Az élet onnan küldi a pofonjait, ahonnan sose várnád. Azt veszed észre, hogy az otthon maradottak közül a legtöbb embert már nem érdekli a történeted. Erről, a külföld pszichológiájáról szól a mai poszt, Péter írása.

„Miután oly sokat olvastam a mások által beküldött cikkeket, tapasztalatokat, és miután én is - többek között - innen is informálódtam, mielőtt kijöttem, úgy döntöttem szövegbe öntöm, a tapasztalataimat. Olyan dolgokkal is foglalkozok, amiket már százszor leírtak előttem, és olyanokkal is amiket hiányoltam az előzőekből.

Az ország neve Anglia, a város tökéletesen mindegy.

30 körüli pár egyik tagja vagyok, egy gyermekkel. Néha fontos a sztori szempontjából, viszont csak azért osztom meg ezt az információt, hogy az anonimitás igénye mellett mégis személyesnek érezze az olvasó.

A kezdetek, az okok

Nem kalandvágy, nem a politika, nem is tanulás, csak szimplán az életben maradás. Elvesztettük az állásunkat szépen sorban, megmaradtak a csekkek, hitelek, és gyorsan realizálódott, hogy ha egy zsákból csak kivesszük a dolgokat, akkor az bizony ki is ürül.

Természetesen egy állásra sem, még csak interjúra se hívtak be, megállapítottam, hogy veszve vagyunk, csak egy út áll előttünk, egy másik ország, tiszta lappal.

Új lehetőségek! Kirobbanás! Pénz! Tényleges nyugati kultúra a mindennapokban! - Ezek jártak a fejemben, miközben terveztem az új élet alapjait. Igazából gyerekes örömmel láttam hozzá, élvezettel konstatáltam: eldönthetem, hol fogok élni!

Természetesen Anglia

Angol nyelv volt a tantárgy az iskolában anno. London kilőve, túl nagy, azt olvastam drága, az egész világ oda érkezik, nem valami családcentrikus körülmények. Kicsit kisebb kell, viszont nem akartam elveszteni az egybefüggő európai kontinenshez, és ezzel együtt Magyarországhoz való közelségem, ki tudja? Biztosra kell menni.

Kikötőváros, tehát fejlett iparral rendelkezik, földrajzilag is jó helyen van. Miután a szállást még itthon lefixáltuk, bepakoltuk a legszükségesebbeket, és átéltük az utazás élményét egy kisbuszban, egy erre szakosodott céggel.

A kiköltözés pszichológiájának kerekei már itt elkezdenek őrölni. Az utolsó órák, percek a legrosszabbak, mielőtt az ismeretlenbe utazik az ember. Életünk általunk legfontosabb darabkái mind egy pár bőröndben. Magát a búcsú szívszorongató érzését már mindenki megtapasztalhatta.

Ezután elindul az autó, és nem érted miért vagy ott. Miért kell ezt tenni. Aztán, ahogy az országot is elhagyja az autó, már a múlt problémái, a jelen fájdalma ugyanúgy a kocsi mögött maradnak, ahogy a már nem üzemelő határátkelő maga is. De kétségbeesésre nincs idő, mert már jönnek is az újak!

Idegen vagy egy idegen bolygón

Igen, az első kulturális érintkezés az idegenben a Csalagút után történt, egy benzinkúton. A személyzetet végignézve, realizálódik, nem vagy már otthon. Csak egy doboz cigarettát szeretnél, és amikor sorra kerülsz, nem tudod, mit tegyél.

Szemben valaki kérdez valamit, és igazából nem érted mit kérdez. Idegen vagy, egy idegen bolygón, és most már nincs visszaút. Rámutatsz a kívánt doboz méregre, kifizeted, köszönsz és menekülsz kifelé. Szegény ember, hány pofon fog még érni!

A kocsi néhány óra után kirak a bőröndjeiddel és tovább áll. Nincs több magyar nyelv. Kivéve szállásadóid, viszont nekik is megvannak az ügyes bajos dolgaik, itt neked kell boldogulnod.

Pakisztáni a lengyel boltban

Az utcán, a boltokban mindenhol fátylas nők, feketék, kínaiak, mindenféle extrém népek, és stílusok. Látszólag mindenki beilleszkedett, akkor én mégis miért érzem magam rosszul?

Egy kínai étteremben kaptam munkát, ahol jóleső érzéssel megállapítom, egy angol szót sem beszélnek a munkások. Viszont kézjelekkel azért elmagyarázzák, mit kell csinálni, sőt még a hobbijukat is megtudod, hogy szeretnek horgászni.

Első befogadás megtörtént, befogadtak a kollégák, befogadott a pakisztáni a lengyel boltban, megismer, mosolyog, és már csempész cigit is mer adni, nem vagy rendőr. Annyira már nem is rossz az egész!

Pofonok otthonról

Az élet nagyon ravasz ellenfél, mert onnan küldi a pofonjait, ahonnan sose várnád. Az otthoniakkal büszkén osztod meg új tapasztalataid, fényképeket, Facebook-on keresztül. Mesélnél is sokat, de valami furcsa azért (ez az első hazalátogatáskor megismétlődik élőben is).

Mintha annyira nem lenne érdekes, hogy mit tettél meg, min vagy már túl, a legtöbb embert már nem érdekli a történeted. Kivéve, ha azonnal tudsz segíteni, tudsz állást vagy valami. Nem? Akkor „őőő szia".

A család változatlanul, talán még jobban érdeklődik, mi van veled, a barátok haverokká válnak, a haverok senkivé, a senkik pedig barátokká. Mármint az itteni senkik.

Idegenben otthon, otthon idegen

Ahogy egyre többet húzod az igát, más nációkkal (már más helyen), úgy összekovácsol az a dolog, hogy akárhonnan jöttetek, a jelenetek egy. Nagyjából ugyanazt élitek meg, a nyelv senkinek sem az anyanyelve, otthontól távol, egy idegen országban, mégis boldognak próbálva lenni.

Az idő kerekei pedig őrölnek kegyetlenül, és azt veszed észre, hogy egy idegen országban vagy otthon, otthon pedig idegen. Miért történik ez, miért kell ennek történnie, arról esetleg kérdezzük meg a politikusokat, elemzőket, viszont amíg kisember vagyok, csak azt tudom elmesélni, hogy hogyan fújja az élet szele a Magyar magvakat, át Európán. Új termékeny talajt találva, rügyet árasztva, kibontja virágait a Magyar virág."