában akkora felelősségkörrel szoktak rendelkezni, hogy egy kávészünet tovább tart, mint a hivatalosan napi teendőik elvégzése. Mivel nem lehet 7 óra 55 perc hosszú kávészünetet csinálni, mert egyrészt feltűnik és esetleg panaszkodásra adhat okot, meg amúgyis meg lehet unni ám hamar, így ők lesznek azok, akik a napi 15-20 perc munkát adó munkakörükön felül plusz feladatokat fognak végezni, és a végén ők lesznek a koordinátorok, meg a főnök jobbkeze, meg a mittomén. és - mivel ők többTÍZszeresen túlteljesítik a munkakörüket, természetes, hogy ők fogják kapni az elismerést, meg egész cég előtt vállbaveregetést, meg fizetésemelést, és társai.

Ez egy huszonkettes csapdája. Úgy lehet elkerülni, hogy nem szabad egyből kapkodni a legdroidabb melókért, mert általában ha egyszer valakiben meglátják a jó rabszolgát, onnantól kezdve nincs menekvés, az is marad mindörökre, és - a legviccesebb - hacsak nem handabandázik a CVjében, ha más munkahelyen jelentkezne valami nem-rabszolga melóra, a háeres csak belepillant az önéletrajzba, és EGYBŐL megpróbálja majd beterelni a kedves jelentkezőt a neki való karámba ("ó, kedves János, jelentkezett a projektvezetői pozícióra, de látom én, hogy ön már több mint hét évnyi ügyfélszolgálatos tapasztalattal rendelkezik. Nem érdekelné inkább egy SZENIOR SERVICE DESK MUNKATÁRS pozíciónk? Nagyon jó, álomfizetés, plusz juttatások, és a szeniori pozícióból adódóan érdekes, kihívásokkal teli plusz feladatok!" - aztán ha a lúzer rábólint, kezdés után három héttel rájön, hogy lehet hogy szeniorkodhatna meg pluszmunkakörözhetne, csak éppen k*rvára nem lesz rá ideje a percenként 15 bejövő hívás miatt, amit a hülye rabszolgamentalitásával le is kezel természetesen...)...

XEP 2013.02.04. 06:36:22

Az ilyen munkakörökbe aztán bárki megfelel. Nem is értem minek ajánlgatni!?
Szerintem, ha kimennek a cég bejáratához, aztán aki először arra jár...

hááááát 2013.02.04. 07:43:09

Nálunk, ha jó munkaerőt hozol, és 3 hónap után az adott osztály vezetője is megfelelőnek találja, akkor 100000 ft bruttó üti a markod. Elég motiváció szerintem. Viszont elég hamar eláshatod magad, ha pont a te embereddel lesz probléma.

BariKarika 2013.02.04. 07:46:40

@hagyma: nezd, ezzel az emberrel dilgoztam mar egyutt, bar teljesen mas helyen, errare humanum est... Igy jartam :)
@Sanyi9: multi, nem komplikalt melo egyebkent ha leszarod mit csinalsz... En szeretem jol csinalni a melomat, erdekel is, egyebkent ugyfelekkel foglalkozunk. Tovabb mem reszleteznem ha nem gond :)

Globetrotter2014 2013.02.04. 08:39:26

ááácsi, amit tio kiraktatok az a global executive. Itt már nem arról van szó, hogy hogy az üresedésre keresünk valaki akinek van referenciája (eleve az hogy az uram bátyám és a munkahelyi ajánlást keverjük az meredek), hanem hogy a multik előszeretettel visznek át más országból középvezetőket. Vagyis egy vállalat legjobb alalmazottai, ha érzik magukban a hívatást feljebb léphetnek külföldon.

Én sok éve ezt még pont fordítva láttam mint amiről a blog nayg része szól. Azaz a nemzetközi hálóüzattakl bíró cég ausztrál, holland stb középveteőket alkalmazott, és ez egyben feltétel is volt ahhoz hogy később cégtulajdonossá váljon. ez egybe mutatta is hogy nemráég még mi voltunk a feltörekvő régió.

Nyilvána fizetés és a kondíciók (pléne ha van expat státsusz) teljesen más ligába tartoznak, de legrosszabb esetben is nem kell végigjérni megint a vállalati hierarchiát.

Az elmúlt évekből arra is láttam példát hogy így lett valaki középvezető külföldön, otthon bevált és kiküldték. Gyanítom hogy ez most a tipiksuabb eset. Ez sem a diszidálásról szól...

DieNanny CH 2013.02.04. 09:18:04

@Flamy:
Az "ezer" - szó magyarul van!

Zka77 2013.02.04. 09:27:48

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: jaj, remélem nem haragszol meg, de ezen röhögtem :)

blackhairlady 2013.02.04. 15:15:43

@hagyma: Nem:) Pincerkedik az iskola mellett. Minden sportesemenykor tomve van a hely es megy a fogyasztas is. Szerencsere nagyvonaluan adjak a borravalot is, mint ahogy tegnap is:)

Bicepsz Elek77 2013.02.04. 18:21:25

A fejvadasz ceg is ezzel foglalkozik. Ennek nem a munkanelkuliseg lekuzdese a lenyege, hanem pl. tehetseges emberek odacsabitasa a ceghez.

Nagykutya 2015.08.09. 00:13:47

Nem kevés pénzt fizettek az Apple-nél sem, Írosrzágban, ahol az almás cég európai központja van, ha beajánlottunk valakit. Egyetlen feltétel volt, hogy sikerrel vegye a 3 hónap próbaidőt.( Azért a múlt idő, mert közben felmondtam, haza költöztünk M.o-ra)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása