Régen jártunk már Londonban :), szóval éppen itt az ideje, hogy ismét a szigetország felé vegyük az irányt. Linda egy szerelmet követve ment a brit fővárosba, a kint élet élménye még egészen friss, ám az odavezető út nem volt egyszerű.

„Sajnos volt több mint egy évem Magyarországon, amikor munka nélkül voltam, nem részletezem - ez még a régi, „jobb" rendszer volt egy munkanélkülinek, de mégis leamortizáló. Na, akkor esett meg az, hogy már majdnem külföldre indultam bánatomban, hiszen a két szép szememért még nekem sem adtak kenyeret a boltban. Akkor zártunk le közösen az előző párommal egy 7 éves kapcsolatot, mehetnékem volt, de ez a lépés még akkor elmaradt.

Hosszas keresgélés, és már a „mindegy csak munka legyen végre" (értem itt ez alatt, hogy a takarítónőtől a kocsmában pohárszedegető lányig jelentkeztem mindenhova) jelmondat után sikerült elnyernem egy állást egy nagyobb városban, mint irodavezető, hívhatja akárki titkárnőnek is, bár szerintem a kettő nem ugyanaz, de nem részletezem, nem ez a lényeg.

Érkezett a szerelem

Aztán, ahogy az lenni szokott, telt múlt az idő és jött egy férfi, aki persze külföldön élt - Londonban. Innen lesz – talán - érdekesebb a sztori, ugyanis a jelszó az már a tudatos tervezés, meg kitartás, meg ilyenek.

Tavaly júniusban találkoztunk először, én alapfokú nemzetközi nyelvvizsgával rendelkeztem ekkor angolból. Telt az idő, alakult a kapcsolat, napi levelezések, Skype, találkozások. Londonba először novemberben jöttem ki, egy hét alatt megnézni, mi a helyzet.

Eljutottunk oda. hogy dönteni kell, hogyan lesz ez tovább, mert megbeszéltük, hogy nem tudunk évekig távkapcsolatot Skype-on keresztül fenntartani. Elérkezett a december és döntöttünk: én jövök ki, a várható érkezésemet szeptember - októberre tettük.

Munka mellett tanulás

Megkezdődött a felkészülés, újra az angol tanulás lett a téli esték elfoglaltsága, a munka és az önálló élet mellett. Közben jöttünk-mentünk egymáshoz, 6-7 hetesek voltak a turnusok, napi Skype, közben mindketten dolgoztunk, én ugye tanultam is, meg ott voltak az egyéb családi dolgaink. Éltük az életünk, külön is, együtt is.

Igen, sok félelem, aggály volt bennem is, hogy amit felhúztam magamnak egyedül, feladjam-e az önálló életet, jobb lesz-e itt kint, hogyan bírom majd a családtól való távolságot, minden idegen lesz, nem lesz barátnő, akihez felugrasz, csak ketten leszünk egymásnak – na, azért ez is tud rémítő lenni.

Nagyon sok éjszakai tanulás, és rengeteg ésszel - és nem csak szerelemből, szívvel - meghozott döntés, átbeszélt órák után augusztus 29-én érkeztem Londonba.

Aki irigy, csinálja utánunk

Az otthoni dolgok lezárva, időben felmondtam, az utódomat a cégnél betanítottam, hivatalos dolgokat elintéztem, ruhákat, könyveket bedobozolva szülőknél elhelyeztem, és most már hetek óta külföldön élek.

Igen, lehet azt mondani, hogy nekem könnyű, mert van kire számítanom, és tudtam, hogy mivel a párom itt él évek óta, van hova jönnöm, van hol aludnom, van mit ennem. Aki erre irigy, az csinálja utánam, utánunk.

Otthon egyedül éltem majdnem két évet, voltam koleszos, de ez a „lakjunk együtt egy jó nagy házban" ha nem is mind, de legalább még rajtunk kívül öten, nem egyszerű, de egyelőre ez van.

Tudni kell alázatosnak lenni

Elkezdek egy nyelvsulit is, ami pedig a munkát illeti, már dolgozom egy pizzériában és most jön a lényeg: én otthon már 2005-ben dolgoztam, és ami a legszebb, hogy 2012-ben ugyanannyit kerestem (5 számjegyű az összeg nettóban) ugyanabban a munkakörben.

Amikor az ember kijön ide - vagy lehet, hogy bármelyik külföldi országba -, tudjon alázatos lenni, mert lehet, hogy én többre értékelem magam annál, hogy a pizzára szórjam a feltéteket, de hogy őszinte legyek, ez itt senkit nem fog érdekelni!

Arra jó az ilyen munka, hogy van pénz, NI-szám, bankszámla, és kész. Magasról tesznek rá, hogy te azelőtt hol és ki voltál, mit csináltál, itt ez van, de legalább választhatsz: csinálod, vagy nem csinálod.

Ott a lehetőség, hogy ha az ember beáldoz egy két lábmegvetős ilyen hónapot, jobb lesz angolja, és ha AKAR, VÁLTOZTAT A DOLGAIN.

Higgy magadban!

A másik észrevételem: én sok mindenben hiszek, amire mostanában divatosan az ezo szót használják, igen, tudom, van úgy az ember, hogy el van teljesen bizonytalanodva, azt sem tudja, merre van arccal, meg hogy fiú-e, vagy lány és segítséget kér jósnőtől, vajákos asszonytól, ki honnan - de könyörgöm, én egyvalamit megtanultam az elmúlt időszakban: CSAK MAGADRA HALLGASS!

Ha én hallgattam volna a fenti segítőkre, akkor nem foglalkozom egy Emberrel, aki ma a Társam, és nem jövök el otthonról. Hiszek dolgokban, magamban, az Életben, a Sorsban, de ne egy vadidegen mondja már meg nekem, hogy mit tegyek, mit ne!

Kérdem én, ha maradok, és ne adj Isten egy év múlva mégsem lenne Kánaán otthon, akkor elveszett egy év. Nem pesszimista vagyok, hanem realistán optimista, vagy optimista realista, franc se tudja - állítólag ez a legrosszabb párosítás. :)

Néha az ember sírva fakad

Merni kell, de merni kell tisztán is látni, tanulni a nyelvet, kitartani. Nem egyszerű, csinálni kell, keresni, mert aki keres, az talál – igen, mondhatják most sokan, hogy „bezzeg neked könnyű most is, ott a párod, segít". Igen, segít, de helyettem ő sem megy el CV-t dobálni a környékbeli üzletekbe, meg nem megy helyettem állásinterjúra és nem visz kocsival sehová sem.

Néha nehéz, mert minden más, mint otthon, és már most túlhaladtunk a „mézeshetek" (régebbi posztra utalva) korszakon, és igen, van úgy, hogy szar... mert minden autó nekem rossz felől jön, mert bosszantó, hogy az árak ugyanazok mint otthon, csak mégis más a kereset, hogy az angol manager az állásinterjún, a boltos, a nyelviskolás emberek értik, amit mondok, de az indiai
főnököm nem.

Ezek mind heti, napi dolgok, és van, hogy az ember sírva fakad, mert hiába élt koleszban otthon, meg élt a családjától 100 km-re, itt azért ez is más.

De maradunk, csináljuk, vagy állunk tovább egy másik országba, de nem haza, Magyarországra, mert a helyzet... hát nem vázolom, mindenki tudja. Sajnos ez van.

Kívánok minden határátkelőnek és leendő határátkelőnek sok sikert, jó egészséget, kitartást, bátorságot és egy biztos: egy mosoly minden nyelven ugyan azt jelenti."