oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. január 05. 07:36,  Idegenben otthon, otthon idegen 177 komment

2013. január 05. 07:36 Határátkelő

Idegenben otthon, otthon idegen

Az élet onnan küldi a pofonjait, ahonnan sose várnád. Azt veszed észre, hogy az otthon maradottak közül a legtöbb embert már nem érdekli a történeted. Erről, a külföld pszichológiájáról szól a mai poszt, Péter írása.

London lengyel bolt.jpg

„Miután oly sokat olvastam a mások által beküldött cikkeket, tapasztalatokat, és miután én is - többek között - innen is informálódtam, mielőtt kijöttem, úgy döntöttem szövegbe öntöm, a tapasztalataimat. Olyan dolgokkal is foglalkozok, amiket már százszor leírtak előttem, és olyanokkal is amiket hiányoltam az előzőekből.

Az ország neve Anglia, a város tökéletesen mindegy.

30 körüli pár egyik tagja vagyok, egy gyermekkel. Néha fontos a sztori szempontjából, viszont csak azért osztom meg ezt az információt, hogy az anonimitás igénye mellett mégis személyesnek érezze az olvasó.

A kezdetek, az okok

Nem kalandvágy, nem a politika, nem is tanulás, csak szimplán az életben maradás. Elvesztettük az állásunkat szépen sorban, megmaradtak a csekkek, hitelek, és gyorsan realizálódott, hogy ha egy zsákból csak kivesszük a dolgokat, akkor az bizony ki is ürül.

Természetesen egy állásra sem, még csak interjúra se hívtak be, megállapítottam, hogy veszve vagyunk, csak egy út áll előttünk, egy másik ország, tiszta lappal.

Új lehetőségek! Kirobbanás! Pénz! Tényleges nyugati kultúra a mindennapokban! - Ezek jártak a fejemben, miközben terveztem az új élet alapjait. Igazából gyerekes örömmel láttam hozzá, élvezettel konstatáltam: eldönthetem, hol fogok élni!

Természetesen Anglia

Angol nyelv volt a tantárgy az iskolában anno. London kilőve, túl nagy, azt olvastam drága, az egész világ oda érkezik, nem valami családcentrikus körülmények. Kicsit kisebb kell, viszont nem akartam elveszteni az egybefüggő európai kontinenshez, és ezzel együtt Magyarországhoz való közelségem, ki tudja? Biztosra kell menni.

Kikötőváros, tehát fejlett iparral rendelkezik, földrajzilag is jó helyen van. Miután a szállást még itthon lefixáltuk, bepakoltuk a legszükségesebbeket, és átéltük az utazás élményét egy kisbuszban, egy erre szakosodott céggel.

A kiköltözés pszichológiájának kerekei már itt elkezdenek őrölni. Az utolsó órák, percek a legrosszabbak, mielőtt az ismeretlenbe utazik az ember. Életünk általunk legfontosabb darabkái mind egy pár bőröndben. Magát a búcsú szívszorongató érzését már mindenki megtapasztalhatta.

Ezután elindul az autó, és nem érted miért vagy ott. Miért kell ezt tenni. Aztán, ahogy az országot is elhagyja az autó, már a múlt problémái, a jelen fájdalma ugyanúgy a kocsi mögött maradnak, ahogy a már nem üzemelő határátkelő maga is. De kétségbeesésre nincs idő, mert már jönnek is az újak!

Idegen vagy egy idegen bolygón

Igen, az első kulturális érintkezés az idegenben a Csalagút után történt, egy benzinkúton. A személyzetet végignézve, realizálódik, nem vagy már otthon. Csak egy doboz cigarettát szeretnél, és amikor sorra kerülsz, nem tudod, mit tegyél.

Szemben valaki kérdez valamit, és igazából nem érted mit kérdez. Idegen vagy, egy idegen bolygón, és most már nincs visszaút. Rámutatsz a kívánt doboz méregre, kifizeted, köszönsz és menekülsz kifelé. Szegény ember, hány pofon fog még érni!

A kocsi néhány óra után kirak a bőröndjeiddel és tovább áll. Nincs több magyar nyelv. Kivéve szállásadóid, viszont nekik is megvannak az ügyes bajos dolgaik, itt neked kell boldogulnod.

Pakisztáni a lengyel boltban

Az utcán, a boltokban mindenhol fátylas nők, feketék, kínaiak, mindenféle extrém népek, és stílusok. Látszólag mindenki beilleszkedett, akkor én mégis miért érzem magam rosszul?

Egy kínai étteremben kaptam munkát, ahol jóleső érzéssel megállapítom, egy angol szót sem beszélnek a munkások. Viszont kézjelekkel azért elmagyarázzák, mit kell csinálni, sőt még a hobbijukat is megtudod, hogy szeretnek horgászni.

Első befogadás megtörtént, befogadtak a kollégák, befogadott a pakisztáni a lengyel boltban, megismer, mosolyog, és már csempész cigit is mer adni, nem vagy rendőr. Annyira már nem is rossz az egész!

Pofonok otthonról

Az élet nagyon ravasz ellenfél, mert onnan küldi a pofonjait, ahonnan sose várnád. Az otthoniakkal büszkén osztod meg új tapasztalataid, fényképeket, Facebook-on keresztül. Mesélnél is sokat, de valami furcsa azért (ez az első hazalátogatáskor megismétlődik élőben is).

Mintha annyira nem lenne érdekes, hogy mit tettél meg, min vagy már túl, a legtöbb embert már nem érdekli a történeted. Kivéve, ha azonnal tudsz segíteni, tudsz állást vagy valami. Nem? Akkor „őőő szia".

A család változatlanul, talán még jobban érdeklődik, mi van veled, a barátok haverokká válnak, a haverok senkivé, a senkik pedig barátokká. Mármint az itteni senkik.

Idegenben otthon, otthon idegen

Ahogy egyre többet húzod az igát, más nációkkal (már más helyen), úgy összekovácsol az a dolog, hogy akárhonnan jöttetek, a jelenetek egy. Nagyjából ugyanazt élitek meg, a nyelv senkinek sem az anyanyelve, otthontól távol, egy idegen országban, mégis boldognak próbálva lenni.

Az idő kerekei pedig őrölnek kegyetlenül, és azt veszed észre, hogy egy idegen országban vagy otthon, otthon pedig idegen. Miért történik ez, miért kell ennek történnie, arról esetleg kérdezzük meg a politikusokat, elemzőket, viszont amíg kisember vagyok, csak azt tudom elmesélni, hogy hogyan fújja az élet szele a Magyar magvakat, át Európán. Új termékeny talajt találva, rügyet árasztva, kibontja virágait a Magyar virág."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr124999166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tableno 2013.01.05. 07:55:06

Hát eléggé nyavajgós-picsogós poszt lett... Azért Anglia nem a világ vége, nem kell a kiköltözést kuruc kesergőként előadni! :)

Viszont kifejezetten ügyesen lett megírva, szóval összességében tetszett...

Taxomükke (UK) 2013.01.05. 08:21:16

@tableno: Hat o igy eli meg - magyaros (bocs, Magyaros) kesergessel.
Na mindegy, fo, hogy van lengyel csempeszcigaretta.
Pfff.

Droid 2013.01.05. 08:46:48

Haver, ezek Britek!

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.01.05. 09:06:44

"az otthon maradottak közül a legtöbb embert már nem érdekli a történeted."

Ez a fő üzenete a posztnak aztán kész. Pedig erről a témáról lehetett volna még írni.

Barangoló Berni 2013.01.05. 09:07:07

Ez a poszt nekem kicsit olyan depressziós... Mindenesetre szomorú. :(
Egyébként meg nem vagy egyedül, ha lepattannék külföldre, tudom, engem sem hiányolnának itthon (jó, ez alól kivétel anyukám, öcsém meg talán a nagyszüleim). De anyukámat alapból vinném magammal. Az a vicces, hogy a családom másik felét, úgy hogy itthon élünk sem érdekli, hogy mi van velünk... A magyarok nagyon széthúzóak tudnak lenni családon belül is. Sajnos.
A posztírótól kérdezném, hogy mióta vagy kint?

portugéza 2013.01.05. 09:11:30

Az kiutazás előtt várt "Tényleges nyugati kultúra a mindennapokban" miben nyilvánul meg odakint a szerző szerint? Kérem, soroljon fel min. 3 példát.

OFF

A népnevek nagy kezdőbetűs írása - Magyar, stb. - belőlem is előhozza a nyelvtan nácit. Miért nem írjuk akkor már a hónapok és a hét napjainak neveit is nagy kezdőbetűvel?

Csak úgy tiszteletből.

Mármint az angol nyelv iránti tiszteletből.

Kukuruku 2013.01.05. 09:25:47

jó poszt lesz, ha még írsz hozzá. Nekem tetszik az Európán végigsodort magyar mag képe, nem a realitása, írjál még ilyen szépeket. Mit Európa, "ország-világ lett a hazám". Ajánlom Nektek megnézni a Hunky Blues - az Amerika álom c. filmet, fent van a youtubeon. Filmfesztiválos film a magyarok kivándorlásáról az 19oo-as évek táján. Idézet belőle: "Magyar vagyok, ámerikás foríner / Söröm viszkim hordószámra lenn hever / Nem parancsol nékem a bász, de nem ám! ////// Nagy úr vagyok, enyém ez a fri kontri / Minden angol úgy tisztel, hogy Ju hanki / Mikor aztán fejbekólint a májna / mennybeviszi lelkemet a ..... (kolera?)

Gömbivillám 2013.01.05. 09:28:20

Megértem a posztolót. Mo-n élek dolgozom, viszont másfél éve folyamatosan kiküldetésben vagyok. A non plusz ultra amikor a 2 hónapja osztályra került fiatal kolléga oda jön azzal, hogy észre vettem ül néha valaki a sarokban. X év után "valaki" lettem :) A barátok,haverok? A magyar egy furcsa népség, mindenki azt várja, hogy utána fussanak, kivétel nélkül.

kutfej2 2013.01.05. 09:33:42

Jó ez a poszt,bár tényleg írhatnál még.Különösen tetszett a paki a lengyel boltban,ezt én is megtapasztaltam amikor kint voltam 3 hónapig.(csempész-cigi).Tényleg így van.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 09:40:17

Kamu poszt!
Mindenki tudja, hogy Angliában nincs bűnözés, a kerítés is kolbászból van, nem olyanok mint a "rohattmagyarok", tehát csempészcigi sem létezik!

milu vagyok:) 2013.01.05. 09:57:57

Nekem nagyon tetszett a poszt. Pont így érzek én is, mi csak azért nem indultunk el még, mert vártuk a babánkat és most várjuk, hogy elérje azt a kort, amikor már biztonsággal szállítható.
Nyár végén tervezzük, hogy indulunk. Tele vagyok kétségekkel -pedig biztos helyre megyünk, van barát, munka, minden- mert szerettem itt élni, és tartok az idegentől, de tényleg az van, hogy nem hagynak élni, a politikusok és más állatfajták tönkretették ezt az országot.
Baromi dühös vagyok, hogy a saját hazámban nem lehetek az, aki lehetnék, nem élhetek úgy, ahogy élhetnék, nem kereshetek annyit, amennyi megilletne, nem véd úgy az állam, ahogy kéne hogy védjen, nincs olyan jövőm és gyermekemnek sincs, amilyen jövőnk lehetne és ezek miatt egy másik országba kell menjek, hogy tudásommal, tapasztalatommal és szorgalmammal el tudjam érni a céljaimat, így keserű szájízzel, de én is belevágok.

tableno 2013.01.05. 09:58:27

@Kukuruku: Az egyik kedvenc filmem! :)

tableno 2013.01.05. 09:59:48

@milu vagyok:): Ne keserű szájízzel vágjál bele! Annak ritkán szokott jó vége lenni...

nigara 2013.01.05. 10:08:04

Már megint egy lelkizős maszlag...

paliapa 2013.01.05. 10:08:33

@tableno: Szia! Hatodik eve elek Svedorszagban. Bizony az iras nem picsogos, hanem a tömeny valosag!

puffancs 2013.01.05. 10:25:06

en is ugyanigy ereztem, csak talan ekkora teher nem volt rajtam, en nem csaladdal erkeztem. csaladot itt alapitottam, es valoszinu majd ugyanigy fogok erezni, ha Magyarorszagra hazakoltozunk egyszer. annak ellenere nagyon varom :)

tableno 2013.01.05. 10:29:19

@paliapa: Nem az a bajom vele, hogy nem a valóságot mondja. Hanem az, hogy miért kell ebből ekkora tragédiát csinálni? Külföldön élsz hosszú ideig - az otthoni kapcsolataid egy részét elveszíted, kint meg lesznek újak. Ez természetes.

Ronnie_27 2013.01.05. 10:29:40

Kicsit úgy tűnik, mintha itthon fel akartál volna vágni azzal, hogy mennyi mindent elértél Angliában, de ez nem jött be.

Egyébként megértem, hogy kimentél.

Ibog 2013.01.05. 10:47:15

Bocsi! Ha egy poszt úgy kezdődik, hogy London, vagy Anglia én már el sem olvasom! Más ország nincs? Rágjuk a gittet!

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 10:50:26

@milu vagyok:): És persze evidens, hogy a politikusok tehetnek arról, hogy nem tudsz megélni!Te biztosan nem vagy hibás!

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 10:52:35

@Ronnie_27: Ez azért van, mert a kint lévő magyarok nagy többsége valóban fel akar vágni azzal, hogy Londonban mosogat.

puffancs 2013.01.05. 10:52:54

@hogyne,persze,igazad van!: ha tomegesen nem tudnak kepzett emberek megelni, pedig probalnak, legyenek barmire kepzettek, arrol igenis a politikusok tehetnek. Angliaban ha kepzett vagy, es akarsz munkat talalni, akkor talalhatsz. Mert mukodik a gazdasag a valsag ellenere is.

paliapa 2013.01.05. 10:53:37

@tableno: Nem tudom otthon elsz vagy kulföldön. De az erzes ami az emberben fellep mikor elkezdi erezni, hogy sehova sem tartozik bizony nagyon nagyon mely depressziot is kepes kivaltani!! Sokan akkor adjak fel. En örömmel es buszken jöttem, az erzes a 3. evben tört ram. Akkorereztem elöször, hogy ide meg nem oda mar nem tartozom. Aztan ha ezen tulvan az ember akkor kezdi megtalalni a kert azon reszet is ahol kolbaszbol van a kerites :) DE AMIG EZ AZ ERZES EL NEM MULIK KATASZTROFALIS A VILAG!

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 11:00:47

@puffancs: Ne haragudj de nem mindenben értek veled egyet.
A te logikád szerint akkor Angliában nincs is munkanélküliség, nem?Hiszen akkor mindenki talál munkát?
Ezt azért át kellene gondolni mégegyszer.
Az sem igaz, hogy Magyarországon senki sem tud elhelyezkedni.Sok szak, és nem szakmunkás van, aki képes munkát találni, és dolgozik.Nem biztos, hogy egyből a rohadt politikus tehet mindenről.Persze, ha ezt akarod hinni, engem, nem zavar, csak nem biztos hogy igaz.

puffancs 2013.01.05. 11:03:36

@hogyne,persze,igazad van!: ez egy eleg rossz hozzaallas. 1. a mosogatast is el kell vegeznie valakinek, 2. a munkatol nem aljasodik le senki. 3. te is kerulhetsz olyan helyzetbe, hogy mosogatnod kelljen Angliaban

puffancs 2013.01.05. 11:07:36

@hogyne,persze,igazad van!: Magyarorszagon nagyon sokan evekig nem tudnak elhelyezkedni, ez Angliaban elkepzelhetetlen. Kicsit lejjebb adsz az igenyeidbol, es azonnal (ertsd egy-ket honapon belul) talalsz munkat, ha a sajat szinteden es fizetesi igenyeiddel nem is.

szeder65 2013.01.05. 11:09:30

én bizony elsírtam magam az utolsó mondatoknál.
a fiam is ott dolgozik egy kisebb városban.küldi haza a pénzt,hogy ne veszítse el az apja a házat,amit ...
mindegy.
aki nincs ilyenben,az úgy sem érti meg.
az csak gúnyolódni tud.

paliapa 2013.01.05. 11:13:06

@szeder65: aki nincs ilyenben,az úgy sem érti meg Ezzel mindent el is mondtal!

fourgee 2013.01.05. 11:14:33

Akinek ennyire depressziós dolog egy másik országban élni, az miért indul el? :)

Rohadt sok magyar van, akik minimálbérért dolgoznak, indiaiak meg pakisztániak között élnek, köztük dolgoznak, a minimálbért is elbasszák a drága cigire meg alkoholra, aztán a végén megállapítják hogy "itt sem jobb".

Akinek van esze, az olyan helyre költözik ahol sok angol lakik (régen a 4-es zónából, Wembleyből beköltöztem a 2-es zónába Londonban, picivel fizetek csak többet az albérletért, de olyan mintha valami lepukkant világból Európába költöztem volna be), és nem áll be a minimálbéres robotmunkára, hanem feljebb lépked.

Eddig azt figyeltem meg, hogy a magyarok nagy része ilyen negatívan szemléli az egészet és ezzel megpecsételik a saját sorsukat. Kesergés, depresszió helyett a lehetőségeket kell nézni. Mert lehet úgy is élni itt ahogy sokan, hogy tényleg minimálbérért robotolnak, aztán elbasszák a pénzüket cigire, alkoholra meg fűre, és évente 1x talán haza tudnak menni. De egy picit másabb felfogással lehet jól élni, spórolni és 1-2 havonta hazautazni. Az egész csak hozzáállás kérdése.

szeder65 2013.01.05. 11:18:15

@fourgee: nézd,nem mindenki bassza el a minimálbért.az előbb írtam erről.
örülök,hogy te ilyen szerencsés vagy.
nekem hiányzik a fiam,és ég a pofám,hogy neki kell eltartania...

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 11:20:22

@puffancs: Én konyhán dolgozom, szóval had osszak meg veled néhány gondolatot.
A mosogató, az egyik legfontosabb egy konyhán.Alap.
Egy jó mosogató kegyeit mindenki keresi.A séf először neki köszön, amikor megérkezik.Nálunk van egy Ali nevű srác, kicsit együgyű, mosolygós fiú.Szó szerint feketemosogató, mert valóban a feketemosogatóban dolgozik, és fekete.Kicsit vak is, nem egyszer előfordult hogy amikor a lábasokat rakja vissza a helyére, rátette az ujjamra, nem vicc!
Egyszer, egyik este, szombaton asszem, én rend szerint végeztem, 10:00-kor lepakoltam, letakarítottam a placcomat, neki persze hegyekbe állt a mosatlan lábas, fazék, serpenyő, stb.Azt modtam neki:"Ali, te mosogatsz, én szárazra törlöm, és elrakom a helyére.
Először csak bámult, aztán rájött mit akarok, és fülig ért a szája.
20perc alatt végeztünk, és nem győzött hálálkodni, hiszen nekem nem feladatom amit tettem, csak és kizárólag azért segítettem, mer' jófej vagyok.
Persze másnap, -és azóta is- az én pályám fel volt töltve, tányérok, csészék, kanalak, amikor nekem kell egy edény, az azonnal ott terem, egy konyhán öldöklés folyik egy habverőért, egy kis serpenyőért, thermomixért, pacijet edényért, de nekem ezzel nem kell foglalkotnom, mert Ali mindíg az enyémet mossa el először, és aztán eldugja egy rejtekhelyre, amit előre megbeszéltünk.Ez az atitűd kitudódott a mosogatók körében, és a fehérmosogatók is megtudták, és csak azt vettem észre, hogy elismerően bólintanak,. és veregetik a hátam, és bármire szükségem van, tányérok, poharak, szészék, azonnal tisztán ott teremnek, akkor amikor szükségem van rájuk, vagy eleve oda van készítve minden reggel.Szóval nekem senki ne mondja, hogy bárkit is lenézek aki mosogat, vagy bármilyen munkát végez.De ez a mosogatóra (és más munkát végzőkre )is vonatkozik, ha már van munkája ő se nézze le az otthon maradottakat!

fourgee 2013.01.05. 11:21:58

@szeder65: Nem vagyok szerencsés, csak szeretnék előrébb jutni, és ehhez rohadt sokat dolgozom :)

Motorman 2013.01.05. 11:23:05

Nem értem, miért a csodálkozás, ami a poszt alaptételét illeti? Egyrészt te hagytad itthon a kapcsolataidat, nem értem miért kéne nekik utánad érdeklődniük? Másrészt nekik itthon megmaradtak a (komolyabb) gondjaik, -amik elől te is kimenekültél,- tehát nem hiszem, hogy a te életed követése a legnagyobb gondjuk. Harmadrészt ez természetes folyamat, akivel nem vagy együtt a napi életében, elfogynak a közös témáitok... Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a hazai barátok fogynak, az angliaiak pedig szaporodnak. Ez így természetes. ezért neheztelni az itthon maradottakra enyhén szólva pofátlanság!

paliapa 2013.01.05. 11:23:09

@fourgee: Szerintem kicsit felreertetted a dolgot. A blog nem a jövedelmi viszonyok es az egyeb megelhetest hanem a lelki nehezseget emeli ki elsösorban.
Abban viszont maximalisan igazad van, hogy aki elissza elbassza a penzet es nem kepes elörelepni annnak minden szar! De aki olyan annak mindegy, hogy a vilag melyik pontjan el :)

milu vagyok:) 2013.01.05. 11:26:40

@hogyne,persze,igazad van!: Nem b+... Én dolgozom 16 éves korom óta, és mindenhol csak a lehúzás, a kihasználás, és az ilyenek, mint te nehezítik az életemet. Jól képzett szakember vagyok, kint ezzel a tudással vígan meg fogok élni, itt nem fizetnek meg, -részben azért, mert az állam annyi pénzt elszív adók címén a munkáltatómtól, hogy nem is tud többet fizetni- és amit fizetnek, annak is elviszi a kurva állam a nagyobb részét.
Hajtom a biciklit, mint a hülye, (és nem segédmunkás vagyok, jól képzett, sok tapasztalattal rendelkező nyomdai szakember) tanulok egyfolytában, és nem jutottam 17 munkával sehova. Erről nem én tehetek, hanem a rendszer, és azok, akik ilyen-olyan módon hasonlóképp működnek, mint a rendszer.

fourgee 2013.01.05. 11:27:54

@hogyne,persze,igazad van!: "Szóval nekem senki ne mondja, hogy bárkit is lenézek aki mosogat, vagy bármilyen munkát végez."

Sokan vannak akik nem nézik le őket, de elég furcsán állnak a mosogatás témához. Pl. amikor szerviz után a kp elment 2 óra szünetre, nekem meg fel kellett töltenem a desszertes szekciót, akkor egy csomó mindenre szükségem lett volna, de nem volt aki mosogasson. Ezért amit elhasználtam, azt tettem is be a mosogatógépbe. Amikor jöttek a pincérek, mindegyik furcsán nézett rám és kérdezték, hogy "Ezt neked miért kell csinálnod?".

Akárhogy néztem a mosogatógépet, nem volt ráírva hogy csak kp használhatja :)))

DieNanny CH 2013.01.05. 11:31:39

@hogyne,persze,igazad van!:
Te miért mentél ki Svájcba dolgozni?

milu vagyok:) 2013.01.05. 11:34:14

@hogyne,persze,igazad van!: de hogy folytassam. 10 éve 100ezret kerestem TESCO vevőszolgálatosként. Az albérletem 25ezer volt, a rezsim 15, a megélhetésem kb. 10e. Most 130-140-et keresek, az albérletem 60ezer, a rezsim 50e, a megélhetésem 40-50e. Akkor egy képzetlen 20 éves lajoska voltam, most 6 éves tapasztalattal rendelkező szakember. Akkor most ki a hibás?

pamut 2013.01.05. 11:34:33

Nekem ez az írás tetszett, nekem a rutinból fikázós kommentek nem tetszenek.

Aki ezt írta annak van stílusa, van ízlése és vannak gondolatai, érzései. Az hogy a (kényszerű) elszakadás a hazától nem örömteli, az természetes, de nagyon jól megfogja az írás a elválás második igazából lényegesebb, az elszakadási folyamat végét jelző szakaszát, amikor már a kapcsolatok is kezdenek meggyengülni, kiüresedni.

Sajnos az utolsó mondat szerintem tévedés, kár az elhibázott lezárásért. Magyar magból itt nem magyar virág fog nőni, hanem angol virág. A poszt írójának gyereke már angol lesz. Angol lesz az anyanyelve, angolok lesznek a barátai, a szerelmei, angol lesz a kultúrája, a tapasztalatai, angol lesz az egész élete, gondolkodása, érzései. Nem lesz közös az anyanyelve a szüleivel.
Ez van sajnos, és az is része a kivándorlás árának.

fourgee 2013.01.05. 11:35:40

@paliapa: "A blog nem a jövedelmi viszonyok es az egyeb megelhetest hanem a lelki nehezseget emeli ki elsösorban. "

Akinek lelkileg nehéz, annak is a hozzáállásával van gond szerintem. Nekem rohadtul nyomasztó volt Wembleyben élni. Amikor reggel felszállsz a 18-as buszra és egyedül vagy fehér, bizonyos népek valami büdös krémmel kenik be magukat és annak a szaga terjeng fent az emeleten... Azzal hogy 2 zónával beljebb költöztem és csak egy picivel fizetek többet, már rengeteget tettem azért hogy jobb legyen itt a közérzetem. Szerintem érdemes kiszakadni a sok lepukkant bevándorló közül, mert bár most hülyeségnek hangzik, de szerintem nagyon is lehúzzák az ember alap közérzetét.

Amikor 1001 féle lepukkant bevándorlóval élsz és dolgozol, akkor hirtelen lényegtelen a származásod. Akkor van egy nyomasztó valóság, van 1001-féle angol nyelv, amit ha nem értesz, akkor elkezdenek fikázni hogy nem tudsz angolul. Pl. laktam egy ideig nigériaiakkal. Voltak vicces dolgok, pl. pont úgy röhögtek mint Fekete Pákó :). Ketten úgy hívták egymást, hogy "csaman". Amikor valamelyik beszélni akart a másikkal, akkor bekopogott a szobája ajtaján és kiabált, hogy "hey, csaman!".

Egy napon rákérdeztem, hogy mi az a "csaman". Akkor megkaptam hogy azért nem tudom, mert nem tudok angolul. Végül kiderült hogy ők úgy hívják egymást hogy "chairman". Lehet hogy soha nem tanultam angolul, de akkor sem úgy kell kimondani hogy csaman :)

fourgee 2013.01.05. 11:36:58

@pamut: " A poszt írójának gyereke már angol lesz. "

Soha nem lesz angol a gyereke, hanem brit. Az angol az brit, de a brit az nem angol :)

DieNanny CH 2013.01.05. 11:37:46

@fourgee:
"a magyarok nagy része ilyen negatívan szemléli az egészet és ezzel megpecsételik a saját sorsukat. Kesergés, depresszió helyett a lehetőségeket kell nézni."
Nekem az jött le a posztból, hogy a posztíró nem a külföldi munka miatt kesereg, hanem, hogy azt nem Magyarországon végezheti.
Én itt Svájcban napi 9-10 órát dolgozom, ami miatt nem panaszkodom és kesergek, merthogy DOLGOZHATOK! Én nagyon szeretnék Magyarországon napi 9-10 órát a szakmámban dolgozni, élhető fizetésért. De nemhogy élhető fizetés, még állás sincs!

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 11:38:41

@fourgee: igen, igazad van, de aki kívülálló, az semmit sem ért ebből a rendszerből.Azt gondolják hogy vendéglátózni mindenkit felvesznek, nem kell hozzá tudás, csak egy állomás, ahol az egyetemisták töltenek el kis időt, és továbblépnek.Faszt.Valóban, van töltelékszemélyzet, akik a túristaetetőkben hordják ki a tálcákat, semmi pénzért, de egy komoly pozicióhoz konyhán/étteremben rengeteget kell tanulni, és valóban "mesterré" kell válni adott szakterületen.VAlóban bárkit felvesznek arra, hogy szaladgáljon a csészékkel, semmi nem kell hozzá, de egy jó étteremben, vagy egy luxusszállodában egy chef de rang, vagy chef de service, f&b manager pozicióhoz komoly elméleti , és nmégkomolyabb gyakorlati képzettség is kell.Nagyon sokan tanfolyamokat, főiskolát végeznek, sőt nem egy sommelier ismerősöm van, aki 7évig járt egyetemre, mint borász, és kisdoktorija van.
A konyha meg még inkább ilyen.Elkezded mintcommis de cuisine, de ha előrébb akarsz lépni akkor sokat kell tanulni, elmenni stázsolni más helyekre, pacojet tanfolyam, thermomix tanfolyam, csoki tanfolyam, cukor tanfolyam,stb.Sőt, ha souschef, ex.souschef vagy headchef szeretnél lenni, akkor alap a diploma ott is.És egy culinary diploma ugyanannyiba kerül mint más diploma.Amit én most nézegetek, az 2év, és 20.000USD.
Szóval, folyamatos elméleti, és gyakorlati képzés szükségeltetik, csak a soka kockafejű marha azt gondolja, hogy nem kell hozzá semmi.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 11:40:21

@DieNanny: szakmai fejlődésért, semmi másért.És nem hiszem azt, hogy csak itt lehet boldogulni, jó szakember otthon is boldogul!

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 11:41:57

@milu vagyok:): értem, és mondtam hogy van abban igazság amit mondasz, de nem minden esetben, nem szabad abba a hibába esni hogy általánosítasz.Sok olyan helyzet van, amikor a munkavállaló is hibás abban, hogy nem sikeres.

Vattacukor2 2013.01.05. 11:42:36

Szerintem jó a poszt, sokmindent elmond.
Bár, egyvalamben teljesen megegyezik az én itthoni életemmel. Munkanélküli vagyok, így ezt akár én is elmondhatnám, hogy "a barátok haverokká válnak, a haverok senkivé" (a család nem érdeklődik. Hisz hová menjek ha nincs egy vasam sem, még egy házibuliba is visz az ember vmit. ) Tehát a szociális elszigetelődés ugyanúgy itthon is megvan

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 11:45:43

Nekem pedig van otthon gyerekkori, "legjobb" barátom,akivel ugyanúgy beszélünk naponta órákatskypeon, talkon, és ugyanolyan a barátság mint volt.Szabadság alatt kijön hozzám, stb.Ő nem akar külföldre menni, pedig hívják, de ő otthon is megkeresi a havi 8000euróját, és ki sem mozdul a lakásból, mint programtervező.

DieNanny CH 2013.01.05. 11:46:40

@hogyne,persze,igazad van!:
És amikor szakmailag felfejlődtél a maximumra, tervezed, hogy visszamész Magyarországra?

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 11:50:09

@Barangoló Berni: azt meséld el nekem, hogy ehhez miért is kell magyarnak lenni? mi se nagyon járunk össze a tágabb családdal, de azért tartjuk a kapcsolatot, pl. unokatesóm a szülővárosom piacán dolgozik, ha arra járok, benézek hozzá, de nem tartjuk ezen kívül különösebben a kapcsolatot. másik unokatesómékkal ugyanígy, ha van valami, találkozunk, beszélünk, de nem járunk rendszeresen össze, nem veszünk egymásnak karácsonyi ajándékot, stb.

egy ismerősöm viszont szoros kapcsolatot tart fent unokatesókkal, nagynénikkel, mindenkivel.

angol munkatársam meg a saját testvérével nem beszélt olyan tíz éve, miért is kell ehhez magyarnak lenni? hányok ettől.

paliapa 2013.01.05. 11:51:13

@fourgee: Olvasd el az elsö hozzaszolasom, es megerted mire gondoltam. A lelki dologgal kapcsolatban.

paliapa 2013.01.05. 11:52:59

@fourgee: Bocsanat !! A Masodikat :)

euAgWzgmmtq7K 2013.01.05. 11:59:33

azért nem a világvégéről van szó, hanem hogy átköltöztél angliába dolgozni.

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 12:02:05

@portugéza: szerintem kb. semmiben, ez csak a szokásos otthoni, "Nyugaton kolbászból van a kerítés" elképzelés..@puffancs: ez baromság. olvasgasd már a híreket, nagyon is nagy a munkanélküliség. 30 éve nem volt ekkora.@fourgee: sőt, brit se lesz, ha a szülők magyar állampolgárok, mert automatikusan nem lesz brit születéssel. a meglevő gyerek meg nyilván magyar állampolgár jelenleg, esetleg lehet brit később, de ez a lehetőség meg a szülőknek is fennáll, pár év, vizsga, meg egy zsák pénz. szerintem speciel tök felesleges.

Sanyi9 2013.01.05. 12:14:13

Hat na, out of sight, out of mind, akikkel az ember nem talakozik (csak esetleg nagyon ritkan), azokkal mar nincs annyi kozos tema. Felnott fejjel ez azert belathato, gondolom.

Amugy, ha zavar, hogy nem erted mit beszelnek korulotted, tanuld meg a nyelvet, nem eppen olyan ordongos.

Gondolom mindenkinek vannak jobb es rosszabb napjai is, mindegyikunk egyes dolgokat neha nehezebben visel el, de ebbol akkora ugyet csinalni, hat nem tudom. Ott a parod, a gyereketek, egeszsegesek vagytok es dolgoztok. Evvel gyakorlatilag mar a vilag szerencsesebb reszehez tartoztok. Ha gondolja a szerzo, hogy egy kis sajnalat jol esne, akkor en elkezdhetem sajnalni, nem kerul semmibe.

Sanyi9 2013.01.05. 12:15:57

@pamut: hogy lehet az, hogy valakinek az anyjanak a nyelve nem az anyanyelve?

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 12:19:36

@Sanyi9: nekem az jutott eszembe, hogy nem kell ehhez külföldre költözni. természetes, hogy az ember életében változások vannak, országon belül is költözhet, máshova kerül, családja lesz, már nem tartjátok annyira a kapcsolatot. én pl. ezért nem vagyok egyáltalán a közösségi oldalak ellen, én nagyon is szeretem, mikor egy általános iskolai osztálytársammal váltok pár szót, akit kb. azóta nem láttam...és akkor még nem volt mobil (sőt, nekünk vezetékes se), meg email, meg stb, hogy tartsuk a kapcsolatot...

de van olyan is, akit meg pont ezért nem láttam évek óta, de ha hazamegyek, és sikerül találkozni, akkor ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 12:23:28

@Sanyi9: több példa: egy itteni baráti pár mindkét tagjának az anyukája lengyel. ők Magyarországon nőttek fel. mindkettő a magyart tartja az anyanyelvének, a fiú ért lengyelül, kommunikálni is tud, de azért nem annyira, mint magyarul, a lány inkább ért, beszélni nem igazán tud.

volt két lakótársam, egyik orosz alapból, magyarhoz ment férjhez, a lánya Magyarországon született, a magyart tartja anyanyelvének. a másik nő anyja volt orosz, szintén magyar férjjel, a nő szintén a magyart tartotta anyanyelvének, mert ott született, nőtt fel.

a nagymamám sváb volt, magyarul az iskolában tanult, anyukám először németül tudott csak, mikor elkezdett beszélni. aztán nem akart, (,mert a szomszédba költöztettek egy felvidéki családot, és az ottani kislány, a barátnője nem tudott németül, csak magyarul.), így most már anyukám se igazán tud németül, a magyart tartja az anyanyelvének, holott technikailag nem igaz, de németül meg messze nem tud olyan szinten...

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.01.05. 12:31:54

@milu vagyok:): Hát azért a nyomdaiparban túlzás lenne mindent a rendszerre fogni. Az ott lezajlott technológiai robbanás miatt ma harmad annyi ember kell oda mint anno. Az más kérdés, hogy a nyomdaipari vállalkozók ezen az alapon nem, hogy jobban hanem még kb. a tíz évvel ezelőtti árszínvonalon fizetik meg az alkalmazottaikat.

milu vagyok:) 2013.01.05. 12:35:56

@flash.gordon: pontatlanul fogalmaztam. Digitális gyorsnyomda-fénymásoló a pontos terület, nem az,a mire te gondolsz.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2013.01.05. 12:40:49

Igaznak tartom a posztot, az otthon maradt család félt s hiányol, a barátok nem értik mitől vagy boldogabb kiegyensúlyozottabb,ha vidáman élménydúsan mondod el mi történt veled azt hiszik dicsekedsz,ha nem mondasz semmit,azt hiszik te magad is csalódtál,de tényleg mindenképpen eltávolodnak tőled ha nem leszel rögtön az ő életük megváltója(akár anyagilag,akár segitőkészségben). Ismeretlen ismerősöknél beszédtéma leszel a boltban,mert elmentél,lépni mertél,de megjegyzik,hamarosan hazafogsz menni,mert ő tudja nem fogod birni, ha majd boldogan mész haza,irigykedik és mutogat rád.
Sajnos ez van, ilyenek a magyarok, lesz egy két új barátod kint is,de a nagy magyar össze borulásra kint se számits, éld a saját életed,ne foglalkozz senkivel,legyen célod, élj boldogan,rövid az élet hogy letargiában töltsd el,Sok sikert!!

puffancs 2013.01.05. 12:44:18

@A Tyne folyó déli partja: nekem sosem okozott gondot munkat talalni, a valsag kellos kozepen is dolgoztam - Londonban. Ha nem lenne melom, most is elmennek Costaba v Starbucksba, szinte holnap dolgozhatnek. CSR-kent is. barmikor.
Az en gyerekem brit. Magyar nepessegnyilvantartasban nem szerepel, minek, ha van utlevele? Majd regisztraltatjuk, ha hazakoltozunk.
Allando letelepedesi kell csak hozza, es ha itt szuletik, akkor automatikusan brit allampolgar, barmilyen allampolgarsaguak a szulok.

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 12:52:02

@puffancs: attól, mert te- meg én is - dolgoztunk a válság kellős közepén, még nagy a munkanélküliség, és érezhető, nem kéne ködösíteni.
a gyereked másik szülője is magyar? mert automatikusan nem lesz az, ha két külföldi a szülője. lehet kérni, nem tudom, hány évesen, talán tíz, de alapból nem lesz az, csak mert itt születik. legalábbis, mikor utoljára néztem, pár hónapja, akkor még ez volt a szituáció.

Muscari 2013.01.05. 12:52:27

Szeriintem nagyon egyenfuggo, hogy ki hogyan eli meg a kikoltozest. Van, aki videkrol nem hajlando felkolktozni Bp-re, mert nem akar tavol lenni a szuleitol, testvereitol. Az ilyen, "roghoz kotott" ember mondjuk a legritkabb esetben koltozik kulfoldre, inkabb tengodik segelyen, ha nincs munka.
Aki kalandvagybol indul el, azon nincs kenyszer, nincs benne akkora feszultseg, sokszor pont azert sikeres, mert konnyedebben tudja kezelni a dolgokat, batrabban szembenez a felmerulo nehezsegekkel. Altlaban elore leszervezett allasra megy, es tudja, hogy barmikor hazaterhet, ismetelten fog megfelelo allast talalni. Tipikus aki mer az nyer kategoria.

Szerintem sokkal nehezebb helyzetben vannak a gazdasagi menekultek, akik a tartos munkanelkuliseg vagy az otthoni fizetesbol kigazdalkodhatatlan torlesztoreszlet miatt onnek ki. Ott hatalmas a nyomas, hogy sikerulnie KELL.
Aztal az eletkor sem elhanyagolhato tenyezo. Huszonevesen, mikor meg ott van elotted az elet, batran lehet jarni a vilagot, persze ez megint nem anyuci kisfianak vagy pici lanyanak a vaalsztasa lesz, mert ok maradnak a csaladi feszek kozeleben.

Aki csaladdal megy, annak megint masok a prioritasai.

Most en is irjam le ezredszer, hogy nyelvtudas? Az mindennek a kulcsa, ferjemet utasitottak mar el azzal, hogy nem eleg jo az angolja, mert telefonon keresztul meg nem tud ugy kommunikalni, foleg mert neha nem erti, mit mondanak a vonal tulso felen. De ezen lehet segiteni, mi is azon vagyunk most.

Megertem a posztolo csalodottsagat, ennek ellenere kicsit soknak talalom a posztbol kicsengo keseruseget.
Ha nem jo a kornyek, tovabb kell koltozni, mint valaki fentebb emlitette. Ez a gyerek szempontjabol is elonyos, mert a jobb kornyek egyet jelent a jobb iskolaval is, a tisztabb utcakkal, jobb minosegu uzletekkel, hadd ne soroljam. Persze bevandorlok mindenutt vannak, de nem mindegy az osszeteteluk, es itt most nem a borszinre gondolok, hanem hogy mennyire illeszkedtek be ill. mekkora a szazalekos aranyuk

puffancs 2013.01.05. 12:58:04

@A Tyne folyó déli partja: a masik szulo is magyar.
5 ev eletvitelszeru itt eles kell, amit NI fizetessel, munkaval, csaladi potlekkal stb tudod igazolni. teljesen ingyen van, es kapsz egy "certificate of permanent residency". Ha a gyermek ittszuletik, es az anyja (ha nem hazasok a szulok) fel tudja mutatni a letelepedesijet, vagy hazassag eseten barmelyik szulonek ez megvan, a gyermek automatikusan brit allampolgar lesz. nekunk £62-be kerult a pici utlevele.
www.ukba.gov.uk

Muscari 2013.01.05. 13:05:40

Azt, hogy nem vagyunk otthon, leginkabb a szuleink szenvedik meg, de megertik, hogy el kellett jonnunk. Tavoli rokonok kozul, volt, akivel azelott kapcsolatot tartottunk, es ez most megszakadt, de a baratokkal Skype-on tartjuk a kapcsolatot. Egyebkent is a legjobb baratnom is tervezi a kulfoldre koltozest, elt mar kint regebben evente kb. egyszer talalkozunk.
Egy masik baratunk, aki karpataljai, most, tizenakahany evi magyarorszagi let es vegre megkapott magyar allampolgarsag utan visszakoltozott Ukrajnaba, vitte a Mo-n szuletett gyereket is szepen magaval. Rendszeresen beszelunk Skype-n, hogy mikor talalkozunk legkozelebb? Ki tudja?

Tudjatok, az igazan mely baratsagok megmaradnak, ha egy ev utan talakozunk, ott folytatjuk a beszelegtest, ahol regen abbahagytuk. De ezekbol a kapcsolatokbol nem lesz sok, max nehany. Meg kell probalni az uj helyen kialakitani valamit, csak ha az ember idosebb, ez mar nem olyan konnyu :-(

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 13:09:10

@Muscari: mondjuk, én nem azért nem akarnék felköltözni Pestre, mert nem akarok távol lenni a családtól, hanem mert ki nem állhatom Pestet, meg úgy általában a nagyvárost. elég nekem, hogy itt is a nagyvárosban lakom, még jó, hogy a másik nagyváros felszívja a lakókat, de itt is nagy a nyüzsgés, nagyon jól meglennék nélküle.

Barangoló Berni 2013.01.05. 13:11:37

@A Tyne folyó déli partja: Amit írtam azt a közelebbi családtagokra értettem konkrétan, akikkel egy házban lakunk és ünnepek alatt 5 percre nem voltak képesek lejönni és leülni nálunk beszélgetni pedig nem vagyunk haragban. Csak átjöttek sütit cserélni aztán csá. Nekem sajnos ilyen tapasztalataim vannak, hogy ha kell valami akkor jó vagy, haver vagy, ha viszont neked kell segítség vagy bármi más akkor le vagy sz...rva, nem is ismernek, még azt is elfelejtik, hogy a világon vagy. És ez nem csak családra, barátokra is igaz. Lehet csak én vonzom az ilyen embereket...
És a barátod miért nem beszél 10 éve a testvérével? Lehet meg van rá az oka.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.05. 13:12:50

@Sanyi9: erdekes eset: magyar srac-nemet csaj. Nemetorszagban eltek, most Benelux allamok. A nagyobbik ( 3 eves) gyerek magyarul beszel(meg picit nemetul) , a kicsi meg 1 eves, majd kiderul:)

monddazigazatmar 2013.01.05. 13:16:04

fújja az élet szele a Magyar magvakat, át Európán. Új termékeny talajt találva, rügyet árasztva, kibontja virágait a Magyar virág

höhöhö ez bolond :D:D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.05. 13:19:40

@puffancs: Nem helyhez , hanem szarmazashoz kotik az allampolgarsagot. Mostanaban biztosan.

Illetve amit irtal, 5 ev eletvitelszeru itt eles kell, vagy british citizennek kell mar lenni, akkor mar lehet brit.

www.ukba.homeoffice.gov.uk/britishcitizenship/eligibility/children/britishcitizen/borninuk/

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 13:20:00

@Barangoló Berni: nem tudom, régi kolléga volt. @tildy:): a tapasztalatom, meg a tanulmányaim alapján inkább azon a nyelven szoktak beszélni, amelyik országban laknak, mert ugye, az óvodástársak, meg később osztálytársak, szomszédok, stb. mindenki azon beszél, hát minek azon a másikon beszélni, amit csak az egyik szülő ért?

viszont van egy ismerős, jamaikai férj, magyar nő, ott a kislány most elkezdte azt, hogy kizárólag magyarul hajlandó beszélni (13 éves), de eddig nem igazán akart.

monddazigazatmar 2013.01.05. 13:21:49

fújja az élet szele a Magyar magvakat, át Európán.
höhöhö - ne a forgószélbe recskázzál :D:D

puffancs 2013.01.05. 13:25:26

@tildy:): en vegigcsinaltam, a gyerkoc brit :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.05. 13:26:47

@A Tyne folyó déli partja: a poen a fenti esetben, hogy a srac felsofokon beszel nemetul, a lany szinten felsofokon magyarul ( pedig 1 evet jart csak gimibe hozzank).
Viszont otthon magyarul megy a kommunikacio ( max respect a lanynak, gondolhatod , mennyire lestem, mikor az elvesztettem zsebkendomet enekelte a gyerekkel egyutt) .
Tunderiek:) Na szoval erdekes dolog.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.05. 13:26:53

@d.hardman: hat ezt nem ertem en sem, kicsit messzebb van a munkahelye, semi letelepedesi szandek, penzszerzes, nem kell ezt meglelkizni
de mindenki mashogyan eli meg az teny
azoknak is szar volt annakidejen akik szabolcsbol jartak pester / a hires feketevonat/ es 2 hetente mentek haza, addig laktak munkasszallon/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.05. 13:28:13

@puffancs: Ez esetben koszi az infot, jo tudni, hogy ha akarjuk elorebb tudjuk egy evvel hozni a gyerekvallalast:D Mar ha azt akarjuk, hogy ne legyen belole plusz macera az ugyintezes miatt.

beachgirl 2013.01.05. 13:39:50

A posztírónak igaza van : az otthon élőket nem érdekli a külföldön élők élete, több okból :
Aki elmegy, az rávilágít arra hogy mennyire élhetetlen otthon az élet, aki pedig otthon marad, az nem szereti hogy más tükröt tart elé, ergo azt fogja utálni aki elment. Ez ilyen egyszerű. Plusz egy idő után nincsenek közös témák : pl irodában dolgozok, és otthon élő szintén irodai munkát végző ismerősökkel beszélgettem. Én fél hatkor lezárom a gépet és megyek haza, ha maradok pár percet is akár, azt túlórában kifizetik. Amikor ezt meséltem, akkor kerek szemmel meredtek rám a többiek, hogy mi reggel 8-tól este 8-ig robotolunk, és a túlórát senki nem meri firtatni, mert "örülj hogy munkád van".
A nyaralós élményeket sem könnyű megosztani, mert rosszul érzem magam, hogy én síelni voltam, ők meg még egy hétvégére sem tudtak elmenni Ausztriába. És szépen lassan így kopnak el a kapcsolatok... Nem csak barátokkal, hanem a családdal is. A külföldön élő lesz "Dagobert bácsi", hiszen Forintra átszámolva százezreket keres, így jobb ha befogja a száját, és nem panaszkodik, pedig esetleg lenne miről.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.01.05. 13:48:21

Hisztis picsa, melankolikus pátosszal.

Csak nem azt vártad, h bárki Mo-n érdeklődni vagy örülni fog neked? Tán még fel is néz rád? A magyarvirágozós pátosznál pedig egyértelmű volt, neked ott a helyed, ahová leraktak. Mert megsértődsz, ha valami nem olyan, mint gyerekkorodban volt.

tobias2 2013.01.05. 13:54:04

@tableno: Pontosan így van. Én sem értem, mi a tragédia a más országba költözésben. Én két évente költözöm és mindenütt jól érzem magam. Jó volt Ázsiában, Amerikában, a Balkánon -- mindenütt ahol emberek élnek. A nap mindenütt süt, az idegen kultúra és nyelv megtanulható. Az élet ÉRDEKES.

suzildi (törölt) 2013.01.05. 14:15:44

Azért nem teljesen úgy van, hogy az itthon maradottakat nem érdekli az aki külföldön próbál szerencsét.
Nekem egy 30 éves rokonkislány ment ki Angliába pár éve. Hol ezt csinál, hol azt. Beteget ápol, vagy gyerekekre, kutyákra vigyázz... egyelőre ő nála ennyi. Ő egyedül van kint, néha hazajön egy hétre anyukájához. Viszont soha képet nem tesz fel közösségi oldalra, hol jár, engem érdekelne, mert a büdös életben nem fogok Angliába menni, az biztos. Többszöri kérésre mesél, ír csak mit csinál, hol jár. Ha bármit is mesél vagy meséne nem irigykednék rá!!!
Engem mindig érdekeltek a kinti magyarok, és ha sikerül nekik boldogulni komolyan örülök, pedig ők idegenek nekem. TV riportokban szoktam erről látni műsorokat...
És a bátorságukat csodálom, mert bátornak kell lenni, aki külföldre megy, és teljesen más munkával kezdi felépíteni az ottani életét. :)

puffancs 2013.01.05. 14:20:38

@tildy:): itt szuletett, de nem automatikusan brit allampolgarsagu gyermekeket is lehet regisztraltatni, ez mar penzbe kerul (tehat nem csak az utlevel koltseget kell megfizetni) abban a pillanatban, hogy a szulo (anya v barmelyik ha hazasok) veglegesen letelepedett az UK-ban. Ha a szulok magukat honosittatjak, akkor a kiskoru gyermekek csaladegyesitessel ugyanugy allampolgarok lesznek.

blasiusii 2013.01.05. 14:37:38

nem olvastam el az összes kommentet, valahol félúton felhúztam magam rajtuk...

Kedves Kommentelők!

Aki nem képes az (érzelmi) intelligenciájával felfogni és kicsit is megérteni azt az életszituációt, amikor valaki utolsó lehetőségként (tehát elkeseredésében) külföldön próbál szerencsét, annak felesleges kommentelnie, mert csak szajkó üzemmódban írja az egyoldalú sületlenségeit. Ezért nem
olvastam tovább.

Hogy nem lehet azt átérezni, hogy vannak embertársaink, akiket a kiköltözés érzelmileg megvisel, mert kötődőbbek, mint mások? Komolyan, én szégyellem magam az olyan emberek miatt, akik a posztot "picspogássá" degradálják.

Én magam csak egy évet töltöttem eddig külföldön (tanulmányok), de abból, valamint a határátkelős posztok alapján annyit le tudtam szűrni, hogy vannak:
a) (lelkileg) rugalmasabb
b) és kevésbé rugalmasabb emberek. Nos, az előbbinek való a kiköltözés, mert az utóbbi érzelmileg sokkal kötődőbb típus. Nem nagy ördöngősség ez, olyan, mint, hogy valaki édesszájú, valaki nem. Mások vagyunk.
Ugyanakkor vannak - mindig is voltak - olyanok, akik kvázi kényszerűségből mennek külföldre, és nem is érzik ott olyan jól magukat. Nem a "picsogás" miatt! Jó lenne ezt megérteni.

spangola 2013.01.05. 14:51:38

@beachgirl: Sajnos, ez itthon is így van, mármint saját kollegáimnak sem beszélek arról, hogy hová megyünk, mit veszünk, mert irigyek!!!! Most azokról a munkatársakról beszélek, akikkel jóban vagyok. Azonos munkakörben dolgozunk, de ha valakinek több marad hó végére, azt nem szeretik itthon.
Nem szabad itthon ilyenekről beszélni munkahelyen.

Állandóan megy a panaszkodás, hogy ki milyen csóró.

Amúgy itthon nem divat sem a csúsztatás, sem a túlóra kifizetése, de nekem az összes részmunkaidős és részmunkás állásomban percre kifizetik, szerencsés vagyok.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 14:54:40

@blasiusii: Senkit sem érdekel, hogy TE min háborodsz fel, és min nem.Azt is had döntsem el én, hogy felesleges-e kommentelnem vagy sem.MArha.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.05. 14:56:39

Azt már nem is feszegetem, micsoda bűntetés nekünk, hogy nem olvasod tovább a kommenteket.
Ritka nagy hülye vagy öregem.

spangola 2013.01.05. 15:04:42

@blasiusii: Köszi, hogy leírtad, ennyi!

Amúgy én is a rugalmas lelkűek közé sorolom magam, rengeteget költöztem már Mo-on belül, kb. 30 felé van a száma, lehet ezért van. Talán a külföldi költözésnél sem lesz gond, DE nem tudhatom biztosan, amíg nem kerülök abba a helyzetbe.

De maximálisan át tudom érezni, hogy milyen annak a költözés, aki nem ilyen.

De ha már valaki érzelmileg nem elég intelligens ahhoz, hogy átérezzen egy olyan helyzetet, amiben ő még nem volt,
legalább agyilag felfoghatná azt a tényt, hogy különbözőek vagyunk, különbözően reagálunk dolgokra. EQ vagy IQ kellene hozzá csak.

Itt sokan csak okoskodnak, ennek a tök jó Határátkelő blognak az ilyen kurva okoskodó, mindenttudó, oltári bunkó emberek lesznek a gyilkosai.

Az igazi irigy, okoskodó magyar mentalitású emberek, akik majd itt megmondják, hogy csak az a tuti, amit ők itt leírnak.

Pfff...

håll käften 2013.01.05. 15:16:14

"Mintha annyira nem lenne érdekes, hogy mit tettél meg, min vagy már túl, a legtöbb embert már nem érdekli a történeted. Kivéve, ha azonnal tudsz segíteni, tudsz állást vagy valami. Nem? Akkor „őőő szia".

A család változatlanul, talán még jobban érdeklődik, mi van veled, a barátok haverokká válnak, a haverok senkivé, a senkik pedig barátokká. Mármint az itteni senkik"

Ez mennyire igaz!Mondjuk én még megfejelném azzal,hogy barátok ellenséggé is válhatnak,ha nem körmöd szakadtáig dolgozol azon hogy ők is kimehessenek utánad!

DieNanny CH 2013.01.05. 15:37:49

@Sanyi9:
Speciel húgom esetében így van: Svájci a férje, Svájcban laknak, a gyerekek svájci bölcsődébe, óvodába járnak, otthon csak húgom beszél velük magyarul, ha az apa otthon van, vagy társaságban vannak, a nyelv svájci. És édeskevés, hogy nyaranta 5 hetet töltenek Mo-on a nagyszülőknél, és Svájcban van magyar Minimax.
Svájciul jobban tudnak, mint magyarul.
Azt hiszem, ez az anyanyelv meghatározása: a legjobban tudott nyelv.

Sanyi9 2013.01.05. 15:56:59

@A Tyne folyó déli partja: @DieNanny: @tildy:): @pamut: gyerekek, gyerekek, felreertjuk egymast. En gyakorlatilag erre a mondatra reagaltam: "Nem lesz közös az anyanyelve a szüleivel." Ez az eset eleg egyszeru: ha otthonul magyarul beszelnek (mert ebben az esetben mindket szulo magyar), a gyerek is megtanul magyarul, ha angolul beszelnek otthon, akkor a gyerek csak angolul fog beszelni. Az esetek amelyekrol ti beszeltek, azok vegyeshazassagok, amelyekben akarmelyik szulo nyelve (akarata) lehet "erosebb", persze ez az adott orszag nyelvetol is fugg.

Ha mar vegyeshazassagokrol van szo, akkor ismerek olyan esetet is (Romaniaban), hogy az anya nemet, az apa magyar, de romanul beszelnek egymas kozott es a gyerek nem tanult meg se nemetul, se magyarul, csak romanul. Ez azert kulonleges, mert gyakorlatilag a gyerek tenyleg egyik szulo anyanyelvet sem beszeli. Mondjuk egy haverom hasonlo csaladban nott fel, neki a nemet az anyanyelve, persze romanul is tokeletesen beszel es magyarul is relativ jol (mondjuk neha azert hasznal eleg vicces tukorforditasokat nemetbol :D).

abaya-oman 2013.01.05. 15:58:18

Nem igazan ertek egyet a posztoloval, pedig mar regen kulfoldon elek.

Otthon annyira erdeklodnek a mi kulfoldi eletunk irant, amennyire mi erdeklodunk az o otthoni eletuk irant. Aki azt hiszi, erdekeset csak o tud mondani, mert o egy mas orszagban el, azt biztos gyorsan megunjak. Csak azert mert en koltoztem el, meg nem hiszem azt, hogy csak velem tortennek erdekes/fontos dolgok. Aki erdeklodik az otthoniak elete felol annak az iranyaba az otthoniak is erdeklodoek.

Az sem eloiras, hogy mindenki ejtsen ki mindent a kezebol csak mert "kulfoldre szakadt hazankfia" hazajott latogatoba. En tobbnyire felhivom a baratokat, megnezem a rokonokat mikor hazamegyunk. Ha nincs idejuk azt is megertem. Nem kell szerintem ezt tipikus magyar irigyseg/keseruseg/miegymasnak elkonyvelni. Mi is magyarok vagyunk, ezek a jelzok rank is vonatkoznak.

Mikor eloszor mentem haza azutan, hogy tobbe-kevesbe orszagot valtottam az elso reakcio sokaktol a cukkolas volt, a "mar meg se ismersz bennunket, mert...". Nem sertodtem meg de nem is hagytam figyelmen kivul. Elmondtam, hogy jol erzem ott magam de Magyarorszag is hianyzik. Tobbet senki nem ugratott.

tanato 2013.01.05. 15:58:57

@DieNanny: Megerősíthetem,ha külföldi,nem magyar anyanyelvű a férj,és külföldön élnek,a gyermek"anyanyelve" nem az anyja nyelve lesz.Nagyon sok ilyen vegyespárost ismerek.Az egyhavi magyar nagymamázás ezen nem segít.Sőt tovább megyek,ha mindkét szülő magyar és kint élnek felnővén,egyetemre elmenvén más helyre az adott országon belül,egy kicsit később ugyan,de akkor is más nyelvűvé válik az illető,főleg ha a párja /az esetek döntő többségében/nem magyar lesz.

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 15:59:05

@puffancs: igen, de nem lesz automatikusan az, ezt mondjuk. szóval, hogy meg lehet csinálni, de nem úgy működik, hogy bemész szülni, és a gyerek automatikusan brit lesz.

tanato 2013.01.05. 16:04:30

@Sanyi9: Ilyen nagyon közeli ismerős nekünk is volt,pepitában,azaz szlovák viszonylatban.Anyuka csallóközi magyar,apuka szintén szlovákaiai sváb és Pozsonyban laktak/sajnos a szülők már nem élnek a"gyermekek"is felnőttek már.Mindhárom nyelven beszéltek a gyermekek,de szlováknak tartották magukat.

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 16:05:15

@Sanyi9: megtanul magyarul, az oké. de el fog jönni egy idő, amikor már többet lesz a kortársaival, azok meg angolul beszélnek, meg angolul tanulja a suliban a dolgokat, szóval lesz egy csomó szó, kifejezés, ami neki nem lesz egyértelmű, vagy nem is fogja ismerni, mert a szakkifejezést angolul tanulta. mint pl. az egg=tojás, de a pete is, szóval akkor emlősök szaporodásának tanulásánál kicsit bezavar a nyelv:)

a romániai párhoz, nekem is van egy ilyen pár ismerősöm, fiú román, lány magyar. fiú Németországban tanult, és készülnek is oda, de egyelőre itt laknak Angliában. szóval egymás közt románul beszélnek, ha én ott vagyok, akkor hármasban angolul, mert a fiú magyarul nem tud, én meg románul nem. és Németországba akarnak költözni, úgyhogy szegény gyerek mire eldönti, milyen nyelven is szólaljon meg:)

msnick 2013.01.05. 16:10:51

Nem tudom, miért gondolják egyesek, hogy csak azért, mert kiköltöznek, az itthoniak számára érdekesebbé válnak? Hát nem. Az élet itthon is nagy kaland, akár nagyobb kihívás, mint az esetleg jobban működő nyugaton. :D

tanato 2013.01.05. 16:11:38

@abaya-oman: Te találtad fején a szöget,amilyen az adjonisten,olyan a fogadjisten.Ha a kint élő érdeklődik az itthoniak iránt azok is érdeklődni fognak őiránta.Ha a kintre költözött egykori barát nem nagyon keresi a kapcsolatot akkor elfelejtődik hamar.Mondjuk Nálad azért kicsit spéci a helyzet,nem egy magyarok által tömegesen lakott országban élsz,szerintem ezért nagyobb lehet az érdeklődés.

A Tyne folyó déli partja 2013.01.05. 16:34:19

@abaya-oman: igen, és nekem meg ráadásul más tapasztalataim vannak. én azt tapasztalom, hogy az otthoniak azt hiszik, hogy nekem, csak azért mert elköltöztem külföldre, valami tök érdekes,színes életem van, bezzeg nekik meg nem. pedig pont ugyanazt csinálom, mint ők, ugyanúgy dolgozom, találkozom barátokkal, ugyanúgy, mint otthon. csak nyilván más barátokkal, mert ugye a régiekkel nehéz összehozni itt kint. de egyébként nem igazán különbözik az életem az övéktől, csak nem otthon vagyok.

holkri 2013.01.05. 16:39:30

@tildy:): meg merek eskudni ra, hogy te az unokatesomrol beszelsz :) (nemet lany, magyar srac, 2 gyerek, benelux, stb)

puffancs 2013.01.05. 16:41:22

@A Tyne folyó déli partja: mit kotod az ebet a karohoz :)
az en gyerekem mar a hasamban is brit volt, miert olyan nehez ezt megerteni :) semmi ordongosseg nincs benne, csak "excercising treaty rights". a ukba (border agency) honlapjan megnezheted, hogy mi is ez, es akkor remelem, befejezhetjuk ezt az ertelmetlen vitat.

Alaister Grand 2013.01.05. 16:42:00

Remek írás. Szokatlan ugyan a női/jing szemszög behozása, de hiánypótló.
Mondjuk én szeretem a rideg tényeket is. A mikor-miből-hogyan-mennyiért...

Rockntroll 2013.01.05. 16:44:00

@Muscari: Meglehetősen tenyérbemászó dolognak tartok egy családcentrikus embert kapásból "anyuci kisfiának vagy pici lányának" nevezni. Sosem mennék külföldre, minek is tenném, hiszen itthon jó állásom van, szuper fizetéssel. Persze ehhez az kellett, hogy tudatosan, régóta készüljek rá, tanultam, kapcsolatot építettem kifulladásig, pontosan tudtam mi akarok lenni, és hová akarok bekerülni. És hogy emellett ragaszkodom a családomhoz, sokkal szimpatikusabb szerintem, mint ha magasról tennék azokra, akiknek köszönhetem mindezt.

puffancs 2013.01.05. 16:45:13

@tildy:): nagyon szivesen EEA3 form, ezt kell kitolteni es elkuldeni a bevandorlasiaknak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.05. 16:49:27

@holkri: ki tudja.:) Tunderi egy csalad, az biztos:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.05. 16:50:50

@puffancs: koszonjuk:) Idovel lehet szukseg lesz ra.

Sanyi9 2013.01.05. 17:11:07

@Rockntroll: kemeny vagy. Majd ha felnovok, szeretnek en is olyan lenni, mint te.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.01.05. 17:11:23

@tildy:): a swiccertütsch.
:)

A poszthoz: érdekes írás, nem bántam meg, hogy elolvastam.
Ha lenne folytatása még érdekesebb lenne, hogyan változik a hangulat az idő múlásával.

lamb79 2013.01.05. 17:36:37

Nagyon jó kis írás, hasonló dolgok játszódtak le bennem is 2005-ben amik Skóciába koltoztem. Talán annyi a kulonbség hogy itt északon jóval kevesebb a fekete/pakisztáni/stb. viszont lengyelek és litvánok itt vannak dogivel, barátnom is lengyel.

Talán ez a rész ami nekem kicsit sántít "Mintha annyira nem lenne érdekes, hogy mit tettél meg, min vagy már túl, a legtöbb embert már nem érdekli a történeted." A barátok megmaradtak barátoknak, max a távolság miatt jóval kevesebbet beszélunk. Ennek ellenére a kint toltott 8 év alatt szinte mindegyikuk meglátogatott, foleg az elso 2 évben, néhányuk itt is ragadt.

tinu 2013.01.05. 17:38:07

Érdekes volt olvasni a saját legfurább érzésemről, amit akkor éltem át, miután első hosszabb külföldi utam (8 hónap) után tértem haza. Tele voltam élményekkel, olyanokkal, amit nem olyan sokan élhettek át. Azt gondoltam, mindenki ki fog faggatni: milyen volt, hogy érezted magad, milyenek az emberek stb., stb. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy SENKIT nem érdekelt, hogy miket éltem át külhonban. Döbbenetes volt számomra. Mivel senkivel nem tudtam megosztani az élményeimet az itthoniak közül, sokáig olyan izolált volt az életem azon 8 hónapja, mintha csak álmodtam volna. Most már más a helyzet persze, de eltelt több év, és egy újabb kiutazás, mire ez a zárvány értelmet nyert az életemben. Érdekes, a második utazás után már voltak érdeklődő fülek (nem sok). :)

DieNanny CH 2013.01.05. 17:54:36

@tildy:):
Ó, igaz is: a német(es)
:-)

NIKI LAURA 2013.01.05. 18:04:51

Jajj,megy a vita...ki lesz brit születés gyanánt..szart se ér,de nem többet...a magyarral ODA MÉSZ AHOVÁ AKARSZ A VILÁGBAN!!!
Semmivel sem több a brit,sok helyen viszont rosszabb...

Persze,magyar anyuka,de a Lutonon leszállsz a Wizzről,már BRIT a pociban...aham,persze..

Na meg a magyar jogkövető magatartás,csempészcigit vesz...dohányos(beteg ember),és nem visz magával,az első benzinkútnál vesz 5x áron....pfff

Na+wieder-again-magyar cselovek inglisben.faxa.

Zellerzolee 2013.01.05. 18:09:14

Erdekes iras, az otthon maradottak betekintest nyerhetnek mi megy vegbe valojaban a kulfoldre vandoroltak eleteben.
Az en velemenyem megegyezik a posztoloeval, a baratok haverok leszenek, a haverok meg senkik, a csalad meg csalad marad. Jol bemutatja a hazalatogatas soran erzekelheto feszultseget is az egykori baratokkkal haverokkal. Barmikor en is hazalatogatok es elmegyek meglatogatni a baratokat mindig azt kapom hogy `mit kepzelsz te magdrol azert mert evente hazajossz nehanyszor felhivsz mindenkit hogy igyunk egy sort meg nem leszunk baratok, meg lenezunk mert elmentel` es emiatt se haza nem akarok menni surun meg ha haza is esz a fene akkor nem igazan keresek senkit, csak a csaladot meg max uzleti ugyeket elintezem ennyi.
Az meg hogy London vagy nem, aki kijon elobb utobb rajon, hogy Londonban kepesites nelkul csak minimalberes melot tud nyomni amit meg videken jobban megfizetnek. Engem is sokan nyaggattak annak idejen intezzek munkat ennek-annak reg nem latott ismerostol baraton keresztul mindenkinek, de az az igazsag hogy en garanciat senkiert se szeretek vallalni csak magamert, valamint a tobbseg nem erti meg hogy kezdotoke nelkul kijonni ongyilkossag foleg manapsag, valamint hogy itt sincs kolbaszbol a kerites, ahhoz hogy viszonylag jol eljen az ember legalabb 2000 fontot meg kell keresni havonta adomentesen, a heti 2-300 fontos melokbol megelni meglehet, de elore haladni nem. Nekem eddig Angliaban magyar tarsasagban meg csak a gyomrom fordult fel, jot meg nem tapasztaltam.
Ha egy tizessel fiatalabb lennek ezzel az esszel Kanadaba mennek vagy Ausztraliaba. Lehet messzebb van, meg tobbe kerul hazajarni, de sokkalta jobbak a viszonyok mint itt ahol vizum nelkuli balkani orszagok bevandorloi London elit negyedeiben vagy menobb kornyekeken 30-40 fontert dolgoznak napi 10-12 orakat angol/lengyel/litvan/magyar fovallalkozoknak. Az otthon maradottaknak meg azt uzenem, hogy addig jobb nem lesz mig Orban Gyurcsany jobbikosok esatobbi kozel vannak a tuzhoz. Tisztelem es becsulom aki otthon napi 8 oras munkaval csaladot tud eltartani es nem raketamernok a szakmaja.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2013.01.05. 18:15:56

Én egyben biztos vagyok, hogy olyan otthont, amit nekem Budapest nyújt, olyat egyetlen más város sem fog tudni nyújtani a közeljövőben.

csapd.le.csacsi 2013.01.05. 18:15:59

@hogyne,persze,igazad van!:
te mekkora bunkó vagy....kapsz érte fizetést ???? :) vagy csak a saját nyomorod levezetése miatt habzik a szád ????
miért kell savazni mindenkit ????
ha nem tudsz objektíven megítélni egy témát, miért kell hozzászólnod ????
(csak a saját hülyeséged szajkózod, és nem is akarod meglátni, hogy minden éremnek 2 oldala van)
fogadjuk már el a másmilyen véleményeket is, ahány helyzet, annyi reakció, felfogás, és annyiféle ember, miért kell "cirkuszolni", meg szándékosan bántani másokat ???
olyan szánalmas, tipikus "gerjesszünk hangulatot" mentalitás...

2013.01.05. 18:17:43

Az utolso bekezdes a posztban nem kellett volna.

2013.01.05. 18:21:01

@Tomi9046: Ez igy van. Ugyanakkor, ezt a mondatot nyugodtan elmondhatja egy parizsi parizsrol, berlini berlinrol, stb. Minden varosnak megvan a maga varazsa, foleg, ha ott nottel fel es minden helyhez egy emlek fuzodik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.05. 18:33:48

@NIKI LAURA:

"Semmivel sem több a brit"

Ez azért nem igaz, Európában és Amerikában valóban kb. mindegy, de Afrikában és Óceániában a brit útlevéllel több országba lehet menni vízum nélkül, mint magyarral.

Abban igazad van: a különbség nem jelentős. Mondjuk az arány 8:10.

"Semmivel sem több a brit,sok helyen viszont rosszabb"

Nem igaz. Kevés ilyen hely van. Most megnéztem a listát, s 2 országot találtam, ahová magyar útlevéllel nem kell vízum, de brittel kell: Azerbajdzsán és Vietnám.

2013.01.05. 18:37:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szerintem ugy erti, hogy kellemesebben utazol mondjuk Iranba vagy most eppen Argentinaba magyar utlevellel (a vizum ilyen szempontbol mindegy).

Tenyleg nincs ertelme az utlevel miatt kifizetni a £810-ot az allampolgarsagra (a vizsgadijon felul 1 szemelyre). De vannak mas tenyezok is, mint az utlevel.

abaya-oman 2013.01.05. 18:38:48

@tanato: :-) Ja, akkor csak arra kell vigyazni, hogy az ember egzotikus orszagba koltozzon:-)

rohadjmegARCgeci 2013.01.05. 18:41:44

@szeder65: Nekem is könnybe lábadt a szemem ettől az írástól.
A kérdés pedig jogos.Miért kell a világ végére elmenni, ahhoz hogy ne halj éhen?
És persze hogy honvágya van,ez természetes.

rohadjmegARCgeci 2013.01.05. 18:48:16

@fourgee: De nem lesz brit sem,ha előtte hazajön és itthon gyártja le a gyerkőcöt és kamatoztatja a képességeit tovább.

abaya-oman 2013.01.05. 18:48:59

@tinu: Lehet, hogy a masodik utadat mar magad is termeszetesebben vetted, nem ereztek azt rolad hogy az eszet akarod osztani. Az elso angliai utam utan en is ugy ereztem, hogy senki nem erdeklodik elegge. Pedig szerintem kesobb sem erdeklodtek jobban (legfeljebb csak annyival, amennyivel egzotikusabb volt az orszag ahol epp eltem), csak mar nem volt bennem akkora a meselesi vagy.

montroyal ( CAN qc) 2013.01.05. 18:51:23

régi es probalom roviden- hajotorott, lakatlan szigeten ;veletlenul claudia schifferttel , mindenuk megvan , boseg a szigeten mindennap 5x dugas sex-parhét mulva a pasi szomoru - claudia kerdezi mi baj- hianyzik nagyon a jozsi baratom - vannak a hajorol ferfi ruhak , al bajusz is ved fel legyszi a vacsorahoz, igy is lett- a pasi igy szol- jozsi baratom te nem is tudod kit dugok meg naponta 5x ??? claudia schiffert..
hosszu lett , de a tanulsag A VILAG LEGJOBB DOLGA IS TORTENIK VELUNK .. AZT VALAKINEK TUDNIA KELL!!!

rohadjmegARCgeci 2013.01.05. 18:52:11

Na de nem kell csodálkozni,hiszen a magyarok alapból is totál negatívak,erre még rátesz az elvándorlás okozta honvágy és az a ronda angol depi pepi időjárás is.

rohadjmegARCgeci 2013.01.05. 18:54:48

Én nem bírnék másik országban élni,ezért meg sem próbálom hogy elmenjek.Itthon kell boldogulnom és kész.

NIKI LAURA 2013.01.05. 19:03:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: viszont fain a Bulgáriás posztod!:)
Bár egy két idiota oda is betéved.

labrabbit 2013.01.05. 19:04:15

Nekem tetszett a poszt. Pár nap múlva indulok, nem Londonba, mert gyerekkel túl zsúfoltnak találom. Nem kalandvágyból, a szerény, kedélyes mindennapokért ami itt már nem adatik meg.
Hasonló érzéseim vannak, mint a szerzőnek.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2013.01.05. 19:25:55

@charlieharper: Igen. De, ha még nem is fűz a helyhez emlék, mégis az egész várost szeretem. Persze azokat a helyeket talán nem annyira, ahol valami negatív élményem volt.

tinu 2013.01.05. 19:28:30

@abaya-oman: oké, de akkor úgy éreztem, hogy olyan extrém élményeim voltak, amit senki nem élt át rajtam kívül az ismerőseim, rokonaim, barátaim közül. Úgy értsd, hogy még a szüleimet sem különösebben érdekelte, hogy mi van kint. Én érdekeltem, de hogy kint milyen szokások vannak, milyenek az emberek, vagy akármi, nem igazán. Annak örültek, hogy visszakaptak és ennyi. De abban igazad van, hogy másodjára azért éltem meg kevésbé ugyanezt (bár azért néhányszor volt aha érzésem), mert én se akartam már túl nagy elánnal mesélni. Csak fura volt, hogy az emberek nem kíváncsiak a világra?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.05. 19:35:48

@tinu: hat azert nem mindegy, mikor volt az az eslo hosszabb utad, mer ugy jo 20 eve mar nyitott konyv szinte minden orszag, ujsag-tv-internet
foleg hat angliarol...
en se kerdeztelek volna:)

mondjuk a multkor megtudtam, hogy torokorszagban a nok szeretik a piros bugyogot, ez nekem uj volt, de ha erdekelne torokorszag, mintahogy nem erdekel, 5 perc alatt titu tudoja leszek e hasznos informacionak

tinu 2013.01.05. 19:37:12

@hagyma: Kínában voltam, először 2004-ben. Azért az még mindig egzotikusnak számít, de akkor még inkább az volt. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.05. 19:43:09

@tinu: ah
kinat is ismerem
sargak, rizst esznek es hamisitjak az adidast

BalintJoci 2013.01.05. 19:54:57

Sziasztok.Nem olvastam vissza az osszes commentet csak egy par darabot,egy oraval ezelott.Es az ota ezen gondolkozom,vagyis foleg azon hogy"a barátok haverokká válnak, a haverok senkivé, a senkik pedig barátokká"Ez az esetek nagy szazalekaban fedi a valosagot.En az a szerencses kulfoldon elo magyar vagyok mar 6 eve,aki elmondhatja hogy az igaz baratsagot fent tudtam tartani az otthoniakkal,nincsenek kinos halgatasok az asztalnal vagy eppen ahol ossze futunk,hatalmas rohogeseg,nagy fozesek,es meg nagyobb bulik.a csaladi kotelekekrol nem is beszelve,mindenki kivancsi arra hogy hogyan telnek hetkoznapjaim,merre jartam,mi az uj sport amit kiprobaltal,vagy eppen mik a terveim.Ami meg nagyon jol tud esni a csaladtol az az hogy buszkek,arra hogy a kis falusi gyerek,megallja a helyet idegenben is :) Az hogy az itteni idegenek szinten baratokka valnak igaz,egy szuper csapat vessz korul itt Dublinban akikre lehet szamitani,es igaz baratok.
Koszonom.

abaya-oman 2013.01.05. 19:57:16

@tinu: Szerintem ketfele ember van, az egyik latni akarja a vilagot, erdeklik a furcsasagok/kulonlegessegek es barmi aron utazni fog, de legalabbis hallani akar felole. A masik csoportbol ez a kivancsisag hianyzik.

Keresd a tobbi vandorlelek tarsasagat.

tinu 2013.01.05. 20:23:39

@hagyma: én is ennyit tudtam Kínáról, mielőtt kimentem. :))) És végülis teljesen igaz is. :))))

@abaya-oman: én sem vagyok vándorlélek. :) De ezek szerint ez valami általánosabb lehet, mármint a poszt szerint másnak is vannak ilyen érzései, hogy az otthon maradottakat annyira nem érdeklik a nagyvilág dolgai. :)

tinu 2013.01.05. 20:27:42

Amúgy teljesen érthető is az egész, hiszen szinte nem is tudnak miről kérdezni, ha ők nem élték át. És nekik meg azok fontosak, amit otthon éltek át. Végülis tényleg kit érdekel, hogy Kínában hogy folyik az élet? :)))) Semennyire sem releváns valakinek, aki nem ott él. Ezért olyan általános, ami a posztban is van, hogy ha valaki külföldre megy, akkor elválik a két világ: az itthoniakra és az ottaniakra. Elkezdenek mást jelenteni dolgok. Megszűnik a közös élményanyag.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.05. 20:32:00

@tinu: nem tudom, engem erdekel pl. hogy hogy mennek akar Kinaban, akar Ausztraliaban a dolgok. Kivancsisag.

tinu 2013.01.05. 20:33:11

@tildy:): Mert te ilyen vándorlélek vagy ;).

abaya-oman 2013.01.05. 20:44:24

@tinu: Szerintem nem lehet altalanositani. Engem rengetegen kerdeznek arrol, milyen az elet ott, ahol eppen elek. Az erdektelenseg nem altalanos.

montroyal ( CAN qc) 2013.01.05. 21:07:11

@tildy:): engem is erdekel minden orszag de nem vagyok vandorlélek max turista szinvonalon amit montrealba felepitettem 22 ev alatt nem kezdenem el mashol de erdekes elmenyeket tapasztalatokat leirasokat szivesen olvasok kulombozo orszagokbol

2013.01.05. 21:11:53

@fourgee: Szuper hogy elkoltoztel Wembleybol, egy bunko rasszista kelet-europaival kevesebb - koszonjuk a 83-as busz utazokozonsegenek a neveben! (Mellesleg, mint hosszu ideje Wembley-ben elo lakos, elarulom neked, hogy akkor volt ez igazan jo kornyek, mielott a lengyelek bekoltoztek. Akkor CSAK gujaratiak voltak itt - tudom te nem tudod mi az a gujarati mert te csak mocskos 'pakikat' lattal, de mindegy - szoval a lengyel invazio elott meg jobb volt, de nekunk tovabbra is a kedvenc kornyekunk, foleg most hogy mar Te sem vagy itt. Nem nagyon hianyzol, megmondom oszinten.)

tanato 2013.01.05. 21:20:14

@abaya-oman: Naná,nem egy hétköznapi ország,nem egy hétköznapi élet.Az illető országé meg a tiéd sem.

Muscari 2013.01.05. 21:54:33

@Mirjam2: Hu, en ugyan nem ott lakom, gyakran jarok Wembley-be, konkretan az Asda-ba. Es udvozollek, mint egy masik rendszeresen a 83-ason utazo londoni. Milyen kicsi a varos! Egyebkent, ha en koltoznek, remelhetoleg iden megtortenik, akkor inkabb Edgware vagy North Finchley, nem mintha bajom lenne az indiaiakkal.
Egy ismerosom Harrow-ban lakik, ahol szinten nagyon sok az indiai, egy nagyon szep rendezett utcaban. Mikor odakoltoztek, a szomszedok becsongettek sutemennyel a kezukben, mint a filmekben. Szerintem ilyen a kettes zonaban sokkal kisebb esellyel fordul elo.

montroyal ( CAN qc) 2013.01.05. 22:17:47

az otthoniak az otthoni problemajukkal vannak elfoglalva es nem erdekli oket hogy megy a masiknak legfeljebb ha rosszabbul attol hizna a majuk
én tobbszor megkaptam minden elozmeny nelkul nehogy azt higgyem kulomb vagyok mert kulfoldon elek.. hat azt gondolom azoknal akik a langyos vizben uldogelnek vagy mar fulladoznak is es megsem tesznek semmit csak panaszkodnak irigykednek , igenis kulomb vagyok mert en elindultam, megtettem, elertem magamtol hogy ma nem kell irgykednem vagy sajnaltatni magamat (ja itt jon hogy nincs mindenkinek lehetosege ... nekem sem volt .. megis elindultam..

2013.01.05. 22:30:54

@Muscari: Edgware-t csak ajanlani tudom, szerintem nagyon biztonsagos, jo boltok vannak stb.; persze draga a kozlekedes mert 5-os zona. Ha esetleg nem szereted az indiaiakat vagy zsidokat, ne koltozz oda, mert nagyjabol csak indiaiak meg zsidok laknak ott :). En csak tudom, ott voltam au pair egy indiai csaladnal mikor eloszor Londonba koltoztem. Es ott is ismertek egymast a szomszedok, pl. a mi indiai gyerekeink mindig a szomszed ortodox zsido csalad gyerekeivel jatszottak (mondta is az indiai anyuka, milyen mazli hogy ezeknek a zsidoknak ennyi gyerekuk van, legalabb a mieinknek mindig van kivel jatszani).

2013.01.05. 22:39:28

A poszt kapcsan: en azt vettem eszre Magyarorszagon, hogy ketfelekeppen allnak hozzam az emberek / baratok. Vagy azt hiszik, hogy nagyon konnyu nekem es tele vagyok penzzel mikozben soha nem dolgozom; vagy azt, hogy biztosan nagyon szar nekem, minimalberbol elek egy nyomortanyan stb.

Mindket hozzaallas ugyanannyira zavar, es mindket taborba tartozokat probaltam mar eszervekkel meggyozni hogy egy teljesen atlagos ember vagyok, van eleg penzem de nem tul sok, napi 8 orat dolgozom egy atlagos allasban, stb. De ezt a verziot valahogy senki nem tudja elfogadni. Lehet hogy en nem vagyok eleg meggyozo... Egyebkent nem nagyon erdekel hogy ki mit gondol, de fura hogy ez a ket veglet van.

dr. médiafigyelőbété 2013.01.05. 23:05:16

Osztom a posztoló tapasztalatait. Fél éve dolgozom Németországban, azóta három alkalommal voltam itthon. A feleségemen és fiamon kívül senkit nem érdekelt igazán a sztorim. Beleértve a közeli rokonokat, ismerősöket. Élményekkel - jókkal, kevésbé jókkal - jöttem haza, de nem tudtam kivel megosztani. 48 éves vagyok, szerintem az utolsó percben jöttem ki, mármint a magam szempontjából. Nem érdekel az érdektelenség, csak furcsa.
Lényeg, hogy a német egyre jobban megy... Mondjuk, ez különösen nem érdekel senkit sem a rokonok közül... :)

Spacecake 2013.01.05. 23:15:05

szurkolok a posztolónak,hogy egyszer teljesüljön az álma,és újra Magyarországon élhessen.megérdemelné,mint ahogy ez az ország is az ilyen embereket.
Hajrá Magyarország,hajrá magyarok!!!:-)

Muscari 2013.01.05. 23:39:59

@Mirjam2: koszi, Edgware nagyon bejon nekem is, igaz, London szele, de nagyon rendezettnek talalom, metro is van, meg ha otos zona is. Semmi bajom a zsidokkal es az indiaiakkal, elobbiek peksegeit kifejezetten szeretem, nagyon jo a kenyeruk, raadasul, ha jol tudom, adalekanyagoktol mentes, mert hogy koser ugye. A gyerekek pedig rendesen viselkednek, nem randaliroznak, bar kozelrol nem ismerek egy csaladot sem, ezek csak egy kulso szemlelo benyomasai... Ugyanigy nem ismerek indiai csaladokat, csak egy tamil hazaspart, ok nagyon aranyosak es kedvesek egyebkent. Mondom, ha rendezett a kornyek, teljesen mindegy, milyen borszinu vagy vallasu emberek elnek ott.

bpetya75 2013.01.06. 00:59:58

@Sanyi9:

Te már most is kemény vagy Sanyi! Mit akarsz még keményedni, wazze? ;-)

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.01.06. 01:03:32

az nem az utazás, nem a külföld hibája, hogy csak szar, hasonleső érdekbarátaid voltak csak otthon. furcsa, hogy ez csak most esett le neked, illetve még most sem. remélhetőleg az új környezetedben már okosabb leszel.

bpetya75 2013.01.06. 01:18:50

@tinu:

Na tessék! Itt a megfejtés, hogy mi a francnak olvasom én ezt a blogot, ha egyszer nem is akarok elmenni innen?! Hogy legyen kapcsolódási pontom öcsémhez... ;-)

billy reed 2013.01.06. 01:29:08

@tinu: Ez kb. olyan, mint mások nyaralásairól készült fényképeit nézegetni. Aki átélte annak érdekes, a többieknek dögunalom.

@tildy:): Épp ezért inkább elmegyek, megnézem én. Nem nagyon érdekelnek xy élményei.
Ugyanis mindenki más. Máshogy élik meg a dolgokat.

A poszthoz: Nem tudom, miért kell rinyálni azon, hogy másokat nem érdekel az életed. Mit foglalkozol azzal, hogy otthon "nem érdeklődnek eléggé"?
A te életed, nem? Akkor éld és kész!

2013.01.06. 01:35:45

@Muscari: Ne aggodj, Edgware meg nem London szele, a szele az St. Albans! :) Tenyleg nagyon jo koser peksegek vannak Edgware-ben, es a fiatalok tobbnyire jolneveltek, civilizaltan viselkednek. (Azert ha ejjel megfordulsz a buszallomason a bevasarlokozponttal szemben, vigyel magaddal pitbullt.) A 113-as busz egyenesen bevisz Oxford Circushoz; napkozben sokaig tart, de koran reggel es keso este nagyon gyors, jobb mint a metro. Szereny velemenyem szerint Edgware jobb es biztonsagosabb mint Finchley.

Herr Géza 2013.01.06. 01:46:56

@tildy:): Bocsi,de van az a 3 négy is: igaz, nem túl sokan beszélik már, de tudtommal a retoromán is hivatalos nyelv Svájcban..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.06. 01:54:17

@billy reed: engem igen. Kivancsi vagyok masoknak mik a tapasztalatai, tobbek kozt azert, mert ezzel megkonnyitheti masok eletet. Lehet masnak mar nem kell ugyanabba a sz.rba belelepeni, ha veletlen ugy sikerult.

mirjam : Wembleyrol meg nem tudok mit mondani, de en spec nem orulnek, ha a majdani gyerekem lenne egyeduli feher gyerek az iskolaban. A gyerekek hajlamosak cikizni azokat, aki nagyon elter toluk, nagyon idegen a megszokott kornyezettol. Marmint nekem otthon ez volt, varosikent nagyon nehezen fogadtak be falun.

mommmmo 2013.01.06. 02:11:58

En sem ertem mi a francot lehet ezen a teman ennyit lelkizni.. azert van a Hataratkelo blog, hogy elmond az elmenyeidet meg a tapasztalataidat, ha mast nem erdekel, nem??
Ez tartja ezt az oldalt eletben.

tanato 2013.01.06. 08:33:23

@bpetya75: Petya te még nagyon fiatal vagy,szerintem egyáltalán nem biztos hogy nem fogsz elmenni/akárcsak átmenetileg is/ külföldre dolgozni.Ezt érzed azért a lelked mélyén,azért is vagy a blog lelkes olvasója és postírója valamint kommentelője is.

bpetya75 2013.01.06. 09:03:24

@tanato:

Bárcsak olyan nagyon fiatalnak is érezném magamat Dottore! De sajnos itt fáj, ott szúr, amott meg hasogat ;-)

Egyébként igazad van, nem is azt írtam, hogy sosem megyek el, hanem hogy nem akarok elmenni. Aztán majd a Jóisten szándékai szerint...

tanato 2013.01.06. 09:28:18

@bpetya75: Sajnos az idővel olyanok leszünk mint az autó,hol itt romlik el valami,hol ott,hol emiatt megyünk el "szerelőhöz" hol amiatt,de egyre többször kell"generáloztatni".

mommmmo 2013.01.06. 09:50:15

Amugy, hogy visszaterjek erre a "baratsagra", nalam inkabb az van, hogy azok, akikkel osszehaverkodtam a UK~ben es az UAe~ben ugyanugy cikaznak a vilagban mint en, kabe.. szlovak baratnom UK~bol pl elhuzott Kanadaba, aztan megint UK, aztan most egy ideig Costa Ricaban onkentes melo... Vagy pl kanadai barataink az UAE~bol most Texasban vannak.

Es ilyenkor jon az, hogy miert van az, hogy "online eled a tarsasagi eleted, te szerencsetlen..."
Hat ugy elem, mert jobban eltarsalgok online ilyen emberekkel, mint eloben magyar ismeroseimmel.Tobb a kapcsolodasi pont. Akkor is, ha ettol szerencsetlen vagyok..tenyleg, ha en nem cikaznek, az expatkent megismert barataim akkor is cikaznanak, es nem ulhetnenk hosszu tavon egyutt a romkocsmaban.
Manapsag van egy ilyen eleg szeles reteg, akinek ez a cikazas lett az eletformaja.

bpetya75 2013.01.06. 09:55:55

@mommmmo:

Ez minden bizonnyal így van, ahogy írod, én mégis úgy érzem, hogy ezzel a cikázással valami nagyon fontosat veszíthettek el. A kapcsolatok mélységét. Ebben a hosszú karácsonyi szünetben két olyan megrázó beszélgetésben volt részem, ahol a hallgatás, beszéltetés volt a dolgunk, a másiknak meg a megosztás és a sírás. Ilyesmi szvsz élőben sem túl gyakori, nem hogy online.

bpetya75 2013.01.06. 09:56:43

@tanato:

Ne is mondd! Érik bennem egy TMK gondolata ;-)

mommmmo 2013.01.06. 10:17:07

@bpetya75: ha engem nagyon megraz valami, sohasem beszelek rola, mert nem tudok...
Szoval sohasem voltak olyan beszelgeteseim mint neked, vilagvandorsagom elott sem. Viszont amikor tul vagyok a nagy sokkon, remekul ki tudom elemezni mail~ben.

Ugyanakkor igazad van, a "cikazas" tenyleg nem egeszseges lelkileg sok szempontbol, bar a felszinen kinyilik a vilag, a melyben izolaltta tehet. Nyilvan sokaknak nem valo ez az eletforma.

tableno 2013.01.06. 10:55:33

@bpetya75: ezzel nem igazán értek egyet. Persze falun lehet, hogy az emberek minden este összejárnak, de nagyvárosokban nem ez a jellemző. A feleségem otthon maradt barátai mondták például, hogy milyen jó, hogy évente egyszer hazalátogat, mert legalább így nekik is van alkalmuk összejönni.

bpetya75 2013.01.06. 11:20:22

@mommmmo:

Nekem sem sűrűn. 37év alatt talán 5*. De látom érted, mire utaltam.

@tableno:

Falun sem járnak össze naponta az emberek, nem olyan időket élünk. Viszont amit írtál, az nem igazán cáfolt meg, A személyes találkozást értékelik a feleséged barátai is. Az már egy másik (fontos) kérdés, hogy miért egy távol élő katalizálja a baráti összejöveteleket.

mommmmo 2013.01.06. 11:59:50

@bpetya75: A baj az lehet, hogy az egyutt utazo (cikazgato) par, vagy nuklearis csalad elszigetelodhet masoktol. Napi szinten csak egymassal talalkoznak, kialakitjak a sajat kis belso vilagukat a nagyobb csaladtol es baratoktol tok fuggetlenul.
Ez van amikor mukodik, viszont lehetnek "karos mellekhatasai" az egyenre es a kapcsolatra...

Na persze a nagy egymas hegyen hatan dolog sem jo.. az lenne az idealis, ha 3 utcaval arrebb laknanak a szulok, a szomszedban meg a baratok, de hat ugye nem egy idealis vilagban elunk..

2013.01.06. 14:33:04

@tildy:): 'Wembleyrol meg nem tudok mit mondani, de en spec nem orulnek, ha a majdani gyerekem lenne egyeduli feher gyerek az iskolaban. A gyerekek hajlamosak cikizni azokat, aki nagyon elter toluk, nagyon idegen a megszokott kornyezettol.'

Szerintem ez egyreszt nem igy van, masreszt nagyon sok mas kulonbseg van emberek / gyerekek kozott a borszinen kivul; csak kivulallokent tunik ugy hogy az 'azsiaiak' mind ugyanolyanok, mikozben kulonbozo nyelveken beszelnek, kulonbozo orszagokbol szarmaznak, kulonbozo vallasuk van stb. Tehat a 'feher' gyerek nem kulonbozik jobban egy gujaratitol mint egy bangladeshi egy pakisztanitol stb.

Pont a Hataratkelon jelent meg egy poszt amibol az derul ki hogy meg az sem hatrany ha egy gyerek tenyleg 'egyeduli feher' egy iskolaban, raadasul Europan kivul: hataratkelo.blog.hu/2012/08/29/nekem_van_egyedul_kek_szemem

A Tyne folyó déli partja 2013.01.06. 16:48:11

csak úgy általánosságban szólnék hozzá a sok a pakisztáni, lengyel, gyerek egyedüli fehér témához: gyertek fel ide, itt nagyítóval kell keresni a külföldit, van, de kb. olyan arányban, mint Magyarországon, egyáltalán nem számottevő. nekem pl. egy darab fekete kollégám van, meg még kettő a távolabbi részlegeken (értsd, láttam már őket az épületben, ahol vagyunk pár százan.) ritka a nem fehér.

Bar Kochba 2013.01.07. 08:56:01

Melyik volt a költöztető cég? Csak bőröndöket vittek, vagy az egész lakást?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása